Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Orbán Viktor s. k., miniszterelnök"

Átírás

1 82517 c) ellenőrzi a pályázatok szakmai és pénzügyi elszámolását, valamint ennek eredményéről kiértesíti a kedvezményezetteket, d) a támogató részére adatszolgáltatást nyújt, e) a lebonyolításra átadott pénzeszközök felhasználásáról részletes elszámolást készít a támogató részére és összeállítja a pályázatok monitoring jelentését a támogatói döntés előkészítésére, f) biztosítja a támogatási folyamat alatt a támogatással összefüggésben a pályázókkal történő kapcsolattartást. 10. Az R a helyébe a következő rendelkezés lép: 13. (1) Ha a támogatás időarányos kifizetésére a támogatási év június 30-áig nem kerül sor, ezt követően a támogatás egy összegben folyósítható. (2) A támogatás kedvezményezettje a támogatott feladat megvalósítása során köteles a támogató által nyújtott támogatás tényét honlapján, és a támogatás révén készült kiadványokon, nyomtatott anyagokon szöveggel, rendezvények esetében szóbeli közléssel, továbbá logó feltüntetésével, kifüggesztésével a támogatási szerződésben meghatározott módon jelezni. 11. Az R. 14. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az e rendelet alapján nyújtott támogatások felhasználásának ellenőrzésére az államháztartásról szóló törvényt és az Ávr.-t kell alkalmazni azzal, hogy helyszíni ellenőrzésre az országos nemzetiségi önkormányzat székhelyén, telephelyén, illetve a támogatás felhasználásának helyszínén is sor kerülhet. 12. Az R a helyébe a következő rendelkezés lép: 16. (1) A költségvetési évben a feladatalapú költségvetési támogatás alapjául szolgáló időszak április 1-től december 31-ig tart. (2) A költségvetési évben a települési nemzetiségi önkormányzat részére megállapítható működési költségvetési támogatás az egy települési és területi nemzetiségi önkormányzatra eső átlagtámogatás összegének a) 3%-a, ha a nemzetiséghez tartozók száma a településen négy főnél kevesebb, b) 50%-a, ha a nemzetiséghez tartozók száma a településen legalább négy, illetve legfeljebb harminc, c) 100%-a, ha a nemzetiséghez tartozók száma a településen legalább harmincegy, illetve legfeljebb ötven, d) 200%-a, ha a nemzetiséghez tartozók száma a településen meghaladja az ötvenet. 13. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a) az R. 15. (1) bekezdésében a a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel szövegrész, b) az R. 15. (2) bekezdése. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök A Kormány 438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelete a finanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók adósságának rendezésére fordítható konszolidációs támogatásról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 6. és a 7., valamint a 2. melléklet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény 83. (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. (1) Az 1. melléklet szerinti egészségügyi szolgáltató (a továbbiakban: egészségügyi szolgáltató) konszolidációs támogatásban (a továbbiakban: konszolidációs támogatás) részesül. (2) A konszolidációs támogatás összegét az 1. melléklet tartalmazza.

2 Az egészségügyi szolgáltató a konszolidációs támogatást kizárólag a október 31-ig lejárt szállítói tartozása csökkentésére fordíthatja és december 31-éig használhatja fel. A fel nem használt összeget az egészségügyi szolgáltató az Egészségbiztosítási Alap részére január 31-ig köteles visszatéríteni. 3. (1) A konszolidációs támogatás jogszerű felhasználását a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: KEHI) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. -ában meghatározott hatáskörében eljárva április 30-ig ellenőrzi. Az egészségügyi szolgáltató köteles a konszolidációs támogatás felhasználását alátámasztó valamennyi dokumentumot megőrizni a számvitelre vonatkozó törvényben meghatározott ideig, és azokat a KEHI ellenőrzéséhez rendelkezésre bocsátani. Az ellenőrzés eredményéről a KEHI május 31-ig tájékoztatja az egészségbiztosításért felelős minisztert (a továbbiakban: miniszter). (2) A jogosulatlanul felhasznált visszatérítendő összeg mértékét és a visszatérítés határidejét az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás alapján a miniszter állapítja meg. A visszatérítésre kötelezést a visszatérítésre kötelezett egészségügyi szolgáltatóval és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (a továbbiakban: finanszírozó) közölni kell. (3) A fel nem használt és határidőre vissza nem térített, valamint a jogosulatlanul felhasznált konszolidációs támogatást az egészségügyi szolgáltató a január 31-i határidő lejártát követő időszakra számított, a január 31-én érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összegben köteles visszafizetni. (4) A visszatérítés határidejének eredménytelen elteltét követően a finanszírozó jogosult a kamattal növelt visszatérítendő összeget három egyenlő részletben levonni az egészségügyi szolgáltató részére esedékes havi finanszírozási összegből. 4. (1) A finanszírozó az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú mellékletében a Célelőirányzatokon belül az Adósságkonszolidáció támogatására fordítható kiadásokra rendelkezésre álló előirányzat mértékéig nyújtja a konszolidációs támogatást. (2) A finanszírozó a konszolidációs támogatást november 25-ig utalványozza. 5. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 6. Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) a következő 76/B. -sal egészül ki: 76/B. A november 1-jén hatályos finanszírozási szerződéssel rendelkező betegszállító szolgáltatót 2013 novemberében egyszeri kiegészítő díjazás illeti meg. A szolgáltató kiegészítő díjazásban a 2013-ban részére kifizetett finanszírozási összegének arányában részesül az érintett előirányzat tárgyhavi növekményének összegéből. 7. A Kr. 5. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

3 melléklet a 438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelethez A B 1. Intézmény Támogatási összeg (ezer forintban) 2. Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan Almási Balogh Pál Kórház, Ózd Állami Szívkórház, Balatonfüred Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet, Tata Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza, Kecskemét Bajai Szent Rókus Kórház, Baja Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Budapest Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium, Komló-Sikonda Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Gyula Bethesda Gyermekkórház, Budapest Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Miskolc Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest Budapesti Szent Ferenc Kórház Bugát Pál Kórház, Gyöngyös Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Szentes Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ, Hódmezővásárhely-Makó Csornai Margit Kórház Deák Jenő Kórház, Tapolca Debreceni Egyetem Dombóvári Szent Lukács Kórház Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Balassagyarmat Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet, Békéscsaba Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet, Budapest Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő, Pápa Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu Heim Pál Gyermekkórház, Budapest Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet, Budapest Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Szolnok Jávorszky Ödön Kórház, Vác Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa Karolina Kórház-Rendelőintézet, Mosonmagyaróvár Károlyi Sándor Kórház, Budapest Kátai Gábor Kórház, Karcag

4 Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft Kemenesaljai Egyesített Kórház, Celldömölk Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, Debrecen Keszthelyi Kórház Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet, Edelény Komlói Egészségcentrum Magyar Imre Kórház, Ajka Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger Mátrai Gyógyintézet, Mátraháza MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok MAZSIHISZ Szeretetkórház, Budapest Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet MH Egészségügyi Központ Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Misszió Egészségügyi Központ, Veresegyház Mohácsi Kórház Nagyatádi Kórház Nyírő Gyula Kórház, Budapest Orosházi Kórház Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Országos Onkológiai Intézet Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Országos Sportegészségügyi Intézet Parádfürdői Állami Kórház Pécsi Tudományegyetem Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Budapest Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Selye János Kórház, Komárom Semmelweis Egyetem, Budapest Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Nyíregyháza Szakorvosi Rendelőintézet, Monor Szakorvosi Rendelőintézet, Nagykáta Szegedi Tudományegyetem Szent Borbála Kórház, Tatabánya Szent Imre Kórház, Budapest Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, Budapest Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján Szent Margit Kórház, Budapest

5 Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet, Dunaújváros Szent Rókus Kórház és Intézményei, Budapest Szigetvári Kórház Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd Tolna Megyei Balassa János Kórház, Szekszárd Tüdőgyógyintézet, Törökbálint Uzsoki utcai Kórház, Budapest Vaszary Kolos Kórház, Esztergom Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft., Harkány 3 000

