ROMÁN ANDRÁS MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ROMÁN ANDRÁS MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM"

Átírás

1 ROMÁN ANDRÁS MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM (40. EGRI MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM) TÖRTÉNETI TEREK ÉS TÉRKAPCSOLATOK JÚNIUS JÚLIUS 6. ANDRÁS ROMÁN SUMMER UNIVERSITY ON MONUMENT PROTECTION (41 th EGER SUMMER UNIVERSITY ON MONUMENT PROTECTION) HISTORICAL INTERIORS AND EXTERIORS JUNE JULY 6.

2 41. ROMÁN ANDRÁS MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM TÖRTÉNETI TEREK ÉS TÉRKAPCSOLATOK A PROGRAM LEÍRÁSA A nyári egyetem több mint négy évtizedes hagyományát követve, ebben az évben is jelentős és aktuális műemlékvédelmi alapkérdések bemutatását és tisztázását kívánja elősegíteni. Az idei, immár negyvenegyedik nyári egyetem során a történeti enteriőrök és exteriőrök, illetve kapcsolatuk jelentőségét, jellegzetességeit, mai használatát, hasznosítását segítő, vagy akadályozó sajátosságait az elmélet és a gyakorlat oldaláról közelítve fogjuk vizsgálni. Manapság gyakran tapasztaljuk, a történeti terek értékeinek figyelmen kívül hagyását, sőt gátlástalan pusztítását, legyen szó egy-egy épület, épületegyüttes, vagy közterület fenntartásáról, felújításáról, rehabilitásáról, hasznosításáról. Holott ezek a terek és térkapcsolatok meghatározó tényezői az eredményes műemlékvédelemnek és tágabban az örökségvédelemnek, hiszen értő, kreatív kezelésük záloga lehet a bennük rejlő értékek fennmaradásának és hasznosításának. Hagyományainkhoz híven a tervezett témakörök bemutatására és megvitatására a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatási eredményekre támaszkodva kerül sor, de tervezzük, hogy bemutatjuk a szemléletbeli és az elméleti háttér változásait is. Mindezek mellett a továbbképzésen résztvevő szakembereket esettanulmányok sorának elemzésével is segítjük annak érdekében, hogy mindennapi gyakorlati feladataikat minél eredményesebben tudják elvégezni. Természetesen a helyszíni bemutatók, fórumszerű programok és kiscsoportos foglalkozások ebben az évben is hozzájárulnak az elvek és az elmélet gyakorlati érvényesülésének megértéséhez és elsajátításához. A nyári egyetem a választott témát: Történeti terek és térkapcsolatok" kiváló hazai és külföldi előadók közreműködésével fogja bemutatni, lehetőséget biztosítva arra, hogy a hallgatók és az előadók megvitassák a felmerült kérdéseket. A hallgatók közvetlen tapasztalatcseréjét fórumszerű programok is segítik. A szokásos egynapos tanulmányút, valamint a félnapos egri látogatás célja, hogy az érdekelt szakemberek bevonásával a hallgatók megismerjék és értékeljék a tágabb régió, valamint Eger történeti belvárosában, a folyamatban lévő, illetve a közelmúltban elkészült témához illő példák tanulságait. A kezdetektől napjainkig az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság dolgozza ki a nyári egyetem oktatási koncepcióját, szakmai programját és gondoskodik annak lebonyolításáról. A nyári egyetem az élethosszig való tanulás keretében döntéshozók, műemlékes szakemberek, tulajdonosok, önkormányzati és örökségvédelmi szakemberek, valamint az elkötelezett civilek mozgásterét és megoldási lehetőségeit kívánja megvilágítani. Az ismeretek elsajátítását egyéni és kiscsoportos foglalkozások keretében gyakorlati feladatokkal is szeretnénk segíteni. Arra törekszünk, hogy a résztvevők ne csak jelen legyenek az előadásokon, hanem maguk is beszámoljanak saját tapasztalataikról. A nyári egyetem az építészeti és műemlékes szakmán belül egyedülálló, itthon és külföldön is elismert továbbképzési lehetőség. Így nem véletlen, hogy a továbbképzés hallgatóinak sorában a hazaiakon kívül, rendszeresen üdvözölhetünk szakembereket a környező és Európa távolabbi országaiból, sőt más távoli földrészekről is Dél Amerikától Afrikáig, Japántól Indiáig. A nyári egyetemet a Budapesti Műszaki Egyetemen kívül akkreditált képzésnek fogadja el a leuveni Katolikus Egyetem Raymond Le Maire Intézete is. A továbbképzésben résztvevőknek a Magyar Építész Kamara akkreditációs bizottsága 2010-ben 10 kredit pontot ítélt a szabadon választható kategóriában.

