Iskolai közösségi szolgálat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Iskolai közösségi szolgálat"

Átírás

1 2013 Iskolai közösségi szolgálat Gyermekház Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző és Speciális Szakiskola 1062 Budapest 1 Bajza u. 26.

2 A közösségi szolgálat dokumentálása Az iskola rögzíti a pedagógiai programjában, továbbá helyi dokumentumaiban (a szervezeti és működési szabályzatban, a házirendben) az iskolai közösségi szolgálatra vonatkozó szabályokat. A tanévre vonatkozóan az iskola az éves munkatervben határozza meg tanévenként a feladatokat. Jelentkezési lap, szülői nyilatkozat, közösségi napló A tanuló a Jelentkezési lap (lásd melléklet) kitöltésével, az általa választott tevékenység(ek) megjelölésével jelzi az iskolának a közösségi szolgálatra való jelentkezését, melyet a szülő jóváhagyó aláírásával kell beadni,( szülői nyilatkozat) illetve lehet befogadni. Azok a tanulók, akik a 18-dik életévüket betöltötték ettől a nyilatkozattól eltekintünk. A tevékenység követésére a tanuló közösségi szolgálati naplóját naprakészen kell vezetni (javasolt minta a mellékletben). Ebben a dátum, a helyszín, a teljesített órák száma, a fogadó fél/intézmény képviselőjének aláírása, majd a koordináló pedagógus aláírása szerepel. E mellett ajánlott, hogy egy-egy rovat röviden tartalmazza a végzett órákhoz kapcsolódó tevékenység leírását, valamint a tanuló röviden, lényegre törően fogalmazza meg reflexióit. A tanuló készíthet hangfelvételt, fényképes, filmes beszámolót is a feldolgozás elősegítésére, de ezt nem lehet kötelezővé tenni. Ha a program civil szervezeten keresztül valósul meg, akkor fontos, hogy a feladatkörök pontosan legyenek meghatározva: mit végez az iskola, a koordinátor pedagógus, a mentor, és mi a civil szervezetnek és képviselőjének feladata. Az erről szóló együttműködési megállapodás előkészítésébe a koordináló pedagógust mindenképpen be kell vonni. Együttműködési megállapodás A fogadó szervezetekkel az iskola együttműködési megállapodást (melléklet) köt. A tanulókat és szülőket tájékoztatjuk a választható lehetőségekről, a tanuló önként választhatja ki azt a helyet, tevékenységet, amely számára a legvonzóbb, leghasznosabb, 2

3 amelyhez kellően motivált. A szülők támogató szerepére számítunk a program során: ötletek, lelki kísérés, szállítás egyéb tevékenységekben. Napló, bizonyítvány, törzskönyv A közösségi szolgálat teljesítését folyamatosan vezetni kell a tanuló tanulmányi előmenetelének rögzítésére szolgáló iskolai dokumentumokban, így a naplóban és a bizonyítvány megjegyzés rovatában. A pedagógusnak évente be kell jegyeznie a naplóba, melyik tanuló hány órát teljesített. Ezt segíti a minden tanulónál lévő közösségi szolgálati napló, ahol megjelenik a nap, az óraszám, tevékenység és a tevékenységet felügyelő szakmai koordinátor aláírása. Az adminisztráció precíz vezetése azért fontos, mert az érettségi bizonyítvány megszerzésének előfeltétele az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. Amennyiben a tanuló bizonyítványában nem szerepel az 50 órás közösségi szolgálat igazolása, a tanuló számára nem adható ki az érettségi bizonyítvány. Igazolás a közösségi szolgálat teljesítéséről Az iskola abban az esetben állít ki igazolást a közösségi szolgálat teljesítéséről, ha a tanuló valamilyen okból intézményt vált, vagy másik intézményben érettségizik. Az igazolás arról szól, hogy az intézményváltásig a tanuló hány órát teljesített. Az igazoló dokumentum mintája mellékletben megtalálható. A közösségi szolgálat elvégzéséről szóló dokumentumot addig kell megőriznie a tanulónak, míg nappali iskolarendszerű oktatásban részesülhet, illetve érettségi vizsgát tehet. A szolgálat elvégzése a bizonyítványban rögzítésre kerül. Emellett az iskola és a fogadó szervezet is oklevelet állíthat ki. Az oklevél kiállítása és átadása ünnepélyes aktus is lehet, ugyanakkor társulhat a program lezárásához, amely tartalmazza a résztvevők reflexióit. Ez nagyon fontos része a pedagógiai tevékenységnek. A tanulók itt tudják egymás előtt maguk számára megfogalmazni, hogy személyiségükre miként hatott a tevékenység, milyen örömöket és nehézségeket jelentett. Az értékelés lehetőség szerint több szinten kell megvalósulnia, amelyben szerepet kap a tanuló egyéni értékelése, a tanár, mentor személyre szabott visszajelzése és a segített személy/közösség élménybeszámolója, visszacsatolása. 3

4 A program indítása és zárása Az iskolánkban a maximálisan megadható 5-5 órát kapnak diákjaink mint kezdésként és befejezésként. Ezt a tevékenységet évfolyamonként szervezzük meg. Itt a diákokat felkészítjük, hogy mi is az a közösségi szolgálat megbeszéljük, milyen területen tudnak ennek eleget tenni. Átfogó tájékoztatást - illetve az ott felmerülő kérdésekre válaszokat kapnak. A szolgálatot végző diákokat minden esetben nyomon követjük, heti kapcsolattartás a jellemző. Itt információkat gyűjtünk az önkéntes szolgálat minőségéről, helytállásáról illetve, hogy milyen rendszerességgel végzik ezt a feladatot. A fogadó intézmények látogatására az együttműködési megállapodás kötése előtt kerül sor. Először telefonon vesszük fel az Intézménnyel a kapcsolatot majd ezt követően a szerződés aláírására kerül sor amit ezek után az Iskolánk Igazgatónője is ellát a kézjegyével. Ettől a dátumtól indulhat a szolgálat kezdete. Lényeges és kötelező eleme a programnak, hogy annak befejezésekor legyen minimum egy alkalom, amikor a tanulóknak lehetőségük van a visszacsatolásra. Ha valamely tanuló ezen nem tud részt venni, akkor szükség szerint egyéni konzultáció biztosításával kell lehetővé tenni számára a program lezárását. A program egésze szempontjából a zárás megfelelő előkészítése igen fontos feladat. Kulcsszerepe van a programot végigkísérő tanárnak, aki irányítja, koordinálja a beszélgetést. Minden tanulónak lehetőséget kell adni a megszólalásra, élményeinek, tapasztalatainak elmondására. A zárás ugyanakkor az az ünnepélyes alkalom lehet, amikor mindenki a már feldolgozott élményeit megosztja a többiekkel. Ennek jelentős felemelő és megerősítő ereje van. További funkciója lehet az is, hogy aki több nehézséget élt meg (ilyen mindig van), vagy személyisége nehezebben dolgozza fel az élményeket, a többiek hallatán megérzi azt, hogy mégis jó volt, a programban részt venni. A zárás keretében kaphatják meg a tanulók az igazolásokat. Ehhez kapcsolódhat a fogadó intézmények programértékelése is, azonban a kialakított kapcsolat függvényében az értékelés történhet ettől függetlenül másként is. A jól szervezett záró program élmény marad a pedagógusnak és tanulóknak egyaránt, remélhetőleg még évek múltán is, és a tanulók későbbi önkéntes tevékenységének alapját képezheti. 4

5 A közösségi szolgálathoz tartozó bélyegzők: (melléklet) A fenti igazolások alapján az osztályfőnök az osztálynaplóban dokumentálja a közösségi szolgálat teljesítését. (záradék: Igazolom, hogy a tanuló a../ tanévben.. óra közösségi szolgálatot teljesített.) Közösségi szolgálat Az osztályfőnök minden évben a bizonyítványban és a törzslapon dokumentálja, hogy az adott tanévig a tanuló hány óra közösségi szolgálatot teljesített (záradék: Igazolom, hogy a tanuló a../ tanévig.. óra közösségi szolgálatot teljesített.) A közösségi szolgálat teljesítésekor az osztályfőnök a törzslapon ezt igazolja (záradék: A tanuló teljesítette az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges közösségi szolgálatot.) A felsorolt dokumentumok iratkezelési szabályzata: Minden év szeptemberében az adott évnek megfelelően aktualizálni kell: - jelentkezési lapot - szülői nyilatkozatot - igazolásokat - együttműködési megállapodást Az említett dokumentumok a kitöltést és az aláírást követően iktatásra kerülnek, ezt a Titkárságon végzik. A közösségi naplók (kék, sárga) a tanári szobában találhatóak. A pecséteket szeptemberben veszi fel a koordináló pedagógus a Titkárságon ezután magánál tartja zárható szekrényben, amit az év végén ismét lead. Mellékletek: Jelentkezési lap Szülői nyilatkozat Együttműködési megállapodás Igazolás Bélyegzők 5

6 JELENTKEZÉSI LAP KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA Alulírott., a Gyermekház Iskola osztályos tanulója a../.. tanévben közösségi szolgálatra jelentkezem. Vállalom, hogy részt veszek a felkészítésen, a feladatot a legjobb tudásom szerint, fegyelmezetten teljesítem, és aktívan részt veszek a program értékelésében. Elfogadom, hogy a közösségi szolgálat az érettségi vizsgára jelentkezés feltétele, teljesítése csak tanítási időn kívül lehetséges és részvételem nem jelent felmentést a következő napi tanórai kötelezettségek alól. A közösségi szolgálat során a baleset és munkavédelmi szabályokat betartom, a testi épségem megőrzésére fokozottan figyelek és a munkámat segítő felnőtt utasítását elfogadom és betartom. A közösségi szolgálatomról köteles vagyok naplót vezetni és őrizni, hitelesítést kérni az elvégzéséről, majd jelen lapot a megadott időpontig leadni az iskolának. Ez a szolgálat elfogadásának feltétele! Tudomásul veszem, hogy jelentkezésem után, ha valamilyen ok miatt (betegség, kötelező iskolai elfoglaltság) a tervezett munkavégzési időpontokban nem jelenek meg, távolmaradásomat: jeleznem kell előre a közösségi szolgálat koordinátorának /mentorának és az osztályfőnökömnél igazolnom kell. A közösségi szolgálatnak az alábbi területen kívánok eleget tenni:... Ezen a területen belül vállalt tevékenység:. A közösségi szolgálat helyszíne: 6

7 . Tervezett időpontja: Budapest,.. év.hónap nap. A közösségi szolgálatra jelentkező diák Szülői nyilatkozat Alulírott,.(szülő, gondviselő neve), gyermekem fenti közösségi szolgálatra való jelentkezését a jelzett területen tudomásul veszem, támogatom és hozzájárulok. Budapest,.. év.hónap nap szülő (gondviselő) 7

8 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Az iskolai közösségi szolgálat végrehajtásáról Iktatási szám:../2017. Amely létrejött egyrészről: Név:. Székhelye: Képviselője: A továbbiakban: Fogadó szervezet Másrészről: Gyermekház Iskola Székhelye: 1062 Budapest, Bajza utca 26. OM azonosító: Képviselője: Bogár Éva Zsuzsanna igazgató A továbbiakban: Iskola között az alábbiakban meghatározott feltételek szerint (továbbiakban: Felek) A megállapodás előzményei, körülményei: Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC törvényben foglaltaknak megfelelően az iskolai közösségi szolgálat megszervezésében a Felek az e megállapodásban rögzítettek alapján együttműködnek. A Felek kölcsönösen törekednek arra, hogy az érintett tanulók teljesíteni tudják az 50 órás kötelezettségüket. Kötelezettségek, vállalások: A Fogadó szervezet részéről: 8

9 Jelen megállapodás keretében a fogadó szervezet vállalja, hogy az Iskola diákjai számára közösségi szolgálatra lehetőséget biztosít a) egészségügyi, b) szociális és jótékonysági, c) oktatási, d) kulturális és közösségi, e) környezet- és természetvédelemi, f) katasztrófavédelmi, g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területen. vállalja, hogy a közösségi szolgálatra jelentkezőire vonatkozó tényt vagy adatot csak jogszabályban előírt esetben adhat ki harmadik személy részére, vállalja, hogy a közösségi szolgálatra jelentkezőivel jelen megállapodásban foglaltak, a Fogadó szervezet az önkéntes munka nyilvántartásának szabályzatában foglaltak szellemében jár el, Továbbá: A Fogadó szervezet köteles biztosítani: a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos tevékenységhez szükséges feltételeket, b) ha szükséges, pihenőidőt, c) a közösségi szolgálattal összefüggő tevékenység ellátásához szükséges tájékoztatást és irányítást, az ismeretek megszerzését, 9

10 d) a tizennyolcadik életévét be nem töltött tanuló, illetve a korlátozottan cselekvőképes nagykorú tanuló esetén a közösségi szolgálati tevékenység folyamatos, szakszerű felügyeletét. e) a közösségi szolgálati naplót és az igazolást hitelesíteni Ha az utasítás végrehajtása kárt idézhet elő, a tanuló köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni. A tanuló nem felel az általa okozott kárért, amennyiben figyelem felhívási kötelezettségének eleget tett. A tanuló által a közösségi szolgálat során végzett tevékenységgel összefüggésben harmadik személynek okozott kárért a Fogadó szervezet felel. Amennyiben a kárt a tanulónak felróható magatartás okozta, a jelen szerződésben eltérő rendelkezés hiányában a Fogadó szervezet a tanulótól követelheti kárának megtérítését. Amennyiben a tanuló bizonyítja, hogy: a) a testi sérüléséből, illetve egészségkárosodásából eredő kára, b) a tulajdonában vagy használatában álló, a közösségi szolgálattal összefüggésben végzett tevékenység ellátásához szükséges dologban a közösségi szolgálati tevékenység végzésének helyén keletkező kára a fogadó intézménytől kapott utasítással összefüggésben következett be, a fogadó intézmény akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a tanuló elháríthatatlan magatartása okozta. A fogadó intézménynek nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a tanulónak felróható magatartásából származott. A közösségi szolgálat helye: A közösségi szolgálat ideje:.. Mentor neve, elérhetősége: Név:. 10

11 .. Telefon:. Mentor feladatköre: A tanulók tájékoztatása és felkészítése a közösségi szolgálatra. A mentor koordinálja, felügyeli, ellenőrzi és a tanulókkal közösen adminisztrálja az elvégzett tevékenységet. A Fogadó szervezet részéről a közösségi tevékenységet igazoló személy: Név:. .. Telefon:. Az Iskola vállalása: tájékoztatja a diákokat a Fogadó szervezet által biztosított lehetőségéről, segíti a közösségi szolgálat megszervezését, törekszik arra, hogy tanulóit segítse az közösségi szolgálat vállalására vonatkozó bármilyen irányú felelős döntés meghozatalában. a Fogadó szervezet rendelkezésére bocsájtani az Iskola által kiállított naplót és igazoló lapot, a felsorolásra került program (ok)ban szereplő felkészítő és záró foglalkozások megtartása Az Iskola részéről a program felelőse és kapcsolattartója: Név: Laczkó Gabriella gyhbajzakozszolg@gmail.com Telefon:

12 A Felek a jelen megállapodásban 1. Kölcsönösen vállalják, hogy a közösségi szolgálat végrehajtására biztosított programok a jövőben esedékes lehetőségeit vagy a már megadott program (ok) adatainak módosítását, előzetes egyeztetés után, külön dokumentumban rögzítik. 2. Nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyv az önkéntességre és az önkéntesekre vonatkozó rendelkezései, illetve a 2005.évi LXXXVIII. Törvény a közérdekű önkéntes tevékenységéről című törvény az irányadó. A Felek a fenti megállapodásban foglaltakat, annak elolvasását és értelmezését követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. A jelen megállapodás 2 darab eredeti, egymással teljes egészében megegyező példányban készült, amelyből 1 darab az Iskolánál, 1 darab a Fogadó szervezetnél marad. Budapest,.. év..hónap nap A Fogadó szervezet részéről. Az Iskola részéről 12

13 A fenti igazolások alapján az osztályfőnök az osztálynaplóban dokumentálja a közösségi szolgálat teljesítését. (záradék: Igazolom, hogy a tanuló a../ tanévben.. óra közösségi szolgálatot teljesített.) Közösségi szolgálat Az osztályfőnök minden évben a bizonyítványban és a törzslapon dokumentálja, hogy az adott tanévig a tanuló hány óra közösségi szolgálatot teljesített (záradék: Igazolom, hogy a tanuló a../ tanévig.. óra közösségi szolgálatot teljesített.) A közösségi szolgálat teljesítésekor az osztályfőnök a törzslapon ezt igazolja (záradék: A tanuló teljesítette az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges közösségi szolgálatot.) 13

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2013. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi

Részletesebben

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA 2014. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

AZ ALTISZ ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok

AZ ALTISZ ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok AZ ALTISZ ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL 2013 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2019. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL amelyet egyrészről az a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma Székhely:

Részletesebben

A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata

A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata Jóváhagyta: Dr. Rubi Ferenc igazgató Készítette: Tóth Csaba igazgatóhelyettes 2017. Nyíregyháza I. A közösségi

Részletesebben

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról Iktatószám: Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról amely létrejött egyrészről másrészről iskola: Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai

Részletesebben

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Alulírott tanuló a(z) iskola osztályos tanulója a./ tanévben az alábbi területeken kívánok eleget tenni a közösségi szolgálatnak: területen órában területen

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2013. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL amelyet egyrészről iskola: Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium székhely: Salgótarján

Részletesebben

Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest A közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat

Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest A közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest A közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat - 1 - A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Amelyet egyrészről a NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György u.9 képviselő: Dr.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2015. amelyet egyrészről az iskola: Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Pogány Frigyes Szakközépiskola

Részletesebben

Közösségi szolgálat. Tájékoztató a szülők részére

Közösségi szolgálat. Tájékoztató a szülők részére Közösségi szolgálat Tájékoztató a szülők részére A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény A segédlet célja Egy egészséges társadalomban nem hagyják magukra a bajba jutottakat, azonban a segítségnyújtást,

Részletesebben

Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására

Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására Tisztelt Képviselő-testület! Mátraterenye Község Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2016 A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) a

Részletesebben

VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE

VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE 2013 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. (4) bekezdésének értelmében 2016. január 1-jétől az érettségi bizonyítvány kiadásának

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv kiadásáról és bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.04) Korm. Rendelet Nevelési-oktatási intézmények működéséről és

Nemzeti alaptanterv kiadásáról és bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.04) Korm. Rendelet Nevelési-oktatási intézmények működéséről és Nemzeti alaptanterv kiadásáról és bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.04) Korm. Rendelet Nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köz. nev. int. névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Iktatási szám:../2014. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁ SÁR ÓL amelyet egyrészről másrészről iskola: székhely: képviselő: OM-azonosító:

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT MAGYAR-ANGOL TANNYELVŰ GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2013. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális,

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2017. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2015. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet Nyíregyháza, 2014. március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet istvan.szabo@emmi.gov.hu Jogszabályi háttér Kötelező alkalmazandó 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet Kedves Szülők! Az alábbiakban tájékoztatót olvashatnak a 2016. január 1-je után érettségiző középiskolai diákok által kötelezően teljesítendő 50 órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. A Köznevelési

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA: Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását

Részletesebben

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló F e j é r M e g y e i Eötvös József Szakképző Iskola és Kollégium Cím: 8111 Seregélyes, Fő u. 278. Telefon/fax:: 22 575-002, 575-003 OM azonosító: 030259 KLIK szám: 072008 E-mail: iskola@seregszaksuli.hu

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2017. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium E ö t v ö s J ó z s e f Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 8111 Seregélyes, Fő u. 278. Telefon/fax:: 22 575-002,

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

A közösségi szolgálat pedagógiai célzatú kötelezettség, a tevékenység kiválasztásában azonban megvalósulhat a szabad döntés.

A közösségi szolgálat pedagógiai célzatú kötelezettség, a tevékenység kiválasztásában azonban megvalósulhat a szabad döntés. Az iskolai közösségi szolgálat A köznevelési törvény 2016-tól az érettségi bizonyítvány kiadását 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséhez köti így az érettségi a tantárgyi tudás mérésén túl a szociális

Részletesebben

A közösségi szolgálat szabályzata. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1134 Budapest, Váci út 21.

A közösségi szolgálat szabályzata. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1134 Budapest, Váci út 21. A közösségi szolgálat szabályzata Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1134 Budapest, Váci út 21. 2016 Tartalomjegyzék 1. Jogszabályi háttér.. 3 2. A

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Oktatási és Nevelési Programok Osztálya Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése Simonyi István Budapest, 2013. április 24. 1 Nemzetközi

Részletesebben

Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola. Közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat 2013.

Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola. Közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat 2013. Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola Közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat 2013. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK 2016.09.01-I HATÁLLYAL 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 6. (4) A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi

Részletesebben

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek Időt kell szakítanod embertársaidra. Tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is. Valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést,

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium Iskolai közösségi szolgálat A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 7. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi István Gimnázium nevelőtestülete

Részletesebben

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. (www.kozossegi.ofi.hu) Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Szabályzata

Közösségi Szolgálat Szabályzata Virágh Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola 6090, Kunszentmiklós, Apostol Pál utca 2-6. www.viragh-szki.sulinet.hu Közösségi Szolgálat Szabályzata Kunszentmiklós 2012. Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Oktatási és Nevelési Programok Osztálya Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése Simonyi István 1 Iskolai Közösségi Szolgálat = Önkéntes

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK Miről lesz szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. A 2012/2013. tanévben középfokú tanulmányaikat megkezdőket

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola Érettségizés feltétele 2016. január 1-jétől kötelező érettségi előfeltétel lesz az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.) KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Kire vonatkozik. első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulókra ez a 2012/2013. tanévben 9. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti Milyen tevékenységre

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálati szabályzat

Iskolai közösségi szolgálati szabályzat Iskolai közösségi szolgálati szabályzat 2016. 1. A szabályzat célja: A Köznevelési törvény 2016-tól az érettségi bizonyítvány kiadását 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséhez köti, így az érettségi a

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK 2018/2019 Összeállította: Dezső Erzsébet Közösségi

Részletesebben

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között Közösségi szolgálat Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 40 (13) bek., 97 (2.) bek. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.

Részletesebben

Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium. közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium. közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Miről van szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA Kecskeméti Katona József Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA 2015. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti Köznevelésről (továbbiakban Nkt.),

Részletesebben

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár,

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek.   Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár, Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. www.kozossegi.ofi.hu Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár, evavallus@gmail.com Kire vonatkozik első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA: Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2015. 1 A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 110/2012. (VI.04)

Részletesebben

A PIOK Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi intézményegységének Közösségi szolgálat szabályzata

A PIOK Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi intézményegységének Közösségi szolgálat szabályzata A PIOK Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi intézményegységének Közösségi szolgálat szabályzata 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok 1.1. 2011. évi CXC. törvény - a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat

Iskolai közösségi szolgálat Iskolai közösségi szolgálat 2017. 11.21. Iskolai Közösségi Szolgálat = Önkéntes munka 1. Az 50 órás iskolai közösségi szolgálat jelentősége Egy egészséges társadalomban nem hagyják magukra a bajbajutottakat,

Részletesebben

Keszthely, február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Keszthely, február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet Keszthely, 2014. február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet istvan.szabo@emmi.gov.hu 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről szóló törvény 20/2012 (VIII. 31.) kormányrendelet

Részletesebben

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben 1 A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Szabályzata

Közösségi Szolgálat Szabályzata Közösségi Szolgálat Szabályzata Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály a köznevelési törvény, a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.(VI.04.)

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet Törvényi háttér 1. 1. Nemzeti köznevelési törvény (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényből) Részletek a törvényből: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Pedagógiai Program ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA 2013. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A 2011. december 23-án elfogadott Nemzeti köznevelési törvény bevezette az iskolai közösségi szolgálatot mint

Részletesebben

Közösségi szolgálat szülői tájékoztatója. I. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény

Közösségi szolgálat szülői tájékoztatója. I. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény Közösségi szolgálat szülői tájékoztatója I. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 1. szervezett keretek, anyagi érdektől független, lehetőleg helyi (iskola vagy a diák lakhelye szerint)

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi

A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 04.

A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 04. Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály a köznevelési törvény, a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.(VI.04.) Korm. rendelet (Nat), valamint a

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Sztehlo Gábor

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat megszervezése

Iskolai közösségi szolgálat megszervezése Iskolai közösségi szolgálat megszervezése Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Középiskola és Kollégium Illéssy Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola Tagintézménye 2018. szeptember Készítette:

Részletesebben

A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata

A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A 2011. december 23-án elfogadott Nemzeti köznevelési törvénnyel bevezette az iskolai közösségi szolgálatot, mint az

Részletesebben

Mellékletek. Alapelvek. Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK

Mellékletek. Alapelvek. Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK Mellékletek Alapelvek Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK Alapelvek A kölcsönösség elve azt jelenti, hogy egyszerre kell a szolgálat jellegnek és az élménypedagógia alapú tanulásnak megvalósulnia.

Részletesebben

Jogszabályi háttér. (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényből)

Jogszabályi háttér. (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényből) 1. sz. melléklet Jogszabályi háttér 1. 1. Nemzeti köznevelési törvény (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényből) Részletek a törvényből: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

45. A középiskolában a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések

45. A középiskolában a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések Tisztelt Szülők és Diákok! Az alábbiakban olvashatják az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által készített szakmai segédletből összeállított tájékozatónkat, melyben felsoroljuk a jogszabályokat - amelyeket

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYOZÁSA

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYOZÁSA ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYOZÁSA A közösségi szolgálat, szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független,

Részletesebben

SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János 12. OM azonosító: KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János 12. OM azonosító: KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János 12. OM azonosító: 032295 KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2015/2016 1.1 A jogszabályi háttér gyakorlati alkalmazás

Részletesebben

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A 2011. december 23-án elfogadott Nemzeti köznevelési törvény bevezette az iskolai közösségi szolgálatot mint

Részletesebben

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között Közösségi szolgálat Összeállította: Marosánné dr. Gáti Gabriella, Kiss Zoltánné igazgató, koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA 2016 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012.

Részletesebben

III.A tevékenység megszervezésének lépései az iskolában

III.A tevékenység megszervezésének lépései az iskolában KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT I. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok 1. Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2. A Köznevelési törvény végrehajtási rendelet: A nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok

A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nemzeti köznevelési törvény (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényből) Részletek a törvényből: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

A MAGYAR ÖNTÖZÉSI EGYESÜLET ÖNKÉNTES MUNKAVÉGZÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

A MAGYAR ÖNTÖZÉSI EGYESÜLET ÖNKÉNTES MUNKAVÉGZÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA A MAGYAR ÖNTÖZÉSI EGYESÜLET ÖNKÉNTES MUNKAVÉGZÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA 2017 A Magyar Öntözési Egyesületet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Esélyteremtési Főosztálya a közérdekű önkéntes tevékenység

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat. BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Iskolai közösségi szolgálat. BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskolai közösségi szolgálat BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály a köznevelési törvény, a Nemzeti alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT ELJÁRÁSRENDJE

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT ELJÁRÁSRENDJE A GYÁLI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA NAPPALI TAGOZATOS TANULÓIRA VONATKOZÓ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT ELJÁRÁSRENDJE A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok 1. Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve:... Oktatási azonosító:. Születési hely, idő:. Anyja születéskori neve: Tájékoztató a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezésekről: A rendeletben meghatározott

Részletesebben

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata 2015.

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata 2015. A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat szabályzata 2015. 1 I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény - 4. (15) bekezdés: közösségi szolgálat:

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat

Iskolai közösségi szolgálat Iskolai közösségi szolgálat Jogszabályi háttér 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 2. 110/2012. (VI. 04.) Kormányrendelet ( a NAT kiadásáról, bevezetéséről és

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17.

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17. Az iskolai közösségi szolgálatról 2013. Április 17. Vonatkozó jogszabályok 2011. Évi CXC. Törvény 4., 6., 97. 110/ 2012. (VI. 04.) Kormányrendelet (NAT bev.) 20/2012. EMMI rendelet 133. 2005. LXXXVIII

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat szabályzata

Iskolai Közösségi Szolgálat szabályzata Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 4600 Kisvárda, Flórián tér 3. Honlap: www.szlki-kisvarda.hu E-mail: szentlaszlo@sulinet.hu OM azonosító: 033661 Iskolai

Részletesebben

Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HARCSA VALÉRIA PROGRAMFELELŐS

Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HARCSA VALÉRIA PROGRAMFELELŐS Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HARCSA VALÉRIA PROGRAMFELELŐS 1. Az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

Részletesebben

AZ 50 ÓRÁS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA

AZ 50 ÓRÁS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakgimnázium 4244 Újfehértó, Eötvös József út 25. Tel/Fax: 06/42/290-053 Web: http://www.kszigujfeherto.hu e-mail: szent.istvan.ujf@gmail.com AZ 50 ÓRÁS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Részletesebben

Mit értünk közösségi szolgálaton?

Mit értünk közösségi szolgálaton? Mit értünk közösségi szolgálaton? olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és mellyel saját

Részletesebben

Pedagógiai Program nevelési programjának melléklete

Pedagógiai Program nevelési programjának melléklete Pedagógiai Program nevelési programjának melléklete Közösségi szolgálat teljesítésének iskolai szabályai: 1. Törvényi háttér: a.) 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről: - 4. 15. közösségi szolgálat:

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL Kedves Diákok! Biztosan hallottatok róla, hogy 2016. január 1-jétől kötelező érettségi előfeltétel lesz az iskolai közösségi szolgálat keretében 50 órát teljesíteni. Tehát az érettségi

Részletesebben

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola 5310, Kisújszállás, Széchenyi u. 4. KÖSZ A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL 2017/2018 KÉSZÍTETTE: KOLMAN KRISZTIÁN (KOORDINÁTOR)

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL 2017/2018 KÉSZÍTETTE: KOLMAN KRISZTIÁN (KOORDINÁTOR) TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL 2017/2018 KÉSZÍTETTE: KOLMAN KRISZTIÁN (KOORDINÁTOR) MI AZ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT? 2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat

Iskolai közösségi szolgálat Iskolai közösségi szolgálat Mi a különbség? Iskolai közösségi szolgálat Önkéntesség Önkéntesség: olyan tevékenység, amelyet a személy szabad akaratából, egyéni választása és motivációja alapján pénzügyi

Részletesebben

A FÖLDES FERENC GIMNÁZIUM ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

A FÖLDES FERENC GIMNÁZIUM ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA A FÖLDES FERENC GIMNÁZIUM ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA A köznevelési törvény előírása szerint 2016-tól az érettségi vizsga megkezdésének előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi

Részletesebben

Összeállította: Marosánné dr. Gáti Gabriella igazgató, Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő

Összeállította: Marosánné dr. Gáti Gabriella igazgató, Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Összeállította: Marosánné dr. Gáti Gabriella igazgató, Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. (www.kozossegi.ofi.hu)

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló Iskolai Közösségi Szolgálat Teljesítési napló Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Cím: Osztályfőnök: Iskola pecsétje: 1 Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat egy

Részletesebben

Jogszabályi háttér. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Jogszabályi háttér. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.(VI.04.) Korm.

Részletesebben