Költészet Tavasza. 505 jelölt. Szilágyság/ április

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "17. 8. Költészet Tavasza. 505 jelölt. Szilágyság/17. 2008. április 25. 1."

Átírás

1 Szilágyság/ Ára: 1 RON TÁMOGATÁSÁVAL 8. Költészet Tavasza A világ kitüntetett helye Zilah. Olyan erõk koncentrálódnak itt, hogy a világot is ki tudják mozdítani a sarkából. ezekkel a szavakkal méltatta a szilágysági közösségi életet Kiss László, a Versmondó folyóirat fõszerkesztõje, minisztériumi fõtanácsos. A megyei múzeumban pénteken délután hiszen mindannyiunk feladata az értékek minden eddiginél színvonalasabb megbecsülése, népszerûsítése, alkotóik rendezvényt sikerült szerveznie Szõke Annának, a Megyei Hagyományõrzõ tisztelete. Tartozunk mindezzel magunknak, közösségünknek. Központ munkatársának. Nem csak a A Tavasz a képzõmûvészettel rendezvény színvonala volt igen magas, de a hangulatot is sikerült vidámmá, barátivá varázsolni. Igaz, mindehhez a megyei tanács és a megyeközpont önkormányzata is jelentõs anyagi segítséggel járult hozzá. A megyei tanács elnöke törte meg a jeget, amikor kijelentette, hogy sokkal jobban érzi magát a költõk, mint a politikusok társaságában. Nem is késett a válasz, hiszen alkalomadtán a költõk is visszavágtak. Seres Dénes képviselõ köszöntõjében remélte, hogy a költök is jól fogják érezni magukat az irodalomszeretõ politikusok körében, folytatódott: a 80. életévét betöltött Petkes József akvarelljeibõl összeállított kiállítás megnyitójával. Szabó Attila maga is festõ szakavatott tárlatvezetését maga Petkes József is megköszönte. Utoljára 30 évvel ezelõtt állított ki Zilahon, pedig maga is szilágysági: a történelmi Szilágysághoz tartozó Tasnádon született. Rengeteg kiállítását és kitüntetéseit nem sorolta: csak az elsõt és a mostanit tartom számon mondotta a festõ, néprajzkutató Petkes József. (Folytatás az 5. oldalon) Ez alkalommal Seres Dénes elnök elmondta, hogy minden helyen nyílt elõválasztásokon rangsorolták a jelölteket. Bárki jelentkezését elfogadták, senkit nem utasítottak vissza, ha megfelelt a törvényben elõírt követelményeknek. Igaz, a megyei tisztségek betöltésére külön kritériumrendszert fogadott el az RMDSZ döntéshozó testülete: ajánlotta az egyetemi végzettséget. Végül is a felsõfokú végzettség segít a megye ügyeinek áttekintésében, intézésében, tehát joggal várható el bárkitõl, aki nagyobb közösségben kell gondolkodjon, mozogjon. Elõválasztások Mindenkinek megadatott a lehetõség, hogy ha felelõsséget érez közössége iránt, akkor jelöltesse magát. A demokrácia számunkra nem stílusfordulatot, hanem a közösség döntését jelenti. Ezt a döntést senki nem semmisítheti meg az irodából egy tollvonással vagy titkos megegyezéssel. Aki nem vállalja a közösség elõtti elõzetes megmérettetést, az ne akarja vezetni a községet. Az íróasztal mellõl kinevezett párttitkárok ideje lejárt, akármennyire is kényelmetlen mindez egyeseknek. Ha pedig 505 jelölt Hétfõn reggel 9 órakor Seres Dénes képviselõ, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke benyújtotta a Megyei Választási Irodához a Szövetség megyei jelöltjeinek jegyzékét. Ezen a listán Csóka Tibor elnökjelölt mellett területi leosztásban 38 tanácsosjelölt szerepel. A megyében összesen 442 helyi tanácsosjelölt és 25 polgármester-jelöltet állított az RMDSZ mintegy 30 közigazgatási egységben (városokban és községekben). Meghívó Öregfiú focitalálkozóra Értesítjük a magyar közösségek öregfiú csapatait, hogy idén május 24-én Dobán szervezzük meg a hagyományos Pünkösdi-Kupát. Szeretettel várunk minden érdeklõdõt! Csapó Károly Debren község polgármestere valaki most jelentkezik, az azt jelenti, hogy nem érdekli a közösség véleménye. Nem építeni akar, hanem az érdekérvényesítés eszközeit akarja rombolni. Mert minden tanácsosi hely elvesztése két szavazatot jelent a többségiek javára, akik amúgy is összefogtak a magyar uralom ellen. Mert egyel kevesebb tanácsos eggyel több szavazatot jelent másoknak. A Szövetség tehát nyílt elõválasztásokon jelölte ki és rangsorolta mindazokat, akik vállalták a közösségi munkát. Ennek módját minden közösség saját döntésére bíztuk. Vagy falugyûlésen, vagy állóurnás illetve mozgóurnás szavazási módszerrel. A legtöbb helyen 3-4, sõt, volt olyan eset is, hogy 7-8 polgármesterjelölt közül lehetett választani. Olyan faluról is beszámolhatunk, ahol mintegy 800-an mentek el szavazni az elõválasztásokon. Az eredmény tiszteletben tartása számunkra kötelezõ. Ebben a faluban mondta egy bácsi: mi most rangsoroltunk, de ha valaki ezt megváltoztatja, akkor többé minket ne hívjon senki szavazni. Számukra elképzelhetetlen, hogy most bizonyos vezetõségi egyeztetések alapján a közösség 3. oldalon 4. oldalon SZÁSZ JENÕ elnök úrnak Igazuk van: Bihar, Szatmár, Kolozs, Szilágy, Maros olyan megyék, ahol bizonyos helyzetekben akár néhány szavazaton is múlhat a gyõzelem. Emlékszünk még a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség elvesztésére ben, 170 szavazat miatt. akaratát megerõszakolják. Olyan ez, mintha valaki úgy szeretne az olimpiai dobogóra kerülni, hogy részt sem vesz a versenyen. mondta az egyik résztvevõ. Aki nem tiszteli a szervezeten belüli demokráciát, az a közösséget sem tiszteli. A harc tisztességtelen, nem a közösség érdekét szolgálja. Sok esetben megtörtént, hogy amit az RMDSZ-nek sikerült elérni, mások dicsekedtek vele. De közösségeinket Reneszánsz Nap Szilágysomlyón április 25-én, pénteken délután 17 órakor nyitunk meg a Magyar Házban (Csorgó Argesului u. 8 szám). nem lehet becsapni. Vagy mégis? Mindezek után várjuk a választásokat, amelyektõl közösségeink sorsa függ. Fájó a megosztottság, a tárgyalási készség hiánya, a demokrácia elvetése, de nem rajtunk múlott. Remélhetõleg választópolgáraink is felismerik közösségeik érdekeit, és véleményt is nyilvánítanak minderrõl június elsején. A megyei jelöltek rövid összegezését a 7. oldalon közöljük. J.L. Felhívás Értesítjük a lelkipásztorokat és vallástanárokat, hogy a nyári bibliahét anyagának bemutatását április 29-én a zilahi ligeti templomban tartjuk órától. A Zilahi Református Egyházmegye

2 2. Közérdekû Szilágyság/17. Ne feledjük el felköszönteni szeretteinket, rokonainkat, ismerõseinket névnapjuk alkalmából! április 28., hétfõ: Valéria április 29., kedd: Péter, Tihamér, Kata április 30., szerda: Ibolya, Mariann május 1., csütörtök: Fülöp május 2., péntek: Zsigmond május 3., szombat: Irma, Tímea május 4., vasárnap: Mónika, Flórián Közintézmények hívószámai Prefektusi intézmény: Zilah Polgármesteri Hivatala: , fax Szilágy Megy Tanácsa: Polgárvédelmi Felügyelõség: Közegészségügyi Igazgatóság: Állat-egészségügyi Igazgatóság: Fogyasztóvédelmi Hivatal: Környezetvédelmi ügynökség: Municípiuni Rendõrség: Vasútállomás: Menetjegyiroda: Autóbuszállomás: Hasznos telefonszámok Vezetékes telefon ügyfélszolgálat 921 Földgáz ügyfélszolgálat Villamos-energia ügyfélszolgálat 929 Telefonos információk 931 Különbözõ információk 951 Rendõrségi bejelentések 955 Csendõrség 956 Mentõszolgálat 961 Nemzetközi beszélgetések 971 Tûzoltóság 981 Polgárvédõ szolgálat 982 Megyeközti beszélgetések 991 Rendõrség Megyei Kórház Zilahi autóbusz-állomás Utazási ügynökség Pénzügyõrség Prefektúra Gyermekvédelem 983 Fogadóórák Prefektúra Prefektus Andrei Todea hétfõ: óra Alprefektus Végh Sándor kedd: óra Alprefektus Marin Niþu szerda: óra Megyei Tanács Elnök Marc Tiberiu péntek: óra Alelnök Csóka Tibor kedd: óra Alelnök Mircea Ghiorco hétfõ: óra Zilahi Polgármesteri Hivatal Polgármester Radu Cãpâlnaºiu csütörtök óra Alpolgármester Dorel Labo kedd: óra Alpolgármester Onorica Abrudan szerda: óra Titkár Stelian Potroviþã kedd: óra Szilágyság Közéleti, közmûvelõdési hetilap Az Eurotrans Alapítvány a Szülõföld Alap támogatásával pályázatot hirdet az alábbi témakörökben: Közoktatási programok ( RON - 17,38 M HUF): 1. Tankönyvírók számára tartott képzések támogatása Pályázhatnak: szakmai szervezetek 2. Tehetséggondozás a. Országos vagy nemzetközi versenyeken díjazott tanulók és felkészítõ tanáraik támogatása egyszeri ösztöndíj formájában Megpályázhatják a 2007-ben és 2008-ban országos vagy nemzetközi versenyeken díjazott diákok és felkészítõ tanáraik. A díjak értéke legkevesebb 750 RON, legtöbb 2000 RON/ személy. A pályázati ûrlaphoz csatolandó mellékletek: 1. A díjazást igazoló dokumentum másolata 2. Személyi igazolvány másolata vagy születési anyakönyvi bizonyítvány másolata 3. A pályázó önéletrajza b. Nemzetközi, országos, megyék közti és megyei rangú, magyar diákok számára szervezett tantárgy és tehetséggondozó versenyek támogatása Pályázhatnak: A szervezõ iskola/intézmény/ egyesület/alapítvány/egyház, a résztvevõk utazási, étkezési és szállási költségtérítésére, Kiadja a PRO SZILÁGYSÁG Egyesület Szerkesztõ: JÓZSA LÁSZLÓ Fõmunkatárs és mûszaki szerkesztõ: SZILÁGYI RÓBERT díjazásra, munkaanyagok, tájékoztatók elkészítésére, fogyóeszközök beszerzésére. A pályázati ûrlaphoz csatolandó mellékletek: 1. A szervezet alapszabályzata (statutum) 2. Bírósági bejegyzés 3. Banki igazolás számlaszámról évi tevékenységi beszámoló 5. CD vagy floppy lemez (a pályázati ûrlap elektromos változata xls kiterjesztésben) c. Magyar nyelvû, tehetséggondozást szolgáló idõszakos (periodikus) kiadványok támogatása Pályázhatnak: a kiadványt megjelentetõ intézmények nyomtatási, elõkészítési költségekre, valamint a kiadást elõkészítõ eszközökre. A pályázatok leadási határideje: április 28. (postabélyegzõ dátuma), kivéve a Tudományos kutatói ösztöndíj doktorandusok és magiszteri hallgatók számára, hazai, vagy külföldön folyó kutatási tevékenység támogatására címû pályázaté, ennek leadási határideje május 5. (postabélyegzõ dátuma). Határidõ után postázott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. Ûrlapok letöltése: Esszé-pályázat középiskolások számára A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia tanszék magyar tagozata pályázatot hirdet középiskolás diákok számára egy esszé megírására a következõ témákban: 1. Hogyan látja a saját, a települése, az erdélyi magyarság és az ország jövõjét 10 év múlva? 2. A szülõfalujában/városában fellelhetõ társadalmi probléma leírása, elemzése, megoldások keresése A pályamunkákat a fent jelzett egyik témában május 26-ig várjuk az ablakajovore@yahoo.com elektronikus postacímen. A pályázat célja Erdély, az erdélyi magyarság jelenét és jövõjét számos komoly társadalmi probléma nehezíti, illetve veszélyezteti. Ezek egy része egybeesik az ország, Románia, Európa problémáival, kihívásaival, más problémák pedig sajátosan csak a magyar közösséget érintik. E pályázat kiemelt célja ezen problémák iránti érzékenység kialakítása az erdélyi magyar fiatalok körében. A nyertes pályázók díjazásban részesülnek: 1 helyezés: 250 RON, és 100 RON értékû könyvcsomag 2. helyezés: 150 RON, 50 RON értékû könyvcsomag 3. helyezés: 100 RON, 25 RON értékû könyvcsomag A díjazottak ingyenesen részt vehetnek a BBTE Szociológia Tanszék által az egyetemi hallgatók számára szervezett nyári szakmai terepgyakorlaton (Félsziget Fesztivál kutatás, Bechtel Autópálya terepkutatás stb.) A nyertes pályázatokat interneten, esetenként nyomtatásban is megjelentetjük. A pályamunka terjedelme, technikai követelmények: Terjedelem: 6-15 gépelt oldal, Times New Roman, 12-es betûméret, másfeles sorközzel. A beküldött szöveg elején fel kell tüntetni a pályamunka címét, a pályázó nevét, életkorát, az iskolát és osztályt ahol tanul, címét, telefonszámát és postacímét. A pályamunka értékelési szempontjai: problémaérzékenység, érvelés koherenciája, empirikus megközelítés, szakszerû tárgyalásmód. A pályázati program támogatója: Max Weber Társadalomkutató Alapítvány, Kolozsvár További részletek a honlapon olvashatók. A fiatalok bevonása a közéletbe - projektverseny Az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) május 12.-június 5. között a fiatalok bevonása a közéletbe címmel meghirdeti a 2008-as Országos Projektversenyt, nyilatkozta Kovács Péter, az ANT elnöke. A most meghirdetett verseny abban hoz újat a korábbiakhoz képest, hogy nemzetközi vonatkozású pályázatokat várnak, amelyeket május között lehet benyújtani. Pályázhatnak mindazon civil- és szakmai ifjúsági szervezetek, amelyek fiataloknak szóló képzéseket, táborokat, vásárokat, fesztiválokat, karavánokat stb. szerveznek. Bõvebb információk a linken találhatók. Tavaszi irodalmi pályázat II. 1. A pályázat meghirdetõje: Boldog Jövõnkért Alapítvány Kiemelkedõen Közhasznú Szervezet Lyra - a Boldog Jövõnkért Alapítvány irodalmi antológiája 2. Címe: 8501 Pápa, Pf Telefon/info: Web: szerkesztoseg@fre .hu; bjal@fre .hu 4. A pályázat címe, témája, célja: Tavaszi irodalmi pályázat II., Pályázhatnak: hazánkban élõ és határon túl élõ hivatásos és amatõr költõk, írók Cél: internetes publikálási lehetõség biztosítása, tehetséggondozás Téma: megkötés nélküli, azonban szeretettel várunk tavasszal, szerelemmel/szeretettel kapcsolatos írásokat 5.Megjelenés: A (Kortárs irodalom oldal) és/vagy a honlapokon 6.A pályázók minimum 3 (maximum 5) mûvel pályázhatnak. A beküldött mûvekbõl a válogatott mûvek jelennek meg honlapunkon/ honlapjainkon. Minden pályázónk kap publikálási lehetõséget! 6.1. A pályamûveket KIZÁRÓLAG ben szíveskedjenek beküldeni. cím: szerkesztoseg@fre .hu 7. Nevezési díj összege: 1500 Ft / pályázó.(azaz: egyezerötszáz forint/pályázó) A nevezési díj befizethetõ: a. átutalással a bankszámlára. (Számlaszám: OTP Bank NyRt. / Pápa / ) Amennyiben számlát kérnek, kérjük jelezni! Számlát a befizetõ nevére tudunk kiállítani. Nevezési díjat az alapítvány nem fizet vissza. 8. Beérkezési határidõ: 2008.június 15. Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza! A PRO Szilágyság felhívása a jövedelmadó 2%-ra A 2007-ben kapott jövedelem után befizetett adó alapján kitöltött ûrlapokat május 15-ig lehet benyújtani a helyi adóhivatalokhoz. Ez nem jelent szponzorizálást, sem adományt; a gazdasági szakértõk szerint ez a rendelkezés tulajdonképpen az állam közvetett támogatása a civil szervezetek számára, amely keretében az adófizetõ állampolgár dönti el, hogy mely szervezetet támogasson adójának megfelelõ részével. A szükséges nyomtatványokat az adóhivatalból lehet igényelni, a kitöltendõ adatokat pedig a a támogatásra kiválasztott intézmény szolgáltathatja. A kitöltött dokumentumokat ajánlott levélben postázzák az illetékes adóhivatalnak, hogy utólag bizonyítani tudják választásuk közlését a megfelelõ pénzügyi szervekkel. A PRO Szilágyság Egyesület felkéri Önöket, hogy támogassák adójuk 2 százalékával az egyesület tevékenységét! Adataink: A PRO SZILÁGYSÁG EGYESÜLET (Asociatia Pro Szilágyság) adózási száma (cod fiscal) , bankszámlaszáma (cod IBAN) RO98BRDE320SV Támogatásukat elõre is köszönjük! Területi szerkesztõk: VARGA D. ISTVÁN -Szilágycseh, OLÁH MIKLÓS - Kraszna Szerkesztõség és kiadóhivatal: Zilah Kossuth u. 33. Telefon: vagy 0788/ Nyomtatás: ColorPrint S.A. nyomda, 4700 Zalau 22 Decembrie nr. 66; tel/fax: 0260/ Felelõs vezetõ: MAJOR ISTVÁN igazgató. szilagysag@zappmobile.ro és szilagysag1883@yahoo.com ISSN * A névvel vagy névjeggyel ellátott írásokért szerzõik felelnek, azok nem mindig tükrözik a szerkesztõség véleményét is Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztõség (helyszûke miatt is) fenntartja a jogot a cikkek rövidített formában való közlésére. Névtelen leveleket nem közlünk, ezekre nem válaszolunk. A borítékra kérjük felírni a feladó pontos nevét és címét. Pontos cím és név esetén jeligével ellátott írásokat is közlünk.

3 Szilágyság/ Közéletünk TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Tisztelt Képviselõ Úr! Megkaptam felhívását, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt közti párbeszéd elkezdését szorgalmazza. Teljes mértékben egyetértek a párbeszéd fontosságával, és én is azon a véleményen vagyok, hogy a megosztásra alkalmas pártérdekeket alá kell rendelnünk nemzeti érdekeinknek. Viszont emlékeztetem Önt, hogy a párbeszédet mi már elkezdtük, és legfennebb annak folytatásáról kell most beszélnünk. Elkezdtük a párbeszédet Önnel és az Önt támogató civil szervezetekkel, többek közt a Magyar Polgári Párt elõdjével, a Magyar Polgári Szövetséggel is, és azóta is sajnálom, hogy nem sikerült megegyeznünk, holott az RMDSZ az Ön által támasztott feltételek mindegyikét elfogadta, éppen az egység és az együttmûködés érdekében. Mi akkor egyébként úgy láttuk, hogy nem annyira Tõkés Lászlón, hanem inkább az utóbb bejegyzett Magyar Polgári Párt elnökén múlott az egyezség. Nehezen tudtam akkor megérteni, hogy miért nem jött össze a közös lista minden nyitottságunk ellenére. Utólag úgy látom, hogy egy akkori egyezség elejét vehette volna egy másik párt bejegyzésének és ezáltal a megosztásra alkalmas pártérdekek érvényesülésének, de megegyezésünk ellenzõi valószínûleg éppen ezt nem akarták, nekik mindenképpen szükségük volt egy másik pártra, ehhez pedig a nem velünk együtt, hanem külön listán induló Tõkés Lászlóra. Tisztelt Elnök Úr! A sajtó jóvoltából megkaptuk mi is legutóbbi közleményüket, április 12-i keltezéssel, és elégtétellel látom, hogy Önök szerint is közösen kell megteremtenünk a jövõt! Ezt én is így gondolom! Ugyanakkor viszont a közlemény ultimátum-szerû tartalma némiképpen ellentmond ennek az Önök által deklarált nyitottságnak, mint ahogy megyei és helyi RMDSZ-szervezeteinktõl is egyre-másra azt hallottuk az elmúlt napokban, hogy valójában sehol sem volt igazi hajlandóság a Magyar Polgári Pártban a megegyezésre. Nem beszélve az elõzõ nyilván: döntõ idõszakról, amikor hiába ajánlottuk több helyen is az elõválasztásokon való részvételt, mert sorra visszautasítottak minket. Ma már a jelöltállítás lezárult ugyan, de ami így kialakult, az korántsem pártlista, nem néhány De nem a múltat kívánom hánytorgatni, tisztelt Képviselõ Úr, hiszen úgy vélem, mindannyian követtünk el hibákat, én is, nem csak Ön. A kérdés az, hogy tanultunk-e ezekbõl a hibákból. Rájöttünk-e mindketten arra, hogy a romániai magyarság példás választási részvétele sikerre vitte ugyan az RMDSZ-t is, Önt is, de könnyen meglehet, hogy ez a kivételes pillanat többé nem fog megismétlõdni. Úgy vélem, az elmúlt hónapokban a brüsszeli tapasztalat Önt is ráébreszthette arra, hogy nemcsak a választási küszöb kényszere, hanem közös céljaink érvényesítése is közös fellépést igényel. Furcsállva néztem, hogy Önnek néhány hónapját az Európai Parlamentben az EPP-frakció tagságáért folytatott küszködés emésztette fel, és miközben mi támogattuk ezt a tagságot, Ön egyetlenegyszer sem fordult hozzánk, hanem a román államelnöktõl és a Demokrata Párttól próbált segítséget kérni. Sikertelenül. Õszintén mondom: minden nézetkülönbségünk dacára meggyõzõdésem, hogy Önnek az EPP-frakcióban lett volna a helye, és a visszautasítását rendkívül méltánytalannak tartom. A zöldek frakciójába való felvétel flastrom ugyan a seben, de a sérelem mégis megmarad. Mint látja, független politikusként még a saját helyzetét is nehezen tudja rendezni valaki, nemhogy hatékonyan lépjen fel mások érdekében. Mennyire másképpen alakult volna minden, ha megegyeztünk volna egy közös listában! SZÁSZ JENÕ elnök úrnak Magyar Polgári Párt Szász sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az RMDSZ elmulasztott válaszolni az MPP Nyolc pont 2008-ra címet viselõ, február 9- én keltezett együttmûködési ajánlatára, amely kellõ idõben tisztességes és ésszerû megoldást ajánlott. Emlékeztet arra, hogy az RMDSZ parlamenti listáira még magyar választó szavazott, míg a 2007-es európai parlamenti választásokon jelöltjeik már csak szavazatot szereztek. Az Ön pártja elveszítette szavazóinak 72 százalékát. Az Ön által felemlegetett elõválasztásokon részt vett szavazóhoz képest a kiábrándultak száma több mint magyar ember vonja le a következtetést Szász. Az MPP elnöke szerint a román pártoknak a Szatmár, politikus akaratát, hanem több mint százötvenötezer ember elõválasztásokon leadott szavazatát tükrözi. Véleményem szerint, tisztelt Elnök Úr, Önök is megbízhatnának ennek a százötvenötezer magyar embernek a választásában hiszen ez volt a választás igazi szabadsága, és támogathatnák minden listánkat. De ha erre nem hajlandóak, legalább ott, ahol néhány szavazat hiánya is megfoszthat minket a magyar képviselettõl, számítunk arra, hogy Önök is odaállnak jelöltjeink mellé! Igazuk van: Bihar, Szatmár, Kolozs, Szilágy, Maros olyan megyék, ahol bizonyos helyzetekben akár néhány szavazaton is múlhat a gyõzelem. Emlékszünk még a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség elvesztésére 2000-ben, 170 szavazat miatt. Azt ugyan senki nem kérheti tõlünk, hogy százötvenötezer ember akaratát változtassuk Szász Jenõ elutasítja az egyoldalú támogatást Tisztelt Képviselõ Úr! Én a párbeszédet folytatni kívánom. Ebben a párbeszédben természetesen Önt az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulások egyik hiteles vezetõjének tartom. Megyei és helyi RMDSZ-szervezeteink helyhatósági választásokról lévén szó többször egyértelmûen ajánlották a Magyar Polgári Pártnak, hogy vegyenek részt az elõválasztásokon, de nem fogadták el. Ma listáinkon olyan polgármester- és tanácsosjelöltek szerepelnek, akik mögött több mint százötvenötezer magyar ember ennyien vettek részt Erdély-szerte az urnás vagy elektoros elõválasztásokon akarata, támogatása áll. Ezek nem pártlisták! Nem egy-két ember állította össze õket. Ezeket a listákat különösen ott, ahol néhány szavazat is számítani fog nyugodtan megtámogathatná a Magyar Polgári Párt is. Fel is kérem Önt, felkérem a Magyar Polgári Párt vezetõit is, hogy támogassák jelöltjeinket, legalább ott, ahol másképpen veszélybe kerülhet a magyar képviselet. Egy ilyen döntés az Önök részérõl jó alapot jelentene az õszi parlamenti választásokon való egységes fellépéshez, amit én továbbra is feltétlenül hasznosnak, sõt, létfontosságúnak tartok. Eredményes munkát kívánok az Európai Parlamentben! Tisztelettel: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Bukarest, április 17. meg pártutasítással, remélem, Önök sem erre gondoltak, viszont az így kialakított listákhoz, az így kiválasztott jelöltekhez Önöktõl is és természetesen minden RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulástól elvárjuk a támogatást. Tõkés László EP-képviselõ úrnak is megírtam, hogy szerintem jobb lett volna már az õsszel közös listán indulni az Európai Parlamenti választásokon, és továbbra is az a véleményem, hogy összefogásra szükség van. Fogjunk össze az elõválasztásokon kialakított listák támogatására, legalább ott, ahol ez valóban létkérdés, és ez jó alapot jelenthet - úgy is mondhatnám: elégséges alapot az õszi parlamenti választásokkal kapcsolatos együttmûködéshez. Tisztelettel: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Bukarest, április 17. Kovászna, Maros megyei soha nem látott összefogására csak a szintén választási szövetségben megnyilvánuló magyar összefogás lehet az egyetlen válasz. Ennek alapfeltétele Szász szerint az, hogy az RMDSZ számoljon le azon kényszerképzetével, miszerint kizárólagosan képviselik a teljes magyar közösséget. Szász szerint közös felelõsség, hogy a magyarságnak mindenütt legyen önkormányzati képviselõje, ezt azonban nem az RMDSZ saját jelöltjeinek egyoldalú támogatásával, hanem közös magyar lista állításával tudják elérni írja Szász, majd felkéri Markót, hogy oldja fel a tárgyalási tilalmat, és ne akadályozzák politikai okokból a helyi közös listák állítását. Végül megerõsíti, hogy az MPP készen áll az együttmûködésre. (UMSZ) Az Erdélyi Riport április 24-i számából: A fehér város színei Simon Judit riportja. Csak az hû önmagához, aki változik beszélgetés Tõzsér Árpád felvidéki költõvel. Nem megoldás a Tajgetosz-szindróma interjú Stumpf István politológussal. Lista-viták záróra elõtt Szûcs László vezércikke. Tárcák és tálcák Székedi Ferenc publicisztikája. Otthon a határon Kinde Annamária jegyzete. A hétdimenziós Hubay találkozó a 90 éves Hubay Miklóssal. Anyagba zárt pillanatok Vargha Mihály háromszéki szobrász portréja. És arra a képre emlékszel, drága Gáspárik Attila írása Szentmiklósi József színmûvész emlékére. Tajvan marad-e a szigetálom? Németh Csaba írása Tajvanról. Kisgömböc csehül Zsigmond Adél jegyzete. Két tenger Králik Lóránd írása Bahrein királyságról. Lingua Kedves meghívásnak tettünk eleget csütörtökön délelõtt, amikor résztvettünk a Gheorghe Sincai Tanítóképzõ Lingua címû folyóiratának a bemutatóján. A lap elsõ száma Karácsony elõtt jelent meg, ez alkalommal a húsvéti számot mutatták be a szerkesztõk. A kiadvány különlegessége, hogy több nyelven szól az olvasókhoz: román, magyar, angol, francia, német és cigány nyelvû oldalak méltatják az ünnepet, mutatják be különbözõ népek jellegzetes helyi hagyományait, szokásait és ételeit. Természetesen a jókívánságok és az ünnephez méltó szép, felemelõ gondolatok sem maradtak ki a szépen illusztrált lapszámból. A tanárokból és diákokból álló szerkesztõbizottságnak (melynek elnöke Pop Natalia, francia szakos tanár, ötletgazda) további jó munkát, jó ötleteket és lelkes olvasókat kívánunk! Ízelítõként a cigány nyelvû oldalból közlünk részletet. J.L. Felhívás A Szilágy Megyei Információs iroda felhívja minden érdeklõdõ figyelmét, hogy as iskolai tanévre megjelent a nevelési oktatási támogatás (pályázat) határideje április 30. (postabélyegzõ dátuma). Az ûrlapok átvehetõk a helyi RMDSZ irodáknál valamint az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének székházában. (Kossuth utca 33. Zilah)

