Környezettani alapismeretek Tantárgyi kód

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Környezettani alapismeretek Tantárgyi kód"

Átírás

1 Tantárgy neve Környezettani alapismeretek Tantárgyi kód CO3001 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Kiss Ferenc, főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja KT 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása Az ember és környezete kapcsolatának, valamint az ember környezet-átalakító tevékenységének és a tevékenység környezeti hatásainak ismertetése. Ezekkel összefüggésben a környezeti nevelés, illetve a fenntarthatóságra nevelés lehetőségei az következő tantárgyakban, mint pl. matematika, informatika, vizuáliskultúra, testnevelés, ének-zene, történelem, magyar, idegen nyelvek, stb. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Élő és élettelen környezeti tényezők. A környezet a környezetvédelem; a környezettudomány és az ökológia fogalma. Ember és a természet közötti kapcsolat a kezdetektől napjainkig. Az emberi tevékenység káros hatásai. Globális környezeti rendszerek állapota, védelme. A talaj, a víz és a levegő szennyeződése. Üvegházhatás, ózonréteg vékonyodása, savas esők, füstköd. A megváltozott környezeti feltételek hatása a bioszférára. Biológiai sokféleség megtartásának szükségessége, az emberiség felelőssége és feladatai. Hulladékgazdálkodási értékrend. Környezet, gazdaság és társadalom összefüggései. Fenntartható fejlődés. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Kiss F., Vallner Judit (2000): Környezettudományi alapismeretek, a Természettudományi Alapismeretek c. tankönyvben (szerk.: Iszáj Ferenc), Nyíregyháza, Bessenyei György Könyvkiadó, o. ISBN Kiss Ferenc, Lakatos Gyula, Rakonczai János, Majer József (2011): Környezettani alapismeretek,. ( Kiss Ferenc- Tóthné Kosztin Beáta - Vallner Judit (2012): Transzdiszciplináris oktatás, KÖRNYEZETTAN TANÍTÁSA c. könyvben, Debrecen, Nyíregyháza, 99. o. ISBN

2 TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Pedagógiai etika Tantárgyi kód CO3002 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. habil. Kiss Lajos András, főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja TR 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A kurzus célja, hogy segítséget nyújtson a közoktatásban tevékenykedő pedagógusoknak ahhoz, hogy megfelelően eligazodjanak a felgyorsult társadalmi változások, a globalizáció, a tömegkommunikáció által radikálisan átalakított új világtársadalomban. Továbbá célja a kurzusnak az is, hogy segítséget nyújtson a pedagógusok elméleti és gyakorlati felkészültségének fejlesztésében, a kommunikáción alapuló világtársadalom keretei között. A kurzus igyekszik empatikus készségeket és kompetenciákat kialakítani a másság -hoz kapcsolódó különféle dialógusformákban. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: A kurzus átfogóan tárgyalja a nevelésetika történetét, valamint némely kiemelt témakörét (például: természet és erkölcsösség, ész és haszon, továbbá a pluralizmus mint pedagógiai paradoxon, a nevelés mint egyezkedés stb.). Szólni kíván továbbá a pedagógus etika néhány fontos gyakorlati kérdéséről is (a pedagógus mint erkölcsnevelő, a pedagógus személyisége, a szabadság és a beavatkozás kérdései). A humán tudományok etikai kódexének és a pedagógusok etikai kódexének a kérdései zárják a feldolgozandó témák körét. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Oelkers, Jürgen: Nevelésetika. Problémák, paradoxonok és perspektívák. Vince Kiadó, Budapest, Zrinszky László: A pedagógus etika elméleti és gyakorlati kérdései. Jászberény, (Agrárszakokt. Int. Jászberényi Tanítóképző Int.) Hügli, Anton: Pädagogische Ethik. In: Pieper, Annemarie/Thurnerr, Urs: Angewandte Ethik. Beck Verlag, München, Schleiermacher, Friedrich Daniel: Ausgewählte Pädagogische Vorlesungen und Schriften. Volk und Wissen Verlag, Berlin 1965.

3 Tantárgy neve Cigány gyerekek szocializációja CM3005 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jenei Terézia, főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja TK 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a cigány/roma gyerekek családi szocializációjának jellegzetességeivel, iskolai szocializációjukkal kapcsolatos különböző felfogásokkal, valamint Magyarországon működő jó gyakorlatokkal. Kialakítandó kompetenciák: A tanulóközösségek alakulásának segítése, fejlesztése (interkulturális nevelési programok alkalmazása, az együttműködés készségeinek fejlesztése) Szakmai együttműködés és kommunikáció (a tanulókkal, a szüleikkel, az iskolai közösséggel történő együttműködés, a velük való hatékony kommunikáció) 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Romológiai/ciganológiai alapismeretek. A szocializációs folyamat, szocializációs színterek; kisebbségek szocializációja. Cigány/roma gyerekek családi szocializációja (A gyerekek státusa a családban, a gyerekekkel kapcsolatos szülői attitűdök.) A cigány/roma gyerekek iskolai szocializációja. Együtt vagy külön? (A kompenzatorikus és emancipatorikus látásmód). A komprehenzív iskolaszerkezet, konstruktivista pedagógiai módszerek. Modellértékű cigány/roma oktatási programok/intézmények, jó gyakorlatok külföldön és Magyarországon. 3. Kötelező, ajánlott irodalom: Forray R. Katalin Hegedűs T. András. Cigány gyermekek szocializációja. Aula Kiadó, Bp Bernard Formoso: A gyermekek szocializációja. In: Cigányok Európában. 1. Kulturális antropológiai tanulmányok. Nyugat-Európa. Új Mandátum Kiadó, Budapest Boreczky Ágnes (szerk.): Cigányokról másképpen. Gondolat Kiadó, Budapest, Takács Géza: Kiútkeresők. Cigányok iskolai reményei. Osiris Kiadó, Bp., Kertesi Gábor Kézdi Gábor: A roma és nem roma tanulók teszteredményei... a különbségek okairól. Közgazdasági Szemle, LIX. évf., július-augusztus ( )

4 Tantárgy neve Honvédelmi alapismeretek CE3002 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+0 kollokvium - Tantárgyfelelős neve és beosztása Falucskai János főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MI 1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók tegyenek szert ismeretekre a Magyar Köztársaság Honvédelmét érintő elméleti kérdésekben, ismerjék meg a Magyar Honvédség feladatrendszerét, szervezeti felépítését, fontosabb haditechnikai eszközeinek jellemző adatait, legyenek képesek eligazodni a Magyar Köztársaság biztonságát, honvédelmét, a Magyar Honvédség feladatait érintő kérdésekben. 2. Tantárgyi program Törvényismeret. Biztonságpolitikai és szövetségi ismeretek. A magyar Honvédség feladatai és felépítése. Hadtörténelmi ismeretek. Általános lőkiképzés. Műszaki ismeretek. Túlélési ismeretek. Béketámogató műveletek. A tájékozódás alapjai és eszközei. A katonák ellátása. ABV védelmi ismeretek. Egészségügyi ismeretek. 3. Évközi tanulmányi követelmények 1 db. elektronikusan elküldött írásbeli dolgozat beküldése a tanulói útmutatóban feltüntetett határidőre. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Félévközi pontszám: 1 db. írásbeli dolgozat: 45 pont (minimum 20pont szükséges) Vizsga pontszám: 1 db. írásbeli vizsga: 55 pont (minimum 20pont szükséges) 5. Az értékelés módszere Összesen 45+55=100 pont szerezhető. A teljesítéshez szükséges a minimum pontok elérése. A kollokvium érdemjegyének meghatározása: 0-60: Elégtelen (1) 61-70: Elégséges (2) 71-80: Közepes (3) 81-90: Jó (4) Jeles (5) 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

5 7. Kötelező, ajánlott irodalom - A évi CV. Törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről - A Magyar Köztársaság Fegyveres Erőinek Szolgálati szabályzata (24/2005. HM rendelet) - Biztonságpolitika, Szerkesztette: Gazdag Ferenc SVKH - Budapest, ABV védelem alapjai, HVK Euro-Atlanti Integrációs Munkacsoport kiadványa, Budapest, NATO logisztikai kézikönyv. Honvéd Vezérkar Euro-Atlanti Integrációs Munkacsoport. Nyt. szám: 21/3. Budapest, évi 20. törvényerejű rendelet a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről

6 Tantárgy neve Az erőszak pszichológiai kérdései CM3001 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak) 0+2 Gy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja TK A tantárgy elsajátításának célja: A tanárjelölt ismerje meg az erőszak jelenségvilágát, megjelenési formáit, pszichológiai hátterét és következményeit. Képes legyen felismerni az agresszióra utaló jeleket, tüneteket. Ismerje meg a preventív lehetőségeket, képes legyen alkalmazni azokat. Sajátítsa el a hatékony megelőzés és beavatkozás módszereit. 2. Kompetenciaterületek: 1, 2, 8, Tantárgyi program: Az agresszió fogalma, jelenségtana, elméletei. A bántalmazás típusai, okai, pszichés következményei. Magatartásbeli jelek, tünetek. Az önpusztító agresszió. Erőszak a családban és a családvédelem. Erőszak az iskolában. Áldozatok, agresszorok és kívülállók jellemzői. Az agresszió megnyilvánulásai. A tanár lehetőségei az iskolai keretek között. Gyermekbántalmazás. A bűnözés megelőzése, különös tekintettel az erőszakos bűnözésre. A médiaerőszak jelensége, hatása. Preventív lehetőségek. 4. Évközi tanulmányi követelmények: részvétel az órákon 5. A megszerzett ismeretek értékelése: gyakorlati jegy 6. Az értékelés módszere: írásbeli feladat (dolgozat, teszt) 7. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: jegyzetek, könyvek, video, DVD filmek 8. Kötelező, ajánlott irodalom: Figula Erika (2004): Iskolai zaklatás iskolai erőszak pszichológus szemmel. Nyíregyháza Hárdi I.: (2000): Az agresszió világa. Medicina Könyvkiadó RT., Budapest Karl E. Dambach (2001): Pszichoterror (mobbing) az iskolában, Akkord Kiadó. Morvai Krisztina (1998): Terror a családban. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Karl E. Tóth Tamás (2005): Médiaerőszak. Kossuth Kiadó

7 Tantárgy neve Internetes tájékozódás, könyvtárhasználat CO3006 Bármely félév Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szerafinné dr. Szabolcsi Ágnes PhD, főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék/intézet MI kódja TANTÁRGYLEÍRÁS 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A tárgy keretén belül a hallgatók megismerkednek az információs társadalom könyvtári vonatkozásaival, a könyvtárak használati alapismereteivel, a korszerű információhordozókkal és az információ visszakeresés lehetőségeivel, az internetes tájékozódás legfontosabb tudnivalóival 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: A könyvtár fogalma. A könyvtár funkciói: megőrzés, dokumentumszolgáltatás, információszolgáltatás. A könyvtárak típusai Az 1997.évi CXL törvény. Katalógusok fajtái. A könyvtári szolgáltatások. Hagyományos könyvtár elektronikus könyvtár virtuális könyvtár. A könyvtárban gyűjtendő dokumentumok köre. Dokumentumtipológia. A dokumetumok életjelenségei bibliometriai alapfogalmak: a szakirodalom, a szakirodalom növekedése, szóródás, tudománymetria. Információs társadalom és könyvtárak. Az egyes tudományok nyomtatott és elektronikus információforrásai. Az információ visszakeresés módszerei. Az Internet által kínált lehetőségek. Számítógépes adatbázisok 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): évi CXL törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről. In: Magyar Közlöny, sz p. 2. Koltay Tibor: Virtuális, elektronikus, digitális : digitális tananyag. Typotex, 2006., URL: 3. Az információ/ Fülöp Géza. Bp.: ELTE, p. 4. Könyvtárosok kézikönyve I-V. köt. Bp.: Osiris, Az információs társadalom/szerk. Glatz Ferenc. Bp. MTA, , p. 6. Tóth Erzsébet: Hatékony információkeresés a weben. Nyíregyháza, p.

8 Tantárgy neve Inkluzív nevelés attitűdformálás CO3003 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A tantárgyfelelős tanszék kódja TK 1. A tantárgy elsajátításának célja: A hallgatók saját spontán, a mássághoz kapcsolódó attitűdjeinek, sztereotípiáinak és előítéleteinek tudatos megismerésének segítése. A másság, a különleges gondoskodást igénylők helyzetének, életkörülményeinek, képességeinek és fejleszthetőségének a megismerése pozitív attitűdváltást fog eredményezni. A hallgatók a sajátos nevelési igényű gyermekekhez való viszonyukban, az inklúzió, integráció érzelmi elfogadásában attitűdjük és ezáltal viselkedési szándékuk (affektivitás és konativitás) változásával képesek lesznek az inkluzív pedagógiai szemléletre, gyakorlatra. 2. A tantárgyi program: Az attitűd fogalma, szerkezete, tárgyai, dimenziói, funkciói. Az attitűd és viselkedés. A fogyatékossághoz, a sajátos nevelési igényekhez és az együttneveléshez, a befogadáshoz való viszonyok feltárása pozitív és negatív sajátélmények, pozitív és negatív szituációk bemutatása ebben a témakörben multimédiás segédlettel. Pozitív érzelmek kiváltása, előidézése a különleges gondoskodást igénylőkről (sajátos élethelyzetek, ábrázolásuk a művészetekben, a fogyatékos személyek művészi alkotásai, sportsikereik, családjaik, szülők pozitív élményeinek megismerése, jó befogadó intézményi példák megismerése). 3. Évközi tanulmányi követelmények: az órákon való aktív részvétel 4. A megszerzett ismeretek értékelése: gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: értékelés a részvétel alapján történik, a megjelölt tartalmat meghaladó hiányzás esetén a kurzust meg kell ismételni. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: jegyzetek, kérdőívek, tesztek, DVD filmek 7. Kötelező, ajánlott irodalom: Bagdy Emőke-Telkes József: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Tankönyvkiadó, Bp , , ISBN Billédi Katalin: Inkluzív nevelés-előítélet-mentes attitűd-tolerancia. Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság, www. sulinovaadatbank.hu Marshall B. Rosenberg: Erőszakmentes kommunikáció. Agykontroll Kft, Bp ISBN X Poór Zoltán (szerk): Attitűdformáló pedagógusképzési program Mindenki másképp egyforma

9 Tantárgy neve Hang-Szó-Kép az iskolai rendezvényeken CO3004 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt Béla főiskolai tanár A tantárgyfelelős tanszék kódja MY 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A Tantárgy segítséget kíván nyújtani az oktatási intézményben vagy azon kívül rendezendő hagyományos közösségi és társadalmi, valamint egyházi ünnepek irodalmi-, képzőművészetiés zenei anyagának összeállításához. A stúdium eredményeképpen a hallgatók képessé válnak iskolai hagyományok kialakítására a társadalmi-, iskolai-, egyházi ünnepek egyes alkalmaihoz kapcsolódó műsorok igényes összeállítására a zenei, szépirodalmi, képzőművészeti analógiák/párhuzamok felismerésére, valamint ezek alkalmazására a népszokások megismerése, gyakorlása által a társas kultúra fejlesztésére, tanórán kívüli közösségi tevékenységek megszervezésére a dramaturgiai hatáskeltés eszközeinek birtoklására az alapvető prezentációs formák alkalmazására. a művészeti platformon előforduló megjelenés gyakorlata és ennek szervezése kezdő lépéseitől a megvalósulás utolsó fázisáig. a kiállításon való megjelenés szervezése és szerkesztési gyakorlata, dokumentálása, sajtó, és PR tevékenysége, valamint alapvető szerzői jogi problémák megismerése. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Fontosabb témakörök: Az ünnep igényének belső és külső tényezői Ünnepkörök, szokások (társadalmi-, egyházi- és iskolai ünnepek) A műsor tervezésének, összeállításának szempontjai (strukturális, esztétikai) Források áttekintése (népzenei, műzenei, populáris) A jelzett ünnepek lírai-epikai-drámai reprezentációi Dramaturgiai alapok Az alapvető prezentációs formák A kiállításon való megjelenés szervezése, dokumentálása Artisjus - A szerzői jogok védelméről A hallgató a félév során beadandó dolgozatot készít el, melyben kidolgozza egy általa kiválasztott ünnep teljes műsorát, majd a félév zárásaként egy beszámoló alkalmával dolgozatát prezentálja. A gyakorlati jegy megszerzése a beadandó írásbeli munka és a szóbeli beszámoló alapján történik, melynek során a hallgató a félév során tárgyalt témakörök elsajátításáról ad számot 3. Kötelező, ajánlott irodalom:

10 1. Ünnepeink dalok, népszokások, népénekek. 3 CD Szerkesztette: Cseh Tamás, Péterdi Péter, Vakler Anna. Etnofon Kiadó, Dobszay László: A magyar dal könyve, Zeneműkiadó Bp ISBN Judy Allen: A rendezvényszervezés nagykönyve. Akadémiai Kiadó, Bp Döme Zsuzsa: Ünnepek és emléknapok. Eötvös József Könyvkiadó, Bp Frank János: Tárlatok szertartások, Műcsarnok Kiadása, Budapest, 1992 ISBN Petrányi Zsolt: Kézikönyv kezdő kurátoroknak, Műcsarnok Nonprofit Kft. 2010, ISBN

11 TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Általános idegen nyelv I. (angol, német, francia, orosz) CI Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A KER szerint A1 szintről (újrakezdő) induló kurzus célja a korábban megszerzett ismeretek rendszerezése, automatizálása. Kimenet az A2/1 szintre Hallott szöveg értése: Rövidebb, egyszerű, lassúnak mondható beszédtempójú, a hallgató élethelyzeteihez kapcsolódó témák szövegeinek megértése. Írott szöveg értése: Egyszerű, köznyelvi vagy a hallgatók tanulmányaihoz kapcsolódó szakmai szöveg gondolatmenetének értése. Íráskészség: Magánlevél megfogalmazása, (szándék, egyszerű eseményről beszámoló stb.) Beszédkészség: Spontán módon kész az ismert élethelyzetek, érdeklődési körnek megfelelő témában folytatott társalgásban egyszerű mondatokban reagálni, véleményét megfogalmazni. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Szókincs: személyes adatok, család, lakás, napirend Nyelvtan: létige, személyes és birtokos névmások, névelők, mondat szórendje, főnevek többes száma, felszólítások, melléknevek fokozása, egyszerű és folyamatos jelen idő, egyszerű múlt idő Szókincs: személyes adatok, család, lakás, szabadidő Nyelvtan: jelen idő, mondat szórendje, nemek, egyes-többes szám, melléknév egyeztetése, a jövő idő kifejezése, módbeli segédigék Francia: Szókincs: személyes adatok, család, lakás, Nyelvtan: jelen idő, mondat szórendje, nemek, egyes-többes szám, melléknév egyeztetése, a jövő idő kifejezése Orosz: Szókincs: személyes adatok család, családtagok, családi élet, iskola, tanulás. Nyelvtan: nemek, a свой birtokos névmás, a birtokos névmások ragozása, kérdőszók, kérdő névmások, gyűjtőszámnevek, melléknév.

12 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Oxenden, C., Latham-Koenig, C. & Seligson, P.: New English File Elementary Student's Book. Oxford University Press, Coe, N., Harrison, M., Paterson, K.:Oxford Angol Nyelvtan. Oxford University Press, Némethné Dr. Hock Ildikó: Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés-angolul. Lexika Kiadó Kft, Székesfehérvár, Funk, Hermann/Kuhn, Christina/Demme, Silke: Studio d. A2, B1, B2/1, B2/2. Deutsch als Fremdsprache. Kurs- und Übungsbuch. Cornelsen, Maklári Tamás: Lazán németül I. Nyelvkönyv kezdőknek. Studium Bt., Péntek Bernadett/Gárvány Hajnalka: Szóbeli feladatok a német emelt szintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra. Nordwest 2002 Kiadó, Reimann, Monika: Grundstufen-Grammatik für Deutsch als Fremdsprache. Erklärungen und Übungen. Max Hueber Verlag, Tänzer, Harald/Willing, Madeleine: Német nyelvtan. Lerntraining. Maxim Kiadó, Francia: Vida Enikő: Allons-y I. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Allons-y II. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Francia szóbeli nyelvvizsga-feladatok, Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 Orosz: Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., CD. Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Munkafüzet. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., Hartman Lászlóné, Horváth Istvánné, Kun László Orosz nyelvtan gyakorlatokkal. Aula Kiadó, 2004

13 TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Általános idegen nyelv II. (angol, német, francia, orosz) CI Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+4 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A KER szerint A2/1 és A2/2 szintről induló kurzus célja a korábban megszerzett ismeretek, kompetenciák fejlesztése. Kimenet a B1/1 szintre. Hallott szöveg értése: rövidebb, egyszerű, normál beszédtempójú, a hallgató élethelyzeteihez, életkorához kapcsolódó témák szövegeinek megértése. A média által közvetített szövegek lényegének kiszűrése. Írott szöveg értése: Egyszerű, köznyelvi vagy a hallgatók tanulmányaihoz kapcsolódó szakmai szöveg és sajtócikk gondolatmenetének értése. Íráskészség: Magánlevél, szakmai témához kapcsolódó beszámoló megfogalmazása (benyomások, érzések, információközlés) Beszédkészség: Spontán módon kész az ismert élethelyzetek, érdeklődési körnek megfelelő témában folytatott társalgásban, egyszerű mondatokban, de árnyaltan reagálni, véleményét megfogalmazni. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Szókincs: közlekedés, ünnepek, évszakok, időjárás, szabadidő, szórakozás Nyelvtan: egyszerű múlt és folyamatos múlt idők, a jövőidejűség kifejezése, módbeli segédigék, a befejezett jelen idő, a feltételes mondatok 1. és második típusa, szenvedő szerkezet jelen és múlt időben Szókincs: napirend, életmód, szabadidő, utazás, iskola és tanulás Nyelvtan: igeidők rendszere (jelen-múlt jövő kifejezése), melléknévfokozás, felszólító mód, mellékmondatok, prepozíciók Francia: Szókincs: közlekedés, napirend, ünnepek, évszakok, időjárás Nyelvtan: igeidők rendszere (jelen-múlt jövő kifejezése), melléknévfokozás, határozószók használata, névmások rendszere Orosz: Szókincs: napirend, pénz, szabadidő, utazás, belső tulajdonságok, külső személyleírás, házimunka, sport, egészséges életmód, betegségek

14 Nyelvtan: pontos idő kifejezése, igeszemlélet mozgást jelentő igék. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Oxenden, C., Latham-Koenig, C. & Seligson, P.: New English File Pre- Intermediate Student's Book. Oxford University Press, Coe, N., Harrison, M., Paterson, K.:Oxford Angol Nyelvtan. Oxford University Press, Némethné Dr. Hock Ildikó: Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés-angolul. Lexika Kiadó Kft, Székesfehérvár, Funk, Hermann/Kuhn, Christina/Demme, Silke: Studio d. A2, B1, B2/1, B2/2. Deutsch als Fremdsprache. Kurs- und Übungsbuch. Cornelsen, Maklári Tamás: Lazán németül I. Nyelvkönyv kezdőknek. Studium Bt., Péntek Bernadett/Gárvány Hajnalka: Szóbeli feladatok a német emelt szintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra. Nordwest 2002 Kiadó, Reimann, Monika: Grundstufen-Grammatik für Deutsch als Fremdsprache. Erklärungen und Übungen. Max Hueber Verlag, Tänzer, Harald/Willing, Madeleine: Német nyelvtan. Lerntraining. Maxim Kiadó, Francia: Vida Enikő: Allons-y I. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Allons-y II. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Francia szóbeli nyelvvizsga-feladatok, Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 Orosz: Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., CD. Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Munkafüzet. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., Hartman Lászlóné, Horváth Istvánné, Kun László Orosz nyelvtan gyakorlatokkal. Aula Kiadó, 2004.

15 TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Általános idegen nyelv III. (angol, német, francia, orosz) CI3003 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+4 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A KER szerint B1/1és B1/2 szintről induló kurzus célja a korábban megszerzett ismeretek, kompetenciák fejlesztése. Kimenet a B2/1 szintre. Hallott szöveg értése: egyszerű köznyelvi vagy a hallgató tanulmányainak megfelelő szakszöveg, normál beszédtempójú, akár rádióban vagy televízióban hallott szöveg lényegének, illetve az ismeretlen szavak jelentésének megértése a szövegkörnyezet segítségével. Írott szöveg értése: Egyszerű köznyelvi vagy a hallgatók tanulmányaihoz kapcsolódó szakmai szöveg sajtócikk értése. Íráskészség: Magánlevél, szakmai témához kapcsolódó beszámoló megfogalmazása (indoklás, magyarázat, benyomások, érzések, információközlés) Beszédkészség: Spontán módon kész az ismert élethelyzetek, érdeklődési körnek megfelelő témában folytatott társalgásban, egyszerű mondatokban, de árnyaltan reagálni, véleményét megfogalmazni. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Szókincs: étkezés, vásárlás, iskola, munka, egészség, betegség Nyelvtan: egyszerű múlt és folyamatos múlt idők, a jövőidejűség kifejezése, módbeli segédigék, a befejezett jelen idő, a feltételes mondatok 1. és második típusa, szenvedő szerkezet jelen és múlt időben Szókincs: étkezés, vásárlás, munka, környezetvédelem, női és férfi szerepek Nyelvtan: igeidők rendszere (jelen-múlt jövő kifejezése), melléknévfokozás, határozószók használata, mellékmondatok, prepozíciók Francia: Szókincs: étkezés, vásárlás, iskola, munka Nyelvtan: igeidők rendszere (jelen-múlt jövő kifejezése), melléknévfokozás, határozószók használata, névmások rendszere

16 Orosz: Szókincs: belső tulajdonságok, külső személyleírás, házimunka, sport, egészséges életmód, betegségek Nyelvtan: felszólító mód, határozatlan névmások, általánosító névmások 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Oxenden, C., Latham-Koenig, C. & Seligson, P.: New English File Pre- Intermediate Student's Book. Oxford University Press, Coe, N., Harrison, M., Paterson, K.:Oxford Angol Nyelvtan. Oxford University Press, Némethné Dr. Hock Ildikó: Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés-angolul. Lexika Kiadó Kft, Székesfehérvár, Funk, Hermann/Kuhn, Christina/Demme, Silke: Studio d. A2, B1, B2/1, B2/2. Deutsch als Fremdsprache. Kurs- und Übungsbuch. Cornelsen, Maklári Tamás: Lazán németül I. Nyelvkönyv kezdőknek. Studium Bt., Péntek Bernadett/Gárvány Hajnalka: Szóbeli feladatok a német emelt szintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra. Nordwest 2002 Kiadó, Reimann, Monika: Grundstufen-Grammatik für Deutsch als Fremdsprache. Erklärungen und Übungen. Max Hueber Verlag, Tänzer, Harald/Willing, Madeleine: Német nyelvtan. Lerntraining. Maxim Kiadó, Francia Vida Enikő: Allons-y I. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Allons-y II. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Francia szóbeli nyelvvizsga-feladatok, Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 Orosz: Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., CD. Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Munkafüzet. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., Hartman Lászlóné, Horváth Istvánné, Kun László Orosz nyelvtan gyakorlatokkal. Aula Kiadó, 2004.

17 TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Általános idegen nyelv IV. (angol, német, francia, orosz) CI3004 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A KER szerint B2/1 szintről induló kurzus célja a korábban megszerzett ismeretek, kompetenciák fejlesztése. Kimenet a B2/2 szintre. Hallott szöveg értése: a szintnek megfelelő témakörben hosszabb köznyelvi vagy a hallgató tanulmányainak megfelelő szakszöveg, illetve normál beszédtempójú, akár rádióban vagy televízióban hallott szöveg értése, illetve az ismeretlen szavak jelentésének megértése a szövegkörnyezet segítségével. Írott szöveg értése: Képes összefüggő köznyelvi vagy a hallgatók tanulmányaihoz kapcsolódó szakmai szöveg elolvasása után annak tartalmi összefoglalására. Íráskészség: Világos, érthető szöveget tud alkotni az általa ismert témákban. Magánlevél, szakmai témához kapcsolódó beszámoló megfogalmazása (indoklás, magyarázat, benyomások, érzések, információközlés) Beszédkészség: Spontán módon kész az ismert élethelyzetek, érdeklődési körnek megfelelő témában folytatott társalgásban, összetett mondatokban, a szintnek megfelelő árnyaltsággal, véleményét megfogalmazni, reagálni. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Szókincs: a társadalmi együttélés formái: család, barátság, munkahelyi kapcsolatok, lakókörnyezet, utazás Nyelvtan: folyamatos befejezett jelen idő, módbeli segédigék, szóképzés, szövegösszekötő elemek, függő beszéd, a felt. mondatok 3. típusa, szenvedő szerkezet a leggyakoribb igeidőkben, a vonatkozói mellékmondatok Szókincs: munka, álláskeresés, állásinterjú, személyes kapcsolatok, generációk Nyelvtan: összetett mondat, elő- és utóidejűség, vonzatos igék, szenvedő és hasonló jelentésű szerkezetek Francia: Szókincs: a társadalmi együttélés formái: család, barátság, munkahelyi kapcsolatok, lakókörnyezet Nyelvtan: összetett mondat, igeidő-egyeztetés, határozószók körének bővítése, névmások rendszere Orosz:

18 Szókincs: munka, álláskeresés, állásinterjú, élet a városközpontban és a zöldövezetben, városi közlekedés, intézmények Nyelvtan: feltételes mód, tagadó névmások: не- és ни-, célhatározói mellékmondat, чтобы, függő beszéd. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Oxenden, C., Latham-Koenig, C.: New English File Intermediate Student's Book. Oxford University Press, Coe, N., Harrison, M., Paterson, K.:Oxford Angol Nyelvtan. Oxford University Press, Némethné Dr. Hock Ildikó: Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés-angolul. Lexika Kiadó Kft, Székesfehérvár, B. Lipták Csilla, Csősz Tímea: Színes kérdések és válaszok angol nyevből-b2 szint. Maxim Könyvkiadó Kft., Funk, Hermann/Kuhn, Christina/Demme, Silke: Studio d. A2, B1, B2/1, B2/2. Deutsch als Fremdsprache. Kurs- und Übungsbuch. Cornelsen, Maklári Tamás: Lazán németül I. Nyelvkönyv kezdőknek. Studium Bt., Péntek Bernadett/Gárvány Hajnalka: Szóbeli feladatok a német emelt szintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra. Nordwest 2002 Kiadó, Reimann, Monika: Grundstufen-Grammatik für Deutsch als Fremdsprache. Erklärungen und Übungen. Max Hueber Verlag, Tänzer, Harald/Willing, Madeleine: Német nyelvtan. Lerntraining. Maxim Kiadó, Francia: Vida Enikő: Allons-y I. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Allons-y II. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Francia szóbeli nyelvvizsga-feladatok, Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 Orosz: Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., CD. Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Munkafüzet. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., Hartman Lászlóné, Horváth Istvánné, Kun László Orosz nyelvtan gyakorlatokkal. Aula Kiadó, 2004.

