EGY KÖNNYED SZOMBATI NAP (Kicsit másképp, ahogy mi szeretjük)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGY KÖNNYED SZOMBATI NAP (Kicsit másképp, ahogy mi szeretjük)"

Átírás

1 EGY KÖNNYED SZOMBATI NAP (Kicsit másképp, ahogy mi szeretjük) szeptember 29.-én, szombaton került megrendezésre a Terrorelhárítási Központ szervezésében a BM KÜZDŐSPORT ÉS BUDO GÁLA melyen az NKE Rendészettudományi kara 16 versenyzővel képviseltette magát. Szeptember elején kezdtük meg a válogatást és a felkészítést, ami már önmagában is történelmi jelentőségűnek számított, hiszen eddig erre nem volt lehetőség. Most heti két alkalommal, szervezett keretek között folyt a munka, a felkészülést jóval többen kezdték meg, így ténylegesen a legjobbak kerültek a csapatba. Nagy örömünkre szolgált, hogy a frissen felszerelt újoncok közül is jelentős számban vettek részt a versenyen, a magukkal hozott küzdősportos múltra építve. A verseny reggel 9 órakor kezdődött, itt ért minket az első meglepetés, mivel ilyen kiválóan szervezett, korrekt lebonyolítású rendezvényen még nem jártunk. A kiírásban meghatározott időket mindössze fél órás csúszásokkal sikerült tartani, szemben a máshol megszokott, több órás, néha fél napos várakozásokkal és fejetlenséggel, ezért mindannyian őszinte gratulációnkat fejezzük ki a TEK felé a kiváló szervezésért. A környezet, a stadion hangulata, a bemutatók, a műsorok, összességében maga a rendezvény nálunk a kiváló kategóriában szerepelt, nem beszélve a 300 fős mezőnyről! A versenyzők négy számban mérhették össze tudásukat, a ringben K-1 full contact küzdelemben, a tatamin formagyakorlatban, karate küzdelemben és földharcban. A csapat szerteágazó felkészültsége miatt minden számban voltak indulóink, akik minden várakozást felülmúló eredményt hoztak, tekintve, hogy éves hallgatók küzdöttek felkészült harcosok, hivatásos rendőrök, kiképzett terrorelhárítók és készenléti rendőrök ellen. A napot a formagyakorlatok versenye indította, melyben Pressburger Tamás II. évfolyamos hallgatónk indult, és megnyugodva tapasztaltuk már az első mozdulatai láttán, hogy az aranyérem sorsa nem lehet kétséges, melyet néhány órával később büszkén át is vehetett. Ez a korai győzelem megalapozta a csapat hangulatát, reménykedve és feltüzelve vágtunk neki a küzdelmi számoknak. A K-1 küzdelmekkel folytattuk, és rögtön az első mérkőzésen keserű pirulát kellett lenyelnünk: Vikker Dániel III. évfolyamos hallgatónk a két menet alatt legalább ötször küldte padlóra ellenfelét, aki szemmel láthatóan technikailag és fizikailag is alulmaradt, végig menekült, mégis megosztott pontozással őt hozták ki győztesnek. Ezt a döntést nem követte taps, ováció, csak a dermedt csend és megdöbbenés lett úrrá a csapaton. A bíráskodás első és utolsó visszássága volt ez, több ilyet nem tapasztaltunk, a továbbiakban korrekten folyt az értékelés. Mielőtt az elkeseredés úrrá lehetett volna a csapaton, a következő meccsen Dobos Mátyás újonc hallgatónk kemény, egyszerű thai-boksz technikájával az első menetben kiütötte ellenfelét. A következő mérkőzését a későbbi bajnokkal vívta, egy olyan szintű harcossal, akivel már kiállni is dicsőség volt, itt is keményen kitartott, egészen a második menet közepéig, de a meccs kimenetele nem lehetett kétséges. Egy filmbe illő látványos rúgás végül pontot tett az ifjonc mai pályafutására

2 itt még büszkén és boldogan A 85 kilogrammos kategóriában Bosnyák Ramón III. évfolyamos hallgató mérkőzése következett. Mivel ő kevés küzdősportos múlttal rendelkezett, felkészülését és taktikáját a nyers erőre és kitartásra alapoztuk, mindehhez hozzátéve, hogy az első éles küzdelmét vívta, azt hiszem hatalmas teljesítmény volt egy sokkal képzettebb ellenféllel kiállni, és több alkalommal is szorult helyzetbe hozni. Végül a pontok döntöttek, és bár harcosunk erősebb és kitartóbb volt ellenfelénél, a technika diadalmaskodott, és bár a meccset elvesztette, élete első nagy csatáját megnyerte a szívem ott volt

3 Eközben zajlottak a földharc küzdelmek, Süveges István és Vikker Dániel III. évfolyamos hallgatók keményen helytálltak, de végül nem sikerült továbbjutniuk ebben az erős mezőnyben. Dani akcióban A 85 kilogrammos K-1 kategóriában Gulyás Bálint újoncunk állt szorítóba ezután, szép, látványos, technikás thai-bokszot mutatott be, ő technikailag volt sokkal képzettebb, mint ellenfele, itt azonban az erő bizonyult döntőnek, és bár az utolsó pillanatig vezetett, egy fejre kapott térdrúgás végül megtörte a lendületet, a meccs elment, újoncunk vérezve, de a helytállásra büszkén jöhetett le a ringből. A nehézsúlyúak között Havalda Endre kezdett, neki már volt versenyrutinja, de full contact szabályokkal most küzdött először. A nagyfiúk között ritka, látványos technikáival, pontozással megnyerte meccsét és tovább jutott, ekkor azonban elkezdődött a földharc nehézsúly kategória is, melynek szintén ő volt a reménysége ezért taktikai szempontok alapján úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk a K-1 küzdelmeket, hanem az erősebb számunkra fókuszálunk, így a verseny ezen vonalán visszaléptünk a további mérkőzésektől. Nehézsúlyú K-1 kategóriában Haász Gergő III. évfolyamos hallgatónk következett, egy rutinos, több bajnoki címmel rendelkező harcos, aki az első meccsét könnyedén nyerte, majd a másodikban is bizonyított, látványos, szép küzdelemmel győzte le ellenfelét. A harmadik meccs már a legjobb négy közé jutásért zajlott, itt ő is összekerült a kategória későbbi bajnokával. Az eddigi legkeményebb mérkőzés következett, szó szerint véres, meghátrálást és kegyelmet nem ismerő összecsapás, melyben hallgatónk az utolsó pillanatig kitartott, végig ébren tartva a győzelem reményét. Végül a pontok döntöttek, Haász Gergő utolsóként búcsúzott a K-1 kategóriában a fiúk között, a csapatból ő jutott a legtovább, helytállása mindenki számára példa értékű volt.

4 a legszebb pillanat egy harcos életében vér, könnyek és dicsőség: NEM ADTAM FEL! A női K-1 kategóriában Takács Barbara I. évfolyamos hallgatónk képviselte intézményünket, szintén az első full contact megmérettetésen vett részt. Látványos, bravúros lábtechnikája az első pillanatban megnyerte a közönséget és a bírókat, az első mérkőzésén filmbe illő technikákkal küldte padlóra ellenfelét kétszer is, és továbbjutott a második körbe. A döntőbe jutásért egy sokkal erősebb, rutinos K-1-es lánnyal küzdött, és bár többször is esély lett volna megszerezni a kiütéses győzelmet, végül az erő és a tapasztalat diadalmaskodott, Barbara a megtisztelő III. helyet és a bronzérmet szerezte meg kategóriájában, ami úgy hiszem debütálásként több mint elegendő A karate küzdelmekben, a formagyakorlatokban már bizonyított Pressburger Tamás és Habda Zsolt II. évfolyamos hallgatók indultak, egy súlycsoportban, és mivel mindketten rutinos, elismert karate-versenyzők fiatal koruk ellenére, technikai bravúrokkal teletűzdelt küzdelmekkel meneteltek a döntőig, olyan fölénnyel, hogy még csak szoros mérkőzésük sem volt ebben az igen népszerű, sokversenyzős kategóriában. A döntőben egymással kerültek szembe, példamutató, technikás és kemény barátságos mérkőzést láthattunk tőlük, igazi testvérharcot, melynek végén Habda Zsolt győzedelmeskedett, és szerezte meg az aranyérmet, Pressburger Tamás pedig egy ezüstöt hozott a csapatnak. Levelezős hallgatónk, Király Gábor r. főtörzsőrmester a Bácsbokodi HRK beosztottja egy súlycsoporttal feljebb a III. helyet szerezte meg, bár nem a mi színeinkben indult, velünk készült, a válogatott edzések meghatározó tagja volt, gratulálunk Neki is!

5 bajnokok egymás közt Ennyi siker és kitartó helytállás után már csak a földharc kategóriában voltak versenyzőink, Kurityák Máté II. évfolyamos judósunk egy mérkőzést megnyert, a következőben azonban nem sikerült a győzelem, így a III. évfolyamos Havalda Endrén volt a sor, hogy továbbra is versenyben tartson minket. A vártnak megfelelően a kiemelt kategóriában is megállta a helyét, az erő és a technika kombinációja előtt minden ellenfél kénytelen volt fejet hajtani. Ezután már csak a délutáni gálán megrendezett döntőt kellett megvárnunk, ez ugyanis kiemelt mérkőzés volt, televíziós közvetítéssel. Hallgatónk a Készenléti Rendőrség kiképzőjével vívta a döntőt, aktívan támadott az alapmenetben és a hosszabbításban is, rutinos ellenfele azonban védekezésre rendezkedett be, így döntetlen eredmény született, és sajnos a mérlegelés döntött. Endre néhány dekával nehezebb volt ellenfelénél, így a második helyet szerezte meg, de a mérkőzést látva mindenki érezte, hogy ez semmivel sem kisebb egy aranyéremnél add a kezed, barátom! Női földharc kategóriában Marton Éva III. évfolyamos hallgatónk indult, és mindössze egy küzdelmet kellett vívnia. Higgadt, taktikás harccal néhány másodperc alatt véghezvitte az edzésen begyakorolt kombinációt, és már kopogott is az ellenfél, így újabb arany hullott a csapat kosarába

6 A versenyt 19 óra körül, egy baráti beszélgetéssel és koccintással zártuk, mindannyian rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodva, a vártnál sokkal nagyobb eredménnyel a hátunk mögött. Külön köszönetet szeretnék mondani kollégámnak, Oláh Attila ny. r. hadnagy úrnak a tanácsokért, a támogatásért és a bátorító jelenlétért, Doroszlai András testnevelő tanár, 3. danos Kyokushin Karate mesternek az előbbieken túlmenően a szervezésben való segítségért, a fényképekért, és Testnevelés és Küzdősportok Tanszék képviseletében mutatott együttműködésért, valamint minden hallgatónak, aki eljött, szurkolt, velünk volt és bíztatott minket, és végül természetesen mégy egyszer a HARCOSOKNAK, akik felvállalták, felkészültek, kiálltak, izzadtak, véreztek, és függetlenül attól, hogy győztek vagy vesztettek, dicsőséget hoztak a csapatnak és az NKE RTK-nak. Mindig mellettetek a ti dicsőségetek a mi örömünk Fonbank Roland r. százados intézkedéstaktika szakoktató felkészítő edző

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Január 19-20-n mutatkozott be először Párizsban Vikartóczky Gusztáv mester Hanbojitsu anyagával Philippe Galais mester meghívására. A rendezvényre a váratlan hóesés ellenére

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

2018. évi Győri Ashihara Karate Gála Meghívásos, gyermek, ifjúsági, junior, felnőtt Ashihara Karate bajnokság

2018. évi Győri Ashihara Karate Gála Meghívásos, gyermek, ifjúsági, junior, felnőtt Ashihara Karate bajnokság 2018. évi Győri Ashihara Karate Gála Meghívásos, gyermek, ifjúsági, junior, felnőtt Ashihara Karate bajnokság Sporttal a drogok ellen! A Sport legyen a szenvedélyed! 2018. március 3. /szombat/ Meghívásos,

Részletesebben

WTKA SEI-DO KARATE ÉS KEMPO MAGYAR BAJNOKSÁG. 2010. május 15. Budapest. Sei-do full co. kumite. Kempo C full kumite. kata.

WTKA SEI-DO KARATE ÉS KEMPO MAGYAR BAJNOKSÁG. 2010. május 15. Budapest. Sei-do full co. kumite. Kempo C full kumite. kata. WTKA SEI-DO KARATE ÉS KEMPO MAGYAR BAJNOKSÁG 2010. május 15. Budapest Sei-do full co. kumite Kempo C full kumite kata fegyveres kata szinkron kata szinkron fegyveres kata semi contact light contact kick

Részletesebben

2017. évi Győri Ashihara Karate Gála REHAB-RÁBA KUPA

2017. évi Győri Ashihara Karate Gála REHAB-RÁBA KUPA 2017. évi Győri Ashihara Karate Gála REHAB-RÁBA KUPA Meghívásos, gyermek, ifjúsági, junior, felnőtt Ashihara Karate bajnokság Sporttal a drogok ellen! A Sport legyen a szenvedélyed! 2017. MÁRCIUS 5. /VASÁRNAP/

Részletesebben

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat Július 16-n Vásárosnaményban a Szilva Termál Hotel adott otthont annak a sportrendezvénynek, melyet Iván János - a területen működő egyik klubvezetőnk - rendezett.

Részletesebben

Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a

Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a tábor előtt megkezdődött, viszont itt még módunkban állt

Részletesebben

Pontszerzések a madridi világbajnokságon

Pontszerzések a madridi világbajnokságon Pontszerzések a madridi világbajnokságon Ezúttal nem jött össze az éremszerzés a magyar karate versenyzőknek a felnőtt világbajnokságon. A Madridban keddtől vasárnapig rekordlétszámmal, 139 ország részvételével

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2016. évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést tárgyalja: az MBSZ 2016. július 6-i Elnökségi ülése A verseny megnevezése: Kadet

Részletesebben

A 13 éves fiú formagyakorlatot bemutatók mindkét fiatalabb versenyzőnk kipróbálta. Elekes. Hungarian open volt Szigetszentmiklóson a hétvégén

A 13 éves fiú formagyakorlatot bemutatók mindkét fiatalabb versenyzőnk kipróbálta. Elekes. Hungarian open volt Szigetszentmiklóson a hétvégén 2018. október 20-án rendezték meg a Szigetszentmiklósi Sportcsarnokban a Hungarian Open Grand Prix elnevezésű nemzetközi kvalifikációs versenyt, ahol a résztvevő 9 versenyzőnk összesen 2 ezüst, 2 bronzérmet

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2017. évi Junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ IB jóváhagyta: 2017. 07. 12. 1 A verseny megnevezése: Junior világbajnokság

Részletesebben

A szezon utolsó versenye VII. Erzsébet kupa. Írta: Kis Virág május 27. vasárnap, 20:11 -

A szezon utolsó versenye VII. Erzsébet kupa. Írta: Kis Virág május 27. vasárnap, 20:11 - 2018. május 27-én ért nem a Zsongó Lillafüred programját színesítettük, mert Soroksáron a Sportcsarnokban vettünk részt a VII. Erzsébet kupa elnevezésű nemzetközi karate versenyen miskolci és debreceni

Részletesebben

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből.

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. 2009. január 17-ént Szolnokon rendezte meg a Magyar Kyokushin Karate Szervezet az éves közgyűlését.

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Írta: Kis Virág október 21. vasárnap, 18:18 - Módosítás: október 21. vasárnap, 18:46

Írta: Kis Virág október 21. vasárnap, 18:18 - Módosítás: október 21. vasárnap, 18:46 25. Kodomo kupát 2018. október 14-én rendezték meg a Budapesti Láng Sportcsarnokban, ahol 14 versenyzőnk képviselte egyesületünket, akiket Sensei Pálinkás ndrás, Sensei Kis Virág és Sempai Grudzinski Zsolt

Részletesebben

V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015

V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015 Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: V. MIGHTYFIST Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség, Sasok Sportegyesület Rendező: Szalay Gábor V.dan, Békássy Csaba V.dan

Részletesebben

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015.

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület

Részletesebben

VIII. Pilis Városi Nyílt Kempo Verseny Ideje: Október 07.

VIII. Pilis Városi Nyílt Kempo Verseny Ideje: Október 07. VIII. Pilis Városi Nyílt Kempo Verseny Ideje: 2017. Október 07. Szervezője: Főbírája: Pilisi Sport és Szabadidő Egyesület Erdős János 3.dan Helye: Gubányi Károly Általános iskola 2721 Pilis,Széchenyi út.28

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

Spanyol mester hazánkban tambo jitsu anyaggal

Spanyol mester hazánkban tambo jitsu anyaggal Normandia 2014 Január 25-26-n Franciaországba látogattak Vikartóczky Gusztáv és Lovas Zoltán mesterek, akik a Nihon Kobudo Hanbo-jitsu anyagot mutatták be Jean Luc mester meghívására. A rendezvényen 54

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

KÁRPÁT KUPA HARCMŰVÉSZETI VIADAL

KÁRPÁT KUPA HARCMŰVÉSZETI VIADAL KÁRPÁT KUPA HARCMŰVÉSZETI VIADAL 2015 VERSENYKIÍRÁS - CSAPATOK ÉS VERSENYZŐK RÉSZÉRE A verseny szakmai szervezője: Országos Baranta Szövetség (OBSZ) A verseny helyszíne: Miskolc-Diósgyőri Református Általános

Részletesebben

A verseny helye: LÁNG SPORTCSARNOK (lelátós sportcsarnok) Bp. XIII. kerület, Rozsnyai utca 4.

A verseny helye: LÁNG SPORTCSARNOK (lelátós sportcsarnok) Bp. XIII. kerület, Rozsnyai utca 4. A verseny ideje: 2019. December 8. vasárnap kezdés 9.30 A verseny helye: LÁNG SPORTCSARNOK (lelátós sportcsarnok) Bp. XIII. kerület, Rozsnyai utca 4. Igyekszünk lehetőséget biztosítani a megmérettetésre

Részletesebben

Seishin Karate klub Keszegfalva

Seishin Karate klub Keszegfalva Seishin Karate klub Keszegfalva A karate klub 1998.feruárjában kezdte meg működését. Azóta is folyamatosan működik, és folyamatosan nő a látogatottsága. A 2010-es év sikercsapata Alsó sor (balról jobbra):

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

Ifi Eb Grenoble 2017

Ifi Eb Grenoble 2017 Ifi Eb Grenoble 2017 Az Ifi Eb-re történő felkészülés 2016 szeptember végén már elkezdődött. A jelöltek nagyobb részének felkészítését Balogh Ákos a Gószövetség elnöke vezette (Köllner Barnabás, Réti Zoltán,

Részletesebben

ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság 2014. Ács Sánta Imre, Gombos Attila, Gera József

ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság 2014. Ács Sánta Imre, Gombos Attila, Gera József ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság 2014 CLUB DYNAMIC EGYESÜLET SZEGED-MAKÓ BUDO KLUB Ács Sánta Imre, Gombos Attila, Gera József Ács Sánta Imre: +36-30/9352008 (kis-malac@freemail.hu) Gombos Attila: +36-20/9240516

Részletesebben

Ideje: 2014. október 4.

Ideje: 2014. október 4. Nyílt KEMPO Magyar Kupa V. Pilis Városi Nyílt Kempo Verseny Ideje: 2014. október 4. Szervezője: Pilisi Sport és Szabadidő Egyesület Főbírája: Hernádi Zoltán 4.dan Helye: Gubányi Károly Általános iskola

Részletesebben

Nagyszalonta adott otthont, immár 13. alkalommal a Sensei Sándor Péter emlékére életre hívott

Nagyszalonta adott otthont, immár 13. alkalommal a Sensei Sándor Péter emlékére életre hívott Nagyszalonta adott otthont, immár 13. alkalommal a Sensei Sándor Péter emlékére életre hívott ne mzetközi karate versenyre. mai napig emlékszünk a mosolyára, a közös versenyekre, kalandokra, idén sem hagytuk

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

VIII. Esztergom-kertváros Kupa

VIII. Esztergom-kertváros Kupa VIII. Esztergom-kertváros Kupa Ideje: 2012.04.21. Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Bajnokság Rendezője: Esztergom-kertvárosi Kempo Karate Klub Főbírája: Pokorni Gábor 4. Dan Verseny helye: 2500 Esztergom

Részletesebben

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, 8. Dan Hanshi Papp Valér, 5. Dan

Részletesebben

Budapest Főnix. Kendo és Iaido klub. eseményei és eredményei

Budapest Főnix. Kendo és Iaido klub. eseményei és eredményei Budapest Főnix Kendo és Iaido klub 2013 eseményei és eredményei január Tisza Kupa, Szeged Klubunk három csapattal vett részt a 2013. évi Tisza Kupán. 2. hely: Főnix A csapat Gasparin Szabolcs, Korbély

Részletesebben

VIII. BARÁTSÁG KUPA. GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY BATTONYA M E G H Í V Ó

VIII. BARÁTSÁG KUPA. GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY BATTONYA M E G H Í V Ó VIII. BARÁTSÁG KUPA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY 2010. BATTONYA M E G H Í V Ó A battonyai Barátság Sportegyesület meghív minden harcművész

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Kadet Európa-bajnokság

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

Forever Cup Dunaújvárosban

Forever Cup Dunaújvárosban Dunaújváros volt az egyik állomása a Forever Cupa selejtezőjének, melyet a Dunaújváros stadionban rendezett meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A kupára 16 csapat nevezett be, hogy megnyerje a dunaújvárosi

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV A VERSENY CÉLJA: - az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, - a diákolimpiai címek eldöntése,

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 6 7 8 9 10 Csodálatos sziget, ezüstös stranddal Velünk ébredt Kaohsiung. Gépünk hajnalra ért a dél-tajvani városba, ahol a hosszú repülôút után nyitogattuk szemeinket az új világra. A repülôtértôl a szállásunkig

Részletesebben

Meghívásos, Jitsu, Balaton Kupa.

Meghívásos, Jitsu, Balaton Kupa. Meghívásos, Jitsu, Balaton Kupa. Verseny ideje: 2012.április 28. (szombat) Verseny helyszíne: Siófok, 2-es számú Ált. Iskola. Kele u. 33. (Mentőállomás mellett) Verseny szervezője: Csima János 3.Dan. Nevezési

Részletesebben

IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013.

IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013. IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: IV. Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület

Részletesebben

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és az Eb-n nyújtott teljesítményéről A csapat a június 27. pénteki utolsó edzése után két hét pihenőre vonult. A két hét alatt meg

Részletesebben

alul maradt 160 kilós lengyel ellenfelével szemben

alul maradt 160 kilós lengyel ellenfelével szemben 2010. január 16. szombat FELNŐTT ORSZÁGOS RANGSORVERSENY Keresztes Krisztina (+78 kg) aranyérmes Ganter István (100 kg) hetedik 2010. január 23. szombat FELNŐTT MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA Keresztes Krisztina

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi U23-as Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi U23-as Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2017. évi U23-as Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést jóváhagyta az IB 2017. 11. 09. A verseny megnevezése: U23-as Világbajnokság A

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu SZEPTEMBER

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Szakmai továbbképzés I. foglalkozás

Szakmai továbbképzés I. foglalkozás Szakmai továbbképzés 2016. I. foglalkozás Minden évben négy alkalommal kerül megrendezésre szakmai továbbképzésünk, mely az idén 2016. Január 24-n volt a Honvéd Küzdőcentrumban. A rendezvényre alapvetően

Részletesebben

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!!

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!! Csongrád Megyei Kick-box Szövetség Tigers Kick-box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub IDŐPONT: 2009. május 22-24. HELYSZÍN: Szeged, Városi Jégpálya, Szabadkai út 22. SZABÁLYOK: WAKO szabályok,

Részletesebben

2 Fejezet/ bekezdés. Minden súlycsoport küzdelmei 2018-tól két napig fognak tartani

2 Fejezet/ bekezdés. Minden súlycsoport küzdelmei 2018-tól két napig fognak tartani 2 Fejezet/ bekezdés Verseny lebonyolítás A versenyeket kieséses rendszerben rendezik, ahol a résztvevő birkózók, számának megfelelően kell kialakítani 4, 6, 8, 16, 32, 64-es táblát. Ha a mérlegelt versenyzők

Részletesebben

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a 2018. évi októberi budapesti világbajnokságra Készítette: az MBSZ 2017. december 8-i elnökségi ülésére Sike

Részletesebben

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető SZAKMAI BESZÁMOLÓ - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető 2016.06.09 Az előző szezont követően a nyáron került sor a Régiók

Részletesebben

Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan

Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan A verseny időpontja: 2016.

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

IV. NEMZETKÖZI SENIOR KAMION KUPA 2015

IV. NEMZETKÖZI SENIOR KAMION KUPA 2015 IV. NEMZETKÖZI SENIOR KAMION KUPA 2015 Verseny rendezője: Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportágiszervezet és a Kamion Kempo Klub Főszervező: Borbáth András 2. dan A verseny főbírája: Manhoffer Márton, 2. dan

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Junior Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Junior Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2017. évi Junior Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ IB jóváhagyta: 2017. 06. 19. A verseny megnevezése: Junior Európa-bajnokság

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XI.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS XI.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS I.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 1. A verseny célja: A bajnoki cím eldöntése, a barátság mélyítése, a Kyokushin Karate népszerűsítése.

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29.

II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt B kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29. II. Monor Kupa Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny Monor 2010. Május 29. Szeretettel meghívjuk a Monori Sportegyesület ITF Taekwon-Do szakosztály által

Részletesebben

XI. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII.

XI. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII. XI. Nemzetek Kupája Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE Harmat László VIII. Dan Nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnöke VERSENYKIÍRÁS VERSENYIGAZGATÓ

Részletesebben

Tai Qi Boxing egyesület eredmény

Tai Qi Boxing egyesület eredmény Tai Qi Boxing egyesület eredmény - 2003 Kick Box Világkupa 2003 05. 22-24Debrecen Sportcsarnok. Stop-semi contact: I. Veres Alex 25 kg II. Veres Mercédesz 25 kg Verse Richárd s 28 kg Tandi Fruzsina -30

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott gas.hu HUNGARIAN OPEN 2009 VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az MKKSZ bajnoki címének eldöntése A barátság ápolása a résztvevő klubok között

Részletesebben

IX. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII.

IX. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII. IX. Nemzetek Kupája Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE Harmat László VIII. Dan Nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnöke VERSENYIGAZGATÓ Kozák László

Részletesebben

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa

KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa Egy nagyon fárasztó hétvégén vagyunk túl, ahonnan sok tapasztalattal, rengeteg új élménnyel és természetesen, ahogyan azt már megszoktuk, temérdek éremmel gazdagodva

Részletesebben

évkönyv yearbook 2015

évkönyv yearbook 2015 68 Február 12. Az idén is megrendezték a BM Országos Meghívásos Sí- és Snowboard versenyét az eplényi Nordica Síarénában. Az enyhén tavaszias időjárás ellenére az üzemeltetők elegendő havat varázsoltak

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

4. Rally NOVI VINODOLSKI

4. Rally NOVI VINODOLSKI 4. Rally NOVI VINODOLSKI 2012. június 15-16. Horvátország, Novi Vinodolski Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Reális második hely 4. Rally Novi Vinodolski 2012. június 15-16. - Horvátország,

Részletesebben

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2013 évi RKSZ önvédelmi Magyar Kupa bajnoki címek eldöntése - a 2013. évi verseny évad megnyitása,

Részletesebben

Éjszakai Mikulás kupa

Éjszakai Mikulás kupa Az Éjszaka királya az SZP Asztalos XXL M.M.I lett! A dunaújvárosi SZP-Asztalos csapata nyerte meg a Dunaújváros Sportcsarnokban megrendezett Éjszakai Mikulás Kispályás Amat?r Labdarúgó tornát. Tizenkét

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2015/2016 TANÉV

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2015/2016 TANÉV VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2015/2016 TANÉV A VERSENY CÉLJA: - az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, - a diákolimpiai címek eldöntése,

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

Versenykiírás. Versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás kategóriák számára.

Versenykiírás. Versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás kategóriák számára. Versenykiírás A verseny jellege: A verseny célja: Korosztályos utánpótlás verseny Versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás kategóriák számára. A verseny időpontja: 2018. 05. 06. vasárnap 09:30 A

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Rövidített sportágvezetői értékelések:

Rövidített sportágvezetői értékelések: Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A

Részletesebben

7x7, vagy 8x8 m-es tatami vagy pást Bírók száma: 1 vezető és 2 segédbíró, 1 jegyzőkönyvvezető és 1 időmérőbíró

7x7, vagy 8x8 m-es tatami vagy pást Bírók száma: 1 vezető és 2 segédbíró, 1 jegyzőkönyvvezető és 1 időmérőbíró Tatami sport *** Stop, Semi Contact / Pontfighting Mérkőzés helyszíne: 7x7, vagy 8x8 m-es tatami vagy pást Bírók száma: 1 vezető és 2 segédbíró, 1 jegyzőkönyvvezető és 1 időmérőbíró Technikák: Csak érintőlegesen

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

A harmadik napon az egyéni fegyveres küzdelemben Kovács Csaba indult. A 350m/perc iramú kard+pisztoly pályán 42 induló közül a 6.

A harmadik napon az egyéni fegyveres küzdelemben Kovács Csaba indult. A 350m/perc iramú kard+pisztoly pályán 42 induló közül a 6. Gotha, 2015 Május 29-31.között került sor a III. Német Nemzetközi Nyílt Katonai Lovas Bajnokságra, ezúttal is a Gotha közelében fekvő Boxberg lovas centrumban. A tavalyihoz hasonlóan idén is a Soproni

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton

Részletesebben

A évi MEFOB Úszóbajnokság helyi sajtója Megjelent december 9-én a honlapon és a Hajdú-Bihari Naplóban

A évi MEFOB Úszóbajnokság helyi sajtója Megjelent december 9-én a  honlapon és a Hajdú-Bihari Naplóban A 2015. évi MEFOB Úszóbajnokság helyi sajtója Megjelent 2015. december 9-én a www.haon.hu honlapon és a Hajdú-Bihari Naplóban http://www.haon.hu/az-egyetemistak-most-budapesten-usztak-ki-mindent-magukbol/2969110

Részletesebben