Meddig száguldhat a Wall Street? Befektetési hírlevél

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Meddig száguldhat a Wall Street? Befektetési hírlevél"

Átírás

1 Meddig száguldhat a Wall Street? Befektetési hírlevél MÁRCIUS ÁPRILIS

2 A vonat, amire érdemes lehet felszállni: Amerika Tipp: Globális fejlett piaci részvény eszközalap Kétféleképpen is kereshet amerikai befektetéseken a magyar. Egyrészt az árfolyam növekedésen, ha az amerikai részvények drágulnak. Másrészt pedig a dollár forinthoz viszonyított árfolyam erősödésén. Az elmúlt egy évben mindkét faktor jól működött: az 500 legnagyobb, a new yorki tőzsdén forgó cég átlagos árfolyam változását mérő S&P 500 tőzsdeindex 2010 tavasza óta folyamatos emelkedéssel mára megduplázta értékét (de például az iphone okostelefont is gyártó Apple ez idő alatt 250 százalékkal drágult), a dollár pedig a forinthoz viszonyítva ugyanezen idő alatt több, mint 40 százalékot erősödött. AZ S&P 500 AMERIKAI TŐZSDEINDEX* forrás:: Federal Reserve Bank Of St. Louis *az elmúlt 5 évben, dollárban számolva

3 A trend pedig egyelőre úgy tűnik, folytatódik. A részvények ugyan kisebb technikai korrekción mennek át április közepén, ám ilyen hosszú tőzsdei emelkedés után a legtöbb elemző a profit realizálást normális piaci reakciónak véli. Ugyanakkor a tőzsdei cégek 2015 első negyedéves gyorsjelentései elég jónak ígérkeznek hozzá, hogy újabb emelkedés kezdődjön. A primus inter pares, azaz első az egyenlők között a bankszektor, amely az összes többi ágazat jövőjét meghatározza hitelnyújtásaival, köszöni és jól van: a neves J.P. Morgan nyeresége 25 százalékkal nőtt és az Alcoa alumíniumgyártó is a vártnál jobb eredményekkel rukkolt elő. Most, hogy az olajár valamelyest visszaerősödött és 50 dollár fölött stabilizálódott (de év végéig van, aki akár 70 dolláros hordónkénti árat vár), az energiaszektor eddigi eredmény kilátásait hónapról hónapra csökkentő vállalataiba is visszakerül a bizalom. A jelenlegi előrejelzések alapján az 500 társaság átlagos egy részvényre jutó nyeresége 125 dollárra nő, ám Ed Yardeni, a neves alapkezelő és pénzügyi guru szerint ez a végleges adatok után 130 dollárra emelkedhet. Ha ez valóban így lesz, akkor az amerikai tőzsde még csak kiugróan drága sem lesz, hiszen az átlagos P/E (azaz árfolyam/ nyereség arány, amelyik megmutatja, hogy a tőzsdei kurzus hányszorosa az egy részvényre jutó nyereségnek) azzal visszacsökkenne a nemzetközi összehasonlításban inkább átlagosnak mondható 16,5 -es szorzóra. Az amerikai gazdaság jól muzsikál, a GDP növekedést idén 2,7 százalékra, 2016-ban 2,9 százalékra becsli a világ vezető pénzügyi tanácsadó társasága, a Pricewaterhouse Coopers (az euró-övezetre csak 1,3 és 1,7, Japánra 1,4-1,4 százalékot jósolnak). A munkanélküliség 5,5 százalékra csökkent, egyre több az állás, egyre több az elkölthető jövedelem és ezzel a vállalatok bevétele. A dollár erősödése is ez utóbbi miatt várható, a prognózisok alapján már 2015-ben elérheti az euróval szembeni, 1:1 átváltási arányt. A mind több állásajánlat miatt előbb-utóbb, ha nem akarják, hogy elcsábítsa a konkurencia, a jó szakmunkások bérét kénytelenek lesznek emelni a munkaadók. Az emelkedő béreket persze a cégek megpróbálják beépíteni az áraikba, és a több elkölthető jövedelem is áremelkedéshez vezet. A növekvő inflációnak az amerikai jegybank kamatemeléssel próbálja útját állni (a drágább hitel lehűti a beruházási és a vásárlási kedvet is), a magasabb dollárkamat viszont igazi mézesmadzag a világszerte nulla százalék körüli kamatkörnyezetben. A már most is éledező dollár-befeketési kedv tovább erősítheti a világ elsőszámú gazdasági és katonai hatalmának nemzeti valutáját.

4 IRÁNYTŰ - eszközmegoszlása Lengyel részvények 32% Kelet-európai részvények 32% Ázsiai részvények 32% Pénzpiaci eszközök 4% Dél-afrikai részvények 32% Kelet-európai részvények 32% Ázsiai részvények 32% Pénzpiaci eszközök 4% forrás:: Vienna Life IRÁNYTŰ ALAPOK: IRÁNY KELET-EURÓPA! Tipp: Iránytű algoritmus vezérelt abszolút hozamú trendkövető eszközallokációs eszközalapok Óriási árfolyam-emelkedés indult meg a közép-kelet európai tőzsdéken, amely komoly nyereséget hoz az Iránytű alapok befektetőinek. A drágulás oka, hogy a térség országainak tőzsdéi ez elmúlt időszakban jócskán lemaradtak a többi részvénypiactól. A világ tőzsdéin az elmúlt egy évben az átlagos árfolyam emelkedés 13,7 százalékos volt, Észak-Európában 27 százalékos, míg a Távol-Keleten 31 százalékos volt a nyereség. A világgazdaság növekedése újra növelte a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát, ugyanakkor a világ nagy jegybankjai is a nagyobb rizikó mellett magasabb nyereséggel kecsegtető tőzsdék felé terelik a nagy nemzetközi befektetési bankok és nyugdíjalapok menedzsereit. (Az állampapírokon ugyanis szinte már egy fillért sem lehet keresni: a 10 éves futamidejű francia államkötvények 0,4 százalékos, a legbiztonságosabbak közé sorolt német államkötvények nulla százalékot, a megegyező lejáratú svájci papírok pedig egyenesen negatív (éves -0,13 százalékos) a hozam azaz gyakorlatilag tárolási díjat kell fizetni a befektetőknek.) A fejlődő piacokon is nagy volt az árfolyamok emelkedése (Kínában 38 százalékos, Indiában 25 százalékos), Közép-Európa ugyanakkor kimaradt a vásárlókedv 2014-es meglódulásából. A régió országaiban átlagosan mindössze 11 százalékkal emelkedtek a kurzusok. Míg Magyarország ebből a szempontból a jobban teljesítők közé tartozik a maga 19 százalékos árfolyam nyereségével, a varsói tőzsde ugyanezen 12 hónap alatt mindössze 1,8 százalékkal, a prágai parkett 7 százalékkal erősödött. Pedig a gazdasági kilátások egyáltalán nem rosszak: a 38 millió lakosú Lengyelország 2015-ben 3,4 százalékos, 2016-ban 3,5 százalékos GDP-növekedés elé néz (a világ átlag 2,8 és 3,2 százalék), Csehország 2,6 és 3 százalékot várhat és Oroszország is túljut az idén a nyugati, az ukrán háború miatti szankciók recessziós hatásain. Ráadásul a kelet-európai tőzsdék olcsóak. A befektetők kedvencének számító P/E mutató, amely azt mutatja meg, hogy a tőzsdei árfolyam hányszorosa a részvényre jutó nyereségnek, a lengyel részvényeknél átlagosan 13,9, Oroszországban mindöszsze 5,4, míg a nemzetközi átlag magasabb, 16. Ázsiában a japán jegybank gazdaságélénkítő programja hajtja a tőzsdéket. A jen a kamatcsökkentések miatt az elmúlt 2 évben 20 százalékot gyengült, a híres elektronikai exportcégek, a Hitachi, a Panasonic vagy a Canon bevétele és nyeresége jenben számolva jócskán nő. A tőzsde szárnyal: a vállalati nyereségek mellett a Bank of Japan, amely havi 102 milliárd dollárnyi államkötvényt felvásárolva pumpál pénzt a gazdaságba, maga is vásárol részvényeket. Hasonlóra készülhet Kína is, bár a 7 százalékos GDP növekedés magyar szemmel hatalmas, a világ legnépesebb országában alig több, mint fele a néhány évvel ezelőttinek. India viszont Narendra Modi kormányfő piacbarát reformjainak köszönhetően 8-8,5 százalékkal nőhet, a jó számok pedig a térség többi kistigrisét is magukkal húzzák. Dél- Afrika pedig az olajár tavaly nyár óta tartó áresésének örülhet: az ország jelentős importra szorul a rendkívül energiaigényes szénbányászata miatt, amely most sokkal olcsóbb lett.

5 MI TÖRTÉNT ÁPRILISBAN? Kína: jegybanki segítség a gazdaságnak Hatéves mélypontra lassult a világ legnépesebb országának GDP növekedési üteme. A gazdaság kibocsátását mérő mutató 2015 első negyedévében mindössze 7 százalékkal bővült. Ez alátámasztja a korábbi félelmeket, hogy az elmúlt években a világgazdaság motorjának tartott távol-keleti ország gazdaságának lendülete kifogyóban van. A tavalyi, még 7,5 százalékos célhoz képest az idén már csak ezt a 7 százalék körüli növekedést várják, ami a hivatalos, állami konszenzusnak az évszázad eddigi legnagyobb mérséklése. Hosszú távon ugyanakkor a befektetők üdvözlik a fenntarthatóbbnak vélt növekedési ütemet (minél nagyobb a büszkeség, annál nagyobb a bukás esélye), amit a kínai jegybank a kötelező tartalékráta csökkentésével is támogat. Április 19-től a hitelintézeteknek a nyújtott kölcsönök után, a korábbi 19,5 százalék helyett már csak 18,5 százaléknyi tartalékot kell képezniük. Így többet hitelezhetnek, a becslések szerint 210 milliárd dollárnyi (1300 milliárd jüan) tőke szabadul fel, amit elsősorban a gyengélkedő kiskereskedelembe és ipari termelésbe forgathatnak. Tipp: Ázsiai részvény eszközalap A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÉVES ÜTEME forrás:: Bureau of Statistics of China

6 AZ ARANY VILÁGPIACI ÁRA forrás: Credit Suisse Arany: keresztbe tesz az árcsökkenés Egyelőre úgy tűnik, nem lesz igaza a csokornyakkendős vészmadaraknak, akik minden gazdasági statisztikában elszabaduló árakat, hiperinflációt vélnek felfedezni. Ami nem mellesleg az arany árfolyamának emelkedését hozná, hiszen a nemesfém évszázadok óta a pénz vásárlóértékének legfontosabb megtartója: amikor a pénz elértéktelenedik, a bolti árak meredeken emelkednek, az arany is drágul. Most azonban a fogyasztói árak inkább csökkennek, ami inkább stagnáló árfolyamot indokol: Amerikában a márciusi adatok szerint -0,1 százalékkal voltak átlagosan alacsonyabbak az árak, mint 12 hónappal korábban, elsősorban az olaj mindenhová begyűrűző olcsóbbodásának köszönhetően. De negatív az infláció Franciaországban (-0,062%), Olaszországban (-0,093%), Svájcban (-0,875%) vagy éppen Magyarországon (-0,636%) is. A 2011 őszi, unciánként (1 uncia=31 gramm) közel 2000 dollárról mára 1200 dollárra eső világpiaci ár ráadásul még mindig nem mondható olcsónak. A Credit Suisse svájci bank által, az 1800-as évek közepétől számolt, az infláció hatását kiszűrő hosszú távú átlagos aranyár ugyanis alig haladja meg a 400 dollárt (ma 1200 dollár a jegyzés). Így vélhetően csak az Apple aranyórái miatti kereslet növekedéstől várhatnak drágulást a befektetők. Tipp: Arany árupiaci forint Erősödőben a forint Április első napjaiban rég nem látott szintre, 300 forint alá esett az euró árfolyama. A magyar nemzeti valuta utoljára 2014 januárjában volt ilyen erős, tavaly karácsony környékén azonban volt, hogy 320 forintnál is többet kellett fizetni az uniós közös pénzért. A forint erősödés mögött a külföldi befektetési alapok és spekulánsok növekvő érdeklődése áll. Ami nem csoda: a magyar államkötvények ugyanis jóval magasabb kamatot fizetnek, mint sok társuk a világ különféle pontjain. A magyar gazdaság ugyanakkor jól teljesít (az amerikai Standard & Poors hitelminősítő márciusban emelte egy fokozattal BB+ -ra a magyar osztályzatot), a kamatok és a tőke visszafizetése garantált.

7 FORINT-EURÓ KERESZTÁRFOLYAM forrás: MNB A befektetők kedvencének számító, 10 éves futamidejű papírok forintban éves 3,3 százalékot kínálnak, ami igencsak gavalléros ajánlat. Németországban hasonló kötvényekre 0 százalékot, Csehországban vagy Ausztriában 0,1 százalékot, Szlovákiában 1 százalékot, Lengyelországban 2 százalékot fizetnek. A várakozások szerint a magyar kamatszintnek is fel kell zárkóznia legalább a régiós szintre, a forint kamatok csökkenése viszont felértékeli majd a még sokat fizető, korábban kibocsátott hazai kötvényeket és a belőlük vásárló kötvényalapokat. A jegybanki alapkamat a jelenlegi rekord alacsony 1,95 százalékról az év folyamán 1,5 százalékra eshet. Tipp: Hazai kötvény forint eszközalap Pénzpiaci forint eszközalap Háború miatt drágul az olaj át, a Vörös-tengertől az Indiai Óceán (majd Ázsia, vagy a világ bármely más pontja) irányában. Ha pedig a fő hajózási út veszélybe kerül, az ellátás miatti bizonytalanság emelkedő árakat okoz. Elsősorban a közel-keleti helyzet fokozódása miatt emelkedett 60 dollár közelébe a máig a legfontosabb energia hordozónak számító kőolaj világpiaci ára. Az újabb, az árfolyamot befolyásoló hadszíntér most Jemen, az Arab-félsziget délnyugati peremén fekvő országban csapnak össze az Irán által támogatott felkelők a Szaúd-Arábia segítette kormányerőkkel. A siítaszunnita vallási köntösbe bújtatott szembenállás tétje nem kicsi: aki Aden kikötőjét birtokolja, az a világ olajexportjának 10 százalékát ellenőrizheti. Az ugyanis óriási tankhajókon éppen itt halad A geopolitikai vészhelyzet mellett az is csökkenti az olajkínálatot (és ezzel növeli az árat), hogy Amerikában a vártnál kisebb a kitermelés. Az előrejelzések szerint májusig napi 45 ezer hordóval (1 hordó=159 liter) csökken a tengerentúli kitermelés, elsősorban azért, mert a jelenlegi olajár mellett sok palaolaj kitermelő cég költségei meghaladják a bevételeket (a palaolaj üzemek többségét még a tavaly nyári, 100 dolláros olajár-bevétel mellett indították be). Mindezek következtében az amerikai olajtartalékok is a várakozásoknál kisebb mértékben nőttek, április második hetében például 4,1 millió hordó helyett mindössze 1,3 millió hordóval. Tipp: Kincskereső árupiaci forint szközalap AZ OLAJ VILÁGPIACI ÁRA (dollár per hordó) forrás: MarketWatch

8 Putyintól kért pénzt Görögország Időlegesen kihúzhatja a csávából Görögországot az az 5 milliárd eurós (körülbelül 1500 milliárd forintos) előleg, amelyet állítólag Vlagyimir Putyin ígért egy orosz gázvezeték megépítésének ürügyén Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek. A görög kormányfő jobb híján a mostanság a Nyugat fő elenségévé előlépett orosz elnököt udvarolta körül áprilisi moszkvai útjával, aki pedig minden bizonnyal örül egy elkötelezett európai miniszterelnöknek. Aki akár arra is képes, hogy egy név nélküli szavazás keretében megvétózza esetleges további, Ororszország ellenes szankciók bevezetését. Utóbbi ugyanis újabb óriási csapás lenne az orosz gazdaságra, a pénztelenség pedig Görögországot viheti államcsődbe. Athén államkasszája ugyanis üres, a költségvetést és a bankrendszert lélegeztető gépen tartó európai-imf mentőcsomag pedig csak addig működik, amíg Görögország rendben fizeti a törlesztéseket. Márpedig csak május 12-én 760 millió eurót kell átutalni az IMF-nek, fedezet híján pedig a populista baloldali athéni kormány hol az ellenséggel való barátkozással, hol a németektől 279 milliárd eurós, második világháborús kártérítés követelésével próbál jobb tárgyaló pozíciót kiharcolni az egyelőre hajthatatlannak tűnő hitelező országokkal szemben. Vagy éppen az euró-övezetből való kilépéssel, amely jelentős euró-gyengüléssel járhat. Tipp: Euró alapú eszközalapok GÖRÖG ÁLLAMADÓSSÁG* 180% 170% 160% 150% 140% 130% 120% 110% 100% 90% forrás: Bloomberg * a GDP százalékában

9 DOLLÁR ÁRFOLYAMA TÖRÖK LÍRÁBAN 2,8 2,7 2,6 2,5 2,4 2,3 2,2 2, forrás:: YahooFinance Tipp: Auróra délkelet- és kelet-európai részvény eszközalap Menekül a tőke Törökországból? Az év eleje óta közel 6 százalékot esett helyi valutában az isztambuli tőzsde (mindeközben a fejlődő piacokon átlagosan 10 százalékos felértékelődés volt), euróban számolva azonban már 8, dollárban pedig 18 százalékos volt a mínusz. Ezzel párhuzamosan a török líra árfolyama sosemlátott mélypontra (2,7 líra per dollár) került a zöldhasúval szemben, ami 30 százalékos árfolyam veszteség. De a forint-árfolyam is alig haladja meg a 100-at, míg ez év januárjában még volt, hogy 120 forintot kellett adni érte. A török pénz- és tőkepiacokon megnyilvánuló bizonytalanság elsődleges oka az elnök és a jegybank vezérének megromlott viszonya. Recep Tayyip Erdogan sokak szerint nyomást fog gyakorolni Erdem Basci jegybankelnökre, hogy az csökkentse a kamatokat a gazdaság élénkítés ezen módja Erdogan fontos választási ígérete volt. Az alacsonyabb kamat pedig sok külföldi befektetőnek lehet kevés, ezért kivonják tőkéjüket az országból. A dollár elmúlt egyéves erősödése ugyanakkor időzített bomba Törökország számára: óriási (a GDP több mint 20 százalékára rúgó) dollár-adósságának törlesztése egyre nagyobb teher, lírában számolva.

10 Eszközalapok éves hozamai* 1 év 3 év 5 év Arany árupiaci forint eszközalap 12,90% -5,80% -5,80% Auróra délkelet- és kelet-európai részvény euró eszközalap 14,20% -0,10% -4,70% Auróra délkelet- és kelet-európai részvény forint eszközalap 10,20% 0,30% -1,50% Ázsiai részvény euró eszközalap 43,80% 12,00% 6,30% Ázsiai részvény forint eszközalap 40,60% 13,00% 9,90% Basel kötvény svájci frank eszközalap -0,10% -1,50% -2,10% Best Selection vegyes euró eszközalap - aktívan kezelt 22,80% 6,70% 6,00% Best Selection vegyes forint eszközalap - aktívan kezelt 17,80% 12,80% 9,00% Brüsszel inflációhoz kötött kötvény euró eszközalap 5,80% 1,30% -0,70% Dél csillagai latin-amerikai és afrikai részvény euró eszközalap 14,30% -2,30% -2,50% Dél csillagai latin-amerikai és afrikai részvény forint eszközalap 11,10% -1,70% 1,60% Fashion bond kötvény forint eszközalap - aktívan kezelt 10,50% 11,10% 7,20% Fix2020 kötvény forint eszközalap 5,70% 5,70% 5,70% Globális fejlett piaci részvény euró eszközalap 37,20% 18,40% 15,60% Globális fejlett piaci részvény forint eszközalap 33,40% 18,60% 14,60% Hazai kötvény forint eszközalap 10,50% 11,10% 6,80% Ingatlan forint eszközalap 22,20% -5,90% -2,60% Iránytű algoritmus vezérelt abszolút hozamú trendkövető eszközallokációs euró eszközalap 17,40% 9,50% 9,50% Iránytű algoritmus vezérelt abszolút hozamú trendkövető eszközallokációs forint eszközalap 11,20% 7,50% 7,50% Kincskereső árupiaci forint eszközalap -13,20% -7,70% 0,40% Matterhorn vegyes svájci frank eszközalap 6,40% 7,00% 1,40% Pénzpiaci forint eszközalap 0,50% 2,50% 2,70% Vogue részvény forint eszközalap - aktívan kezelt 27,70% 11,80% 10,20% Zürich részvény svájci frank eszközalap 12,00% 14,60% 8,50% forrás: Netfolio.hu

11 Összeállította: Kolozsi Gábor, közgazdász, gazdasági szakújságíró *2015-es hozamadat, i állapot szerint. A hozamadatok a jövőre vonatkozóan semmilyen garanciát nem jelentenek, kizárólag a múltban elért eredményt mutatják és semmilyen biztosítékot vagy ígéretet nem adnak a jövőbeli eredmény tekintetében. A Vienna Life Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. semmilyen ígéretet nem tesz és semminemű garanciát nem vállal a feltüntetett hozamoktól való eltérésre és az eszközalapok jövőbeni teljesítményére vonatkozóan. Felhívjuk a figyelmét, hogy a jelen tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül nyilvános ajánlattételnek, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetési elemzésnek, kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. További részletek és tájékoztatás:

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

Befektetési hírlevél 2015. MÁRCIUS

Befektetési hírlevél 2015. MÁRCIUS Befektetési hírlevél 2015. MÁRCIUS A vonat, amire érdemes lehet felszállni: Oroszország Tipp: Auróra délkelet- és kelet-európai részvény eszközalap Bár Oroszországra, amely évtizedeken keresztül bezzegország

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

biztosítás BefektetésT támogató hírlevél 2013. november

biztosítás BefektetésT támogató hírlevél 2013. november biztosítás BefektetésT támogató hírlevél 2013. november AXA > Befektetés támogató hírlevél > 2013 november 2 Eszközalapok nettó hozamai,, CHF 2013. november 12. Eszközalapjaink teljesítménye ESZKÖZALAPOK

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló Pénteken az amerikai tőzsdék 2 százalék feletti pluszban zártak, az európai indexek estek. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz

Részletesebben

biztosítás BefektetésT támogató hírlevél 2013. október

biztosítás BefektetésT támogató hírlevél 2013. október biztosítás BefektetésT támogató hírlevél 2013. október AXA > Befektetés támogató hírlevél > 2013 október 2 Eszközalapok nettó hozamai,, CHF 2013. október 4. Eszközalapjaink teljesítménye ESZKÖZALAPOK Nettó

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

szerda, 2015. augusztus 12.

szerda, 2015. augusztus 12. szerda, 2015. augusztus 12. Kedden veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Szerda hajnalban ismét leértékelte a jüant a Kínai Központi Bank. Szerda reggel az euróval szemben a tegnapi

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

szerda, 2015. október 7.

szerda, 2015. október 7. szerda, 2015. október 7. Kedden az Egyesült Államokban vegyes, Európában pozitív volt a hangulat a részvénypiacokon. Európában 1 százalékot megközelítő pluszban zártak a vezető indexek. Szerda reggel az

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséggel zárták a csütörtöki napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli tőzsdék a geopolitikai feszültség következtében. A forint gyengülése

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló Európában és Amerikában is estek a tőzsdék, a jövő hétre várt amerikai alapkamat-emelés határozta meg a befektetői hangulatot. Tovább csökkent az olaj

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 30. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 30. Vezetői összefoglaló Növekedett az amerikai fogyasztói bizalom az elmúlt hónapban. Európában csökkentek a vezető részvényindexek, az Egyesült Államokban vegyes volt a kereskedés.

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló Emelkedtek a nyugat-európai és tengerentúli tőzsdei árfolyamok. A forint erősödni tudott a vezető devizákkal szemben. A BUX értéke 6,6 milliárd forintos

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló Kedden a frankfurti DAX kivételével pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, elsősorban az energiacégek jó teljesítményének köszönhetően; a frankfurti

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló A FED várhatóan nem fog kamatot emelni szeptemberben. Kína leértékeli nemzetközi fizetőeszközét. Pozitív hangulat volt tegnap a nemzetközi tőzsdéken. Ma reggelre

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló Szerdán az amerikai tőzsdék egységesen mínuszban zártak, a vizsgált európai börzék közül egyedül a londoni FTSE könyvelt el enyhe növekedést. A forint

Részletesebben

hétfő, 2015. január 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. január 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. január 26. Vezetői összefoglaló Kiválóan zárták a hetet az európai vezető részvényindexek, az amerikai tőzsdék többsége mínuszban zárt. Pénteken a 310-es szint alá ereszkedett az euró/forint

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzésében a magyar gazdaságra vonatkozóan 2,5%-os növekedést vár 2015-re,

Részletesebben

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló A kínai recesszió kettős nyomást helyez a dollárra. Az építőipari gyorsjelentések mozgatták az amerikai tőzsdéket pozitív irányba. Marad a deflációs környezet

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók enyhén emelkedtek. A kereskedés hangulatára rányomta bélyegét a török-szír határon történt

Részletesebben

Jelentés. 2012. Április QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés. 2012. Április QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2012. Április Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2012. Április Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló Hétfőn az amerikai vezető indexek minimális emelkedést produkáltak, az európai tőzsdék teljesítménye vegyesen alakult. A kereskedést főképp a kínai gazdaság

Részletesebben

szerda, 2015. augusztus 19.

szerda, 2015. augusztus 19. szerda, 2015. augusztus 19. Pozitív amerikai munkanélküliségi adatok. Ma szavaz a német parlament a görög mentőcsomagról. Negatív a nemzetközi befektetői hangulat a várt kínai rossz külkereskedelmi adatok

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

hétfő, 2015. szeptember 28. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. szeptember 28. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 28. Vezetői összefoglaló 3,9 százalékkal nőtt az amerikai GDP a második negyedévben. A növekedés húzóereje a belső fogyasztás volt. Pozitív volt a kereskedési hangulat Európában,

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

Recesszió Magyarországon

Recesszió Magyarországon Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

kedd, 2015. december 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 8. Vezetői összefoglaló A ma reggeli adatok szerint az elemzői várakozásokat meghaladó lett a kínai külkereskedelmi deficit. Növekedett az import, ami jó hír az exportőröknek. 2009-es

Részletesebben

szerda, 2015. december 9.

szerda, 2015. december 9. szerda, 2015. december 9. Nőttek a japán gépipari megrendelések. Enyhén gyorsulni látszik a kínai infláció. Nagyot zuhantak az európai tőzsdék, negatív hangulat kedden a tengerentúlon is. Tovább csökkent

Részletesebben

Meddig eshet az olajár? Csúszós pálya

Meddig eshet az olajár? Csúszós pálya 2016. FEBRUÁR www.totalreturn.hu MAGAZIN Meddig eshet az olajár? Csúszós pálya Miért mozgatja az olajár a részvénypiacokat? Kötvénnyel könnyebb AZ AEGON ALAPKEZELÔ TÁMOGATÁSÁVAL CÍMLAPSZTORI Csúszós pálya

Részletesebben

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek tegnap, míg a tengerentúlon mínuszban végeztek a börzék. Kedden a forint gyengülést szenvedett

Részletesebben

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december A BÉT ma és holnap a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde 2012. december Bankszektor: veszteségek és forráskivonás Bankszektor ROE mutatója % % 30 70

Részletesebben

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX 2014. október 10. 11:33 Borzasztó napja volt tegnap az amerikai befektetőknek, a közelgő kamatemelés és a gyenge európai és kínai konjunktúrával kapcsolatos

Részletesebben

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL Rekord magasságokban a hazai befektetési alapok Újabb csúcsra ért a magyar befektetési alapok vagyona áprilisban, köszönhetően a tavaly nyár óta tartó nettó

Részletesebben

péntek, 2015. február 20. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. február 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 20. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek a tegnapi napon. Ma reggel a 305,1-es szinten állt az euró/forint árfolyam. A BUX a tegnapi záróértékén fejezte

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

szerda, 2015. december 30. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 30. Vezetői összefoglaló Pozitív volt a tőzsdei kereskedés a tengerentúlon, illetve Európában is. Növekedett az amerikai fogyasztói bizalmi index, de jelentősen nőtt a borúlátók

Részletesebben

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15

Részletesebben

kedd, 2015. november 17. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 17. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 17. Vezetői összefoglaló Hétfőn az európai és az amerikai tőzsdék többsége emelkedett, egyedül a párizsi börze zárt enyhe mínuszban, a múlt hét pénteki terrortámadások hatására. Ma

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2008.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2008. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2008. december

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete 2014 eddig eltelt időszakában. 2. A 2014. évi módosított finanszírozási terv főbb

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló Jelentős mozgás volt tegnap a nemzetközi részvényindexekben, az összes vezető index pozitív tartományban zárt a kedvező makroadatoknak köszönhetően. Hétfőn

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT FORINT ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK TELJESÍTMÉNYÉRÔL

ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT FORINT ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK TELJESÍTMÉNYÉRÔL ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT FORINT ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK TELJESÍTMÉNYÉRÔL 2011. I. negyedév Pénzpiaci és kötvényalapok 2011. I. negyedév Concorde Rövid Kötvény Alap Az elmúlt

Részletesebben

Jelentés. 2014. Március QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés. 2014. Március QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2014. Március QUAESTOR Befektetési Alapok QUAESTOR Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata

Részletesebben

kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló Hétfőn a pénteki záró értékek közelében fejezték be a kereskedést a vezető nemzetközi tőzsdék, a börzéket kiváró hangulat jellemezte. Tegnap mindhárom vezető

Részletesebben

Jelentés 2009. január QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés 2009. január QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2009. január Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2009. január Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

Forintbetét és devizahitel

Forintbetét és devizahitel Új kormányos Régi gondok Üzleti konferencia GKI gazdaságkutató Rt. rendezésében Forintbetét és devizahitel Előadó: Erdei Tamás Elnök-vezérigazgató MKB Budapest, 2004. november 25. 1 Kamatok és infláció

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

ConsEquity Tőzsdék és kilátások 2013/01

ConsEquity Tőzsdék és kilátások 2013/01 ConsEquity Tőzsdék és kilátások 2013/01 Valami változóban... Ez elmúlt években a tőzsdei mozgások tekintetében a mindent meghatározó tényező a "Válság" volt. A tőke a biztonságos befektetésekbe (arany,

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 2007. I. negyedévében az állampapírpiacon kismértékben megnőtt a forgalomban lévő államkötvények piaci értékes állománya. A megfigyelt időszakban

Részletesebben

péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Nem emelt a Fed az irányadó kamatrátáján, ugyanakkor nem zárta ki egy októberi emelés lehetőségét. Vegyes kereskedési napon vannak túl a nyugati tőzsdék.

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 17. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 17. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 17. Vezetői összefoglaló 0,25 bázisponttal emelte irányadó kamatlábát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A Fed fokozatos kamatemelési politikát jelentett be középtávra.

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2011.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2011. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2011. december

Részletesebben