A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI"

Átírás

1 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016

2 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a 2015/2016. évi Tanulmányi Rend módosítását. Regisztrációs és Tárgyfelvételi időszak: január BPK, KTK közös diplomaátadó ünnepsége február 12. (péntek) óra 2/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 21 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazattal támogatja Dr. Bidló András egyetemi tanári pályázatát az Erdőmérnöki Kar Környezet- és Földtudományi Intézet egyetemi tanári álláshely betöltésére agrártudományok tudományterület, erdészeti és vadgazdálkodási tudományok tudományágban. 3/2016. (III.02.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 22 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal támogatja Dr. Szalay László egyetemi tanári pályázatát az Erdőmérnöki Kar Matematika Intézet egyetemi tanári álláshely betöltésére természettudományok tudományterület, matematika- és számítástudományok tudományágban. 4/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 20 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal támogatja Dr. Csóka Levente egyetemi tanári pályázatát a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Faalapú Termékek és Technológiák Intézet egyetemi tanári álláshely betöltésére műszaki tudományok tudományterület, anyagtudományok és technológiák tudományágban. 5/2016. (III.02.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 13 igen, 1 nem, 8 tartózkodás szavazattal támogatja Dr. Molnár László egyetemi tanári pályázatát a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Alkalmazott Művészeti Intézet egyetemi tanári álláshely betöltésére bölcsészettudományok tudományterület, filozófia tudományok tudományágban. 6/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT z előző szenátusi ülésen hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. 7/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT évekre szóló Intézményfejlesztési Terv készítéséről szóló beszámolót. 8/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT évi pályázati tevékenységről, futó és tervezett projektekről szóló beszámolót. 9/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT NymE évközi előirányzat módosításait január 1 december /2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT 2

3 NymE évi speciális támogatásának elszámolásáról szóló beszámolót. 11/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag elfogadja január 1 óta végzett rektori tevékenységről szóló beszámolót. 12/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással 21 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazattal támogatja, hogy a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Karból különválva a Savaria Egyetemi Központon belül létrejöjjön a Sporttudományi és Egészségfejlesztési Kar, amennyiben a különváló kar ügyrendjét és üzleti (pénzügyi-működési) tervét a Szenátus következő ülésén elfogadja. 13/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, az elhangzott módosítással egyhangúlag elfogadja a NymE szervezetének átalakításával kapcsolatos átmeneti szabályokat. 14/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, az elhangzott módosításokkal egyhangúlag elfogadja az SzMSz I. Szervezeti és Működési Rend módosítását. 15/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 20 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazattal elfogadja a Foglalkoztatási Követelményrendszerrel kapcsolatos alábbi határozatot: A Nyugat-magyarországi Egyetemen a 2015/2016. tanév II. félévétől az oktatói és tanári munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó szabályokat a 2/2016. (02.22.) sz. Rektori- Kancellári utasítás szabályozza. Erre tekintettel a Szenátus a Foglalkoztatási Követelményrendszernek a hivatkozott Rektori-Kancellári utasítás szabályozási tárgykörébe tartozó rendelkezéseinek hatályát az új szabályozás megalkotásáig felfüggeszti. 16/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT Szenátus állandó bizottságainak összetételét. 17/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT Rektorhelyettesek ügyrendjének módosítását. 18/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT Rektori Hivatal ügyrendjének módosítását. 19/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, az elhangzott módosításokkal egyhangúlag elfogadja az Egyetemi Központok ügyrendjének módosítását. 20/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT 3

4 Kancellári Hivatal ügyrendjének módosítását. 21/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT Közbeszerzési szabályzat módosítását. 22/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT z Esélyegyenlőségi Tervet. 23/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT Felnőttképzési vizsga- és lebonyolítási szabályzatot. 24/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT Doktorandusz Önkormányzat Alapszabály módosítását. 25/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács javaslatára, nyílt szavazással, egyhangúlag, Prof. Dr. Kolláth Zoltán DSc egyetemi tanárt, a Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola vezetőjét választotta meg az EDTH tagjának. Egyben felkérte egyetemünk rektorát, Prof. Dr. Faragó Sándort, hogy nevezettet az EDHT tagjának kérje fel és bízza meg március 2-től február 24-ig terjedő időre. 26/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács javaslatára elhunyt külső tagjának néhai Prof. Dr. Horváth Gyula, a Pécsi Tudományegyetem professzorának pótlására, nyílt szavazással, egyhangúlag, Prof. Dr Lehota Józsefet, a Szent István Egyetem egyetemi tanárát választotta meg, és felkérte Prof. Dr. Faragó Sándort, hogy nevezettet az EDHT tagjának kérje fel és bízza meg március 7-től szeptember 1-ig terjedő időre. 27/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag támogatja a Savaria Egyetemi Központ akadémiai vezetését ellátó (SEK) rektorhelyettesi magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben pályázati felhívás kiírását, azzal, hogy az előnyök között a vezetői tapasztalat és az egy világnyelv tárgyalóképes, vita szintű ismerete szerepel. 28/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag támogatja a tudományos és külügyi rektorhelyettesi magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben pályázati felhívás kiírását azzal, hogy az előnyök között a vezetői tapasztalat és az egy világnyelv tárgyalóképes, vita szintű ismerete szerepel. 29/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag támogatja az oktatási rektorhelyettesi magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben pályázati felhívás 4

5 kiírását, azzal, hogy az előnyök között a vezetői tapasztalat és az egy világnyelv tárgyalóképes, vita szintű ismerete szerepel. 30/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag támogatja a Benedek Elek Pedagógiai Kar (Sopron) dékáni magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben pályázati felhívás kiírását. 31/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag támogatja a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar () dékáni magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben pályázati felhívás kiírását azzal, hogy a április 6. napi szenátusi ülésen tárgyalásra kerülő új BDPK ügyrend elfogadását követően kerülhet kiírásra. 32/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag támogatja a Sporttudományi és Egészségfejlesztési Kar (STEK) - dékáni magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben pályázati felhívás kiírását azzal, hogy a április 6. napi szenátusi ülésen tárgyalásra kerülő STEK ügyrend elfogadását követően kerül kiírásra. 33/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag egyetért a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ () főigazgató magasabb vezetői megbízásra, pedagógiai szakértő munkakörben pályázati felhívás kiírásával. 34/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT Az NymE intézményi nyelvi vizsga típusa, szintje a Közös Európai Referenciakeret (KER) szerint: komplex (szóbeli és írásbeli) NymE B1, NymE B2 és NymE C1 szint. 35/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag elfogadja, hogy a rekreáció mesterszak új szakfelelőse dr. Polgár Tibor PhD főiskolai docens. 36/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT szombathelyi kollégiumi ügyrend módosítási javaslatot. 37/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 20 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal elfogadja a 2016/2017-es tanévre felvételt nyert hallgatók által fizetendő havi kollégiumi térítési díjakat az alábbi táblázat szerint. Kollégiumi térítési díjak (Sopron) 2016/17. (állami finanszírozott hallgatók esetén) tanév Bezerédj Amália Kollégium (BAK) 1., 2. és 4. emelet Ft Bezerédj Amália Kollégium (BAK) 3. emelet Ft A költségtérítéses hallgatók által fizetendő többlet díj: Ft 5

6 Kollégiumi térítési díjak () 2016/17. (finanszírozási módtól függetlenül) tanév Magyar u. és Ady u. kollégiumok apartman jellegű szobáiban Ady u. és Magyar u. (kivéve 4. emelet) kollégiumok nem apartman jellegű szobáiban Magyar u. kollégium 4. emeleti szobáiban Ft Ft Ft 38/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT Nyugat-magyarországi Egyetem fenntartásában álló kollégiumokra vonatkozó adatok módosítását. 39/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag felhatalmazza Prof. Dr. Faragó Sándor rektort a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium közötti együttműködési megállapodás aláírására. 40/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag felhatalmazza Prof. Dr. Faragó Sándor rektort a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont közötti együttműködési keretmegállapodás aláírására. 41/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag felhatalmazza Prof. Dr. Faragó Sándor rektort a Nyugat-magyarországi Egyetem és a i Távhőszolgáltató Kft közötti együttműködési megállapodás aláírására. 42/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag felhatalmazza Prof. Dr. Faragó Sándor rektort a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Florida Gulf Coast University közötti együttműködési megállapodás aláírására. 43/2016. (III.02.) SZ. HATÁROZAT 2015/2016. tanév tanulmányi rendjének módosítását. Az EMK diplomaátadó ünnepségének időpontja: június óra 44/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja az előző Szenátuson hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. 45/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT beszámolót az egyetem évi minőségbiztosítási tevékenységéről. 6

7 46/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT NymE évi minőségfejlesztési akciótervét. 47/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT Beszámolót a Fogyatékossággal Élő Hallgatók Esélyegyenlőségét Biztosító Bizottság évi munkájáról. 48/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT z NymE évi elemi költségvetését. 49/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 18 igen, 0 nem és 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a NymE Intézményfejlesztési Tervét. 50/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 17 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar és a Sporttudományi és Egészségfejlesztési Kar eredménytervét. Tekintettel arra, hogy Dr. Dinnyés Álmos kancellár úr a határozattal nem ért egyet, így a Szenátus döntése nem érvényes és nem hatályos. 51/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT Természettudományi és Műszaki Kar ügyrendjét. 52/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 18 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a Központi Könyvtár és Levéltár ügyrendjét. 53/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 16 igen, 0 nem és 2 tartózkodás szavazattal elfogadja az egyetem előterjesztett Média kódexét. 54/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT Kitüntetések és címek adományozásának rendje című szabályzat módosítást. 55/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT Szervezeti és Működési Rend (SZMR) módosítását. 56/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT Foglalkozatási Követelményrendszer (FKR) módosítását. 7

8 57/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT módosító javaslatot a 2016/2017-es tanév tanulmányi rendjére. 58/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazás során, Egyetemi Magántanár kitüntetést adományoz 17 egyhangú igen szavazattal Dr. Blahó András egyetemi tanárnak (BCE, NymE). 59/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazás során, Nyugat-magyarországi Egyetem Díszpolgára kitüntetést adományoz 17 egyhangú igen szavazattal Kovács Mátyás egyetemi docensnek és Bujdosó Alpár okl. erdőmérnöknek. 60/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazás során, Nyugat-magyarországi Egyetemért Emlékérem kitüntetést adományoz 17 egyhangú igen szavazattal a Vancouver/Sopron Alumni csoportnak és Dr. Fecske Mihály okl. közgazdásznak. 16 igen, 1 nem és 0 tartózkodás szavazattal Dr. Patkó István Óbudai Egyetem volt dékánjának. 61/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazás során, Professor Emeritus kitüntetést adományoz 17 egyhangú igen szavazattal, Dr. Mentes Gyula ny. egyetemi tanárnak, MTA doktorának. 16 igen, 1 nem és 0 tartózkodás szavazattal Dr. Kulcsár László egyetemi tanárnak és 15 igen, 2 nem, és 0 tartózkodás szavazattal Dr. Veress Márton ny. egyetemi tanárnak, az MTA doktorának. 62/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazás során, Címzetes Egyetemi Tanár kitüntetést adományoz 17 egyhangú igen szavazattal Dr. Magyar Gábor igazgatóhelyettesnek (KNP), Dr. Németh László ügyvezetőnek (Fadoktor Mérnöki Iroda Kft.), Dr. Pausits Attila oktatónak (Donau University Krems), Dr. Várnai Sándor Jakab rektornak (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola) és Dr. Hegedűs Mihály Adótanácsadónak (Perfekt Zrt.). 63/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazás során, Címzetes Egyetemi Docens kitüntetést adományoz 17 egyhangú igen szavazattal, Bakóczi István vezérigazgatónak (SEFAG Zrt.), Bartucz Péter vezérigazgatónak (Nyírerdő Zrt.), Preiner József vezérigazgatónak (Lajta-Hanság Zrt.), Dr. Pichler András ny. egyetemi adjunktusnak ( NymE SKK), Árkossy Tamás ügyvezető igazgatónak (Árkossy Bútor Kft.) és Németh Gábor duális szakképzési koordinátornak (BPW-Hungária Kft.). 15 igen, 0 nem és 2 tartózkodás szavazattal, Dr. Balázsy Péter megyei jegyző, hivatalvezetőnek (Vas Megyei Önkormányzati Hivatal). 16 igen, 0 nem és 1 tartózkodás szavazattal, Harangozó Bertalan kormánymegbízottnak (Vas Megyei Kormányhivatal), Dr. Tatai-Szabó Miklós ny. oktatónak (TTMK) és Dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvosnak (Vas Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztály). 64/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT 8

9 Pályázati felhívást az Erdészeti és Faipari Kutatóközpont (Sopron) kutatási főigazgató magasabb vezetői megbízásra, kutatóprofesszor munkakörben. 65/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 16 igen, 1 nem és 0 tartózkodás szavazatattak elfogadja a javaslatot a 2016/2017-es tanévre felvételt nyert hallgatók által fizetendő havi kollégiumi térítési díjakra (Sopron) az alábbiak szerint. Kollégiumi térítési díjak (Sopron) Jelenlegi Javaslat (állami finanszírozott hallgatók esetén) 2015/ /17. Baross úti épület régi szárnyában (LUK) az 1-3. emeleten elhelyezésre kerülő hallgatók Ft Ft ÚK épületében elhelyezésre kerülő hallgatók (1-5. emelet) Ft Ft Baross úti épület régi szárnyában (LUK) a földszinten elhelyezésre kerülő hallgatók (apartman) Ft Ft RK épületében 2 3, illetve 3 ágyas apartmanban elhelyezésre kerülő hallgatók az RK épületében 2 2, illetve 2 ágyas apartmanban elhelyezésre kerülő hallgatók a VUK (diákhotel) épületében elhelyezésre kerülő hallgatók, illetve ÚK földszinti férőhelyek Ft Ft Ft Ft Ft Ft A költségtérítéses hallgatók által fizetendő többlet díj: Ft Ft 66/2016. (IV.06.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag támogatja az Együttműködési megállapodás aláírást a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal. 67/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja az előző szenátusi ülésen hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. 68/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja a futó és tervezett projektekről szóló beszámolót. 69/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja a Beszámoló a NymE PPP projektekről évben c. előterjesztést. 70/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja a NymE köznevelési intézményeinek évi költségvetési támogatásának felosztására tett javaslatot. 9

10 71/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja a Benedek Elek Pedagógiai Kar kétéves tevékenységéről szóló beszámolót. 72/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja a pénzügyi mesterképzési szak soproni képzési helyszínen történő indítását február 1-től kezdődően. 73/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja, hogy a gazdálkodási és menedzsment BA szak (KTK) szakfelelőse Dr. Markus Mau. 74/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja, hogy a turizmus-vendéglátás BA szak (KTK) szakfelelőse Dr. Szabó Zoltán. 75/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja, hogy a vezetés és szervezés MA szak (KTK) szakfelelőse Dr. Markus Mau. 76/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja, hogy a számvitel MA szak (KTK) szakfelelőse Dr. Széles Zsuzsanna. 77/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja, hogy a turizmus-menedzsment MA szak (KTK) szakfelelőse Dr. Szabó Zoltán. 78/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja, hogy a gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés (KTK) szakfelelőse Dr. Juhász Lajos. 79/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja, hogy a turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés (KTK) szakfelelőse Dr. Egyed Krisztián. 80/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja az osztatlan tanári szakok mintatantervének módosítását: magyartanár, közösségi művelődés tanár, történelemtanár (pedagógiai-pszichológia moduljának tantervi módosítása, közösségi gyakorlat bevezetése). 81/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja az osztott tanár képzések mintatantervének módosítását (pedagógiai, pszichológiai és gyakorlati képzés (MA)). 10

11 82/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja a sporttudomány képzési terület: rekreációszervezés és egészségfejlesztés; testnevelő-edző és sportszervező alapképzési szak mintatantervének módosítását. 83/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja a tanító, történelem alapképzési szak mintatantervének módosítását. 84/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja a művészetközvetítés képzési terület képi ábrázolás és kézműves alapképzési szakok mintatantervét, valamint a vizuális- és környezetkultúra-tanár szak művészeti moduljának tantervi módosítását. 85/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja az andragógia MA,valamint a szlavisztika MA szakok mintatervét. 86/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja az andragógus pedagógus szakirányú továbbképzési szak játék- és szabadidő-szervező pedagógus szakirányú továbbképzési szak mintatantervét, 87/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja a szociális és ifjúsági munka (ifjúságsegítő szakirány); kommunikáció és média felsőoktatási szakképzések mintatantervének módosítását. 88/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag elfogadja az idegennyelvi menedzserasszisztens specializáció bevezetésével az anglisztika, germanisztika, szlavisztika BA szak mintatantervét. A specializáció a nem idegennyelv szakos hallgatók, valamint az angol, német, orosz horvát, szlovén és olasz nyelven idegennyelv szakos hallgatók részére készült két változatban. 89/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - nyílt szavazással - egyhangúlag támogatja a II. János Pál Katolikus Szakkollégium 2016/2017. tanév. I. félévében nappali és tagozaton indítandó kurzusát. A tantárgy neve: Szent Márton időszerűsége. 90/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag támogatja a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett örökségturizmus szakirányú továbbképzési szak létesítési kérelmét. 91/2016. (V.17.) sz. Határozat 11

12 A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag támogatja a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett örökségturizmus szakközgazdász szakirányú továbbképzési szak létesítési kérelmét. 92/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a 2015/2016. tanév tanulmányi rendjének módosítását. A BPK diplomaátadó ünnepségének új időpontja: június 29. (szerda) óra 93/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa Alma Mater Emlékérem kitüntetés adományozását hagyja jóvá titkos szavazással 15 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazattal Fodor Virág III. évf. óvodapedagógus hallgató (BPK), Novák Dániel faipari mérnöki mesterszakos hallgató (SKK), 16 igen egyhangú szavazattal Bende Attila erdőmérnök hallgató (EMK), Pankotay Fruzsina Magda vállalkozásfejlesztési mesterszakos hallgató (KTK), valamint 15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal ( 1 érvénytelen szavazat) Kiczkó Orsolya erdőmérnök hallgató (EMK) részére. A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa Rektori Dicséret adományozását javasolja titkos szavazással 16 igen egyhangú szavazattal Hatos Viktória óvodapedagógus hallgató, Virág Máté erdőmérnök hallgatónak, Kelemen Richárd és Molnár Renátó tervezőgrafika mesterszakos hallgatóknak megosztva, valamint 15 igen, 0, nem, 0 tartózkodás (1 érvénytelen szavazat) Bene Zsolt erdőmérnök hallgatónak. 94/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Leltározási és leltárkezelési szabályzat módosítását. 95/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással az elhangzott módosításokkal egyhangúlag elfogadja a Kiküldetési szabályzat módosítását. 96/2016. (V.17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 15 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a NymE Szenátus ügyrendjének módosítását. 97/2016. (V. 17.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással az elhangzott módosításokkal egyhangúlag elfogadja a Közalkalmazotti szabályzat módosítását. 98/2016. (V.17.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - titkos szavazással - 15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal egyhangúlag támogatja Dr. Katona György egyetemi docens pályázatát oktatási rektorhelyettesi magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben. A megbízás július 1-től december 31-ig szól. 99/2016. (V.17.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - titkos szavazással - 15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal egyhangúlag támogatja Prof. Dr. Németh Róbert egyetemi tanár pályázatát tudományos és külügyi rektorhelyettesi magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben. A megbízás július 1-től december 31-ig szól. 12

13 100/2016. (V.17.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa - titkos szavazással - 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal egyhangúlag támogatja Dr. Varga László egyetemi docens pályázatát a Benedek Elek Pedagógiai Kar (Sopron) dékáni magasabb vezetői megbízásra oktató munkakörben. A dékáni magasabb vezetői megbízás 3 évre, július 1-től június 30. napig szól. 101/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja az előző szenátusi ülésen hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. 102/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Nyugat-magyarországi Egyetem évi szöveges beszámolóját. 103/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Nyugat-magyarországi Egyetem évi vagyongazdálkodási tervét. 104/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag tudomásul veszi a Nyugat-magyarországi Egyetem gazdasági társaságainak évi működéséről szóló tájékoztatót. 105/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Nyugat-magyarországi Egyetem 2016/2017. évi tanulmányi rendjének módosítását. 106/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag támogatja a Közgazdaságtudományi Karon a Pénzügy és számvitel alapképzési szak duális képzési formában indítását a 2017/18. tanévtől. A duális rendszerű képzés minimális hallgatói létszáma: 3 fő, maximális hallgatói létszáma 30 fő. A gyakorlati képzésben részt vevő szervezet által előzetesen kiválasztott jelentkezőket a pozitív besorolási döntést (ponthatárhúzás), a beiratkozást és a hallgatói kérelmet követően a Nyugat-magyarországi Egyetem átsorolja a duális képzési formára. A szenátusi határozat mellékletét képezi: a gyakorlati képzésben részt vevő szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás a gyakorlati képzésben részt vevő szervezettel közösen elkészített minta-tanrend a vállalat és a hallgató között kötendő hallgatói munkaszerződés-minta 107/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag támogatja a Közgazdaságtudományi Karon a Turizmus-vendéglátás alapképzés szak duális képzési formában indítását a 2017/18. tanévtől. A duális rendszerű képzés minimális hallgatói létszáma: 3 fő, maximális hallgatói létszáma 30 fő. A gyakorlati képzésben részt vevő szervezet által előzetesen kiválasztott jelentkezőket a pozitív besorolási döntést (ponthatár- 13

