M Á S O K É R T E G Y Ü T T
|
|
- László Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 M Á S O K É R T E G Y Ü T T Gemeinsam für andere évfolyam, 5. (850.) szám ISSN Bécs, december KARÁCSONY IGÉJE Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. (Titus 2,11) Jézus születése Lukács evangéliuma 2. fejezete szerint Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár parancsolatot adott ki, hogy írják össze az egész földet. Ez az összeírás először akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Mindenki elment tehát a maga városába, hogy összeírják. József is elment Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelynek neve Betlehem, mivel Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják Máriával, aki jegyese volt, és aki várandós volt. És történt, amikor ott voltak, eljött szülésének ideje. És megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálta, és jászolba fektette, mert nem volt helyük a vendégfogadóban. Pásztorok voltak azon a vidéken, akik kinn a mezőn tanyáztak, és éjszaka is őrködtek nyájuk mellett. És íme, az Úr angyala hozzájuk jött, és az Úr dicsősége körülvette őket, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik:,,ne féljetek! Íme, nagy örömöt hirdetek nektek, amely az egész népnek öröme lesz. Mert Megtartó született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig nektek a jel: egy kisgyermeket találtok bepólyálva feküdni a jászolban.'' És hirtelen az angyallal mennyei seregek sokasága jelent meg, akik Istent dicsérték, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség,és az emberekhez jóakarat! És történt, hogy amikor elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok ezt mondták egymásnak:,,menjünk el egészen Betlehemig, és lássuk meg, ami történt,amit az Úr tudtul adott nekünk.'' Elmentek azért nagy sietséggel, és megtalálták Máriát és Józsefet és a kisgyermeket, aki a jászolban feküdt. Ezt látva elbeszélték azt, amit a gyermekről hallottak. Mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak. Mária pedig megőrizte, és szívében forgatta a hallottakat. 20 A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítették és dicsérték Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogy az megmondatott nekik. Fónyad Pál Jézus születésének pontos helye Betlehemben nem ismert, hiszen élete tragikus befejezése óta, mint a Feltámadott volt és van a keresztény hit középpontjában. Ezért az első keresztény nemzedékek nem törődtek a Jézus földi életének bizonyításával. A mai Bethlehemben áll a vélt születési hely felett egy templom, amelynek igen alacsony bejárata szimbólikus jelentőségű: Mindenkinek meg kell hajolnia Jézus Krisztus előtt, amikor hozzá megy. Áldott ünnepeket és boldog újesztendőt kívánunk minden olvasónknak
2 2 58. évfolyam, 5. (850.) szám / 2014.december Másokért Együtt Az Óév és az Újév küszöbén Szilveszter éjszakáján, azaz minden év utolsó napján december 31-én vidám és hangos, sokszor igen zajos és elszabadult ünneplés tölti el a lakásokat és az utcákat. Jó érzéssel igyekeznek az emberek maguk mögött hagyni tizenkét hónapot, gondolván minden, ami történt már a múlté csak napokkal később veszve észre, hogy a múlt követi őket. Nem lenne-e jobb a jót és a rosszat csendesen Isten elé vinni kérve a megbocsátást, s ugyanakkor a segítséget a jövő feladataihoz? Talán az alábbi énekkel? 2 Íme, elődbe járulunk, Előtted arcra borulunk: Ó, terjeszd ki védő kezed, És te oltalmazd népedet! 3. Ne vond meg tőlünk szent igéd, Lelkünk igaz eledelét! Óvj meg a hitetlenségtől, És óvj minden tévelygéstől! 4. Adj erőt a bűnt levetnünk, És új életet kezdenünk: Kegyelmeddel velünk maradj, És boldog új évet te adj! 5. Jézus, hitünket erősítsd, Nevedet bennünk dicsőítsd. Ez esztendőt veled kezdjük, Add, hogy veled is végezzük! Evang. Énekeskönyv 178, 1-2. vsz.: Erfurt 1568, 3-5. vsz.: Johann Steurlein énekeskönyve 1588 (német). Az év utolsó napja, december 31., nevét Sziveszter (= erdei ember) római püspökről kapta, aki kb. Kr. u. 289 és 282 között született és 335-ben ezen a napon halt meg január 1-től mint I. Szilveszter pápa működött. Az ő idejében jött össze a kereszténység első egyetemes zsinata Nikaiaban, más néven Niceában, amely 325-ben elfogadta az un. Niceai Hitvallást, más néven a Nicaenumot, amely többek között kimondja, hogy Jézus az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istentől és az Atyával egylényegű. Ugyanez a zsinat megállapodott a keresztények legfontosabb ünnepének, a húsvét ünnepének időpontjában.
3 Másokért Együtt 58. évfolyam, 5. (850.) szám / december 3 Interjú Andorka Hanna festőművésszel Keresd művész, a magányt, művet foganj s befejezz; de hogy élvezd alkotásod, ahhoz társakat keress. Kérlek mutatkozz be röviden. Budapesten születtem 1973-ban, majd szüleim ausztriai kiküldetése révén általános iskolai éveim java részét Bécsben töltöttem. Ezt követően a szentendrei Móricz Zsigmond gimnáziumban éretteségiztem (1991), ezután tanulmányaimat ismét Bécsben folytattam. Itt ismerkedtem meg férjemmel, és hamarosan két fiunk született egy év különbséggel (1996, 1997). Irodavezetőként és német-angol fordítóként dolgoztam magyar érdekeltségű osztrák cégeknél, tehát inkább sablonosnak mondható, adminisztrációs tekvékenységet folytattam, miközben kreatív énem egyre jobban a felszínre tört és az évek folyamán egyre fontosabb lett számomra. Mikor és milyen indíttatásra kezdtél érdeklődni a képzőművészet,különösen a festészet iránt? Ki hatott Rád? Kisgyerekkorom óta érdekel a festészet, már akkor sokat rajzoltam. Szegényes konyhánkban egy festményéről készült plakát volt négy sarkán a falra celluxozva: Szinyei Merse Pál a Lila ruhás hölgy. Ahányszor a képre néztem az jutott eszembe, hogy milyen nagyszerű dolog lehet festőnek lenni. Felnőtt fejjel, talán éppen 28 évesen keztem el tudatosan festészetet tanulni, Manfred Ebster, osztrák festő tanítványaként. Tőle tanultam meg az akvarell technikát, ami azért is nehéz, mivel nem lehet javítani, tehát biztos kezet igényel. Manfred jó tanár és jó ember volt, pár éve távozott el közülünk. Jelenleg Mitra Shahmoradi-Strohmaier iráni származású osztrák festőművész és költő vett szárnyai alá, nála igyekszem gyarapítani tudásomat, kulturális sokszínűsége minden alkalommal lenyűgöz. Szeretem a kortárs és klasszikus művészek kiállításait látogatni, ettől pozitív indíttatás kap az ember. Eleinte kizárólag fotorealisztikus akvarelleket festettem papírra, majd elkezdtem kisérletezni. Mivel az akvarell méretre inkább behatárol, ezért kipróbáltamaz akriltvászonra, illetve vitorlavászonra is. Ennek eredményeként nagyobb formátumú, színekben gazdag képek születtek. Idén legjobban a kombinált technika vonzott, képeimen szerepelnek vitorlás kötelek, parafadugó szeletek, stb. A művészi kibontakozást számomra a széles látókör, a különböző irányzatok befogadása jelenti. Tudnád-e saját fejlődésedet, mint művész jellemezni?
4 4 58. évfolyam, 5. (850.) szám / 2014.december Másokért Együtt Mik a témáid? Mivel sokszor festek megrendelésre, ill. vitorlás rendezvényeken ( Kékszalag ) állítok ki és az ismerősök java része a vitorlázók köreiből kerül ki, nos, ezért képeim legfőbb témája a vitorlázás, persze ez nem zárja ki, hogy más jellegű képeim, illetve témaim legyenek. Vannak nonfiguratív, szimbolikus alkotásaim is. Milyen technikával dolgozol? Amint már említettem, két fő technikám van, az akvarell és az akril festékek papírra és vászonra történő alkalmazása. Szívemhez jelenleg az akril áll közelebb, hiszen több elképzelést tudok megvalósítani ezzel a technikával. Az eddigi tapasztalatom alapján a közönség is szívesen fogadta újszerű képeimet, és az ilyen pozitív visszajelzés természetesen ösztönzően hat a későbbiekben. Elkötelezted-e Magad valamilyen stílusirányzathoz? Pontosan nem tudnám behatárolni, hogy milyen stílusirányzatot képviselek, számomra a saját egyéni stílus kialakítása a legfontosabb feladat. Jelenleg a naturalisztikus ábrázolás kevésbé vonz, mint a modern stílusú képek, ezért következő kiállításomon szeretnék minél több modern alkotással megjelenni. Milyen kiállításaid voltak eddig? Első kiállításom (2001) Balatonfüreden az Art East Galériában volt, majd két egymást követő évben a Kékszalag (2011 és 2012) tókerülő vitorlásverseny kísérő rendezvényeként szerepeltem képeimmel, szintén Füreden. Utolsó kiállításom Budapesten az Tető Galériában volt 2014 szeptemberében. Az azóta eltelt időben sem tétlenkedtem, készülök a 2015 feb. 27-én nyíló kiállításomra, mely Budapesten a VII. Kerületi Művelődési házban kerül megrendezésre. Erre az alkalomra a fenti Goethe idézetet választottam mottómnak. Milyen módon kötődsz az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezethez? Katolikusnak vagyok megkeresztelve, de nyitott vagyok minden keresztény felekezetre. Mivel férjem és fiaim is evangélikusok, ebből adódóan én is ezt a vallást gyakorlom. Férjem, Andorka Rudolf, a gyülekezet felügyelője és igyekszem támogatni a gyülekezet fennmaradásáért, gyarapodásáért végzett munkájában. A Másokért Együtt újságban rendszeresen beszámolok magyarokat érintő fontosabb társadalmi eseményekről. Az ádventi időszak megkezdődött, csendesedjünk el szeretteink körében és így várjuk az Úr érkezését. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (János evangéliuma 1,14) Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert és Isten áldását kívánjuk életedre és munkásságodra!
5 Másokért Együtt 58. évfolyam, 5. (850.) szám / 2014.december 5 HIREK Kárpátalja bajban van! Az országos missziói lelkész Kárpátalján járt Nevetlenfaluban és Akliban három napos evangelizáción szolgáltam és Nagyberegben egyházmegyei missziós találkozón tartottam előadást olvasható beszámolójában. Ukrajna és ezen belül Kárpátalja bajban van. Kaotikus és irgalmatlan háború szedi naponta áldozatait, a behívások ötödik hulláma magyar fiúkat is magával ragadott. Több kisírt szemű, szomorú édesanyával találkoztam. Fiaik harctéren, éjszaka a szabad földön alszanak, enni alig van mit. Többen idegileg összeomlottak. Eddig sem volt az élet könnyű ezen a vidéken, de manapság minden felfordult, bizonytalanná vált - számolt be Szeverényi János a szerzett tapasztalatairól. A pénz szinte semmit nem ér. Tizenhatezer forintot érő nyugdíjakról hallottam. Az egészségügy helyzete miatt, aki csak tud, Magyarországra jön gyógyulni. Ottlétem első estéjén a lelkipásztor combnyaktöréses nénit szállított el a gyülekezet kisbuszával egy magyarországi kórház bejáratához. (A környékbeli orvos azt tanácsolta, hogy feküdjön a néni néhány hetet ) Az orvosokat meg kell fizetni dollárral vagy euróval. Mindent meg kell fizetni. Mit tehetünk mi, anyaországiak? Mindenekelőtt tudjunk róluk. Menjünk látogatni, vigyünk, amit lehet, amit tudunk: jó szót, lelki közösséget és sok más hétköznapi segítséget. Református és katolikus gyülekezeti kapcsolatrendszerek működnek, ezeket bizonyára lehet még erősíteni. A kettős állampolgárság többeknek sokat jelent, erkölcsileg, lelkileg és gyakorlati szempontból is. A magyar államot maguk mögött érzik. A hétvége igei mottója ez volt: De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, markaimba metszettelek, enyém vagy! (Ézs 43, 1; 49,16) Szeverényi János, Emlékműavatással tisztelegtek Kolozsváron a holokauszt áldozatai előtt Kolozsvár Emlékműavatással, és gyászistentisztelettel kezdődött kedden, délután Kolozsváron az a megemlékezés, amelyen a holokauszt áldozatainak emlékére szervezett a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház. Az ártatlanság emlékművét, Adorjáni Endre, kolozsvári származású szekszárdi szobrászművész alkotását az evangélikus-lutheránus püspökség belső udvarán avatták fel. A bronzszobor térdelő nőalakot ábrázol, akinek testét repedések teszik átláthatóvá. A szobor talapzatán a Non omnis moriar (Nem halok meg egészen) latin nyelvű Horatius-idézet olvasható. Az emlékművet megáldották az erdélyi történelmi magyar egyházak püspökei. Az evangélikus püspöki templomban tartott megemlékezésen Kelemen Hunor, romániai miniszterelnök-helyettes azt mondta, nem lehet tudni, mivel gazdagította volna városát, országát az a zsidó közösség, amely odaveszett a náci haláltáborokban, nélkülük azonban mindannyian szegényebbek lettünk. Horváth László,
6 6 58. évfolyam, 5. (850.) szám / 2014.december Másokért Együtt HIREK Evangélikus elnök Románia élén Bukarest Negyed évszázaddal ezelőtt csodaként emlegették a megdönthetetlennek hitt Nicolae Ceauşescu elkergetését. Egy hónappal a temesvári forradalom kitörésének évfordulója előtt újabb csoda történt. Az evangélikus erdélyi szász Klaus Johannis fantasztikus hajrával legyőzte az ortodox román Victor Pontát, és Románia elnöke lett. Megválasztott államfőként egyik első útja a kilencvenharmadik születésnapját ünneplő Mihály volt királyhoz vezetett, aki történetesen a Hohenzollern Sigmaringen-ház sarja. A nemzetiségét büszkén hirdető Johannis a nyolcvanas években pedagógusként, majd tanfelügyelőként és főtanfelügyelőként kezdte karrierjét az erdélyi szászok alapította Nagyszebenben. A halk szavú, a román politikusok többségével ellentétben közéleti megnyilvánulásaiban és szerepléseiben is visszafogott Johannis sokáig csupán a Romániai Németek Demokrata Fóruma keretében fejtett ki közéleti tevékenységet. Tizennégy évvel ezelőtt az akkor már általa irányított német fórum színeiben Nagyszeben 1945 utáni első német polgármesterévé választották, ami nagy meglepetésnek számított a 95 százalékban románok lakta megyeszékhelyen. Azóta valamennyi helyhatósági megméretésen újraválasztották, Nagyszeben a legsikeresebb romániai városok egyike lett. Jelenleg harminchatezer németet tartanak számon Erdélyben. A Nagyszeben környékén élő mintegy tizenkétezer német konzervatív, identitását őrző tömeget képez. A még itt maradt szászok nem olvadtak be a románságba. Van olyan román vagy cigány többségű falu, ahol a százfős német közösség ma is szászként él, és szászul beszél. Nem ritka, hogy az evangélikus lelkészek kisbusszal körbejárják a falvakat, és összeszedik a még megmaradt híveket közös istentiszteletre. A romániai szászok utóbbi fél évszázada nem volt diadalmenet. A második világháború után mintegy kétszázezer német menekült el Németország nyugati megszállási övezetébe januárjában a bánsági és Szatmár környéki németeket közel hetvenezer embert a nácikkal való kollaborálással vádolták meg, s kényszermunkára indították őket a Szovjetunióba ben kezdődött meg a még Erdélyben maradt szászok hírhedt áruba bocsátása... Az utolsónak bizonyult titkos egyezményt 1988-ban írták alá, ekkor már alig harmada maradt a korábban négyszázezres közösségnek.1980-tól 1993-ig 223 ezer német hagyta el Romániát. Klaus Johannis családja is a kitelepültek sorát gyarapította, őt saját bevallása szerint a szerelem tartotta otthon. Carmennel, román feleségével huszonöt éve élnek együtt. Az elnökválasztási kampányban elsősorban vallása miatt érte támadás Johannist. A baloldali Victor Ponta neoprotestánsnak nevezte Nagyszeben polgármesterét, amire a város evangélikus lelkésze reagált. A lutheránus ősi, történelmi egyház, amely rövidesen ünnepli megalapításának ötszázadik évfordulóját hívta fel rá a román miniszterelnök figyelmét Kilian Dörr. Klaus Johannis az egyházközségünk tagja, ágostai hitvallású evangélikus, amely felekezet 1530-ban jött létre okította Pontát a lelkész, aki a sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában arra is kitért, hogy az 1310-ben épült templom, amelybe Johannis is jár, a legrégebbi szent hajlék Nagyszebenben. A támadások visszahullottak Victor Pontára. Klaus Johannist elsősorban azok a fiatalok emelték az elnöki székbe, akik számára a nacionalista szólamok a múltat jelentik. De ott álltak a német jelölt mögött a magyarok is. Régen volt tapasztalható olyan eufória az erdélyi magyarság körében, mint e meglepő fordulatot hozó választás után. Illúziókat ugyanakkor kár lenne táplálni. Johannis Románia elnöke lesz, nem a magyaroké vagy a németeké. Részletek Pataky István írásából, Evangélikus Élet Emlékművet avattak Szerencsen a Málenkij robot 70. évfordulóján Szerencs Magas rangú állami vezetők jelenlétében, a történelmi egyházak képviselői között dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök is megáldotta azt az emlékművet, amely a gulágra elhurcolt és málenkij robotra kényszerített négyezer környékbelire, valamint több százezer magyar állampolgárra emlékeztet Szerencs város vasútállomása közelében. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléknapján, az emlékmű felavatásán a püspök Jel 21, 4 ( és letöröl minden könnyet a szemükről ) alapján, valamint Szilágyi Domokos Halál árnyéka - Rekviem című versét idézve szólt a jelentős számban összegyűlt emlékezőkhöz, köztük az elhurcolások túlélőihez. Balicza Máté,
7 Másokért Együtt 58. évfolyam, 5. (850.) szám / 2014.december 7 GYÜLEKEZETI ALKALMAK Bécs, Auferstehungskirche Wien, Lindengasse 44/a. kápolna mindig 11 órakor Január 25., 17 órakor: ökum. Istentisztelet, Ref. Templom, Dorotheergasse 16 Február 8. Március 1. Április 12. Május 3. Graz, Heilandskirche Graz, Kaiser Josef-Platz 9. mindig 16 órakor Január órakor Február 1. ökumenikus istentisztelet 16 órakor Március 1. Április 12. Május 3. Június 7. Istentiszteleteinket közös beszélgetés és szeretetvendégség követi. Szeretettel hívjuk istentiszteleti közösségünkbe! Istentiszteletek A lelkészi hivatal telefonszáma: evang-ungarisch@aon.at Home page: Blog: ausztriai-magyar-evangelikusok.blogspot.com ÖKUMENIKUS IMAHÉT 2015 Adj innom! János evangéliuma 4,7 alapján A keresztény egyházak 1968 óta évente megtartják az Ökumenikus Imahetet a Krisztus-hívők egységéért és az ökumenikus istentiszteletet. Évről-évre más ország egyházai határozzák meg az Imahét témáját és állítják össze az istentisztelet liturgiáját. A 2015-ös liturgiát brazil egyházak készítették elő. BÉCS: Református testvéreink szeretettel hívnak és várnak mindenkit az Ökumenikus Istentiszteletre Igét hirdet Gabnai Sándor evang. esperes, Sopron utána agapé: január 25., vasárnap, 17 óra Reformierte Kirche H.B., 1010 Wien, Dorotheergasse 16 GRÁC: február 1., vasárnap, 16 óra, Heilandskirche Grác, Kaiser-Josef-Platz 9 utána agapé
8 8 58. évfolyam, 5. (850.) szám / 2014.december Másokért Együtt Absender: P.b.b. Ungarisch-Evangelische Gemeinde AB in Österreich A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15 Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Zul.Nr.: GZ 02Z M Medieninhaber und Herausgeber:Ungarisch-Evangelische Gemeinde A.B. in Österreich, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Lelkészi hivatal telefonszáma: +43/650/ , Home page: evang-ungarisch@aon.at Bankverbindung: Bank Austria, A-1011 Wien, Schottengasse 6. BLZ Konto Nr IBAN: AT ; SWIFT (BIC): BKAUATWW Redaktion: Mag.D. Pál Fónyad, Brigitta Fessel Kedves Olvasóink! A mellékelt csekken adakozásra hívjuk támogatóinkat! Kérjük és köszönjük támogatását, amellyel gyülekezetünk életéhez, működéséhez és újságunk megjelentetéséhez járul hozzá. Itt köszönjük meg mindazokat a támogatásokat, amelyekkel eddig is segítette gyülekezetünk életét. Költségtakarékossági okból kérjük lehetőség szerint az elektronikus átutalást: IBAN: AT ; SWIFT (BIC): BKAUATWW Kegyelemben gazdag, áldott, békés és meghitt ádventi időszakot kívánunk, amely felkészít az ünnepre, a Krisztussal való találkozásra és a benne való életre. A gyülekezet presbitériuma ÉNEKEK KARÁCSONY ÜNNEPÉRE 6. Ó, jertek, mi is örvendjünk, A pásztorokkal bemenjünk, Hogy lássuk, mit ad Istenünk ő szent Fiában minekünk! 7. Nyílj meg, szívem, fogadd be őt, Az áldott égi csecsemőt, Ki e világ üdvére jött! Borulj le jászola előtt! 2. A Megtartó ma született, Égföld örül ma veletek. Egy ártatlan kis csecsemő, Egész világ üdve lesz ő. 3. Ez Krisztus, Isten szent Fia, Ki mennyből jött a földre ma. ő üdvözít, ő törli el Világ bűnét szent vérivel 4. Mit sok ezer szív kérve kért, Mit Isten régen megígért, ő hozza, tőle nyerheted Az üdvöt, örök életet. 5. Ráismertek, ez a jele: Kemény jászol fekvőhelye, És szegénység a bölcsője, Bár világ Üdvözítője. Luther Márton
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
A KARÁCSONYESTI ISTENTISZTELET RENDJE
A KARÁCSONYESTI ISTENTISZTELET RENDJE AZ EVANGÉLIKUS KORÁLKÖNYV ÉNEKKÍSÉRETEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTVA Liturgikus szín: fehér A karácsonyesti istentisztelet a vasárnapi vagy a mindennapi istentisztelet rendje szerint
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!
2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Üzenet Karácsonyi kiadás
Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda
Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata
Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata 2017. 07. 04. Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző
Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7)
Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7) Az ökumenikus imahét estéin az élő víz forrásához kaptuk a hívó szót. Jézus találkozása és beszélgetése a samáriai
MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa. 2014. december
MAGVETÉS A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa 2014. december Legyen minden napunk Karácsony! Sokan megmosolyogják a gyermekeket, akik őszinte tekintettel kérik: bárcsak ma is karácsony lenne!
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz
BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.
MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
bibliai felfedező C12 1. történet: Isten elküldi az Ő Fiát, Jézust Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Isten elküldi az Ő Fiát, Jézust Olvasd
CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor
Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére
Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés
Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink
Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. December Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése
Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet
Karácsonyesti istentisztelet Passiói istentisztelet Húsvét hajnali istentisztelet
Karácsonyesti istentisztelet Passiói istentisztelet Húsvét hajnali istentisztelet A karácsonyesti istentisztelet felépítése I. BEVEZETÕ RÉSZ GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ),
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
M Á S O K É R T E G Y Ü T T Gemeinsam für andere évfolyam, 8. (832.) szám ISSN Bécs, december 21.
M Á S O K É R T E G Y Ü T T Gemeinsam für andere 2011 55. évfolyam, 8. (832.) szám ISSN 1026-2156 Bécs, 2011. december 21. Az Útmutató 2011. évi decemberi igéje: Egy rövid szempillantásra elhagytalak,
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.
Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
Sokszínű húsvét Sokszínű tár
2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
KATolIKUS egyházközségeink F
KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék
LUKÁCS EVANGÉLIUMA 2.
LUKÁCS EVANGÉLIUMA 2. Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az elsõ összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
bibliai felfedező B12 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Bibliai Feladatlap Haladóknak
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliai Feladatlap Haladóknak bibliai felfedező 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Olvasd
Az első karácsony Imádság gyertyagyújtás után
Karácsonyi Hírlevél 2012.. december Az első karácsony Sok első karácsony van. Az első tudatos, az első, mint iskolás, mint házas, mint kisgyermekes. Első valakivel, aki fontos, akit szeretünk, vagy első
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
Lelkészbeiktatás Piskitelepen
Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen
Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.
Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.
Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:
Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 20. szám, 2009. Máj. 17. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 20. szám, 2009. Máj. 17. Kedves Testvéreim! olyan csodálatos, amikor ez az Istendicsőítés ott van a hívő ember mindennapjaiban is.
24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: http://www.reformatus.hu/mutat/6957/; http://www.majus22.org/cikk.php?id_cikk=60
A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.
Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE
ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu
Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.
Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
Az időszak neve. Szokások
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)
1.) Petőfi-emléktábla
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát
Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.
Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban
Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban 2015. 12. 16. Idén kerültek először megrendezésre Marosvásárhelyen a Keresztyén Egyetemista Napok a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének
A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke
A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon CE csendesnap Kolozsvár, 2016. április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A Libanoni CE a CEVSz-ben Raffi Messerlian lelkész a CEVSz választmányi tagja.