MŰTÁRGYJEGYZÉK. Jótékonysági Aukció. 9. Debreceni

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MŰTÁRGYJEGYZÉK. Jótékonysági Aukció. 9. Debreceni"

Átírás

1 9. Debreceni Jótékonysági Aukció MŰTÁRGYJEGYZÉK a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Nyitott Ajtó Otthona, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Székelyhídi Gyermekotthona és Bukta Luca súlyosan beteg kislány megsegítésére december

2

3 Bevezető Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete ez a kezdet, amivel elindul a názáreti Jézus Krisztus története. Mert karácsonykor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete. Ha mai szavakkal akarjuk megragadni, megfogalmazni azt, hogy mi is történt az első karácsonykor, akkor azt is lehet mondani: ez nem más, mint Isten válságkezelése. Így kezeli Isten az emberiség, a teremtett világ válságát. Válságkezelés ez, amelyről azonban hisszük, boldog örömmel hirdetjük, hogy egyszer s mindenkorra szóló megoldás. Nem olyan, mint ahogyan a világ hatalmasai ma is keresik, hogy lehetne megoldani a meg nem szűnő, szűnni nem akaró válságokat, hanem olyan, mint ahogy a Debrecen Nagytemplomi Egyházközség igyekszik hosszú évek óta az élet különböző területein hiányt szenvedőket, a rászorulókat, a reményvesztetteket segíteni, Istenhez vezetni, válságos helyzetüket Isten válságkezelésével megoldani. Közeleg a karácsony, ami Isten emberszeretetének és jóságának egyszer s mindenkorra adott megjelenése, amelyet nem lehet kitörölni, nem lehet meg nem történtté tenni, amely engedi, hogy ha Ő ránk talált, akkor mi is találjunk rá magunkra, arra, aminek Ő akar látni, és találjunk rá egymásra. S vajon tudunk-e úgy karácsony öröméből élni, hogy Istenre és önmagára talált gyülekezet, emberek, nép vagyunk, vajon erről ismer-e meg bennünket a világ? Nézzétek, ők azok, akik tudják, rájuk talált Isten, és ezért magukra találtak, és egymásra találtak. Akkor nincs többé okunk félni, rettegni, mert az Ő ígéretét, az Ő jelenlétét, az Ő velünk való szeretetét élhetjük nap mint nap. Köszöntő Advent van. Talán ez a legszebb ünnep. A várakozásé, a reményé. Ilyenkor megtelepszik szívünkben a bizakodás, lesz megváltás a bűnből, nyomorúságból, betegségből, szegénységből. Pilinszky János gondolatai jutnak eszembe: Az ember itt a Földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Valóban, milyen igaz és mély gondolatok ezek. A kereszt egyetemes jelkép. A fentre és a lentre, a jobb oldalra és a bal oldalra, a négy égtáj felé egyaránt mutat. A kereszt maga az ember. Egyenesen áll, két oldalra kitárva karjait. A kereszt középpontjában sűrűsödik egyetlen atommá a világmindenség. Minden életkornak megvan a keresztje. A gyermeknek, a kamasznak, a fiatal felnőttnek, az érett embernek, s az öregnek egyaránt. Az ágacska-keresztek kiszáradt, megérett gerendákká nőnek. De szálkák is vannak a kereszt fájában. A kereszt legnagyobb csodája a megváltás és legnagyobb figyelmeztetése a szálka. Ha még a szálka szúrását se vagyunk képesek elviselni, hogyan hordozhatnánk életünkön át méltósággal keresztjeinket. Azt kívánom, hogy emelt fővel, büszkén és bátran viseljük el a szálkák szúrásait. Nehéz feladat ez ma, hiszen nem csak gazdasági, hanem erkölcsi és érzelmi válság sújt bennünket. Mégsem szabad hagyni, hogy a szenvedés keresztjére feszített nép legyünk. Rombolni könnyű, viszont építeni nehéz. Ezért mindannyiónknak kemény erőfeszítésekre, közös munkára, de legfőként igaz hitre van szüksége. Az a tény, hogy immár kilencedik alkalommal rendezzük meg ezt a jótékonysági aukciót, ékes példája, sőt bizonyítéka annak, hogy akarunk és tudunk figyelni egymásra, akarunk és tudunk tenni egymásért. Jó szívvel köszönöm meg a felajánlásokat, a segítők munkáját, és kívánom, hogy erővel és békességgel maradjunk meg ezen az úton, s éljük át azokat az örömöket, amelyeket egymásnak adhatunk. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Dr. Papp Gyula nyugállományú ezredes, az aukció szervezője

4 4 1. Aby Szabó Csaba: Évszakok II. (A művész felajánlása) elektrografika, 20,8 20 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 5000 Ft 2. Ádám Zsófia * : Parafrázis (A művész felajánlása) litográfia, 35,5 50,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 5000 Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 3. Aknay János (Kossuth- és Munkácsy-díjas): Emlék 2010 (A művész felajánlása) akril, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 4. Bagdány Franciska - Szén tanulmány (A művész felajánlása) szén, papír, 42 29,6 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 4000 Ft 5. Bagdány Franciska - Szín tanulmány (A művész felajánlása) akvarell, ceruza, 20 13,2 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 3000 Ft

5 5 6. Baráth Pál: Esőben (A művész felajánlása) tus, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 7000 Ft 7. Baráth Pál: Hegedűs (A művész felajánlása) tus, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 7000 Ft 8. Baráth Pál: Don Quijote (A művész felajánlása) tus, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 7000 Ft 9. Bodnár Eszter: A város (A művész felajánlása) digitális grafika, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 3000 Ft 10. Bodnár Eszter: Föld 2011 (A művész felajánlása) digitális grafika, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: 3000 Ft 11. Burai István: Család (A Máltai Szeretetszolgálat felajánlása) tus, tempera, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

6 6 13. Burai István: Szorongás (A Máltai Szeretetszolgálat felajánlása) tus, tempera, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 12. Burai István: Lámpafénynél (A művész felajánlása) akril, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 14. Charles Sucsan ( Art-Science-Lettre diploma): Torontói részlet (A művész felajánlása) vegyestechnika,papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 15. Csáky Lajos: A nap utolsó sugara (A művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 16. Csáky Lajos: Kis ragyogás I. (A művész felajánlása) olaj, vászon, cm, kiállítva Bécsben 2006-ban, reprodukálva a kiadott katalógus 58. oldalán Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

7 7 17. Csetneki József: Vörös és kék (A művész felajánlása) olaj, merített papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 18. Csíkszentmihályi Róbert (Munkácsy-díjas): Szónok (A művész felajánlása) bronz, magasság: 24 cm reprodukálva Mai magyar képzőművészet 7. számú katalógusának oldalán Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 19. Csiszár Artúr: Nyíregyháza-Sóstó-i skanzen látkép (A művész felajánlása) olaj, farost, 35,5 48,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 20. Csorján Melitta: A varázsló (A művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

8 8 21. Csorján Melitta: Cím nélkül (A művész felajánlása) olaj, fa, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 22. D. Király Sándor: Lebegés (A művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 23. David Beeri: Énekek éneke II/A (A művész felajánlása) szitanyomat, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 24. David Beeri: Magány (A művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 25. Deák János: Régi bányászházak, Nagybánya (Cserép Zsuzsanna felajánlása) olaj, karton, 69x79 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 26. Dobesch Máté: Akt EA VIII/XV (a művész felajánlása) rézkarc, 25,5 18 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

9 9 28. Dobesch Máté: Téli fák holdfénnyel EA IX/XV (a művész felajánlása) fametszet, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 27. Dobesch Máté: Mária születése (A művész felajánlása) rézkarc, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 29. dr. Medveczky Nóra: A prédikátor (a művész felajánlása) akril, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 30. Deim Pál (Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas): Libegő figura (A művész felajánlása) lemez, akril, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

10 Dukai Zsófia * : Butolcsai néni feketén-fehéren (a művész felajánlása) szitanyomat, 50,5 35,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 32. Farkas Lídia: Faluszéle (a Ventus Lovasbolt felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 33. efzámbó István (Magyar Köztársaság Érdemes Művésze): Zenés beszélgetés (a művész felajánlása) szitanyomat, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 34. Fehér Csaba: Óratorony (a művész felajánlása) tustoll, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 35. Fehér Csaba: Tavaszi erdő (a művész felajánlása) akvarell, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

11 Fehér Imre (Kölcsey-díjas):Őszi napsütésben (a művész felajánlása) olaj, karton, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 37. felugossy László (Munkácsy-díjas): Kapus vagy portás? (Jelezve hátul) (a művész felajánlása) akril, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 38. Gergely-Farnos Lilla * : Tintával varrva (a művész felajánlása) tus, 21,5 30,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 39. Földi Péter (Kossuth- és Munkácsy-díjas és Prima Primissima-díjas): A fájóslábú (a művész felajánlása) vizespác, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

12 Gall Gábor: Élet virág I (a művész felajánlása) akvarell, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 41. Gall Gábor: Élet virág II (a művész felajánlása) akvarell, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 42. Gintner Csilla * : Előre, csak előre, lássuk mi lesz belőle (a művész felajánlása) litográfia, 35x 49,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 43. Gintner Csilla * : Álomgyár (a művész felajánlása) linómetszet, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 44. Gonda Zoltán: Hideg reggel (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 45. Grela Alexandra: Cím nélkül 2004/114 (a művész felajánlása) vegyestechnika, papír, 30 21cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

13 Gruber Béla: Uszály (Nagyházi Csaba felajánlása) tus, papír, cm kiállítva több helyen, hátul jelezve Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 47. Gyöngy Enikő: Fény-szülő (a művész felajánlása) rekeszzománc, vörösréz, átmérő: 4 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 48. Győrfi Lajos (Magyar Örökség-díjas): Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem (a művész felajánlása) bronz, tarosi márvány, 26 cm a Királyok szoborsorozat részeként kiállítva és reprodukálva több helyen Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 49. Győrfi Sándor (Munkácsy- és Magyar Örökség-díjas): Csikó (a művész felajánlása) bronz-kő, 25 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

14 Halassy Csilla: Hevesi éjszaka 1995 (a művész felajánlása) bronz, átmérő: 9 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 51. Halassy Csilla: Őszi levelek (a művész felajánlása) bronz, átmérő: 11 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 52. Hartung Sándor: Balerina (a művész felajánlása) pasztel, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 53. Móna Sándor: Nagyerdő (A Klasszikus Lakberendezés üzlet felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 54. Holló Anna: Bús matróz macska (a művész felajánlása) akril, farost, 9 13 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 55. Holló Anna: Kvártély óra (a művész felajánlása) akvarell, 18,4 25,9 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

15 Holló László (Kossuth- és Munkácsy-díjas): Elgondolkodva (Csire László felajánlása) szén, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 57. Holló László (Kossuth- és Munkácsy-díjas): Akt (Prof. Emeritus Dr. Újváry Zoltán felajánlása) szén, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 59. Hornyik Zoltán: Őszi fény (A művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 58. Holló László (Kossuth- és Munkácsy-díjas): Ülő nő (Hollóné Maksa Olga felajánlása) diófapác, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 60/A. Horváth Imre: Caron (1979. Hortobágy) (A Máltai Szeretetszolgálat felajánlása) vegyestechnika, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

16 16 60/B. Horváth Imre: Smog (1979. Hortobágy) (A Máltai Szeretetszolgálat felajánlása) vegyestechnika, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 61. Jámbor Éva * : Napozó nő (a művész felajánlása) aquatinta, 28,5 20,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 62. Joseph Kádár (Le K dar): Múló emlék Paris 1982 (a művész felajánlása) vászon kasírozva, vegyestechnika, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 63. Joseph Kádár (Le K dar): Virág csendélet (a művész felajánlása) vászon kasírozva, akril, vegyestechnika, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 64. Joseph Kádár (Le K dar): Collage Paris 1996 (a művész felajánlása) kollázs, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

17 Kántor Éva: Merengő (a művész felajánlása) selyemfestmény, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 66. Kárpáti Gusztáv (Holló László-díjas): Ősz van Biharban (a művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 67. Kassai Imre: Őszi táj (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 68. Katona Bálint: Csodabogár (a Ventus Lovasbolt felajánlása) plasztikus olaj, fa, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 69. Kemenes Robert * : Memento (a művész felajánlása) litográfia, 35,5 50,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 70. Klie Zoltán: Vitéz (Bachner András felajánlása) vegyestechnika, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

18 Komiszár János (Holló László-díjas): Templom és fények (a művész felajánlása) akvarell, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 72. Komiszár János (Holló László-díjas): Vízparti templom (a művész felajánlása) akvarell, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 73. Komlódi Judit: Elixír (a művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 74. Komlódi Judit: Ördögnyelv (a művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 75. Konfár Gyula (Munkácsy-díjas): Csendélet (Bachner András felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 76. Kónya Ábel: Átkelés (a művész felajánlása) c-print, archív karton (EA), 42 28,8 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

19 Kovács Ferenc: Csendélet (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 78. Kovács T. Vilmos: Utca Párizsban (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 79. Kozma István: Női akt (a művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 80. Kő Pál (Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas): In memoriam Pongor Ernő (a művész felajánlása) bronz, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 81. Kő Pál (Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas): Dr. Veres János (a művész felajánlása) bronz, átmérő: 10 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 82. Kő Pál (Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas): Perliczi János D. (a művész felajánlása) bronz, átmérő: 12 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

20 20 84/A. Könnyű Attila János: Kompozíció (Pákh Imre felajánlása) olaj, fa, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 84/B. König Róbert: Hypocrene művészeti sorszámozott album (10 lap/album) (Vincze László papírmerítő mester felajánlása) tintasugaras nyomtatás kézzel merített papírra, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 85. Kővári Attila: Narancssárga csendélet (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 86. Krizbai Sándor (Munkácsy-díjas érdemes művész): Úton (a művész felajánlása) vegyestechnika, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 87. L. Ritók Nóra: Nyár (a művész felajánlása) egyedi rajz, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

21 Láng-Miticzky Katalin: Vörösen izzó (a művész felajánlása) olaj, farost, vegyes, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 89. László Ákos (Holló László-díjas): Madonna (a művész felajánlása) vegyestechnika, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 90. Lóránt János Demeter (Munkácsy-díjas érdemes művész): Aranyló ősz (a művész felajánlása) akvarell, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 91. Lous Stuijfzand (Országos Pasztell Biennálé nagydíja 2002): Száradó varsák (a művész felajánlása) színezett litográfia, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 92. Luczi János: Vágáshutai hegyek ősszel (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 93. Lukoviczky Endre: Ember (2008) (a művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

22 Mág Tamás: Bugaci élmény (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 95. A Magyar Válogatott játékosai által dedikált mez (2011) (Hegedűs Gábor, az MLSZ utánpótlás válogatott szövetségi edzője felajánlása) Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 96. Major Janka: Kettős egyensúly (a művész felajánlása) fa, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 97. Makai Imre: Nyári ég alatt (E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 98. Makai Imre: Ősz (E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

23 Makai Imre: Téli táj (E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 100. Makai Imre: Vendégségben (E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 101. Makai Imre: Lidérc (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 102. Maksai János: Nyári virágok (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 103. Masits István: Őszi botanikuskert (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 104. Menyhárt József: Kertben (Joseph Kádár felajánlása) tollrajz, 14 21,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

24 Méry Beáta * : Pihenő (a művész felajánlása) színes linómetszet, 50,5 35,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 106. Menyhárt József: Háztető (Bozsányi Ferenc felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 107. Nagy Sándor: Tűzfal este (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 108. Nagy Sándor: Egykor templom volt (a művész felajánlása) szén, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 109. Nagy Sándor: Falusi kert (a művész felajánlása) szén, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 110. Nagy Sándor: Templomfal este (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

25 Németh Miklós: Társaság (a művész felajánlása) olaj, papír, 16,5 28,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 112. Nuridsány Éva: Alföldi táj (a művész felajánlása) akvarell, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 113. Oláh Sándor: Velencei délután (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 114. Oravecz András: Negyedelt történet (a művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 115. Oravecz András: Színes lendület (a művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 116. Palásti Renáta: Holt Tisza (a művész felajánlása) pasztel, karton, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

26 Palásti Renáta: Úton (a művész felajánlása) pasztel, karton, 15,5 48 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 118. Palásti Renáta: Napraforgók nyári fényben (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 119. Palotai Erzsébet: Szabó Magda Őzbeli konyhája (a művész felajánlása) pasztell, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 120. Pócsi Ibolya: Debreceni Nagytemplom és a főnix madár (a művész felajánlása) szén, papír, 43,5 55,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 121. Póka György: A teremtés sorozatból, Kék madár (a művész felajánlása) zománc, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

27 Póka György: A teremtés sorozatból, Lejtős part madarakkal (szakadék) (a művész felajánlása) zománc, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 123. Sándor Margit: Egy régi kert emléke (a művész felajánlása) fotó, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 124. Sári Antal: Felhős táj (a művész felajánlása) vegyestechnika, karton, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 125. Sebestyén János: Szálló kövek (a művész felajánlása) akril, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 126. Subicz István: A rendíthetetlen ólomkatona táncosnője (a művész felajánlása) tus, papír, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 127. Szabó András: Fényárban (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

28 Szabó Kristóf * : Katasztrófák (a művész felajánlása) szitanyomat, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 129. Szabó Antónia: Szálljon házatokra egek harmatja (a művész felajánlása) fotóalbum (10 db) Becsült érték: Ft/db Kikiáltási ár: Ft/db 130. Szabó Antónia: Magyar Golgota II. (a művész felajánlása) selyembatik, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 131. Szabó Zoltán: Vaskor II (a művész felajánlása) vas, 34 13,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 132. Szeifert Imre: Noszvaji ház (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 133. Szőke Tibor: Virágok vázában (Bachner Anrdás felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

29 Szőnyi Endre: Keresztelői érem (a művész felajánlása) bronz, átmérő: 8,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 135. Szőnyi Sándor: Kőhalom (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 136. Szurcsik József (Munkácsy-díjas): Vörös és kék (a művész felajánlása) akril, olaj, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 137. Toronya Laura * : A polcon (a művész felajánlása) szén, papír, 45,5 32,5 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft ( * A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója) 138. Tóth Ernő: Humor+Líra=Groteszk (grafikai album, 4 lap/album) (Vincze László felajánlása) tintasugaras nyomtatás kézzel merített papírra, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

30 Tóth Ernő: Varázslat (a művész felajánlása) vegyestechnika, farost, 56,5 65 cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 140. Tóth Irén: Csendélet (a művész felajánlása) akvarell, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 141. Tóth Zsuzsa: Vízmosás (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 142. Török Anikó: A vándor (a művész felajánlása) pasztell, karton, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 143. Vargáné S. Éva (A Nyitott Ajtó Otthon alapítója): Öregség (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

31 Vargáné S. Éva (A Nyitott Ajtó Otthon alapítója): Ősz lesz (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 145. Veres Géza (Munkácsy-díjas): Terelés (Bodó István felajánlása) linómetszet, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 146. Vincze Judit: Tihanyi látkép (a művész felajánlása) olaj, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 147. Vincze Ottó (Munkácsy-díjas érdemes művész): A hölgyválasz aphrodisiacuma (a művész felajánlása) szitanyomat, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 148. Vincze Ottó (Munkácsy-díjas érdemes művész): A Múzsa alteregója (a művész felajánlása) szitanyomat, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 149. Wahorn András (Munkácsy-díjas): AN 5 (a művész felajánlása) papír, ceruza, 28 21,5 cm Kiállítva a Kieselbach Galériában 2008-ban Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

32 Wahorn András (Munkácsy-díjas): MKK 7 (a művész felajánlása) papír, ceruza, 28 21,5 cm Kiállítva a Kieselbach Galériában 2008-ban Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 150. Wahorn András (Munkácsy-díjas): EX 6 (a művész felajánlása) papír, ceruza, 28 21,5 cm Kiállítva a Kieselbach Galériában 2008-ban Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 152. Walter Gábor: Phil Collins (a művész felajánlása) olaj, farost, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 153. Tamus István: Napraforgók (a művész felajánlása) akvarell, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 154. Wrobel Péter (Barcsay-díjas): 5 példányos művészeti mappa (a művész felajánlása) az album a művész 1994-es performancát dokumentáló, aláírt fotókat tartalmazza Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

33 Árverési feltételek 33 A Biharért Kulturális Közhasznú Alapítvány az árverést, mint kereskedelmi képviselő szervezi, rendezi és vezeti. Jogosult az aukció során a legmagasabb vételárat kínáló vevővel az adásvételi szerződés megkötésére és a vételár átvételére. Az árverezendő tételek a katalógus sorrendjében kerülnek kikiáltásra úgy, hogy az árverésvezető a sorra kerülő tárgy katalógusszámát valamint kikiáltási árát élő szóval kihirdeti, amire a venni szándékozók tárcsájuk felemelésével teszik meg ajánlatukat. A tárgy tulajdonjogát az árvereztetőtől leütéssel az a vevő szerzi meg, aki a legmagasabb ajánlatot teszi. A szervezők katalógust adnak ki az aukciós tételekről, valamint a műtárgyak az árverés előtti kiállításon december 1-től, a FÓ- RUM Bevásárlóközpontban, valamint a www. axioart.com weblapon tekinthetők meg. A vevőknek saját maguknak kell az árverést megelőzően meggyőződniük az árverési tételek állapotáról és arról, hogy azok megfelelnek-e a katalógus leírásának. A vevő a fizetendő ár 20%-át foglalóként az árverésen azonnal készpénzben köteles fizetni. Amennyiben a teljes vételár egy összegben az árverésen kifizetésre kerül, úgy a tárgy a helyszínen átvehető. A Biharért Alapítvány biztosítja annak lehetőségét, hogy az árverési vevő a foglalót meghaladó vételár részt az árverés időpontjától számított 7 napon belül egyenlítse ki. Ennek helyszíne Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Nyitott Ajtó Otthona, (Múzeum utca 2.) ahol ezt követően a megvásárolt műtárgy átvehető. A vételárba a foglaló összege a határidőben történő teljesítés esetén beleszámít. Amennyiben az árverési vevő a megadott határidőig az árverésvezetőnél a teljes vételárat nem rendezi, úgy ez esetben a kereskedelmi képviselő az árverési vevő ajánlatát érvénytelennek tekinti. Ekkor a vevő által kifizetett foglaló a részére nem jár vissza. A vevő csak a leütési árat tartozik kifizetni, közvetítői, szerzői díj valamint egyéb jutalék nem kerül felszámolásra. A vevő a vételár kiegyenlítését követően köteles gondoskodni a megvett tárgy elszállításáról saját költségén és felelősségén (14 napon belül). Az aukciót követően a műtárgyak az Nyitott Ajtó Otthonban, a fent említett címen vehetők át. Amennyiben az árverési vevő személyesen nem kíván részt venni az árverésen, úgy az általa adott vételi megbízás alapján helyette a Biharért Alapítvány hivatalból teszi meg a megbízásnak megfelelő vételi ajánlatot. Vételi megbízást december 1-től fogadunk el, melyet az árverés előtt legkésőbb 24 órával kérünk eljuttatni. A vételi megbízás elfogadásához a megvásárolni kívánt tétel kikiáltási árának 50%-a befizetése, mint előleg szükséges. Ez az összeg a sikertelen licitálás esetén visszajár. Ha a vételi megbízás sikeres, az előleg teljes összegét foglalónak kell tekinteni és a személyesen jelenlévő vevőre vonatkozó szabályokat kell elfogadni. A fentiekkel kapcsolatos további tájékoztatásért, valamint vételi megbízásért Dr. Papp Gyulát az aukció szervezőjét szükséges keresni a katalógus hátoldalán található elérhetőségeken.

34 34 Az alábbi képeket mezőszemerei kötődésű képzőművészek ajánlották fel Bukta Luca és családja megsegítésére. Bukta Luca A szülők sok éves próbálkozása után július 14-én megszületett Luca. Amint a neve is jelzi örömet és fényt hozó, valóban nagyon sok örömet és fényt hozott a család életébe. Örökké csacsogó, mosolygó, életvidám kislány...volt februárjában Lucát napokig láz gyötörte és dudor keletkezett a hasán. Vese rákot diagnosztizáltak nála. Azonnal kemoterápiás kezelést kapott, hiszen akkora volt a daganat hogy az egyik veséje nem is látszott. A műtét alatt kiderült, ezt a veséjét nem lehet megmenteni és egy gyanús nyirokcsomót is ki kellett venni. A szövettan kimutatta Lucának harmadik stádiumos Wilmstumora van anaplasiaval, mely egy agresszívabb fajtája ennek a tumornak, ezért hosszantartó kezelést igényel. Kemoterápiát és sugár terápiát kap. Luca egyre nehezebben viseli a két kezelés közötti állandó immunhiányos állapotot, szervezete és lelke is egyre fáradtabb már. Mégis küzd felnőtteket megszégyenítő bátorsággal, hiszen meg akar gyógyulni, és vissza akarja kapni a régi életét, szavaival élve: Apát is és anyát is akarom. Jelenleg a Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyermek Onko-hematológiai Osztályán kezelik. Wahorn András Munkácsy-díjas,a Magyar Köztársaság Lovagrendjével kitüntetett képzőművész - aki Mezőszemerén él, s alkot - Luca nagymamájától, a település postásától hallotta meg a segélykiáltást. András, a mezőszemerei születésű Bukta Imre és az elmúlt években a faluba költözött Szurcsik József, Kopasz Tamás, Kótai Tamás, Magyarország kiemelkedő Munkácsy-díjas, és számtalan egyéb díjjal kitüntetett képzőművészeitől, egyetemi és főiskolai tanároktól kapott műalkotásokkal a hóna alatt arra kért, hogy az aukció részeként árverezzük a képeket, így segítve a családot, a kislány gyógykezelését. Jó szívvel, s reménnyel segítünk, bízva Luca teljes felépülésében Kopasz Tamás (Munkácsy-díjas): Serie from yellow No.7 - Sárga korszak (a művész felajánlása) akril, vászon, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft 157. Bukta Imre (Munkácsy-díjas): Ősz (a művész felajánlása) akvarell, cm Becsült érték: Ft Kikiáltási ár: Ft

MŰTÁRGYJEGYZÉK JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ 7. DEBRECENI. az Immánuel Otthon megsegítésére. 2009. december 6. 16 00

MŰTÁRGYJEGYZÉK JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ 7. DEBRECENI. az Immánuel Otthon megsegítésére. 2009. december 6. 16 00 MŰTÁRGYJEGYZÉK 7. DEBRECENI JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ az Immánuel Otthon megsegítésére 2009. december 6. 16 00 2 Bevezető Mindannyiunk számára megvannak azok a helyek ebben a világban, amelyeken át kell mennünk,

Részletesebben

MŰTÁRGYJEGYZÉK JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ 8. DEBRECENI. az Immánuel Otthon és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Székelyhídi Gyermekotthona megsegítésére

MŰTÁRGYJEGYZÉK JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ 8. DEBRECENI. az Immánuel Otthon és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Székelyhídi Gyermekotthona megsegítésére 8. DEBRECENI JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ MŰTÁRGYJEGYZÉK az Immánuel Otthon és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Székelyhídi Gyermekotthona megsegítésére 2010. december 5. 15 00 2 Köszöntő Aki nem hisz abban, hogy

Részletesebben

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem MEGHÍVÓ A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Cigányságkutató Intézet Romano Instituto és a Phralipe Független Cigány Szervezet szeretettel meghívja a KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZEK AZ EMBERI

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13.

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 73/2. Aknay János (1949) Emlék, 2015 technika:

Részletesebben

94/8. Baska József (1935) Összekapcsolódás, 1994 technika: farost, olaj, jbl. méretek: 32,5 x 28,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 30.

94/8. Baska József (1935) Összekapcsolódás, 1994 technika: farost, olaj, jbl. méretek: 32,5 x 28,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 30. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00 94/1. Aba Novák Vilmos (1894-1941) Petõfi: A jó öreg kocsmáros

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 80/6. Berta Sándor (1929) Téli táj technika: farost, olaj méretek: 60 x 80 cm kikiáltási ár: 18.000 Ft leütési ár: 20.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 80/6. Berta Sándor (1929) Téli táj technika: farost, olaj méretek: 60 x 80 cm kikiáltási ár: 18.000 Ft leütési ár: 20. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 80/6. Berta Sándor (1929) Téli táj technika:

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8.

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 83/4. Bálint Endre (1914-1986) Kereszt,

Részletesebben

92/6. Baska József (1935) Szín és forma II., 1977 technika: vászon, olaj, jkl. méretek: 40 x 30 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 75.

92/6. Baska József (1935) Szín és forma II., 1977 technika: vászon, olaj, jkl. méretek: 40 x 30 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 75. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 92/1. Ágh Ajkelin Lajos (1907-1995) Struktúra,

Részletesebben

57/1. Forain, Jean-Louis (1852-1931) 3.200 Ft 6.500 Ft 57/9. Olgyai Viktor (1870-1929) 13.000 Ft 13.000 Ft 57/10. Berkes Antal (1874-1938)

57/1. Forain, Jean-Louis (1852-1931) 3.200 Ft 6.500 Ft 57/9. Olgyai Viktor (1870-1929) 13.000 Ft 13.000 Ft 57/10. Berkes Antal (1874-1938) 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 57/1. Forain, Jean-Louis (1852-1931) Téli

Részletesebben

1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. TEL.: , NYITVATARTÁS: H-P:

1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. TEL.: , NYITVATARTÁS: H-P: 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00 104/1. Bada Dada (1963-2006) Bunkó Bandi bunkót baszna, ha

Részletesebben

1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. TEL.: , NYITVATARTÁS: H-P:

1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. TEL.: , NYITVATARTÁS: H-P: 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00 95/1. Aba-Novák Vilmos (1894-1941) Szépítkezõk, nyilvántartási

Részletesebben

107/1. Aknay János (1949) Ft 107/2. Badacsonyi Sándor (1949) Ft 107/3. Balogh László (1930) Ft 107/4. Barabás Miklós ( )

107/1. Aknay János (1949) Ft 107/2. Badacsonyi Sándor (1949) Ft 107/3. Balogh László (1930) Ft 107/4. Barabás Miklós ( ) 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00 107/1. Aknay János (1949) A látogató, 1993 technika: színes

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 55/1. Osváth Miklós (1935) Zsombék, 1983. technika: papír, akvarell méretek: 27 x 21 cm kikiáltási ár: 6.000 Ft leütési ár: 6.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 55/1. Osváth Miklós (1935) Zsombék, 1983. technika: papír, akvarell méretek: 27 x 21 cm kikiáltási ár: 6.000 Ft leütési ár: 6. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 55/1. Osváth Miklós (1935) Zsombék, 1983.

Részletesebben

MÁSODIK JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ ÉPÜLETKER ÁMIÁIBÓL 2012. SZEPTEMBER 22.

MÁSODIK JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ ÉPÜLETKER ÁMIÁIBÓL 2012. SZEPTEMBER 22. MÁSODIK JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ AZ Z S O L N A Y ÉPÜLETKER ÁMIÁIBÓL 2012. SZEPTEMBER 22. MÁSODIK JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ZSOLNAY ÉPÜLETKER ÁMIÁIBÓL A NAGYHÁZI GALÉRIÁBAN ÁRVERÉS: 2012.

Részletesebben

leütési ár: 1.400 Ft leütési ár: 4.000 Ft leütési ár: 3.200 Ft leütési ár: 2.800 Ft

leütési ár: 1.400 Ft leütési ár: 4.000 Ft leütési ár: 3.200 Ft leütési ár: 2.800 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 39/2. Grafikai kiállítási katalógusok,

Részletesebben

Vásárlási feltételek az árveréseken

Vásárlási feltételek az árveréseken Vásárlási feltételek az árveréseken 1. A Műgyűjtők Háza Galéria és Aukciósház 1023 Budapest, Zsigmond tér 13. (továbbiakban: Ház) az árverési tárgyak tulajdonosa(i) vagy eladásra jogosultja(i) (továbbiakban:

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 44/2. Gyertyatartó, indiai technika: sárgaréz méretek: 23 cm kikiáltási ár: 1.900 Ft leütési ár: 2.400 Ft

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 44/2. Gyertyatartó, indiai technika: sárgaréz méretek: 23 cm kikiáltási ár: 1.900 Ft leütési ár: 2.400 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 44/2. Gyertyatartó, indiai technika: sárgaréz

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13.

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 32/2. Czene Béla (1911-1999) Tudós ünneplõben,

Részletesebben

CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS XXXIV. ÁRVERÉS. Csók István Antikvitás. 2012.10.15. 18 óra

CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS XXXIV. ÁRVERÉS. Csók István Antikvitás. 2012.10.15. 18 óra XXXIV. ÁRVERÉS CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS Csók István Antikvitás 2012.10.15. 18 óra A CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS XXVIII. ÁRVERÉSE 2012. OKTÓBER 15. 18 ÓRA AZ ÁRVERÉS HELYSZÍNE: CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS 1052, BUDAPEST,

Részletesebben

78/3. Rau Tibor ( ) Ft Ft 78/18. Rau Tibor ( ) Ft Ft 78/21. Aggházy Gyula ( )

78/3. Rau Tibor ( ) Ft Ft 78/18. Rau Tibor ( ) Ft Ft 78/21. Aggházy Gyula ( ) 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 78/3. Rau Tibor (1934-2000) Ledér lányok,

Részletesebben

akril, pasztel, homok, vászon

akril, pasztel, homok, vászon portfolio2016 a r t i s t i. h u Vak Bottyán 14. akril, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2014 POSZT 2008 - Festők versenye II. díj Lorena olaj, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2008 EZÜSTGERELY 2016

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 67/6. Dési Huber István ( ) Falurészlet technika: rézkarc méretek: 11,5 x 15 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 6.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 67/6. Dési Huber István ( ) Falurészlet technika: rézkarc méretek: 11,5 x 15 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 6. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 67/1. ef. Zámbó István (1950) Egyensúly,

Részletesebben

leütési ár: 16.000 Ft leütési ár: 11.000 Ft

leütési ár: 16.000 Ft leütési ár: 11.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 61/10. Különbözõ külföldi alkotók 7 mû

Részletesebben

Két határon túl délvidéki képzőművészek Felvidéken

Két határon túl délvidéki képzőművészek Felvidéken Két határon túl délvidéki képzőművészek Felvidéken Acsaji Györgyi 1. Vízpartok és emberek (Festészeti napló az eltűnésről) / Olaj, vászon /, 2014 15 (130 130 cm) 2. Vízpartok és emberek (Festészeti napló

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13.

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 75/1. Bálint Endre (1914-1986) Ady: Az

Részletesebben

49/1. Fotó, 1930 körül Családi díszebéd technika: fotó, kasírozva méretek: 22,5 x 33,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 3.

49/1. Fotó, 1930 körül Családi díszebéd technika: fotó, kasírozva méretek: 22,5 x 33,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 3. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 49/1. Fotó, 1930 körül Családi díszebéd

Részletesebben

Nõi portré, 1927 technika: papír, akvarell méretek: 37 x 24,5 cm kikiáltási ár: 8.000 Ft leütési ár: 8.000 Ft

Nõi portré, 1927 technika: papír, akvarell méretek: 37 x 24,5 cm kikiáltási ár: 8.000 Ft leütési ár: 8.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 31/1. Csabai Ékes Lajos (1896-1944) Folyópart

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 77/2. Batthyány Gyula ( ) Fogat technika: litográfia méretek: 17,5 x 24,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 24.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 77/2. Batthyány Gyula ( ) Fogat technika: litográfia méretek: 17,5 x 24,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 24. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 77/2. Batthyány Gyula (1887-1959) Fogat

Részletesebben

M Ű L A P ANG 001. Szerző: Buhály József. Cím: Méhész csendélet. Technika, anyag: Olaj, farost. Méret: 61 x 78 cm. Jelölés: J. j. l.

M Ű L A P ANG 001. Szerző: Buhály József. Cím: Méhész csendélet. Technika, anyag: Olaj, farost. Méret: 61 x 78 cm. Jelölés: J. j. l. ANG 001 Buhály József Méhész csendélet Olaj, farost 61 x 78 cm 120 000, HUF ANG 002 Papp Gábor Holdas este Olaj, farost 70 x 85 cm J. b. l. 140 000, HUF ANG 003 Baticz Levente Csendélet napraforgóval Olaj,

Részletesebben

65/2. Ismeretlen alkotó Városkép technika: karton, olaj méretek: 33 x 36 cm kikiáltási ár: 7.000 Ft leütési ár: 7.000 Ft

65/2. Ismeretlen alkotó Városkép technika: karton, olaj méretek: 33 x 36 cm kikiáltási ár: 7.000 Ft leütési ár: 7.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 65/1. Mérõ István (1873-1938) Tengerparti

Részletesebben

88/19. Deim Pál (1932) Korpusz, 2011 technika: fotó, lakkfilc, jbl. méretek: 40 x 28 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 85.

88/19. Deim Pál (1932) Korpusz, 2011 technika: fotó, lakkfilc, jbl. méretek: 40 x 28 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 85. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 88/1. Aknay János (1949) Emlék, 2014 technika:

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

23/1. Képkeret belsõ méret: 46 x 61 technika: fa méretek: 61 x 77 cm kikiáltási ár: 10.000 Ft leütési ár: 10.000 Ft

23/1. Képkeret belsõ méret: 46 x 61 technika: fa méretek: 61 x 77 cm kikiáltási ár: 10.000 Ft leütési ár: 10.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 23/1. Képkeret belsõ méret: 46 x 61 technika:

Részletesebben

Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69.

Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69. Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69. Intézményvezető: Fatérné Rothbart Mária fater.maria@hszi21.hu Intézményvezető-helyettes:

Részletesebben

Divane Japonais technika: litográfia méretek: 25 x 19,5 cm kikiáltási ár: 12.000 Ft leütési ár: 14.000 Ft

Divane Japonais technika: litográfia méretek: 25 x 19,5 cm kikiáltási ár: 12.000 Ft leütési ár: 14.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 62/5. Henri de Toulouse-Lautrec (1864

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

22/8. Ismeretlen szignó Férfiportré technika: fa, olaj, sérült méretek: 45 x 31 cm kikiáltási ár: 2.000 Ft leütési ár: 1.500 Ft

22/8. Ismeretlen szignó Férfiportré technika: fa, olaj, sérült méretek: 45 x 31 cm kikiáltási ár: 2.000 Ft leütési ár: 1.500 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 22/6. Füsti Molnár Etelka (1927-1988)

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10.

Új Szöveges dokumentum. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10. Összeomlás 2007 akvarell, diópác 53x22 cm Balogh Géza (1946) Nyíregyháza, Selyem u. 30. Halmaz I. 2002

Részletesebben

28/1. Koronás magyar címer technika: hímzés, gyöngy méretek: 40 x 30,5 cm kikiáltási ár: 1.800 Ft leütési ár: 6.500 Ft

28/1. Koronás magyar címer technika: hímzés, gyöngy méretek: 40 x 30,5 cm kikiáltási ár: 1.800 Ft leütési ár: 6.500 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 28/1. Koronás magyar címer technika: hímzés,

Részletesebben

70/21. Váza, retró technika: kerámia méretek: 15,5 x 10 x 23 cm kikiáltási ár: 1.500 Ft leütési ár: 3.600 Ft

70/21. Váza, retró technika: kerámia méretek: 15,5 x 10 x 23 cm kikiáltási ár: 1.500 Ft leütési ár: 3.600 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 70/3. Olvashatatlan szignó Nógrádverõce,

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 30/1. Lombik - kávéfõzõ, igen hiányos technika: fém, fa, üveg méretek: 23 cm kikiáltási ár: 2.600 Ft leütési ár: 2.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 30/1. Lombik - kávéfõzõ, igen hiányos technika: fém, fa, üveg méretek: 23 cm kikiáltási ár: 2.600 Ft leütési ár: 2. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 30/1. Lombik - kávéfõzõ, igen hiányos

Részletesebben

26/8. Silberhorn Tibor (1927) Zárszámadás, 1957 technika: papír, tus méretek: 21 x 29,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 4.

26/8. Silberhorn Tibor (1927) Zárszámadás, 1957 technika: papír, tus méretek: 21 x 29,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 4. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 26/1. Ismeretlen XIX.sz.-i naív mûvész

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés Az ülés napirendje 1. Ligeti Antal (Nagykároly, 1823 Budapest, 1890): Az ifjú Mukácsy Mihály portréja [papír, ceruza, 450x610 mm, jelezve jobbra lent:

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

68/3. Edvi Illés Aladár (1870-1958) 8.000 Ft 22.000 Ft 68/4. Mednyánszky László (1852-1919) 20.000 Ft 46.000 Ft 68/6. Olvashatatlan szignó

68/3. Edvi Illés Aladár (1870-1958) 8.000 Ft 22.000 Ft 68/4. Mednyánszky László (1852-1919) 20.000 Ft 46.000 Ft 68/6. Olvashatatlan szignó 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 68/3. Edvi Illés Aladár (1870-1958) Gesztenyék,

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/ Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/311-211 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z) szakképesítés

Részletesebben

72/9. Olvashatatlan szignó Nõi portré technika: papír, akvarell méretek: 19 x 15 cm kikiáltási ár: 3.500 Ft leütési ár: 7.500 Ft

72/9. Olvashatatlan szignó Nõi portré technika: papír, akvarell méretek: 19 x 15 cm kikiáltási ár: 3.500 Ft leütési ár: 7.500 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 72/2. Csendet! Kíméljük egymást! plakát

Részletesebben

Házi segítségnyújtás a gyakorlatban. Márta Anna

Házi segítségnyújtás a gyakorlatban. Márta Anna Házi segítségnyújtás a gyakorlatban Márta Anna 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Házi segítségnyújtás 63. (1) Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201)

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201) A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Ilka-grafikák Az első három rajz kivételével, amelynek fotóját 2006. május 21-én kaptam meg a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályától, az összes mű reprodukálva van

Részletesebben

Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész

Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész 864IKON.qxd 11/7/2010 9:47 PM Page 241 Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész 864IKON.qxd 11/7/2010

Részletesebben

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13.

MŰGYŰJTŐK HÁZA 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 43/1. Újra élünk, lengyel film ofszet,

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax:

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax: Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) 311-211, 515-115 Fax: 515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Tel./Fax: Mobil: Holcim kupa 2010 NYERGESÚJFALU

Tel./Fax: Mobil: Holcim kupa 2010 NYERGESÚJFALU Tel./Fax: -- Mobil: 0--0 0--0 e-mail: mgurguli@zoltek.hu NYERGESÚJFALU SE. Holcim kupa 00 NYERGESÚJFALU Jegyzıkönyv Támogatóink: Holcim Hungária Zrt. Zoltek Zrt. Flex Automatika Kft. Gyüép Kft. Reményi

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK 2013. június 25-26. Zánka Benevezett A csoport Benevezett B csoport KGRE Budapest 0,0 SE Budapest TS 0,0,1 BCE Budapest

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ ZSOLNAY ÉPÜLETKER ÁMIÁKBÓL

JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ ZSOLNAY ÉPÜLETKER ÁMIÁKBÓL JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ ZSOLNAY ÉPÜLETKER ÁMIÁKBÓL 2011. június 17. ipar művészeti múzeum Zsolnay épületkerámiák Jótékonysági árverés az Iparművészeti Múzeum épületéről leemelt kerámiadísz darabjaiból Árverés:

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Mûvészet/Természet/Védelem

Mûvészet/Természet/Védelem Mûvészet/Természet/Védelem Kortárs mûvészeti kiállítás és jótékonysági árverés az Ökotárs Alapítvány szervezésében 1463 Budapest, Pf. 931. Tel: (06-1) 411-3500 Fax: (06-1) 411-3515 e-mail: info@okotars.hu

Részletesebben

1. oldal, összesen: 4

1. oldal, összesen: 4 1. számú melléklet KULTURÁLIS ALAP 2009. I. KATEGÓRIA MŰVÉSZETI, KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS TUDOMÁNYOS PROGRAMOK TÁMOGATÁSA 1. Sz. Pályázó neve, képviselője Pályázat témája Támogatás A Csokonai Gimnázium Olasz Tagozatáért

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények Férfi 18-30 1 1051 Bojtor László Tivadar 21:44 21:39 21:58 22:44 23:56 25:11 26:20 26:25 3:09:54 2 1158 Süvöltős Bence 24:43 24:27 24:23 24:29 25:15 24:52 24:43 24:24 3:17:13 3 1145 Lovas Gergely 25:01

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Férfi csapat. 14 km Csapat eredmények. Pannonhajsza Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10: Csapat: Yakuza Összidő: 07:34:44

Férfi csapat. 14 km Csapat eredmények. Pannonhajsza Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10: Csapat: Yakuza Összidő: 07:34:44 1. Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10:42 1. 562 Mészáros Tamás 1987 01:46:57 2. 815 Szabó Zsolt 1984 01:47:11 3. 544 Martyin László 1991 01:48:11 4. 392 Karámos András 1989 01:48:23 5. 86 Bölcs Zoltán

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Aukciós Katalógus. 1. Szabó Cseke Mózes. Éden (2011) 30x25 cm, vászon, spray Kikiáltási ár: 30.000,- 2. Bódis Barnabás

Aukciós Katalógus. 1. Szabó Cseke Mózes. Éden (2011) 30x25 cm, vászon, spray Kikiáltási ár: 30.000,- 2. Bódis Barnabás Aukciós Katalógus 1. Szabó Cseke Mózes Éden (2011) 30x25 cm, vászon, spray 2. Bódis Barnabás No One (2008) 100x93cm, kollázs, újságpapír, olaj, vászon Kikiáltási ár: 100.000,- 3-4. Riez József Velence

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

KIÁLLÍTÁSA BERNÁTH AURÉL RIPPL-RÓNAI JÓZSEF GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. UJABB KÉPEINEK (1861 1927)

KIÁLLÍTÁSA BERNÁTH AURÉL RIPPL-RÓNAI JÓZSEF GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. UJABB KÉPEINEK (1861 1927) GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA MŰVÉSZETI INTÉZETE (VOLT ERNST-MÚZEUM) BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. BERNÁTH AURÉL UJABB KÉPEINEK ÉS RIPPL-RÓNAI JÓZSEF (1861 1927) VÁLOGATOTT MÜVEINEK KIÁLLÍTÁSA

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Által az állam nevében megvásárolt lakóingatlanokra vonatkozó adásvételi

Részletesebben

Tel./Fax: Mobil: Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU. Végeredmény. Zoltek Zrt.

Tel./Fax: Mobil: Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU. Végeredmény. Zoltek Zrt. Tel./Fax: 33-355-133 Mobil: 20-933-4109 20-454-6550 e-mail: mgurguli@zoltek.hu NYERGESÚJFALU SE. Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU Végeredmény Rendezők: Zoltek SE. Kajak-Kenu szakosztály Négy Égtáj Túraegyesület

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

Outrigger felmérő Sukoró,

Outrigger felmérő Sukoró, 8:00 1 Bánhidi Árpád Dragon Aqua SE 4 Nagy Ákos Dragon Aqua SE 2 Séllei Csaba Dragon Aqua SE 5 Deres Gábor Dragon Aqua SE 3 Salbert Imre Dragon Aqua SE 6 D.Szabó Zoltán Dragon Aqua SE 8:15 1 Berényi Zsanett

Részletesebben

2002 fiú 60m síkfutás. Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő

2002 fiú 60m síkfutás. Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő 2002 fiú 60m síkfutás Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő 1. Szép Attila SAC 8,6 II. i.f. 8,6 2. Lukács Gergő Váci R. 8,7 I. i.f. 9 3. Tajti Balázs SAC 9,2 II. i.f. 9,1 4. Kajtár Gergő MVSI 8,9 I. i.f.

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben