DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására"

Átírás

1 DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Martis Zsombor Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására Gyülekezetalapítás, polémia és mártíromság Czeglédi István életművében Miskolci Egyetem BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Klasszikus szövegtudomány program 2016

2 2 A Doktori Iskola vezetője Prof. Dr. Kecskeméti Gábor egyetemi tanár Témavezető Prof. Dr. Heltai János egyetemi tanár

3 3 I. Kutatási feladat Kassa a 16. század közepén a reformáció lutheri ágához csatlakozott, amelyet az Ötvárosi Hitvallás aláírása (Confessio Pentapolitana) erősített meg. Ez a felekezeti egység közel száz esztendőn keresztül fennállt, amikor a linzi béke (1645) aláírása következtében a városban megjelentek a katolikus és a református felekezet képviselői is. Így a többvallásúvá vált városban az 1650-es években szervezetileg is kiépülhettek ezek az egyházak. Ennek az építkezésnek református részről meghatározó alakja volt Czeglédi István, aki között töltötte be a kassai lelkészi tisztséget. A prédikátort már kortársai is Isten választott emberének tekintették, aki arra hivatott, hogy megalapítsa az önálló kassai református eklézsiát, felépítse a templom és az iskola épületét, valamint a gyülekezetet is védelmezze a városban megjelenő jezsuiták térítői tevékenységével, a rekatolizációs folyamatokkal szemben. Ennek eredményeként jöttek létre azok a művek, amelyek között jelentek meg a kassai lelkész tollából. Ezek a könyvek egy kassai magyar református prédikátor

4 4 szemléletmódjába, valamint a korszak teológiai, egyházszervezési és hitvédelmi kérdéseibe is betekintést nyújtanak. A Czeglédi-életmű keletkezésének időpontja is meghatározó, hiszen az közötti két évtizedben Felső-Magyarország metropolisá -ban a különböző felekezetek képviselői szabadon fejthették ki álláspontjukat egy-egy hittétellel kapcsolatban. Kassa pezsgő szellemi életének a bizonyítéka, hogy ebben az időszakban megszilárdult a templom-, és iskolaépítések hatására elinduló felekezeti alapon szerveződött közösségi élet, az ehhez kapcsolódó drámajátszás és a városban ismét megélénkülő hitvitázás. Mindebben kulcsszerepet játszott Czeglédi, aki a református egyház élére 1653-ban Lorántffy Zsuzsanna támogatásával került, és akinek legfontosabb feladata az újonnan létrejött eklézsia megerősítése; a meginduló nyilvános katolikus vallásgyakorlat miatti hitviták kezdeményezése és a már folyamatban lévőkbe való bekapcsolódás; valamint a városi és a regionális politika (lehetőség szerinti) alakítása volt. Czeglédi tevékenysége ezen célok és önmaga által meghatározott prédikátori feladatok mentén alakult, valamint formálódott egyházépítő,

5 5 gyülekezetvédelmező és a közéletet meghatározó munkássága. Disszertációm témaválasztását az indokolta, hogy a lelkész életművének egységes vizsgálatát utoljára a 19. század végén végezték el. II. Elvégzett feladat, források, módszerek A Czeglédi-életművet elemző disszertációm öt nagyobb egységre tagolható. Munkám első fejezetében a térség 17. századi politikatörténeti, nyomdászattörténeti és felekezeti hátterét, Czeglédi István rövid életrajzát mutatom be, valamint áttekintem a kassai lelkészre vonatkozó fontosabb hazai szakirodalmat. Mindezen kontextusteremtő fejezet jelenti azt az alapot, amelyre az értekezés későbbi elemző részei épülnek. Munkám második fejezete nyitja meg a Czeglédi-életművet négy nagyobb egységre tagoló elemzést. Ennek részeként 1659-es évben keletkezett, a gyülekezetalapítás szándékát reprezentáló és Czeglédi kassai prédikátori szerepének önértelmezését, valamint a kassai gyülekezet identitását is létrehozó, ószövetségi megfeleltetésen (Noé bárkája) alapuló egyházképét mutatom be a Csatázó lélek szövege alapján.

6 6 Dolgozatom harmadik fejezetében a prédikátor politikai szerepvállalását, udvari lelkészi megnyilatkozását közvetítő munkáját (Romlás könyv) vizsgálom. Ez a köny szintén az 1659-es, Czeglédi és a kortársak életében is rendkívül meghatározó esztendő politikatörténeti kontextusában értelmezhető. Meglátásom szerint a kassai lelkész ezzel a művével a fejedelmi tükör műfaji hagyományainak megfelelően reflektál az erdélyi fejedelem aktuális politikai lépéseire, kifejti azzal kapcsolatos kritikáját, sőt, a romlás toposz narratíváján keresztül az egész országot megszólító, azt bűnbánatra felhívó biblikus beszédmódjával közvetíti politikai nézeteit. Czeglédi Romlás könyve, valamint a fejezet végén vizsgált halotti prédikációi betekintést nyújtanak abba a bonyolult, ellentmondásosnak is tűnő viszonyba, amely jellemezte a lelkész és az erdélyi fejedelmi család kapcsolatát. E viszonyrendszer politikai aspektusait, valamint Czeglédi lelkipásztori szerepéből fakadó udvari prédikátori hangját is az a biblikus nyelv közvetíti, amelynek alapos feltárására e fejezetben is törekedtem. A disszertáció negyedik fejezetében polemikus

7 7 munkáinak tükrében Czeglédi hitvédelmi tevékenységét mutatom be. Ennek részeként ugyancsak az 1659-es esztendőben keletkezett első vitakört, valamint a jelentősebb ún. kassai hitvitát elemzem részletesen. Czeglédi polemikus szerepvállalása, a térségben megjelenő térítő kassai jezsuiták elleni szóbeli és írásbeli vitázása fontos részét képezi a lelkész prédikátori szerepvállalásának. Úgy vélem, Czeglédi saját kassai lelkészi pozíciójának megformálása során is tipologikus gondolkodásának megfelelően előképet keresve visszacsatol az Alvinczi-Pázmány viták szöveghagyományához. Munkái, a kassai hitvita részét képező szövegei, Pázmánnyal folytatott fiktív polémiái a Pázmány-recepció számára is új adatokkal szolgálhatnak. Ugyanakkor s ez elemzésem szempontjából meghatározó a lelkész biblikus-tipologikus gondolkodásmódja, saját gyülekezetvédelmező szerepének formálása is e műveken keresztül vizsgálható. Ennek leglényegibb szövege az Idős Noé becsületit oltalmazó Jáfetke, amelyben a korábban a gyülekezetalapítás és -építés során is meghatározó biblikus előképet immáron önmaga gyülekezetvédelmező

8 8 szerepének előképeként használja a szerző. Dolgozatomat és a kassai prédikátor életművének elemzését Czeglédi mártír-kultuszának bemutatásával zárja az ötödik fejezet. Ennek részeként dolgozatomban számos helyen visszacsatolok a korábbi elemzésekhez; amelynek gyakorlati oka, hogy a Czeglédi- életmű szövegei, a bennük folyamatosan és elevenen létező biblikus nyelv, ószövetségi előképek, önreprezentációt is közvetítő ószövetségi parabolák és típusok hozták létre azt a szöveganyagot, amelyet Czeglédi olvasói, kortársai és tisztelői a megfeleltetéseket aktualizálva a lelkész mártírságának artikulációjára, szövegbeli megjelenítésére is használhattak. A Czeglédi-életmű vizsgálatakor meghatározó elemzési szempont volt, hogy a kassai lelkész munkáiban az egész életművet átszövő, sőt az életutat is jellemző biblikus látásmód, tipologikus gondolkodás egy-egy meghatározó elemét feltárjam. Így dolgozatom elemző fejezeteiben alapvetően a kassai prédikátor munkáiban megfigyelhető, a magyarországi történelmi eseményeket, valamint saját jelenét is bibliai parabolákkal leíró, biblikus tipológián alapuló írásmódját kívánom

