Panaszkezelési szabályzat
|
|
- Irén Katona
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Panaszkezelési szabályzat a KŐRÖS-BLANK BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ Korlátolt Felelősségű Társaság ügyfelei részére I. Preambulum A KŐRÖS-BLANK BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Társaság) tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony, átlátható és gyors kezelésének érdekében Ügyfelei számára a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló évi LX. törvénynek megfelelve az alábbi panaszkezelési szabályzatot állapítja meg. II. Fogalmak 1. A panasz a Társaság üzleti tevékenységével kapcsolatos nem szerződés szerinti teljesítéshez, szolgáltatáshoz, vagy a szolgáltatással összefüggő tevékenységéhez kapcsolódó konkrét bejelentés, reklamáció, melyben az Ügyfél vagy a képviseletében eljáró személy a Társaság tevékenységével, magatartásával vagy mulasztásával kapcsolatos kritikát, észrevételt, vélemény-nyilvánítást fogalmaz meg, illetve melyben, az Ügyfél a Társaság tudomására hozza elégedetlenségét és kívánságát a megoldásra vonatkozóan. Panaszt tenni lehet szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben). NEM minősül panasznak Az ügyfél által a Társasághoz benyújtott olyan kérelem, amely általános tájékoztatás-, vélemény-, vagy állásfoglalás kérésére irányul. Minden olyan kifogás és észrevétel, amelyben az ügyfél a Társaság eljárását nem valamely konkrét szolgáltatással, hanem egyéb, a szolgáltatással összefüggő tevékenységével vagy a Társaság működésével kapcsolatban kifogásolja. Azok a kérelmek, amelyek nem a Társaság, hanem valamely biztosító nem jog- vagy szerződésszerű teljesítése miatt terjeszt elő az ügyfél. 2. Ügyfél az a jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy szervezet, valamint magánszemély, aki részére a Társaság, mint független biztosításközvetítő üzletszerű gazdasági tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást nyújt, illetve jelen szabályzat alkalmazása során az ügyfél képviseletében eljáró személy. A panasz képviselő vagy meghatalmazott útján történő benyújtása esetén a társaság vizsgálja a benyújtási jogosultságot, amelyet a benyújtó személyének azonosítására alkalmas iratok és/vagy adatok bemutatásával/megadásával és meghatalmazással kell igazolnia. Amennyiben az ügyfél meghatalmazott útján jár el, a meghatalmazást közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. 1
2 Panaszjegyzőkönyv alkalmazása esetén a panaszos Ügyfél neve mellett fel kell tüntetni az Ügyfél - törvényes, illetve meghatalmazotti - képviselőjeként eljáró, panaszbenyújtó természetes személy nevét is (pl. vállalat képviselője, természetes személy meghatalmazottja, stb.) III. Alapelvek 1. A panasz kivizsgálása térítésmentes, azért külön díj nem számítható fel. 2. A panaszokat beérkezésük sorrendjében kell kivizsgálni és elintézni. A Társaság ügyvezetője kivételt tehet e szabály alól és a panasz soron kívüli kivizsgálását, és elintézését rendelheti el abban az esetben, ha az érintett ügyben a beérkezési sorrend betartása az ügyfél jogainak, jogos érdekeinek jelentős sérelmével járna. 3. A panasz kivizsgálása az összes vonatkozó körülmény figyelembevételével történik. 4. A panasz alapján tett intézkedéseket olyan módon kell dokumentálni, hogy abból egyértelműen ellenőrizhető legyen az elintézés módja, annak időpontja, az eljáró ügyintéző neve. 5. Egységes nyilvántartásban kell vezetnie mindazon panaszügyeket, melyek biztosítási szerződés lényeges adatának módosítását eredményezték. 6. A panaszügyek kivizsgálása és a panasz alapján elvégzendő feladatok teljesítése során a Társaság minden munkatársa köteles az intézkedő munkatárssal annak megkeresése alapján együttműködni, és segíteni őt a hatékony intézkedés érdekében. 7. Amennyiben egy panasz megalapozatlansága nem állapítható meg kétséget kizáróan, akkor úgy kell tekinteni, hogy a panasz megalapozott, s ennek megfelelően kell az ügyben a Társaságnak eljárnia. 8. A megalapozottnak minősült panaszok esetében meg kell téríteni mindazon esetleges károkat, melyek az ügyfeleket a panasz alapjául szolgáló hibával összefüggésben, a Társaság, vagy bármely teljesítési segédje magatartása miatt érte. 9. A Társaság az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi az ügyfélnek. 10. A Társaság a panaszt és az arra adott választ legalább 3 évig megőrzi, és azt a Magyar Nemzeti Bank, mint felügyeleti szerv kérésére bemutatja. IV. A szabályzat hatálya A szabályzat hatálya kiterjed a Társaságra, valamint a panaszt tevő személyre. V. Adatkezelés 1. A Társaság a panaszkezelés során különösen a következő adatokat kérheti az ügyféltől: 2
3 neve szerződés azonosító szám, lakcíme, székhelye, levelezési címe telefonszáma értesítés módja panasszal érintett termék vagy szolgáltatás panasz leírása, oka panaszos igénye a panasz alátámasztásához szükséges, az ügyfél birtokában lévő dokumentumok másolata meghatalmazott útján eljáró ügyfél esetében, érvényes meghatalmazás a panasz kivizsgálásához, megválaszolásához szükséges egyéb adat 2. A panaszt benyújtó adatait az információs és önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény (továbbiakban Info tv.) rendelkezéseinek megfelelően kell kezelni. A Társaság a Nemzeti Adatvédelmi és Információ Szabadság Hatóság (NAIH) határozatában átadott adatkezelési nyilvántartási számot, az adatok minden továbbításánál, nyilvánosságra hozásánál és az érintettnek való kiadásakor feltünteti. 3. Az adatkezeléssel összefüggő panaszok válaszlevelében a jogorvoslati lehetőség a következő: Amennyiben az adatkezeléssel összefüggő panaszára adott válaszunkkal nem ért egyet 30 napon belül bírósághoz, ha a panasz adatkezeléssel összefüggő tájékoztatás, helyesbítés, zárolás vagy törlés adatkezelő általi megtagadásával függ össze, a Nemzeti Adatvédelmi és Információ Szabadság Hatósághoz is fordulhat. VI. A panasz nyilvántartása 1. A panaszokról, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről a Társaság nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza: a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését a panasz benyújtásának időpontját a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát az intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését a panasz megválaszolásának időpontját (válaszlevél esetén annak postára adásának keltét) 2. A nyilvántartást úgy kell kialakítani, hogy abból a válaszadási határidő egyértelműen megállapítható legyen. Alkalmasnak kell lennie arra, hogy a Társaság a panaszokat, azok témája szerint csoportosíthassa a panasz okát képező tényeket és eseményeket azonosíthassa és feltárhassa megvizsgálhassa, hogy ezen tények és események hatással lehetnek-e más eljárásra vagy termékre, szolgáltatásra eljárást kezdeményezhessen a feltárt, panaszt kiváltó események, tények korrekciójára összefoglalhassa az ismétlődő vagy rendszerszintű problémákat, jogi kockázatokat 3
4 3. A panaszt és az arra adott választ 3 évig meg kell őrizni. VII. A panasztétel lehetséges módjai 1. Szóbeli a. Személyesen b. Telefonon 2. Írásbeli a. Személyesen vagy más által átadott irat útján b. Postai úton c. Telefaxon d. Elektronikus levélben VIII. Részletes szabályok VIII.1. Általános eljárási szabályok 1. A panasz kivizsgálásra elsősorban az Ügyvezetés jogosult és köteles. Amennyiben a Társaság bármely munkatársa részére panasz-bejelentés érkezik, köteles azt haladéktalanul az Ügyvezetés részére továbbítani. 2. A VIII/1.1. pont szabálya alól kivételt képez, ha a panaszt közvetlenül a panasszal érintett ügyben érdemben eljárt munkatárs részére jelentik be, és e munkatárs a megalapozott panasz alapján a probléma megoldására alkalmas intézkedésre jogosult és képes. Ebben az esetben a panasz beérkezéséről, a panasz alapján tett intézkedésről haladéktalanul tájékoztatni köteles az Ügyvezetést, ha a panasz elintézése biztosítási szerződés lényeges adatának módosítását eredményezte. 3. Az Ügyvezetés a beérkező panasz kivizsgálása során megkeresi az ügyben eljárt munkatársat, szükség szerint az érintett biztosító intézetet, beszerzi az ügyre vonatkozó dokumentumokat, adatokat, információkat. 4. Az Ügyvezetés az információk beszerzését követően dönt a panasz megalapozottságáról és a szükséges intézkedések megtételéről. 5. Az intézkedés végrehajtásáról, a megtett intézkedésről minden esetben tájékoztatni kell a panaszt bejelentő ügyfelet. 6. A panaszokkal kapcsolatos dokumentumokat a Társaság az általános szabályoknak megfelelően három évig elektronikus úton megőrzi. VIII. 2. Eljárás kártérítési kötelezettséget keletkeztető panaszügyek esetén 4
5 1. Azon panaszügyekben, amelyekben a panaszüggyel összefüggésben az ügyfél kártérítési igényt jelent be, vagy a panasz kivizsgálása során felmerül a kártérítési kötelezettség lehetősége, a szabályzat rendelkezéseit a jelen pontban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. 2. Azokban a panaszügyekben, amelyekben a panaszüggyel összefüggésben az ügyfél kártérítési igényt jelent be, vagy a panasz kivizsgálása során felmerül a kártérítési kötelezettség lehetősége, az Ügyvezetés jogosult döntést hozni a panasz megalapozottságáról és a szükséges intézkedésről. 3. Amennyiben az ügyvezető kétséget kizáróan megállapítja a Társaság felelősségét, abban az esetben minden egyéb, szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a társaság megtérítési kötelezettségének eleget tegyen. VIII.3.1. Szóban (személyesen) közölt panasz: Panaszügyintézés helye: 6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 9. Nyitva tartás személyes panasz esetére: Hétfő: 7:30-16:30 Kedd- Szerda: 8:00-16:30 Csütörtök: 8:00-20:00 Péntek: 8:00-16:00 Ebédidő: 12:00-12:30 1. A Társaság. a szóbeli panaszt amennyiben lehetséges azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha az Ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a Társaság a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az Ügyfélnek átadja, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el. 2. Ha a szóbeli panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Társaság a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén Ügyfélnek átadja, telefonon közöltszóbeli panasz esetén az Ügyfélnek a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el. 3. Amennyiben az ügyfél szóbeli panaszát nem a panaszkezelésre kijelölt ügyintézőnél terjeszti elő, az Őt fogadó munkatárs köteles az ügyfelet tájékoztatni a panaszkezelő szervezeti egység elérhetőségéről. VIII.3.2. Szóban (telefonon) közölt panasz: 5
6 Telefonszám: Rendelkezésre állás: Hétfő: 7:30-16:30 Kedd- Szerda: 8:00-16:30 Csütörtök: 8:00-20:00 Péntek: 8:00-16:00 Ebédidő: 12:00-12:30 1. Telefonon közölt szóbeli panasz esetén a Társaság az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belüli, az ügyintéző élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. 2. Telefonon történő panaszkezelés esetén az Ügyfél és a Társaság munkatársa közötti telefonos kommunikációról is kiállít egy panasz bejelentési nyomtatványt. 3. Telefonon közölt szóbeli panasz esetén fel kell hívni az ügyfél figyelmét, hogy panaszáról hangfelvétel készül. A készült hangfelvételt a Társaságnak 1 évig meg kell őriznie. A Társaság az ügyfél kérésére biztosítja a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá az ügyfél kérésére a Társaság térítésmentesen az ügyfél rendelkezésére bocsátja a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet. Ha az Ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a Társaság a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el. 4. Ha a szóbeli panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Társaság a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén Ügyfélnek átadja, telefonon közöltszóbeli panasz esetén az Ügyfélnek a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el. 5. Amennyiben az ügyfél szóbeli panaszát nem a panaszkezelésre kijelölt ügyintézőnél terjeszti elő telefonon, akkor a hívását fogadó munkatárs köteles az ügyfelet tájékoztatni a panaszkezelő szervezeti egység elérhetőségéről. VIII.3.3. A panaszról felvett jegyzőkönyv tartalma: Amennyiben jogszabály, vagy a jelen szabályzat jegyzőkönv készítését írja elő, a Társaság által felvett jegyzőkönyv a következőket tartalmazza: a. az ügyfél neve, 6
7 b. az ügyfél lakcíme, székhelye, illetve amennyiben szükséges, levelezési címe, c. a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, d. a panasz részletes leírása, a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő rögzítése, e. a panasszal érintett szerződés száma, ügytől függően ügyfélszám, illetve pénztári azonosító, f. az ügyfél által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, g. amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon közölt szóbeli panasz kivételével - az ügyfél aláírása, h. a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje és i. a panasszal érintett szolgáltató neve és címe. VIII. 4. Írásban közölt panasz: Levélcím: 6201 Kiskőrös, Pf. 57. Faxszám: panaszkezeles@korosblank.hu A Társaság. az Ügyfél kérésére a panasz benyújtásához formanyomtatványt bocsát az Ügyfél rendelkezésére. A Panaszbejelentő Lap jelen szabályzat 1. sz. mellékletét képezi. Az ügyfél az MNB panaszbejelentő formanyomtatványát is használhatja, melyek az alábbi linken érhető el: IX. Jogorvoslat 1. A panasz teljes vagy részleges elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén az ügyfél az alábbi testületekhez, illetve hatóságokhoz fordulhat: - Magyar Nemzeti Bank elérhetőségei: A szolgáltató magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó, évi CXXXIX. MNB tv. fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén, fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. telefonon: levélben: 1534 Budapest BKKP Postafiók: útján: ugyfelszolgalat@mnb.hu címre személyesen: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. (Krisztina Plaza) - Pénzügyi Békéltető Testület elérhetőségei: A szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén, békéltető testületi eljárást kezdeményezhet. telefonon:
8 levélben: 1525 Budapest, Pf 172., útján: személyesen: 1133 Budapest, Váci út A panasz teljes vagy részleges elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén az ügyfél a kérelem benyújtásához formanyomtatvány költségmentes megküldését kérheti a Társaságtól az alábbi elérhetőségeken: telefonon: levélben: 6201 Kiskőrös, Pf útján: panaszkezeles@korosblank.hu személyesen: 6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor tér Adatvédelemmel kapcsolatos panasz esetén jogorvoslatra a V. pontban foglaltak szerint van lehetőség. X. Egyéb rendelkezések 1. A panaszügy kivizsgálása során vétkesnek bizonyuló munkatárssal szemben az ügyvezető, mint a munkáltatói jogok gyakorlója a Munka törvénykönyvében és a munkaviszonyra vonatkozó egyéb jogszabályokban meghatározott módon vizsgálatot indíthat és érvényesítheti a jogszabályokban előírt jogkövetkezményeket. 2. Amennyiben a lefolytatott vizsgálat az ügyfél panaszának - a hatályos jogszabályok alapján nem ad helyt, az ügyvezetőnek, az ügyfél-elégedettség céljára, illetve az eset összes körülményére is figyelemmel lehetősége van méltányossági alapon az ügyfél számára kedvező döntést hozni. 3. A jelen szabályzatot a társaság ügyvezetője köteles a szükséges mértékben ismertetni a munkatársakkal. 4. A jelen szabályzat rendelkezéseinek megváltoztatására kizárólag a Társaság ügyvezetője jogosult. 5. A panaszügyekre vonatkozó szabályok nem lehetnek ellentétesek jogszabállyal, vagy az állami irányítás egyéb eszközének minősülő normával. Semmisnek kell tekinteni a szabályzatnak azt a rendelkezését, mely e feltételnek nem tesz eleget. XI. A szabályzat hatályba lépése A Szabályzat napjától hatályos, egyidejűleg valamennyi korábbi e tárgyban elfogadott szabályzat hatályát veszti. Társaságunk számára kiemelkedő fontosságú Ügyfeleink elégedettsége, ezért köszönjük, ha észrevételével megkeres bennünket. Kiskőrös, január 01. Kőrös-Blank Kft. 8
9 Panaszkezelési szabályzat 1. számú melléklet Panaszbejelentő lap a Kőrös-Blank Kft. ügyfelei számára Panasz felvételének (beérkezés) dátuma: A panasz felvételének módja: (a megfelelő aláhúzandó) Személyesen szóban Képviselő útján szóban Személyesen telefonon Ügyintéző neve, elérhetősége: A panaszos neve: A panaszos levelezési címe: A panaszos -választása szerint- megadott cím: A panaszos -választása szerint- megadott telefonos elérhetőség: A panaszos ügyfél azonosító száma: (kötvényszám, vagy rendszám pl.) Képviselő neve: (Abban az esetben töltendő ki, ha a képviselet igazolása aggályos) Képviselő levelezési címe: (Abban az esetben töltendő ki, ha a képviselet igazolása aggályos) A panasszal érintett ügy megjelölése, nyilvántartási száma, azonosítására alkalmas adat: A panasz rövid leírása (lényeges körülmények összefoglalása): A panasszal érintett szolgáltató neve és címe: A panaszos konkrét igénye: 9
10 Csatolt dokumentumok: A panasszal kapcsolatos döntés várható időpontja: A panasz felvevője: 20. év. hónap. nap Panasz felvevője Panaszos/Képviselő 10
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Biztosítás.ma Független Biztosítási Alkusz Kft. ügyfelei részére. I. Preambulum. II. Fogalmak
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Biztosítás.ma Független Biztosítási Alkusz Kft. ügyfelei részére I. Preambulum A Biztosítás.ma Független Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: Társaság) tevékenységére, magatartására,
Panaszkezelési Szabályzat
I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Rombusz Bróker Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Rombusz Bróker Kft. Ügyfelei részére I. Preambulum A Rombusz Bróker Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Biztosítások.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. BEVEZETÉS A Biztositasok.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. (továbbiakban: Alkusz) a tevékenységére,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Membet Kft Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Membet Kft Ügyfelei részére I. Preambulum A Membet Kft (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony, átlátható és
MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
FOSTER Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata
. - Panaszkezelési Szabályzat FOSTER Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2016. február 26. napjától 1 . - Panaszkezelési Szabályzat PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. Preambulum A FOSTER
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Biztosítási Centrum Független Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére I. Bevezetés A Biztosítási Centrum Független Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: BCO) a tevékenységére,
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére
Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére I. Bevezetés A CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe (a továbbiakban: Társaság)
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. A Társaság általános kötelezettségei 2 II. A panasz bejelentésének módjai 3
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A) Preambulum A NELSON BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ Zrt. (székhely: 8000 Székesfehérvár, Vörösmarty tér 1.; cégjegyzékszám: Cg. 07-10-001228) - továbbiakban: Társaság - a tevékenységére,
Panaszkezelési szabályzat
ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS
FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A szabályzat célja, hatálya 2 I.2. A fogalom meghatározások 2 II. A panasz kivizsgálása 2 II.1. Szóbeli panasz
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2014.12.12. napjától 1 I. A szabályzat alapelve, célja A CO-OP HITEL Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénzkibocsátó intézmény, a magánnyugdíjpénztár,
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Panasz Kezelési Szabályzat
Panasz Kezelési Szabályzat A Lanope Kft Ügyfelei részére I. Preambulum A Lanope Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban:alkusz) a tevékenységére,magatartására, vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,
Panaszkezelési szabályzat
Hatályos: 2019. január 13-tól Panaszkezelési szabályzat Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: FNYSZ) köteles teljes körűen kivizsgálni és megválaszolni
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési
Panaszkezelési szabályzat
Golden Gate Global Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2017. 1 Bevezetés A Golden Gate Global Zrt. (továbbiakban: GGGL Zrt.) tevékenységére, magatartására vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban: a Szabályzat ) célja, hogy biztosítsa az American Express
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtás során a legfontosabb célunk, hogy mindig a legnagyobb fokú gondossággal és megbízhatósággal járjunk el, továbbá jogszerű és professzionális
Panaszkezelési szabályzat
BAG Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Kaposvár, 2011.01.01 1 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT BAG Kaposvár Nemzetközi Biztosítási és Viszontbiztosítási Alkusz Kft. ügyfelei részére I. Preambulum
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a HARMONIA Group Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei és munkatársai részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a HARMONIA Group Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei és munkatársai részére I. Bevezetés A HARMONIA Group Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására,
PANASZKEZELÉSI ÉS FOGYASZTÓVÉDELMI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI ÉS FOGYASZTÓVÉDELMI SZABÁLYZAT A) Preambulum A Nelson Biztosítási Alkusz Zrt. (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony, átlátható
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Glob-2000 Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Glob-2000 Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére I. Preambulum A Glob-2000 Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Egyesület neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Nyilvántartási szám: 01-02-0000010 Adószám: 19025702-2-43 E-mail: mmsz@maltai.hu
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról
28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 79. -ában, a magánnyugdíjról és
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Paragon-Alkusz Zrt. ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Paragon-Alkusz Zrt. ügyfelei részére I. Preambulum A(z) Paragon-Alkusz Zrt. (továbbiakban: Társaság) tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 1 MNB 6/C.5 1 Az AG Credit Hungary Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi
OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata 1 HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 24. NAPJÁTÓL Az OREX-ZÁLOG Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos 2015. július 24. napjától
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. szeptember 15. ELŐZMÉNYEK ÉS CÉLOK Az ADALFA Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest,
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2017.05.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Panasz bejelentése... 4 3. Panasz
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. május 11. napjától visszavonásig Hatályba léptette: 2015. május 11. napján
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT ate-no-ár 97 Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT ate-no-ár 97 Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. Preambulum A Te-No-Ár 97 Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. július
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: január 15-tõl visszavonásig. Bevezetõ
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. január 15-tõl visszavonásig Bevezetõ A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsõdleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Ügyfelei részére I. Preambulum A (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony, átlátható és gyors kezelésének érdekében
Aggreg8 Kft. - Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: január 22. napjától
Aggreg8 Kft. - Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2019. január 22. napjától 1. Bevezetés Az Aggreg8 Kft. (6722 Szeged, Boldogasszony sugárút 23-25. földszint 6.; cégjegyzékszám: 06-09-023518, adószám:
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. június 30-tól A CIB Lízing csoport. ügyfeleinek a társaság magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi
QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület
QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület Panaszkezelési szabályzat Dokumentum azonosító: QUANTIS Consulting Zrt. - Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Végrehajtásért
BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT módosításokkal egységes szerkezetben 2014. szeptember 1. Panaszkezelési
Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról
Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,
PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s.
NOVIS Poisťovňa, a.s. I. BEVEZETÉS Társaságunk kiemelt célja, hogy az ügyfelek elégedettségének és bizalmának növelése érdekében folyamatosan fejlessze szolgáltatásai minőségét. Jelen szabályzat célja,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Risk Partners Kft. Ügyfelei részére I. Panasz bejelentésének módjai 1) Szóbeli panasz a. Személyesen - Panaszügyintézés helye: 2120 Dunakeszi, Kertész u. 12. - Nyitva tartás:
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Reál Coop Biztosítási Bróker Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Reál Coop Biztosítási Bróker Kft. Ügyfelei részére I. Preambulum A Reál Coop Biztosítási Bróker Kft. (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. október 1. napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. Bevezetés... 3 1.2. A Panaszkezelési szabályzat kiadásának
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
Expressz Zálog Zrt. Panaszkezelési Szabályzat
Expressz Zálog Zrt. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 23. Panaszkezelési Szabályzat 2014. szeptember 1. Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA 2 2. A SZABÁLYZAT HATÁLYA
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Lajvér Biztosítási Alkusz Kft. (7121 Szálka, Petőfi Sándor utca 25., adószám: 10621710-1-17, Cg.: 17-09-001296) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2014. február
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat 2018. március 20. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. Levelezési cím : 1394 Budapest, Pf.: 366 Telefonszám : +36 1 780 6619 www.gpconsulting.hu
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Biztosításkötés. Top Kft. A Biztosításkötés. Top Kft. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013 évi CCXXXVII törvény 288. rendelkezéseinek, valamint a
ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Szabályzat száma: 801/2014.08.01. Szabályzat neve: ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. 08. 01.
TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL
Tisztelt Ügyfelünk! TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL 1. számú melléklet Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy
TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016.
TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016. 1 BEVEZETÉS Jelen szabályzattal az Tempo Nyugdíjpénztár a jogszabályokban rárótt kötelezettségnek tesz eleget. A szabályzat célja a pénztártagok
Panaszkezelési szabályzat
A GrECo JLT Hungary Kft. (továbbiakban: GrECo) a tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó panaszok átlátható és gyors kezelésének érdekében Ügyfelei számára a biztosítókról és a biztosítási
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Az IBG Alkusz Kft. (7624 Pécs, Kodály Zoltán utca 2., adószám: 11546252-1-14, Cg.: 14-09- 306272; Számlasz.: 17000019-11482130) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017
1/2017. számú vezérigazgatói utasítás PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 Szervezet neve: Agrikusz Agrár Alkusz Zrt. Címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 45. 1/3. Adószáma: 24373953-1-06 Kiadó: Előkészítő:
AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz.
AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2018. sz. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., mint MKB Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátó intézmény
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2018.03.01. Bevezető Az Exclusive Pannon Change Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Szent István tér 3.; továbbiakban Szolgáltató ) mint a Raiffeisen Bank Zrt. (1054
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Magyar Biztosítók Szövetsége Elkülönített Szervezeti Egysége (MABISZ ESZE) befogad, nyilvántartásba
TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR
TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017. 1 BEVEZETÉS Jelen szabályzattal az Tradíció Nyugdíjpénztár a jogszabályokban rárótt kötelezettségnek tesz eleget. A
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: augusztus 22-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. augusztus 22-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.