Dr. Hamvas Ferenc: A pulzáló mágnesterápia elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Hamvas Ferenc: A pulzáló mágnesterápia elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása"

Átírás

1 Dr. Hamvas Ferenc: A pulzáló mágnesterápia elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása

2 Napjainkra egyre több orvos kénytelen rádöbbenni arra a tényre, hogy csak abban az esetben képes páciensein hatásosan és tartósan segíteni, ha valamilyen módszerrel a beteg ember szervezetének öngyógyító mechanizmusait is képes serkenteni. Ez az öngyógyító mechanizmus alapfokon /tehát a laikus felfogás szerint még egészséges állapotban/ egy periodikus napi szervezeti önkontroll révén a betegségek megelőzésében, a keletkező kisebb hibák folyamatos kijavításában nyilvánul meg. A betegség kialakulását valamint a gyógyítás alapját is minden esetben a szervezet energia-rendszerében bekövetkező változások képezik. Tökéletes energetikai állapotban a szervezetünk központja - az agyunk - képes ennek a feladatnak teljes egészében megfelelni, tehát így képes az egészségünket is maradéktalanul megőrizni. A születésünk első pillanatától, ugyan változó mértékben, de már megkezdődik a szervezet energia-csökkenése. Ezt a folyamatot az első 6-8 életévben az anyai szervezet még képes nagyrészt kompenzálni, de a csökkenés így is folyamatos, és a szervezet energiaszintje a 20-as életévekben már megfigyelhetően, a 40-esekben pedig jelentősen, akár a kezdeti érték 80 %-ára is visszaesve csökkenhet. Az energiapotenciál csökkenésének egyenes következménye a biológiai egyensúly eltolódása, mely kezdetben még csak a fizikai teljesítőképesség csökkenésében nyilvánul meg. Ezt követően az energiadeficit a szellemi tényezők zavarát /kezdetben emlékezetzavarok, bizonytalanság, túlreagálás/ váltja ki, később pedig már határozottan megfigyelhetjük az egészség változó mértékű hanyatlását is. Bizonyos, az un. funkcionális orvoslás körébe tartozó vizsgáló módszerekkel, már ebben a tünetmentes un. preklinikai stádiumban is biztonsággal kimutathatóak a kezdődő betegség jelei. Ezek az un. biofizikai elváltozások mára már bizonyítottan és az un. morfológiai /tehát a döntően alaki elváltozásokat kereső/ orvoslás képviselői által is nagyrészt elismerten minden esetben megelőzik a szervezet kémiai /tehát laborvizsgálatok útján is érzékelhető/ elváltozásait. Az egészség tehát feltételez egy nagyjából tökéletes energiaállapotot, melyben az elvesztett energiák képesek folyamatosan és megfelelően újratermelődni, az agy pedig képes a napi rendszeres ellenőrző és hibajavító programját maradéktalanul végrehajtani. Természetes életszükségleteink és a környezetünket napjainkban meghatározó rendező elvek sajnos már messze nem harmonizálnak egymással. Ennek következtében is, bár erősen változó mértékben, de szinte mindenkiről elmondható, hogy energiadeficitben van, ezért a mai életfeltételek mellett igenis szükséges egy tudatosan irányított egészségrendező életmód bevezetése /az un. Wellness/ is. A modern ember életszemléletéhez és a modern orvosi gondolkodáshoz egyaránt hozzá kell, hogy tartozzék az egészség tudatos és folyamatos figyelése, azaz a megelőzés, de ugyanakkor elengedhetetlen volna - arra hajlamosító tényezőkkel rendelkező embereknél különösen - a betegségeknek szubklinikus, tehát még a klinikailag tünetmentes állapotban való felismerése és gyógyítása.

3 A mai feltételek mellett, a szervezet ellenálló erejének optimális megtartásához már nem elegendő csak a tudatosan irányított egészséges életmód. A széleskörű egészségvédelem céljából és a hatékony betegségmegelőzés érdekében a támogató segédeszközök használata elkerülhetetlen. Ezen problémák megoldásában, elsősorban a kezelési módszereket tekintve számos különböző és egyaránt jó hatású módszer és eszköz ismeretes. Vannak olyan módszerek, melyek alapszinten nem igényelnek különösebb szakirányú képzettséget, segítségükkel a betegségmegelőzés biztonsággal végrehajtható, természetesen a betegségek kezelése ugyanakkor már képzettséghez, esetleg orvosi diplomához és speciális szakképzettséghez is kötött. Az elektromágneses erőtér polarizációs hatására a membránon un. ioncsatornák nyílnak meg, miáltal javul a sejtek tápellátása és ellenállóbbá is válnak. Ez a folyamat természetes körülmények között úgy zajlik, hogy a sejtek a szükséges energiát önmagukból állítják elő, a mágneses erőtérkezelés tehát az energiaszegény sejteket ettől az erőfeszítéstől kíméli meg, kiegyenlítve ily módon a szervezet átmeneti vagy tartós energiahiányát. A szervezet csak a pulzáló elektromágneses erőtérhez nem szokik hozzá, tehát arra képes folyamatosan pozitívan reagálni. Ennek alkalmazása lehetővé teszi, hogy káros hatás nélkül, a Föld mágneses térerejét meg nem haladóan, tehát ártalmatlanul kicsiny térerő felhasználása segítségével kezeléseket végezzünk. Az elektrolitok és más folyadékok, mint a vér vagy a nyirok keringése elektromos árammal vagy mágneses erőtérrel kívülről befolyásolható. A mágneses erőtér különösen a hajszálerekben javítja az un. mikrokeringést, miáltal a táplálékok transzportja és a salakanyagok elszállítása a végfelhasználónál optimalizálódik.

4 Mágnesterápia előtt az összetapadt, tekercsszerű elrendezésű vörösvértestek csak kevés oxigént képesek szállítani. Mágnesterápia után a vörösvértestek összetapadása megszűnik. Ezzel növekszik oxigenizáltságuk, a szervezet oxigén és tápanyagellátása. A keringés optimalizálásán túl is vannak jelentős pozitív hatások, mert a vörösvértestek a kezelést követően lényegesen nagyobb mennyiségű oxigén szállítására képesek, ami által javul a szervezet oxigén- és tápanyagellátása. A prosztaglandin-termelés növelése révén ugyanakkor a vérlemezkék összecsapzódásának képessége, azaz a trombózis-hajlam csökken, ami gyógyszerszedés nélküli trombózis-megelőzést jelent. Bizonyított tény, hogy a pulzáló elektromágneses terek hatására a szervezetben javul a sejtek táplálása, a vérkeringés, a fehérjék felépítése, a hormonrendszer működése az immunrendszer állapota.

5 A pulzáló mágnesterápiás kezelések ideje 10 és 30 perc közötti. A kezelések részben a megelőzést, részben az egész test harmonizálását szolgálják, segítik a szervezet megújulását, növelik a szervezet védekező erejét, támogatják az anyagcserét, fokozzák a csontépítést, javítják a vérkeringést. Ugyanakkor nem elhanyagolhatóan támogatják a szellemi ellazulást, az elalvást, a meditációt, fokozzák a koncentrációt, a tanulási- és az emlékezőképességet. Természetesen a felhasználók érzékenysége különböző, a hatás függ a sav-bázis háztartás aktuális állapotától, tehát a kimerült, emésztési zavarokkal küszködő, alkoholt rendszeresen fogyasztó, valamint a csökkent energiájú, beteg, idős emberek és a kezdő felhasználók sokkal érzékenyebben reagálnak a kezelésre. Mindezek miatt a mágneses tér intenzitását a napi ritmushoz és az elektromos érzékenységhez igazítjuk. A kezelés irányulhat az egész testre és speciális kezelőegységek segítségével a különböző testtájakra. Az egész test egyidejű stimulálása a kiegyenlített energia-felépítést és a biológiai folyamatok teljes harmonizálását eredményezi. Ez tehát egy vitalizáló és az öregedési folyamatot hathatósan lassító aktív egészséggondozási program, mely leginkább a testi és szellemi fittség fenntartását szolgálja, ugyanakkor alkalmas bizonyos betegségek gyógyításának gyorsítására, hatékony fájdalomcsillapításra, stresszoldásra és a stresszhatások ártalmainak megelőzésére valamint jó minőségű testi-szellemi relaxációra. Egy 10 perces kezelés energia-potenciálja és hatásai megfelelnek perc átlagos testmozgásnak. A kezelés során a páciens felöltözve egy speciális matracra fekszik, melyben egy mikroprocesszoros vezérlő által irányított elektromágneses erőtér alakul ki, ami a lényegi kezelést végzi. Ez semmiféle kellemetlen érzéssel vagy hatással nem bír, a kezelés naponta háromszor végezhető, összességében maximum 1 órai időtartamban. A kezelés hatékonysága

6 3-12 hét után érzékelhetővé válik és folyamatos, a krónikus betegségek kezelése közben elképzelhető azonban átmeneti állapotromlás is. A tartós javulás záloga a rendszeres alkalmazás, azonban minél mélyebbről indulunk, annál hosszabb idő kell ennek az eléréséhez. A felhasználás időtartama korlátlan, káros következmények jelenleg nem ismeretesek. A kezelés ilyen célú alkalmazása otthon, saját tulajdonú géppel, orvosi ellenőrzés nélkül is biztonsággal végezhető. Egyéb esetben a gyógyulást követően háromhavonta minimum 3 hetes időtartamra ismételendő. A kezelés ilyen formájának egyik legfontosabb javallata az lenne, hogy még a betegségek kialakulása előtt, a szervezet folyamatos energetikai harmóniáját erősítsük és ezáltal egy optimális szinten tartsuk. Kívánatos volna, hogy minden háztartás rendelkezzék olyan lehetőséggel, melynek révén a család minden tagja képes legyen szervezetét ily módon erősíteni. A pulzáló mágnesterápia-kezelés legismertebb és legkiforrottabb kezelési javallatai a következőek: allergiák, különösen az élelmiszer és pollen-allergia műtéti elő- és utókezelés krónikus /ideg- és daganatos/ fájdalmak, sérülések immungyengeség, fertőzésekre való hajlam krónikus elfajulásos betegségek, különösen a reuma krónikus légúti betegségek krónikus gyomor- és bélrendszeri betegségek szív- és keringési betegségek a nyirokrendszer betegségei krónikus nőgyógyászati betegségek funkcionális nőgyógyászati kórállapotok /menses-zavarok, meddőség, hormonális zavarok stb./ emlőbetegségek nem inzulinfüggő cukorbetegség krónikus húgyúti megbetegedések hegekből eredő zavaró mezők migrén alvászavarok csaknem valamennyi mérgezéses terhelés /méregtelenítés/ Mi várható akár hobbi- akár versenysport-célú alkalmazások esetén? Energiavesztés nélküli passzív bemelegítés, Állóképesség-fokozás, Sejtszintig ható jobb oxigén- és tápanyagfelvétel a vörösvértestek összetapadásának a meggátlása és a jobb keringés révén, Nagyobb teljesítmény, Az izomláz megelőzése és gyors eliminációja a gyorsabb tejsavfelszívódás révén,

7 Az edzések és versenyek közötti gyorsabb regeneráció a túlsavasodás meggátlása révén, Jobb minőségű izom- és csontfelépítés, Stabil alvás-ébrenlét ritmus, jobb minőségű ellazulás, magasabb színtű koncentrációs készség, Nagyobb esély a sérülések megelőzésére. Gyorsabb gyógyulás, hatásosabb regeneráció sportsérülések esetén. Milyen sportcélú alkalmazást javaslunk? Reggeli vitalizálás Edzések vagy versenyek előtti passzív bemelegítés Edzési vagy versenyszünetekben, vagy ezek után hatékony regeneráló eszköz Felkészülési időszakban az emésztés hatékonyabbá tételéhez Erősíti az immunrendszert, betegségmegelőző hatású Hatásos segítség az izomerő-építésben ill. megőrzésben glikogén beépülés gyorsítása révén A gyorsabb tejsav-leépítés folytán az izomláz gyorsabb eliminálása A menstruáció zavaró hatásainak leküzdése Izomgörcs-oldás, izomlazítás, masszázs előtti izomtónus-csökkentés Gerinc-kímélő, -védő hatás kihasználása Fájdalomcsillapítás Feszültség-oldás Sérülések kezelésének hatékonyabbá tétele Ellenjavallatként legelőször az epilepsziát kell megemlíteni, mert a ritmikus külső ingerek esetleg rohamot provokálhatnak. Szívritmusszabályozót viselő és akut fertőző megbetegedésben szenvedő lázas /kivéve az influenzás/ betegek számára a kezelés ugyancsak nem ajánlott. A mágneses erőtér-kezeléssel kapcsolatos végkövetkeztetések: gyermekek számára is jól elviselhető, fájdalommentes kezelés, a kezelést a páciens megszokott környezetében is el lehet végezni, a páciensek jól tolerálják, a kezelési célok elérhetőek, mellékhatása nincs. Most már talán Ön sem olyan biztos abban, hogy azért mert semmilyen testi tünete sincsen, teljesen egészséges. Talán már az Ön szervezetében is elkezdődött valami, aminek a továbbfejlődését még biztonságosan, fizikai károsodás, anyagi- és munkaidő-kiesés nélkül meg lehetne akadályozni? Talán tenni is szeretne valamit ennek az érdekében?

8 Dr.Hamvas Ferenc ny. osztályvezető főorvos szülész-nőgyógyász szakorvos MCR-szaktanácsadó Gyermekkorom óta elkötelezetten gyógyítónak készültem, lassan 35 éve vagyok orvos, 30 éve szülész-nőgyógyász szakorvos. 14 évig az ország legnagyobb klinikáján voltam egyetemi oktató és aktív gyógyító, majd 18 évig vezettem a Szent László kórház szülészetét. 8 éve köteleztem el magam véglegesen az alternatív gyógyítás mellett is, és napjainkban már harmadik éve a magánrendelőnkben orvostermészetgyógyászként igyekszem a tudásomat a betegeim javára kamatoztatni. Igyekszem megfelelő arányt találni a hagyományos orvoslás és az alternatív gyógyítás között annak érdekében, hogy betegeim a lehető legkevesebb mellékhatással gyógyuljanak. Munkatársaimmal valljuk, hogy a betegségek kialakulása pszihés alapon indul, ezért nagy gondot fordítunk a gyökerek feltárására, és nemcsak a betegségtüneteket, hanem a valódi okokat próbáljuk meg a betegeink életéből kiiktatni. A XI. kerületi Magnetovitál rendelőnkben /1113 Bartók Béla út 152/c/, mint ahogy ezt a honlapunkon is elolvashatják, a hagyományos szülészet-nőgyógyászati ellátáson túl speciális állapotfelmérést követően számos rezgésterápiás módszer /agytrénerkezelés, mágnesterápia, homeopátia, testgyertya-kezelés stb./ alkalmazásával segítünk betegeink gyógyulásában, és életmódtanácsadással illetve speciális szaktanácsadással /Vaszati-térenergiarendezés, radiesztézia/ állunk a rendelkezésükre betegségük kiújulásának a megakadályozásában és az újabb betegségek megelőzésében. Munkánkat kineziológus, pszihológus, csontkovács, masszőr, reflexológus és gyógytornász is támogatja, így napjainkra már nemcsak nőgyógyászati betegségek gyógyítására vagyunk képesek, és a hatásos alternatív gyógymódok birtokában egyre kevesebb műtét elvégzésére kényszerülök. Amennyiben a segítségünkre tartanának igényt, úgy a ös telefonszámon elérhetnek bennünket. Szeretettel várjuk a jelentkezésüket!

Bemutatkozás.

Bemutatkozás. Bemutatkozás A BNM azért jött létre, hogy olyan minőségi egészségmegőrző és gyógyászati termékek gyártására és fejlesztésére koncentráljon, amelyek jól képviselik a cég szemléletmódját az egészségmegőrzés

Részletesebben

A legdrágább sportoló, a sérült sportoló! TATA 2018 GYAKORLATI EDZŐ TOVÁBBKÉPZÉS

A legdrágább sportoló, a sérült sportoló! TATA 2018 GYAKORLATI EDZŐ TOVÁBBKÉPZÉS A legdrágább sportoló, a sérült sportoló! TATA 2018 GYAKORLATI EDZŐ TOVÁBBKÉPZÉS FARKAS János, MBA A legdrágább sportoló, a sérült sportoló! A sportsérülés miatt a játékos a felkészülésbe fektetett rengeteg

Részletesebben

Aktív életerő HU/KAR/0218/0001

Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-

Részletesebben

BIOFIZIKAI ORVOSLÁSSAL A DOHÁNYZÁS ELLEN

BIOFIZIKAI ORVOSLÁSSAL A DOHÁNYZÁS ELLEN AZ ALTERNATÍV GYÓGYMÓDOK ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN BIOFIZIKAI ORVOSLÁSSAL A DOHÁNYZÁS ELLEN Dr. Molnár György igazgató főorvos, Empátia Biomed Gyógycentrum Szívbarát életmóddal a szív- és érrendszeri betegségek

Részletesebben

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS STRESSZ ÉS FELTÖLTŐDÉS - ÁTTEKINTÉS 1 (2) Mérési információk: Életkor (év) 41 Nyugalmi pulzusszám 66 Testmagasság (cm) 170 Maximális pulzusszám 183 Testsúly (kg) 82 Body Mass

Részletesebben

Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az

Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az anyagoknak, fizikális és kémiai tulajdonságaiknak köszönhetően

Részletesebben

Elérhető fizi(k)óterápiás lehetőségek az atlétikában (is)

Elérhető fizi(k)óterápiás lehetőségek az atlétikában (is) Elérhető fizi(k)óterápiás lehetőségek az atlétikában (is) Igaz Bálint Magyar Atlétikai Szövetség MASZ Sportegészségügyi konferencia 2017.11.18. Budapest A következő lehetőségek és elérhetőségek állnak

Részletesebben

III. ORVOSI WELLNESS ÚJ LEHETŐSÉGEK. Hotel Benczúr - 1068 Budapest, Benczúr u. 35. É+L Kongresszus- és Kiállításszervező KFT. 2015. április 16 17.

III. ORVOSI WELLNESS ÚJ LEHETŐSÉGEK. Hotel Benczúr - 1068 Budapest, Benczúr u. 35. É+L Kongresszus- és Kiállításszervező KFT. 2015. április 16 17. Hotel Benczúr - 1068 Budapest, Benczúr u. 35. É+L Kongresszus- és Kiállításszervező KFT. III. ORVOSI WELLNESS KONFERENCIA 2015. április 16 17. ÚJ LEHETŐSÉGEK (mind a páciensek, mind pedig az orvosok számára)

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az szinte már népbetegség

Részletesebben

XV. Országos JáróbetegSzakellátási Konferencia és X. Országos JáróbetegSzakdolgozói Konferencia. Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14.

XV. Országos JáróbetegSzakellátási Konferencia és X. Országos JáróbetegSzakdolgozói Konferencia. Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14. XV. Országos JáróbetegSzakellátási Konferencia és X. Országos JáróbetegSzakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14. Gellai Nándor gyógytornász-fizioterapeuta Dr. Berecz Zsuzsanna reumatológus

Részletesebben

II. ORVOSI WELLNESS KONFERENCIA 2014. április 10 11.

II. ORVOSI WELLNESS KONFERENCIA 2014. április 10 11. II. ORVOSI WELLNESS KONFERENCIA 2014. április 10 11. ÚJ LEHETŐSÉGEK (mind a páciensek, mind pedig az orvosok számára) A wellness felölel minden olyan tevékenységet, szolgáltatást, amelyek az életminőség,

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Zakariás Géza: Wellness, fittness Hitek és tévhitek az egészséges életmódról

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Zakariás Géza: Wellness, fittness Hitek és tévhitek az egészséges életmódról 2011. április 6. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Zakariás Géza: Wellness, fittness Hitek és tévhitek az egészséges életmódról előadását hallhatják! Wellness, fittness Hitek és tévhitek az egészséges

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Az Ultralieve Pro készülék...2. Az ultrahang előnyös hatásai...2. Milyen problémák kezelésére használható a készülék...

Tartalomjegyzék. Az Ultralieve Pro készülék...2. Az ultrahang előnyös hatásai...2. Milyen problémák kezelésére használható a készülék... Tartalomjegyzék Az Ultralieve Pro készülék...2 Az ultrahang előnyös hatásai...2 Milyen problémák kezelésére használható a készülék...2 A készüléket tilos használni...3 Az Ultralieve Pro részei...4 Az ultrahang

Részletesebben

XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA

XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA 2016. 09.16. EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS INTEGRÁLÁSA SZAKELLÁTÁSBA SZERZŐK: DR RABÓCZKI ANITA FŐIGAZGATÓ DR SUSKÓ MIHÁLY NŐGYÓGYÁSZ FŐORVOS SZAKÁCS IBOLYA EFI

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.

Részletesebben

A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével

A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével Szabó Bence OORI Nappali kórház Szombathely 2012.09.07. A fizikai aktivitás hatása Fő terápiás eljárás volt az inzulin felfedezéséig Fokozott a

Részletesebben

Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében

Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében S Z A K G Y Ó G Y S Z E R É S Z T O V Á B B K É P Z É S 2 0 1 5. 1 0. 1 0. D R. L A C Z A G Y Ö N G Y V É R R E K R E Á C I Ó S S Z A K É R T Ő N E M Z E T I E

Részletesebben

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Dr Élő György Miért szükséges ismeretek ezek? Tudni kell a funkció károsodás okát, ismerni a beteg általános állapotát, hogy testi, szellemi és lelki állapotának

Részletesebben

A CieAura átlátszó hologramok az ember belső energiáival kapcsolódnak össze.

A CieAura átlátszó hologramok az ember belső energiáival kapcsolódnak össze. A CieAura termékek egy VibraTec-el szabadalmaztatott eljárást használnak, amely egyesíti a 3000 éves homeopatikus kezeléseket a XXI. századi technológiával. A CieAura átlátszó hologramok az ember belső

Részletesebben

Dr. Molnár Csaba. szakorvos, természetgyógyász szakértő

Dr. Molnár Csaba. szakorvos, természetgyógyász szakértő Dr. Molnár Csaba szakorvos, természetgyógyász szakértő (Tigrisszív Bt, Thai Masszázs Iskola, Debrecen www.thaimasszazsiskola.hu; facebook: Gyógyító Ember Egészség Klub): A,,keleti'' és,,nyugati'' masszázsmódszerek

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

Bemutatkozás.

Bemutatkozás. Bemutatkozás A BNM azért jött létre, hogy olyan minőségi egészségmegőrző és gyógyászati termékek gyártására és fejlesztésére koncentráljon, amelyek jól képviselik a cég szemléletmódját az egészségmegőrzés

Részletesebben

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az egészséges életre nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés A tanulási idő fokozatos növekedése, a munkahelyeken a szellemi munka túlsúlyba kerülése, a mozgásszegény, ülő életmód egyre többször okoz neurotikus

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN!

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! A FOLYAMATOSAN NÖVEKVÕ LEVEGÕSZENNYEZÉSSEL EGYENES ARÁNYBAN NÖVEKSZIK A LÉGÚTI BETEGSÉGEKBEN SZENVEDÕK SZÁMA, KÜLÖNÖSEN A GYEREKEKNÉL. HASZNÁLD A TERMÉSZET EREJÉT //

Részletesebben

Próbálja ki az új ActiveBio + gyógylámpát!

Próbálja ki az új ActiveBio + gyógylámpát! Próbálja ki az új ActiveBio + gyógylámpát! Nagyon magas, 99% feletti polarizációs fok Nagy fényintenzitás Nagy kilépő fénysugár Könnyű kezelhetőség Tetszés szerinti magasságban és szögben állítható állvány

Részletesebben

A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere

A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere Szabady Júlia 2008. Felkészítő: Dr. Horváth Katalin Napjaink orvostudománya Vitathatatlan eredmények: - antibiotikumok - transzplantáció - humán genom Terápiás

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

A menopauza holisztikus értelmezése A hormonális jógaterápia alapelvei

A menopauza holisztikus értelmezése A hormonális jógaterápia alapelvei A menopauza holisztikus értelmezése A hormonális jógaterápia alapelvei A holisztikus gyógyítás más alapokon nyugszik, mint a hagyományos allopátiás orvoslás: az emberi szervezetet funkcionális egységként

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

TIENS EGÉSZSÉG KÖR ELMÉLET

TIENS EGÉSZSÉG KÖR ELMÉLET 1 Tartalom: Az egészségről mi az egészség az egészség alatti állapot veszélyei az egészség faktorai A kínai egészségmegőrző kultúra története módszerei és lényege A egészség kör elmélet tisztítás, pótlás,

Részletesebben

Pontosan mit mutattak a HMB-vel kapcsolatos kutatások?

Pontosan mit mutattak a HMB-vel kapcsolatos kutatások? Mi a HMB? A HMB a Béta-hidroxi Béta-metilbutirát rövidítése. Az egyik esszenciális aminosav, a leucin metabolitja. Természetes táplálékkiegészítő, mely kis mennyiségben megtalálható bizonyos gyümölcsökben

Részletesebben

Sarkantyú kezelése gyógytornával

Sarkantyú kezelése gyógytornával Sarkantyú kezelése gyógytornával A sarkantyú tulajdonképpen egy meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával,

Részletesebben

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekrehabilitációs Osztály A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában Készítette: Magyarné Szabó Tímea 2013. Előadásom fő témája

Részletesebben

Tények a Goji bogyóról:

Tények a Goji bogyóról: Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő

Részletesebben

A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása. A rekreáció elmélete és módszertana 1. ea.

A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása. A rekreáció elmélete és módszertana 1. ea. A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása re- kreáció Szűkebb értelmezésben: feltöltődés kalandsport, unikumsport más sportok rekreáció = sport A rekreáció eszmei és gyakorlati válasz, - tevékenységrendszer

Részletesebben

Gyermekkori asztma és légúti túlérzékenység kezelési napló

Gyermekkori asztma és légúti túlérzékenység kezelési napló Gyermekkori asztma és légúti túlérzékenység kezelési napló Általános tájékoztató a gyermekkori asztma és légúti túlérzékenység kezeléséről A kezelés célja a teljes tünetmentesség elérése, tünetek jelentkezésekor

Részletesebben

Születési dátumod elárulja, csak ismerni kell, mit és milyen módon..????

Születési dátumod elárulja, csak ismerni kell, mit és milyen módon..???? Születési dátumod elárulja, csak ismerni kell, mit és milyen módon..????.. Melyik a szomszéd kertje.????..motivációd mindig legyen.a látszat néha csalóka.. www.tienselet.hu ű www.tienselet.hu Mi a csudát

Részletesebben

GYÓGYULJ KRISTÁLYOKKAL

GYÓGYULJ KRISTÁLYOKKAL www.kristalygyogyitas.hu 2. BÓNUSZ A kéz akupresszúrás pontjai GYÓGYULJ KRISTÁLYOKKAL Vajon hogyan segíthet neked egy kő abban, hogy jobban érezd magad, vagy éppen meg is gyógyulj? Először azt kell megértenünk,

Részletesebben

A Ganoderma gyógygomba a hagyományos kínai orvoslás egyik alapköve,

A Ganoderma gyógygomba a hagyományos kínai orvoslás egyik alapköve, Gulyás Judit Régiós Képviselő Ganoderma gyógygomba Pecsétviaszgomba Dombóvár Tolna-, Somogy- Gyógygomba A Ganoderma gyógygomba a hagyományos kínai orvoslás egyik alapköve, a lélekerő-gomba, kulcs a jó

Részletesebben

Cukorbetegek kezelésének alapelvei

Cukorbetegek kezelésének alapelvei Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2007. június 2. Mozgásterápia cukorbetegségben Lelovics Zsuzsanna dietetikus, humánkineziológus, szakedző Egészséges Magyarországért Egyesület Cukorbetegek

Részletesebben

Szigorú minőségi követelmények

Szigorú minőségi követelmények Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos

Részletesebben

Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája. Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21.

Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája. Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21. Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21. Az orvoslás s a bizonytalanságok tudománya és s a valósz színűségek művészete. szete. William Osler Tények/ adatok Gyógyszeres

Részletesebben

A kiválasztó szervrendszer és betegségei

A kiválasztó szervrendszer és betegségei A kiválasztó szervrendszer és betegségei A szervezetben az anyagcsere során számtalan káros és felesleges anyag képződik. A sejtek bomlástermékei, a bekerült mérgezőanyagok, mind-mind eltávolításra várnak.

Részletesebben

A szűrővizsgálatok változó koncepciója

A szűrővizsgálatok változó koncepciója A szűrővizsgálatok változó koncepciója Magyar Tudomány Ünnepe 2010. Vályi Péter dr. 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről Szűrővizsgálat: olyan vizsgálat, amelynek célja a betegség tüneteit nem mutató

Részletesebben

Fusion Vital Program riport

Fusion Vital Program riport 370916 Fusion Vital Program riport Cs 10.09.2015 17:21 6ó 46perc 58 / 82 / 6 Stressz reakció Feltöltődés Fizikai aktivitás Napi fizikai aktivitás Pulzusszám Hiányzó pulzusszám 5% Napközben nincs feltöltődés.

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

SÓ AEROSZOL MENNYISÉG és IDŐTARTAM BEÁLLÍTÁSOK.

SÓ AEROSZOL MENNYISÉG és IDŐTARTAM BEÁLLÍTÁSOK. SÓ AEROSZOL MENNYISÉG és IDŐTARTAM BEÁLLÍTÁSOK. 1 Jelen beállítások csak a PrizSalt só aeroszol generátor számára érvényesek. Copyright InfoWorld Media kft. Tartalom : Mrs. Vanda Hartman, Technikai adatok:

Részletesebben

Utánpótlás-nevelés: nevelés: az egészséges fejlesztés gyógytornász szakmai szempontjai Moldvay Ildikó Sportági jellemzők Mozgató szervrendszer Axiális aszimmetrikus terhelés Erőközpont: medence Medence

Részletesebben

Wellness és természetgyógyászat

Wellness és természetgyógyászat Wellness és természetgyógyászat Ha hatékonyan szeretnénk óvni saját és családunk egészségét a wellness segítségével, fontos tudnunk, hol kaphat helyet a természetgyógyászat a gyógyításban, kik gyógyíthatnak,

Részletesebben

Információk a terápiás mágnesekről

Információk a terápiás mágnesekről "Sok ezer évvel ezelőtt a kínaiak már tudták, hogy a test szervei meghatározott ritmus szerint dolgoznak és regenerálódnak. Ehhez energiára van szükségük. A fáradtság, a stressz, a különböző betegségek,

Részletesebben

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI András-TÓTH József - WEBER-SUTA Ágnes ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK!

Részletesebben

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A manuka méz az új-zélandi manukafák nektárjából származik. Egészségügyi szakértők szerint magasabb tápanyag tartalommal rendelkezik, mint a hagyományos nyers mézek. Különösen erőteljes antibakteriális

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-8/1/A-29-11 Az orvosi biotechnológiai

Részletesebben

A rheumatoid arthritises (RA) betegek ellátásának standard követelményei

A rheumatoid arthritises (RA) betegek ellátásának standard követelményei A rheumatoid arthritises (RA) betegek ellátásának standard követelményei Translation into: Completed by: Email: SOC 1 SOC 2 HUNGARIAN Dr. Géza BÁLINT bjd@t-online.hu Az RA tüneteivel jelentkező betegnek

Részletesebben

Fáradásos törések. Prof. Dr. Berkes István

Fáradásos törések. Prof. Dr. Berkes István Fáradásos törések Prof. Dr. Berkes István Probléma Sportolók száma növekszik Sportterhelés fokozódik Képalkotó diagnosztika fejlődése Megfelelő prevenciós stratégia Után-vizsgálatok hiánya Definíció Túlterheléses

Részletesebben

ARCJÓGA 7 NAPOS FIATALÍTÓ TANFOLYAM

ARCJÓGA 7 NAPOS FIATALÍTÓ TANFOLYAM ARCJÓGA 7 NAPOS FIATALÍTÓ TANFOLYAM Koós Viki (2011) - Minden jog fenntartva 1. oldal 2. NAP A nap mottója: TÖKÉLETES VAGY! Az, hogy milyennek látjuk magunkat, a körülöttünk élők kimondott, vagy kimondatlan

Részletesebben

CieAura. Tiszta energia. (Pure Energy) (A termék dobozán szereplő szöveg fordítása.)

CieAura. Tiszta energia. (Pure Energy) (A termék dobozán szereplő szöveg fordítása.) Tiszta energia (Pure Energy) Tartós energia, egyensúly és mentális éberség egész nap. Egy kevés javulás Természetesen. energiákat a hologram chipekre. A CieAura energiái a test különböző akkupunktúrás

Részletesebben

Kulcscsonttörés. A betegség leírása

Kulcscsonttörés. A betegség leírása Kulcscsonttörés A betegség leírása A kulcscsont a vállöv része, ez köti össze a kart a törzzsel. Alatta fontos erek és idegek futnak ezek mégis igen ritkán sérülnek, ha a kulcscsont eltörik. Általában

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

Egészségre nevelő és szemléletformáló programok az egészséges balatonszemesi lakosokért

Egészségre nevelő és szemléletformáló programok az egészséges balatonszemesi lakosokért Egészségre nevelő és szemléletformáló programok az egészséges balatonszemesi lakosokért Egészség program tanároknak Az iskolában lezajlott Egészségprogram tanároknak elnevezésű előadássorozat keretében

Részletesebben

Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS

Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Az antioxidánsok olyan molekulák, melyek képesek eltávolítani a szabadgyököket a szervezetünkből. Ilyen az Astaxanthin is, reakcióba lép a szabadgyökökkel

Részletesebben

{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért Kedvezményezett neve: Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi íoktatókórház A projekt címe: Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért A pályázat azonosító száma: TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0016

Részletesebben

Ezek az ételek javítják az agyműködést

Ezek az ételek javítják az agyműködést Olajos halak Az olajos halak kiváló omega-3 zsírsav források. Ezek a zsírsavak fontosak, mert a test sejtmembránjainak alkotóelemei, beleértve az agysejteket is. Ezáltal tudják javítani a szerkezetét.

Részletesebben

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ A Generali modern, új-generációs diagnosztikai berendezésekkel felszerelt szűrőbuszai hétről hétre más és más városba látogatnak el, hogy az érintett páciensek gyorsan, szakszerűen

Részletesebben

Hogyan működik az Actisorb Plus 25?

Hogyan működik az Actisorb Plus 25? Actisorb Plus 25 ezüst tartalmú sebfedő Az Actisorb Plus 25 kötszer a hatékony sebgyógyuláshoz kedvező körülményeket biztosít azáltal. hogy megköti azokat a mikroorganizmusokat, melyek fertőzik a sebet.

Részletesebben

Lux Plus PROGRAMKÖNYV

Lux Plus PROGRAMKÖNYV Lux Plus PROGRAMKÖNYV A programcsomagok használatáról A készülék programcsomagjait alkalmazhatja egészséges állapotban, a közérzet javítására vagy az egészségügyi problémák, balesetek, sérülések esetén,

Részletesebben

VitaHelp Integratív Egészségközpont Diagnosztikai vizsgálatsor

VitaHelp Integratív Egészségközpont Diagnosztikai vizsgálatsor VitaHelp Integratív Egészségközpont Diagnosztikai vizsgálatsor 1. Non-invazív vérmérés Tűszúrás nélkül képes a hagyományos vérvételnél kapott leletnél lényeges több fontos egészség-paraméter meghatározására.

Részletesebben

Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten

Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Hippocampus Intezet ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Idõpont: 2008. április 11-12-13. Részvételi díj: 15. 000 Ft/ nap; az elsõ nap ingyenes /konzultáció/ A tanfolyam célja A bioenergetikai folyamatok szisztematikus

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a

www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a Mit tehetünk az egészségünkért egy kiváló víz segítségével? Nem szükséges vagy az életben, maga az élet vagy Egy átlagos emberi

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógymasszőr szakképesítés Masszázs alapozás modul. 1. vizsgafeladat május 16.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógymasszőr szakképesítés Masszázs alapozás modul. 1. vizsgafeladat május 16. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig minősítő neve: Rauh Edit minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Dynasit Dinamikus ülőpárnák

Dynasit Dinamikus ülőpárnák Dinamikus ülőpárnák 1. Üljünk egészségesen! Felejtse el a statikus, mozgás nélküli ülést, vigyen dinamikát az ülésbe! Ébressze fel izmait, mozogjon többet ülés közben! Évente átlagosan több, mint 3000

Részletesebben

A só- és színterápiáról röviden

A só- és színterápiáról röviden A só- és színterápiáról röviden A sóterápia Az ember arany nélkül tud élni, de só nélkül nem. - Cassiodorus 1 Történelem A terápia kezdete a sóbányákban és sóbarlangokban dolgozó emberektıl eredeztethetı,

Részletesebben

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 100%.

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 100%. A 10/2007 (. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.

Részletesebben

Modern tudomány és természetgyógyászat találkozása

Modern tudomány és természetgyógyászat találkozása Modern tudomány és természetgyógyászat találkozása Az emberiség a Földdel együtt az evolúció útját járja, az értelem, megértés, és kreativitás egyre fejlettebb formái felé. Az evolúció mind magasabb energiaszintek

Részletesebben

Harmónia és egészségmegőrzés

Harmónia és egészségmegőrzés Harmónia és egészségmegőrzés a szervezet saját jelével, a null-ponti energia, a mágneses hatás, a kristályrezgések, az EM-kerámiapor, a skalárfizika erejével, a legmodernebb technológiákkal egyszerűen,

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

Melegítő sál. Használati útmutató. Tchibo GmbH D Hamburg 82651HB55XV

Melegítő sál. Használati útmutató. Tchibo GmbH D Hamburg 82651HB55XV Melegítő sál hu Használati útmutató Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 82651HB55XV 2015-06 322 833 Kedves Vásárlónk! Új melegítő sálja kellemesen simul a vállak és a nyak köré. A melegítő sálban több kamra található,

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,

Részletesebben

Gyógyszolgáltatások. A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére.

Gyógyszolgáltatások. A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére. Gyógyszolgáltatások A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére. Így: Kopásos jellegű ízületi betegségek (Arthrosis) Csípő-

Részletesebben

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy magadban. Az egészség a megelőzéssel és a korszerű diagnosztikával

Részletesebben

Természetgyógyászati Klinikum

Természetgyógyászati Klinikum Természetgyógyászati Klinikum A Pszichiátria és a természetgyógyászat kapcsolata Fekete Szabolcs - 2016 pszichiátria A gondolkodás, az érzelmi élet és a viselkedés zavaraival foglalkozó szakterület A terápiák

Részletesebben

Molnár József Losantasag.hu

Molnár József Losantasag.hu Molnár József Losantasag.hu Gyulladáscsökkentők I. NSAID Nem szteroid gyulladáscsökkentők Mellékhatások Dopping Fenilbutazon Szuxibuzon - Danilon Meloxicam Paracetamol Gyulladáscsökkentők Szteroidok Triamcinolon

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

bemutatja: BetaVuSan Orvosilag tesztelt Táplálékkiegészítő Beta vulgaris

bemutatja: BetaVuSan Orvosilag tesztelt Táplálékkiegészítő Beta vulgaris bemutatja: BetaVuSan Orvosilag tesztelt Táplálékkiegészítő Beta vulgaris КDа Céklalé frakcionálás molekuláris tömeg alapján, gélszűrés segítségével (laboratóriumi körülmények között) Egy speciális céklafajta

Részletesebben

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő! Gyermeke vizsgálatának előkészítése érdekében kérjük, töltse ki az alábbi adatlapot, valamint a megfelelő pontokban aláhúzással

Részletesebben

KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN

KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN 2016.06.20 ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZ BALATONFÜRED SAJTÓKÖZLEMÉNY KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN Az Európai Unió és a Magyar Állam által

Részletesebben

Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK

Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK A sport ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi követelményei a XXXVII. Sport ágazat alábbi

Részletesebben

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok. Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből

Részletesebben