A PARTITÚRA ALAPÍTVÁNY közhasznúsági jelentése 2011.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A PARTITÚRA ALAPÍTVÁNY közhasznúsági jelentése 2011."

Átírás

1 A PARTITÚRA ALAPÍTVÁNY közhasznúsági jelentése A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRİL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ A Partitúra Alapítvány törvényben megfogalmazott kötelezettségét teljesíti akkor, amikor legfıbb szerve, a kuratórium elé tárja az alábbiakban megfogalmazott közhasznúsági jelentést. A Partitúra Alapítványt Záborszky József alapította 1997-ben azzal a céllal, hogy az amatır zenészek, mindenekelıtt a Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar számára lehetıvé tegye a legmagasabb szintő komolyzenei produkciók létrejöttét. Az Alapítvány kiemelt céljai között szerepel, hogy elsısorban Zugló lakosságának, valamint a nagycsaládosoknak biztosítson kedvezı áron kulturális programokat. Ennek szellemében hangversenyein sikerült a jegyárakat alacsony, elérhetı árszinten tartania. Az év során két koncertet szervezett a Zuglói Zeneházban, és további ötöt többségében templomi helyszíneken illetve a nyári zenei táborban. Az alapítványi célok közül említeni kell a fiatal mővészek támogatását fellépési lehetıség biztosításával. Pályakezdı mővészekként Juhász Ildikó (piccolo), Galgóczy Dóra és Alagi János (ének) szólózhattak. Mővésztanárok támogatásaként szólista szerepet kapott Radnóti Katalin (fuvola), Sziki Ágnes (ének) és Gulyás István (zongora). A Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar 7 támogatott fellépése közül négyet Ménesi Gergely vezényelt, kettıt Konrád János és a Liszt évforduló egyik templomi hangversenyét Cser Miklós. Ez utóbbinak köszönhetıen az évek óta fenntartott kapcsolatokon túl a Gödöllıi Városi Vegyeskarral és a Budapesti Ferences Templom kórusaival kezdıdött együttmőködés. A nyarán újra sikeres zenei tábort szervezett az Alapítvány Tokajban. A próbák szakmai irányítását a korábbi évekhez hasonlóan Ménesi Gergely és Konrád János karmesterek látták el. Ezúttal a tizenéves tehetséges zeneiskolások önálló koncerten mutatkozhattak be: Temesvári Bence (12, gordonka), Temesvári Fanni (15, hegedő), Losonci Luca (17, fagott) és Szabó Anna (17, hegedő). Tokaj Város Vegyeskara lelkesen kapcsolódott be a zárókoncert mősorába egy közösen elıadott mősorszámmal, melyet karnagyuk, Pásztor Istvánné vezényelt. Ennek a tábornak különlegessége az, hogy több generáció együttmuzsikálását valósítja meg segítve a családok közös részvételét is. Ebben az évben sikerült megvalósítani egy évek óta tervezett kortárs mő elıadást. Tannenbaum Tibor Rudolf Mohácsi csata címő rendkívüli apparátust igénylı mővében Homoki Endre tárogató mővész és a Vasas Mővészegyüttes Vass Lajos Kórusa közremőködött. A évrıl benyújtott adóbevallással tizenegyedik alkalommal vált lehetıvé az adó 1%-ára vonatkozó rendelkezı nyilatkozat leadása a Partitúra Alapítvány javára. Ez ,- Ft anyagi forrást jelentett, ami az elızı évhez viszonyítva ~116 eft csökkenés. 1

2 Közhasznú rendezvények Rendezvény Idıpont Karmesterek, szólisták Szent István Gimn. Jubileumi Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zuglói Zeneházban Arriaga: Boldog rabszolgák nyitány Beethoven: 5., Esz-dúr zongoraverseny Beethoven: 8. szimfónia Szent István Gimn. Jubileumi Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zuglói Zeneházban Mozart: Varázsfuvola - nyitány Vivaldi: C-dúr piccoloverseny Bach: I.Brandenburgi verseny Orbán György: Dalok Tannenbaum Tibor Rudolf: Mohácsi csata Kodály: Kállai kettıs ~190 fı ~160 fı Konrád János Gulyás István zongora Ménesi Gergely Juhász Ildikó piccolo Galgóczy Dóra ének Bizják Dóra zongora Homoki Endre tárogató Vasas Mővészegyüttes Kórusa Lélek Réka diplomahangversenye a Nádor teremben Közremőködés Brahms: hegedőverseny Fiatalok Muzsikálnak Mozart: A-dúr szimfónia I.tétel Bach: a-moll hegedőv. I.tétel (T.F.) Vivaldi- a-moll fagottverseny I.tétel (L.L.) Monn: g-moll csellóv. I.tétel (T.B.) Mozart: G-dúr hegedőv. I.tétel (Sz.A.) Schubert: V.szimfónia IV.tétel Tábori koncert a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában (Tokaj) Mozart: A-dúr szimfónia I.tétel Vivaldi: C-dúr piccoloverseny Händel: Joshua O hätt ich Jubals Harf Bach: h-moll szvit Haydn:Évszakok - részlet Kálmán: Marica grófnı Mondd meg h Glinka: Keringıfantázia Kálmán: Ördöglovas Ma önrıl álmodtam Kálmán: Csárdáskirálynı Álom-álom Schubert: V.szimfónia IV.tétel Gazdagréti Szent Angyalok templomban Liszt: Koronázási mise Ménesi Gergely óra 170 fı óra ~200 fı óra 400 fı Konrád János, Ménesi Gergely Temesvári Fanni hegedő Losonci Luca fagott Temesvári Bence gordonka Szabó Anna hegedő Ménesi Gergely Konrád János Pásztor Istvánné Juhász Ildikó piccolo Radnóti Katalin fuvola Sziki Ágnes, Alagi János ének Ménesi Gergely Bátori Éva, Pánczél Éva, Bándi János, Rácz István ének Gödöllıi Városi Vegyeskar Pasaréti Szent Antal Kórus Zenés triduum Liszt emlékére I. Pesti Ferences templomban mise keretében Liszt: Koronázási mise óra ~700 fı Cser Miklós Bátori Éva, Pánczél Éva, Bándi János, Rácz István ének Pasaréti Szent Antal Kórus Vasas Mővészegyüttes Kórusa BFT Liszt Kórusa BFT Greccio Kamarakórusa Szent Angéla Gimn. Énekkara 2

3 Szervezeti élet legfontosabb történései Az Alapítvány kuratóriuma az aktuális feladatok és gazdasági ügyek megvitatására ill. megoldása érdekében az alábbi rendben tartotta üléseit ill. teljesítette kötelezettségeit. Január 25. Március 26. Április 26. Május 8. Plenáris ülés Június 7. Augusztus 24. Szeptember 27. November 11. A plenáris ülésen a évrıl készített közhasznúsági jelentés került ismertetésre. 2 személy kapott írásbeli meghívót, megjelent összesen 45 fı. Partnerek, együttmőködési kapcsolatok Az Alapítvány köszönettel tartozik Szent István Király Zeneiskola és Zenemővészeti Szakközépiskolának a próbaterem és a nagy hangszerek folyamatos biztosításáért; A Pannónia-Print Kft-nek a szórólapok nyomtatásáért; A Szent István Gimnáziumnak a decemberi koncert szervezéséért és támogatásáért; A Tokaji Ferenc Gimnázium vezetésének a táborozásnál nyújtott kedvezményekért. A Musica Sonora Alapítványnak kottaállványok rendelkezésre bocsátásáért. Nyilvánosság, tömegtájékoztatás Az Alapítvány az általa támogatott koncerteket saját honlapjain és jelentette meg. A képanyagokhoz a valamint a címen lehet hozzáférni. 3

4 TÁJÉKOZTATÓ A PARTITÚRA ALAPÍTVÁNY GAZDÁLKODÁSÁRÓL (Közhasznú egyszerősített beszámoló) Vezetı tisztségviselıknek nyújtott juttatások értéke, összege: A kuratórium elnöke/titkára/tagjai 2011-ben nem részesültek juttatásban. Az egyszerősített beszámoló, illetve a közhasznú egyszerősített beszámoló mérlegének elıírt tagolása az egyszeres könyvvitelt vezetı egyéb szervezetnél, illetve közhasznú egyéb szervezetnél Adatok ezer Ft-ban 2011 elızı év ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B. Forgóeszközök I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök Eszközök összesen FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) C. Saját tıke I. Induló tıke/jegyzett tıke II. Tıkeváltozás/Eredmény III. Lekötött tartalék IV. Tárgyévi eredmény alaptevékenységbıl (közhasznú tevékenységbıl) V. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységbıl D. Tartalék E. Céltartalékok 0 0 F. Kötelezettségek 0 0 I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek Források összesen 4

5 A közhasznú egyszerősített beszámoló közhasznú eredmény levezetésének elıírt tagolása az egyszeres könyvvitelt vezetı közhasznú egyéb szervezetnél Adatok ezer Ft-ban elızı év A. Összes közhasznú tevékenység bevétele (I+II) I. Pénzügyileg rendezett bevételek ( ) Közhasznú célú mőködésre kapott támogatás a) alapítótól 0 0 b) központi költségvetésbıl d) egyéb c) helyi önkormányzattól 2. Pályázati úton elnyert támogatás Közhasznú tevékenységbıl származó bevétel 4. Tagdíjból származó bevétel Egyéb bevétel II. Pénzbevételt nem jelentı bevételek B. Vállalkozási tevékenység bevétele (1+2) 1. Pénzügyileg rendezett bevételek 2. Pénzbevételt nem jelentı bevételek C. Tényleges pénzbevételek (A/I+B/I) D. Pénzbevételt nem jelentı bevételek(a/ii+b/2) E. Közhasznú tevékenység ráfordításai ( ) Ráfordításként érvényesíthetı kiadások 2. Ráfordítást jelentı eszközváltozások 3. Ráfordítás jelentı elszámolások Ráfordításként nem érvényesíthetı kiadások F. Vállalkozási tevékenység ráfordításai ( ) 1. Ráfordításként érvényesíthetı kiadások 2. Ráfordítást jelentı eszközváltozások 3. Ráfordítás jelentı elszámolások 4. Ráfordításként nem érvényesíthetı kiadások G. Tárgyévi pénzügyi eredménye (1+2) Közhasznú tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye (A/I-E/1-E/4) 2. Vállalkozási tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye (B/I-F/1-F/4) H. Nem pénzben realizált eredmény (1+2) 1. Közhasznú tevékenység nem pénzben realizált eredménye (A/II-E/2-E/3) 2. Vállalkozási tevékenység nem pénzben realizált eredménye (B/2-F/2-F/3) I. Adózás elıtti eredmény (B/1-F/1)+H/2 J. Fizetendı társasági adó K. Tárgyévi eredmény Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye (A/I+A/II)-E/1-E/2-E/3) 2. Vállalkozási tevékenység tárgyévi eredménye (B/2-F/2-F/3) 5

6 Tájékoztató adatok Adatok ezer Ft-ban Tárgyév elızı év A. Pénzügyileg rendezett személyi jellegő ráfordítások 1. Bérköltség ebbıl: - megbízási díjak - tiszteletdíjak 2. Személyi jellegő egyéb kifizetések 3. Bérjárulékok B. Pénzügyileg rendezett anyagjellegő ráfordítások 0 0 C. Értékcsökkenési leírás D. Pénzügyileg rendezett egyéb ráfordítások E. A szervezet által nyújtott támogatások (pénzügyileg rendezett) ebbıl: az e rendelet 16. (5) bekezdése szerint kötelezettségként elszámolt és továbbutalt, illetve átadott támogatás Elkülönített állami pénzalapból kapott támogatás nem volt Vagyon felhasználása Az Alapítványnak befektetett eszközei nincsenek. A forgóeszközök nyitó értéke eft, záró értéke 2524 eft. Bevételek Az alapítványi hozzájárulások értéke: Magánszemélyek adománya 875 eft Pályázati bevétel 0 eft Cégek támogatása 0 eft SZJA 1% 331 eft jegyeladásból származó bevétel 140 eft. elıadásból származó bevétel 500 eft saját lemez eladás 40 eft kamatbevétel 78 eft. Cél szerinti juttatás Az alapítvány 2011-ben cél szerinti juttatást nem kapott. Ráfordítások Az alapítványi célok konkrét támogatására kiadott összesen 1809 eft-ot Alapítványi fenntartási költség összesen 1 eft Bankköltség 22 eft Budapest, május 15. Dr. Kugler Sándor Partitúra Alapítvány Kuratóriumának elnöke 6

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A JÁSZBERÉNYI BARÁTOK TEMPLOMA KÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTVÁNYA az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01. - 2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2010 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. 01. 01. - 2010. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerősített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S Egészséges Lélek, Egészs. Élet Alapítvány 2500 Esztergom, Áfonyás utca 1. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2009. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerősített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2010. május 24.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT BESZÁMOLÓ

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT BESZÁMOLÓ EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETİ KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET 2009. január 01. 2009. december 31. KERNSTOK KÁROLY MŐVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2800 TATABÁNYA, Fİ TÉR 4. Adószám: 19148580-1-11

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01. - 2011 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerősített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Magyar Zarándokút Egyesület 2030 Érd, Alsó utca 11. 18035746-1-13 2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Érd, 2011 január 25.... elnök 1. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Zarándokút Egyesület 2010. évben közhasznú

Részletesebben

Mozdulj! Lellei Diáksport Egyesület

Mozdulj! Lellei Diáksport Egyesület 1 8 7 7 6 4 2 9-9 3 1 2-5 2 1-1 4 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Beszámolója Éves zárómérleg 2011. január 01. - 2011. december 31. Kelt Balatonlelle, 2012. március 12. P. H. 1 8 7 7 6 4 2 9-9

Részletesebben

CF-es Gyermekek Élhetı Életéért Alapítvány. Cím: 1042 Bp. Bercsényi u. 1. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009. Budapest, 2010. május 20.

CF-es Gyermekek Élhetı Életéért Alapítvány. Cím: 1042 Bp. Bercsényi u. 1. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009. Budapest, 2010. május 20. CF-es Gyermekek Élhetı Életéért Alapítvány Cím: 1042 Bp. Bercsényi u. 1. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009. Budapest, 2010. május 20. 1. A szervezet alapadatai: 1. Elnevezés: CF-es Gyermekek

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. 18566945-8042-569-09 REVITA ALAPÍTVÁNY 4225 Debrecen, Csonkatorony u 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. ----------------------------------------------------- az egyéb szervezet képviselıje 1 EGYSZERES KÖNYVITELŐ

Részletesebben

Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Beszámolója

Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Beszámolója Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Beszámolója Éves zárómérleg 2009. január 01. - 2009. december 31. Kelt Marcali, 2010. március 20. P. H. MÉRLEG Idıszaka 2009. január 01. - 2009. december 31. Fajtája

Részletesebben

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Pásztortőz Kulturális és Hagyományápoló Egyes az egyéb szervezetmegnevezése 6400 Kiskunhalas,Kossuth u.21. az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.01.01-2011.12.31.

Részletesebben

2010. évi. Közhasznúsági jelentése

2010. évi. Közhasznúsági jelentése Nagyszénási Állatvédő Közhasznú Egyesület 5931 Nagyszénás, Ságvári u 68. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Nagyszénás, 2011. 04. 26. Az egyéb szervezet vezetıje (képviselıje) A Nagyszénási Állatvédő Közhasznú

Részletesebben

Biblia Centrum Alapítvány

Biblia Centrum Alapítvány H-227 DÖMÖS, Kossuth L. u. 173. Tel: +36 (33) 482 316 www.bibliacentrum.org info@bibliacentrum.org Bankszámlaszám: 1171134-247515 A B I B L I A C E N T R U M A L A P Í T V Á N Y A D Ó S Z Á M A : 1 9 7

Részletesebben

Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Éves Beszámolója

Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Éves Beszámolója 1 2 4 2-4 - 2-1 4 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerősített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 20. november 22. - 20. december 31. 20 Kelt Fonyód, 2012. április 20. 1 2 4 2-4 - 2-1 4 2 0 MÉRLEG Idıszaka 20.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Magyar Póni Klub Szövetség 6044, Kecskemét, Szarkás u 460/A Beszámolási idıszak: 2011.01.01.-2011.12.31 A gazdálkodó képviselıje P.h. Magyar Póni Klub Szövetség Oldal: 2 I. Számviteli beszámoló Közhasznú

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Mővelıdési, Ifjúsági és Közösségfejlesztési

Részletesebben

SIRIUS ÁLLAT ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY

SIRIUS ÁLLAT ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY 18707379-1-13 adószám 18707379-9133-569-01 statisztikai számjel SIRIUS ÁLLAT ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY 2030 ÉRD JÚLIA U. 49. KETTİS KÖNYVVITELT VEZETİ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány 1116 Budapest, Fehérvári út 144. Adószám: 19650218-1-43 Budapest, 2011. március 05. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

Közhasznú Egyszerősített éves beszámoló

Közhasznú Egyszerősített éves beszámoló Bírósági határozat szám Adószám nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: Október 23. Alapítvány címe, telefonszáma: 5700 Gyula Bodoky u 17/C Közhasznú Egyszerősített éves beszámoló 2011. üzleti

Részletesebben

KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom

KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Székhely: 1173. BUDAPEST, Pesti út 31 Adószám: 18195998-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S Bogáncs Kisállatotthon Alapítvány 2500 Esztergom, Bíróréti dűlő 10.453. hrsz. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2007. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerűsített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2008. május

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2012.év

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2012.év A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2012.év Szivárványhíd Alapítvány egyéb szervezet megnevezése 9476 Zsira, Rákóczi Ferenc u. 12. címe Kelt: Zsira, 2013.01.24.

Részletesebben

Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója

Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója Magyar Coach Egyesület Budapest 1147 Benkő u. 23. Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója A beszámolási időszak kezdete: 2014. január 1. A mérleg fordulónapja: 2014. december 31. Keltezés:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011 Maroshegyi Óvoda Gyermekeiért Alapítvány székhely: 8000.Székesfehérvár, Rádió út 1. adószám: 18493636-1-07 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági végzés: 63.288/2001/4.

Részletesebben

Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége

Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége 2009. ÉVI MÉRLEGBESZÁMOLÓ ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége 2009. évi M É R L E G A. Befektetett eszközök 573 I. Immateriális javak - II. Tárgyi eszközök

Részletesebben

ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 18329394995692 statisztikai számjel ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 26 Székhely: 7838 Vajszló Rákóczi u 1 Adószám: 183293-1-2 Statisztikai számjel: 183293-9499-569-2

Részletesebben

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 3 051 0 3 262

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 3 051 0 3 262 " ÉRTED!- ÉRTED?" ALAPÍTVÁNY ESZKÖZÖK (aktívák) Mérleg 2010. Év Előző év Előző év(ek) módosításai A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 280 0 280 I. Immateriális javak 0 0 0 II. Tárgyi eszközök 280 0 280 III. Befektetett

Részletesebben

PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1821323-9499-529-1 PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ 164 Budapest, Vörösmarty utca 59. 3/24. KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJA 21. JANUÁR 1. - 21. DECEMBER 31. 21 Kelt:

Részletesebben

2008. évi közhasznú beszámoló

2008. évi közhasznú beszámoló Senior-Delfinek Sportegyesület 1141 Budapest, Verbó u. 9. 2008. évi közhasznú beszámoló 2009. május 06-i közgyőlésen a tagság elfogadta. 1 I. A 2008. évi mérleg és eredménylevezetés: Senior-Delfinek Sportegyesület

Részletesebben

PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET. Eszközök /aktívák/ eft

PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET. Eszközök /aktívák/ eft Az egyszerősített éves beszámoló, illetve a közhasznú egyszerősített éves beszámoló mérlegének elıírt tagolása a kettıs könyvvitelt vezetı egyéb szervezetnél, illetve közhasznú egyéb szervezetnél Eszközök

Részletesebben

PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1821323-9499-529-1 PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 164 Budapest, Vörösmarty utca 59. 3/24. KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJA 211. JANUÁR 1. - 211. DECEMBER

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Családfesztivál Kulturális Mővelıdési és Közösségi Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 Tímár János Elnök P.H. Kelt: Zalaegerszeg, 2007. március 19. Készítette: Németné Horváth Mónika könyvelı TARTALOM

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ ÉV

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ ÉV Adószám: 18982590-1-08 LEHETİSÉG CSALÁDOKNAK 2005 ALAPÍTVÁNY 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, ÁCHIM A. U. 26. KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. ÉV Beszámolási idıszak: 2010. 01. 01 2010. 12. 31. Készítette:

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. Magyar Sürgösségi Orvostani Társasság Közhasznú Egyesület

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. Magyar Sürgösségi Orvostani Társasság Közhasznú Egyesület A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója Magyar Sürgösségi Orvostani Társasság egyéb szervezet megnevezése 4400 Nyíregyháza, Szent István u.68. címe Keltezés:

Részletesebben

A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése

A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet székhely: 1026 Budapest, Pasaréti út 66/b a.sz.: 18132283-1-41 2012. évi közhasznúsági jelentése Hudecz András a Kuratórium elnöke 2013. május 18. A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

8 1 2 4 7 2 9-1 - 4 1 Adószám

8 1 2 4 7 2 9-1 - 4 1 Adószám 1 8 8 1 2 4 7 2 9-1 - 4 1 1 0 0 6 6 8 Nyilvántartási szám Az alapítvány megnevezése : BÁNKA KRISTÓF KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY A vállalkozás címe: 1043. Budapest Megyeri út 13 2010. év A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

8 / / 05 0/ 9 :/! 5/0 9 :/ 5/ / 4 / / 8! 4 1 / / / 8! 05 5 ; 2 6 / / / / 77 0 2 / / 2 / 5 ; / 0/ / / 8! 5 ; 05 ; <1 1 / 5

8 / / 05 0/ 9 :/! 5/0 9 :/ 5/ / 4 / / 8! 4 1 / / / 8! 05 5 ; 2 6 / / / / 77 0 2 / / 2 / 5 ; / 0/ / / 8! 5 ; 05 ; <1 1 / 5 !!# %!& &()&!#+, %&)&#.&! / /01/&0 2 ///3/ / / /01/&0 2 41/536 / 5 7 8 / / 05 0/ 9:/ 8!5/09:/ 5//4 / / 8!4 1 / / / 8! 05 5 ;26 /// / 77 0 2 / / 2 / /0 07 6 / 3 5 ;/ 0/ / / 8!5 ; 05 ;537

Részletesebben

Gyermekbirodalom Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2010

Gyermekbirodalom Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2010 Pénzügyi beszámoló Gyermekbirodalom Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2010 A tervezett programokat 2010ben is megvalósítottuk. Az alapítvány működése során az alapító okiratban meghatározott feladatokra

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31. 2010.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006. ÉV

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006. ÉV KOMP Közösségfejlesztő Oktatási Mentálhigiénés és Pszichoterápiás Alapítvány 1118 Budapest, Gazdagréti tér 5. I/8.. 18253612-1-43 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006. ÉV Tartalma: - Számviteli beszámoló (mérleg,

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet

Részletesebben

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009.

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009. Egyesület címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 97. 3/7 Egyesület adószáma: 18474660-1-06 Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója

Részletesebben

Mérleg év ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) 0 0 I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B.

Mérleg év ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) 0 0 I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B. NÉV Kíra Völgységi Kutyamentő Egyesület CÍM 7150 Bonyhád, István u. 18. 18142165-9499-529-17 Fordulónap: 2010.12.31. Megnevezés Előző évi Előző év(ek) helyesbítése Tárgyév A. Befektetett eszközök 0 0 I.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés CSEPREG VÁROS FÚVÓSZENEKARA Székhelye: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 31. Adószáma: 18892963118 Bankszámlaszáma: SAVARIA Takarékszövetkezet 7210035410031865 Vas Megyei Bíróság nyilvántartási száma: 22/2002.

Részletesebben

Rotary Klub Tabán Közhasznú Alapítvány. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

Rotary Klub Tabán Közhasznú Alapítvány. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Részei: I. Normál egyszerűsített éves beszámoló Mérleg Eredmény kimutatás II. Szakmai beszámoló Budapest, 2012. Május 18. 1 Statisztikai számjel: 18264148-9499-569-01

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2008.év

Közhasznúsági jelentés 2008.év EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub 8900 Zalaegerszeg, Égerfa utca 9. Közhasznúsági jelentés 2008.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló I.A Mérleg I.B Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím!

7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím! Gárdonyi Géza Alapítvány 7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Nevelők Háza Egyesület P é c s Adószám: 19231622-1-17 Tisztelt Cím! Kérem, szíveskedjenek megjelentetni a Gárdonyi Géza Alapítvány alábbi hirdetését:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedıen közhasznú szervezet közhasznúsági végzés:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2014. (14.03.11.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2013. évi TORNATEREMÉRT alapítvány

Részletesebben

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év Trampolin Sportegyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Veszprém, 2012. március 27. aláírás I. Számviteli beszámoló Trampolin Sportegyesület közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege adatok E Ft-ban A tétel

Részletesebben

Szöveges Beszámoló. 2014 évrıl. Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16)

Szöveges Beszámoló. 2014 évrıl. Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16) Az Iskoláért Közalapítvány Hernád Köztársaság út 47. 2376 Szöveges Beszámoló 2014 évrıl Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16) Székhely: 2376 Hernád Köztársaság út.47. Adószám:18675081-1-13

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése

2011. évi Közhasznúsági jelentése MÁKVIRÁG VIRÁGAI Gyermekellátási és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Székesfehérvár, Nefelejcs u. 79-1. 8000 2011. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2012. május 26.. Pintérné

Részletesebben

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerősített éves beszámolója

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerősített éves beszámolója 18198898 8552 569 01 Nemzeti Zenede Alapítvány 1065 Budapest, Nagymezı utca 1. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerősített éves beszámolója 2010 A közzétett adatok könyvvizsgálattal

Részletesebben

HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. évi 1 Tartalom 1. Számviteli beszámoló - egyéb szervezetek közhasznú

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓ. 2007. év. Tartalom: Mérleg Eredménylevezetés Az imm. javak és a tárgyi eszközök alakulása Közhasznúsági jelentés

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓ. 2007. év. Tartalom: Mérleg Eredménylevezetés Az imm. javak és a tárgyi eszközök alakulása Közhasznúsági jelentés 61.33/1996/2 18229367-2-43 191 Budapest, Üllői út 155. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva! KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓ 27. év Tartalom: Mérleg Eredménylevezetés Az imm.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 190323829199933102 Magyarországi Ciszterci Rend Incipit Vita Nova Alapítvány az egyéb szervezet megnevezése 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. az egyéb szervezet címe H A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

Részletesebben

Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B évi Közhasznúsági jelentése Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. i Közhasznúsági jelentése Budapest,2011.március 7. A Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2009.év

Közhasznúsági jelentés 2009.év EuropTec Zalaegerszegi Úszó Klub 8900 Zalaegerszeg, Égerfa utca 9. Közhasznúsági jelentés 2009.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló I.A Mérleg I.B Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

elıirányzott tényleges elıirányzott Bevételek: Nyitó pénzkészlet: 708 632 Ft 708 632 Ft 960 308 Ft

elıirányzott tényleges elıirányzott Bevételek: Nyitó pénzkészlet: 708 632 Ft 708 632 Ft 960 308 Ft 2008. évi KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ 2008. évi 2009. évi elıirányzott tényleges elıirányzott Bevételek: Nyitó pénzkészlet: 708 632 Ft 708 632 Ft 960 308 Ft Tagdíj 100 000 Ft 91 100 Ft 105 000 Ft SZJA 1% 70

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2013. (13.04.24.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2012. évi TORNATEREMÉRT alapítvány

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója 2008. Alsóregmecért Közalapítvány. Alsóregmec, Szabadság u. 22.

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója 2008. Alsóregmecért Közalapítvány. Alsóregmec, Szabadság u. 22. 1 8 4 3 4 3 2 7 1 0 5 Adószám A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója 2008 Alsóregmecért Közalapítvány Alsóregmec, Szabadság u. 22. Alsóregmec, 2009.02.10 az

Részletesebben

JÖVİFORMÁLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008.

JÖVİFORMÁLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. JÖVİFORMÁLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. 1. A szervezet alap adatai: 1. Elnevezés: Jövıformáló Alapítvány 2. Képviselı: Horváth Ferenc 3. Székhely: 2131 Göd, Petıfi Sándor u. 48.. 4. levelezési

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2012. (12.02.06.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2011. évi TORNATEREMÉRT alapítvány

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŐSÍTETT BESZÁMOLÓ EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETİ KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET 2010. január 01. 2010. december 31. KERNSTOK KÁROLY MŐVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2800 TATABÁNYA, Fİ TÉR 4. Adószám: 19148580-1-11

Részletesebben

V2 Baráti Kör Motoros- Sport Közhasznú Egyesület

V2 Baráti Kör Motoros- Sport Közhasznú Egyesület Adószám:18010303-1-41 V2 Baráti Kör Motoros- Sport Közhasznú Egyesület 1048 Budapest, Hajló utca 7. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója 2010. év 1 V2 Baráti

Részletesebben

Budapesti Patrónus Alapítvány évi Közhasznúsági jelentés

Budapesti Patrónus Alapítvány évi Közhasznúsági jelentés Budapesti Patrónus Alapítvány 1182 Budapest, Wlassics Gyula utca 131. email: gulyastibor@t-online.hu 211 évi Közhasznúsági jelentés.. Gulyás Tibor képviselı Budapest, 212. május 29. 1. A KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Alapítványi beszámoló WOPPAA Alapítvány a Nemzetközi Közbeszerzési Kultúra Terjesztéséért. 2011. december 31.

Alapítványi beszámoló WOPPAA Alapítvány a Nemzetközi Közbeszerzési Kultúra Terjesztéséért. 2011. december 31. Alapítványi beszámoló WOPPAA Alapítvány a Nemzetközi Közbeszerzési Kultúra Terjesztéséért 2011. december 31. 1. WOPPAA Alapítvány a Nemzetközi Közbeszerzési Kultúra Terjesztéséért Egyszerősített éves beszámoló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉV EGYÜTT BEREMENDÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉV EGYÜTT BEREMENDÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉV EGYÜTT BEREMENDÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY Székhely: 7827 Beremend, Szabadság tér 1. Alapítás éve: 2006. Bejegyzés sorszáma:1562 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet.

Részletesebben

Öreglak Tanulóifjúságáért Alapítvány 8697 Öreglak, Nagy J. u. 12. /fax: 85-330-255, e-mail: oreglak@t-online.hu

Öreglak Tanulóifjúságáért Alapítvány 8697 Öreglak, Nagy J. u. 12. /fax: 85-330-255, e-mail: oreglak@t-online.hu SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. Adószám: 18771929-1-14 A szervezet megnevezése: Öreglak Tanuló Ifjúságáért Alapítvány A szervezet címe: EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK,

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója. 2010. év

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója. 2010. év 1 8 3 2 7 7 5 7 1 0 2 Statisztikai számjel vagy adószám A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója 2010. év FEKETE GYÉMÁNT FÚVÓSZENEKARÉRT EGYESÜLET Egyéb szervezet megnevezése 7622 PÉCS,

Részletesebben

tata.etata.hu

tata.etata.hu KÖZHASZ Ú JELE TÉS a Tartalom: 2004. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010 évi. Református Elemi Iskola és Szeretetotthon Alapítvány. Székhelye: 5530 Vésztő, Bartók Béla tér 6

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010 évi. Református Elemi Iskola és Szeretetotthon Alapítvány. Székhelye: 5530 Vésztő, Bartók Béla tér 6 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évi Református Elemi Iskola és Szeretetotthon Alapítvány Székhelye: 5530 Vésztő, Bartók Béla tér 6 Adószáma: 19061175-1-04 Közhasznúsági fokozat: Közhasznú alapítvány 1./ Számviteli

Részletesebben

M.O. CHRON COLITISES BETEGEK EGY.

M.O. CHRON COLITISES BETEGEK EGY. 1 2 3 2 1-4 - 5 2-0 1 12 Budapest, Márvány u.17. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszer sített Beszámolója Éves zárómérleg 2012. január 01. - 2012. december 31. 2012 Kelt BUDAPEST, 2013. április 25. P. H. 1

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az 1997. évi CLVI törvény 19 -a szerinti beszámoló a kiemelten közhasznú ÚJ ELİADÓMŐVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2008. évi tevékenységérıl Új Elıadómővészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménylevezetés mellékelve. 2. A költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 1 9 2 5 5 5 7-1 - 1 9 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 211. év MOZGÁSSÉRÜLTEK VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE egyéb szervezet megnevezése 82 VESZRPÉM BUDAPEST

Részletesebben

KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás a kapott

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója Statisztikai számjel vagy adószám egyszerűsített beszámolója A szervezet megnevezése: ARANY-BÁNYA Alapítvány A szervezet címe: 1105 Budapest, Bánya utca 32. egyszerűsített beszámolójának eredménylevezetése

Részletesebben

Bevételek alakulása: Kiadások alakulása:

Bevételek alakulása: Kiadások alakulása: Alapítvány a Dányi Iskolásokért 2118 Dány, Szent Imre tér 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év I. ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA: Az alapítvány neve: ALAPÍTVÁNY A DÁNYI ISKOLÁSOKÉRT Székhelye: 2118 Dány, Szent Imre

Részletesebben

Budakeszi Cserkészekért Alapítvány 2092 Budakeszi, Rózsa u. 3.

Budakeszi Cserkészekért Alapítvány 2092 Budakeszi, Rózsa u. 3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Az egyéb szervezet megnevezése: Budakeszi Cserkészekért Alapítvány Az egyéb szervezet címe (székhely): Adószám: 18693805-1-13 Közhasznúsági fokozat: közhasznú Közhasznúsági

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 0 1 1 év. Vízililiom Egyesület egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 0 1 1 év. Vízililiom Egyesület egyéb szervezet megnevezése A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója egyéb szervezet megnevezése 1039 Budapest, Budakalász u.1. címe Keltezés: Budapest, 2012. március 31. Szucskieviczné

Részletesebben

2006. T a r t a l o m

2006. T a r t a l o m V E S Z P R É M I E G Y E T E M C I V I L S Z E R V E ZİDÉSEIÉRT A L A P Í T V Á N Y K Ö Z H A S Z N Ú A L A P Í T V Á N Y K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2006. Székhely: 8200 Veszprém, Egyetem

Részletesebben

M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E.