14 húzás), a beiratkozást és a hallgatói kérelmet követően a Nyugat-magyarországi Egyetem átsorolja a duális képzési formára. A szenátusi határozat mellékletét képezi: a gyakorlati képzésben részt vevő szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás a gyakorlati képzésben részt vevő szervezettel közösen elkészített minta-tanrend a vállalat és a hallgató között kötendő hallgatói munkaszerződés-minta 108/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag támogatja a Természettudományi és Műszaki Kar által beterjesztett angol nyelvű gépészmérnök alapszak szakindítását. 109/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag felhatalmazza a Rektort együttműködési szándéknyilatkozat aláírására Tata Város Önkormányzatával. 110/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja az SzMSz I. Szervezeti és Működési Rend módosítását. 111/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással 19 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal, az elhangzott módosításokkal elfogadja a Kötelezettségvállalás, érvényesítés, utalványozás és ellenjegyzés rendjének módosítását. 112/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással az elhangzott módosításokkal egyhangúlag elfogadja az Erdészeti és Faipari Kutatóközpont ügyrendjét. 113/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja az EHÖK Alapszabály módosítását. 114/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja az EHÖK évi tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló beszámolót. 115/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja az EHÖK évi költségvetésének tervezetét. 116/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag egyetért az Erdészeti és Faipari Kutatóközpont kutatási főigazgató (magasabb vezető) munkakör betöltésére szóló pályázati felhívás ismételt kiírásával. 117/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag egyetért a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Esztétikai, Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet 14

15 Irodalomtörténeti Intézeti Tanszékére egyetemi tanári munkakör betöltésére szóló pályázati felhívás kiírásával. 118/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással 19 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal támogatja főiskolai tanári munkakör betöltésére szóló pályázati felhívás kiírását a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézetébe. 119/2016. (VI.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással előzetesen hozzájárul a Közgazdaságtudományi Kar névváltoztatásához. A Kar várható új elnevezése Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar. 120/2016. (VI.27.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag támogatja, hogy a kölcsönös érdekek figyelembe vételével a jövőben lefolytatandó tárgyalások eredményeképpen, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar, a Természettudományi és Műszaki Kar, a SEK Könyvtár és Levéltár, a Savaria Egyetemi Központ szolgáltató és funkcionális szervezeti egység; valamint a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ és a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium köznevelési intézmények lehetőség szerint szeptember 1. napjától kiváljanak a Nyugatmagyarországi Egyetemből. 121/2016. (VI.27.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 19 igen, 0 nem és 1 tartózkodás szavazattal támogatja, hogy a Győri Hittudományi Főiskolával közösen osztatlan hittanár-nevelőtanár biológiatanár (egészségtan) mesterképzést szakpárban indítson a 2017/18-as tanévtől. 122/2016. (VI.27.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 19 igen, 0 nem és 1 tartózkodás szavazattal támogatja, hogy a Győri Hittudományi Főiskolával közösen osztatlan hittanár-nevelőtanár angol nyelv és kultúra tanár mesterképzést szakpárban indítson a 2017/18-as tanévtől. 123/2016. (VI.27) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 19 igen, 0 nem és 1 tartózkodás szavazattal támogatja, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Győri Hittudományi Főiskola közötti együttműködési szerződés módosítását a szerződés 4. pontjában szereplő képzési kínálat osztatlan hittanár-nevelőtanár biológiatanár (egészségtan) valamint, osztatlan hittanár-nevelőtanár angol nyelv és kultúra tanár mesterképzés szakpárban folytatott képzések bővítésével. 124/2016. (VI.27.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 18 igen, 0 nem és 2 tartózkodás szavazattal támogatja SzMSz III. Hallgatói Követelményrendszer módosítását. 15

16 125/2016. (VII. 25.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag támogatja, hogy a NymE Közgazdaságtudományi Kar neve október 15. naptól NymE Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar névre változzon, és ezzel egyidejűleg az egyetem kezdeményezze a fenntartónál az alapító okirat módosítását. 126/2016. (VII. 25.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 18 igen, 0 nem és 1 tartózkodás szavazattal támogatja a kollégiumi adatok augusztus 1. napi hatállyal történő módosítását. 127/2016. (VII. 25.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag támogatja - a kari tanácsok rangsorolása alapján - a 2016/2017 tanévben a köztársasági ösztöndíjra javasolt hallgatók felterjesztését az oktatásért felelős miniszternek. 128/2016. (IX. 16.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 21 igen egyhangú szavazattal elfogadja a 120/2016. (VI.27.) sz. határozat módosítását az alábbiak szerint. A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa támogatja, hogy a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar, a Természettudományi és Műszaki Kar, a SEK Könyvtár és Levéltár, a Savaria Egyetemi Központ szolgáltató és funkcionális szervezeti egység; valamint a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ és a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium köznevelési intézmények február 1. napjától kiváljanak a Nyugatmagyarországi Egyetemből. 129/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 17 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal támogatja az egyetem Tata Város Önkormányzatával együtt alapított Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban 2017/2018. tanévtől a Csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzési szak munkarendben történő indítását az egyetem és Tata városa között megkötött együttműködési megállapodás alapján. 130/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 16 igen, 2 nem, 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a Felnőttképzési ügykezelési és iratkezelési szabályzatot. Tekintettel arra, hogy dr. Dinnyés Álmos kancellár úr a határozattal nem ért egyet, így a Szenátus döntése nem érvényes és nem hatályos. 131/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 15 igen, 2 nem, 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a Szervezeti és Működési Szabályzat III. rész Hallgatói Követelményrendszer módosítását. Tekintettel arra, hogy dr. Dinnyés Álmos kancellár úr a határozattal nem ért egyet, így a Szenátus döntése nem érvényes és nem hatályos. 132/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 17 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal támogatja, a mellékelt táblázatban szereplő új nevű képzések nyilvántartásba vételét az Oktatási Hivatalnál. 16

17 Új nevű képzések képzés neve képzés szintje szakirány képzés helye képzés munka-rendje képzés nyelve építész mesterképzés - Sopron nappali magyar képalkotás alapképzés képalkotás nappali és magyar kézműves alapképzés - nappali és magyar tárgykultúra sport- és rekreációszervezés alapképzés rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakirányon nappali és magyar sport- és rekreációszervezés alapképzés sportszervező szakirányon nappali és magyar 133/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 16 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal támogatja, a 2017/2018. tanévtől indítható osztatlan képzésben folyó tanárképzési szakok munkarendben történő nyilvántartásba vételét az Oktatási Hivatalnál a mellékelt táblázat szerint. Osztatlan tanárképzések Képzés helye munkarend képzés neve szakfelelős oktató oktatói azonosító osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; biológiatanár (egészségtan)]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; ének-zene tanár]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; földrajztanár]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; közösségi művelődés tanár]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; magyartanár]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; rajz- és vizuáliskultúra-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; természetismeret-környezettan tanár]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; testnevelő tanár]] osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv és kultúra tanára; történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); ének-zene tanár]] osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); földrajztanár]] osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); közösségi művelődés tanár]] osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); magyartanár]] osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); rajz- és vizuáliskultúra-tanár]] Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr

18 osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); technika-, életvitel- és gyakorlattanár]] osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); természetismeret-környezettan tanár]] osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); testnevelő tanár]] osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár (egészségtan); történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] osztatlan tanári [10 félév [ének-zene tanár; rajzés vizuáliskultúra-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [földrajztanár; énekzene tanár]] osztatlan tanári [10 félév [földrajztanár; közösségi művelődés tanár]] osztatlan tanári [10 félév [földrajztanár; magyartanár]] osztatlan tanári [10 félév [földrajztanár; rajz- és vizuáliskultúra-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [földrajztanár; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [földrajztanár; természetismeret-környezettan tanár]] osztatlan tanári [10 félév [földrajztanár; testnevelő tanár]] osztatlan tanári [10 félév [földrajztanár; történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] osztatlan tanári [10 félév [magyartanár; énekzene tanár]] osztatlan tanári [10 félév [magyartanár; közösségi művelődés tanár]] osztatlan tanári [10 félév [magyartanár; rajz- és vizuáliskultúra-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [magyartanár; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [magyartanár; természetismeret-környezettan tanár]] osztatlan tanári [10 félév [magyartanár; történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] osztatlan tanári [10 félév [testnevelő tanár; gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár]] osztatlan tanári [10 félév [testnevelő tanár; közösségi művelődés tanár]] osztatlan tanári [10 félév [testnevelő tanár; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [testnevelő tanár; természetismeret-környezettan tanár]] osztatlan tanári [10 félév [testnevelő tanár; történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] osztatlan tanári [10 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; ének-zene tanár]] osztatlan tanári [10 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; közösségi művelődés tanár]] osztatlan tanári [10 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; rajz- és vizuáliskultúra-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] osztatlan tanári [10 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; természetismeret-környezettan tanár]] Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Dr. Pozsonyiné Falusi Anikó Lenner Tibor Dr Lenner Tibor Dr Lenner Tibor Dr Lenner Tibor Dr Lenner Tibor Dr Lenner Tibor Dr Lenner Tibor Dr Lenner Tibor Dr Fűzfa Balázs Dr Fűzfa Balázs Dr Fűzfa Balázs Dr Fűzfa Balázs Dr Fűzfa Balázs Dr Fűzfa Balázs Dr Heszteráné Dr. Ekler Judit Heszteráné Dr. Ekler Judit Heszteráné Dr. Ekler Judit Heszteráné Dr. Ekler Judit Heszteráné Dr. Ekler Judit Katona Attila Dr Katona Attila Dr Katona Attila Dr Katona Attila Dr Katona Attila Dr

19 osztatlan tanári [11 félév [angol nyelv és kultúra tanára; horvát és nemzetiségi horvát nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [angol nyelv és kultúra tanára; orosz nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [angol nyelv és kultúra tanára; szlovén és nemzetiségi szlovén nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [biológiatanár (egészségtan); horvát és nemzetiségi horvát nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [biológiatanár (egészségtan); orosz nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [biológiatanár (egészségtan); szlovén és nemzetiségi szlovén nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [földrajztanár; horvát és nemzetiségi horvát nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [földrajztanár; orosz nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [földrajztanár; szlovén és nemzetiségi szlovén nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [magyartanár; horvát és nemzetiségi horvát nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [magyartanár; orosz nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [magyartanár; szlovén és nemzetiségi szlovén nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [testnevelő tanár; horvát és nemzetiségi horvát nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [testnevelő tanár; orosz nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [testnevelő tanár; szlovén és nemzetiségi szlovén nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; horvát és nemzetiségi horvát nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; orosz nyelv és kultúra tanára]] osztatlan tanári [11 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; szlovén és nemzetiségi szlovén nyelv és kultúra tanára]] Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Szinetár Csaba Dr Fűzfa Balázs Dr Fűzfa Balázs Dr Fűzfa Balázs Dr Heszteráné Dr. Ekler Judit Heszteráné Dr. Ekler Judit Heszteráné Dr. Ekler Judit Katona Attila Dr Katona Attila Dr Katona Attila Dr /2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 16 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal támogatja, a 2017/2018.tanévtől indítható rövid ciklusú (mester) tanárképzésben folyó tanárképzési szakok nyilvántartásba vételét az Oktatási Hivatalnál a mellékelt táblázat szerint. Rövid ciklusú (mester) tanárképzések tanári [2 félév [biológiatanár (egészségtan)]] tanári [2 félév [magyartanár]] tanári [2 félév [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] tanári [2 félév [pedagógiatanár]] Szinetár Csaba Dr Fűzfa Balázs Dr Katona Attila Dr Simon Katalin Dr

20 135/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 17 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal támogatja, a 2017/2018.tanévtől indítható szakmai tanárképzési szakok nyilvántartásba vételét az Oktatási Hivatalnál a mellékelt táblázat szerint. Szakmai tanárképzések Szak szakirány Képzési szint szakfelelős oktatói azonosító munkarend képzési idő (félév) Közgazdásztanár kereskedelemmarketing szak MA Dr. Karner Cecília nappali 2 Közgazdásztanár kereskedelemmarketing szak MA Dr. Karner Cecília nappali 4 Közgazdásztanár kereskedelemmarketing szak MA Dr. Karner Cecília 2 Közgazdásztanár kereskedelemmarketing szak MA Dr. Karner Cecília 4 Mérnöktanár szak faipar MA Dr. Katona György nappali 2 Mérnöktanár szak faipar MA Dr. Katona György nappali 4 Mérnöktanár szak faipar MA Dr. Katona György Mérnöktanár szak faipar MA Dr. Katona György Mérnöktanár szak könnyűipar MA Dr. Katona György nappali 2 Mérnöktanár szak könnyűipar MA Dr. Katona György nappali 4 Mérnöktanár szak könnyűipar MA Dr. Katona György Mérnöktanár szak könnyűipar MA Dr. Katona György környezetvédelemvízgazdálkodás Mérnöktanár szak MA Dr. Katona György nappali 2 környezetvédelemvízgazdálkodás Mérnöktanár szak MA Dr. Katona György nappali 4 környezetvédelemvízgazdálkodás Mérnöktanár szak MA Dr. Katona György 2 környezetvédelemvízgazdálkodás Mérnöktanár szak MA Dr. Katona György 4 Agrármérnöktanár erdészet és szak vadgazdálkodás MA Dr. Patyi Gábor nappali 2 Agrármérnöktanár erdészet és szak vadgazdálkodás MA Dr. Patyi Gábor nappali 4 Agrármérnöktanár erdészet és szak vadgazdálkodás MA Dr. Patyi Gábor 2 Agrármérnöktanár erdészet és szak vadgazdálkodás MA Dr. Patyi Gábor 4 Agrármérnöktanár szak mezőgazdaság MA Dr. Patyi Gábor nappali 2 Agrármérnöktanár szak mezőgazdaság MA Dr. Patyi Gábor nappali 4 Agrármérnöktanár szak mezőgazdaság MA Dr. Patyi Gábor 2 Agrármérnöktanár szak mezőgazdaság MA Dr. Patyi Gábor 4 Pedagógiatanár szak MA Dr. Varga László nappali 2 Pedagógiatanár szak MA Dr. Varga László 2 136/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 17 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal támogatja, az Állatorvostudományi Egyetemmel közösen indítandó Vadkárbecslési szakmérnök szakirányú továbbképzési szak alapítását. 20

21 137/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 15 igen, 2 nem, 1 tartózkodás szavazattal támogatja, a vadgazda mérnöki BSc szak angol nyelvű indítását 2017/2018. tanévtől. Tekintettel arra, hogy dr. Dinnyés Álmos kancellár úr a határozattal nem ért egyet, így a Szenátus döntése nem érvényes és nem hatályos. 138/2016. (IX.30.) SZ. HATÁROZAT A Természettudományi és Műszaki Kar előterjesztése alapján a Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 16 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal támogatja, a gépészmérnök BA szak munkarendben történő indítását 2017/2018. tanévtől. 139/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja az előző szenátusi ülésen hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. 140/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja Pályázati Iroda beszámolóját a futó és tervezett projektekről. 141/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a beszámolót a NymE I. félévi gazdálkodásáról. 142/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a NymE évközi előirányzat módosítását január 1-től június 30-ig. 143/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Természettudományi és Műszaki Kar beszámolóját a kétéves tevékenységéről. 144/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa titkos szavazás során 17 igen, 0 nem és 0 tartózkodás szavazattal támogatja Kispálné dr. Horváth Mária a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ főigazgató magasabb vezető kinevezését július 31. napjáig. 145/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa titkos szavazás során 14 igen, 3 nem és 0 tartózkodás szavazattal elfogadja, Péter Rademacher Erdészeti és Faipari Kutatóközpont Kutatási főigazgatói magasabb vezetői pályázatát. 146/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Szenátus Állandó Bizottságainak tagjaira tett módosító javaslatot. 147/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT 21

22 A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a SzMSz I. Szervezeti és Működési Rend módosítását: bekerül a 4..(1) bek. A albekezdésbe: c) Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (LKK). Hatálybalépés: október 15. A Széchenyi István Nagycenki Lovasképző Központ szervezeti egység megszűnik és egyben a 40. (2) bekezdés q) pontja, és az 58. (1)-(4) bekezdése hatályon kívül kerül. 148/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a SzMSz III. Hallgatói követelményrendszer módosítását. 149/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Média Kódex módosítását. 150/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja, hogy a Felnőttképzési ügykezelési és iratkezelési szabályzat Rektori-Kancellári utasításként kerüljön kiadásra. 151/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja, hogy a Munkavédelmi szabályzat Rektori-Kancellári utasításként kerüljön kiadásra. 152/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a NymE EHÖK Alapszabály 2. sz. melléklet módosítását. 153/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Alapító Okirat módosítását. 154/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ SzMSz módosítását. 155/2016. (X.12.) sz. Határozat A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja, hogy a költségvetési évre vonatkozóan a korábbi éveknek megfelelően kerüljön a költségvetés leosztásra az egyes keretgazdálkodási egységek részére, a jogszabályok, valamint a megadott normatívák és felosztási metódusok figyelembe vételével. A költségvetés keretgazdálkodó egységekre történő lebontás elveit a kancellár határozza meg, majd a számszaki részt beterjeszti véleményezésre a szenátus elé. Ezzel egyidejűleg a 6/2016. sz. Kancellári Utasítás visszavonásra kerül. A év tervezése is a fent megfogalmazott elvek mentén indul, de a évi keretgazdálkodási egységekre allokált költségvetést a szenátus külön fogja tárgyalni. 156/2016. (X.12.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa nyílt szavazással az elhangzott módosításokkal egyhangúlag elfogadja a Gazdálkodási szabályzat módosítását. 22

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2013. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2013 1/2013. (I.8.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 36 igen egyhangú szavazattal

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Szombathely 2010 1/2010. (I. 20.) számú határozat igen szavazattal elfogadja Biológia BSc mintatantervével kapcsolatos

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz.

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz. A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2015. ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz. határozatával 2015. január 21. szerda 13 óra 2. A 2015. évi költségvetés elvei

Részletesebben

NYÍLT NAP I. 2015. december 4.

NYÍLT NAP I. 2015. december 4. LEGYÉL TE IS SZOMBATHELYEN EGYETEMISTA! NYÍLT NAP I. 2015. december 4. PROGRAMFÜZET További Nyílt Napjaink: 2016. január 27. 2016. február 4. Program: 10.00 KÖZPONTI ELŐADÁSOK A épület, I. emelet, DÍSZTEREM

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai 2014

A Kari Tanács határozatai 2014 január 27. A Kari Tanács határozatai 2014 1/2014. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai nyílt szavazással, egyhangúlag elfogadták a Műszaki menedzser MSc. szak 2. sz. mellékletben szereplő tantervi változtatásait.

Részletesebben

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén. R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2015. március 19-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. NAPIRENDEK: 1. Javaslat a vezető testületek

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 21/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi docensi pályázatokról 22/2013. (VI.19.) sz. határozata főiskolai docensi pályázatokról 23/2013. (VI.19.)

Részletesebben

A március 8-i szenátusi ülésén hozott Határozatok

A március 8-i szenátusi ülésén hozott Határozatok A 2006. március 8-i ülésén hozott SZE 243/1/2006.(III.8.) határozat: Rektori bejelentés megerősítése 1. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 154. (1) bekezdése értelmében az FT szenátusként

Részletesebben

A pedagógusképzés teljes vertikumát biztosító szervezetiszakmai integráció a Nyugat-magyarországi Egyetemen

A pedagógusképzés teljes vertikumát biztosító szervezetiszakmai integráció a Nyugat-magyarországi Egyetemen TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0003 jelű Regionális pedagógiai szolgáltató és kutató központ továbbfejlesztése, térségi pedagógiai központ kialakítása a Nyugat-Dunántúlon című projekt A pedagógusképzés teljes

Részletesebben

2016. évi határozatok kivonata

2016. évi határozatok kivonata 2016. évi határozatok kivonata 1/2016.01.21. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Munkatársak Által Választható Béren Kívüli Juttatások Szabályzatának 2/2016.01.26. sz. határozat: A PPKE Egyetemi

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2009. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2009 1/2009. (I.30.) sz. HATÁROZAT elfogadja - a jogszabályi változásokat figyelembevételével átdolgozott

Részletesebben

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv képzési szint képzés név nyelv munkarend név ELTE Kar Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által aláírt szerződés szerint az alábbi

Részletesebben

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2012/2013. tanévben

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2012/2013. tanévben BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR I. évfolyam SZAK TAGOZAT ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE anglisztika nappali 140.000.-Ft ének-zene nappali 295.000.-Ft képi ábrázolás nappali 295.000.-Ft környezetkultúra nappali

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai 1/2010sz. (2010.02.08.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai 2013

A Kari Tanács határozatai 2013 KT elektronikus szavazás (2013. január 30.) A Kari Tanács határozatai 2013 1 /2013. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai elektronikus szavazással, 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták az Informatikai

Részletesebben

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2018. március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 1668/3.2/2018.(III.28.) határozat: A Szenátus egyhangúlag támogatta a Család- és gyermekvédelem szakirányú továbbképzési szak székesfehérvári

Részletesebben

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010.

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Ének zene Karvezetés Népzene Ügyvitel Magyar Történelem Szak Informatikus

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Szenátus 50/2016. (X. 12.) sz. határozata a rektori pályázat véleményezéséről, elbírálásáról és elfogadásáról

A Szenátus 50/2016. (X. 12.) sz. határozata a rektori pályázat véleményezéséről, elbírálásáról és elfogadásáról 50/2016. (X. 12.) sz. határozata a rektori pályázat véleményezéséről, elbírálásáról és elfogadásáról 1. a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. tv. (továbbiakban: Nftv.) 12. (1) bekezdés d) pontja,

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. 208/2017. (IX.27.) sz. határozata az Szervezeti és Működési Rendjének a Sporttudományi Intézet felépítésére vonatkozó módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Szervezeti és

Részletesebben

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Reprezentatív felmérés - végzett 200, 20, 202 Válaszadók száma = 70 Általános indikátorok Globális index - 2 3 4 6 + átl.=4.28 elt.=.23-2 3 4 6 átl.=4.28 elt.=.23 (α = 0.87) + Felmérés eredmények Jelmagyarázat

Részletesebben

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2016. január 13-i SZE 1481/3.1/2016.(I.13.) döntés: A Kodolányi János Főiskola intézményfejlesztési tervének aktualizálása a 2016-2020-as időszakra SZE: 18 igen 0 nem 0 tartózkodás 2016. március 9-i

Részletesebben

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2015. február 4-i SZE 1402/3.2/2015.(II.4.) határozat: A magasabb vezetői rektori pályázati kiírás elfogadása. A pályázati felhívás a Szenátus által történt elfogadást követően három napon belül a Kodolányi

Részletesebben

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával EGYETEMI DOKTORI TANÁCS ÉS HABILITÁCIÓS TANÁCS Elnök Prof. Dr. Neményi Miklós tudományos és külügyi

Részletesebben

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2014. szeptember 25-én (csütörtökön) du. 15 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2014/2015. tanévi 1. rendes ülésén hozott határozatok 1/2014. (IX.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 3488-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. december 17-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről Napirend: 1. Előterjesztés általános rektorhelyettesi megbízás betöltésére Előterjesztő: Dr. Solti László rektor 2.

Részletesebben

2018. évi határozatok kivonata

2018. évi határozatok kivonata 2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2014. évi határozatai Győr 2014 1/2014. (03.05.) SZ. HATÁROZAT személyére (Balogh István, Venesz Norbert) tett 2/2014. (03.05.) SZ.

Részletesebben

A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft)

A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft) A 2010. május 26 i szenátusi ülés határozatai Ikt. szám: 473/10/RH 58/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus támogatja a Terminológia MA szakindítási anyagát, ennek megfelelően módosítja az Egyetem

Részletesebben

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2018. április 19-én (csütörtökön) du. 15:00 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2017/2018. tanévi VI. rendes ülésén hozott határozatok 1/2018.

Részletesebben

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről Iktatószám: BMF-RH -904/2007 Kelt: 2007. május 9. H A T Á R O Z A T T Á R A Budapesti Műszaki Főiskola ának 2007. április 24-ei üléséről SZ-XIII/23/2007. határozata A Budapesti Műszaki Főiskola a egyhangúlag

Részletesebben

A február 1-jei szenátusi ülésen hozott Határozatok

A február 1-jei szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2017. február 1-jei szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 1593/3.2/2017.(II.01.) határozat: A Szenátus elfogadta Dr. h. c. Szabó Péter PhD rektor és Berta Ákos kancellár tájékoztatóját a székhelyváltozásból

Részletesebben

I. SOPRONI EGYETEM ÁLTAL a 2018P PÓTFELVÉTELIi eljárásban meghírdetett ALAP, OSZTATLAN, FELSŐOKTATATÁSI SZAKKÉPZÉSEK

I. SOPRONI EGYETEM ÁLTAL a 2018P PÓTFELVÉTELIi eljárásban meghírdetett ALAP, OSZTATLAN, FELSŐOKTATATÁSI SZAKKÉPZÉSEK . SOPRON EGYETEM ÁLTAL a 2018P PÓTFELVÉTELi eljárásban meghírdetett ALAP, OSZTATLAN, FELSŐOKTATATÁS SZAKKÉPZÉSEK KAR Munkarend Képz. Munka- Fin. Képz. idő Kapacitás Képz. Érettségi Meghirdetett képzés

Részletesebben

1/2015. (VI. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Rátky József egyetemi tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.

1/2015. (VI. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Rátky József egyetemi tanári pályázatát az első helyre rangsorolta. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2015. június 25-én (csütörtökön) du. 15 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2014/2015. tanévi VI., rendes ülésén hozott határozatok 1/2015. (VI.

Részletesebben

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATOK SZE 1014/3.2/2011.(III.09.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosításának elfogadása

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2012. évi határozatai Győr 2012 1/2012. (01.18.) SZ. HATÁROZAT szavazással - a Kar 2010-2011. évi tevékenységéről készült beszámolót

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Ikt.szám: BPK-10-12/2012. A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Kari Tanácsának 2012. évi határozatai SOPRON 1/2012. 01. 24. számú határozat A Kari Tanács Dr. habil Bodnár Gabriella

Részletesebben

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR 0_aktív hallgatók Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2015. ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2015. ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2015. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2015 1/2015. (I. 28.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag

Részletesebben

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV 2010. ÉV 2010.01.13. 2010/1/1. 2010.01.13. 2010/1/2. 2010.01.13. 2010/1/3. 2010.01.13. 2010/1/4. 2010.03.09. 2010/2/5. 2010.03.09. 2010/2/6. 2010.03.09. 2010/2/7. 2010.03.09. 2010/2/8. 2010.03.09. 2010/2/9.

Részletesebben

Ponthatárok Benedek Elek Pedagógia Kar

Ponthatárok Benedek Elek Pedagógia Kar Ponthatárok 2018 Benedek Elek Pedagógia Kar csecsemő - és kisgyermeknevelő (Sopron) ANA 280 csecsemő - és kisgyermeknevelő (Sopron) ANK 280 gyógypedagógia ANA 319 gyógypedagógia ANK n.i. óvodapedagógus

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott

Részletesebben

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai 2007. év TARTALOMJEGYZÉK 2007. január 17... 2 2007. február 14.... 5 1 Kari Tanácsának határozatai 2007. év 2007. január 17. A szavazati joggal rendelkezők

Részletesebben

A Kari Tanács február 26-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács február 26-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A 2013. február 26-i ülésének napirendjei és határozatai 1. A szakirányválasztás szabályzata 2. Oktatási kérdések 3. Egyebek RKK-KT-XXXIV/1/2013 A 13 igen 0 nem és 0 tartózkodó -elektronikus úton- leadott

Részletesebben

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás) 2009 2009. JANUÁR 7. BGK-KT/ XLVIII / 1 /2009 A Dr. Horváth Sándor által beadott főiskolai tanári pályázatot a kari Bíráló Bizottság mindenben megfelelőnek találta és támogatja a pályázat elfogadását.

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016. 85/2016. (XII. 14.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szervezteti és Működési Rend (önálló Tanszékek Intézetté alakítása) módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról ÓE-RH-290/2012. Az Országgyűlés 2011. december 23-án elfogadta a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2014. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2014 1/2014. (I.22.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 24 egyhangú igen szavazattal

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma követelménye Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 5 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 15 100 000 Bármelyik két

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. 2013. március 25. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 2/2013-as

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2012. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2012 1/2012. (I.25.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa

Részletesebben

ERDÉSZETI ÉS FAIPARI KUTATÓKÖZPONT ÜGYRENDJE

ERDÉSZETI ÉS FAIPARI KUTATÓKÖZPONT ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ERDÉSZETI ÉS FAIPARI KUTATÓKÖZPONT ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 06. 15-TŐL TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések... 3 Az Erdészeti és Faipari Kutatóközpont vezetése...

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa

Részletesebben

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA VII. SZÁMÚ MELLÉKLET SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA Teológia mesterszak Egységes, osztatlan képzés 1. (1) Teológia mesterszak kizárólag

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A Kari Tanács 2018. január 23-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi tanári pályázat véleményezése 2. Szenátusi képviselőválasztás 3. Kari ügyrend változása 4. Új szabadon választható tárgy

Részletesebben

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok 2013. évi határozatok A 2013. február 6-i SZE 1177/3.2/2013.(II.6.) határozat: Honlapszerkesztı Bizottság létrehozása SZE 1178/3.3/2013.(II.6.) határozat: A KJF hallgatói által fizetendı díjakról és térítésekrıl

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2012. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2012 1/2012. (I.25.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag

Részletesebben

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017. Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly

Részletesebben

1/2009. (III. 17.) határozat

1/2009. (III. 17.) határozat 1/2009. (III. 17.) határozat A Szenátus jóváhagyja a Banki szakügyintéző (OKJ 55 343 01 0010 55 01) felsőfokú szakképzés intézményi képzési programját, és ezen felsőfokú szakképzés indítását. 2/2009. (III.

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Ikt.szám: BPK-35-10/2011. A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Kari Tanácsának 2011. évi határozatai SOPRON 1/2011. 01. 12. számú h a t á r o z a t: A Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött. 2011. március 2. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 1/2011-es számú határozatával elfogadta az Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére vonatkozó Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T Szervezeti és Működési Rend 10. melléklete: Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézet működési rendje 2012. Beosztás T U R I Z M U S, S z a b á l y z a t Oldal: 2/7. Készítette Ellenőrizte

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1./ 11-12 (10. 18.) KT. számú határozat: Határozatok 2011-2012 A Kari Tanács titkos szavazással 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett támogatta Dr. Polyák Gábor, míg 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2016. január 27. (BDG) Tájékoztató 2016. január 27. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Nyíregyházi Egyetem. A Város egyeteme. Az Egyetem városa

Nyíregyházi Egyetem. A Város egyeteme. Az Egyetem városa NYÍREGYHÁZI EGYETEM Nyíregyházi Egyetem A Város egyeteme Az Egyetem városa A Nyíregyházi Egyetemről... Alkalmazott tudományok egyeteme Praktikus tudás Gyakorlatorientált képzés Széleskörű vállalati kapcsolatok

Részletesebben

Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 10 1< <20

Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 10 1< <20 Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények

Részletesebben

A 2012. március 7-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A 2012. március 7-i szenátusi ülésen hozott Határozatok évi üléseken hozott határozatok A március 7-i SZE 1098/3.3/(III.7.) határozat: A Szenátus egyhangúlag támogatta a Nemzetközi tanulmányok MA szak indítását a 2012/2013. évi tanévtıl a KJF székhelyén és

Részletesebben

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai (1/2017. sz. határozat) 2017.01.24. A Kari Tanács 2017. január 24-i ülésén nyílt szavazás keretében egyhangúlag elfogadta a Kari Tanács

Részletesebben

A Művészeti Kar Kari Tanácsának 2008.évi határozatai. 6/2008. sz. ( ) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos

A Művészeti Kar Kari Tanácsának 2008.évi határozatai. 6/2008. sz. ( ) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos A Művészeti Kar Kari Tanácsának 2008.évi határozatai 1/2008. sz. (2008.02.05.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 12 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 2319-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. augusztus 27-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa a 30/2015. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

Szenátus szeptember 13.

Szenátus szeptember 13. 2018. szeptember 13. Az anyagok leadásának határideje: 2018. augusztus 22. Rektori Tanács: 2018. szeptember 03. Rektori Tanácsra anyagküldés: 2018. augusztus 30. Szenátusra anyagküldés: 2018. szeptember

Részletesebben

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E Szervezeti és Működési Rend 11. melléklete: Üzleti Tudományok Intézete működési rendje 2012. Beosztás Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K S z a b á l y z a t Oldal: 2/8. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta oktatási

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött az

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa 3/2017. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. június 22. (szerda) 15:30 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Delegálások, jelölések

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2011 1/2011. (I.14.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa elektronikus szavazással

Részletesebben

A január 24-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 24-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2007. január 24-i SZE 338/3.3/2007. (I.24.) határozat: Dr. h. c. Szabó Péter Ph.D magasabb vezetői (rektori) pályázatának elbírálásáról SZE: 27 igen 0 nem 0 tartózkodás SZE 339/3.4/2007. (I.24.) határozat:

Részletesebben

Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Kapacitás min < max. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Ft 10 1 < 10

Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Kapacitás min < max. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Ft 10 1 < 10 Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. dő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2011 1/2011. (I.14.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa elektronikus szavazással

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára kar kpz_nev szint terulet követelmény javaslat IKI nyelvvizsgára JGYPK alkalmazott nyelvészet mesterképzés bölcsészettudomány képzési terület JGYPK általános rendszergazda FSZ informatika JGYPK andragógia

Részletesebben

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről Napirend: 1. Javaslat Professor Emeritus/Emerita cím és SZIE Babérkoszorú arany fokozat kitüntetés adományozására Előterjesztő:

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai 1/2016 (2016.01.19.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 14 IGEN, 0 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Szenátus 73/2014. (VI. 25.) sz. határozata tanszékvezetői pályázatokról

A Szenátus 73/2014. (VI. 25.) sz. határozata tanszékvezetői pályázatokról 73/2014. (VI. 25.) sz. határozata tanszékvezetői pályázatokról 1. a tanszékvezetői beosztásra benyújtott pályázatokat titkos szavazással az alábbi szavazati arányokkal támogatta: Matematika Tanszék: Dr.

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2017/2018. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2017/2018. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2017/2018. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa 17/2018. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

2014. évi határozatok kivonata. 1094/2014.01.17. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Közigazgatás-szervező BA szak indítása ügyében.

2014. évi határozatok kivonata. 1094/2014.01.17. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Közigazgatás-szervező BA szak indítása ügyében. 2014. évi határozatok kivonata 1094/2014.01.17. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Közigazgatás-szervező BA szak indítása 1095/2014.02.10. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Dr.

Részletesebben

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A 2012. január 17-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi tanári pályázatok elbírálása 2. Tantervi változások 3. Záróvizsganaptár 4. Egyebek RKK-KT-XXVIII/1/2012 A dr. Takács Erzsébet határozatlan

Részletesebben