Réz és Otthonunk Az ötödik nemzetközi réz tervezői verseny győztesei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Réz és Otthonunk 2014. Az ötödik nemzetközi réz tervezői verseny győztesei"

Átírás

1 Réz és Otthonunk Az ötödik nemzetközi réz tervezői verseny győztesei Az Olasz Rézintézet és az Európai Rézintézet a világ minden részéről érkező tehetséges fiatal tervezők 2014-es réz munkáit díjazta a március 10-én, Milánóban megrendezett díjátadó ünnepségen. Az immár ötödször megrendezett verseny az építészek, profi tervezők mellett a lakberendező, grafikus, építész és formatervező diákokat is megcélozta. A versenyzőket két csoportra osztották (szakemberek és diákok), a beérkezett pályaművek a réz és rézötvözetek felhasználási lehetőségeinek széles skáláját felölelték a lakberendezési tárgyaktól a pszichomotoros zavaroktól szenvedő betegek rehabilitációjáig. Az Európa számos országából, valamint Chiléből, Indiából és Mexikóból érkezett mintegy 200 pályázatot szakértőkből álló zsűri bírálta el, köztük Marco Ferreri építész, Roberto Paoli építész és tervező és Marco Romanelli építész és kritikus. A döntősök kiválasztásánál az alapvető szempont az új alkalmazásként való kísérletezés volt ezzel a "régi", mégis nagyon modern anyaggal. A nyertes projektek és a különdíjasok ennek a sokoldalú fémnek az új alkalmazási formáit népszerűsítették, teljes mértékben kihasználva annak jellemzőit, kiváló alakíthatóságát (különböző formák és struktúrák létrehozására) és antimikrobiális tulajdonságát, ugyanakkor erős közösségi szempontokkal rendelkező tárgyakat hoztak létre. Idén először az Olasz Rézintézet külön díjazta azt az iskolát, amely a többi intézmény közül kiemelkedve a legjobban értelmezte a verseny misszióját és a legjobban használta ki a réz és rézötvözetekben rejlő számtalan lehetőséget. A Réz és Otthonunk verseny egy az Olasz Rézintézet számos kezdeményezése közül. Ez a non-profit szervezet a réz és rézötvözet alkalmazási területeinek népszerűsítésére és támogatására jött létre, legyen szó ipari, építészeti, vagy akár belsőépítészeti felhasználásról. Ilyen volt a milánói Triennale Design Múzeumban megrendezett 2014-es Réz kapcsolatok kiállítás is. Az Intézet tevékenysége kulturális célú, azzal a szándékkal, hogy növelje a vörös fémre irányuló figyelmet, mely gyakran elrejtőzik ugyan, de nagyon sokoldalú anyag, amely különféle lehetséges alkalmazási lehetőséget kínál a vázáktól a kilincseken át a lakberendezési tárgyakig, a lámpáktól a radiátorokig. A réz ugyanakkor teljes mértékben újrahasznosítható is. Kitűnő választás, ha környezetbarát és energiatakarékos anyagot keresünk. További jellemzője, hogy kiváló az elektromos- és hővezető képessége, hosszú az élettartama, jól alakítható és antimikrobiális hatású - csak hogy néhány erősségét említsünk. Magyar Rézpiaci Központ 1053 Budapest, Képíró u. 9. Tel: +36 (1) , Fax: +36 (1) , info@copperalliance.org, Copper Alliance

2 02. oldal/ 06 Győztes projektek az ötödik Réz és Otthonunk versenyen Építészek és tervezők szakmai kategóriája: Első helyezett: Tervező: Liuba Campolo (Olaszország) Terv: Cover Come Verde Rame Indoklás: A zsűri egyhangú döntése alapján a COVER (olasz mozaikszó: come verde rame - zöld, mint a réz) nyert. A virágcserép alátét a réz tulajdonságainak szoros és korrekt összegzése, kiegészítve egy akupunktúrás rendszerrel a növények számára. A forma, amelyben az említett funkciók egyesülnek, egyszerű és hatékony. Második helyezett: Tervező: Francesco Costacurta (Olaszország) Terv: Delizie d Italia (Olasz örömök) Indoklás: Ügyesen felvetve a történelmi kapcsolatot a réz és a pite sütő edények között, a "Delizie d'italia" (olasz örömök) képviseli az olasz kulináris örökség hagyományait és változatosságát, kiválasztva egy-egy pitét minden régióból, és magát a régiót képviseltetve egy jelentős tájékozódási pontot formáz meg, a pisai ferde toronytól a Colosseumig.

3 03. oldal/ 06 Különdíjas: Tervező: Ruben Johan Der Kinderen (Hollandia) Projekt: Buborék vázák Indoklás: A készítsd magad trendnek és az időszakos tárgyak kortárs esztétikai teóriának megfelelően, a buborék váza egy PET palack váza réz gallérral és fa alappal. Tervező: Oleg Igoreviĉ Pugachev (Németország) Projekt: Bobino asztalka Indoklás: Figyelembe véve a tényleges gyártási lehetőségeket, a "Bobino asztalka hatékony és gazdaságos módon alkalmazza a fonás technikáját. A kialakításból adódó belső űrt fokozza az átlátszó üveg a tetején. Tervező: Antonio Gramegna (Olaszország) Projekt: Sculturine Indoklás: A neves Bruno Munarit idézve a "Sculturine" egyfajta művészi játék, ahol lehetőség van egy személyre szabott tájkép létrehozására egy márványtömbből induló réz szál segítségével.

4 04. oldal/ 06 Tervező: Daniel Martinez (Spanyolország) Projekt: Modern konzervdoboz telefon Indoklás: Az úgynevezett konzervdoboz telefonok hagyományait felelevenítve, egy rézhuzal és két fülhallgató segítségével kel új életre ez a régi játék. Az anyag antimikrobiális tulajdonságai is illenek a tárgyhoz, amit számos ember használhat. Tervező: Valeria Zingaretti (Olaszország) Projekt: Tombolo Indoklás: Réz szálakat tekertek a régi csipkeverési eszköz, a tombolo köré. Az alkotás a régi idők finom buranoi csipke munkáira emlékeztet, ugyanazzal a költői megjelenéssel, de sokkal erősebb szerkezettel.

5 05. oldal/ 06 Diák kategória: Első helyezett: Diák: Renato Scicchitano (Olaszország) Projekt: Igea Újra jól vagyok Indoklás: A zsűri egyhangú döntése az "Igea" projekt erős társadalmi hasznosságának köszönhető, a pszichomotoros zavarokkal küzdő betegek rehabilitációját segítő eszközök kidolgozásáért. A javasolt formák a fizikoterápia szempontjából átgondoltak, ugyanakkor különösen találóak. Különdíjasok: Diák: Saskia Hübner (Németország) Projekt: 0,005% Indoklás: A projektben a réz használatának másodlagos szerepe van, de a valóságban nagyon nagy a szimbolikus értéke. A kerámia edények az öt kontinenst szimbolizálják, és a rajta lévő rézpor a réz kitermelését. Diák: Giulio Comandini (Olaszország) Projekt: Bernacca meteorológiai állomás Indoklás: Szélmérő, páratartalommérő, esőmérő, barométer, hőmérő: egy teljes meteorológiai állomás, melynek építésekor nagy figyelmet fordítottak a funkcionalitásra, de emellett nyilvánvaló szándék volt, hogy a tárgyaknak nagyon hangulatos formavilága legyen.

6 06. oldal/ 06 Okatási intézményeknek járó különdíj: Istituto Superiore per le Industrie Artistiche (I.S.I.A), Róma, Olaszország Indoklás: Az I.S.I.A diákjai, akik jelentkeztek a "Réz és otthonunk" versenyre, magas színvonalú projekteket neveztek be profi módon megvalósítva, kiemelve azokat az értékeket, amelyek a versenyt magát jellemzik.

Fiatal magyar dizájnerek nemzetközi sikere

Fiatal magyar dizájnerek nemzetközi sikere 2013. január 21. Fiatal magyar dizájnerek nemzetközi sikere Az Olasz Rézintézet tervezőket kért fel, hogy találják fel újra hétköznapi tárgyainkat rézzel, ünnepelve és kifejezve e nemes fémnek és ötvözeteinek

Részletesebben

RÉZ SZAKSZERŰ RÉZCSŐSZERELÉS. Oktatási program középszintű szakiskolák részére. a szakszerű választás víz-, gáz- és fűtési rendszerekhez

RÉZ SZAKSZERŰ RÉZCSŐSZERELÉS. Oktatási program középszintű szakiskolák részére. a szakszerű választás víz-, gáz- és fűtési rendszerekhez RÉZ a szakszerű választás víz-, gáz- és fűtési rendszerekhez SZAKSZERŰ RÉZCSŐSZERELÉS Oktatási program középszintű szakiskolák részére MAGYAR

Részletesebben

Sajtóközlemény: Világsiker a szentendrei temető magyar terve

Sajtóközlemény: Világsiker a szentendrei temető magyar terve Sajtóközlemény: Világsiker a szentendrei temető magyar terve Közel ezerötszáz, a világ minden pontjáról beérkező építészeti alkotás közül a legjobbak közé sorolta a World Architecture Festival neves zsűrije

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

Időtlen szépség 10 ÉRV, HOGY REZET HASZNÁLJUNK

Időtlen szépség 10 ÉRV, HOGY REZET HASZNÁLJUNK Időtlen szépség 10 ÉRV, HOGY REZET HASZNÁLJUNK 1 Tartós, hosszú élettartamú, megbízható anyag A réz választása egyszer, s mindenkorra szól! Az épületek külső burkolására alkalmazott réz tartóssága több

Részletesebben

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem Magyarország 2008 Egészség g és kényelem A SISTEM-AIR CSOPORT A SISTEM-AIR az európai központi porszívó gyártás és kereskedelem kiemelkedö képviselöje mind a lakossági, mind az ipari szektor területén.

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Retextil termékfejlesztői pályázat Kreatív termékötlet-pályázat textil újrahasznosítás témában Pályázni olyan termékötletekkel

Részletesebben

A Réz és otthonunk tervezőverseny eredményhirdetése

A Réz és otthonunk tervezőverseny eredményhirdetése Sajtóközlemény 2011. március 1. A Réz és otthonunk tervezőverseny eredményhirdetése Az Olasz Rézintézet ma hirdeti ki a harmadik Réz és otthonunk tervezőverseny győzteseit, és ünnepli a kezdeményezést,

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban

Részletesebben

'15 P A KK VERSENYKIÍRÁS. Csomagolásdizájn-verseny

'15 P A KK VERSENYKIÍRÁS. Csomagolásdizájn-verseny P A KK '15 VERSENYKIÍRÁS VERSENYKIÍRÁS A verseny kiírója a Kreatív magazin kiadója, a Professional Publishing Hungary Kiadó Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai

Részletesebben

4,5m PININFARINA FORMAVILÁGA

4,5m PININFARINA FORMAVILÁGA PININFARINA FORMAVILÁGA MINDANNYIUNK ÁLTAL ELFOGADOTT TÉNY, HOGY HASZNÁLATI TÁRGYAINK ÍGY A VÁROSKÉPET ALKOTÓ MINDEN EGYES ÉPÍTÉSZETI ELEM TERVEZÉSE ESETÉN NAGY HANGSÚLYT KELL HELYEZNI A FUNKCIÓ ÉS A FORMA

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN Április 9. Konferencia és divatbemutató Helyszín: OLASZ KULTURÁLIS INTÉZET A Nemzeti Divat Liga Magyarország Egyesület (NDL) szeretné a kreatív

Részletesebben

Üveg álom üveg. Üveg álom üveg

Üveg álom üveg. Üveg álom üveg Üveg álom üveg Lásson túl a jelenen a jövő üvegén keresztül! AGC Flat Glass Hungary Maródi Csilla Üveg álom üveg Lásson túl a jelenen a jövő üvegén keresztül! AGC Flat Glass Hungary Maródi Csilla - 1 -

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI CSODA VAGY SHOPPING KIRÁLYNŐ?

ÉPÍTÉSZETI CSODA VAGY SHOPPING KIRÁLYNŐ? Ez az elképesztő bevásárló központ, az úgynevezett Emporia számos belföldi és nemzetközi díjat gyűjtött be nagyszerű megjelenésének és marketingjének köszönhetően, beleértve a Világ legjobb Bevásárló Építménye

Részletesebben

TETŐBEN OTTHON PB I1

TETŐBEN OTTHON PB I1 TETŐBEN OTTHON PB I1 EGYEDIEK VAGYUNK - AHOGY A TETŐ IS Nincs két egyforma ízlés. Színek, formák, felületek sokszínűsége teszi otthonunkat is egyedivé. A tető látszik, meghatároz, hatással van Komoly vagy

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu Sokféleképpen válhat az egyénbôl egyéniség. A díj A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívással fordul a vállalatokhoz,

Részletesebben

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home 1 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 1.1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA, LEBONYOLÍTÓJA A Mediterrán Kerámia Kft. és az Art in Home művészei nyílt pályázatot hirdetnek

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0734 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Pistoia Luxusvilla eladó az olasz Pistoiaban LEIRÁS

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A díj célja A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált szakképzés társadalmi megbecsülését Magyarországon.

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2016.02.10. Iktatószám: 1798/2016 CPV Kód: 90000000-7 Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

Közzététel dátuma: 2016.02.10. Iktatószám: 1798/2016 CPV Kód: 90000000-7 Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat A Lehel Csarnok gazdálkodási területén lévő hulladék gyűjtéséhez és szelektálásához szükséges edények, szelektáló asztal biztosítása, válogatott hulladék elszállítása és hasznosítható hulladék átvétele

Részletesebben

TETŐCSEREPEK HOMLOKZATI BURKOLÓTÉGLÁK TERRAKOTTA PADLÓBURKOLATOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK

TETŐCSEREPEK HOMLOKZATI BURKOLÓTÉGLÁK TERRAKOTTA PADLÓBURKOLATOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK TETŐCSEREPEK HOMLOKZATI BURKOLÓTÉGLÁK TERRAKOTTA PADLÓBURKOLATOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK Tetőcserepek Portuguese tetőcserép Tipikus mediterrán stílusával ez az Olaszországban, Dél-Franciaországban, Görögországban

Részletesebben

Csípd meg akciós áron dögös őszi kínálatunkat, s újítsd be a szezon legtrendibb újdonságait!

Csípd meg akciós áron dögös őszi kínálatunkat, s újítsd be a szezon legtrendibb újdonságait! Kattints ide,ha nem jelenik meg 52/38 szám 2014.09.23. www.perfectnails.hu Csípd meg akciós áron dögös őszi kínálatunkat, s újítsd be a szezon legtrendibb újdonságait! A teljes akciós kínálatunkat keresd

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZÕDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZÕDÉS Dávod Község szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás projekthez kapcsolódó tervezõi tevékenységek ellátása vállalkozási szerzõdés keretében Dávod Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 6524 Dávod, Dózsa

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

Minőség-Innováció 2016

Minőség-Innováció 2016 Minőség-Innováció 2016 Dr. Molnár Pál EOQ MNB elnök EOQ MNB Minőség-Innováció 2016 pályázatok 1 EOQ MNB Minőség-Innováció 2016 pályázatok 2 Minőség-Innováció 2016 Finnország Államelnöke a finn minőségügyi

Részletesebben

A JAVASLATTEVŐ ADATAI:

A JAVASLATTEVŐ ADATAI: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI: 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény /szervezet/vállalkozás) neve: Alsóörs Helyi Értéktár Bizottság 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

Részletesebben

BALKON ARANYA PÁLYÁZAT 2015 BALKON ARANYA

BALKON ARANYA PÁLYÁZAT 2015 BALKON ARANYA BALKON ARANYA PÁLYÁZAT 2015 BALKON ARANYA Balkon Aranya Pályázat Pályázatunk célja a budapesti lakosság ösztönzése arra, hogy a város szürke utcáit, vidámabbá, élhetőbbé tegyék. Ezen felül a Balkon Aranya

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 3314 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Róma Magnificent luxus lakás eladó Rómában LEIRÁS A

Részletesebben

Traktorok beszerzése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/12. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Traktorok beszerzése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/12. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Traktorok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/12 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény

Részletesebben

Pakk Csomagolásdizájn-verseny 2011

Pakk Csomagolásdizájn-verseny 2011 Pakk Csomagolásdizájn-verseny 2011 Versenykiírás A verseny kiírója a Kreatív Csoport termékeinek kiadója, a Professional Publishing Hungary Kiadó Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben

Részletesebben

STADIONJAINK l I I Lengyelország cégek Design és Ergonómia Megoldásainkban egyesül a kifinomult esztétika, a határtalan komforttal. www.telmex.hu Ülésrendszereink változatos

Részletesebben

J A G A P A N E L P L U S

J A G A P A N E L P L U S J A G A P A N E L P L U S Az ARLI Magyarország Kft. által képviselt, 1962-ben alapított belga JAGA cég formatervezői a fűtőtestek kidolgozásakor klasszikus formaelemekből táplálkozó innovatív műalkotásaikon

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Ne csak nézz! Kattanj rá! Építészeti fotópályázat

Ne csak nézz! Kattanj rá! Építészeti fotópályázat Ne csak nézz! Kattanj rá! Építészeti Az Atrium magazin pályázatával olyan amatőr tehetségeket kerestünk, akik képesek ebben a cseppet sem könnyű műfajban értékeset alkotni. A pályázatot amelyet nagy érdeklődés

Részletesebben

Leövey Klára Gimnázium

Leövey Klára Gimnázium 4 Leövey Klára Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos standardizált

Részletesebben

Játszótér építése, illetve felújítása

Játszótér építése, illetve felújítása Játszótér építése, illetve felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/98 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

Az intézmény D jelű épültét a kerttel összekötő gyalogos átjáró (gyalogos híd) építése

Az intézmény D jelű épültét a kerttel összekötő gyalogos átjáró (gyalogos híd) építése Az intézmény D jelű épültét a kerttel összekötő gyalogos átjáró (gyalogos híd) építése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/40 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Kisbolygó-látogatások

Kisbolygó-látogatások Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 2. szám február hét. Bor piaci jelentés ábra: Nemzetközi asztali bor értékesítési

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 2. szám február hét. Bor piaci jelentés ábra: Nemzetközi asztali bor értékesítési A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 2. szám 26. február 7. 3- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 9-1. ábra: Nemzetközi

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával

Részletesebben

Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (MAKEOSZ) Magyar Kertépítő Verseny és Show 2009-2014.

Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (MAKEOSZ) Magyar Kertépítő Verseny és Show 2009-2014. Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (MAKEOSZ) Magyar Kertépítő Verseny és Show 2009-2014. I. Magyar Kertépítő Verseny és Show Időpont: 2009. szeptember 18-20. Helyszín: Hortus Hungaricus Szakkiállítás,

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály szövegértés 1 18

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 19. szám október hét. Bor piaci jelentés. A magyar borimport alakulása 2006 els félévében

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 19. szám október hét. Bor piaci jelentés. A magyar borimport alakulása 2006 els félévében A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 19. szám 6. 37-38. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk A magyar borimport alakulása 2006 els félévében 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési

Részletesebben

> M-Elegance Üveg. > M-Elegance termékcsalád. gyöngyfehér. neonnarancs. smaragdzöld. gyémántfehér. rubinvörös. mahagónibarna

> M-Elegance Üveg. > M-Elegance termékcsalád. gyöngyfehér. neonnarancs. smaragdzöld. gyémántfehér. rubinvörös. mahagónibarna Merten 1 > M-Elegance Üveg gyöngyfehér neonnarancs gyémántfehér smaragdzöld mahagónibarna rubinvörös > M-Elegance termékcsalád Az M-Elegance családot a különleges, üvegből, fémből valamint fábó készült

Részletesebben

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

NTP-TV IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny

NTP-TV IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny NTP-TV-16-0129 IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny Előzmények: Iskolánk 2016 decemberében hirdette meg a versenyt - ezt megelőzte egy szakmai egyeztetés, melyet intézményünk az ÖRÖKÍTŐ szervezettel

Részletesebben

Az Új Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum új, közös épületének megtervezése - tájékoztató eredményről

Az Új Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum új, közös épületének megtervezése - tájékoztató eredményről Az Új Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum új, közös épületének megtervezése - tájékoztató eredményről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/139 Beszerzés tárgya: Tájékoztató a tervpályázati

Részletesebben

A Guardian Glass közzétette a Guardian Student Design Challenge 2016 nyerteseinek névsorát

A Guardian Glass közzétette a Guardian Student Design Challenge 2016 nyerteseinek névsorát Kapcsolattartó: Sophie Weckx +352 28 111 210 sweckx@guardian.com Kapcsolattartó: Vision Communications Zala Krisztina krisztina.zala@visioncomm.eu Tel.: +36 1457 8204 A Guardian Glass közzétette a Guardian

Részletesebben

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A pályázat célja ápolni azt a hagyományt, amelyben a közutas szakma

Részletesebben

Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu

Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu Ma még álombeli terasz, holnap élettér az ötlettől a kész teraszig Olyan teraszra vágyom, amely illik hozzám és az életstílusomhoz.

Részletesebben

Külső piaci asztalok beszerzése

Külső piaci asztalok beszerzése Külső piaci asztalok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/58 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

RAJZ- ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ- ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA RAJZ- ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KERÜLETI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A 2014/2015-ös TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BENKŐ CSILLA KERÜLETI MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ I. A munkaközösség helyzetének elemzése - a munkaközösség tagjai

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS

Részletesebben

MUNKAHELYEK ÉPÍTÉSZETE 1.

MUNKAHELYEK ÉPÍTÉSZETE 1. MUNKAHELYEK ÉPÍTÉSZETE 1. 9. előadás /// 2019. április 15. Jó munkahely-rossz munkahely: komfort, design, igény, presztízs Dr habil Vasáros Zsolt DLA, építész, tanszékvezető egyetemi docens BME Építészmérnöki

Részletesebben

Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet!

Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet! Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet! A természetes hangulatvilágítást kínál a falak, a padló és más felszínek kivilágításával. Az egyedi technológia olyan interaktív

Részletesebben

LED kültéri lámpatestek

LED kültéri lámpatestek LED kültéri lámpatestek 2010 www.led.kte.hu Tartalom Boulevard-28 1 Boulevard-42 2 Boulevard-56 3 Boulevard-70 4 Boulevard-84 5 Boulevard-112 6 Boulevard-126 7 Boulevard-182 8 Road-24 9 Road-96 10 Road-80

Részletesebben

KEIM Design-Lasur. A könnyedség hódítása Áttetsző elegancia lazúrokkal

KEIM Design-Lasur. A könnyedség hódítása Áttetsző elegancia lazúrokkal KEIM Design-Lasur A könnyedség hódítása Áttetsző elegancia lazúrokkal Az életre kelő falak bűvölete A lazúrok elbűvölnek szerfelett élő karakterükkel: hogy viselkedésük fénylő vagy erőteljesen vibráló,

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Mi az, hogy Chachipe (Diák)?

Mi az, hogy Chachipe (Diák)? Mi az, hogy Chachipe (Diák)? Ha 12 25 év közötti fiatal vagy, akkor a Chachipe (Diák) Neked szól! A Chachipe szó roma nyelven azt jelenti, hogy igazság és valóság, de az utóbbi években jog értelemben is

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 428. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-03-01 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

TERVEZZ EGYEDI DEKORÁCIÓT HEINEKEN CSOMAGOLÁSBÓL VENDÉGLÁTÓHELYEK RÉSZÉRE!

TERVEZZ EGYEDI DEKORÁCIÓT HEINEKEN CSOMAGOLÁSBÓL VENDÉGLÁTÓHELYEK RÉSZÉRE! PÁLYÁZATI KIÍRÁS TERVEZZ EGYEDI DEKORÁCIÓT HEINEKEN CSOMAGOLÁSBÓL VENDÉGLÁTÓHELYEK RÉSZÉRE! 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA, TÉMÁJA A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. (a továbbiakban Kiíró) a Design Terminállal (Forum

Részletesebben

EURÓPA ITT KEZDŐDIK!

EURÓPA ITT KEZDŐDIK! EURÓPA ITT KEZDŐDIK! EURÓPA ÖNNEL KEZDŐDIK! Az Európai Örökség cím nagyszerű lehetőség arra, hogy felhívja a figyelmet közös örökségünkhöz tartozó helyszínére, és nagyobb megbecsültséget érjen el számára.

Részletesebben

ő Könnyen ötvözhető Kön Esztétikus Antimikrobiális Biológiai lerakódás gátló B tó Könnyen formázható K rtós Színes Tartós Színes T tő Jó hő és

ő Könnyen ötvözhető Kön Esztétikus Antimikrobiális Biológiai lerakódás gátló B tó Könnyen formázható K rtós Színes Tartós Színes T tő Jó hő és A réz... ő Könnyen ötvözhető Kön Esztétikus Antimikrobiális Biológiai lerakódás gátló B tó Könnyen formázható K rtós Színes Tartós Színes T tő Jó hő és áramvezető J ető Könnyen szerelhető K tosságú Létfontosságú

Részletesebben

4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (megbízó székhelye) Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (megbízó székhelye) Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: tájékoztató az eljárás eredményéről "KREKKINFO" Reklám, Terjesztési és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság könyvelési feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/15 Beszerzés

Részletesebben

Milano Bútorszakvásár 2010. április

Milano Bútorszakvásár 2010. április Milano Bútorszakvásár 2010. április Milano Salone de Mobili a világ legnagyobb bútor szakvására. Ahogy a parfümök és a divat világában a francia termékek világhírűek és trendmutatók, a bútorok és szaniterek

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/149. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/149. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről a I. sz. Napraforgó óvoda Szivárvány tagóvodájának két foglalkoztató-csoportos bővítése kapcsán berendezési tárgyak, eszközök beszerzése vonatkozóan. Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés Hirdetmény típusa: módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ

Tájékoztató a szerződés Hirdetmény típusa: módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Kertvárosi Lakótelep Szociális célú városrehabilitációja (KDOP-3.1.1/D2-13-k2-2013-0001) című projekthez kapcsolódó kivitelezési feladatok ellátása - Verebély u. 3-17. Társasházak energiahatékonysági felújítása

Részletesebben

Nyelvtanulás- befektetés a jövődbe (TÁMOP-3.2.13-12/1-2013-0037) című projekt keretén belül nyelvi szakkörök szervezése

Nyelvtanulás- befektetés a jövődbe (TÁMOP-3.2.13-12/1-2013-0037) című projekt keretén belül nyelvi szakkörök szervezése Nyelvtanulás- befektetés a jövődbe (TÁMOP-3.2.13-12/1-2013-0037) című projekt keretén belül nyelvi szakkörök szervezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/124 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 447. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-07-13 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről.

Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. A Junior Internet projekt honlapja magyar nyelven a következő címen érhető el: http://www.juniorinternet.hu

Részletesebben

ÉV FIATAL VEZETŐJE 2017

ÉV FIATAL VEZETŐJE 2017 FVA Év Fiatal Vezetője 2017 Pályázati kiírás A Fiatal Vezetők Akadémiája küldetése mentén a Coaching Team pályázatot hirdet fiatal vezetők számára, immár harmadik alkalommal. A pályázat célja: Azon fiatal

Részletesebben

Tájékoztató a Külső árnyékoló rendszer kialakítása az ANS II-III épületeken tárgyú eljárás eredményéről.

Tájékoztató a Külső árnyékoló rendszer kialakítása az ANS II-III épületeken tárgyú eljárás eredményéről. Tájékoztató a Külső árnyékoló rendszer kialakítása az ANS II-III épületeken tárgyú eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST FODRÁSZVERSENYEN!

VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST FODRÁSZVERSENYEN! VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST 2018. FODRÁSZVERSENYEN! A versenyről A Barber Battle Budapest arra vállalkozik, hogy csatába hívja Magyarország legjobb barber-fodrász és hajtetováló szakembereit.

Részletesebben

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M-15-0003 Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre 2016. július 30. A programban építészeti szakiskolába járó kiemelkedő tehetségű

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Kopasz-hegyi Futóverseny Tarcal, 2015. március 22. V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Idén először, hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Kopasz-hegyi futóverseny, amely az elmúlt

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner: VERSENYKIÍRÁS IV. Greennovációs Nagydíj Szakmai partner: IV. Greennovációs Nagydíj 01 VERSENYFELHÍVÁS IV. GREENNOVÁCIÓS NAGYDÍJ Greennovációs Nagydíj - A környezettudatosabb gazdaságért. A fejlett gazdaságban

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z

S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Vezetéknév / Utónév) Cím SUSKÓ JÁNOS Békéscsaba Kőris utca 7.2.7. 5600 Hungary Telefon Mobil: (+36-20)488-2331 E-mail suskoj@vipmail.hu, suskoj@gmail.com

Részletesebben

Borpiaci információk. Bor piaci jelentés. Hazai borpiaci információk. Borimport alakulása Magyarországon. 9. ábra: Borimport alakulása Magyarországon

Borpiaci információk. Bor piaci jelentés. Hazai borpiaci információk. Borimport alakulása Magyarországon. 9. ábra: Borimport alakulása Magyarországon A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 1. szám 27. január 31. 2-3. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Borimport alakulása Magyarországon 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési

Részletesebben

Ragyogó, új ötletek Lakberendezési trendek igényeseknek

Ragyogó, új ötletek Lakberendezési trendek igényeseknek Ragyogó, új ötletek Lakberendezési trendek igényeseknek 2 5065_5012_W_102 2x5065/26, 1x5012/04, 1x5065/42, 1x5065/41, 3x5012/02, 1x9965/0001, 1x5065/38, 1x5012/08, 2x5065/28, 2x001/86, 2x5000/14, 1x5065/27,

Részletesebben

MATEMATIKAI ÉS PÉNZÜGYI ISMERETEK A GAZDASÁGI VÁLSÁG KONTEXTUSÁBAN

MATEMATIKAI ÉS PÉNZÜGYI ISMERETEK A GAZDASÁGI VÁLSÁG KONTEXTUSÁBAN MATEMATIKAI ÉS PÉNZÜGYI ISMERETEK A GAZDASÁGI VÁLSÁG KONTEXTUSÁBAN Európai együttműködések a minőségi oktatásért konferencia Budapest, 2015. május 20. Utassy Katalin Berzsenyi Dániel Gimnázium Budapest

Részletesebben

INFO 3/

INFO 3/ INFO 3/2018 www.alcaplast.hu Nyertünk if DESIGN AWARD 2018 TARTALOM 2 ÉRINTÉS NÉLKÜLI NYOMÓLAPOK................. 3 IF DESIGN AWARD 2018............................ 5 PROGRAM FEKETE-MATT..........................

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

"Zöldfelületek kezelése, karbantartása-szolgáltatás megrendelés" (Er. táj.)

Zöldfelületek kezelése, karbantartása-szolgáltatás megrendelés (Er. táj.) "Zöldfelületek kezelése, karbantartása-szolgáltatás megrendelés" (Er. táj.) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/20 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Papyrus Hungária Zrt - Csomagoló- és Kellékanyagok - Higiéniai termékek. árazási egység Cash&Carry csomag ár. megjegyzés

Papyrus Hungária Zrt - Csomagoló- és Kellékanyagok - Higiéniai termékek. árazási egység Cash&Carry csomag ár. megjegyzés Clin ablaktisztító A Clin ablak-és felülettisztítók a csíkmentesen ragyogás szakértőjeként biztosítják Önnek a hosszantartó csillogást - időigényes és fárasztó tisztítás nélkül. Speciális szórófeje nemcsak

Részletesebben