OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Heves megye

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Heves megye"

Átírás

1 OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Heves megye

2 Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben zajló felvételi eljárásban meghirdetett tanulmányi területeket tartalmazza. A tanulmányi terület a középfokú iskola által a középfokú felvételi eljárás során meghatározott alapegység, amelyre az adott, egységes feltételek szerint jelentkezhetnek a tanulók. A tanulmányi terület nem egyezik meg az osztállyal, kizárólag a felvételi eljárás során van szerepe, ugyanis egy tanulmányi területre felvételt nyerő jelentkezőkből több osztály is kialakítható, de lehetséges az is, hogy az iskola több tanulmányi területre felvételt nyert tanulókból szervez a későbbiek során egy osztályt. Felhívjuk a jelentkezők figyelmét arra, hogy a tanulmányi területek szövegei kizárólag a középfokú iskolai képzések legfontosabb jellemzően a felvételi eljárásra vonatkozó információit tartalmazzák, és nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzés egészéről, nem helyettesítik sem a középfokú iskolák felvételi tájékoztatójának megismerését, sem a további tájékozódást. Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a szakgimnáziumi tanulmányi területek szövegében kizárólag az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítések jelennek meg. A szakképző intézményeknek az érettségi vizsga, valamint a szakképzési évfolyamok után megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában. Az intézmény OM azonosítója A feladatellátási hely kódja A képzés típusa A tanulmányi terület kódja OM azonosító: Minta és 9999 Mintavár, Minta u Minta és 9999 Mintavár, Minta u. 1. postázási cím: 9999 Mintavár, Minta u évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: pénzügyi ügyintéző Heves megye A feladatellátási hely megyéje Az intézmény neve, címe Az feladatellátási hely neve, címe A jelentkezési lapot erre a címe kell küldeni A tanulmányi terület leírása Amennyiben az intézmény székhelye, vagy feladatellátási helye egy másik megyében van, úgy az erre vonatkozó információ a tanulmányi területek leírása után található meg. Az intézmény székhelye Pest megyében található. Az intézménynek feladatellátási helye(i) található(k) még Fejér megyé(k)ben. Az intézmény és a feladatellátási hely nevére és címére vonatkozó információk az intézmény által megadott, a hivatalos köznevelési intézménytörzsben nyilvántartott adatok alapján kerültek a jegyzékbe. A középfokú felvételi eljárás menetére vonatkozóan részletes információkat az Oktatási Hivatal honlapján a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpontban találhatnak. A középfokú felvételi eljárásra vonatkozó jogszabályok, közlemények Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/jogszabályok, közlemények menüpontban találhatók. A jegyzék szerkesztése november 25-én zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat kizárólag a KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program tartalmazza. A program elérhető az Oktatási Hivatal honlapjáról, a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpontban.

3 Heves megye 3. oldal Heves megye OM azonosító: Andrássy György Katolikus Közgazdasági és 3300 Eger, Klapka György utca Andrássy György Katolikus Közgazdasági és 3300 Eger, Klapka György utca 7. postázási cím: 3300 Eger, Klapka György utca gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás 0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv, gazdasági ismeretek, informatika, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: pályázati-támogatási asszisztens; megjegyzés: kötelező hittanoktatás 0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelve; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem, utazás és turizmus tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; vendéglátásturisztika szakmacsoport; turisztika ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: szállodai recepciós; megjegyzés: kötelező hittanoktatás 0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol nyelv, gazdasági ismeretek, informatika, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: vállalkozási ügyintéző vagy vámügyintéző és pénzügyi ügyintéző; megjegyzés: kötelező hittanoktatás OM azonosító: Benedek Elek Általános Iskola és Szakiskola 3360 Heves, Hunyadi János utca Benedek Elek Általános Iskola és Szakiskola 3360 Heves, Hunyadi János utca 24. postázási cím: 3360 Heves, Hunyadi János utca 24. Szakiskola 0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: kerti munkás (kertész); megjegyzés: ösztöndíj, gyakorlati hely, iskolai tanműhely, szakértői bizottság szakvéleménye szükséges OM azonosító: Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 3300 Eger, Iskola utca Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 3300 Eger, Iskola utca 3. postázási cím: 3300 Eger, Iskola utca 3. Szakiskola 0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: kerti munkás (kertész); megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 0002 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: textiltermékösszeállító (fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító); megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, gyakorlati hely, iskolai tanműhely OM azonosító: Egri Dobó István 3300 Eger, Széchenyi István utca Egri Dobó István 3300 Eger, Széchenyi István utca 19. postázási cím: 3300 Eger, Széchenyi István utca gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) olasz vagy a(z) francia; felvétel a írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: biológiából emelt óraszám 1003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen olasz, vagy a(z) francia; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: angol nyelvből emelt óraszám 1004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) olasz vagy a(z) francia; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 1005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) olasz vagy a(z) francia; felvétel a tanulmányi eredmények és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: matematikából emelt óraszám, informatikából emelt óraszám, fizikából emelt óraszám

4 4. oldal Heves megye 1006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) olasz vagy a(z) francia; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: magyar nyelv és irodalomból emelt óraszám, történelemből emelt óraszám 1021 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen kínai; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján OM azonosító: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és 3304 Eger, Pásztorvölgy utca Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és 3304 Eger, Pásztorvölgy utca 25. postázási cím: 3304 Eger, Pásztorvölgy utca gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; magyarangol két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelve; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján 0002 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján OM azonosító: Egri Szakképzési Centrum 3300 Eger, Kertész utca Egri SZC Bornemissza Gergely a, Szakközépiskolája és Kollégiuma 3300 Eger, Kertész utca 128 postázási cím: 3300 Eger, Kertész utca szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; gépészet ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: gyártósori gépész; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely, katonai alapismeret tantárgy oktatása 1012 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; közlekedésgépész ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: kerékpárszerelő és építő- és anyagmozgató gép kezelője [emelőgépkezelő (kivéve targonca) szakmairány]; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely, katonai alapismeret tantárgy oktatása 1013 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; építőipar ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: digitális műszaki rajzoló és építő- és anyagmozgató gép kezelője [emelőgépkezelő (kivéve targonca), földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő, targoncavezető szakmairányok]; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely, katonai alapismeret tantárgy oktatása 1014 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; épületgépészet ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: épületgépészeti előkészítő vagy bevontelektródás kézi ívhegesztő és gázhegesztő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely, katonai alapismeret tantárgy oktatása 1110 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet meg: ács; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 1111 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar meg: asztalos; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 1112 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet meg: épület- és szerkezetlakatos; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely 1113 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: festő, mázoló, tapétázó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 1114 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: gépi forgácsoló; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, gyakorlati hely 1115 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet meg: gépi forgácsoló; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely 1116 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet meg: hegesztő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely

5 Heves megye 5. oldal 1117 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet meg: ipari gépész; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely 1118 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés meg: karosszérialakatos; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely 1119 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet meg: kőműves; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely 1120 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet meg: központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely 1121 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar meg: női szabó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely 1122 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: villanyszerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, iskolai tanműhely 004 Egri SZC Remenyik Zsigmond a és a 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17 postázási cím: 3390 Füzesabony, Ifjúság út szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika szakmacsoport; informatika ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: irodai informatikus 7012 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; informatika szakmacsoport; informatika ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: irodai informatikus 7021 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: eladó 7022 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: eladó 7031 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: pályázatitámogatási asszisztens 7032 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: pályázatitámogatási asszisztens 7040 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: vállalkozási ügyintéző vagy vámügyintéző és pénzügyi ügyintéző 7050 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; ügyvitel ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: ügyfélszolgálati ügyintéző 7000 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: iskolai tanműhely 005 Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari a, Szakközépiskolája és Kollégiuma 3300 Eger, Pozsonyi utca 4-6 postázási cím: 3300 Eger, Pozsonyi utca szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; élelmiszeripar ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 5002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: eladó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 5003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a követelményeknek való megfelelés szükséges; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: pénzügyi ügyintéző; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés

6 6. oldal 5004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; vendéglátóipar ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: pincér; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 5005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; ügyvitel ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: ügyfélszolgálati ügyintéző; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 5006 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika meg: cukrász; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 5007 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: eladó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 5008 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika meg: fogadós; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 5009 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar meg: pék; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 5010 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika meg: pincér; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely Heves megye 5011 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika meg: szakács; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 5012 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar meg: szőlész-borász; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 5013 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia; a tanulmányi területre egyéb követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság meg: virágkötő és virágkereskedő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 008 Egri SZC Kossuth Zsuzsanna a, Szakközépiskolája, Kollégiuma és Könyvtára 3300 Eger, Bem tábornok utca 3 postázási cím: 3300 Eger, Bem tábornok utca szakgimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy szakmacsoport; egészségügy ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: általános ápolási és egészségügyi asszisztens; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely 3102 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa: egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy szakmacsoport; egészségügy ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: általános ápolási és egészségügyi asszisztens; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely 3103 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; testnevelés tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; rendészet, honvédelem és közszolgálat szakmacsoport; rendészet és közszolgálat ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: közszolgálati ügykezelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely

7 Heves megye 7. oldal 3104 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, ösztöndíj, hiányszakma, gyakorlati hely 3105 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német; testnevelés tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, rendészet, honvédelem és közszolgálat szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: rendészeti őr; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely 009 Egri SZC József Attila a, Szakközépiskolája és Kollégiuma 3200 Gyöngyös, Kócsag utca postázási cím: 3200 Gyöngyös, Kócsag utca szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyipar szakmacsoport; vegyipar ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: építő- és anyagmozgató gép kezelője [emelőgépkezelő (kivéve targonca), targoncavezető szakmairányok] és abroncsgyártó vagy formacikk-gyártó vagy ipari gumitermék előállító; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely, tanulószerződés 4002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egyéb szolgáltatások szakmacsoport; szépészet ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: férfi fodrász-borbély; tehetséggondozás 4003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; környezetvédelem szakmacsoport; környezetvédelem ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: hulladékfelvásárló és -gazdálkodó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 4004 szakgimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika szakmacsoport; informatika ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: irodai informatikus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 4005 szakgimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; ügyvitel szakmacsoport; ügyvitel ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: ügyfélszolgálati ügyintéző; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 4006 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam, vegyipar meg: abroncsgyártó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely 4007 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyipar szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: műanyagfeldolgozó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely 4008 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: szerszámkészítő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely 4009 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: asztalos; iskolai tanműhely 4010 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam, építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: festő, mázoló, tapétázó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 4011 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: kőműves; iskolai tanműhely 4012 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: hegesztő; iskolai tanműhely 4013 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: ipari gépész; iskolai tanműhely 4014 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika meg: villanyszerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely

8 8. oldal 4015 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: női szabó; iskolai tanműhely 4016 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar meg: pék; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 011 Egri SZC Damjanich János a, Szakközépiskolája és Kollégiuma 3000 Hatvan, Vécsey Károly utca 2/a postázási cím: 3000 Hatvan, Vécsey Károly utca 2/a 5501 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy szakmacsoport; egészségügy ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: általános ápolási és egészségügyi asszisztens; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5502 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; gépészet ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: villamos berendezés szerelő és üzemeltető; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5503 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika szakmacsoport; informatika ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: irodai informatikus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5504 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; közlekedésgépész ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: elektronikai műszerész; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5505 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első eredmények alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: vállalkozási ügyintéző vagy vámügyintéző és pénzügyi ügyintéző; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5506 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; közlekedésgépész ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: kerékpárszerelő és építő- és anyagmozgató gép kezelője [emelőgépkezelő (kivéve targonca) szakmairány]; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely Heves megye 5511 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: épület- és szerkezetlakatos; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5512 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: gépi forgácsoló; iskolai tanműhely 5513 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: gyártósori gépbeállító; iskolai tanműhely 5514 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: hegesztő; iskolai tanműhely 5515 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: ipari gépész; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5516 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5517 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5518 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5519 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: karosszérialakatos; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely

9 Heves megye 9. oldal 5520 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika meg: elektromos gép- és készülékszerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5521 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika meg: villanyszerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5531 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: festő, mázoló, tapétázó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5532 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet meg: kőfaragó, műköves és épületszobrász; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5533 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: burkoló; iskolai tanműhely 5534 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: kőműves; iskolai tanműhely 5535 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet meg: szárazépítő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5536 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: asztalos; iskolai tanműhely 5537 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: díszműkovács; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5541 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar meg: férfiszabó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5542 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: női szabó; iskolai tanműhely 5543 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar meg: fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5551 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: eladó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5552 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar meg: pék; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5553 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: fogadós; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5560 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyipar szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: műanyagfeldolgozó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 5570 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely

10 10. oldal 015 Egri SZC Március 15. Középiskolája és Kollégiuma 3024 Lőrinci, Kastélykert postázási cím: 3024 Lőrinci, Kastélykert 6601 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a, rendészet, honvédelem és közszolgálat szakmacsoport; rendészet és közszolgálat ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: közszolgálati ügykezelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 6602 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: eladó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 6603 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a, vendéglátás-turisztika szakmacsoport; vendéglátóipar ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: pincér; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 6604 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a, gépészet szakmacsoport; bányászat ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: külszíni bányász és építő- és anyagmozgató gép kezelője [emelőgépkezelő (kivéve targonca), földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő, targoncavezető szakmairányok]; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 6605 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a, oktatás szakmacsoport; pedagógia ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: óvodai dajka és családsegítő asszisztens; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 6610 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: bányaművelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, ösztöndíj, hiányszakma 6611 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: festő, mázoló, tapétázó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés Heves megye 6612 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció meg: eladó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 6613 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: pincér; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 6614 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: szakács; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 6615 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: cukrász; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 017 Egri SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi a, Szakközépiskolája és Kollégiuma 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 95/A. postázási cím: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 95/A szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; vendéglátóipar ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: pincér; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, kötelező kollégiumi elhelyezés, iskolai tanműhely 8002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; turisztika ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: szállodai recepciós; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 8003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; egyéb szolgáltatások szakmacsoport; szépészet ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: férfi fodrász-borbély; iskolai tanműhely

11 Heves megye 11. oldal 8004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; egyéb szolgáltatások szakmacsoport; szépészet ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: szépségtanácsadó; iskolai tanműhely 8005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: eladó; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely 8006 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: cukrász; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely, tanulószerződés 8007 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: pincér; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, iskolai tanműhely, tanulószerződés 8008 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: szakács; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, hiányszakma, gyakorlati hely, tanulószerződés OM azonosító: Egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 3300 Eger, Szalapart utca Egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 3300 Eger, Szalapart utca 81. postázási cím: 3300 Eger, Szalapart utca 81. Készségfejlesztő iskola 0009 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos készségfejlesztő iskolai képzés; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés 0011 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos készségfejlesztő iskolai képzés; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján OM azonosító: Egri Szilágyi Erzsébet és Kollégium 3300 Eger, Ifjúság utca Egri Szilágyi Erzsébet és Kollégium 3300 Eger, Ifjúság utca 2. postázási cím: 3300 Eger, Ifjúság utca gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen francia, vagy a(z) spanyol vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, tehetséggondozás 0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol, vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, tehetséggondozás 0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol, vagy a(z) spanyol vagy a(z) francia; emelt szintű oktatás informatika, matematika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, tehetséggondozás, fizikából emelt óraszám 0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol, vagy a(z) spanyol vagy a(z) francia; emelt szintű oktatás biológia, kémia tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, tehetséggondozás 0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol, vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvétel a írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés, informatikából emelt óraszám 0006 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. AJTP előkészítő; Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) angol, vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvétel az AJTP tehetségbeválogatáson szerzett minősítés és a magyar nyelvi és matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kötelező kollégiumi elhelyezés, tehetséggondozás, angol nyelvből emelt óraszám, informatikából emelt óraszám OM azonosító: Egri Ward Mária Általános Iskola,, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 3300 Eger, Kossuth Lajos utca Egri Ward Mária Általános Iskola,, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 8. postázási cím: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik 0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: matematikából emelt óraszám 0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051 Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Bács-Kiskun megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Bács-Kiskun megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Bács-Kiskun megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Zala megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Zala megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Zala megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Csongrád megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Csongrád megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Csongrád megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Jász-Nagykun-Szolnok megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Jász-Nagykun-Szolnok megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Nógrád megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Nógrád megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Nógrád megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Fejér megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Fejér megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Fejér megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Győr-Moson-Sopron megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Győr-Moson-Sopron megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Győr-Moson-Sopron megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Bács-Kiskun megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Bács-Kiskun megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Bács-Kiskun megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Komárom-Esztergom megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Komárom-Esztergom megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Komárom-Esztergom megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Vas megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Vas megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Vas megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

Rendkívüli felvételi eljárás

Rendkívüli felvételi eljárás Rendkívüli felvételi eljárás OM azonosító: Név: Cím: 3051 Soproni Szakképzési Centrum 9400 Sopron, Virágoskert utca 7 SZAKGIMNÁZIUM Feladatellátási hely megnevezése és elérhetősége Képzés kódja és megnevezése

Részletesebben

Mit kínálunk 2017/2018-ra?

Mit kínálunk 2017/2018-ra? Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Nógrád megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Nógrád megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Nógrád megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Veszprém megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Veszprém megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Veszprém megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Pest megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Pest megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Pest megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Budapest

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Budapest OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Budapest Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Fejér megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Fejér megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Fejér megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben

Részletesebben

a 2015/2016-os tanévre 037557 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. 001 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. ; 01 02 nyelv,

Részletesebben

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35.

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35. 031214 Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola 4100 Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35. 031214 003 Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi

Részletesebben

a 25/26-os tanévre 2474 Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium 8400 Ajka, Bródy utca 2. 0 Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium 8400 Ajka, Bródy utca 2. 11 12 13 14 15 16 a(z) német nyelv; felvétel a tanulmányi

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Fejér megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Fejér megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Fejér megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007 Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika szakképesítés: 31 521 10 Gyártósori gépész 0011 Gépészet 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Szakközépiskola 0012 Informatika szakképesítés: 52 481 02 Irodai

Részletesebben

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Baranya megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Baranya megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Baranya megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018.

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód Gépészet szakközépiskola - 10 kód 4 évfolyamos; szakközépiskolai kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó),

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Bács-Kiskun megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Bács-Kiskun megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Bács-Kiskun megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Komárom-Esztergom megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Komárom-Esztergom megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Komárom-Esztergom megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után

Részletesebben

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink 2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink Egri SZC Bornemissza Gergely Eger, 3300 Kertész utca 128. E-mail: bginfo@bgeger.hu Tel.: +36 36 312 166 Honlap: http://www.bgeger.hu/ szakgimn

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Baranya megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Baranya megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Baranya megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Békés megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Békés megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Békés megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Tolna megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Tolna megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Tolna megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont

Részletesebben

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028 BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Részletesebben

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos 1 72308608427 2 72451062025 3 72449846162 4 72454108567 5 72449445092 6 72450858827 7 72458537952 8 72405221186 9 72149898572 10 72347156089 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő

Részletesebben

Betöltetlen férőhelyek. 6430 Bácsalmás, Szent János utca 5.

Betöltetlen férőhelyek. 6430 Bácsalmás, Szent János utca 5. a 25/26-os tanévre 027940 Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium és Szakiskola 6430 Bácsalmás, Szent János utca 5. 0 Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium és Szakiskola 6430 Bácsalmás, Szent János utca 5. gimnázium

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Vas megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Vas megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Vas megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Hajdú-Bihar megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Hajdú-Bihar megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Hajdú-Bihar megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

a 25/26-os tanévre 200963 Atilla Király Gimnázium 8127 Aba, Kisfaludy utca 12/C 0 Atilla Király Gimnázium 8127 Aba, Kisfaludy utca 12/C gimnázium 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből;

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com

Részletesebben

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Nógrád megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Nógrád megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Nógrád megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy Zsilinszky u. 7-9. Telefonszám 62/222-246 Fax 62/222-246 E-mail kalmar@hiszk.hu

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Vas megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Vas megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Vas megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat

Részletesebben

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik!

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! Szakképzési törvény változása: - Szakképzési centrumok létrejötte (2015. július 1.) - Szegedi Szakképzési Centrum

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre Az adatok lezárva 2014. december 1-jén. A fenti dátum után bekövetkező változásokat az elektronikus

Részletesebben

Hajdú-Bihar megye. Hajdú-Bihar megye. 260. oldal. OM azonosító: 031252

Hajdú-Bihar megye. Hajdú-Bihar megye. 260. oldal. OM azonosító: 031252 Hajdú-Bihar megye OM azonosító: 102703 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Tünde

Részletesebben

Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma

Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma P ÁL Y AV ÁL AS Z T Á S, T O V ÁB B T AN U L Á S P I AC K É P E S S Z AK M A B I Z T O S J Ö V Ő 2 0 1 8 / 2 0 1 9 Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma OM azonosító:

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt nap október 7.

Pályaválasztási nyílt nap október 7. Pályaválasztási nyílt nap 2016. október 7. szakgimnáziumi képzés képzési idő: 4+1 év 1. szakasz: 4 év alatt érettségi és Közszolgálati ügykezelő (52 345 04) 2. szakasz: 1 év alatt Közszolgálati ügyintéző

Részletesebben

I. Intézmény OM azonosítója és neve: Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

I. Intézmény OM azonosítója és neve: Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája I. Intézmény OM azonosítója és neve: 203050 Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Intézmény címe, tel. és fax : 8630 Balatonboglár, Szabadság utca 41. 85/351-316 Intézmény

Részletesebben

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Ács 34 582 01 Pécsi SZC

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Győr-Moson-Sopron megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Győr-Moson-Sopron megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Győr-Moson-Sopron megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után

Részletesebben

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Tanulmányi terület kódja:21 való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett

Részletesebben

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE Csapi: Térségi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8755 Csapi, Petőfi út 5-7. 93/358-802 Hévíz : Hévízi Bibó István Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016 6/201. /2017.. tanévre Budapest

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016 6/201. /2017.. tanévre Budapest OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016 6/201 /2017.. tanévre Budapest A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

szakgimnáziumi képzés képzési idő: 4+1 év 1. szakasz: 4 év alatt érettségi és Közszolgálati ügykezelő ( ) 2. szakasz: 1 év alatt

szakgimnáziumi képzés képzési idő: 4+1 év 1. szakasz: 4 év alatt érettségi és Közszolgálati ügykezelő ( ) 2. szakasz: 1 év alatt szakgimnáziumi képzés képzési idő: 4+1 év 1. szakasz: 4 év alatt érettségi és Közszolgálati ügykezelő (52 345 04) 2. szakasz: 1 év alatt Közszolgálati ügyintéző (54 345 01) rendészet ismeretek szakgimnáziumi

Részletesebben

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S, T O V Á B B T A N U L Á S P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S, T O V Á B B T A N U L Á S P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő P ÁL Y AV ÁL AS Z T ÁS, T O V ÁB B T A N U L Á S P I AC K É P E S S Z AK M A B I Z T O S J Ö V Ő Pályaválasztási felelős: Bózsóné Szabó Ágnes 06-36/312-166/136 mellék Iskolatitkár: Varga Henriett 06-36/312-166/107

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003 Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Részletesebben

Kaposvári Szakképzési Centrum OM:

Kaposvári Szakképzési Centrum OM: Kaposvári Szakképzési Centrum OM: 2027 Tagintézményenkénti képzési kínálat, tagozatkódok: Kaposvári SZC Lamping József Műszaki a és Szakközépiskolája Tagintézmény honlapja és e-mail címe: Tagintézmény

Részletesebben

A szakiskolai tanulmányaid alatt vonzó ösztöndíjakkal várunk!

A szakiskolai tanulmányaid alatt vonzó ösztöndíjakkal várunk! Nálunk versenyképes szakmád és érettségid is lehet mindössze öt év alatt! A szakiskolai tanulmányaid alatt vonzó ösztöndíjakkal várunk! A szakmai tudás mellett élményekkel, gazdag programokkal, külföldi

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL A 2015/2016. tanév rendjéről szóló 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 2. számú melléklete, továbbá a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1.

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1. www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu Tel., Fax: +36 (66) 441-314 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.: AL-1663 5601 Békéscsaba,

Részletesebben

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma OM:

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma OM: Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma OM: 203046 Elérhetőségek: 3600 Ózd, Petőfi út 20. Tel.: 48/572-067 e-mail: titkarsag@brody-ozd.sulinet.hu Az iskola rövid bemutatása Iskolánk hosszú évtizedekre visszatekintő

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL A 2016/2017. tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet 2. számú melléklete, továbbá a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32. Tanulmányi terület kódja: 21 Tanulmányi terület neve: szakiskola: 3 évfolyamos szakiskolai képzés; szakiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z)

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Baranya megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Baranya megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Baranya megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása Az intézmény neve: OM azonosító: 203049 Az intézmény címe: 7623 Pécs, Rét utca 41-43. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája Telefon: 72/517-880

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma:

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: 201410 Cím: 6721 Szeged, Osztrovszky u. 5 Telefonszám: 62/543-533 Fax: 62/543-534 E-mail: titkarsag.szeged@szbi.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: 201189 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 26. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 3530 Miskolc, Meggyesalja

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008 Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005

Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005 Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/005 Cím: 6723 Szeged, Gyík u. 3. Telefonszám: 62/547-014 Fax: 62/547-017 E-mail: - Honlap:

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma Debreceni Szakképzési Centrum Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Engedélyezett képzési programok S.sz. Képzési Képzés nyilvántartási Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör száma vételi időpontja

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2019/2020. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM:

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2019/2020. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM: FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 2019/2020. tanévre Kaposvári Szakképzési Centrum OM: 203027 Kaposvár 2018 I. A felvételi rendszer működési módját a következő jogszabályok írják elő: 2011. évi CXC. törvény a 20/2012.

Részletesebben

FELVÉTELI 82/ ; TÁJÉKOZTATÓ. 2010/2011. tanév TARTALOM

FELVÉTELI 82/ ; TÁJÉKOZTATÓ. 2010/2011. tanév TARTALOM Nagybajomi Kolping Katolikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 7561 Nagybajom, Templom u. 5. FELVÉTELI 82/356-052; TÁJÉKOZTATÓ 20/478-4408 www.kolpingnagybajom.hu 2010/2011. tanév E-mail: nagybajom@okt.koszisz.hu

Részletesebben

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; Címe: 6000 Kecskemét Hunyadi tér 2. Telefon, fax száma:

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; Címe: 6000 Kecskemét Hunyadi tér 2. Telefon, fax száma: Intézmény neve, OM azonosító száma: Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; 203041 Címe: 6000 Kecskemét Hunyadi tér 2. Telefon, fax száma: +36 46 480 744 E-mail

Részletesebben

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN A középfokú felvételi eljárást meghatározó legfontosabb jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

a 25/26-os tanévre 2425 PREMIER MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6. 006 Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapesti Tagintézménye 1143 Budapest, Gizella

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2017/2018. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM:

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2017/2018. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM: FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 2017/2018. tanévre Kaposvári Szakképzési Centrum OM: 203027 Kaposvár 2016 I. A felvételi rendszer működési módját a következő jogszabályok írják elő: 2011. évi CXC. törvény a 20/2012.

Részletesebben