3 A ROMÁN ANDRÁS NYÁRI EGYETEM PROGRAMJA Elnök: Winkler Gábor Június 30. csütörtök óra MEGNYITÓ óra A TÖRTÉNETI TÉR KÖRNYEZETALAKÍTÓ SZEREPE - A HELY SZELLEME (Winkler Gábor) Előadó: Winkler Gábor (HU) óra AZ ÉPÍTÉSZETI TÉR FOGALMÁNAK KIALAKULÁSA ÉS MAI HASZNÁLATA Előadó: Mezős Tamás (HU) óra TÖRTÉNETI TEREK, TÉRKAPCSOLATOK ÉS A FUNKCIÓ HARMÓNIÁJÁNAK SZEREPE A MŰEMLÉKVÉDELEMBEN Előadó: Fejérdy Tamás (HU) óra VACSORA, NYITÓEST Július 1. péntek 9.00 óra PROMENADOLÓGIA Előadó: Meggyesi Tamás (HU) óra AZ ÉPÍTÉSZETI TÉR ALKALMASSÁGA ÉS MEGFELELÉSE Előadó: Nagy Gergely (HU) óra KERTMŰVÉSZETI ALKOTÁSOK TEREI ÉS TÉRKAPCSOLATAI A TÖRTÉNETI KERT SZERKEZETE. Előadó: Fatsar Kristóf (HU) Július 1. péntek délután óra FÉLNAPOS TANULMÁNYÚT EGERBE A TÖRTÉNETI VÁROS TEREI ÉS TÉRKAPCSOLATAI ÉPÜLETEK ÉS KÖZTEREK Bemutatják: Dely György (HU) Kurzveil Mária (HU)

4 Július 2. szombat 9.00 óra FOGALMI ABSZTRAKCIÓ MŰEMLÉKKULTUSZ A KORTÁRS SPANYOL ÉPÍTÉSZETBEN Előadó: Koródy Anna, Vukoszavlyev Zorán (HU) óra JAPÁN TEREK ÉS TÉRKAPCSOLATOK Előadó: Kaszás Károly (HU) óra AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG ÉS TEREI NÉLKÜLÖZHETETLENEK, VAGY FIGYELMEN KÍVÜL HAGYHATÓK? A SIKERES HOLLAND MÓDSZER Előadó: Koldeweij Eloy (NL) óra HALLGATÓK FÓRUMA Július 3. vasárnap 7.00 óra Tanulmányi kirándulás Szlovákiába: Pelsőc, Csetnek, Rozsnyó, Bettlér KIRÁNDULÁSVEZETŐ: Markušova, Tina (SK) Šmelková, Eva (SK) Július 4. hétfő 9.00 óra TÖRTÉNETI TEREK ÉS A VÁROSFEJLESZTÉS (VESZÉLY, VAGY LEHETŐSÉG) Előadó: Aczél Gábor (HU) óra VÁROSI TEREK ÉRTÉKŐRZŐ REHABILITÁCIÓJA NÉMETORSZÁGBAN Előadó: Brenner János (DE) óra A VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍNEK HATÁRA Előadók: Soós Gábor (HU) óra A VÁROSI TÉR JELENTŐSÉGE ÉS MEGŐRZÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A SZEGEDI, SZT. ISTVÁN TÉRI VÍZTORONY ÉS A TÉR REHABILITÁCIÓJA Előadó: Fekete Zoltán (HU) óra AZ ÖRÖKSÉGVÉDELEM SZEREPE A VÁROSKÉP VÉDELEMBEN A KUTATÓ ÉS A KOORDINÁTOR SZEMSZÖGÉBŐL HOLLANDIÁBAN Előadó: Hendriks, Leo (NL) óra A NAGYSZEBENI TÖRTÉNETI TEREK ÉS TÉRKAPCSOLATOK KULTURÁLIS HASZNOSÍTÁSA. EGYEDI JELENSÉG, VAGY KÖVETENDŐ, KÖVETHETŐ PÉLDA ERDÉLYBEN? Előadó: Guttmann Szabolcs (RO)

5 Július 5. kedd 9.00 óra TÖRTÉNETI KÖRNYEZET ÉS A KORTÁRS ÉPÍTÉSZET TÉRALAKÍTÓ SZEREPE, ILLESZKEDÉSE Előadó: Roth János (HU) óra 19. SZÁZADI BELSŐ TEREK, 21. SZÁZADI IGÉNYEK (Mányi István) Előadó: Mányi István (HU) óra TÉRKAPCSOLAT ÉS ÁTJÁRHATÓSÁG A GÖDÖLLŐI KASTÉLY HELYREÁLLÍTÁSA Előadó: Máté Zsolt (HU) délután: Szabad program óra Zárás, diplomaosztás, díszvacsora, búcsúest Július 6. szerda Elutazás A rendezők a programváltozás jogát fenntartják. A rendezők elnézést kérnek, ha az előadók a meghirdetett előadásukat az utolsó pillanatban esetleg lemondják.

Részletes program 2015/16. tanév 1. félévére

Részletes program 2015/16. tanév 1. félévére A tantárgy/kurzus címe MŰEMLÉKVÉDELEM A kurzus típusa Előadás A tantárgy/kurzus száma SGYMTET281xxx2/0/f/2 Óraszám/hét 2/2 óra Félév 1. Kreditek száma: 2 Előadó tanár: dr.tech.szabó László DLA, ny.főiskolai

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR 47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR 47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés

Részletesebben

Horgásznaptár - részletes szolunáris naptár 2015

Horgásznaptár - részletes szolunáris naptár 2015 215 Január Napkelte Napnyugta Holdkelte Holdnyugta Holdfázis Major periódus Minor periódus yenge 1 Csütörtök 7:32 16:3 13:31 3:33 8:5 2:31 1:52 14:18 Jó 2 Péntek 7:32 16:4 14:13 4:35 8:57 21:23 2:44 15:1

Részletesebben

Szállodaipari technikus Órarend 2013. június 17.-november 29. Cservákné Radó Ibolya

Szállodaipari technikus Órarend 2013. június 17.-november 29. Cservákné Radó Ibolya Dátum Nap Időpont Tantárgy Oktató Helyszín 17.jún Hétfő Szerződéskötés, követelmények ismertetése Megnyitó Front office Nyelv Back (gyakol office Barista at) 1.jún Kedd :00-15:00 Front office 19.jún Szerda

Részletesebben

MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS MŰEMLÉK-HASZNOSÍTÁS

MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS MŰEMLÉK-HASZNOSÍTÁS 55. Közgazdász-vándorgyűlés - Eger, 2017 MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS MŰEMLÉK-HASZNOSÍTÁS HELYZETJE ELENTÉS A MŰEMLÉKVÉ ÉDELEMRŐL A GYAKORLAT ÉS AZ ELMÉLET ÖSSZEVETÉSE Dr. Fejérdy Tamás DLA az ICOMOS Magyar Nemzeti

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2019. ÁPRILIS 9.. Küküllővár református templom ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2019. április 9., kedd

Részletesebben

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen:

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Jelenléti ív 2013 01 Január munkanap-ünnepnap száma: 23-1 kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd 184 ## Csuzstatás: 16 17 18 19 20

Részletesebben

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

Téma- és elméletválasztási dilemmák századunk szociológiájában

Téma- és elméletválasztási dilemmák századunk szociológiájában FELHÍVÁS ELŐADÁSTARTÁSRA Téma- és elméletválasztási dilemmák századunk szociológiájában 2019 május 12-13-14 Rendezők: MSZT, WJLF Helyszín WJLF, VIII Dankó u 11 Közlekedés: http://oktatas.uni.hu/dankoutca.htm

