TÍMÁR LÁSZLÓ ESETTANULMÁNY MEGOLDÓ EMLÉKVERSENY
|
|
- Flóra Oroszné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÍMÁR LÁSZLÓ ESETTANULMÁNY MEGOLDÓ EMLÉKVERSENY A VERSENY CÉLJAI: A PE GTK tehetséggondozó programjához illeszkedően az esettanulmány módszer terjesztése és népszerűsítése a Pannon Egyetemen, melynek köszönhetően a hallgatók elméleti tudásukat a gyakorlatban is próbára tehetik, Emléket állítani a fiatalon elhunyt Dr. Tímár László egyetemi adjunktus emlékének, A Budapesti Corvinus Egyetem és más oktatási intézmények által meghirdetett esettanulmány versenyeken a Pannon Egyetemet képviselő csapat(ok) kiválasztása, A gazdasági élet képviselői, a hallgatók és az oktatók közötti értékalapú kommunikációs platform megteremtése 1
2 DR. TÍMÁR LÁSZLÓ Dr. Tímár László okl. vegyészmérnök. okl. vegyipari gazdasági mérnök, egyetemi adjunktus. A Magyar Kémikusok Egyesülete Veszprém megyei Csoportja Tervgazdálkodási Szakosztálya elnökségének tagja. A Tudományos lsmeretterjesztő Társulat Közgazdasági Választmányának és Veszprém megyei Elnökségének tagja, az egyetemi Oktatási és Nevelési Bizottság tagja az ONB Szervező Vegyészmérnöki Tanterv Munkabizottságának vezetője, az egyetemi Pedagógus Szakszervezet Tanácsának tagja, a Veszprém Városért kitüntetés ezüst fokozatának tulajdonosa. Folyamatosan növekvő érdeklődés az üzleti életből 2012 óta e-learning és videokonferencia támogatással Folyamatos fejődés Más karokról és más egyetemekről is vannak résztvevő csapatok (Miskolci Egyetem, BME, Kolozsvár) 2006 óta csapat versenyez 3 zsűri és a szakmai közélet érdeklődő vezetői előtt Kezdetben 2-3 csapat, 1-2 oktató közreműködésével 2001 tavaszán az első Esettanulmány Megoldó Verseny
3 AZ ESET: Az esettanulmány magyar vonatkozású, vállalati stratégiai döntéshozatali problémát vet fel. A verseny tárgyául szolgáló vállalat aktuális témáját dolgozza fel. Az esettanulmányban szereplő vállalat stratégiai döntési helyzet, jelentős összegű befektetési vagy üzletviteli, piaci, stb. probléma előtt áll. Az esettanulmány a Szervezési- és Vezetési Tanszék koordinációjával készül. Példák: Kulturális akadályok a tudásmegosztásban Mit tehet az vállalat a dolgozóik elégedettségéért Magas felületkezelési költségek a Bútorgyár Rt-ben. AZ ESET 2013: CRM rendszer bevezetése egy nemzetközi biztosítótársaságnál Milyen problémákat látnak? Milyen célokat tűznének ki? Milyen teendők elvégzése vezethet a cél eléréséhez? Mi lesz javaslataik várható hatása a működésre, a hatékonyságra? 3
4 AZ ESET 2014: Nitrogénművek Zrt.-nél folyó karbantartási tevékenységsor fejlesztése Milyen tényezők járultak hozzá a vállalat eddigi története pénzügyileg legsúlyosabb üzemzavarához, amely több mint 2,5 havi termelési szünetet eredményezett? a műszaki színvonal kritikai elemzésére, az üzemzavar elkerülhetőségét befolyásoló szempontok elemzésére, a kockázati elemek rangsorolására, a kár verbális elemzésére, stb. A javaslatok összegzése Hogyan csökkenthetők a jövőbeni kockázatok? Milyen, a vállalat egyéb területére is kiterjeszthető javaslataik vannak a jövőbeni hasonló üzemzavarok elkerülése érdekében? Milyen támogatást várnak a projekt szponzortól? AZ ESET 2015: Két magyar KKV összehangolt német piaci megjelenési lehetőségének vizsgálata - közös stratégia kialakítása több forgatókönyv figyelembe vételével - pénzügyileg milyen keretek között terveznék a projektet, - A KKV-k jelenlegi humán politikájának milyen átalakítását igényli a projekt. 4
5 A ZSŰRI: Az Alapítvány delegáltjai Az Egyetem oktatói A Szponzorok delegáltjai Az elődöntő és a döntő zsűrijében való részvétel (pontozás, szóbeli vélemény) Eredményhirdetésen díjátadás Bankett-en a részvétel Visszajelzés a következő versenyekre Nagyon jól szervezett és szakmailag színvonalas verseny volt, kedves, emberi emberekkel. A ZSŰRI (2013): Érdekes esettanulmány, kiváló szervezés, jó lehetőség kollégákkal, hallgatókkal és oktatókkal találkozni zsűri az elődöntőben - 21 nem oktató kolléga vett részt - Inspiráló légkör 5
6 A ZSŰRI (2014): számomra egy inspiráló rendezvény és szép emlék marad. Megmozgatta mindenki agyát,.. Értéket képvisel és motiválja azokat a hallgatókat akik szeretnének tanulni. A ZSŰRI (2015): Hívjatok meg jövőre is, kérlek Kiváló teret ad a hallgató-egyetemcég kommunikációnak 6
7 A ZSŰRI (2015): Az összes részt vett (23) zsűritag véleménye alapján az elmúlt három év legsikeresebb versenye volt. 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0, A CSAPATOK: Önkéntes jelentkezések 4 fős csapatok Általában végzéshez közeli nappalisok, vagy általuk vezetett csapat Vegyes érdeklődésűek: vezetés, pénzügy, humán, informatika, marketing,.. A csapatok motiválására a résztvevők bónuszokat kapnak egyetemi tárgyakból 7
8 Jól szervezett, kihívó, tiszta és életszerű verseny volt, ahol értékelték a saját ötleteket. A CSAPATOK (2014): Komoly kihívás, és jó tapasztalat, hogy egy szakértő zsűri előtt tesztelhettük a tudásunkat. Az oktatók nagyon barátságosak és segítőkészek voltak A CSAPATOK (2015): Izgalmas, dinamikus és gyakorlat központú a verseny Színvonalas, az egyetemhez méltó rendezvény" Legalább egy félévnyit tanultam a 24 óra alatt A verseny az oktatók körében teljes támogatottságot élvez 8
9 A CSAPATOK (2015): 11 veszprémi és 3 vendég csapat mérettette meg magát a szakmai zsűri előtt. Értékelésük alapján ismét színvonalas versenyen vehettek részt. 5,00 4,80 4,60 4,40 4,20 4,00 3,80 3, "Előre eszünk-iszunk " (2015): A prezentációs nap előestéjén 18 zsűritag és 53 versenyző részvételével 9
10 SZPONZORAINK, AKIK NÉLKÜL NEM JÖHET LÉTRE (2013): IBM Hungary, General Electric, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., MOL Nyrt., Kaizen Pro Oktató és Tanácsadó Kft., MagiCom Kft., McDonald's, Gorsium Ingatlan Az Esettanulmány Verseny a TÁMOP /1/KONV azonosító számú projekt támogatásával valósult meg. SZPONZORAINK, AKIK NÉLKÜL NEM JÖHET LÉTRE (2014): Az Esettanulmány Verseny a TÁMOP /1/KONV azonosító számú projekt támogatásával valósult meg. 10
11 SZPONZORAINK, AKIK NÉLKÜL NEM JÖHET LÉTRE (2015): FiveStar! Creative Consulting, HungaryCard, MagiCom Kft., Plasticor Kft. Az Esettanulmány Verseny a TÁMOP /1/KONV azonosító számú projekt támogatásával valósult meg. A szervező: TÍMÁR LÁSZLÓ Tanulmányi Emlékverseny Alapítvány K&H: Szakmai partner: Pannon Egyetem GTK Szervezési és Vezetési Tanszék Marketing partner: Keretz Kft. 11
12 - Díjak jobb kihangsúlyozása - Több részletes program - Big4 tanácsadó cég is legyen - PE ajándékok kezelése Szervezők 2013: Dr. Bittner Péter vezetésével Levezetők (Dr. Kovács Zoltán, Dr. Gaál Zoltán) Technikai: Kohlrusz Gábor Pénzügyi/pályázat: Varga Renáta Harsányi Szakkollégium - A szervezésből sokat tanultunk Szervezők 2014: Szentes Balázs vezetésével Harsányi Szakkollégium, Szenteleki Cintia Marketing: Jelasics Klaudia Helyszíni szervezés: Mándi János Zsűri/szponzoráció: Gasparetz András Pénzügyi/pályázat: Varga Renáta Sajtó: Dr. Kovács Zoltán Külsős csapatok meghívása: Hargitai Dávid 12
13 Szervezők 2015: Szentes Balázs vezetésével Harsányi Szakkollégium: Gasparetz Beáta, Osvald Arnold, Zsűri/szponzoráció: Gasparetz András Külsős csapatok meghívása: Hargitai Dávid Junior csapatok: Dr. Bittner Péter, Varga Renáta Szervezők 2016: Szentes Balázs vezetésével Harsányi Szakkollégium: Gasparetz Beáta, Matus Dániel Zsűri/szponzoráció: Gasparetz András Külsős csapatok meghívása: Szentes Balázs 13
14 IDŐBEOSZTÁS 2016 Előkészítés Országos verseny A verseny Szombat - hétfő Február 20. Szombat du. Hivatalos megnyitó Az ESET ismertetése Vasárnap du. A vezetői összefoglalók és a prezentáció leadása Este party Hétfő 9:00 Verseny 3 zsűri előtt 15:00 Első helyezettek prezentációja 18:00 Eredményhirdetés Bankett XIV. Országos Esettanulmány Verseny Budapest-Corvinus Egyetem Helyezetek: 1. Corvinus Egyetem 2. Széchényi István Egyetem 3. Pannon Egyetem A résztvevő 14 egyetem versenyzői számára az esetet a Prímagáz Zrt. szolgáltatta. A probléma a magyar pb-gáz piac zsugorodása volt, és ennek hatásai a cégre. A veszprémi Hartdégen csapat felkészítője Hargitai Dávid volt. 14
15 XVI. Országos Esettanulmány Verseny Budapest-Corvinus Egyetem Csapatunk: Createam Újdonságok a 2014-es szervezésben A 2013 októberi Esettanulmány Klub megbeszélés alapján Bittner Péter egészségügyi állapota miatt saját kérésére a szervezés összefogását az egyetem részéről Szentes Balázs veszi át A vendégcsapatok fizikailag is jelen lesznek Veszprémben 3 zsűri azonos díjakkal, és szuper gála döntő Várható hatása: Személyre szabott visszajelzés a csapatoknak Ajándékok közt lehet több első Erősebb kommunikáció (több idő és felelős) Erősebb toborzás a hallgatók között Vasárnap esti parti 15
16 Újdonságok a 2015-es szervezésben 4 zsűri a csapatoknak való személyre szabottabb visszajelzés miatt Angol nyelvű szekció (4 csapat) A vendégcsapatok egy éjszakával többet tölthettek Veszprémben Előre eszünk-iszunk parti bevétele a programba, hogy a hétfő lazább lehessen: zsűri bemutatkozás, sorsolás Beiskolázási programba illesztés Megfontolandók a 2016-os szervezésben (zsűritagok visszajelzései alapján) - Korábban kezdeni a szervezést, toborzást - Hazai és vendég csapatok egységes kezelése - Hallgatói visszajelzések alapján kevés a 24 óra, érdemes lenne elgondolkodni, hogy előbb kapják meg az esetet, pl. ne délután, hanem délelőtt. - Érdemes lenne csiptetős mikrofont használni - Az oktatók és cégek is összeállíthatnának egy csapatot, mint egy inverz TDK-n versenyen kívül, csak érdekesség képen. - Legyen külön kezdő és haladó szekció - Legyen valami extra díj az idegen nyelven előadóknak 16
17 VÁRUNK! Szentes Balázs +36/88/ Gasparetz András 20/
TÍMÁR LÁSZLÓ ESETTANULMÁNY MEGOLDÓ EMLÉKVERSENY
TÍMÁR LÁSZLÓ ESETTANULMÁNY MEGOLDÓ EMLÉKVERSENY A VERSENY CÉLJAI: A PE GTK tehetséggondozó programjához illeszkedően az esettanulmány módszer terjesztése és népszerűsítése a Pannon Egyetemen, melynek köszönhetően
A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban
Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban - a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem
ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH
ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH IT SERVICES HUNGARY MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB ICT-MUNKAADÓJA Teljeskörű ICT outsorcing portfólió 4 telephely Németül
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Beszámoló a XXXIII. OTDK Informatika Tudományi Szekciójáról
Beszámoló a XXXIII. OTDK Informatika Tudományi Szekciójáról Készítette: Vassányi István, ügyvezető titkár 2017. július NTP-XXXIII.OTDK-M-16-0009 A program a OTDK Informatikai Tudományok Szekciójának megrendezése
A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai
Paksi Adrienn A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai Partnerség és kommunikáció a területi tervezésben - Elmélet és gyakorlat Lechner Lajos Tudásközpont 2014. december 15. Az energikus 314-es
Módszerek és eszközök az EEM-ben. Dr. Gyökér Irén Dr. Finna Henrietta Daruka Eszter
Módszerek és eszközök az EEM-ben Dr. Gyökér Irén Dr. Finna Henrietta Daruka Eszter Egy kis történelem Hagyományos műszaki menedzser képzés Emberierőforrásmenedzsment A2 (1997-2006) MBA Emberierőforrás-menedzsment
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE)
Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Jogi státusz: bejegyzett egyesület Székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 79. Terület: tevékenysége kiterjed Magyarország területére Alapítás: 1992 Tagok: Honlap:
Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett
Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Számítógépes Játékok Felnőtteknek avagy a Műszaki Szimulációk a Kutatásfejlesztés
NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ
NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ Fojtik János - Kuráth Gabriella Felsőoktatás nemzetköziesítése
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SAVARIA GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK DIPLOMADOLGOZATOK TÉMAKÖREI Dr. Hollósy Zsolt 1. Érdekeltségi, ösztönzési rendszer kialakítása
A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása
A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása Dr. Fehér Arnold Stratégiai és üzletfejlesztési tanácsadó Convincive Consulting A Trimarán koncepció Egy technológiaintenzív vállalkozás indításához három
TALENT PLANTATION. TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram
2018 TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram Kompetenciafejlesztő tehetségprogram 21-30 év közötti egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak, frissdiplomásoknak,
ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu
ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ
Oktatói önéletrajz Dr. Antal Zsuzsanna
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1984-1988 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező-szervező szak Tudományos fokozatok, címek::
I 3 SME Kisvállalkozások innovációs technikáinak nemzetközi vizsgálata. Borkovits Balázs DDRFÜ Nonprofit Kft. Pécs, 2010.03.03.
I 3 SME Kisvállalkozások innovációs technikáinak nemzetközi vizsgálata Borkovits Balázs DDRFÜ Nonprofit Kft. Pécs, 2010.03.03. I 3 SME projekt Introducing Innovation Inside SMEs Innovációs technikák ismertetése
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
2015. május április 30.
EGT ALAP HU04 ALKALMAZKODÁS A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ PROGRAM, C2 HELYI ADAPTÁCIÓS KAPACITÁSFEJLESZTÉSI ALPROGRAM KIÍRÁS KERETÉBEN NEMZETI-ALKALMAZKODÁSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA (CLIM-NET/HUN) CÍMŰ PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁNAK
Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2019. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről 2019-ben tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára
Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban
KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN
HR oktatás Magyarországon napjainkban és a jövıbeli lehetıségek KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN Dr. habil Szabó Lajos tanszékvezetı egyetemi docens stratégiai és fejlesztési dékánhelyettes PANNON
Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban
Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Campus Mundi program - felsőoktatási intézmények nemzetköziesítésének támogatása Cél: a hazai felsőoktatási intézményekben
NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2015. május 18-19. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: A nyelvi témahét ( 2018. november 12-16.) programsorozat keretei között került megrendezésre 2018. november
Bemutatkozás. Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik
Bemutatkozó anyag Bemutatkozás 100%-ban magyar tulajdonú cégcsoport Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik Több mint 20 Mrd
Agilis vezető, eredményes csapat. 2015. április 16.
MEGHÍVÓ LEAN Office Konferencia Agilis vezető, eredményes csapat 2015. április 16. MEGHÍVÓ Vezetőként az a legfőbb dolgom, hogy a csapatban mindenkit jobbá tegyek. (Kemény Dénes) A vállalat, akár az emberi
PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI
PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI Dr. Prónay Gábor 2. Távközlési és Informatikai PM Fórum PM DEFINÍCIÓ Költség - minőség - idő - méret C = f (P,T,S ) Rendszer - szervezet - emberek rendszertechnikai
DUÁLIS KÉPZÉSI TANÁCS. Műszaki Szakbizottság
DULIS KÉPZÉSI TANCS Műszaki Szakbizottság DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL - Élő kapcsolatban a műszaki felsőoktatással 2 DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL igényei a változás kapcsán Az üzleti igényeknek megfelelő szakképzettségű,
Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben
Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét
Oktatói önéletrajz Dr. Szabó Zsolt Roland
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2005-2011 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani PhD program 2003-2005 Széchenyi István Egyetem,
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SAVARIA GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK DIPLOMADOLGOZATOK TÉMAKÖREI Dr. Juhász Lajos 1. Beruházás-gazdaságossági vizsgálatok
CSAOSZ Csomagolási Konferencia November 3.
CSAOSZ Csomagolási Konferencia 2015. November 3. CSAOSZ Csomagolási Konferencia Befektetés és Beszállítás: mit teszünk mi? Adatbázisaink: direkt és indirekt beszállítóknak K+F és KKV: a kormányzati segítség
DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár
DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár Van egy tervem, tudom, mit kell tennem, de ha egyedül vagyok itthon, könnyen félredobom a tervemet. Ha egy olyan személy egyengeti
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,
Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak
Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2013. június 21. HTTP Alapítvány, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszéke / WebEx 14.00-15.00 Mai program
MGYT KGYSZ Elnökségi üléséről
Jegyzőkönyv MGYT KGYSZ Elnökségi üléséről Ideje: 2014. január 21. (kedd) 11.00 óra Helye: Napirend: Hungaropharma Zrt. Irodaház 252-es tárgyalóterem 1006 Budapest, Király u. 12. 1. Elnöki köszöntő Megemlékezés
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
Oktatói önéletrajz Szilas Roland Ferenc
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Szervezeti Magatartás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-2003 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Közgazdász, Vezetés és szervezés szakirány
FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
Projektszemléletű képzéssel hogyan növelhető a frissdiplomások munkaerőpiaci értéke?
Projektszemléletű képzéssel hogyan növelhető a frissdiplomások munkaerőpiaci értéke? Gál János SZIE-ÉTK Deák Tibor Szakkollégium 21. PROJEKTMENEDZSMENT FÓRUM Budapest 2018. 04. 05. Munkaerőpiaci kilátások
Oktatói önéletrajz Incze Emma
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier fokú végzettségek: 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia, Pénzügy - Biztosítások 1999-2004 Budapesti Corvinus
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár
Az előttünk álló évek egyik kiemelt feladata a kulturális területen dolgozók társadalmi megbecsültségének és elismertségének növelése Szakmai beszámoló A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest,
Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet)
Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Szervezeti felépítés Tevékenységi (funkció) szerkezet A rendszer adaptivitása funkcionális
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 4 szept. 1-4 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák 5
A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe
A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe Dr. Török Erika MELLearN Konferencia 2017. április 20-21. Budapest A tudás a jövő üzemanyaga Az innováció fogalmának értelmezése Schumpeter
Dr. Reisinger Adrienn Homor Nikolett
Dr. Reisinger Adrienn Homor Nikolett Mennyire vonzó a tudományos élet a felsőoktatási hallgatók számára? Fókuszban a Széchenyi István Egyetem hallgatói A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája
Kihívások a gyakorlatorientált mérnökképzés megteremtésében Dr. Hanula Barna. Felsőoktatási együttműködés járműipari szereplőkkel
Kihívások a gyakorlatorientált mérnökképzés megteremtésében Dr. Hanula Barna Felsőoktatási együttműködés járműipari szereplőkkel Kihívások a műszaki felsőoktatásban Mérnökképzés a XXI. században 2 Új elvárások
2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával
Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:
Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.
Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve 2010-2011
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve 2010-2011 Készült: a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar 2009. évi Szervezeti önértékelése alapján, valamint a kari fejlesztési stratégia, a módosított
BUDAPEST KLÍMASTRATÉGIÁJA
BUDAPEST KLÍMASTRATÉGIÁJA KLÍMASTRATÉGIA ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI PLATFORM LÉTREHOZÁSA BUDAPESTEN KEHOP-1.2.0-15-2016-00020 A PROJEKT ELŐREHALADÁSÁNAK ISMERTETÉSE Lőcsei-Tóth Kinga Budapest, 2017.11.21. PROGRAM
Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő
Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és
Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember
, tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,
Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét
Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét IV. Hírös Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny Kecskemét, Matkópuszta reptér 2012. május 18-20. Versenykiírás - 2-1. A verseny rendezője: Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon
Stratégiai projekt súlyponti kérdései a közigazgatásban
1 Stratégiai projekt súlyponti kérdései a közigazgatásban Kovács Endre Projekt Koordinációs Főosztály főosztályvezető / projektvezető Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság PM Fórum Budapest, 2015. április
HARMADIK MISSZIÓ - GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KÖZPONT ALPROJEKTELEM
TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik generációs összehangolt szolgáltatási portfólió és irányítási rendszer kialakítása, valamint stratégiai jellegű optimalizálás megvalósítása közösségi típusú felsőoktatási
MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.
MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.
A verseny rövid ismertetése
MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny A verseny rövid ismertetése 1. A verseny célja A 2014-ben immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci EU Vándorkupa európai uniós
Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)
Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz
2015. október 15. Residence Balaton**** Conference és Wellness Hotel, Siófok
2015. október 15. Residence Balaton**** Conference és Wellness Hotel, Siófok PROGRAM 08:15-09:15 REGISZTRÁCIÓ, BELÉPTETÉS 09:15-09:25 Tömpe László, Aurum Oktatási Központ Kft./LeanCenter üzletág vezető
Duális képzés szükségessége, dilemmák ISOFÓRUM XXII. NMK
A duális mérnökképzés dilemmái és lehetőségei a felsőoktatásban Dr. Ailer Piroska 2015. szeptember 18. Duális képzés szükségessége, dilemmák 2 2 Duális képzés kecskeméti modellje 1. A duális felsőoktatás
FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON
FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON 2013. OKTÓBER 7-10 II. Simonyi MEETS THE PROS RENDEZVÉNY Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY
Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről
Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. december 7. Rendező intézményének neve: Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája,
Szakmai beszámoló. Kajos Attila
Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.
Oktatói önéletrajz Dr. Fehér Péter
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodási szak, Információmenedzsment-Vezetői gazdaságtan
Hulladékgazdálkodási Nap 2009
EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK PLATINA PARTNER ÁRKATEGÓRIA : ARANY PARTNER ÁRKATEGÓRIA : EZÜST PARTNER ÁRKATEGÓRIA : BRONZ PARTNER ÁRKATEGÓRIA : Szervező: Tanzer Consulting Kft. 1027 Budapest Horvát u. 19-23.
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai
A H2020 munkacsoport bemutatása
Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 A H2020 munkacsoport
Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai. 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Szakály Zoltán egyetemi tanár
Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai 2. A neve, beosztása: egyetemi tanár 3. Szak megnevezése: Kereskedelem és Marketing BA szak, levelező tagozat 4. A tantárgy
Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól,
Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség az egyetemi órákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 5. oldal szekciók LisKaLand műhelyek Szakmai Hetek közösségépítés
Program. HIPA Tőkeakadémia Budapest novemberdecember
Program 2018. novemberdecember Program - 1. nap 2018. 11. 15. 08:30-09:00 Regisztráció Falk1 Rendezvényközpont 1055, Falk Miksa u. 1. 09:00-09:10 Köszöntő 09:10-09:30 Bevezetés: témakörök ismertetése,
RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány
RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány Disszemináció projekteredmények terjesztése projekttermékek terjesztése (új képzések, tantervek, tananyagok, taneszközök, stb.) projektmegvalósítás
Interkulturális kommunikáció kurzus
Interkulturális kommunikáció kurzus Dr. Malota Erzsébet A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése konferencia, 2015. január. 14. TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY - CAMPUS HUNGARY TÁMOP 4.2.4B/1-11/1 PROJEKT Az interkulturális
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése
AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)
AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói
Tanuljunk meg tanulni: 3 kulcskompetencia a felsőoktatásban
Tanuljunk meg tanulni: 3 kulcskompetencia a felsőoktatásban Dr. Kővári Edit Pannon Egyetem GTK, docens A Lelle projekt oktatási szakértője 2019.05.16 LELE Projekt: 2015-2017 1. Pannon Egyetem (HU) 2. Open
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS SZAKMAI BESZÁMOLÓ TDK felkészítő kurzus, kutatás és intézményi TDK konferencia szervezése a Károly Róbert Főiskolán NTP-HHTDK-15-0069 azonosítószámú projekt
Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép
Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A tudományos diákköri tevékenység A tudományos és művészeti diákkör a kötelező tananyaggal
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (Szervező) meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt.
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
Duális gépészmérnöki képzés (BSc)
Duális gépészmérnöki képzés (BSc) Előadó: Prof. Dr. Horváth Béla A duális képzés háttere: 6 multinacionális cég + Város + Egyetem A gépészmérnök-képzés tartalma: természettudományi tárgyak: 49 kredit;
BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
Tárgy: Intézkedési terv Ikt. sz.: 97/2018. Intézkedési terv Intézmény neve: Bárdos László Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 038115 neve: Pleier Tamás oktatási azonosítója: 76196440222 Intézkedési terv
GINOP pályázathoz kapcsolódó értekezlet, Fodor Andrea vezetésével
2018.09.01 Szombat Részvétel a Szolnok Város Napja Rendezvényen 2018.09.02 Vasárnap Tanévnyitó ünnepség, Első tanítási napon megjelent tanulók, 2018.09.03 Hétfő valamint a tanulói jogviszonnyal rendelkező
Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN
Kedves Kollégák! A Misszió szervezésében 2012 őszén második alkalommal kerül sor az Országos Egészségügyi Középvezetői Konferencia megrendezésére. A színvonalas előadásaival fémjelzett tudományos Rendezvény
A verseny rövid ismertetése
MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny A verseny rövid ismertetése 1. A verseny célja A 2016-ban immár tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci EU Vándorkupa európai
Rendezvényszervezési forgatókönyv
5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása
Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor
Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor TDK OTDK Konferencia vagy verseny? Szeretnénk, ha konferencia lenne (ez a kari TDK konferenciákra igaz is), de itt most nem erről
EVEZS ÉVADNYITÓ XX. Gróf SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKVERSENY
EVEZS ÉVADNYITÓ XX Gróf SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKVERSENY JEGYZKÖNYV 2010 április 25 Budapest, Margitsziget ÉVADNYITÓ EVEZS VERSENY 2010 ÁPRILIS 25 Rendez: A verseny helyszíne: A versenytanács ideje: Ünnepélyes
Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.
HTE képzési portfolió kialakítása. Előzetes megvalósíthatósági projekt november
HTE képzési portfolió kialakítása Előzetes megvalósíthatósági projekt 2017. november HTE képzési portfolió víziója A tudásalapú társadalom támogatása az IKT technológiához kapcsolódóan. A HTE legyen a
EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u
EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére BUDAPEST Köves u. 1. 1204 Tárgy: EMVIO Szakmai nap 2018. rendezvény meghívó Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Törökné