Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. Kivonat
|
|
- Sándor Fekete
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I /2015. Kivonat a Képviselő-testület június 25-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 131/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a mai ülés jegyzőkönyvhitelesítőinek Budai Miklós és Gyorgyevics Miklós képviselőket megválasztotta. 132/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat a mai ülésének napirendi vitája során az alábbi döntéseket hozta: a) 8 igen szavazattal, 15 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el azt a javaslatot, hogy Gajárszki Áron képviselő előterjesztését napirendre vegye a következő rendes képviselő-testületi ülésen; b) 8 igen szavazattal, 6 ellenszavazattal és 10 tartózkodással nem fogadta el azt a javaslatot, hogy Szabó György képviselő előterjesztését napirendre vegye a következő rendes képviselő-testületi ülésen;
2 2 c) 23 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással elfogadta azt a javaslatot, hogy a Képviselő-testület gyorsított eljárásban tárgyalja a 2./, 9./, 10./, 13./, 14./, 17./ és az új 26./ napirendi pontokat; d) 22 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással elfogadta azt a javaslatot, hogy a Képviselő-testület 23./ napirendi pontként tárgyalja a Budapest XI., Kondorosi út 43166/3 hrsz.-ú ingatlanra jelzálogjog bejegyzéséhez tulajdonosi hozzájárulás című sürgősségi előterjesztést. 133/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 22 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a mai ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadta el: 1./ Óvodavezetői pályázatok elbírálása Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 2./ A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 3./ Rendelet- és szerződésmódosítás az Önkormányzat vagyon- és felelősségbiztosítási szerződéskötése érdekében Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 4./ Az Újbuda Közterület-felügyelettel kapcsolatos rendeletek módosítása a) A Polgármesteri Hivatal és Újbuda Közterület-felügyelet alkalmazottainak juttatásairól szóló rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester
3 3 b) ÚJBUDA közterület-felügyeletének szervezetéről és feladatáról szóló rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 5./ Az Önkormányzat tulajdonában álló helyi közutak kezeléséről, valamint az útcsatlakozás-létesítések és a burkolatbontások szabályairól szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 6./ Az alapfokú és középfokú köznevelési intézményekben tanulók tanulmányi ösztöndíjáról szóló rendelet újraalkotása Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 7./ Határon túli települések támogatása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 8./ Köznevelési feladatokkal kapcsolatos döntések Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 9./ Pályázat kiírása az Újbudai Idősek Háza intézményvezetői álláshelyére Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 10./ Az 57. felnőtt háziorvosi körzet ellátásával összefüggő döntések Előterjesztő: Király Nóra alpolgármester 11./ Javaslat a Polgármester I. félévi céljutalmára Előterjesztő: Nagyné Antal Anikó a Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság elnöke 12./ Javaslat művészeti ösztöndíjak adományozására Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 13./ Javaslat a Képviselő-testület II. félévi üléstervére Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 14./ Felügyelőbizottsági tagcsere a Szent Kristóf Nonprofit Kft.-nél Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 15./ Alapítvány pályázatának évi támogatása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester
4 4 16./ Kulturális koncepció felülvizsgálata Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 17./ GAMESZ Alapító Okiratának módosítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 18./ Lakásgazdálkodási koncepció Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 19./ Csatlakozás a Klímabarát Települések Szövetsége Egyesülethez Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 20./ MLEI PDA Solanova pályázat koncepció terveinek elfogadása, valamint SEAP és Közösségfejlesztési projektek alapítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 21./ Tájékoztató az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 22./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: dr. Horti István jegyző 23./ Budapest XI., Kondorosi út 43166/3 hrsz.-ú ingatlanra jelzálogjog bejegyzéséhez tulajdonosi hozzájárulás Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester Zárt ülés: 24./ Szociális ügyek elbírálása Előterjesztő: Haidar Norbert a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke 25./ Intézményvezetők közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 26./ Házszámot megállapító határozat ellen benyújtott fellebbezés elbírálása Előterjesztő: dr. Horti István jegyző
5 5 27./ Budapest XI., Hengermalom út villamos végállomás konténer hosszú távú közterület-használatának engedélyezése, a közterülethasználati díj mérséklése Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 28./ Budapest XI., Minerva utca 17. számú ingatlanhoz hozzákerítve használt közterület közterület-használata ügyében benyújtott fellebbezés elbírálása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 29./ Budapest XI., Kőrösy József utca közterület-használata ügyében benyújtott fellebbezés elbírálása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester A NAPIREND 1./ PONTJA: Óvodavezetői pályázatok elbírálása Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 134/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Khoórné Rápolthy Beátát bízza meg az Albertfalvai Óvoda (1116 Budapest, Ezüstfenyő tér 1.) óvodavezetői teendőinek ellátásával. A magasabb vezetői megbízás augusztus 1-jétől július 31-éig szól. garantált illetmény munkáltatói döntésen alapuló illetményrész intézményvezetői pótlék ,- Ft ,- Ft ,- Ft
6 6 illetmény összesen: ,- Ft Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Tóth Ildikót bízza meg az Észak-Kelenföldi Óvoda (1119 Budapest, Tétényi út ) óvodavezetői teendőinek ellátásával. A magasabb vezetői megbízás augusztus 1-jétől július 31-éig szól. garantált illetmény munkáltatói döntésen alapuló illetményrész intézményvezetői pótlék illetmény összesen: , - Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Halászné Bogdány Zsuzsannát bízza meg a Dél-Kelenföldi Óvoda
7 7 (1119 Budapest, Lecke u ) óvodavezetői teendőinek ellátásával. A magasabb vezetői megbízás augusztus 1-jétől július 31-éig szól. garantált illetmény munkáltatói döntésen alapuló illetményrész intézményvezetői pótlék illetmény összesen: ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Jánosné Szedlacsek Évát bízza meg a Gazdagréti Óvoda Kindergarten in Gazdagrét (1118 Budapest, Csíkihegyek u. 11.) óvodavezetői teendőinek ellátásával. A magasabb vezetői megbízás augusztus 1-jétől július 31-éig szól. garantált illetmény munkáltatói döntésen alapuló illetményrész intézményvezetői pótlék illetmény összesen: ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft
8 8 Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Kazinczi Esztert bízza meg a Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda Kindergarten in Kelenvölgy-Őrmező (1112 Budapest, Menyecske u. 2.) óvodavezetői teendőinek ellátásával. A magasabb vezetői megbízás augusztus 1-jétől július 31-éig szól. garantált illetmény munkáltatói döntésen alapuló illetményrész intézményvezetői pótlék illetmény összesen: ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Karkus Mihálynét bízza
9 9 meg a Lágymányosi Óvoda (1117 Budapest, Bogdánfy u. 1/b.) óvodavezetői teendőinek ellátásával. A magasabb vezetői megbízás augusztus 1-jétől július 31-éig szól. garantált illetmény munkáltatói döntésen alapuló illetményrész intézményvezetői pótlék illetmény összesen: ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Gyurkó Zsuzsannát bízza meg a Sasadi Óvoda (1118 Budapest, Dayka Gábor u. 4/b.) óvodavezetői teendőinek ellátásával. A magasabb vezetői megbízás augusztus 1-jétől július 31-éig szól. garantált illetmény munkáltatói döntésen alapuló illetményrész intézményvezetői pótlék illetmény összesen: ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus 1.
10 10 141/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Balla Krisztinát bízza meg a Szentimrevárosi Óvoda (1113 Budapest, Badacsonyi u ) óvodavezetői teendőinek ellátásával. A magasabb vezetői megbízás augusztus 1-jétől július 31-éig szól. garantált illetmény munkáltatói döntésen alapuló illetményrész intézményvezetői pótlék illetmény összesen: ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus 1. A NAPIREND 2./ PONTJA: A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester A Képviselő-testület 24 leadott szavazatból 23 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással minősített szótöbbséggel megalkotta Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda 37/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendeletét a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 34/2014. (XII. 22.) XI.ÖK rendelet módosításáról.
11 11 A NAPIREND 3./ PONTJA: Rendelet- és szerződésmódosítás az Önkormányzat vagyon- és felelősségbiztosítási szerződéskötése érdekében Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester A Képviselő-testület 23 leadott szavazatból 17 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodással minősített szótöbbséggel megalkotta Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda 38/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendeletét a Önkormányzata tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés szabályairól szóló 33/2012. (VI. 6.) XI.ÖK rendelet módosításáról. 142/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 18 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodással úgy határozott, hogy Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata mint tulajdonos és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. mint üzemeltető között augusztus hó 2. napján megkötött és március hó 2. napján módosított üzemeltetési szerződést a határozat melléklete szerint módosítja. Felkéri a Polgármestert az üzemeltetési szerződés módosításának az aláírására. Határidő: július 15.
12 12 A NAPIREND 4./ PONTJA: Az Újbuda Közterület-felügyelettel kapcsolatos rendeletek módosítása a) A Polgármesteri Hivatal és Újbuda Közterület-felügyelet alkalmazottainak juttatásairól szóló rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester b) ÚJBUDA közterület-felügyeletének szervezetéről és feladatáról szóló rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester A Képviselő-testület 22 leadott szavazatból 21 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással minősített szótöbbséggel megalkotta Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda 39/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendeletét a Polgármesteri Hivatal és Újbuda Közterületfelügyelet alkalmazottainak juttatásairól szóló 15/2014. (V. 28.) XI.ÖK rendelet módosításáról. A Képviselő-testület 22 leadott szavazatból 20 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással minősített szótöbbséggel megalkotta Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda 40/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendeletét az ÚJBUDA közterület-felügyeletének szervezetéről és feladatáról szóló 29/2015. (IV. 29.) XI.ÖK rendelet módosításáról.
13 13 A NAPIREND 5./ PONTJA: Az Önkormányzat tulajdonában álló helyi közutak kezeléséről, valamint az útcsatlakozás-létesítések és a burkolatbontások szabályairól szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester A Képviselő-testület 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel megalkotta 41/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzat tulajdonában álló helyi közutak kezeléséről, valamint az útcsatlakozás-létesítések és a burkolatbontások szabályairól. A NAPIREND 6./ PONTJA: Az alapfokú és középfokú köznevelési intézményekben tanulók tanulmányi ösztöndíjáról szóló rendelet újraalkotása Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester A Képviselő-testület 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel megalkotta 42/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendeletét az alapfokú és középfokú köznevelési intézményekben tanulók tanulmányi ösztöndíjáról.
14 14 A NAPIREND 7./ PONTJA: Határon túli települések támogatása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 143/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy a) a 102/2015. (V. 14.) XI.ÖK határozatát melyben 2-2 millió forintot adományozott Bene községnek és a Beregszászi Járásnak a évi költségvetési rendelet 6. melléklet Gazdálkodási céltartalék soráról visszavonja. Határidő: június 25. b) a Blahodiynyy Fond Bene alapítványa részére a benei óvoda felújítása címen összesen Ft összegben fejlesztési támogatást biztosít, melynek forrása: Ft összegben a évi költségvetési rendelet 6. melléklet Gazdálkodási céltartalék sora és Ft összegben a Támogatások céltartaléka sora. Határidő: július 31. c) Borzsova Község Borzsa Infrastruktúra Fejlesztési Alapítványa Beregszászi Járás Civil Szervezet részére összesen Ft támogatást biztosít megosztva, Ft-ot Borzsova Községnek óvodafejlesztésre és a járás sokgyermekes családjainak beiskolázási támogatására, melynek forrása a
15 évi költségvetési rendelet 6. melléklet Gazdálkodási céltartalék sora. Határidő: július 31. d) a Beregszászi Főiskoláért Alapítvány részére egy tanterem berendezésére Ft fejlesztési támogatást biztosít, melynek forrása a évi költségvetési rendelet Támogatások céltartaléka sora. Határidő: július 31. e) a Kézdiszentléleki Község Tanácsa részére technikai eszközöket ajándékoz maximum Ft összegben, melynek forrása a évi költségvetési rendelet Támogatások céltartaléka sora. Határidő: július 31. A NAPIREND 8./ PONTJA: Köznevelési feladatokkal kapcsolatos döntések Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 144/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy
16 16 a) szeptember 1-jétől - az Észak-Kelenföldi Óvoda (székhely: 1119 Budapest, Tétényi út ) álláshelyeinek számát 1 fő autizmus spektrum zavar pedagógiai szakon végzett gyógypedagógussal, - a Szentimrevárosi Óvoda (székhely: 1113 Budapest, Badacsonyi u ) álláshelyeinek számát 1 fő tanulásban akadályozottak fejlesztése, origoflén, vagy pszicho-pedagógia szakon végzett gyógypedagógussal, és a - Gazdagréti Óvoda Kindergarten in Gazdagrét (székhely: 1118 Budapest, Csíkihegyek u. 11.) álláshelyeinek számát 1 fő, tanulásban akadályozottak fejlesztése, origoflén, vagy pszicho-pedagógia szakon végzett gyógypedagógus alkalmazásával bővíti. A státuszok betöltéséhez szükséges kiadásokra óvodánként Ft bért és Ft járulékot, összesen a 3 óvodára E Ft-ot biztosít a évi költségvetés Gazdálkodási céltartalék sora terhére szeptember 1-jétől. Felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: augusztus 1. b) továbbra is megbízza a GAMESZ-on keresztül működtetett köznevelési intézmények igazgatóit a határozat melléklete szerinti megbízási szerződésben leírt feladatokkal szeptember 1-jétől augusztus 31- ig, és felkéri a GAMESZ igazgatóját a megbízási szerződések aláírására. A megbízási szerződés fedezetéül a évi költségvetésben Ft-ot biztosít a feladatok bérére és járulékaira.
17 17 Felkéri a Polgármestert, hogy döntsön a megbízási díj feladatarányos felosztásáról és intézkedjen a megbízással kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. Határidő: augusztus 31. és a évi költségvetés elfogadása c) az óvodák működési körzetét augusztus 1-jétől a határozat melléklete szerint hagyja jóvá. Felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjon az óvodai körzetek közzétételéről. Határidő: július 31. A NAPIREND 9./ PONTJA: Pályázat kiírása az Újbudai Idősek Háza intézményvezetői álláshelyére Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 145/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az Újbudai Idősek Háza (1115 Budapest, Fraknó utca 7.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyére pályázatot ír ki a határozat melléklete szerinti tartalommal.
18 18 Felkéri a Polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázati felhívás közzététele érdekében. Határidő: június /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy az Újbudai Idősek Háza (1115 Budapest, Fraknó utca 7.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba a következő szakembereket kéri fel: - Kovácsné Kecskés Andrea szociálpolitikai szakértő, - Skultéti József szakpolitikai tanácsadó, a Szociális Klaszter Egyesület képviseletében, - Mayer Péter osztályvezető, Humánszolgálati Igazgatóság Szociális és Egészségügyi Osztály. Határidő: június 30.
19 19 A NAPIREND 10./ PONTJA: Az 57. felnőtt háziorvosi körzet ellátásával összefüggő döntések Előterjesztő: Király Nóra alpolgármester 147/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy a) az 57-es számú felnőtt háziorvosi körzet vonatkozásában az Önkormányzat és Dr. Berki Ildikó egyéni vállalkozó között az egészségügyi alapellátási kötelezettségbe tartozó felnőtt háziorvosi feladatok ellátására megkötött feladat-ellátási szerződés május 29. hatállyal történő megszűnését megállapítja. Határidő: június 25. b) az 57-es számú felnőtt háziorvosi körzetben a háziorvosi alapellátás megszervezésével a körzet betöltetlensége idejére a Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft.-t bízza meg. Felhatalmazza a Polgármestert az erről szóló szerződés megkötésére és felkéri a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: június 30.
20 20 A NAPIREND 11./ PONTJA: Javaslat a Polgármester I. félévi céljutalmára Előterjesztő: Nagyné Antal Anikó, a Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság elnöke 148/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 22 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással úgy határozott, hogy dr. Hoffmann Tamás polgármester részére a céljutalom megállapításának feltételeiről szóló 511/2004./XI.ÖK/XII.15./ határozatban foglaltak alapján a év I. félévének céljutalmát háromhavi illetményének megfelelő összegben állapítja meg. Felkéri a Jegyzőt a szükséges intézkedés megtételére. Határidő: június 30. Felelős: dr. Horti István jegyző 149/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy dr. Hoffmann Tamás polgármester által lemondott I. félévi céljutalom előirányzatmaradványát átcsoportosítja két, az Önkormányzat irányítása alá tartozó óvoda támogatására az alábbiak szerint: - a Bükköny Óvoda részére (1116 Budapest, Bükköny utca 9.) Ft
21 21 összegben az óvoda udvarának fejlesztése céljából, valamint - a Keveháza Utcai Óvoda részére (1119 Budapest, Keveháza utca 4.) Ft összegben az óvoda udvarának fejlesztése céljából. Határidő: július 15. Felelős: dr. Horti István jegyző A NAPIREND 12./ PONTJA: Javaslat művészeti ösztöndíjak adományozására Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 150/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy a) Takács Szilvia Anett részére 2015 júliusától Ft összegű Újbuda-Mecénás alkotói ösztöndíjat adományoz 12 havi időtartamra. Határidő: július 15. b) Titkó Ildikó részére 2015 júliusától havi Ft Ft összegű Újbuda-Mecénás alkotói ösztöndíjat adományoz 12 havi időtartamra. Határidő: július 15.
22 22 c) Csányi Tamás részére évre Ft egyszeri Újbuda-Mecénás alkotói ösztöndíjat adományoz. Határidő: július 15. d) Avar Judit Eszter részére évre Ft egyszeri Újbuda-Mecénás alkotói ösztöndíjat adományoz. Határidő: július 15. e) Újvári Katalin Fanni részére 2015 júliusától havi Ft összegű Újbuda-Mecénás pályakezdő ösztöndíjat adományoz 12 havi időtartamra. Határidő: július 15. f) Simó Szabolcs Artur részére 2015 júliusától havi Ft összegű Újbuda-Mecénás pályakezdő ösztöndíjat adományoz 12 havi időtartamra. Határidő: július 15. g) Harmati Máté részére 2015 júliusától havi Ft összegű Cseh Tamás zenei ösztöndíjat adományoz 12 havi időtartamra. Határidő: július 15.
23 23 A NAPIREND 13./ PONTJA: Javaslat a Képviselő-testület II. félévi üléstervére Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 151/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy a II. félévi üléstervét a határozat melléklete szerint jóváhagyja. Felkéri a napirendi pontok előterjesztőit, az illetékes bizottságokat, hogy az üléstervben foglaltak végrehajtását kísérjék figyelemmel, gondoskodjanak a határidők betartásáról. Határidő: december 31. A NAPIREND 14./ PONTJA: Felügyelőbizottsági tagcsere a Szent Kristóf Nonprofit Kft.-nél Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 152/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy a Szent Kristóf Szakrendelő Újbudai Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
24 24 felügyelőbizottságának tagjai közül dr. Dede Károlyné tagot június 30. napjával visszahívja. A felügyelőbizottság új tagja július 1. napjától november 30. napjáig, tagként havi Ft/hó díjazás mellett Téglásy Kristóf. Felkéri a Polgármestert, hogy a változások bírósági nyilvántartásba történő bejegyzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: június 30. A NAPIREND 15./ PONTJA: Alapítvány pályázatának évi támogatása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 153/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 24 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy Ft támogatást nyújt a Viadukt Alapítvány a Társadalmi Kommunikáció Fejlesztéséért szervezetnek a pályázatában kért esélyegyenlőségi előadás sorozat megtartása a Kelenvölgyi Általános Iskola diákjai és a szülők részére program megvalósításához a évi költségvetés Civil szervezetek támogatása soráról előfinanszírozással. Határidő: június 26.
25 25 A NAPIREND 15./ PONTJA: Kulturális koncepció felülvizsgálata Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 154/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 14 igen szavazattal, 7 ellenszavazattal és 1 tartózkodással úgy határozott, hogy jóváhagyja a 31/2012. (II. 23.) XI.ÖK számú határozatával elfogadott Kulturális Koncepció módosítását a határozat mellékletébe foglalt egységes szerkezetben. Határidő: június /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 14 igen szavazattal, 8 ellenszavazattal és 1 tartózkodással minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy a) az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 11. (1) bekezdése alapján a fenntartásában működő Újbudai Kulturális Intézet költségvetési szervet (székhely: 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1-3.) július 31. napjával megszünteti, és kiadja a költségvetési szerv megszüntető okiratát a határozat módosított 1. melléklete szerint; b) a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 78. (1) pontjában meghatározott kötelező közművelődési feladatok ellátását, az önként vállalt könyvtári szolgáltatást és a közérdekű muzeális gyűjtemény kezelése és bemutatása feladatokat augusztus 1-jétől az
26 26 Önkormányzat a kizárólagos tulajdonában és közvetlen befolyása alatt álló Média 11 Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft. (székhely: 1113 Budapest, Zsombolyai utca 5.) útján látja el a közművelődési intézményrendszer működtetésére irányuló közművelődési megállapodás megkötésével; c) a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 25/A. (7) bekezdése alapján a közművelődési feladat ellátását végző közalkalmazottak közalkalmazotti jogviszonya e törvény erejénél fogva megszűnik, és augusztus 1-jével a Média 11 Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft.-vel (székhely: 1113 Budapest, Zsombolyai utca 5.), mint új munkáltatóval munkaviszony létesül; d) az Újbudai Kulturális Intézet igazgatójának, Preisinger Évának a magasabb vezetői megbízatása július 31. napjával közalkalmazotti jogviszonyával együtt megszűnik, és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 25/A. (7) bekezdése alapján a megszűnést követő nappal a Média 11 Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft.-vel (székhely: 1113 Budapest, Zsombolyai utca 5.), mint új munkáltatóval munkaviszony létesül augusztus 1. napjától; e) felkéri az Újbudai Kulturális Intézet és a Média 11. Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft. vezetőit a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII örvényben foglalt intézkedések végrehajtására, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 14. -ába foglalt feladatok december 31-ig történő végrehajtására; f) elfogadja a Média 11 Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft. módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát jóváhagyva a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. elnevezést a határozat 2. melléklete szerint, és felkéri annak vezetőjét az új név és alapító okirat cégbíróságon való bejegyeztetésére, valamint az új
27 27 Szervezeti és Működési Szabályzat kidolgozására legkésőbb október 31-ig; g) jóváhagyja a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 79. alapján a Média 11 Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft.-vel kötendő közművelődési megállapodást a határozat módosított 3. melléklete szerint; h) a feladat zavartalan ellátása érdekében az Önkormányzat évi költségvetésében e célra nevesített összeg maradványát biztosítja a Kft. részére, felkérve és felhatalmazva a Polgármestert a szükséges pénzügyi intézkedések megtételére az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 14. -ába foglaltak végrehajtásának felügyeletére ugyanezen szakasz (1) bekezdés b) pontja alapján; a Társaság a vele megkötött közművelődési megállapodás alapján biztosított pénzeszköz, valamint egyéb bevételei alapján gondoskodik feladatainak ellátásáról; a részére biztosított fenntartási, működési költségeket az Önkormányzat évente összeállított költségvetési rendeletében hagyja jóvá; i) azon közalkalmazottak vagy munkavállalók tekintetében, akik közalkalmazotti jogviszonya vagy munkaviszonya megszűnik és új foglalkoztatási jogviszonya nem létesül a jogutód gazdasági társaságnál, a munkaügyi iratok és adatok kezelője az Önkormányzat fenntartásában működő Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Gazdasági és Műszaki Ellátó Szolgálat költségi szerv (székhely: 1116 Budapest, Bükköny utca 2-4.). Határidő: - a)-d) és g)-i) pontok: július e) pont: december f) pont: október 31.
28 28 156/2015. (VI.25.) XI. ÖK. határozat 16 igen szavazattal, 6 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy a) feladatai ellátáshoz az Újbudai Kulturális Intézet vagyonkezelésébe adott ingatlanokat és az azokban található ingóságokat az Önkormányzat a Média 11. Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft. ingyenes használatába adja, a szerződés megkötésére felhatalmazva a Polgármestert; b) feladatai ellátásához a április 1- jével megszűnt Újbudai Pedagógiai Intézet Budapest XI., Erőmű u. 4. szám alatti épülete második emeletének az Oktatási Hivatal részére használatba nem adott, és a GAMESZ vagyonkezelésében maradt ingatlanrész és ezen ingatlanrészhez tartozó, a GAMESZ tulajdonában lévő ingóságok térítésmentes használatba vételére a Média 11. Kft. a GAMESZ-szal szerződést köt. Határidő: július 31. A Képviselő-testület 23 leadott szavazatból 14 igen szavazattal, 8 ellenszavazattal és 1 tartózkodással minősített szótöbbséggel megalkotta 43/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendeletét a közművelődési feladatokról szóló 70/2012. (XI. 27.) XI.ÖK rendelet módosításáról. A Képviselő-testület 22 leadott szavazatból 14 igen szavazattal, 7 ellenszavazattal és 1 tartózkodással minősített szótöbbséggel megalkotta 44/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendeletét a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés szabályairól szóló 33/2012. (VI. 6.) XI.ÖK rendelet módosításáról.
29 29 A NAPIREND 17./ PONTJA: GAMESZ Alapító Okiratának módosítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 157/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 20 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy a) Önkormányzata Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat (Újbuda GAMESZ) 57/2015. (III. 19.) XI.ÖK határozattal elfogadott, március 19. napján kiadott módosító alapító okiratát, valamint egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a határozat melléklete szerint, a Magyar Államkincstár hiánypótlási felhívásának megfelelően módosítja. Határidő: június 30. b) Önkormányzata Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat (Újbuda GAMESZ) módosító alapító okiratát, valamint egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát augusztus 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint elfogadja. Határidő: június 30.
30 30 158/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 21 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat (Újbuda GAMESZ) módosító alapító okiratát, valamint egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát augusztus 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint elfogadja. Határidő: június 30. A NAPIREND 18./ PONTJA: Lakásgazdálkodási koncepció Előterjesztő: dr. Molnár László alpolgármester 159/2015. (VI.25.) XI. ÖK. határozat 16 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 7 tartózkodással úgy határozott, hogy Újbuda Önkormányzata évre vonatkozó Lakásgazdálkodási koncepcióját a határozat melléklete szerint elfogadja. Határidő: június 25.
31 31 A NAPIREND 19./ PONTJA: Csatlakozás a Klímabarát Települések Szövetsége Egyesülethez Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 160/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül minősített szótöbbséggel úgy határozott, hogy Újbuda Önkormányzata csatlakozik a Klímabarát Települések Szövetsége Egyesületéhez. Az éves tagdíjakat a Környezetvédelmi Alap terhére biztosítja. A tagsággal összefüggő koordinátori feladatok ellátásával Csernus László képviselőt bízza meg. Határidő: szeptember /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, felkéri a Polgármestert, hogy készítse elő és terjessze a Képviselő-testület-testület elé a Polgármesterek Szövetségéhez való csatlakozásról szóló előterjesztést. Határidő: szeptember 30.
32 32 A NAPIREND 20./ PONTJA: MLEI PDA Solanova pályázat koncepció terveinek elfogadása, valamint SEAP és Közösségfejlesztési projektek alapítása Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 162/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 22 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy a) az MLEI PDA SOLANOVA Újbuda városa és Pest megye című és IEE/13/765.SI számú pályázat keretében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszéke által készített előzetes, az alábbi lakóépületek Energetikai Vizsgálat és Épületenergetikai Tanúsítvány című dokumentumait elfogadja: Budapest, Csíki-hegyek utca 8-16., hrsz.: 1782/13 (1. a. és b. mell.) Budapest, Regős utca hrsz.: 1918/7, (2. a. és b. mell.) Budapest, Gazdagréti tér 1. hrsz.: 1782/25 (3. a. és b. mell.) Budapest, Tűzkő utca hrsz.: 1782/10 (4. a. mell.) Budapest, Etele út 60/a-66/b. hrsz.: 3261/5. (5. a. mell.) Felhatalmazza a Gazdasági Bizottságot, hogy a fenti 4-5. épület és az 1115 Budapest, Etele utca , hrsz.: 3533/43 épület Energetikai Vizsgálat és Épületenergetikai Tanúsítvány című dokumentumait jóváhagyja. Határidő: december 31.
33 33 b) az MLEI PDA SOLANOVA Újbuda városa és Pest megye című és IEE/13/765.SI számú pályázat keretében a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszéke által készített előzetes, az alábbi lakóépületek koncepció terveit elfogadja: Budapest, Csíki-hegyek utca 8-16., hrsz.: 1782/13 (1. mell.) Budapest, Regős utca hrsz.: 1918/7 (2. mell.) Budapest, Gazdagréti tér 1. hrsz.: 1782/25 (3. mell.) Felhatalmazza a Polgármestert, hogy a tervekben szereplő lakossági költségek és megtérülési idő csökkentése érdekében tárgyalásokat folytasson kormányzati és európai uniós intézményi partnerekkel és pénzügyi szervezetekkel pályázati finanszírozás érdekében. Felhatalmazza a Gazdasági Bizottságot, hogy a további koncepció terveket és finanszírozási terveket jóváhagyja. Határidő: december 31. c) az MLEI PDA SOLANOVA Újbuda városa és Pest megye nevű és IEE/13/765.SI számú pályázat keretében július 15-ig kezdeményezze a Budapest Távhőszolgáltató Zrt.-nél a hőközpontok felújításának évre történő ütemezését az alábbi épületek esetében: Budapest, Csíki-hegyek utca 8-16., hrsz.: 1782/ Budapest, Gazdagréti tér 1. hrsz.: 1782/ Budapest, Regős utca hrsz.: 1918/7
34 Budapest, Tűzkő utca hrsz.: 1782/ Budapest, Etele út 60/a-66/b. hrsz.: 3261/ Budapest, Etele utca , hrsz.: 3533/43 Felhatalmazza a Polgármestert hogy a Budapest Távhőszolgáltató Zrt.-vel megállapodást kössön a pályázat végrehajtása során történő együttműködés és a kerületi iparosított technológiával épített többlakásos épületek komplex energiahatékonysági célú felújítása (hőközpont-felújítás) tárgyában. Határidő: szeptember /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 20 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással úgy határozott, hogy az MLEI PDA SOLANOVA Újbuda városa és Pest megye című és IEE/13/765.SI számú pályázat tapasztalatai alapján a következő projektalapító döntést hozza: Újbuda területén az iparosított technológiával épült többlakásos lakóházak (pl. panelépületek) lakóközösségei számára közösségfejlesztési és helyi gazdaságfejlesztési célú projektet dolgoz ki, hogy biztosítsa - a társasházi közgyűlések és lakásszövetkezeti taggyűlések törvényes működését, a belső döntéshozatal informatizálását a szavazatok tulajdonhányad szerinti súlyozásával, földhivatali nyilvántartáshoz bekötött informatikai rendszer kidolgozását a határozatképesség és a tulajdoni hányadnak megfelelő szavazatok
35 35 összesítésével a szabályozott, ellenőrzött, hitelesített döntéshozatal érdekében, - a közösségfejlesztést kommunikáció technológiai támogatását, kiépítését többek között annak érdekében, hogy a kiemelt anyagi terhet jelentő komplex energiahatékonysági célú felújításokról tájékozottan és felelősen dönthessenek. A projekthez más magyar és európai uniós településekkel partnerségben magyar, uniós és nemzetközi forrásokból (pályázati) támogatást kíván igénybe venni. Határidő: december /2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 22 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az MLEI PDA SOLANOVA Újbuda városa és Pest megye című és IEE/13/765.SI számú pályázat tapasztalatai alapján a következő projektalapító döntést hozza: célul tűzi ki a Polgármesterek Szövetségéhez (Covenant of Mayors) való csatlakozást és ennek érdekében; - a Fenntartható Energia Akció Programját (Sustainable Energy Action Plan-SEAP), melyben az önkormányzati intézményrendszer és a lakossági CO2 kibocsátás 2020-ig történő csökkentésének intézkedéscsomagját dolgozza ki; - a programban kiemelt szerepet kapnak MLEI PDA SOLANOVA Újbuda városa és Pest megye című és IEE/13/765.SI számú pályázat tapasztalatai alapján a kerületben iparosított technológiával épült
36
37 37 április 1. és május 31. között lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jegyzői beszámolót elfogadja. A NAPIREND 23./ PONTJA: Budapest XI., Kondorosi út 43166/3 hrsz.-ú ingatlanra jelzálogjog bejegyzéséhez tulajdonosi hozzájárulás Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás polgármester 167/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat 22 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással úgy határozott, hogy tulajdonosi hozzájárulását adja ahhoz, hogy az alábbi ingatlanokon a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény szerinti támogatás felhasználásával és évben létesülő felújítási beruházások adókedvezményének mértékérére az ingatlannyilvántartásba a Magyar Állam javára 15 év időtartamra jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a beruházás üzembehelyezését követő 30 napon belül: - Budapest XI., Kondorosi út 14. szám alatti 43166/3 hrsz.-ú ingatlan (Nyéki Imre Uszoda), - Budapest XI., Hauszmann A. u. 5. szám alatti 3972 hrsz.-ú ingatlan (Gabányi László Sportcsarnok), - Budapest XI., Menyecske u. 2. szám alatti ingatlan (Őrmezei Általános Iskola). Felhatalmazza az ingatlan vagyonkezelője, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a Földhivatalnál a jelzálog
38 38 bejegyeztetése ügyében a beruházás üzembehelyezését követő 30 napon belül eljárjon. Határidő: december 31. A jegyzőkönyv-kivonat elkészült: július 8. Jegyzőkönyv-hitelesítők: Budai Miklós Gyorgyevics Miklós dr. Hoffmann Tamás polgármester dr. Horti István jegyző
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. Kivonat. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-165-228/2015. Kivonat a Képviselő-testület 2015. november 19-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 224/2015. (XI. 19.) XI.ÖK határozat 21 igen szavazattal,
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. Kivonat
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-177-16/2016. Kivonat a Képviselő-testület 2016. január 25-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 1/2016. (I. 25.) XI.ÖK határozat 22 igen szavazattal,
Kivonat. a Képviselő-testület március 23-i rendkívüli, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-148-48/2017. Kivonat a Képviselő-testület 2017. március 23-i rendkívüli, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 44/2017. (III. 23.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal,
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. Kivonat. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-165-186/2015. Kivonat a Képviselő-testület 2015. szeptember 17-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 176/2015. (IX. 17.) XI.ÖK határozat 23 igen szavazattal,
Módosító okirat. A 156/2017. (IX. 21.) XI.ÖK határozat melléklete. Okirat száma: XII/319/8/2017
A 156/2017. (IX. 21.) XI.ÖK határozat melléklete Okirat száma: XII/319/8/2017 Módosító okirat A Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat a Budapest Főváros XI.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
A 228/2016. (XII. 15.) XI.ÖK határozat melléklete Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a(z) Budapest
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. Kivonat
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-165-120/2015. Kivonat a Képviselő-testület 2015. május 21-i rendkívüli, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 103/2015. (V. 21.) XI.ÖK határozat 20 igen szavazattal,
Kivonat. a Képviselő-testület szeptember 21-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-148-177/2017. Kivonat a Képviselő-testület 2017. szeptember 21-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 151/2017. (IX. 21.) XI.ÖK határozat 13 igen szavazattal,
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. Kivonat
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-165-94/2015. Kivonat a Képviselő-testület 2015. április 23-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 62/2015. (IV. 23.) XI.ÖK határozat 22 igen szavazattal,
Kivonat. a Képviselő-testület március 31-i rendkívüli, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-177-54/2016. Kivonat a Képviselő-testület 2016. március 31-i rendkívüli, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 43/2016. (III. 31.) XI.ÖK határozat 20 igen szavazattal,
174/2014. (VI. 19.) XI.ÖK határozat melléklete
174/2014. (VI. 19.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. II. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Szeptember 18. A 2014. évi költségvetési rendelet II.
151/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II.
151/2015. (VI. 25.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Szeptember 17. Az Újbudai Idősek Háza vezetői álláshelyére
288/2014. (XII. 18.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I.
288/2014. (XII. 18.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 22. Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE
/2017. (VI. 22.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. II. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE Szeptember 21. Az egészségügyi alapellátások körzeteiről
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE
/2017. (XII. 19.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE Január 18. A Fővárosi Önkormányzat 2018. évi forrásmegosztásról
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére
III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai 51/2011. (IV. 12.) számú Képviselő-testületi határozat Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői
Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére
Döntéshozatal: minősített többség V-3/2014. Nyü. Ügyiratszám: /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár
232/2016. (XII. 15.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I.
232/2016. (XII. 15.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 26. A Fővárosi Önkormányzat 2017. évi forrásmegosztásról
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE
238/2017. (XII. 19.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE Január 18. A Fővárosi Önkormányzat 2018. évi forrásmegosztásról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 208. március 29-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete alapító okirat módosítása
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 310/2011. (06. 23.) számú határozata a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról 1. Pécs Megyei
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére
10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
11.) Előterjesztés folyószámla-hitel keret igénybevételére. Vicsi László 12.) Előterjesztés fogorvosi praxis előszerződésére vonatkozóan. Vicsi László
Pomáz Város Önkormányzata 1/2012. ÖTÜ. Határozati Összesítő Pomáz város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. 01. 24 -én tartott ülésén hozott határozatairól. 1/2012.(I.24.) sz. Ök. határozat (egyhangúlag)
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.
KIVONAT. H a t á r o z a t
KIVONAT A Képviselő-testület 08. május -én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 5/08. Kth. Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsődében bölcsődei férőhelybővítés kapcsán Alapító okirat módosítása H a
96/2018. (VI. 28.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II.
96/2018. (VI. 28.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. II. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Szeptember 20. A 2018. évi költségvetési rendelet módosítása
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág
54/2015. (VI. 19.) KT.
JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.
1. Az alapító okirat 1.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata KIVONAT Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. február 16-án 15.00 órakor tartott rendes ülésének
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/2015. (IX.30.) önkormányzati határozatából. K.m.f.
K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/205. (IX.0.) önkormányzati határozatából a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzati hatósági ügyekben, az
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 212/2016. (XI.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. november 30-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató
Kivonat. a Képviselő-testület május 26-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Önkormányzata Képviselő-testülete Iktatószám: I-177-107/2016. Kivonat a Képviselő-testület 2016. május 26-i rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 80/2016. (V. 26.) XI.ÖK határozat 18 igen szavazattal,
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester
Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA
könyvéből: 261/2012. (XII.19) sz. képviselő-testületi határozat: 1.) A képviselő-testület elfogadja a két ülés között történtekről szóló beszámolót. 2.) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert
I. HATÁROZAT KIVONAT
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-332/2013. 14/2013. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2013. december 05-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 371/2013.
Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 134/2015. (XI.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék
KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.
KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata
Önkormányzata Képviselő-testületének 9/015. (V.7.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde alapító okiratának módosításáról A Képviselő-testület I. - elhatározza, hogy a Nyírbátori Óvoda,
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
.../2019. (IV. 25.) XI.ÖK határozat melléklete Okirat száma: XV-40- /2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata
határozati javaslatok: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények összeolvadásával
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása
Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása
2014. november 27. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. 203/2014. (XI.27.) számú határozat Tárgy: napirend elfogadása 1) Aprók Háza Óvodával kapcsolatos kérdések (pedagógiai asszisztens továbbfoglalkoztatása
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2064/2/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Média Központ alapító okiratát a következők
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda
2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai. 14/2015. (II. 10.) számú Képviselő-testületi határozat
2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai 12/2015. (II. 10.) Jegyzőkönyv hitelesítők: Mekler Andrea, dr. Bóna Balázs 13/2015. (II. 10.) Napirendi pontok elfogadása 14/2015.
J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Városgondnokság alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal
Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el.
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Az Aranykapu Óvoda alapító okiratának
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése
40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal A L J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozta meg alábbi határozatát. 84/2012. (VI.
Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A 08. számú felnőtt háziorvosi körzet önkormányzat általi átvétele Tárnok Lászlóné jegyző dr. Uhrin Anna aljegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar
E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. május 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
I. HATÁROZAT KIVONAT
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-217 /2014. 10/2014. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2014. június 26-ai rendkívüli képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 172/2014.
ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére
Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve I. 2017. január 25-i képviselő-testületi ülés 1. A 2017. évi fővárosi forrásmegosztás véleményezése 2. Javaslat a
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának
A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés:
A képviselő-testület 016. május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés: 10/016. Kth. Termőföld adás-vételi szerződés jóváhagyás megadásához a helyi földbizottság által kiadott állásfoglalás ellen benyújtott
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására
Öttevény Község Polgármesterétől Öttevény, Fő u. 100. 5. napirend Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Az Öttevényi
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház alapító okiratának módosítása. Előadó: Ottó Péter polgármester
9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 24-ei ülésére 9. napirend Tárgya: Bölcsőde alapítása Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Alapító okirat tervezete Az előterjesztés
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 13.416-1/2019 Javaslat a alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A (a továbbiakban: Óvoda) alapító okiratának módosításáról a fenntartó,
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-110/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget
2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat
216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata
I ~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata a Várday István Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról A Képviselő-testület
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember