A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE"

Átírás

1 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről Jelen közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2012. (III. 20.) VM rendelet (továbbiakban: támogatási rendelet) alapján nyújtott támogatások kifizetésének részletes rendjét határozza meg, illetve a kifizetés igényléséhez használható nyomtatványokat rendszeresíti. I. A kifizetés igénylésének feltételei Kifizetési kérelmet a támogatási rendelet 10. (3) bekezdése alapján a támogatott tevékenység megvalósítását követően, legkésőbb 20 napon belül kell benyújtani az erdészeti igazgatóság székhelye szerint illetékes MVH területi kirendeltségéhez A támogatási rendelet 10. (5) bekezdésének értelmében az ügyfél a támogatható műveleteket a támogatási határozat jogerőre emelkedésétől számított két évig, de legkésőbb október 31-ig köteles megvalósítani. Tevékenység megvalósítása: az adott erdőrészletre benyújtott kifizetést alátámasztó bizonylatokban, számlákban, szerződésekben a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozóan feltüntetett teljesítési dátumok közül erdőrészletenként a legutolsó. Kifizetési kérelmet az az ügyfél is nyújthat be, aki az adott jogcím vonatkozásában még nem rendelkezik az MVH által kibocsátott támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal. A kifizethető támogatás összege nem haladhatja meg az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (továbbiakban: EMVA Vhr.) 19. (3) és (4) bekezdés szerinti kiadásigazoló bizonylattal igazolt kiadások 50%-át Tájékoztatás: A támogatási rendelet naptól hatályos 10. (6) bekezdése alapján az ügyfél nem köteles a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 80%-át teljesíteni. II. A kifizetési kérelem benyújtása Jelen közlemény alapján az ügyfél a megvalósított műveletre, erdőrészletenként egy kifizetési kérelmet nyújthat be, a támogatási határozat jogerőre emelkedésétől számított két évig, de legkésőbb november 20-ig. A kifizetési kérelem akkor is benyújtható, ha az ügyfél az adott jogcím vonatkozásában benyújtott támogatási kérelem alapján még nem rendelkezik az MVH által kibocsátott támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal. 1

2 Az támogatási rendelet 7. (4), (5), (6) bekezdése értelmében az alábbi kiadások számolhatóak el: Befejezett ápolás keretein belül támogatható műveletek: kézi ápolás: kapálás, kaszálás, metszés, fakivágás; gépi ápolás: tárcsázás, kultivátorozás, talajmarás, kaszálás, fakivágás; a terepi munkák erdészeti szakirányítása. Tisztítás keretein belül támogatható műveletek: a kézzel vagy géppel végzett tisztítás, tisztítási anyag megsemmisítése, a terepi munkák erdészeti szakirányítása. Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 7. (1) bekezdés e) és f) pontja szerinti faültetvény, vagy kultúrerdő természetességi kategóriájú erdőkben a fentieken túl: a kézi ápolás: kapálás, kaszálás, metszés; a gépi ápolás: tárcsázás, kultivátorozás, talajmarás, kaszálás. (kultúrerdő: elegyarányát tekintve több, mint 70%-ban idegenhonos, erdészeti tájidegen, vagy több, mint 50%-ban intenzíven terjedő fafajokból álló erdők, ahol az adott termőhelynek megfelelő természetes erdőtársulást alkotó őshonos fafajai kevesebb, mint 30%-os elegyarányban, vagy egyáltalán nincsenek jelen, faültetvény: jellemzően idegenhonos fafajokból vagy azok mesterséges hibridjeiből álló, szabályos hálózatban ültetett, legalább 15 éves vágásfordulóval intenzíven kezelt erdő.) Törzsnyesés keretein belül támogatható műveletek: a kézzel vagy géppel végzett nyesés, nyesési anyag megsemmisítése; a terepi munkák erdészeti szakirányítása. Figyelem! Támogatás nem fizethető ki arra a tevékenységre, amelyet az Evt (1) bekezdése alapján az erdő fennmaradásának vagy fejlődésének veszélyeztetése miatt az erdészeti hatóság elrendelt. A kifizetési kérelmet a jelen kérelem mellékeltét képező D , D , D valamint D számú nyomtatványon, postai úton kell benyújtani az erdőrészlet szerinti erdészeti igazgatóság székhelye szerint illetékes MVH területi kirendeltségéhez. A benyújtás napja a borítékon szereplő postai bélyegző dátuma. Javasoljuk, hogy a küldeményt tértivevénnyel adja fel. A kifizetési kérelmet a támogatható művelet megvalósítását követő 20 napon belül kell benyújtani. Figyelem! a támogatandó műveletet az ügyfél saját felelősségére megkezdheti a támogatási kérelem benyújtását követően, a támogatható műveleteket a támogatási határozat jogerőre emelkedésétől számított két évig, de legkésőbb október 31-ig végezheti el. Csatolandó dokumentumok: az aktuális kifizetési kérelemben elszámolni kívánt kiadásokat igazoló, a Végrehajtási rendelet 19. (6) bekezdésben meghatározott, a támogatási határozat azonosító számát 2

3 tartalmazó és rájegyzéssel ellátott számlák, bizonylatok ügyfél által hitelesített másolati példánya. Amennyiben az ügyfél a kifizetési kérelem benyújtásakor még nem rendelkezik a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal, abban az esetben a számviteli bizonylaton a támogatási határozat iratazonosítóját nem kell feltüntetnie. Azonban a munka elvégzését igazoló kiadásigazoló bizonylatnak és a tételes számlarészletezőnek tartalmaznia kell a támogatási kérelemben szereplő erdőrészlet azonosítókat. az aktuális kifizetési kérelemben elszámolni kívánt kiadások pénzügyi teljesítését igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, nyugta) ügyfél által hitelesített másolati példánya, a jelen közlemény és 4. számú mellékletét képező számlaösszesítő és tételrészletező nyomtatványok. Az elszámolni kért bizonylaton az alábbiakat kell feltüntetni: a támogatási határozat azonosító száma, amennyiben az ügyfél rendelkezik helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozattal, az elszámolni kívánt kiadásokat igazoló számlákhoz, bizonylatokhoz kapcsolódó erdőrészlet azonosító(k), a Támogatás elszámolására benyújtásra került rájegyzés, az Eredetivel egyező másolat rájegyzés. Figyelem! Az érintett bizonylat az EMVA Vhr. 19. (7) bekezdése alapján az elszámoláshoz nem fogadható el, amennyiben a benyújtott bizonylatmásolat az EMVA Vhr. Végrehajtási rendelet 19. (6) bekezdésében előírt, az alábbiakban felsorolt kötelező tartalmi adatokat és rájegyzést, vagy azok bármelyikét nem tartalmazza: a támogatási határozat azonosító száma, amennyiben az ügyfél rendelkezik helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozattal, a Támogatás elszámolására benyújtásra került rájegyzés. Amennyiben a bizonylat a fentieknek való meg nem felelés miatt került elutasításra, úgy az elutasított bizonylat más kifizetési kérelemhez kapcsolódóan ismételten nem nyújtható be. A jelen közlemény mellékleteit képező nyomtatványok beszerezhetőek az MVH megyei kirendeltségein, valamint letölthetőek a weboldalról, a Közlemények menüpontból. III. A kifizetési kérelem elbírálása Az MVH a kifizetési kérelmeket adminisztratív úton teljes körűen ellenőrzi, a kifizetési kérelmek bírálata során helyszíni ellenőrzés, illetve helyszíni szemle lefolytatására is sor kerül. IV. A támogatás kifizetésének feltételei A támogatás az alábbi feltételek teljesülése esetén fizethető ki. - A befejezett ápolás, a tisztítás, valamint a törzsnyesés befejezését követően a kifizetési kérelem a tevékenység megvalósítását követően legkésőbb 20 napon belül benyújtásra kerül. 3

4 - A befejezett ápolást az erdőgazdálkodó oly módon végezte el, hogy ott a kifizetési kérelem benyújtását követő 90 napban - a védett fajok kivételével: - az Evt. 7. (1) bekezdés a)-e) pontja szerinti erdőben, azaz a természetes erdőben, természetszerű erdőben, származék erdőben, átmeneti erdőben és kultúrerdőben az erdősítés erdőterv szerinti célállományának megfelelő fő- és elegy fafajain kívüli fafajok 1 évesnél idősebb egyedei, valamint a fő és elegyfajok növekedését veszélyeztető, azok csúcshajtását elérő cserjék és lágyszárú növényzet, vagy - az Evt. 7. (1) bekezdés f) pontja szerinti faültetvényt alkotó fafajokon kívül egyéb lágy- vagy fás szárú növényzet 220 cm-es magasságot meghaladó egyedei nem találhatóak, - A tisztítást az erdőgazdálkodó úgy végzi el, hogy ott a kifizetési kérelem benyújtását követő 90 napban az erdősítés erdőterv szerinti célállományának megfelelő fő- és elegy fafajain beleértve faültetvény és kultúrerdő természetességi kategóriájú erdők esetében bármely őshonos fafaj egyedét is kívüli fafajok 1 évesnél idősebb egyedei, valamint a fő- és elegyfajok növekedését veszélyeztető, azok csúcshajtását elérő lágyszárú növényzet a védett fajok kivételével nem található,, - A törzsnyesést az erdőgazdálkodó úgy végezte el, hogy ott a kifizetési kérelem benyújtását követő 90 napban, a nyesés eredményeként az erdőrészletben található faegyedek törzsrészének alsó, legalább 5 méteres magasságáig, vagy 12 méternél alacsonyabb átlagmagasságú faállomány esetében legalább 3 méteres magasságig tőben mérve 3 cm-nél vastagabb vagy 1 évesnél idősebb ágak nem találhatók évi XXXVII. törvény 7. (1) Az erdőket a bennük található erdei életközösség természetességi állapota szerint, aszerint, hogy a természetes folyamatok és a korábbi erdőgazdálkodás együttes hatására kialakult, vagy kialakított állapotuk mennyire áll közel a termőhelynek megfelelő természetes erdőtársuláshoz az Adattárban a következők szerint kell elkülöníteni: a) természetes erdők: az adott termőhelyen a bolygatatlan erdők természetes összetételét, szerkezetét és dinamikáját mutató erdők, ahol a faállomány természetes úton magról illetve a természetes körülmények között sarjról is szaporodó őshonos fafajok esetében emberi beavatkozás nélkül sarjról jött létre, és ahol idegenhonos, erdészeti tájidegen fafaj csak szálanként fordul elő és intenzíven terjedő fafaj nincs jelen; b) természetszerű erdők: az adott termőhelyen a bolygatatlan erdők természetes összetételéhez, szerkezetéhez hasonló, természetes úton létrejött vagy mesterséges úton létrehozott és fenntartott erdők, ahol az idegenhonos és az erdészeti tájidegen fafaj(ok) elegyaránya nem több 20%-nál, intenzíven terjedő fafaj pedig legfeljebb csak szálanként fordul elő; c) származék erdők: az emberi beavatkozás hatására fafajösszetételében, szerkezetében átalakított vagy átalakult, azonban meghatározóan az adott termőhelynek megfelelő természetes erdő társulásalkotó őshonos fafajaiból álló, de a természetes társulás egyes fafajait, illetve a természetes szerkezet elemeinek nagy részét nélkülöző, mag vagy sarj eredetű erdők; idetartoznak az olyan erdők, melyekben az idegenhonos és az erdészeti tájidegen fafajok elegyaránya 20 50% közötti, az intenzíven terjedő fafajok elegyaránya 20% alatt van; d) átmeneti erdők: az emberi beavatkozás hatására fafajösszetételében, szerkezetében erősen átalakított vagy átalakult, csak kisebb részben az adott termőhelynek megfelelő természetes erdőtársulást alkotó őshonos fafajaiból álló, a természetes szerkezet elemeinek nagy részét nélkülöző, mag vagy sarj eredetű erdők, amelyekben az idegenhonos és az erdészeti tájidegen fafajok elegyaránya 50 70% közötti, továbbá minden olyan erdő, ahol az intenzíven terjedő fafajok elegyaránya 20 50% között van; e) kultúrerdők: elegyarányát tekintve több, mint 70%-ban idegenhonos, erdészeti tájidegen, vagy több, mint 50%-ban intenzíven terjedő fafajokból álló erdők, ahol az adott termőhelynek megfelelő természetes erdőtársulást alkotó őshonos fafajai kevesebb, mint 30%-os elegyarányban, vagy egyáltalán nincsenek jelen; f) faültetvény: jellemzően idegenhonos fafajokból vagy azok mesterséges hibridjeiből álló, szabályos hálózatban ültetett, legalább 15 éves vágásfordulóval intenzíven kezelt erdő. 4

5 A törzsnyesés akkor támogatható, ha a főfafaj darabszáma a támogatott tevékenység elvégzésekor, illetve azt követően eléri az Evt. 4. mellékletében meghatározott minimális darabszámot. V. Jogkövetkezmények - Amennyiben az ügyfél az adott erdőrészletre vonatkozóan a támogatott tevékenység megvalósítását követően, legkésőbb 20 napon belül nem nyújt be kifizetési kérelmet, akkor az intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül az adott erdőrészlet vonatkozásában. - Ha a befejezett ápolás elvégzése után, a kifizetési kérelem benyújtását követő 90 napban az Evt. 7. (1) bekezdés a)-e) pontja szerinti természetes erdőben, természetszerű erdőben, származék erdőben, átmeneti erdőben, kultúrerdőben a 10. (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti területen 1 évesnél idősebb egyedek, valamint a fő és elegyfajok növekedését veszélyeztető, azok csúcshajtását elérő cserje és lágyszárú növényzet csoportosan jelennek meg a területen, utalva az állománynevelési munkák szakszerűtlen, illetve nem kellő gondossággal történő végrehajtására, akkor az intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül az adott erdőrészlet vonatkozásában. - Ha a befejezett ápolás elvégzése után, a kifizetési kérelem benyújtását követő 90 napban az Evt. 7. (1) bekezdés a)-e) pontja szerinti természetes erdőben, természetszerű erdőben, származék erdőben, átmeneti erdőben, kultúrerdőben a 10. (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti területen néhány, szálanként elkülönült 1 évesnél idősebb, a célállomány fő- és elegy fafajain kívüli egyed, valamint a fő és elegyfajok növekedését veszélyeztető, azok csúcshajtását elérő cserje és lágyszárú növényzet található, de közvetlen környezetükben az irtás elvégzése egyértelműen megállapítható, akkor az ügyfél az erdőrészletre eső támogatás összegének 10%-át köteles visszafizetni. - Ha a befejezett ápolás elvégzését és a kifizetési kérelem benyújtását követő 90 napban, az Evt. 7. (1) bekezdés f) pontja szerinti faültetvényben a 10. (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti területen a faültetvényt alkotó fafajokon kívül egyéb lágyvagy fás szárú növényzet 220 cm-es magasságot meghaladó egyedei csoportosan jelennek meg, utalva az állománynevelési munkák szakszerűtlen, illetve nem kellő gondossággal történő végrehajtására, akkor az intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül az adott erdőrészlet vonatkozásában. - Ha a befejezett ápolás elvégzését és a kifizetési kérelem benyújtását követő 90 napban, az Evt. 7. (1) bekezdés f) pontja szerinti faültetvényben a 10. (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti területen a faültetvényt alkotó fafajokon kívül egyéb lágyvagy fás szárú növényzet 220 cm-es magasságot meghaladó egyedei szálanként jelennek meg, de közvetlen környezetükben az irtás elvégzése egyértelműen megállapítható, akkor az ügyfél az erdőrészletre eső támogatás összegének 10%-át köteles visszafizetni. - Ha az ügyfél a törzsnyesés elvégzése után a kifizetési kérelem benyújtását követő 90 napban az erdőben található faegyedek törzsrészének alsó, legalább 5 méteres magasságáig, vagy 12 méternél alacsonyabb átlagmagasságú faállomány esetében 5

6 legalább 3 méteres magasságig tőben mérve 3 cm-nél vastagabb vagy 1 évesnél idősebb ágak találhatóak, akkor az intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül az adott erdőrészlet vonatkozásában. - Amennyiben az ügyfél erdőterülete a támogatási időszak alatt 20 hektár alá csökken, akkor az intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül. - Amennyiben a támogatási rendelet 2. mellékletben foglalt táblázat 11. és 14. sor C oszlopa szerinti nyilatkozat ellenére, és a támogatási rendelet 3. (6) bekezdés szerinti időpontig a foglalkoztatás nem valósul meg, a kedvezményezett a támogatás 20%-át köteles visszafizetni. - Ha a törzsnyesés elvégzésekor, illetve azt követően a főfafaj darabszáma nem éri el az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény végrehajtásáról szóló 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet 4. mellékletében meghatározott minimális csemeteszámot, akkor az jogosulatlan részvételnek minősül az adott erdőrészlet vonatkozásában. VI. Közlemény kapcsolódó mellékletei - 1. számú melléklet: Kifizetési kérelem Főlap D számú melléklet: Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap D számú melléklet: Számla- és bizonylatösszesítő B betétlap D számú melléklet: Tételrészletező betétlap D számú melléklet: Kitöltési útmutató a kifizetési kérelemhez - 6. számú melléklet: Önellenőrzési lista VI. Kapcsolódó jogszabályok a Tanács szeptember 20-i 1698/2005/EK Rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról a Bizottság december 15-i 1974/2006/EK Rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról a Bizottság január 27-i 65/2011/EU rendelete a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról; az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2012. (III. 20.) VM rendelet; az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről szóló 115/2003. (XI. 13.) FVM rendelet; 6

7 az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), az Európai Halászati Alapból (EHA), valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA) támogatott programok és intézkedések pénzügyi, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról, lebonyolításának rendjéről szóló 82/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2012. (III. 20.) VM rendelet módosításáról szóló 122/2012. (XII. 6.) VM rendelet. VI. A Közlemény hatálya Jelen közlemény a kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről szóló 77/2012. ( ) számú MVH Közlemény, valamint az azt módosító 175/2012. (XII. 15.) számú MVH Közlemény. További információ az címen kérhető. Amennyiben a közlemény és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás vagy eltérés merül fel, abban az esetben a jogszabályok az irányadók. Budapest, február 12. Palkovics Péter elnök 7

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó

Részletesebben

25/2012. (III. 20.) VM

25/2012. (III. 20.) VM 25/2012. (III. 20.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2013.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/1. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatáshoz A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26)

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség 6. Napirend Tisztelt képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség Csizmár Gábor bánki lakos a tó feletti önkormányzati parkerdőben kiépíthető tanösvény és kilátóhely létesítésének gondolatával

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2013/2014. tanévi nyomtatványokról I.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2013/2014. gazdálkodási

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter./.... (..) VM rendelete a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti támogatásokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2014/2015. tanévi nyomtatványok közzétételéről

Részletesebben

Erdőtermészetesség: kihívások és realitások

Erdőtermészetesség: kihívások és realitások Erdőtermészetesség: kihívások és realitások BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet 2010 Fontosabb kezdeményezések Az európai erdők védelmével foglalkozó,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2014 (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2014 (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2014 (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igényléséről Jelen

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN

ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ADarányi Ignác Terv a Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 végrehajtási programja. A

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2011 (VI. 22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2011 (VI. 22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2011 (VI. 22.) számú KÖZLEMÉNYE a kertészeti gépek technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A Mezőgazdasági

Részletesebben

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan Hírlevél Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan 2458 Kulcs, Rákóczi u. 139. tel.:25/252-752 email:info@mezofoldihid.hu www.mezofoldihid.hu Ezúton felhívjuk

Részletesebben

éve (határozat kelte) 2010. 2010. január 1. 270,42 2011. 2011. január 1. 277,95

éve (határozat kelte) 2010. 2010. január 1. 270,42 2011. 2011. január 1. 277,95 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 70/2011. (IV. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 21/2010. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 21/2010. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 21/2010. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE Az ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és

Részletesebben

A Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2012. (VII.5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2012. (VII.5.) számú KÖZLEMÉNYE A Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2012. (VII.5.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mez gazdasági termel k indulásához a 2012. évben igényelhet támogatások részletes feltételeir l Jelen közlemény az

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE egyes, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről szóló közlemények

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint!

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint! D0034-02 Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő iratazonosítója 2 Név, dátum, aláírások Kitöltés dátuma Ügyfél aláirása Könyvvezetésért felelős személy Név Aláírása Azonosítója 3

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyes

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 151/2010. (X. 01.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 151/2010. (X. 01.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 151/2010. (X. 01.) számú KÖZLEMÉNYE Az ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 54/2008. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 54/2008. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 54/2008. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE A 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2014. (V. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

PROGRAMZÁRÁS Összefoglaló a kifizetési kérelmekről. EMVA III. IV. tengely

PROGRAMZÁRÁS Összefoglaló a kifizetési kérelmekről. EMVA III. IV. tengely PROGRAMZÁRÁS Összefoglaló a kifizetési kérelmekről EMVA III. IV. tengely 1 Kérelmek benyújtásának lehetséges időszakai Falufejlesztés, vidéki örökség megőrzése, mikrovállalkozás, turisztika, leader jogcímek,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

Az EHA társfinanszírozásában megvalósuló HOP 2. támogatási tengelye szerinti beruházási támogatások eddigi tapasztalatai és jövőbeli kilátásai

Az EHA társfinanszírozásában megvalósuló HOP 2. támogatási tengelye szerinti beruházási támogatások eddigi tapasztalatai és jövőbeli kilátásai Az EHA társfinanszírozásában megvalósuló HOP 2. támogatási tengelye szerinti beruházási támogatások eddigi tapasztalatai és jövőbeli kilátásai MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága Feldolgozóipari

Részletesebben

A EHA kérelmek benyújtási és helyszíni ellenőrzési tapasztalatai, az új kiírás sajátosságai

A EHA kérelmek benyújtási és helyszíni ellenőrzési tapasztalatai, az új kiírás sajátosságai A EHA kérelmek benyújtási és helyszíni ellenőrzési tapasztalatai, az új kiírás sajátosságai Vanyúrné Szanyi Judit beruházási rendszerfelelős MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága Feldolgozóipari

Részletesebben

D Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: cím:

D Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név:  cím: A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód: 6.359.02.01, 6.463.01.01 1 Főlap iratkódja

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 147/2010. (IX. 30.) számú KÖZLEMÉNYE. A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 147/2010. (IX. 30.) számú KÖZLEMÉNYE. A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 147/2010. (IX. 30.) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 57/2012 (IV. 18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 57/2012 (IV. 18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 57/2012 (IV. 18.) számú KÖZLEMÉNYE az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igényléséről Jelen

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014.

Részletesebben

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím: Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:

Részletesebben

Jogcímkód: Általános tudnivalók

Jogcímkód: Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.127.08.01 Általános tudnivalók

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2014. (VIII.19.) KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2014. (VIII.19.) KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2014. (VIII.19.) KÖZLEMÉNYE a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A 2011-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott de minimis támogatás igénybevételéről I. A támogatás jogszabályi alapja A sertésfeldolgozást végző

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek. A Felhívás kódszáma: VP

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek. A Felhívás kódszáma: VP FELHÍVÁS Az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására A Felhívás címe: Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek A Felhívás kódszáma: VP5-8.6.2-16

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 132/2008. (XI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 132/2008. (XI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 132/2008. (XI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági

Részletesebben

Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók

Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 68/2015. (V. 18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 68/2015. (V. 18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 68/2015. (V. 18.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2014/2015.

Részletesebben

A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai

A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai Szakképzés 2015. január 8. A 139/2008. (X.22.) FVM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 112/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 112/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 112/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím: Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 145/2011. (IX. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 145/2011. (IX. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 145/2011. (IX. 20.) számú KÖZLEMÉNYE Az ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

Jogcímkód: Általános tudnivalók

Jogcímkód: Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.131.01.01 Általános tudnivalók

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 97/2014. (VI. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 97/2014. (VI. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 97/2014. (VI. 20.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint nyújtandó beruházási támogatások kifizetésének igényléséről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 86/2010. (V. 31.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 86/2010. (V. 31.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 86/2010. (V. 31.) számú KÖZLEMÉNYE az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2012. (VI. 29.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2012. (VI. 29.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2012. (VI. 29.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatás

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01)

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01) TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK... 3 D0721-01 MŰKÖDÉSI ELŐLEG KIFIZETÉSI KÉRELEM... 5 2 Általános tudnivalók 1. A kérelem formanyomtatványának

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti, a 2016/2017. tanévre vonatkozó kifizetési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a Mezőgazdasági Üzemek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás kifizetésének igényléséről

Részletesebben

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Füsi Erzsébet NAKVI SZFO megbízott osztályvezető A szakképzési

Részletesebben

5. sz. melléklet. 1. Ki jogosult kifizetési kérelmet beadni?

5. sz. melléklet. 1. Ki jogosult kifizetési kérelmet beadni? 5. sz. melléklet TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján az Európai Unió által társfinanszírozott mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoptok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód: 35001, 46001 1 Főlap iratkódja 2 Azonosítási

Részletesebben

13/2014. (II. 24.) VM rendelet

13/2014. (II. 24.) VM rendelet Magyar joganyagok - 13/2014. (II. 24.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott 1. oldal egyes agrártámogat 13/2014. (II. 24.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 14/2012. (I.20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 14/2012. (I.20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 14/2012. (I.20.) számú KÖZLEMÉNYE a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A Mezőgazdasági

Részletesebben

Kifizetési kérelem. EMVA III-IV tengely. Zirc, 2011.05.26.

Kifizetési kérelem. EMVA III-IV tengely. Zirc, 2011.05.26. Kifizetési kérelem EMVA III-IV tengely Zirc, 2011.05.26. 1 KÉRELMEK Támogatási kérelem támogatás igénybevételére való jogosultság megállapítására szolgál Kifizetési kérelem támogatási kérelemben elfogadott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2016/2017. tanévi megállapodás és megállapodás-módosítás

Részletesebben

KIVONAT. Letöltés. Letöltés

KIVONAT. Letöltés. Letöltés Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről 1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben