J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Tiba István polgármester Blaskó Sándor, Bodó László, Csonka-Kis Pál, Hegedűs János, Iszák László, Kati István, Kálmán László, Molnár Imre, Postáné Kecskés Ilona, Szarvas Endre, Tar István, Varga Jánosné képviselők. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Veres Margit jegyző, Dr. Kerekes Ferenc aljegyző, Csiha Gábor, Leiter Katalin, Dr. Bencsik Judit, Emődi Sándor osztályvezetők, Takács Erika közművelődési ügyintéző Továbbá: Humán Szolgáltató Központ részéről: Figéné Nádasdi Ágnes vezető Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft. részéről: Rácz Attila ügyvezető VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft. részéről: Dr. Kiss Tamás ügyvezető Lengyel Menyhért Városi Könyvtár részéről: Molnárné Nemes Margit igazgató Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény részéről: Tóth János igazgató Rendőrkapitányság részéről: Kántor Péter rendőrkaptány, Vas Attila, Fekete László Péter, Mustos Tibor Dr. Tiba István polgármester: Tisztelettel köszöntök mindenkit Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i munkaterv szerinti ülésén. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes. A napirenddel kapcsolatban van-e kiegészítenivaló? Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság a tegnapi ülésén 10 előterjesztést engedett be sürgősséggel: 1. Előterjesztés a "Balmazújváros 01" kötvény lekötése tárgyában; 2. Előterjesztés vízterhelési díj lakosságtól való átvállalására vonatkozóan; 3. Előterjesztés az "Időszakos gyermekfelügyelet biztosítása Balmazújvároson" (LEKI) című pályázat tárgyában; 4. Előterjesztés az ÉAOP-4.1.3/B Bölcsőde bővítés és felújítás Balmazújvároson című pályázat tárgyában; 5. Előterjesztés iskolatej biztosítása az általános iskolai tanulók számára című pályázat tárgyában; 6. Előterjesztés a helyi autóbuszjárat menetrendjének módosítása tárgyában; 7. Előterjesztés képviselői megbízatás megszűnése tárgyában; 8. Előterjesztés Balmazújváros Város Önkormányzatának 4/2010. (I. 15.) és 8/2010. (I. 15.) sz. határozatok kiegészítése tárgyában; 9. Előterjesztés az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézményben fejlesztőpedagógusi álláshely engedélyezése tárgyában; 10. Előterjesztés a TISZK Kft. és az Alföld Szakképző Kft. Társasági Szerződésének módosítása tárgyában. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért a kiegészített napirenddel? 1

2 Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 13 igen szavazattal elfogadta a kiegészített napirendet. Koroknai Imre és Ifj. Tar István megérkeztek az ülésre, így a Képviselő-testület létszáma 15 főre változott. Dr. Tiba István polgármester: A napirendek tárgyalása előtt szeretném átadni a szót Kántor Péter rendőrkapitány úrnak, aki azért vesz részt kollégáival a Képviselő-testület ülésén, mert szeretné bemutatni a három új kollégát, akik a kapitányságon álltak szolgálatba, javítva a kapitányság igen rossz állományi helyzetén. Kántor Péter: Annyiban pontosítanám polgármester urat, hogy nem újak a kollégák, hanem ők lesznek a város első három körzeti megbízottjai. Központi elhatározás is volt, hogy minden településnek legyen saját körzeti megbízottja. Nálunk a kapitányság állomány táblájába öt körzeti megbízotti státusz van rendszeresítve, ebből most három került feltöltésre. Az év végéig szeretnénk mind az ötöt feltölteni. Szeretném, ha a kollégáim egy-egy szót elmondanának magukról, hogy hallják, ismerjék meg őket. Vas Attila: Vas Attila rendőrzászlós vagyok, balmazújvárosi lakos. Élettársi kapcsolatban élek, két gyermeket nevelek ben végeztem el a rendészeti szakközépiskolát, akkor felszereltem Balmazújváros kapitányságra, azóta is itt dolgozom december 16. napjától körzeti megbízottként végzem a munkámat, a területem, amelyiken tevékenykedni fogok, a Vasút vonalától északra eső terület, Bánlak, Szigetkert, Nagylaposi halastavak, Virágoskút. Fekete László Péter: Fekete László Péternek hívnak, mikepércsi lakos vagyok óta dolgozom Balmazújvároson. Feleségemmel és kisfiammal élek. Járőrvezetőként dolgoztam, és decemberben kaptam meg a lehetőséget, hogy körzeti megbízottként végezzem a munkámat. Főiskolai végzettséggel rendelkezem, az agrártudományi egyetemen szereztem meg a tavalyi év folyamán. A területem, amelyen tevékenykedem, a Daru településrész, illetve a Kiskútújsor és környéke. Szeretném minél jobban ellátni a munkámat, ehhez kérném az Önök segítségét is. Ha bármiben tudok segíteni, illetve bármilyen olyan gondjuk van, ami az én területemhez kapcsolódik, akkor várom a jelzéseket. Mustos Tibor: Mustos Tibor a nevem, 2002 óta szolgálok a balmazújvárosi kapitányságon, mint járőr, illetőleg az utóbbi években ügyeletvezetői feladatokat láttam el. Feleségemmel itt élek Balmazújvároson, de ózdi születésű vagyok. Az én városrészem a Németfalu területe, a Nádudvari utcától keletre eső rész, valamint a Sziki tó, illetve a Szoboszlói útfélen lévő szőlőskert. Bármilyen kérdésük van, forduljanak hozzám bizalommal. Kántor Péter: Mint ahogy hallották, a területet felosztottuk a három kolléga között. Attiláról el kell még mondani, hogy ő a horgászati, halászati összekötőnk, illetve természetvédelmi feladatokat is ellát, az önkormányzattal közös pályázat keretén belül. Lászlóról azt kell tudni, hogy ő az intézkedéstechnikai kiképzője az állománynak, illetve lövészeti oktató, önvédelmi sportokkal foglalkozik. Tibor elég jól beszél angolul, illetve egy nagyon precíz ember, én bízom az ő munkájában is. Mint ahogy említettem, öt körzeti megbízott kinevezésére van lehetőségünk, ez évben még szeretnénk megvalósítani. A nehézsége abból adódik, hogy nem lehet kezdő rendőrt körzeti megbízottnak kinevezni, pontosan azért, mert egy rettenetesen összetett feladat az övéké. Ők nem csak közrend védelmi munkával foglalkoznak, hanem igazgatásrendészettel, 2

3 bűnüggyel, bűnmegelőzéssel, baleset-megelőzéssel is egyben. Nekik az lesz a feladatuk, hogy a saját területükön a lakossággal ápolják a kapcsolatot, hogy kialakulhasson az a kapcsolat, hogy őt tudják közvetlenül megkeresni az ottlakók, ha bármilyen probléma adódik. Kialakuljon egy bizalom, egy rendszeres találkozási lehetőség. Ennek az erősítése érdekében valamennyien fognak bűnügyi munkát is végezni, hogy érezzék a terület bűnügyi állapotáért is a felelősséget. Nagyon összetett munkát fognak végezni, ezért is választottunk olyanokat, akik már nyolc éve dolgoznak a kapitányságunkon, megfelelő hely és személy ismerettel rendelkeznek. Bízom benne, ha már ők hárman látható eredményeket fognak elérni a lakossággal való kapcsolattartásban, akkor, ha az öt fő év végére realizálódni fog, még inkább így lesz. A városközpontot közösen kapták meg területnek, amennyiben az öt fő meglesz, akkor a négy városrésznek egy-egy körzeti megbízottja lesz, illetve a városközpontnak is lesz egy külön körzeti megbízottja. Köszönöm a lehetőséget, hogy bemutathattam a kollégákat. Nem került sor arra, hogy az újonnan érkezőket rendszeresen bemutassuk, de ez nem azt jelenti, hogy nem érkeztek. Szerencsére sokkal kisebb a létszámhiányunk, egy-két hónapon belül reményeink szerint hét fővel tovább erősödik a rendőrkapitányság. Dr. Tiba István polgármester: Köszönjük szépen, természetesen mindig nagyon nagy örömmel mutatom be a rendőröket, ha ezzel az állomány létszáma gyarapodik és remélem, hogy egyszer eljutunk az optimális szintre, ami viszont újabb feladatot jelenthet majd a kapitány úrnak, mert onnantól kezdve már nem lehet arra hivatkozni, hogy nincs kellő számú rendőr a rendőrség szolgálatában, a város közbiztonságának a biztosítására. Kérem a rendőrség tagjait, a jelenlévő körzeti megbízottakat, illetve a kapitány urat is, ha bármilyen problémájuk van, amiben úgy látják, hogy az önkormányzattal közösen együttműködve, hatékonyabban tudnak fellépni, akkor ezt jelezzék számunkra, keressenek meg. Továbbra is úgy gondolom, hogy a közöttünk lévő közbiztonság biztosítása érdekében fennálló ellentét pusztán erre korlátozódott. Köszönöm szépen és további jó munkát kívánok mindannyiuknak. A rendőrkapitányság képviselői távoztak az ülésről. 1. napirend: Polgármesteri jelentés Előadó: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Kérdés, vélemény, hozzászólás van-e? Ki az, aki elfogadja a Polgármesteri jelentést? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 9/2010. (I. 27.) számú határozat A lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentés elfogadásáról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentést elfogadja. 3

4 2. napirend: Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról Előadó: Dr. Veres Margit jegyző Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményeket kérek. Iszák László: A Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottság tárgyalta a tájékoztatót, azon belül a szociális csoport munkáját, melyet egyhangúan elfogadásra javasol. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság is tárgyalta a tájékoztatót, és egyhangúan elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a tájékoztatót? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 10/2010. (I. 27.) számú határozat Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról szóló tájékoztatót elfogadja. 3. napirend: Előterjesztés egyesületek, szervezetek támogatására vonatkozó pályáztatási rendszerről Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság tárgyalta az előterjesztést. Először egy pontosítást szeretnék mondani, az előterjesztés harmadik sorában nem 17 millió forint, hanem ,- Ft a helyes összeg. A bizottság javaslatát szeretném elmondani a határozati javaslat kipontozott helyeire: Bekton Ifjúsági Fúvószenekar: ,- Ft, Himes Néptáncegyüttes: ,- Ft, Polgárőrség: ,- Ft, Katasztrófavédelem: ,- Ft, Football klub: ,- Ft, Férfi kézilabda: ,- Ft, Női kézilabda: ,- Ft, Tűzoltóság: ,- Ft. A két karate klub és az ökölvívó szakosztállyal kapcsolatban a bizottság azt javasolja, hogy ne állapítson meg a testület számukra pénzt, hanem a pályázati rendszerben vegyenek részt. A pályázati rendszerben ,- Ft lesz kiosztva. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság felvette napirendi pontjai közé ezt az előterjesztést, de végül az összeg elosztására nem tettünk javaslatot. 4

5 Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság is tárgyalta az előterjesztést. Az összeg elosztására mi sem tettünk javaslatot, viszont azt az elvet, hogy 15 millió forint legyen az az összeg, amit a testület oszt fel és ,- Ft az az összeg, amit az Intézményfelügyeleti Bizottság, támogattuk, valamint a pályázati kiírást is egyhangúan támogatta a bizottság. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Nekem lenne egy javaslatom, nevezetesen, hogy a bizottsági ülésen elhangzott a vélemények között a pályáztatási díj 2.500,- Ft-ra történő emelése. Az én javaslatom az, hogy a pályázók által befizetett 2.500, - Ft-ot tegyük hozzá ahhoz a pályázati kerethez, ami szétosztható a pályázók között. Ki az, aki egyetért a bizottság által elmondott javaslattal, illetve az én kiegészítésemmel? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 11/2010. (I. 27.) számú határozat Egyesületek, szervezetek támogatására vonatkozó támogatás tárgyban 1.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 89. (3) bekezdése alapján a évi költségvetés egyéb előirányzatából az egyesületek és alapítványok, szervezetek közötti ,-Ft összeg felosztását az alábbiak szerint hagyja jóvá: A szervezet neve: Bekton Ifjúsági Fúvószenekar Himes Néptáncegyüttes Polgárőrség Katasztrófavédelem Football Klub Férfi Kézilabda Női Kézilabda Tűzoltóság Összesen: évi támogatás: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy az alábbi egyesületek a pályáztatási rendszerben vegyenek részt: - Balmazújvárosi Kyokushin Karate - Hajdúszoboszlói Kyokushin Karate - Ökölvívó Szakosztály Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a pályázat keretösszegét a pályázók által befizetett 2.500,- Ft/pályázat pályázati díjjal megemeli. 5

6 Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottságot az emelt pályázati keretösszeg felosztására. 2.) Az 1. pontban nem támogatott további civil egyesület, alapítvány és szervezet támogatására Balmazújváros Város Önkormányzata pályázatot ír ki, az alábbi feltételekkel. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Balmazújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében. A pályázat célja: a balmazújvárosi székhelyű egyesületeknek, alapítványoknak, sportszervezeteknek a város lakosságát érintő programok lebonyolításához nyújtandó támogatások biztosítása. Pályázhatnak: balmazújvárosi székhellyel és működési területtel nyilvántartott szervezetek akinek nincs köztartozása, vagy a helyi önkormányzat évi támogatásából eredő elszámolási kötelezettségének eleget tett kulturális és sportrendezvények szervezése Balmazújváros területén (helyi, megyei, régiós, országos hatókörre) indokolt esetben az adott szervezet működését elősegítő beruházásokra, eszközbeszerzésre, illetve a működésből adódó egyéb költségekre is kérhető támogatás Pályázatot csak olyan szervezetek nyújthatnak be, akikkel az Önkormányzatnak sem közművelődési megállapodása, sem más feladatellátásra vonatkozó szerződése nincs. A pályázati űrlap kitöltésével, nyilvántartási okirat hitelesített másolatával és a pályázati díj befizetésével ( Ft/ pályázat) együtt érvényes a támogatási igény benyújtása. A pályázatok beérkezésének határideje: március 24. /szerda/ Elbírálás: április 5. /hétfő/ Az elnyert támogatás kifizetésére a megkötött szerződés alapján kerül sor. Az elszámolás minden támogatott szervezetnek december 31-ig kötelező, kivéve azon szervezeteket, akiknek a támogatása maximum Ft-ig terjed. Ezen szervezetek, a programot követő egy hónapon belül kell, hogy elszámoljanak. A pályázat beadásához szükséges űrlap kérhető a polgármesteri hivatal portáján, illetve letölthető a honlapról. A pályázati díjat a hivatal pénztárába /Kossuth tér 4-5. sz. I. emelet/ kell befizetni legkésőbb március 24 -ig. A pályázat tervezett keretösszege: Ft 3.)A képviselő-testület átruházott hatáskörben az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottságot hatalmazza fel a benyújtott pályázatok értékelésével. 6

7 4.)Balmazújváros Város Önkormányzat képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a támogatásban részesülő szervezetekkel a szerződést kösse meg. 5.)A finanszírozás rendje: - 100e Ft alatti támogatás esetén egy összegben, a támogatásra javasolt esemény előtt egy hónappal - 100e Ft és e Ft közötti támogatás esetén két egyenlő részletben e Ft feletti támogatás esetén egyenlő részletekben 6.) Elszámolás minden támogatott szervezetnek a szerződésben foglaltak szerint, legkésőbb december ) A képviselő-testület felkéri dr. Tiba István polgármestert és dr. Veres Margit jegyzőt, hogy az Önkormányzat 2010.évi költségvetés tervezet összeállítása során a e Ft egyéb támogatást vegye figyelembe. Határidő: február a évi költségvetés tervezet összeállítása február a 15 millió forint támogatásban részesülő szervezetekkel a támogatási szerződés megkötése március a pályázatok benyújtása április az IOSB határozatának értelmében a támogatásban részesülő egyesületek, alapítványok kiértesítése, szerződéskötés Felelős: Leiter Katalin pénzügyi osztályvezető Takács Erika közművelődési ügyintéző 4. napirend: Beszámoló az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft évi II. féléves munkájáról Előadó: Rácz Attila ügyvezető Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta a beszámolót az ügyvezető úr jelenlétében. Kérdéseket tettünk fel, átbeszéltük a beszámolót, és négy egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasoljuk. Dr. Tiba István polgármester: A beszámolóval kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a beszámolót? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 7

8 12/2010. (I. 27.) számú határozat Az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft évi II. féléves munkájáról szóló beszámoló elfogadása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft évi II. féléves munkájáról szóló beszámolót elfogadja. 5. napirend: Beszámoló a Balmazújvárosi Városi Egészségügyi Szolgálat évi II. féléves munkájáról, valamint szakmai tervének éves értékelése Előadó: Dr. Kiss Tamás ügyvezető Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményeket kérek. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság tárgyalta az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta a beszámolót és egyhangúan elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a beszámolót? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 13/2010. (I. 27.) számú határozat A Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft II. félévi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint szakmai tervének éves értékelése tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság II. félévi tevékenységéről szóló beszámolóját, valamint szakmai tervének éves értékelését elfogadja. 6. napirend: Előterjesztés az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008. (IV. 24.) B.újv. Ör. számú rendelet módosítása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményeket kérek. 8

9 Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és a b./ alternatívát javasoljuk elfogadásra, miszerint nem kívánjuk módosítani a korábbi rendeletünket. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság is tárgyalta az előterjesztést és szintén a b./ alternatívát javasoljuk elfogadásra. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Vélemény, hozzászólás? Ez az előterjesztés szorosan kapcsolódik a mai közmeghallgatás témájához. Ki az, aki egyetért a határozati javaslat b./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 14/2010. (I. 27.) számú határozat Az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008.(IV.24.) B.újv. Ör. számú rendelet módosítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 2.. (2) bekezdése alapján az alábbiakban határoz: Balmazújváros Város Önkormányzata az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008. (IV.24.) B.újv. Ör. számú rendeletét nem kívánja módosítani. Felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzőjét, hogy döntéséről az érintetteket értesítse. Határidő: február 15. Felelős : Dr. Veres Margit jegyző 7. napirend: Az Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság évi üzleti tervének elfogadása Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést, és az üzleti tervet négy egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság tárgyalta ezt az előterjesztést is, és a következőt is, mely a Debreceni TISZK üzleti tervéről szól, mindkét tervet elfogadásra javasoljuk. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a határozati javaslatot? 9

10 Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 15/2010. (I. 27.) számú határozat Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság évi üzleti terve Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság évi üzleti tervét elfogadja. 8. napirend: A Debreceni TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Oktatási Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft évi üzleti tervének elfogadása Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 16/2010. (I. 27.) számú határozat Debrecen TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Oktatási Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft évi üzleti terve Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Debrecen TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Oktatási Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft évi üzleti tervét elfogadja. 9. napirend: Előterjesztés folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbítása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. 10

11 Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta a napirendet. Február 1-jén lejár a folyószámla szerződés, az előterjesztésben láthatjuk, hogy ugyanazokkal a feltételekkel ez meghosszabbítható június 30-ig. Ezt a bizottságunk négy egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Tar István: Nem lehetne-e ezt a hitelkeret szerződést meghosszabbítanunk a ciklus végéig, pl. október 31-ig? Miért kell egy-két hónapokat hosszabbítani? Én javasolnám, hogy október 31-ig, a választásokig hosszabbítsunk, ha nincs akadálya. Dr. Tiba István polgármester: Akadálya nincs annak, hogy a javaslatáról döntsünk, mint ahogy annak sincs, ha a testület úgy dönt, hogy ezt meghosszabbítja október 31-ig, akkor ezt így fogadja el. Az az oka annak, hogy így döntünk, mert vizsgáljuk folyamatosan annak a lehetőségét, hogy nem tudunk-e kedvezőbb folyószámla szerződést kötni. Ha pedig kedvezőbb folyószámla szerződést szeretnénk kötni, ez közbeszerzés köteles eljárás. Azért történik ennek a meghosszabbítása addig az időpontig, ami az előterjesztésben szerepel, hogy ezalatt az idő intervallum alatt egy szabályos közbeszerzési eljárást le lehet bonyolítani és meg lehet nézni, hogy találunk-e kedvezőbb folyószámla vezető pénzintézetet az önkormányzat számára. Ez az oka, hogy nem október 31-ig szerepel az előterjesztésben a folyószámla hitelkeret meghosszabbítása, hanem a jelzett határidőig. Vélemény, hozzászólás van-e? Elsőként a képviselő úr által tett javaslatot teszem fel szavazásra. Ki az, aki egyetért azzal, hogy október 31-ig legyen meghosszabbítva a folyószámla hitelkeret szerződés? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen, 6 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 17/2010. (I. 27.) számú határozat Folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt-vel jelenleg 400 millió Ft keretösszegű folyószámlahitelkeretszerződést nem kívánja meghosszabbítani a hitelkeret lejáratától február 1-től október 31. napjáig. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért az eredeti határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 18/2010. (I. 27.) számú határozat Folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbítása tárgyában 11

12 Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 10. (4) bekezdés d) és 88. (1) bekezdése b) pontja alapján az alábbiakról dönt: a./ az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt-vel jelenleg 400 millió Ft keretösszegű folyószámla-hitelkeretszerződést meg kívánja hosszabbítani. A hitelkeret lejáratától (2010. február 1.) június 30. napjáig határozza meg a meghosszabbítás idejét. Az önkormányzat forint alapú folyószámla-hitelkeretszerződést kíván kötni, az alábbi kamatkondíciók mellett: Kamat: 3 hónapos BUBOR + 2,65 %/év Kezelési költség: 0,3 %/év Rendelkezésre tartási jutalék: 0,25 %/év b./ a hitel és járulékai visszafizetésének költségét az önkormányzat költségvetésébe betervezi. A Képviselő-testület felhatalmazza Dr. Tiba István polgármestert és Dr. Veres Margit jegyzőt, hogy a folyószámla-hitelkeret szerződést írják alá. Határidő: február 10. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Veres Margit jegyző 10. napirend: Előterjesztés önkormányzati tulajdonú lakások ellenőrzéséről szóló beszámoló elfogadása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Iszák László: A Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, melynek alapja egy rendeletünk, miszerint évente két alkalommal kötelező ellenőrizni az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások állapotát, rendeltetésszerű használatát, illetve, hogy a szerződésben foglalt kötelezettségeket a bérlők teljesítik-e. Ezeknek a bérlakásoknak a kezelője a Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft., ők készítették ezt a beszámolót. A beszámolóból kiderül, hogy a bérlők nagy többsége sajátjának tekinti az általuk bérbe vett lakásokat és úgy óvja, vigyáz rá, mintha a sajátja lenne. Azonban van négy lakás, amelyik ettől nagyon eltér. Bizottsági ülésen megkértük ennek a négy tulajdonosnak a nevét és saját szemünkkel szeretnénk meggyőződni ezen lakások állapotáról. Az ellenőrzés után a bizottságunk meghozza a megfelelő döntést, illetve javaslatot tesz arra, hogyan működjön tovább a bérlemény. Aljegyző úr kérésére kaptunk a beszámoló kiegészítésére egy pénzügyi tájékoztatót. Itt az derül ki, hogy a bérlők nagy többsége rendszeresen befizeti a bérlemények díját, azonban egy 20% jelentős késedelemmel, illetve tartozással rendelkezik. Bizottságunk ezt is szeretné megvizsgálni, hogy mi az oka ennek. A beszámolót a Bizottság elfogadásra javasolja. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és az a./ alternatívát javasoljuk elfogadásra. 12

13 Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 19/2010. (I. 27.) számú határozat Önkormányzati tulajdonú lakások ellenőrzéséről szóló beszámoló elfogadása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a R ában biztosított jogkörében eljárva, a R. 48. (3) bekezdésében foglaltak alapján Balmazújváros Város Önkormányzat tulajdonában lévő bérlakások kezelője, a Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. által készített, lakások ellenőrzéséről szóló beszámolót elfogadja. 11. napirend: Előterjesztés a Balmazújváros, Sporttér utcai 5223/1 helyrajzi számú műfüves sportpálya üzemeltetési szerződésének kiegészítése tárgyában Dr. Tiba István polgármester: A támogató kér egy ilyen kiegészítést, ezért készült ez az előterjesztés. Kérdése van-e valakinek? Bizottsági véleményt kérek. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság tárgyalta az előterjesztést és a határozati javaslatot egyhangúan elfogadásra javasolja. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság is tárgyalta az előterjesztést, a határozati javaslatot négy egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasoljuk. Dr. Tiba István polgármester: További véleményre, hozzászólásra van-e igény? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 20/2010. (I. 27.) számú határozat A Balmazújváros, Sporttér utcai 5223/1 helyrajzi számú műfüves sportpálya üzemeltetési szerződésének kiegészítése tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése alapján a Sporttér utcai 5223/1 helyrajzi számú műfüves sportpálya és a hozzá kapcsolódó építmények működtetésére, üzemeltetésére március 25- én megkötött üzemeltetési szerződését az alábbi ponttal egészíti ki: 13

14 8. A műfüves pályát az Önkormányzat LEKI támogatással valósította meg, a Támogatási Szerződés 9. ) pontja alapján 10 évig működtetési kötelezettség terheli a pályázót. A képviselő-testület felkéri Dr. Tiba István polgármestert és Kalmár Zoltán ügyvezetőt az üzemeltetési szerződés kiegészítésének aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Tiba István polgármester Kalmár Zoltán ügyvezető 12. napirend: Előterjesztés a Képviselő-testület évi munkatervének módosítása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: A évi költségvetést február 16-án fogadjuk el, tehát a testületi ülésünket erre a napra tegyük át, tekintettel arra, hogy február 12-én Soós Imre születésének évfordulójára emlékülést tartunk. Nem szeretném, ha bárki úgy érezné, hogy a költségvetéssel kapcsolatban nem mondhatja el a véleményét kellően alátámasztva érvekkel, az ünnepségre való hivatkozással, ezért kérem, hogy a munkatervet módosítsuk. Bizottsági véleményt kérek. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság a határozati javaslatot egyhangúan elfogadásra javasolja. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság szintén egyhangúan elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. Kálmán László: Nekem lenne egy módosító javaslatom, ez pedig február 17-e. Ha nincs akadálya, ez a nap ugyanis szerda és a munkaterv szerinti testületi ülések mindig szerdai napon vannak. Dr. Tiba István polgármester: Nincs akadálya, erről szavazunk. Ki az, aki ezzel egyetért? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 21/2010. (I. 27.) számú határozat A Képviselő-testület évi munkatervének módosítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 12. (1) bekezdése és Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselőtestületének Szervezeti- és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III.21.) számú 4. -a alapján a 401/2009.(XII.16.) számú határozatával elfogadott munkatervében a Képviselő-testület február 12-i ülésének időpontját február 17. napjára módosítja. 14

15 Határidő: azonnal Felelős: Dr. Tiba István polgármester 13. napirend: Előterjesztés a városban működő közoktatási intézmények Intézményi Minőségirányítási Programjának jóváhagyása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság tárgyalta az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 22/2010. (I. 27.) számú határozat A városban működő közoktatási intézmények Intézményi Minőségirányítási Programjának jóváhagyása tárgyában I. határozat Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, továbbá a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 102. (2) bekezdésének f. ) pontja alapján a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző módosított Intézményi Minőségirányítási Programját jóváhagyja, és felkéri az intézmény vezetőjét az IMIP nyilvánossá tételére. Határidő: február 15. Felelős: Végh Attila igazgató II. határozat Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a Nyitnikék Óvoda és a Központi és Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola Kollégium és Nevelési Tanácsadó átdolgozott Intézményi Minőségirányítási Programját elfogadja és a Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Tanácsa számára jóváhagyásra javasolja. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Társulási Tanács ülésén Balmazújváros Város Önkormányzatának álláspontját képviselje. Határidő: Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Tanácsa adott napirendet tárgyaló ülése 15

16 Felelős: polgármester 14. napirend: Előterjesztés a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. rendkívüli közgyűlésein hozott határozatok érvénytelenségének feloldása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság tárgyalta az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 23/2010. (I. 27.) számú határozat Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. rendkívüli közgyűlésein hozott határozatok érvénytelenségének feloldása tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság részvényese, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a részvénytársaság november 13. és december 8. napján megtartott rendkívüli közgyűlésein hozott határozatok érvénytelenségének kiküszöbölésére irányuló a cégbíróság végzésébe foglalt hiánypótlás okán február 3. napjára összehívott rendkívüli közgyűlés napirendjével összefüggésben az alábbi döntést hozza: - Tudomásul veszi Dr. Veres Ferenc igazgatóság elnöke, Dr. Kovács László igazgatóság tagja, vezérigazgató és Keszeli István igazgatóság tagja november 30. napjával történő lemondását; - Hozzájárul ahhoz, hogy a közgyűlés a tisztségviselők választására vonatkozó szabályzat 8. pontjába foglalt rendelkezésre figyelemmel jelölőbizottsági eljárás nélkül válassza meg az új igazgatóságot; - Elfogadja az igazgatóság tagjainak Dr. Tárkányi Tamás, Nagy Miklós és Szabó Ferencné jelölését azzal, hogy Nagy Miklóst az alapszabály jogosítsa fel a vezérigazgató cím viselésére; - A hiánypótlás folytán kialakult helyzetre figyelemmel tudomásul veszi és elfogadja a megválasztott, de érvényesen a cégjegyzékben át nem vezetett igazgatóság december 1. napjáról az érvényes megválasztásukig terjedő időtartamban végzett tevékenységét és meghozott intézkedéseit, - Elfogadja az üzemi tanács döntése alapján Kanyuk Jánosnak a felügyelő-bizottság tagjává jelölését. - Egyetért az alapszabálynak a meghívó mellékletét képező részletes napirend szerinti módosításával. 16

17 A Képviselő-testület meghatalmazza a február 3. napján tartandó Zrt. közgyűlésén a szavazásra a Képviselő-testület 289/2006. (XI. 29.) számú határozatával feljogosított Dr. Tiba István polgármestert, hogy a határozati javaslatokról történő döntési eljárásban a fentieknek megfelelően járjon el. Határidő: február 3. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Szarvas Endre távozott az ülésről, így a Képviselő-testület létszáma 14 főre változott. 15. napirend: Előterjesztés a "Balmazújváros 01" kötvény lekötése tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és négy egyhangú igen szavazattal a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Vélemény, hozzászólás? Tar István: Én a magam részéről örülök ennek az előterjesztésnek abból a szempontból, hogy átkerül ez a vagyon egy másik pénzintézethez. A novemberi bizottsági ülésen a pénzügyi osztály vezetőjét én kérdeztem, hogy az Országos Biztosítási Alap vállal-e felelősséget a pénzünkért és ő azt mondta, hogy nem, polgármester úr pedig azt, hogy igen. Másnap a testületi ülésen is megerősítette polgármester úr, hogy a pénzünk jó helyen van. Közlöm, hogy az önkormányzati pénzért nem vállal felelősséget a pénzintézet. Úgy gondolom, hogy egy nagy banknál a pénzünk jobb helyen van, mint egy kis takarékszövetkezetnél. Igaz, hogy a kamat kevesebb, de úgy gondolom, hogy a biztonság többet ér. Dr. Tiba István polgármester: Én óvva inteném képviselő urat attól, hogy rossz hírét keltse bármelyik pénzintézetnek, mert ezt próbálja megmagyarázni annak a néhány százezer embernek, akinek a Postabankban veszett el a pénze. Én még nem hallottam sehol, hogy a Balmazújváros és Vidéke Takarékszövetkezet bárkinek a pénzét csődbe vitte volna. Ugyanúgy nem hallottam a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezetről sem ilyesmit. A Postabank nem egy kis pénzintézet volt. Az, hogy valaki nagy pénzintézet, az több dologban nyilvánul meg, egyrészt abban, hogy pl. ezeknek a nagy pénzintézeteknek a tulajdonosai offshore cégek, amelyekről azt sem tudjuk, hol vannak bejegyezve, másrészt horribilis pénzeket költenek reklámra, hogy sikeresen odacsábítsák az emberek pénzét. Harmadrészt, ha bebuknak, akkor sokkal több ember bukik, míg a takarékszövetkezet tulajdonosa magyar, másrészt a takarékszövetkezet nem a reklámjával, hanem a munkájával próbál magának ügyfeleket szerezni. Én nem igazán hallottam az irodavezető asszonytól, hogy a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezettel probléma lett volna, nem teljesítette volna bármilyen olyan fizetési kötelezettségét, amit teljesítenie kellett volna. Az előterjesztésnek én is örülök, nem azért, mert az ERSTE Bankhoz került vissza a kötvényünk, hanem mert ebben a formában tudjuk biztosítani azt a garanciát, ami a fürdő megépítéséhez szükséges. Egyetlen 17

18 pillanatig sem kételkedtem a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezet felelősségében és abban, hogy amit vállalt, azt teljesíteni fogja, hanem ebben az esetben így tudtuk megoldani. Én nagyon kérek mindenkit, ha nem vagyunk pénzügyi szakemberek és nincsenek tények a birtokunkban, amivel egy pénzintézetnek a negatív hírét tudjuk kelteni, akkor ezt ne tegyük. Tar István: Én nem mondtam neveket, de óvva intek mindenkit attól, hogy a Képviselőtestületet félrevezesse. Ne mondjon olyat valaki, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap fedezetként az állam szavatol a pénzünkért, holott ez nem valós. Ez volt a lényege a hozzászólásomnak. A magam véleménye szerint ennek a takarékszövetkezetnek nincs is 800 millió forint vagyona. Ha vissza kellene fizetnie, nem is tudom, miből tudná ezt megtenni. Sok olyan önkormányzatnál volt már baj, aki a pénzét betette és nagyon sok pénze elveszett, mert nem a megfelelő helyre kötötték le. Dr. Tiba István polgármester: A mi pénzünk nem fog elveszni, nyugodt lehet a képviselő úr. Ha ezt hozta fel, akkor azt is tegye hozzá, ha ön szerint nincs biztonságban a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezetnél, akkor az ERSTE Banknál ugyanilyen okok alapján szintén nincs biztonságban, mert arra sem vállal garanciát senki. Ebben a két pénzintézet között nincs különbség. Leiter Katalin: Azért kell most az ERSTE Banknál lekötnünk ezt az összeget, mert a kötvény kibocsátást az ERSTE Bank végezte és a kötvény kibocsátáskor kellett egy fejlesztési ütemezést benyújtani a Képviselő-testületnek a kötvény kibocsátásához és ebben is szerepel a fürdő beruházás önrészének biztosítása. A szerződések megkötéséhez, illetve a közbeszerzési eljárás befejezéséhez szükség van a fedezetigazolásra és ezt csak az ERSTE Bank tudja megtenni, mert a kötvény kibocsátója ő volt. Amint látszik az előterjesztésből, a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezet most is magasabb kamatot ígért, mint az ERSTE Bank, tehát az önkormányzati érdek, ha csak a befektetési oldalról vizsgálnánk, akkor továbbra is a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezetnél lenne célszerű lekötni a pénzt, de mivel fedezetigazolást ő nem tud kiadni, ezért kell az ERSTE Bankhoz elhelyezni az összeget. Dr. Tiba István polgármester: További véleményre, hozzászólásra van-e igény? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 24/2010. (I. 27.) számú határozat A Balmazújváros 01 kötvény lekötése tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése és 88. (1) bekezdés d. pontja alapján az ERSTE Bank Nyrt-nél lévő Balmazújváros 01 nevű kötvényből eft-ot február 2. napjától május 31. napjáig, eft-ot március 1. napjától havi periódusban az ERSTE Bank Nyrt-nél helyez el lekötött betétbe a Városi Termál- és Strandfürdő fejlesztése során felmerülő kiadások teljesítése érdekében. 18

19 A Képviselő-testület felkéri az ERSTE Bank Nyrt-t, hogy a Városi Termál- és Strandfürdő fejlesztése című pályázat eft önerejének biztosítására vonatkozó igazolást a bankbetét összegéről és annak meglétéről adja ki. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri Dr. Tiba István polgármestert és Dr. Veres Margit jegyzőt betételhelyezéshez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: március 10. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Veres Margit jegyző 16. napirend: Előterjesztés vízterhelési díj lakosságtól való átvállalására vonatkozóan Dr. Tiba István polgármester: Ahogy az elmúlt évben is tettük, ebben az évben is átvállaljuk a lakosságtól a vízterhelési díj megfizetését. Az előterjesztés a./ alternatívája ezt foglalja magában. Kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és az a./ alternatívát javasolja elfogadásra, miszerint az önkormányzat a évre vállalja át a lakosságtól a környezetterhelési díj megfizetését. Dr. Tiba István polgármester: További vélemény, hozzászólás van-e? Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 25/2010. (I. 27.) számú határozat Vízterhelési díj lakosságtól való átvállalására vonatkozóan Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 77. (1) bek. alapján december 31-ig átvállalja a lakosság vonatkozásában a környezetterhelési díjról szóló évi LXXXIX. törvény, valamint a törvény végrehajtása tárgyában az egyes környezetterhelési díjakról hozott 270/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet alapján lakossági fogyasztásra megállapításra került 4,40.-Ft/m3 + ÁFA vízterhelési díj fizetését. A képviselő-testület felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzőjét és Dr. Tiba István polgármestert, hogy a évi költségvetés készítésekor a fenti döntést vegyék figyelembe, illetve felkéri Dr. Tiba István polgármestert, hogy a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt-vel a vízterhelési díj átvállalására vonatkozó megállapodást írja alá. Határidő: január 31. Felelős: Dr. Tiba István polgármester 19

20 17. napirend: Előterjesztés az "Időszakos gyermekfelügyelet biztosítása Balmazújvároson" (LEKI) című pályázat tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság az a./ alternatívát javasolja elfogadásra, miszerint a többletforrást biztosítsuk ehhez a pályázathoz. Dr. Tiba István polgármester: További véleményre, hozzászólásra van-e igény? Tar István: Egyetértek a Pénzügyi Bizottság javaslatával. A következő előterjesztés szintén egy ilyen többletforrásról szól. Ha jól értesültem, az is okozza a többletet, hogy tűzvédelmi berendezést kellett beépíteni, amit előírt az illetékes minisztérium, ami több millió forintba kerül. Úgy gondolom, hogy jó, ha egy intézményben van egy olyan biztonságos tűzvédelmi berendezés, ami az egész intézményre kiterjedően működik. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 26/2010. (I. 27.) számú határozat Az Időszakos gyermekfelügyelet biztosítása Balmazújvároson (LEKI) című pályázat tárgyában 1. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ötv. 80. (1) bekezdése alapján úgy határoz, hogy az Időszakos gyermekfelügyelet biztosítása Balmazújvároson (LEKI) című beruházáshoz tekintettel a lefolytatott építési beruházás részre vonatkozó közbeszerzési eljárásra további bruttó ,-Ft összegű többletforrást biztosít a évi költségvetés terhére, a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. társasággal szembeni végrehajtásból származó bevétel terhére. 2. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ötv. 80. (1) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy az 1. pont szerinti határozatnak megfelelően szíveskedjen az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást elbírálni és az egyéb szükséges intézkedéseket megtenni. Határidő: Felelős: folyamatos polgármester 20

21 18. napirend: Előterjesztés az ÉAOP-4.1.3/B Bölcsőde bővítés és felújítás Balmazújvároson című pályázat tárgyában Előterjesztő: DR. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság az a./ alternatívát javasolja elfogadásra. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 27/2010. (I. 27.) számú határozat Az ÉAOP-4.1.3/B Bölcsőde bővítés és felújítás Balmazújvároson című pályázat tárgyában 1. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ötv. 80. (1) bekezdése alapján úgy határoz, hogy az ÉAOP-4.1.3/B Bölcsőde bővítés és felújítás Balmazújvároson című beruházáshoz tekintettel a lefolytatott építési beruházás részre vonatkozó közbeszerzési eljárásra további bruttó ,-Ft összegű többletforrást biztosít a évi költségvetés terhére, a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. társasággal szembeni végrehajtásból származó bevétel terhére. 2. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ötv. 80. (1) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy az 1. pont szerinti határozatnak megfelelően szíveskedjen az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást elbírálni és az egyéb szükséges intézkedéseket megtenni. Határidő: Felelős: folyamatos polgármester 19. napirend: Előterjesztés iskolatej biztosítása az általános iskolai tanulók számára című pályázat tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. 21

22 Dr. Tiba István polgármester: Kérdés, vélemény, hozzászólás van-e? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 28/2010. (I. 27.) számú határozat Iskolatej biztosítása az általános iskolai tanulók számára című pályázat tárgyában 1. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a Bocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola tanulói számára február 01-től június 15- ig hetente 2 tanítási napon - napi 0,2 liter tejterméket biztosít. A Képviselő-testület elfogadja a Sváb-Gasztro Kft. társaságnak az iskolatej, iskolakakaó poharanként bruttó 55 Ft-os (46,6 Ft+ 18 % áfa) áron történő szállítására vonatkozó ajánlatát. Az iskolatej program költségéből a támogatáson felüli összeget (a hiányzó gyermekek becsült létszáma alapján), összesen bruttó ,-Ft összeget a évi költségvetés terhére, a Hajdú- Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. társasággal szembeni végrehajtásból származó bevétel terhére biztosítja a Képviselő-testület. 2. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy a Sváb- Gasztro Kft. társasággal kösse meg az 1. pont szerinti megbízási szerződést és az 1. pont szerinti pályázati igényt nyújtsa be. Határidő: január 31. Felelős: polgármester 20. napirend: Előterjesztés a helyi autóbuszjárat menetrendjének módosítása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 29/2010. (I. 27.) számú határozat A helyi autóbuszjárat menetrendjének módosítása tárgyában 22

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 9-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 16-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 23-i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 18-i rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 29-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Beszámoló az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft évi II. féléves munkájáról.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Beszámoló az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft évi II. féléves munkájáról. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottságának 2010. január 26-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 16-án (hétfő) de.: 9.00 órára összehívott rendkívüli ülésén Jelen vannak: Hamza Gábor polgármester, Tóth

Részletesebben

15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről

15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 14-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. augusztus 19-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 1-jei rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére 1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ki az, aki egyetért a meghívóban szereplő napirendi pontokkal?

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ki az, aki egyetért a meghívóban szereplő napirendi pontokkal? J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Ügyrendi és Jogi Bizottságának 2015.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) 2016. január 26-án 16 30 órakor Balmazújváros Város Önkormányzat Ügyrendi

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 03-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 03-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 03-ai ülésének könyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 114/2015. (IX.03.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. március 22-én megtartott üléséről. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 7-i rendkívüli

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkatervére Ózd, 2016. december 15. Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 9-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 9-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 9-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2009. január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Dargó

Részletesebben

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 68-74/2014. (XI. 6.) számú határozat. d. rendeletek: - Ügyiratszám:.

a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 68-74/2014. (XI. 6.) számú határozat. d. rendeletek: - Ügyiratszám:. Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6.-án megtartott (helye: 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zs. utca 1/C., Művelődési Ház terme) rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

2015. f e b r u á r 1 6. Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, án 16:00 órakor kezdődő Pénzügyi Bizottsági ülésén.

2015. f e b r u á r 1 6. Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, án 16:00 órakor kezdődő Pénzügyi Bizottsági ülésén. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2015. f e b r u á r 1 6. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2015.02.16-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 492 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. december 4. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Részletesebben

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. augusztus 19-én (kedd) 8:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 97-99 /2012. (XI. 24.) számú határozatok.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről JEGYZŐKÖNYV 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Az ülés helye: Az ülés vezetője: A Képviselő-testületből jelen vannak: A Képviselő-testületből távol vannak: Hivatalból jelen

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 23-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 23-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 E-mail: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 6728-1/2017. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. évi munkatervére Ózd, 2018. december 13. Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 6/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. június 22-én, (hétfőn) 16:00 órakor megtartott

Részletesebben

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés Balmazújváros Város Önkormányzata által zárt körben kibocsátott kötvény rájegyzés tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés Balmazújváros Város Önkormányzata által zárt körben kibocsátott kötvény rájegyzés tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottságának 2008. október 01-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. szeptember 27-én (kedd) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak:, Dr. Pálmai

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 22-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Ügyrendi és Jogi Bizottságának 2008. október 20-i nyílt üléséről. Jelen vannak: Bizottság részéről:

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Mikáczó László Ferenc alpolgármester Czigle

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

1. Napirendi pont: Tájékoztató a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról

1. Napirendi pont: Tájékoztató a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Ügyrendi és Jogi Bizottságának 2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból: 58/2015. (V. 8.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2015. május 8-ai rendes ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. Beszámoló Hajdú-Bihar megye közbiztonságának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 3-án Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.

Részletesebben

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat

Részletesebben