Micsky család. folytatott birtokperben. Mihálynak csupán egy leánya volt : Panna (Bogár Istvánné) s igy a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Micsky család. folytatott birtokperben. Mihálynak csupán egy leánya volt : Panna (Bogár Istvánné) s igy a"

Átírás

1 1 A Kismányai A különösen Komárom vármegye közéletében szerephez jutott Kismányai Micsky vagy amint régebben általában hivták: Mányay csaiád Nyitra vármegyéből ered s ott már a V. században feltűnt a neki nevet adó Kismánya zsitvamenti faluban. Első ismert őse az a Kismányai Pál, aki 1478-ban kismányai kúriája megrohanása és egy jobbágyának elhurcolása, 1479-ben pedig több Nyitra- és Bars vármegyei birtok miatt perben áll felesége : Szentmártonfüssi Krisztina (György leánya) rokonaival. Az ö fiai lehettek Ákos és Mátyás testvérek, akiknek utódai 1596-ban nádori adományt kaptak a már Pál által is birí jószágokra. E két testvérrel a család két főágra szakadt és mig Mátyás leszármazottjai végig megmaradtak a Mányay név mellett, Ákos és utódai csakhamar felveszik a Micsky nevet s azt egy darabig a Mányay név mellett, utóbb pedig annak mellőzésével magában használják I. A Micskyek. A Micskyek őséről, Micsky máskép Mányay Ákosról csak azt tudjuk, hogy előtt halt meg és öt gyermeke maradt : János, Mihály, Ferenc, Imre és Katalin ben özvegye Zsófia és fiai elzálogosították kismányai malomilletőségüket Tőrei Tóth Antalnak 12 forintért. Ezen alkalommal Katalin nem szerepel, valószínűleg, mert már férjnél volt és igy a családból kivált ban Kismányai Micsky Mihály és nőtestvére Katalin (Kisendrédi Szobonya Miklósné) eladják kismányai kúriájuk felét Tajnay Mihálynak 50 forintért és 3 mérő búzáért. Nevezetes tagja a családnak a már 1573-ban (egy ügyvéd vallás alkalmából) feltűnő Ambrus (Ákos unokája, hihetőleg Mihály fia), aki 1596-ban nádori adományt kapott Kismánya egész helységre és Peted pusztára a maga, néhai nővére Katalin (Gúthay Tamásné) gyermekei, továbbá nagy atyja, Mányay Ákos testvérének, Mátyásnak leszármazottjai számára. Felesége Medencés Anna volt és három fiáról tudunk. Közülök Ferencről csak és között történik emlités és úgy látszik, utódok nélkül halt el. Másik két fia, Mihály és János 1614-ben egyezséget kötnek a Guthayak ellen Micsky család. folytatott birtokperben. Mihálynak csupán egy leánya volt : Panna (Bogár Istvánné) s igy a családot csak János folytatta. János, aki már 1593-ban és 1620-ban is szerepelt, azonosnak látszik azzal a Micski (Mizki) Jánossal, aki Magyarbéli Bosnyák Tamás föasztalnok temetésén (Nyitrán december 19.) nyolcadmagával az öreg fa epitaphiumot vitte ben végrendelkezett (s ekkor idősb Micsky Jánosnak irta magát) elosztván javait fiai, István és Mátyás között. Mátyás még 1657-ben élt, de maradékairól nem tudunk. Istvánnak két felesége volt 1. Velkenyey Anna és 2. Leves Magdolna, aki később Bolományi (Boleman) Andráshoz ment nőül. Maradékai 1657-ben osztoztak meg. Első feleségétől származtak Katalin, Zsuzsanna, Fruzsina és az 1657-ben már nem élő Mágocs (Váradi Mihályné), a másodiktól János és Judit (utóbb Hangyás Mihályné). Ez utóbbiak még 1660-ban kiskornak voltak. István fia, János február 6. kelt végrendeletében megemlíti, hogy hat gyermeke közül Erzsébet, Katalin és Mágocs leányait már szabad szárnyukra eresztette, mig Jancsi, Istók és Panna még neveletlenek és ezek gyámjául anyjukat, Nagy Zsuzsannát rendelte. Fiai közül csak István alapított családot. Ez 1715-ben kezd szerepelni és a VIII. század 70-es éveiben halt meg. Állítólagos sírkövét mutogatják ugyan Kismányán, azonban azon felírásnak már semmi nyoma. Ellenben még fennáll a mestergerenda felirata szerint 1718-ban épült lakóháza. Feleségétől Szabó Annától hét gyermeke maradt : a) Anna, Máthéffy Jánosné), b) János (1. alább), c) József (1. alább), d) Mihály , e) Sára (Dömötör Istvánné), f) Károly (I. alább, g) Zsuzsanna ben osztoztak meg. A négy fiu közül agglegény maradt, mig a másik három Mihály (Veres Istvánné). Ezek, illetőleg utódaik különkülön ágon terjesztette a családot. Ezeket az ágakat alapitójuk, illetőleg utódaik föszereplési helye után csépi, ógyalla-felcsuti és ágaknak nevezhetjük. kismányai

2 2 a) A csépi ág. A csépi ág- Őse István legidősebb fia, aki 1759-ben vette nőül Szomori és Somodori Pázmándy Gergely és Kiscsejtei Csejthey Julianna leányát : Krisztinát, és mindjárt felesége jószágára is költözött Csépre, ahol palócos beszédje miatt tót prókátornak hivták. Itt halt meg jan. 21-én. Utódai közül kerültek ki a család legkiválóbb tagjai : Dániel (János fia) annyira vendégszerető volt, hogy még gyászjelentésében is mint ingyen kocsmárosról emlékeztek meg- róla. Lajos (Sándor fia, János unokája) Komárom vármegye föpénztárnoka ; sírkövén olvashatók eme maga készítette, minden időkben megszívlelhető sorok : Aki komoly szívvel, igazán kívánja. Hogy sok ezer évet éljen szép hazája, Csak ugy járul ehhez bármily tanult ésszel. Ha holtig szolgálja szeplőtelen kézzel. Ahol nem jó erkölcs a tudás alapja. Ott a közügy mindig az önérdek rabja. Az ilyen országban a boldogulásnak Romlottság és Önzés mielőbb sirt ásnak Lajos fiai közül Sándor ben zászlóaljparancsnok volt s a kácsi-csatában 17 sebet kapott; Lajos, Komárom vármegye föszolgabirája, majd több cikluson át a nagyigmándi kerület országgyűlési képviselője. Az ágazat részletes leszármazását illetőleg utalok a mellékelt családfára. h) Az ógyalla-felecsuti ág. A családnak már kihalt ógyalla-felcsuti ágát Micsky István és Szabó Anna második fia, József alapította. Ez 1809-ben halt meg 70 éves korában és feleségével Réthei Prikkel Juliannával 1769-ben esküdött. Fia Sámuel Ogyallán, unokája Zsigmond pedig relcsuton telepedett meg. c) A kismányai ág. A még virágzó és népes kismányai ágat, melynek részletes leszármazását szintén a mellékelt táblázat tünteti föl, Micsky István és Szabó Anna legifjabb fiának Károlynak leszármazottjai alkotják. Az ág öse Károly, aki legkisebb fin létére, a szokásnak megfelelőleg az ősi házat is örökölte, Kismányán kivül felesége, Konkoly Thege Teréz révén Ogyallán is közbirtokos volt, az ógyallai jószágok azonban a leányági utódokra szálltak, a fiu utódok mind Kismányán szerepeltek. A Mányayak. Mig a Micskyek leszármazását a fentiekben illetőleg a mellékelt családfán meglehetős teljességei ismertettük, addig a család másik főágáról a Mányayakról, a rendelkezésre álló adatok hézagos volta következtében csak felette töredékes képet Ezen ág öse a Micskyek ősének, nyújthatunk. Mányay Ákosnak testvére, Mátyás. Ennek a fia volt Tamás, ennek gyermekei pedig : a) Sebestyén, b) Anna (Sélleyné, máskép Mányay né), c) Demeter (vagy Demjén, akit máskép Velkenyeynek is hivtak), d) Fruzsina (Szalapataky, máskép Szabó Balázs felesége, illetőleg 1585-től kezdve özvegye), e) Katalin (Nagygyörgyi Ferencné) és f) Ilona (Bajcsy Ferencné). Mindezek nevei benne foglaltatnak a Micsky Ambrus szerzetté és fentebi) már einlitett évi adománylevélben. Mányay Sebestyén között több izben szerepel az írásokban ban már nem élt. Egyetlen fia. az adománylevélben is felemiitett Gáspár 1602-ben zálogba adta kismányai kúriájának felét Anda Istvánnak száz forintért előtt halt meg; gyermekei: István és Katalin (Hangyás Boldizsárné) ebben az évben osztoztak meg atyai örökségükön. Istvánnak egy fia maradt, ugyancsak István, ennek pedig kettő : György és István. György gyermekei : István és Judit. Ez utóbbi (1720-ban Molnár Adám özvegve, később Ács János felesége) 1756-ban végrendelkezett gyermekei, József és Erzsébet Mányay István javára. Valószínűleg az adománylevélben is szereplő és Velkenyeynek is nevezett Mányay Demeter fia volt az a Mányay máskép Velkenyey János, kivel először 1620-ban találkozunk, mikor is felesége, Szerdahelyi Fruzsina elzálogosítja bizonyos kismányai jószágát Hulli Balogh (Baliok) Andrásnak 40 forintért, ami ellen Micsky János, mint érdekeli, tiltakozik december 19. Bosnyák Tamás temetésén a bársonba öltöztetett" lovat vezette. Gyermekeik : Mihály és Katalin (Mészáros Mátyásné) 1651-ben osztoztak meg szüleik hagyatékán és még ugyanebben az esztendőben zálogba vetették kismányai fél udvarhelyüket. Mihály még ben élt és tanuként szerepelt Micsky István örököseinek osztozkodásánál.

3 Mindössze ennyi az, amit a különben tudtommal kihalt Mányayak leszármazásáról Összefüggően közölhetek, de a felsoroltakon kivül találkozunk más Mányayakkal is, akikről nem tudjuk, hogy milyen kapcsolatban állnak az eddig emiitettekel. igy szerepelnek: 1483-ban Mányay Simon; 1572, 1576, 1578-ban Kismányai Mányay Péter (László fia ; 1585-ben már néhai) ; 1574-ben Mányay Benedek, kinek felesége Tajnay Anna volt; 1578-ban Mányay Pál, Mányay László; Mányay Miklós ; Nagyköröskényi Mányay Péter szolgabíró; Mányay János árvái és Mányay László árvái; 1618 Mányay György, ki ebben az évben címeres levelet kap; 1710 Mányay István kuruc tiszt ; Mányay Klára (Dicskei Kovács Imréné). * A Micsky (Mányay) család ősi birtoka, melyet már a V. században kezén találunk : Kismánya a Mátyusföldön. Ezen kivül azonban tagjai már a legrégebbi időkben több más Nyitra és Bars vármegyei jószágot is birtak. így már a család őse Pál kismányai, szentmártonfüssi, gödörfüssi, bárki, szilvakózi és pozbai birtokok miatt perel. Mányay Sebestyén 1578-ban Szöllösön birtokos. Az évi adománylevél Kismányára és Petedre szól Mányay Gáspár gyermekei kismányai, kisvalkházi, kisrendeki és petedi jószágokon osztoznak. Micsky Mihály Kismányán és Kisvalkházán kivül Szentmihályűron is birt. Ez utóbbi helyen levő kúriáját unokája Sury István né (Bogár Mágocs) 1657-ben zálogosította el. E jószágok azonban leányági utódok kezére kerültek (a Kismánya környékbeli köznemesség nagyrészt Micsky utódokból áll) s ama élő ágak közvetlen ősének, Istvánnak, hagyatékában már csak kismányai földek szerepelnek. István fiai közül János és József maradékai végleg elszakadtak Kismányától, az előbbi utódai Csépen, az utóbbié előbb Ógyallán, utóbb Felcsuton telepedtek le, az ősi kismányai birtokok a legifjabb ág kezén maradtak. A család legnagyobb szerzői a csépi ágból kerültek ki. Ennek őse, János, feleségével Csépen, Kömlödön és Tagyoson, fia Sándor pedig Ajkán kapott jelentékeny birtokot. Sándor fia : Lajos, aki felesége révén Bönyön és Nemesócsán is közbirtokos volt, vételek utján csépi örökségét tetemesen növelte fiai ; közül Sándor Dánoson, Lajos Etén szerzett nagyobb birtokot. A Micsky család nemessége minden időkben kétségen felül állott ; tagjai külön nemes levél szerzését nem is tartották szükségesnek. Az évi adománylevél is a család felsorolt tagjait mind nemeseknek mondja és később is minden nemesi összeirásban szerepel a család, így a ma élő ágak közös őse. Micsky István is fel van véve az évi összeirásban. Nagy Iván ugyan azt mondja, hogy a család nemes levele a pannonhalmi főapátság levéltárában van, a család tagjai számára kiadott vármegyei nemesi bizonyságlevelek azonban mindig csak az évi adománylevélre hivatkoznak és sohasem az állítólagos armálisra s az a Mányay György, aki 1618-ban ilyen cimeres nemeslevelet kapott, aligha Mányay Pál utóda. A család nemessége Nyitra vármegyén kivül Komárom és Fejér vármegyékben is kihirdettetett. Komárom vármegye 1731-ben Micsky János, 1782-ben Micsky József és Károly, továbbá József fia Sámuel és néhai János fia Sándor és Dániel, 1821-ben Micsky Sándor (János fia) csépi lakos és fia Lajos valamint Micsky Sámuel (József fia) ógyallai lakos és fiai, Zsigmond és András, végre 1825-ben ismét Micsky Sándor és fia Lajos számára, Fejér vármegye pedig Sámuel fia Zsigmond számára állitott ki testimoniálist. Ami a család címeiét illeti, cimeres nemeslevél hiányában csak a pecsétlenyomatokra támaszkodhatunk. Nagy Iván szerint a család cimere kékben koronás zöld halmon balra fordított páncélos kar karddal, sisakdisz a paizsbeli kar jobb felé fordítva ; takaró kék-arany, vörös-ezüst. Ezzel szemben azonban a család tagjainak pecsétjein levő címerben oroszlánt látunk, a sisakdisz pedig általában páncélos kar karddal, egy állítólag Micsky Jánostól, a csépiek ősétől származó pecsét nyomón azonban meztelen női alak fátyollal. Dr. Edelényi-Szabó Dénes.

4 4 j. Tábla. t 1;'i29 előtt Zsétf'ia Kismányai l'ál 1478 Szenlmárlonlüssi Krisztina Mátyás Tamás «Mányay«Sebestvén Anna Demeter Fruzsina Katalin,.,,. ir>78 Sz'őllős Katáin^ t.n h %r i - 5 T l Imre % o előtt-séllyey aliter - S x a l a p a t a k y a g y 152!». loíft lo.il>. Iu29 lo20. ^ ( N.wiMiyey* aliter gyorgyi Kisendiédi, rt^~ ' ~ Szabó Férem Szobouva (láspár Ambrus Katalin János, í :, l i l / Miklós" I59li UiHi.!, V'tH előtt aliter Medeiu/.és (iuthay i'mii-sky* «'s»velkenyey* Anna Tamás István 164Í István.M ilml v -lanus Ferenc 1*514.' v.'-íri T ^ Anna István - Kopár T '657. István l)velkenye\ Anna 21 Leves Magdolna 1-től: Magdolna T 1657 előtt. \ ;'ii;uli Mibál\ Kizsebel 170r>. Anna Máihéiiy.1 áiiit*; Matvris 1635 István Jó/.set 1756 (Ijúbb Kob-man AmlráMié) Kr zsebel 1756 Katalin Hangyás Moh li/.sár. -, Szerdahelyi Fruzsina Mibálv _ István Judit végr. 1! Molnár Ádám 2) Ács János 2-től: Katalin Fruzsina Zsuzsanna János Judit vég, agy Hangyás Z>irzsánna Mi hál v Katalin 1700 János v t Isep. I. a 11. táblán Magdolna lóz-rl' Mibálv I741 I 40j. Frikk.l Julianna Ksk. I769. János István Anna ». kiskorú y előli kiskorú. Szabó Anna. >a ra Dömötó Istv án Károlv a III táblán Ilona 159«. Bajcsy 1,Őrinc Katalin 1651 Mészáros Mátyás Zsuzsanna Veress István.1 ulian na *5. F.krrs Sán.lm Ksk Kutalin Donién v Sándor Ksk Ógyalla Amlráskovies Katalin Rozália 178*. - Lénárl István Ksk. 180Í Zsigmond Kídrsut Flórián Julianna András Zsigmond Dcviis Parolla (üzella C.sélalvay Árpáil

5 -JrV-il^iÉ _ es ~* 1, ^ -t- i g ~ i -Sa 5 3i 5 vi IT i"- I - - is5»í3 - w 2?i - c < ir. >. n - -> «35 Î, ~. Ï. (M ' : ; i 4 ; * ri to _ = _ r T s 3 -ça 13 3 ^ - > re i-1 I i oh - 1 :» 2 H-.«- Ä -je =» 3-' = _. - = * 5 ~ -t= = í =x "J5 >, ís JL» r_ _ ^_ io N L* ös - ; - ; - c -r - - zt: C T2 ai í - 5 *i - r.- c ~.2 w 12 * :» 3 " -S * -2 HI es '/ V - c I -5a E= i 3 tú -i ^ i: - ÍC ^ 5 si = C-22 O < ; ^ x Sí 3 S 1".5 ** - ^ M 5 2 1) es *~* C CM - O - s ^ - /) rí ~ < Uli I 5T 3s - H 1 =

6

7 7 Nemessség igazolás Nyitra vármegyében ben. Ötödik közlemény. Kelemen. Kelemen János Cabajon, fiai József és Antal, testvérei András Soókon és annak fia József, azonkívül István, most katona és Alajos Nagyszombatban, nemkülönben a meghalt Györgytől származó szintén György nevében bemutatta Lipót királynak Bécsben április 10-én kelt, Szabó András, Ilona, Anna, Zsuzsanna, és testvére Gál részére adományozott és ugyanazon évben május 2-án Hont várrmegyének Korponán tartott közgyűlésében kihirdetett cimeres levelét. Ami a leszármazást illeti, a nemeslevél szerző Andrásnak fia szintén András volt, ez az armálisból tűnik ki ; hogy ezen Andrásnak volt egy János nevű fia, aki az esedezök közös atyja volt, ezt egy november 12-én Kossuthon (Pozsonyin.) kelt tanuvallatás igazolja. A tiszti ügyész észrevételei : igaz ugyan, hogy János fia volt Kelemen Andrásnak, de az armálist idősebb Kelemen András kapta és Hontmegyében hirdették ki, ifjabb András pedig az inquisitio szerint 60. év előtt Pozsony vármegyébe tette át lakását, igazolni kell tehát, hogy ez az András a nemeslevél szerző Andrásnak a fia volt, már azért is, mert nem tűnik ki tisztán, hogy az Hont megyéből Pozsony vármegyébe költözött ; hozzájárul még az is, hogy az említett ifjabb János Pozsony vármegyében Szabónak neveztetett, habár az esedező mondja, hogy ez a név csupán a mestersége miatt ragadt rá, a tiszti ügyész mégis igazolandónak tartja a személyazonosságot és a Hont megyéből való eredetet, azután a nemességi jog használata is igazolandó. Az inquisitioban felsorolt tanuk igazolták, hogy Kelemen András 60 év előtt Kossuth községbe jött át, a tanuk ismerték öt, attól származott János, az esedező atyja, azt is igazolták, hogy a Szabó nevet csak mestersége után kapta. Nemességük további használatában meghagyattak. A család cimere : Fehér pajzs, fölötte emberi kar kék karmantyúval kardot tart, annak hegyén török fej látszik, nyilt sisak feletti koronán másik kar, mint a pajzs alak. Takarók mindkét oldalon fehér-kék. V és Doc. Paria A Keller. Keller András, Krencsen, fiai István és András, testvére János, aki Trencsén megyében lakik bemutatta eredetben függő pecséaíatt Lipót királynak Keller János, neje Komáromy Erzsébet és huga Keller Erzsébet részére Bécsben április 10-én adományozott és május 2-án Hontvármegyében kihirdetett cimeres nemesitő levelét, a genealógiai leszármazásra vonatkozólag bemutatta Trencsén városának december 18-án kelt testimonialisát, amelyből a fokozatos leszármazás a nemeslevél szerzőjéig kitűnik, bemutatott továbbá egy trencsénmegyei periratot, protestatio alakjában, A tiszti ügyész nem találja elégségeseknek ezeket a bizonyítékokat. A trencsén-városi testimoníális szerint Keller János, Ádám fia, Keller János fia Komáromy Erzsébettől; ez idősb János Hont megyéből származott át és a forradalmi időkig Trencsénben lakott, ifj. Keller János Omaszta Annától született. Atyja Keller Ádám Trencsénben lakott és igazi, kétségtelen nemes volt, akinek fiai András és az említett János voltak. A protestatio szerint András, néhai Adám fia, aki néhai János fia. Miután ezen András már régóta a nemeslevél birtokában van és leszármazását a nemeslevél szerzőtől beigazolta, nemesi jogainak használatában meghagyatott. A család cimere: Fehér szinü pajzs, benne piros ujjú kar kardot villogtat, amelyen átszúrt török fej látható, nyilt sisak feletti koronán másik könyöklő kar, mint a pajzsalak. Takarók : mindkét oldalon fehér-píros. II és VI. 19. Kemenczey. Kemenczey Miklós, fia Mihály, valamint testvérei: Ádám, Mihály és Tamás és ennek fia János, azonkívül unokatestvérei, György, Tamás és János néhai János fiai, aki emiitett Miklósnak testvére volt, Nagyapponyban lakik, bemutatta Lipót királynak ifj. Kemenczey János, (atyja szintén János) és testvére Kemenczey Miklós részére Bécsben 1688-ban Vágújhelyen kihirdetett cimeres nemesitő levelét, A genealógiai leszármazásra vonatkozólag bemutatta Nyitra vármegyének január 20-án Nagyapponyban kett inquisitióját, mely

8 szerint ifjabb Kemenczey János, másik Jánosnak a fia és ifj. Kemenczey Jánosnak a testvére Miklós. Emiitett ifj. Kemenczey János a maga, az atyja és Miklós testvére részére Lipót királytól armálist szerzett. Ifjabb Kemenczey Jánosnak két fia volt, az egyik még kis korában meghalt, a másik fia pedig Ferenc, Kisapponyban gazdálkodott, azután boldogult Apponyi Miklósnak özvegye adott neki házat Strázsán, ahol azután lakott is. Kemenczey Miklósnak pedig öt fia volt és pedig János, Miklós, Ádám, Tamás és Mihály. A leszármazás a nemességszerzötöl beigazolódván, kétségtelen nemességüket elismerték. A család címere : Kék szinü pajzs, alján tágas zöld mező, azon piros ruhás vitéz, sárga csizmában, piros nyestbörrel övezett kucsmával fekete sastollakkal, jobbjában kilőtt puskát tart, nyílt sisak feletti koronából növő vitéz, mint a pajzsalak. Takarók nincsenek. II és III (armális) Kemenczey. Kemenczey József Vágujhelyen bemutatta Lipót királynak ifj. Kemenczey János, atyja idősb Kemenczey János és testvére Miklós részére Bécsben július 10-én adományozott és szeptember 24-én Nyitravármegyében kihirdetett armálisát. Hogy az armálisban előforduló Jánostól Ferenc származik, azt egy február 23-án Verbőn felvett inquisitioval igazolta, hogy pedig ezen Ferencnek és nejének Erzsébetnek a fia, az esedező József, aki Osztrón született március 7-én, azt a bemutatott hiteles keresztlevelével igazolta A nemeslevél szerzőtől való leszármazás beigazolódván, kétségtelen nemesnek ismerték el. A család cimere közölve az előbbi Kemenczey Miklósnál és III Kerek. Kerek Ferenc Nagykéren, fia Ignác, testvérei : István, János, András és Imre bemutatták III. Ferdinánd királynak Pozsonyban május 25-én kelt, hiteles pecsét alatt Kerek István alias Szabó, fia Ferenc, nemkülönben testvérei Mihály és János részére kiadott és március 17-én Kis-Tapolcsányban, Bars vármegyében kihidetett armálisát. Ami a genealogiát illeti: bizonyítja egy március 25-én Berencsen kelt recognitióval és egy évi nyitrai káptalani okmánnyal, hogy a nemeslcvélszerzö Istvánnak fia Ferenc volt, ettől pedig az esedező Ferenc származott. Az recognitio szerint Kerek Istvánnak özvegye Szabó Borbála volt, ezek fia pedig Kerek Ferenc, néhai idb. Kerek Ferenc fia voltak. A nemeslevél szerzőtől való leszármazásukat beigazolván, nemesi előjogaik további élvezetében meghagyattak. A nemeslevelet Kerek István, alias Szabó Borbála, gyermekei Ferenc és Katalin és testvérei Mihály és János kapták. V Kerekes. Kerekes János, néhai László fia, Szenicen, Berencsen és másutt levő ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemes. II VII. 2. Keresztes. Keresztes János Ivánkán, fia Jónás és ennek fiai Pál, Gáspár, János és István bemutatta Trencsén vármegyének június 27-én kelt testimoniálisát, mely szerint Trencsén megyéből Nyitra megyébe jött át, testvére Keresztes György, aki Nemcsicen (Trencsén m.) lakik őt édes testvérének ismerte el. A Keresztes-család Trencsén-megyében kétségtelen nemes és V Keszy. Keszy Ádám, Pálnak a fia Szenicen és fia János, a régi nemesi Összeírások alapján kétségtelen nemes. II és VII. 10. Kincsy. Kincsy József és fiai Mihály és Lőrinc Kisvicsápon, a nemesség folytonos használatában levén és Kisvicsápon levő ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemes. II IV. 3. Kirin. Kirin Pál Rohón, testvérei István és János, bemutatta III. Ferdinánd királynak Regensburgban április 21-én kelt Kirin Márk és fiai Mátyás és Mihály részére adományozott és 1656-ban Nyitra vármegyében kihirdetett címeres nemesítő levelet. A leszármazásra vonatkozótag kijelentik, hogy Jánosnak a fiai és az armálisban előforduló Mihálynak unokái, erre nézve bemutatnak egy április 16-án Szenicen kelt tanuvallatást, amely szerint néhai Mihály Rohón lakott és hogy Kirin István, János és Pál Jánosnak a fiai és Mihálynak az unokái. Miután a nemeslevél szerzőtől való leszármazásukat beigazolták, kétségtelen nemeseknek ismerték el őket. A család cimere: Kék szinü pajzs alján zöld mező, jobbról búzakéve, balról szőlőtő sok érett fürttel jobbra hajlik, nyílt sisak feletti koronás páncélos könyöklő kar kivont kardot villogtat. Takarók : piros-fehér, sárga-kék. A nemes levelet Kyrin Márk, fiai Mátyás és Mihály, neje

9 9 Zgurich Krisztina, leányai Katalin, Dorottya, Anna és Borbála kapták. II VI!. 21. és VII Kiss. Kiss Ferenc és Mihály Ürményben, bemutatták II, Mátyás királynak eredeti, függő pecsétes, Bécsben 1615-ben Kiss Gáspár, Péter Péter és Ferenc testvérek részére kiadott armálisát, melyet 1616-ban Nyitra vármegyében hirdettek ki. A leszármazásra vonatkozólag előadják, hogy a nemeslevél szerző Kiss Ferencnek fia, György volt, ezt egy Vecsén kelt inquisitióval igazolták; hogy az esedezök ezen Györgytől származnak, erre nézve bemutatják saját anyakönyvi kivonataikat. M. tiszti ügyésznek több ellenvetése van. Az inquisitióban előforduló tanú, Sándor István állítja, hogy Kiss Ferenc körül, a Rákóczi forradalom idejében (sub revolutionibus quippe Rakoczianis) nála szállt meg Kis-Magyaron, az esedezök azt állítják, hogy ez volt az ö dédapjuk (proavus) és a nemeslevél társszerzője, ez bővebben igazolandó. Második ellenvetése, hogy ama Ferencnek, miután az armális Ferencnek hűséges szolgálataiért adatott, legalább is 12 évesnek kelleti lennie és igy 1706-ban 103 éves lett volna, elképzelhetetlen, hogy ezen Ferenc 1706-ban 91 éves kora dacára mint zászlótartó (vexillifer) harcolhatott volna. Ennélfogva az a Ferenc, kiről a tanú beszél nem lehet az, aki az armálisban bennfoglaltatik; harmadszor az első tanú csak hallomásból beszél, ilyen vallomás nem hiteles érvényű. Hosszas vita után a vármegye úgy határozott, hogy a nemesség bővebb igazolására utasittassék. II. 1. V. I. Kiss. Kiss István, Ferenc, János és Mihály Örményben, kik az előbbi nemességi vizsgálat alkalmával a helytartótanácshoz utasíttattak bővebb igazolásra, most bemutatnak egy május 6-án kelt pozsonyvármegyei testimoniálist, amely szerint Kiss István, Ferenc, János és Mihály, Kiss Mihálynak a fiai, akik Nyitra megyében tartózkodnak. Kiss Gáspár Bervaton (Pozsony) az emiitett esedezőkkel a nemességvizsgálati küldöttség előtt bemutatta II. Mátyás királynak Bécsben április 19-én kelt, évben Nyitra vármegyében kihirdetett Kiss Gáspár, Péter és Ferenc részére adományozott armálisát, tanúvallomásokkal pedig igazolta, hogy az armálisban előforduló Pétertől született Gáspár, ettől pedig a fentemiitett Gáspár, aki esküvel igazolta, hogy az esedezök Györgynek az unokái, aki testvére volt Gáspárnak, az ő atyjának. A tiszti ügyész Kiss Gáspár recognitióját nem tartja elégségesnek. Az esedezök ügye Pozsonymegyéhez tartozik. I V Kiss. Kiss András, István fia Kishinden és fiai : Mihály és István, testvére János és fiai János és István és az emiitett Andrásnak unokatestvére, Mátyás, Ádám fia, ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemes. I. 6. és V Kiss. Kiss István Egyházszegen, fiai János és István, bemutatta eredetben Lipót királynak Csebe Márton neje Kiss Krisztina, nővére Katalin, testvérei Ferenc és János és sógora Kiss János részére Bécsben június 21-én adományozott és 1666-ban Pozsonyvármegyében, 1667-ben pedig Komárom vármegyében kihirdetett armálisát. A genealógiára nézve, miután a nemes levélben előforduló Jánosnak a fia, kéri magát a nemesség további használatában meghagyatni. Miután a kérelmező körülbelül 60 éves és az armális birtokában van, nemesi előjoga elismerteti. A család címere közölve a Chebe családnál 1 II és V. 55. Kiss. Kiss János Alsószőllösön, András fia, János fia, fiai János és István, testvérei István és András (Tolna megyében) kétségtelen nemesek. I. 13. és V Kiss. Kiss Márton, néhai János fia Uninban, bemutatta Lipót királynak emiitett atyja, János, alias Szabó részére Bécsben július 29-én adományozott és 1701-ben Nyitra vármegyében kihirdetett armálisát. Miután a kérelmező a nemességszerző Jánosnak a fia, további igazolás nem szükséges A család címere: Kékszinü pajzs, alján hármas szikla, a középső kimagasló sziklán sólyom látható, csőrében három buzakalásszal, kiterjesztett szárnyakkal és lefelé álló farkkal, nyilt sisak feletti koronából növő kék ruhás angyal, fehér szárnyakkal, mellén keresztben álló piros pólyával, oldalán is azzal övezve, jobb kezében kettős ezüst keresztet tart, bal kezét csipőjére támasztja és a pajzs jobb oldala felé fordul. Takarók : sárga-kék, fehér-piros. I. 451, VII. 30 és VII ' 1. Levélt. Lapja I. 1 vf

10 Kiszely de Benedekfalva. Kiszely Mátyás és András Vágujheíyen, néhai Kiszely András fiai, bemutatták Liptó vármegyének szeptember 5-én ifj. Kiszely János de Benedekfalva részére kiadott nemesi bizonyságlevelet, amelyben Liptó vármegye a régi birtokos Benedekfalvi Kiszely családból való származását igazolja. Hogy pedig az esedezők Kiszely András fiai, aki a fenti nemesi bizonyítványban foglalt János fia, azt az december 10-én Csejtén felvett tanuvallatási jegyzőkönyvvel igazolták. Miután leszármazásukat beigazolták, kétségtelen nemességüket Nyita vármegye is elismerte I és III. 193.' Klassovics. Klassovics János, másik néhai János fia Sasváron és fia Lázár, a legrégibb nemesi összeírások alapján kétségtelen nemesek. II. 625 és VII. 7. Klestyinszky. Klestyinszky János, néhai András fia Holicson és fiai és pedig: László Haller-gyalogezredben kapitány, János a Károlyilovasezredben és Anta! emlitett az Haller-gyalogezredben hadnagy, végül József, ki Kassán lakik, a legrégibb nemesi összeírások alapján kétségtelen nemesek. II és VII. 7. Klimo. Klimo János, testvérei Ádám és Márton Vészelén hivatkoznak az akkor uralkodó Mária Terézia királynétól kapott armálisra, melyet 1753-ban hirdettek ki Nyitra vármegyében. Ennek alapjai: kétségtelen nemesek III. 72. Klucsovszky. Klucsovszky János Vágujhelyen nemességél igazolandó bemutatja Lipót királynak néhai Klucsovszky György részére Pozsonyban november 25-én adományozott és 1688-ban Vágujhelyen kihirdetett armálisát. Az armálist Szlukovszky György és neje Galbacsovics Erzsébet kapták Az armális szövegének végén ez a szószerinti megjegyzés áll : Hae Armales sonant pro Georgio Klucsovszky non autem Sztukovszky, et ideo tamquam vitiatae in Archivo Trenchiniensi retinentur. 13. Julii 1747, Signatum per Christophorum Ordódi Juratum Comitatus Threncsiniensis Notarium mp. (Ez az armális Klucsovszky György, nem pedig Sztukovszky György részére szól és ezért, mint hibás, Trcncsén vármegye levéltárában őriztetik.) november 10-én visszaadták Klucsovszky Jánosnak. Leszármazása igazolásául bemutatja a vágujhelyi egyház anyakönyvi kivonatát, mely szerint Klucsovszky György augusztus 6-án halt meg, fia István március 19-én és másik fia, János március 13-án Vágujheíyen haltak meg. Ugyanott március 13-án született Klucsovszky János, ami a vágujhelyi prépostság születési anyakönyvéből tűnik ki. A család cimere : Kék szinü pajzs alján tágas zöld mező, azon magyar vitéz áll, kinek fejét babérkoszorú övezi, bal kezében érett szőlőfürtöt, jobbjában cölöpöt (palum) tart, a pajzs jobb oldala felé fordulva, nyílt sisak feletti koronából növő vitéz, mint a pajzsalak. Takarók : sárga-kék, fehér-piros. III Knyezik. Knyezik Antal Sztrázsán, fiai Imre, Mátyás és Antal, testvérei Mihály, József, Sándor és János bemutatta Lipót királynak Bécsben március 26-án Knyezik neje Rudics Katalin, fiai Márton és Mihály részére adományozott Márton, és 1666-ban Nyitra vármegyében Vágujheíyen kihirdetett armálisát. Az esedezők az armálisban előforduló Mártonnak fiai, ami nem szorul igazolásra. A család cimere : Kék szinü pajzs, alján tágas zöld mező, a fölött sárga oroszlán szétterpesztett hátulsó lábakkal, tátott szájjal, kioltott piros nyelvvel, hátrahajtott kettős farkkal, mellső bal lábával pálmát tart, jobbjában kivont kardot villogtat, a pajzs jobb oldala felé fordulva, nyílt sisak feletti koronából növő másik oroszlán, mint a pajzsalak. Takarók: sárga kék, fehér-píros. II VII. 12. VII Kochanovszky. Kochanovszky Imre Vágujhelyen, fiai Ignác, József és Miklós hivatkozik a 60 éven felüli nemesi összeírásokra, amelyekben őse (antenatus) Kochanovszky Ádám benfoglaltatik. Ettől származott megint Ádám, Ádámtól pedig Imre, amit február 26-án Vágujheíyen kelt inquisitióval igazol ; eszerint nemes Kochanovszky Judit 70 éves Zitkovszky János neje és Boross Katalin szintén körülbelül 70 éves, néhai nemes Gondos György özvegye Vágujheíyen eskü alatt vallották, hogy néhai Kochanovszky Miklósnak, aki az armálist szerezte, fia volt Adám, ennek Ádám nevü fia volt és ezen Ádámnak a fia Imre, aki bemutatta az armálist, valamint ezen Imre okmányokkal is igazolta Miklóstól való

11 11 leszármazását. Kétségtelen nemesnek el és HL 131. ismerték Kocsy alias Horváth. Horváth Gábor alias Kocsy Vágujhelyen lásd Horváth alias Kocsy 1. Kolányi, (Kollányi). Kolányi Ferenc Sasváron, fiai György és László, bemutatta Lipót királynak Bécsben március 24-én atyja Kolányi Pál és ennek testvére György részére adományozott és ben Nyitrán kihirdetett armálisát; a nemeslevél szerzőtől való közvetlen leszármazás nem szorul bővebb igazolásra. A család cimere: Kék szinü pajzs, alján zöld mező, azon két sárga oroszlán egymással szemben áll, nyitott szájjal, kiöltött piros nyelvvel, hátra hajtott kettős farkkal, szétterpesztett hátulsó lábakkal, mellső lábaikkal egymással viaskodva, nyílt sisak feletti koronán fehér pelikán kiterjesztett szárnyakkal fészekben ülő fiait táplálja. Foszlányok 653. VII. 38. VÍI sárga-kék, fehér-piros. II. Kolecsányi dr Kiskolacsin, Kolecsányi János Lapásgyarmaton és fia Mihály, bemutatta Trencsén vármegyének augusztus 30. Kolecsányi Ádám és Pál részére kiadott testiinonialisát, amelyből kitűnik, hogy azért adták ki ezt a testimoniálist, mivel János a vármegye szine előtt bemutatta néhai Mátyás királynak évben a Kolecsányi család részére Kiskolacsinról adott donatióját és hogy ez a János ujabban Kolecsányról jött át, köztudomású dolog. Miután a nemesi bizonyítvány szerint a családnak ősi birtokjogai vannak és a donatiós levél birtokában is van, régi kétségtelen nemességük elismertetett. A nemesi bizonyítvány szerint Kolecsányi Ádám és Pál de eadem Komárom megyében telepedtek le, a család Kis- Kolocsányt vagy Kolacsényt Mátyás királytól királytól királytól kapta donatioba 1464-ben és pedig de Kis Kolacsány Miklós és ezen birtokba be is iktattatott, amely statuciót (birtokba való beiktatás) a közgyűlés előtt is igazolták és tényleg bírják is ezt a birtokot, részint azon oknál fogva is, hogy Kolecsányi János, aki ugyanazon Kis-Kolacsinban lakik és birtokol és másik Kolecsányi János Kis Sztankócon, ki Kis Kolacsinban levő birtokát másnak adta zálogba, említett esedező Ádámot!. Levélt. Lapja II. évi. 41, lapon. és Pált ugyanazon családból származóknak ismerel és pedíg azon ágából mely 1616-ban a nyitrai káptalan előtt cambiumra lépett, amelynek értelmében a Nyitra vármegyében fekvő Nagy Jác birtokot kapták Kis Kolacsinban fekvő birtokuk helyett. II. 79. V. 29. és Doc. paria A Kolecsányi de Borcsán. Kolecsányi József és fia Elek Borcsánban. Ősidők óta a nemesség folytonos használatában lévén és Borcsánban lévő Ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemes. II IV. 8. Kolecsányi de Kis Kolacsán. Kolecsányi Pál Nemes Jácon, fiai Imre, János, Sándor és József, nemessége igazolására bemutatta Trencsén vármegyének augusztus 30-án Kolecsányi Adám és Pál részére kiadott testimoniálisát. A bizonyítvány ugyanaz, mint Kolecsányi Jánosnál (Lapásgyarmat) van emlitve. II IV. 86. Koller. Koller Mátyás, János, Gvörgy Holicsi császári várkapitány és fia János és Ferenc bemutatta Mária Terézia uralkodó királynénak Pozsonyban október 23-án kelt a Baranya megyében fekvő Gödri pusztára szóló donatiós levelét, melyet Koller Mátyás, János, György nyert Mária Teréziától férje, Ferenc István iránt tanúsított hűséges szolgálataiért. Ennek alapján a vármegye nemesei közé soroztatott. VII. 33. és 223. Kolmár. Kolmár János és Ferenc testvérek, János fiai: János, Pál, Sándor és Gáspár, Ferenc fiai pedig Ferenc, Mihály és István, azonkívül unokatestvére János, Istvánnak a fia, aki az emiitett Jánosnak és Ferencnek édes testvére volt, Negyeden, kétségtelen nemesek, miután elődeik a vármegye régi nemesi összeirásaiban benfoglaltatnak, és nemességüket senki kétségbe nem vonta. V Kolok. Kolok András Ratnócon, fia István, testvére János és ennek fiai: Máté és Tamás hivatkoznak a vármegye régibb, 60 évet meghaladó nemesi összeírásaira, (amelyekben elődeik Kolok János, Mihály és Pál benfoglaltatnak; mivel ők Pálnak az utódai, a kétségtelen nemesek sorába fel vétettek. I 349. és III Komárnyánszky, Komárnyánszky József Attrakon, ős idők óta a nemesség folytonos

12 JL 12 használatában lévén és ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemes. II és IV. 5. Komáromy. Komáromy János Tolna Szt. Györgyön, nemessége igazolásául hivatkozik a vármegye nemesi összeírásaira, ahol még a mult században nagyatyja, Komáromy István Alsószöllősön nemesként van összeírva. Annak fia volt Mihály, aki az ő atyja, amit Tolnavármegyének Duna Szent Györgyön július 14-én kelt inquisitiójával igazol. Nemes jogainak használatában továbbra is meghagyatott. I. 33. II és V. 42. Komáromy. Komáromy Péter, András fia Kismányán, fiai Ferenc és József, és testvére István bemutatta Lipót királynak Bécsben április 3-án kelt Komáromy István, neje Rácz Ilona, testvére Komáromy János neje Biczó Ilona, István, fiai, Ferenc és András, János fia pedig András és Miklós részére adományozott és régi nemességüket megerősítő armálisát, amelyet 1700-ban Uj-Galgócon hirdettek ki. Az esedezők első fokú leszármazottjai a nemességszerzőknek, ez bővebb igazolást nem igényel. A család címere : Kék szinü pajzs alján zöld mező, azon természetes szinü daru, a pajzs jobb oldala felé fordulva bal lábán áll, jobbjában pedig kövecset tart, nyilt sisak feletti koronából növő két fekete sasszárny. Takarók: sárga-kék, fehér-piros. I. 46. és V. 46. Komjáthy, Komjáthy Mihály Csányban, Csongrád megyében, fia Ferenc, Péter, most Komáromban, fia Péter, testvérek, nemkülönben Ferenc, Mátyásnak, emiitett Mihály és Péter testvérének a fia Cabajon, nemességüket igazolandók hivatkoznak a Komáromy Mátyás és fiai Mihály, Ferenc és Dávid által szerzett armálisnak évben történt publicatiojára, mely a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvben olvasható, a genealógiai leszármazásra vonatkozólag pedig, hogy az emiitett Dávidtól másik Mátyás származik, igazolja egy április 10-én kelt nyugtával, ennek a Mátyásnak a fiai voltak pedig Mátyás, Mihály és Péter, igazolja Komjáthy Mátyásnak febr. 4-én Komjáton kelt végrendeletével, e szerint Mátyásnak az atyja Dávid, anyja Horváth Erzsébet, nagyanyja pedig Egyed Anna volt és január 17-én Kiskéren kelt inquisitióval. Ezek alapján nemességük további használatában meghagyattak. V Koncsek. Koncsek György, András fia Alsóköröskényben, és fia András, továbbá Istvántól származott unokatestvére László Felső Köröskényben., nemkülönben testvére Imre, és fiai Imre és Ferenc, azután Mihály, János fia, és fia József Felsőköröskényben, testvérei Pál és Ferenc, és emlitett Pálnak a fia, János, kétségtelen nemesek. V Kopcsányi. Kopcsányi János A. Elefánton és fia Tamás és ezen János testvérei : Antal, István és József és ennek fia László, azonkívül Márton, Györgynek a fia Alsóelefánton kétségtelen nemesek. I. 12. V Korenchy. Korenchy István és fiai János és Mihály, János pedig fiaival: másik Jánossal és Józseffel Szent Péterről, bemutatta II. Ferdinánd királynak Korenchy Mihály és és testvére Korenchy Péter részére Bécsben május 3-án adományozott és 1632-ben Nyitra vármegyében kihirdetett armálisát, Mihálytól való leszármazását egy inqusitióval igazolta. Eszerint Korcnchik Mihálynak, a nemeslevél szerzőnek a fia György, ezen Györgynek a fiai pedig István és János esedezők. Korenchy Mihály a tanú állítása szerint igen öreg ember volt, aki helyéről már mozdulni sem tudott, és a Rákóczi forradalom első éveiben Drahócon halt meg és temettetett el. A leszármazást ekként beigazolván kétségtelen nemeseknek ismertek el őket. II és III. 54. Korláth de Tornác et Gutor. Korláth István és fia Antal Kaplathon, régi nemessége és Tornócon és Gutoron levő ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemes. II és III Koromzsay. Koromzsay Ferenc és fiacskája, Mihály bemutat egy perennalis fassíót, mely hiteles helyen, a váci káptalan előtt december 3-án Vácon kelt, mely szerint Koromzsay János és fia István nevében is Dunaharaszti községben, Pest megyében levő részbirtokát 500 Rhen. forintért és az erről szóló donationális és statutorialis levelét, hasonlóképen Saáry, Podharasztyn és Podredegyháza névő Pestmegyében fekvő birtokait összes tartozékaival együtt 450 írtért Volater Kristóf örök áron eladta. Ezen János nagyatyja volt

13 13 az esedező Ferencnek és fia Istvánnak, továbbá bemutatta atyjának Istvánnak július 18-án Bölgyénben (Nyitramegye) záloglevelét, (pignoratítias) mely szerint Koromzsay István, Kata és öccsük, János felvettek Berényi Ferenctől és nejétől Loksay Évától 35 frtot és ennek ellenében zálogba bocsátották osztályrészül jutott portájukat. Ősi birtokjog alapján kéri magát a kétségtelen nemesek sorába felvétetni. A tiszti ügyész ellenveti, hogy az első helyen emlitett donationális levélről nem tudni, vajjon királyi vagy nádori donatióról van-e szó és vajjon alkalmas-e a nemesség igazolására, egyébbként is ezen vármegye területén kivül fekvő birtokokról van szó. Az sincsen igazolva : vajjon a nemesség igazoló Ferenc fia-e azon Istvánnak, aki a nemeskürthi birtokot elzálogosította. Az esedező bemutat egy donatiót II. Ferdinánd királytól június 10-röl Saffyháza puszta és Láz Nógrádmegyében fekvő birtokra vonatkozólag Koromzsay János részére, mely a szükséges statutióval is meg van erősítve. Hogy ez az ifjabb János nemzette Istvánt, azt igazolja az első helyen említett fassio, ezen Istvánnak a fia pedig Ferenc, igazolja az október 31-én Nyitrán kelt inquisitio, mely szerint Koromzsay Ferenc, néhai Koromzsay Istvánnak Szentmihály Juliánnától született fia, Koromzsay István Losoncról szakadott e tájékra Nyitra-alsóvárosba a kuruc világban, s midőn Eugenius herceg alatt Lándor Fehérvár alá takarodott a kereszténység; feleségét és jelentett fiát elhagyván lement a vitézlő néppel, s oda is veszett." Nyitrán telepedett le és itt házasodott Szentmihály Juliannát vévén feleségül, akitől született Ferenc nevü fia, akinek a nemességét régi birtokjoga és igazolt leszármazása alapján elismerték I. 128, V Koron. Koron Mihály és Márton Boriban, bemutatták II. Ferdinánd királynak Koron Miklós András és György részére Bécsben 1623 augusztus 15. Koron András és György testvérek részére adományozott és 1624-ben Nyitra vármegyében kihirdetett armálisát. Hivatkoznak ezen vármegye régebbi nemesi összeírására, amelyekben az esedezők atyja, Mátyás benfoglaltatik. ettől való leszármazásukat pedig egy február 13. Halicson kelt inquisitiójával igazolták, mely szerint Koron Mátyás, Mihály és György a néhai armális szerző Miklósnak az unokái, ezen Miklósnak a fia pedig Mátyás, az Ő atyjuk. A nemesek sorába felvétettek. A család cimere: Piros szinü pajzs, alján hármas szikla, a két szélső csúcson természetes szinü oroszlán áll szétterpesztett lábakkal, kettős farkkal, nyitott szájjal, kiöltött piros nyelvvel, melső lábaival kifelé fordulva, nyilt sisak feletti koronából növő másik orosz- Ián, mint pajzs alak. Takarók : sárga-kék, fehérfekete. III Koronthály de Kis-Vicsáp. Koronthály Ignác Dojcson, fiai Ferenc és György Kis Vicsápon és másutt levő ősi birtokjoga alapján, és a nemesség folytonos használatában lévén, kétségtelen nemes. II és VII. 4. Korossy de eadem et Helbény. Korossy Ferenc F. Helbényben, a nemesség régi használatában lévén és ugyanott Felső Helbényben, valamint Koroson levő ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemes. II és IV. 9. Korpács. (Korpás) Korpács Péter Cabajon, testvérei István, és ennek fiai Mihály és István, továbbá András, János és Ferenc és ennek fia ismét Ferenc, végül Korpács János' kétségtelen nemesek V Korpás Otrubny. Korpás János Nagy Dovoránban, fiai László és György, nem különben Antal, Mátyás fia bemutatta Lipót királynak Linzben február 18-án Otrubny Pál, valamint fiai : János, György, Miklós és Mátyás részére adományozott, és 1681-ben Pöstyénben kihirdetett armálisát. János, Györgynek a fia, Antal pedig Mátyásnak a fia, akik az armálisban benfoglaltatnak. A tiszti ügyész észrevétele, hogy az armális Ottrubny, és nem Korpás család nevére, családra szól. A kérelmezők erre megjegyzik, hogy ők az armálist a megszerzés idejétől kezdve birják, Őseik és ők a nemesség folytonos használatában voltak, Korpás és Otrubny név egyet jelent magyarban és tótban, és miután kiskorukban csúfolták Őket,felvették a magyar Korpás nevet. Miután a régebbi nemesi összeírásokban Otrubny néven fordulnak elő és az armális birtokában

14 vannak, nemesi joguk körül semmi kétely nem merült fel. I és IV Korponay. Korponay Miklós Lapásgyarmathon, fia József hivatkozik a vármegyei nemesi összeírásokra, melyekben atyja Korponay vagy Trombitás János 60 év előtt benfoglaltatik. A tiszti ügyész észrevétele, hogy Trombitás János Alsószöllősön fordul elő 1693-tól kezdve, d' j Korponay Jánosról nincsen emlités, tehát bizonyítsa be az esedező, hogy ö azon Trombitás Jánosnak a fia, aki a nemes jegyzékben, vagy hogy azonos Korponay Jánossal, kinek a neve ismeretlen. Az esedező válasza : hogy atyja Korponay János Alsó Szöllösön lakott, hogy a Trombitás név csak ugy ragadt rá (ex notitia artis) és habár ez a körülmény közismeretü dolog, mindannak dacára bemutat egy inquisitiót, amellyel igazolva van, hogy a Trombitás név csak ugy ragadt rá. Nemességét elismerték. V. 77. Kostyál de Tarnó. Kostyál András Verbón, fiai András, János és György, bemutatta Turóc vármegyének Kostyál András és fia András és János részére 1750 május 17-én kiadott testimoniálisát, és kéri a vármegye kétségtelen nemesei sorába való felvételét. A nemesi bizonyítvány szerint Kostyál András Turóc vármegyében lakik, a maga és fiai András részére, a ki Trencsénben lakik, és János részére, aki Verbón lakik, nemesi bizonyítványt kér. Az első helyen emiitett Kostyál András már 1716-ban kapott Turóc vármegyétől nemesi bizonyítványt, május 26-án Beckón két nemes személy aláírásával megerősített okmánnyal igazolta, hogy Ő György fia, aki Kostyál Ferenc de Tarnó (Turócm.) fia, azután bemutatott egy recognitionálist néhai Tarnói Kostyál Györgytöl, a turóci konvent akkori hites jegyzőjétől és Turóc vármegye ülnökétől Tarnóc június 7-ki kelettel, amely szerint emlitett Ferencnek az atyja Ádám volt, és hogy az emlitett Kostyál család de Tarnó ősi, valódi birtokos család, amely királyi donatiót kapott. A család Tarnón ősi birtokos és az esedező Andrásnak ezen családtól való leszármazása beigazolódván, kétségtelen nemesnek ismerték el. I III Kostyál alias Menyhey. Kostyál János alias Menyhcy Menyhén és fia Ádám, továbbá testvére Mihály és másik testvére Miklós és annak fia András, valamint néhai Györgytől, testvérüktől származott fiaik, András és János kétségtelen nemesek. V Kostyán. Kostyán Sándor és fia szintén Cabajon, hasonlóképen Kostyán Mihály és fia Gábor és Mihály, nemkülönben Kostyán Miklós és fia János Pest megyében, Örményben és másutt levő ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemes. I. 2. Kostyánszky. Kostyánszky György és János, idb. György fiai Vágujhelyen hivatkoznak a 60 éven felüli régebbi nemesi összeírásokra, amelyekben néhai Kostyánszky András benfoglaltatik, hogy ennek fia György, annak fiai pedig a fenti György és János, igazolta december 10-én kell inquisitióval. Ezek alapján kétségtelen nemesek. I és III Kosztolányi de Nemes Kosztolány. Kosztolányi Imre és Illés féltestvérek néhai György fiai Felső Szelőcén, kiknek elődei ős idők óta a nemesi előjogok használatában voltak és jelenleg is élvezik, köztudomású dolog, hogy ezen családnak a szomszéd Bars vármegysben fekvő Nemeskosztolányban valamint itt Felső Lelócon ősi nemes birtokaik vannak. Ezek alapján kétségtelen nemesek. II és VI. 6. Kovách alias Turánszky. Kovács Márton alias Turánszky, Márton fia Ripkén és fia, Pál bemutatta II. Ferdinánd királynak Bécsben március 17-én Kovách Péter és Péter Ambrus és János testvérek részére adományozott és január 31-én Göncön, Abauj vármegyében kihirdetett armálisát. A tiszti ügyész véleménye, hogy a bemutatóit armális nem bizonyit semmit, hacsak a nemesség szerzőtől való leszármazást, vagy a nemességnek 60 éven át való használatát nem igazolják. Ennek folytán bemutat Tomka János alszolgabiró és Medveczky György esküdt által november 29-én Szenicen felvett tanuvallatási jegyzőkönyvet, melyben igazolja Kovács Márton, hogy ő másik Mártonnak a fia, és hogy ugy ö mint atyja a nemességüket 60 éven át gyakorolták, továbbá egy másik fassiót, melyet néhai Benyovszky János tett Demkovics István megyei perceptor (adószedő) előtt 1737-ben, mely szerint igazolja, hogy ő másik Mártonnak

15 15 a fia, és néhai Kovács Péter unokája, aki Berencsen várnagy (castellanus) volt és hogy ez a Péter Turolukáról bizonyos Belanszkich nevű asszonyt vett feleségül, és ezért ugy Pétert, mint fiát Mártont, esedező Mártonnak az atyját Turánszkynak hittak, pedig az ő valódi nevük Kovácsy és régebben is az volt. Az ügyész kifogásolja, hogy a tanuk 66 és 70 éves életkoruk miatt nem igazolhatják a 60 éves ncmességi használatot, mivel csak 6 illetve 10 évesek voltak. Az esedezők erre azt mondják hogy a régi nemesi összeírásokban előfordul a család, ami a tanuk vallomását megerősíti- A 66 éves Rohón lakó tanú, nemes Krokovics György igazolja, hogy az esedező Kovács Márton és annak hasonnevű atyja a nemesi előjogok gyakorlatában volt, hogy még a Rákóczi mozgalmak idejében a tanú az esedezővel, mint más nemesek is, a császári hadseregben harcolt és más nemesekkel együtt taxát fizetett a vármegye pénztárába, nem különben a mult években más nemesekkel együtt részt vett a poroszok elleni felkelésben, és taxát is fizetett a legújabb ideig, a többi tanuk hasonlóan vallottak. Miután csak az nemesi összeírásban fordul elő Kovács Márton aliter Turanszky és igy a 60 évhez még 4 év hiányzik, ennélfogva az esedező ügyében ö felségéhez forduljon. A család cimere : Kék színű pajzs, azon két könnyű fegyverzetű katona, az első egy török három színű lovon ül, sárga csizmában, zöld köntösben (tunica) fején turbánnal (cydari) kezeit magasra emelve, jobbjában kivont kardot villogtat, a másik pedig keresztény, fehér lovon ül, szintén sárga csizmában és piros köntösben, fején fekete kucsma darutollal diszitve, bal kezével a kantárt, jobbjában pedig lándzsát tart oldalához szoritva, a törököt átdöfi, a pajzs jobb oldala felé fordulva, szalad mind a kettő; nyilt sisak feletti koronából növő másik piros ruhás vitéz fején darutollas fekete kucsmával, jobb kezével lándzsát tart piros fehér zászlócskával, baljában kivont kardot rajta átszúrt török fejjel, a szemlélővel szemben emelkedik. Takarók : mindkét oldalon fehér-piros. II VII. 19. és VII Kovács. Kovács Pál néhai Péter fia Szomolánkán és fiai: János és József, nemkülönben ugyanott lakó testvérei: János, Ferenc, Mihály és Imre továbbá Brockán lakó unokatestvérei, úgymint István, Márton fia és ennek fia, János* nemkülönben János, Márton István, Ignác és László, Mártonnak a fia, aki emiitett Istvánnak testvére, valamint másik István Pozsonyvármegyében Kuklón, Lőrincnek a fia, és ennek fiai István és Mátyás, végül József, néhai Pál fia, a nemesség folytonos használatában lévén és 60 évet felülhaladó nemesi összeírásokban előfordulván, kétségtelen nemesek. II VII. 8. Kovács. Kovács István N. Emőkén és unokatestvére, Péter és ennek fiai Pál, György és András Nagy-Emőkén lévő Ősi birtokjoga alapján kétségtelen nemesek I. 3. V Kovács alias Mártony. Kovács István Ürmény, fiai András és Imre és testvérének, Andrásnak unokája István és másik testvérének Imrének a fia János, hivatkozik az és évi nemesi összeírásra, ahol nagyatyja, Mihály és a későbbiekben atyja, Márton benfoglaltatik, valamint bemutatott egy évi január 5-én kelt inquisitiót, amelyből kitűnik, hogy azért hivták Kovács Istvánt alias Mártonynak, mert atyja Márton volt. I. 97. és V Kovács alias Pintér. Kovács György alias Pintér Tolnavármegyében Dunaszentgyörgyön, fia György, János, Mihály és István, bemutatott egy hiteles inquisitiót június 21-ről, ahol Kovács Márton alias Pintér elismeri, hogy az esedező Györgynek atyja szintén György volt, aki testvére volt Mihálynak, a tanú, (Kovács Márton) atyjának, az iinvestigationalis aktákból pedig köztudomású, hogy az emiitett ősi birtokjoga alapján a kétségtelen nemesek közé közé soroztatott. ennek folytán Kovács György nemessége is kétségtelen. V Kovács. Kovács Márton alias Pintér Urményben és fiai Miklós, Imre, János, Ferenc és András, továbbá József és fia József, nemkülönben emiitett Imrének Márton fiának a fiai: István és János kétségtelen nemesek. V Kovács. Kovács András, Benedek fia Peteden, fiai Ferenc és Sándor, testvére János, és fiai: István, Pál és János, nemkülönben azok testvérétől, néhai Istvántól származott fia, János végül György testvérüktől származott Mihály, György, Ambrus és András kétségtelen nemesek. V. 167.

Törvény hatósági Levéltárosok Országos hivatalos értesítője DR. ALAPI GYULA. Szerkesztette : KOMÁROM 1915

Törvény hatósági Levéltárosok Országos hivatalos értesítője DR. ALAPI GYULA. Szerkesztette : KOMÁROM 1915 Levéltárosok Lapja Törvény hatósági Levéltárosok Országos hivatalos értesítője Egyesületének III. ÉVFOLYAM Szerkesztette : DR. ALAPI GYULA KOMÁROM 1915 Tartalom: 4* I. Családtörténtet. />r Alapi (Jtjiiiti.

Részletesebben

A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935

A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935 MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁR KİSZEGI FIÓKLEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.62. A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935 db doboz = 0,12 fm db doboz = ifm db kötet = ifm Összesen:

Részletesebben

XIII. 11. Jalsoviczky család iratai

XIII. 11. Jalsoviczky család iratai XIII. 11. Jalsoviczky család iratai 1735-1945 Terjedelem: 1,90 fm, 19 doboz, 19 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 17. terem, 13-16. polc 1802-ben Jalsoviczky Mihály mészáros mestert saját kérésére,

Részletesebben

XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942

XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942 XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942 Terjedelem: 0,40 fm, 4 doboz, 4 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, II. emeleti folyosó Amint az a mellékelt genealógiai táblázatból is kitetszik,

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 9. Dervarits család iratai 1757-1870 száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 2 doboz = 0,22 ifm 2 doboz = 0,22 ifm Helyrajzi

Részletesebben

XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék

XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17 Iratjegyzék 1. d. I. sorozat

Részletesebben

Mogyoróska. házasságok

Mogyoróska. házasságok Mogyoróska esk. tanú Baskón Ivancsó György baskói kántor (Sajna Mihály és Novák Anna) 1829. febr. 9. 1862. jan. 27. (Kiss Mihály és Pauliscsák Mária) 1867. szept. 2. (Koritár József és Kusnyír Terézia)

Részletesebben

Születési hely és év. Lakóhely

Születési hely és év. Lakóhely A Fegyverszünet Ellenőrző Bizottság 1945. Évi március hó 18-án kelt 26. Számú rendeletére A szovjet katon Sorszám Vezeték- és keresztnév Születési hely és év Lakóhely Nemzetiség Állampolgárság Foglalkozás

Részletesebben

Levéltárosok Lapja. a Törvényhatósági Levéltárosok Országos Egyesületének hivatalos értesitője DR. ALAPI GYULA II. ÉVFOLYAM.

Levéltárosok Lapja. a Törvényhatósági Levéltárosok Országos Egyesületének hivatalos értesitője DR. ALAPI GYULA II. ÉVFOLYAM. Levéltárosok Lapja a Törvényhatósági Levéltárosok Országos Egyesületének hivatalos értesitője II. ÉVFOLYAM Szerkesztette : DR. ALAPI GYULA KOMÁROM 1914 **** Tartalom: I. Családtörténet. Dr. Alapi Gyula:

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

Nemesség igazolás Nyitravármegyében ben.

Nemesség igazolás Nyitravármegyében ben. 35 hozzájuk hasonulni, átídomulní alkalmasak. A nagy és életerős müveit társadalom testvéries megszilárdulása a nemzetnek hatalmas előnyére lesz- Az alsóbb osztályokat is közelebb hozza a megértés, béke,

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat

Részletesebben

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.10. MONYORÓKERÉKI GRÓF ERDİDY CSALÁD IRATAI 1752-1884 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8 Iratjegyzék 1. doboz 1.

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Nemesség igazolás Nyitravármegyében ben,

Nemesség igazolás Nyitravármegyében ben, 54 Latkúczy György Vadkert, 1730. *. o János ügyvéd Vadkert, Nyitra Károly ügyvéd Imre v- b. t. tanácsos szül. Nyitra, 1848. szept. 4. íren

Részletesebben

Temetõi melléklet 2010

Temetõi melléklet 2010 A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet 2010 Tisztelt Hozzátartozók! A temetői nyilvántartás szerint az alábbi sírhelyek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a sírhely

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

vármegyében ben. Nemesség igazolás Nyitra

vármegyében ben. Nemesség igazolás Nyitra Nemesség igazolás Nyitra Ebergényi. Ebergényi János Szottinafalván nemességét igazolandó bemutatta Sopronvármegyének 1755 január 7-én Nemeskéren tartott közgyűléséből Ebergényi János, Miklós fia, János

Részletesebben

XIII. 11. Gálos család iratai (Nemesnép)

XIII. 11. Gálos család iratai (Nemesnép) ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 11. Gálos család iratai (Nemesnép) 1650-1941 Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 csomó = 0,04 ifm 1 csomó

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XIII. 6. Csány család iratai 1434-1858 (1947) Raktári száma, neve, terjedelme: Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme:

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIV. 38 Csendhelyi Ignác iratai 1767-1854 Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 csomó = 0,08 ifm 1 csomó = 0,08 ifm

Részletesebben

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965 Terjedelem: 0,73 fm, 7 doboz (0,70 fm), 1 kötet (0,03 fm), 8 raktári egység 1 ; 101. állvány, 3. polc a) Balogh család iratai 1724-1841 0,03 ifm b) Boronkay család iratai 1569-1786 0,20 ifm c) Lukanyényei

Részletesebben

The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011

The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011 1-[Family Line Info] BERECZ.. 2-István BERECZ about 1695.. +Zsuzsanna KOVÁCS.... 3-János BERECZ about 1722 after 1766.... +Erzsébet NAGY about 1728 after 1766...... 4-Anna BERECZ 25 December 1747......

Részletesebben

E-hiteles tulajdoni lap - Szemle másolat Megrendelés szám:30005/23420/ Szektor : 61

E-hiteles tulajdoni lap - Szemle másolat Megrendelés szám:30005/23420/ Szektor : 61 Gyula 5700 Petõfi tér 2. Oldal: 1 / 7 I. R É S Z 1. Az ingatlan adatai: alrészlet adatok terület kat.t.jöv. alosztály adatok mûvelési ág/kivett megnevezés/ min.o ha m2 k.fill. ter. kat.jöv ha m2 k.fill

Részletesebben

Az Almásy család nemesi ága. J f '

Az Almásy család nemesi ága. J f ' Az Almásy család nemesi ága. J f ' 4 A Zsadányi és Törökszentmiklósi Almásy család egyike azoknak a kevés számú magyar családoknak, amelyeknek története önálló munkában megjelent. 1 ) E nagy dísszel kiállított

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára rendkívül kevés Bereg megyére vonatkozó dokumentumot őriz. Ezért is érdemel ki emelt figyelmet

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

XIII.17. GYERTYÁNOSI HORVÁTH ÉS A ROKON BEICZI NAGY CSALÁD IRATAI 1747-1877. 1 doboz 0,12 ifm /150 fólió/ Raktári hely: 22/402/10.

XIII.17. GYERTYÁNOSI HORVÁTH ÉS A ROKON BEICZI NAGY CSALÁD IRATAI 1747-1877. 1 doboz 0,12 ifm /150 fólió/ Raktári hely: 22/402/10. MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.17. GYERTYÁNOSI HORVÁTH ÉS A ROKON BEICZI NAGY CSALÁD IRATAI 1747-1877 1 doboz 0,12 ifm /150 fólió/ Raktári hely: 22/402/10 Iratjegyzék

Részletesebben

IV. 80. Mohács utáni oklevelek gyűjteménye /Post Mohacsiana/

IV. 80. Mohács utáni oklevelek gyűjteménye /Post Mohacsiana/ IV. 80. Mohács utáni oklevelek gyűjteménye /Post Mohacsiana/ a.) Címereslevelek 1578-1863 0,80 ifm; 37 r. e. (tasak) Raktári hely: Kutatóterem 20. szekrény b.) Egyéb oklevelek 1536-1839 0,44 ifm; 19 r.

Részletesebben

Levéltáraink köréből.

Levéltáraink köréből. 49 hez képest igen nagy visszafejlődést mutat, érdekeink megóvása céljából sürgős értekezletet tartottunk Kőszeghi Sándor h. elnök meghivása folytán f. kó 14-én Budapesten és a következő kérelmet intéztük

Részletesebben

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0 férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)

Részletesebben

Statika 1. PZH :15-10:00 Ülésrend

Statika 1. PZH :15-10:00 Ülésrend Statika 1. PZH 2019.05.22. 08:15-10:00 Ülésrend Név Terem ülés 1 Abigél Schupler K234 14 2 ÁRON Kovács K234 74 3 Balogh Boróka K234 134 4 Balogh Vivien Liliána K234 194 5 Bárány Bella K234 254 6 Bauer

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / 2019. TANÉV BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY Megyei döntő: 7. helyezett: Artner Zsombor 5.a Erdei Merse Pál 5.a Orsós Lavínia 5.a Papp Bence

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Csapatverseny :35

Csapatverseny :35 Csapatverseny 1. Gödi SE 338 pont 2. Váci Hajó 250 pont 3. Nagymaros SE 151 pont 4. Váci Vasutas 63 pont 5. Verőce 26 pont 6. Szeged 10 pont 7. EKKSE 7 pont 2011-08-28 12:35 1. 9:30 K-1 III. kcs fiú 1.

Részletesebben

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott. kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Jegyzőkönyv Diákolimpia

Jegyzőkönyv Diákolimpia Jegyzőkönyv Diákolimpia III. korcsoport - Fiú Egyéni Zala Zalaegerszeg 2009.06.05. 1 Magyar Bence 96 Kossuth Lajos Ált. Isk. Monor 748 8,00-511 - 59,29-01:36,85 2 Kiss Csaba 96 Ált. Isk. AM Tiszaújváros

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Hely. Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarolás Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ I. 179 48 151 44 330 92 422 2 Kelemen Gáborné BERT

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

A Latkóczi Latkóczy család nógrádmegyei ága.

A Latkóczi Latkóczy család nógrádmegyei ága. 53 A Latkóczi Latkóczy család nógrádmegyei ága. A Nagy Ivánnál is emiitett Latkóczy család, mely Latkócz községre 1557-ben nyert uj adományt, Trencsénvármegyéből, az Ősi lakóhelyről idők folytán Borsod,

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC 2015. 10. 09. NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY Abonyi József 1914 1984 0005-0033 Ádám Gáborné Gőz Eszter 0035-0054 Agócs Pál 1937 1990 0045-0018 Alföldi Zsigmondné Bodnár Róza

Részletesebben

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc.

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc. ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely Alexa János. 1867 1905 Almási Ferenc. 1928 1994 Almási Ferencné Kovalik Anna 1923 2003 Aplaki Bertalan.

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése 1 NYZCS/14/12291107 CSONTOS GABRIELLA 4 845,54 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12291207 GÁLOS GÉZA 4 040,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12290028 MATEJKA CSABÁNÉ 2 800,00 520 000 520 000 4 NYZCS/14/12291175 MÓZES

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Az interjúalany és családja

Az interjúalany és családja Az interjúalany és családja Interjúalany Victor István Születési hely és idő: Budapest 1932. Szabadszállás, Uzd, Hejce, Sárospatak Iskolai végzettség: ref. theológiai akadémia (Budapest) lelkész, vallástanár

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg Nevezési lista Férfi 60 méter fedett pálya Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.19 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.02 Csiszár Soma Levente 2003 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.6h Dormán Barnabás

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években A falu lakói A fa lu ban az 1800-as évek vé gé ig szin te csak a né met nem - ze ti sé gû õs la ko sok éltek. Az 1890-es évek vé gé tõl azon ban a bánya nyi tás ha tá sá ra na gyon sok bá nyász ér ke zett,

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

FONTES MUSEI ETHNOGRAPHIAE 2. A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai II. Keszthely,

FONTES MUSEI ETHNOGRAPHIAE 2. A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai II. Keszthely, FONTES MUSEI ETHNOGRAPHIAE 2. A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai II. Keszthely, 1821-1849 Közreadja BENDA GYULA NÉPRAJZI MÚZEUM BUDAPEST, 1995 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941. Schwartz. Nincs adat. Salamon? 1927. Apa. Anya. Kornveis Ignác 1882 1929

Családfa. Nincs adat. Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941. Schwartz. Nincs adat. Salamon? 1927. Apa. Anya. Kornveis Ignác 1882 1929 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Schwartz Salamon? 1927 Anyai nagyanya Schwartz Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941 Apa Kornveis Ignác 1882 1929 Anya Kornveis Kornélia (szül. Schwarz

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE 2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947 Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Antal Mihály Antal Mihályné Palásti Etelka

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Antal Mihály Antal Mihályné Palásti Etelka ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Antal Mihály. 1931 1983 Antal Mihályné Palásti Etelka 1933 1989 Babenyecz István. 1934 2004 Bajkán Béla. 1948 1989 Bálint Andrásné Palatinusz

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

E-hiteles tulajdoni lap - Szemle másolat Megrendelés szám:30005/18264/ Szektor : 61

E-hiteles tulajdoni lap - Szemle másolat Megrendelés szám:30005/18264/ Szektor : 61 Békéscsaba 5601 Szent István tér 18. Pf. 171. Oldal: 1 / 7 5600 Áchim lakótelep 19. "felülvizsgálat alatt" I. R É S Z 1. Az ingatlan adatai: alrészlet adatok terület kat.t.jöv. alosztály adatok mûvelési

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY FIÚ LEÁNYZÓ

MINI FIÚ MINI LÁNY FIÚ LEÁNYZÓ MINI FIÚ 1. Ifj. Cseresznyés Ferenc Kerecsényi László I.E. 567 2. Vartnal Botond Miskolci H.I.E. 449 3. Nagy Kristóf Botond EVO 443 4. Marsa Benjámin EVO 411 5. Ifj. Andirkó Zsolt Kerecsen I.E. 307 6.

Részletesebben

Kecskemét / HUN Magyar Öttusa Szövetség KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány EGYÉNI VÉGEREDMÉNY

Kecskemét / HUN Magyar Öttusa Szövetség KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány EGYÉNI VÉGEREDMÉNY Kecskemét / HUN 2018.04.07. 25. KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány 1 GÖNDICS Klára Cegléd 2009 904 (1) 0:58,27 896 (2) 03:43,00 1800 2 HAJDÚ Angelika Esztergom 2009 876 (2) 1:00,64 900 (1) 03:42,50

Részletesebben

VÚK Veszprém Városi Diákolimpia Úszás III. 100m fiú gyorsúszás. Helyezés Név Szülidő Csapat Idő

VÚK Veszprém Városi Diákolimpia Úszás III. 100m fiú gyorsúszás. Helyezés Név Szülidő Csapat Idő 15 III. 100m fiú gyorsúszás 1 Schmid Antal 2005 Deák Isloka 1:27,05 2 Fábry Csanád 2005 Szilágyi Keresztény Isk. 1:33,80 3 Zámbó Patrik 2005 Padányi Kat.Isk. 1:35,54 4 Vadász Nimród 2004 Báthory I. Ált.Isk.

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 17:30 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény 1 Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 4 17.16 2 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.72 3 Mundi György 1996 Dunakeszi

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

Temetõi melléklet. Tisztelt Hozzátartozók!

Temetõi melléklet. Tisztelt Hozzátartozók! A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet Tisztelt Hozzátartozók! A temetıi nyilvántartás szerint az alábbi sírhelyek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a sírhely felett

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

CZOBOR MIHÁLY neje VERES KATALIN (*1800 körül) (*1800 körül) CZOBOR MIHÁLY neje MOLNÁR KLÁRA (* ) (* )

CZOBOR MIHÁLY neje VERES KATALIN (*1800 körül) (*1800 körül) CZOBOR MIHÁLY neje MOLNÁR KLÁRA (* ) (* ) KISPEREGI-EGYEKI CZOBOR ŐSEIM NAGYAPÁMIG. I CZOBOR ISTVÁN 1774-ben kiűzetett EGYEK-ről 1793-ban házhelyet kapott KISPEREGEN CZOBOR MIHÁLY neje VERES KATALIN (*1800 körül) (*1800 körül) CZOBOR MIHÁLY neje

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

E-hiteles tulajdoni lap - Teljes másolat Megrendelés szám:30005/42109/

E-hiteles tulajdoni lap - Teljes másolat Megrendelés szám:30005/42109/ 2400 Dunaújváros Vasmû út 39. 1. 101. Oldal: 1 / 13 2457 Kossuth Lajos utca 20. "felülvizsgálat alatt" Széljegy: 46514/2016 Végrehajtási jog törlése iránti kérelem, BUDAPESTI XIX.K.KISPEST ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

Soós gyökerek kutatása

Soós gyökerek kutatása Soós gyökerek kutatása Lezárva: 2008. szeptember 8. Kutatta, összeállította: Gubicza Ilona (1941), Soós Pál (1883) unokája Bakonyszentlászlói temet0 SOÓS PÁLNÉ szül: KOVÁCS MÁRIA született: 1862. dec.

Részletesebben

VIII. Futapest-Törökbálint Crossfutás július 20.

VIII. Futapest-Törökbálint Crossfutás július 20. VIII. Futapest-Törökbálint Crossfutás 2008. július 20. Végeredmény 5 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. SOLYMOSI DÁNIEL 1995 425 28:06 2. KORPONAY GYÖRGY 1995 426 28:41 3. KORPONAY MIHÁLY

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

Név Évjárat Engedély Egyesület

Név Évjárat Engedély Egyesület 0 m. Légpisztoly 0 pont Szabó M. Károly 9 0090 Bázis SE, Kapuvár 8 Erős Hunor 000 Győri LK 7 ifj. Laczik Zsolt 98 Győri LK 7 Kovács Bálint 98 00 Soproni PLE 7 Sass László 9 00 Écs LK 7 Boros László 989

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

1.Pinka Extrem futás eredményei

1.Pinka Extrem futás eredményei 1.Pinka Extrem futás eredményei 2017.02.25. FUTÓNAPTÁR.HU Férfi 4,5 km / 14 év alatt / FR0 21Biácsi Milán SZoESE 23:33 1. 19Árvay Csongor SZoESE 23:42 2. 20Kovács Ábel SZoESE 27:39 3. 67Polgár Koppány

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Fried Miklós? Interjúalany. Rosenberg Imre 1921

Családfa. Anyai nagyapa. Fried Miklós? Interjúalany. Rosenberg Imre 1921 Családfa Apai nagyapa Rosenberg Ábrahám Jehuda 1855 1909 Apai nagyanya Rosenberg Ábrahámné (szül. Desberg Sára) 1861 1933 Anyai nagyapa Fried Miklós? 1944 Anyai nagyanya Fried Miklósné (szül. Schwartz?)?

Részletesebben