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig

Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 1. 13:00-15:15

Részletesebben

2013. július 21. vasárnap

2013. július 21. vasárnap Newstart Életmódtábor a Bakonyban 2013.07.21-28-ig Részletes program: 2013. július 21. vasárnap 11.00-13.00 Érkezés, táborhely elfoglalása 13.30-14.30 Ebéd a Napfényes Étteremből: Kerti vegyes zöldségleves

Részletesebben

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök

Részletesebben

IPARI TERÜLETEK REHABILITÁCIÓJA - FUNKCIÓVÁLTÁS IPARI ÉPÜLET. Az ipari örökség kezelésének lehetőségei Borsodban

IPARI TERÜLETEK REHABILITÁCIÓJA - FUNKCIÓVÁLTÁS IPARI ÉPÜLET. Az ipari örökség kezelésének lehetőségei Borsodban IPARI TERÜLETEK REHABILITÁCIÓJA - FUNKCIÓVÁLTÁS Az ipari örökség kezelésének lehetőségei Borsodban IPARI ÉPÜLET mint kulturális- és közösségi szinttér Varga Piroska BME Építőművészeti Doktori Iskola Egyéni

Részletesebben

Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest

Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében 2014. március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest Tájházak Magyarországon Több mint 300 tájház Előzmények

Részletesebben

7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 8.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 8.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Média Töri A/N Magyar Magyar 2. Rajz Biológia A/N Magyar Ének 3. Tesi Matek Töri Biológia Földrajz 4. A/N Ofő Matek A/N Info 5. Hittan Fizika Fizika Kémia Hittan

Részletesebben

ROMÁN ANDRÁS MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM

ROMÁN ANDRÁS MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága SOCIETY FOR THE DISSEMINATION OF THE SCIENCES, BUGÁT PÁL ASSOCIATION ROMÁN ANDRÁS MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM (37. EGRI MŰEMLÉKVÉDELMI NYÁRI EGYETEM) KI TÖRŐDIK ÉS HOGYAN

Részletesebben

Tájtudomány és tájtervezés

Tájtudomány és tájtervezés Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar Tájökológiai Konferencia 2012. augusztus 30 - szeptember 1. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Sopron II. körlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki

Részletesebben

NAPPALI KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM:

NAPPALI KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM: BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK NAPPALI- ÉS ANGOL NYELVŰ KÉPZÉS OKTATÁSI REND 2017-17. TAVASZI FÉLÉV 2017.01.29. NAPPALI KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM: ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2. Ókor (új képzés) BMEEPETA201

Részletesebben

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.15-15.00 15.10-15.55. Ebéd Korrepetálás Ebéd Korrepetálás

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.15-15.00 15.10-15.55. Ebéd Korrepetálás Ebéd Korrepetálás HÉTFŐ 1.A 1.B 2.A 2.B Környezet 3.A Ének 4.A 2 Tanulószoba Tanulószoba Informatika 2 Földrajz Informatika 1 2 Tanulószoba Tanulószoba Tanulószoba 6.a!!! Informatika 2 Tanulószoba Tanulószoba 8.A Földrajz

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 88. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. július 3-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Kooperatív módszerek az iskolában

Kooperatív módszerek az iskolában 19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Kooperatív módszerek az iskolában Időpont: 2011. július 10 16. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 30 fő Célcsoport: tanítók Részvételi díj: 50 Ron Programfelelős(ök)/programszervező(k):

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. Brüsszeli tanulmány- és lobbiút 2.oldal UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. A Konsilo Kft. és a TGG & Partners május elején tanulmányi

Részletesebben

Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés)

Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés) 19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés) Időpont: 2011. július 17 23. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 25 fő Célcsoport:

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése 1. előadás: AFRIKA 11:00 sport, foci, akadályverseny 17:30 szünet A kollégiumnál kipakolás, elrendeződés A helyszín bemutatása, Csoportok beosztása,

Részletesebben

A 2019/2020-as tanév időbeosztása

A 2019/2020-as tanév időbeosztása A 201/2020-as tanév időbeosztása I. A 201/20-as tanév őszi félévének időbeosztása Szorgalmi időszak Ünnepélyes tanévnyitó: 201. szeptember 6-án, pénteken 10 órakor. Központi tanévnyitó ünnepség, Gödöllőn:

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

NAPPALI KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM:

NAPPALI KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM: BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK NAPPALI- ÉS ANGOL NYELVŰ KÉPZÉS OKTATÁSI REND 2017-18. TAVASZI FÉLÉV 2018.01.11. NAPPALI KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM: ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2. Ókor (új képzés) BMEEPETA201

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre Budapest 2017 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

Részletes program 2017/2018. tanév 1. félévére

Részletes program 2017/2018. tanév 1. félévére A tantárgy/kurzus címe Műemlékvédelem A kurzus típusa Előadás A tantárgy/kurzus száma SGYTET 281xxx2/f/2 SYMBNA 3 Óraszám/hét 2 óra Félév 2. Kreditek száma: 2 Előadó tanár: Dr.techn.Szabó László DLA, ny.

Részletesebben

felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján:

felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján: Városépítészet1 témakörök, mintakérdések a vizsgához 2014/2015 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján: http://www.urb.bme.hu/segedlet/varos1/eloadasok_2014/

Részletesebben

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan

ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan A képzés neve: Tanfolyam tervezett kezdete: Képzésért felelős neve: ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan Dr. Szűcs Miklós

Részletesebben

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont 1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont ÓBUDAI EGYETEM TÜV RHEINLAND TUDÁSKOZPONT AZ ÓBUDAI EGYETEM SZENÁTUSA EGYETEMI KUTATÓ ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONTOT HOZOTT LÉTRE, MELYNEK FELADATA AZ EGYETEMEN MŰKÖDŐ,

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

TÁMOP E-15/1/KONV

TÁMOP E-15/1/KONV Szakmai beszámoló A PTE TTK Spottudományi és Testnevelési Intézete által szervezett Adaptált sporttal és testneveléssel kapcsolatos külföldi oktatási rendszer és kutatói munka megismerése vendégelőadások

Részletesebben

11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18.

11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18. 11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18. Magyar Barlangi Mentőszolgálat Nemzetközi Barlangtani Únió Barlangi Mentő Bizottsága Honlap: http://www.caverescue.hu/ Céljaink

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, 2017. AUGUSZTUS 23-25. TÉMA CSALÁD A VÁROSBAN MOTTÓ OTTHONUNK KŐBŐL, VÍZBŐL, SZERETETBŐL RÉSZLETEK www.foepiteszek.hu; www.fok.tata.hu PROGRAM 1.NAP 2016. augusztus

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre Budapest 2016 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása Szakrális kommunikáció és gyógyítás Hálózat nyári akadémiája Nagykőrös, 2014 június 30 július 4. Rendező intézmények, szervezetek: Az Európai Szociálantropológusok

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

Különös közzétételi lista nevelési év

Különös közzétételi lista nevelési év Óvodavezető Óvodapedagógus Gondozónő Dajka Összesen: CSODA- VÁR EGYSÉGES ÓVODA - BÖLCSŐDE 3791, Sajókeresztúr, Petőfi út 25. sz. Telefon/Fax: 46/317-285 E-mail: sajoker.ovi@gmail.com OM azonosító: 201607

Részletesebben

Jelentkezési lap. Regisztrációs adatok. Jelentkező adatai: Költségviselő: Egyéb információk: *Kötelezően kitöltendő mező. *Név:

Jelentkezési lap. Regisztrációs adatok. Jelentkező adatai: Költségviselő: Egyéb információk: *Kötelezően kitöltendő mező. *Név: Jelentkezési lap Regisztrációs adatok Jelentkező adatai: *Kötelezően kitöltendő mező *Név: *Beosztás, foglalkozás: *Település: *Hivatal, cég neve: *Levelezési cím: Építészek esetében kamarai névjegyzék

Részletesebben

Együttműködések a Vidék Minősége jegyében. Szakony, június 7. Páliné Keller Csilla

Együttműködések a Vidék Minősége jegyében. Szakony, június 7. Páliné Keller Csilla Együttműködések a Vidék Minősége jegyében Szakony, 2017. június 7. Páliné Keller Csilla LEADER HACS-ok nemzetközi együttműködései (2007-2013) A nemzetközi együttműködések fontosabb partnerországai: Megoszlásuk

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Kulturális örökség tanulmányok MA szak - mintatanterv félév minta tantervi félév

Kulturális örökség tanulmányok MA szak - mintatanterv félév minta tantervi félév Kulturális örökség tanulmányok MA szak - tanterv 2017. 1. Építészettörténet 1. 1 ea 2 12 A 4 koll Dr. Kovács Orsolya nincs Esztétika 1 ea 3 14 A 4 koll Dr. Husz Mária nincs Közigazgatási és kulturális

Részletesebben

LA Hippocampus land art tábor és szabadegyetem Dömötör Tamás 2. pályázata

LA Hippocampus land art tábor és szabadegyetem Dömötör Tamás 2. pályázata 2. pályázata 2018 1996. óta szerveztem tájépítész hallgatóknak különböző alkotótáborokat (kastélypark-rekonstrukció, településarculat tervezés stb.), amelyekre mindig a gyakorlatorientáltság volt jellemző.

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont 1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont ÓBUDAI EGYETEM TÜV RHEINLAND TUDÁSKOZPONT AZ ÓBUDAI EGYETEM SZENÁTUSA EGYETEMI KUTATÓ ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONTOT HOZOTT LÉTRE, MELYNEK FELADATA AZ EGYETEMEN MŰKÖDŐ,

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek Ez úgy igaz, ahogy hiszitek a mese vers szerepe a személyiségfejlődésben, a társas kapcsolatok alakulásában Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők XXII. Országos Szakmai Konferenciája DEBRECEN, 04. 06. 9-. P

Részletesebben

Epochaterv 2012/2013

Epochaterv 2012/2013 Epochaterv 2012/2013 Tanítási Tanítási Napló szerinti nap hét Naptári nap Esemény esemény, Epocharend sorszáma sorszáma továbbtanulás 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály 13. osztály augusztus

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara szeretettel és tisztelettel meghívja Önt AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN elnevezésű közös rendezvényére A rendezvény ideje: 2016.

Részletesebben

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI Annex III.4 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A LdV-HU-10-VEP-3024 számú program, A modulrendszer beépülése az iskolarendszerű szakképzésbe és az Új szoftverek a 3D prezentáció területén címmel. I. Résztvevő és Intézménye

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

A kulturális és világörökség fenntartható használata

A kulturális és világörökség fenntartható használata A kulturális és világörökség fenntartható használata Esettanulmány: Belső-Erzsébetváros dr. Ambrusné dr. Tóth Éva JNOB, Nemzetközi Főosztály Fenntartható fejlődés kulturális örökség Olyan fejlődés, ami

Részletesebben

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg:

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg: A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete képzési tevékenységével, hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a szervezet által megszólított és elért egyén / közösség, képessé váljon egyéni,

Részletesebben

Jelölések: Színkódok

Jelölések: Színkódok Jelölések: vastag álló betűvel szedett - kötelező tárgy normál álló betűvel szedett - kötelezően választható tárgy normál dőlt betűvel szedett - választható tárgy Színkódok 1. alkotás alapszak alkotás

Részletesebben

A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban

A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban XV. SOPRONI LOGOPÉDIAI ÉS PEDAGÓGIAI NAPOK A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban ORSZÁGOS AKKREDITÁLT SZAKMAI KONFERENCIA SOPRON, 2009. március 26-27-28. Tervezett program Fogjuk a kezed!

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév időbeosztása

A 2018/2019-es tanév időbeosztása A 2018/2019-es tanév időbeosztása I. A 2018/19-es tanév őszi félévének szorgalmi időszaka 1. Ünnepélyes tanévnyitó: 2018. augusztus 31-én, pénteken 10 órakor. 2. Regisztrációs hét: 2018. augusztus 27-

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai

Részletesebben

EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP. Magyar Építészetpolitika. Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5.

EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP. Magyar Építészetpolitika. Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5. EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP Budapesti Nemzetközi Konferencia Magyar Építészetpolitika Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5. A magyar építészetpolitika Kidolgozása 2008 óta folyik

Részletesebben

A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban

A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban A kreativitás nem a zenéről és a művészetekről szól. Ez egy élettel kapcsolatos attitűd, egy olyan, amelyre mindenkinek szükséges van. (Guy Claxon) XXVI. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2018 A kreativitás fejlesztése

Részletesebben

EWA Tavaszi Napok 2015 Budapesti Víz Konferencia. A víz értéke A szolgáltatás díja Tapasztalatok Kihívások - Szakmai irányvonalak március 4-6.

EWA Tavaszi Napok 2015 Budapesti Víz Konferencia. A víz értéke A szolgáltatás díja Tapasztalatok Kihívások - Szakmai irányvonalak március 4-6. EWA Tavaszi Napok 2015 Budapesti Víz Konferencia A víz értéke A szolgáltatás díja Tapasztalatok Kihívások - Szakmai irányvonalak 2015. március 4-6. A konferencia célja A Budapesti Víz Világtalálkozó (BWS)

Részletesebben

Aktuális üzleti programok. ÜZLETI UTAZÁS: Dél-Afrika, Botswana

Aktuális üzleti programok. ÜZLETI UTAZÁS: Dél-Afrika, Botswana INNOVATION FOR AFRICA Aktuális üzleti programok ÜZLETI UTAZÁS: Dél-Afrika, Botswana 3 kiválasztható állomás: Durban Johannesburg Gaborone 2015. november 15-28. Kongói-Magyar Gazdasági Hét 2016. február

Részletesebben

Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására!

Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására! Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására! A KÖVET Egyesület az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve 2015-ben újra megrendezi Magyarország legrangosabb CSR kiállítását,

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

FUEN KONGRESSZUS Programtervezet

FUEN KONGRESSZUS Programtervezet FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ Az itt közölt előírások az Építészmérnöki Kar Szervezett (DLA) Mesterképzés valamennyi hallgatójára, az oktatási munkában résztvevő minden oktatási

Részletesebben

2019 március március 2. szombat 19:00 Baal Pesti Színház március 2. szombat 19:30 Nem vagyok Miriam! Házi Színpad

2019 március március 2. szombat 19:00 Baal Pesti Színház március 2. szombat 19:30 Nem vagyok Miriam! Házi Színpad 2019 március 2019. március 2. szombat Baal 2019. március 2. szombat 19:30 Nem vagyok Miriam! Házi Színpad 2019. március 3. vasárnap 15:00 Kádárné balladája Házi Színpad 2019. március 3. vasárnap 2019.

Részletesebben

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M-15-0003 Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre 2016. július 30. A programban építészeti szakiskolába járó kiemelkedő tehetségű

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.

Részletesebben

konzultáció V. A feladat beadása a félév értékelése

konzultáció V. A feladat beadása a félév értékelése T6-L ÉPÜLETTERVEZÉS VI. (ÉPÍTÉSZ BSC-LEVELEZŐ) Budapesti projektek ALAPADATOK FÉLÉV VEZETŐJE OKTATÓK, ELŐADÓK LEÍRÁS ELŐADÁSOK SZÁMA (HETENTE) GYAKORLATOK SZÁMA (HETENTE) VIZSGA / ZH : dr. A SZIE YMÉK

Részletesebben

FUEN KONGRESSZUS 2017.

FUEN KONGRESSZUS 2017. FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

Fogorvosi ügyelet 2009-2010. évre

Fogorvosi ügyelet 2009-2010. évre Fogorvosi ügyelet 2009-2010. évre 2009-11-01 vasárnap 2009-11-08 vasárnap 2009-11-07 szombat 2009-12-12 szombat 2009-12-13 vasárnap 2009-12-20 vasárnap 2010-03-13 szombat 2010-01-16 szombat 2010-02-20

Részletesebben

Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK!

Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA Tanoda Udvarán a tánc és társművészetek, zene, színjátszás, meditációk, testtudatos és egészségmegőrző módszerek

Részletesebben

PROGRAM. 9:30 9:45 Jiří BLÁHA (Cz) Európai tetőszerkezetek egy európai projekt előzményei, jelenlegi állapota, további tervek

PROGRAM. 9:30 9:45 Jiří BLÁHA (Cz) Európai tetőszerkezetek egy európai projekt előzményei, jelenlegi állapota, további tervek Helyszín: Kolozsvár, Bánffy Palota, Főtér 30. sz. PROGRAM Csütörtök, 2008. október 16. 8:00 9:00 A résztvevők regisztrációja a rendezvény helyszínén 9:00 9:30 A konferencia hivatalos megnyitója 9:30 11:00

Részletesebben