TANTÁRGYLEÍRÁS. Filozófia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TANTÁRGYLEÍRÁS. Filozófia"

Átírás

1 Tantárgy neve Filozófia ENO2000 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. habil. Kiss Lajos András főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja TFI A tantárgy célja a hallgatók filozófiai szemléletének kialakítása és filozófiai tartalmú gondolkodásának megalapozása. Képes legyen az európai és a magyar filozófiai kultúra értékeinek interpretálására, illetve az említett értékek kreatív közvetítésére. Továbbá legyenek képesen a kurrens filozófiai és humántudományi szakirodalmat, kézikönyveket megfelelő módon használni és a tudásuk bővítésére alkalmazni. A hallgatók ismerkedjenek meg a filozófiatörténet legfontosabb irányzataival, képviselőivel és problémafelvetéseivel a klasszikus görögségtől a 19. század végéig. A tantárgy részét képezik továbbá azok az általános problémák is, amelyek összefüggésben állnak a mindennapi élet kérdéseivel. A félév során a hallgatók megismerkednek a filozófiatörténet néhány klasszikus szövegével, és lehetőség szerint elsajátítják ezek önálló értelmezésének technikáját. A tantárgy hangsúlyt fektet arra is, hogy az itt felmerülő absztrakt kérdéseket a hallgatók képesek legyenek az életvilág jelenségeiben újra felismerni. Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába. Cartophilus, Budapest, Etienne Gilson: A középkori filozófia szelleme. Paulus Kairos, Budapest, Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába. Tankönyv és Szöveggyűjtemény. Holnap, Budapest, Maria Fürst: Bevezetés a filozófiába. Ikon, Budapest, 1994.

2 Tantárgy neve Művészettörténet ENO2001 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jankáné dr. Puskás Bernadett főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja VKI A tárgy célja átfogó művészettörténeti, esztétikai és műalkotás-elemzési ismeretek átadása. A fejlesztendő képességek az európai műveltség és a hazai művészeti hagyományok megértésének, továbbá főbb vonulataiban való interpretálásának készsége. Az elméleti megalapozást a múzeumokban zajló kulturális tevékenység, a múzeumpedagógiai foglalkozásokba való gyakorlati bekapcsolódás lehetőségeinek bemutatása egészíti ki. A hallgató - korábbi általános műveltségére építve, hiányait pótolva mélyebben is megismeri a művészettel kapcsolatos általános alapfogalmakat, a művészettörténet alapvető kérdésköreit, korszakait. A cél nem pusztán a korszakonként és területenként tárgyalt legfontosabb művészeti emlékek lexikális ismerete, hanem azok az egyetemes kultúrán való helyének, összefüggéseinek megértése, felismerése. Az elméleti alapokat a műalkotások elemzéséhez szükséges alapvető gyakorlati módszerek elsajátítása teszi teljessé. Kötelező: Tatai Erzsébet: Művészettörténeti ismeretek. Enciklopédia, Budapest, Ajánlott: Bellák G.- Jernyei Kiss J.- Keserű K.- Mikó Á. - Szakács B. Zs.: Magyar művészet. (A művészet története 16.) Corvina, Budapest, René Berger: A festészet felfedezése I-II. Gondolat, Budapest, I II

3 Tantárgy neve Esztétika ENO2002 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csobó Péter György főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja TFI A tantárgy konkrét műalkotások értelmezhetőségének problémájával igyekszik megszólítani (esetleg provokálni) a hallgatókat, majd néhány meghatározó esztétikai alapfogalom (pl. remekmű, alkotó, befogadás, tapasztalat, élmény stb.) bevonásán keresztül próbál eljutni a művészettel foglalkozó filozófiai reflexió legáltalánosabb problémáinak felvetéséig. Legyenek képesek az európai és a magyar esztétikai kultúra értékeit nyitott és kreatív módon interpretálni. Ismerjék az esztétikai szakirodalom és az esztétikai kutatások újabb eredményeit és a megszerzett ismeretet építsék be az egyetemes és a nemzeti kultúra általános ismeretrendszerébe. A legátfogóbb és legnehezebb kérdések (mint pl. mi a művészet és miért fontos ezt a kérdést feltenni ) megválaszolása természetesen nem célja a tantárgynak, ahogyan szisztematikus ismeretek közvetítése sem, ezt bőven megteszik majd az esztétikatörténet és az ágazati esztétika tantárgyi elemei. Itt, ahol sokan valószínűleg először szembesülnek a művészetet firtató elmélet szerepével, inkább csak e reflexív közeg körülhatárolása a cél eleven problémafelvetések segítségével. Az esztétika vége avagy se vége, se hossza? Szerk.: Bacsó Béla, Ikon, Budapest, Jacques Maquet: Az esztétikai tapasztalat. Csokonai, Debrecen, P. Valéry: Eupalinosz vagy az építész. A lélek és a tánc. Gondolat, Budapest, W. Tatarkiewicz: Az esztétika alapfogalmai. Kossuth, Budapest, W. Tatarkiewicz: Az esztétika alapfogalmai. Kossuth, Budapest, 2000.

4 Tantárgy neve Zeneesztétika ENO2003 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csobó Péter György főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja TFI A hallgatók ismerjék meg a népzene elméleti és történeti kérdésének esztétikai hátterét, kapjanak bevezetést a népi esztétika világába. Legyenek képesek a zeneesztétikai műveltségüket az egyetemes és a magyar kultúra hagyományába beépíteni, illetve sajátítsák el a megszerzett tudás kreatív közvetítésének technikáit. A kurzus célja az itt reprezentált hagyományok reflexív elsajátításán túl a szélesebb összefüggésekre is kiterjedő zeneértés alapjainak megteremtése, a hallgatók olyan fogalmi és teoretikus apparátushoz juttatása, amely segítségükre lehet hangzó és írott zenei kultúránk értőbb elsajátításában. Az általános esztétikára épülő kurzus a zeneesztétika századi meghatározó modelljeiből válogat, amit a 18. század affektustanáról és operavitáiról szóló téma vezet be. Ezt követik azok a kérdések, amelyek az esztétikai szféra autonómiájának megszületése után vetődtek fel a zene esztétikai rangjával és kulturális értékével kapcsolatban. Az e kérdésekre adott válaszokból alakult ki az az eszme, amely meghatározója a századi zeneesztétikai gondolkodásnak: az abszolút zene eszméje. A 20. század zeneesztétikai mozgalmai közül a fenomenológia és a hermeneutika mellett Adorno zenefilozófiája, valamint a könnyűzene esztétikai megítélésének néhány lehetséges szempontja képezi részét a félévnek. Carl Dahlhaus: Az abszolút zene eszméje. Typotex, Budapest, Eduard Hanslick: A zenei szép. Typotex Kiadó, Budapest Örök muzsika. Zenetörténeti olvasmányok. Szerk.: Barna István. Zeneműkiadó, Budapest, (második kiadás) Zene és Szó. Zeneesztétikai szöveggyűjtemény. Szerk.: Csobó Péter György. Bessenyei Kiadó, Nyíregyháza, Zoltai Dénes: A zeneesztétika története a kezdetektől Hegelig. Éthosz és affektus. Kávé Kiadó, Budapest, (Harmadik kiadás)

5 Tantárgy neve Zenetörténeti és zeneirodalmi ismeretek 1. ENO1001 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus Cél az általános zenetörténet legfontosabb ismeretköreinek elsajátítása, az egyes történeti korszakok legfontosabb stílusjellemzőinek áttekintése. A hallgató a megszerzett általános, átfogó zenei műveltsége révén képes legyen felhívni a tanulók figyelmét az ének-zene és más tárgyak (a zeneművészet és a társművészetek) kapcsolatára, továbbá az ismeretek integrált alkalmazására. Speciális zenetörténeti tapasztalatai alapján alkalmas legyen arra, hogy segítse a tanulók tájékozódását a zeneművekben és zenetörténeti korokban. Törekedjen a nemzeti kultúra értékeinek, hagyományainak átadására, képes legyen fogékonnyá tenni a zene befogadására. Legyen tudatában a zene erkölcsi, nevelő hatásának, tartsa fontosnak a zenei élmény léleknemesítő hatását. Mindezek érdekében a tanulási folyamat kiegészítésére használja fel az iskolán kívüli kulturális események (így hangverseny, opera, színház, balett) lehetőségeit. A stúdiumnak fel kell tárnia a zenei kutatómunka lehetséges elektronikus és hagyományos könyvtári forrásait, információ bankjait. Az egymást követő zenetörténeti korszakok vázlatos áttekintése az ókortól napjainkig. A zenével párhuzamosan az egyes korok legfontosabb történelmi eseményeinek, társadalmi változásainak, valamint képzőművészeti alkotásainak, építészetének, irodalmának felidézése. Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon I-III. Zeneműkiadó, Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I-II. Springer Tudományos Kiadó, Orfeusz Hangzó Zenetörténet 1-8. Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiuma SH Atlasz: Zene. Springer Hungarica, Budapest, Szabolcsi Bence: A zene története. 6. kiadás, Kossuth Kiadó, Budapest, 1999.

6 Tantárgy neve Zenetörténeti és zeneirodalmi ismeretek 2. ENO1002 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1001 Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja ZEI Speciális zenetörténeti tapasztalatai alapján a hallgató alkalmas legyen arra, hogy segítse a tanulók tájékozódását a zeneművekben és zenetörténeti korokban. Törekedjen a nemzeti kultúra értékeinek, hagyományainak átadására, képes legyen fogékonnyá tenni a zene befogadására. Legyen tudatában a zene erkölcsi, nevelő hatásának, tartsa fontosnak a zenei élmény léleknemesítő hatását. Mindezek érdekében a tanulási folyamat kiegészítésére használja fel az iskolán kívüli kulturális események (így hangverseny, opera, színház, balett) lehetőségeit. A stúdiumnak fel kell tárnia a zenei kutatómunka lehetséges elektronikus és hagyományos könyvtári forrásait, információ bankjait, a zenei publicisztika alapvető követelményeit. A zene kezdetei és zenekultúrák az ókori nagy A középkori európai zenetörténet kezdete; a gregorián kialakulása A középkor egyházi zenéje a gregorián ének A középkor világi költészete és zenéje A korai többszólamúság A többszólamúság fejlődése Ars antiqua, Ars nova A reneszánsz általános stílusjegyei A reneszánsz kor vokális egyházi és világi zenéje A reneszánsz kor hangszeres zenéje A reformáció zenéje A reneszánsz összefoglaló nagy mesterei Átmenet a barokk korba Dobszay László: A gregorián ének kézikönyve. EMB Zeneműkiadó Kft., H.M. Brown: A reneszánsz zenéje. Zeneműkiadó, Budapest, Kelemen Imre: A zene története 1750-ig. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest P. Gülke: Szerzetesek, polgárok, trubadúrok. Zeneműkiadó, Budapest Szabolcsi Bence: A zene története. 6. kiadás, Kossuth Kiadó Rt., 1999.

7 Tantárgy neve Zenetörténeti és zeneirodalmi ismeretek 3. ENO1003 Meghirdetés féléve 3. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1001 Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus Speciális zenetörténeti tapasztalatai alapján a hallgató alkalmas legyen arra, hogy segítse a tanulók tájékozódását a zeneművekben és zenetörténeti korokban. Törekedjen a nemzeti kultúra értékeinek, hagyományainak átadására, képes legyen fogékonnyá tenni a zene befogadására. Legyen tudatában a zene erkölcsi, nevelő hatásának, tartsa fontosnak a zenei élmény léleknemesítő hatását. Mindezek érdekében a tanulási folyamat kiegészítésére használja fel az iskolán kívüli kulturális események (így hangverseny, opera, színház, balett) lehetőségeit. A stúdiumnak fel kell tárnia a zenei kutatómunka lehetséges elektronikus és hagyományos könyvtári forrásait, információ bankjait, a zenei publicisztika alapvető követelményeit. A barokk kor zenéjének általános sajátosságai A korai barokk énekes zenéje A korai barokk hangszeres zenéje A középső barokk énekes zenéje A középső barokk hangszeres zenéje A késői barokk olasz és francia mesterei J.S. Bach élete és munkássága; hangszeres művek J.S. Bach énekes zenéje G.F. Händel élete és munkássága; hangszeres zenéje G.F. Händel énekes zenéje Darvas Gábor: A totemzenétől a hegedűversenyig. (A zene története 1700-ig) Zeneműkiadó, Budapest, Kelemen Imre: A zene története 1750-ig. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Palisca: Barokk zene. Budapest, SH Atlasz: Zene. Springer Hungarica, Budapest, Szabolcsi Bence: A zene története. 6. kiadás, Kossuth Kiadó Rt., 1999.

8 Tantárgy neve Zenetörténeti és zeneirodalmi ismeretek 4. ENO1004 Meghirdetés féléve 4. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1001 Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus Speciális zenetörténeti tapasztalatai alapján a hallgató alkalmas legyen arra, hogy segítse a tanulók tájékozódását a zeneművekben és zenetörténeti korokban. Törekedjen a nemzeti kultúra értékeinek, hagyományainak átadására, képes legyen fogékonnyá tenni a zene befogadására. Legyen tudatában a zene erkölcsi, nevelő hatásának, tartsa fontosnak a zenei élmény léleknemesítő hatását. Mindezek érdekében a tanulási folyamat kiegészítésére használja fel az iskolán kívüli kulturális események (így hangverseny, opera, színház, balett) lehetőségeit. A stúdiumnak fel kell tárnia a zenei kutatómunka lehetséges elektronikus és hagyományos könyvtári forrásait, információ bankjait, a zenei publicisztika alapvető követelményeit. A rokokó gáláns stílus; az opera fejlődése, Gluck megjelenése. A klasszicizmus Műfajfejlődés, új műfajok kialakulása A bécsi iskola; Haydn élete és művészete A bécsi iskola; Mozart élete és művészete A bécsi iskola; Mozart operazenéje A bécsi iskola; Beethoven élete és művészete Avasi Béla: Zenetörténet II. Rokokó, korai romantika, a bécsi klasszikusok, Tankönyvkiadó, Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon I-III. Zeneműkiadó, Budapest Darvas Gábor: Zene Bachtól napjainkig. Budapest, SH Atlasz: Zene. Springer Hungarica, Budapest, Szabolcsi Bence: A zene története. 6. kiadás, Kossuth Kiadó Rt., 1999.

9 Tantárgy neve Zenetörténeti és zeneirodalmi ismeretek 5. ENO1005 Meghirdetés féléve 5. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1001 Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus Speciális zenetörténeti tapasztalatai alapján a hallgató alkalmas legyen arra, hogy segítse a tanulók tájékozódását a zeneművekben és zenetörténeti korokban. Törekedjen a nemzeti kultúra értékeinek, hagyományainak átadására, képes legyen fogékonnyá tenni a zene befogadására. Legyen tudatában a zene erkölcsi, nevelő hatásának, tartsa fontosnak a zenei élmény léleknemesítő hatását. Mindezek érdekében a tanulási folyamat kiegészítésére használja fel az iskolán kívüli kulturális események (így hangverseny, opera, színház, balett) lehetőségeit. A stúdiumnak fel kell tárnia a zenei kutatómunka lehetséges elektronikus és hagyományos könyvtári forrásait, információ bankjait, a zenei publicisztika alapvető követelményeit. A romantika általános jellemzői A romantikus dal Schubert, Schumann életműve A romantikus német, olasz és nemzeti opera (Wagner, Verdi, Erkel életműve) Vokális műfajok a romantikus zenében: oratórium, mise, requiem A romantika zongoramuzsikája (Chopin életműve) Programzene, szimfonikus költemény (Liszt Ferenc életműve) Szimfonikus művek: nyitány, balett, színpadi kísérőzene (Mendelssohn életműve) Nemzeti kultúrák orosz ötök (Muszorgszkij, R.-Korszakov életműve), Csajkovszkij életműve Nemzeti kultúrák cseh, norvég, finn zeneszerzők (Smetana, Dvořak, Grieg, Sibelius életműve) A századforduló zenéje verizmus, német utóromantika (G. Puccini és R. Strauss) Bónis Ferenc szerk.: A nemzeti romantika világából. Püski Kiadó Kft Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon I-III. Zeneműkiadó, Dobák Pál: A romantikus zene története. Nemzeti Tankönyvkiadó, Dobszay László: Magyar zenetörténet. Planétás Kiadó, SH Atlasz: Zene. Springer Hungarica, Budapest, 1994.

10 Tantárgy neve Zenetörténeti és zeneirodalmi ismeretek 6. ENO1006 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1001 Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus Speciális zenetörténeti tapasztalatai alapján a hallgató alkalmas legyen arra, hogy segítse a tanulók tájékozódását a zeneművekben és zenetörténeti korokban. Törekedjen a nemzeti kultúra értékeinek, hagyományainak átadására, képes legyen fogékonnyá tenni a zene befogadására. Legyen tudatában a zene erkölcsi, nevelő hatásának, tartsa fontosnak a zenei élmény léleknemesítő hatását. Mindezek érdekében a tanulási folyamat kiegészítésére használja fel az iskolán kívüli kulturális események (így hangverseny, opera, színház, balett) lehetőségeit. A stúdiumnak fel kell tárnia a zenei kutatómunka lehetséges elektronikus és hagyományos könyvtári forrásait, információ bankjait, a zenei publicisztika alapvető követelményeit. A 20. század zenei irányzatai: Impresszionizmus (Debussy, Ravel, Respighi) Expresszionizmus (Schönberg, Berg, Webern) Neo-stílusok Franciaországban (francia hatok Satie, Poulenc, Honegger életmű) Folklorizmus Bartók, Kodály, Sztravinszkij életmű Az orosz zene sajátos útja (Prokofjev, Sosztakovics) Zene és pedagógia kapcsolata (C. Orff) Az angol zene a 20. században (W. Williams, Britten életmű) A hangkészlet bővítése (Varese, Messiaen) Totális szerializmus, aleatória, elektronikus zene (Stockhausen, Boulez, Ligeti) Az amerikai zene (Gershwin, Bernstein, Cage, Ives, Reich életmű) A 20. század magyar zenéje Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon I-III. Zeneműkiadó, Dobszay László: Magyar zenetörténet. Planétás Kiadó, Ittzés Mihály (szerk.): Részletek az egészhez. Tanulmányok a 19. és a 20. század magyar zenéjéről. Emlékkönyv a 80 éves Bónis Ferenc tiszteletére. Argumentum Tudományos Kiadó, Kovács Sándor: XX. századi zenetörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, SH Atlasz: Zene. Springer Hungarica, Budapest, 1994.

11 Tantárgy neve Magyar zenetörténet ENO1007 Meghirdetés féléve 7. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1001 Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus Speciális zenetörténeti tapasztalatai alapján a hallgató alkalmas legyen arra, hogy segítse a tanulók tájékozódását a zeneművekben és zenetörténeti korokban. Törekedjen a nemzeti kultúra értékeinek, hagyományainak átadására, képes legyen fogékonnyá tenni a zene befogadására. Legyen tudatában a zene erkölcsi, nevelő hatásának, tartsa fontosnak a zenei élmény léleknemesítő hatását. Mindezek érdekében a tanulási folyamat kiegészítésére használja fel az iskolán kívüli kulturális események (így hangverseny, opera, színház, balett) lehetőségeit. A stúdiumnak fel kell tárnia a zenei kutatómunka lehetséges elektronikus és hagyományos könyvtári forrásait, információ bankjait. Magyar zenetörténeti emlékek, források a reneszánsz kor előtt A század zenéje Magyarországon (egyházi, világi) A históriás ének, a reneszánsz hangszeres zenéje A század zenéje: kuruc zene, műzenei emlékek, források A kollégiumi zene, dal- és kóruséneklés Hangszeres zene: a verbunkos műzene és legjelentősebb képviselői A 19. század magyar műzenéje, legjelesebb képviselői Liszt Ferenc életműve A magyar nemzeti opera születése (Erkel Ferenc munkássága) A zeneszerzés útjai a 20. század első felében A fonográf és a pódium között - Bartók Béla szintézise Zene és pedagógia - Kodály Zoltán életműve A zenei élet Magyarországon a II. világháború után Kortárs magyar zeneszerzők és alkotásaik Bónis Ferenc szerk.: A nemzeti romantika világából. Püski Kiadó Kft Dobák Pál: A romantikus zene története. Nemzeti Tankönyvkiadó, Dobszay László: Magyar zenetörténet. Planétás Kiadó, Falvy Zoltán: A magyar zene története. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Ittzés Mihály (szerk.): Részletek az egészhez. Tanulmányok a 19. és a 20. század magyar zenéjéről. Emlékkönyv a 80 éves Bónis Ferenc tiszteletére. Argumentum Tudományos Kiadó, 2012.

12 Tantárgy neve Zeneelméleti ismeretek 1. ENO1011 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér Keresztes Ildikó adjunktus A szolfézs, zeneelmélet, zenetörténeti és zeneirodalmi ismeretek tanulása során használt szakkifejezések, fogalmak értelmezése, tanítása. Cél: az elsajátított zeneelméleti ismereteket alkalmazva legyen képes a hallgató a zeneművekhez kapcsolódó fogalmak, szakkifejezések értelmezésére, helyes használatára. A leggyakoribb szakkifejezések, zeneelméleti, formai, harmóniai alapfogalmak. A zenei hang tulajdonságai, notáció, kulcsok, hangközök, hármashangzatok, hangsorok, hangnemek, hangrendszerek, kvintoszlop/kvintkör, ritmusok/ritmusképletek, ütemfajták, motívum, frázis, periódus, összhangzattani alapfogalmak és szerkesztésmódok. Böhm László: Zenei műszótár. EMB, Budapest, Dr. Pintér-Keresztes Ildikó: Összhangzattan jegyzet. Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, Ferencziné Ács Ildikó: Zeneelméleti alapismeretek. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, E-learning formában a internetes címen. Michels, Ulrich: SH Atlasz / Zene. Springer Hungarica Kiadó Kft., Budapest, Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1965.

13 Tantárgy neve Zeneelméleti ismeretek 2. ENO1012 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1011 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér Keresztes Ildikó adjunktus A középkori és reneszánsz vokális zene jellegzetes műfajainak, stíluselemeinek megismerése. Cél: elsajátított zeneelméleti ismereteit alkalmazva legyen képes a hallgató a középkori és reneszánsz vokális zeneművekhez kapcsolódó stílusjegyek értelmezésére. Az ókori görög hangrendszerelmélet. A korai kereszténység zenéje és a bizánci egyház zenéje. A gregorián ének fogalma, eredete és sajátosságai (melizmatikus, neumatikus és szillabikus gregorián dallamok), a mise és a zsolozsma énekei, a tropus és a sequentia. A korai középkor elméletírói, Arezzói Guido munkássága, a hangjegyírás kialakulása. A korai többszólamúság kialakulása és típusai a IX-XII. században: a paralel organum, a szabad organum, a melizmás organum. A reneszánsz vokális zene dallamvilága, hangkészlete, modusai/hangnemei, harmóniái, zárlatai, metrumtípusai, lejegyzésmódjai, szerkesztésmódjai, imitációtípusai. Az ellenpont alapjai, a cantus firmus szerepe. Összhangzattani ismeretek: modális harmóniák; a domináns 7 és oldása. Bárdos Lajos: Modális harmóniák. Zeneműkiadó, Budapest, Dr. Pintér-Keresztes Ildikó: Összhangzattan jegyzet. Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, Jeppesen, Knud: Ellenpont A klasszikus vokális polifónia tankönyve. Zeneműkiadó, Budapest, Michels, Ulrich: SH Atlasz / Zene. Springer Hungarica Kiadó Kft., Budapest, Harmat Artúr: Ellenponttan. Zeneműkiadó Vállalat, 1958.

14 Tantárgy neve Zeneelméleti ismeretek 3. ENO1013 Meghirdetés féléve 3. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1012 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér Keresztes Ildikó adjunktus A barokk vokális és instrumentális zene jellegzetes műfajainak, stíluselemeinek, formáinak, harmóniafordulatainak megismerése és felismerése. Cél: az elsajátított zeneelméleti ismereteit alkalmazva képes a hallgató a barokk vokális és instrumentális zeneművekhez kapcsolódó stílusjegyek értelmezésére. Kisformák: motívum, frázis, periódus, zenei mondat, Schönberg-féle zenei mondat, barforma, egy-, két- és háromtagú forma; nagyformák: barokk rondóforma, barokk szonátaforma. Barokk polifónia: invenció, fúga. Basso ostinato-típusok, téma variációkkal. Összhangzattan: akkordfűzések hármashangzatokkal és fordításaikkal, zárlattípusok. Basso continuo-játék. Dr. Pintér-Keresztes Ildikó: Összhangzattan jegyzet. Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, Frank Oszkár: Formák, műfajok a barokk és klasszikus zenében. Budapest, Gárdonyi Zoltán: J. S. Bach ellenpont-művészetének alapjai. Zeneműkiadó, Budapest, Gárdonyi Zoltán: J. S. Bach kánon- és fúgaszerkesztő művészete. Zeneműkiadó, Budapest, Győrffy István: Összhangzattani kalauz a Bach-korálokhoz. Tárogató Kiadó, Budapest, 1994.

15 Tantárgy neve Zeneelméleti ismeretek 4. ENO1014 Meghirdetés féléve 4. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1013 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér Keresztes Ildikó adjunktus A bécsi klasszikus vokális és instrumentális zene jellegzetes műfajainak, stíluselemeinek, formáinak, harmóniafordulatainak, modulációtípusainak megismerése és felismerése. Elsajátított zeneelméleti ismereteit alkalmazva képes a bécsi klasszikus vokális és instrumentális zeneművekhez kapcsolódó stílusjegyek értelmezésére. Klasszikus formatípusok: egy-, két- és háromtagúság, visszatérő kis háromtagúság, strófaszerkezet, zárlattípusok, triós forma, rondóforma, klasszikus szonátaforma, szonátarondó, variációs forma. Összhangzattan: szextakkordok, domináns szeptimakkord, II szeptimakkord, szűkített szeptimakkord és fordításaik. Dobszay László: A klasszikus periódus. EMB, Budapest, Frank Oszkár: Formák, műfajok a barokk és klasszikus zenében. (a szerző magánkiadása) Budapest, Frank Oszkár: Zeneelmélet III. Tankönyvkiadó, Budapest, Gárdonyi Zoltán. Elemző formatan, EMB, Budapest, Győrffy István, Beischer-Matyó Tamás, Keresztes Nóra: Klasszikus összhangzattan. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2009.

16 Tantárgy neve Zeneelméleti ismeretek 5. ENO1015 Meghirdetés féléve 5. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1014 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér Keresztes Ildikó adjunktus A romantikus zene jellegzetes műfajainak, stíluselemeinek megismerése és felismerése. A klasszikustól eltérő formák és harmóniafordulatok megismerése. Elsajátított zeneelméleti ismereteit alkalmazva képes a romantikus vokális és instrumentális zeneművekhez kapcsolódó stílusjegyek értelmezésére. A romantikára jellemző kibővült harmónia- és formavilág vokális és instrumentális művekben. A romantikus zene stílusjegyei. Hangnemi kapcsolatok bővülése a romantikában: a tercrokonság típusai, egyéb lehetőségek. Bővített szekundos skálák. Neomodális elemek. Összhangzattan: alterált akkordok, modulációk. Bárdos Lajos: Harminc írás a zene elméletének és gyakorlatának különböző kérdéseiről Zeneműkiadó, Budapest, Bárdos Lajos: Liszt Ferenc a jövő zenésze. Akadémiai Kiadó, Budapest, Frank Oszkár: A romantikus zene műhelytitkai I. Schubert-dalok. Akkord Zenei Kiadó, Budapest, Frank Oszkár: Zeneelmélet III. Tankönyvkiadó, Budapest, 1973.

17 Tantárgy neve Zeneelméleti ismeretek 6. ENO1016 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1015 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér Keresztes Ildikó adjunktus A későromantika, a századforduló, valamint a XX. századi zene stílusirányzatainak megismerése. Elsajátított zeneelméleti ismereteit alkalmazva képes a későromantika, a századforduló, valamint a XX. század zenéjéhez kapcsolódó stílusjegyek értelmezésére. Az impresszionizmus stílusjegyei (pentatónia, modalitás, egészhangúság, mixtúrák). A funkciós tonalitás felbomlása: tonalitás-atonalitás. Dodekafónia, Reihe-technika. Jellegzetes hangsorok, hangrendszerek, harmóniák, funkcióviszonyok, formák Bartók zenéjében. Bimodalitás, bitonalitás. A népzene feldolgozási módjai Bartók és Kodály művészetében. A kottában előforduló, zenei előadásra vonatkozó tempó-, dinamikai és előadási jelek értelmezése. A XX. század és napjaink notációja. Experimentális zene: aleatória. Kortárs művek elemzése. Bárdos Lajos: Tíz újabb írás Zeneműkiadó, Budapest, Frank Oszkár: Bevezető Bartók Mikrokozmoszának világába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Kárpáti János: Bartók-analitika Válogatott tanulmányok. Rózsavölgyi és Társa, Lendvai Ernő: Bartók és Kodály harmóniavilága. Akkord Kiadó, Budapest, Michels, Ulrich: SH Atlasz / Zene. Springer Hungarica Kiadó Kft., Budapest, 1994.

18 Tantárgy neve Szolfézs 1. ENO1021 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér-Keresztes Ildikó adjunktus A zenei írás-olvasás és a hallási készség fejlesztése különféle gyakorlati tevékenységek révén. A zeneelmélet és zenetörténet tantárgyak e félévben tanult ismereteinek megerősítése, bővítése, gyakorlati alkalmazása. Magas szintű elméleti és gyakorlati felkészültsége által a hallgató legyen alkalmas a gyerekek alkotó és önkifejező tevékenységének irányítására. Képes legyen a zenei tehetség felismerésére és gondozására. Speciális ismeretei által tudja fejleszteni a tanuló zenei emlékezetét, fantáziáját, koncentrációját és tájékozódását a zeneművekben. Egy- és többszólamú éneklés, laprólolvasás, diktálás, memorizálás, transzponálás, lejegyzés, hallásgyakorlatok, ének-zongorás gyakorlatok. Zeneelméleti ismeretek a gyakorlatban. Gyermekdalok, népdalok. A népdalelemzés szempontjai. Kodály Zoltán pedagógiai művei. Kodály Zoltán: 15 kétszólamú énekgyakorlat. 29. kiadás. EMB, Budapest, Szendrei Janka (közr.) Guillaume Dufay: 15 himnusz. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszék, Budapest, Szőnyi Erzsébet: A zenei írás-olvasás módszertana gyakorló füzetei 3-6. EMB, Budapest, Tegzes György: Hétfokú olvasógyakorlatok I-II. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.

19 Tantárgy neve Szolfézs 2. ENO1022 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1021 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár 1. Tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: A zenei írás-olvasás és a hallási készség fejlesztése különféle gyakorlati tevékenységek révén. A zeneelmélet és zenetörténet tantárgyak e félévben tanult ismereteinek megerősítése, bővítése, gyakorlati alkalmazása. Magas szintű elméleti és gyakorlati felkészültsége által a hallgató legyen alkalmas a gyerekek alkotó és önkifejező tevékenységének irányítására. Képes legyen a zenei tehetség felismerésére és gondozására. Speciális ismeretei által tudja fejleszteni a tanuló zenei emlékezetét, fantáziáját, koncentrációját és tájékozódását a zeneművekben. Egy- és többszólamú éneklés, laprólolvasás, diktálás, memorizálás, transzponálás, lejegyzés, hallásgyakorlatok, ének-zongorás gyakorlatok. Zeneelméleti ismeretek a gyakorlatban, elsősorban a gregorián és reneszánsz polifónia anyagából merítve. Népdalok, népdalelemzés. Dobszay László Mezei János: Könnyű középkori egyházi kórusok. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszék, Budapest, Dobszay László: Gregorián példatár. In: Egyházzenei Füzetek. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszék, Budapest, Szendrei Janka (közr.) Guillaume Dufay: 15 himnusz. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszék, Budapest, Lassus: 24 kétszólamú motetta. EMB, Budapest, Legányné Hegyi Erzsébet: Stílusismeret I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1982.

20 Tantárgy neve Szolfézs 3. ENO1023 Meghirdetés féléve 3. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1022 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A zenei írás-olvasás és a hallási készség fejlesztése különféle gyakorlati tevékenységek révén. A zeneelmélet és zenetörténet tantárgyak e félévben tanult ismereteinek megerősítése, bővítése, gyakorlati alkalmazása. Magas szintű elméleti és gyakorlati felkészültsége által a hallgató legyen alkalmas a gyerekek alkotó és önkifejező tevékenységének irányítására. Képes legyen a zenei tehetség felismerésére és gondozására. Speciális ismeretei által tudja fejleszteni a tanuló zenei emlékezetét, fantáziáját, koncentrációját és tájékozódását a zeneművekben. Egy- és többszólamú éneklés, lapról olvasás, diktálás, memorizálás, transzponálás, lejegyzés, hallásgyakorlatok, ének-zongorás gyakorlatok. Zeneelméleti ismeretek a gyakorlatban a barokk zeneirodalom anyagából merítve. Agócsy László (szerk.): Az iskolai szolfézs- és énektanítás módszertana. Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Bertalotti: 56 solfeggio. EMB, Budapest, Dobszay László: A hangok világa V. EMB, Budapest, Legányné Hegyi Erzsébet: Stílusismeret II. EMB, Budapest, Sulyok Imre (szerk.) J. S. Bach: Négyszólamú korálfeldolgozások. EMB, Budapest, 2009.

21 Tantárgy neve Szolfézs 4. ENO1024 Meghirdetés féléve 4. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1023 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A zenei írás-olvasás és a hallási készség fejlesztése különféle gyakorlati tevékenységek révén. A zeneelmélet és zenetörténet tantárgyak e félévben tanult ismereteinek megerősítése, bővítése, gyakorlati alkalmazása. Magas szintű elméleti és gyakorlati felkészültsége által a hallgató legyen alkalmas a gyerekek alkotó és önkifejező tevékenységének irányítására. Képes legyen a zenei tehetség felismerésére és gondozására. Speciális ismeretei által tudja fejleszteni a tanuló zenei emlékezetét, fantáziáját, koncentrációját és tájékozódását a zeneművekben. Egy- és többszólamú éneklés, laprólolvasás, diktálás, memorizálás, transzponálás, lejegyzés, hallásgyakorlatok, ének-zongorás gyakorlatok. Zeneelméleti ismeretek a gyakorlatban a bécsi klasszikus zeneirodalom anyagából merítve. Agócsy László Irsai Vera: Énekeljünk, muzsikáljunk. EMB, Budapest, Dobszay László Szabó Helga: Ének-zene az általános iskola szakosított tantervű 6. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Molnár Antal: Klasszikus kánonok. EMB, Budapest, Németh Rudolf Nógrádi László Puster János: Szolfézs antológia. EMB, Budapest, Nógrádi László Papp Károlyné: Dallamírási feladatok 1 2. Budapest, Aelia Sabina Alapítvány, 1994.

22 Tantárgy neve Szolfézs 5. ENO1025 Meghirdetés féléve 5. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1024 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A zenei írás-olvasás és a hallási készség fejlesztése különféle gyakorlati tevékenységek révén. A zeneelmélet és zenetörténet tantárgyak e félévben tanult ismereteinek megerősítése, bővítése, gyakorlati alkalmazása. Magas szintű elméleti és gyakorlati felkészültsége által a hallgató legyen alkalmas a gyerekek alkotó és önkifejező tevékenységének irányítására. Képes legyen a zenei tehetség felismerésére és gondozására. Speciális ismeretei által tudja fejleszteni a tanuló zenei emlékezetét, fantáziáját, koncentrációját és tájékozódását a zeneművekben. Egy- és többszólamú éneklés, laprólolvasás, diktálás, memorizálás, transzponálás, lejegyzés, hallásgyakorlatok, ének-zongorás gyakorlatok. Zeneelméleti ismeretek a gyakorlatban a romantikus zeneirodalom anyagából merítve. Ádám Jenő: A dal mesterei II. EMB, Budapest, Dobszay Szabó: Ének-zene az általános iskola szakosított tantervű 6. és 7. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Kodály: 33 kétszólamú énekgyakorlat. EMB, Budapest, Legányné Hegyi Erzsébet: Stílusismeret III. EMB, Budapest, Szőnyi Erzsébet: A zenei írás-olvasás módszertana gyakorló füzetei 7. EMB, Budapest, 2009.

23 Tantárgy neve Szolfézs 6. ENO1026 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1025 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A zenei írás-olvasás és a hallási készség fejlesztése különféle gyakorlati tevékenységek révén. A zeneelmélet és zenetörténet tantárgyak e félévben tanult ismereteinek megerősítése, bővítése, gyakorlati alkalmazása. Magas szintű elméleti és gyakorlati felkészültsége által a hallgató legyen alkalmas a gyerekek alkotó és önkifejező tevékenységének irányítására. Képes legyen a zenei tehetség felismerésére és gondozására. Speciális ismeretei által tudja fejleszteni a tanuló zenei emlékezetét, fantáziáját, koncentrációját és tájékozódását a zeneművekben. Egy- és többszólamú éneklés, laprólolvasás, diktálás, memorizálás, transzponálás, lejegyzés, hallásgyakorlatok, ének-zongorás gyakorlatok. Zeneelméleti ismeretek a gyakorlatban a késő romantika, a XX. századi és a kortárs zene anyagából merítve. Bartók Béla: 27 egyneműkar. EMB, Budapest, Dobszay László Szabó Helga: Ének-zene az általános iskola szakosított tantervű 8. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Kerényi Eszter (szerk.): Zenei antológia a szolfézs és zenetörténet anyagához. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Lars Edlund: Modus Novus. Nordiska Musikförlaget, Stockholm, 1963.

24 Tantárgy neve Komplex zenei ismeretek ENO1027 Meghirdetés féléve 7. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium ENO1016, ENO1026 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér Keresztes Ildikó adjunktus Az iskolai tanítási gyakorlattal párhuzamosan az általános iskolai és a középiskolai énekzene tantárgy tananyagának sokrétű feldolgozása, hangsúlyt fektetve a zeneelméleti ismeretekre, a befogadói kompetenciák fejlesztésére, valamint a generatív/kreatív zenei tevékenységekre. A megszerzett ismeretek birtokában a hallgató képes a gyerekek alkotó és önkifejező tevékenységét irányítani, a zenei befogadást, interpretációt és alkotást integrálni. A megszerzett szolfézs-zeneelméleti és zenetörténeti tudás bővítése, elmélyítése kreatív zenei gyakorlatokkal, a középkortól kezdve a XX. század zeneelméletével, zenetörténetével bezárólag. Az aktuális általános iskolai (általános és emelt szintű) és középiskolai ének-zene tankönyvek. Dobszay László: A klasszikus periódus. EMB, Budapest, Frank Oszkár: Formák, műfajok a barokk és klasszikus zenében. (a szerző magánkiadása) Budapest, Gárdonyi Zoltán. Elemző formatan. EMB, Budapest, 1990.

25 Tantárgy neve Népzene-néphagyomány elmélet ENO1031 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Nauner-Agárdi Éva adjunktus A tantárgy célja a néphagyomány értékeinek feltárása, majd az erre épülő népzene iránti általános érdeklődés felkeltése. Ezáltal a hallgató képessé válik a magyar nemzeti hagyományt őrző, és interpretáló, nyitott, kreatív ember nevelésére. Szakmai tudása révén képes felhívni a tanulók figyelmét a népzene és a klasszikus zene kapcsolatára, az így szerzett ismeretek integrálására. Tudatában van a népzene nemzetnevelő hatásának, és a nemzeti identitás erősítésére törekszik. A tárgy lehetőséget ad különböző archív felvételek hallgatására, az öt népzenei dialektusterület feltárására. A hallgató a dallamok elsajátítása után, a népdaltípusokba sorolása által átfogó képet kap a magyar nyelvterület autentikus vokális és instrumentális zenei anyagáról. Az alap- és középfokú zeneoktatásban szereplő népdalok zenei és szöveges (szimbólumokra épülő) elemzését a magyar népzene-történeti korok egymásra épülése követi. Borsi Ferenc: Mi vagyunk a rózsák. Dunaszerdahely, Magyar Néprajz VI. Népzene, néptánc, népi játék. Akadémiai kiadó, Budapest, Magyar Népzene Tára VI-XII. Akadémiai Kiadó, Budapest, Magyar Népzenei Antológia CD-ROM Akadémiai Kiadó. Budapest, Paksa Katalin: Magyar népzenetörténet. Balassi Kiadó, Budapest, 2008.

26 Tantárgy neve Népzene-néphagyomány gyakorlat ENO1032 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 ENO1031 Tantárgyfelelős neve és beosztása Nauner-Agárdi Éva adjunktus A tantárgy célja a néphagyomány értékeinek feltárása, majd az erre épülő népzene iránti általános érdeklődés felkeltése. Ezáltal a hallgató képessé válik a magyar nemzeti hagyományt őrző, és interpretáló, nyitott, kreatív ember nevelésére. Szakmai tudása révén képes felhívni a tanulók figyelmét a népzene és a klasszikus zene kapcsolatára, az így szerzett ismeretek integrálására. Tudatában van a népzene nemzetnevelő hatásának, és a nemzeti identitás erősítésére törekszik. A tárgy lehetőséget ad különböző archív felvételek hallgatására, az öt népzenei dialektusterület feltárására. A hallgató a dallamok elsajátítása után, a népdaltípusokba sorolása által átfogó képet kap a magyar nyelvterület autentikus vokális és instrumentális zenei anyagáról. Az alap- és középfokú zeneoktatásban szereplő népdalok zenei és szöveges (szimbólumokra épülő) elemzését a magyar népzene-történeti korok egymásra épülése követi. Borsi Ferenc: Mi vagyunk a rózsák. Dunaszerdahely, Magyar Néprajz VI. Népzene, néptánc, népi játék. Akadémiai kiadó, Budapest, Magyar Népzene Tára VI-XII. Akadémiai Kiadó, Budapest, Magyar Népzenei Antológia CD-ROM Akadémiai Kiadó. Budapest, Paksa Katalin: Magyar népzenetörténet. Balassi Kiadó, Budapest, 2008.

27 Tantárgy neve Vezénylési gyakorlat 1. ENO1041 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár Alapozó vezényléstechnikai gyakorlatok segítségével a mozdulatok alkalmassá tétele zenei folyamatok irányítására. A helyes test- kar- és kéztartás kialakítása. A vezénylés technikája, az ütés mechanizmusa. Hangadás. Avizó fő ütemrészen. Egyszerű ütemfajták különböző karakterek szerint. A hang megszüntetésének egyszerűbb módjai (köröző mozdulat, ütés). Bárdos Lajos: Kicsinyek Kórusa I-III. EMB, Budapest, Kodály Zoltán és Szőnyi Erzsébet biciniumai, EMB, Budapest Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Veszprémi Egyetem, Veszprém, Reviczky Béla: Kórusok enciklopédiája. Gemini Kiadó, Budapest, Vásárhelyi Zoltán: Az énekkari vezénylés módszertana. Zeneműkiadó, Budapest, 1965.

28 Tantárgy neve Vezénylési gyakorlat 2. ENO1042 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1041 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A tempó-, a karakter-, dinamika- és a formálás-irányítás eszközrendszerének elsajátítása. A különböző zenetörténeti korokhoz kapcsolódó műfaji és stilisztikai ismeretek alkalmazása a vezénylés során. Avizó teljes ütemrészen, súlytalan helyen. Avizó nem teljes ütemegységen. A ritmus érzékeltetése a vezénylő mozdulatokban (a nyújtott- és az éles ritmus változatai). Egyben ütött ütemek. Fokozatos tempóváltás és fokozatos dinamikai váltás vezénylése. A bal kéz önálló szerepe. Homofon madrigálok, villanellák, ballettók vezénylése. 2-3 szólamú népdalfeldolgozások. Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Veszprémi Egyetem, Veszprém, Reviczky Béla: Kórusok enciklopédiája. Gemini, Budapest, Schola Cantorum I-XIII. Szerk. Fodor Ákos, EMB, Budapest,

29 Tantárgy neve Vezénylési gyakorlat 3. ENO1043 Meghirdetés féléve 3. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1042 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A vezényléstechnikai tudás továbbfejlesztése, alkalmassá tétele különféle zenei folyamatok élményszerű tolmácsolására. A tempó-, a karakter-, dinamika- és a formálás-irányítás eszközrendszerének fejlesztése. A különböző zenetörténeti korokhoz kapcsolódó műfaji és stilisztikai ismeretek alkalmazása a vezénylés során. Váltakozó ütemek, rövidebb terjedelmű parlando, rubato előadásmódú, különböző tempójú és karakterű szakaszokat tartalmazó zeneművek elsajátítása. Átmenet nélküli tempó- és dinamikai váltás. Az ötös és hatos ütem. Szemelvények a barokk és kortárs zeneirodalomból. Kodály Zoltán, Bartók Béla és Bárdos Lajos kórusművei. Bárdos Lajos: Karvezetés II. Zenei prozódia. Tankönyvkiadó, Mohayné Katanics Mária: Válogatás Kodály kórusműveiből. Tankönyvkiadó, Budapest, Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Veszprémi Egyetem, Veszprém, Reviczky Béla: Kórusok enciklopédiája. Gemini, Budapest, 1997.

30 Tantárgy neve Vezénylési gyakorlat 4. ENO1044 Meghirdetés féléve 4. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1043 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A vezényléstechnikai tudás továbbfejlesztése, alkalmassá tétele különféle zenei folyamatok élményszerű tolmácsolására. A tempó-, a karakter-, dinamika- és a formálás-irányítás eszközrendszerének fejlesztése. A különböző zenetörténeti korokhoz kapcsolódó műfaji és stilisztikai ismeretek alkalmazása a vezénylés során. Technikai ismeretek: fermata, generalpausa, átkötött hang, tartott hang továbbvezetése. Aszimmetrikus ütemek vezénylése. Súlyérzet a különböző karakterű művekben. Egyszerű recitativo vezénylése. Szemelvények a bécsi klasszicista zeneirodalomból. Bonyolultabb ütemformákban, változatos zenei tartalommal megszólaló kortárs magyar szerzők, magyar és külföldi költők verseire írt kompozíciói. Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Veszprémi Egyetem, Veszprém, Reviczky Béla: Kórusok enciklopédiája. Gemini, Budapest, Süssmayr, Franz Xaver: Das Namenfest. EMB, Budapest, s.a.

31 Tantárgy neve Vezénylési gyakorlat 5. ENO1045 Meghirdetés féléve 5. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1044 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A vezényléstechnikai tudás továbbfejlesztése, alkalmassá tétele különféle zenei folyamatok élményszerű tolmácsolására. A tempó-, a karakter-, dinamika- és a formálás-irányítás eszközrendszerének fejlesztése. A különböző zenetörténeti korokhoz kapcsolódó műfaji és stilisztikai ismeretek alkalmazása a vezénylés során. Gregorián dallamok. Osztott ütemek, kadenciális osztások. 4/4 és alla breve subito átmenetei. Hangszerkíséretes művek: irányítás és együttműködés. Több részes művek kapcsolása. A drámai kifejezés eszközei. Romantikus formálás (tempo, dinamika, agogika). Szemelvények a gregorián, reneszánsz és romantikus zeneirodalomból. 3-4 szólamú madrigálok és motetták (Weelkes, Morley, Tomkins, Palestrina, Monteverdi stb.) Ezer év kórusa. Szerk.: Forrai Miklós, EMB, Budapest,1977. Öt évszázad kórusa. Szerk.: Forrai Miklós, EMB, Budapest,1956. Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Veszprémi Egyetem, Veszprém, Reviczky Béla: Kórusok enciklopédiája. Gemini, Budapest, 1997.

32 Tantárgy neve Vezénylési gyakorlat 6. ENO1046 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1045 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A vezényléstechnikai tudás továbbfejlesztése, alkalmassá tétele különféle zenei folyamatok élményszerű tolmácsolására. A különböző zenetörténeti korokhoz kapcsolódó műfaji és stilisztikai ismeretek alkalmazása a vezénylés során. Felkészülés az iskolai zenei együttesek tevékenységének segítésére, gyermekkórusok vezetésére. Szélsőséges tempók vezénylési kérdései. XX. századi stílusjegyek, speciális effektusok. Kortárs szerzők kórusművei. A hagyományostól eltérő notációk értelmezése és előadási problémái. Aleatorikus kompozíciók. Szabadon választott mű önálló feldolgozása és betanítása. A gyermek és ifjúsági karirodalom, különös tekintettel Balassa Sándor, Bárdos Lajos, Beischer-Matyó Tamás, Decsényi János, Gyöngyösi Levente, Farkas Ferenc, Horváth Barnabás, Karai József, Kodály Zoltán, Kocsár Miklós, Papp Lajos, Tóth Péter kórusművei: Editio Musica Budapest; Kontrapunkt Zeneműkiadó Kft. Chor aktuell Basis. Gustav Bosse Verlag. Kassel, Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Veszprémi Egyetem, Veszprém, Reviczky Béla: Kórusok enciklopédiája. Gemini, Budapest, Székely Miklós: Gyakorlati útmutató kórusvezetési, kórusszervezési munkákhoz. Calibra, Budapest, 2000.

33 Tantárgy neve Karvezetés 1. ENO1047 Meghirdetés féléve 7. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 ENO1046 Tantárgyfelelős neve és beosztása Tamási László András főiskolai docens A korábbi tanulmányok során elsajátított vezénylési készségek és hozzájuk kötődő ismeretek továbbfejlesztése, gyakorlati megvalósítása, a tanárjelölt hallgatók önálló próbavezetésre való képességének fejlesztése. A hallgató karvezetői felkészültsége alapján alkalmas az iskolai kórusmunka vezetésére, az abban rejlő zenei nevelési feladatok ellátására. A társas zenélésen keresztül rugalmasságot, empátiát és alkalmazkodóképességet fejleszt. Az együttzenélés formáin keresztül képes erősíteni a szocializációs folyamatokat és toleranciára nevelni. A kórusművek eddig megismert tanítási módszereinek gazdagítása, ezek gyakorlati alkalmazása az iskolai kórusok munkájában. A különböző korszakokban komponált művek tanulási fázisai lehetőségeinek, valamint előadói feladatainak tudatos és egyben művészi alkalmazása. A tanárjelöltek felkészítése a tanórákon és a kóruspróbákon, valamint a hangversenyeken szükséges vezénylési tevékenység igényes megvalósítására. A különböző iskolatípusokban lehetséges tananyagként és kórusrepertoárban megjelenő vokális kompozíciók feldolgozása. Felhő táncol. Mai magyar zeneszerzők kíséretes kórusművei. Szerk. KÓTA, Budapest, Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Veszprémi Egyetemi kiadó, Párkai István: Modern kórusetűdök. NPI, Budapest, Tavaszi felhők. (Kortárs szerzők ifjúsági művei) Szerk.: Dr. Mindszenty Zsuzsánna, KÓTA Vásárhelyi Zoltán: Az énekkari vezénylés módszertana. Zeneműkiadó, Budapest, 1965.

34 Tantárgy neve Karvezetés 2. ENO1048 Meghirdetés féléve 8. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 kollokvium ENO1047 Tantárgyfelelős neve és beosztása Tamási László András főiskolai docens A vokális zene magas szintű interpretációjára való felkészítés, a tanárjelöltek vezényléstechnikai készségeinek továbbfejlesztése. A kórusművek szövegi-zenei összefüggéseinek feltárása és a vezénylésben történő megjelenítése. Az iskolai kórusok igényes műválasztásának és műsor-összeállításának szempontjai, a művek önálló feldolgozására való képesség fejlesztése. A hallgató karvezetői felkészültsége alapján alkalmas az iskolai kórusmunka vezetésére, az abban rejlő zenei nevelési feladatok ellátására. A társas zenélésen keresztül rugalmasságot, empátiát és alkalmazkodóképességet fejleszt. Az együttzenélés formáin keresztül képes erősíteni a szocializációs folyamatokat és toleranciára nevelni. A korábban szerzett ismeretek alkalmazása és gyarapítása a kórus betanításának módszertani-, valamint az előadás gyakorlati ismereteivel. A művek szövegének értelmezése, a deklamáció kidolgozása. A kórushangzás alakítása a hangképzési és intonáció fejlesztési ismeretek felhasználásával. A próbafolyamat hatékony tervezése és végrehajtása, az elsajátított próbatechnikai ismeretek alkalmazása. A félév végi záróhangversenyre való felkészülés. Bárdos Lajos: Karvezetés II. Zenei prozódia. Tankönyvkiadó, Budapest,1976. Kardos Pál: Kórusnevelés, kórushangzás. Zeneműkiadó, Budapest, Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Veszprémi Egyetemi Kiadó, Székely Miklós: Gyakorlati útmutató kórusvezetési, kórusszervezési munkákhoz. Calibra, Budapest, 2000.

35 Tantárgy neve Kórushangképzés ENO1049 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár A tantárgy elsajátításának célja, hogy tudatosítsa a helyes énektechnika, a hangadás mechanizmusát, tegye képessé a hallgatót kórushangképzés feladatainak végzésére, a beéneklés és hangképzés szerepének, fontosságának felismerésére és gyakorlati megvalósítására. Az énekhang keletkezésének folyamata, a hangadás mechanizmusa. Hangzóképzés, hangzóformálás. Ambitusnövelés, dinamika és többszólamúság. Beéneklő gyakorlatok rendszerbe állítása a mit miért hogyan elv alapján. A beéneklő gyakorlatok irányítása. A hangképzés módozatai kóruspróbákon (ifjúsági és gyermekkórusok), illetve ének-zene órákon. Bruckner Adrienn: Énekelni jól! Kodály Intézet, Kecskemét, Ferencziné dr. Ács Ildikó: Hangképzés az iskolában. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, Kardos Pál: Kórusnevelés, kórushangzás. Zeneműkiadó, Budapest, Kontra Zsuzsanna: Énekeljünk tisztán, ha tudunk. Kodály Intézet, Kecskemét, Montágh Imre: Tiszta beszéd. Holnap Kiadó, Budapest, 1999.

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy

Részletesebben

Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam

Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból 9. évfolyam 4-5 mű éneklése tiszta intonációval a következő kategóriák mindegyikéből: gregorián, reneszánsz, barokk, bécsi klasszikus Magyar népzene és történeti

Részletesebben

AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlat és szóbeli és írásbeli Emelt szinten: gyakorlat és szóbeli és írásbeli Az ének-zene érettségi vizsga célja

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása

A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni,

Részletesebben

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli

Részletesebben

8. évfolyam. 8. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz. óraszám:

8. évfolyam. 8. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz. óraszám: 8. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 8. évfolyam 1 37 Tematikai egység címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív

Részletesebben

Második tanári szakot megalapozó szakmai ismeretek TANTÁRGYLEÍRÁS

Második tanári szakot megalapozó szakmai ismeretek TANTÁRGYLEÍRÁS Második tanári szakot megalapozó szakmai ismeretek TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Zeneelmélet alapjai ENB1202 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3+0 Dr. Pintér-Keresztes

Részletesebben

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA A versenyzők előre elkészített kártyákat húznak az alábbi feladatokból: LAPRÓLOLVASÁSI KÉSZSÉGET MÉRŐ FELADAT: I. korcsoport Egyszólamú tonális dallam lapról éneklése max.

Részletesebben

SYLLABUS. I. Intézmény neve Kar Szak

SYLLABUS. I. Intézmény neve Kar Szak SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Zenetörténet Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Zene A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia Zenetörténet A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése (heti óraszám)

Részletesebben

KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán

KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán A verseny időpontja: 2015. január 24. Rendező: Nyíregyházi Főiskola e 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B Telefon: +36-42-599-441 E-mail: turcsanb@nyf.hu

Részletesebben

C.) SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK

C.) SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK C.) SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK Barokk zeneirodalom Tantárgy kódja EZ 3301 1. A tantárgy általános célja hasznosítani tud. Egyegy mű elemzésével járuljon hozzá a zeneművek esztétikai birtokbavételéhez.

Részletesebben

ÉNEK-ZENE ALAPSZAK TANTÁRGYLEÍRÁSA

ÉNEK-ZENE ALAPSZAK TANTÁRGYLEÍRÁSA ALAPOZÓ MODUL ÉNEK-ZENE ALAPSZAK TANTÁRGYLEÍRÁSA Tantárgy neve Filozófiatörténet AIB1002 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Dr. Trembeczki István főiskolai docens FT A tantárgy

Részletesebben

SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN

SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A szórakoztató zenész ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgy részletes

Részletesebben

3. A barokk kor tanítása az iskolában. Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel művészetének közvetítése a különböző iskolatípusokban.

3. A barokk kor tanítása az iskolában. Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel művészetének közvetítése a különböző iskolatípusokban. Ének-zene tanár MA 2 féléves levelező rövidített képzés záróvizsga tételek (A) A tételekhez lehetőség szerint zenei anyagot is mutassanak be, amit szabadon választhatnak. A vizsgán használhatják a megtanult

Részletesebben

Az Ének-zene-, népzenetanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben

Az Ének-zene-, népzenetanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben Az Ének-zene-, népzenetanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Ének-zene-, népzenetanár szak Tagozat: levelező Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar

Részletesebben

Fejlesztési feladatok Tájékozódás a zene eredetétől a reneszánsz végéig (korai barokk kezdetéig).

Fejlesztési feladatok Tájékozódás a zene eredetétől a reneszánsz végéig (korai barokk kezdetéig). ZENETÖRTÉNET ZENEIRODALOM A zenetörténet zeneirodalom tanításának a célja, hogy a zene iránt érdeklődő, művelt embereket neveljen, akik zenei tanulmányaik során képessé válnak a további önművelésre, valamint

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Lapról olvasás, kamaraéneklés, zongora (hangszer) kíséretes éneklés, partitúrajáték

A vizsgafeladat ismertetése: Lapról olvasás, kamaraéneklés, zongora (hangszer) kíséretes éneklés, partitúrajáték Az A) vizsgafeladat megnevezése: Szolfézs - Zenész alapok (szolfézs, zenetörténet) modul, (az adott szakképesítés és a szakmairánynak megfelelő kerettanterv alapján) A vizsgafeladat ismertetése: Lapról

Részletesebben

KÖZÉPISKOLÁSOK ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán

KÖZÉPISKOLÁSOK ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán KÖZÉPISKOLÁSOK ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán A verseny időpontja: 2014. január 25. Rendező: Nyíregyházi Főiskola e 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B Telefon: +36-42-599-441 E-mail: turcsanb@nyf.hu

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia Zenetörténet A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése (heti óraszám)

Részletesebben

TANTÁRGY: 71 ZENEELMÉLET ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: ÉNEK ZENE VÉGZETTSÉGI SZINT: ALAPFOKOZAT (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA)

TANTÁRGY: 71 ZENEELMÉLET ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: ÉNEK ZENE VÉGZETTSÉGI SZINT: ALAPFOKOZAT (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA) TANTÁRGY: 71 ZENEELMÉLET ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: ÉNEK ZENE VÉGZETTSÉGI SZINT: ALAPFOKOZAT (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA) Felelős szervezeti egység: Karvezetés, Zenei Elméleti és Kórus Tanszék TANTÁRGYFELELŐS:

Részletesebben

2. Zenefelismerés és a részletekkel kapcsolatos kérdések

2. Zenefelismerés és a részletekkel kapcsolatos kérdések Ének-zene 2012/13 1. Zenetörténet 1.Népzene: - 20 magyar népdal, valamint két más nemzetiségű népdal előadása emlékezetből - A régi és az új stílusú népdalok jellemzőnek ismerete - A népdalelemzés szempontjai:

Részletesebben

karvezetés népzene szeptemberétől

karvezetés népzene szeptemberétől Ének-zene alapszak - - - karvezetés népzene szakirányok mintatanterve 2007. szeptemberétől ALAPOZÓ MODUL A.) Általános értelmiségképző tárgy oktató neve Előfeltétel Filozófiatörténet AIB1002 2 0 K 2 FT

Részletesebben

Rápli Györgyi Szabó Katalin Énekeskönyv 5 6 7. Az ének-zenei nevelés megújulásának lehetősége

Rápli Györgyi Szabó Katalin Énekeskönyv 5 6 7. Az ének-zenei nevelés megújulásának lehetősége Rápli Györgyi Szabó Katalin Énekeskönyv 5 6 7 Az ének-zenei nevelés megújulásának lehetősége Hitvallás "Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség

Részletesebben

NTK Ének-zene műveltségterület

NTK Ének-zene műveltségterület ÉNE ZENE MŰVELTSÉ- TERÜLET heti 7 óra TN0A0 Ének-zene és tp. I. TN0M0 Ének, szolfézs zeneelmélet I. TN0M0 Ének, szolfézs, ze. II. TN0M0 Ének, szolfézs, ze. III. TN0M04 Ének, szolfézs, ze. IV. TN0M05 Ének,

Részletesebben

ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga részei Írásbeli vizsga: 120 perc I Zenefelismerés 20 perc II. Zenetörténeti szövegalkotás, Általános zenei alapismeretek, Dallamátírás. 100 perc

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. elfogadom, az azon túli hiányzás az aláírás megtagadását, a tantárgy törlését vonja maga után.

KÖVETELMÉNYEK. elfogadom, az azon túli hiányzás az aláírás megtagadását, a tantárgy törlését vonja maga után. Alapozó szolfézs (Ének I) Tantárgy kódja TAB 1501 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám 2 Előfeltétel - Tantárgyfelelős neve és beosztása Deákné Kecskés Mónika DLA főiskolai docens 2. Az

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szolfézs I. (Ének II.) Tantárgy kódja TAB 1502

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szolfézs I. (Ének II.) Tantárgy kódja TAB 1502 Szolfézs I. (Ének II.) Tantárgy kódja TAB 1502 II. félév Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB 1501 1. A kontaktórákon való részvétel kötelező. A heti óraszám háromszorosát hiányzásként elfogadom, az azon túli

Részletesebben

ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE

ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE 1 ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE AZ ALAPFOKÚ ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE OKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja keretében folyó elektroakusztikus zenei nevelés

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér-Keresztes Ildikó adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja

TANTÁRGYLEÍRÁS. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér-Keresztes Ildikó adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja Tantárgy neve Általános zenei alapismeretek NZO2000 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pintér-Keresztes Ildikó adjunktus

Részletesebben

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BOV 1208 Zeneelméleti ismeretek Tantárgy neve Zeneelméleti ismeretek Tantárgy kódja BOV 1208 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám 0+2

Részletesebben

Tantárgyi követelmény

Tantárgyi követelmény Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár

Részletesebben

5. évfolyam. Mozaik kiadó alapján. 5. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz.

5. évfolyam. Mozaik kiadó alapján. 5. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz. 5. évfolyam Mozaik kiadó alapján A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam 1 37 Tematikai egység címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan

Részletesebben

ZENEELMÉLET A kötelezően választható tárgyak A zeneelmélet-tanítás célja A zeneelmélet tanítás szakirányú feladatai

ZENEELMÉLET A kötelezően választható tárgyak A zeneelmélet-tanítás célja A zeneelmélet tanítás szakirányú feladatai ZENEELMÉLET A kötelezően választható tárgyak A szolfézs tárgy a 4. évfolyamig szerepel a kötelezően tanított tárgyak között, így iskolánkban a tanulók elméleti és gyakorlati tárgyak közül kötelezően választhatnak.

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZÉSI FELHÍVÁS. 30 órás akkreditált továbbképző tanfolyamot. Időpontok: 2012. április 21., május 19., június 9.

TOVÁBBKÉPZÉSI FELHÍVÁS. 30 órás akkreditált továbbképző tanfolyamot. Időpontok: 2012. április 21., május 19., június 9. TOVÁBBKÉPZÉSI FELHÍVÁS A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete 30 órás akkreditált továbbképző tanfolyamot hirdet három témakörben gyermekkórusok karnagyai, illetve általános,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel

Részletesebben

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.

Részletesebben

2007. szeptemberétől

2007. szeptemberétől Szabad bölcsészet alapszak Esztétika szakirány mintatanterve 2007. szeptemberétől Tantágy neve Filozófiatörténet Bevezetés a művészettörténetbe és a művészettörténet irodalmába Bevezetés az etikába Bevezetés

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Lapról olvasás, kamaraéneklés, zongora (hangszer) kíséretes éneklés, partitúrajáték

A vizsgafeladat ismertetése: Lapról olvasás, kamaraéneklés, zongora (hangszer) kíséretes éneklés, partitúrajáték Az A) vizsgafeladat megnevezése: Szolfézs - Zenész alapok (szolfézs, zenetörténet) modul, (az adott szakképesítés és a szakmairánynak megfelelő kerettanterv alapján) A vizsgafeladat ismertetése: Lapról

Részletesebben

ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA

ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja NINCS NINCS NINCS NINCS A vizsgabizottságot

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

ÉNEK-ZENE. Kulcskompetenciák Szükséges ismeretek, képességek, a NAT és a Minisztérium által kiadott szempontok szerint, az Ady Endre Gimnáziumban.

ÉNEK-ZENE. Kulcskompetenciák Szükséges ismeretek, képességek, a NAT és a Minisztérium által kiadott szempontok szerint, az Ady Endre Gimnáziumban. ÉNEK-ZENE Óratervi táblázat a hatévfolyamos osztályok számára: Évfolyam 7. 8. 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 1 1 1 1 - - Éves óraszám 37 37 37 37 - - Kulcskompetenciák Szükséges ismeretek, képességek, a NAT

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelmények, 2015/2016. tanév vége

Osztályozóvizsga követelmények, 2015/2016. tanév vége Osztályozóvizsga követelmények, 2015/2016. tanév vége Osztályozó vizsgák választható időpontjai: 2016. május 31. (kedd) 14.00 óra 2016. június 10. (péntek) 14.00 óra 1 Helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Városház

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja Szociális gondoskodás története B1401L Meghirdetés féléve 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) koll Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgy oktatója és beosztása A tantárgy elsajátításának célja: Annak

Részletesebben

6. évfolyam. A Mozaik kiadó alapján. 6. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás

6. évfolyam. A Mozaik kiadó alapján. 6. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás 6. évfolyam A Mozaik kiadó alapján A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 6. évfolyam 1 37 Tematikai egység címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan

Részletesebben

ZENETÖRTÉNET-ZENEIRODALOM

ZENETÖRTÉNET-ZENEIRODALOM ZENETÖRTÉNET-ZENEIRODALOM A kötelezően választható tárgyak A szolfézs tárgy a 4. évfolyamig szerepel a kötelezően tanított tárgyak között, így iskolánkban a tanulók elméleti és gyakorlati tárgyak közül

Részletesebben

ÉNEK-ZENE. 5 8. évfolyam

ÉNEK-ZENE. 5 8. évfolyam ÉNEK-ZENE 5 8. évfolyam Célok és feladatok A zenei nevelés célja: muzsikáló közösség és zeneszerető/értő közönségnevelés. Ehhez fontos a zenei műveltség megalapozása, a nemzeti és egyetemes zenekultúra

Részletesebben

SZAKTERÜLETI TANTÁRGYAK

SZAKTERÜLETI TANTÁRGYAK SZAKTERÜLETI TANTÁRGYAK TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Zene- és kultúrtörténet 1. ENM1001 Meghirdetés féléve: 3. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): 2+0 Kollokvium Kissné dr. Mogyorósi Pálma

Részletesebben

TANTÁRGY: 16 KÖTELEZŐ ZONGORA ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: ELŐADÓMŐVÉSZET, ÉNEK ZENE VÉGZETTSÉGI SZINT: ALAPFOKOZAT (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA)

TANTÁRGY: 16 KÖTELEZŐ ZONGORA ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: ELŐADÓMŐVÉSZET, ÉNEK ZENE VÉGZETTSÉGI SZINT: ALAPFOKOZAT (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA) TANTÁRGY: 16 KÖTELEZŐ ZONGORA ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: ELŐADÓMŐVÉSZET, ÉNEK ZENE VÉGZETTSÉGI SZINT: ALAPFOKOZAT (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA) Felelős szervezeti egység: Szólóhangszerek Tanszék TANTÁRGYFELELŐS:

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 17. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 17. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló

A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló ÉNEK-ZENE A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, az igényes zene bemutatása és megszerettetése, kulcsot adva a tanulóknak az éneklésen, zenélésen keresztül történő

Részletesebben

9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés

9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés 9. évfolyam Éves óraszám 36 óra Tematikai egység/ Zenei reprodukció Éneklés 14 óra A tematikai egység nevelési-fejlesztési A felső tagozatban megismert népzenei és műzenei szemelvények elsajátítása során

Részletesebben

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer. BTA1104L Zenei készségfejlesztés

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer. BTA1104L Zenei készségfejlesztés Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BTA1104L Zenei készségfejlesztés Féléves tematika: Az alsó tagozatos ének-zeneoktatáshoz szükséges helyes éneklési készség kialakítása. Az ének-zenei alapismeretek

Részletesebben

FEJÉR KÁLMÁN SZOLFÉZS PÉLDATÁR NÉPI DALLAMOK ZENEISKOLÁK RÉSZÉRE

FEJÉR KÁLMÁN SZOLFÉZS PÉLDATÁR NÉPI DALLAMOK ZENEISKOLÁK RÉSZÉRE FEJÉR KÁLMÁN SZOLFÉZS PÉLDATÁR NÉPI DALLAMOK ZENEISKOLÁK RÉSZÉRE Kolozsvár, 1999 A példatár megjelenését a Magyar Oktatási Miisztérium támogatta Az elektronikus változat elkészítését az Emberi Erőforrások

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK félév

KÖVETELMÉNYEK félév Vizuális nevelés módszertana CG1041 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+1 Tantárgyfelelős neve és beosztása Orosz Csaba főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék kódja TK 3 alkalom Feladatsor összeállítása

Részletesebben

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján.

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés

Részletesebben

Az ének-zene tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

Az ének-zene tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Helyi tanterv a szakközépiskola 9-10. é Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium Az ének-zene tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004.

Részletesebben

Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam

Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam Művészetek Ének-zene A Művészetek - Ének-zene szabadon választható tantárgy belépési követelményei: Hallásvizsgálat: 10 nép- illetve műdal átélt, élményszerű tiszta előadása emlékezetből, a dalokat másmás

Részletesebben

NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK

NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A népzenész ismeretek ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi

Részletesebben

ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK

ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -

Részletesebben

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős

Részletesebben

Helyi Tanterv Ének-zene 11.osztály

Helyi Tanterv Ének-zene 11.osztály Helyi Tanterv Ének-zene 11.osztály Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás Zenei reprodukció Éneklés Korábbi években megszerzett kompetenciák, ismeretek, zenei élmények, népzenei és műzenei szemelvények

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév Multikulturális nevelés SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium SPB1621 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr Kis Katalin Bodnárné D r Kis Katalin A Hallgató ismerje

Részletesebben

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BOV 1208 Zeneelméleti ismeretek Tantárgy neve Zeneelméleti ismeretek Tantárgy kódja BOV 1208 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám 0+2

Részletesebben

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 007. november 7. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103 Tantárgy kódja: PDB 1103 Kreditpont: 3 Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgy oktatója és beosztása: Tantárgy oktatójának elérhetősége: 2230 A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének

Részletesebben

HELYI TANTERV / GIMNÁZIUM / MŰVÉSZETEK B) MODUL TANTERVI VÁZLAT

HELYI TANTERV / GIMNÁZIUM / MŰVÉSZETEK B) MODUL TANTERVI VÁZLAT TANTERVI VÁZLAT Művészetek - B modul Ének-zenetörténet A gimnázium 9. évfolyama számára o Az egyéni és közös éneklést céltudatosan fejlesztik tovább. Természetes, szép hangzást alakítanak ki. o A zenei

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2.

KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2. Társadalomtudományi kutatások 2. PDB1702 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy PDB1005 Évközi tanulmányi követelmények: Empirikus vizsgálat adatfelvétele és az adatok statisztikai feldolgozása.

Részletesebben

SYLLABUS. Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések

SYLLABUS. Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Művészeti Kar Szak Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések DA DS megnevezése

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia

TANTÁRGYLEÍRÁS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia TANTÁRGYLEÍRÁS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia Formatan A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy felépítése (heti

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. Tantárgy neve Kórusvezetési gyakorlati és elméleti ismeretek 1.

TANTÁRGYLEÍRÁS. Tantárgy neve Kórusvezetési gyakorlati és elméleti ismeretek 1. Tantárgy neve Kórusvezetési gyakorlati és elméleti ismeretek 1. PSZ1117 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 3 Félévi kontakt óraszám 10 G Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár Plasztikus, a zenei folyamatokhoz

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1312 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 21. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 27. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Óraterv Tanít: A tanítás helye A tanítás ideje: Osztály Óratípus Témakör Oktatási anyag: Oktatási cél: Képzési cél: Nevelési cél: Kompetenciák:

Óraterv Tanít: A tanítás helye A tanítás ideje: Osztály Óratípus Témakör Oktatási anyag: Oktatási cél: Képzési cél: Nevelési cél: Kompetenciák: Óraterv Tanít:Nagy Edit A tanítás helye: Művészeti iskola Vésztő, Kossuth u 43-47. A tanítás ideje:2015. április 28. 14.00-14,45 Osztály: szolfézs 5. Óratípus: ismétlő Témakör: év végi ismétlés: népdalok,

Részletesebben

A magyar zenei nevelés alapelvei, a kodályi koncepció

A magyar zenei nevelés alapelvei, a kodályi koncepció A magyar zenei nevelés alapelvei, a kodályi koncepció Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, mint hogy ki az Opera igazgatója. Mert a rossz igazgató azonnal megbukik. De a rossz tanár harminc

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 25. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS Időtartam: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

54 212 04 0010 54 01 Hangkultúra szak Klasszikus zenész 54 212 04 0010 54 02 Klasszikus zenész(a hangszer Klasszikus zenész

54 212 04 0010 54 01 Hangkultúra szak Klasszikus zenész 54 212 04 0010 54 02 Klasszikus zenész(a hangszer Klasszikus zenész A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 17. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 009. május 5. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 009. május 5. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Modul Tantárgy Óraszám Számonkérés Kredit Modul kredit Közös ismeretkörök Általános és magyar zenetörténet 1-4

Modul Tantárgy Óraszám Számonkérés Kredit Modul kredit Közös ismeretkörök Általános és magyar zenetörténet 1-4 Szakterületi ÚJABB TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉGET ADÓ MŰVÉSZTANÁR KÉPZÉS TANTERVE A KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEKNEK VALÓ MEGFELELÉS BEMUTATÁSA EGYHÁZZENEMŰVÉSZ-TANÁR (egyházzene-kóruskarnagy) 4 FÉLÉV, 120

Részletesebben

Ének-zene helyi tanterv

Ének-zene helyi tanterv Ének-zene helyi tanterv Évfolyam: 9-10. évfolyam Heti óraszám: 1 óra Tanítási hetek száma: 37 Évi összes óraszám: 37 óra Választhatóan: énekkari foglalkozás 74 óra (heti 2 óra) Évfolyam: 11. évfolyam Heti

Részletesebben

ÉNEK-ZENE TANTERV 5-8. ÉVFOLYAM Óraterv Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 1. Éves óraszám 37 37 37 37

ÉNEK-ZENE TANTERV 5-8. ÉVFOLYAM Óraterv Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 1. Éves óraszám 37 37 37 37 ÉNEK-ZENE TANTERV 5-8. ÉVFOLYAM Óraterv Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 1 Éves óraszám 37 37 37 37 óraszám óraszám óraszám óraszám A tartalom részei (témakörök) 5. o. 6. o. 7. o. 8. o. 1. Éneklés

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga

Osztályozó vizsga anyaga Osztályozó vizsga anyaga Ének-zene 9-10. évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló

Részletesebben

HELYI TANTERV ÉS TANTÁRGYI PROGRAM ÉNEK-ZENE. Készítette: Horváth Krisztián 2013. Leőwey Klára Gimnázium, Pécs

HELYI TANTERV ÉS TANTÁRGYI PROGRAM ÉNEK-ZENE. Készítette: Horváth Krisztián 2013. Leőwey Klára Gimnázium, Pécs HELYI TANTERV ÉS TANTÁRGYI PROGRAM ÉNEK-ZENE Készítette: Horváth Krisztián 2013. Leőwey Klára Gimnázium, Pécs Gimnázium Évfolyam: 9-10. évfolyam Heti óraszám: 1 óra Tanítási hetek száma: 37 Évi összes

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Zenekultúra képzési ág. Zenekultúra alapszak. a 2017-től felvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Zenekultúra képzési ág. Zenekultúra alapszak. a 2017-től felvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Zenekultúra képzési ág Zenekultúra alapszak a 2017-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS. (1899. okt. 1. Budapest nov. 18. Budapest) Kodály zeneszerzés hallgatója: I: 1921/22; III: 1923/24. (2 év)

BÁRDOS LAJOS. (1899. okt. 1. Budapest nov. 18. Budapest) Kodály zeneszerzés hallgatója: I: 1921/22; III: 1923/24. (2 év) BÁRDOS LAJOS (1899. okt. 1. Budapest 1986. nov. 18. Budapest) Kodály zeneszerzés hallgatója: I: 1921/22; III: 1923/24. (2 év) Bárdos Lajos (*1899. okt. 1. Budapest 1986. nov. 18. Budapest) zeneszerző,

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Gimnázium 11-12. Művészetek - Ének-zene

Gimnázium 11-12. Művészetek - Ének-zene 11. évfolyam. Az ének-zene tantárgy a 11 12. évfolyamon a NAT alábbi fejlesztési területeit képviseli hatékonyan: erkölcsi nevelés, nemzeti öntudat, hazafias nevelés, felelősségvállalás másokért, önkéntesség,

Részletesebben

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 17. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor megoldására

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II. Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős

Részletesebben

Bajai III. Béla Gimnázium Középszintű érettségi témakörök. Ének-zene

Bajai III. Béla Gimnázium Középszintű érettségi témakörök. Ének-zene Középszintű érettségi témakörök Ének-zene A szóbeli tételsor tartalmi jellemzői A tételsor jellemzői A tétel három altételből áll ( A", B", C"). A vizsgázónak mindhárom altételből kell húznia egyet. Az

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 15. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi A zene és a zene tanításának módszertana A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1011 É RETTSÉGI VIZSGA 2010. október 28. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok.

1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok. 1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok. Turmezeyné Heller Erika HOSSZÚ TÁVÚ CÉLOK (NAT, MŰVÉSZETEK, 2012.) az ízlés, a képzelőerő, az

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 0912 É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Beszédművelés Tantárgy kódja BTA1102 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + 0+2 gyak.) gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód)

Részletesebben