Hogyan állapítható meg két vagy több nyelv rokonsága? Írta: Fejes László január 30. péntek, 20:47 - Módosítás: november 01.

Méret: px

Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hogyan állapítható meg két vagy több nyelv rokonsága? Írta: Fejes László január 30. péntek, 20:47 - Módosítás: november 01."

Teréz Szekeres
8 évvel ezelőtt
Látták:

1 Míg a közeli nyelvek rokonsága könnyen megállapítható (a hasonlóság olyan mértékű is lehet, hogy e nyelvek beszélői több-kevesebb nehézséggel meg is értik egymást), a távolabbi rokonságban álló nyelvek között a rokonság megállapításához, bizonyításához nagyon összetett, alapos vizsgálatokra van szükség. Az ilyen esetekben a nyelvrokonság megállapításához a szavak vagy a nyelvtani szerkezetek hasonlósága itt már nem elég, sőt, megtévesztő is lehet. A magyar ház szó nagyon hasonlít a német Haus szóra, ráadásul a jelentésük is ugyanaz. Ha nem is hisszük, hogy a magyar és a német rokon nyelvek, még gondolhatnánk azt, hogy a szó a németből került a magyarba (esetleg fordítva). A ház szó azonban előfordul a 12. század közepén keletkezett Halotti Beszédben is ( es odutta vola neki paradisumot hazoa, azaz a paradicsomot adta neki házává, értsd: a paradicsomot adta neki háznak, ti. otthonnak, hogy ott éljen), amikor a német és a magyar közötti érintkezés még nem volt annyira szoros, hogy egy ilyen fontos, hétköznapi szót vegyenek át. (Azt pedig, hogy nem fordítva, azaz a magyarból került a németbe, az is bizonyítja, hogy más germán nyelvekben is megvan ez a szó: angol house, dán hus ház.) Ezzel szemben a magyar ház szó nem igazán hasonlít a finn kota sátor, kunyhó szóra, pedig vele azonos eredetű. Hogyan bizonyíthatjuk ezt? A nyelvekben a hangok meglehetősen szabályosan, de legalábbis erős tendenciákat követve változnak. Ha egy változás elindul, akkor az esetek jelentős részében hasonló változás minden vagy majdnem minden hasonló helyzetben bekövetkezik. Ennek eredményeképpen egy alapnyelvből származó rokonnyelvi szavak hangjai között szabályos megfelelések lesznek. Ha pl. az alapnyelvi t hangból az egyik nyelvben z lesz, és a másikban megőrződik a t, akkor az egyik nyelv t hangjának a másikban (az ősi szavakban) z fog megfelelni; ha egy harmadik nyelvben pedig a t d- vé válik, a közös eredetű szavakban az egyik nyelvben d, a másikban pedig z lesz: e hangok egyike sem azonos az eredetivel, de a szabályos megfelelés mutatja, hogy a 1 / 9

2 szavak közös eredetűek. Így például a német és az angol között a következő megfelelésekre figyelhetünk fel: angol német jelentés v ~ b even eben sima, egyenes grave Grab sír seven sieben hét give geben adni Ezekben az esetekben arra gyanakodhatunk, hogy volt korábban egy hang, amely az angolban v- vé, a németben b -vé változott. lehetséges, hogy az eredeti indogermán alapnyelvben v volt, lehet, hogy b, de az is előfordulhat, hogy egy harmadik hangból alakultak. Ezt a fenti adatokból nem tudjuk megállapítani. Az angol és a német között sok hasonló hangmegfelelést találunk, ízelítőül néhány: angol német jelentés y ~ g day Tag nap way Weg út p ~ pf apple Apfel alma path Pfad ösvény pan Pfanne serpenyő penny Pfennig fillér t(t) ~ s(s) better besser jobb eat essen enni water Wasser víz 2 / 9

3 Ha tehát egy nyelvben azt látjuk, hogy az egyik hangja helyén a másik nyelv hasonló jelentésű szavaiban gyakran egy másik áll, gyanakodhatunk a rokonságukra. Ez a módszer a világ minden nyelvére egyformán alkalmazható. Figyeljük meg ezt a magyar esetében! A h-val kezdődő magyar szavaknak a finnben gyakran találunk olyan megfelelőt, amely k-val kezdődik, és a jelentése is hasonló: magyar finn h~k had kunta közöss hagy kadota eltűnik, haj(nal) koi, koitto első na hal kala hal kuolee (meg)ha halad kulkea megy, v hall kuulee hályog kalvo vékony hám(lik) kamara vastag, hangya kusiainen három kolme hat kuusi ho(l), ho(nnan), ho(va), ho(gyan) ku(ssa), ku(sta), ku(hun), ku(inka) homlok kumara görbe, hón(alj) kain(alo) húgy kusi Ha a magyarban két magánhangzó között z áll, akkor a finnben sokszor t-t vagy s-t [sz] találunk (ha a második szótagban i van a finnben az i előtt álló t s- szé változott): t~z fazék magyar finn pata kéz käsi ( 3 / 9

4 méz mesi méz, ne száz sata víz vesi ( Mivel magyarázhatjuk ezeket a szabályos megfeleléseket? A magyarban a szókezdő k h-vá, a magánhangzók között álló t z -vé vált. Ezt természetesen nem csak a magyar és a finn, hanem a többi uráli nyelv vizsgálatából tudjuk. Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy a finn sem változott (lásd a ti > si példáját), de a példákban inkább a magyar változása jellemző. Természetesen ezek a példák önmagunkban nem meggyőzőek, és több kérdést is felvetnek. Ha a finn k-val kezdődő szavaknak a magyarban a h-val kezdődő szavak felelnek meg, akkor mi történik käsi kéz pár esetében? Ha jól megfigyeljük a fenti példákat, észrevehetjük, hogy a szókezdő finn k, illetve magyar h után minden esetben hátul képzett (veláris, közismertebb nevén: mély, tehát a, o, u stb.) magánhangzó áll. Ha a szókezdő k után elől képzett (palatális, közismertebb nevén: magas, tehát i, e, ü stb.) magánhangzó áll, akkora finn k- nak a magyarban is k felel meg. 4 / 9

5 finn k~k magyar jelentés kér kéreg ker(ül), ker(ek) kesz(eg) kígyó kő kerjää keri kierä, kierokireriä; kiertää keso kyy [kű kivi kyynel [kűnel] könny Miért van, hogy a magánhangzók esetében ezekben a szavakban nem figyelhetünk meg olyan szabályos megfeleléseket, mint a mássalhangzókéban? Ha a fenti példákat megnézzük, láthatjuk, hogy a magyar a-nak a következő finn magánhangzók felelnek meg: a, o, u, uu, uo. Ennek az az oka, hogy a magánhangzók sokkal szeszélyesebben változnak, mint a mássalhangzók, éppen ezért a nyelvrokonság megállapításánál elsősorban a mássalhangzókra szokás figyelni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magánhangzók nem számítanak. Nem valószínű, hogy a magyar a -nak a finnben i vagy ö feleljen meg. Hogyan lehet, hogy a párba állított szavak jelentése, sőt szófaja igencsak különbözik? 5 / 9

6 Úgy, hogy a jelentések idővel nagyon megváltozhatnak. Pl. a magyar király főnévből csak a 20. század kilencvenes éveiben fejlődött a király remek, kitűnő melléknév. Bár ez a változás szokatlan, nagyon is érthető: a király különleges, első az ország lakosai között, ahogyan a király cuccok is különlegesek, kiemelkedőek a többi cucc közül. A király és a sirály hangzásbeli hasonlóságának köszönhetően alakult a sirály remek, kitűnő melléknévi jelentése. Ha a magyar nyelv kettészakadna és az egyik változatban csak a király főnévi használata maradna meg, míg a másikban csak a melléknévi, akkor is ki tudnánk találni, mi közöttük az összefüggés. Ha azonban a sirály szónak maradna meg egyik változatban a főnévi másikban a melléknévi jelentése, akkor fel sem ismernénk a kettő közötti összefüggést (hacsak eszünkbe nem jutna valahogy a király szó). A rokonított finn és magyar szavak közötti jelentésbeli különbségek ehhez képest csekélyek, különösen, ha 6 / 9

7 figyelembe vesszük az eltelt időt. Figyelemre méltó a jelentéskülönbség a magyar here és a finn koira kutya szavak között. A szó jelentése eredetileg hím lehetett, ebből fejlődött a magyarban a hím méh, illetve a hímivarszerv jelentés. A finnben viszont először (kutya)kan-t jelentett (vö. koiras hím), majd ebből általánosult később a kutya jelentés. Hasonlóképp, ahogyan a magyarban is használjuk szélesebb értelemben minden szarvasmarhára az egyébként csak nőstényt jelentő tehén szót. Ezt az elgondolást erősíti az is, hogy a rokonnyelvekből kimutatható a szó eredeti tövének a magyar he - és a finn koi - szótöredékeknek megfelelő szó, aminek szintén hím jelentése. Miért van az, hogy gyakran a szavaknak csak egy-egy részletét tudjuk egyeztetni? 7 / 9

8 Előfordul, hogy az ősi szavakhoz valaha képző kapcsolódott, majd az önálló használatú (képző nélküli) ősi tő elveszett, és csak a továbbképzett alakok maradtak meg. Ilyenkor csak a képzett alakokat tudjuk összevetni. Ettől azonban a megfelelések érvényesek, és mutatják a rokonságot. Természetesen egyes megfelelések biztosabbak, mások bizonytalanabbak. Minél szabályosabb a hangalakbeli különbség és minél közelebb áll a jelentés, annál biztosabb, hogy a hasonlóság ősi eredetű. Egy-egy egyedi hasonlóság még nem bizonyítja, hogy ősi rokonságról van szó: a hasonlóság oka lehet akár véletlen is (mint a ház Haus esetében). Minél több szóban találunk szisztematikus hangmegfelelést, annál biztosabb a rokonság, mert kevés egyeztethető szó esetén még nem tudunk felállítani megfelelési szabályokat. Ez azt is jelenti, hogy nem minden rokonság bizonyítható, támasztható alá. Ha a nyelvek nagyon régen váltak szét, akkor sok régi szó elveszhet, és alig marad olyan elem, amely a valamikori rokonságot bizonyítaná vagy végül olyan kevés elem marad, hogy ezek hasonlósága már a véletlennel is magyarázható. Szabályos megfelelések pedig a lehetséges példák alacsony száma miatt nem 8 / 9

9 állapíthatók meg. A nyelvtudomány tapasztalata alapján ez az állapot a nyelvek elválása után hat-hétezer évvel következik be. A nyelvek ennél régebbi rokonságát tehát nem bizonyíthatjuk. Vannak olyan magyar szavak, amelyeknek nincs megfelelőjük a finnben (valamikor kivesztek), de van például a mariban; ugyanígy léteznek finn szavak, melyeknek nincsenek megfelelőik a magyarban, de találhatunk a mariban. Az ilyen részleges egyezések hálózata kevésbé lehet véletlenszerű, mint két bármely nyelv között fellehető megfelelések. Ezek száma jól mutatja a rokonság fokát is. A mari és a finn között több egyezés van, mint a mari és a magyar között. Innen tudjuk, hogy a mari közelebbi rokonságban áll a finnel, mint a magyarral. Legvégül, de nem utolsó sorban: a szókincsben megfigyelhető szabályos megfelelések mellett hasonló megfeleléseket kell tudnunk kimutatni a nyelvtanban is. Ha a szókincsben ilyen megfelelések kimutathatók, akkor hasonló jelenségeket általában a nyelvtanban is könnyen találunk. 9 / 9

Hasonló dokumentumok

Ferdinand de Saussure

Ferdinand de Saussure 1. témakör: Szinkrónia diakrónia, az állapotmodell és a folyamatmodell, valamint a leíró nyelvészet és a történeti nyelvészet fogalma a nyelvészetben. A nyelvrokonság elmélete és az alapnyelvi rekonstrukció.