Cora Carmack. Színjáték. Ők a tökéletes pár. Bárcsak ne lenne az egész... színjáték

Átírás

1

2 Cora Carmack Színjáték Ők a tökéletes pár. Bárcsak ne lenne az egész... színjáték

3 A fordítás alapjául szolgáló mű: Cora Carmack: Faking It Copyright 2013 Cora Carmack Fordította: Lukács Andrea ISBN Minden jog fenntartva. A mű egészét vagy bármely részletét tilos sokszorosítani, reprodukálni, adathordozón tárolni, bármely elektronikus, mechanikus vagy egyéb rendszerben továbbítani, és változatlanul vagy változtatva újra felhasználni a jogtulajdonosok előzetes írásbeli engedélye nélkül. Content 2 Connect, Budapest, További információk és nyomtatott kiadás rendelése:

4 1 Cade Az ember azt gondolná, hogy már hozzászoktam. Hogy nem érzem úgy minden egyes alkalommal, amikor együtt látom őket, hogy rozsdás tőr fúródik a szívembe. Hogy már nem teszem ki magam annak a kínnak, hogy mással lássam a lányt, akit szeretek. Egyik sem lenne igaz. Északkeletről hidegfront érkezett a városba, ezért Philadelphiában csípős volt az idő. A tegnapi hó ropogott a csizmám alatt. A hang szokatlanul hangosnak tűnt, mintha a kivégzésemre indulnék, nem pedig kávézni a barátaimmal. A barátaim! Felnevettem egy olyan nem-is-igazán-vicces típusú nevetéssel, mire a lélegzetem fehér felhőben áramlott ki a számon. Láttam őket a sarkon. Bliss Garrick köré fonta a karját, és szorosan összeölelkezve álltak a járdán. Meleg kabátba és sálba burkolózva olyan látványt nyújtottak, mintha egy magazin reklámjában lennének, vagy azon az ideális képen, amely a képkeretekben van, amikor megveszi az ember a boltban. Gyűlölöm azokat a képeket. Próbáltam nem féltékeny lenni, mert már igyekeztem túltenni rajta magam. Tényleg. Azt akartam, hogy Bliss boldog legyen, és miközben Garrick kabátzsebébe dugta a kezét, és a lélegzetük összekeveredett, határozottan boldognak láttam. Csakhogy ez is része volt a problémának. Még ha teljesen képes lettem volna is magam mögött hagyni az érzéseimet Bliss iránt, a boldogságuk láttán újra feltámadt bennem a féltékenység. Mert én rohadtul magam alatt voltam. Próbáltam elfoglaltságot keresni, barátokat szerezni, és beilleszkedni az itteni életbe, de valahogy nem volt az igazi. Az újrakezdés nagy szívás volt. A lakásom egy egytől gettóig terjedő skálán erős nyolcas szintet ütött meg. Még mindig feszélyezetten viselkedtem a legjobb barátommal. A diákhitelem olyan magasra rúgott, hogy nem is láttam a tetejét. Azt hittem, ha mesterképzésre megyek, legalább az életem egyik része rendben lesz TÉVEDTEM. Én voltam a program legfiatalabb résztvevője, mindenki más többéves színészi tapasztalattal rendelkezett. Az életük rendezett volt, míg az enyém olyan tiszta és ragyogó, mint a kollégiumi közös vécé. Majdnem három hónapja voltam már itt, és eddig mindössze egyetlen szerepet

5 kaptam: egy hajléktalant alakítottam pár másodpercig egy kórház reklámfilmjében. Igen, szuper volt az életem. Pontosan tudtam, mikor vett észre Bliss, mert kihúzta a kezét Garrick zsebéből és biztonságosan maga mellett tartotta. Ellépett a közeléből, és odakiáltott nekem: Cade! Elmosolyodtam. Végül mégis alkalmam nyílt valahol színészkedni. A járdán találkoztam velük, és Bliss megölelt. Röviden. Kötelességből. Garrick kezet fogott velem. Bármennyire is bosszantott, még mindig nagyon kedveltem a srácot. Sosem próbált távol tartani Blisstől, és minden bizonnyal ragyogó ajánlást írt rólam, amikor a Temple egyetemre jelentkeztem. Nem jelölte meg a felségterületét, és nem parancsolt rám, hogy húzódjak háttérbe. Megrázta a kezem, elmosolyodott, majd őszintén azt mondta: Jó újra látni téged, Cade. Titeket is, srácok. Egy ideig kínosan hallgattunk, majd Bliss eltúlozva a mozdulatot megborzongott. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én majd' megfagyok. Menjünk be! Mindannyian beléptünk az ajtón. Az Expresszó napközben kávézóként üzemelt, esténként pedig alkoholt árusított. Még nem jártam itt, mivel elég messze esett az egyetemhez közeli lakásomtól, és mert nem szoktam kávét inni, de sok jót hallottam már róla. Bliss szerette a kávét, én pedig még mindig szerettem őt boldoggá tenni, ezért amikor felhívott, beleegyeztem, hogy itt találkozzunk. Arra gondoltam, megkérdezem, nem hoznának-e nekem alkoholt, annak ellenére, hogy reggel van. Helyette inkább beértem egy gyümölcsturmixszal, és kerestem egy olyan asztalt, ami elég nagy ahhoz, hogy mindenkinek bőven legyen saját helye. Bliss leült amíg Garrick várta az italokat. Az arcát kicsípte a hideg, de jól állt neki a téli idő. A nyakára tekert kék sál kiemelte a szeme színét, a haját szétfújta a szél, és csodálatosan omlott le a vállára. A francba! Abba kell ezt hagynom. Levette a kesztyűjét, és összedörzsölte a kezét. Hogy vagy? kérdezte. Az asztal alatt ökölbe szorítottam a kezem és hazudtam. Remekül. Az órák jók, imádom az egyetemet. És a város is szuper. Jól vagyok. Tényleg? Az arcán, láttam, hogy tudja, hogy hazudok. A legjobb barátom volt, ennél fogva nagyon nehéz megtéveszteni. Mindig belém látott kivéve, ha arról volt szó, hogy érzek iránta. Szinte minden félelmemet és bizonytalanságomat észrevette, ezt viszont soha. Néha eltöprengtem, vajon nem csak én képzelek-e túl sokat mögé. Talán azért nem vette észre az érzelmeimet, mert nem is akarta.

6 Hát persze biztosítottam. Még mindig nem hitt nekem, de elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, muszáj ragaszkodnom a hazugsághoz. Nem önthettem ki neki a szívem. Már nem. Többé már nem volt olyan a viszonyunk. Garrick leült, és hozta a három italt. Nem is hallottam, amikor az én rendelésem is leadták. Köszönöm mondtam. Szívesen. Miről beszélgettek? Helyben vagyunk. Ittam egy nagy kortyot a gyümölcsturmixból, hogy ne kelljen azonnal válaszolnom, ezért Bliss szólalt meg: Cade éppen most mesélt az óráiról. Alaposan seggbe rúgja a felsőoktatást. Néhány dolog legalább nem változott. Bliss még mindig ismert annyira, hogy tudja, mikor kell megmentenie. Garrick letette elé az italát, és elmosolyodott, amikor Bliss azonnal hálásan belekortyolt. Ezután hozzám fordult, és azt mondta: Ezt jó hallani, Cade. Örülök, hogy jól megy. Még mindig jó kapcsolatban vagyok az egyetemi tanáraimmal, ezért ha szükséged van valamire, tudod, hogy csak kérned kell. Istenem, miért nem tudott seggfej lenni? Ha az lenne, jól behúznék neki egyet, amivel végre enyhíthetném a mellkasomat összeszorító érzést. És mennyivel olcsóbb is lenne, mint a lakásomban belebokszolni a falba. Köszönöm, majd észben tartom feleltem. Ezután lényegtelen dolgokról beszélgettünk. Bliss mesélt az előadásukról, a Büszkeség és balítéletről, és rájöttem, hogy Garrick valóban jót tesz neki. Sohasem gondoltam volna, hogy mindannyiunk közül éppen ő lesz az, aki a diploma után ilyen hamar hivatásos színészi munkát kap. Nem mintha nem lenne tehetséges, csak sohasem volt elég önbizalma. Azt hittem, a biztonságosabb utat választja, és színházi ügyelő lesz. Szerettem azt hinni, hogy ezt én is kihozhattam volna belőle, de nem voltam benne teljesen biztos. Mesélt még a lakásukról is, amely a melegbarát negyed szélén volt. Mostanáig sikerült kihúznom magam minden meghívás alól, hogy elmenjek hozzájuk, de előbb vagy utóbb elfogynak a kifogásaim, és meg kell néznem azt a helyet, ahol élnek. Együtt. Elmondásuk szerint a környék folyamatos buli színtere. Egy nagyon népszerű klubbal szemben laktak. Bliss olyan éberen alszik, hogy rendszeresen felébred, és hallgatjuk a drámát, amire záróra után kivétel nélkül mindennap sor kerül az ablakunk alatt mondta Garrick. Bliss éberen alszik? Gyűlöltem, hogy ő tudja, én meg nem. Gyűlöltem ezt az érzést. Ezután elkezdtek elmesélni egy ilyen éjszakai történetet, de szinte nem is figyeltek rám. Csak egymást

7 nézték és nevettek, miközben felidézték az emléket. Szemtanúja voltam tökéletes harmóniájuknak, csakhogy ebbe a szerepbe már nagyon belefáradtam. Megfogadtam magamban, hogy nem csinálom tovább. Addig nem, amíg el nem rendezek mindent a lelkemben. Ez volt az utolsó alkalom. Elmosolyodtam, és a történet további részében csak bólogattam, majd megkönnyebbültem, amikor megszólalt Bliss telefonja. Ránézett a kijelzőre, és nem is mondott semmit, csak felvette, majd a füléhez tette a telefont. Kelsey? Ó, istenem! Hetek óta nem hallottam felőled! Kelsey pontosan azt tette, amit eltervezett. A nyár végén mindenki új városba költözött, új egyetemre ment, Kelsey azonban egy felejthetetlen európaitengerentúli utazásra indult. Minden alkalommal, amikor megnéztem a Facebookot, új országból csekkolt beot adott a listájához. Bliss feltartotta az ujját, és a szájával némán formálta a szavakat. Mindjárt jövök. Felállt, és azt mondta a telefonba. Kelsey, várj egy percet! Alig hallak, megpróbálom odakint. Néztem, hogy kimegy, és eszembe jutott, hogy amikor ugyanígy felderült az arca régen, amikor hogy velem beszélt. Lehangoló, hogy az élet mennyire más utakra terel minket. A fák csak felfelé és oldalra nőnek, nem tudnak visszafordulni a gyökerük felé, ahol egykor voltak. Négy évet töltöttem a főiskolai barátaimmal, és szinte a családomnak tekintettem őket. Most azonban szétszóródtunk az országban, és valószínűleg már soha többé nem leszünk együtt. Garrick ekkor azt mondta: Cade, van valami, amiről szeretnék beszélni veled, amíg Bliss nincs itt. Ez borzalmas lesz, már most tudtam. Amikor utoljára beszéltünk négyszemközt, azt mondta, túl kell tennem magam Blissen, hogy nem élhetem tovább úgy az életem, hogy az iránta táplált érzéseimre alapozom. A francba, ez még most is igaz volt. Csupa fül vagyok mondtam. Nem is tudom, hogy fogalmazzak Csak bökd ki! Ez volt a legrosszabb az egészben. A legjobb barátom összetörte a szívem, és most mindenki lábujjhegyen járkált körülöttem, mintha egy menstruáló nő lennék a kiborulás szélén. Nyilvánvalóan, ha valakinek érzelmei vannakoltak, az csakis nő lehetett. Garrick vett egy mély lélegzetet. Bizonytalannak tűnt, de mihelyt megszólalt mosoly terült szét az arcán, mintha nem tudná megállni. Megkérem Bliss kezét bukott ki belőle. A világ hirtelen elnémult körülöttem, csak a falon lévő óra hangját hallottam hangosan. Mintha egy bomba ketyegése lett volna, ami ironikus volt, tekintve, hogy éppen most hullottam darabokra azok után, hogy hatalmas akaraterővel tartottam egyben magam. Amennyire csak tudtam, ügyeltem az arcvonásaimra, habár belül úgy éreztem, hogy bármelyik

8 pillanatban megfulladhatok. Vártam egy dobbanást, ami egy színészkörökben használatos puccos kifejezés arra, hogy szünetet tartottam, de sokkal könnyebb volt úgy kezelnem a helyzetet, mintha csak színdarab lenne. Kitalált történet. A dobbanások azokra a pillanatokra jellemzőek, amikor a jelenet vagy a szereplő a következő másodpercben váltani fog. Szóval mindig valami drámai változást előznek meg. Ez drámai dobbanás volt a javából. Cade Mielőtt Garrick bármi kedveset vagy vigasztalót mondhatott volna, visszazökkentem a szerepembe, és megszólaltam: Ez remek hír! Nálad jobb embert nem is találhatott volna. Tényleg olyan volt, mint a színjátszás a rossz színjátszás. Mint amikor a szavak nem természetesen jönnek a számra, és az agyam nem válik eggyé azzal, amit mondok, bármilyen elszántan igyekszem is a szerepemben maradni. A gondolataim vadul kavarogtak, próbáltam megítélni, hogy a közönség elhiszi-e az előadásomat, hogy Garrick elhiszi-e. Szóval nem bánod? Nagyon lényeges volt, hogy egy pillanatnyi szünetet se tartsak, mielőtt azt felelem: Hát persze, hogy nem! Bliss a legjobb barátom, és még sohasem láttam ilyen boldognak, ami azt jelenti, hogy én is nagyon boldog vagyok miatta. Ami volt, elmúlt. Garrick átnyúlt az asztal fölött, és megveregette a vállamat, mintha a fia, az öccse vagy a kutyája lennék. Jó srác vagy, Cade. Ez voltam én Az örök jó fiú, más szóval az örök második. A gyümölcsturmix hirtelen megkeseredett a számban. Múlt héten meghallgatásod volt, ugye? kérdezte. Hogy ment? Jaj, ne! Éppen most tudtam meg, hogy feleségül akarja venni Blisst, de ha ezt még azzal is meg kell fejelnem, hogy milyen totális csődtömeg vagyok egyetemi hallgatóként, szíven szúrom magam egy szívószállal. Szerencsére megmenekültem, mert Bliss ekkor tért vissza az asztalhoz. Zsebre tette a telefonját, az arcán széles mosoly ragyogott. Megállt Garrick mögött, és a vállára tette a kezét. Hirtelen belém hasított a felismerés, hogy igent fog mondani. A szívem legmélyén éreztem, biztos voltam benne. És belehaltam. Dobbanás. Dobbanás. Dobbanás.

9 Mondanom kellett volna valamit, bármit, de nem bírtam. Mert ez már nem egy kitalált történet volt. Nem színdarab, és mi nem szerepet játszottunk benne. Ez az életem volt, a változás pedig észrevétlenül mögém lopózott, és hátba szúrt. Blissnek természetesen fogalma sem volt az egészről, Garrickhez fordult, és azt mondta: Mennünk kell, drágám. Harminc perc múlva fellépésünk lesz a város másik végén. Aztán rám nézett. Sajnálom, Cade. Szerettem volna több időt tölteni veled, de Kelsey hetek óta nem adott hírt magáról, nem tudtam nem felvenni a telefont. Most pedig délutáni előadásunk lesz egy diákcsoportnak. Esküszöm, hogy bepótoljuk. El tudsz jönni a hálaadási bulinkra holnap? Hetek óta elhárítottam a meghívást. Szinte biztos voltam benne, hogy ennek az egész találkozásnak az volt a célja, hogy megint meghívjanak. Már hajlottam rá, hogy beadjam a derekam, most azonban éreztem, hogy nem tehetem. Nem tudtam, mikor akarja Garrick megkérni a kezét, csak azt, hogy nem lehetek jelen, amikor megtörténik. Sem közvetlenül utána. El kell távolodnom tőlük, Blisstől, és attól, hogy statisztaszerepet játszok a történetükben. Ó, el is felejtettem mondani, hogy mégis hazamegyek hálaadásra. Utáltam hazudni neki, de muszáj volt. A nagyim nem érzi jól magát, ezért úgy gondoltam, jobb lesz, ha hazamegyek. Bliss arcára aggodalmas kifejezés ült ki, és kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a karom. Úgy tettem, mintha nem venném észre, és arrébb léptem, hogy kidobjam az üres poharat a szemetesbe. Jól van? kérdezte Bliss. Igen, azt hiszem. Csak valami rutinbetegség, de az ő korában az ember sosem tudhatja. Éppen most használtam fel ürügyként a hetvenéves nagymamámat, aki felnevelt. Micsoda aljas húzás. Ó, hát akkor mondd meg neki, hogy üdvözlöm, és remélem, hamarosan jobban lesz. Neked pedig jó utat! Ekkor hozzám hajolt, hogy megöleljen, én pedig hagytam. Sőt én is megöleltem, mert úgy terveztem, hogy egy ideig nem látom. Legalábbis addig, amíg azt nem tudom mondani (őszintén), hogy már nem érzek iránta semmit. Abból ítélve pedig, ahogy az egész testem beleborzongott az érintésébe, ez el fog tartani egy ideig. Bliss és Garrick szedelőzködtek, hogy induljanak, én pedig visszaültem, mondván, még maradok egy kicsit, és dolgozom egy házi feladaton. Elővettem egy színdarabot, hogy olvassam, igazság szerint azonban csak nem akartam hazamenni. Képtelen lettem volna egyedül maradni a gondolataimmal összezárva. A kávézó elég forgalmas volt ahhoz, hogy megtöltse a fejem más emberek életének és beszélgetésének zajával. Bliss az ablakon keresztül integetett, amikor elment, mire én is felemeltem a kezem. Arra gondoltam, vajon érzi-e milyen végleges ez a búcsú.

10 2 Max Mace a farzsebembe dugta a kezét. Pontosan abban a pillanatban, amikor az első zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Adtam neki három másodpercet, amíg kivettem a készüléket a zsebemből, aztán oldalba vágtam a könyökömmel, hogy húzza ki a kezét a nadrágomból. Útban a kávézó felé háromszor kellett oldalba vágnom. Olyan volt, mint az a feledékeny hal abban a rajzfilmben. Megnéztem a kijelzőt, és anya fényképét láttam rajta, amit akkor készítettem, amikor nem figyelt. Éppen zöldséget aprított, és úgy nézett ki, mint egy késsel hadonászó őrült, ami lényegében volt is. Mínusz a kés. Az utolsó néhány lépést már futva tettem meg az Expresszóig, és csak akkor vettem fel, amikor már bent voltam. Szia, Anya! A háttérben karácsonyi zene szólt. Még a hálaadáson sem voltunk túl, és ő máris karácsonyi zenét hallgatott. Őrült. Szia, kicsiiiim! A kicsim szó végét olyan hosszan elhúzta, mintha egy meghibásodott robot lenne. Aztán mégis folytatta. Mi csinálsz? Semmit, Anya. Éppen most léptem be az Expresszóba egy kávéra. Emlékszel, ez az a hely, ahová elvittelek titeket, amikor segítettetek ideköltözni. Persze, hogy emlékszem! Nagyon aranyos hely, csak kár, hogy alkoholt is árulnak. Ez volt az anyám dióhéjban. Mace ezt a (sajnos néma) pillanatot választotta, hogy megkérdezze: Max, bébi, a szokásosat kéred? Intettem neki, hogy hagyjon békén, mire néhány lépést távolabb ment. Anya valószínűleg kihangosította a telefont, mert ekkor apa szólalt meg: Ki az, Mackenzie? Mackenzie. Megborzongtam. Gyűlöltem, hogy a szüleim képtelenek Maxnek szólítani. Ha pedig nem tetszett nekik, hogy a kislányukat Maxnek hívják, biztosan nem tetszett volna nekik egy olyan srác sem, akinek Mace a neve 1. Apa biztosan agyvérzést kapott volna.

11 Csak egy srác feleltem. Mace megbökött, majd összedörzsölte a hüvelykujját és a mutatóujját. Ja, persze. Kirúgták az állásából. Odaadtam neki a pénztárcámat, hogy fizessen. Az a fiú, akivel jársz? kérdezte anya. Felsóhajtottam. Úgy véltem, nem ártok azzal, ha elmondom neki, feltéve, hogy kicsit megmásítok néhány részletet. Vagyis, ami azt illeti, mindet. Igen, Anya. Néhány hete járunk. Vagyis három hónapja, de mindegy. Tényleg? Hogy lehet, hogy mi még semmit nem tudunk erről a fiúról? Ez ismét apa volt. Mert még új a dolog. De nagyon kedves és okos. Nem tudom, hogy Mace befejezte-e egyáltalán a középiskolát, de jóképű volt és őrülten jó dobos. Nekem nem jöttek be azok a fiúk, akiket anya szánt volna nekem. Az agyam egy hét múlva szétolvadt volna az unalomtól. Persze ha nem üldöztem volna el előbb őket. Hol ismerkedtetek meg? kérdezte anya. Ó, tudod, leszólított abban a bárban, ahol táncolok. Ez a mellékállásom, amiről fogalmatok sincs. Inkább azt feleltem: A könyvtárban. Mace a könyvtárban. Hát ez jó! A kulcscsontjára varrt rosszfiú tetoválást egy sz-szel és külön írták volna, ha nem vagyok ott. Tényleg? Anya elég szeptikusnak hangzott, amiért nem is hibáztattam. Nem igazán volt az én stílusom, hogy rendes fiúkkal ismerkedjek a könyvtárban. Amikor a szüleim bejöttek az iskolába, mindig katasztrofálisan végződött, mert meg voltak győződve róla, hogy a lányuk agyát átmosta valami istentelen személy, a barátom pedig kirúgott mondván, hogy túl zűrös vagyok. Zűrösségem okát úgy hívták, Betty és Mick, és pöttyös ruhában meg kötött mellényben jöttek haza a bridge klubból. Néha nehezemre esett elhinni, hogy tőlük származom. Amikor először festettem rózsaszínre a hajam, az anyám sírva fakadt, mintha azt mondtam volna neki, hogy tizenhat éves létemre terhes vagyok. Ráadásul kimosható hajfesték volt. Manapság nem esett nehezemre, hogy egy kicsit a kedvükre tegyek, különösen mivel még mindig segítettek anyagilag, hogy több időt tudjak tölteni a zenével. Nem arról volt szó, hogy nem szeretem őket mert szerettem. Csak azt a személyt nem szerettem, akivé formálni akartak. Ezért kisebb áldozatokat hoztam. Nem mutattam be nekik a barátomat. Mielőtt hazamentem, viszonylag normális színűre festettem a hajam. Kivettem vagy elfedtem a piercingjeimet, hosszú ujjú és magas nyakú pólót viseltem, hogy ne látszódjon a tetoválásom. Azt mondtam nekik, hogy egy könyvelő cégnél vagyok recepciós, nem pedig egy tetoválószalonban, és soha nem említettem a másik munkámat a bárban.

12 Amikor hazamentem, néhány napig normális életet éltem, aztán gyorsan elhúztam onnan, mielőtt még összehozhattak volna egy unalmas könyvelővel. Igen, Anya. A könyvtárban. Majd amikor hazamegyek karácsonyra, azt mondom nekik, hogy nem jött össze a könyvtáros sráccal. Vagy hogy sorozatgyilkos. Felhasználhatom ürügyként arra, hogy soha ne randizzak rendes fiúkkal. Nos, ezt csodálatosan hangzik. Nagyon szeretnénk megismerni. Mace ekkor visszatért a pénztárcámmal és a kávékkal. Kivett egy laposüveget a zsebéből, és egy kicsit felturbózta az italát. Én nemet intettem, amikor nekem kínálta. Nekem elég volt a koffein. Furcsa, hogy a kávéját nem tudta kifizetni, de alkoholra volt pénze. Hát persze, Anya. Mace bedugta a kezét a kabátom alá, és átkarolta a derekamat. A tenyere nagy volt és meleg, az érintésétől pedig megborzongtam a vékony pólón keresztül is. Szerintem nagyon kedvelnétek. A mondat utolsó szava már csak egy sóhajtás volt, mert Mace megcsókolta a nyakam, mire a szemem felakadt a gyönyörtől. Még sosem találkoztam olyan könyvelővel, aki ezt tudta volna csinálni. Nagyon, ööö, tehetséges. Azt hiszem, hamarosan mi is meggyőződhetünk róla tette hozzá apa. Hah! Ha azt hitték, hogy hazaviszem magammal karácsonykor, nagyon el voltak tévedve. Hát persze, Apa. Mace csókjainak hatására eljátszottam a gondolattal, hogy kihagyjuk a ma délelőtti próbát a bandával, de a jövő heti koncert előtt ez volt az utolsó alkalmunk, hogy gyakoroljunk. Nagyszerű! felelte apa. Körülbelül öt perc múlva ott leszünk a kávézóban. Kicsúszott a kezemből a kávé, és a földre esett, mielőtt megkóstolhattam volna. Hogy MICSODA? Nem otthon vagytok Oklahomában? Mace hátraugrott, amikor a kávét szétfröccsent a lábunknál. Jézusom, Max! Nem volt időm miatta aggódni, sokkal súlyosabb problémám volt. Ne haragudj, drágám vette át a szót anya, de nagyon szomorúak voltunk, amikor azt mondtad, hogy nem tudsz hazajönni hálaadásra, aztán Michael és Bethany úgy döntöttek, hogy meglátogatják a lány szüleit, ezért úgy gondoltuk, mi pedig eljövünk hozzád. Még pulykát is rendeltem! Ó, meg kellene hívnod a barátodat is, azt, akivel a könyvtárban ismerkedtél meg. A FRANCBA! A FRANCBA! ROHADT, BÜDÖS FRANCBA! Bocsi, Anya, de biztos vagyok benne, hogy a barátom nem ér rá hálaadáskor. Dehogyisnem felelte Mace. Nem tudom, hogy az volt-e az oka, hogy éveken át egy bandában játszott, és a hangos zene tönkretette a hallását, vagy túl sok agysejtjét veszítette el, de egyszerűen képtelen volt suttogni!

13 Ó, nagyszerű! Pár perc, és ott vagyunk, kicsim. Szeretlek, Bubu maci! Ha Bubu macinak szólít Mace előtt, azt hiszem, a föld alá süllyedek. Várj, Anya A vonal elnémult, mint a sír. Kedvem lett volna nekem is odakerülni. Gondolkozz, Max! Szülők érkezése T mínusz két perc múlva. Kárelhárításhoz hozzákezdeni! Miközben még telefonáltam, Mace úgy irányított, hogy kikerüljük a kiöntött kávét, és a kezét a derekam köré fonta, de eltoltam. Alaposan végigmértem: fekete, borzos haj, csodálatos, sötét szempár, fültágító, ami szétfeszítette a fülcimpáját, koponyatetoválás a nyaka oldalán. Imádtam, hogy a bőrén hordja a személyiségét. A szüleim viszont utálnák. A szüleim minden utáltak, amit nem lehetett szépen elrendezni és felcímkézve eltenni egy dobozba. Persze nem voltak mindig ilyenek. Régebben az alapján ítélték meg az embereket, hogy mit tettek, de az már nagyon régen volt. Most pedig bármelyik percben betoppanhattak. El kell menned mondtam. Micsoda? Az övpántomba akasztotta az ujját, és addig húzott magához, amíg a csípőnk össze nem ért. De hiszen csak most jöttünk. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy talán tudja kezelni a szüleimet. Engem levett a lábamról, ami többek szerint egyenértékű volt azzal, mintha elbűvölt volna egy kígyót. Lehet, hogy nem volt okos, összeszedett vagy az összes többi hasonló, de szenvedélyesen szerette a zenét és az életet. Meg persze engem. Tűz volt közöttük, olyan tűz, amit nem akartam eloltani, csak mert a szüleim még mindig a múltban éltek, és nem tudták túltenni magukat azon, ami Alexszel történt. Sajnálom, bébi, a szüleim váratlanul meglátogattak, és bármelyik percben itt lehetnek. Ezért akarom, hogy elmenj, vagy úgy tégy, mintha nem ismernél vagy ilyesmi. Már éppen bocsánatot akartam kérni mondván, hogy nem szégyellem őt, csak még nem vagyok felkészülve erre a találkozásra, de még csak elkezdeni sem tudtam, mert felemelte a kezét, és hátrálni kezdett. Basszus! Igazad van. Már itt sem vagyok. Azzal az ajtó felé fordult. Hívj fel, amikor lekoptak az öregek! És elment. Nem kérdezett semmit, nem ajánlotta fel, hogy bátran szembenéz velük. Csak kisétált az ajtón, rágyújtott és elment. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy utánamegyek. De azérte, hogy elmeneküljek, vagy hogy seggbe rúgjam, nem tudtam. Végül nem tettem.

14 Most már csak azt kellett kitalálom, mit mondok a szüleimnek a hirtelen köddé vált könyvtárbajáró-rendes-fiú-barátomról. Majd közlöm, hogy dolgoznia kell, vagy órára menni vagy meggyógyítani a betegeket vagy ilyesmi. Körülnéztem a kávézóban, hogy üres asztalt találjak. Biztos átlátnak majd a hazugságon, és tudni fogják, hogy nem is létezett soha ilyen fiú, de nem tudtam mást tenni. A francba! A hely zsúfolásig tele volt, nem volt szabad asztal. Az egyik négyszemélyesnél csak egy srác ült, és úgy nézett ki, mint aki mindjárt végez. Rövid, barna haja volt, olyan elegánsan, jófiús módon fésülve. Nagyon jóképű volt, a klasszikus amerikai eszmény megtestesítője. Kötött pulóvert és sálat viselt, és egy könyv hevert előtte az asztalon. Könyv! Az típusú srác volt, akivel a könyvtárak reklámot készítenének, ha olvasásra akarnák buzdítani az embereket. Általában nem akadt volna meg rajta a szemem, mert az ilyen fiúk nem az olyan lányokat keresték, amilyen én vagyok. De engem nézett. Igazság szerint bámult. Ugyanolyan sötét, átható tekintete volt, mint Mace-nek, csak valahogy lágyabb. Kedvesebb. Úgy éreztem, hogy az univerzum megajándékozott, már csak egy villogó neonfelirat hiányzott a feje fölül, amelyen az áll: MEGOLDÁS MINDEN PROBLÉMÁDRA.

15 3 Cade Az embereket figyeltem, és hogy eltereljem a gondolataimat a saját életemről, kitaláltam nekik különböző sorsokat. Ekkor nézett rám a lány. Már pár percre figyeltem a barátjával, próbáltam megfejteni őket. Mindkettőjükből sugárzott a magabiztosság és a természetes lazaság. A srác sötét volt sötét haj, sötét szem, sötét tetoválás. És ami látszott a tetoválásaiból, az mind lehangoló vagy erőszakos témára utalt: koponya, fegyver, boxer. A lány ezzel szemben színesnek tűnt. Élénkvörös hajától kezdve kirúzsozott ajkán keresztül amely természetesen felfelé görbült a tetoválásáig. A nyakán néhány kismadarat láttam, és mintha egy fa ágai nyúltak volna ki ötvenes évek stílusú ruhájának szív alakú dekoltázsából. A fiú sokszor érintette és csókolta meg, mégsem láttam igazi kapcsolatot közöttük. A lány egyszer sem nézett rá, miközben telefonált, és amikor nem a fiúra figyelt, az szintén felé sem pillantott. Mintha két különböző naprendszer lettek volna, egyik sem a másikkal vagy a másik körül forgott, csak pillanatnyilag egymás mellé sodródtak. A fiú nem is akarta felvenni a poharat, amit a lány elejtett, csak kikerülték a foltot, aztán egy alkalmazott jött, aki feltörölte. Most pedig, hogy a srác elment, a lány úgy nézett rám, mintha lenne nálam valami, amire szüksége van. A szám kiszáradt, és valami megmozdult a mellkasomban. Meg lejjebb is. Odajött az asztalhoz, a csípője ringott a széles szoknyában, és ekkor tudtam először alaposabban szemügyre venni az arcát. Gyönyörű volt telt ajak, magas arccsont, egyenes orr. Egy fehér virág volt lázadó, vörös tkincsei közé tűzve. Úgy nézett ki, mint egy ötvenes évekbeli, ideges poszterlány. Cseppet sem hasonlított Blissre, talán részben ezért sem tudtam levenni róla a szemem. Már láttam, hogy a mellkasán lévő tetoválás valóban egy fa. Az kopár ágai a válláig nyúltak, és amikor előrehajolt és az asztalra támaszkodott, a melle között beláttam a törzséig. Nagyot nyeltem, és talán egy kicsit hosszabb időbe telt, hogy visszatérjen a tekintetem az arcára. Kérni fogok tőled valamit, de biztosan őrültségnek tartod mondta. Akkor nem sokban fog különbözni a gondolataimtól. Rendben feleltem. Leült mellém, és megcsapott az illata nőies és édes, szöges ellentétben állt tetovált testével. Még mindig arra az átkozott fára gondoltam, elképzeltem, hogy nézhet ki a többi része, és vajon milyen bársonyos a bőre.

16 A szüleim váratlanul felbukkantak a városban, és találkozni akarnak a barátommal. Egy kicsit közelebb húzódott, vörösre lakkozott körmével dobolt az asztalon. És én hogy segíthetnék? Nos, egy kedves, rendes fiút kellene bemutatnom nekik, akivel a könyvtárban ismerkedtem meg, és hát az igazi barátom valahogy nem ilyen. Az ujjai az alkaromra fonódtak, amely az asztalon támaszkodott, én pedig elátkoztam a sok téli ruhát, mert érezni akartam a bőrét. És szerinted én kedves és rendes vagyok? Megvonta a vállát. Úgy nézel ki. Tudom, hogy őrültség, de nagyon hálás lennék, ha eljátszanád a barátom szerepét, amíg meg nem szabadulok tőlük. Ránéztem cseresznyepiros ajkára, és sok olyan dolog jutott eszembe, amit sem kedvesnek, sem rendesnek nem lehetett nevezni. Valóban őrültség volt, amit kért, de ehhez játszanom kellett, pontosan azt, amit már hetek óta nem tehettem. Lelkem egyik fele be akarta ragasztani Mr. Jófiú Cade száját, és a csomagtartóba zárni. Ez a részem rendkívül jó ötletnek tartotta a javaslatot. Légyszi! kérlelt. Majd csak én beszélek, és olyan gyorsan elintézem, ahogy csak tudom. Fizetnék is érte! Felvontam a szemöldököm, mire hozzátette. Na jó, nem tudok fizetni, de kárpótollak. Bármit megteszek, ami csak kérsz. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt az utolsó mondatot nem mondta volna egy olyan fiúnak, aki nem kedves és rendes külsejű. Mivel az agyam jelenleg nem volt valami jó állapotban, pontosan tudtam, hogy mit akarok. Megteszem. Ettől az egész teste elernyedt. Elmosolyodott, a mosolya csodálatos volt. Aztán hozzátettem. Egy randiért cserébe. Elhúzódott, telt, vörös ajka értetlenül lebiggyedt. Randizni akarsz velem? Igen. Áll az alku? Rápillantott a faliórára, káromkodott egyet halkan, majd azt mondta: Igen. Megegyeztünk. Most pedig add ide a sálad! Még annyi időt sem hagyott, hogy megmozduljak, már rángatta is le a nyakamból. Elvigyorodtam. Máris leveszed a ruhám? A szája egyik sarka felgörbült, és meglepetten rám nézett. Aztán megrázta a fejét, és a sálat a saját nyakába tette. Ezzel eltakarta a kecses madarakat és a mellkasa sima, porcelánfehér bőrét, amelyet csak a fa fekete ágai szakítottak meg. Fogott egy szalvétát az asztalról, hogy letörölje élénkpiros rúzsának egy részét.

17 A szüleim csak annyi tudnak, hogy a könyvtárban találkoztunk. Kedves vagy, rendes és normális. A szüleim szörnyen konzervatívok, szóval eszedbe ne jusson olyasmivel viccelődni, hogy leveszem a ruhádat. Csak néhány hete járunk, nem bonyolult a dolog. Mást nem mondtam nekik, ezért nem lesz nehéz elhitetni velük. Gyakorlott kézzel letörölte a szeme körüli sötét festék egy részét, előrehúzta a haját, amivel eltakarta a fülében sorakozó piercingeket. És mi a helyzet veled? Mivel foglalkozol? Színész vagyok. A szemét forgatta. Ezt legalább annyira fogják utálni, mint azt, hogy én zenélek, de ez van. Még mindig a sminkjét törölgette meg a haját igazgatta, és úgy nézett körül, mintha szeretné egy kalappal vagy valami mással eltakarni. Átkaroltam a vállát, és azt mondtam: Gyönyörű vagy. Ne aggódj! Megdermedt, és úgy nézett rám, mintha kínaiul beszélnék. Azután összepréselte száját, és valami mosolyfélére húzta. Még mindig a vállát fogtam, amikor a kávézó ajtajából egy nő felkiáltott: Mackenzie! Ó, Mackenzie, drágám! Mackenzie. Nekem nem tűnt Mackenzie-nek. Vett egy reszkető lélegzetet, majd felállt, és szembefordult a nővel, akiről úgy gondoltam, hogy az anyja. Én is felálltam, és ismét átkaroltam a vállát. Idegesnek tűnt, amit furcsálltam, mert egészen addig csak úgy sugárzott a magabiztosság minden porcikájából. Úgy értem, megkért egy vadidegent, hogy játssza el a barátja szerepét. Úgy tűnt, semmitől sem fél. Nyilvánvalóan a szülei voltak számára a kriptonit. Szemügyre vettem a középkorú házaspárt, akik felénk közeledtek. A férfi kopaszodott, drótkeretes szemüveget viselt, a nő haja a halántékánál őszült. Egymás mellett lévő kezük egybe fonódott, a másikkal viszont előrenyúltak, mintha azt várnák, hogy a lányuk odaszaladjon hozzájuk egy nagy, családi ölelésre. Mackenzie azonban úgy nézett ki, mint aki szívesebben ugrana le egy szikla tetejéről. Elmosolyodtam. Ezt meg tudom csinálni. Megszorítottam a vállát, majd azt súgtam: Minden rendben lesz.

18 Bubu maci! Ó, drágám, miféle szörnyűséget műveltél a hajaddal? Mondtam, hogy ne használd, azokat a festékeket. Mackenzie olyan erősen harapta meg az alsó ajkát, miközben az anyja magához ölelte, hogy azon csodálkoztam, hogy nem serkent ki a vére. Ezután az apja ölelte meg, ezért el kellett engednie a kezem. Oldalra léptem, és kezet nyújtottam az anyjának. Nagyon örülök, hogy megismerhetem, Mrs A szavak még azelőtt kicsúsztak a számon, hogy rájöttem volna, nem is tudom Mackenzie vezetéknevét. A fenébe, hiszen addig azt sem tudtam, hogy Mackenzie-nek hívják. Az anyja megfogta a kezem, és oldalra biccentette a fejét, úgy nézett rám. Várta, hogy befejezzem a mondatot. Láttam, hogy Mackenzie kihámozza magát az apja karjaiból, és az arcára lassan halálos rémület ül ki. A francba. Felvettem a legragyogóbb mosolyom, és azt mondtam: Tudja, olyan sokat hallottam már önről Mackenzie-től, hogy úgy érzem, akár Anyukának is szólíthatnám. Azzal odaléptem hozzá és megöleltem.

19 4 Max MEGÖLELTE AZ ANYÁMAT. Egy vadidegen. Én csak évente néhány ölelést tudok elviselni tőle anélkül, hogy úgy érezném, megfulladok, ő viszont már három, négy, öt másodperce állt az anyám boa constrictor karjai közé préselődve. És még mindig nem ért véget. Ez egy rendes, igazi ölelés volt, nem az a fajta esetlen, oldalról villámgyors átkarolás, amivel az apámat üdvözöltem. Jézus Krisztus, az álla alá fogta a fejét. Az álla alá! A másodpercek egy örökkévalóságig húzódtak, és közben tágra nyílt szeme találkozott az enyémmel az anyám feje fölött. Abból ítélve, ahogy az anyám belekapaszkodott, szegény soha az életben nem fog kiszabadulni. Ez is egy olyan szomorú történet lesz, mint amikor egy kisgyerek megfojt egy macskát, mert túl erősen szorította magához. Ekkor felnevetett, és megveregette anya hátát. Nem úgy nevetett, mint ahogy én szoktam a társaságukban. Az övé nem úgy hangzott, mint akinek fegyvert szegeznek a halántékához. Végül egy majdnem TÍZ másodperces ölelés után, anya elengedte. Tíz másodpercnél nekem már légszomjam lett volna. Persze, lehet, hogy engem még akkor sem engedett volna el. Meggyőződésem, hogy azt hitte, ha elég hosszan ölel magához, ki tudja űzni belőlem az ördögöt. A srác ottmaradt még mindig ölelő távolságon belül, és azt mondta: Olyan csodálatos önöktől, hogy váratlanul idelátogattak! Mackenzie nem mondaná, de mindketten szörnyen hiányoznak neki. Belül összerándultam, amikor Mackenzie-nek nevezett, anya viszont ragyogott. Nem tudtam, hogy azért ódzkodik-e attól, hogy Maxnek szólítson, mert szerinte az fiúnév, vagy mert ha becenevet használ, az Alexandriára... vagyis Alexre emlékezteti. Anya a válla fölött rám nézett, és könnyes volt a szeme. Tizenöt másodperc elteltével kibaszott örömkönnyek voltak szemében! Hát ennyire borzalmasak voltak az eddigi barátaim hozzá képest? Oké, Jake-et hiba volt bemutatni nekik, mivel ragaszkodott hozzá, hogy a becenevén szólítsák BorotvaPenge. De az egy mélypont volt! Különben is, leginkább csak azért csinálta, hogy bosszantsa őket. Nem mindegyikük volt ennyire rossz. A színlelt barátom odafordult az apámhoz, és azt mondta:

20 Uram, a nevem Cade Winston. Csodálatos lányuk van. Az apám kezet fogott vele, és azt felelte: Tényleg? TÉNYLEG. Azt mondta, tényleg. Nem azt, hogy Köszönöm vagy Tudom. Öt teljes másodpercbe telt, hogy apa elmosolyodjon mintha az ő érdeme lenne, hogy csodálatos vagyok. Aztán azt felelte: Örülök, hogy megismerhetlek, fiam. Már férjhez is adtak. Le kellett ülnöm. Nem mondtam semmit, amikor elindultam az asztalhoz, színlelt barátom, Cade azonban bizonyára valami hatodik érzékkel rendelkezett, mert másodperceken belül ott termett mellettem, és kihúzta nekem a széket. A szüleim csak álltak földbe gyökerezett lábbal, és bámultak, mintha örökre el akarnák raktározni az emlékezetükben ezt a képet. Cade megfogta a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat. Amikor a bőre hozzám ért, elektromosság kúszott fel a karomon, amitől minden elkínzott gondolat kiszállt a fejemből, és csak bámultam rá, miközben a szüleim minket néztek. Anya elővett egy zsebkendőt. Talán egyszer, ha majd visszagondolok erre a pillanatra, képes leszek nevetni azon, milyen nevetséges helyzet volt. És lehet, hogy egyszer majd beszállok egy olyan metrókocsiba is, ami nem bűzlik a vizeletszagtól. A jövő sok mindent tartogatott még számunkra. Végül apa odafordult anyához, és azt mondta: Vegyünk egy kávét, Betty. Cade, Mackenzie, mindjárt visszajövünk. Megvártam, amíg a szüleim hallótávolságon kívül kerülnek, aztán odafordultam Cade-hez, és alig tudtam visszafogni magam, hogy meg ne üssem. Mi a franc volt ez? Összevonta a szemöldökét, a fejét oldalra biccentette. A kezünk még mindig egymásba volt kulcsolva. Miért nem húztam el? Megismerkedtem a szüleiddel. Próbáltam megőrizni a haragom, de egy fiúnak nem lenne szabad ilyen szép szemének és hosszú szempillájának lenni. Ismeretlen forróság kúszott fel a nyakamon, és éreztem, hogy elpirulok. Nem voltam egy pirulós fajta. Elszakítottam a tekintetem az arcáról, és kirántottam a kezem az övéből. A hangom remegett, és minden dühöm elszállt, amikor azt mondtam: Nem. Tönkre teszed az esélyét annak, hogy valaha is kedveljék bármelyik igazi barátomat. Könnyebb volt, amikor nem néztem rá. A gondolataim kitisztultak. Úgy értem, megölelted az