Szeptemberi új könyveinkből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeptemberi új könyveinkből"

Átírás

1 Szeptemberi új könyveinkből Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány Budapest, Napvilág cop., A kötet abból az alapvetésből indul ki, hogy búvópatakként ugyan, de létezik a magyar irodalomban női irodalmi hagyomány. Ezért nem a már jól ismert irodalomtörténeti vonalak mentén tanulmányozza a női irodalmat (nem a Nyugat női íróiról beszél például), hanem saját hagyományvonalat épít ki. Előszavában olvasmányos stílusban tisztáz a gender studies szempontjából fontos alapkérdéseket kánon és hagyomány összefüggésben, s vázolja, hogyan értelmezi a női irodalom fogalmát. Öt fejezete öt női írót (Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Kosztolányiné Harmos Ilona, Lesznai Anna) tárgyal, az irodalomelmélet legújabb fogalmai mentén. Charles Dickens: Közös barátunk Budapest, Európa Könyvkiadó, A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik. A víz, a hömpölygő folyó ilyen módon metaforikus betetőzését jelenti a szerző egész karrierjének, központi szerepet tölt be a kalandos történetben, amelynek öt évvel halála előtt ért végére.

2 Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek Budapest, Magvető, Minden élethelyzetnek van mesebeli párja - hallottuk az elmúlt években többször a kötet írójától, aki nemcsak tematikus mesegyűjteményekkel, hanem Meseterápia című könyvével is igazolta állítását. A férfiakról, nőkről, apákról, anyákról és testvérekről szóló mesék után most az emberélet fordulóihoz és határaihoz kapcsolódó meséket válogatta új kötetébe Boldizsár Ildikó. A fogantatástól az élet utolsó harmadáig azokhoz a történetekhez vezeti el olvasóit, amelyek nemcsak az ember fejlődését segítik, hanem az egyik életszakaszból a másikba való átlépést is. A mesékhez írt élvezetes kommentárok - úgynevezett mesekalauzok - bámulatos egyszerűséggel mutatják meg, hogyan fűzhető fel egy emberi élet a mesék rendjére. Almásy Kitti: Hűtlenség és ami mögötte van Budapest, Kulcslyuk Kiadó, Miért épp a hűtlenséget választottam első könyvem témájául? Mert a rendelésemen jó ideje ez a leggyakrabban visszatérő probléma - alig akad olyan páciensem, akit valamilyen formában ne érintene. Persze felmerül a kérdés: egyáltalán mi az, hogy hűtlenség? Mit értünk ma megcsalás alatt? Amikor az Interneten felvetettük ezt a témát, parázs vita alakult ki a hozzászólók között. Volt, aki azt sem érezte annak, ha partnerén kívül szexuális kapcsolatot létesít másokkal is, hiszen - magyarázta - szabad lényeknek születtünk, nem lehetünk egymás tulajdonai és rabtartói. Szeretném, ha akit érint a téma, az tudná: van esély arra, hogy egy csúnya történetből is önbizalmunkban - sőt, akár kapcsolatunkban - megerősödve kerüljünk ki.

3 Csere Péter: Gróf Tisza István meggyilkolása Budapest, Unicus, Gróf Tisza halála sok tanulságot ad a magyarok számára, csakúgy, mint e méltó, igaz, szakszerű és szép kötet. Zsirai László (szerk.): Hűséges barát: történetek a kutyáról Budapest, Hungarovox, Találhatóak a könyvben fontosabb szakcikkek is, olyan szakértők tollából, akik nem csupán az embere és kutyára egyaránt vonatkozó lélektan ismerői, hanem a kutya anatómiai szakértői, s ismeretterjesztő módon számolnak be a kutya szaglásáról, mozgásigényéről. A legkedvesebb írások az olvasói levelek személyes beszámolói a kedvenc házőrző történeteiről, viselkedéséről. Külön cikkcsoport foglalkozik a segítőkutyákkal, másik pedig a rendőrség nyomkereső kutyáival. Ezek mellett népszerű művészek, elsősorban színészek mesélnek kutyáikkal kapcsolatos történetekről és érzelmi kötődésekről, mint például: Sztankay István, Hofi Géza, Kazal László, Kibédi Ervin, Kállai Ferenc, Csákányi László, Dallos Szilvia, Makai Margit, Psota Irén, Mensáros László, Korda György, Aradszky László.

4 Tony Park: Szafari Debrecen, Gold Book, A bizonytalan Zimbabwében és a Kongói Demokratikus Köztársaság dzsungeleiben halálos macska-egér harc folyik. Michelle Parker, a kanadai kutatónő kapva kap az alkalmon, hogy ellátogasson a híres hegyi gorillák otthonába, de nem igazán bízik Fletcher Reynoldsban, a hivatásos vadászban, aki felkínálta neki ezt a páratlan lehetőséget. Fletcher testesíti meg mindazt, ami ellen Michelle egész életében harcolt - állatokat öl jó pénzért -, mégis megnyugtatónak találja, hogy a férfi minden erejével küzd az orvvadászat ellen. Fletcher az SAS volt tisztjét, Shane Castle-t bízza meg az orvvadászellenes különítmény vezetésével. Shane már látta, mire képes egy golyó - mind az állatokkal, mind az emberekkel -, és viselkedése nyomán Michelle egyre inkább kételkedik abban, hogy jó döntést hozott... Ágh Attila és Varga Gyula: Marokkó: az iszlám csodaországa Budapest, Kossuth, Marokkónak ragyogó helyezése lehetne a legeurópaibb nem-európai országok versenyében. A mesés Kelet csodáit ígéri, és valóban nyújtja is. A legjobb hely a világon megismerkedni az iszlámmal: Marokkó az iszlám kultúra egyik központja és a nyugati iszlám bölcsője is. Kulturális és etnikai koktél. Felfedezése egyben a keresztény-európai és a moszlim-keleti civilizáció közös forrásvidékének a felfedezése is. Marokkóban minden van, amit egy turista csak megkívánhat, érdemes odautazni és bejárni változatos tájait. Ebben kívánunk segíteni az utazóknak.

5 Bácskai Júlia: Szülők iskolája Budapest, Saxum, A Waldorf Intézet előadás sorozatában, a nevelés különböző helyzetei, vitái, elképzelései kapnak helyet, a gyermekek egészségének megőrzésétől az agresszió és együttműködés, a teljes értékű kisgyerekkor, a kamaszkori elválás, és a gyermeknevelés és szexualitás témaköréig. Az előadások szerzői többek között Vekerdy Tamás, Bácskai Júlia, Herczog Mária, Mesterházi Zsuzsa, Futó Judit, Gyarmathy Éva, Kökéndy Ákos és Karkus Ottó. Gombos Péter: Dobj el mindent és olvass! Budapest, Pont Kiadó, Miközben még mindig vannak szépirodalmat faló könyvmolyok a környezetünkben, a többség szabadidejében inkább valamilyen digitális eszköz mellett találja meg szórakozását. Amikor néhány évvel ezelőtt egy hetedikes csoportot kaptam, rögtön elhatároztam, itt az idő, hogy bebizonyítsam, amiről addig csak prédikáltam. Ráadásul az alanyaim teljes mértékben megfelelőek voltak ehhez, mert a 14 gyerekből mindössze egy vallotta magát olvasónak, a többiek saját elmondásuk szerint soha (!) nem olvastak kedvtelésből. A program neve: Dobj el mindent, és olvass! A játék gyorsan kedvelt lett. Nem vagyok naiv, tudom, ezek a diákok az iskolából hazaérve még mindig előbb nyúlnak a távirányító vagy a számítógép után, mint könyvhöz. De a viszonyuk a könyvekhez, az olvasáshoz megváltozott. Remélhetőleg életre szólóan - vallja a szerző, aki ebben a kötetben közel húsz év tapasztalatait gyűjti egybe

Forduljunk a gyermek felé!

Forduljunk a gyermek felé! pontról pontra Forduljunk a gyermek felé! Rendezvények, találkozók, könyvbemutatók Benedek Elek bõ évszázada Budapesten a Magyar Parlamentben szólalt fel a gyermekkultúra, a mese védelmében. Utódai, követõi

Részletesebben

DOBJ EL MINDENT _ ÉS OLVASS!

DOBJ EL MINDENT _ ÉS OLVASS! kitörési pont GOMBOS PÉTER DOBJ EL MINDENT _ ÉS OLVASS! Megjelent a PONT Kiadónál! Aligha kell bizonygatni, hogy átlag tizenévesek körében az olvasási kedv gyakran igen csekély. Szépirodalmat faló könyvmolyok

Részletesebben

Márciusi új könyveinkből

Márciusi új könyveinkből Márciusi új könyveinkből Katarina Mazetti: Családi sírbolt Budapest, Park Könyvkiadó, 2012. A pasi a szomszéd sír mellől c. sikerkönyv folytatása A nő könyvtáros, a férfi parasztgazda. A nő a könyveket

Részletesebben

De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem

De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem 2013 március 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Előbb olvastam vele interjúkat, mint hogy a könyveit a kezembe vettem volna. Persze, ez akár érthető is lehet,

Részletesebben

BOOKR KIDS TERMÉKEK INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA

BOOKR KIDS TERMÉKEK INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA BOOKR KIDS TERMÉKEK INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA 1. ELŐFIZETÉS A BOOKR KIDS MESETÁR TARTALMAIRA A BOOKR Kids digitális könyvtárában, amely egy MOBILRA ÉS TABLETRE LETÖLTHETŐ ALKALMAZÁS, több mint 180 interaktív

Részletesebben

OLVASNAK? NEM OLVASNAK? A Z GENERÁCIÓ OLVASÁSI SZOKÁSAIRÓL. Komló-Szabó Ágnes Eger, június 29.

OLVASNAK? NEM OLVASNAK? A Z GENERÁCIÓ OLVASÁSI SZOKÁSAIRÓL. Komló-Szabó Ágnes Eger, június 29. OLVASNAK? NEM OLVASNAK? A Z GENERÁCIÓ OLVASÁSI SZOKÁSAIRÓL Komló-Szabó Ágnes Eger, 2017. június 29. Olvasás Olvasni! Olvass! Olvasni. Olvasás. Szeress! Álmodj! Mindent kötelezővé lehet tenni? Azonnal menj

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

Katalógus. Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu

Katalógus. Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu Katalógus Magyar nyelv és ı rodalom Történelem Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Czövek Attila, Erdélyi Eszter, Hajnal Krisztina: 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból

Részletesebben

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA 2012-2013-as tanév Könyvtárosok: Tóthné Wittmann Borbála gyermekkönyvtáros Szabóné Faragó Szilvia gyermekkönyvtáros Elérhetőségek: Tel.: 343-070/17-es

Részletesebben

Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny

Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium 7150 Bonyhád, Kossuth Lajos utca 4. Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny Megyei forduló 2014. január 21. 4. osztály tanuló neve,

Részletesebben

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése 2015. november 16-17. A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár rendszeresen szervez továbbképzést a megye könyvtárosainak,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2360/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Beszámoló az Assisi Szent

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4.-08/2-2009-0128. Tanterv

TÁMOP 3.1.4.-08/2-2009-0128. Tanterv Tanterv Készült a TÁMOP 3.1.4/ TÁMOP 3.1.4.-08/2-209-0128 keretében a Szövegértés, szövegalkotás 7. évfolyamához. Készítette: Ábrahám Judit Témakörök Tervezett óraszám Modulszám 1. KISFIÚK ÉS NAGYFIÚK

Részletesebben

VŐLEGÉNY KVÍZ. Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala?

VŐLEGÉNY KVÍZ. Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala? VŐLEGÉNY KVÍZ Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala? Mi a kedvenc sportja? Mi a legfőbb hobbija? Mi a kedvenc évszaka?

Részletesebben

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika

Részletesebben

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)

Részletesebben

I. Demográfiai kérdések. II. Használói szokások

I. Demográfiai kérdések. II. Használói szokások I. Demográfiai kérdések 1. Az Ön életkora? Kérjük, jelölje meg a megfelelő választ! 14-18 éves 13 19 % 19-25 éves 8 12 % 26-40 éves 14 20 % 41-65 éves 25 36 % 65 év feletti 9 13 % 2. Legmagasabb iskolai

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél:

Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél: Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: A mindenséget kutató ember Az óra témája: Tudósaink, művészeink (példaképeink) Az óra célja és feladata: A művészek, tudósok munkájának feltárása

Részletesebben

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA nyitott előadások az ELTE BTK-n (Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 1.) 2016/2017. őszi félév 2016. október 10., hétfő 18.00 Digitális bölcsészet szövegen innen és túl I.

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Személyes hatékonyság fejlesztése INM2010L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 6 Minősített aláírás A kurzus tréning jelleggel zajlik. A gyakorlati jegy teljesítésének feltétele

Részletesebben

Időpont: csütörtök 12:00-13:30 Helyszín: Kazy 314-es terem

Időpont: csütörtök 12:00-13:30 Helyszín: Kazy 314-es terem Kultúraelmélet - bevezetés a művelődésfilozófiába 2. ANDB-705, ANDB-111 2014/15 II. félév Kurzusleírás B. A. Alapképzés 2/2 kredit- 2 félév második félév - heti 2 óra előadás kollokvium Striker Sándor,

Részletesebben

Ha nem hiszed, járj utána!

Ha nem hiszed, járj utána! Gárdonyi-emlékév, 2013 Ha nem hiszed, járj utána! rejtvényfüzet 2. osztály 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játssz velünk! Néhány mese és az író életrajza

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök

Eged Futás és Érsekkert Körök Eged Felnőtt férfi 1 15 SZAJKÓ Csaba 00:57:23 00:00:00 00:57:23 2 39 MARCZIS Dávid 01:02:01 00:04:37 01:02:01 3 55 KURUCZ János SINTESI BIKE NAGY SE 01:12:43 00:15:19 01:12:43 4 20 KOVÁCS Dávid ETC 01:13:19

Részletesebben

című kutatási projekt

című kutatási projekt Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek című kutatási projekt TÁMOP -5.5.5/08/1-2008-0001 LMBT ALMINTA KÉRDŐÍV A

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több

Részletesebben

Kutyagondolatok nyomában

Kutyagondolatok nyomában Kutyagondolatok nyomában Gyorsuló tudomány Sorozatszerkesztõ: Szívós Mihály A sorozat kötetei: Pataki Béla: A technológia menedzselése (2005) Máté András: Magyar matematikusok és a filozófia (elõkészületben)

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Pedagógiai terapeuta pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2014/2015. tanév Győr

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Pedagógiai terapeuta pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2014/2015. tanév Győr Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Pedagógiai terapeuta pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2014/2015. tanév Győr Kötelező ismeretkör tételei:

Részletesebben

MÓRA KIADÓI CSOPORT OLVASÁSRA NEVELÉS A SZÜLETÉS PILLANATÁTÓL Született olvasó Olvasó született

MÓRA KIADÓI CSOPORT OLVASÁSRA NEVELÉS A SZÜLETÉS PILLANATÁTÓL Született olvasó Olvasó született MÓRA KIADÓI CSOPORT OLVASÁSRA NEVELÉS A SZÜLETÉS PILLANATÁTÓL Született olvasó Olvasó született Tévedés azt hinni, hogy az olvasóvá nevelés az iskolában vagy az óvodában kezdődik. Aki mese és beszélgetéshiánnyal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Történetírói pályázat kiírásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

XI. Fenyves Crossfutás április 3.

XI. Fenyves Crossfutás április 3. XI. Fenyves Crossfutás 2011. április 3. Végeredmény 5 KM Gyerek 1. Csák Tamás 2000 1164 26:49 2. Heller Dániel 1998 1145 28:56 3. MOLNÁR LILIÁNA ANITA 1997 1166 30:14 4. HALLGAT FANNI 1999 1104 30:38 5.

Részletesebben

Szakmai beszámoló. HIPE 2014 Nemzetközi konferencia a minőségi testnevelésről

Szakmai beszámoló. HIPE 2014 Nemzetközi konferencia a minőségi testnevelésről Szakmai beszámoló Név: Szentgyörgyváryné Juhász Ivett Prókai Judit Dátum: 2014. szeptember 17-18. HIPE 2014 Nemzetközi konferencia a minőségi testnevelésről Intézetünkből ketten vettünk részt az első HIPE

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika Göllöntné Kiss Annamára. o. Matematika Matematika Matematika Matematika Göllöntné K. Annam. Szollárné V. Ilona Göllöntné K. Annam. Göllöntné K. Annam. Magyar (O) Matematika Magyar (O) Magyar (O) Magyar

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája

Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája Kurzus címe: Oktató: Szemeszter: Informatika oktatása 1. Gy Szlávi Péter 2013/2014 ősz Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája Készítette: Tóth Sándor Tibor Kurzus címe: Oktató: Szemeszter: Informatika

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgyfelelős tanszék kódja. A foglalkozáson való részvétel:

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgyfelelős tanszék kódja. A foglalkozáson való részvétel: A magyar nyelv és irodalom tantárgy-pedagógiája I. TAB 2304 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+1 G Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB 1304 A hallgató a TVSZ. figyelembevételével

Részletesebben

Magvető Kiadó könyvklubja - Mesekalauz úton lévőknek

Magvető Kiadó könyvklubja - Mesekalauz úton lévőknek 2013 június 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Magvető értékelve Kiadó könyvklubja Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Képek és történetek kereszttüzében élünk, és belezavarodhatunk vagy visszatérhetünk

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Sass Judit

Oktatói önéletrajz Dr. Sass Judit egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1985-1990 Kossuth Lajos Tudományegyetem, Pszichológus,

Részletesebben

Tájékoztató óra. A pszichológia evolúció nélkül. LEHETSÉGES REFERÁTUM : Kimura: Férfi agy női agy Referáló 1: Varga Veronika

Tájékoztató óra. A pszichológia evolúció nélkül. LEHETSÉGES REFERÁTUM : Kimura: Férfi agy női agy Referáló 1: Varga Veronika EVOLÚCIÓS SZEMLÉLET A PSZICHOLÓGIÁBAN KURZUS BME KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK Dr Pléh Csaba, Ivády Rozália Eszter e-mail: ivady@cogsci.bme.hu 2007/2008 1. félév. Péntek 13.15.-14.45. ST 320-as terem TEMATIKA:

Részletesebben

Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban. Dávid Beáta

Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban. Dávid Beáta BIZTONSÁG ÉS GYERMEKVÁLLALÁS Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban Dávid Beáta A családdá és szülővé válás egészségügyi vonatkozásai. Műhelykonferencia a Semmelweis Emlékév és a Népesedési

Részletesebben

Olvasásnépszerűsítő játék II. írásbeli forduló Beküldési határidő: május 6.

Olvasásnépszerűsítő játék II. írásbeli forduló Beküldési határidő: május 6. Olvasásnépszerűsítő játék II. írásbeli forduló Beküldési határidő: 2019. május 6. A csapat neve:... A csapattagok neve, lakcíme:... Az iskola neve, címe, telefonszáma:... Felkészítő tanár neve, telefonszáma:...

Részletesebben

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN EGYSÉGES SZERKEZETBEN Bélapátfalva Nagyközségi önkormányzat 12/2002. (VI.24.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Bélapátfalva Nagyközségi

Részletesebben

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Tantárgy: Osztályfőnöki Készítette: Csík Andrea, Juhász Orsolya, Kristóf Judit, Kocán Béla Tanév:2017/2018 Osztály: 12. A, 12. B, 12. C, 12. D Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 1 Éves óraszám:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014/2015.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2014/2015.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár 2014/2015.II.félév Inkluzív nevelés - attitűdformálás INM2011 Meghirdetés féléve 2. 0+2 Minősített aláírás INM 2010 Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában zajlanak. A minősített aláírás teljesítésének

Részletesebben

India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában kiállítás

India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában kiállítás India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában kiállítás 2013/10/01-2014/02/01 1. oldal (összes: 8) 2. oldal (összes: 8) [1] Indiában sokan még ma is a mesék országát látják. Az útleírások a legtöbb művelt

Részletesebben

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek Versenyfelhívás 2018. december 01. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszín: Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Margit tér

Részletesebben

A kutya kiképzése. Az alkalmazott etológia kérdései. I. rész

A kutya kiképzése. Az alkalmazott etológia kérdései. I. rész A kutya kiképzése Az alkalmazott etológia kérdései I. rész Tény: Az ember kb. i. e. 12000 évvel ezelőtt háziasította a kutyákat, az állatok közül vélhetőleg elsőként. - Mi hát az etológia? A tudomány szempontjából

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

Iskolák a valóságban és a képzelet világában (projekt)

Iskolák a valóságban és a képzelet világában (projekt) Iskolák a valóságban és a képzelet világában (projekt) PROJEKTLEÍRÁS Kiemelt téma: Az iskola világa az irodalomban és a valóságban Az egyes csoportok témái: 1. A mi gimnáziumunk: a Móricz 2. Varázsló-

Részletesebben

BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT BRÓDY SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT BRÓDY SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Három évtizeden keresztül alig volt ünnepeltebb írói név, mint a Bródy Sándoré. Nem csupán a közönség tapsolt neki, hanem ami a legnagyobb szó, még az írók is. (Hatvany Lajos) BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT

Részletesebben

(Az Ügyrend 3. sz. melléklete) Készítette: Sominé Fenyvesi Olga könyvtárigazgató. Jászberény, 2012. június 14.

(Az Ügyrend 3. sz. melléklete) Készítette: Sominé Fenyvesi Olga könyvtárigazgató. Jászberény, 2012. június 14. A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata (Az Ügyrend 3. sz. melléklete) Készítette: Sominé Fenyvesi Olga könyvtárigazgató Jászberény,

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola Óvó- éstanítóképző Intézet 4401 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. Telefon: 42/ Fax: 42/

Nyíregyházi Főiskola Óvó- éstanítóképző Intézet 4401 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. Telefon: 42/ Fax: 42/ Nyíregyházi Főiskola Óvó- éstanítóképző Intézet 4401 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. Telefon: 42/599-469 Fax: 42/402-485 TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER Differenciáló pedagógia című tárgyhoz Szociálpedagógia

Részletesebben

Az Ószövetség másik fele

Az Ószövetség másik fele A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI K a r a s s z o n Is t v á n Az Ószövetség másik fele A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének

Részletesebben

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok

Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület programjainak keretén belül idén ötödik alkalommal eredhettek a magyarországi és határon túli középiskolás

Részletesebben

KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK. 2017/2018 tanév

KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK. 2017/2018 tanév KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK TANMENETEK 2017/2018 tanév Dobó István Általános Iskola Balatonszentgyörgy, 2017. szeptember.1. Készítette: Ottné Bene Teréz TANMENET Könyv- és könyvtárhasználati

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. szövegertes6_kk_2014_ok.indd 1 SZÉPLAKI ERZSÉBET a Tankönyvesek Országos Szövetségétől 2008-ban elnyerte az Érdemes tankönyvíró

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015/2016.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2015/2016.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Inkluzív nevelés - attitűdformálás INM2011 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Minősített aláírás INM 2010 Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában zajlanak.

Részletesebben

Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató

Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató 2018/03/29 2018/03/21 Március 29-én, 17 órakor kezdődik Piroska Katalin és Piroska István az aradi színjátszást feldolgozó két részes művének második, az 1905 és1948 közötti időszakot feldolgozó kötetének

Részletesebben

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban TARTALOMJEGYZÉK 1. A másik ember megértése...11 Áttekinthető emberi világ...11 A rang és a formális viszonyok szerepe...12 A másik érdekessé válik...13 Új kommunikációs nehézségek...14 Az egyén szubjektív

Részletesebben

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

A NŐI GÓTIKUS REGÉNYRŐL

A NŐI GÓTIKUS REGÉNYRŐL EGY MŰFAJ FELTÁMADÁSA ÉS ÁTALAKULÁSA A NŐI GÓTIKUS REGÉNYRŐL Szalay Edina: A nő többször. Neogótika és női identitás a mai észak-amerikai regényben, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002 VARGA ISTVÁN

Részletesebben

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,

Részletesebben

Bakos Kinga Informatikus könyvtáros 2/I. Az elmúlt időszakban sokat írtak a PISA

Bakos Kinga Informatikus könyvtáros 2/I. Az elmúlt időszakban sokat írtak a PISA Az elmúlt időszakban sokat írtak a PISA 1 vizsgálatokról. (URL:http://www.sulinova.hu/cikk.php?cid=119) Ez az a vizsgálat, amely megrengette a fejlett világot. Elsődleges célja annak feltárása, mennyire

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Egy híján húsz. 1. Mit olvasol a legtöbbször? Többet is megjelölhetsz! a) kötelező olvasmányokat

Egy híján húsz. 1. Mit olvasol a legtöbbször? Többet is megjelölhetsz! a) kötelező olvasmányokat Egy híján húsz Kérdőív az olvasási szokásokról A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Erasmus csoportjának javasolt kérdései a diákok olvasási szokásainak/ kedvének felmérésére 1. Mit olvasol a

Részletesebben

VI. film magyar. Retusálás nélkül. Uránia Nemzeti Filmszínház 1088 Budapest, Rákóczi út 21. 2013. november december

VI. film magyar. Retusálás nélkül. Uránia Nemzeti Filmszínház 1088 Budapest, Rákóczi út 21. 2013. november december film magyar 53 VI. Retusálás nélkül 2013. november december A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával Uránia Nemzeti Filmszínház 1088 Budapest, Rákóczi út 21. Kövesse figyelemmel az 53film.mma.hu honlapon!

Részletesebben

CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON

CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON KÉSZÍTETTE: TÁV 12 KONZULENS: URBÁN MARIANNA Hipotéziseim Az első feltevésem, hogy megváltozott a női szerepvállalás és a hagyományos

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Segítő kapcsolat CGB 1304 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 G Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A szorgalmi időszak utolsó előtti hetében (május 10.) írásbeli gyakorlati

Részletesebben

A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV

A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV V VIII. OSZTÁLY I. KÖVETELMÉNYEK Képességek szövegértés problémalátás szövegalkotás különböző szövegtípusokban

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról

Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Ea.: Dobosné Brezovszky Anikó : 6701 Szeged, Pf.: 441. Szeged, 2016.03.09. : (36) 62/425-525 Pályázati azonosító: 3808/02605 Fax: (36) 62/630-601 Tárgy: Gyermekkönyvhónap - szakmai

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2019/2020. TANÉVRE

ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2019/2020. TANÉVRE ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2019/2020. TANÉVRE 1. Munkaközösség tagjai (tanított tantárgyak, óraszámok) NÉV TANTÁRGYAK, ÓRASZÁMOK Béres Edit Magyar

Részletesebben

Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012.

Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012. Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012. Kossuth Lajos 1802-1894 Kossuthról és koráról minden évben városi vetélkedőt szervezünk Iskolánk

Részletesebben

ESSZÉÍRÁS június

ESSZÉÍRÁS június ESSZÉÍRÁS Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat

A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat A tanmenetek elé Az Értékorientált pedagógia sorozatban elkészült válogatás a katolikus értéket, tartalmat felmutató gazdag irodalmunkból csak egy kis szeletke. Ennek ellenére az összeállított irodalmi

Részletesebben

3. Az értékelés módszere: A gyakorlati jegy a részjegyek alapján születik. Beszámításra kerül a félévi szorgalom, aktivitás.

3. Az értékelés módszere: A gyakorlati jegy a részjegyek alapján születik. Beszámításra kerül a félévi szorgalom, aktivitás. KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Az anyanyelvi és irodalmi nevelés módszertana I. BOV1206 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) BOV 1100; BOV 1101

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /I.

KÖVETELMÉNYEK /I. Közösségi szociális munka SPB1209 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy SPB1121 Követelmény: Két zárthelyi dolgozat. Gyakorlati jegy. Zh: 2016. okt. 19. 8-9., nov. 30. 8-9. Kötelező,

Részletesebben

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett

Részletesebben

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1.Feladat TOTÓ (Húzd alá a helyes választ!) 1. Mibe lépett bele Kópé, amikor vérzett a lába? egy hegyes szögbe egy süni

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék ESSZÉÍRÁS. Készítette: Reich Orsolya. Szakmai felelős: Wessely Anna június

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék ESSZÉÍRÁS. Készítette: Reich Orsolya. Szakmai felelős: Wessely Anna június ESSZÉÍRÁS ESSZÉÍRÁS Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK I.félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK I.félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár 2016-2017. 1I.félév Az erőszak pszichológiai kérdései CGB 1309 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása A gyakorlati jegy teljesítésének feltétele a

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

Kedves Szülők, Gyerekek!

Kedves Szülők, Gyerekek! Az intézmény neve: Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda Az intézmény székhelye: 9062 Kisbajcs Kossuth út 19. Elérhetőség: 96/358-945 vagy 20/5987842 E-mail cím: nefelejcs58@freemail.hu Óvodavezető: Kónyiné

Részletesebben

Célnyelvi civilizáció

Célnyelvi civilizáció tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Bevezetés Az idegen nyelv tanulása együtt jár egy új kultúra megismerésével, ezért a célnyelvi kultúra nem választható el az idegen nyelv oktatásától. A célnyelvi civilizáció

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal munkájának első szakaszát bemutató szakmai konferencia Budapest, 2007. szeptember 25. Az Oktatási Kerekasztal célja Egyrészt tisztázni

Részletesebben

2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag

2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag Iványiné Jeles Tünde Tanító, testnevelés spec.koll. Tóthné Mikó Klára Tanító, pedagógia spec.koll. 1.a osztályfőnök 1.a osztálytanító Somogyiné Víg Éva Tanító, ének-népműves spec.koll. Pindzsujáné Sőrés

Részletesebben

ÉRVELÉSTECHNIKA-LOGIKA GYAKORLÓ FELADATOK, 1. ZH

ÉRVELÉSTECHNIKA-LOGIKA GYAKORLÓ FELADATOK, 1. ZH ÉRVELÉSTECHNIKA-LOGIKA GYAKORLÓ FELADATOK, 1. ZH 1. Mi a különbség a veszekedés és a racionális vita között? 2. Mit nevezünk premisszának a logikában? 3. Mi a hasonlóság és mi a különbség a veszekedés

Részletesebben