6 melléklet a 438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelethez 5. számú melléklet a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelethez Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás Megnevezés évi módosított el irányzat Millió forint Praxisfinanszírozás ,0 Eseti ellátás díjazása 649,3 Ügyeleti szolgálat ,2 1. Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás összesen ,5 Véd n i szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem Iskolaegészségügyi ellátás 2 217,1 Véd n i ellátás ,8 Anya-, gyermek- és csecsem védelem 483,4 MSZSZ: gyermekgyógyászat 121,6 MSZSZ: n gyógyászat 96,3 2. Véd n i szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem összesen ,2 3. Fogászati ellátás ,8 5. Betegszállítás és orvosi rendelvény halottszállítás 6 296,9 8. M vesekezelés ,1 9. Otthoni szakápolás 4 337,6 11. M ködési költségel leg 500,0 Célel irányzatok Bázisfinanszírozott fekv beteg-szakellátás 8,9 Méltányossági alapon történ térítések 3 783,1 Alapellátási vállalkozás támogatási átalánydíj 4 208,0 A évi illetmény- és bérnövelés évi fedezete ,4 Egészségügyi dolgozók béremelésének fedezete ,4 Egyes egészségügyi intézmények egészségügyi dolgozóinak kereset-kiegészítése Az egészségügyi dolgozók pénzellátást helyettesít jövedelemkiegészítése 3 800,0 Adósságkonszolidáció támogatása ,2 13. Célel irányzatok összesen ,4 15. Mentés ,4 17. Laboratóriumi ellátás ,0 Összevont szakellátás Járóbeteg-szakellátás ,9 Fekv beteg-szakellátás ,5 ebb l: aktív fekv beteg-szakellátás ,9 krónikus fekv beteg-szakellátás ,6 bázis finanszírozású szakellátás (BVOP) 1 000,0 Extrafinanszírozás 500,0 Speciális finanszírozású szakellátás ,1 18. Összevont szakellátás összesen ,5 ÖSSZESEN ,4 523,4

Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód

Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód Tájékoztatás Az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók működési támogatásáról szóló 388/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. (2) bekezdés szerinti működési támogatásról Megye 01 1052

Részletesebben

438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet

438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet 438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet a finanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók adósságának rendezésére fordítható konszolidációs támogatásról hatályos: 2013.11.20-2013.11.20

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatala irományszám :,!L I g `J--- Érkezett : 2016 FEBR 2 5. Írásbeli kérdés

Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatala irományszám :,!L I g `J--- Érkezett : 2016 FEBR 2 5. Írásbeli kérdés Anin, o nem a mnn$irn. ' FE26Rniiw. i11i~il!~i~ l w. _ IJi 1111"I~IiN YI I II1 rry. ry Dr. Lukács László György országgyűlési képvisel ő Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Országgy űlés Hivatala

Részletesebben

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Gyermekgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Belgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátria 6500 Baja, Rókus u.

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Kapacitás változás Krónikus ellátásba konvertált aktív ágy Ágyszám eft Ágyszám eft Ágyszám eft. Járóbeteg ellátásba konvertált aktív ágy

Kapacitás változás Krónikus ellátásba konvertált aktív ágy Ágyszám eft Ágyszám eft Ágyszám eft. Járóbeteg ellátásba konvertált aktív ágy 1. táblázat Megye Bács- Kiskun Bács- Kiskun Bács- Kiskun Bács- Kiskun Pályázat "Az egészségügyi ellátórendszer struktúraátalakításának támogatására az intézményi átalakítások megkezdésére" 2006. A) Ágyszám-csökkentés

Részletesebben

OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme

Részletesebben

2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató

2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató 11/04/2013 S71 Tagállamok - re irányuló szerződés - Előzetes tájékoztató hirdetmény - Nem alkalmazható I. II.B. III. VI. HU-Budapest: Vérzés elleni szerek 2013/S 071-118058 Előzetes tájékoztató 2004/18/EK

Részletesebben

Támogatás mértéke (Ft)

Támogatás mértéke (Ft) CSALÁDBARÁT SZÜLÉSZET PÁLYÁZATI PROGRAM CSALÁDBARÁT, CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZETI ÉS KORASZÜLÖTT INTENZÍV ELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CSBSZ 2018 CÍMŰ PÁLYÁZAT NYERTES INTÉZMÉNYEI Támogatott

Részletesebben

Támogatási összeg eft Bajai Kórház Betegelőjegyzési rendszer kiépítésére. 7 100. Városi Ön. Kórház-Ri., Kalocsa IT technológia fejlesztésére.

Támogatási összeg eft Bajai Kórház Betegelőjegyzési rendszer kiépítésére. 7 100. Városi Ön. Kórház-Ri., Kalocsa IT technológia fejlesztésére. Pályázat "Az egészségügyi ellátórendszer struktúraátalakításának támogatására az intézményi átalakítások megkezdésére" 2006. B) További szempontok szerint 2. táblázat Megye Baranya Baranya Békés Pályázó

Részletesebben

Cegléd város Önkormányzat Toldy. 2700 Cegléd Törteli u. 1-3 2009.02.05 visszavonásig teljes. Ferenc Kórház

Cegléd város Önkormányzat Toldy. 2700 Cegléd Törteli u. 1-3 2009.02.05 visszavonásig teljes. Ferenc Kórház Influenza aktivitás miatt elrendelt és részleges látogatási tilalom a fekvőbeteg-ellátó intézetekben Régió neve Címe Látogatási tilalom kezdete Látogatási tilalom vége Érintett osztályok Közép-magyarország

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 173/2015. (VII. 2.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az egyes egészségügyi

Részletesebben

Progress zivitási szint. Szakma kód. típus. Sebészet 0200 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás

Progress zivitási szint. Szakma kód. típus. Sebészet 0200 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás jegyű Baranya 000231 Siklósi Kórház Nonprofit Kft. 7800 Siklós, Baross G. u. 6. 345,3 Baranya 031333 URO-CLIN Kft. 7621 Pécs, Perczel Miklós u. 11/1. 840,0 Baranya 000215 Komlói Egészségcentrum 7300 Komló,

Részletesebben

OSAP IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

OSAP IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2003 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme

Részletesebben

GYEMSZI ELŐZETES ÖSSZESÍTETT TÁJÉKOZTATÓ ADATOK Energetikai beszerzések

GYEMSZI ELŐZETES ÖSSZESÍTETT TÁJÉKOZTATÓ ADATOK Energetikai beszerzések GYEMSZI ELŐZETES ÖSSZESÍTETT TÁJÉKOZTATÓ ADATOK Energetikai beszerzések A közösségi értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések (a beszerzendő áruk egybeszámított értéke eléri a nettó: 60 690 330 Ft-ot)

Részletesebben

Magyar joganyagok - 205/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet - az egészségügyi szolgáltatá 2. oldal 2. Az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dol

Magyar joganyagok - 205/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet - az egészségügyi szolgáltatá 2. oldal 2. Az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dol Magyar joganyagok - 205/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet - az egészségügyi szolgáltatá 1. oldal 205/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának

Részletesebben

hatályos_

hatályos_ 184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az egyes egészségügyi

Részletesebben

Top 200 NEAK-finanszírozott egészségügyi szolgáltató

Top 200 NEAK-finanszírozott egészségügyi szolgáltató 2018 NEAK-toplisták a 200 legnagyobb egészségügyi szolgáltató Top 200 NEAK-finanszírozott egészségügyi szolgáltató Rangsor NEAK-árbevétel (millió forint) Szolgáltató neve 2017 2016 2016 2017 2017/16 (%)

Részletesebben

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk adatai IV. kötet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2008 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma

Részletesebben

Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai

Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat IV. kötet Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai 2013 Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai

Részletesebben

OSAP IV. kötet. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

OSAP IV. kötet. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet OSAP 1626 Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2005 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy

Részletesebben

Közremûködõ szerzõdések adatai

Közremûködõ szerzõdések adatai OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat V. kötet Közremûködõ szerzõdések adatai 2014 ENKK Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ TARTALOM K/1. Közreműködői szerződésekről adatjelentést

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 2/2018. (II. 1.) Korm. rendelet az egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók, valamint a szociális ágazatban egészségügyi munkakörben dolgozók béremelésével összefüggésben egyes kormányrendeletek

Részletesebben

1325/2013. (VI. 12.) Korm. határozat. az egészségügyi infrastrukturális beruházások többlet-támogatásáról

1325/2013. (VI. 12.) Korm. határozat. az egészségügyi infrastrukturális beruházások többlet-támogatásáról A Kormány 1325/2013. (VI. 12.) Korm. határozat az egészségügyi infrastrukturális beruházások többlet-támogatásáról hatályos: 2013.06.12-1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Társadalmi Infrastruktúra

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Aneszteziológiai alapképzés 6 hónap (Terv3) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 Aneszteziológiai és Intenzív terápiás és Dr. Völgyes Barbara 6 hónap 6 fő 2012.09.15.

Részletesebben

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk adatai IV. kötet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2006 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma

Részletesebben

I. MELLÉKLET. 1 HU Hirdetményminta 1 Előzetes tájékoztató

I. MELLÉKLET. 1 HU Hirdetményminta 1 Előzetes tájékoztató I. MELLÉKLET 1 HU Hirdetményminta 1 Előzetes tájékoztató EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail:

Részletesebben

87/2018. (IV. 24.) Korm. rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1. hatályos:

87/2018. (IV. 24.) Korm. rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1. hatályos: Tartalom: 87/2018. (IV. 24.) Korm. rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1 hatályos: 2018.04.25-2018.04.26 1. Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási

Részletesebben

A Kormány a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény 83. (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

A Kormány a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény 83. (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, 205/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az egyes egészségügyi

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyermek-rehabilitációs gyakorlat 1 hónap (Terv ) Magyarországi Református Egyház Bethesda 1146 Budapest Bethesda u. 3. 422-2704 364-9070 Rehabilitációs Dr. Paraicz Éva 1 hónap 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15.

Részletesebben

Szakmak ód. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás

Szakmak ód. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás Szakma Baranya Dél- dunántúl 000231 Siklósi Kórház Nonprofit Kft. 7800 Siklós, Baross G. u. 6. 345,3 Baranya Dél-dunántúl 031333 URO-CLIN Kft. 7621 Pécs, Perczel Miklós u. 11/1. 840,0 Baranya Dél- dunántúl

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyermek-rehabilitációs gyakorlat 1 hónap (Terv ) Magyarországi Református Egyház Bethesda 1146 Budapest Bethesda u. 3. 422-2704 364-9070 Rehabilitációs Osztály Dr. Paraicz Éva 1 hónap 2 fő 2012.09.15.

Részletesebben

Elrendelés kezdete Mohács, Szepessy tér Kalocsa, Kossuht L. u

Elrendelés kezdete Mohács, Szepessy tér Kalocsa, Kossuht L. u Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelye 7621 Pécs Széchenyi tér 5 7624 Pécs, Rákóczi út 2. 2019.01.24 teljeskörű 6300 Kalocsa, Kossuht L. u. 34-36. 2019.01.24

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 6 hónap 1 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. Budai Irgalmasrendi Kórház

Részletesebben

PKF / / 2016-NF M. Varju László úr részér e országgyűlési képvisel ő Budapest Széchenyi rkp

PKF / / 2016-NF M. Varju László úr részér e országgyűlési képvisel ő Budapest Széchenyi rkp Ors zággyűlés Hivatala NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIU M Irományszám :,~ AA49d' l71 Érkezett : 2Ó18 JÚL 07. ' PKF / 16388-7 / 2016-NF M Varju László úr részér e országgyűlési képvisel ő Budapest Széchenyi

Részletesebben

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök 83424 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 199. szám A Kormány 1885/2013. (XI. 29.) Korm. határozata az egészségügyi tárgyú, uniós finanszírozású projektek támogatástartalmának az önerő halasztott hozzárendelésével

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 3 hónap 1 fő 2013.11.20. - 2016.09.15. Budai Irgalmasrendi Kórház

Részletesebben

Szakmak ód. Szakma megnevezése. Sebészet 0200 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás. Sebészet 0200 egynapos ellátás

Szakmak ód. Szakma megnevezése. Sebészet 0200 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás. Sebészet 0200 egynapos ellátás Szakma mosításának a a Baranya Dél- dunántúl 000231 Siklósi Kórház Nonprofit Kft. 7800 Siklós, Baross G. u. 6. 345,3 Baranya Dél-dunántúl 031333 URO-CLIN Kft. 7621 Pécs, Perczel Miklós u. 11/1. 840,0 Baranya

Részletesebben

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Kalocsa, Kossuht L. u

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Kalocsa, Kossuht L. u Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelye 7300 Komló, Majális tér 1. 2019.01.17 es 7621 Pécs Széchenyi tér 5 7624 Pécs, Rákóczi út 2. 2019.01.24 teljeskörű 6300 Kalocsa,

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Kormányrendeletek

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Kormányrendeletek M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 118. szám 11983 III. Kormányrendeletek A Kormány 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelete az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz

Részletesebben

Az egészségügyi miniszter 2/2010. (I. 27.) EüM tájékoztatója

Az egészségügyi miniszter 2/2010. (I. 27.) EüM tájékoztatója Az egészségügyi miniszter 2/2010. (I. 27.) EüM tájékoztatója a 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet 2-3. számú mellékletének indikációs pontjaiban feltűntetett kijelölt intézmények, illetve szakorvosok listájáról

Részletesebben

Elrendelés kezdete Mohács, Szepessy tér Kalocsa, Kossuht L. u

Elrendelés kezdete Mohács, Szepessy tér Kalocsa, Kossuht L. u Megye Kórház neve Cím/Telephely Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelye Belgyógyászati 7621 Pécs Széchenyi tér 5 7624 Pécs, Rákóczi út 2. 2019.01.24 teljeskörű

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 6 hónap 4 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. III. Belgyógyászat / Endokrinológia-

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

Tartalom és módosított rendeletek:

Tartalom és módosított rendeletek: 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól hatályos: 2016.08.18-2016.12.31

Részletesebben

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve I.sz. Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve I.sz. Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA 6000 KECSKEMÉT NYÍRI ÚT 38. (76) 516-726 (76)519-852 gurzonetm@kmk.hu Dr. Gúrzóné Dr. Túri Magdolna BAJAI KÓRHÁZ 6500 BAJA RÓKUS U. 10. (79) 422-233 (79) 420-922

Részletesebben

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve Ir. szám Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve Ir. szám Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA 6000 KECSKEMÉT NYÍRI ÚT 38. (76) 516-726 (76)519-852 gurzonetm@kmk.hu Dr. Gúrzóné Dr. Túri Magdolna BAJAI KÓRHÁZ 6500 BAJA RÓKUS U. 10. (79) 422-233 (79) 420-922

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati osztályon 2 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 2 hónap 2 fő 2012.09.15.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat gyermek rehabilitációs osztályon 2 hét (Terv ) Gyermekneurológiai Osztály Dr. Fogarasi András 2 hét 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. EEG laboratóriumi gyakorlat

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános (felnőtt) sebészet 6 hónap (Terv2) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Dr. Bányász Zsolt 6 hónap 1 fő 2014.01.01.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyakorlat gyermek- és ifjúságpszichiátriai képzőhelyen 6 hónap (Terv ) Fejér Megyei Szent György Kórház 8000 Székesfehér Seregélyesi út 22/535-500/1011 22/595-642 Gyermek és Ifjúsági Ideggondozó Intézet

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános nőgyógyászati képzés (folyt.) 3 hónap (Terv3) Egyesített Szent István és Szent László Kórház- 1097 Budapest Nagyvárad tér 455 5701 216 1493 Szülészeti-nőgyógyászati és Nőgyógyászati Dr. Siklós

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 2 hónap 2 fő 2011.09.01. - 2015.09.01. III. Belgyógyászat / Endokrinológia-

Részletesebben

Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai

Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat IV. kötet Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai 2014 ENKK Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ 2014 IV. kötet - Kórházak és

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Kardiológiai rehabilitációs gyakorlat 1 hónap (Terv ) Állami Szívkórház, Balatonfüred 8230 Balatonfüred Gyógy tér 2. 06 87 584 584 06 87 584 588 I-es Kardiológiai Rehabilitációs Dr. Endersz Frigyes 1 hónap

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyermek-rehabilitációs osztályos gyakorlat 21 hónap (Terv ) Magyarországi Református Egyház Bethesda 1146 Budapest Bethesda u. 3. 422-2704 364-9070 Rehabilitációs Osztály Dr. Paraicz Éva 21 hónap 2 fő

Részletesebben

Árubeszerzés. 48810000-9 110 236 220 Ft beszerzése, telepítése és bevezetése) (TIOP-233)

Árubeszerzés. 48810000-9 110 236 220 Ft beszerzése, telepítése és bevezetése) (TIOP-233) Sorszám Közbeszerzés tárgya Tervezett eljárási típus Árucsoport CPV kód Becsült érték (nettó HUF) Eljárás megindításának tervezett időpontja Szerződés teljesítésének várható időpontja, vagy a szerződés

Részletesebben

Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai

Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat IV. kötet Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai 2015 ENKK Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános (felnőtt) sebészet 6 hónap (Terv2) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Dr. Bányász Zsolt 6 hónap 1 fő 2014.01.01.

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

Észak-Magyarország 5 481 3 404. 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969

Észak-Magyarország 5 481 3 404. 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969 aktív Észak-Magyarország 5 481 3 404 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969 Koch Róbert Kórház, Edelény 140 94 15 Intenzív ellátás 5 0 19 Tüdőgyógyászat 135 0 40 Krónikus ellátás 0 44 41 Rehabilitáció 0 50

Részletesebben

Egészségügyi ágazat. Kórházak és önálló járóbeteg- szakrendelők adatai. IV. kötet

Egészségügyi ágazat. Kórházak és önálló járóbeteg- szakrendelők adatai. IV. kötet Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg- szakrendelők adatai IV. kötet 2009 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme megyénként, intézetenként és az ellátás

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Fejfájáscentrumok Magyarországon

Fejfájáscentrumok Magyarországon Fejfájáscentrumok Magyarországon B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ideggyógyászati szakrendelés (ügyeleti ambulancia is) Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Telefonszám: 46/515-200

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános nőgyógyászati képzés 8 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Dr. László Ádám Rész 3 hónap 1 fő 2012.09.01.

Részletesebben

Electricity. Info. Buyer. Description. Publish date 1/24/2014 4:20 AM. Version 1. Url http://com.mercell.com/permalink/42901811.

Electricity. Info. Buyer. Description. Publish date 1/24/2014 4:20 AM. Version 1. Url http://com.mercell.com/permalink/42901811. Electricity Info Version 1 Url http://com.mercell.com/permalink/42901811.aspx External tender id 25907-2014 Tender type Contract Award Document type Contract award Procurement procedure Vejledende kundgøring

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software Kórháznév Ir.szá m Város Utca, házszám Név http://www.foxitsoftware.com Beosztás Telefonszám For evaluation Faxszám only. E-mail Albert Sczweitzer Kórház-Rendelőintézet 3000 Hatvan Balassi Bálint út 16.

Részletesebben

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK 1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),

Részletesebben

Látogatási tilalom elrendelésének kezdete. Pécs, Ifjúság útja 13, Édesanyák útja 17., József Attila u.7. Rét utca 2, Pacsirta u.1, Akác u.1.

Látogatási tilalom elrendelésének kezdete. Pécs, Ifjúság útja 13, Édesanyák útja 17., József Attila u.7. Rét utca 2, Pacsirta u.1, Akác u.1. Megye Kórház neve Cím/ Telephely Látogatási tilalom elrendelésének kezdete A feloldás időpontja Érintett kórházi osztály (ok) PTE i Központ * Pécs, Ifjúság útja 13, Édesanyák útja 17., József Attila u.7.

Részletesebben

Látogatási tilalom elrendelésének kezdete. Pécs, Ifjúság útja 13, Édesanyák útja 17., József Attila u.7. Rét utca 2, Pacsirta u.1, Akác u.1.

Látogatási tilalom elrendelésének kezdete. Pécs, Ifjúság útja 13, Édesanyák útja 17., József Attila u.7. Rét utca 2, Pacsirta u.1, Akác u.1. Megye Kórház neve Cím/ Telephely Látogatási tilalom elrendelésének kezdete A feloldás időpontja Érintett kórházi osztály (ok) PTE * Pécs, Ifjúság útja 13, Édesanyák útja 17., József Attila u.7. Rét utca

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Fogászati anyagtan 7 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás József 7 hét 3 fő 2012.09.01. - 2016.09.01. Fogpótlástan 8 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás

Részletesebben

Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software Kórháznév Ir.szám Város Utca, házszám http://www.foxitsoftware.com Név Beosztás For Telefonszám evaluation only. Faxszám Albert Sczweitzer Kórház-Rendelőintézet 3000 Hatvan Balassi Bálint út 16. Dr. Stankovics

Részletesebben

Területi Szervezet. Illetékességi területe:

Területi Szervezet. Illetékességi területe: 1.számú melléklet Neve: Területi szervezetek Illetékességi területe: Fogorvosok e Budapesti Magyarország Budapest Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Csongrád Megyei

Részletesebben

hatályos: Egészségügyi dolgozók fix összegű bérkiegészítésének, béremelésének fedezete

hatályos: Egészségügyi dolgozók fix összegű bérkiegészítésének, béremelésének fedezete 215/2017. (VII. 26.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:

Részletesebben

Tartalomjegyzék Bevezetés... 1 Kórházi ágyszám- és betegforgalmi kimutatás fenntartónként... 5

Tartalomjegyzék Bevezetés... 1 Kórházi ágyszám- és betegforgalmi kimutatás fenntartónként... 5 Tartalomjegyzék Bevezetés... 1 Kórházi ágyszám- és betegforgalmi kimutatás fenntartónként... 5 Önkormányzati eü. intézmény... 7 Központi eü. intézmény... 7 Egyetem... 12 Vállalkozás... 12 Egyházi intézmény...

Részletesebben

Germany Bielefeld Evangelisches Krankenhaus Bielefeld

Germany Bielefeld Evangelisches Krankenhaus Bielefeld Baja Bajai Szent Rókus Kórház Paediatrics 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Internal Medicine 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Psychiatry 6500 Baja, Rókus u. 10.

Részletesebben

A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására

A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására Magyar Onkológusok Társasága XXVIII. Kongresszusa Budapest, 2009. november 14. A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására Dr. Boncz Imre 1,2, Donkáné Verebes Éva

Részletesebben

Közremûködõ szerzõdések adatai

Közremûködõ szerzõdések adatai OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat V. kötet Közremûködõ szerzõdések adatai 2013 Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Ambuláns sebészet, járóbeteg-rendelés 3 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 sebészeti, i és Mellkassebészeti Dr. Bányász Zsolt 3 hónap 2 fő 2014.01.01.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános sebészet 4 hónap (Terv3) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Dr. Bányász Zsolt 4 hónap 1 fő 2014.01.01.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Fogászati képzés egyetem képzőhelyen 17 hónap (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás József 17 hónap 3 fő 2012.09.01. - 2016.09.01. 2015.március 16. Lap: 1 / 18 Gyakorlat II. v. III.

Részletesebben

Elrendelés kezdete Mohács, Szepessy tér 7.

Elrendelés kezdete Mohács, Szepessy tér 7. Belgyógyászati 7621 Pécs Széchenyi tér 5 7624 Pécs, Rákóczi út 2. 2019.01.24 teljeskörű 2019.01.24 teljeskörű Siklósi Kórház Nonprofit Kft 7800 Siklós, Baross G.u. 6. 2019.01.25 teljeskörű Megye Kórház

Részletesebben

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7.

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7. Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi 7300 Komló, Majális tér 1. 2019.01.29 részleges Belgyógyászati Osztály, Pulmonológiai Rehabilitációs Mohácsi 7621 Pécs Széchenyi

Részletesebben

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7.

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7. Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi 7300 Komló, Majális tér 1. 2019.01.29 részleges Belgyógyászati Osztály, Pulmonológiai Rehabilitációs Mohácsi 7621 Pécs Széchenyi

Részletesebben

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7.

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7. Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi 7300 Komló, Majális tér 1. 2019.01.29 részleges Belgyógyászati Osztály, Pulmonológiai Rehabilitációs Mohácsi 7621 Pécs Széchenyi

Részletesebben

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7.

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7. Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi 7300 Komló, Majális tér 1. 2019.01.29 részleges Belgyógyászati Osztály, Pulmonológiai Rehabilitációs Mohácsi 7621 Pécs Széchenyi

Részletesebben

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7.

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7. Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi 7300 Komló, Majális tér 1. 2019.01.29 részleges Belgyógyászati Osztály, Pulmonológiai Rehabilitációs Mohácsi 7621 Pécs Széchenyi

Részletesebben

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Hitel Vadász - Online Hitel - Hitel keresõ Földhivatalok megyénként Bács-Kiskun Megyei földhivatalok listája Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala

Részletesebben

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7.

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Mohács, Szepessy tér 7. Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi 7300 Komló, Majális tér 1. 2019.01.29 részleges Belgyógyászati Osztály, Pulmonológiai Rehabilitációs Mohácsi 7621 Pécs Széchenyi

Részletesebben

Endret dato 11.10.2013 04:17

Endret dato 11.10.2013 04:17 Natural gas Generell Informasjon Versjon 2 Url http://com.mercell.com/permalink/40169219.aspx Ekstern anbuds ID 342021-2013 Konkurranse type: Tildeling Dokument type Kontraktstildeling Prosedyre Åpen anbudskonkurranse

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1025 1120. OLDAL 2010. február 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Fel hív juk Tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra

Részletesebben