Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának határozatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának határozatai"

Átírás

1 Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának határozatai Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának január 4-én és között tartott titkos szavazásával a következő határozatot hozta. A 19 szavazati jogú tagból 17 fő (89,5%) szavazott. 1/2016. (I. 4.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal dr. Eredics Attilát javasolja a Környezet- és Földtudományi Intézetbe határozott időre kiírt tudományos munkatársi álláshely betöltésére. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának január én tartott elektronikus szavazásával a következő határozatokat hozta. A 19 szavazati jogú tagból 14 fő (73,7%) szavazott. 2/2016. (I. 12.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen (egyhangú) szavazattal a Kar tanulmányi rendjében szereplő regisztrációs hét valamint tantárgy- és kurzusfelvétel időszakát január ra változtatta. 3/2016. (I. 12.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen (egyhangú) szavazattal a Növénytani és Természetvédelmi Intézetbe kiírt adjunktusi pályázat szövegét az SZMSZ II. rész: Foglalkoztatási követelményrendszerrel összhangba hozandó módosította 4/2016. (I. 12.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen (egyhangú) szavazattal az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetbe kiírt adjunktusi pályázat szövegét az SZMSZ II. rész: Foglalkoztatási követelményrendszerrel összhangba hozandó módosította Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának január 18-án tartott elektronikus szavazásával a következő határozatokat hozta. A 19 szavazati jogú tagból 19 fő (100%) szavazott 5/2016. (I. 18.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 19 igen (egyhangú) szavazattal a vadgazda szakirányú továbbképzési szak záróvizsga bizottságába Bajdik Péter helyére Bánáti Lászlót okleveles vadgazda mérnököt a TAEG parkerdei és kommunikációs igazgatóját választotta meg. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának március 29-én ülésén a 19 szavazati jogú tagból 14 fő (73,7%) volt jelen és a következő határozatokat hozta. 6/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen, 1 tartózkodás szavazati aránnyal az Erdővagyongazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet közötti időszakról szóló beszámolóját elfogadta.

2 7/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen, 1 tartózkodás szavazati aránnyal a Környezet- és Földtudományi Intézet közötti időszakról szóló beszámolóját elfogadta. 8/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen, 1 tartózkodás szavazati aránnyal a Növénytani és Természetvédelmi Intézet közötti időszakról szóló beszámolóját elfogadta. 9/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen szavazattal egyhangúlag az Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet intézetigazgatói posztjára kiírandó pályázatot elfogadta. 10/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen szavazattal egyhangúlag a Környezet- és Földtudományi Intézet intézetigazgatói posztjára kiírandó pályázatot elfogadta. 11/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen szavazattal egyhangúlag a Növénytani és Természetvédelmi Intézet intézetigazgatói posztjára kiírandó pályázatot elfogadta. 12/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen szavazattal egyhangúlag az Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet tudományos munkatársi posztjára kiírandó pályázatot elfogadta. 13/2016. (III. 29.) sz. határozat a Kar oktatási dékán helyet- Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen szavazattal egyhangúlag tesi posztjára kiírandó pályázatot elfogadta. 14/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen szavazattal egyhangúlag dr. Molnár Miklóst javasolja az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetbe kiírt adjunktusi álláshely betöltésére. 15/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen szavazattal egyhangúlag dr. Schmidt Dávidot javasolja a Növénytani és Természetvédelmi Intézetbe kiírt adjunktusi álláshely betöltésére kor dr. Péterfalvi József távozott. A 19 szavazati jogú tagból a továbbiakban 13 fő (68,4%) volt jelen. 16/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag kéri az egyetem rektorát, hogy az Egyetem finanszírozásával kapcsolatban egyeztetésre hívja meg dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkárt. 2

3 17/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag a Környezetmérnöki MSc mintatantervét a következőképpen módosítja: az előtárgyak törlésre kerültek, a Kötelező szakmai gyakorlat (EG639-0K000) előfeltétele 45 kredit összegyűjtése, a Diplomamunka I. (EG630-0B000) előfeltétele 45 kredit összegyűjtése, a Diplomamunka II. (EG635-0B000) előfeltétele a Diplomamunka I. (EG630-0B000) teljesítése. 18/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag a Vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/szakirányító továbbképzési szak mintatantervét a következőképpen módosítja: Nagyvad élőhely-gazdálkodás és takarmányozás (EP061-A ) tantárgy a 2. szemeszterből a 3-ba kerül, Vadállományok szabályozása és trófeabírálat (EP058-A) tantárgy a 3. szemeszterből a 2- ba kerül. 19/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag a következő tárgyak esetében megváltoztatta a tárgy felelős oktatóját: Erdészeti genetika (EG548-A0000) új felelőse Prof. dr. Lakatos Ferenc Városi fák abiotikus és biotikus károsítói (EG93-C) új felelőse Dr. Tuba Katalin Gyomnövényismeret (EP206-A) új felelőse Dr. Csiszár Ágnes Környezet-egészségtan (EG172-0AA00) új felelőse Koronikáné Dr. Pécsinger Judit Ökoturizmus (EG184-0B0AB) új felelőse Dr. Pájer József Környezetbiológia (EG556-0AA00) új felelőse Dr. Berki Imre Populáció- és evolúcióbiológia (EG186-00BBA) új felelőse Prof. dr. Lakatos Ferenc 20/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag a vadgazda mérnöki BSc levelező tagozaton mintatantervbe illesztette a hetesi gyakorlatok rendjét a következők szerint: a Gyakorlat I. (Hetesi gyakorlat) (EG K) tárgy kerüljön meghirdetésre a 3. szemeszterben félévente 40 gyakorlati órával, a Gyakorlat II. (Hetesi gyakorlat) (EG K) tárgy kerüljön meghirdetésre az 5. szemeszterben félévente 40 gyakorlati órával, a Gyakorlat III. (Hetesi gyakorlat) (EG3-0000K) tárgy kerüljön meghirdetésre az 6. szemeszterben félévente 40 gyakorlati órával. A tantárgyak tartalma: Gyakorlat I. (EG K 3. félév) 1. nap: Vadállomány hasznosításának gyakorlata - Apróvad Tanvadászat 2-4. nap: Vadállomány hasznosításának gyakorlata - Tanterület 5.: Trófeabírálat és dermoplasztika - Dermoplasztika Gyakorlat II. (EG K 5. félév) 1. nap: Vadállomány hasznosításának gyakorlata terepi gyakorlat- Nagyvad tanvadászat 2-3. nap: Vadállomány hasznosításának gyakorlata terepi gyakorlat - Tanterület 4. nap: Vadállományok szabályozása laborgyakorlat Korpiramis szerkesztés, Pielowski állománybecslési módszer belső feldolgozása 5. nap: Trófeabírálat és dermoplasztika laborgyakorlat - Dermoplasztika 3

4 Gyakorlat III. (EG3-0000K 6. félév 1. nap Apróvad ökológia és élőhelygazdálkodás Élőhelyfejlesztés mezőgazdasági környezetben: Lajta Project 2. nap Nagyvad ökológia és élőhelygazdálkodás laborgyakorlat mikrohisztológiai táplálkozásvizsgálat, mozgáskörzet elemzés, élőhelyhasználat és preferenciavizsgálati módszerek 3. nap Kinológia terepi gyakorlat 4. nap Vadkárelhárítás terepi gyakorlat mezőgazdasági és erdei vadkárbecslés 5. nap Vadkárelhárítás laborgyakorlat mezőgazdasági és erdei vadkárbecslés terepi felvételeinek feldolgozása 21/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag a következő módon fogadta el a 2016/17-es tanév alapelveit: Őszi szemeszter o Regisztrációs hét: szeptember 5-9. o 14 hét oktatási hét: szeptember 12 december 17. o Félév első tanítási napja: szeptember 12. o Félév utolsó tanítási napja: december 17. o Vizsgaidőszak első napja: december 19. o Vizsgaidőszak utolsó napja: január 27. o Vizsgaidőszak a keresztfélévben végzőknek: november 25. o Záróvizsga időszak: a 6 kar közül legkorábbi időponttól a félév utolsó napjáig vagy 0. hét utolsó napjáig o Rektori utasítás szerinti technikai szünet: december január 1. Tavaszi szemeszter o Regisztrációs hét: január február 3. o 14 hét oktatási hét: február 6 május 13. o Félév első tanítási napja: február 6. o Félév utolsó tanítási napja: május 13. o Vizsgaidőszak első napja: május 15. o Vizsgaidőszak utolsó napja: június 22. o Vizsgaidőszak a tavaszi szemeszterben végzőknek: május 13. o Záróvizsga időszak: a 6 kar közül legkorábbi időponttól a félév utolsó napjáig A Kar a szünetet csak akkor fogadja el, ha az a félévek hosszát nem változtatja a meg a fentiekben leírtakhoz képest. A Kar mindenképpen szükségesnek tartja, hogy a több évszázados hagyományként ma is élő Valétálás is bekerüljön az egyetemi közös tanulmányi rendbe május 13-i dátummal. 22/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Kari Minőségbiztosítási Bizottság évi tevékenységről szóló beszámolóját 23/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag javasolja dr. Magyar Gábor (Kiskunsági Nemzeti Park, általános igazgatóhelyettes) címzetes egyetemi tanári kitüntetését. 24/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag (SEFAG Zrt., vezérigazgató) címzetes egyetemi docensi kitüntetését. javasolja Barkóczi István 4

5 25/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 12 igen és 1 nem szavazati aránnyal javasolja Bartucz Péter (Nyírerdő Zrt., erdészeti igazgató) címzetes egyetemi docensi kitüntetését. 26/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag javasolja Preiner József (Lajta-Hanság Zrt., vezérigazgató) címzetes egyetemi docensi kitüntetését. 27/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag javasolja dr. Kovács Mátyás címzetes egyetemi docens (Környezetvédelmi Minisztérium, nyugalmazott főosztályve zető) Nyugat-magyarországi Egyetem Díszpolgára címmel történő kitüntetését. 28/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag javasolja a Vancouver/Sopron Alumni csoportnak a Nyugat-magyarországi Egyetem Emlékéremmel történő kitüntetését. 29/2016. (III. 29.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal egyhangúlag szavazattal elfogadta a Kanadai Soproni Emlékérem odaítélésére, kihirdetésére és átadására vonatkozó eljárásrendet. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának május 10-i ülésén a 19 szavazati jogú tagból 15 fő (78,9%) volt jelen és a következő határozatokat hozta. 30/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal elfogadta a Kar 201 6/17. évi tanulmányi rendjét. 31/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal elfogadta a Kar júniusi záróvizsga bizottságainak összetételét és a záróvizsgák időpontját a következők szerint: Erdőmérnök (osztatlan) Msc szak június Elnök o Dr. Frank Norbert egyetemi docens, szakfelelős Tagok o Dr. Gál János egyetemi docens o Dr. Lett Béla professzor emeritus o Dr. Marosi György címzetes egyetemi tanár o Szakálosné Dr. Mátyás Katalin adjunktus o Puskás Mihály szakmai referens (Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály) o Urbán Pál címzetes egyetemi docens, erdőgazdálkodási igazgató helyettes (EGE- RERDŐ Zrt.) Póttag (Puskás Mihály akadályoztatása estén) o Dr. Mózes Csaba főosztályvezető helyettes (Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály) Titkár o Dr. Horváth Tamás adjunktus 5

6 Környezetmérnök BSc szak június 13. Elnök o Dr. Marosvölgyi Béla professzor emeritus Tagok o Dr. Pájer József egyetemi docens, szakfelelős o Dr. Bidló András egyetemi docens o Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.) o Dr. Csepregi István környezetvédelmi szakjogász (Zöldjog Kft, Budapest) Titkár o Koronikáné Dr. Pécsinger Judit adjunktus Tantárgyi kérdezők o Dr. Oszvald Ferenc Nándor egyetemi docens (területfejlesztési specializáció) o Dr. Gribovszki Zoltán egyetemi tanár (vízminőség-védelem) o Dr. Czupy Imre egyetemi docens (zaj- és rezgésvédelem) o Dr. Gálos Borbála adjunktus (levegőtisztaság-védelem) Környezetmérnök MSc szak június 13. Elnök o Dr. Marosvölgyi Béla professzor emeritus Tagok o Dr. Pájer József egyetemi docens, szakfelelős o Dr. Polgár András adjunktus o Kosztka László Kosztka László címzetes egyetemi docens, igazgató (Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.) o Dr. Csepregi István környezetvédelmi szakjogász (Zöldjog Kft, Budapest) Titkár o Koronikáné Dr. Pécsinger Judit adjunktus Környezettan BSc és Környezettudományi MSc szakok június 15. Elnök o Dr. h.c. dr. Albert Levente professzor emeritus Tagok o Dr. Rétfalvi Tamás egyetemi docens, szakfelelős o Dr. Heil Bálint egyetemi docens o Dr. Berki Imre egyetemi docens o Dr. Cserny Tibor nyugalmazott egyetemi docens o Dr. Kárpáti László címzetes egyetemi tanár, nyugalmazott igazgató (Fertő-Hanság Nemzeti Park) Titkár o Dr. Vágvölgyi Andrea adjunktus Természetvédelmi mérnöki MSc és Természetiörökség-védelmi szakirányú továbbképzési szak június 16. Elnök o Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár, szakfelelős Tagok o Dr. Kovács Mátyás címzetes egyetemi docens, nyugalmazott főosztályvezető (volt Környezetvédelmi Minisztérium Természet- és Tájvédelmi Főosztály) o Dr. Jáger László egyetemi docens o Dr. Puskás Lajos adjunktus Titkár o Horváth Tibor tanársegéd 6

7 Vadgazda mérnöki BSc és MSc szakok (5 + 2 fő) június 16., VGÁI könyvtárszoba Elnök o Dr. h.c. dr. Faragó Sándor egyetemi tanár Tagok o Dr. Náhlik András egyetemi tanár, szakfelelős o Dr. Sándor Gyula egyetemi docens o Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens o Dr. Horváth Sándor adjunktus o Bajdik Péter főosztályvezető helyettes (Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály) o Barkóczi István vezérigazgató (SEFAG Zrt.) Titkár o Dr. László Richárd egyetemi docens 32/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal elfogadta a Kar MSc felvételi bizottságainak összetételét a következők szerint: Környezetmérnök MSc szak Elnök: Dr. Pájer József egyetemi docens, szakfelelős Tagok: Koronikáné Dr. Pécsinger Judit adjunktus, Dr. Polgár András adjunktus Titkár: Pintérné Nagy Edit intézeti munkatárs Természetvédelmi mérnöki MSc szak Elnök: Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár, szakfelelős Tagok: Dr. Winkler Dániel egyetemi docens, Dr. Puskás Lajos adjunktus Titkár: Dr. Vágvölgyi Andrea adjunktus Vadgazda mérnöki MSc szak Elnök: Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens Tag: Dr. Sándor Gyula egyetemi docens Titkár: Dr. László Richárd egyetemi docens 33/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 15 igen (egyhangú) szavazattal elfogadta a Földmérő és földrendező BSc szak mintatantervét és tantárgyi programjait. 34/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen és 1 nem szavazati aránnyal kibővítette a Kar C típusú tárgyainak listáját a Térinformatikai alkalmazások 2. című tantárggyal. A tantárgy paraméterei: angol neve: GIS Applications 2. gondozója: Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet felelőse: Dr. Brolly Gábor adjunktus oktatás módja és órakerete: 1 óra előadás + 1 óra gyakorlat számonkérés módja: évközi jegy előkövetelmény: Geoinformatika 2. ajánlott meghirdetés: tavaszi szemeszter Dr. Péterfalvi József távozott a tanácsteremből, így a szavazásra jogosultak száma 14 főre csökkent. 7

8 35/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa a következő szavazati aránnyal javasolja az Alma Mater Emlékérem átadását a következő végzős hallgatók részére: Bende Attila Tibor okleveles erdőmérnök: 14 igen (egyhangú) Kiczkó Orsolya okleveles erdőmérnök: 14 igen (egyhangú) 36/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa a következő szavazati aránnyal javasolja a Rektori Dicséret kitüntetés megadását a következő végzős hallgatók részére: Virág Máté okleveles erdőmérnök: 14 igen (egyhangú) Bene Zsolt okleveles erdőmérnök: 12 igen, 2 tartózkodás 37/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa a következő szavazati aránnyal javasolja a Dékáni Dicséret kitüntetés megadását a következő hallgatók részére: Hajdu Márk erdőmérnök hallgató: 13 igen, 1tartózkodás Dulai Dávid természetvédelmi mérnök hallgató: 14 igen (egyhangú) 38/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen (egyhangú) szavazattal döntött a tiszteletdiplomák kiadásáról a következő személyek részére: Név Oklevél kelte Okl. sz. Arany oklevél Bakos Tibor /1966 Balogh Ferenc /1966. Beró Csaba /1966. Boda Katalin /1966. Bogdán János /1966. Darabos István /1966. Dezső Attila /1966. Gajdán István /1966. Hevesi István /1966. Hornyánszky Antal /1966 Kapusi Imre dr /1966. Kardos Ferenc /1966. Kaufmann József /1966. Kovács Lóránt dr /1966. Krahulcsán János /1966 Kristó László /1966 Márkus István dr /1966 Medgyesi Gábor /1966 Mosonyi Alajos /1966. Müller Géza /1966 Nemky Klára / Korbonski Bogdánné /1966. Pálhalmi János /1966. Pethő József dr /1966. Péter Ferenc /1966 Probocskai Endre /1966. Rádi József /

9 Saródi Péter /1966. Simkó István /1966. Simkó Judit / Pécsváradi Ferencné /1966. Simon László /1966. Sohler István /1966. Sörnyei Sándor /1966. Szalai Gábor /1966. Szalisznyó Károly /1966. Székely Miklós /1966. Szenthe Ádám /1966. Szirányi Katalin / Korom Gyuláné /1966. Tibay György dr /1966. Tóth József dr /1966. Tóth László /1966. Trauer Hubert /1966. Tvordy György dr /1966. Ulreich József dr /1966. Viharos Zsolt dr /1966. Gyémánt oklevél Holtai Imre /56. Csicsmán Károly /55. Szeile Aranka / Fazekas Béláné /56. Vas oklevél Diósi Gyula Andor Farkas-Jandl (Farkas) Tibor Fülöpp Zoltán Ghimessy László Hessz Jenő Holéczy Géza Höbausz Richard (Hőbausz Rikárd) Nagy Lajos György Olaszy István Orosz Ottó Rencz János Gyula Roxer Egon dr Surányi (Schván) János Solymos Rezső Dr. h.c. dr Szalay Imre László Szentei (Steiner) Barnabás Szörényi Miklós Róbert Tóth Pál Tóth Sándor Lajos Zsilinszky Győző Rubin oklevél Adamovich László dr Horváth Sándor Járó Zoltán dr. h.c. dr Jereb Ottó dr Posgay Lajos Kézmér Tóth Imre dr Gránit oklevél Kostein Ferenc

10 39/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen (egyhangú) szavazattal elfogadta a Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal kötendő együttműködési szerződést. 40/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen (egyhangú) létrehozta a Kihelyezett Természetvédelmi Intézetet és elhelyezte azt a Kar szervezeti egységei között. 41/2016. (V. 10.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 14 igen (egyhangú) módosította a Kar postacímét Sopron Bajcsy- Zsilinszky utca 4-re. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának június 7-i ülésén a 19 szavazati jogú tagból 17 fő (89,5%) volt jelen és a következő határozatokat hozta. A és 46. szavazásnál az érintettek rendre: dr. Heil Bálint, prof. dr. Bartha Dénes és dr. Szalay László összeférhetetlenségük okán nem szavaztak. 42/2016. (VI. 7.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal javasolja dr. Horváth Attila László alkalmazását az Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet tudományos munkatárs álláshelyére. 43/2016. (VI. 7.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal javasolja dr. Jáger László Tamást az Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet intézetigazgatói posztjára. 44/2016. (VI. 7.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa értékelve a két pályázó anyagát a következő arányban adta le szavazatát: dr. Bidló András Szabolcsra 6 igen, 4 nem, 6 tartózkodás, dr. Heil Bálint Gáborra 9 igen, 3 nem, 4 tartózkodás. 45/2016. (VI. 7.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 16 igen (egyhangú) szavazattal javasolja dr. Bartha Dénes Árpádot a Növénytani és Természetvédelmi Intézet intézetigazgatói posztjára. 46/2016. (VI. 7.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 16 igen (egyhangú) szavazattal javasolja dr. Szalay Lászlót az oktatási dékán helyettesi posztra. 47/2016. (VI. 7.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal módosította a kari ügyrendet a következők szerint: A 12. (5) pontja helyébe a következő kerül: A karon két dékán helyettes, oktatási valamint külügyi és kutatási dékán helyettes működik. Ugyanezen paragrafus (7) pontja a következőre módosul: A külügyi és kutatási dékán helyettes feladat- és jogköre: a) a kar tudományos kutatási tevékenységének irányítása, koordinálása, szervezése, b) kar képviselete közös egyetemi kutatási projektekben, 10

11 c) a Kar gazdasági folyamatainak felügyelete és a gazdasági döntések előkészítése, d) a kar hazai és nemzetközi tudományos kutatási együttműködéseinek koordinálása, e) a kar nemzetközi oktatási és kutatási kapcsolatainak fejlesztése, f) hallgató- és oktatócserék, közös kutatási programok szervezése, g) a kari oktatók, kutatók tudományos előmenetelének támogatása, h) szakági kapcsolatok felügyelete, fejlesztése, i) részvétel a kart érintő valamennyi stratégiai döntés előkészítésében, j) a dékán képviselete különböző fórumokon. 48/2016. (VI. 7.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal elfogadta a Kar évi minőségbiztosítási akciótervét: Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának augusztus 25-én zárult elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 15 fő (78,9%) szavazott, és a következő határozatokat hozta. 49/2016. (VIII. 25.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal a természetvédelmi mérnöki MSc levelező munkarendű képzésének konzultásiós heteit a következő időpontokra helyezi át: 1. konzultáció: szeptember konzultáció: november konzultáció: december /2016. (VIII. 25.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal a vadgazda mérnöki BSc képzés tantervében szereplő Gyakorlat I. (EG K) tárgy előkövetelményeként a Gerinces állattant (EG239-A00AA) írja elő. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának augusztus 31-én tartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 14 fő (73,7%) szavazott, és a következő határozatot hozta. 51/2016. (VIII. 31.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen és 1 nem szavazattal jóváhagyta a Kutatási gyakorlat (Scientific research) című tárgy tantárgyi programját. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának szeptember között tartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 13 fő (68,4%) szavazott, és a következő határozatokat hozta. 52/2016. (IX. 26.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal támogatja az Állatorvostudományi Egyetemmel közösen indítandó Vadkárbecslési szakmérnök szakirányú továbbképzési szak megalapítását. 53/2016. (IX. 26.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 13 igen szavazattal támogatja a Vadgazda mérnöki BSc szak angol nyelvű indításával kapcsolatos előterjesztést. 11

12 Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának október 4-én tartott ülésén a 19 szavazati jogú tagból 17 fő (89,5%) volt jelen, és a következő határozatokat hozta. 54/2016. (X. 4.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 16 igen és 1 nem szavazati aránnyal jóváhagyta a Környezet- és Földtudományi Intézetbe meghirdetendő docensi álláshely pályázati kiírását. 55/2016. (X. 4.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal jóváhagyta a következő tantárgyak tantárgyi programját: Magyar nyelv kezdőknek I. Magyar nyelv kezdőknek II. Magyar mint idegen nyelv I. Magyar mint idegen nyelv II. 56/2016. (X. 4.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 17 igen (egyhangú) szavazattal megcserélte a vadgazda mérnöki BSc szak harmadik és ötödik szemeszteres levelezős hallgatók harmadik konzultációs hetének időpontját: a harmadik szemesztereseké november 14-18, az ötödik szemesztereseké november 28-december 2. lesz. 57/2016. (X. 4.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 16 igen és 1 tartózkodás szavazati aránnyal dr. Kovács Gábor egyetemi docens személyében megválasztotta a Kari Juttatási és Térítési Bizottság elnökét. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának november 4-7. között tartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 16 fő (84,2%) szavazott, és a következő határozatokat hozta. 58/2016. (XI. 7.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 16 igen szavazattal támogatja a Környezet- és Földtudományi Intézetbe kiírandó határozott idejű ( ) tudományos munkatársi álláshely meghirdetését. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának november 15-én megtartott ülésén a 19 szavazati jogú tagból 12 fő (63,2%) volt jelen, és a következő határozatokat hozta. 59/2016. (XI. 15.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa egyhangú, 12 igen szavazattal támogatja, hogy a Környezet- és Földtudományi Intézetbe kiírt docensi álláshelyet dr. habil. Gálos Borbála Katalin töltse be. 12

13 60/2016. (XI. 15.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 8 igen, 3 tartózkodás, 1 nem szavazati aránnyal dr. Mózes Csabát a Földművelésügyi Minisztérium, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály főosztályvezető helyettesét delegálja az Erdészeti és Faipari Kutatóközpont Tudományos és Innovációs Tanácsába. 61/2016. (XI. 15.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 11 igen, 1 tartózkodás szavazati aránnyal jóváhagyta a zárvizsga bizottságok összeállítását a következők szerint: Erdőmérnöki mesterképzési szak január 3. Elnök: Dr. Frank Norbert egyetemi docens Tagok: Dr. Gál János egyetemi decens Dr. Lett Béla professzor emeritus Dr. Marosi György címzetes egyetemi docens Szakálosné dr. Mátyás Katalin egyetemi adjunktus Urbán Pál címzetes egyetemi docens, erdőgazdálkodási igazgató helyettes (Egererdő Zrt.) Titkár: Dr. Horváth Tamás egyetemi adjunktus Környezetmérnöki alapképzési szak január 4. Elnök: Dr. Marosvölgyi Béla professzor emeritus Tagok: Dr. Bidló András egyetemi tanár Dr. Pájer József egyetemi docens, szakfelelős Kosztka László környezetvédelmi szakmérnök, igazgató (Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft) Dr. Csepregi István környezetvédelmi szakjogász (Zöldjog Kft, Budapest) Titkár: Koronikáné Dr. Pécsinger Judit adjunktus Tantárgyi kérdezők: Dr. Oszvald Ferenc Nándor egyetemi docens (területfejlesztési specializáció) Dr. Czupy Imre egyetemi docens (zaj- és rezgésvédelem) Dr. Gálos Borbála adjunktus (levegőtisztaság-védelem) Környezetmérnöki mesterképzési szak január 4. Elnök: Dr. Marosvölgyi Béla professzor emeritus Tagok: Dr. Pájer József egyetemi docens, szakfelelős Dr. Polgár András adjunktus Kosztka László környezetvédelmi szakmérnök, igazgató (Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft) Dr. Csepregi István környezetvédelmi szakjogász (Zöldjog Kft, Budapest) Titkár: Koronikáné Dr. Pécsinger Judit adjunktus Környezettudományi mesterképzési szak január 4. Elnök: Dr. Gribovszki Zoltán egyetemi tanár Tagok: Dr. Rétfalvi Tamás egyetemi docens, szakfelelős Dr. Heil Bálint egyetemi docens Dr. Berki Imre egyetemi docens Kosztka László környezetvédelmi szakmérnök, igazgató (Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft) Titkár: Dr. Vágvölgyi Andrea adjunktus Természetvédelmi mérnöki alapképzési szak január 3. Elnök: Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár Tagok: Dr. Kovács Mátyás címzetes egyetemi Dr. Markovics Tibor c. egyetemi docens Dr. Berki Imre egyetemi docens Dr. Jáger László egyetemi docens Dr. Winkler Dániel egyetemi docens Titkár: Horváth Tibor tanársegéd 13

14 Természetvédelmi mérnöki mesterképzési szak január 4. Elnök: Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár Tagok: Dr. Kovács Mátyás c. egyetemi docens Dr. Markovics Tibor c. egyetemi docens Dr. Jáger László egyetemi docens Dr. Puskás Lajos adjunktus Titkár Horváth Tibor tanársegéd Vadgazda mérnöki alap- és mesterképzési szakok január 3-4. Elnök: Dr. h.c. dr. Faragó Sándor egyetemi tanár Tagok: Dr. Náhlik András egyetemi tanár, szakfelelős Dr. Sándor Gyula egyetemi docens Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens Dr. Horváth Sándor adjunktus Bajdik Péter főosztályvezető helyettes (Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály) Barkóczi István vezérigazgató (SEFAG Zrt.) Titkár: Dr. László Richárd egyetemi docens Vadgazdálkodási igazgatási szakirányító/szakmérnök szakirányú továbbképzési szak január 17. Elnök: Dr. h.c. dr. Faragó Sándor egyetemi tanár Tagok: Dr. Náhlik András egyetemi tanár, szakfelelős Dr. Sándor Gyula egyetemi docens Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens Dr. Horváth Sándor adjunktus Barkóczi István vezérigazgató (SEFAG Zrt.) Titkár: Dr. László Richárd egyetemi docens 62/2016. (XI. 15.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa egyhangú, 12 igen szavazattal jóváhagyta az MSc felvételi bizottságok összeállítását a következők szerint: Környezetmérnöki MSc felvételi bizottság Elnök: Dr. Pájer József egyetemi docens, szakfelelős Tagok: Koronikáné Dr. Pécsinger Judit adjunktus Dr. Polgár András adjunktus Titkár: Pintérné Nagy Edit intézeti munkatárs Környezettudomány MSc felvételi bizottság Elnök: Dr. Rétfalvi Tamás egyetemi docens, szakfelelős Tag: Dr. Berki Imre egyetemi docens Titkár: Visiné Dr. Rajczi Eszter egyetemi adjunktus Természetvédelmi mérnöki MSc felvételi bizottság Elnök: Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár Tagok: Dr. Winkler Dániel egyetemi docens Dr. Puskás Lajos adjunktus Titkár: Dr. Vágvölgyi Andrea adjunktus Vadgazda mérnöki MSc felvételi bizottság Elnök: Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens Tag: Dr. Sándor Gyula egyetemi docens Titkár: Dr. László Richárd egyetemi docens 63/2016. (XI. 15.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa egyhangú, 12 igen szavazattal az általános felvételi eljárásban jelentkező MSc hallgatók felvételi motivációs elbeszélgetésének időpontját június 7-re módosította. 14

15 64/2016. (XI. 15.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa egyhangú, 12 igen szavazattal javasolja rektor úrnak Dulai Dávid (EU420J) természetvédelmi mérnöki BSc szakos hallgatót Rektori Dicséret kitüntetésre. 65/2016. (XI. 15.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 11 igen, 1 tartózkodás szavazati aránnyal javasolja dékán úrnak Takács Árpád (OY6RQI) természetvédelmi mérnöki BSc szakos hallgatót Dékáni Dicséret kitüntetésre. Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának december 1. és 2. között megtartott elektronikus szavazáson a 19 szavazati jogú tagból 19 fő (100%) adta le a szavazatát, és a következő határozatokat hozta. 66/2016. (XII. 2.) sz. határozat Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa egyhangú, 19 igen szavazattal javasolja a VOLGA State University of Technology-val tervezett együttműködési szerződés megkötését. Sopron, december 2. Összeállította: Dr. Facskó Ferenc KT titkára 15

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának határozatai

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának határozatai Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának határozatai Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2017. január 31-én megtartott ülésén a 19 szavazati jogú tagból 16 fő (84,2%) volt jelen, és a következő határozatokat hozta. 1/2017.

Részletesebben

HATÁROZATOK. az Erdőmérnöki Kar Tanácsa november 23-i ülésén. EMK Tanácsának 84/2010. (XI. 23.) sz. határozata

HATÁROZATOK. az Erdőmérnöki Kar Tanácsa november 23-i ülésén. EMK Tanácsának 84/2010. (XI. 23.) sz. határozata HATÁROZATOK az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2010. november 23-i ülésén EMK Tanácsának 84/2010. (XI. 23.) sz. határozata Az Erdőmérnöki Kar Kari Tanácsa a 2011 évi keresztféléves felvételi eljárás szóbeli felvételi

Részletesebben

ÜNNEPÉLYES TANÉVZÁRÓ NYILVÁNOS KARI TANÁCSÜLÉSRE

ÜNNEPÉLYES TANÉVZÁRÓ NYILVÁNOS KARI TANÁCSÜLÉSRE Fotó: RRV Az élet olyan, mint a tenger, (...) melyet sokféle szél, vihar szánt végig s az a bölcs, aki bizton tudja vezetni élete kisded hajóját a viharverte habokon. Henryk Sienkiewicz PROGRAM Himnusz

Részletesebben

Munkatársak. Dékán PROF. DR. LAKATOS FERENC. Dékánhelyettesek

Munkatársak. Dékán PROF. DR. LAKATOS FERENC. Dékánhelyettesek Munkatársak Dékán PROF. DR. LAKATOS FERENC Dékánhelyettesek PROF. DR. SZALAY LÁSZLÓ oktatási dékánhelyettes PROF. DR. BIDLÓ ANDRÁS külügyi és kutatási dékánhelyettes Dékáni Hivatal DR. FACSKÓ FERENC hivatalvezető

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai 2014

A Kari Tanács határozatai 2014 január 27. A Kari Tanács határozatai 2014 1/2014. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai nyílt szavazással, egyhangúlag elfogadták a Műszaki menedzser MSc. szak 2. sz. mellékletben szereplő tantervi változtatásait.

Részletesebben

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai 2007. év TARTALOMJEGYZÉK 2007. január 17... 2 2007. február 14.... 5 1 Kari Tanácsának határozatai 2007. év 2007. január 17. A szavazati joggal rendelkezők

Részletesebben

HATÁROZATOK az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2014. február 18-i ülésén

HATÁROZATOK az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2014. február 18-i ülésén HATÁROZATOK az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2014. február 18-i ülésén EMK Tanácsának 1/2014. (II. 18.) sz. határozata Az Erdőmérnöki Kar Kari Tanácsa 1/2014 (II.18.) sz. határozatával a Herman Ottó Szakkollégium

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

HATÁROZATOK az Erdőmérnöki Kar Tanácsa január 22-i ülésén

HATÁROZATOK az Erdőmérnöki Kar Tanácsa január 22-i ülésén HATÁROZATOK az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2013. január 22-i ülésén EMK Tanácsának 1/2013. (I. 22.) sz. határozata Az Erdőmérnöki Kar Kari Tanácsa a lüneburgi hallgatóknak oktatott tantárgyak programját 16

Részletesebben

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A Kari Tanács 2018. január 23-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi tanári pályázat véleményezése 2. Szenátusi képviselőválasztás 3. Kari ügyrend változása 4. Új szabadon választható tárgy

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Szombathely 2010 1/2010. (I. 20.) számú határozat igen szavazattal elfogadja Biológia BSc mintatantervével kapcsolatos

Részletesebben

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának évi határozatai

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának évi határozatai Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2015. évi határozatai Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2015. január 27-i ülésén hozott határozatai. A 19 szavazati jogú tagból 16 fő volt jelen. 1/2015. (01.27.) sz. határozat

Részletesebben

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai (1/2017. sz. határozat) 2017.01.24. A Kari Tanács 2017. január 24-i ülésén nyílt szavazás keretében egyhangúlag elfogadta a Kari Tanács

Részletesebben

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről Iktatószám: BMF-RH -904/2007 Kelt: 2007. május 9. H A T Á R O Z A T T Á R A Budapesti Műszaki Főiskola ának 2007. április 24-ei üléséről SZ-XIII/23/2007. határozata A Budapesti Műszaki Főiskola a egyhangúlag

Részletesebben

HATÁROZATOK. a dékáni vezetés irányítása alá rendelését 11 igen és 2 nem szavazattal elfogadta.

HATÁROZATOK. a dékáni vezetés irányítása alá rendelését 11 igen és 2 nem szavazattal elfogadta. HATÁROZATOK az Erdımérnöki Kar Tanácsa 2008. január 22-i ülésén EMK Tanácsának 2/2008. (I. 22.) sz. határozata Az Erdımérnöki Kar Tanácsa hivatkozással a GF-4-102/2007. sz. levélben engedélyezett újabb

Részletesebben

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén. R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2015. március 19-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. NAPIRENDEK: 1. Javaslat a vezető testületek

Részletesebben

A Kari Tanács január 14-i ülésének napirendjei és határozatai

A Kari Tanács január 14-i ülésének napirendjei és határozatai A Kari Tanács 2014. január 14-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi docensi pályázatok véleményezése 2. A szakirányválasztás menete a könnyűipari mérnöki szakon 3. Kari képviselők választása

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

szakirányú továbbképzés

szakirányú továbbképzés SOPRONI EGYETEM ERDŐMÉRNÖKI KR ERDŐPEDGÓGII SZKMÉRNÖK (Mesterszint / lapszint) ERDŐPEDGÓGII SZKVEZETŐ szakirányú továbbképzés Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara a 2017/2018. tanév őszi szemeszterében, Sopronban

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai 2013

A Kari Tanács határozatai 2013 KT elektronikus szavazás (2013. január 30.) A Kari Tanács határozatai 2013 1 /2013. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai elektronikus szavazással, 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták az Informatikai

Részletesebben

Publikációs követelmények az Erdımérnöki Karon

Publikációs követelmények az Erdımérnöki Karon HATÁROZATOK az Erdımérnöki Kar Tanácsa 2011. március 29-i ülésén EMK Tanácsának 15/2011 (III. 29.) sz. határozata Az Erdımérnöki Kar Kari Tanácsa az Erdımővelési és Erdıvédelmi Intézetbe intézetigazgatói

Részletesebben

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2013. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2013 1/2013. (I.8.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 36 igen egyhangú szavazattal

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai év

A Kari Tanács határozatai év A Kari Tanács határozatai 2015. év 2015. január 14. BGK-KT- CV /1/2015 A Kari Tanács Filip Ferdinánd adjunktusi kinevezését egyhangúlag támogatja BGK-KT- CV /2/2015 A Kari Tanács Mosavi Amirhosein adjunktusi

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai 1/2016 (2016.01.19.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 14 IGEN, 0 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

ÜNNEPÉLYES TANÉVZÁRÓ NYILVÁNOS KARI TANÁCSÜLÉSRE

ÜNNEPÉLYES TANÉVZÁRÓ NYILVÁNOS KARI TANÁCSÜLÉSRE Fotó: RRV Légy hasonló az égen szálló madárhoz, aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyi erejében. (Victor Hugo) PROGRAM NYUGAT-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Dr. Sándor Gyula. Dr. Sándor Gyula PhD. egyetemi docens. Születési hely, idő: Sopron, Családi állapot: nős, 2 gyermek.

Dr. Sándor Gyula. Dr. Sándor Gyula PhD. egyetemi docens. Születési hely, idő: Sopron, Családi állapot: nős, 2 gyermek. Dr. Sándor Gyula Dr. Sándor Gyula PhD. egyetemi docens Születési hely, idő: Sopron, 1972. 03. 18. Családi állapot: nős, 2 gyermek Állampolgárság: magyar Iskolai végzettség: Erdészeti és Faipari Egyetem,

Részletesebben

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A 2012. január 17-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi tanári pályázatok elbírálása 2. Tantervi változások 3. Záróvizsganaptár 4. Egyebek RKK-KT-XXVIII/1/2012 A dr. Takács Erzsébet határozatlan

Részletesebben

HATÁROZAT. az Erdőmérnöki Kar Tanácsa február 20-i ülésén

HATÁROZAT. az Erdőmérnöki Kar Tanácsa február 20-i ülésén HATÁROZAT az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2007. február 20-i ülésén EMK Tanácsának 5/2007. (II. 20.) sz. határozata Az Erdőmérnök Kar Tanácsa a 2006/2007. tanév Tanulmányi Rend kiegészítéséhez kapcsolódva 12

Részletesebben

A Kari Tanács február 26-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács február 26-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A 2013. február 26-i ülésének napirendjei és határozatai 1. A szakirányválasztás szabályzata 2. Oktatási kérdések 3. Egyebek RKK-KT-XXXIV/1/2013 A 13 igen 0 nem és 0 tartózkodó -elektronikus úton- leadott

Részletesebben

2012. január február 20.

2012. január február 20. A Kari Tanács határozatai 2012. 2012. január 23. 1/2012. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai nyílt szavazással, egyhangúlag elfogadták a Faipari Mérnöki Kar intézkedési tervét (1. sz. melléklet). 2/2012.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai 1/2010sz. (2010.02.08.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

1/2005. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának február 25-i ülésén

1/2005. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának február 25-i ülésén 1/2005. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2005. február 25-i ülésén A Kari Tanács a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika igazgatói megbízatására vonatkozóan az alábbi határozatot

Részletesebben

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás) 2009 2009. JANUÁR 7. BGK-KT/ XLVIII / 1 /2009 A Dr. Horváth Sándor által beadott főiskolai tanári pályázatot a kari Bíráló Bizottság mindenben megfelelőnek találta és támogatja a pályázat elfogadását.

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

A Kari Tanács január 13-i ülésének napirendjei és határozatai

A Kari Tanács január 13-i ülésének napirendjei és határozatai A Kari Tanács 2015. január 13-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Tanársegédi pályázatok véleményezése 2. Kari képviselő választása a Szenátusba 3. 2015. februári záróvizsganaptár 4. Változások a

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott

Részletesebben

1. Dékáni tájékoztató a megelőző időszakról Előadó: Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, dékán

1. Dékáni tájékoztató a megelőző időszakról Előadó: Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, dékán Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Kari Tanácsa a 2010. március 11-i ülésén az alábbi HATÁROZATOKAT hozta Napirend: 1. Dékáni tájékoztató

Részletesebben

AZ ÜNNEPSÉG PROGRAMJA:

AZ ÜNNEPSÉG PROGRAMJA: MEGHÍVÓ AZ ÜNNEPSÉG PROGRAMJA: Okleveles erdőmérnöki oklevelet Bacsi-Nagy Gergely Bátky Dániel Boglári Zoltán Bukovenszki István Folcz Ádám Béla Herczeg Péter Jánosfalvi Zoltán Kaknics Péter Kovács István

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. 2013. március 25. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 2/2013-as

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2016. május 18-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Ikt.szám: BPK-35-10/2011. A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Kari Tanácsának 2011. évi határozatai SOPRON 1/2011. 01. 12. számú h a t á r o z a t: A Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

A Kari Tanács április 29-ei ülésének határozatai

A Kari Tanács április 29-ei ülésének határozatai A Kari Tanács 2010. április 29-ei ülésének határozatai 36/2009/2010. sz. KT határozat A Kari Tanács 21 érvényes szavazattal az alábbi arányban jóváhagyta a Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézet részére

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

1/2004. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 26-i ülésén

1/2004. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 26-i ülésén 1/2004. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2004. március 26-i ülésén A 2004. évi, Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója címre érkezett javaslatokra az alábbi szavazati eredmények születtek

Részletesebben

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával EGYETEMI DOKTORI TANÁCS ÉS HABILITÁCIÓS TANÁCS Elnök Prof. Dr. Neményi Miklós tudományos és külügyi

Részletesebben

Vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/szakirányító és Mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/szakirányító

Vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/szakirányító és Mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/szakirányító Vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/szakirányító és Mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/szakirányító A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, Sopronban a korábbi év sikerére való

Részletesebben

Kari Tanács határozatai év

Kari Tanács határozatai év Kari Tanács határozatai 2014. év 2014. január 15. BGK-KT- XCV /1/2014 A Kari Tanács támogatja Tunyogi Dóra tanársegédi kinevezését az Gépszerkezettani és Biztonságtechnikai Intézetbe. BGK-KT- XCV /2/2014

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2014. évi határozatai Győr 2014 1/2014. (03.05.) SZ. HATÁROZAT személyére (Balogh István, Venesz Norbert) tett 2/2014. (03.05.) SZ.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 20-os határozatai 1/20 (20.01.19.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 14 IGEN, 0 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2017. február 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. október 20-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 53/2015. (X.20.) KT. sz. határozat az Egyetem téri épület I. em. 118. terem Navratil Ákosról

Részletesebben

A Kari Tanács május 26-ai ülésének határozatai

A Kari Tanács május 26-ai ülésének határozatai A Kari Tanács 2014. május 26-ai ülésének határozatai 35/2013/2014. sz. KT határozat A Kari Tanács egyhangú támogató szavazattal véleményezte Komárominé dr. Kucsák Mónika adjunktusi pályázatát az Építőmérnöki

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1./ 11-12 (10. 18.) KT. számú határozat: Határozatok 2011-2012 A Kari Tanács titkos szavazással 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett támogatta Dr. Polyák Gábor, míg 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött. 2011. március 2. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 1/2011-es számú határozatával elfogadta az Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére vonatkozó Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi

Részletesebben

1 Bejelentések. Napirendi pont 14:15:34

1 Bejelentések. Napirendi pont 14:15:34 Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2014.02.26 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét ( / 6-91.7%)

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2012. évi határozatai Győr 2012 1/2012. (01.18.) SZ. HATÁROZAT szavazással - a Kar 2010-2011. évi tevékenységéről készült beszámolót

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Kari Tanács január 12-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács január 12-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A 2010. január 12-i ülésének napirendjei és 1. Záróvizsga bizottságok elnökei 2. Tantervi módosítások, oktatásszervezési javaslatok 3. SZMSZ Kari kiegészítés módosítása 4. Egyebek RKK-KT-XXVI/1/10 A 15

Részletesebben

Tájékoztató. 1. Javaslat a Kari Ügyrend 189. pontjának módosítására /Hallgatói nívódíj/ Írásbeli előterjesztés Előterjesztő: Dr.