19 TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Általános idegen nyelv V. (angol, német, francia, orosz) CI3005 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+4 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A KER szerint B2/2 szintről induló kurzus célja a korábban megszerzett ismeretek, kompetenciák fejlesztése. Kimenet a B2/4szintre. Hallott szöveg értése: hosszabb interjúk, előadások, hosszabb köznyelvi vagy a hallgató tanulmányainak megfelelő szakszöveg, illetve normál beszédtempójú, akár rádióban vagy televízióban hallott szöveg értése, annak lényeges tartalmi tévedések nélküli visszaadása. Írott szöveg értése: Képes összefüggő köznyelvi vagy a hallgatók tanulmányaihoz kapcsolódó szakmai szöveg elolvasása után annak tartalmi összefoglalására. Íráskészség: Világos, érthető szöveget tud alkotni az általa ismert témákban. Magánlevél, szakmai témához kapcsolódó beszámoló megfogalmazása (indoklás, magyarázat, benyomások, érzések, információközlés) Beszédkészség: Spontán módon kész a különböző élethelyzeteknek megfelelő, és akár az érdeklődési körén túli témában folytatott társalgásban összetett mondatokban, a szintnek megfelelő árnyaltsággal, véleményét megfogalmazni, reagálni. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Szókincs: érzelmek, szabadidő, sport, öltözködés, szórakozás, média, technikai vívmányok Nyelvtan: folyamatos befejezett jelen idő, módbeli segédigék, szóképzés, szövegösszekötő elemek, függő beszéd, a felt. mondatok 3. típusa, szenvedő szerkezet a leggyakoribb igeidőkben, a vonatkozói mellékmondatok Szókincs: érzelmek, sport, öltözködés, szórakozás, média, migráció Nyelvtan: vonzatos igék, elváló és nem elváló igekötős igék, szenvedő és hasonló jelentésű szerkezetek, feltételes mód Francia: Szókincs: érzelmek, szabadidő, sport, öltözködés, szórakozás, média Nyelvtan: összetett mondat, igeidő-egyeztetés, igemódok, névmások rendszere. Orosz:

20 Szókincs: sportok, sportolás, sportműsor a tv-ben, híres sportolók Nyelvtan: cselekvő melléknévi igenevek, számnevek ragozása 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Oxenden, C., Latham-Koenig, C.: New English File Intermediate Student's Book. Oxford University Press, Coe, N., Harrison, M., Paterson, K.:Oxford Angol Nyelvtan. Oxford University Press, Némethné Dr. Hock Ildikó: Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés-angolul. Lexika Kiadó Kft, Székesfehérvár, B. Lipták Csilla, Csősz Tímea: Színes kérdések és válaszok angol nyevből-b2 szint. Maxim Könyvkiadó Kft., Funk, Hermann/Kuhn, Christina/Demme, Silke: Studio d. A2, B1, B2/1, B2/2. Deutsch als Fremdsprache. Kurs- und Übungsbuch. Cornelsen, Maklári Tamás: Lazán németül I. Nyelvkönyv kezdőknek. Studium Bt., Péntek Bernadett/Gárvány Hajnalka: Szóbeli feladatok a német emelt szintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra. Nordwest 2002 Kiadó, Reimann, Monika: Grundstufen-Grammatik für Deutsch als Fremdsprache. Erklärungen und Übungen. Max Hueber Verlag, Tänzer, Harald/Willing, Madeleine: Német nyelvtan. Lerntraining. Maxim Kiadó, 2011 Francia: Vida Enikő: Allons-y I. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Allons-y II. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Francia szóbeli nyelvvizsga-feladatok, Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 Orosz: Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., CD. Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Munkafüzet. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., Hartman Lászlóné, Horváth Istvánné, Kun László Orosz nyelvtan gyakorlatokkal. Aula Kiadó, 2004.

21 TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Általános idegen nyelv VI. (angol, német, francia, orosz) CI3006 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+4 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A KER szerint B2/4 szintről induló kurzus célja a korábban megszerzett ismeretek, kompetenciák fejlesztése. Kimenet a B2/6szintre. Hallott szöveg értése: Konkrét és elvont témákban folytatott beszéd, normál beszédtempójú hírműsorok értése, azok lényegi tévedések nélküli visszaadása. Írott szöveg értése: Képes összefüggő köznyelvi vagy a hallgatók tanulmányaihoz kapcsolódó szakmai szöveg elolvasása után annak tartalmi összefoglalására, Irodalmi szöveg értése. Íráskészség: Világos, érthető tájékoztató, érvelő, beszámoló szöveget képes alkotni. a szint követelményének megfelelő témákban. Beszédkészség: Anyanyelvi beszélővel spontán módon kész a különböző élethelyzeteknek megfelelő, és akár az érdeklődési körén túli témában folytatott társalgásban összetett mondatokban, a szintnek megfelelő árnyaltsággal, véleményét megfogalmazni, reagálni. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Szókincs: szolgáltatás, táplálkozás, életmód, fogyasztói társadalom Nyelvtan: narratív igeidők, segédigék használata, határozós szerkezetek használata, szövegösszetartó eszközök, főnévi igenév és gerund használata, függő beszéd, műveltetés, óhajtó mondatok, vonatkozói mellékmondatok Szókincs: viselkedési szabályok, Németország és Európa, politika, közlekedés Nyelvtan: vonzatos igék, szenvedő és hasonló jelentésű szerkezetek, függő beszéd, feltételes mód Francia: Szókincs: szolgáltatás, táplálkozás, életmód Nyelvtan: összetett mondat, igeidő-egyeztetés, igemódok, igenevek és a mondatrövidítés formái.

22 Orosz: Szókincs: élet falun, természet, szabadidő a természetben, természeti katasztrófák, környezetvédelem, háziállatok Nyelvtan: szenvedő melléknévi igenevek, szenvedő szerkezet, a visszaható névmás, 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Oxenden, C., Latham-Koenig, C.: New English File Upper-Intermediate Student's Book. Oxford University Press, Coe, N., Harrison, M., Paterson, K.:Oxford Angol Nyelvtan. Oxford University Press, Némethné Dr. Hock Ildikó: Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés-angolul. Lexika Kiadó Kft, Székesfehérvár, B. Lipták Csilla, Csősz Tímea: Színes kérdések és válaszok angol nyevből-b2 szint. Maxim Könyvkiadó Kft., Funk, Hermann/Kuhn, Christina/Demme, Silke: Studio d. A2, B1, B2/1, B2/2. Deutsch als Fremdsprache. Kurs- und Übungsbuch. Cornelsen, Maklári Tamás: Lazán németül I. Nyelvkönyv kezdőknek. Studium Bt., Péntek Bernadett/Gárvány Hajnalka: Szóbeli feladatok a német emelt szintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra. Nordwest 2002 Kiadó, Reimann, Monika: Grundstufen-Grammatik für Deutsch als Fremdsprache. Erklärungen und Übungen. Max Hueber Verlag, Tänzer, Harald/Willing, Madeleine: Német nyelvtan. Lerntraining. Maxim Kiadó, 2011 Francia: Vida Enikő: Allons-y I. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Allons-y II. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő:Francia szóbeli nyelvvizsgafeladatok, Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 Orosz: Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., CD. Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Munkafüzet. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., Hartman Lászlóné, Horváth Istvánné, Kun László Orosz nyelvtan gyakorlatokkal. Aula Kiadó, 2004.

23 TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Általános idegen nyelv VII. (angol, német, francia, orosz) CI3007 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A KER szerint B2/6 szintről induló kurzus célja a korábban megszerzett ismeretek, kompetenciák fejlesztése. Kimenet a B2 középfokú nyelvvizsga. Hallott szöveg értése: Konkrét és elvont témákban folytatott beszéd, normál beszédtempójú hírműsorok értése, azok tévedések nélküli visszaadása. Írott szöveg értése: Képes összefüggő köznyelvi vagy a hallgatók tanulmányaihoz kapcsolódó szakmai szöveg elolvasása után annak tartalmi összefoglalására. Bármilyen sajtócikk és irodalmi szöveg szótár segítségével való értése. Íráskészség: Világos, érthető tájékoztató, érvelő, beszámoló szöveget képes alkotni a B2 nyelvvizsgaszint követelményének megfelelően. Beszédkészség: Anyanyelvi beszélővel spontán módon kész a különböző élethelyzeteknek megfelelő, és akár az érdeklődési körén túli témában folytatott társalgásban összetett mondatokban, a szintnek megfelelő árnyaltsággal, véleményét megfogalmazni, reagálni. A B2 nyelvvizsgaszint témáiban való jártasság. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: Szókincs: munkavállalás, környezetvédelem, szociális kérdések (szegénység, munkanélküliség, drog- és alkoholfogyasztás), bűncselekmények és büntetésformák Nyelvtan: narratív igeidők, segédigék használata, határozós szerkezetek használata, szövegösszetartó eszközök, főnévi igenév és gerund használata, függő beszéd, műveltetés, óhajtó mondatok, vonatkozói mellékmondatok Szókincs: munkavállalás, tudomány és felfedezések, szociális kérdések (szegénység, munkanélküliség, drog- és alkoholfogyasztás) Nyelvtan: vonzatos igék, szenvedő és hasonló jelentésű szerkezetek, függő beszéd, feltételes mód, stílusrétegek Francia : Szókincs: munkavállalás, környezetvédelem, szociális kérdések (szegénység, munkanélküliség, drog- és alkoholfogyasztás) Nyelvtan: igenevek, subjonctif használata, stílusfajták

24 Orosz: Szókincs: TV, mozi, filmek, művelődés, művészek, a számítógép részei, használata, internet, technikai újdonságok, a számítógép részei, használata, internet, technikai újdonságok Nyelvtan: határozói igenevek, a -мя végű főnevek ragozása, mellérendelő összetett mondatok, alárendelő összetett mondatok 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Oxenden, C., Latham-Koenig, C.: New English File Upper-Intermediate Student's Book. Oxford University Press, Coe, N., Harrison, M., Paterson, K.:Oxford Angol Nyelvtan. Oxford University Press, Némethné Dr. Hock Ildikó: Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés-angolul. Lexika Kiadó Kft, Székesfehérvár, B. Lipták Csilla, Csősz Tímea: Színes kérdések és válaszok angol nyevből-b2 szint. Maxim Könyvkiadó Kft., Funk, Hermann/Kuhn, Christina/Demme, Silke: Studio d. A2, B1, B2/1, B2/2. Deutsch als Fremdsprache. Kurs- und Übungsbuch. Cornelsen, Maklári Tamás: Lazán németül I. Nyelvkönyv kezdőknek. Studium Bt., Péntek Bernadett/Gárvány Hajnalka: Szóbeli feladatok a német emelt szintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra. Nordwest 2002 Kiadó, Reimann, Monika: Grundstufen-Grammatik für Deutsch als Fremdsprache. Erklärungen und Übungen. Max Hueber Verlag, Tänzer, Harald/Willing, Madeleine: Német nyelvtan. Lerntraining. Maxim Kiadó, 2011 Francia: Vida Enikő: Allons-y I. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő: Allons-y II. Lexika Kiadó, Székesfehérvár, Vida Enikő:Francia szóbeli nyelvvizsgafeladatok, Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 Orosz: Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., CD. Székely András-Székely Nyina-Tomori Lajosné: Шаг за шагом I. Munkafüzet. Budapest, Nemzedékek Tudása Tkk., Hartman Lászlóné, Horváth Istvánné, Kun László Orosz nyelvtan gyakorlatokkal. Aula Kiadó, 2004.

25 Tantárgy neve Anyanyelvi ismeretek III. A tanári kommunikáció CO3005 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+2 Minősített aláírás Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Zopus András PhD főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék/intézet kódja MY 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A kurzus résztvevői magas szintű, a hatékony tanári kommunikáció különböző szóbeli és írásbeli formáihoz (osztálytermi kommunikáció, szülőkkel való kommunikáció, szakmai hozzászólás, érvelés, ünnepi beszéd stb.) szükséges gyakorlati kommunikációs ismereteket szereznek, illetve a tanári kommunikáció speciális igényei szerinti készségfejlesztésben részesülnek. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag: A tanári kommunikáció szövegtípusai. Az osztálytermi kommunikáció sajátosságai. A tanári beszéd retorikája; a tanári beszéd stílusa, a tanári beszéd grammatikája. A nyilvános beszéd típusai és jellemzői. A meggyőzés technikái, az érvelő szövegek sajátosságai, az érvelés módszerei a tanári beszédben/a (nem politikai) nyilvános beszédben. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db): Antalné Szabó Ágnes: A tanári beszéd empirikus kutatások tükrében Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság. Herbszt Mária: Tanári beszédmagatartás Szeged: Szegedi Egyetemi Kiadó Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó. Szikszainé Nagy Irma: Szövegértés-szövegelemzés-szövegalkotás. Budapest: Osiris Kiadó. V. Raisz Rózsa H. Varga Gyula (szerk.): Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság.

KÖVETELMÉNYEK I.félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK I.félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár 2016-2017. 1I.félév Az erőszak pszichológiai kérdései CGB 1309 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása A gyakorlati jegy teljesítésének feltétele a

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014/2015.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2014/2015.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár 2014/2015.II.félév Inkluzív nevelés - attitűdformálás INM2011 Meghirdetés féléve 2. 0+2 Minősített aláírás INM 2010 Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában zajlanak. A minősített aláírás teljesítésének

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2012/2013.II félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK 2012/2013.II félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja 2012/2013.II félév Segítő kapcsolat CG1031 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium - Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár A félév során 2 zárthelyi dolgozat írásával a kollokviumi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015/2016.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2015/2016.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Inkluzív nevelés - attitűdformálás INM2011 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Minősített aláírás INM 2010 Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában zajlanak.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK félév. Inkluzív nevelés - attitűdformálás. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK félév. Inkluzív nevelés - attitűdformálás. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Inkluzív nevelés - attitűdformálás INM2011L Meghirdetés féléve 2. Félévi óraszám (elm.+gyak.) 6 Minősített aláírás INM 2010L A minősített aláírás teljesítésének feltétele a foglalkozáson való aktív részvétel.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Személyes hatékonyság fejlesztése INM2010L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 6 Minősített aláírás A kurzus tréning jelleggel zajlik. A gyakorlati jegy teljesítésének feltétele

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2016/2017. I. félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2016/2017. I. félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár NAPPALI KÖVETELMÉNYEK Inkluzív nevelés - attitűdformálás CGB 2003 Meghirdetés féléve 4,5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár 2015-2016. 1. félév Személyes hatékonyság fejlesztése INM2010L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 6 Minősített aláírás A kurzus tréning jelleggel zajlik. A gyakorlati jegy

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL Tantárgy neve: Orosz nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ORBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0. Előfeltétel (tantárgyi kód) -

TANTÁRGYLEÍRÁS. Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Statisztika C CB3038 Meghirdetés féléve Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Galó Miklós főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GTI 1. A tantárgy

Részletesebben

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Pedagógiai szociálpszichológia TKM1010 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) TKM1001 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár és beosztása Az előadáson való részvétel

Részletesebben

Tantárgyi programok, tantárgy-leírások (család és gyermekvédő tanár) TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgyi programok, tantárgy-leírások (család és gyermekvédő tanár) TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgyi programok, tantárgy-leírások (család és gyermekvédő tanár) TANTÁRGYLEÍRÁS Társadalomismeret CSM1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK SPANYOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Spanyol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01SPBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja Szociális gondoskodás története B1401L Meghirdetés féléve 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) koll Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgy oktatója és beosztása A tantárgy elsajátításának célja: Annak

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL A szóbeli felvételi : 2014. február 22. (szombat) 9 óra Megjelenés: 8 óra 45 perckor az iskola aulájában A részletes beosztást ott lehet megtekinteni Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek

Részletesebben

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt. Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő

Részletesebben

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák

Részletesebben

Tantárgyi követelmény

Tantárgyi követelmény Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Angol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ANBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi

Részletesebben

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL Ahhoz, hogy a tanuló elégséges osztályzatot szerezzen, az alábbi tudásanyag 60 százalékát el kell sajátítania. Vitás esetben vagy osztályozó vizsgánál az alábbi anyagot

Részletesebben

Cigány gyerekek szocializációja CGB2009, CGB2009L TEMATIKA

Cigány gyerekek szocializációja CGB2009, CGB2009L TEMATIKA Cigány gyerekek szocializációja CGB2009, CGB2009L Nappali: heti óraszám: 1 óra gyakorlat Levelező: félévi óraszám: 5 óra gyakorlat Zárási forma: gyakorlati jegy Kreditérték: 2 TEMATIKA Nyíregyháza, 2018.

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OLASZ NYELVBŐL Tantárgy neve: Olasz nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01OLBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi

Részletesebben

Iskolai szociális munka gyakorlata

Iskolai szociális munka gyakorlata Iskolai szociális munka gyakorlata B1206 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 30 óra gyakorlat Min ai Előfeltétel (tantárgyi kód) B1101 Dr. Torkos Katalin 1. A tantárgy

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Az iskola mentálhigiénéje PSX 1211L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 10 Gyakorlati jegy TK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak első

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve A gyermekvédelem intézményrendszere PDB2123 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+0 K PDB1006, PDB1009, PDB1204 Tantárgyfelelős neve és beosztása

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája CGF1301 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve: Dr. Margitics Ferenc

Részletesebben

Göncz Hajnalka tantárgyprogramjai

Göncz Hajnalka tantárgyprogramjai Göncz Hajnalka tantárgyprogramjai ANGOL II. NYELV KÖZÉPFOKÚ SZÓBELI NYELVVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ 3. NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI SZAK 3. félév Oktató: Göncz Hajnalka Óraszám: 2 óra Hét Szóbeli Írásbeli 1. Szintfelmérő

Részletesebben

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet Óvó- és Tanítóképző Intézet T E M A T I K A a tanító szakos hallgatók számára TERMÉSZETTUDOMÁNY A HÉTKÖZNAPOKBAN (CB3313) oktatáshoz 2018/2019. tanév I. félév Heti óraszám: 0 óra előadás 1 óra szeminárium

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév

TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Angol általános nyelvi tárgyak Angol Kezdő 1 (A1) Angol Kezdő 2 (A1) TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Kezdőknek, újrakezdőknek A tanfolyam célja az angol nyelv alapjainak megismerése korszerű tananyagokkal, beszéd

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Az EU. társadalompolitikai rendszere

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Az EU. társadalompolitikai rendszere Az EU. társadalompolitikai rendszere B1406L Kreditpont 4 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) K B1407 1. A tantárgy elsajátításának célja: A szociális ellátások, a hozzájutás feltételrendszerének és a segítségnyújtás

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Segítő kapcsolat CB 1304 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A szorgalmi időszak utolsó előtti hetében szóbeli vizsgán szerzik meg a hallgatók

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények.

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények. KÖVETELMÉNYEK 2018/19. 1. FÉLÉV A tantárgy kódja: BOV1114 A tantárgy neve: Matematikai nevelés és módszertana II. Kredit: 3 Kontakt óraszám: 2 óra/hét Féléves tematika: 1. hét Szervezési feladatok. Tematika,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja A gyermekvédelem intézményrendszere PDB2123L Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + 1+0 gyak.) Koll. PDB1006, PDB1009, PDB1204 Tantárgyfelelős neve és beosztása és beosztása A hallgatók

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2.

KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2. Társadalomtudományi kutatások 2. PDB1702 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy PDB1005 Évközi tanulmányi követelmények: Empirikus vizsgálat adatfelvétele és az adatok statisztikai feldolgozása.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /I.

KÖVETELMÉNYEK /I. Közösségi szociális munka SPB1209 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy SPB1121 Követelmény: Két zárthelyi dolgozat. Gyakorlati jegy. Zh: 2016. okt. 19. 8-9., nov. 30. 8-9. Kötelező,

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Kisebbségek szociálpszichológiája Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Kisebbségek szociálpszichológiája Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. Kisebbségek szociálpszichológiája SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) SPB 1501 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár A kollokviummal

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Segítő kapcsolat CGB 1304 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 G Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A szorgalmi időszak utolsó előtti hetében szóbeli vizsgán szerzik meg a hallgatók

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /II.

KÖVETELMÉNYEK /II. Multikulturális nevelés etnikai és vallási dimenziói SPF1207 Meghirdetés féléve 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin Ph.D., főiskolai

Részletesebben

Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai docens AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a

Részletesebben

NYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)

NYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás) NYELVISKOLA angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az ennek megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II. Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása. Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása. Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja Cigány gyerekek családi és intézményi szocializációja BAI0120 Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 gyakorlati jegy A szemináriumokon való részvétel: a TVSZ előírásai szerint. 1 házi dolgozat

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. 2016/17. tanév 1. félév. Dr. Margitics Ferenc. főiskolai tanár. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet

KÖVETELMÉNYEK. 2016/17. tanév 1. félév. Dr. Margitics Ferenc. főiskolai tanár. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 1. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Pszichológia Intézeti Tanszék Nappali képzés Bevezetés a pszichológiába TAB 1201

Részletesebben

NYELVISKOLA. francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)

NYELVISKOLA. francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás) NYELVISKOLA francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az annak megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy neve Természetismeret ttp. Tantárgy kódja BTA1224 Meghirdetés féléve II.évf. 2.félév Kreditpont: 4 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Félévi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. A jólléti ellátások rendszere. Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.)

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. A jólléti ellátások rendszere. Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) A jólléti ellátások rendszere CSM1003L Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) kollokvium - 1. A hallgatók átfogó ismereteket kapnak a szociológiai és szociálpolitikai alapismeretekről:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája CGF1301L Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak.) 9 - Tantárgyfelelős neve: Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Tantárgy oktatója: A kurzus

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.)

Részletesebben

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV Nyelvtan: ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek, főnevek többes száma névelők és főnévbővítmények: the, a, an, some, any, much, many, a lot of, a few, a little

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Jánvári Miriam Ivett főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Jánvári Miriam Ivett főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Személyiség és fejlődése II. CG 1036L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) CG 1035 Dr Margitics Ferenc főiskolai tanár Tantárgy

Részletesebben

Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning CB3063 Meghirdetés féléve 5 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 minősített aláírás Előfeltétel (tantárgyi kód) - Spanyol Ágnes tanársegéd-gyakornok SP A tréning

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szakmai identitás fejlesztése. Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 8. Előfeltétel (tantárgyi kód) -

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szakmai identitás fejlesztése. Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 8. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Szakmai identitás fejlesztése ADM 2323L Konzultációs óraszám 8 Minősített aláírás Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Az óra tréning jelleggel zajlik. A kurzus teljesítésének feltétele a foglalkozáson

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014/15. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2014/15. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2014/15. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia Tantárgy kódja TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Karének és előadói gyakorlat 1-4.

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Karének és előadói gyakorlat 1-4. Tantárgy neve Karének és előadói gyakorlat 1-4. CB3001-3004 Meghirdetés féléve bármelyik félév Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+(2+2) minősített aláírás Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Szakmai önismeret, kompetenciafejlesztés IV. Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 0 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Szakmai önismeret, kompetenciafejlesztés IV. Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 0 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Szakmai önismeret, kompetenciafejlesztés IV. CG1046 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 0 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Minősített aláírás CG1045 Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr. Figula

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Beszédművelés Tantárgy kódja BTA1102 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + 0+2 gyak.) gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód)

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődési zavarok pszichológiája. Dr. Györgyiné Dr. Harsányi Judit főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődési zavarok pszichológiája. Dr. Györgyiné Dr. Harsányi Judit főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Személyiségfejlődési zavarok pszichológiája INM1013L Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak) Számonkérés módja Gy Tantárgyfelelős neve Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy oktatója:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Szakmai identitás fejlesztése ADM 2323L Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 8 Minősített aláírás Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Az kurzus

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség

Részletesebben

2. Griffin, E. (2001): Bevezetés a kommunikációelméletbe. (1-3., 7-8., 20., 35. fejezet) Harmat.

2. Griffin, E. (2001): Bevezetés a kommunikációelméletbe. (1-3., 7-8., 20., 35. fejezet) Harmat. A tanácsadás kommunikációs alapja SPF1306 FKF1101 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dudás Marianna, főiskolai tanársegéd Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat (Ideje: 2016. október 20. és

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /II.

KÖVETELMÉNYEK /II. EU intézményrendszere és a jólléti ellátások kapcsolata SPF1206 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3+0 kollokvium SPF1105 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pornói

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Szatmári Ágnes főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Szatmári Ágnes főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Alkalmazott pszichológia MD1005 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve: Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015/16. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2015/16. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2015/16. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia TKM 1012 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Szóbeli vagy írásbeli kollokvium.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév Multikulturális nevelés SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium SPB1621 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr Kis Katalin Bodnárné D r Kis Katalin A Hallgató ismerje

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés,. levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

Spanyol kezdőtől középfokig gigapack csomag részletes tematikája

Spanyol kezdőtől középfokig gigapack csomag részletes tematikája Spanyol kezdőtől középfokig gigapack csomag részletes tematikája A1 tanfolyam 1. A spanyol ABC 2. A spanyol főnév 3. Egyeztetés a spanyolban, melléknevek 4. Hangsúlyozás a spanyolban 5. A SER ige 6. Köszönések,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK TKB1202. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK TKB1202. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja A nevelés társadalmi alapjai TKB1202 Meghirdetés féléve 4 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 K Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Márton Sára főiskolai tanár Tantárgyi követelmények Az előadáson

Részletesebben

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca /

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca / NÉMET NYELVBŐL 1. osztály reagálásra. Bekapcsolódjon, és tevékenyen részt vegyen az órai játékokban, cselekvésekben. Ismerje a mindennapi üdvözlési és búcsúzási formákat. Ismerje a tanult témakörök szavait:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék kódja Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Dr. Nagy Edit főiskolai docens Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai adjunktus AK Zárthelyi dolgozat írása az

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Cigány gyerekek szocializációja Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Cigány gyerekek szocializációja Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Cigány gyerekek szocializációja Tantárgy kódja CM3005 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Egy szemináriumi dolgozat írása és bemutatása kiselőadás

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) CGF 1004 Tantárgyfelelős neve és beosztása

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) CGF 1004 Tantárgyfelelős neve és beosztása KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Összefüggő komplex szakmai gyakorlat Tantárgy kódja CGF1005 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont: 30 Óraszám (elm.+gyak.) 0+560 Félévi követelmény Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése A tanárjelölt személyiségfejlesztése PDB2304L Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 6 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár A kurzus

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pornói Imre főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Gyermekvédelem az iskolában CSM1002, 1002L Meghirdetés féléve 1 Heti kontaktóraszám (elm. + 1-0 gyak.) kollokvium A hazai és a nemzetközi gyermekvédelem fejlődési tendenciáinak és törvénykezési folyamatának

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak. Szociolingvisztika MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Tukacsné dr. Károlyi Margit

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM C képzési kör C képzési kör

KÉPZÉSI PROGRAM C képzési kör C képzési kör KÉPZÉSI PROGRAM C képzési kör C képzési kör 2 KÉPZÉSI PROGRAM C képzési kör C képzési kör 1. A képzési program 1.1. Megnevezése Angol C2 1 1 018 - KER C1/CS30 1.2. OKJ azonosító -- 1.3. Nyelvi programkövetelmény

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály

Osztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály Osztályozó vizsga követelmények Angol nyelv 2. idegen nyelv 9. osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai. Személyes tervek. Családi élet,

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása Családi viszonyok, kapcsolatok megnevezése Családtagok bemutatása, megnevezése Testrészek Ruhadarabok

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése A tanárjelölt személyiségfejlesztése TKB1207 Meghirdetés féléve 2. Konzultációs óraszám 6 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár API A kurzus tréning

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103 Tantárgy kódja: PDB 1103 Kreditpont: 3 Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgy oktatója és beosztása: Tantárgy oktatójának elérhetősége: 2230 A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének

Részletesebben

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2012/13. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2012/13. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2012/13. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Pedagógiai szociálpszichológia M 1010 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0

Részletesebben

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. 2014/15/2. félév

KÖVETELMÉNYEK. 2014/15/2. félév KÖVETELMÉNYEK 2014/15/2. félév Tantárgy neve Oktatási rendszerek és gazdaság PDB1601L Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+0 Kollokvium PDB1005 Tantárgyfelelős neve

Részletesebben

TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA

TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁ (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

3. Az értékelés módszere: A gyakorlati jegy a részjegyek alapján születik. Beszámításra kerül a félévi szorgalom, aktivitás.

3. Az értékelés módszere: A gyakorlati jegy a részjegyek alapján születik. Beszámításra kerül a félévi szorgalom, aktivitás. KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Az anyanyelvi és irodalmi nevelés módszertana I. BOV1206 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) BOV 1100; BOV 1101

Részletesebben

Követelmények. A tanítás mestersége Tantárgy kódja. Dr. Szabó Antal főiskolai tanár A tantárgy oktatója

Követelmények. A tanítás mestersége Tantárgy kódja. Dr. Szabó Antal főiskolai tanár A tantárgy oktatója A tanítás mestersége TKM1002 Konzultáció óraszáma 2+0 - Legalább egy referátum készítése kiadott vagy választott témában. - Interjú készítése 4-5 tanárral és a kapott információ rendszerezett leírása (Választható

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015/16/2. félév. Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin, PhD főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK 2015/16/2. félév. Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin, PhD főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Társadalomismeret II. SPF1201 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 3+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) SPF1101 Bodnárné dr. Kiss Katalin, PhD főiskolai docens - rendszeresen óralátogatás, maximum

Részletesebben