M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E. 1 8 2 3 2 8 1 9-9 4 9 9-5 2 9-0 1 Statisztikai számjel M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E. 1021 BUDAPEST, HŰVÖSVÖLGYI U.112. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2011. január

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A számviteli tv. hatálya alá tartozó egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (Eredménykimutatás: összköltség, Mérleg: A ) Ez a táblázatrendszer alkalmas arra, hogy

Részletesebben

NAGYCSALÁDOSOK CSEPELI EGYESÜLETE 2008. évi Közhasznúsági jelentése

NAGYCSALÁDOSOK CSEPELI EGYESÜLETE 2008. évi Közhasznúsági jelentése NAGYCSALÁDOSOK CSEPELI EGYESÜLETE 2008. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2009. március 6. Staszkiv István Bevezetı A Nagycsaládosok Csepeli Egyesületét 1995 március 31.-én keltezett alapító okirattal

Részletesebben

2008. évi Közhasznú egyszerűsített beszámoló

2008. évi Közhasznú egyszerűsített beszámoló Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 19277181-1-20 Apk.60.068/1992/20 Nagykanizsai Piarista Iskoláért Közhasznú Alapítvány 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. 2008. évi Közhasznú egyszerűsített beszámoló

Részletesebben

Academia Humana Alapítvány 1112 Budapest, Brassó út 26/A.

Academia Humana Alapítvány 1112 Budapest, Brassó út 26/A. Academia Humana Alapítvány 1112 Budapest, Brassó út 26/A. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 30. Kiss Sándor Kuratóriumi elnök Áttekintő adatok Az Academia Humana Wagner Nándor Művész

Részletesebben

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S 2500 Esztergom, Áfonyás utca 1. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2010. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerűsített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2011. május 24. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S T A R

Részletesebben

"Fénypontok" Prevenciós, Rehabilitációs Egészségügyi és Szociális Alapítvány 2011 évi Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

Fénypontok Prevenciós, Rehabilitációs Egészségügyi és Szociális Alapítvány 2011 évi Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója "Fénypontok" Prevenciós, Rehabilitációs Egészségügyi és Szociális Alapítvány 2011 évi Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 1 8 1 6 6 8 2 0-9 4 9 9-1 3 4-0 1 Statisztikai számjel Készült:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2014 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. 01.01. - 2014 12.31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)

Részletesebben

EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1 9 6 2 3 2 3 8 9 3 1 9 5 2 1 1 a vállalkozás megnevezése 153. Budapest, Curia u.3. a vállalkozás címe, telefonszáma 211. december 31. EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI

Részletesebben

EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1 9 6 2 3 2 3 8 9 3 1 9 5 2 1 1 a vállalkozás megnevezése 153. Budapest, Curia u.3. a vállalkozás címe, telefonszáma 212. december 31. EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. 2012.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2013.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági

Részletesebben

ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. május 26. aláírás Országos Diákszínjátszó Egyesület Fordulónap: 2011.12.31 KSH: 19016955-9499-529-01 Mérleg Adatok eft-ban

Részletesebben

A vállalkozás címe: 5100.JÁSZBERÉNY,FERENCESEK TERE 3. Telefonszáma: Statisztikai számjel: 18830792-9133-569-16

A vállalkozás címe: 5100.JÁSZBERÉNY,FERENCESEK TERE 3. Telefonszáma: Statisztikai számjel: 18830792-9133-569-16 Tisztelt felhasználó! Ön a következ Excel munkafüzetlapokon a számvitelrl szóló 2000. évi C. törvény szerinti ketts könyvvezetésen alapuló Éves beszámoló és Egyszersített éves beszámoló mérlegeit és eredménykimutatásait

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló 2008

Közhasznúsági beszámoló 2008 Közhasznúsági beszámoló 2008 A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány célja: Magyarországon bejegyzett non-profit szervezetek működésének erősítése, hatékonyságuk növelése, annak érdekében, hogy társadalmi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18188394-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 60953/2005 EgÉszsség, PRevenció, BizTonság, Életmód, Közbiztonság (ÉRTÉK-REND) Alapítvány 1161 Budapest, Baross utca 191 A Közhasznúsági

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. 2011évrıl. Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16)

Közhasznúsági jelentés. 2011évrıl. Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16) Az Iskoláért Közalapítvány Hernád Köztársaság út 47. 2376 Közhasznúsági jelentés 2011évrıl Az Iskoláért Alapítvány (cégj.szám: 12.Pk.62601/1993/16) Székhely: 2376 Hernád Köztársaság út.47. Adószám:18675081-1-13

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG 2013. évi gazdálkodásáról

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG 2013. évi gazdálkodásáról KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG 2013. évi gazdálkodásáról A Társaság egyéb szervezet bemutatása Neve: Magyarországi Fájdalom Társaság Székhelye: 1122 Budapest, Ráth u. 7-9. Adószáma:

Részletesebben