9 9 bemutatni. III. Eredmények, hasznosíthatóság A disszertációmban megfogalmazott fő vállalásom az volt, hogy a teljesség igénye nélkül a kassai lelkész munkáit áttekintsem, feltárjam a lelkész biblikus-tipologikus látásmódján alapuló életművét. E munka nyomán úgy vélem Czeglédi István munkássága koherens, tudatosan felépített egészként működött, amelynek fő szervező elve a műveiben közvetített és az egész életutat meghatározó biblikus-tipologikus gondolkodás és történelemszemlélet volt. Műveinek elemzésén keresztül a 17. századi Kassa felekezeti viszonyaiba, a református egyház küzdelmeibe, hitvédelmező és mártírságot is vállaló léthelyzetébe is betekintést nyerhetünk. A disszertációban vizsgált iratok nem csupán a Czeglédi-életmű újraolvasását és - értelmezését jelentik, hanem hozzájárulnak a 17. századi felső-magyarországi régió magyar nyelvű polemikus irodalmi életének bemutatásához is. A kassai prédikátor nyomtatásban megjelent szövegei szorosan kötődnek a

10 század elején lezajlott polémiákhoz. Czeglédi tudatosan visszacsatol az 1620-as évek Pázmány Péter és Alvinczi Péter nevével fémjelzett hitvitáihoz. Így polemikus munkáinak elemzése a Pázmány-recepció számára is új eredményeket hozott. Úgy vélem, a jelenlegi munka alapja lehet későbbi kutatásaimnak, illetve a Czeglédi-életmű valamennyi szövegét behatóan vizsgáló monografikus igényű munkának. IV. Publikációs jegyzék 1) GARADNAI Erika, MARTIS Zsombor, Országtükör és hitvita (Czeglédi István: Az országok romlásárul írott könyvnek első része) = Bibliotheca et Universitas: Tanulmányok a hatvanéves Heltai János tiszteletére, szerk. KECSKEMÉTI Gábor, TASI Réka, Miskolc, Miskolci Egyetem BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, 2011, ) Czeglédi István kassai prédikátor társadalmi kapcsolatairól műveinek előszavai alapján = Miskolci Egyetem Doktoranduszok Fóruma, Miskolc, november 8.: Bölcsészettudományi Kar szekciókiadványa, szerk. GARADNAI Erika, PODLOVICS Éva Lívia, Miskolc, ME Tudományszervezési- és Nemzetközi Osztály, 2012,

11 11 3) Protestáns mitizáció Czeglédi István Barátsági dorgálás című művében = Miskolci Egyetem Doktoranduszok Fóruma, Miskolc, november 8.: Bölcsészettudományi Kar szekciókiadványa, szerk. NAGY Ágoston, Miskolc, ME Tudományszervezési- és Nemzetközi Osztály, 2013, ) HELTAI János, MARTIS Zsombor, A kassai hitvita = Docendo discimus: Doktoranduszhallgatók és témavezetőik közös tanulmányai a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájából, szerk. HUSZTI Tímea, Miskolc, 2013, ) Prófétai szerep Czeglédi István életművében = Miskolci Egyetem Doktoranduszok Fóruma, Miskolc, november 7.: Bölcsészettudományi Kar szekciókiadványa, szerk. BARNA László, HUSZTI Tímea, Miskolc, ME Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály, 2014, ) Protestáns mitizáció Czeglédi István Barátsági dorgálás című művében = KoraújkorÁSZ: Koraújkortörténettel foglalkozó doktoranduszok tanulmányai, szerk. KÁDÁR Zsófia, KÖKÉNYESI Zsolt, MITROPULOS Anna Diána, Bp., ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, 2014 (KoraújkorÁSZ tanulmánykötetek, 1), ) A kassai magyar reformátusok identitásváltása az as években Alvinczi Péter és Czeglédi István művei alapján = Metamorfóza identity v literatúre a jazyku: Az identitás metamorfózisa

12 12 irodalomban és nyelvben, szerk. Frantisek ALABÁN, Banská Bystrica, Belianum, 2013, ) Nagyobb kű emelés is kell a Sion vára rakására : Prófétai szerepek mint a mártíromság előképei Czeglédi István 1659-es műveiben = Mártírium és emlékezet: Protestáns és katolikus narratívák a században, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2015, ) Kirchenbild und Prophetenrolle im polemischen Werk von István Czeglédi aus dem Jahr 1659 = Themes of Polemical Theology Across Early Modern Literary Genres, ed. Svorad ZAVARSKÝ, Lucy R NICHOLAS, Andrea RIEDL, Cambridge, Cambridge Scholars Publishing, 2016, Előadások 1) november 8. Miskolc: Doktoranduszok Fóruma Irodalomtudományi szekció. Előadás címe: Czeglédi István társadalmi kapcsolatairól. 2) november 7. Miskolc: Almae Alumni Matris Tudományos Konferencia a Miskolci Egyetemen végzett történelem szakos hallgatóknak Közép- és Koraújkori történelem szekció. Előadás címe: Régi kassai nyomtatványok nyomában: a hitvita mint történelmi forrás.

13 13 3) november 8. Miskolc: Doktoranduszok Fóruma Klasszikus és modern irodalomtudományi szekció. Előadás címe: A biblikus mitizáció eszközei Czeglédi István Barátsági dorgálás című művében. 4) február 7. Budapest: I. KoraújkorÁSZ Doktorandusz Konferencia Előadás címe: A biblikus mitizáció eszközei Czeglédi István Barátsági dorgálás című művében. 5) május 22. Besztercebánya (Szlovákia): Az identitás metamorfózisa irodalomban és nyelvben. Előadás címe: A kassai magyar reformátusok identitásváltása az as években. 6) november 7. Miskolc: Doktoranduszok Fóruma Klasszikus és modern irodalomtudományi szekció. Előadás címe: Prófétai szerep Czeglédi István műveiben. 7) november 7. Debrecen: Katolikus és protestáns mártírértelmezések a koraújkorban. Előadás címe: Prófétai szerepek mint a mártíromság előképei Czeglédi István 1659-es műveiben. 8) december 3. Pozsony (Szlovákia): Themes of Polemical Theology Across Early Modern Literary Genres. Előadás címe: Kirchenbild und Prophetenrolle im polemischen Werk von István Czeglédi aus dem Jahr 1659.

Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására

Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására DOCTORAL DISSERTATION ABSTRACT Zsombor Martis Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására Congregation founding, polemics and martyrdom in István Czeglédi s life-work University of Miskolc, Faculty of

Részletesebben

CZEGLÉDI ISTVÁN KASSAI PRÉDIKÁTOR TÁRSADALMI KAPCSOLATAIRÓL MŰVEINEK ELŐSZAVAI ALAPJÁN

CZEGLÉDI ISTVÁN KASSAI PRÉDIKÁTOR TÁRSADALMI KAPCSOLATAIRÓL MŰVEINEK ELŐSZAVAI ALAPJÁN MARTIS ZSOMBOR CZEGLÉDI ISTVÁN KASSAI PRÉDIKÁTOR TÁRSADALMI KAPCSOLATAIRÓL MŰVEINEK ELŐSZAVAI ALAPJÁN Kassa szabad királyi városként már a 14. században különleges joghatóságot kapott a királytól, 1 így

Részletesebben

BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON

BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON A nyomtatott korpusz bemutatása és irodalomtörténeti vizsgálata Papp Ingrid Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi

Részletesebben

A felső-magyarországi hitvita szövegkapcsolati rendszerének vizsgálata

A felső-magyarországi hitvita szövegkapcsolati rendszerének vizsgálata DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A felső-magyarországi hitvita szövegkapcsolati rendszerének vizsgálata Garadnai Erika Csilla Miskolci Egyetem BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Klasszikus szövegtudomány 2

Részletesebben

Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására Gyülekezetalapítás, polémia és mártíromság Czeglédi István életművében

Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására Gyülekezetalapítás, polémia és mártíromság Czeglédi István életművében DOKTORI ÉRTEKEZÉS Nagyob kű emelés is kell a Sion vára rakására Gyülekezetalapítás, polémia és mártíromság Czeglédi István életművében Martis Zsombor Témavezető: Prof. Dr. Heltai János A doktori iskola

Részletesebben

A kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza)

A kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza) EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 3300 EGER, Ifjúság u. 2.sz Tel: (36) 324-808 Fax: (36) 324-909 OM azonosító: 031598 Web: www.szilagyi-eger.hu, E-mail: eszeg@eszeg.sulinet.hu A kezek összeérnek,/isten

Részletesebben

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Kiegészítések az 1800 előtti magyarországi prédikációk szakirodalmi bibliográfiájához. Összeállította: Déri Eszter

Kiegészítések az 1800 előtti magyarországi prédikációk szakirodalmi bibliográfiájához. Összeállította: Déri Eszter Kiegészítések az 1800 előtti magyarországi prédikációk szakirodalmi bibliográfiájához Összeállította: Déri Eszter MTA PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport Budapest 2015 I. Bibliográfiák, katalógusok,

Részletesebben

A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században

A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században Részletes jelentés a kutatás eredményeiről és folyamatáról A fenti kutatásra 2001. január

Részletesebben

A reformáció könyvespolca Konferencia

A reformáció könyvespolca Konferencia 2017/10/16 2017/10/02 A reformáció 500. évfordulója tiszteletére október 16-án konferenciát tartunk. Az előadók nagy történeti könyvtárak állományából mutatnak be kiadás-, könyv-, kötéstörténeti vagy tartalmi

Részletesebben

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron 2016. 11. 10. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A BBTE AULA MAGNA, FARKAS (KOGALNICEANU) UTCA 11. sz. II. Emelet 14.00 - Regisztráció 15.00-15.30 Köszöntések

Részletesebben

A ZSOLTÁR A RÉGI MAGYAR IRODALOMBAN Tudományos konferencia Csurgó, 2007. május 24 26. A konferenciát rendezi a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya és a Károli Gáspár

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő

Részletesebben

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA, Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Városok és a kora újkori állam hatalmiés gazdaságpolitikája

Városok és a kora újkori állam hatalmiés gazdaságpolitikája Városok és a kora újkori állam hatalmiés gazdaságpolitikája H. Németh István: Várospolitika és gazdaságpolitika a 16 17. századi Magyarországon (A felső-magyarországi városszövetség) I II. kötet, Osiris

Részletesebben

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok

Részletesebben

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia

Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek A.1. Bibliák, bibliai részletek A.2. Konkordanciák A.3. Bibliai lexikonok, fogalmi szókönyvek A.4. Bibliai atlaszok A.5. Bibliai nyelvek A.5.1. Héber és arám

Részletesebben

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október

Részletesebben

Arany János emlékhelyek régiónkban

Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,

Részletesebben

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

Böhm Gábor szakmai önéletrajza Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga A doktori képzés során, a negyedik félév végén, a képzés képzési és kutatási szakaszának lezárásaként és a kutatási és disszertációs

Részletesebben

ÉS ELMÉLETE (TUDOMÁNYOS KONFERENCIA)

ÉS ELMÉLETE (TUDOMÁNYOS KONFERENCIA) A KORA ÚJKORI PRÓZAI KEGYESSÉGI MŰFAJOK RENDSZERE ÉS ELMÉLETE (TUDOMÁNYOS KONFERENCIA) DEBRECEN, 2012. MÁJUS 24 26. A KONFERENCIA HELYSZÍNEI: 2012. május 24 25. az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának

Részletesebben

MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés. MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés

MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés. MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara a magyar szakos képzésk megtervezésekor alapvetően két tényezőt vett figyelembe: a hagyományos magyar szakos képzés

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

A bemutatót készítette: Kegyesné Szekeres Erika és Paksy Tünde

A bemutatót készítette: Kegyesné Szekeres Erika és Paksy Tünde Germanisztika (német) alapszakos képzés A Miskolci Egyetem Német Nyelv-és Irodalomtudományi Tanszékén Tájékoztató Germanisztika, német alapszakos bölcsész képzésről a Miskolci Egyetemen SZERETETTEL KÖSZÖNTÜNK

Részletesebben

MEZÕVÁROS, REFORMÁCIÓ ÉS IRODALOM (16 18. század)

MEZÕVÁROS, REFORMÁCIÓ ÉS IRODALOM (16 18. század) MEZÕVÁROS, REFORMÁCIÓ ÉS IRODALOM (16 18. század) A konferenciát rendezi Tudományos konferencia a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz-Kutató Osztálya, a Károli Gáspár Református

Részletesebben

ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS

ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *

KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. 2006 - jelenleg dr. Varga Nelli Ügyvédi Iroda tagjaként ügyvéd

ÖNÉLETRAJZ. 2006 - jelenleg dr. Varga Nelli Ügyvédi Iroda tagjaként ügyvéd ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: dr. Varga Nelli Születési hely, idő: Debrecen, 1978. szeptember 3. Fogadóóra: hétfő 11.30.-13.30. ÁJK 102. szoba E-mail: varga_nelli@hotmail.com MUNKAHELY 2002-2006. ügyvédjelölt

Részletesebben

ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS

ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés

MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar szakos képzés

Részletesebben

Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései

Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései Előadók: Steinbach József (DREK püspöke), Dr. Papp Kornél (MRE Oktatási Iroda vezetője), Dr. Vladár Gábor (PRTA rektora, református lelkész - Sopron) Időpont:

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26.

BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26. BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26. CSÜTÖRTÖK, 2013. OKTÓBER 24. Babeş-Bolyai Tudományegyetem központi

Részletesebben

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ LINTNER ANITA Fejezetek a kétnyelvűségről a két háború közti Csehszlovákiában (különös tekintettel Somorja nyelvi helyzetére)

Részletesebben

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy

Részletesebben

AZ SZTE IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2019

AZ SZTE IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2019 AZ SZTE IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2019 1. A Ftv. és az SzTE Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő

Részletesebben

Erdélyi reformációi örökségtúra 500 km-ben

Erdélyi reformációi örökségtúra 500 km-ben Erdélyi reformációi örökségtúra 500 km-ben 2017. 06. 08. Ez volt a címe annak a gyülekezeti projektnek, amelyet május hónapban sikerült a bágyi református gyülekezetnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai

Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak a képzés négy évében, 8

Részletesebben

Szándéknyilatkozat. Miskolc, Garadnai Erika Csilla

Szándéknyilatkozat. Miskolc, Garadnai Erika Csilla Szándéknyilatkozat Alulírott Garadnai Erika Csilla ezennel kijelentem, hogy a Miskolci Egyetem BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola által a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt keretében kiírt predoktori

Részletesebben

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( ) A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum (1900-1945) Változó életformák régi és új tanulási környezetek ONK, 2013. nov. 7-9., Eger Biró Zsuzsanna Hanna, PhD ELTE PPK Előadás menete Kutatási

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai SZAKMAI BESZÁMOLÓ A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai A "DOSz tudományos osztályok tehetséggondozó programjának" fő célkitűzése a magyar anyanyelvű

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA. IKM - Iskolarendszerű képzési modul (megszerezhető kredit:112, teljesítendő tárgy:16 db)

TANEGYSÉGLISTA. IKM - Iskolarendszerű képzési modul (megszerezhető kredit:112, teljesítendő tárgy:16 db) A doktori iskola/doktori oktatási program megnevezése: ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola / Germanisztikai irodalomtudomány doktori oktatási program A doktori iskola/a doktori oktatási program kódja:

Részletesebben

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy

Részletesebben

Biográfia-autobiográfia Önéletrajz-elemzés egy gyakorlati példán keresztül: Montágh Imre két életrajza

Biográfia-autobiográfia Önéletrajz-elemzés egy gyakorlati példán keresztül: Montágh Imre két életrajza Biográfia-autobiográfia Önéletrajz-elemzés egy gyakorlati példán keresztül: Montágh Imre két életrajza Pénzes Dávid ELTE PPK, Neveléstudományi Doktori Iskola Pedagógiatörténeti Program A hétköznapok története

Részletesebben

Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében

Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

árom könyves évforduló XX. Könyves Vándorgyűlés Rácalmás, 2012. június 30.

árom könyves évforduló XX. Könyves Vándorgyűlés Rácalmás, 2012. június 30. árom könyves évforduló XX. Könyves Vándorgyűlés Rácalmás, 2012. június 30. Előadó: Dr. Gazda István igazgató Magyar Tudománytörténeti Intézet 500 éve született uszár ál nyomdász, énekszerző, református

Részletesebben

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA DOKTORI ISKOLA SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA A doktori képzésben legalább 240 (kettőszáznegyven) kreditet kell szerezni. (Nftv 16 (1)) A képzési idő

Részletesebben

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN. Kaló József. Témavezető: Dr.

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN. Kaló József. Témavezető: Dr. Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN Kaló József Témavezető: Dr. Püski Levente DEBRECENI EGYETEM Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Debrecen,

Részletesebben

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések

Részletesebben

MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS, LEVELEZŐ

MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS, LEVELEZŐ MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS, LEVELEZŐ I. ÉVF. ÓRARENDJE 7 8. 13.15 14.45 Az órák helye: általában a B/2. ép. III. em., 304-es terem. Szept. 14.p. 14től Bevezetés a nyelvtudományba ea. (Dr. Pethő

Részletesebben

Meghívó AZ (ÖN)SEGÍTÉS HATALMA. 2016. április 27. a xvii. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára

Meghívó AZ (ÖN)SEGÍTÉS HATALMA. 2016. április 27. a xvii. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára Meghívó a xvii. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára AZ (ÖN)SEGÍTÉS HATALMA 2016. április 27. 1. Nyitógondolatok Idén 17. alkalommal rendezzük meg a közösségi konferenciát,

Részletesebben

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Művelődéstörténeti konferencia a jezsuita rend sárospataki

Részletesebben

DOCENDO DISCIMUS. Doktoranduszhallgatók és témavezetőik közös tanulmányai a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájából

DOCENDO DISCIMUS. Doktoranduszhallgatók és témavezetőik közös tanulmányai a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájából DOCENDO DISCIMUS Doktoranduszhallgatók és témavezetőik közös tanulmányai a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájából Szerkesztette: Huszti Tímea Miskolc, 2013 1 2 Kiadja a Miskolci Egyetem

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

BARNA LÁSZLÓ MISKOLCI EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI INTÉZET, NÉMET NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI TANSZÉK, A/6 FSZ. 29. metalepszis@gmail.

BARNA LÁSZLÓ MISKOLCI EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI INTÉZET, NÉMET NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI TANSZÉK, A/6 FSZ. 29. metalepszis@gmail. Europass Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Név Cím BARNA LÁSZLÓ MISKOLCI EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI INTÉZET, NÉMET NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI TANSZÉK, A/6 FSZ. 29. Telefon +36 70 261 32 93 Fax E-mail metalepszis@gmail.com

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 22. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Barta János (Történelmi Intézet)

Barta János (Történelmi Intézet) Barta János (Történelmi Intézet) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevezés évszám kibocsátó intézmény történelem angol nyelv- és irodalom 1963 Kossuth Lajos Tudomány-egyetem, szakos tanár,

Részletesebben

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Szontagh Pál igazgató Az évfordulók a felejtés elleni küzdelem eszközei. Így kínál alkalmat

Részletesebben

TAB2107 Helytörténet tematika

TAB2107 Helytörténet tematika TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi

Részletesebben

CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON

CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON PH.D. ÉRTEKEZÉS MISKOLC 2015 MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI

Részletesebben

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára.

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára. A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára. Olyan elsősorban cigány/roma származású hallgatókat keresünk, akik

Részletesebben

A magyar börtönügy arcképcsarnoka

A magyar börtönügy arcképcsarnoka A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,

Részletesebben

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA nyitott előadások az ELTE BTK-n (Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 1.) 2016/2017. őszi félév 2016. október 10., hétfő 18.00 Digitális bölcsészet szövegen innen és túl I.

Részletesebben

Károly Róbert Főiskola, Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program Kérdőíves felmérés végzése az észak-magyarországi régióban

Károly Róbert Főiskola, Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program Kérdőíves felmérés végzése az észak-magyarországi régióban EUROPASS ÖNELETRAJZ Személyi adatok Név Alžbeta Ádámová (Ádám Erzsébet) Levelezési cím 3525 Miskolc, Jókai u. 3. Fsz.: 3. Mobil: 0036 20 425 86 76 E-mail(ek) adam.erzsebet@gmail.com Állampolgárság szlovák

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) 2005. március 24. Tartalomjegyzék I. rész Általános rendelkezések 3 1. 3 2. 3 3. 4 II. rész A férőhelyek

Részletesebben

DR. PETKÓ MIHÁLY PÉTER

DR. PETKÓ MIHÁLY PÉTER ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: DR. PETKÓ MIHÁLY PÉTER Szül. hely és idő: Debrecen, 1974. december 13. Állampolgárság: Magyar Cím: 4225 Debrecen, Platán utca 12. e-mail: petkom@kih.gov.hu (publikus) TANULMÁNYOK:

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1.

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1. SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék Nők az irodalomban 1. A tantárgy típusa

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 247/2008

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 247/2008 MAGYARY ZOLTÁN FELSŐOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY székhely: 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. postacím: 1461 Budapest, Pf.: 391. A kuratórium titkára: Galamb Veronika referens: Czinkos Tímea telefon: 30/755-0488

Részletesebben

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15.

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának

Részletesebben

Székely Júlia. Publikációs jegyzék. Balassi Bálint énekei és komédiája. Talentum Műelemzések. Akkord Kiadó, 2001, 74 p.

Székely Júlia. Publikációs jegyzék. Balassi Bálint énekei és komédiája. Talentum Műelemzések. Akkord Kiadó, 2001, 74 p. Székely Júlia Publikációs jegyzék Könyvek és könyvrészletek Balassi Bálint énekei és komédiája. Talentum Műelemzések. Akkord Kiadó, 2001, 74 p. A másik Bethlen Kata, in Eszmei és poétikai kérdések a régi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Református Pedagógiai Intézet (RPI) OM Budapest, Abonyi u. 21. A TOVÁBBKÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: A protestáns egyházi ének tanítása

TÁJÉKOZTATÓ. Református Pedagógiai Intézet (RPI) OM Budapest, Abonyi u. 21. A TOVÁBBKÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: A protestáns egyházi ének tanítása TÁJÉKOZTATÓ A TOVÁBBKÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: A protestáns egyházi ének tanítása A TOVÁBBKÉPZÉS IDİPONTJAI: 2012. március 1., március 2., március 9., március 10., április 12., április 13., április 14. A TOVÁBBKÉPZÉS

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A KÖTET SZERZŐI: Botos János történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese Domány Gyula közgazdász, az MNB igazgatóhelyettese

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára

Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA Hargitai Imre Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára c. DLA értekezés tézisei 1 Antal István egyik utolsó növendékeként vállalkoztam arra, hogy

Részletesebben

MARTIS ZSOMBOR PROTESTÁNS MITIZÁCIÓ CZEGLÉDI ISTVÁN BARÁTSÁGI DORGÁLÁS CÍMŰ MŰVÉBEN

MARTIS ZSOMBOR PROTESTÁNS MITIZÁCIÓ CZEGLÉDI ISTVÁN BARÁTSÁGI DORGÁLÁS CÍMŰ MŰVÉBEN MARTIS ZSOMBOR PROTESTÁNS MITIZÁCIÓ CZEGLÉDI ISTVÁN BARÁTSÁGI DORGÁLÁS CÍMŰ MŰVÉBEN A hazai szakirodalomban elterjedt nézet szerint az ún. biblikus mitizáció a 17. század magyar nyelvű irodalmában elsősorban

Részletesebben

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program

Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan

Részletesebben

Humán adatbázisok. SZTE EK adatbázisok. Humán Szakirodalmi Adatbázis. Dante. Dante. http://bodza.bibl.u-szeged.hu/

Humán adatbázisok. SZTE EK adatbázisok. Humán Szakirodalmi Adatbázis. Dante. Dante. http://bodza.bibl.u-szeged.hu/ Humán adatbázisok SZTE EK adatbázisok http://bodza.bibl.u-szeged.hu/ Dante http://bodza.bibl.u-szeged.hu:9802/dante Humán Szakirodalmi Adatbázis http://bodza.bibl.u-szeged.hu:9802/human Külföldi hungarológiai

Részletesebben

BA Magyar szak I. évfolyam

BA Magyar szak I. évfolyam 9.00-10.00 BEZETÉS A NYELVTUDOMÁNYBA EA. BTMAN101 Kollár Krisztián Ferdinandy 10.00-12.00 FONETIKA EA. BATMAN102 Kabán Annamária Ferdinandy 14.00-16.00 FILOZÓFIATÖRTÉNET EA. BTSBN001X01 Gáspár Csaba XXXV.

Részletesebben

Torda és a magyar vallásszabadság - unitáriusok

Torda és a magyar vallásszabadság - unitáriusok Torda és a magyar vallásszabadság - unitáriusok Tahitótfalu, 2015. július 17 Sipos Gábor Nem hitújítás! Reformáció A hitgyakorlat megújítása! Áldozás helyett: úrvacsora. Csak 2 szentség Egyetlen közbenjáró:

Részletesebben