Tájékoztató. 1. Javaslat a Kari Ügyrend 189. pontjának módosítására /Hallgatói nívódíj/ Írásbeli előterjesztés Előterjesztő: Dr. Tájékoztató SZTE Mérnöki Kar Tanácsa 2018. január 23-án, 15.00 órakor megtartotta, a 2017/2018 tanév sorrendben a 3., ezen belül a 3. rendes ülését. A Tanácsülésen a jelenleg 14 szavazati jogú tanácstag

Részletesebben

1/2011. sz. Határozat

1/2011. sz. Határozat 1/2011. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar szavazása az Egyetemi szintű kitüntetések odaítéléséről. A Kari Tanács az alábbi szavazati aránnyal támogatja az alábbi felterjesztéseket SEMMELWEIS EGYETEM

Részletesebben

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának évi határozatai

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának évi határozatai Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2019. évi határozatai Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának 2019. január 16-17-én megtartott elektronikus szavazásán a 19 szavazati jogú tagból 16 fő (84,2%) adta le voksát, és a

Részletesebben

A Kari Tanács január 26-i ülésének napirendjei és határozatai

A Kari Tanács január 26-i ülésének napirendjei és határozatai A Kari Tanács 2016. január 26-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Tájékoztató az aktuális felsőoktatási és egyetemi folyamatokról 2. Februári záróvizsgák 3. Szabadon választható tantárgy a Környezetmérnöki

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 13-14 (10. 28.) KT. számú határozat: Határozatok 2013-2014 27 igen, 4 nem, 1 tartózkodás mellett Dr. Nochta Tibor egyetemi docenst javasolta, a Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kara Polgári

Részletesebben

A BMF RKK január 20-án megtartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai

A BMF RKK január 20-án megtartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai A BMF RKK 2004. január 20-án megtartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai 1. A kar aktuális helyzete Elıterjesztı: Dr. Erdélyi József 2. Félévindítás tudnivalói, választható tárgyak 3. Minıségirányítási

Részletesebben

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2014. szeptember 25-én (csütörtökön) du. 15 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2014/2015. tanévi 1. rendes ülésén hozott határozatok 1/2014. (IX.

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2013. évi határozatai Győr 2013 1/2013. (01.18.) SZ. HATÁROZAT szavazással Apáczai Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozását

Részletesebben

BGK-KT/ LIX/1/2010 A keresztféléves MSc Biztonságtechnikai mérnök tantervét a Kari Tanács elfogadta. (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

BGK-KT/ LIX/1/2010 A keresztféléves MSc Biztonságtechnikai mérnök tantervét a Kari Tanács elfogadta. (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2010 2010. január 20. BGK-KT/ LIX/1/2010 A keresztféléves MSc Biztonságtechnikai mérnök tantervét a Kari Tanács elfogadta. BGK-KT/ LIX/2/2010 A keresztféléves MSc Mechatronikai mérnök tantervét a Kari

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina.

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2013.02.27 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (31 /

Részletesebben

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2018. március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 1668/3.2/2018.(III.28.) határozat: A Szenátus egyhangúlag támogatta a Család- és gyermekvédelem szakirányú továbbképzési szak székesfehérvári

Részletesebben

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Kari Tanács ülésének határozatai szeptember

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Kari Tanács ülésének határozatai szeptember DÉKÁNI TITKÁRSÁG ügyintéző: Molnár Gergő telefon: +36-1-305-7357 e-mail: molnar.gergo@etk.szie.hu dátum: 2018. szeptember 20. honlap: https://etk.szie.hu/ tárgy: ÉTK Kari Tanács 2018. szeptember 20. 15.

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016. 85/2016. (XII. 14.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szervezteti és Működési Rend (önálló Tanszékek Intézetté alakítása) módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki

Részletesebben

A Kari Tanács február 1-i elektronikus szavazása és a határozat

A Kari Tanács február 1-i elektronikus szavazása és a határozat A Kari Tanács 2017. február 1-i elektronikus szavazása és a határozat 1. Záróvizsga elnökök jóváhagyása Határozat RKK-KT-LV/1/2017 A Kari Tanács jóváhagyta a 2016/17. tanév februári záróvizsga elnökeinek

Részletesebben

A BMF RKK évben tartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai

A BMF RKK évben tartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai A BMF RKK 2006. évben tartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai A Kari Tanács 2006. február 21-i ülésének napirendje és határozatai 1. Ipari termék- és formatervez i szak indítási kérelméhez

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2018. április 19-én (csütörtökön) du. 15:00 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2017/2018. tanévi VI. rendes ülésén hozott határozatok 1/2018.

Részletesebben

2018. évi határozatok kivonata

2018. évi határozatok kivonata 2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött

Részletesebben

2016. évi határozatok kivonata

2016. évi határozatok kivonata 2016. évi határozatok kivonata 1/2016.01.21. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Munkatársak Által Választható Béren Kívüli Juttatások Szabályzatának 2/2016.01.26. sz. határozat: A PPKE Egyetemi

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1./ 08-09 (09. 16.) KT. számú határozat: Határozatok 2008-2009 A Kari Tanács titkos szavazással 28 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett a pályázat elbírálására létrehozott bizottság véleményezése alapján,

Részletesebben

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről Napirend: 1. Javaslat Professor Emeritus/Emerita cím és SZIE Babérkoszorú arany fokozat kitüntetés adományozására Előterjesztő:

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (1 / %)

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (1 / %) Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 019.01.16 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (1 / 36

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 49/2018. (XI.06.) KT. sz. határozat a 2018. évi kari tanácsi választások

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. Melinda. DLA Balázs Ferenc. DLA Perényi. Tamás. Dr. Szoboszlai. Dr. Sipos András Árpád. DLA Varga Tamás.

Tanácsülés helyszíne. Melinda. DLA Balázs Ferenc. DLA Perényi. Tamás. Dr. Szoboszlai. Dr. Sipos András Árpád. DLA Varga Tamás. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 17.5.31 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15: Tanácsülés kezdete Jelenlét (33 / 37-89.%)

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2018. (I.30.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév II. félévi

Részletesebben

HATÁROZATOK. az Erdımérnöki Kar Tanácsa november 10-i ülésén

HATÁROZATOK. az Erdımérnöki Kar Tanácsa november 10-i ülésén HATÁROZATOK az Erdımérnöki Kar Tanácsa 2009. november 10-i ülésén EMK Tanácsának 82/2009. (XI. 10.) sz. határozata Az Erdımérnöki Kar Tanácsa meghallgatva a Környezet- és Földtudományi beszámolóját, a

Részletesebben

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T Szervezeti és Működési Rend 10. melléklete: Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézet működési rendje 2012. Beosztás T U R I Z M U S, S z a b á l y z a t Oldal: 2/7. Készítette Ellenőrizte

Részletesebben

Az ELTE TáTK Kari Tanácsa támogatja Dunay Pál határozatlan idejű adjunktusi

Az ELTE TáTK Kari Tanácsa támogatja Dunay Pál határozatlan idejű adjunktusi JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont: 2010. január 19. 14 00 Helyszín: ELTE Lágymányosi Épület, Északi Tömb 7.18-24. Kari Tanácsterem Elnök: JELEN VANNAK Kari Tanács:

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 12-13 (09. 04.) KT. számú határozat: Határozatok 2012-2013 egyhangúlag elfogadta a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 5. számú mellékletét képező PTE TVSZ 1. számú a Karra vonatkozó

Részletesebben

1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár

1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár 1/2003 sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2003. március 14-i ülésén A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár rektori megbízásra érkezett pályázatát egyhangúlag támogatja. Budapest,

Részletesebben