Kisvárdai Járási Hivatala FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kisvárdai Járási Hivatala FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT"

Átírás

1 Kisvárdai Járási Hivatala Ügyiratszám: ÉTDR azonosító: ÉTDR iratazonosító: IR /2016 Ügyintéző: Bíró Viktor Telefon: 0645/ cím: Tárgy: 4800 Vásárosnamény 4246/2 hrsz. módosított építési engedély készenléti kazán építmény Hiv. szám:- Melléklet:- FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT Jelen határozathoz akkor kapcsolódnak joghatások, ha augusztus 8. napjáig (a kérelem beérkezését követő két hónap utolsó napja) az ügy érdemében nem döntök vagy az eljárást nem szüntettem meg. Az INTERSPAN Faipari Kft. (4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1.), mint építtető kérelmére a 4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1. szám alatti, az ingatlan-nyilvántartásban 4246/2 helyrajzi szám alatt szereplő ingatlanra tervezett OSB lap gyár kialakítása során a készenléti kazán építmény módosított építési engedélyezési eljárásban az alábbi határozatommal függő hatályú határozatot hozok: Intézkedem a kérelmező ügyfél részére ,- Forint, azaz Huszonötezer forint megfizetése iránt. Felhívom a figyelmet, hogy a kérelmében foglalt tevékenység gyakorlására akkor válik jogosulttá, ha jelen döntésem jogerőre emelkedik, melyről külön értesítést küldök. Tájékoztatom, hogy jelen döntés jogerőre emelkedése az értesítéssel igazolható. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. (3) bekezdés, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 312/2012 (XI. 08.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Eljr.) 10. (3) bekezdéseire figyelemmel értesítem a Címzettet, hogy az INTERSPAN Faipari Kft. (4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1.), mint építtető kérelmére a 4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1. szám alatti, az ingatlan-nyilvántartásban 4246/2 helyrajzi szám alatt szereplő ingatlanra tervezett OSB lap gyár kialakítása során készenléti kazán építmény módosított építési engedélyezési eljárás ügyében hatóságom eljárást indított. Az eljárással kapcsolatban, mint érintett ügyfeleket az alábbiakról tájékoztatom: Az ügy tárgya: 4800 Vásárosnamény 4246/2 hrsz. módosított építési engedély készenléti kazán építmény Iktatási száma: SZ-06/64/00289/2016 Az eljárás megindításának napja: Az ügyintézési határidő: 35 nap Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kisvárdai Járási Hivatal Építésügyi Osztály 4600 Kisvárda, Szent László u Honlap:

2 2 Ügyintéző neve: Bíró Viktor, kormánytisztviselő Ügyintéző hivatali elérhetőségei: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kisvárdai Járási Hivatala Építésügyi Osztály 4600 Kisvárda, Szent László u II. em iroda, Telefon: 45/ ; Fax: 45/ Ügyfélfogadási idő: - hétfő: tól ig - kedd: tól ig - szerda: tól ig - csütörtök: tól ig - péntek: tól ig Az Eljr a szerint az alábbiakról tájékoztatom: Az Eljr. 10. (4) bekezdés c), h) pontja alapján: - A Ket. 28/A. (1) bekezdés alapján a hatóság a) írásban aa) postai úton, ab) írásbelinek minősülő elektronikus úton, ideértve a telefaxot, ac) személyesen átadott irat útján, ad) kézbesítési meghatalmazott útján, ae) a hatóság kézbesítője útján, af) kézbesítési ügygondnok útján, ag) hirdetményi úton, vagy b) szóban ba) személyesen bb) hangkapcsolatot biztosító elektronikus úton, ideértve a telefont, vagy c) írásbelinek nem minősíthető elektronikus úton tart kapcsolatot az ügyféllel. (2) Az (1) bekezdést megfelelően alkalmazni kell az ügyfél és a hatóság, valamint a hatóságok egymással történő kapcsolattartására. (3) Több igénybe vehető kapcsolattartási forma közül a hatóság a költségtakarékosság és a hatékonyság szempontjai alapján választ, előnyben részesítve az elektronikus utat. (4) Az első kapcsolatfelvétel alkalmával a hatóság felhívja az ügyfél figyelmét a kapcsolattartás lehetséges formáira, és tájékoztatást ad a kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségéről, valamint a hatóság által nyújtott elektronikus tájékoztatás elérhetőségéről. (5) Az ügyfél a választott kapcsolattartási formáról más a hatóságnál rendelkezésre álló formára áttérhet. A hatóság akkor tagadhatja meg az ügyfél által választott új kapcsolattartási forma alkalmazását, ha az ügyfél visszaélésszerűen kívánja azt igénybe venni. Az Eljr. 15. (1) bekezdés alapján: Az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság az ÉTDR űrlapsablon segítségével hozza meg az eljárás folyamán szükséges intézkedést, a közbenső, valamint az érdemi döntést, amelyeket a kapcsolattartás módjára megjelölt rendelkezés szerint közöl az ügyféllel, az egyéb értesítettekkel, és ehhez az ÉTDR mint zárt rendszer adatbázisába menti le a kiadmányokat és a kézbesítési adatokat is. (2) Az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság (1) bekezdés szerinti dokumentumai az ÉTDR-ben a Ket. zárt informatikai rendszerre vonatkozó rendelkezései szerint elektronikusan hitelesek, elektronikus kapcsolattartás esetén közlésük a Ket. szabályai szerint elektronikusan az ügyfél kapcsolattartási rendelkezésének megfelelő értesítés mellett az ÉTDR felületén történik,

3 3 kérés, rendelkezés vagy szükség esetén a Ket. szabályai szerinti papír alapú hiteles másolat kézbesítésével, átadásával, hirdetményezésével. (3) Az ÉTDR-ből a kérelmező, az építtető vagy meghatalmazottjának ilyen tartalmú rendelkezése esetén a) a kézbesítés elektronikus úton, az elektronikus kézbesítés szabályai szerint történik, és ilyen módon kerül kézbesítésre az értesítés arról, hogy a kézbesített iratot a kérelmező, az építtető vagy a meghatalmazottja az ÉTDR felületéről letöltheti, vagy b) az építésügyi hatóság a papír alapú hiteles másolatot postán, személyesen, faxon, vagy hivatali kézbesítő útján kézbesíti. A Ket. 68. (1) bekezdése alapján tájékoztatom továbbá az ügyfelet, hogy (az ügyintézővel történő lehetőleg előzetes egyeztetést követően), ügyfélfogadási időben az eljárás alatt keletkezett iratokba személyesen, illetőleg képviselője útján az eljárás során betekinthet, az iratbetekintés során kivonatot készíthet vagy illeték lerovása mellett másolatot kérhet. A Ket. 69. (1) bekezdése alapján: Nem lehet betekinteni a) a döntés tervezetébe, b) az olyan iratba, amelyből következtetés vonható le annak a személynek a kilétére, akire vonatkozóan a hatóság a természetes személyazonosító adatok és a lakcím zárt kezelését rendelte el, c) felhasználói vagy megismerési engedély hiányában a minősített adatot tartalmazó iratba, d) az egyéb védett adatot tartalmazó iratba, ha azt az érintett adat védelmét szabályozó törvény kizárja, vagy ha a védett adat megismerésének hiánya nem akadályozza az iratbetekintésre jogosult személyt törvényben biztosított jogai gyakorlásában. Az Eljr. 10. (4) bekezdés d) pontja alapján: - Az ügyindítás és a kapcsolattartás módjától függetlenül a hatósági munka elektronikusan zajlik, melynek eredményeként a kiadmányok, döntések elektronikusak, így elektronikusan hitelesek. Amennyiben papír alapú kapcsolattartást igényel, akkor ennek az elektronikusan hiteles dokumentumnak a papír alapú hiteles másolatát kapja. Minden érintettnek a jogosultságának megfelelő mélységig és ideig a hatóság hozzáférést biztosít a rendszerhez, így ott az iratokat, dokumentációt szabadon megnézheti. Az Eljr. 10. (4) bekezdés e) pontja alapján: - Tájékoztatom arról, hogy ha több mint ötven ügyfél érintett az eljárásban, az építésügyi hatóság hirdetményi úton tart kapcsolatot. Az Eljr. 10. (4) bekezdés f) pontja alapján: - Tájékoztatom arról, hogy kérelemre induló első fokú eljárás esetén, ha az ügyfél az első fokú eljárásban nyilatkozatot nem tett, vagy kérelmet nem nyújtott be, ügyféli jogát nem gyakorolhatja. (Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 53/C. (7) bekezdése alapján az eljárás megindításáról szabályszerűen értesített ügyfél ügyféli jogait akkor gyakorolhatja, ha az ügyfél az első fokú eljárásban nyilatkozatot tett vagy kérelmet nyújtott be.) Az Eljr. 4. (1) alapján - Az építésügyi hatóság engedélyezési és tudomásulvételi eljárásában, az építésfelügyeleti hatóság építésrendészeti és a bontási tevékenység megkezdésének tudomásulvételi eljárásában külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősül az építtető és az építési

4 4 tevékenységgel érintett telek - az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerinti mezőgazdasági birtoktest esetén az ahhoz tartozó valamennyi telek, építmény, építményrész tulajdonosa. Az Eljr. 4. (5) bekezdése alapján az Étv.) 53/C. (7) bekezdése alkalmazása során nyilatkozatnak kell tekinteni a tényállás tisztázására felhasználható tényekről, bizonyítékokról nyújtott ismereteket, vagy a tanúvallomással, a szakértői véleménnyel, a helyszíni szemlén vagy az ellenőrzés során tett megállapítással kapcsolatos észrevételt. A Ket. 51. (1) bekezdésében foglaltak alapján az eljárás során az ügyfélnek joga van ahhoz, hogy az eljárás során nyilatkozatot tegyen, vagy a nyilatkozattételt megtagadja. Az Eljr. 10. (4) bekezdés g) pontja alapján: - Az ügyben szakhatósági megkeresés szükséges. Jelen határozat ellen augusztus 8. napját követő naptól, amennyiben pedig jelen határozatomat ezen időpontot követően vette kézhez, akkor a kézhezvételt követő naptól számított 15 napon belül, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalnak (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.) címzett, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kisvárda Járási Hivatalnál (4600 Kisvárda, Szent László u ), az integrált ügyfélszolgálaton (Kormányablak) vagy az Építésügyi Szolgáltatási Pontnál előterjesztett fellebbezéssel élhet. A fellebbezés illetéke ,- Ft. 1. Hatóságomnál nem elektronikus úton (papír alapon) kezdeményezett fellebbezés illetékét az eljárás megindítását megelőzően készpénzátutalási megbízás útján kell megfizetni a Magyar Államkincstár számú eljárási illetékbevételi számlája javára. Az eljárási illeték előzetes megfizetését az eljárás megindítását megelőzően készpénzátutalási megbízás útján, a feladóvevénynek a kérelemhez csatolásával kell közölni hatóságommal. A megfelelő készpénzátutalási megbízás (sárga csekk) a postákon szerezhető be, amelyen a jogcím alatt Államigazgatási eljárási illeték olvasható. Illeték-befizetés készpénzátutalás útján csak ennek használatával teljesíthető. Belföldi postautalvány (rózsaszín csekk) illetékbefizetésre nem használható. 2. Az elektronikus úton kezdeményezett építésügyi hatósági, szakhatósági eljárások illetékét az eljárás megindítását megelőzően, a Magyar Államkincstár számú eljárási illetékbevételi számlája javára átutalási megbízással kell megfizetni. Az eljárási illeték megfizetését az átutalási megbízás elfogadásáról szóló nyilatkozat másolatával kell igazolni. INDOKOLÁS Az INTERSPAN Faipari Korlátolt Felelősségű Társaság Vásárosnaményban megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 102/2015. (IV. 20.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdése alapján a Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Vásárosnamény város közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 4246/1, 4246/2, 4246/3 helyrajzi szám alatt nyilvántartott földrészleteken, illetve az ezekből a földrészletekből telekalakítási eljárások jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken megvalósításra kerülő falemezgyártó üzem és az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházással függenek össze.

5 5 INTERSPAN Faipari Kft. (4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1.) kérelmet nyújtott be a 4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1. szám alatti, az ingatlan-nyilvántartásban 4246/2 helyrajzi szám alatt szereplő ingatlanra az INTERSPAN Faipari Kft. (4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1.) beruházásában tervezett OSB lap gyár kialakítása - meglévő üzem átépítésével és bővítésével - építési engedély módosítására vonatkozóan hatóságomhoz. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. Törvény (a továbbiakban Ket.) 29. (3) bekezdése, valamint az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásokról szóló 312/2012. (XI.18.) Korm. rendelet (továbbiakban: Engr.). 10. (3) bekezdése alapján tájékoztattam érintett ügyfeleket az eljárás megindításáról. A Ket. 71/A. (1) bekezdése alapján a kérelemre indult eljárásban- a 71/A. (6) bekezdésben foglalt esetek kivételével - a hatóság a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül függő hatályú döntést hoz. A Ket. 71/A. (1) A kérelemre indult eljárásban a hatóság - az e -ban meghatározottak szerint - a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül függő hatályú döntést hoz. Az ügyintézési határidő 35 nap. Az ügyintézési határidőbe nem számít be: a) a hatásköri vagy illetékességi vita egyeztetésének, valamint az eljáró hatóság kijelölésének időtartama, b) a jogsegélyeljárás időtartama, továbbá a 36. (2) bekezdése alapján adatnak a nyilvántartásból történő beszerzéséhez szükséges idő, c) a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő, d) a szakhatóság eljárásának időtartama, e) az eljárás felfüggesztésének időtartama, f) a 70. (1) bekezdésében szabályozott eljárás időtartama, g) a hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama, h) a kérelem, a döntés és egyéb irat fordításához szükséges idő, i) a kérelmező ügyfelet az eljárási költség előlegezésére kötelező döntés közlésére irányuló intézkedéstől az annak teljesítéséig terjedő idő, j) a szakértői vélemény elkészítésének időtartama, k) a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi, továbbá a kézbesítési meghatalmazott és a kézbesítési ügygondnok útján történő közlés időtartama, l) hatósági közvetítő kirendelése esetén a hatósági közvetítés időtartama, de legfeljebb nyolc nap A Ket. 34. (3) bekezdése alapján: Jogszabály előírhatja, hogy az ügyfél a kérelmét az e célra rendszeresített formanyomtatványon vagy elektronikus kapcsolattartás esetén on-line felületen vagy valamely szoftver használatával elektronikus űrlapon nyújtsa be. Ha törvény az elektronikus kapcsolattartást kötelezővé teszi, és a kérelmet on-line felületen vagy valamely szoftver

6 6 használatával elektronikus űrlapon kell benyújtani, az elektronikus űrlap kitölthető és letölthető, valamint a szoftver letölthető változatát a hatóság az elektronikus tájékoztatás szabályai szerint közzéteszi. A Ket. 34. (4) bekezdése alapján: Az ügyfél az eljárás megindítására irányuló kérelmét a határozat vagy az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedéséig visszavonhatja. A Ket. 69. (1) bekezdése alapján: Nem lehet betekinteni a) a döntés tervezetébe, b) az olyan iratba, amelyből következtetés vonható le annak a személynek a kilétére, akire vonatkozóan a hatóság a természetes személyazonosító adatok és a lakcím zárt kezelését rendelte el, c) felhasználói vagy megismerési engedély hiányában a minősített adatot tartalmazó iratba, d) az egyéb védett adatot tartalmazó iratba, ha azt az érintett adat védelmét szabályozó törvény kizárja, vagy ha a védett adat megismerésének hiánya nem akadályozza az iratbetekintésre jogosult személyt törvényben biztosított jogai gyakorlásában. A Ket. 5. (4) bekezdése alapján: A közigazgatási hatóság a törvényben meghatározott korlátozásokkal az ügyfeleknek és képviselőiknek, valamint más érdekelteknek biztosítja az iratbetekintési jogot, jogszabályban meghatározott esetben közmeghallgatást tart, és döntését az érintettekkel közli. A hatóság ugyanakkor gondoskodik a törvény által védett titkok megőrzéséről és a személyes adatok védelméről. A Ket. 51. (1) bekezdése alapján: Az ügyfélnek joga van ahhoz, hogy az eljárás során nyilatkozatot tegyen, vagy a nyilatkozattételt megtagadja. A Ket. 68. (1) bekezdése alapján Az ügyfél az eljárás bármely szakaszában betekinthet az eljárás során keletkezett iratba. Ez a jog akkor is megilleti az ügyfelet, ha korábban nem vett részt az eljárásban. Az Eljr. 10. (4) bekezdés f) pontja alapján: Tájékoztatom arról, hogy kérelemre induló első fokú eljárás esetén, ha az ügyfél az első fokú eljárásban nyilatkozatot nem tett, vagy kérelmet nem nyújtott be, ügyféli jogát nem gyakorolhatja. Az Étv. 53/C. (7) bekezdése alapján az eljárás megindításáról szabályszerűen értesített ügyfél ügyféli jogait akkor gyakorolhatja, ha az ügyfél az első fokú eljárásban nyilatkozatot tett vagy kérelmet nyújtott be. Az Eljr. 4. (1) Az építésügyi hatóság engedélyezési és tudomásulvételi eljárásában, az építésfelügyeleti hatóság építésrendészeti és a bontási tevékenység megkezdésének tudomásulvételi eljárásában külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősül az építtető és az építési tevékenységgel érintett telek, építmény, építményrész tulajdonosa. Minderre tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem. Döntésemet a Ket. 71. (1) bekezdése, 71/A. (1)-(2) és (4) bekezdése, 72. (1) bekezdése alapján hoztam meg.

7 7 A jogorvoslat lehetőségét a Ket. 71/A. (5) bekezdése, a Ket. 98. (1) és (4) bekezdései, valamint a 99. (1) bekezdés alapján adtam meg. A fellebbezési illeték mértékét az Illetékekről szóló évi XCIII. évi törvény (továbbiakban: Itv.) 29. (2) bekezdése, illetve e törvénynek az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok eljárási illetékéről szóló melléklete III. pontja, valamint IV. fejezet XI. pontja alapján állapítottam meg. Az építési engedélyezési eljáráshoz megfizetendő illeték mértékét az Illetékekről szóló évi XCIII. törvénynek (a továbbiakban: Itv.), az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok eljárási illetékéről szóló melléklete XV. Cím 1. pont ba) alpontja alapján új - más önálló rendeltetési egységet is tartalmazó - épület építése esetén lakásonként forint, egyéb önálló rendeltetési egység esetén önálló rendeltetési egységenként 250 m2 hasznos alapterületig forint, Hatáskörömet az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 46. (2) bekezdése, az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 1. (2) bekezdés a) pontja, és az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. Korm. rendelet 58. (1) bekezdése, illetékességemet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015 (III.30.) Korm. rendelet 1. (3) bekezdése, valamint a 2. (4) és (5) bekezdése állapítja meg Kisvárda, június 8. Dr. Dienes Melinda hivatalvezető nevében és megbízásából: Bíró Viktor Építésügyi Osztályvezető

8 8 JEGYZÉK Az számú határozat értesültjeiről Értesül: Közvetlenül: 1. INTERSPAN Faipari Kft. (4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1.) kérelmező, postai úton 2. Ferdinánd Csaba (1118 Budapest XI. kerület, Előpatak utca 44.) meghatalmazott, ÉTDR rendszeren 3. Vásárosnamény Város Önkormányzatának Jegyzője (4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1.) ÉTDR rendszeren 4. Irattár Hirdetményi úton: 5. Vásárosnamény Város Önkormányzata (4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1.) szomszéd 6. Horváth Tüzép Építőipari és Kereskedelmi Kft (4800 Vásárosnamény, Ilki u. 1.) szomszéd 7. MÁV Zrt (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút ) szomszéd 8. Magyar Műsorszóró Vállalat (1088 Budapest, Trefort u. 2.) építési korlátozás 9. E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt (4024 Debrecen Kossuth u. 41.) vezetékjog Jogerőre emelkedés után: 1. INTERSPAN Faipari Kft. (4800 Vásárosnamény, Ipari u. 1.) kérelmező, postai úton 2. Ferdinánd Csaba (1118 Budapest XI. kerület, Előpatak utca 44.) meghatalmazott, ÉTDR rendszeren 3. Irattár

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8915-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8708-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

- a kérelem, a döntés és egyéb iratok fordításához szükséges idő, - az ügygondnok kirendelésére irányuló eljárás időtartama, - a szakértői vélemény

- a kérelem, a döntés és egyéb iratok fordításához szükséges idő, - az ügygondnok kirendelésére irányuló eljárás időtartama, - a szakértői vélemény Kisvárdai Járási Hivatala Ügyiratszám: ÉTDR azonosító: 201500082370 ÉTDR iratazonosító: IR-000639082/2015 Ügyintéző: Bíró Viktor Telefon: 0645/795-012 e-mail cím: biro.viktor@szabolcs.gov.hu Tárgy: értesítés

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52)

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) 517-804 Iktatószám: MŰSZ-3410/2017 Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201500079765 Ügyintéző:

Részletesebben

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT 1 BALATONFÜREDI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: VE-03D/EH/00607-3/2017. Ügyintéző: Mics Márta / Simon Zoltán Telefon: 87/795-078 Tárgy: Balatonszepezd, 1457/1 hrsz-ú ingatlanon strand fogadó épület építési

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal KÖZLEMÉNY KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLATRÓL [314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet] Ügy száma, tárgya: JN/KTF/04629/2016.; A Tisza hullámtér - Nagyvízi meder vízszállító

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY Zamárdi Polgármesteri Hivatal 8621 Zamárdi, Szabadság tér 4. Telefon: 84/348-400, 348-711. Fax: 84/349-147. E-mail: titkarsag@zamardi.hu KÖZLEMÉNY hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Sziget

Részletesebben

Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály

Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 4. Államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése,

Részletesebben

Ügyiratszám: BP-5D/001/01015-2/2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító 201300089050

Ügyiratszám: BP-5D/001/01015-2/2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító 201300089050 V. KERÜLET I ÉP ÍT ÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉP ÍT ÉSÜGYI OSZT ÁLY Ügyiratszám: BP-5D/001/01015-2/2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító 201300089050 helyrajzi számú ingatlan.

Részletesebben

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Bontási engedély alapján végezhető a bontási tevékenység, ha: műemléket érint, helyi építészeti

Részletesebben

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VE-05D/EH/417-14/2017. Tárgy: 8330 Sümeg, Kompanik Zs. u. 8. alatti, 944. hrsz-ú ingatlanon épületek bontási és egészségház építésére megadott VE- 05D/EH/417-10/2017.

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha Ügy típusa: Fennmaradási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen

Részletesebben

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178. Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Az Érdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály hatáskörébe tartozó ügyek I. Általános szabályok 1. Illetékességi területek Az építésügyi és építésfelügyeleti feladatok tekintetében:

Részletesebben

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Fodorné Kiss Bernadett

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Fodorné Kiss Bernadett ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT Gépjárműadó kivetés ügyintéző Ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Fodorné Kiss Bernadett II. épület 6. szoba 06 (23) 535-710/140 ado.o@budakeszi.hu

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

IR /2016 HATÁROZAT

IR /2016 HATÁROZAT Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201600002098 Iratazonosító: IR-000053914/2016 Iktatószám: SZ-10/106/00183-10/2016 Ügyintéző: Koncz Lászlóné Elérhetősége: +3642795694 e-mail: koncz.laszlone1@szabolcs.gov.hu

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048702 Iratazonosító: IR-000219468/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01022-10/2013.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere Dr. Gombos Zoltán főosztályvezető Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály 2017. április 26. Előzmény Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési

Részletesebben

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK a. Építményadó mentesség b. Gépjármű adómentesség c. Iparűzési adó elengedése, illetve mérséklése d. Talajterhelési díj megfizetése

Részletesebben

Vízjogi üzemeltetési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei

Vízjogi üzemeltetési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei Vízjogi üzemeltetési engedélyezés Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei Vízhasználat gyakorlásához, vízilétesítmény használatbavételéhez (a továbbiakban: üzemeltetéshez) szükséges vízjogi üzemeltetési

Részletesebben

Tisztelt Jegyző Úrhölgy/Úr!

Tisztelt Jegyző Úrhölgy/Úr! VESZPRÉMI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VEG/001/00868-1/2018. Tárgy: Közzététel kérése Ügyintéző: Keszei István Melléklet: Közlemény körzeti erdőtervezési Telefon: 88/590-349 eljárás megindításáról Tisztelt

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztató az új iskola

Részletesebben

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Mire vonatkozik az engedély / bejelentés kérelem Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Az Eng.R.1. sz. Mellékletének X. oszlopában meghatározott építmények

Részletesebben

Kisvárdai Járási Hivatala. Tárgy: Függő hatályú határozat ÉTDR azonosító:

Kisvárdai Járási Hivatala. Tárgy: Függő hatályú határozat ÉTDR azonosító: Kisvárdai Járási Hivatala Ügyiratszám: SZ-06/64/00238-4/2018 Tárgy: Függő hatályú határozat ÉTDR azonosító: 201800013484 4625 Záhony, 437/13 hrsz. ÉTDR iratazonosító: IR-000103887/2018 vendéglátóhely bővítés

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: A CALAMITES Kft. Máza-dél, Váralja-dél mélyművelésű bányaüzem összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohács 0145/28, 0145/29, 0145/30, 0145/31 hrsz. alatti területeken naperőműpark építésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy

Részletesebben

Kaposvári Járási Hivatal

Kaposvári Járási Hivatal Kaposvári Járási Hivatal KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Fitoprodukt Kft. Mernye külterület, 090/3., 091. hrsz-ú ingatlanon lévő sertéstelep összevont környezeti

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok:

Vonatkozó jogszabályok: Vonatkozó jogszabályok: - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat-és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény. - Az illetékekről

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont engedélyt kérni? Ha az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a telek beépítésére vonatkozó

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 15., szerda Tartalomjegyzék 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelet A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,

Részletesebben

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

Építményengedélyezés 2016

Építményengedélyezés 2016 Építményengedélyezés 2016 Az Eht. és a Ket. 2016. január 1-től hatályos módosításai Építtetői, tervezői és kivitelezői F ó r u m 2016. március 31. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény

Részletesebben

ISZKASZENTGYORGYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE Iszkaszentgyörgy, Kossuth tér 1. S/fax: 06/22/

ISZKASZENTGYORGYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE Iszkaszentgyörgy, Kossuth tér 1. S/fax: 06/22/ ISZKASZENTGYORGYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Ügyszám: 1-283-3/2016. Ügyintéző: Viziné dr. Horváth Judit Tárgy: Pintér László (8043 Iszkaszentgyörgy, Petőfi S. u. 63.) lakcím Aktiválási ügye VÉGZÉS Pintér

Részletesebben

Zenés, táncos rendezvények engedélyezése Tájékoztató

Zenés, táncos rendezvények engedélyezése Tájékoztató BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1., Levélcím: 1250 Budapest, Pf. 35., Tel: 458-3000, Fax:458-3091

Részletesebben

Építményengedélyezés 2016

Építményengedélyezés 2016 Építményengedélyezés 2016 Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Szakcsoport Szakcsoport nap 2016. február 5. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény a közigazgatási

Részletesebben

Tét, Fő u sz. üzemanyagtöltő állomás, bemutató tér F ÜG G Ő H A T Á L Y Ú H A T Á R O Z A T

Tét, Fő u sz. üzemanyagtöltő állomás, bemutató tér F ÜG G Ő H A T Á L Y Ú H A T Á R O Z A T Téti Közös Önkormányzati Hivatal J e g y z ő j e Tét, Fő u. 88. 9100-H Tel./Fax: 96/461-134; 461-193; 561-093 e-mail cím: jegyzo@tet.hu Iktatószám: 1258-4/2017 Tárgy: Sokoró Ipari és Kereskedelmi KFT Ügyintéző:

Részletesebben

VÉGZÉS. Hatóságom március 14. napján kelt, SZ-06/64/ /2018. számú függő hatályú határozata nem lép hatályba.

VÉGZÉS. Hatóságom március 14. napján kelt, SZ-06/64/ /2018. számú függő hatályú határozata nem lép hatályba. Ügyiratszám: SZ-06/64/00238-8/2018 ÉTDR azonosító: 201800013484 ÉTDR iratazonosító: IR-000127695/2018 Ügyintéző: Ruszó Erika Telefon: 0645/795-012 E-mail cím: ruszo.erika@szabolcs.gov.hu Kisvárdai Járási

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT

Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT Kisvárdai Járási Hivatala Ügyiratszám: ÉTDR azonosító: 201600030566 ÉTDR iratazonosító: IR-000281208/2016 Ügyintéző: Bíró Viktor Telefon: 0645/795-021 e-mail cím: biro.viktor@szabolcs.gov.hu Tárgy: 4800

Részletesebben

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza Ügytípus Elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, rendeltetésváltozási, fennmaradási engedélyezési, továbbá az azokkal összefüggésben keletkezett ellenõrzési és kötelezési ügyek Az ügyet intézõ

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyszám: KE/8/119-2/2018. Ü.i.: Pintér Krisztina Tel.: (34)515-160 Tárgy: függő hatályú döntés Neszmély Község Önkormányzatának térségi területfelhasználási engedély

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezésével kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezésével kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Másodfokú építésügyi szakhatósági eljárás telekalakítási engedélyezés során... 34

Másodfokú építésügyi szakhatósági eljárás telekalakítási engedélyezés során... 34 Állattartás és állatvédelem (jogorvoslat)... 1 Bányaszolgalom... 3 Birtokvédelem (jogorvoslat)... 5 Fakivágás (jogorvoslat)... 7 Fellebbezési eljárás ügymenete bontási engedélyezési ügyekben... 10 Fellebbezési

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1957-10/2010. Tárgy: Szentendre, Északi Vízmű vízbázis védőterület

Részletesebben

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Vonatkozó jogszabályok: - 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és

Részletesebben

Építésügyi iratmásolatok kiadása

Építésügyi iratmásolatok kiadása III. Építésügyi iratmásolatok kiadása Közigazgatással kapcsolatos ügy Ügyleírás: Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban keletkezett ügyiratmásolatok kérése Az eljárás irataiba való betekintés a

Részletesebben

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem Ügytípus megnevezése Telepengedély kiadása iránti kérelem A telepengedély kiadására irányuló kérelmet a telep létesítési helye szerinti illetékes jegyzőnél, az arra rendszeresített formanyomtatványon kell

Részletesebben

K Ö Z L E M É N Y Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala

K Ö Z L E M É N Y Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán 20673/2016. ügyszámon közigazgatási hatósági eljárás indult Biomass Környezetvédelmi, Szolgáltató Kft. (székhely:

Részletesebben

AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP)

AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP) AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP) 2018-04-27 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály

Részletesebben

Lakossági tájékoztató. az összevont telepítési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató. az összevont telepítési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont telepítési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont telepítési eljárást indítani? Az összevont telepítési eljárás két szakaszból a telepítési hatásvizsgálati

Részletesebben

Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás

Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás Az alábbiakban összegyűjtöttük az elektromos gépjármű energiatárolójának villamos energiával történő töltésére alkalmas töltőállomás telepítésének,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.

Részletesebben

Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás

Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás I. Szálláshely üzemeltetés: A szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti eljárás kérelemre indul.

Részletesebben

K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI!

K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! (Átvétel: Szignó: Előzmény: ) K É R E L E M Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! KÉRELMEZŐ ADATAI: Név: Születéskori

Részletesebben

K É R E L E M. Önkormányzat Jegyzője 5932Gádoros Kossuth utca 16 Tel./Fax.:68/ ; 68/ Melléklet: 2 db vételi ajánlat

K É R E L E M. Önkormányzat Jegyzője 5932Gádoros Kossuth utca 16 Tel./Fax.:68/ ; 68/ Melléklet: 2 db vételi ajánlat K É R E L E M Önkormányzat Jegyzője 5932Gádoros Kossuth utca 16 Tel./Fax.:68/490-001; 68/490-000 Melléklet: 2 db vételi ajánlat Alulírott.,... szám alatti lakos kérem, hogy a termőföldre vonatkozó elővásárlási

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2018.január 1-től hatályos állapota)

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2018.január 1-től hatályos állapota) 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2017.december 31-ig hatályos állapota) Kártalanítási szabályok 30. (7) A kártalanítási igény a vagyoni hátrány keletkezésekor

Részletesebben

Vízjogi létesítési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei

Vízjogi létesítési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei Vízjogi létesítési engedélyezés Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei A vízimunka elvégzéséhez, vízilétesítmény megépítéséhez (átalakításához, megszüntetéséhez) szükséges vízjogi létesítési engedélyt

Részletesebben

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.

Részletesebben

NYILATKOZAT KIZÁRÓLAGOS BÉRLŐVÉ VÁLÁSRÓL

NYILATKOZAT KIZÁRÓLAGOS BÉRLŐVÉ VÁLÁSRÓL 1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Hivatali ügyfélkapu elérhetőség: IVKERPMH, KRID: 701127129 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ H a t á r o z a t

SÁROSPATAK VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ H a t á r o z a t SÁROSPATAK VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig Szám: 8174-2/2016.

Részletesebben

Használatbavételi engedélyezési eljárás

Használatbavételi engedélyezési eljárás Használatbavételi engedélyezési eljárás Lakossági tájékoztató a használatbavételi engedélyezési eljárás 2013. január 1-jén hatályba lépő új szabályairól Építési engedélyhez kötött új építmény építése,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet - az építésügyi és építésfelügy 2. oldal 2. Elektronikus tárhely biztosítása 2. (1)1 Az építésüg

Magyar joganyagok - 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet - az építésügyi és építésfelügy 2. oldal 2. Elektronikus tárhely biztosítása 2. (1)1 Az építésüg Magyar joganyagok - 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet - az építésügyi és építésfelügy 1. oldal 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom. Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048690 Iratazonosító: IR-000331355/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01021-15/2013.

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága ELŐTERJESZTÉS a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság 2018. február 21-i ülésére

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI A határozat jogerős: 2016-04-01 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI Iktatószám: 4004-2/2016. Tárgy: Ügyintéző: Dr. Kuller Gábor / Hajdu Judit Mellékletek: - Telefon: +36 (96) 524-000 Hiv. szám: - Almásfüzitői Iparfejlesztő

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: E.ON Zrt., Borjád és Nagybudmér települések területén 22 kv-os csoportos leágazás átépítésének előzetes vizsgálati eljárása Az

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSBA TÖRTÉNŐ BEFOGADÁS

ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSBA TÖRTÉNŐ BEFOGADÁS 1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Hivatali ügyfélkapu elérhetőség: IVKERPMH, KRID: 701127129 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA Ügyiratszám: VE-09/KTF/01021-03/2019. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Stéger Ferenc Hiv. szám: - Telefon: 88/550-899 Melléklet: - K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat a Kérelem rövid leírása mezőben kell feltüntetni!

Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat a Kérelem rövid leírása mezőben kell feltüntetni! ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Ügyiratszám: FE-08/ÉPÍT/2847-2/2017 Ügyintéző: Kisné Borbás Csilla (Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály) Telefon: 22/795-785 E-mail: kisne.borbas.csilla@fejer.gov.hu

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. december 13. Iktatószám: 14456-2/2016. Tárgy: Huszár Viktor Ikrény, Ószhely puszta Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Kuller

Részletesebben

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 8. dr. Jeges-Varga

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y

Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Divinus Yacht Club Kft. (4032 Debrecen, Nagyerdei körút

Részletesebben

2017. évi CLI. törvény tartalma

2017. évi CLI. törvény tartalma 2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás

Részletesebben

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA TÁRSASHÁZKEZELŐI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSE 1. Az ügy rövid leírása A társasházkezelői tevékenység olyan, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és

Részletesebben

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET 2017. JÚNIUS 29. EGER Építési szabályok változásával kapcsolatos tájékoztatás, különös tekintettel a 300 m 2 összes hasznos alapterület alatti építkezésekre, bontási, jókarbantartási

Részletesebben

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok (képviselet, határidő számítás, igazolási kérelem, iratokba való betekintés; idézés, értesítés) Eljárási képviselet (13-14. ): Rendeltetése,

Részletesebben

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztatónk a oldalon található.

Adatvédelmi tájékoztatónk a   oldalon található. ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK Gulyás András mérnök alezredes HM KEHH Építéshatósági Osztály osztályvezető V. Katonai Építéshatósági Konferencia Szentendre - Annavölgy 2006. május

Részletesebben

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák Holczheim Gábor Dr. Bráth Mária Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala Székesfehérvár Az Ingatlan-nyilvántartás I. 1 Telekalakítási eljárás 2010. Január

Részletesebben

Lakossági tájékoztató

Lakossági tájékoztató Lakossági tájékoztató a fennmaradási engedélyezési eljárás szabályairól 1. Milyen esetben lehet, és ki kérhet fennmaradási engedélyt? Fennmaradási engedély kérhető, ha o az építésügyi hatósági engedélyhez

Részletesebben

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2.1 Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben

Részletesebben

Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT

Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT Ügyiratszám: ÉTDR azonosító: 201700056279 ÉTDR iratazonosító: IR-000425150/2017 Ügyintéző: Bíró Viktor Telefon: 0645/795-021 e-mail cím: biro.viktor@szabolcs.gov.hu Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT

Részletesebben

FENNMARADÁSI ENGEDÉLY

FENNMARADÁSI ENGEDÉLY Mire vonatkozik az engedélykérelem? A fennmaradási (és továbbépítési) engedély megadásának feltételeire, valamint az engedély nélküli bontás jogkövetkezményeire - az Étv. 48. (1) és (2) bekezdése az irányadó.

Részletesebben

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-

Részletesebben