4 4. Kitekintõ - Lapzárta Ez bárhol elõfordulhat Kelet-Európában Slotáék törölték Európa térképérõl Magyarországot A magyarellenes Ján Slota vezette pozsonyi kormányerõ, a szlovák Nemzeti Párt (SNS) törölte Európa térképérõl a jelenlegi Magyarországot. Az SNS honlapján napokig egy olyan Európa térkép volt látható, amelyen a Dunántúl Ausztriához, a többi magyar terület pedig Szlovákiához tartozik, Magyarország pedig nem is létezik. Elemzõk szerint nyilvánvaló, hogy a szlovák kormánypárt így kívánta megjeleníteni legfõbb ábrándját, miszerint Magyarországot le kellene törölni a Föld felszínérõl. Emlékeztetnek arra, hogy Slota néhány évvel ezelõtt arra buzdította a hallgatóságát, hogy üljetek harckocsira és tegyük földdel egyenlõvé Budapestet. Idevág Slotának az a többször elismételt megállapítása is, miszerint Szlovákiában nincsenek magyarok, csupán magyarul beszélõ szlovákok. A nacionalista párt a rendszerváltás óta azzal riogatja a szlovákokat, hogy a magyarok autonómiát akarnak, s ennek nyomán majd Szlovákia déli területeit akarják elcsatolni. A párt kezdetektõl azt hirdeti, hogy az egykori magyar királyságot megjelenítõ Nagy- Magyarország -térképek Szlovákiai területi integritását fenyegetõ üzenetként olvasandók. Feltételezhetõ, hogy a Magyarország nélküli Európa-térkép ötlete a történelmi Magyarországot ábrázoló térképre válaszoló üzenet akart lenni. Az SNS azonban nem adott magyarázatot arra, vajon milyen megfontolások alapján alakította át nem csak Európát, de egyszersmind az Európai Uniót alkotó államok közösségét, s csökkentette ily módon az unió tagországainak számát. Miután Slotáék igencsak sajátos térképére a média is felfigyelt és magyarázatot keresett, az SNS adós maradt a válasszal, majd a Magyarország nélküli Európa térképet is eltüntette honlapjáról. (Forrás: Stop) Mit tesz az EU a nacionalizmus ellen? Sógor Csaba és Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselõk közös kérdést intézett az Európai Bizottsághoz Már a múlt havi magyarellenes megnyilvánulások és a március15-i kolozsvári magyarverések után Sógor Csaba európai parlamenti képviselõ felhívta az európai döntéshozók figyelmét nacionalizmus újabb térhódítására. Az elmúlt heti események után a két RMDSZ-es EP-képviselõ közös, írásbeli kérdést küldött át az Európai Bizottságnak. Alább a dokumentum teljes szövegét bocsátjuk a sajtó rendelkezésére. Kisebbségvédelem a Kárpát-medencében Jogos a vád, hogy miközben síkra szállunk az emberi és kisebbségi jogokért a világ bármely részén, az Európai Unió területén vannak még megoldatlan ügyeink. Az utóbbi idõben Kolozsvárról több magyarellenes cselekedetet jeleztek: március 15-én eszméletlenre vertek egy, a magyar 1848-as forradalom évfordulójára szervezett ünnepségre igyekvõ, 17 éves magyar fiatalt. március 26. és 27-én, magyar- és zsidóellenes, fenyegetõ feliratok jelentek meg a belváros különbözõ épületein. az április 18-ról 19-re virradó éjszakán ismeretlenek bántalmaztak három fiatalembert. A tettesek bozgornak, azaz hazátlannak nevezték áldozataikat. április 20-án éjszaka egy 20 év körüli fiatalember két magyarul beszélõ egyetemista leányt ütött meg. A Kárpát-medence régióiban is kialakulhattak volna a jugoszláviaihoz hasonló polgárháborús állapotok. Romániában pozitív forgatókönyvek érvényesültek: az 1990 véres tavaszán gerjesztett etnikai feszültségek feloldásához az utcán letámadott magyarság a parlamentáris demokrácia eszközeit választotta. Erõszak helyett a törvényhozási és az önkormányzati munka eszközeit használta jogai védelméért. Fennáll a veszély, hogy újból elõretör a Kárpát-medencében az ultranacionalizmus. Az uszító és bántalmazó magatartás provokációt jelent a kisebbségek és mindazok számára, akik a békés együttélés folytatásában érdekeltek. A magyarellenes megnyilvánulások újabb térhódítása miatt aggódunk. Kérdezzük a Bizottságot, milyen eszközökkel kíván fellépni a konkrét esetekkel szemben, illetve a hasonló jelenségek megelõzése és megakadályozása érdekében? (Sajtóiroda) Magyarverések Tõkés László képviselõ felszólalása az EP-ben az újabb Kárpát-medencei magyarellenes agresszió kapcsán Erdélyben és a Kárpát-medencében folytatódnak a magyarellenes támadások. Szlovákiában, Szerbiában és Romániában az utóbbi években gyakran vernek meg magyarokat az utcán csupán azért, mert anyanyelvükön beszélnek. A hét végén Kolozsváron, Erdélyben újabb véres agresszióra került sor: Záty Tibor, Ambrus István és Fancsali János újságírókat az utcán szombat éjjel hátulról megtámadta három román fiatal, akik brutálisan ütlegelték õket, hazátlanoknak (bozgori) csúfolva áldozataikat, és azt kiabálva, hogy: Kifelé az országból a magyarokkal. (Afarã, afarã cu ungurii din þarã). Ezzel szinte egyidõben, szombaton K. Attilát a szerbiai vajdasági Szabadka fõterén késelték meg. Állapota életveszélyes. Ezen a helyen is emlékeztetek arra a március 15-i magyarellenes tüntetésre, melyet az Új Jobboldal (Noua Dreaptã) elnevezésû fasisztoid román szervezet rendezett Kolozsváron, ahol aznap szintén egy magyar fiatalt vertek véresre. Ezen esetekben nem egyszerû huliganizmusról van szó. Sürgõs feladatunk, hogy román Testvéreinkkel összefogjunk az erõszakos nacionalizmus visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a román hatóságoktól joggal várjuk el, hogy azonosítsák és példásan megbüntessék a tetteseket. Együttérzésemet fejezem ki az áldozatok iránt. Kérem Önöket, hogy figyeljenek oda a kisebbségben élõ Kárpát-medencei magyarok helyzetére. Strasbourg, április 21. Tõkés László EP-képviselõ sajtóirodája Szilágyság/17. A Moldován Lajos Kulturális Alapítvány Pályázata A Moldován Lajos Kulturális Alapítvány, alapszabályzata értelmében ebben a tanévben is pályázatot ír ki a Moldován Lajos Díj elnyerésére. Díjazni fogunk egy általános iskolás- és egy középiskolás tanulót. Pályázhat minden Szilágy megyében, magyar tagozaton tanuló diák, az elõzõ tanévben ( ) matematikából elért eredményei alapján. A pályázók eredményeinek pontosabb értékelésére a Kuratórium az alábbi táblázatban található pontozást veszi figyelembe: Matematikai tantárgyverseny (Olimpiász) megyei országos Moldován Lajos Emlékverseny Hazai mat. verseny MATLAP f eladatmegoldó verseny Részvétel Pontszám/10 Dicséret III. díj II. díj I. díj A pályázat tartalmazhat a táblázatban nem szereplõ eredményt is, amelyet az értékelésnél mérlegelni lehet. Minden pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó tanuló matematika tanárának ajánlását is. A pályázatot Zay Éva ( Silvania Fõgimnázium) és Antal Annamária (I. Maniu Ált. Isk.) kuratóriumi tagoknak lehet eljuttatni. A pályázat benyújtási határideje május 15. A díjkiosztás 2008 június 1-én, vasárnap délután 16 órakor lesz a Silvania Fõgimnázium dísztermében. Zilah, április 10. A Moldován Lajos Kulturális Alapítvány Kuratóriuma Meghívó Moldován Lajos Emlékversenyre A Moldován Lajos Kultúrális Alapítvány Kuratóriuma 2008-ban is megszervezi a Moldován Lajos Matematika Emlékversenyt. A középiskolásoknak a versenyt május 30 án órakor és az általános iskolásoknak május 31-én 9 órakor rendezzük a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban. Egy-egy általános iskolai osztályból legtöbb hat tanuló vehet részt. A jelentkezõk névsorát (név, osztály, felkészítõ tanár neve feltüntetésével május 10-ig kérjük eljuttatni László Judithoz Zilahra a Silvania Fõgimnáziumba. A versenyfeladatokat az adott tanév (osztály) tananyagából jelöli ki a versenyszervezõ bizottság. Az eredményhirdetés és díjkiosztás június 1-én, vasárnap délután órakor lesz a Silvania Fõgimnázium dísztermében. Zilah, április 10. A Moldován Lajos Kulturális Alapítvány Kuratóriuma Felhívás A Moldován Lajos Kulturális Alapítvány Kuratóriuma megkéri Önt, hogy a 2007-es jövedelemadójának 2 százalékval támogatsa a Moldován Lajos Kulturális Alapítványt Ugyanakkor kérjük, hogy a kérvény kitöltésére ismerõsei figyelmét is hívja fel, s körükben is népszerûsítse az Alapítvány tevékenységét. Amennyiben az adója 2 százalékát nem ajánlja fel, az is belekerül az állam feneketlen pénzeszsákjába, de ha az Alapítványt támogatja, akkor ezzel egy jó ügyet szolgál. E célból a típusnyomtatvány szabadon sokszorosítható. Köszönettel a Moldován Lajos Kulturális Alapítvány Kuratóriuma MEGHÍVÓ a Báthory István Alapítvány, az EME szilágysomlyói fiókszervezete, az EMKE Magyar Ház Szilágysomlyó szeretettel hívja és várja a Reneszánsz Nap Szilágysomlyón rendezvényére, amelyet április 25-én, pénteken délután 17 órakor nyitunk meg a Magyar Házban (Csorgó Argesului u. 8 szám). Program: : Bibliotheca Corviniana kiállításmegnyitó A Corvinák Magyarországon Elõadás tart dr. Györkös Attila (Phd, adjunktus Debreceni Egyetem Egyetemes Történeti tanszék) Közremûködnek a Báthory István iskola furulyásai Boda Ibolya tanárnõ vezetésével Az EMKE Kiváló közmûvelõ oklevelek átadása : Helyszín az I. Ossian Iskolacsoport díszterme (Rákóczi S. Barnutiu utca 11 szám) Mátyás kapálni megy jelenet, elõadja a Báthory István iskola IV. A. osztálya (irányító tanító: Szodorai Melinda). Mesék Mátyás királyról, elõadja az Ippi Általános Iskola IV.B. osztályos Mérföldjárók csapata (irányító tanító: Fazakas Mária) Mátyás és a reneszánsz elõadás dr. Györkös Attila (Phd, adjunktus Debreceni Egyetem Egyetemes Történeti tanszék). Mi van legtöbb a világon? a mesét elõadja Bacsadi Lilla és Tötös Kriszta I.A. osztályos tanulók. Az aranyszõrû bárány jelenet, elõadja a Báthory István iskola V. A. osztályos tanulóiból alakult csoport (irányító tanító: Tóth Klementina) Megrendülten és fájdalommal teli szívvel állunk egy kialudt fáklya elõtt. Gyászolunk és felidézzük kedves kollégánk Major István emlékét, akit április 23-án 62 éves korában szólított magához a Teremtõ. Idõ elõtti távozásával fájdalommal teli ûrt hagyott maga után barátaiban, tanítványaiban és bennünk kollégákban, akikkel hosszabb-rövidebb távon futotta pedagógusi pályáját. Most tehetetlenül állunk, de rád emlékezünk Pityu! Nyugodj békében! E gondolatokkal búcsúzunk pályatársak, barátok, a Cserey-Goga Iskolacsoport egész munkaközössége.

5 Szilágyság/ Mûvelõdés 8. Költészet Tavasza (Folytatás az 1. oldalról) Nem hiszem el! mondotta Kiss László, amikor meglátta B. Simon György gyászszalagos képét a falon. Mintha csak a tegnap ültünk volna együtt a zsûri asztalánál! Tíz évvel fiatalabb mint én, és ennyire sietett az örökkévalóságba Az alig két hete eltemetett költõre Fejér László emlékezett, az egybegyûltek néma felállása elõtt. A költõk sziporkázása, egymásnak szóló replikája sem nélkülözte a humort, a jóindulatú csipkelõdés elõl a politikusok sem menekültek. Leginkább Gaál Áron költõ és mûfordító szavait lehet erre alkalmazni, aki József Attila sorait idézte a költészet és a politika kapcsán: Miért legyek tisztességes, kiterítenek úgy is. / Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is. Az igazi érték mindkét területen a tisztességben rejlik. Gaál Áron költõ, mûfordító öt nyelvet ismer, sok román költõt fordított magyarra. Cristian Contras, Devecseri Zoltán (Kapuvár, Magyarország), Ion Pitoiu Dragomir, Simone Györfi, Daniel Hoblea, Marcel Lucaciu versei következtek a szerzõk eredeti felolvasásában, Seres és Maholányi április 19-én Zilahon nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Költészet Tavasza Szavalóverseny a tavaszi fesztivál keretein belül a Megyei Történelmi és Mûvészeti Múzeum kiállító nagytermében. A rendezvényt a Szilágy Megyei Hagyományörzõ Központ, a Hepehupa mûvelõdési folyóirat és Szilágy Megye Tanácsa szervezte. A szép számban összegyûlt verskedvelõ közönség és a nívós zsûri huszonnégy versmondót hallgathatott meg. A szavalók a Nyugat címû folyóirat költõinek verseibõl mondtak el egyet-egyet, illetve szabadon választott költeményeket szólaltattak meg az európai reneszánsz költõk magyar fordításaiból. A szavalatokat értékelõ zsûri tagjai voltak: A zsûri elnöke: Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a magyarországi Versmondó címû folyóirat fõszerkesztõje; Devecseri Zoltán, Kapuváron élõ költõ; Gaál Áron költõ Gyuláról; Halmosi Sándor, budapesti költõ és mûfordító; Kun Csaba, Szentendre alpolgármestere. A három korcsoportra meghirdetett versenyre a megye több helységébõl jelentkeztek: Szilágypanit, Szilágygoroszló, Varsolc, Szilágyballa, Kraszna, Sarmaság. Szilágysomlyó, Szilágy megyén kívüli versenyzõink Kolozsvárról érkeztek. A vetélkedõ díjazottai: - VIII-IX. osztály: Vadas Henrietta (Szilágypanit); Búcsi Brigitta ( Szilágyballa); Ilyés Dorottya ( Zilah); Dicséret: Nagy Annabella (Varsolc) illetve a szakavatott fordításokban. A Gáspár Attila zenetanár által irányított kis zenekar a szünetekben stílszerûen reneszánsz zenét játszott. Kiss Lehel volt a legfiatalabb költõ ezen a találkozón. Elsõ verseit a Szilágyságban közölte, azóta meglepõen fejlõdött gondolatvilága és kifejezõkészsége. Jelenleg teológiai tanulmányait folytatja Nagyváradon. A halhatatlanságról írott versére azonnal válaszolt Viorel Tãutan, aki a õszes halántékkal a hallhatatlanokhoz írt verset. Viorel Mureºan líráját az Írószövetség is méltatta. Daniel Sãuca és Simonfi István versei is nagy sikert arattak. Lakatos Mihály magyarországi költõ versét többen is elkérték. Igaz, saját bevallása szerint azt még akkor írta, amikor nem volt nõs, és volt kedve verset írni. A jó hangulat egyik eleme volt a múzeum kiállítása, amely egy olaszországi alapítvány segítségével vándorkiállítás bábúit hozta Zilahra, amellyel a különbözõ népek karneváli öltözeteit mutatták be a közönségnek. Ez sem szabadult meg az élcek sorozatától, de Piþoiu tanár úr helyretette a dolgokat: A mûvészetek ehhez hasonló találkozása nagyon szerencsés, mert a költõ is álarcot visel. A képzõmûvészet, irodalom, zene, a hagyományokhoz kötõdõ néprajz igazi keretet nyújtott a rendezvényhez, amelyet mindenki értékelt. Könyv és Szentendre A rendezvényhez illõ keretekben Szentendre testvérváros küldöttségét is fogadta a zilahi magyar közösség. Minden ide illett, a költészet és az irodalomszeretet ünnepélyes keretébe, hiszen mintegy 150 bõröndnyi könyvet hoztak a zilahi RMDSZ könyvtárának bõvítésére. Ez alkalommal is Szentedrérõl Maholányi Pál ismertette a kapcsolat eredetét, melyet Osváth Lajos kezdeményezésére vállaltak fel. Elõször az Izbégi Baráti Kör, majd a város önkormányzata és az RMDSZ kapcsolata révén a két város önkormányzata között is - X-XII. osztály: Berki Anikó ( Zilah); Oláh Levente (Zilah); Faluvégi Boglárka (Szilágysomlyó); Dicséret: Bándy Mária Tünde ( Sarmaság); Marosán Csaba ( Zilah); Palkó Boglárka ( Kraszna); Szatmári Renáta ( Zilah) A Pro Zilah Egyesület különdíjait Búcsi Brigitta (Szilágyballa), Nagy Annabella (Varsolc) és Mátyás Melinda (Sarmaság) kapták. A Hepehupa különdíját a kolozsvári László Lilla kapta. A Pro Zilah Egyesület nevében Fodor István három különdíjjal jutalmazta Bucsi Brigittát (Balla), Nagy Arabellát (Varsolc) és Mátyás Melindát (Sarmaság). Fekete Szabó András szenátor különdíját Marosán Csabának adta át (Református Wesselényi Kollégium). A versmondók teljesítményeit kiértékelõ Kiss László elmondta: dicsõségében ragyogó versenyt, tiszta szemeket és szabad közlési vágyakat láthattak az egybegyûltek. A nehéz tematika ellenére magas színvonalú, a versmondók habitusának megfelelõ versválasztásokat, megoldásokat találtak az elõadók. Kiss László megdicsérte a felkeszítõ tanárok segítségét is. A szép magyar beszéd, az ízes tájnyelv megõrzésére biztatott a zsûri elnöke. A versmondás kevésbé szerencsés aspektusait is ecsetelte néhány szóban - a tanácsadás szándékával, de kiemelte, hogy a legkiválóbbaknál látható volt az egyeniség, a vers biztos tudása, az, hogy a versmondó átszûri a verset saját lelkén. Végül elmondta : intézményesülhetett ez a viszony ben írták alá a testvérvárosi szerzõdést. Azóta a kulturális cserék sokaságát bonyolították le nem csak a kiállítások, diákok nyaraltatásának cseréjével, hanem a zilahi közmûvelõdés támogatásával is. Az RMDSZ segítségével a városi önkormányzatok is jó kapcsolatot építettek ki egymással. A kapcsolatokat jelzi, hogy mandátumfüggetlenek, hiszen itt most majdnem mindenki képviseltette magát, aki valaha is kapcsolatba került a várossal. Kun Csaba alpolgármester mellett itt van Kállay Péter, Miakich Gábor volt polgármesterek, és sok más barát, aki szivén viseli a zilahi magyarság sorsát. Most a mintegy 4300 kötet könyvet kísérték el, amelyet a zilahi RMDSZ könyvtár bõvítésére szántak. Ezzel mintegy tízezerre növekedett a könyvtári állomány, amelyet kihasználhatnak a tudásvágyó fiatalok vagy a könyvszeretõk. Ez utóbbi kategória kortalan. Maholányi Pál szimbólikusan átadott egy bõröndnyi könyvet Seres Dénes elnöknek, és megköszönte mindenkinek a segítségét. A könyvek összegyûjtésében az Izbégi Baráti Társaság mellett segített a szentendrei ferences gimnázium, Bochnert Tibor antikvárius, a katonai fõiskola nyugdíjas klubja (Koncz János ezredes vezetésével), nem utolsó sorban a Czibulka Utazási Iroda. Vers A fehér asztalnál már jobban összemelegedtek a romániai és a magyarországi költõk. Itt mindenki egyénisége érvényesült, és a nyelvi nehézségeket is elfeledték. Gaál Áron magyarországi költõ benyomásainak összegezésében Örkény Istvánt és Konrád Györgyöt idézte. Örkény írta le, hogy az író hazája a nyelv. Konrád György ezt megtoldotta: Az író hazája az olvasó! A szavalóverseny végén is külön gratulált mindenkinek, mert itt olyan színvonalas versmondást hallhatott, amely még a magyarországi versenyeken is ritkaság. Külön élmény volt számára, ahogyan a Reneszánsz Év hagyományait össze tudták egyeztetni a fiatalok a Nyugat 100 éves jubileumának Erdélyi versmondó verseny Zilahon a Reneszánsz Év jegyében Zilah a világ kitüntetett helye, ahol olyan erõk koncentrálódnak, melyek által ki lehet billenteni a Földet. Ezek után Gaál Áron kortárs költõ a költõk szempontjából értékelte a vetélkedõt. Elmondta, hogy költõként hallgatni ennyi mindenkori költõtárs megszólaltatását különleges élmény számára. Konrád György szavait idezte, kiemelve, hogy Az író hazája az olvasó, így is jelezve, öröm számára a vers iránt érdeklõdõk jelenléte, léte. A rendezvény tematikájával. Kiss László is kiemelte a hallott szép, ízes és tiszta magyar beszédet, szövegmondást. Mindez a magyar nyelvet és irodalmat oktató tanároknak köszönhetõ, akik ennyire magas színvonalon tudják továbbadni a magyar kultúrát, a nyelvet. Át tudják adni a diákoknak azt az irodalmi ismeretanyagot, amely alapján megbízható értékítéletek születhetnek. Errõl tanúskodik az a mód is, ahogyan a diákok értelmezik az elõadott verseket, amelyeken átsüt egyéniségük is. A rendezvény kiértékelésekor most mindazon pedagógusok munkájának elismerése is érvényesült, akik nélkül ez a kétnapos rendezvény nem ilyen színvonalon bonyolódott volna le. Tevékenységüket most elsõ alkalommal külön oklevéllel jutalmazták a szervezõk. A magyarországiak közül többen még soha nem jártak a Szilágyságban. Néhányan csak Zilahot ismerik. De amikor meglátták a lompérti református templom festett kazettás mennyezetét, hallgatták Szõnyi Levente lelkész szakavatott magyarázatát Ady Endre gyökereirõl, bejárták a Báthory-vár romjait Szilágysomlyón, Zsibón az egyik legnagyobb magyar kastélynak tartották a Wesselényiek fészkét, akkor azt kérdezték: miért nincs benne mindez a történelmi és mûvelõdési érték a magyar köztudatban? Jó kérdés. Ki tud rá válaszolni? Mi sok mindent teszünk ezért. Ez a rendezvény is de nem csak ez hét éve, mások majdnem húsz éve próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy az erdélyi magyarság nem csak a székely romantikát jelenti. Az erdélyi magyarság összképéhez hozzátartozik a Partium is, ahol nemcsak Ady, de Kölcsey, Kazinczy született. Nem messze tõlük született Ilosvai Selymes Péter, Arany János családja is innen költözött Szalontára. Voltak értékeink, amelyeket nem szabad elfelednünk. A Költészet Tavasza pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy vannak értékeink, amelyeket meg kell becsüljünk. Józsa László színvonalát méltatta, amikor magyarországi országos szintû rendezvényekhez hasonló színvonalúnak ismerte el. A vetélkedõ szünetében Halmosi Sándor költõvel és verseivel ismerkedhetett meg jobban a közönség Fejér László moderálásával. A vetélkedõ nyertesei értékes jutalmakban részesültek, az elsõ három díj kiérdemlõi részt vehetnek õsszel a Gyõrben megrendezésre kerülõ Radnóti Szavalóversenyen. Köszönet a szervezõknek, a Szilágy Megyei Népi Hagyományõrzõ Központnak, a megyei tanácsnak, Zilah Polgármesteri Hivatalának és mindenkinek, aki segített a színvonalas rendezvények lebonyolításában. Kovács Tünde A versenyzõk a zsûri elnökével

6 6. Jelöltjeink Szilágyság/17. Az RMDSZ Szilágy megyei tanácsosi jelöltlistája Csóka Tibor (Zilah) közgazdász megyetanács-elnökjelölt, megyei tanácsosjelölt. Lukács József (Szilágynagyfalu) lelkész Oláh Miklós (Kraszna) tanár Dari Tamás (Sarmaság) gépészmérnök Bálint Géza (Szilágycseh) építészeti almérnök Fodor István (Zilah) közgazdász Szabó István Károly (Szilágysomlyó) tanár Dénes Irén (Varsolc) tanítónõ Katona Csaba (Sarmaság) menedzser Láng György (Szilágycseh) almérnök Sárközi Pál (Zsibó) mérnök Luka Péter (Zilah) agrármérnök Szabó Gyula (Kémer) könyvelõ Pap Sándor (Kraszna) közgazdász Szõke Anna (Szilágycseh) koreográfus Csillag Alpár István (Zilah) közgazdász Balla Ferenc (Szilágybagos) állategészségügyi asszisztens Seres Árpád (Magyarkecel) almérnök Berki Edith (Sarmaság) almérnök Domokos Ferenc (Szilágycseh) építészeti technikus Fekete Péter (Zsibó) elektromûszerész Sojka Attila János (Zilah) közgazdász Faluvégi Ferenc István (Kárásztelek) gépészmérnök Fazakas Sándor (Varsolc) lelkész Bõti Sándor Csaba (Sarmaság) tanár Varga Dobai István (Szilágycseh) tanár Demjén Katalin (Szilágyballa) könyvelõ Debre Sándor (Szilágyperecsen) mérnök Szõnyi Lajos (Kraszna) közgazdász Csobánka István Árpád (Sarmaság) mérnök Bóné Vilmos (Szilágyballa) tanár Berek István (Szilágysomlyó) tanár Bogya Sándor (Kraszna) mezõgépész Kovács Zoltán Szabolcs (Sarmaság) mérnök Dani Klára (Zilah) tanárnõ Fazakas Viola (Szilágynagyfalu) tanárnõ Márkus László (Zovány) tanító Kincses Tamás László (Szilágybagos) - közgazdász Az elõválasztásokon az RMDSZ Cigányi község tanácsosjelöltjeit a következõképpen rangsorolta a közösség: 1. Major András Görcsöny 2. Dull Benjámin Szilágyfõkeresztúr 3. Luka Géza Szilágyfõkeresztúr 4. Major István Görcsöny 5. Kiss György Szilágyfõkeresztúr 6. Fazakas József János Görcsöny 7. Czéczi László Cigányi 8. Farkas Melinda Szilágyfõkeresztúr 9. Gál István Görcsöny 10. Nagy Sámuel Szilágyfõkeresztúr 11. Luka Károly Görcsöny 12. Dénes Zsolt Szilágyfõkeresztúr 13. Csáki István Görcsöny 14. Versényi László Cigányi Nem azért, mert választási év van Major András Cigányi községben az RMDSZ polgármesterjelöltje Cigányi község összlakossága a prefektúra adatai szerint 2.527, önkormányzati tanácsa tehát 11 tagú, most négy magyar tanácsos vesz részt benne. A községhez tartozó másik két faluval együtt a lakosság alig 32%-a magyar, ennek ellenére 2000-tõl Major András polgármester vezeti a községet. Annak idején, még 2000-ben a magyar és a román közösség felkérésére vállaltam ezt a tisztséget. Akkor 13 polgármester-jelölt volt, a választók 70%-a rám szavazott ben a 6 jelölt közül elsõ fordulóban megkaptam a szavazattöbbséget. Ez is jelezheti, hogy változásra várt a község. Annak ellenére, hogy a megye egyik legtöbb bevételével rendelkezõ község hiszen a megyeközponthoz kapcsolódó cégek jelentõs része itt létesített telephelyet, tehát itt adózik, 2000-ig alig történt valami fejlesztés a községben. Úgy múlt el 10 év, hogy alig volt érzékelhetõ változás. Azóta sokat fejlõdtünk. Csak az elmúlt években több mint 140 milliárd lej érkezett a községbe különbözõ fejlesztésekre. Azóta minden utcát leköveztünk. Nyugodtan állíthatjuk, hogy egyetlen faluban sincsen sáros utca. Sõt, még ebben az évben minden faluban minden utcát az utolsó házig leaszfaltozunk. Mindezt a Sapard programon nyert pályázatokkal, amelyeket kiegészítünk az önkormányzati pénzekkel. Nem azért, mert választási év van, hanem azért, mert a sok munka után eredmény is van, most jött meg a pénz minderre, és még ebben az évben el kell költsük. A hosszútávú fejlesztési elképzelések nem mandátumfüggõek, ezt mindenkinek folytatni kell, aki a község élére kerül. A közösség fejlesztését nem szabad pártérdekeknek alávetni. Ilyen tisztségben nem a politika számít, hanem az emberi teljesítmény. Gazdaság Itt 94 nálunk mûködõ cég fizet adót nem csak a jövedelme után, de az alkalmazottak adójának egy része is itt marad. Ezen kívül fontos jövedelemforrásunk a jármûadó. Cigányiban 179, Szilágyfõkeresztúron 81, Görcsönyben 78 jármû után fizetik ki az illetékeket a tulajdonosok. Gyakorlatilag nem beszélhetünk munkanélküliségrõl a községben, sõt, Zilahról is ide ingáznak sokan dolgozni. Anyagi lehetõségeink vannak, igyekeztünk azokat a lehetõ legnagyobb hatásfokkal kihasználni. Most van hosszútávú fejlesztési elképzelés a község vezetésében? Elsõsorban az infrastruktúrát kell továbbfejleszteni. Nemsokára minden faluban hozzáférhetõvé válik a gázbevezetés. Az ivóvízhálózat csõrendszere Görcsönyben és Keresztúron is már kiépült, ha ezt is véglegesítik, akkor be lehet kötni az állandó hálózatba. A továbbiakban még a járdák kiépítését szeretném folytatni, párhuzamosan a sáncok lebetonozásával, a hidak rendezésével és a szennyvíz-elvezetõ hálózat azaz csatornázás kiépítésével, amely már folyamatban van. Természetesen a patakmedrek rendezése is a terv része. Ide tartozik a közvilágítás korszerûsítése is, amelyet már a tavaly elkezdtünk. A világítótestek gazdaságosabb fényforrásokra cserélésével nagyon sok pénzt tudnánk megspórolni, azt viszont a közvilágítás kiterjesztésére lehetne használni. A közlekedésben a sok panasz elkerülése érdekében radarral felszerelt forgalomfigyelõ kamerákat szeretnék telepíteni Cigányiban és Keresztúron is. Remélhetõleg ezzel sikerül civilizált korlátok közé szorítani a közlekedést is. A hulladékkezelést is részben megoldottuk. Eddig 376 kukát osztottunk ki, június végéig minden görcsönyi és keresztúri porta is megkapja a hulladékgyûjtõ tárolókat, amelyeket hetente fogja üríteni a zilahi szemételhordó cég. Mindent egybevetve, szeretném, ha a községben és a hozzátartozó minden faluban a városokon megszokott szolgáltatásokat kapják a lakosok. Ez nem csak közszolgáltatás kérdése Igaz. Ezért a mûvelõdési otthonok korszerûsítéséhez kezdünk. Mindenik kultúrház rászorul a javításra. Nemcsak az épületet kell felújítani, de civilizált mellékhelységeket akarunk, és minden egészségügyi követelménynek megfelelõ konyhát, hiszen minden nagyobb összejövetelt itt tart a falu. Minden falu temetõjében kápolnát szeretnék építeni, hiszen a civilizált körülmények közötti végtisztesség elõdeink tiszteletét jelenti. Itt meg kell említeni, hogy 2000-tõl minden egyházat segítettünk az önkormányzat költségvetésébõl, a nekik szánt összeget ebben az évben megdupláztuk. Az iskolák korszerûsítését is tovább szeretném folytatni. Egy két hónapon belül nekifogunk az új keresztúri iskola és óvoda építéséhez, erre már megjött a pénz, a közbeszerzési pályázat eredményhirdetése után kezdhetjük a munkát. A görcsönyi és cigányi iskola felújítását is folytatjuk, és minden iskola mellé sportpályát szeretnék, hiszen a gyerekek mozgásigénye nagyon nagy, ennek kell teret adni. Ha már az iskolánál tartunk: áprilistól a tanárok ingázási költségeit is téríteni tudjuk. A falukép kedvezõbbé tételéhez sok minden tartozik. Több zöld övezetet, parkot szeretnék kialakítani, és rendezni mindhárom faluban. Ugyanakkor folyamatosan harcolunk a zilahi polgármesteri hivatallal a szeméttelep bezárásáért. Ezt már õk is kezdik belátni, egy részének bezárása már folyamatban van. Már sikerült gyógyszertárat is a faluba csalogatni, amely hetente kétszer várja az orvosságra szorulókat. Szándékunkban áll egy új orvosi rendelõ építése is, ahol a családorvos fogadja majd a betegeket. Ugyanakkor a szociális ellátáson javítani lehetne. Az egyik idegenforgalmi lehetõségünk lett volna a strand, de a vállalkozó, aki bérbe vette, nem teljesítette a szerzõdésben vállalt fejlesztési kötelezettségeit. Három éve perelünk emiatt, hogy jogilag is vonjuk meg tõle a koncesszió jogát. Remélhetõleg a nyári vakáció elõtt lesz végleges ítélet, és akkor komolyabb befektetõt keresünk a strand korszerûsítésére és üzemeltetésére. Rengeteg munka vár még ránk. Lehetõségeink kihasználása is csak rajtunk múlik. Ezt a munkát szeretném folytatni, ha továbbra is megbízik bennem a közösség. Köszönöm az eddigi bizalmat is, remélem továbbra sem fognak csalódni bennem. Köszönöm, hogy megértették gondjainkat, és rendezték a 2007-es évi adójukat. Ezzel is hozzájárultak ahhoz, hogy kellemesebb legyen községünkben az élet. Még rengeteg a munka, csak meg kell keresni a lehetõségeket. Ehhez kellene a választópolgárok is lehetõséget teremtsenek számunkra, hogy folytathassuk a megkezdett munkát. Ehhez szükséges az, hogy június elsején menjünk el szavazni. Hiszen részvétel nélkül nincs mit és nincs kitõl számonkérni az eredményeket. Addig is áldott pünkösdöt kívánok mindenkinek! Lejegyezte: Józsa László Major András * június 12-én született Görcsönyben, itt járta ki az elemi iskola osztályait. Tanulmányait a zilahi szakiskolában folytatta, majd két évig Segesváron tanult a mezõgépészeti mesteriskolában. * 1966-tól a zilahi mezõgépészeti vállalatnál részlegvezetõ. * 1971-ben nõsült, két fia és két unokája van. * 2000-tõl Cigányi község polgármestere.

7 Szilágyság/17. Jelöltjeink 7. Napokat lehetne mesélni Bagosról Nekem nem kell reklám. Az emberek ne arról ítéljenek meg, amit rólam írnak az újságok, hanem aszerint, amit teszek. Bagos olyan település, ahol 37 éve némi karbantartást kivéve semmiféle beruházás nem történt. Azóta változott a helyzet ben önálló községként Borzással együtt levált Szilágynagyfaluról, és elindult a maga útján. Marina Idát 2005-ben, a község újraalakulásakor nevezték ki polgármesternek, majd megválasztották. Most is õ a község egyetlen polgármesterjelöltje, senki nem vállalta a vele való versenyt. Nem rögös ez az út? De igen, de nem is annyira nehéz, mint amennyire gondolnák mások. Minden a közösségen múlik. Itt, Bagoson, sikerült nagyon jó közösségi hangulatot teremteni. Ezt is jelzi az a tény, hogy, minden tevékenységünkben mindenki kiveszi részét a munkából. Együtt dolgozik az egész falu, de együtt is ünnepel. Az elején a legnagyobb gond az elején a birtokviszonyok tisztázásához kötõdött. Nemcsak a község levallásáról volt szó, hanem a községen belüli birtokviszonyok rendezésérõl is. Ezt is sikerült rendezni, legalább 98%-ban, a többi már a megyei bizottságon múlik. Egyedül a Bánffy-erdõk esetében nincs még határozat. Ezzel párhuzamosan teljesen fel kellett építeni az adminisztrációs apparátust. Közben a polgármesteri hivatalt is rendbe kellett hozni. Ezt kibõvítettük újabb irodahelyiségekkel, gyûlésteremmel, vendégszobákkal, mellékhelyiségekkel. Mindezt pályázatok útján. Utána település közép- és hosszútávú fejlesztési tervét dolgoztuk ki. Korábban a pénzszerzési lehetõségek határozták meg a prioritásokat, ez most megváltozott, hiszen nagy szerepet kapott a kisrégiós együttmûködés. Egyedül nem sokra megyünk. Az EU is az ilyen társulásokat részesíti elõnyben pályázatok esetében. Jelenleg Bagos központtal mûködik 11 községet felölelõ Berettyómenti Kisrégiós Társulás, amely már több pályázatot nyert a különbözõ fórumokon. A középületek felújítását mindezzel párhuzamosan folytattuk az óvoda és az általános iskola felújítását, és elkezdõdött a régi iskola rendbetétele is. Saját forrásból a mûvelõdési házat is felújították. Régi álmunk vált valóra Borzásra vezetõ út korszerûsítésével. Nemsokára befejezik az aszfaltozását. A Bagos-Nagyfalui-Ipp közötti vízhálózat már kiépült, most dolgoznak a szennyvízelvezetõ hálózaton és a tisztítóberendezéseken. Mindent csak pályázatokon nyert pénzbõl tudtunk megvalósítani. Csak a tavaly mintegy 89 milliárdot nyrtünk különbözõ pályázatokon. Terveik? Legutóbb egy 585 oldalas pályázatot nyújtottunk be Bukarestben, az EU strukturális alapjaira. Kedvezõ elbírálás esetén a teljes érték 80%-át az EU, 20%-át központi költségvetés fogja fizetni. Ez egy integrált tervezet, amelyben szerepel minden falusi utca teljes leaszfaltozása, a Berettyó nagy hídjának felújítása, a mûvelõdési ház teljes korszerûsítése, erõgépek beszerzése az utak, árkok, zöld övezetek karbantartására. Hosszútávon Bagos fejlõdését csak a turizmusra lehet alapozni. Ha sikerül hivatalosan turisztikai övezetté nyílvánítani a falut, akkor újabb pályázati lehetõségek nyílnak meg elõttünk, ezeket is ki szeretném használni. Húzóerõ lenne a balneoturizmus, de környezõ térség turisztikai lehetõségeit is beleszámoltuk, mert közel van a Berettyó forrásvidéke és a pisztrángos is. Ha ez meglesz, lehet pályázni vendégfogadó házak létesítésére. Már régen készülünk erre, a tavaly három faluturizmushoz kapcsolódó képzést is tartottunk, és 55 bagosi gazdának már van megfelelõ oklevele ehhez a foglalkozáshoz. A falu negyede szándékszik vendégfogadással is foglalkozni. De nem csak erre készülünk, mert a szolgáltatásokat is bõvíteni kell a turisztikai helyeken. Vízgázszerelõ, kõmûves és csempézõ tanfolyamokat is tervezünk. Természetesen következik a növénytermesztési és állattenyésztési szaktanfolyam is, mert mindezekhez szükséges a szakértelmet bizonyító elfogadható oklevél. Már vannak jelei annak, hogy jók az elképzeléseink, mert érdeklõdtek a motelek, vendégfogadó házak építésének lehetõségeirõl. Ugyanide tartozik olyan hagyományõrzõ termékek levédése is, amelyeket csak ezen a vidéken találhatók. Hát erre is jó a kistérségi együttmûködés. De nem csak erre gondoltunk. Többszáz hektár van a falu határában kihasználatlanul, van lehetõség arra is, hogy állatfarm létesítésére keressünk befektetõt. Ha kiépül a Ráton-Kraszna felé az út, akkor már a krasznai tejfeldolgozó fel tudná venni az itt megtermelt tejet is, hiszen csak alig 7 kmrõl van szó. Ezen kívül egyre többen érdeklõdnek az erdõtelepítés iránt is. A közigazgatásban nem emeltük a helyi adókat és illetékeket. Minden esetben a lehetõ legkisebb értékeket alkalmaztuk, de elvártuk, hogy mindenki tisztességesen valja be az adóalapját. A valós helyzet feltérképezése után megduplázõdott a község adóbevétele. A legfontosabb célom az volt, hogy emberközeli önkormányzatot fejlesszünk ki. Legfontosabb az információk állandó áramoltatása a lakosság felé. Gyakoriak a falugyûlések, a szelektív találkozók, amelyekkel egy bizonyos réteget célzunk meg. Ez nehéz, hiszen a megye legkisebb apparátusával dolgozó község vagyunk. A polgármesteri hivatalban 6 köztisztviselõ és 3 alkalmazott dolgozik, de mindenki erején felül teljesít. A csapat nagy lelkesedéssel dolgozik, ugyanezt kell elmondjam a tanácsosokról is. Naponta bejönnek a hivatalba, segítik a munkát mindenben, amiben csak tudnak. Azok is, akik nem jutottak be az önkormányzati testületbe. Nem sértõdtek meg, nem álltak félre, hanem segítenek, mert számukra nem a tisztség, hanem a közösség jövõje fontosabb. Mindent egybevetve, a falu egységes és igazi közösséggé vált. A költségvetést úgy alakítjuk, hogy a mûködési keret után a fejlesztésre is félreteszünk pénzt, ebbõl a pályázatokhoz szükséges elõtanulmányok elkészítését finanszírozzuk. Mi a siker titka? Bagos lakosai kivételes emberek. Dolgosak, melegszívûek, segítõkészek, akik nem csak beszélnek, hanem cselekednek is a közösségért. Szeretek itt élni, és külön büszke vagyok rájuk. Érdemes õket képviselni. Köszönöm, és sok sikert kívánok a következõ mandátumra is! Lejegyezte: Józsa László Bagos polgármesterjelöltje - Marina Ida Magdolnát az angyal hozta: december 26- án született Bagoson. - Az általános iskolát helyben végezte, majd 1979-ben Szilágysomlyón érettségizett. - Helyettes tanárként dolgozik, majd 1981-tõl 2005-ig a falu telefonközpontját kezelte tanácsosként képviseli a falut Nagyfalu község önkormányzatában, ugyanez megismétlõdik között tõl a visszaalakult Bagos község polgármestere. RMDSZ jelöltek a megyében Polgármester-jelöltek 1. Zilah - Sojka Attila 2. Szilágysomlyó Hánis Géza 3. Kraszna Pop Imre 4. Sarmaság Dombi Attila 5. Szilágycseh Varga András 6. Zsibó Sárközi Pál 7. Benedekfalva Gergely Csaba 8. Cigányi Major András 9. Debren Csapó Károly 10. Ipp Csepei Juliánna 11. Haraklány Dobrai Ferenc 12. Kárásztelek Faluvégi Ferenc 13. Kémer Szabó Levente 14. Krasznahorvát Balla János 15. Magyarkecel Nagy Ernõ 16. Márkaszék Borzási Gyula 17. Oláhbaksa Demién Katalin 18. Szilágybagos Marina Ida 19. Kusaly Varga Béla 20. Szilágynagyfalu Diószegi Gyula 21. Szilágyperecsen Boncidai Csaba 22. Szilágysámson Kis-Juhász Csaba 23. Szilágyszeg Molnár József 24. Varsolc Bréda Lajos 25. Váralmás Újvári Jenõ Helyi tanácsos-jelöltek 1. Zilah 27 - tanácsos 2. Szilágysomlyó Kraszna Sarmaság Szilágycseh Zsibó Benedekfalva Cigányi Debren Ipp Haraklány Kárásztelek Kémer Krasznahorvát Magyarkecel Márkaszék Oláhbaksa Szilágybagos Kusaly Szilágynagyfalu Szilágyperecsen Szilágysámson Szilágyszeg Varsolc Váralmás Alsófüld Alsóvalkó Krasznahídvég Középlak Kövesd - 1 Összesen: helyi tanácsosjelölt - 38 megyei tanácsosjelölt - 25 polgármester-jelölt A pesszmista forgatókönyvek ellenére Románia már a csatlakozás elsõ évében nettó kedvezményezettje az Európai Uniós csatlakozásnak Winkler Gyula. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ország többet kapott vissza, mint amennyit befizetett az európai költségvetésbe. Románia része az uniós közös költségvetésben 1,1 milliárd euró volt 2007-ben - az összeg meghatározása a GDP-vel arányosan történik. Ehhez képest az európai uniós keretekbõl felhasznált összeg elérte a tavaly az 1,6 milliárd eurót. Románia az elõcsatlakozási alapokból (fõleg PHARE és ISPA programok) 845 millió eurót kapott, 421 millió eurót pedig a Strukturális Alapokból, míg 315 millió euró a Schengen-övezet csatlakozásához szükséges elõkészületrekre érkezett.

8 8. Fórum Szilágyság/17. Nem is akarták bizonyítani Interjú Bálint-Pataki Józseffel, a HTMH volt elnökével A lényeg az volt, hogy kabátlopási ügybe keverjenek, sajnos, a vasszékely városából többen papírszékelynek bizonyultak. Jogerõsen sajtópert nyert a Magyar Nemzet napilap ellen Bálint-Pataki József. Az elmúlt évben megszüntetett Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) korábbi elnöke a történtek hátterérõl, illetve a nemzetpolitika változásainak utóbbi egy esztendejérõl nyilatkozott. Lapozgatja-e mostanság a Magyar Nemzetet, keres-e benne egy bizonyos szöveget? Természetesen. S akkor gyorsan magyarázattal is szolgálok. A Fõvárosi Ítélõtábla egy perben jogerõs ítéletet hirdetett, ebben megerõsítve azt a tavaly szeptemberi elsõfokú döntést, aminek értelmében a napilapnak belsõ oldalon, ahol korábban engem is súlyosan érintõ, rágalmazó cikk jelent meg, annak állításait meg kell cáfolnia, és tõlem bocsánatot kell kérnie. Mennyi ideje van erre a lapnak? Az ítélet kézbesítését követõen tizennégy napon belül meg kell tennie, közölnie azt, hogy velem kapcsolatosan valótlan állítást tett közzé, megsértve a jó híremhez való jogaimat. Azaz közönségesen rágalmazott és hazudott. Emellett kártérítést is kell fizetnie a lap kiadójának ebben az idõtartamban. Arra kérem, avassa be az Erdélyi Riport olvasóit a per részleteibe. Milyen érvek, ellenérvek, bizonyítékok hangzottak el? Én azért pereltem be a Magyar Nemzetet, mert másfél éve olyan cikkeket jelentettek meg, amelyek hírbe hoztak egy munkatársnõmmel, illetve azt állították ezek az írások, hogy én Tisztelt fõszerkesztõ úr! Nem szeretjük különösebben a sajtópolémiát, de ez esetben kénytelenek vagyunk visszautasítani az Ön által megfogalmazottak nagy részét, mely a Szilágyság legutóbbi számában megjelent. Számunkra nem kényelmetlen a demokrácia, mint írja, ellenkezõleg. De azt se felejtse el, hogy a demokrácia nem csupán szavazattöbbséget jelent, a többség akaratának elfogadását, hanem pluralizmust is. Kisebbségben ezt is jó figyelembe venni. Meg azt is, hogy voltak és vannak esetek, hogy egyesek a demokráciáról papolnak, s közben megcsúfolják azt. Hogy a szavazat nem jelent értékítéletet, ezzel nem tudunk egyetérteni, hisz volt rá példa sok esetben, hogy országos szavazáson is történt negatív szavazás: valaki ellen vagy valamely párt leváltására. Pl ban sõt 2000-ben, de még 2004-ben is. Ha egy szavazó egy szélsõséges vagy demokrata párt/jelölt mellett teszi le a voksát az is értékítélet. Sajtókampányt sem folytatunk az érdekképviselet (RMDSZ) ellen, csak annyi, hogy nem egyoldalúan mutatjuk be a dolgokat. Egyáltalán nem igaz, hogy kizárólag a polgári párt véleményét közölnénk elõszeretettel. Ennek megtapasztalására elég lett volna ugyanazon lapszám (Árkád, 2008/15-ös sz.) elsõ oldalán levõ interjút elolvasni Bogdán Zsolt református esperessel, az RMDSZ zilahi tanácsos jelöltjével. Sõt egy héttel hamarabb készítettünk interjút az RMDSZ zilahi polgármesterjelöltjével, mint a Szilágyság. Hol van itt az ellenkampány? Az sem igaz, hogy Az elvek, etikai szabályok - azaz a másik fél véleményének ismertetése már távol áll a tulajdonos elképzeléseitõl. Mielõtt a Szilágyságban ezek a valótlan sorok megjelentek volna, elõtte levõ nap már olvasható volt az Árkád nemzetbiztonsági szempontból megbízhatatlan vagyok. Az eljárás során kiderült, hogy ezek a súlyos, morális és szakmai vádak valójában névtelen levelekre, manipulált iratokra, meg nem nevezett informátorokra támaszkodtak. Ezeknek a valóságtartalmát semmilyen formában nem ellenõrizte a lap, kisebbségi szakértõként bizonyos Lukács Csaba nevezetû urat nevezett meg tanúként, aki semmilyen formában nem tudta bizonyítani a korábbi állításokat, tehát nem volt kétséges, hogy a bíróságnak nem lehetett egyéb dolga, mint hogy elmarasztalja az alperest. - Mit gondol most visszatekintve az ügyre, mire volt jó, kinek volt jó ez az egész? - Az ügy hátterében sok minden meghúzódhat, azt is mondhatnám, hogy bizonyos szempontból a forgatókönyvet s akár a tettestársakat is nemcsak itt Budapesten, hanem Székelyudvarhelyen is lehet keresni. Rendkívül egyszerû volt a maga módján, valamit állítottak, amit nem tudtak, nem is akartak bizonyítani. A lényeg az volt, hogy kabátlopási ügybe keverjenek, sajnos, a vasszékely városából többen papírszékelynek bizonyultak. A bocsánatkérés, a pénzbeli jóvátétel mire elég? Valóban helyrehozhat valamit mindabból a kárból, amit ez idõ alatt szakmailag, emberileg elszenvedni volt kénytelen? Jogi szempontból az ember elégtételt kap, de az a kár, amit ezzel a rágalmazással sikerült okozni, nem csak engem érintett hátrányosan, hanem mindazokat, akik a Kárpát-medencében, a Felvidéktõl a Délvidékig engem ismertek, ismernek. Márpedig nagyon sokan vannak ilyenek. Tizenvalahány évig voltam a Határon Replika a Sarmaságon a demokrácia szerzõjének 16. számában a sarmasági másik fél replikája id. Dull József és Dari Tamás tollából. S jóval nagyobb terjedelemben, mint az eredeti vitatott írás egy héttel korábban. Sõt még egy másik kritikus olvasói levelet is leközöltünk ugyanakkor, mely a sarmasági névtelenekhez szólt. Tettük mindezt anélkül, hogy megjegyzéseket fûztünk volna valamelyik íráshoz vagy mindennel egyetértettünk volna. Azzal, hogy az Árkád tulajdonosát említi írásában, finoman szólva kimeríti a személyeskedés fogalmát. Egyébként mindenkit jellemez, amit leír vagy ahogy a klasszikusok mondták: A stílus maga az ember. Egyébként, amikor a lapba írok, nem tulajdonosi, hanem fõszerkesztõi minõségemben teszem, s ez szerepel az Árkád impresszumában is A Fõszerkesztõ úr további eszmefuttatásait és ismétléseit a demokráciáról és visszaemlékezéseit a párttitkári világról, köszönjük. Mi magunk is éltünk abban a korban. Való igaz, hogy a névtelenek levelében van egy megfogalmazás, mely rasszista módon is értelmezhetõ. Az érintettek elnézését kérjük. Máskor igyekezni fogunk elkerülni a hasonlókat Az ún. névtelenek levelében van egy jelentõs mértékû kétségbeesés, talán ezzel magyarázhatók a kifogásolható jelzõik vagy vitatható állításaik. A sarmaságiak gondjához hasonló problémák kisebb-nagyobb mértékben máshol is felütötték a fejüket, s a helyi közösség dolga azt megoldani, megbékélni, a sértõdötteket kiengesztelni. Olyan vezetése lesz minden községnek és közösségnek, amilyent maga választ. Mi nem akarunk bírák lenni, csupán tájékoztatni szeretnénk. Ismétlem, lapunk nem folytat senki ellen kampányt, de nem is kampányol senki Túli Magyarok Hivatalának köztisztségviselõje, az utóbbi három évben elnöke. Nyilván az ilyen bulvárízû, gyanús dolognak álcázott állítások sokkal inkább hatnak az emberekre, jobban megmaradnak az emlékezetükben, mint egy rövid, keretes írásban megjelenõ bocsánatkérés. Tudjuk, az a hír, amikor a postás harapja meg a kutyát, s nem fordítva. Félretéve a keserû iróniát, azt kell mondanom, hogy minden bizonnyal egész szakmai pályafutásomra rányomja a bélyegét ez a gátlástalan és aljas lejárató kampány, amelyet pontosan nem tudom, milyen megfontolásból indított a Magyar Nemzet. Bár sejtéseim azért vannak. Nem csak egy személy volt a célpont, hanem egy intézmény. A módszer egyszerû volt: hamis adatok alapján valamit állítani, majd egy jogi eljárás során, amelynek csupán néhány szereplõje van egy bírósági tárgyalóteremben, beismerni, hogy igazából semmit sem tudunk. Említette a székelyföldi hátteret. Ha jól értem, akkor a történtek egyféle válaszként, bosszúként értelmezhetõk azokra a korábbi budapesti vizsgálatokra, amelyek bizonyos székelyföldi ingatlanügyletekre, támogatásokkal való visszaélésekre vonatkoztak? Az, hogy a Magyar Nemzet kisebbségi szakértõjeként az alperes Lukács Csaba urat prezentálta, akirõl bebizonyosodott, hogy valótlanságokat állít, számomra egyértelmûen azt jelzi, hogy a forgatókönyvek ötletadói a Székelyföldön is keresendõk. - Sok minden változott a nemzetpolitika területén, mióta elköszönt a HTMH-tól. Hogyan vélekedik immár jobbára kívülállóként a fejleményekrõl? mellett. Célunk az olvasók tisztességes (nem egyoldalú) tájékoztatása, olvasóink bizalmának megõrzése. Ami jó a szilágysági, erdélyi magyar olvasónak, az jó kell legyen nekünk is. Úgy véljük, hogy van hely Szilágy megyében nem csupán egyetlen magyar lapnak, hanem többnek is. Ami az olvasókkal való élõ kapcsolatot illeti, nem csupán a találkozókon, hanem olvasói leveleken keresztül is lereagálják azt, ami tetszik vagy nem, s mindannyian tanulhatunk belõle. Mi nem csupán - Érdeklõdésem megmaradt, mindmáig nyomon kísérem, hogy mi minden történik. Egyrészt az Apáczai Közalapítványnak kuratóriumi tagja vagyok, illetve a Magyar Tudományos Akadémia határon túli elnöki bizottságának is a tagja. Elég sokat járok a határon túlra. Azt tapasztalom, hogy óriási várakozás érzékelhetõ ebben az új helyzetben, amikor az új szervezeti struktúra még mindig alakulóban van. Én nyilván elfogult vagyok, hiszen 1990 óta egy olyan intézményben dolgoztam, amelynek elévülhetetlen érdemei voltak a maga hibáival együtt a magyar magyar kapcsolatok ápolásában. Remélem, hogy ez az új struktúra választ fog tudni adni a mai kérdésekre, de azt sem hallgathatom el, hogy tele vagyok aggodalommal, tele vagyok kérdésekkel. Nem tudom, hogy mennyiben tudja az új struktúra pótolni a régit. Közben a hatalmas megosztottság pedig nem sok jót ígér. Lassan alakul ki ez az új intézményi keret, s nem tagadom, vannak kérdõjeleim a közalapítványi átalakulások kapcsán is. Én hasznosnak tartottam hibáival együtt is az alkuratóriumi rendszert, sok szereplõnek szava lehetett. Ez most másképpen lesz, de hát a puding próbája az evés, ezért bízom benne, hogy azok járnak végül jól, akikért ez az egész van, tehát a határon túli magyar közösségek. Ha alkalma adódna rá, felkérés esetén e szakterületen vállalna-e újból akár tanácsadói, akár irányítói feladatot? Eddig egész életemben elkötelezetten a határon túli magyar közösségek támogatását, segítését céloztam. Nyilván más szerepkörben bármikor kész vagyok arra, hogy ezt a munkát folytassam. Az ember persze nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, de az is biztos, hogy ez a terület mindig is életem meghatározó területe marad. Az volt és ez lesz. Szûcs László (Erdélyi Riport) monologizálni szeretnénk, hanem elvárjuk, sõt kérjük, hogy segítsenek olvasók és mások is jobbá tenni a lapot. Mi is adunk a közvéleményre, azért dolgozunk, azért létezünk ebben a formában. Nem manipuláljuk, pusztán formáljuk azt, szerény lehetõségeinkkel. Egyenruhát ölteni nem szeretnénk. Semmifélét. Bársonyszéket pedig egyáltalán nem akarunk. Bárki is ajánlaná. Tisztelettel az Árkád és annak fõszerkesztõje, Beksy Ida Tisztázzunk néhány dolgot Azt hiszem, alapvetõ félreértésrõl lehet szó. A tulajdonos fõszerkesztõi minõségében (tudathasadásos állapot, de elfogadjuk) sértve érzi magát a Szilágyságban közölt jegyzet miatt. Jogában áll, de ne ránk, hanem a sajtóetikára sértõdjön meg. Az ugyanis nem fogadja el a névtelen leveleket (a szekuritátéval ellentétben). Mi lényegében ezt a gyakorlatot tartottuk elfogadhatatlannak. Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy minden véleménynek helye van a lapokban! De joggal várható el bárkitõl, hogy azt civilizált módon, megindokolva tegye. A szidalmazásokat, minõsítéseket tartsa meg magának. Azok nem véleményeket jeleznek, hanem indulati állapotot. A minõsítések ( semmirekellõ, ingyenélõ stb.) nem csak embereket sérthetnek, hanem közösségeket is. Meglehet ez a cél, de ezzel akkor sem érthetünk egyet. Tartjuk magunkat ahhoz az alapelvhez, miszerint nem támadunk senkit. Ha építeni nem tudunk, rombolni sem akarunk. De a védekezéshez, a rágalmak, szidalmak elhárításához igenis mindenkinek joga van a Szilágyság hasábjain is. Egyébként ez az elsõ eset, hogy a Polgári Párt véleményén kívül helyt adnak a válaszoknak is. Dicséretes kezdeményezés, eddig nem keresték a másik fél álláspontját. De ha ez kimerül a névtelen indulatoskodásban, akkor inkább botránykeltés mindez, mint a tények ismertetése. Minden megjegyzéssel egyetértünk, minden közösség maga szenvedi el döntéseinek következményeit, azt maga kell megoldja. A felelõs újságíró viszont elõre kell lássa döntéseinek, közölt írásainak következményeit nemcsak saját maga, de a közössége számára is. Hiszen nem magánsérelmeken rágódó személy, hanem közéleti személyiség. Ebbõl a szempontból felelõsséggel tartozik a közösségnek is. Ha egyáltalán van felelõsségérzete, és nemcsak mocskolódásoknak akar helyt adni. Elismerem, más is élt a diktatúrában, de legalább tanult belõle valamit. Sem az egyenruhát, sem a bársonyszéket nem ajánljuk, mindkettõ kényelmetlen. Csak a semmittevõk az építõ szándék nélküli kritizálók képzelik, hogy bársonyból van az a bizonyos szék. Aki valamit is akar tenni a közösségért, annak igencsak csak sokat kell dolgoznia abban a székben. Minden tiszteletem azoknak, akik vállalják, komolyan veszik feladataikat, és ülnek a tüskéin. Bármennyire hihetetlen, ilyenek is vannak, még ha nem is igen szokott róluk beszámolni más hetilap. Józsa László

9 Szilágyság/ Kaleidoszkóp Autósoknak Ellenõrzés mûszerek nélkül a biztonságos autózás érdekében Nap mint nap tanúi lehetünk a katasztrofális baleseteknek, amelyek mindig maradandó nyomot hagynak autós életünkben úgy anyagilag, mint morálisan, a legmegrázóbb mikor emberi életek is áldozatai lettek. A statisztikai adatok egyértelmûen kimutatják, hogy a balesetek kilencven százaléka a vezetési gyakorlat hiánya, illetve mûszaki okok miatt következik be. Ezért szeretném nyomatékosan felhívni autós vezetõink figyelmét az Ellenõrzés mûszerek nélküli írásunk fontosságára a mindennapi autózások során. A kötelezõ és a törvény által elõírt periodikus mûszaki ellenõrzés elvégeztetése nem, jelenti azt, hogy a gépkocsi tulajdonosok vagy vezetõknek ezt követõen nem kell rendszeresen megvizsgálni, tüzetesen ellenõriznie kocsijuk mûszaki állapotát. Ha naponta vagy kétnaponként az elsõ indulás ellõtt ellenõrizzük a gépkocsinkat úgy álló helyzetben, mint menetközben, akkor száz százalékosan ki tudjuk küszöbölni a mûszaki okokból történõ baleseteket. Ellenõrzés álló helyzetben Vessünk egy pillantást a kerekekre. Ha szükséges, pótoljuk a hiányzó levegõ mennyiséget és a hiányzó szelepsapkákat vagy a nem záró szeleptûket. Sok autós a maga kárán tanulja meg, hogy nem szabad akárkinek a a koleszterinmolekulák is. Magyarországon kívül minden országban a koleszterin hivatalos elnevezése a cholesterol (koleszterol). A koleszterint egyrészt a máj termeli, ez az úgynevezett endogéntermelés. Másrészt az elfogyasztott táplálékkal kerül a szervezetünkbe, ez jelenti az exogén felvételt. Ha a táplálékkal felvett koleszterin mennyisége kevesebb, akkor a máj többet termel, ha többet fogyasztunk, akkor a máj kevesebbet termel. Ezek a források határozzák meg a vér koleszterinszintjét. Egészséges embereknél, ahol jól mûködik a bonyolult kiválasztó, szabályozó rendszer és az étrend sem tartalmaz nagy mennyiségû koleszterint, a vérzsírszintek a normál értékhatáron belül maradnak. A koleszterin fontos építõanyaga a szervezet sejthártyáinak, bizonyos hormonok, vitaminok alkotórésze, ezen kívül megtalálható az epesavakban is. Az idegsejtek koleszterinben gazdag burokba ágyazódnak, amit a vér juttat el a sejtekhez. Ez a vegyület is létfontosságú a szervezet optimális mûködéséhez. A koleszterin csak meghatározott értékig hasznos. Nagyon fontos, hogy mindig a megfelelõ mennyiségben és a megfelelõ helyen legyen jelen. Amennyiben a vér koleszterinszintje meghaladja a normálértéket, illetve kórosan magas, különbözõ elváltozások jönnek létre, ami betegségek kialakulásához vezet. Magyarországon a magas koleszterinszint az egyik legjellemzõbb rizikófaktor. Háromféle koleszterin van, két káros és egy jó. A káros koleszterinek: LDL; VLDL, a jó pedig a HDL. Laboratóriumi vizsgálattal számszerûleg külön-külön is meg lehet határozni az egyes összetevõket. A magas összes koleszterinszint (TC) és ezen belül az alacsony HDL (védõ) szint a magas vérnyomással, magas vércukorszinttel és a dohányzással együtt, de önmagában is az érelmeszesedéssel járó betegségek kialakulásának fõ kockázati tényezõje. Felhalmozódik a vérben, a felesleg lerakódik az érfalon, az ér átmérõje egyre jobban beszûkül. A sejtek nem kapják meg a mûködésükhöz szükséges oxigént. Súlyos esetekben teljesen elzárja a vér útját az erekben. Így játszik szerepet az érelmeszesedés kialakulásában (a szívkoszorúérelmeszesedésének következménye az infarktus, az tanácsát elfogadnia s a szerint szabályoznia a gumik nyomását nyáron vagy télen. Kétségtelen, hogy a kisebb nyomás nagyobb felfekvést, biztosit a talaj és a gumi között, ezért a kerék jobban tapad. De ne feledjük, hogy a súrlódás nagyságát mindig a kocsi terhelése és a súrlódási tényezõ határozza meg. Gyakorlatilag a gumiabroncs mintázatának épsége vagy kopottsága számít. Tisztelt autós kollégák határozottan állítom, hogy sokkal bizonytalanabb a gépkocsi vezetése a puhább gumikkal, mert lényegesen romlik a gépkocsi stabilitása, nem beszélve az üzemanyag fogyasztásról, amely akár 25%-kal is megnõhet. Tehát tartsuk be pontosan a gyártó cég által, elõirt, a gumi típusának megfelelõ guminyomást, inkább mindig növeljük 2-3 tized bár nyomással, mint hogy csökkentsük! A gumiabroncsok futófelületének egyenlõtlen kopásából mindig a futómû meghibásodására, vagy a futómû hibás beállítására is gyanakodhatunk. A gumiabroncsok kagylós kopásából pedig a lengéscsillapítók hibájára lehet következtetni. A motortérben ellenõrizzük az ékszíj vagy az ékszíjak feszességét, az olajszintet, kihangsúlyoznám fõleg a fékfolyadék és a hûtõfolyadék! Ellenõrizzük továbbá a hûtõrendszer tömítettségét, az olajszivárgást, benzincsepegést! Három hónaponként Magas koleszterin- és vérzsírszintek A zsírok a szervezet alapvetõ építõelemei. Közéjük tartoznak az úgynevezett trigliceridek és agyi erek meszesedése agykárosodáshoz vezet, a végtagi erek meszesedése következtében megszûnik a kezek és lábak vérellátása). A koleszterin egy része a vékonybélbõl visszakerül a keringésbe, a többi az epefolyadékkal együtt a széklettel kiürül a szervezetbõl. Azért van jelentõsége a rostdús táplálkozásnak, mert a rostok magukba szívják a koleszterinben gazdag epesavakat is, ez segíti a kiürülésüket. A vér koleszterintartalmát órás koplalás után kell meghatározni, az értéket az étkezés is befolyásolja. A vizsgálatot két alkalommal végzik, két pozitív eredmény után lehet csak felállítani a magas vérzsírszint (hiperlipoproteinémia) diagnózisát. Amennyiben az összes koleszterin (TC) a vérszérumban negatív eredményt ad, nincs szükség az alkotóelemek részletes meghatározására. Magas koleszterinértékre utal, ha a szem alatt vagy a szemhéjon kisebb-nagyobb sárgás foltok láthatók, ezek apró koleszterinlerakódások. Az érelmeszesedés szempontjából a legveszélyesebb az LDL koleszterin. Normál összes érték: 3,6-5,2 mmol/l. Egyes tanulmányok szerint ennél is kevesebb, 4,5 mmol/l. Triglicerid Szintén a táplálékkal felvett zsírok alkotóeleme, ellenõrizzük az akkumulátor elektrolit szintjét és az esetleges hiányokat cellánként csak desztillált vízzel pótoljuk! Miután beindítódtuk a motort, figyeljük meg, hogy nem hallatszik-e szokatlan zörej. Indulás ellõtt fõleg hosszabb utaknál ellenõrizzük, hogy van-e elég üzemanyagunk. Ellenõrzés menetközben Elsõként még álló helyzetben indulás elõtt gyõzõdjünk meg a fékek biztonságos mûködésérõl, menetközben még mielõtt kiérnünk a forgalomba egy erõs fékezéskor ellenõrizzük, hogy megtartja a kocsi eredeti irányát. Továbbá menetközben ellenõrizzük az olajnyomást, a hûtõvíz hõmérsékletét a generátor mûködését. Kísérjük figyelemmel, hogy nagyobb motorfordulat számon nem halható szokatlan zörej a motorból, a hajtómûbõl vagy a kipufogórendszerbõl! Mindezek az ellenõrzések rendszeres elvégzése biztosítja számunkra a biztonságos vezetést, és idõben észrevehetjük az olyan meghibásodásokat, amelyeket kezdeti szakaszban sokkal könnyebb kijavítani, mint elhanyagolt elõrehaladott állapotban, amikor majd minden esetben valóságos hibaláncot képezve nehezítik meg mint a diagnosztizálást, mind a javítást, a költségek növekedésérõl nem is beszélve. Tímár József autószerelõ mester de a szervezet zsírszövetei is legnagyobb részben trigliceridekbõl állnak. Tartalék energiaforrást jelentenek a test számára. Nem csak egyenesen az ételeinkkel, italainkkal jutunk hozzá, mert a szervezet más élelmiszerekbõl (túlzott cukor-, szénhidrátfelvétel) is szintetizálja. A koleszterinés a trigliceridérték megemelkedése a vérben jelentkezhet külön-külön is, de mindkettõ lehet magas. Ennek következménye, hogy megnõ az érelmeszesedés kialakulásának veszélye és ezzel az infarktus rizikója. Normálértéke a vérben 0,8-2,3 mmol/l. Már fiatal korban is lehet magas a vér koleszterin- és trigliceridszintje, fõleg túlsúlyos egyéneknél. Húsz éves kortól öt évenként, harminc éves kor felett évente javasolt elvégeztetni a vérzsírszintek vizsgálatát. Nagyobb a kockázat azoknál, akiknek a családjában elõfordult korai érbetegség, 50 éves kor alatt infarktus. Vizsgálatot kell végeztetni akkor is, ha magas vércukorszint és magas vérnyomás jelentkezik, illetve ha valaki túlsúlyos vagy dohányzik. HDL (High Density Lipoprotein) Ez az úgynevezett védõfaktor, a jó koleszterin a vérben. Normál értéke 0,9-1,4 mmol/l felett van. Ez a koleszterin az LDL lerakódását akadályozza meg, illetve képes eltávolítani az érfalból a koleszterint. A jó az, ha a koleszterin és a HDL egymáshoz viszonyított aránya 5:1. Például, ha valakinek 6 mmol/l a koleszterinszintje, akkor a HDL szintnek 1,2-1,4 körüli értéke csökkenti a kockázatot. A HDL mennyiségét a szervezetben növeli az egészséges táplálkozás, az optimális testsúly, de legfõképpen a rendszeres testmozgás. A lassan kialakuló magas vércukorszinthez, cukorbetegséghez hasonlóan a magas koleszterinszintet is nevezhetjük néma kórnak, mert önmagában nem jár fájdalommal, nem okoz tüneteket. Közvetve vált ki bajt, a hosszú évek során kialakuló érszûkület, szív- és érrendszeri betegségek formájában. A magas vérzsírszintek kialakulhatnak bizonyos betegségek kísérõ tüneteként is, például pajzsmirigy-alulmûködés, cukorbetegség, a máj elzsírosodása, okozhatja bizonyos gyógyszerek hosszú távú szedése is. Az alapbetegség gyógyítása után általában a koleszterinszint is rendezõdik. A táplálkozási eredetû magas vérzsírszintek helyes étrenddel jól befolyásolhatók. A belsõ (endogén) koleszterinelválasztás zavaránál a diéta mellett gyógyszeres kezelésre is szükség van. Origo 17,2 százalékkal nõtt az autópiac Az év elsõ negyedében 17,2 százalékkal nõtt az autók eladása 2007 hasonló idõszakához viszonyítva. Az autógyártók és -importálók egyesületének (APIA) adatai szerint az idén értékesített jármûvek száma meghaladja a at. A legjobban fogyó autómárkák között ismét a Dacia vezet eladott gépkocsival, 26,1 százalékos piaci részesedéssel. Második helyen a Skoda áll több mint 6000 eladott autóval és 7,5 százalékos piaci részesedéssel. A Volkswagen a hazai autópiac 7 százalékát, a Ford és a Renault pedig 6,8 százalékát birtokolja az elsõ negyedév adatai szerint. Nokia mobilok töltése, bárhol, bármikor A Nokia DC-8 egy miniatûr energiaforrás, melynek segítségével akkor is feltölthetjük lemerült mobilt, ha sehol nincs a közelben egy 220 Voltos hálózati csatlakozó. Belsejében egy 1,5 Voltos AA elem található, a végén pedig egy 2 milliméteres mini akkutöltõ csatlakozó. A 150 gramm tömegû készülék 73 milliméter hosszú, 22 milliméter széles és 22 milliméter vastag. A Nokia DC-8 ára 25 euró. Génekben lehet a hosszú élet titka A világ legidõsebbként ismert embere, Edna Parker április 20-án betöltötte 115. évét. A Bostoni Egyetem kutatói két éve vettek vérmintát az idõs nõtõl, a kutatók 110 évnél idõsebb emberek dnsébõl tartanak fenn egy adatbázist. Mintegy száz mintát tárolnak itt - mondta Tom Perls öregedési szakértõ, a program vezetõje. Mindössze 75 ember (64 nõ és 11 férfi) él ma világszerte, akiknek a kora igazolhatóan meghaladja a 110 évet - állítja a kaliforniai központú gerontológiai kutatócsoport. Edna Parker 45 éves kora, férje halála óta százéves koráig egyedül élt farmján, akkor fiához költözött. Pár hónappal késõbb unokája ájultan találta a nõt almáskertjükben a hóban. Az idõs nõ azonban felépült, csak néhány ujjbegyén szenvedett el fagyási sérülést. Edna Parker túlélte két fiát, Cliffordot és Earlt. Öt unokája, 13 dédunokája és 13 ükunokája él. Két lánytestvére közül Georgia 99, Opal 88 évet ért meg. A New York-i, Albert Einsteinrõl elnevezett öregedéskutatási orvosi intézet igazgatója, Nir Barzilai szerint csaknem minden száz év felettire érvényes, hogy családjában egy nõvér, anya, vagy más rokon szintén hosszú életet élt. Barzilai és munkatársai több olyan genetikai mutációt találtak az idõsek adatbázisában, amely összefüggésben lehet a hosszú életkorral. Akár úgy, hogy lassítja az öregedési folyamatot, akár úgy, hogy növeli a kor elõrehaladtával járó betegségekkel szembeni ellenállóképességet. Perls elmondta, hogy a hosszú élet titkát ma genetikai, környezeti okok és az életmód együttes hatásában látják. Nagyjából 1500, száz év fölötti emberen végzett kutatása alapján úgy látja, ezek az emberek jobban kezelik a stresszt, mint az átlagemberek. (MTI)

10 10. Sportvilág - Humor Erdélyben a Dakar-pótló rali Nagybányára érkezett a motorsport világsztárjait felvonultató Közép-Európa-rali Izgalmas száguldást hozott a Dakar-rali örökébe lépõ Közép-Európa-rali második napja, amelyen elsõ ízben a motorsport történetében Romániában, Nagybánya környékén üldözték egymást a versenyzõk. A futam után az autósok között a francia Stéphane Peterhansel, míg a motorosok versenyében honfitársa, David Casteu vezet összetettben. Felpörgetett motorok hangjára ébredtek a nagybányaiak minap, a város központja ugyanis átalakult a Közép-Európa-rali fõhadiszállásává. A bámészkodó tekintetek közepette overálos szakemberek dolgoztak azon, hogy a gépjármûvek a lehetõ legjobb állapotban vágjanak neki a 292 km-es távnak. A hosszú métereken keresztül felsorakozott gépjármûvek, a sürgölõdõ emberek sajátos hangulatot kölcsönöznek a városnak, olyannyira, hogy az egyszerû járókelõre is átragadhat az adrenalin. A legnehezebb szakasz Már a verseny elõtt sejteni lehetett, hogy a Nagybánya környéki szakasz lesz a legnehezebb. Az egyik áldozata ráadásul épp Mark Coma volt, aki miután a reggel elbukott a KTM-mel, kénytelen volt feladni a viadalt. A Dakar-klasszis még tegnap visszautazott Barcelonába. A szatmárnémeti motoroson, Gyenes Emánuelen azonban nem fogott ki a nehéz pálya: miután vasárnap a 14. volt, hétfõn már az elõkelõ hatodik helyen teljesítette a mért szakaszt. Sajnálom, hogy kiesett, de így én elõrébb léptem mondta a versenyrõl fáradtan visszatért Gyenes. Az élen a francia Casteu zárt. Az autósok versenyét ezúttal a Dakarspecialista Peterhansel (Mitsubishi) nyerte, de Carlos Sainz (Volkswagen) csak 22 másodpercre maradt el tõle. A Kis-Czeglédi duó a 15. eredményt érte el a Nissannal, míg az Opel Antara volánja mögött ülõ Szalay Balázs és Tóth György a 18. helyen zárta a második szakaszt. A quadosoknál a francia Hubert Deltrieu állt az élre, mögötte Rãzvan Irimescu és Szabó László a sorrend. A kamionosoknál a helyzet változatlan: a holland Hans Stacey Man-ja tegnap sem talált legyõzõre. Darázsiék viszont javítottak, s tegnap már a kilencedik idõt autózták. Élet a gépjármûparkban Amíg a pilóták viszontagságos útjukat teljesítik, a csapat tagjai egy kis pihenõhöz jutnak. A szervizkamionok között kempingezõ szerelõk alvásra, evésre, beszélgetésre használják az idõt, hisz amint pilótáik befutnak, ismét megkezdõdik a nagyüzem. Vannak, akik a kamionok árnyékában vertek sátrat, megint mások szállodában pihennek. Ottjártunkkor épp a verõfényes napsütésben lazítottak. Palik László szervízkamionjának sem kellett tegnap útnak indulnia, hiszen a versenyzõk nem csak Nagybányáról indultak, hanem oda is tértek vissza. Miután Laci felborult, rendbe kellett hoznunk az autót, így csak éjjel érkeztünk meg mesélték. A felszerelésük megvolt hozzá, minden alkatrészbõl legalább két-három darabot hoztak. A Dakar-ralival ellentétben itt rövidebbek a távolságok, így a pilóták gyakorlatilag sprintversenyt futnak, kevésbé tartalékolják a jármûvet. A szlovák Katrinak sem kímélte motorját, így az összetettben elõrelépett a harmadik helyre. Szerelõje elmondta: erre a versenyre igazából nem Dakar-motor kell. A Közép-Európa-rali következõ állomása már ismét Magyarországon volt. A pilóták kedden vágtak neki a 479 kilométeres távnak. (maszol) Öt-tíz aranyat várnak Pekingben a magyarok Öt-tíz aranyérmet vár a pekingi olimpián a magyar közvélemény. Az emberek közel kétharmada szerint a kajak-kenu hozhatja a legtöbb magyar elsõséget, de nagy az elvárás az úszókkal szemben is - derült ki abból a reprezentatív felmérésbõl, amelyet a Szerencsejáték Zrt. megrendelésére március végén készítettek el a magyar lakosok körében. A Tippmix Olimpiai Kutatást ezer fõ megkérdezésével végezték el, s az embereket egyrészt arról faggatták, milyen szereplést várnak a magyar sportolóktól az augusztusi ötkarikás játékokon, másrészt hogy mennyire tájékozottak a korábbi olimpiákon történtekkel kapcsolatban. A felmérés szerint a válaszadók majdnem kétharmada öt-tíz aranyérmet vár Pekingben a magyar sportolóktól. A fiatalok optimistábbak, a 30 év alattiak ötöde ugyanis még tíznél is több magyar olimpiai elsõségre számít. A magyarok 58,6 százaléka szerint a kajak-kenu hozhatja a legtöbb aranyat, de az úszókkal szemben is elég nagy (37,5 százalék) az elvárás, különösen a hölgyek körében. A felmérés alapján a magyar lakosság 68,1 százaléka igyekszik figyelemmel kísérni a pekingi ötkarikás játékok eseményeit, és kis híján egynegyedük minden versenyszámot megnéz majd a tévében. A válaszadók csaknem kétharmada felelt helyesen arra a kérdésre, hogy ki nyerte az olimpiákon az elsõ magyar aranyérmet, még a legalacsonyabb végzettségûeknek is több mint a fele tudta a választ. A felmérés szerint a magyarok kedvenc sportja már nem a labdarúgás (18,2 százalék), hanem az úszás (21,6 százalék). Utóbbi inkább a fiatalok, míg a futball az idõsebbek körében népszerû. Ezen kívül még a kézi-, a vízilabda és a kajak-kenu számít kedveltnek. A férfiak körében az autó-motorsport a legnépszerûbb, a nõknél pedig a mûkorcsolya. A kutatásból az is kiderült, hogy a férfiak sokkal rosszabbul tûrik a mûkorcsolya-közvetítéseket, mint a nõk a focimeccsekét. MTI Dzsungel A tanító néni ezt kérdezi a gyerekektõl órán: - Gyerekek! Ki tudná megmondani, hogy mi az a dzsungel? Pistike nagyon jelentkezik: - A dzsungel olyan hely, ahová az ember keze még nem tette be a lábát! Patika Az egyik gyógyszertárban óriási robbanás történt. Kijöttek a tûzoltók, a mentõk, a környékbeliek is odasereglettek. Az épületbõl füst és korom szállt ki, az összetört üvegajtón kitámolygott a patikus megfeketedett köpenyében. Odalépett egy idõs nénihez, aki ijedten ácsorgott a bejárat mellett: - Kérjen egy új receptet az orvosától, de mondja meg neki, hogy ne kézzel írja, hanem nyomtassa ki! Panoráma Egy ingatlanügynök egy lakást mutat egy házaspárnak. A feleség megkérdezi: - Megmutatná, milyen innen a kilátás? A hirdetésben az állt, hogy gyönyörû a panoráma. Az ügynök széthúzza a függönyöket, mire a férj elégedetlenül felkiált: - Hol van itt a kilátás? Azok a hegyek pont eltakarják! Templomi esküvõ Egy fiatal pár esküvõ elõtti megbeszélésre megy a paphoz. A võlegény nem járt korábban templomba, ezért elég kényelmetlenül érzi magát. A pap egy kérdõívet vesz elõ, és kérdéseket tesz fel a párnak. - Kijelenti, hogy szabad akaratából veszi el feleségül T. Máriát? - kérdezi a fiútól. Hosszú néma csend következik, a fiú gondolkodik. - Írja be kérem, hogy igen. - szól közbe a lány. Pedantéria - Az én férjem nagyon pedáns. Minden héten lenyírja a füvet a házunk elõtti kertben. - Az én férjem is hetente nyírja. - De az enyém kisollóval. Vacsora A skót fiú büszkén meséli apjának, hogy vacsorázni vitte a barátnõjét. - És mibe került ez neked? - kérdezi az apja. - 4 fontba. - De hisz az nagyon sok! - Jó-jó, de mit tehettem volna, mikor nem volt nála elég pénz? Ismerkedés Szabó egy éjszakai bárban sokáig szemez egy szexisen öltözött szõke nõvel. Végül megszólítja: - Mondja, hölgyem, hajlandó lenne egy vadidegen férfival hazamenni? - Soha! - feleli a nõ szemérmesen. - Soha, kedves, öreg barátom! Jövendõbeli A skót nyugodtan ül a hintaszékében, Sajnos a számítógépek tönkrementek így mindent kézzel kell csinaljunk! Szilágyság/17. Titkárnõk a XXI. században amikor beront hozzá a felesége: - Képzeld, éppen a lányunk szobáját akartam kitakarítani, benyitottam, és azt látom, hogy egy vadidegen fiú ölében ül, és a sötétben csókolóznak! Mire a férje: - Tetszik nekem ez a fiú. Csak egy széket használ, és spórol az árammal. Nyaralás A férjem azt szokta mondani, ha nyaralunk, élvezzük ki annak minden percét a pénzünkért. Nem tudom, én vajon jól használom-e ki a szabadságot. Idén, mikor a tengerparton hasalva olvastam egy könyvet, a párom visszajött a szörfözésbõl és rámpirított: - Te csak itt olvasgatsz, mikor ez 300 dollárunkba kerül naponta? Új állás A sógornõm nemrég új állást talált. Próbavásárlásokat kell végeznie különbözõ áruházakban, és jelentést írni a kiszolgálásról. Néhány hét elteltével megkérdeztem tõle: - Hogy tetszik az új állásod? - Jaj, imádom! Azt a két dolgot kell tennem, amit legjobban szeretek: vásárolni és másokat kritizálni. És még fizetnek is érte! Fogorvosnál Tegnap voltam a fogorvosomnál. Mikor végzett a fogtöméssel, így szóltam hozzá: Ez most lehet, hogy kicsit fájni fog, doki. Nincs egy vasam sem. Mázli - Képzeld, mekkora mákom van! - Miért? - Tegnap amikor a szeretõmmel sétáltunk, összefutottam a feleségemmel. - És? - Õ se volt egyedül. Nagyapó - Igazán büszke lehetek magamra. 70 éves múltam és nincs egy õsz hajszálam sem! - mondta nagyapó a tükör elõtt és boldogan végigsimította kopasz fejét... Vasúti járõr Két rendõr sétál a síneken. - Nézd! - szól az egyik. - Ott a távolban összefutnak a sínek. - Fussunk oda, nehogy baleset legyen, nézzük meg! Futnak. Egyszer csak az egyik hátrapillant. Látja, hogy a távolban összefutnak a sínek. - Állj meg, nem figyeltünk, és túlfutottunk rajta. Étteremben A múltkor meghívtam a barátomat egy nagyon elegáns étterembe vacsorázni. Amikor megérkeztünk, egy pincérnõ az asztalunkhoz kísért. Az asztalon kristálypoharak és gyönyörû porcelán teríték. Leültünk, a barátom kivette az ezüst szalvétagyûrûbõl a damaszt szalvétát, a nyakába tette és elkezdte hátul összecsomózni. Erre odahajol hozzá a pincérnõ, és suttogva kérdezi: - Uram, borotválkozni készül vagy hajat vágatni?

11 Szilágyság/17. Hirdetés 11. * Eladó Krasznán a zilahi útban, 46 ár terület, 22 méter széles utcafronttal. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Krasznán eladó ház 22 ár telekkel, a Csucsai út 804 szám alatt. Irányár 30 ezer euró. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Krasznán 15 ár területen ház eladó (két szoba, konyha, kamara) a Csucsai út 702. szám alatt. Irányár euró. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Vegyes vörösbor eladó 3,5 lej/liter. Érdeklõdni lehet a vagy a ös telefonon. * Szilágy megyében ingatlanokkal rendelkezõ, dolgozó férfi hozzáillõ nemdohányzó hölgyet keres 35 éves korig. Tel: * Gyermekfelügyeletet vállalok Zilahon. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Eladó ház Szilágyszentkirályon. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Eladó ház Szilágyszegen 3 szobával, konyhával központi fûtéssel, melléképületekkel és telekkel. Érdeklõdni lehet a vagy as telefonon. * Ház eladó Krasznán a Csucsai út 702 szám alatt (2 szoba, konyha, melléképület, 15 ár területen). Irányár 40 ezer euró. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Fehérrel festett és üveggel együtt ellátott jó állapotban lévõ faablakok eladók a Kossuth utca 38/A szám alatt. Érdeklõdni lehet a vagy es telefonon. * Eladó Zilahon 29 árnyi terület a Pálkertnél. Érdeklõdni lehet a os telefonon. * Balatonon (Szárszó faluban) eladó kertesház. Érdeklõdni lehet a as vagy este 9 óra után a telefonon. * Fiatal, megbízható nõ takarítást vagy gyermekvigyázást vállal. Érdeklõdni lehet a * Eladó Sarmaságon kertes ház (Tavasz u. 16., az iskolával szemben), szántóföld, szilvás, szõlõskert pincével, hordók, kádak, szõlõtörõ prés. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Rátonban eladó 10 család méh kaptárral (stas méretû keret) vagy nélküle. Érdeklõdni lehet a es telefonon este 8 után. * Eladó Szilágysomlyón felújított kertes ház 750 m2 területtel. Érdeklõdni lehet a vagy a es telefonon. * Krasznán a Csucsai út 795. szám alatt eladó két lakrészes ház kerttel, melléképületekkel. Érdeklõdni lehet a helyszínen. * Szilágysámsonban eladó magántermõ és oltottt szõlõdugvány. Érdeklõdni lehet a vagy a es telefonon. * Eladó Bagos központjában építésre alkalmas panorámás telek 60 m. utcafronttal összesen 2900 m2 és 20 szilvafával. Érdeklõdni lehet a * Beteg nõ gondozására megbízható személy jelentkezését várom Zilahon a ös telefonon. Kérem mielõbb hívjanak! * Eladó kombi Trabant 2009-ig érvényes technikai vizsgával. Érdeklõdni lehet a as telefonon. * Sürgõsen eladó 6 ár telek Diósadon a 396 szám alatt. Ára 6000 lej. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Eladó Zilah központjában (Gh. Doja út) 1182 négyzetméternyi terület. Érdeklõdni lehet a os telefonon. * Eladó 2. emeleti három szobás lakás hõközponttal, parkettel, felszerelt fürdõszobával Zilah központjában. Érdeklõdni lehet a vagy es telefonon. * Eladó 4 szobás földszinti tömbházlakás a Stadion negyedben.(valamint garázs, pince és padlás). Ideális magáncégek számára. Érdeklõdni lehet a vagy a es telefonon. * Ház és telek eladó Zoványon a 26. szám alatt. Érdeklõdni lehet a as telefonon. * Zilahon kiadó 30 ár szántóföld a Pálkert útján, továbbá eladó kitûnõ állapotban lévõ Arctic hûtõszekrészny fagyasztóval. Érdeklõdni lehet a es telefonon. Mocsolyára Tolnai Katalin édesanyámnak! 75. születésnapodon és azután is Isten gazdagon áldja meg életed, amint te is áldás voltál és vagy számunkra. Maradj velünk még nagyon sokáig! Fiad Miklós, menyed Rózsa és unokáid Bence, Eszter és Máté Szakképzett férfi vagy nõi fodrászt vagy tanuló jelentkezését várjuk a FIGARO fodrászszalonba. Érdeklõdni lehet a , as telefonon. Eladó 11 ár szántóföld a Somos oldalon (a Fenyves határánál). Érdeklõdni lehet a as telefonszámon. Együttérzéssel és õszinte részvéttel osztozunk Major Sára kolléganõnk és családja fájdalmas gyászában, melyet a szeretõ férj, apa és nagyapa elvesztése miatt éreznek. A krasznai iskola munkaközössége HOSU Szélvédõközpont GimaRom Dealer Szélvédõk és ajtóablakok árusítása, beszerelése Csomagtartók autóknak, buszoknak és kamionoknak Zilah December 22. utca 96. szám. Tel/fax: Mob: , sportweekend@yahoo.com Megnyitottam pszichológiai kabinetemet Zilahon a Sf. Vineri magánklinikán (str. Sf. Vineri 10/A) -pszichológiai tanácsadás és terápia gyerekeknek és felnõtteknek, - pszichológiai teszt gépkocsivezetõknek. Elõjegyzésért hívja es telefonszámot vagy érdeklõdni lehet Fuchs Réka pszichológusnál a es telefonszámon! Utazzon kényelmesen és biztonságosan NAPPAL a NEOCAR KFT.-vel, személyszállítás menetrend szerint naponta (hétfõ-szombat) a Zilah - Ferihegy - Budapest - Zilah útvonalon. Indulás REGGEL 8 órakor a zilahi autóbuszállomásról. Visszatérés órakor a budapesti Népliget Nemzetközi Buszpályaudvarról. Helyfoglalásért hívja a 0260/ as telefonszámot. További információkat a: Ro: 0744/607562, 0744/ Hu: 0630/ , 0630/ számokon kaphat. Köszönjük bizalmát! A WALEX-WMX Kft. Gépjármû-vezetõi tanfolyamot szervez A,B,C, C+E kategóriákban, 18 éves korhatárral és 21 éves korhatárral D kategóriában. MAGYAR NYELVÛ vizsgázási lehetõséggel. Elérhetõség: telefonon. A cég titkársága a Ciobanca-kabinettel egy fedél alatt mûködik. Várjuk jelentkezésüket! EURO POP Nemzetközi és belföldi személyszállítás Naponta menetrendszerinti járatokkal közlekedik Zilahról Budapestre (a repülõtérre is). - Indulás Zilahról órakor az autóbusz-állomásról, - indulás vissza Budapestrõl kor a Népliget buszpályaudvar 19-es peronjáról. Helyfoglalásért hívjon minket: 0260/619019, 0744/ (RO), 0670/ (HU) ÚJ ÚTVONALAK!!! Spanyolország - Madrid - 90 euró, Ausztria, Olaszország és Németország HUNTERLAND Új vadászüzlet Zilahon C. Coposu utca K2 tömbház (a vadászati hivatal épületében) Tel: TÜNDE Kft. Sarmaságon a Tavasz utca 2/A szám alatt (líceum mellett) megnyitotta az ÚJ és MODERN BÚTOR- ÜZLETÉT! Nyitvatartás munkanapokon: óra Szombaton: óra Érdeklõdni lehet a és telefonokon. Akciós árak, részletvásárlás, házhozszállítás! Szeretettel várunk minden érdeklõdõt!

12 12. Információ Adóváltoztatás: jön a környezetvédelmi illeték Júliustól lép érvénybe a környezetvédelmi illetékké átváltoztatott regisztrációs adó döntötte el hétfõn a kormány, amely errõl szóló sürgõsségi rendeletet fogadott el. E szerint az adó értékét ezentúl úgy számolják ki, hogy figyelembe veszik az autók által kibocsátott szennyezõ anyagokat és széndioxid-mennyiséget. A régi és az új adórács értékei között vannak eltérések, így a kormány azt is vállalta, hogy visszaadja a különbözetet azoknak a személyeknek, akik a régi változat szerint többet fizettek. Az adóból kizárólag környezetvédelmi projekteket finanszíroznak. Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnök bejelentette, hogy egyebek között az autópark frissítésére vonatkozó program költségeit fedezik majd ebbõl pénzbõl. Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi felmérések szerint a nyilvántartott romániai gépkocsik 54 százaléka nem rendelkezik Euro besorolással, tehát ezek a jármûvek fokozottan szennyezik a környezetet. Az új rendelet az Európai Bizottság tetszését is elnyerte. Az EB a régi adó miatt 2007-ben eljárást indított Románia ellen. Csak elõhívóval lehet tárcsázni Romtelecom számokat Helyi hívás esetén is csak a teljes telefonszám tárcsázásával lehet majd telefonálni a Romtelecom rendszerén belül május 3. után. Ez azt jelenti, hogy minden egyes hívásnál használni kell a hálózati azonosítót (02), majd a körzeti elõhívó számot, ami megyék szerint változik. A változtatás oka az, hogy jelenleg a Romtelecom ügyfelei egymást a megyén belül közvetlenül is hívhatják, a szokásos 02 plusz megyei elõhívót csak távolsági beszélgetés esetén kell használni. (A Romtelecom-számok vidéken hat, Bukarestben hét számjegybõl állnak.) Az alternatív vezetékes szolgáltatók számait viszont csak a 03-as hálózati azonosítóval és a cég területi elõhívójával együtt lehet tárcsázni. A Romtelecom a rendszer átállítását két ütemben végzi. Május 3. és a július 31. között lehet használni a régi és az új, tízszámjegyû tárcsázási módszert is. Az új megoldás augusztus 1-tõl válik kizárólagossá. Munkaszüneti nap május 2. Munkaszüneti nappá nyilvánította a kormány 2008 május 2.-át, pénteket: így csütörtöktõl (május 1.) vasárnapig négy szabadnapjuk lesz az állami alkalmazottaknak. A május 2-i kihagyást május 24-én pótolják majd. Zárva tartanak a postai hivatalok A Román Posta Országos Vállalat (CNPR) bejelentette, hogy a postai hivatalok zárva tartanak a román húsvétkor, április 28.-án és május 1.-én. A két ünnep közt (április 25-26, illetve április ) kisebb késésekre kell számítani a levelek és csomagok kézbesítésekor. PIACVEZETÕ BRÓKERCÉG Legalább középfokú végzettséggel rendelkezõ munkatársak jelentkezését várja biztosítási és hitelközvetítési feladatok ellátására. Mellékfoglalkozásként végezhetõ munkára a magas kereseti lehetõség mellett a képzést díjmentesen biztosítjuk. Jelentkezés interjúra és idõpont egyeztetés a es telefonon. Szilágyság/17. Új épületekre már idéntõl kötelezõ az energetikai tanúsítvány Az épületek energetikai jellemzõinek tanúsítását egy 2002-ben hozott Európai Uniós irányelv írja elõ a tagországoknak, 2006-os hatállyal. Bár Románia 4 év türelmi idõt kért és kapott, már 2007-ben elkészült az épületek energetikai hatékonyságának kiszámítási módszertana, valamint a jogszabály alkalmazási rendelkezése: az új épületek 2007 elsõ napjától, míg a meglévõk amennyiben el- vagy bérbe adják azokat január elsejétõl kell rendelkezzenek energetikai tanúsítvánnyal. A Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium épülete az elsõ középület, amely rendelkezik energetikai tanúsítvánnyal. Az között épült ingatlan energetikai tanúsítványát április 21.-tõl bárki megtekintheti az épület elõcsarnokában. A tanúsítványnak az elsõ oldala egy olyan ábra, mint amilyet egy ideje az elektromos A központi bank elnöke szerint júliusig két éves csúcs közelében marad az infláció. Márciusban 8,6 százalékos éves inflációt jegyeztek fel, miután az ütem 2007 elején még 3,7 százalék volt. Az inflációemelkedés oka részben az élelmiszerek világpiaci árának a növekedése, a bérek emelkedése és a hazai kereslet bõvülése. Mugur Isãrescu jegybanki elnök úgy vélte, hogy az infláció várhatóan augusztustól kezd mérséklõdni, addig akár 0,3 százalékponttal is meghaladhatja a márciusi 8,6 százalékot. háztartási gépekre ragasztanak, és mely mutatja, hogy milyen energia osztályú (A, B, C) az adott készülék. A 10 évig érvényes tanúsítvány szerint ahhoz, hogy a minisztérium épülete 100%-osan energiatakarékos legyen, meg kellene oldani az épület ventillációját, hõszigetelni kellene a teraszokat, és gazdaságosabb épület kivilágítási menedzsmentet kellene alkalmazni. Isãrescu: Júliusig két éves csúcson marad az infláció Az ABN Amro egyik elemzõje szerint az áprilisi infláció 8,6 százalékos lesz, majd júniusra 8,2 8,3 százalékra mérséklõdik. Júliusban azonban ismét 8,6 százalékra nõ, ha a terveknek megfelelõen végrehajtják a lakossági gázáremelést. Legutóbbi jelentésében a román jegybank 5,9 százalék körüli decemberi inflációt jelzett elõre, ami jóval meghaladja a 2,8 4,8 százalékos idei célsávot. A jövõ évi célsáv 2,5 4,5 százalék, aminek nem tervezik a felülvizsgálatát Isãrescu múlt hét csütörtöki kijelentése szerint. Változnak a személyi igazolványok A belügyminisztérium (MIRA) törvénytervezetet nyújtott be a kormányhoz a személyi igazolványok módosítására: az új kártyákon már nem szerepelne a szülõk neve, viszont a viselõ állampolgárságát feltüntetnék. Újítás lesz még, hogy az igazolványon feltüntetik azokat a településeket, ahonnan a viselõ ki van tiltva. Az új személyi igazolvány méreteiben megegyezik majd a jelenlegivel, a fénykép színes lesz és az ország címere, zászlaja továbbra is látható lesz majd rajta. Horgász, vadász és kemping felszerelések Zilah, December 22. (Kraszna utca) utca 39. szám Tel/Fax: , Mobil: sportweekend@yahoo.com ÚJ üzletünk megnyílt Zsibón Avram Iancu utca, Bl. G8 1. ap. Tel: Ingyenes apróhírdetési szelvény 15 szóig Feladó neve és címe Telefonszáma Szöveg 17./2008 A szelvényt személyesen is be lehet hozni a szerkesztõségbe vagy postai úton lehet továbbítani. Kérjük nyomtatott betûvel töltsék ki a hírdetõ szelvényt, ne feledjék feltüntetni nevüket, lakcímüket, telefonszámukat. Adataikat bizalmasan kezeljük, szeretnénk elkerülni a kellemetlen meglepetéseket! Kizárólag a kitöltött szelvényt fogadjuk el, és csak magánszemélyektõl..

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA 2. osztály

EREDMÉNYLISTA 2. osztály EREDMÉNYLISTA 2. osztály Sor- Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamon Feladatlap Összpontszám szám dás 1. Nagy Alexandra - Komáromi Judit Iuliu Maniu Általános Zilah 30 69,5 99,5 Fanni 2.

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására - 2017 Tavasz - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából, az ifjúság közéleti

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Eredménylista. Fürkész verseny, megyei szakasz, Szilágy megye. 5. osztály. Pataki Ida Simion Bărnuțiu Általános Iskola Zilah

Eredménylista. Fürkész verseny, megyei szakasz, Szilágy megye. 5. osztály. Pataki Ida Simion Bărnuțiu Általános Iskola Zilah Eredménylista Fürkész verseny, megyei szakasz, 2016-2017 Szilágy megye tanár neve 1 Keresztes Anna Dorottya 5. osztály Pataki Ida Simion Bărnuțiu Általános Zilah 47 88 135 2 Bőti Kincső Sarolta Veres Tünde

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Szilágy Körzet: Szilágysomlyó S.sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Bőti Kincső Sarolta Veres Tünde Báthory István Általános Iskola

Részletesebben

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

Az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyverseny szabályzata a 2015-ös évre

Az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyverseny szabályzata a 2015-ös évre Ikt.sz. 238/ 2014.04.16. DIRECȚIA PENTRU ÎNVĂȚĂMÂNT ÎN LIMBILE MINORITĂȚILOR Jóváhagyva, Király András György, oktatási államtitkár Láttamozva, Szőcs Domokos igazgató Az Apáczai Csere János magyar nyelv,

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá.

A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá. I. A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá. Benkő István Alapítványi pályázatai A Benkő István Alapítvány a következő pályázatokat hirdeti

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

MAGYAR NAP a Varsói Egyetemen

MAGYAR NAP a Varsói Egyetemen Barátka Agnieszka PhD hallgató, Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék MAGYAR NAP a Varsói Egyetemen 2017. május 26-án megrendezésre került a Varsói Tudományegyetem Magyar Tanszékének és a Varsói Magyar

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA

MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Az ösztöndíj-pályázat (a továbbiakban Ösztöndíj ) részletes szabályait a Magyarországi Szlovákokért Közhasznú Alapítvány (a továbbiakban

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kereskedelmi Bank Rt. által 1988. december 17-én a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem javára létesített UNIVERSITAS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alapító dokumentum szellemében a 2016-os

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 23. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Hátrányos Helyzetű tanulók

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez 1. NAPIRENDI PONT A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23-i ülésére

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. október

Pályázati figyelő 2010. október Jelmagyarázat n.r. nincs adat nem releváns Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i Nemzeti Kulturális Alap - NKA NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiuma

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása.

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. XI. 26.-án, Szarvas Város Szlovák Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, a Szlovák Önkormányzat székházában. (Szarvas, Eötvös u. 44/1.) Jelen vannak: Mótyán Tibor elnök

Részletesebben

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely A Székely Szabadság Napja - 2016. március 10., Marosvásárhely 2016. 03. 04. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre

Részletesebben

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím!

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím! Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő Tisztelt Cím! Az előző évekhez hasonlóan ismét szeretnénk segítséget nyújtani a diákoknak a központi matematika

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával Mintaértékű gyakorlatok a napilapok, hetilapok, folyóiratok középiskolai felhasználásának

Részletesebben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja

Részletesebben

A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009.

A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009. A GONDOLATOK ÉRTÉKE az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009. Egyetlen verssel vagy rövidprózával akár 100.000 Ft készpénzt is nyerhet! Továbbá lehetőséget kap az Irodalmi Rádió hangzó-

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV

XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV IFJÚ TEHETSÉGEKÉRT CSONGRÁD MEGYEI JÖVŐNK ÉRDEKÉBEN MATEMATIKA-, FIZIKATANÁROK EGYESÜLET SZEGEDI ALKOTÓMŰHELYE 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 117. 6724 Szeged, Kisteleki

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

Eredménylista Szilágysomlyó

Eredménylista Szilágysomlyó Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szűcs Annamária Bara Jusztina Báthory István Általános Iskola 152 2. Székely Dóra-Krisztina Bara Jusztina Báthory István Általános Iskola 150 3. Janus Emese Bara Jusztina

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

JÓ GYAKORLAT. A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást

JÓ GYAKORLAT. A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást JÓ GYAKORLAT A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást 1 Bevezetés A József Attila ÁMK-ban nagy hagyománya van a versenyeknek, különösen a József Attila Napokon rendezett versenycsokornak.

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-46/2015. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016.

Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Én így tanítanám az informatikát. Most minden általános iskolai, középiskolai és szakiskolai oktatásban résztvevő tanuló megmutathatja, hogy milyen informatika

Részletesebben

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM az elte MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM felvételi szabályzata Márton Áron Szakkollégium 2017 a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: szmsz) második számú melléklete Jelentkezés a Szakkollégiumba

Részletesebben

Székely Szabadság Napja (2013. március 10.)

Székely Szabadság Napja (2013. március 10.) 2013. évi I. szám (Március hó) Székely Szabadság Napja ( 10.) Rendünk a nemzeti egység és összetartozás elkötelezettjeként részt vett a Székely Szabadság Napján március 10-én. Március 10. napja a székelyek

Részletesebben

Ingyenes vállalkozói tanácsadás

Ingyenes vállalkozói tanácsadás Ingyenes vállalkozói tanácsadás A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége regionális tanácsadói 2013. szeptember 2-től a TÁMOP 2.5.3.C-13/1 projekt keretében, adózás, jog, pályázat, finanszírozás,

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-22/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 24. napján 12.50 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre.

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. Kedves Sportbarát! IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny M E G H Í V Ó 2009. 09. 27. Szeretettel meghívom a klubodat a IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. A verseny 2009. november

Részletesebben

A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei

A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei There are no translations available. Jancsó Benedek történelmi emlékverseny A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei A szóbeli versenyre történő felkészüléshez ajánlott

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Dunakeszi, 2013. május 21. Tyimofejevné Iványi Réka a kuratórium elnöke Az alapítvány

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015. A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2014/2015. tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT

Részletesebben

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről.

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről. SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának 2007. március 21-i üléséről. A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal épületében

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására Jelen felhívás célja, hogy segítséget nyújtson a Szándéknyilatkozatok (pályázatok)

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben