ÉV FIATAL VEZETŐJE 2017

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉV FIATAL VEZETŐJE 2017"

Átírás

1 FVA Év Fiatal Vezetője 2017 Pályázati kiírás A Fiatal Vezetők Akadémiája küldetése mentén a Coaching Team pályázatot hirdet fiatal vezetők számára, immár harmadik alkalommal. A pályázat célja: Azon fiatal vezetők elismerése, akik 40 éves korukig kimagasló eredményeket értek el vezetőként. A vezetés olyan szegmenseinek hangsúlyozása, amely túlmutat a sikeres egyéni eredményeken, a hatékonyságon, a menedzseri szintű feladatok megfelelő ellátásán. A pályázat a vezető, az úgynevezett leader szerep tudatos megélését, a vezetői képességek folyamatos fejlődésének igényét, a tudatosságot helyezi fókuszba. A pályázat benyújtásának feltételei: 40 év alatti vezetők Multinacionális cégek, KKV-k, nonprofit és állami szervezetek vezetői Legalább 5 beosztott Minimum 1 év vezetői pozíció Az alábbi kategóriákat lehet a pályázatban megjelölni: Multinacionális cégben dolgozó vezető Kis és középvállalatnál dolgozó vezető Nonprofit szektorban dolgozó vezető Állami szektorban dolgozó vezető

2 A pályázat tartalma: A pályázat fókuszában a pályázó eddigi vezetői életútja áll: milyen eredményeket ért el, milyen hatást gyakorolt, mit tett saját vezető szerepének, készségeinek fejlesztésében. Pályázat kérdései: 1. Név 2. Kor 3. Szervezet neve 4. Kategória megjelölése: Multinacionális vállalat, KKV, nonprofit szervezet, állami szervezet 5. Szervezetben betöltött pozíció 6. Jelenlegi feladatai 7. Rövid szakmai/ vezetői életút 8. Eddig elért eredmények, hatások 9. Ki / mi segítette ebben 10. Eddigi legnagyobb sikerek 11. Vezetői küldetés 12. Mit tett saját vezetői fejlődése érdekében 13. Miben látja a sikerességének kulcsát 14. Milyen célkitűzései vannak a következő 5 évre 15. Ajánlások Formai elvárások: A kérdésekre a válaszokat a pályázó prezentáció formában készítse el, max.20 slide-on (egységen) keresztül, amit offline verzióban is kérünk megküldeni. Emellett írjon motivációs levelet a Zsűri részére. A pályázathoz min. 3 ajánlást kell csatolnia (felettes/mentor, beosztott és valaki, aki fontos számára). A pályázatokat a palyazat@coachingteam.hu címre kérjük küldeni!

3 Pályázat elbírálása: A pályázatok elbíráláshoz elismert vezetőket kérünk fel, akik a legjobbakkal személyesen is találkoznak. A szakmai grémium, akik elfogadták felkérésünket a zsűriben való részvételre: Csulak Ferenc, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója, Dr. Kornai Gábor, többek között az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. alapító-elnöke Küllői Péter, többek között a Bátor Tábor Alapítvány kuratóriumi elnöke Vecsernyés Csaba, a BD Hungary ügyvezető igazgatója Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezető igazgatója Nyeremények A pályázat nyertese megkapja az Év Fiatal Vezetője 2017 Díjat és címet, valamint ő és a többi díjazott számos fejlesztési lehetőséggel gazdagodik. Többek között a nyertes válaszhat, hogy a 2018-as Fiatal Vezetők Akadámiája egy éves programon, vagy a Coaching Team 140 órás Coach képzésén vesz részt, továbbá a díj támogatói által felajánlott nyereményekben is részesül. A pályázatnak egy nyertese lesz, de elegendő magas színvonalú pályázat esetén külön kategória nyerteseket is hirdetünk!

4 Bírálati körök Pályázati kiírás megjelenése: szeptember Pályázatok beadási határideje: november 25. Pályázatok bírálati ideje: december január A legjobbnak ítélt pályázatok személyes meghallgatása: január - február Díjátadó: február 21., Helyszín: Loffice Aranyfokozatú támogató: A díj támogatói Ezüstfokozatú támogató: Bronzfokozatú támogató:

5 Partnerek: Médiatámogató:

6 A pályázattal, nyereményekkel kapcsolatban folyamatosan hírt adunk a honlapunkon és közösségi média oldalainkon. További információ: Tóth Annamária szakmai vezető coach, tréner, szervezetfejlesztő toth.annamaria@coachingteam.hu

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/90-1/2015/I Üi.: Tóth Ferenc Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Best of Makó turisztikai pályázat kiírása

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kereskedelmi Bank Rt. által 1988. december 17-én a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem javára létesített UNIVERSITAS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alapító dokumentum szellemében a 2016-os

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. 1. Célja

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. 1. Célja BALATONVILÁGOS JÖVŐJÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ 1. Célja A Balatonvilágos Jövőjéért Közalapítvány (későbbiekben Alapítvány) abból az okból állította össze jelen Pályázati dokumentációt, hogy

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 2011. április 28-i ülés.9. sz. napirendi pontja Tárgy: Javaslat a "Virágos Új Kőbánya" pályázat kiírására Tisztelt Kerületfejlesztési és

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált

Részletesebben

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal.

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal. Pályázati felhívás A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány a Szívünk Napja Szív Világnapja 2010. évi országos megrendezésére az alábbi pályázatot hirdeti meg. 1.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2011. évi Észak-magyarországi Regionális INNOVÁCIÓS DÍJ elnyerésére A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési, valamint

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

Kisbolygó-látogatások

Kisbolygó-látogatások Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ RIPORT. Az Év Coaching Szemléletű Szervezete pályázati kiírásról szóló közlemény sajtómegjelenései. 2015. október 2.

ÖSSZESÍTŐ RIPORT. Az Év Coaching Szemléletű Szervezete pályázati kiírásról szóló közlemény sajtómegjelenései. 2015. október 2. ÖSSZESÍTŐ RIPORT Az Év Coaching Szemléletű Szervezete pályázati kiírásról szóló közlemény sajtómegjelenései 2015. október 2. 1 Médiamegjelenések Sorszám Médium címe Médium típusa Médium hatóköre Megjelenés

Részletesebben

1. Felhívás. 2. Általános tudnivalók

1. Felhívás. 2. Általános tudnivalók Pályázati felhívás Az intézményi tanácsadás folyamatára történı felkészítés- hátrányos helyzető gyermekek integrált oktatása, együttnevelése szakterület, illetve Integrációs tanácsadók felkészítése az

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A díj célja A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált szakképzés társadalmi megbecsülését Magyarországon.

Részletesebben

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni. Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi

Részletesebben

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása A Szobért-Szobiakért Közalapítvány Kuratóriuma az Alapító Okiratban foglalt célok elérése érdekében pályázatot hirdet Szob település lakói életkörülményeinek

Részletesebben

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN 78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu Sokféleképpen válhat az egyénbôl egyéniség. A díj A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívással fordul a vállalatokhoz,

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő

Részletesebben

Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj

Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói részére !! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói részére Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum felismerte, miben

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS Less Myths more Practice A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata. A

Részletesebben

Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság. 2014.

Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság. 2014. Felhívás pályázati együttműködésre a TÁMOP-6.1.1-12/1-2013-0001 azonosító számú, Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása című kiemelt projekt Egészségfejlesztő Kórházak alprojektjének megvalósítása

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) 1990- ben alakult azzal a céllal, hogy szakmai és pénzügyi támogatása révén elősegítse

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. a) (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-49 /2015 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil

Részletesebben

Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj

Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai:

Részletesebben

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére A Földművelésügyi Minisztérium (FM) Környezetügyért felelős Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére Pályázati felhívás Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Bécsi Egyetem és a Balassi Intézet között létrejött BBI-1056/2003.

Részletesebben

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2013 cím elnyerésére

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2013 cím elnyerésére P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2013 cím elnyerésére A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

Pályázati kiírás. Pályázatot kiíró: Csana Háttérszolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Tavasz 56. PIER-00022

Pályázati kiírás. Pályázatot kiíró: Csana Háttérszolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Tavasz 56. PIER-00022 Csanaháttér által ajánlott könyvelő - Pályázati kiírás Pályázatot kiíró: Csana Háttérszolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Tavasz 56. I. Pályázat célja és háttere 1. Részcélok A Csana

Részletesebben

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre PÁLYÁZAT alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre A pályázat kiírója: A pályázat beadási határideje: A pályázat

Részletesebben

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati címe: Tehetséges óvodáskorú gyermekek

Részletesebben

Országos Egészségfejlesztési Intézet

Országos Egészségfejlesztési Intézet Országos Egészségfejlesztési Intézet (Budapest, Nagyvárad tér 2.) pályázatot hirdet egészségfejlesztő konzulens munkakör betöltésére Munkakör pontos megnevezése: egészségfejlesztő konzulens Főbb feladatai:

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) eredményei Milos Katalin, Pályázatkezelési igazgató Veszprém, 2013.12.05. GOP 1-3. prioritás Eredmények 2007-2013* 42

Részletesebben

Non-profit Vezetői Akadémia 2015.

Non-profit Vezetői Akadémia 2015. PÁLYÁZAT Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. Non-profit Vezetői Akadémia 2015. pályázatot hirdet non-profit szervezetek számára, vezetőképzés-fejlesztés tárgyában I. A pályázat célja Az

Részletesebben

Pályázati felhívás EÁS FELHÍVÁS. Legyen Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018-ban!

Pályázati felhívás EÁS FELHÍVÁS. Legyen Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018-ban! EÁS FELHÍVÁS Pályázati felhívás Legyen Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018-ban! Korlátolt Felelősségű Társaság 1. A pályázat bemutatása Az (OFA Nonprofit Kft.) harmadik alkalommal hirdeti meg Az Év Felelős

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv A 2016. április 6-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (41-42/2016. sz. önkormányzati határozat) (-/2016. sz. önkormányzati

Részletesebben

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kárpát-medencei fotópályázat Pályázati kategória kódja: REB-15-FOTO Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról!

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Versenykiírás Szereted Arany János műveit? Érdekesnek találod az életét? Izgat a filmkészítés? Szeretsz történeket (mozgó)képben vagy rajzban elmesélni? Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Az ARANYFESZT

Részletesebben

' ' KIIRAS BEKULDENDO MUNKAK: PRIZMA KREATÍV PR DÍJ

' ' KIIRAS BEKULDENDO MUNKAK: PRIZMA KREATÍV PR DÍJ KIIRAS PRIZMA KREATÍV PR DÍJ A verseny kiírója, a Kreatív Csoport termékeinek kiadója, a Professional Publishing Hungary Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai pr-projekteket és ügynökségeket,

Részletesebben

Pályázati felhívás Tudományos és Technológiai (TéT) attaséi poszt betöltésére Berlinben

Pályázati felhívás Tudományos és Technológiai (TéT) attaséi poszt betöltésére Berlinben Pályázati felhívás Tudományos és Technológiai (TéT) attaséi poszt betöltésére Berlinben A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) a Külügyminisztériummal egyetértésben pályázatot hirdet tudományos és technológiai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány  Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Pályázz Paul Bocuse szakácskésre

Pályázz Paul Bocuse szakácskésre Pályázz Paul Bocuse szakácskésre Pályázati kiírás szakács tanulók részére Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (cím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 9-11., Adószám: 18694882-1-41, Bírósági bejegyzés:

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

A Szövetség folytatva a hagyományt idén, 2016-ban is kiírja a pályázatot!

A Szövetség folytatva a hagyományt idén, 2016-ban is kiírja a pályázatot! CSR Best Practice 2016. pályázati kiírás A Magyar PR Szövetség 2007-ben hirdette meg első alkalommal a vállalati felelősségvállalás hazai példaértékű gyakorlatait bemutató CSR Best Practice pályázatot.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Kivonat) 2. Az Alapítvány neve: Kovács Kinga Emlékalapítvány. 3. Az Alapítvány székhelye: 6076 Ágasegyháza, Felszabadulás u.62.

ALAPÍTÓ OKIRAT (Kivonat) 2. Az Alapítvány neve: Kovács Kinga Emlékalapítvány. 3. Az Alapítvány székhelye: 6076 Ágasegyháza, Felszabadulás u.62. ALAPÍTÓ OKIRAT (Kivonat) 1. Az alapítók neve, lakcíme: Kovács Lajos 6076 Ágasegyháza, Felszabadulás u. 62. Kovács Lajosné született Farkas Mária 6076 Ágasegyháza, Felszabadulás u. 62. 2. Az Alapítvány

Részletesebben

Célterület: nincs korlátozás a tevékenységi területre vonatkozóan. Előnyt élveznek a helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő projektek.

Célterület: nincs korlátozás a tevékenységi területre vonatkozóan. Előnyt élveznek a helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő projektek. A pályázati program fő célja: A márka neve: Háromszék! - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A helyi értékek, sajátosságok védelme, a velük való gazdálkodás fontosságának tudatosítása a polgárokban. Helyi értékek: kulturális,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő- testülethez -

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő- testülethez - MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701. Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 171 /2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-

Részletesebben

1/10/2012. számú pályázati kiírás

1/10/2012. számú pályázati kiírás 1/10/2012. számú pályázati kiírás A Juventas a rászorulókért Alapítvány 1/10/2012 számon nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti súlyos vagy krónikus betegségben szenvedő, fogyatékossággal élő, illetve mindezen

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA, BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK, A BEADÁS

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 11. szám 2013. március 25. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 11. szám 2013. március 25. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 11. szám 2013. március 25. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása

Munkahelyi képzések támogatása Mnkahelyi képzések támogatása Mikro-,kis-és középvállalatok mnkavállalói számára GINOP-6.1.6. Előadó: Tóth László cégvezető, közgazdász, képzési és pályázati tanácsadó Mondo Nyelviskola és Felnőttképzési

Részletesebben

Kiskunok Vidékéért Egyesület 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 7. Tel./Fax: 06-77/ 492-716

Kiskunok Vidékéért Egyesület 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 7. Tel./Fax: 06-77/ 492-716 Híreink címszavakban Felhívás Fiatalok vállalkozóvá válása GINOP pályázathoz Felhívás Fiatalok vállalkozóvá válása (GINOP) pályázathoz Magyarország Kormánya felhívása a vállalkozásindítással, vállalkozásfejlesztéssel

Részletesebben

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet Hagyatkozz a múltra, alkoss a jelennek, alapozd meg a jövőt! A magyaros motívumkincs aktualizálásával a Fütyülős új divatot teremt. Most te is részese lehetsz a trend-brand építésének! A Fütyülős és az

Részletesebben

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT 1 BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT TARTALOM 1. PÁLYÁZAT ADATAI ÉS FELTÉTELEI... 3 1.1 AJÁNLATKÉRŐ... 3 1.2 PÁLYÁZAT CÉLJA... 3 1.3 PÁLYÁZAT TÍPUSA... 3 1.4 PÁLYÁZÓI FELTÉTELEK...

Részletesebben

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ ÉPÍTŐELEME cím elnyerésére 2014 Az Év Felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja: KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy: EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesek nem-formális tanulási folyamatát támogató képzések, találkozók: - Megérkezés utáni képzés (2 alkalom) - Félidős értékelő találkozó (2

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Kisvárda és vonzáskörzete Foglalkoztatás jellege:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XII. évfolyam 8. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2011. AUGUSZTUS 26. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 175/2011. (VIII.25.) sz. hat. A Városgazdálkodási Kft. ügyvezetőjének lemondása

Részletesebben

2014/2015-ös tanév 2. félév

2014/2015-ös tanév 2. félév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve oktatók, nem oktatói személyzet kiegészítő pénzügyi támogatására 2014/2015-ös tanév 2. félév

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

ÉRTHETŐEN A TELJESEBB ÉLETEMÉRT,

ÉRTHETŐEN A TELJESEBB ÉLETEMÉRT, Alapítvány a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarai tagok részére pályázatot ír ki ÉRTHETŐEN A TELJESEBB ÉLETEMÉRT, azaz Nem az vagyok, ami megtörtént velem. Az vagyok, amivé válni akarok. című továbbképzésen

Részletesebben

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2019. augusztus 23. 14 óra 00 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? cselekvőképes magyar állampolgár aki egyetemi

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény intézményvezetői állására kiírt pályázat elbírálására

a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény intézményvezetői állására kiírt pályázat elbírálására J a v a s l a t a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény intézményvezetői állására kiírt pályázat elbírálására Előterjesztő: Ad hoc bizottság elnöke Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási

Részletesebben

MONT Izotópdiagnosztikai Alapítvány beszámoló. 2014. 02. 03. Dr. Radics Edit

MONT Izotópdiagnosztikai Alapítvány beszámoló. 2014. 02. 03. Dr. Radics Edit MONT Izotópdiagnosztikai Alapítvány beszámoló 2014. 02. 03. Dr. Radics Edit Változások 2013. ban Új Alapító Okirat (2012.? 2011.?) Új kuratórium Közhasznúság bejegyzése (2013. április 27.) Kötelező önállóság

Részletesebben

UGRÓDESZKA 2017 TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ PROGRAM

UGRÓDESZKA 2017 TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ PROGRAM UGRÓDESZKA 2017 TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ PROGRAM Miről lesz szó? Célcsoport Pályázat célja Mit értünk társadalmi vállalkozás alatt? Miért érdemes pályázni? Szervezeti formára vonatkozó előírások

Részletesebben

ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP

ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP-5.2.2-14-2015-00020 Hatályos: 2017.03.24. 1. Az Eljárásrend hatálya kiterjed: 1. A GINOP-5.2.2-14-2015-00020 azonosítószámú, Vállalkozz Itthon Junior Fiatalok vállalkozóvá

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A TEHETSÉGES DEBRECENI FIATALOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet olyan tehetséges, 14-19 év közötti debreceni fiatalok

Részletesebben

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ XIX. MAGYAR NYÍLT INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2017 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Pályázó! A Párizsi székhelyű FIABCI nemzetközi ingatlanszakmai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program jogtulajdonosa:

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. Pályázati felhívása (a GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. Pályázati felhívása (a GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. Pályázati felhívása (a GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) DJP Hálózat Területi Vezető munkakörre a Dél-alföldi régióban DAR Területi vezető 3 pozícióra, az alább

Részletesebben

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára!

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Scottie egy kis robot, aki azért járja az univerzumot, hogy a gyerekeket megtanítsa a robotika és a programozás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Vállalati trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu

Részletesebben

EFOP NYE-DUÁL- Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen, az Északkelet-Magyarországi térség felemelkedéséért

EFOP NYE-DUÁL- Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen, az Északkelet-Magyarországi térség felemelkedéséért című projekt keretében a hátrányos helyzetű célcsoportok támogatására, a hallgatók duális képzésben való részvételének támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nyíregyházi Egyetem pályázatot hirdet a 2018/2019.

Részletesebben

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:

Részletesebben

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2019. február 26. 16 óra 30 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? ü cselekvőképes ü magyar állampolgár ü aki egyetemi

Részletesebben

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta.

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta. 2010. évi 5. számú szabályzata a bírósági fogalmazók felvételi versenyvizsgájának részletes szabályairól szóló 2007. évi 5. számú OIT szabályzat módosításáról Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee Tanári ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3 2.

Részletesebben

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2015. január 28. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2015. január 28. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 38/2015.(I.28.) Kt. határozat Tárgy: 2015. január 28-i rendkívüli testületi ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Molnár Áron napirendjavaslatát az alábbiak szerint:

Részletesebben

TALENT PLANTATION. TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram

TALENT PLANTATION. TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram 2018 TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram Kompetenciafejlesztő tehetségprogram 21-30 év közötti egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak, frissdiplomásoknak,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE 1 1. A pályázat kiírója, lebonyolítója Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 1148 Budapest, Padlizsán utca 8. (Nem

Részletesebben

PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1

PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1 Kovács Ibolya Krisztina Ügyvezető igazgató PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1 Új Széchenyi Terv Innovációs pályázati lehetőségei Előadás vázlata I. Feltételek II. ÚSzT - Tudomány Innováció Program

Részletesebben

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Szeretjük a kihívásokat! TANÁCSADÁS FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁS KÖZVETÍTÉS PÁLYÁZATÍRÁS PROJEKTMENEDZSMENT

Részletesebben