FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
|
|
- Egon Fodor
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89) Szám:8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott rendkívüli, nyilvános testületi ülésén Jelen voltak: Takácsné Légrádi Edina polgármester Rujzam Antal alpolgármester Kocsis Tamás és Kungl Melinda és Mayer Nándor önkormányzati képviselők Meghívottak: dr. Ádám Renáta jegyző Veisz Györgyné Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke A meghívottak közül megjelent és minden napirend tárgyalásánál jelen volt: dr. Ádám Renáta jegyző Takácsné Légrádi Edina polgármester köszöntötte a nyilvános képviselő-testületi ülésen megjelenteket, és a jelenléti ív alapján megállapította, hogy a képviselők teljes létszámban megjelentek, így a testület határozatképes. A rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi ülést megnyitotta. Polgármester javasolta, hogy a képviselő-testület a meghívóban szereplő napirendi javaslatot fogadja el azzal a kiegészítéssel, hogy a vegyes ügyek között az alábbi napirendek megtárgyalása lenne szükséges: 1.) Előterjesztés a Pápai Rendőrkapitányság Farkasgyepű közbiztonságáról szóló 2.) Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában lévő buszvárók újjáépítésére árajánlatok beszerzéséről A képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértett és 5 szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot: Farkasgyepű Község Önkormányzat 53/2015. (IV.16.) számú Kt. határozata: Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.április 16-i rendkívüli, nyilvános ülésének napirendje:
2 1.) Előterjesztés a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa által jóváhagyott személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a fizetendő térítési díjakról szóló rendeletének jóváhagyásáról 2.) Előterjesztés a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa által jóváhagyott társulási hozzájárulási díj befizetésének jóváhagyásáról 3.) Előterjesztés törvényességi felhívásról 4.) Előterjesztés a Pápai Rendőrkapitányság Farkasgyepű közbiztonságáról szóló 5.) Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában lévő buszvárók újjáépítésére árajánlatok beszerzéséről NAPIREND TÁRGYALÁSA 1.) Napirend: Előterjesztés a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa által jóváhagyott személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a fizetendő térítési díjakról szóló rendeletének jóváhagyásáról Farkasgyepű Község Önkormányzat 54/2015. (IV.16.) számú Kt. határozata: Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa 6/2015.(III.31.) határozatával jóváhagyott intézményi térítési díj önkormányzati rendeletben történő megállapításával egyetért. Határidő: Folyamatos 2.) Napirend: Előterjesztés a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa által jóváhagyott társulási hozzájárulási díj befizetésének jóváhagyásáról
3 Farkasgyepű Község Önkormányzat 55/2015. (IV.16.) számú Kt. határozata: Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás felé a Farkasgyepű településre jutó ,-Ft, azaz kettőszázötvennyolcezer-négyszáznegyven forint tagi hozzájárulást két egyenlő részletben a Társulás számú bankszámlájára fizesse meg. Határidő: 1.részlet befizetésére 2015.mércius részlet befizetésére 2015.szeptember ) Napirend: Előterjesztés törvényességi felhívásról Farkasgyepű Község Önkormányzat 56/2015. (IV.16.) számú Kt. határozata: Farkasgyepű Község Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja a Veszprém Megyei Kormányhivatal VEB/004/925/2015. ügyszámú törvényességi felhívását és utasítja a jegyzőt, hogy a Magyarország helyi önkormányzatiról szóló 2011.évi CLXXXIX.törvény 52. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően határidőben továbbítsa a képviselő-testület üléseiről készült jegyzőkönyveket a Veszprém Megyei Kormányhivatal felé. Határidő: folyamatos Felelős: dr. Ádám Renáta jegyző 4.) Napirend: Előterjesztés a Pápai Rendőrkapitányság Farkasgyepű közbiztonságáról szóló
4 Farkasgyepű Község Önkormányzat 57/2015. (IV.16.) számú Kt. határozata: Farkasgyepű Község Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja a Pápai Rendőrkapitányság által készített Farkasgyepű község közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló, jelen határozat mellékletét képező beszámolóját.
5 5.) Napirend: Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában lévő buszvárók újjáépítésére árajánlatok beszerzéséről Farkasgyepű Község Önkormányzat 58/2015. (IV.16.) számú Kt. határozata: Farkasgyepű Község Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonát képező buszvárók (3 db) újjáépítése érdekében az alábbi vállalkozásoktól kér árajánlatot: OPTIMÁL-ÉP Kft 8596 Pápakovácsi, Fő u. 59. UHCP Mérnöki Iroda Kft Pápa, Batthyány u. 1. OSTRYA Bt Pápa, Táncsics M. u. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az árajánlatokat kérje meg és azokat terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: április 30. Egyéb kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így a polgármester a nyilvános képviselő-testületi ülést órakor berekesztette. K.m.f. Takácsné Légrádi Edina polgármester dr. Ádám Renáta jegyző
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:20/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:21/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei
Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2015. október 9-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:6/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:13/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:23/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei
Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei
Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. augusztus 29-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 28-án órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:3/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 24/2014. J E G Y Z
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei
Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. június 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:12/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület november 5-én órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről
CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 23/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:20/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga
Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 4-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:8/2013.
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya
Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga
Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 20-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:22/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:18/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:19/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.
Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 3/2015. J E G Y Z Ő
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 26/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám:15/2018. J E G Y Z Ő
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek
NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-3/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 2-án 18.30 órakor megtartott képviselő-testületi
Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám:7/2017. J E G Y Z Ő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.
Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi
Szám: 83-11/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 28. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 83-11/2016. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 28. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:
Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-2 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 5/213. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel
BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 111-9/2017. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-14/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30-án
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 5-én 9,00 órai kezdettel megtartott
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 14/2011. J E G Y Z
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 3.-án 16 óra 30 perckor
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Szám: M.28- /2012. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30
Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Szám: U/158-1/2018. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2018. január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:
BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 14. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: U/127-9/2018. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 14. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült könyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,
Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről
64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)
Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat képviselő-testülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17-5 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. május 30-án 17 órai kezdettel
Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester
Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 1. Tel/Fax: 88/246-001 Email: kislod@invitel.hu Szám: K.108-12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről.
32/15/1/2013 Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. Rendelet: 8/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális tűzifa
Szám: /2014. BÉB
Szám: 297-10/2014. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 25. napján 19 órakor megtartott közmeghallgatással egybekötött nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete
Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült.
1 Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-8/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 29. napján 14,00 órakor
BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Szám: 198-9/2016. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány,
Szám: U/126-4/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: U/126-4/2018. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere
J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház
U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének október 25. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 82-18/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 25. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.
Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal