1. számú tájékoztató MEGHÍVÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. számú tájékoztató MEGHÍVÓ"

Átírás

1 Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József u számú tájékoztató MEGHÍVÓ A Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete szeptember 27-én órakor a Deák téri evangélikus gimnázium éttermében (Budapest, Sütı utca 1.) évi beszámoló közgyőlést tart, amelyre minden tiszteletbeli-, rendes-, és ifjúsági tagtársunkat tisztelettel meghívjuk. Kérjük tagtársainkat, hogy a fenti idıpontban és helyen szíveskedjenek megjelenni. Alapszabályunk 13. -ának 3. bekezdése szerint: " A közgyőlés határozatképes, ha a szavazásra jogosultak 51 %-a jelen van. Határozatképtelenség esetén 3 napon belül új közgyőlést kell összehívni, amely a tagok számától függetlenül határozatképes." A fenti közgyőlés határozatképtelensége esetén az ismételt közgyőlést szeptember 29-én órakor a Nyugati Pályaudvar Fehér ház épületében, 220-as terem Megközelítés a Lehel tér felıl a Ferdinánd híd lábánál (Budapest, Teréz krt. 55.) tartjuk. Alapszabályunk 4. és 8. -a értelmében a tiszteletbeli tagok mellett csak azon rendes tagjaink jogosultak szavazásra, akiknek érvényes tagsági viszonya van, tehát nincs tagdíjhátralékuk. Szőcs Zoltán a MAVOE elnöke

2 2 BESZÁMOLÓ A Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete évi közgyőlésére Egyesületünk alapszabályában foglaltak értelmében közgyőlésünk alkalmával számot kell adnunk Egyesületünk munkájáról, amely magában foglalja a tisztségviselık, az Intézı Bizottság és az egyesületi tagok munkáját. A évi idıszak munkájáról az alábbiakban tájékoztatjuk tagtársainkat: Az intézı bizottság mint az Egyesület ügyvivı testülete az említett idıszakban is megtartotta üléseit, amelyeken a folyamatos mőködéshez szükséges döntések, határozatok meghozatala mellett a Magyar Vasúttörténeti Parkban lévı központi helyünk ügyeivel is foglalkozott. A közgyőlés a évre az alábbi munkatervet fogadta el: 1., Megrendezzük a évi rendes közgyőlést. 2., Megrendezzük az 57. nemzetközi vasútmodell versenyünket és kiállításunkat. 3., Igény esetén megrendezzük a Vasútmodellezı Klubok soron következı Országos Találkozóját. 4., Kapcsolatot tartunk a MOROP-al, valamint a nemzeti vasútmodellezı egyesületekkel a kölcsönös elınyök alapján. 5., Együttmőködünk a MÁV Zrt-vel és leányvállalataival, a BKV Zrt-vel, a GySEV Zrtvel, a Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeummal, a Vasúttörténeti Alapítvánnyal, a Magyar Közlekedési Közmővelıdésért Alapítvánnyal, valamint minden olyan szervezettel és jogi személlyel, akik segítenek az alapszabályunkban foglalt céljaink elérésében. 6., Központi állagunkat továbbra is üzemeltetjük. 7., Helyi köreinket az élı kapcsolatok kialakítása mellett lehetıségeink szerint támogatjuk. 8., A Magyar Vasúttörténeti Park területén lévı állandó kiállításunkat a Park nyitva tartásához igazodóan lehetıségeink szerint mőködtetjük. 9., A könyvtár részére beszerezzük az ezévben megjelenı Indóház-, a Vasút&Modell-, valamint a Modelleisenbahner újságok számait. 10., Meghívás esetén részt veszünk a nemzetközi és a hazai vasútmodell versenyeken, illetve kiállításokon. 11., Az egyesület mőködését igyekszünk minél kevesebb költséggel takarékosan biztosítani. 12. Részt veszünk a évi Utazás Kiállításon.

3 A fenti munkatervet az alábbiak szerint teljesítettük: 1., A évi beszámoló közgyőlésünket május 21-én a TEB Központ (Kmety u. 3.) oktatótermében tartottuk. A napirendi témákat rendre megbeszéltük, a közgyőlés a szóbeli kiegészítésekkel együtt elfogadta a évi beszámolót, a mérleg és eredmény kimutatást, a évi tervet. A közgyőlés Szabó Pálnak, a 10. sz. Pannónia helyi kör vezetıjét a helyi körben és a Parkban nyújtott tevékenysége elismeréseként az egyesület Tiszteletbeli tagjának választotta. A MOROP felkérése alapján a évi évközi ülést az egyesületünk rendezi meg. A közgyőlés a fıszervezıi teendık ellátásával Vozáry György alelnökünket bízta meg, aki beszámolt a rendezvény megtartásának lehetıségeirıl. A várható helyszín Gyır lesz. A tagsági kártyák érvényességével kapcsolatban felmerült az igény, hogy a tárgyévek követıen január 31-nél hosszabb ideig legyen érvényes, az elı félév végéig, a közgyőlésig, stb. A közgyőlés úgy határozott, hogy a tárgyévi tagsági igazolványok a tárgyévet követı április 30-ig érvényesek. Szóba jött még a tagsági igazolványok cseréje más formátumúra, de ebben döntés nem született. 2., Az 58. Nemzetközi Vasútmodell Kiállításunkat szeptember 23-a és október 2- a között rendeztük meg a Keleti Csomóponti Fınökséggel közösen a pályaudvar kultúrtermében. Évek óta probléma a kiállítói részvétel. Évrıl évre egyre kevesebben vesznek részt a kiállításunkon, ami az elızı évben különösen nagy probléma volt. A elızı évben mindösszesen négy(!) terepasztal, illetve modellpálya volt látható. Ez a megfelelı kiállítási színvonal elérését nagymértékben hátráltatta. Ugyanakkor örvendetes volt, hogy a vitrinekben a korábbi évekhez képest sokkal több modellt mutattunk be. A 150 éves Déli vasutat külön vitrinben bemutatott, különbözı méretarányú modellekkel, valamint a Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum által készített tabló sorozattal köszöntöttük. A nemzetközi versenyünkön az elızı évinél több, összesen 38 cseh és magyar modell vett részt, melybıl 18 elsı, 8 második, és 9 harmadik helyezést ért el. A technikai feltételeket tekintve a vitrineket és a kordont ismét a gyermekvasúttól kértük kölcsön, melyet ezt ezúton is megköszönünk. A Gyermekvasút segítségével mutattuk be a Lillafüredi motorvonatot bemutató tablókat is. A kiállítási anyagunkat különbözı vasúti emléktárgyak bemutatása tette színesebbé. A reklám- és hirdetési lehetıségek általánosságban az elızı évihez hasonlóak voltak, a hatásuk azonban elmaradt az elızı évitıl. A nyitvatartási idı alatt kb látogató kereste fel a kiállításunkat, ami rendkívül kevésnek mondható. A jövıben ezt a problémát is kiemelten kell kezelni. Sajnos nincs olyan tagtársunk, aki az egyesület marketing tevékenységét felvállalná, így egyelıre a korábbi évek gyakorlata érvényesül. A kiállítás plakátját az elızı évben is Tóth Ányos készítette. A kiállítás fırendezıi tisztségét Lakatos Béla, és Tóth Ányos látták el. 3

4 4 A kiállítást Lakatos Béla IB tag és Szőcs Zoltán elnökünk nyitották meg. Egy kiállítás sikeres lebonyolításához nem csak a szervezık munkája szükséges, így mindenkinek, aki az egyre kevesebb szabadideje ellenére segített a berendezésben, szállításban, üzemeltetésben, lebonyolításban, ezúton is köszönetet mondunk. 3., Az elmúlt évben az érdeklıdés hiánya miatt országos klubtalálkozó nem volt. 4., április 08. és 10. között Luxemburgban Clerf/Clervaux városában tartotta a MOROP évközi ülését, amelynek keretén belül került megrendezésre a Technikai Bizottság 108. ülése. Az ülésen 9 európai ország 14 vasútmodellezıket tömörítı szervezete vett részt, köztük egyesületünk is. Az ülésen megtárgyalásra kerültek a következı szabványok: a NEM 606 Digitális vasútmodell szabályozás követelményei, a NEM 607 A vonatbusz követelményei, a NEM 691 Dekóder a digitális váltóhajtáshoz, a NEM 692 Dekóder a digitális jelzıállításhoz, a NEM csatlakozó pontú digitális dekóder, a NEM csatlakozó pontú digitális dekóder, a NEM 626 A sín és a vontatójármő közötti információ átadás szempontjai, a NEM 609 Modellvasúti érintésvédelmi szabályok CH (svájci) betétlapja, a NEM 110/310/311 A vágányátvezetés alapméretei a szívdarabban G méretarányú méretekkel való kiegészítése. Az ülésen felvetésre került még egy NEM 106 számú szabvány elkészítése a peronok és rakodó ponkok méreteirıl, de mivel azok országonként nagyon különbözı méretőek, ezért az ülésen jelenlevık úgy foglaltak állást, hogy ezt a szabványt nemzeti betétlapokon készítse el minden érdekelt szervezet szeptember 04. és 05 között Spanyolországban, Katalónia fıvárosában, Barcelonában tartotta a MOROP 58. Kongresszusát, és annak keretén belül a Technikai Bizottság 109. ülését. Az ülésen 13 európai ország 16 vasútmodellezıket tömörítı szervezete vett részt, köztük egyesületünk is. Az elızı ülésen felvetett, és fent ismertetett szabványok módosításait megtárgyalta és elfogadta az ülés. A Katalán Modellvasutasok Egyesülete a MOROP-nak adományoz egy AutoCad rajz programot, hogy a szabványok kidolgozása azonos rendszerben történjen, és ne kelljen átrajzolni a különbözı helyekrıl beérkezı rajzokat. Ezért köszönetét fejezte ki a MOROP Technikai Bizottsága szeptember 05.-én tartotta a MOROP az 58. Küldött Közgyőlését Barcelonában. A Közgyőlésen 14 európai ország 16 vasútmodellezıket tömörítı szervezete vett részt, köztük egyesületünk is. A választási idıszakra a Közgyőlés megválasztotta a MOROP elnökének Michel Broigniez urat, Jürgen Berghäuser és Urban Rüegger urakat a MOROP alelnökeinek, Rolf Hess urat a MOROP pénztárosának, és Achim Sührig urat a MOROP Technikai Bizottságának vezetıjévé. A Közgyőlés elfogadta a NEM 606, 691, 692, 660, 662,658, 661, 110/310/311G, 010, 609 D, 609 CH, 809 E, szabványok módosításait, kiegészítéseit ben a MOROP évközi ülése Aalen városában, Németországban lesz március között, míg az 59. MOROP Kongresszus szeptember 2-7 között Mersault városában, Franciaországban lesz ban a MOROP évközi ülését egyesületünk rendezi Gyırben április 5 és 7. között. A MOROP 60. Kongresszusát a BDEF rendezi, szeptemberben, Berlinben. Egyesületünket a már lezajlott rendezvényeken Tóth Ányos fıtitkár és Vozáry

5 György alelnök képviselte. 5 5., A MÁV Zrt-vel és leányvállalataival, és a Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeummal a kapcsolatunk élı. A minden hónap elsı csütörtökén tartandó klubnapjaink lebonyolításához továbbra is biztosítják a nagytermet, és a szükséges technikai eszközöket, amelyért ezúttal is köszönettel tartozunk. A Magyar Közlekedési Közmővelıdésért Alapítvány által szervezett kisvasúti napok programjait egyesületünk tagjainak is meghirdettük. Ezen rendezvényeken sok vasútbarát vett részt. 6., A központi állag gondozása a 10. sz. helyi kör feladata. Ezért az általuk végzett feladatokat részletesen a helyi köri beszámolójuk tartalmazza. 7., Sajnos továbbra is elmondható, hogy az egyesületi életben csak egy-két helyi kör vesz aktívan részt. Tevékenységeikrıl a helyi köri beszámolókban olvashatunk. Ezen helyi köreinket természetesen az elmúlt évben is támogattuk. 8., Egyesületi szinten továbbra is az egyik legnagyobb, és egyúttal a legnemesebb modellezıi feladat a Magyar Vasúttörténeti Parkban lévı állandó kiállításunk üzemeltetése, illetve fejlesztése. A terepasztalok mellett a jármővek karbantartása is folyamatos munkát ad, hiszen ezeknek az egész évben üzemelniük kell. A részletes tájékoztatót szintén a 10-es helyi kör beszámolója tartalmazza. 9., A vállalt folyóiratokat, újságokat beszereztük, melyek a könyvtárunkban megtalálhatók. 10., Az Északi Jármőjavító területén megrendezett TEMOFESZT kiállításon, kiállítóként a részünkrıl a 10. sz. Pannonia helyi körünk vett részt. Kérésre két versenyt is rendeztünk, az egyik a haladó vonatok versenye, a másik egy egyszerősített terepasztal verseny volt. 11., A célunk hatékonyabb elérése érdekében az elmúlt év elsı félév végével a könyvelésünket végzı céggel megszüntettük a szerzıdésünket. Az évközben történt változtatás miatt az elmúlt évben az elért költségmegtakarítás még csak részben érvényesült. 12., A évi Utazás kiállításon a Tájak Korok Múzeumok Egyesület Standján Tóth Ányos képviseletében vettünk részt, ahol a tájékoztatás mellett az egyesületünkbe jelentkezni is lehetett. Az éves feladataink teljesítésén kívül az alábbiakról is tájékoztatjuk tagtársainkat: A 2010-ben létrehozott honlapunkat folyamatosan fejlesztjük, melynek címe:

6 6 A vállalt feladatokon túlmenıen az elızı évi, 61. Vasutasnaphoz igazodva megrendeztük az 58. Országos vasútmodell versenyt, melyre az érdeklıdés igen szerény volt, összesen egy modell érkezett. A modell értékét növeli, hogy a papírból készített rendkívül részletgazdag modellt egy ifjú hölgy készítette. MÁV Rt. Utasellátó Természetjáró Szakosztálya az elmúlt évben is szervezett autóbuszos kirándulást ısszel Bécsbe a MODELLBAU 2011 kiállításra, amelyen számos tagtársunk is részt vett. A kirándulást a korábbi évekhez hasonlóan Haraszti Gábor úr szervezte. Helyi köreink beszámolói Az 1. sz. helyi kör évi tevékenysége Az 1. sz. helyi kör tagjai külön-külön folytatnak modellezı munkát. Találkozóinkat csütörtökönként a Deák téri Evangélikus Gimnázium ebédlıjében (V. Sütı u. 1.) tartjuk. A Gimnáziumban jelenleg szerencsére tudunk modelleket és egy az egyik tagtársunk által készített modul elemekbıl összerakható H0-ás pályát tárolni. Ezt szoktuk felállítani és a tagtársak által készített modelleket szoktuk kipróbálni és megbeszélni az építésükkel kapcsolatos tapasztalatainkat. Az utóbbi idıben vásároltunk egy Märklin H0-ás kört is, így lehetıségünk van háromsínes modelleket is kipróbálni. Néha elızetes megbeszélés alapján 0-ás pályát állítunk fel. Idén kiállításokon is részt vettünk, Tagtársaink saját győjteményükbıl hoztak be I-es mérető villamosokat valamint orosz és amerikai játékvasutat a MAVOE éves nemzetközi kiállítására. Szombat délelıttönként a tagtársak rendszeresen elmennek a Láng Mővelıdési házban tartandó börzére. Gondos Árpád körvezetı A 10. sz. Pannónia helyi kör évi tevékenysége A 10. sz. helyi kör tagsága az elmúlt évben is lehetıségeinek maximális felhasználásával és a Magyar Vasúttörténeti Park (MVP) elvárásának megfelelıen mőködteti a MAVOE Központi Klubhelyiségét, és az ott lévı terepasztalokat, melyek részben a MAVOE, részben a 10. sz. helyi kör tulajdona. Alkalmanként közremőködünk az MVP programjainak, rendezvényeinek saját kiállításának a MAVOE tagsága modellgyőjteményének felhasználásával sikere érdekében. A MAVOE Központi Klubhelyiségében mőködı kiállítást 114 kiállítási nappal átlagban 2 tagtárs, de esetenként a nagyobb forgalom idején 3-4 tagtárs üzemeltette. A 10. sz. helyi kör által végzett éves tevékenység az elvégzett munka tükrében: 1. Szabó Pál G méretarányú kerti vasútja folyamatos fejlesztés alatt áll, amely az elmúlt évben is több rendezvényen részt vett. 2. A kiállított asztalok közül Kovászna felújítása megtörtént. Mőködıképessé téve

7 7 felújítottuk továbbá a jármőparkunkból a 0-ás Pannónia szerelvényünket, amely azóta a vitrinekben megtekinthetı. 3. A szintén MAVOE állagába tartozó TT terepasztal felújítása tovább folytatódott. 4. A központi kiállítás biztosítására a parktól mintegy ,- Ft. összeget kapott, amivel az IB felé elszámolt. Ezt részben a MAVOE és részben a helyi körünk pályáinak fejlesztésére és karbantartására fordítottuk. 5. A fentiek mellett még az alábbi tevékenységeket végeztük el: - A park Orient csarnokában elhelyezett asztalának üzemeltetésében, karbantartásában és fejlesztésében vettünk részt. - Az elmúlt évben elkezdett nagy egyesületi terepasztal átépítése tovább folytatódott. Az asztalon lévı régi pálya és tereptárgyak lebontását befejeztük és az új pálya terveit elkészítettük. Elkezdıdött a beépítendı anyagok beszerzése a terveknek megfelelıen. 6. A 10. sz. helyi kör a MAVOE nevének öregbítése érdekében az alábbi rendezvényeken vett részt: - Tavasszal részt vettünk Dunakesziben a Jármőjavító évfordulós ünnepségén. - Részt vettünk a MAVOE szervezésében az évi rendszeres nemzetközi kiállításán. A MAVOE Központi Klubhelyisége az MVP területén mőködik, amely szeretettel várja az érdeklıdıket a hetente tartandó hétfıi klubnapján a XIV. ker. Tatai út 95-ben 15 és 18 óra között. A MAVOE Egyesületi könyvtára a Központi Klubhelyiségben minden páros hét hétfıjén 17 és 19 óra között érhetı el. Szabó Pál körvezetı A 11. sz. TT-s helyi kör évi tevékenysége Helyi körünk tevékenységét alapvetıen befolyásolta az, hogy már a legfiatalabb tagjaink is befejezték tanulmányaikat és elkezdtek dolgozni. Ezért a szakköri tevékenységre sokkal kevesebb szabadidı jutott. Ezért a TT modulasztalunkkal érdemben nem foglalkoztunk. Erıinket a hagyományos kis TT-s asztalunk befejezésére fordítottuk, ahol a biztosítóberendezés építése még hátravan. Hagyományainkhoz híven 2011-ben is részt vettünk néhány magyarországi kisvasúti rendezvényen. Takács Károly körvezetı A 12. sz. Molnár Rezsı helyi kör évi beszámolója A nagy TT-s asztalunk elızı évben elkezdett építését tovább folytattuk. Ebbıl a legfıbb feladat a számítógép alapú biztosító-berendezés építése volt. A mőködtetéséhez a vezérlı program fejlesztését tagtársaink folyamatosan végzik. A nagy TT-s asztalunk fenti munkái miatt a kis TT-s és H0-ás asztalunkkal érdemben csak kis mértékben foglalkoztunk, ez is leginkább a terepesítésben öltött testet.

8 8 A modellezés mellett a hagyományainknak megfelelıen néhány kis- és nagyvasúti rendezvényen is részt vettünk. A szokásos kirándulásainkat további vasúti programokkal tettük színesebbé. Kocsis András körvezetı A 13. sz. Kordina Zsigmond helyi kör beszámolója a évi tevékenységérıl A helyi kör 2011-ben is folytatta mőködését, melynek legfıbb tevékenysége a modellezéshez szükséges tárgyi (alapanyagok, alkatrészek, rajzok fényképek, stb.) valamint elméleti ismereteinek, modellépítési tapasztalatainak cseréje volt. Sajnos a helyi kör vezetıje, dr. Károly Imre tagtársunk, a helyi kör vezetıje 2012-ben elhunyt, ezért a helyi kör beszámolóját már nem tudta megírni. Emlékét megırizzük, Nyugodjék békében! Tóth Ányos fıtitkár A 14. sz. Sármezei Endre helyi kör beszámolója a évi tevékenységérıl 2011-ben helyi körünk a Oe modulokkal több belföldi vasútmodell kiállításon is részt vett. Modulrendszerünk idén is több új modullal bıvült, melyeket a Lágyesz Gyermekszakkörrel közösen már többször bemutattunk. Tradicionálisan részt szoktunk venni a Kemencei Kisvasúti Napok rendezvényein, valamint egyéb országos kisvasúti rendezvényeken. A MAVOE nemzetközi kiállításán a KBK-val közösen több vitrint rendeztünk be kisvasúti anyaggal, modellekkel és relikviákkal. Ezen kívül tagtársaink 0-ás digitális modelljeivel is több helyi kiállításon bemutatkoztunk. Bacsinszky Tibor körvezetı

9 9 Sz. A MAVOE összesített egyenlege december 31-én (Ft -ban) Elhelyezése Eszközök Eszközök össz. 1 Pénztár Bank folyószámla Bank lekötések Kézi szerszámok Modellek Bútorzat Könyvtár Hanglemezek Alapok (tárgyi eszközök) Maradvány (pénzeszközök) Összesen: Pénzügyi egyenleg december 31-én (Ft ban) sz. Bevételek Tervszám Tényszám 1 Tagdíjak Rendezvények bevétele Egyéb bevétel (kamatok) Támogatás Elızı évi maradvány+tartalék Összesen: sz. Kiadások Tervszám Tényszám 1 Ügyviteli költségek MOROP tagdíj Személyi reprezentáció Klubhelyiségek költsége Helyi körök támogatása Központi állag üzemeltetés Központi állag fejlesztés Tájékoztató költsége Könyvtár, folyóirat Belföldi rendezvény költsége Külföldi rendezvény költsége Egyéb költségek Tartalékképzés Maradvány Összesen:

10 10 Az egyszerősített beszámoló mérlegkimutatása év ESZKÖZÖK (aktívák) eft FORRÁSOK (passzívák) eft A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK C) SAJÁT TİKE I. Immateriális javak 0 I. Induló tıke/jegyzett tıke 0 II. Tárgyi eszközök II. Tıkeváltozás III. Befektetett pénzügyi eszközök 0 IV. Tárgyévi eredmény -290 B) FORGÓESZKÖZÖK D) TARTALÉK 0 I. Készletek 0 E) CÉLTARTALÉK 0 II. Követelések 0 F) KÖTELEZETTSÉGEK 0 III: Értékpapírok 0 I. Hosszú lejáratú kötelezettségek 0 IV. Pénzeszközök II. Rövid lejáratú kötelezettségek 0 A) B) Az egyszerősített beszámoló eredmény-levezetés év Tevékenység célja szerinti (eft) Vállalkozási tevékenység (eft) Összes bevétel I. Pénzügyileg rendezett bevételek, ebbıl: tagdíj, alapítóütól kapott befizetés támogatások egyéb bevételek II. Pénzbevételt nem jelentı bevételek 0 0 Összes kiadás, ráfordítás III. Ráfordításként érvényesíthetı kiadások IV. Ráfordítást jelentı eszközváltozások V. Ráfordítást jelentı elszámolások 0 0 VI. Ráfordításként nem érvényesíthetı kiadások C) Tárgyévi pénzügyi eredmény (I-III-VI) D) Nem pénzben realizált eredmény [II-(IV+V)] E) Adózás elıtti eredmény (I+II)-(III+IV+V) F) Fizetendı társasági adó 0 0 G) Adózott eredmény (E-F) H) Jóváhagyott osztalék 0 0 I) Tárgyévi eredmény (G-H) Tájékoztató adatok - E) Adózó rendelkezése szerinti kiutalt összeg (1%) 0 -

11 11 A MAVOE évi munkaterve 1., Megrendezzük a évi rendes közgyőlést. 2., Megrendezzük az 59. nemzetközi vasútmodell versenyünket és kiállításunkat. 3., Igény esetén megrendezzük a Vasútmodellezı Klubok soron következı Országos Találkozóját. 4., Kapcsolatot tartunk a MOROP-al, valamint a nemzeti vasútmodellezı egyesületekkel a kölcsönös elınyök alapján. 5., Együttmőködünk a MÁV csoporttal, a BKV Zrt-vel, a GySEV Zrt-vel, a Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeummal, a Vasúttörténeti Alapítvánnyal, a Magyar Közlekedési Közmővelıdésért Alapítvánnyal, valamint minden olyan szervezettel és jogi személlyel, akik segítenek az alapszabályunkban foglalt céljaink elérésében. 6., Központi állagunkat továbbra is üzemeltetjük. 7., Helyi köreinket az élı kapcsolatok kialakítása mellett lehetıségeink szerint támogatjuk. 8., A Magyar Vasúttörténeti Park területén lévı állandó kiállításunkat a Park nyitvatartásához igazodóan lehetıségeink szerint mőködtetjük. 9., A könyvtár részére beszerezzük az ezévben megjelenı Indóház, a Vasút&Modell, valamint a Modelleisenbahner újságok számait. 10., Meghívás esetén részt veszünk a nemzetközi és a hazai vasútmodell versenyeken, illetve kiállításokon. 11., Az egyesület mőködését igyekszünk minél kevesebb költséggel takarékosan biztosítani. 12., Együttmőködünk a Tájak Korok Múzeumok Egyesülettel vasúti vonatkozású kiállítások és rendezvények látogatásában. 13. Tovább fejlesztjük a honlapunkat. A évi beszámoló közgyőlés napirend tervezete 1., A évi beszámoló megvitatása, szóbeli kiegészítése. 2., A évi költségvetés, mérleg- és eredmény kimutatás megvitatása. 3., Az Ellenırzı Bizottság beszámolója. 4., A évi beszámoló elfogadása. 5., A évi költségvetés, mérleg- és eredmény-kimutatás elfogadása. 6., A évi munkaterv meghatározása és vitája. 7., A évi költségvetés-tervezet megvitatása. 8., A évi munkaterv elfogadása. 9., A évi költségvetés-tervezet elfogadása. 10., Az Alapszabály és az SzMR módosítása. 11., Az egyesület érdekében végzett munkák elismerése. 12. Egyebek.

12 Alapszabály módosítási javaslatok: A második mondatában a kéthavonként szó helyett negyedévenként szó írandó. 2. A szövege: A szeptember 29-i közgyőlés hatályon kívül helyezte. Ennek következményeként a 8. pont szövege így módosul: Az Intézı Bizottság üléseinek tanácskozási joggal állandó résztvevıi a Helyi Körök vezetıi és az Ellenırzı Bizottság elnöke vagy akadályoztatása esetén az általa kijelölt bizottsági tag. Megjelenésük hiánya nem befolyásolja az Intézı Bizottság mőködését. SzMR módosítási javaslatok: 1. A így módosul: Az intézı bizottsági üléseket az elnök, távollétében az alelnök vagy az ügyvezetı fıtitkár vezeti le. 2. A második mondatában a páros hónap szavak helyett negyedév szó írandó. 3. A elsı mondatában a páros hónap szavak helyett negyedév szó írandó. MAVOE évi költségvetés tervezete (Ft -ban) sz. Bevételek Összeg 1, Tagdíjak , Rendezvények bevétele: kiállítás Magyar Vasúttörténeti Park , Egyéb bevétel (kamatok) , Támogatás , Elızı évi maradvány + tartalék Összesen: Sz. Kiadások Összeg 1, Ügyviteli költségek , MOROP tagdíj , Személyi reprezentáció 0.- 4, Klubhelyiségek költsége 0.- 5, Helyi körök támogatása , Központi állag üzemeltetés , Központi állag fejlesztés 0.- 8, Tájékoztató költsége 0.- 9, Könyvtár, folyóirat , Belföldi rendezvények költsége , Külföldi rendezvények költsége , Egyéb költségek , Tartalék képzés , Maradvány Összesen:

13 Országos Vasútmodell Verseny Budapest, július 4. A évi 58. Országos Vasútmodell Verseny összesítése Modellek H e l y e z é s e k Elismerı Oklevél Összes helyezés száma I. II. III. IV. V. VI C3 kat. Diorámák sz. Méret megnevezés név pontszám helyezés 1. 0 M psz. dízelmozdony Bozsó Csilla - Különdíj 58. Nemzetközi Vasútmodell Verseny Budapest, szeptember A évi 58. Nemzetközi Vasútmodell Verseny összesítése Résztvevı Modellek H e l y e z é s e k Elismerı Összes Országok Száma I. II. III. IV. V. VI. Oklevél helyezés Magyarország (H) Csehország (CZ) Összesen: A1 kat. Saját építéső vontatójármővek 1., I MÁV 10. psz. motorpótló gızmozdony Cseh Zoltán H 96,0 I. 2., 0 ČSD M psz. sínbusz Pavel Hoza CZ 96,0 I. 3., I BHÉV L.IV.B 2007 psz villamosmozdony Juhász György H 94,0 II. 4., TT MÁV DV 108 sor. gızmozdony Lehoczki Gábor H 94,0 II. 5., TT ČSD M sor. sínbusz Oldřich Macháček CZ 94,0 II. 6., TT MÁV 324 sor. gızmozdony Lehoczki Gábor H 93,0 II. 7., TT MÁV M psz. dízelmozdony Lehoczki Gábor H 90.0 III. 8., TT MÁV 22 sor. gızmozdony Lehoczki Gábor H 89,0 III. A2.1 kat. Vontatójármővek átépítése 1., HO MÁV V43,1009 psz. villamosmozdony Tenta György H 96,0 I. 2., TT MÁV 601,sor gızmozdony Lehoczki Gábor H 93,0 II. 3., TT ČSD sor. villamosmozdony Karel Špryňar CZ 90,0 III. 4., TT ČSD psz. gızmozdony Karel Špryňar CZ 89,0 III. A2.2 kat. Vontatójármővek frizírozása 1., H0 ČD Brejlovec dízelmozdony Čermák Zdeněk CZ 96,0 I. 2., HO ČSD T psz. dízelmozdony Stanislav Dynka CZ 93,0 II.

14 14 A2.3 kat. Vitrinmodellek: vontatójármővek, 1., 1:22,5 BHÉV 4. sz. Haraszti gızmozdony Juhász György H 96,0 I. B1 kat. Saját építéső vontatott és egyéb jármővek 1., H0 ČSD Utz sor. teherkocsi Karel Kron CZ 98,0 I. 2., TT ČSD Bai sor. személykocsi Martin Procházka CZ 97,0 I. 3., H0 ČSD Be psz. személykocsi Zelený Jozef CZ 98,0 I. 4., H0e ČSD Aa sor. szalonkocsi Vladimír Londin CZ 96,0 I. B2.1 kat. Vontatott és egyéb jármővek átépítése 1., TT MÁV VFK 001 villamos-főtıkocsi Márta István H 88,0 III. B2.2 kat. Frizírozott vontatott és egyéb jármővek 1., HO ČSD Bi sor. személykocsi Zelený Jozef CZ 97,0 I. 2., TT ČSD Lp sor. sörszállító teherkocsi Oldřich Macháček CZ 96,0 I. 3., HO ČSD WR 483 étkezıkocsi Urban Jan CZ 95,0 II. 4., HO ČSD Fk postakocsi Daniel Skála (junior) CZ 84.0 IV. 5., HO ČSD Zl tehervagon Jaroslav Skála (junior) CZ 78.0 VI. B2.3 kat. Vitrinmodellek: vontatott és egyéb jármővek - - Nem volt versenymodell C1 kat. Vasúti építmények 1., H0 Vízállomás Kraus Petr ml. CZ 99,0 I. 2., H0 Vízállomás Chyše Daniel Skála (junior) CZ 98,0 I. 3., H0 KkStB váltóállító torony Michal Benický CZ 97,0 I. 4., H0 MSCB İrház Vojtěch Navrátil (junior) CZ 92,0 II. 5., H0 KkStB vízállomás Ondřej Kilián (junior) CZ 91,0 III. 6., H0 Mozdonyszín Martin Bendařik (junior) CZ 90,0 III. 7. TT Nyugati pu. állatkerti váltóállító torony Márta István H 88,0 III. 8., H0 Szénszerelı Miloš Müller (junior) CZ 88,0 III. 9., H0 Raktár épület Jaroslav Skála (junior) CZ 79,0 VI. C2 kat. Vasútüzemi berendezések 1., H0 EDK 500 sor. daru Zýka Petr CZ 96,0 I. C3 kat. Diorámák 1., 0 Megállóhely Kraus Petr st. CZ 97,0 I. 2., 0 Vízállomás Kraus Petr st. CZ 97,0 I. 3., H0 Vízállomás Pável Hoza CZ 96,0 I. C4 kat. Modul asztalok - - Nem volt versenymodell C5 kat. Terepasztalok - - Nem volt versenymodell

15 15 Az 58. Nemzetközi Vasútmodell Kiállításon részt vett modellek sz. méretarány Megnevezés Név 1, I Budapesten és Szombathelyen közlekedett Rudnai Béla városi villamosok 2, I Déli vasút 129, és 206 sor. gızmozdonyok Cseh Zoltán 3, TT MÁV gız-, dízel- és villamosmozdonyok Enyedi László 4, TT MÁV és ČD személykocsik, elıvárosi- és Márta István motorvonatok 5, H0 Saját gyártású mozdonyok és személykocsik Fuggerth Modell 6, H0 Áta állomás Szőcs Milkós Az 58. Nemzetközi Vasútmodell Kiállításon részt vett terepasztalok, Modellpályák Sz. méretarány Megnevezés Név 1, TT Házi terepasztal Szabó Pál, MAVOE 10.sz. Pannonia helyi kör 2, 0, H0, TT, N Zsőriasztal MAVOE központi állag 3, I Városi villamospálya Rudnai Béla 4, G Kerti vasút Szabó Pál, MAVOE 10. sz. Pannonia helyi kör Az 58. Nemzetközi Vasútmodell Kiállításon részt vett fotókiállítások, bemutatók sz. megnevezés Név 1, 150 éves a Déli Vasút bemutató tablók Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum támogatásával 2., Lillafüredi motorvonat bemutató tablók Gyermekvasút 3, Különbözı vasúti emléktárgyak Györei László

16 16 KISVASUTAK NAPJAI MAGYARORSZÁGON 2012-BEN 1. Április 14. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Napja Budapest 2. Április 28. Debreceni Zsuzsi Kisvasút napja Hajdú-Bihar megye 3. Május 1. Mesztegnyıi ÁEV napja Somogy megye 4. Május 1. Feketebalogi kisvasút napja Felvidék (Szlovákia) 5. Május 5. Királyréti EV napja Pest megye 6. Május 12. Almamelléki ÁEV napja Baranya megye 7. Május 19. Kaszói ÁEV napja Somogy megye 8. Május 26. Lillafüredi ÁEV napja Bosod-Abaúj-Zemplén megye 9. Június 16. Hortobágyi Öreg-tavi kisvasút Borsod-Abaúj-Zemplén megye napja 10. Június 30. Csömödéri ÁEV napja Zala megye 11. Július 14. Debreceni vidámparki kisvasút Debrecen, Hajdú-Bihar megye napja 12. Július Kemencei Erdei Múzeumvasút Pest megye (Börzsöny) napja 13. Augusztus 4. Kovászna-Kommandói EV Erdély (Románia) 14. Augusztus 5. Beregszászi kisvasút napja (vasárnap) Kárpátalja (Ukrajna) 15. Augusztus 11. Kecskeméti kisvasút napja Bács-Kiskun megye 16. Augusztus 20. Tiszakécskei kisvasút napja Bács-Kiskun megye 17. Augusztus 20. Mecseki kisvasút napja Pécs, Baranya megye 18. Augusztus 25. Börzsöny Kisvasút Szob Pest megye 19. Szeptember 1. Balatonfenyvesi GV. napja Somogy megye 20. Szeptember 8. Nyírvidéki kisvasút napja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 21. Szeptember 15. Gemenci ÁEV napja Tolna megye 22. Szeptember 22. Széchenyi Múzeumvasút napja Gyır-Moson-Sopron megye 23. Október 6. Nagybörzsönyi EV napja Pest megye 24. Október 13. Mátra-nyugatbükki kisvasutak napja, Szilvásvárad Heves megye

17 17 F E L H Í V Á S O K A évi 60. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Versenyt szeptember-október hónapban tervezzük megrendezni. Várjuk elsısorban a magyar vasút vontató- és vontatott jármőveit, valamint épületeit, vonalvezetését bemutató versenymodelleket! A versenymodellnek rendelkezni kell e szabályzat szerint a készítıje által megadott dokumentációval, amely tartalmazza az eredeti mő fı méreteit, illetve az elbíráláshoz szükséges fıbb adatait. Dokumentáció nélkül az európai zsőri nem tudja értékelni a versenymodellt! A verseny kategóriái a szokásosak: "A" kategória: (saját építéső és átépített) vontatójármővek "B" kategória: (saját építéső és átépített) vontatott jármővek "C" kategória: épületek, mőködı vasúttechnikai berendezések, vitrin modellek, terepasztalok A modell kiállítások fontos elemei a mozgást bemutató terepasztalok, ezért kérjük tagtársainkat, hogy minél több magyar vonatkozású részletet bemutató új terepasztalt illetve részletet mutassanak be a kiállításon. Érdeklıdni személyesen a hétfıi klubnapokon (Budapest, XIV. Tatai út 95.), postán (Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József. u. 7.), vagy en totha@mavrt.hu címen lehet. A kiállítás sikere nagymértékben befolyásolja a vasútmodellezés, és ezáltal a vasútmodellezık elismertségét és megbecsülését, ezért kérjük minél több, és minél színvonalasabb modell, terepasztal, dioráma bemutatását! Kedves Tagtársaink! Kérjük támogassátok az egyesületet a befizetendı adó 1 %-ával! A befolyt összeg segítségével hatékonyabban értetjük el a céljainkat, pl. az állandó kiállításunk fejlesztése, stb. Az adószámunk: Az erre vonatkozó rendelkezı nyilatkozat letölthetı a honlapunkról. MAVOE IB.

1. számú tájékoztató 2013. MEGHÍVÓ

1. számú tájékoztató 2013. MEGHÍVÓ Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József u. 7. 1. számú tájékoztató 2013. MEGHÍVÓ A Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 2013. március 21-én

Részletesebben

Tisztelt Vasútmodellezık, Vasútbarátok!

Tisztelt Vasútmodellezık, Vasútbarátok! Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József u. 7. www.mavoe.eu info@mavoe.eu Tisztelt Vasútmodellezık, Vasútbarátok! Az elızı évi tevékenységünkrıl szóló tájékoztatóhoz

Részletesebben

1. számú tájékoztató 2011. MEGHÍVÓ

1. számú tájékoztató 2011. MEGHÍVÓ Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József u. 7. www.mavoe.eu, info@mavoe.eu 1. számú tájékoztató 2011. MEGHÍVÓ A Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedıen közhasznú szervezet közhasznúsági végzés:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. 18566945-8042-569-09 REVITA ALAPÍTVÁNY 4225 Debrecen, Csonkatorony u 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. ----------------------------------------------------- az egyéb szervezet képviselıje 1 EGYSZERES KÖNYVITELŐ

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Mővelıdési, Ifjúsági és Közösségfejlesztési

Részletesebben

2. számú tájékoztató 2010.

2. számú tájékoztató 2010. Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József u. 7. 2. számú tájékoztató 2010. Kedves Tagtársak! Az elızı beszámoló óta több olyan dolog is történt, amely a teljes tagságot

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A JÁSZBERÉNYI BARÁTOK TEMPLOMA KÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTVÁNYA az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01. - 2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2010 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. 01. 01. - 2010. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerősített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT BESZÁMOLÓ

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT BESZÁMOLÓ EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETİ KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET 2009. január 01. 2009. december 31. KERNSTOK KÁROLY MŐVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2800 TATABÁNYA, Fİ TÉR 4. Adószám: 19148580-1-11

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS VÁRHEGYI GYÖRGY ALAPÍTVÁNY

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS VÁRHEGYI GYÖRGY ALAPÍTVÁNY Adószám: 18241312-1-43 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. VÁRHEGYI GYÖRGY ALAPÍTVÁNY 1096. Budapest, Vendel utca 3. 2011. május 31. Kuratórium képviselıje: BESZÁMOLÓ EREDMÉNYLEVEZETÉSE 2010. Sorszám A tétel

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S Egészséges Lélek, Egészs. Élet Alapítvány 2500 Esztergom, Áfonyás utca 1. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2009. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerősített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2010. május 24.

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség 2006. évi közhasznúsági jelentése A szövetség közhasznúsági fokozata: "közhasznú" Bírósági nyilvántartásba vételi sorszám: 1254. Bírósági nyilvántartásba vételi végzés

Részletesebben

"HUNCUTKA" Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év

HUNCUTKA Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év 18676415-1-13 Statisztikai számjel vagy adószám Cím: 2013,Pomáz,József Attila u.4. "HUNCUTKA" Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év A közzétett adatok könyvvizsgálattal

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz Dkmt Kht. KSH szám: 21803310 9133 571 06 Szeged, Victor H u. 1 Cégjegyzékszám.: 06 14 000103 6720 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz A Dkmt Kht. könyvvizsgálója

Részletesebben

2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Magyar Zarándokút Egyesület 2030 Érd, Alsó utca 11. 18035746-1-13 2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Érd, 2011 január 25.... elnök 1. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Zarándokút Egyesület 2010. évben közhasznú

Részletesebben

2010. évi. Közhasznúsági jelentése

2010. évi. Közhasznúsági jelentése Nagyszénási Állatvédő Közhasznú Egyesület 5931 Nagyszénás, Ságvári u 68. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Nagyszénás, 2011. 04. 26. Az egyéb szervezet vezetıje (képviselıje) A Nagyszénási Állatvédő Közhasznú

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Magyar Póni Klub Szövetség 6044, Kecskemét, Szarkás u 460/A Beszámolási idıszak: 2011.01.01.-2011.12.31 A gazdálkodó képviselıje P.h. Magyar Póni Klub Szövetség Oldal: 2 I. Számviteli beszámoló Közhasznú

Részletesebben

Szöveges Beszámoló. 2014 évrıl. Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16)

Szöveges Beszámoló. 2014 évrıl. Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16) Az Iskoláért Közalapítvány Hernád Köztársaság út 47. 2376 Szöveges Beszámoló 2014 évrıl Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16) Székhely: 2376 Hernád Köztársaság út.47. Adószám:18675081-1-13

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01. - 2011 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerősített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

Mozdulj! Lellei Diáksport Egyesület

Mozdulj! Lellei Diáksport Egyesület 1 8 7 7 6 4 2 9-9 3 1 2-5 2 1-1 4 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Beszámolója Éves zárómérleg 2011. január 01. - 2011. december 31. Kelt Balatonlelle, 2012. március 12. P. H. 1 8 7 7 6 4 2 9-9

Részletesebben

2008. évi közhasznú beszámoló

2008. évi közhasznú beszámoló Senior-Delfinek Sportegyesület 1141 Budapest, Verbó u. 9. 2008. évi közhasznú beszámoló 2009. május 06-i közgyőlésen a tagság elfogadta. 1 I. A 2008. évi mérleg és eredménylevezetés: Senior-Delfinek Sportegyesület

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Családfesztivál Kulturális Mővelıdési és Közösségi Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 Tímár János Elnök P.H. Kelt: Zalaegerszeg, 2007. március 19. Készítette: Németné Horváth Mónika könyvelı TARTALOM

Részletesebben

Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Beszámolója

Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Beszámolója Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Beszámolója Éves zárómérleg 2009. január 01. - 2009. december 31. Kelt Marcali, 2010. március 20. P. H. MÉRLEG Idıszaka 2009. január 01. - 2009. december 31. Fajtája

Részletesebben

Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület

Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület 2007. ÉVI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ Kelt: 2008. június 30. 2 A Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület Alapszabályának

Részletesebben

elıirányzott tényleges elıirányzott Bevételek: Nyitó pénzkészlet: 708 632 Ft 708 632 Ft 960 308 Ft

elıirányzott tényleges elıirányzott Bevételek: Nyitó pénzkészlet: 708 632 Ft 708 632 Ft 960 308 Ft 2008. évi KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ 2008. évi 2009. évi elıirányzott tényleges elıirányzott Bevételek: Nyitó pénzkészlet: 708 632 Ft 708 632 Ft 960 308 Ft Tagdíj 100 000 Ft 91 100 Ft 105 000 Ft SZJA 1% 70

Részletesebben

Biblia Centrum Alapítvány

Biblia Centrum Alapítvány H-227 DÖMÖS, Kossuth L. u. 173. Tel: +36 (33) 482 316 www.bibliacentrum.org info@bibliacentrum.org Bankszámlaszám: 1171134-247515 A B I B L I A C E N T R U M A L A P Í T V Á N Y A D Ó S Z Á M A : 1 9 7

Részletesebben

KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA

KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA Princz-Jakovics Tibor, PhD egyetemi adjunktus, BME Környezetgazdaságtan Tanszék tprincz@eik.bme.hu

Részletesebben

MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 Tartalomjegyzék I. A szervezet alapadatai... 3 II. Számviteli beszámoló... 4 III. Költségvetési támogatás felhasználása... 7 IV. Vagyon felhasználásával

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: Beküldő adatai 02 Pécsi Törvényszék 2 0 1 1 Viselt név: Előtag PÁMER Családi név Első utónév További utónevek LÁSZLÓ Születési név: Anyja neve:

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója címe: 2117 Isaszeg, Aulich u. 8/F. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2006.év Gödöllő, 2007. 03. 31. Közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlege E S Z K

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2009 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. 01.01-2009.12.31 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerősített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2008.év

Közhasznúsági jelentés 2008.év EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub 8900 Zalaegerszeg, Égerfa utca 9. Közhasznúsági jelentés 2008.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló I.A Mérleg I.B Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 9 Debreceni Törvényszék 2 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Családi név Első

Részletesebben

Egyszerűsített beszámoló

Egyszerűsített beszámoló Adószám 18298345-1-41 Egyszerűsített beszámoló Eredménylevezetés Egyéb szervezetek számára Előző év(ek) helyesbítése Alap Vállalkozási Alap Vállalkozási Alap Vállalkozási A. Végleges pénzbevételek, elszámolt

Részletesebben

Egyszerűsített beszámoló

Egyszerűsített beszámoló Adószám 18298345-1-41 Egyszerűsített beszámoló.03.01 -.12.31. ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Egyszerűsített mérleg Egyéb szervezetek számára Előző év(ek) helyes bítése A. Befektetett eszközök 0 0 0 I. Immateriális

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: Beküldő adatai 02 Pécsi Törvényszék 2 0 1 2 Viselt név: Előtag PÁMER Családi név Első utónév További utónevek LÁSZLÓ Születési név: Anyja neve:

Részletesebben

ADATLAP Az ügyfél : 1. elnevezés

ADATLAP Az ügyfél : 1. elnevezés ADATLAP Az ügyfél : 1. elnevezés 2. székhelye 153 Budapest, Curia u. 3. 3. statisztikai számjel 1 8 9 6 4 6 6 9 3 1 9 5 2 3 1 4. statisztikai számjel 1896466-9319-523-1 5. képviseltre jogosult Révész Máriusz

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés CSEPREG VÁROS FÚVÓSZENEKARA Székhelye: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 31. Adószáma: 18892963118 Bankszámlaszáma: SAVARIA Takarékszövetkezet 7210035410031865 Vas Megyei Bíróság nyilvántartási száma: 22/2002.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ ÉV

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ ÉV Adószám: 18982590-1-08 LEHETİSÉG CSALÁDOKNAK 2005 ALAPÍTVÁNY 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, ÁCHIM A. U. 26. KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. ÉV Beszámolási idıszak: 2010. 01. 01 2010. 12. 31. Készítette:

Részletesebben

Budapesti Patrónus Alapítvány évi Közhasznúsági jelentés

Budapesti Patrónus Alapítvány évi Közhasznúsági jelentés Budapesti Patrónus Alapítvány 1182 Budapest, Wlassics Gyula utca 131. email: gulyastibor@t-online.hu 211 évi Közhasznúsági jelentés.. Gulyás Tibor képviselı Budapest, 212. május 29. 1. A KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Éves Beszámolója

Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Éves Beszámolója 1 2 4 2-4 - 2-1 4 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 20. november 22. - 20. december 31. 20 Kelt Fonyód, 2012. április 20. 1 2 4 2-4 - 2-1 4 2 0 MÉRLEG Idıszaka 20.

Részletesebben

SIRIUS ÁLLAT ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY

SIRIUS ÁLLAT ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY 18707379-1-13 adószám 18707379-9133-569-01 statisztikai számjel SIRIUS ÁLLAT ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY 2030 ÉRD JÚLIA U. 49. KETTİS KÖNYVVITELT VEZETİ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített éves beszámolója BÁLINT ALAPITVÁNY AZ ÁLLAMI GONDOZOTTAKÉRT

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített éves beszámolója BÁLINT ALAPITVÁNY AZ ÁLLAMI GONDOZOTTAKÉRT A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített éves beszámolója ÁLLAMI GONDOZOTTAKÉRT 7633 PÉCS, ÉPITİK U. 9, Keltezés: Pécs,2013.május 3 Az egyéb szervezet címe: EGYSZERŐSÍTETT

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. 2011évrıl. Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16)

Közhasznúsági jelentés. 2011évrıl. Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16) Az Iskoláért Közalapítvány Hernád Köztársaság út 47. 2376 Közhasznúsági jelentés 2011évrıl Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16) Székhely: 2376 Hernád Köztársaság út.47. Adószám:18675081-1-13

Részletesebben

Befektetési Szövetkezetek Károsultjai Érdekképviseleti Egyesülete 1132 Budapest Victor Hugo utca 18-22

Befektetési Szövetkezetek Károsultjai Érdekképviseleti Egyesülete 1132 Budapest Victor Hugo utca 18-22 Befektetési Szövetkezetek Károsultjai Érdekképviseleti Egyesülete 1132 Budapest Victor Hugo utca 18-22 2015. évi gazdálkodási adatok Megnevezés Összeg BEVÉTELEK Tagdíjak 3396140 Egyéb bevételek 0 Kamatok

Részletesebben

CF-es Gyermekek Élhetı Életéért Alapítvány. Cím: 1042 Bp. Bercsényi u. 1. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009. Budapest, 2010. május 20.

CF-es Gyermekek Élhetı Életéért Alapítvány. Cím: 1042 Bp. Bercsényi u. 1. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009. Budapest, 2010. május 20. CF-es Gyermekek Élhetı Életéért Alapítvány Cím: 1042 Bp. Bercsényi u. 1. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009. Budapest, 2010. május 20. 1. A szervezet alapadatai: 1. Elnevezés: CF-es Gyermekek

Részletesebben

1. számú tájékoztató MEGHÍVÓ

1. számú tájékoztató MEGHÍVÓ Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József u. 7. 1. számú tájékoztató 2010. MEGHÍVÓ A Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete. 2010. április 15-én

Részletesebben

NAGYCSALÁDOSOK CSEPELI EGYESÜLETE 2008. évi Közhasznúsági jelentése

NAGYCSALÁDOSOK CSEPELI EGYESÜLETE 2008. évi Közhasznúsági jelentése NAGYCSALÁDOSOK CSEPELI EGYESÜLETE 2008. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2009. március 6. Staszkiv István Bevezetı A Nagycsaládosok Csepeli Egyesületét 1995 március 31.-én keltezett alapító okirattal

Részletesebben

Közhasznú Egyszerősített éves beszámoló

Közhasznú Egyszerősített éves beszámoló Bírósági határozat szám Adószám nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: Október 23. Alapítvány címe, telefonszáma: 5700 Gyula Bodoky u 17/C Közhasznú Egyszerősített éves beszámoló 2011. üzleti

Részletesebben

ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. május 26. aláírás Országos Diákszínjátszó Egyesület Fordulónap: 2011.12.31 KSH: 19016955-9499-529-01 Mérleg Adatok eft-ban

Részletesebben

AZ EMBEREKÉRT ALAPÍTVÁNY 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

AZ EMBEREKÉRT ALAPÍTVÁNY 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE AZ EMBEREKÉRT ALAPÍTVÁNY 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. tv. 19. rendelkezésének értelmében az Emberekért Alapítvány (1037 Budapest, Erdıalja u. 54.)

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója 2008. Alsóregmecért Közalapítvány. Alsóregmec, Szabadság u. 22.

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója 2008. Alsóregmecért Közalapítvány. Alsóregmec, Szabadság u. 22. 1 8 4 3 4 3 2 7 1 0 5 Adószám A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója 2008 Alsóregmecért Közalapítvány Alsóregmec, Szabadság u. 22. Alsóregmec, 2009.02.10 az

Részletesebben

8 1 2 4 7 2 9-1 - 4 1 Adószám

8 1 2 4 7 2 9-1 - 4 1 Adószám 1 8 8 1 2 4 7 2 9-1 - 4 1 1 0 0 6 6 8 Nyilvántartási szám Az alapítvány megnevezése : BÁNKA KRISTÓF KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY A vállalkozás címe: 1043. Budapest Megyeri út 13 2010. év A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet

Részletesebben

JÖVİFORMÁLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008.

JÖVİFORMÁLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. JÖVİFORMÁLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. 1. A szervezet alap adatai: 1. Elnevezés: Jövıformáló Alapítvány 2. Képviselı: Horváth Ferenc 3. Székhely: 2131 Göd, Petıfi Sándor u. 48.. 4. levelezési

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011 Maroshegyi Óvoda Gyermekeiért Alapítvány székhely: 8000.Székesfehérvár, Rádió út 1. adószám: 18493636-1-07 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági végzés: 63.288/2001/4.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménylevezetés mellékelve. 2. A költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2009.év

Közhasznúsági jelentés 2009.év EuropTec Zalaegerszegi Úszó Klub 8900 Zalaegerszeg, Égerfa utca 9. Közhasznúsági jelentés 2009.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló I.A Mérleg I.B Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Családi név Első

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.23 20:03:06 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 1 1 Település: Budapest Közterület neve:

Részletesebben

8 / / 05 0/ 9 :/! 5/0 9 :/ 5/ / 4 / / 8! 4 1 / / / 8! 05 5 ; 2 6 / / / / 77 0 2 / / 2 / 5 ; / 0/ / / 8! 5 ; 05 ; <1 1 / 5

8 / / 05 0/ 9 :/! 5/0 9 :/ 5/ / 4 / / 8! 4 1 / / / 8! 05 5 ; 2 6 / / / / 77 0 2 / / 2 / 5 ; / 0/ / / 8! 5 ; 05 ; <1 1 / 5 !!# %!& &()&!#+, %&)&#.&! / /01/&0 2 ///3/ / / /01/&0 2 41/536 / 5 7 8 / / 05 0/ 9:/ 8!5/09:/ 5//4 / / 8!4 1 / / / 8! 05 5 ;26 /// / 77 0 2 / / 2 / /0 07 6 / 3 5 ;/ 0/ / / 8!5 ; 05 ;537

Részletesebben

Alapítványi beszámoló WOPPAA Alapítvány a Nemzetközi Közbeszerzési Kultúra Terjesztéséért. 2011. december 31.

Alapítványi beszámoló WOPPAA Alapítvány a Nemzetközi Közbeszerzési Kultúra Terjesztéséért. 2011. december 31. Alapítványi beszámoló WOPPAA Alapítvány a Nemzetközi Közbeszerzési Kultúra Terjesztéséért 2011. december 31. 1. WOPPAA Alapítvány a Nemzetközi Közbeszerzési Kultúra Terjesztéséért Egyszerősített éves beszámoló

Részletesebben

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Pásztortőz Kulturális és Hagyományápoló Egyes az egyéb szervezetmegnevezése 6400 Kiskunhalas,Kossuth u.21. az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.01.01-2011.12.31.

Részletesebben

Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1.

Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1. Statisztikai számjel Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2010. január 01. - 2010 december 31. 2010.

Részletesebben

Pk /2000 Szervezet megnevezése: Kékes Turista Egyesület A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ 2009 ÉV

Pk /2000 Szervezet megnevezése: Kékes Turista Egyesület A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ 2009 ÉV Statisztikai számjel vagy adószám: 18552413-10 A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA Kelte l KETTİS KÖNYVITELT VEZETİ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Év: 2013 Szervezet neve: Kölyök Úszó Klub Sportegyesület Székhely: 9028 Győr, Koppány utca 19. Kapcsolattartó: Ladocsi Adrienn Közhasznúsági jelentés szövege: A Sportegyesület 2010.

Részletesebben

DUNAFERR Alkotói Alapítvány Dunaújváros, Vasmő tér 1-3. a szervezet címe, telefonszáma. Egyszerősített éves beszámoló december 31.

DUNAFERR Alkotói Alapítvány Dunaújváros, Vasmő tér 1-3. a szervezet címe, telefonszáma. Egyszerősített éves beszámoló december 31. 1 9 0 9 8 8 6 3 9 4 9 9 5 6 9 0 7 Statisztikai számjel DUNAFERR Alkotói Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmő tér 1-3. a szervezet címe, telefonszáma Egyszerősített éves beszámoló 2012. december 31. A közzétett

Részletesebben

tata.etata.hu

tata.etata.hu KÖZHASZ Ú JELE TÉS a Tartalom: 2004. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerősített éves beszámolója

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerősített éves beszámolója 18198898 8552 569 01 Nemzeti Zenede Alapítvány 1065 Budapest, Nagymezı utca 1. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerősített éves beszámolója 2010 A közzétett adatok könyvvizsgálattal

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Puskás Családi név Első utónév További utónevek Mihály Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek Anyja neve: Születési ország neve: Születési település

Részletesebben

Egyszerűsített beszámoló mérlege az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet részére (1. melléklet)

Egyszerűsített beszámoló mérlege az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet részére (1. melléklet) Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 01 Fővárosi Törvényszék 12 PK 62730 /1990/42 01/01/0000249 Liszt Ferenc Alapítvány 1146 Budapest, Hermina út 23. Egyszerűsített beszámoló mérlege

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Barnóczki Családi név Első utónév További utónevek Beáta Születési név: Barnóczki Beáta Anyja neve: Születési

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 18714210-1-13 Bejegyzı szerv: Pest Megyei Bíróság 4.Pk.60.077/2005/.szám Regisztrációs szám: 4225 Országos Közgyőjtemények Szövetsége 2000 Szentendre, Sztaravodai út Postafiók 63. 2007. Fordulónap:

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.08.09 16:39:21 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 2 1 3 Település: Budapest Közterület neve:

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete és korábbi évek

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete és korábbi évek A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: Időszak terjedelme: egész év töredék év időszak kezdete időszak vége Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül)

Részletesebben

7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím!

7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím! Gárdonyi Géza Alapítvány 7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Nevelők Háza Egyesület P é c s Adószám: 19231622-1-17 Tisztelt Cím! Kérem, szíveskedjenek megjelentetni a Gárdonyi Géza Alapítvány alábbi hirdetését:

Részletesebben

Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége

Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége 2009. ÉVI MÉRLEGBESZÁMOLÓ ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége 2009. évi M É R L E G A. Befektetett eszközök 573 I. Immateriális javak - II. Tárgyi eszközök

Részletesebben

Szervezet megnevezése: Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete Szervezet címe: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 13

Szervezet megnevezése: Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete Szervezet címe: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 13 1 9 1 6 3 1 2 9 9 4 9 9 5 2 9 1 2 Statisztikai számjel vagy azonosítószám Szervezet megnevezése: Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete Szervezet címe: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 13 KÖSZHASZNÚ

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése

2011. évi Közhasznúsági jelentése MÁKVIRÁG VIRÁGAI Gyermekellátási és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Székesfehérvár, Nefelejcs u. 79-1. 8000 2011. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2012. május 26.. Pintérné

Részletesebben

PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR

PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET 2007. ÉV 2008. ÁPRILIS 30. 1. Általános kiegészítések A pénztár mőködési formája: kiegészítı egészségpénztár Alapítás idıpontja: 1999. november

Részletesebben

tata.etata.hu

tata.etata.hu KÖZHASZ Ú JELE TÉS a Tartalom: 2005. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Pétery Családi név Első utónév További utónevek Katalin Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG 2013. évi gazdálkodásáról

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG 2013. évi gazdálkodásáról KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG 2013. évi gazdálkodásáról A Társaság egyéb szervezet bemutatása Neve: Magyarországi Fájdalom Társaság Székhelye: 1122 Budapest, Ráth u. 7-9. Adószáma:

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.04 19:33:15 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 3 4 Település: Budapest Közterület neve:

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Zwickl Családi

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 14 Kaposvári Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.26 15:08:44 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 7 4 0 0 Település: Kaposvár Közterület neve:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2009. évrıl

Közhasznúsági jelentés 2009. évrıl Közhasznúsági jelentés 2009. évrıl Fordulónap: 2009.december 31. Beszámolási idıszak: 2009.július 14-2009.december 31. A szervezet bemutatása: Elérhetıség: 2200 Monor Kossuth L. u. 65-67 Azonosító adatok:

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 2 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Családi név Első

Részletesebben

Közhasznú beszámoló a Tollszár-KONTRAVÉD Közhasznú Sportegyesület 2009. évi mőködésérıl és tevékenységérıl

Közhasznú beszámoló a Tollszár-KONTRAVÉD Közhasznú Sportegyesület 2009. évi mőködésérıl és tevékenységérıl Közhasznú beszámoló a Tollszár-KONTRAVÉD Közhasznú Sportegyesület 2009. évi mőködésérıl és tevékenységérıl Készült a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. törvény 19. (3) bekezdésének megfelelıen.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011.év

Közhasznúsági jelentés 2011.év EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub Egyesület 8900 Zalaegerszeg, Égerfa utca 9. Közhasznúsági jelentés 2011.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló I.A Mérleg I.B Közhasznú

Részletesebben

2006. T a r t a l o m

2006. T a r t a l o m V E S Z P R É M I E G Y E T E M C I V I L S Z E R V E ZİDÉSEIÉRT A L A P Í T V Á N Y K Ö Z H A S Z N Ú A L A P Í T V Á N Y K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2006. Székhely: 8200 Veszprém, Egyetem

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 7 Székesfehérvári Törvényszék 2 1 3 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Születési név: Előtag

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2003. évről

Közhasznúsági jelentés 2003. évről Közhasznúsági jelentés 2003. évről LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.08.21 17:31:25 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 0 4 8 Település: Budapest Közterület neve:

Részletesebben

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009.

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009. Egyesület címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 97. 3/7 Egyesület adószáma: 18474660-1-06 Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója

Részletesebben

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év Trampolin Sportegyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Veszprém, 2012. március 27. aláírás I. Számviteli beszámoló Trampolin Sportegyesület közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege adatok E Ft-ban A tétel

Részletesebben