Az Orff zenekar és a Zengető együttes a es tanévben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Orff zenekar és a Zengető együttes a 2013 2014 es tanévben"

Átírás

1 Barbalics Dóra Gerber Dominika 12. A Az Orff zenekar és a Zengető együttes a es tanévben Bergics Lajos tanár úr 2012 ben csatlakozott az Orff zenekar életébe, majd a 2013 as tanévben vette át a zenekar irányítását Csák Lili tanárnőtől. Mindkét együttes számos fellépésen vett részt az idei tanévben is. Az őszi nyílt napon a Zengető szerepelt a Feljött immár című művel. A karácsonyi koncerten az Orff zenekar Edward Elgar Salut d Amour című darabját, az Istengyermek kezdetű művet, illetve a Te vagy a fény kezdetű taizéi ének feldolgozását adta elő. A Zengetőtől a Máriaéneket hallhattuk. A Zengető táncházakkal is színesítette az iskolai programokat. A Bemutatkozunkon a Zengető a Magura Táncegyüttest is kísérte, az Orff zenekar pedig a Nyári napfelkelte énekét adta elő, mely Csák Lili, Bors Luca és Hans Zimmer feldolgozása. A 2014 es Helikon főpróbájaként pedig április 2 án egy mágocsi koncertre is sor kerül, melyen mindkét együttes fellép. A Zengető a budapesti Táncháztalálkozón is részt vesz. A végzős tagokkal beszélgettünk a zenével kapcsolatos élményeikről, terveikről. Ötüknek különleges az idei Helikon, hiszen ez már a harmadik, melyen részt vesznek, ketten pedig mindkét együttesnek tagjai. Bán Fanni 12.A Hogyan kerültél kapcsolatba az iskolai zenei együttesekkel? 12 éve kezdtem hegedülni a zeneiskolában. Amikor a Nagy Lajosba jöttem, nagy örömmel léptem be a Zengető együttesbe, mert annak idején a nővérem is ott játszott, brácsázott. Egy év múlva pedig az Orff zenekarnak is tagja lettem. Jelenleg én vagyok a prímás a Zengetőben. Mesélj egy maradandó élményedről a zenéléssel kapcsolatban! A legviccesebb élményem az volt, mikor a szennai zenei táborba igyekezve több kilométert tettem meg gyalog az ellenkező irányba. Így reggel 9 helyett csak délután 2 re értem oda... A legnagyobb élményt a próbák hangulata adta, mert akármennyire is fáradtak voltunk, mindig megnevetettük egymást. Milyen terveid vannak a zenéléssel a jövőre nézve?

2 Szeretném folytatni, de még nem tudom, hol és milyen formában. Szerencsére barátaim is zenélnek, és remélem, ha majd hétvégenként újra találkozunk, nem csak beszélgetni, hanem muzsikálni is fogunk. Barbalics Dóra 12.A Több hangszeren is játszol a zenekarban, mesélj ezekről! Az Orff zenekarhoz 8. osztály elején csatlakoztam mint gitáros, bár eredetileg zongorázom. A Liszt Ferenc zeneiskola 10. évfolyamos, végzős diákja vagyok. A zenekarban a gitározás mellett marimbán is játszom. Két éve vettem át a zongorista szerepét. Milyen élményekkel gazdagodtál az elmúlt évek során? Két kiemelkedő élmény jut eszembe a zenekarral kapcsolatban. A 2010 es Helikon, melyen 8. os diákként vehettem részt, számos élménnyel gazdagított. Ilyenek voltak többek közt a hévízi koncert és az utcazenélés. Barátaimmal a mai napig emlegetjük a közös keszthelyi pillanatokat. Ezenkívül szívesen emlékszem vissza a 2012 augusztusi zenekari kirándulásra, melynek keretében bejártuk Szlovénia csodás vidékeit. Mikor lettél a Zengető együttes tagja? 11. osztály elején csatlakoztam a Zengetőhöz, ahol először csak népi furulyán tanultam játszani, de a karácsonyi koncerten már citeráztam februárjában kezdtem el Bergics tanár úrtól brácsázni tanulni. Idén az első brácsás szerepét töltöm be. A zenét mindenképpen szeretném folytatni, de még nem tudom, hogy milyen lehetőségek várnak rám az egyetemi évek alatt. Gerber Dominika 12.A Hogyan kerültél kapcsolatba az Orff zenekarral? 7. osztályban az akkori nyolcadikosokkal mi is felléptünk a zenekarral, méghozzá a Bemutatkozunkon a Heal the world c. Michael Jackson számban énekeltünk. Annyira megtetszett a hangulata, hogy a következő tanévben csatlakoztam a zenekarba. Mit emelnél ki a zenekarban töltött időből? A legfontosabbnak azt tartom, hogy sok embert volt lehetőségem megismerni a zenekaros évek alatt. A közös zenélés különleges kapcsolatot teremt az emberek között, ezért nagyon hálás vagyok. A zenekaron kívül is foglalkozol a zenével? Ünnepi alkalmakkor is volt lehetőségem fuvolázni, például Garay Jánosmegemlékezésen, és idén Huszár Ferenc tanár úr kiállításának megnyitóján is,

3 ami nagy megtiszteltetés volt. Bergics Lajos tanár úr hívására csatlakoztam az Ágoston téri templom zenész csapatához. Horváth Tamás 12.A Mint a zenekar legrégebbi tagja, mesélj a kezdetekről! Még 3. osztályos koromban kezdtem el szaxofonozni. Hetedikes koromban léptem be az Orff zenekarba mint szaxofonos, majd tizenegyedikben átkerültem a kiüresedett basszusgitár szólamba. Öreg rókaként nagyon sok emlékem fűződik a zenekarhoz. Milyen élményekkel gazdagodtál az elmúlt 6 év során? A három helikon, a próbák, és táborban szerzett élmények maradandóak számomra. Úgy gondolom, a zene elengedhetetlen nyelv a PHP, C++ és más idegen nyelvek mellett. Mik a terveid a zenével a jövőre nézve? Nem szeretném abbahagyni, sőt a zeneszerzés is foglalkoztat. Gondolkodom hangmérnökként való elhelyezkedésen, vagy csak hobbiból zene elektronika fejlesztésen is. Szabadidődben foglalkozol zenével? Igen, barátaimmal most is összeállunk örömzenélésre. Basszusgitárosként jelenleg kettő bandában játszom több fajta stílust kipróbálva. Remélem, jut idő az egyetemen is a barátokkal való zenélésre. Lőber Anna Laura 12.A Milyen hangszereken játszol? Másodikos korom óta furulyázom, és 5 évig szintetizátoron is tanultam játszani. Az Orff zenekarba még 8. os koromban léptem be. Milyen zenei tevékenységeket folytatsz a szabadidődben? A zenekar mellett énekelek a Székesegyház gyerekmise kórusában, amit az egyetem alatt is szeretnék folytatni. Melyek a legemlékezetesebb élményeid az elmúlt évekről? A szlovéniai utazásra, a suliban bentalvós Orff hétvégékre és a Helikonokra amit én háromszor is átélhettem a hatosztályos tagozat miatt mindig mosolyogva gondolok majd vissza! Kaszás András 12.B Mikor vált a zene az életed részévé?

4 Második osztályos koromban kezdtem zenélni. Kezdetben furulyán kellett gyakorolnom, aztán jöhetett a klarinét. De mostani és eddig legkedveltebb hangszerem a tenorszaxofon. Minek hatására léptél be az Orff zenekarba? Zenekari pályámat 5. osztályban kezdtem Harkányban. Ez ösztönzött arra, hogy a gimiben is folytassam a zenélést. Nem az egyéni szereplés, hanem a másokkal együtt, zenekarban való fellépés vonzott. Így nagyon örültem, mikor bekerültem az Orff zenekarba. Melyek a legmeghatározóbb élményeid a zenekarral kapcsolatban? A helikon az, ami először eszembe jut. Tizedikesként nagy élmény volt ilyen megmérettetésen részt venni egy klassz társasággal. Ezenkívül még sok emlékezetes pillanatot tudnék felidézni, de legmaradandóbbnak a Hafanana c. műben kapott szólót, és a 2012 es szlovéniai kirándulást tartom. Mik a terveid a jövőre nézve? A gimnázium után azt hiszem, a harkányi zenekarban folytatom zenei tevékenységeimet. Kovács Blanka 12.E Milyen kapcsolatod van a zenével? Zeneszerető családból jövök, apukám is gitározik, így senki sem lepődött meg, amikor kisgyerekként elhatároztam, hogy én is meg fogok tanulni valamilyen hangszeren ben kezdtem el fuvolázni, majd 3 évvel később beléptem a szigetvári zeneiskola Szívhúrosok nevű együttesébe, aminek a szombati próbáknak köszönhetően máig tagja vagyok. Az Orff zenekarba pedig rögtön a gimnáziumba való bekerülésemkor jelentkeztem. Milyennek látod az itt eltöltött időt? Úgy gondolom, a zenekarhoz való tartozás nagymértékben színesítette az itt eltöltött 4 évemet. Csák Lili tanárnő mindent megtett annak érdekében, hogy ne csak együtt zenélő iskolatársak legyünk, hanem egy tényleges csapat. Gondolok itt most a kirándulásokra és a táborokra. Mindig kreatív, változatos programok vártak ránk ezeken az összejöveteleken. Biztos, hogy még sokáig emlékezni fogok rájuk. A dalok, amiket tanultunk, szintén nagyon tetszettek, jó volt kicsit kilépni a már megszokott klasszikus zene bűvköréből. Vannak elképzeléseid a zenével a továbbiakban?

5 Azon, hogy egyetem alatt is folytatom e a zenélést, még nem nagyon gondolkoztam. Jövőre új szakasz kezdődik az életünkben, így nem biztos, hogy marad idő a zenélésre. De azt hiszem, hogy a hangszerem még biztosan sokáig hű társam marad.

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve? Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Interjú Dienes Györk Mártonnal

Interjú Dienes Györk Mártonnal Interjú Dienes Györk Mártonnal Egy nagyon tehetséges diáktársammal Dienes Györk Mártonnal készítettem interjút, akit nem csak az iskolából, hanem a zeneiskolából is ismerek személyesen. Nagyon sokoldalú,

Részletesebben

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30.

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30. SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben a hetekben a karácsonyra

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Toró Árpád. Beszámoló

Toró Árpád. Beszámoló Toró Árpád Beszámoló Az elmúlt egy év szakmai szempontból életem eddigi legmozgalmasabb éve volt. Rengeteg élménnyel és tanulsággal, életre szóló leckével megfűszerezve. Eredetileg 10 egyéni koncertet

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium 2018/2019-es tanévi programtervezete: 2018.augusztus

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium 2018/2019-es tanévi programtervezete: 2018.augusztus A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium 2018/2019-es tanévi programtervezete: 2018.augusztus Dátum Közismereti Képző- és iparművészeti tagozat Mozgókép- és animációkészítő szak Zeneművészeti tagozat 27

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: Az első minősítés évéhez viszonyítva hány előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamot működtet 2018-2019 tanév

Részletesebben

2018.szeptember Közismereti Képző- és iparművészeti tagozat Mozgókép- és animációkészítő szak Zeneművészeti tagozat

2018.szeptember Közismereti Képző- és iparművészeti tagozat Mozgókép- és animációkészítő szak Zeneművészeti tagozat A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium 2018/2019-es tanévi programtervezete: 2018.augusztus Dátum Közismereti Képző- és iparművészeti tagozat Mozgókép- és animációkészítő szak Zeneművészeti tagozat 27

Részletesebben

Mikor kezdtél el a matematikával versenyszerűen foglalkozni?

Mikor kezdtél el a matematikával versenyszerűen foglalkozni? Gáspár Attila a Földes Ferenc Gimnázium nyolcadikos, speciális matematika tagozatos diákja. Versenyeredményei bizonyítják, hogy korosztályában ő az ország egyik legjobb matematikusa. Attilával osztálytársai,

Részletesebben

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

PORTFOLIÓ HOFFER ZENEI OKTATÓKÖZPONT

PORTFOLIÓ HOFFER ZENEI OKTATÓKÖZPONT PORTFOLIÓ HOFFER ZENEI OKTATÓKÖZPONT 2 BEVEZETÉS A zene mindenkié!... Miért? Miben különbözik a Hoffer Suli egy zeneiskolától? Milyen az iskola tanítási módszere? Mivel nyújt többet? Milyen pluszt ad a

Részletesebben

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Jász-Nagykun-Szolnok megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Jász-Nagykun-Szolnok megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Jász-Nagykun-Szolnok megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat

Részletesebben

Kanizsa Big Band - Nyári tábor (Őrtilos - 2015. 08. 15-16-17.)

Kanizsa Big Band - Nyári tábor (Őrtilos - 2015. 08. 15-16-17.) Kanizsa Big Band - Nyári tábor (Őrtilos - 2015. 08. 15-16-17.) 2015. augusztus 28., Berdisz Tamás Berdisz Tamás jazz dobos, oktató lapunkban rendszeresen publikál. Most is én kértem meg, hogy írjon a JazzMa.hu-nak

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK!

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! MŐVÉSZETOKTATÁS 2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! II. Látványtánc Európa - bajnokságot 2011. június 3-5-ig rendezték meg Kaposváron. Perdülı táncegyüttesünk is bejutott az Európa - bajnokságra, az országos

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Molnárné

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok 1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,

Részletesebben

Szolnoki Gábor a Földes Ferenc Gimnázium végzős, kémia tagozatos diákja, az Édes Anyanyelvünk Országos Nyelvhasználati Verseny Kazinczy-érmese.

Szolnoki Gábor a Földes Ferenc Gimnázium végzős, kémia tagozatos diákja, az Édes Anyanyelvünk Országos Nyelvhasználati Verseny Kazinczy-érmese. Szolnoki Gábor a Földes Ferenc Gimnázium végzős, kémia tagozatos diákja, az Édes Anyanyelvünk Országos Nyelvhasználati Verseny Kazinczy-érmese. Szolnoki Gáborral az interjút iskolatársa, Herczeg Panni

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

REGE KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. ÉV Budapest, 2006. május 24. Elfogadva: KGy 3/2006 (05.24) 1. A szervezet alapadatai Elnevezés: Rege Kulturális Egyesület Képviselő: Vajna Balázs

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

I. LÉTSZÁM. Tanszakok szerinti megoszlás a tanév elején a következő volt: Kehidakustányban: 1 fő 5 fő (mind Zalaszentgróton tanul)

I. LÉTSZÁM. Tanszakok szerinti megoszlás a tanév elején a következő volt: Kehidakustányban: 1 fő 5 fő (mind Zalaszentgróton tanul) 1 I. LÉTSZÁM A Deák Ferenc ÁGM Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolája a 2014/2015-ös tanévet 144 fő zeneiskolás tanulóval kezdte. A gyerekek megoszlása telephelyenként a következő volt: Központi Iskola

Részletesebben

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány Szlama László Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Név: Szlama László Születés: Budapest 1990.07.04 Cím: 2370 Dabas, Dinnyés Lajos Utca. 9. Telefon:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21.

NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21. NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. márc. 16-21. A pályázat célja a kiváló programú alapfokú művészetoktatási intézmények tehetségsegítő

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014-RE

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014-RE SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014RE 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

A szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar 2014. évi beszámolója

A szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar 2014. évi beszámolója I f j ú s á g i F ú v ó s z e n e k a r i A l a p í t v á n y 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38. T: 74/511-028 F: 74/511-029 E-mail: lfzeneiskola@altisk2-szekszard.sulinet.hu Számlaszám: 10404601 46014706

Részletesebben

A tanár művész is A jótékony hangversenyek története Zenei tudástár a zeneiskolában: a könyvtár Szabadidő? Szervezés!

A tanár művész is A jótékony hangversenyek története Zenei tudástár a zeneiskolában: a könyvtár Szabadidő? Szervezés! Tartalom Köszöntő... 7 Nap utca 33.... 9 Igazgató elődök... 11 A Losisok üdvözlete... 14 Billentyűk bűvöletében a zongora tanszak, 50 év tükrében... 16 Itt otthon érzem magam... 21 Zene, barátok, példaképek,

Részletesebben

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra

Részletesebben

A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉVES MUNKATERVE 2015/2016.

A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉVES MUNKATERVE 2015/2016. A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉVES MUNKATERVE 2015/2016. A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola 2015/2016-os tanévi programtervezete: 2015. augusztus Dátum 24. H 25. K 9.30: Vezetőségi értekezlet;

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. ) 30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. március 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai 2018. szeptember 1. A Nádorvárosi Népművészeti Egyesület csatlakozott az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolához, aminek központja Devecser.

Részletesebben

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2009/2010. tanév Aug. 24-tıl Munkaszerzıdések elıkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok elıkészítése Aug. 27. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 28.

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés 2010. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2011. február 14. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011.

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. Megyei, regionális, és országos rendezvények és tanulmányi versenyek XIII. Országos Koncz János hegedűverseny Kovács Dénes emlékére A verseny

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

Amit szeretek csinálni

Amit szeretek csinálni Hahó, Fahat vagyok! 2014 júliusáig egy magyar családban. Thaiföld Hobbijaim: Tollaslabdázok, ami teljesen kikapcsol, még ha nem is én vagyok a legjobb játékos. Nagyon szeretek idegen nyelvű filmeket nézni.

Részletesebben

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját: Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskola 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. 75/541-247, Tel /Fax: 75/541-013 OM 201167 2014/2015 tanév

Részletesebben

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 2004 az alapítás éve 8 2005/2006-os tanév az első bővülés 9 2006/2007 a tanulói

Részletesebben

BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014.

BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014. BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014. Iskolánkban növendékeink és tanáraik számára már ismeretes, hogy minden tanévben megrendezzük a tanulmányi versenyt, egyik évben

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016.

A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. ÍGY LÁTJÁK ŐK MINI FELMÉRÉS KÖZÉPISKOLÁSOK ÉS EGYETEMISTÁK KÖZÖTT RÉSZTVEVŐ INTÉZMÉNYEK: EGRI IQ PONT SZAKKÖZÉPISKOLA,

Részletesebben

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,

Részletesebben

DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA*

DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA* DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA* 1 A KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY szóló zongorára írott ismert változata után, a sikerre való

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

Communitas beszámoló

Communitas beszámoló Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola 2017/2018-as tanévi programtervezete: 2017.augusztus

A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola 2017/2018-as tanévi programtervezete: 2017.augusztus A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola 2017/2018-as tanévi programtervezete: 2017.augusztus 28. H 8.00: Javítóvizsgák 29. K 10.00: Nevelőtestületi értekezlet 14.00: Pótfelvételik 30. Sze 10.00: Képzős

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény Zeneművészeti- és színjáték ág 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Cigány és zsidó zene együtt: a rabbi imája May 30.

Cigány és zsidó zene együtt: a rabbi imája May 30. Cigány és zsidó zene együtt: a rabbi imája 2011. May 30. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! A Száztagú Cigányzenekar és a Budapest Klezmer Band vezetõivel, Beke Farkas Nándorral és Jávori

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben