Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem"

Átírás

1 Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesít ben történ hiánypótlást kezdeményezi; c) az ajánlatkér a Kbt. mely rendelkezése (, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya alá [ideértve a Kbt. 2. -ának (4) bekezdése szerinti önkéntes alkalmazásának esetét is]; 22 (1) d) d) az ajánlatkér a Kbt. mely része, illet leg fejezete szerinti eljárást alkalmazza; III. rész VI. fejezet e) a közbeszerzés (beszerzés) becsült értékét [szükség szerint utalást a Kbt ának (5) bekezdésére vagy ának (2) bekezdésére vagy ának (3) bekezdésére]; f) ha a kérelmez olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesít ben, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelez, ezt a körülményt is; Kötelez g)a kérelem és a hirdetmény feladásának napját. 2010/04/16 (6) Ha a hirdetmény közzétételét az ajánlatkér által meghatározott személy vagy szervezet kezdeményezi, e személynek vagy a szervezetnek a kérelemben nyilatkoznia kell képviseleti jogosultságáról is. A képviseleti jogosultságról való nyilatkozat hiányában a Szerkeszt bizottság a hiánypótlásra történ felhívást az ajánlatkér nek küldi meg. Képviseleti jogosultság megléte [x] Egyéb közlemény: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt , hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: AZ EGYSZER ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Építési beruházás Árubeszerzés Szolgáltatás [x] A hirdetmény kézhezvételének dátuma Azonosító kód A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkeszt bizottsága) tölti ki Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) Vászoly Község Önkormányzata Béke tér 1. Város/Község Vászoly Sz nyeg József vaszoly@canet.hu Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkér általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Postai irányítószám: 8245 Ország: 87/ / További információk a következ címen szerezhet k be: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal [x] Ha attól eltér, kérjük töltse ki az A.I mellékletet A dokumentáció a következ címen szerezhet be: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal [x] Ha attól eltér, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következ címre kell benyújtani: [x] Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal Ha attól eltér, kérjük töltse ki az A.III mellékletet I.2.) Az ajánlatkér típusa Központi szint Közszolgáltató Regionális/helyi szint [x] Támogatott szervezet [Kbt b) c) pont] Közjogi szervezet Egyéb I.3.) Az ajánlatkér tevékenységi köre I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkér k esetén [x] Általános közszolgáltatások Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Védelem Szociális védelem Közrend és biztonság Szabadid, kultúra és vallás Környezetvédelem Oktatás Gazdasági és pénzügyek Egyéb (nevezze meg): Egészségügy (1 of 6) :49:01

2 I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkér k esetén Víz [Kbt (1) bek. a) pont] Gáz- és h energia termelése, szállítása és elosztása [Kbt (1) bek. a) pont] Szén és más szilárd tüzel anyagok feltárása és kitermelése [Kbt (1) bek. ba) pont] Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások [Kbt (1) bek. c) pont] Kiköt i tevékenységek [Kbt (1) bek. bb) pont] Villamos energia [Kbt (1) bek.. a) pont] Földgáz és k olaj feltárása és kitermelése [Kbt (1) bek. ba) pont] Vasúti szolgáltatások [Kbt (1) bek. c) pont] Repül téri tevékenység [Kbt (1) bek. bb) pont] Postai szolgáltatások [Kbt (1) bek. d) pont] I. 4.) Az ajánlatkér más ajánlatkér k nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? igen nem [x] II. SZAKASZ: A SZERZ DÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás II.1.1 ) Az ajánlatkér által a szerz déshez rendelt elnevezés falumegújítás és falufejlesztés II.1.2) A szerz dés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás, amelyik leginkább megfelel a szerz dés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának) a) [x] Építési beruházás b) Árubeszerzés c) Szolgáltatás [x] Kivitelezés Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkér által meghatározott követelményeknek megfelel en Építési koncesszió A teljesítés helye 8245 Vászoly NUTS-kód 213 Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja/egyéb A teljesítés helye NUTS-kód Szolgáltatási kategória (az szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye NUTS-kód II.1.3) A hirdetmény a következ k valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása [x] Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása Keretmegállapodás megkötése II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattev vel A tervezett keretmegállapodás résztvev inek keretszáma VAGY, adott esetben, maximális létszáma Keretmegállapodás egy ajánlattev vel A keretmegállapodás id tartama: Id tartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes id tartama alatt (csak számokkal és pénznem): A keretmegállapodás alapján megkötend szerz dések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): II.1.5) A szerz dés meghatározása/tárgya vállalkozási szerz dés építési feladatok ellátására II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) F szószedet Kiegészít szószedet (adott esetben) F tárgy II.1.7) Részekre történ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletb l szükség szerint több példány használható) igen nem [x] Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre egy vagy több részre valamennyi részre II.1.8.) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? igen nem [x] II. 2) Szerz dés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve) Hagyományos építési technológiával épített önkormányzati hivatal felújítása 1 db, faluházhoz kapcsolódó kert és parképítés 1 db, pihen hely kialakítás 1 db, védett patak mederburkolása 1 db. A fenti munkálatokat a melléklet tervdokumentációk és m szaki leírások részletesen tartalmazzák. becsült beruházási összköltség: Ft. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) igen nem Igen válasz esetén a vételi jog leírása: Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerz dés megkötését l számítva) (2 of 6) :49:01

3 Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétl d jelleg szerz dések esetében kérjük feltüntetni a további szerz dések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerz dés megkötését l számítva) II.3) A szerz dés id tartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje Az id tartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerz dés megkötését l számítva) VAGY: kezdés (év/hó/nap) ÉS/VAGY befejezés 2010/12/17 (év/hó/nap) III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk III.1) A szerz désre vonatkozó feltételek III.1.1) A szerz dést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Ajánlatkér az alábbi mellékötelezettségeket rendeli hozzá a szerz déshez (Kbt. 53 (6) szerint): - késedelmi kötbérfizetési kötelezettség, - teljesítési biztosíték adási kötelezettség, - garanciális id a m szaki átadás-átvétel lezárását követ 12 hónapig. III.1.2) F finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Ajánlatkér el leget nem fizet, rész és végszámla benyújtására van lehet ség, melyet az ajánlatkér teljesítést l számított 30 napon belül fizet ki. III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) nem követelmény III.1.4) Vonatkoznak-e a szerz dés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen nem [x] Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) Részvételi feltételek III.2.1) Az ajánlattev személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történ bejegyzésre vonatkozó el írásokat is Az ajánlatkér által el írt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód: Kizáró okok: - Az eljárásban nem lehet ajánlattev, alvállalkozó és er forrást biztosító szervezet az, akivel szemben a Kbt. 60. (1) bekezdés pontjaiban, és 61 (1) d) foglalt kizáró okok fennállnak, továbbá az eljárásban nem lehet ajánlattev és közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó és er forrásszervezet, akivel szemben a Kbt. 61 (1) bekezdés a)-c) pontban meghatározott kizáró okok fennállnak. - Az eljárásban nem lehet ajánlattev vagy a Kbt. 71 (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó vagy er forrásszervezet az, akivel szemben a Kbt. 62 (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak. Igazolás a Kbt. 249 (3)bekezdésében foglaltaknak megfelel en. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A ajánlattev nek, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az alábbiak szerint kell igazolniuk az alkalmasságot: - számviteli törvényeknek megfelel elmúlt 3 lezárt évi mérlegbeszámoló (Kbt 66 (1) bekezdés b)) - nyilatkozat az el z 3 évi ( ) teljes évi forgalom nagyságáról és közbeszerzés tárgyával azonos magasépítésekb l és park-, kert-építésb l származó éves forgalom nagyságáról (Kbt 66 (1) bekezdés c)) Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattev és 10 % feletti alvállalkozója: - ha el z lezárt 3 évi mérlegbeszámolójában a mérleg szerinti eredmény negatív, és a saját t ke nagysága nem haladja meg az 5 M Ft összeget(együttes megfelel ség). - ha a teljes forgalom nem éri el a 3 év átlagában a nettó 70 millió Ft összeget, (együttes megfelel sség) - ha a közbeszerzés tárgya szerinti magasépítési forgalom nem éri el a 3 év átlagában a nettó 40 millió Ft összeget és a park-, kert-építésb l származó nettó forgalom a 3 év átlagában nem éri el a 7 M Ft összeget. (együttes megfelel ség), III.2.3) M szaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A ajánlattev nek, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az alábbiak szerint kell együttesen igazolniuk az alkalmasságot: - az el z évek ( ) a beszerzés tárgyának megfelel legjelent sebb magasépítési és park-,kert-építési munkáinak ismertetése referenciaként (Kbt 68 (2) bekezdés) - teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek, különösen a teljesítésért felel s k m ves személy(ek) bemutatása bizonyítványmásolatok csatolásával. (Kbt 67 (2) bekezdés e)) Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattev vagy alvállalkozója: - ha nem rendelkezik összesen legalább 2 db nettó 30 millió Ft értéket meghaladó magasépítési és legalább 3 db 4 millió Ft nettó értéket meghaladó park-, kert-építési referenciával, - ha nem rendelkezik a tárgyi munka teljeskör ellátásához szükséges legalább 1 f A kategóriás felel s m szaki vezet i képesítés személlyel, valamint 1 f okleveles k m ves szakemberrel. III.2.4) Fenntartott szerz dések A szerz dés védett foglalkoztatók számára fenntartott igen nem [x] A szerz dés a Kbt szerint fenntartott igen [x] nem III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerz désekre vonatkozó különleges feltételek III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen nem Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történ hivatkozás: IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) Az eljárás típusa (3 of 6) :49:01

4 IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti Tárgyalás nélküli [x] Tárgyalásos IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti Tárgyalás nélküli Tárgyalásos IV. 2) Bírálati szempontok IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelel t jelölje meg) A legalacsonyabb összeg ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legel nyösebb ajánlat az alábbiak szerint [x] [x] Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni) Részszempont Súlyszám 1. nettó ajánlati ár kivitelezés id tartama számlázási gyakoriság fizetési határid vállalt garanciális határid 30 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? igen nem [x] Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésr l (ha szükséges) IV.3) Adminisztratív információk IV.3.1) Az ajánlatkér által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) HYD-VÁSZ/ IV.3.2) Az adott szerz désre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen nem [x] Igen válasz esetén El zetes összesített tájékoztató Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben) A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 2010/05/11 (év/hó/nap ) Id pont: Kell-e fizetni a dokumentációért? igen [x] nem Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): Pénznem: F A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció díjának megfizetése átutalással, illetve befizetéssel történhet a Hydrober Kft. MKB Zrt számú számlájára, az átutalás közlemény rovatában a falumegújítás és falufejlesztés hivatkozás feltüntetésével. Ajánlatkér a dokumentáció árát kizárólag a Kbt. 54. (6) bekezdésében megjelölt esetekben téríti vissza. IV.3.4) Az ajánlattételi határid Dátum: 2010/05/11 (év/hó/nap) Id pont: IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók Egyéb: IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális id tartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) -ig (év /hó/nap ) VAGY hónap(ok)ban: vagy napokban: 30 (az ajánlattételi határid lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2010/05/11 (év/hó/nap) Id pont: Helyszín : Vászoly Polgármesteri hivatal tárgyalóterme Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek Kbt. 80 (2) bek. szerint V. szakasz: kiegészít információk V.1) A KÖZBESZERZÉS Ismétl d jelleg -e? (adott esetben) igen nem [x] Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: (4 of 6) :49:01

5 V.2) a szerz dés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: 138/2008. (X.18.) FVM rendelet alapján, vidéki örökség megörzése igen [x] nem V.3) További információk (adott esetben) V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett id pontja: Az ajánlatok bontási határidejét követ 7. napon 10:00 órakor V.3.2) A szerz déskötés tervezett id pontja: Az ajánlatok eredményhirdetését követ 21. napon 08:00 órakor V.3. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkér által el írt alapvet szabályai, az els tárgyalás id pontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli) V.3.4.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen [x] nem V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben) Az ajánlattételi dokumentáció személyesen, illetve a Kbt. 54. (4) bekezdésében foglaltaknak megfelel en vehet át munkanapokon 8:00-14:00 óra között, az ajánlattételi határid lejártának napján 10:00-ig. Az átutalás megtörténtét (átutalási megbízás teljesítését) igazoló eredeti bankbizonylat vagy a bankbizonylat egyszer másolatának bemutatásával, vagy a Kbt. 54. (4) bekezdés alkalmazása esetén annak megküldésével. V.3.5.1) Az összességében legel nyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és fels határa: 1-10 pont V.3.5.2) Az összességében legel nyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkér megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Az ajánlatkér számára legel nyösebb ajánlat kapja a 10 pontot, míg a többi vállalás az eltérés arányában kap kevesebb pontszámot. (lineáris arányosítás) V.6) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek el írt igazolási módja a min sített ajánlattev k hivatalos jegyzékébe történ felvétel feltételét képez min sítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen [x] nem V.7) Egyéb információk: 1./ Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró cégjegyzésre jogosult képvisel cégaláírási nyilatkozatát (közjegyz i aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy a évi V. törvény (Ctv.) 9. -a szerinti, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját. 2./ A Kbt. 20. (3) bekezdése alapján az ajánlatkér a jelen felhívásban, illetve dokumentációban el írt igazolások eredeti vagy hiteles másolatban történ benyújtását írja el. 3./ Az ajánlatot 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat), valamennyi (tartalommal és tartalommal nem bíró) oldalát folyamatos sorszámozással, valamint a nyilatkozatot tartalmazó helyeken cégszer aláírásával ellátva, roncsolásmentesen nem bontható módon bekötve vagy f zve kell elkészíteni és közös, zárt borítékban kell benyújtani. Az egyes példányok fed lapját el kell látni az eredeti, illetve a másolat megjelöléssel is. Amennyiben az eredeti és a másolati példány között eltérés van, abban az esetben az eredeti példány tekintend irányadónak. A postán feladott ajánlatot az ajánlatkér csak akkor tekinti határid n belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határid lejártáig sor kerül. 4./ Ajánlattev köteles nyilatkozni a Kbt. 70. (2) bekezdése, a Kbt. 71. (1) bekezdésének a), b) és c) pontja szerint. 5./ Az ajánlatkér az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén amennyiben az eredményhirdetéskor a következ legkedvez bbnek min sített ajánlattev t is meghatározta a következ legkedvez bbnek min sített ajánlattev vel köt szerz dést. 6. Az ajánlatkér az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti. Az ajánlati biztosíték összege: Ft, azaz Egymillió forint. Az ajánlati biztosíték teljesíthet átutalással, vagy bankgarancia, vagy biztosítási szerz dés alapján kiállított kötelezvény átadásával az ajánlattételi határid napját megel z napig. Az ajánlati biztosíték nyújtásával kapcsolatos feltételeket a dokumentáció tartalmazza. Az ajánlati biztosítékot nem a fentiek vagy el írások szerint teljesít ajánlattev ajánlata a Kbt 88 (1) b) pontja alapján érvénytelenítésre kerül. 7. Az ajánlatkér az eljárásban biztosít hiánypótlást. V.8) E hirdetmény feladásának dátuma: 2010/04/16 (év/hó/nap) I) További információk a következ címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhet k be Hydrober Kft. Budai u. 2-6.II.em. Város/Község Gy r Varga Tamás info@kozbeszerzesnet.hu Internetcím (URL): Postai irányítószám: 9027 A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok Ország: 06-96/ / II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhet Hydrober Kft. Budai u. 2-6.II.em. Város/Község Gy r Varga Tamás info@kozbeszerzesnet.hu Internetcím (URL): Postai irányítószám: 9027 Ország: 06-96/ / III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahová az ajánlatokat kell benyújtani Város/Község Postai irányítószám: Ország: Internetcím (URL): B. MELLÉKLET A részekre vonatkozó információk A rész száma 1 meghatározás 1) A rész meghatározása 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (5 of 6) :49:01

6 3) Mennyiség vagy érték 4) A szerz dés id tartama vagy eltér kezdési/teljesítési határid feltüntetése Az id tartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerz dés megkötését l számítva) VAGY Kezdés (év/hó/nap) ÉS/VAGY Befejezés (év/hó/nap) 5) További információ a részekr l (E mellékletb l a részek számának megfelel en több példány használandó) (6 of 6) :49:01

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41499 4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 123. -a szerinti,

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesít ben történ hiánypótlást kezdeményezi; c) az ajánlatkér a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

1. oldal, összesen: 7 oldal

1. oldal, összesen: 7 oldal 1. oldal összesen: 7 oldal Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az

Részletesebben

az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása

az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/17 Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kht. egyszerű eljárás Beszerzés tárgya: ajánlattételi

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL. A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. A hirdetmény kézhezvételének dátuma

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL. A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. A hirdetmény kézhezvételének dátuma Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Alsónémedi ingatlan vásárlás eredmény

Alsónémedi ingatlan vásárlás eredmény Alsónémedi ingatlan vásárlás eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2010/149 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta) KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

42/523-333 Fax: 42/523-334

42/523-333 Fax: 42/523-334 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Egyéb közlemény: a hirdetmény ellenjegyzése megtörtént. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

Egyéb közlemény: a hirdetmény ellenjegyzése megtörtént. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

1. oldal, összesen: 8

1. oldal, összesen: 8 1. oldal, összesen: 8 Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Nyírvv Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.

I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Nyírvv Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 Email: hirdetmeny@kozbeszerzesektanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők

Részletesebben

2005. április március 31. közötti időszakra szükséges különféle fém termékek beszerzése

2005. április március 31. közötti időszakra szükséges különféle fém termékek beszerzése 2005. április 1-2006. március 31. közötti időszakra szükséges különféle fém termékek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/16 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Adásvétel Az egyszerű eljárás ajánlattételi

Részletesebben

További információk a következ címen szerezhet k be: X Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

További információk a következ címen szerezhet k be: X Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal 3. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Telefon: 42/548-450. Címzett: Fazekas Jánosné gazdasági igazgatóhelyettes E-mail: jogi@nyirvv.hu Fax: 42/548-461

Telefon: 42/548-450. Címzett: Fazekas Jánosné gazdasági igazgatóhelyettes E-mail: jogi@nyirvv.hu Fax: 42/548-461 3. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

2011.01.10. hird_32982_2010.html

2011.01.10. hird_32982_2010.html Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL. A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. Postai irányítószám: 1073

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL. A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. Postai irányítószám: 1073 KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL 6. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Egyéb közlemény: 6. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez

Egyéb közlemény: 6. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő hiánypótlást kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Telefon:

Telefon: 3. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

A HungaroControl Zrt. hivatalos külföldi kiutazásaihoz kapcsolódó utazásszervezési szolgáltatás beszerzése

A HungaroControl Zrt. hivatalos külföldi kiutazásaihoz kapcsolódó utazásszervezési szolgáltatás beszerzése A HungaroControl Zrt. hivatalos külföldi kiutazásaihoz kapcsolódó utazásszervezési szolgáltatás beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2007/74 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás; (Az 1 27. szolgáltatási

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. 5/2009. (III.31.) IRM

1. 5/2009. (III.31.) IRM Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 127 Ajánlatkérő: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: KRISZAD Kft. Teljesítés helye: Sárrétudvari, Erzsébet u. 1. hrsz. 1057 Beszerzés

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

2. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

2. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 2. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI Közbeszerzési Értesítő száma: 2011 / 86 Ajánlatkérő: Legfőbb Ügyészség Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Beszerzés tárgya: Eljárás fajtája: Hirdetmény típusa: tájékoztató a szerződés teljesítéséről

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 95 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata

Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 95 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 95 Ajánlatkérő: Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: UniCredit Bank Hungary Zrt. Teljesítés helye: az ajánlatkérő címe Beszerzés

Részletesebben

Egyéb közlemény: Az ellenjegyzés megtörtént. 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

Egyéb közlemény: Az ellenjegyzés megtörtént. 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fa: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Egyéb közlemény: 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

Egyéb közlemény: 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez 1 / 7 2010.08.06. 11:18 Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítıben történı hiánypótlást kezdeményezi; c) az ajánlatkérı

Részletesebben

Alsónémedi iskola szigetelés, nyílászárócsere eredmény

Alsónémedi iskola szigetelés, nyílászárócsere eredmény Alsónémedi iskola szigetelés, nyílászárócsere eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2011/75 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 80 Ajánlatkérő: Önkormányzat Nyertes ajánlattevő: Budapest Főváros XIX. kerület

Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 80 Ajánlatkérő: Önkormányzat Nyertes ajánlattevő: Budapest Főváros XIX. kerület Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 80 Ajánlatkérő: Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Nyertes ajánlattevő: OTP Bank NyRt Budapesti Régió Önkormányzati Centrum Teljesítés helye:

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL 1 / 7 2011.02.19. 16:28 Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő hiánypótlást kezdeményezi; c) az ajánlatkérő

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Képviseleti jogosultság megléte [x] Egyéb közlemény: 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

Képviseleti jogosultság megléte [x] Egyéb közlemény: 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

Képzési szolgáltatások EREDMÉNYTELEN KÉ táj. (Kazincbarcika)

Képzési szolgáltatások EREDMÉNYTELEN KÉ táj. (Kazincbarcika) Képzési szolgáltatások EREDMÉNYTELEN KÉ táj. (Kazincbarcika) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/29 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Hódmezővásárhely közigazgatási területe Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Hódmezővásárhely közigazgatási területe Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Tájékoztató az eljárás eredményéről - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat közvilágításának korszerűsítése, új technológiát képviselő, energiatakarékos fényforrással működő lámpatestek cseréjével

Részletesebben

Ajánlatkérő fő tevékenységi köre: Egyéb a XI. és XXII. kerületi ügyészség helyiségeinek felújítása (Míves Építőipari Kft.)

Ajánlatkérő fő tevékenységi köre: Egyéb a XI. és XXII. kerületi ügyészség helyiségeinek felújítása (Míves Építőipari Kft.) Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 103 Ajánlatkérő: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Nyertes ajánlattevő: MÍVES ÉPÍTŐIPARI KFT. Teljesítés helye: BUDAPEST II., FŐ U. 70-78. II. EMELET. Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. Postai irányítószám: 1027

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. Postai irányítószám: 1027 6. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 5. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) hiánypótlást 22. (1) i) és j) VI.fejezet. 251. (2) szerinti eljárást 23.000.

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) hiánypótlást 22. (1) i) és j) VI.fejezet. 251. (2) szerinti eljárást 23.000. Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő hiánypótlást kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő hiánypótlást kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

j) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, annak közlése, hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését:

j) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, annak közlése, hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését: Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA. X A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA. X A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki 3. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben