JEGYZŐKÖNYV. Dr. Krizsai Anita: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Dr. Krizsai Anita: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem."

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Mely készült Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottságának szeptember 25-én tartott nyht üléséről. Jelen vannak a jegyzőkönyvhöz mellékelt jelenléti ív szerint. Dr. Szilassy Géza a Bizottság elnöke köszöntötte a megjelent tagokat és megállapította, hogya bizottság határozatképes. Ezt követően a napirend ismertetésére került sor, mellyel a bizottság tagjai egyetértettek és a napirendet egyhangúlag elfogadták. 1. Előterjesztés a Szociális Gondozási Központ alapító okiratának módosítására, egységes szerkezetben történő elfogadására Dr. Krizsai Anita: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem. Dr. Szilassy Géza az előterjesztést szavazásra bocsátotta. jelenlévő 8 tagja az előterjesztéssel 7 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett egyetértett és a Bizottság erről meghozta a 78/2012. (IX. 25.) számú határozatát. 2. Előterjesztés a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítására Dr. Szilassy Géza: Köszöntöm Metzner Zsoltot a munkaszervezet vezetőjét. Kívánja-e szóban kiegészíteni az előterjesztést? Metzner Zsolt: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem. Dr. SziJassy Géza az előterjesztést szavazásra bocsátotta. jelenlévő 8 tagja az előterjesztéssel 8 igen szavazattal, egyhangúlag egyetértett és a Bizottság erről meghozta a 79/2012. (IX. 25.) számú határozatát. 3. Előterjesztés parkolóhelyek létesítéséről, valamint a fizető parkolók üzemeltetésének szabályozásáról szóló 44/2006.(XI. 28.) önkormányzati rendelet módosítására Dr. Szilassy Géza: Köszöntöm Bocskai Péter Ügyvezető munkatársait. Van-e szóbeli kiegészítésük? Urat és a NY(RW Kft Bocskai Péter: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem. Dr. Szilassy Géza az előterjesztést szavazásra bocsátotta. jelenlévő 8 tagja az előterjesztéssel 8 igen szavazattal, egyhangúlag egyetértett és a Bizottság erről meghozta a 80/2012. (IX. 25.) számú határozatát. 4. Előterjesztés a Nyíregyháza, Honvéd u. 2. szám alatti ingatlanra vonatkozó haszonkölcsön szerződés módosítására

2 -2 Dr. Szilassy Géza: Tisztelettel köszöntöm Vágó Lászlónét a Hétszínvirág' 98 Gyermekjóléti Nonprofit Kft ügyvezetőjét. Kíván-e hozzászólni az előterjesztéshez? Vágó Lászlóné: Tisztelt Bizottság, szeretnénk a bölcsődét továbbra is moködtetni, hiszen a városlakók felől igény mutatkozik rá. Dr. Szilassy Géza az előterjesztést szavazásra bocsátotta. jelenlévő 8 tagja az előterjesztéssel 8 igen szavazattal, egyhangúlag egyetértett és a Bizottság erről meghozta a 81/2012. (IX. 25.) számú határozatát. 5. Előterjesztés a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház kialakítására vonatkozó megállapodás és a Nyíregyháza, Damjanich u szám alatti ingatlanra vonatkozó haszonkölcsön szerződés megkötésére Dr. Szilassy Géza: Tisztelettel kőszöntöm Petneházyné Bugán Magdolnát az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság igazgatóját. Kívánja-e szóban kiegészíteni az előterjesztést? Petneházyné Sugán Magdolna: Tisztelt Bizottság, Társaságunk a Minisztérium felé pályázatot nyújtott be, mely alapján szeptember 1-től az Önkéntes Házat moködtetjük. Az ingatlant 2002-ben üzemeltetési szerződés alapján kapta a szervezet. Az előterjesztés a feladat ellátására kötendő a Minisztérium által előírt formában elkészített szerződéseket tartalmazza. Dr. Szilassy Géza az előterjesztést szavazásra bocsátotta. jelenlévő 8 tagja az előterjesztéssel 8 igen szavazattal, egyhangúlag egyetértett és a Bizottság erről meghozta a 82/2012. (IX. 25.) számú határozatát. Nyíregyháza, szeptember 25. A kiadmány hiteléül:.~, Dr. Krizsai Anita a Bizottság titkára

3 KŐZ-Gy-ÚLÉ$E Nyíregyháza, Kossuth tér 1. sz., Tel.: 42f JELENLÉTI ív szeptember 25-én megtartott bizottsági ülésről Névsor: ( Jel~lét: '\ Távolmaradás oka: Dr. Szilassy Géza "" h.., /J/J A ~./"\ 1< elnökl I ~ I/Vl ~_~J Dr. Horváthné Dr. Veisz Katalin Halkóné Dr. Rudolf Eva Jeszenszki András IftJ." I ~ ~ Nagy László Lengyel Gábor Vassné Harrnan Gyöngyi Julianna I ~aa /: dí/v).- IlJ(tIl ~~~ ~...l--"i- '\. IAgoston Ildikó ~ú~.d'v ~ Wd~ Czura Gabriella _~' ~ Ujváriné Dr. Siket Adrienn {Jj}'MItl ~,-- hfut- ~(iét~v Dr. Hudákné Fábián Nóra ~ '~j.l ~ttjk((/jj" Meghfvottak: Jászai Menyhért Kósa Tímea Dr. Szemán Sándor Kovácsné Szatai Agnes Miklovicz Pál Metzner Zsolt Bocskai Péter

4 SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS IFJÚSÁGISIZOTTSÁGA 78/2012. (IX. 25.) számú a Szociális Gondozási Központ alapító okiratának módosításáról, egységes szerkezetben történő elfogadásáról Az előterjesztést megtárgyalta és a Szociális Gondozási Központ alapító okiratának módosításáról, egységes szerkezetben történő elfogadásáról szóló előterjesztés elfogadásával egyetért. Nyíregyháza, szeptember 25. Gu Dr. SZilaSs~Géza A Bizottsá1 elnöke 2~!3zabolc;s-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

5 79/2012. (IX. 25.) számú a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosításáról Az előterjesztést megtárgyalta és a Nyírségi Tőbbcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával egyetért. Nyíregyháza szeptember 25. ~0u Dr. SZilaSSy~za Jnöke 2.Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

6 -_.-.~-_. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS 80/2012. (IX. 25.) számú parkolóhelyek létesítéséről, valamint a fizető parkolók üzemeltetésének szabályozásáról szóló 44/2006.(XI. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról az előterjesztést megtárgyalta és a parkolóhelyek létesítéséről. valamint a fizető parkolók üzemeltetésének szabályozásáról szóló 44/2006.(XI. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával egyetért. Nyíregyháza szeptember 25. (}0 Dr. Szilassy~a iöke 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

7 /2012. (IX. 25.) számú a Nyíregyháza, Honvéd u. 2. szám alatti ingatlanra vonatkozó haszonkölcsön szerződés módosításáról Az előterjesztést megtárgyalta és a Nyíregyháza, Honvéd u. 2. szám alatti ingatlanra vonatkozó haszonkőlcsőn szerződés módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával egyetért. Nyíregyháza, szeptember 25. Dr. Szilassy. e 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

8 82/2012. (IX. 25.) számú a Család, Esély teremtési és Önkéntes Ház kialakítására vonatkozó megállapodás és a Nyíregyháza, Damjanich u szám alatti ingatlanra vonatkozó haszonkölcsön szerződés megkötéséről az előterjesztést megtárgyalta a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház kialakítására vonatkozó megállapodás és a Nyíregyháza, Damjanich u szám alatti ingatlanra vonatkozó haszonkölcsön szerződés szóló előterjesztés elfogadásával egyetért. megkötéséről Nyíregyháza, szeptember 25. Chtf~ Dr. Szilassy za el öke 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, Szociális, Egészségügyi, Ifjúsági Bizottságának 2012. május 29-ei nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, Szociális, Egészségügyi, Ifjúsági Bizottságának 2012. május 29-ei nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Mely készült Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, Szociális, Egészségügyi, Ifjúsági Bizottságának 2012. május 29-ei nyílt üléséről. Jelen vannak a jegyzőkönyvhöz mellékelt jelenléti ív

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szilassy Géza: Tisztelettel köszöntöm Bodnár Adriennt a Jegyzői munkatársát. Kívánja-e szóban kiegészíteni az előterjesztést?

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szilassy Géza: Tisztelettel köszöntöm Bodnár Adriennt a Jegyzői munkatársát. Kívánja-e szóban kiegészíteni az előterjesztést? JEGYZŐKÖNYV Mely készült Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, Szociális, Egészségügyi, Ifjúsági Bizottságának 2012. június 26-ai nyílt üléséről. Jelen vannak a jegyzőkőnyvhőz mellékelt jelenléti ív

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Krizsai Anita: Tisztelt Bizottság, az elöterjesztés 12. oldalán a fő 915

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Krizsai Anita: Tisztelt Bizottság, az elöterjesztés 12. oldalán a fő 915 JEGYZŐKÖNYV Mely készült Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottságának 2012. január 17-ei nyílt üléséről. Dr. Szilassy Géza, a bizottság elnöke köszöntötte

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Faragóné Széles Andrea: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem.

JEGYZŐKÖNYV. Faragóné Széles Andrea: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem. JEGYZŐKÖNYV Mely készült Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottságának 2011. december 13-ai nyílt üléséről. Dr. Szilassy Géza, a bizottság elnöke köszöntötte

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Faragóné Széles Andrea: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem.

JEGYZŐKÖNYV. Faragóné Széles Andrea: Tisztelt Bizottság, nincs szóbeli kiegészítésem. JEGYZŐKÖNYV Mely készült Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottságának 2012. december 11-én tartott nyílt üléséről. Jelen vannak a jegyzőkönyvhöz mellékelt

Részletesebben

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Sné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Sné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524 500 FAX: +36 42 524 501 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 1.986 7/2013.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság szeptember 24-én tartott nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. amely készült a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság szeptember 24-én tartott nyílt üléséről. Jegyzőkönyv amely készült a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2012. szeptember 24-én tartott nyílt üléséről. Jelen vannak: 4 fő bizottsági tag (jelenléti ív mellékelve) Dr. Tirpák György: (bizottsági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság 2013. március 8-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság 2013. március 8-án megtartott üléséről NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE GAZDASÁGI ÉS TULAJDONOSI BIZOTTSÁGA NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV A Bizottság 2013. március 8-án megtartott üléséről Jelen vannak: a bizottság tagjai

Részletesebben

amely készolt az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság december 12-én tartott rendkívoli nyilt Oléséről.

amely készolt az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság december 12-én tartott rendkívoli nyilt Oléséről. Jegyzőkönyv amely készolt az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2012 december 12-én tartott rendkívoli nyilt Oléséről Jelen vannak: Lipták Lajos a bizottsági elnöke, Szilvási István, Fesztóry Sándor,

Részletesebben

Dr. Adorján Gusztáv (a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság elnöke): Javaslatot tett a tervezett napirendben szereplő előterjesztések megtárgyalására.

Dr. Adorján Gusztáv (a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság elnöke): Javaslatot tett a tervezett napirendben szereplő előterjesztések megtárgyalására. Jegyzőkönyv amely készült a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság, a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság és az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2012. október 30-án tartott üléséről. Jelen vannak: a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 285-16/2011.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné MEGHívó Nyíregyháza

Részletesebben

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről.

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40059 69/2014 Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

\t N Y R E G Y H Á Z A "'-.~ 'f;(.e{~ f' ti. fd--tk ...~... NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY

\t N Y R E G Y H Á Z A '-.~ 'f;(.e{~ f' ti. fd--tk ...~... NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-3968-3j2014. Ügyintéző : dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez az otthoni szakápolás és otthoni hospice ellátás átszervezésére...~......

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről.

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: V/48036-13/2011. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését november 28 án (csütörtökön órára)

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését november 28 án (csütörtökön órára) NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524 500 FAX: +36 42 524 501 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 1.986 13/2013.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. május 9-én Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Önkormányzat

Részletesebben

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 1.986-2/2013.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK a) jegyzőkönyve, b) napirendje, c) határozatai: 176. d) rendelete: - TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2017. július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK 1. Előterjesztés

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/65-1/2018. Ügyintéző: Faragóné/Auxi K. M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/65-1/2018. Ügyintéző: Faragóné/Auxi K. M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-1/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-1/2016.

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

1./ Előterjesztés az E.ON Energiatermelő Kft, az E.O.N Hungaria Zrt., az E.ON TITÁSZ Zrt.,

1./ Előterjesztés az E.ON Energiatermelő Kft, az E.O.N Hungaria Zrt., az E.ON TITÁSZ Zrt., NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS KÖZGYŰlÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐl MEGHívó MÓDOsíTOTT! Tisztelettel meghívom Önt a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2015. március 23-án, (hétfőn)

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 58-62. N

Részletesebben

Iktatószám: 542-4/2007

Iktatószám: 542-4/2007 JEGYZŐKÖNYV A Pénzügyi Bizottság 2007. március 21.-én megtartott üléséről Iktatószám: 542-4/2007 Jelen vannak: Nagy István Elnök Orosz Lászlóné Képviselő tag Jékli Sándor Képviselő tag Kiss Barnabás Szakértő

Részletesebben

Mely készűlt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottságának 2013. augusztus 27-én tartott nyílt üléséről.

Mely készűlt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottságának 2013. augusztus 27-én tartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Mely készűlt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottságának 2013. augusztus 27-én tartott nyílt üléséről. Jelen vannak a jegyzőkönyvhöz mellékelt

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-16/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2011. február 16-án, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. szeptember 23 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-3/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 2-án 18.30 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/65-5/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/65-5/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-5/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 4. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 18/2011. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kötelező közszolgáltatások

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. december 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. június 26-án Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűléshez Ügyiratszám: 53.591/2011.v111. Ügyintéző: File János NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: Telefon: (42) 524-510 Fax: (42) 524-501 E-maii: humanalpolg@nyiregvhaza.hu

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2016. november 4-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság február 22-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott rendes üléséről.

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság február 22-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: V/48375-2/2010. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. február 22-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 28.-án (pénteken) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 28.-án (pénteken) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 9/2013. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. június 28.-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve A polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. március 5-én Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSA Szám: 645-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Lesence Völgye Általános Iskola közös fenntartására létrejött Közoktatási Intézményfenntartó

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-3/2016.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/565-2/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 6. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről

Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről Jegyzőkönyv, mely készült 2013. július 11. napján 9 órakor a Gyerekesély Irodában (7530 Kadarkút, Fő u. 7.) tartott Kadarkúti- Nagybajomi Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.

Részletesebben

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2009. október 26-án a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott üléséről.

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2009. október 26-án a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 48014-13/2009. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2009. október 26-án a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478. Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 229-3/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. április 26-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 14-i rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak:, Zsolt al, Bognár István,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 4/2009. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án (csütörtökön) du. 16. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1) A Szent László Általános

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők.

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők. 1 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 18:00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Dr. Tarr Lajos tanácstagot a jegyzőkönyv hitelesítőjének.

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Dr. Tarr Lajos tanácstagot a jegyzőkönyv hitelesítőjének. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyulai Kistérségi Társulás tanácskozójában (5700.Gyula, Damjanich u.6.) 2010. április 13án 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( ) 1.) Előterjesztés víziközmű üzemeltetése tárgyában Előadó: Pálosi László polgármester

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( ) 1.) Előterjesztés víziközmű üzemeltetése tárgyában Előadó: Pálosi László polgármester Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 12-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (111-112) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés víziközmű

Részletesebben

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének 5/2014. Napirend: Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2014. május 13-án (kedden) de. 10.00 órai kezdettel megtartott társulási ülésének Jegyzőkönyve 1. Gondozási Központ Rózsafüzér

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendes testületi ülésén, 2007. november 19-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey Attila, Hodruszky

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK LAKÁSÉPÍTÉSI ÉS FENNTARTÁSI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS Tárgy: Lakásépítési és Fenntartási Bizottság ülése Helyszín:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. 40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2010. június 1-én, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és inek 2012. szeptember 17-én 16 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Isztimér: Orbán Tibor Nesztor

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 16/2012. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 21.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve Jegyzői

Részletesebben