IRÁNYTŰ SZÜLŐKNEK DIAGNÓZIS UTÁN AZ AOSZ ÉS TAGSZERVEZETEI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IRÁNYTŰ SZÜLŐKNEK DIAGNÓZIS UTÁN AZ AOSZ ÉS TAGSZERVEZETEI"

Átírás

1 IRÁNYTŰ SZÜLŐKNEK DIAGNÓZIS UTÁN AZ AOSZ ÉS TAGSZERVEZETEI AOSZ 2012

2 A kiadvány megjelenését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta Felelős kiadó: Autisták Országos Szövetsége A 2010-ben megjelent kiadványt frissítette: Kapitány Imola Tördelés: Hronyecz Ildikó AOSZ

3 AOSZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 1053 Budapest, Fejér György u. 10. (06 1) ; fax: (06 1) Információs telefonszám: (06 40) Miért jó AOSZ-tagnak lenni? mert az AOSZ Magyarország egyetlen ernyőszervezete az autizmus területén, így az ország egész területéről rendelkezik az összes információval mert az információk birtokában képviselni tudja az országban élő autista emberek és családjuk érdekeit a kormányzatnál az őket érintő törvények és rendeletek megalkotásánál vagy módosításánál mert ingyen megkapja az ország egyetlen, csak az autizmussal, autista emberekkel foglalkozó, negyedévente megjelenő újságát mert minden hónapban Hírlevelet küldünk a legfrissebb információkkal mert képzéseinken, rendezvényeinken ingyenesen vagy nagy kedvezménnyel vehet részt mert az AOSZ ügyvédje ingyen képviseli polgári peres eljárásokban, ha az autizmus miatt hátrány éri családját mert egyes kiadványainkat ingyen megkaphatja. 3

4 AZ AOSZ TAGSZERVEZETEI Az AOSZ tagszervezetei az ország számos pontján működnek helyi programokkal, szolgáltatásokkal. Érdemes megkeresni a lakóhelyünkhöz legközelebbi szülőszervezetet, ez több szempontból is hasznos. A régebbi tagok már sokéves tapasztalattal rendelkeznek, ismerik a helyi lehetőségeket, azokról személyes tapasztalatuk van, így elkerülhetünk jó néhány felesleges, időrabló kísérletezést. Sok szervezet pedig már jelentős szolgáltatási tevékenységet is folytat, amelyeket igénybe lehet venni, s ha már megismertük a tagokat, gyermekeiket, magunk is kezdeményezhetünk megvalósítandó feladatokat, új programokat. Ilyen új feladat és egyben program is lehet egy klub akár a szülőknek, akár az autista fi ataloknak. Azt is célszerű megnézni, hogy lakóhelyünkön és környékén milyen más szervezetek vannak, mert a jelentkező igények hatására a más fogyatékosságot képviselő szervezetek is vállalták, vállalják autisták segítését. BUDAPESTEN ADHD-Magyarország Alapítvány Alternatív Terápiás Központ 1046 Budapest Vécsey K. u.102. postacím: 2053 Herceghalom Móriczi út 1. (06 70) adhdmo@gmail.com 4

5 AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület 1112 Budapest, Nagyszalonta u. 45. (06 30) Álomvilág Közhasznú Alapítvány az Autista Gyermekekért 1094 Budapest, Tompa utca 14. postacím: 1121 Budapest, Zugligeti út 39. (06 30) Benedek Elek Általános Iskola Szülői Munkaközössége 1138 Budapest, Népfürdő u. 21/b. X. em. 50. (06 1) Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Intézmény, Autista integrált csoport (06 1) ; fax: Budapest, Magyarok Nagyasszony tér 22. Budapesti Korai Fejlesztő Központ 1146 Budapest, Csantavér köz 9-11 (06 1) Budapesti Patrónus Alapítvány 1182 Budapest Wlassics Gyula u (06 1)

6 Egy másik út Fejlesztő és Tanácsadó Központ 1126 Budapest Kiss János altábornagy u postacím: 1125 Budapest, Diós Árok u. 6/a (06 1) Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és EGYMI 1095 Budapest, Gát u. 6. (06 1) f koai@hu.inter.net koai.fw.hu Flóra Alapítvány 1032 Budapest, Gyenes utca 20. (06 70) fl oraalapitvany@fl oraalapitvany oraalapitvany.hu Flóra Értelmi Fogyatékosokért és Autistákért Alapítvány 1033 Budapest Benedek Elek utca 1-3. postacím: 1039 Budapest, Ady Endre u. 39. (30) ; fax: (06 1) info@lofferaudit.hu orert.hu INOKA Alapítvány Interaktív Oktatásért Alapítvány 1086 Budapest Koszorú u. 22.1/25. (06 1) anitaberek@inoka.hu 6

7 MA Alapítvány 1061 Budapest, Dessewffy u. 15. postacím: 1013 Budapest, Komjádi B. u. 1. (06 70) MÁS-FORMA Egyesület 1221 Budapest Ringló u. 39. I./4. 30/ www,masforma.13.hu MiTiŐk Szülők Érdekvédelmi Egyesülete az Autistákért 1148 Budapest, Bánki Donát u. 20. fszt. 3. postacím: 2030 Érd, Keserűfű. u. 9/a. (06 70) Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Képességfejlesztő Speciális Szakiskola 1119 Budapest, Fogócska u. 4. (06 1) Mosoly Otthon Közhasznú Alapítvány 1123 Budapest, Alkotás u. 50/A/6 (06 1)

8 Nemzetközi Cseperedő Alapítvány 1136 Budapest, Tátra u. 28. (06 30) III. Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, EGYMI (06 1) Budapest, Szellő u szello-a@kszki.obuda.hu Sofi Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, EGYMI, Autista csoport 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 4. (06 1) ; fax: sofi also@fre .hu Száraznád Nevelési Oktatási Központ (ált. iskola, óvoda, szakiskola, pedagógiai szaksz.) 1156 Budapest, Pattogós u (06 1) info@szaraznad.hu Vadaskert Alapítvány 1021Budapest, Hűvösvölgyi u. 116 T: (06 1) info@vadasnet.hu 8

9 VIDÉKEN BÁCS-KISKUN MEGYE Autista Gyermekekért Egyesület 6000 Kecskemét, Dobó krt. 10. (06 76) bermail.hu BKMŐ Kecskeméti Közoktatási, Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézmény, autista tagozat 6000 Kecskemét, Juhar u. 23. (06 76) BARANYA MEGYE Autisztikus Gyermekekért Baranyában Alapítvány 7633 Pécs, Hajnóczy Ferenc utca 3. (06 72) Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány 7627 Pécs, Gesztenyés u. 2. (06 72) fax: (06 72)

10 BÉKÉS MEGYE AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány 5600 Békéscsaba, Kereki sikátor 11. (06 66) ww.autpont.hu Kalán Néni Kiskulcsa a Pihenőkerthez Erdei Iskola Közhasznú Autista Alapítvány 5920 Csorvás, Tanya 406. Levelezési cím: 5920 Csorvás Rákóczi u. 8. (06 66) kalaneni@globonet.hu Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete 5650 Mezőberény Petőfi S. u. 54. (06 66) ; fax: (06 66) iroda@mecsesegyesulet.hu Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület 5530 Vésztő Toldi u. 9/b. (06 66) serultgyerekek@fre .hu BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE Autista Gyerekek Oktatási Alapítványa 3529 Miskolc, Huba u /2 (06 46) autizmus@fre .hu 10

11 Felnőtt Autistákért Egyesület 3531 Miskolc, Vászonfehérítő utca 18. III/3. postacím: 3526 Miskolc, Marek József utca 22. (06 46) Martin János Szakképző Iskola 3529 Miskolc, Áfonyás u. 18. (06 46) fax: Miskolci Autista Alapítvány 3533 Miskolc, Csermőkei u. 2/a. (06 46) Szimbiózis Alapítvány 3527 Miskolc, Augusztus 20. út 12. (06 46) CSONGRÁD MEGYE Autisták Foglalkoztatásáért Alapítvány 6771 Szeged-Szőreg, Magyer u. 70 Közlekedés Oktatás, Biztonság Alapítvány (KOB) Alapítvány 6725 Szeged, Szabadsajtó u. 21. (06 28) Fax: (06 28)

12 Szivárvány Autizmus Egyesület 6724 Szeged, Csongrádi sgt IV/20. (06 30) FEJÉR MEGYE Arany János Általános Iskola Speciális Szakiskola és EGYMI 8000 Székesfehérvár, Szegfű Gyula u. 6. (06 22) Autisztikus Gyermekek Szüleinek Egyesülete postacím: 8074 Csókakő, Móri u. 057/10. hrsz. (06 22) Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete 2400 Dunaújváros, Károlyi Mihály sor1. 3/1. postacím: 2401 Dunaújváros, Pf: 572. (06 20) Fejér Megyei Önk. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága, és Egységes Ped. Szakszolg Székesfehérvár, Mátyás király krt. 13. Tel./fax: (06 62) fejergyp.axelero.net Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány 8000 Székesfehérvár, Móri út 16. (06 22) , 12

13 Autisták Heves Megyei Egyesülete 3530 Gyöngyöspata, Petőfi Sándor út 2. Postacím: 2120 Dunakeszi, Bulcsú u. 34. (06 27) GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE Arany János EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Ped. Szakszolg. és Nevelési Tanácsadó 9300 Csorna, Erzsébet királyné útja 64. (06 96) GESZ Éltes Mátyás Nevelési, Oktatási Központ 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 97. (06 96) ; fax: Mit Tehetnék Érted? Autista Otthon Alapítvány 9024 Győr, Bartók B. u. 38. I. em. (06 96) Reménység Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király u

14 HAJDÚ-BIHAR MEGYE Ablak a Világra Alapítvány 4028 Debrecen, Ember Pál utca 8. (06 52) Angyalliget Közhasznú Alapítvány 4060 Balmazújváros, Bólyai u. 57/b. postacím: 4024 Debrecen, Blaháné u. 5. 1/1 angyalliget@gmail.com (06 30) fax: (06 52) Autista Gyermekeink Mosolyáért Kh. Alapítvány 4024 Debrecen Kandia u. 1. postacím: Tiba Ágnes 4024 Debrecen, Wesselényi utca 2. 2.lph. Fszt. 7. (06 20) aut_mosoly@citromail.hu Debreceni Nagytemploni Református Egyházközség Immánuel Otthona 4029 Debrecen Pacsirta u. 51. (06 52) info@immanuelotthon.hu Harruckern János Közoktatási Intézmény 5700 Gyula, Szent. István u. 38. (06 66) ; gyogypedagogia@harruckern.hu; iskola@harruckern.hu 14

15 HEVES MEGYE Autista Segítő Központ (ASK) 3200 Gyöngyös, Barátok tere 2.(06 37) BEN Autista és Autisztikus Gyerekekért Egyesület 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 9. (06 20) Egri Autista Alapítvány 3300 Eger, Rozália u. 21. (06 30) , (06 36) Napsugár 67 Alapítvány 3035 Gyöngyöspata, Iskola u. 12. (06 20) JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE Autista Segítő Központ Alapítvány 5000 Szolnok, Baross Gábor út 20. III. /14.a (06 20) Autisták Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Érdekvédelmi Képviselete 5700 Szolnok, Baross G. út 20. III./14.a (06 20)

16 AUT-INFO Alapítvány Autizmussal élő gyermekekért és családjaikért 5310 Kisújszállás, Marjalaki u. 19. (06 20) Maci Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 5100 Jászberény, Gorjanc Ignác sétány 1. (06 57) ; fax: KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Esőemberekért Egyesület 2890 Tata, Fürdő u. 24. (06 34) KEMŐ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthona 2890 Tata, Új út 21. (06 34)

17 NÓGRÁD MEGYE Abigél Közhasznú Egyesület 3100 Salgótarján, Fő tér 5. (06 30) PEST MEGYE Élettér Alapítvány 2083 Solymár, Árok utca 5/b. (06 70) Értelmi Sérültek Gyöngyház Egyesülete 2181 Iklad Szabadság út 75. (06 28) ; fax: (06 28) Delfi nekkel Együtt az Autistákért (DEA) 2440 Százhalombatta, Borostyán 50. (06 70) Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért 2330 Dunaharaszti Kölcsey F. u. 28. (06 70) mozaikegy.blogspot.com 17

18 SOMOGY MEGYE Szív és Kéz Sajátos Nevelési Igényű Gyermekekért Alapítvány 7431 Juta, Rákóczi utca 16. (06 20) Fit Works Kft. (Pilates Studio) 7400 Kaposvár, Béry Balogh Ádám u. 16. (20) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Szabolcsi Esőemberekért Alapítvány 4400 Nyíregyháza, Báthory utca 30. (06 42) TOLNA MEGYE Csiga-Biga Mozgás és Képességfejlesztő Alapítvány 7100 Szekszárd, Bródy Sándor utca 21. (06 20) Esőmanók Tolna Megyei Autista Gyermekekért Közhasznú Egyesület 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. (06 30)

19 VAS MEGYE Esőemberke Alapítvány a Vas Megyei Autistákért 9700 Szombathely, Dózsa György út 6. postacím: 9700 Szombathely, Bádonfa u. 15. (06 30) esoemberke@gmail.com VESZPRÉM MEGYE Éltes Mátyás Fogyatékosok Nappali Intézménye és Gondozóháza 8200 Veszprém, Ördögárok u. 5. Tel./fax: (06 88) kramliida.eno@chello.hu Várpalotai Autista Világ Alapítvány 8100 Várpalota, Munkácsy M. u. 57. (06 30) ZALA MEGYE Autista Sérültekért Zalában Alapítvány 8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere J. tér 5/a (06 92) info@autistaserultekert.hu Keszthelyi Autistákért Alapítvány 8360 Keszthely, Zöldmező u. 2. postacím: 8315 Gyenesdiás, Meleghegyi u. 23. (06 30) vas.istvan@t- .hu 19

20 KÜLFÖLD ROMÁNIA Asocija Autism Transilvania Kolozsvár (Cluj-Napoca), Almazului 1/56 Fundatia Alpha Transilvana Marosvásárhely (Târgu Mure), Aleea Vrantea utca fax: offi AutHelp Egyesület (Asocia ia AutHelp) Csíkszereda (Miercurea Ciuc), bul. Fratiei nr. 20, judetul Harghita

21 AUTISTÁKKAL FOGLALKOZÓ EGYÉB SZER- VEZETEK Autizmus Alapítvány és Kutatócsoport 1089 Budapest, Delej u tel./fax: (06 1) , Élet-Esély Autistákat Segítő Egyesület és az egyesület Fészek Otthona 7761 Kozármisleny, Széchenyi u. 1. (06 72) Felzárkózunk Alapítvány 2013 Pomáz, Mátyás király utca 4. (06 26) fax: (06 26) ORSZÁGOS ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK Autisták Országos Szövetsége 1053 Budapest, Fejér György u. 10. (06 1) ; fax: (06 1) Információs telefonszám: (06 40)

22 Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) 1093 Budapest, Lónyay út 17. I. em. 1. tel./fax: (06 1) Fogyatékos Emberek Egyesületeinek Szövetségének Tanácsa (FESZT) 1093 Budapest, Lónyay út 17. I. em. 1. tel./fax: (06 1) Halmozottan Sérültek Szülőszövetsége 2132 Göd (Felsőgöd), IV. Béla király u. 16. postacím: 2132 Göd, pf. 70. tel./fax: (06 27) Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) 1146 Budapest, Hermina út 47. (06 1) ; fax: (06 1) mvgyosz.budapest.hu Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 1032 Budapest, San Marco u. 76. (06 1) , fax: (06 1)

23 Siketvakok Országos Egyesülete 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39. postacím: 1053, Budapest, Múzeum körút 3. II em./1 (06 1) Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) 1068 Budapest, Benczúr u. 21. (06 1) ; fax:

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program 1a. számú melléklet 21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program (Ft) Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Panaszkezelési tájékoztató

Panaszkezelési tájékoztató Panaszkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk a Tisztelt Fogyasztókat, hogy a Russmedia Kft. panaszkezeléssel kapcsolatos információi az alábbiak: 1. Russmedia Kft. székhelye: 4031 Debrecen, Balmazújvárosi

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei Általános Szerződési Feltételek 2015. október 30.-ai módosításai A szerződés 18 menüpontja a következőképp változik: 18. A felügyeleti szerv címe, telefonszáma A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538 Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi

Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi elérhetősége Központi e-mail: budapest@rszsz.nrszh.hu Szervezet/ügyintézés Cím Telefon/Fax Ügyfélfogadási idő 1. Ügyfélszolgálat, orvosi vizsgálat Központi telephely Nyugdíjbiztosítási Főosztály Ceglédi

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka FIÚ EREDMÉNYEK 100 m fiú III. kcs. Döntő 1. Kovács Péter 97 Ált. Isk. Szentlőrinc 12,9 Baranya 2. Juhász Patrik 97 Ált. Isk. Iregszemcse 13,0 Tolna 3. Borsos Róbert 97 Hunyadi János Közokt. Int. Mbh. 13,1

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok BUDAPEST DROGOPLEX AMBULANCIA Cím: 1152 Budapest, Arany János utca 73. Telefon: (1) 306-2584 Fogadás: hétf -péntek 9-15 KÉK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Osztályvezető: dr. Lakó Anita Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19. (2015.08.05-től)

Részletesebben

AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Cím 1053 Budapest, Fejér György utca 10. I. emelet 3. a. Telefon 061 354-1073 Fax 061 302-194 E-mail info@esoember.hu Honlap www.esoember.hu Adószám 19025915-1-42 AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉS A MAJORHÁLÓ

Részletesebben

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00.

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. 72/512-461 Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt.2

Részletesebben

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP 5.4.5-11/1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP 5.4.5-11/1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása Szerződés iktatószáma, tipusa Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege K-1802/1/2012 DC Proper-PR Kft. TÁMOP 5.4.5-11/1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása 8 125 460 Ft K-159/35/2013

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január

Részletesebben

A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS TÁRGYA. 2011. február 1. 2012. február 29. 13 000 000

A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS TÁRGYA. 2011. február 1. 2012. február 29. 13 000 000 A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK K-2489/1/11 Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület 2011. február 1. 2012. február

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben

Munkahelymegőrzéssel. Munkáltató nagysága (foglalkoztatottak száma szerint) érintett közigazgatási egység (megye)

Munkahelymegőrzéssel. Munkáltató nagysága (foglalkoztatottak száma szerint) érintett közigazgatási egység (megye) szerint) Arcadia-Reklám Kft. 1182 Budapest, Nemeske u. 5. Budapest 20 fő alatti 9 1 843 750 Autista Sérültekért Zalában Bata István 8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5/a 6412 Balotaszállás, Ady

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Rehabilitációs intézmények foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásának fejlesztése című program (kódszám: P25/2A)

Rehabilitációs intézmények foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásának fejlesztése című program (kódszám: P25/2A) 2. számú melléklet Autisztikus spektrumzavarral élő emberek szakszerű védett foglalkoztatását és teljes körű ellátását biztosító majorságok létrehozása című program (kódszám: P24/1) Pályázó Település Támogatási

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

1. Fülöp Krisztián 2000 Meixner J. EGYMI, Mohács Baranya megye 13,7

1. Fülöp Krisztián 2000 Meixner J. EGYMI, Mohács Baranya megye 13,7 FIÚ EREDMÉNY 100 m fiú IV. kcs. Döntő 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 100 m fiú IV. kcs. I. ief. 1. Fülöp Krisztián 2000 Meixner J. EGYMI, Mohács Baranya megye 13,7 2. Kuru Máté 1999 Ált. Isk. Alsózsolca Megye

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és

Részletesebben

Békéltető testületek elérhetőségei

Békéltető testületek elérhetőségei Békéltető testületek elérhetőségei Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500 Fax száma: (76) 501-538 Név: Mátyus Mariann E-mail

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. -a szerint) I. Személyi

Részletesebben

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezető: Récsányi Ilona Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím: 6000 Kecskemét,

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény

Részletesebben

I. rész: Azonosító és címadatok

I. rész: Azonosító és címadatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1051-04 jelű, Állandó meghatalmazás visszavonása/ felmondása és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1051-04 jelű nyomtatványt az alábbi célra

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése TE-001 TE-002 TE-003 TE-004 TE-005 TE-006 TE-007 TE-008 Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Betegszoba működtetése 8

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége

Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége Ha valamely személy vagy csoport faji, nemzetiségi hovatartozása, bőrszíne, anyanyelve vagy társadalmi

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA. 2009.június 1. 2010.május 31. 8 548 800. 2009.június 1. 2010.május 31. 8 689 200. 2009.június 1. 2010.május 31.

A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA. 2009.június 1. 2010.május 31. 8 548 800. 2009.június 1. 2010.május 31. 8 689 200. 2009.június 1. 2010.május 31. A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-4809/09 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesülete (TOSINA Egyesület) 2009.június

Részletesebben

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Tájékoztató a helyes gazdálkodási gyakorlatról (segédlet a 156/2004. (X. 27.) FVM rendelettel, a 16/2005. (III. 8.) FVM rendelettel és a 85/2005. (IX. 27.) FVM rendelettel

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

Bács-Kiskun Megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Zala megye Hajdú-Bihar megye Veszprém megye Baranya megye Somogy megye

Bács-Kiskun Megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Zala megye Hajdú-Bihar megye Veszprém megye Baranya megye Somogy megye LÁNY EREDMÉNYEK 100 m leány IV. kcs. Döntő 1. Horváth Dzsenifer 96 Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg 13,9 Vas Megye 2. Orsós Erika Ált. Isk. Nagybajom 14,5 Somogy Megye 3. Magyar Beáta 96 Szivárvány EGYMI Keszthely

Részletesebben

21081 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2010. június 1-től 2011. január 31-ig terjedő időszakra című program

21081 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2010. június 1-től 2011. január 31-ig terjedő időszakra című program . 2. számú melléklet 21081 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2010. június 1-től 2011. január 31-ig terjedő időszakra című program (Ft) Jelnyelvi Tolmácsok a Hallássérültekért Alapítvány Budapest

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat PREAMBULUM A Peritos Kft. Adósság- és Követeléskezelő Csoport üzleti stratégiájának alapja, hogy ügyfelei (Adós vagy Panaszos) minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TÁRGYA. 2011. február 1. 2012. február 29. 13 000 000

A SZERZŐDÉS TÁRGYA. 2011. február 1. 2012. február 29. 13 000 000 A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK K-2489/1/11 Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület 2011. február 1. 2012. február

Részletesebben

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 2 500 000. 8640 Fonyód RÓZSADOMB U 2. 2 500 000

6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 2 500 000. 8640 Fonyód RÓZSADOMB U 2. 2 500 000 Kat. A pályázó szervezet neve A pályázó szervezet címe Elnyert összeg 1. NCS Csupaszív Nagycsaládos Egyesület Várpalota és Kistérsége Veszprém Megye, 8100 Várpalota, Szabolcska Mihály út 75. 3 610 000

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Szervezeti Egységeinek Elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Szervezeti Egységeinek Elérhetőségei: Területi Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Szervezeti Egységeinek Elérhetőségei: Csongrád Megyei Kormányhivatal vezető: Petrik Sándor 6728 Szeged, Kereskedő köz 3-5. Postacím: 6701 Szeged, PF: 542. Telefonszám:

Részletesebben

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei 14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi

1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi 1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi Ács Sportcsarnok Zichy kastély 2941 Ács, Zichy park 1. Telefon szám 34/385-043; 20/329-69-93 Fax szám 34/385-042 E-mail: nemethgyula70@gmail.com Honlap:

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI GÉCZYNÉ POLYÁK EDIT NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016. NOVEMBER

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcika,

Részletesebben

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371 1996.12.25. Székesfehérvár 77185818432 371 1997.01.03. Budapest 78472120542 306 1997.01.05. Csíkszereda 76736716540 177 1997.03.29. Budapest 73911985594 48 1997.04.26. Székesfehérvár 78395363431 350 1997.05.02.

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztatás

A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztatás IKEA Lakberendezési Kft. székhely: 1148 Budapest, Örs vezér tere 22. telefonszám: (36)1 460-31-60 e-mail cím: ikeahu.info@ikea.com A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló

Részletesebben

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00 Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. február 28-ai állapot szerint ÉRKEZETT 2010.01.29 INTÉZMÉNY Egészségtudományi Kar INTÉZMÉNY TELEPÜLÉSE INTÉZMÉN

Részletesebben

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út Agip Abda 62550 Győr-Moson- 9151 Abda Bécsi út 1. 47.6840292687097 18.952205 Agip Baja 61350 Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út 97. 46.195104 19.6489445326511 Agip Balatonederics 65100 Veszprém 8312

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

I. rész: Azonosító adatok

I. rész: Azonosító adatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1031-02 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmény között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás megszüntetése iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük,

Részletesebben

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 2016. június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 1. 2. 3. 4. 5. Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok D csoport Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok Gy D V Pontszám Gólarány Helyezés Paks 6:2 3:2 3:4 6:0

Részletesebben

Nyertes lista CH2014

Nyertes lista CH2014 Nyertes lista CH2014 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett Fogyatékossággal élő személyek számára bentlakásos,

Részletesebben

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI Nagy- és közepes teljesítményű adók (31 telephely) Megye "A" MULTIPLEX "B" MULTIPLEX "C" MULTIPLEX MINDIG TV INGYENES

Részletesebben

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest

Részletesebben

2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2.

2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060 Bicske Szent István u. 42. www.csokonaialtisk.hu; titkarsag@csokonaialtisk.hu Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György Tagiskola Újlaki Általános Iskola Nemes

Részletesebben

A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.

A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7. A 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendeletben foglaltak alapján végzendő megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) területi ellátási kötelezettsége A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM

Részletesebben

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/ MEGYE Pártfogó Felügyelet Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON:

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

11 - gépész szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 272

11 - gépész szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 272 1997.05.22. Székesfehérvár 74399953967 271 1997.07.19. Székesfehérvár 77745272516 270 1997.09.02. Budapest 72606002573 264 1997.10.18. Székesfehérvár 73516505996 200 1997.11.04. Székesfehérvár 73916032558

Részletesebben

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30.

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30. TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1.

Részletesebben