Keresztény orvosnők ford. Szabó István

Átírás

1 Keresztény orvosnők Zénais Hermioné ford. Szabó István ford. Szabó István Forrás: A gyógyító számok. Források és tanulmányok a számok szerepéről az antik gyógyászatban. Szerkesztette: Németh György (Szeged, 2008)

2 Keresztény orvosnők ZÉNAIS 29 fordította Szabó István Azokban a napokban feltűnt egy bizonyos vallásos és minden tekintetben szent asszony, akit Zénaisnak hívtak. Ez, minden vagyonát és nővérét hátra hagyván a tarsosiak földjének északi részére vonult vissza, egy Demetrias nevű hegyre, amelyet azért hívnak így, mert Ceres szentélye állt ott. Ott egy barlangban élt, böjtöléssel, virrasztással és földön alvással sanyargatta testét és állhatatos imákkal a mi Urunk Jézus Krisztushoz könyörgött a föld üdvéért és a népek vétkeinek eltörléséért. Később betegeket és gonosz lélektől gyötörteket még gyermekeket is és különböző betegségektől sújtott embereket vezettek hozzá. A gonosz által megszállottakat bekente olajjal, és miután meggyógyultak, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében elbocsátotta őket. Olyannyira csodálta mindenki Zénais nagy tetteit, hogy hazatérve már mindannyian szerfölött dicsérték az Urat. Éltek azon a vidéken vallásos és feddhetetlen életű férfiak. Az egyiket Pappasnak, a másikat Paterasnak, a harmadikat Philocyrisnek hívták. Amikor fülükbe jutottak azok a történetek, amelyeket szent Zénaisról és a tőle származó jelekről meséltek, isteni vágy fogta el őket, és elmentek, hogy beszéljenek a szenttel. Miután pedig megismerkedtek, hosszan ott maradtak nála, és közben alaposan megfigyelték aszketikus életének fáradalmát és nehézségét. Ő pedig a szokásos böjtöléssel és virrasztással sanyargatva magát, Istennek szánta magányos életének futását, és könnyek között könyörgött, hogy adja meg az Úr, hogy ő maga szegénységben élhesse életét, és hogy a föld is békében éljen. Később a vallásos férfiak, látva szent Zénais tiszteletreméltó és dicső küzdelmét és a jeleket, amelyek tőle származtak, a szent lábához borultak, és kérték, hogy házukat az övéhez közel építhessék fel, majd Zénaishoz hasonlóan állandó imák és könyörgések közepette élték aszketikus életüket. Egy lélekkel és egy szívvel az Úrban ugyanazt érezték, ugyanis éjjel-nappal az Isten beszédén elmélkedtek és sok fáradozással és 29 Acta Sanctorum, Octobris V, Ex Menaeis Graecis.

3 könyörgéssel gyógyítottak. Jóval ez idő után azonban eme igen vallásos férfiak ezt mondták Isten szent leányának: " Menjünk a szomszédos falvakba és földekre, és juttassuk el Isten szavát az emberek füléhez, hogy minden csodát megismerjenek, amelyek a te könyörgéseid által történnek." Akkor ő maga is elindult, amazok pedig követték, és minden betegséget és minden mélabút elűztek szent könyörgésükkel. A rosszindulatú és gyűlölködő ördög, aki az emberi nem üdvösségét mindig akadályozza, beleköltözött néhány közelben lakó férfiba. Ezek a férfiak elhatározták, hogy csellel elfogják szent Zénaist, és vele együtt Isten szolgáit úgy, mint akik kétségtelenül valami babonasággal tesznek csodákat, mivel nem is gondolták róluk, hogy helyesen élnek. Tehát, mint mondtuk, el akarták fogni őket, hogy a hatalomnak átadják és arra kényszerítsék őket, hogy vádlóikkal együtt tisztátalan isteneknek mutassanak be áldozatot, ugyanúgy, mint ők. De Istennek szent lánya, miután értesült a cselvetésekről, egy bizonyos vallásos emberhez ment, és miután az Isten szolgáival tanácskozott, azt mondta nekik: " Kedves fiaim, nehéz idők járnak. Rajta, menjünk el egy közeli helyre innét, hogy a gonosz és gőgös férfiaktól megszabaduljunk". Ők azonban nem fogadták el a javaslatát, hanem Tarsus városába mentek. Zénais ellenben inkább magányosabb és csendesebb helyet keresett. Miután mindannyian imádkoztak, és különösen kérlelék őt is, hogy szent imáit mondja el, erre ő sok órán át, fejét meghajtván, könnyezve könyörgött a mi Urunk Jézus Krisztushoz, mondván: " Ó Isten, minden évszázad előtt és minden évszázadban változatlan vagy. Ó Ábrahám, Jákob és Izsák Istene. Ó Isten, aki elküldted fiadat, a Te egyszülöttedet a mi Urunk Jézus Krisztust, aki minden betegséget és mélabút meggyógyít, kiragad a halálból és átviszi az életre a benne hívőket. Add most magad a Te szolgálólányodnak, úgy a Te szolgáidnak Pappasnak, Paterasnak és Philocyrisnek, hogy a Te nevedben minden betegséget elűzzünk a benned bízókból". Mikor mindannyian áment mondtak, könnyezve áldották Istent és eltávoztak. Istennek szolgái elmentek arra a helyre, ahová tervezték, szent Zénais pedig északi irányba fordult és visszatért. Később, amikor saját házába ért, megörült, térdet hajtott, és könnyek között könyörgött, mondván: " Köszönöm Neked, hogy betegek között, tisztátalan lelkek által gyötörtek között, férfiak és asszonyok között, elnyomottak és szerencsétlenek között, igavonó állatok között engem mindig meghallgattál. Most, könyörülő Uram, add meg

4 nekem ezt a kegyet a Te egyetlenegy fiadért, a mi Urunk Jézus Krisztusért: szabadíts meg az istentelen férfiaktól, őrizd üdvömet egészen a halálig és az ördög kötelékéből szabadíts meg." Történt, hogy tüstént szent víziója támadt és hangot hallott a mennyből, mondván: " Kelj föl Zénais, meghallgattatott a te beszéded." Mikor felkelt, hálát adott Istennek, amiért neki mindent megadott. Miután elindult, jobb lábába egy tüske fúródott. Leült, hogy kivegye a tüskét, mire megnyílt előtte a menny, ő pedig az Úrhoz imádkozván lelkét Istennek adta. Volt az ő házában egy bizonyos vallásos és istenfélő férfi, aki mindig elébe szokott menni a hazatérő szentnek. Egy alkalommal, amikor a szent már soká elidőzött, az elindult, hogy szokás szerint elébe menjen. Amikor meglátta a szent holttestét, hangosan kiáltván így szólt: " Ebben látom, hogy az Isten nem vette le kezét úrnőmről." Elvitte a szent holttestét és egy új sírba tette, amely az ő barlangjában volt. A testet pedig haláláig egy örökmécsessel tisztelte. Végül, miután az Isten szolgája meghalt, senki nem tudta többé, hol az a hely, mivel az az Oinocentaurusok eldugott legelője volt. A legújabb időkben történt, hogy azon a helyen, ahol Zénais sírja állt, juhászok legeltettek. Mikor azok ott voltak és legeltettek, az egyik fiú a szent sírjára lépett és a szent lábaira ülvén elnyomta az álom. Amikor felébredt, felkelt és hazament az apjához. Három nap múlva beteg lett és mondta neki az apja: " Milyen levertség ez, ami megtámadott téged, fiam?" A fiú így válaszolt: " Apám, a sír, amit szent Zénaisról neveztek el, és észak felé fekszik, mint idős férfiaktól megtudtam, szent hely. Amikor oda leültem, álom fogott el és bénaság fogott el." Az apa pedig, amikor ezt hallotta, a fiát és mindent, ami otthonában volt, sok ajándékot, többek közt egy fehér tyúkot is megfogva, nagy sietve arra helyre ment. A fiú felismerte a helyet, és odafutva, sietve kifejezte tiszteletét, és rögtön kiógyult a betegségből, ami fogva tartotta. A fiú apja pedig, látván, hogy mi történt, könyörögve térdet hajtott azokkal együtt, akik vele jöttek. És a fiával Istent dicsérve és áldva minden nagy csoda miatt, amit Isten az ő szolgálóleánya által tett, visszatért saját házába.

5 HERMIONÉ 30 fordította Szabó István Fülöpnek, a legszentebb apostolnak, aki Candacét megkeresztelte, volt négy lánya. Róluk Lukács evangélista azt jegyezte fel, hogy próféták és szüzek voltak. Közülük ketten, Hermioné és Eutychis átkeltek Ázsiába, hogy megkeressék Szt. János igehirdetőt. Őt azonban, mivel Isten Énókhoz és Illéshez hasonlóan magához emelte, nem találták meg, találkoztak viszont Petroniusszal, Szt. Pál apostol tanítványával, aki tanította őket, és akinek követni kezdték életvitelét. Hermioné orvoslással foglalkozott. Nagyon sok ember fordult hozzá, és ő valamennyiüket meggyógyította Krisztus nevében. Traianus császársága alatt, amikor Perzsiába menvén Ázsián haladt át, bevádolták az uralkodónál Szt. Hermionét azzal, hogy keresztény. Mikor a császár elé vezették, az megpróbálta nyájas szavakkal behálózni és Krisztustól eltántorítani. De amikor látta, hogy minden hiába, megparancsolta, hogy órákig ütlegeljék, hogy észre térjen. Hermioné azonban mivel Krisztust látta, amint Petronius alakjában és képében leült az emelvény elé és beszélt hozzá, kitartásra buzdítva őt semmibe vette az ütéseket. A császár erre elbocsátotta, csodálva lelkének erősségét, szilárdságát és kitartását. Ezután a szent Ázsiában nyújtott menedéket mindenkinek, testben és lélekben enyhülést és vigaszt adva nekik. Míg csak Traianus élt, az emberek azon a helyen dicsérték és tisztelték az Istent. Mikor aztán itt hagyta az emberi világot, saját rokona, 31 Hadrianus követte őt a császári trónon. Ő is hallott róla, és megparancsolta testőreinek, hogy vezessék hozzá. Amikor Hermióné megjelent, így szólt hozzá a császár: Mondd meg nekem, anyóka, hány éves vagy? Honnan származol? Kinek a hatalma alatt élsz? Mire a szent: Hány éves vagyok, honnan származom? Azt az én Krisztusom tudja. Erre a császár: Vetkőztessétek le, verjétek meg, és tanítsátok meg neki, hogy a császárnak illemtudóbban és több tisztelettel feleljen, ha kérdezi. Mialatt kegyetlenül verték, ő fennhangon dicsérte Istent és amikor a lictorok kimerültek, a császár másokat szólított, hogy szegeket verjenek a talpa alá. 30 Acta Sanctorum, Septembris II, Ex codice Ms. Vaticano. 31 A forrás szerint veje, ez azonban tévedés.

6 Amikor megtették, a szent még inkább dicsérte Istent. Annál inkább feldühödött az uralkodó és megparancsolta, hogy töltsenek meg egy bronzmedencét szurokkal, ólommal, bitumennel és kénnel, gyújtsák meg, és a szentet állítsák bele. Mikor a katlan már hevesen égett, ő az égre emelte szemét, keresztet vetett és belépett a medencébe. A tűz ekkor hirtelen kialudt és a folyékony ólom kifolyt. Amikor az uralkodó látta ezt, így szólt: Gyújtsátok meg a medencét, amíg csak hamuvá nem lesznek a csontjai. Erre újra meggyújtották a tüzet, de úgy látszott, mintha harmatban állna a szent. Ekkor így szólt az uralkodóhoz: Él az én Istenem! Ahogyan te sem érzed, ott ülve, a lángoló bronz tüzét, úgy én sem. Mikor ezt mondta, a császár elképedt a csodálkozástól, felkelt trónjáról, és kezével megérintette a kádat. Egy bőrdarab körmével együtt nyomban leesett a kezéről. Ekkor a szent azt kiáltotta: Nagy a keresztények Istene! Erre az uralkodó még nagyobb haragra lobbant. Megparancsolta, hogy az abrakot is gyújtsák meg, hogy a láng mindenütt fölgyulladjon, majd a szentet minden ruhájától teljesen megfosztva bedobták a tűzbe. Az Úrnak angyala azonban, aki vele volt, a tüzet két oldalra különítette, hogy sokan, akik a tűz körül álltak, megégtek. Ő azonban a kádban, mint egy kellemes zöldellő díszkertben, álldogált és Istent dicsérte. Mikor ezt Hadrianus császár szemtől szembe látta, az égetlen csodától rémületbe esve megrendült, megparancsolta, hogy szabadítsák ki a szentet, mivel már maga is attól tartott, hogy a tűz átterjed a takarmányra. Miután kiszabadították, a szent ezt mondta a császárnak: Császár, az én uram, mikor az abrakban égtem, álmot küldött nekem, és láttam magamat a nagy Herculeshez imádkozni. Ettől az álomtól felvidulva rögtön parancsot adott a császár, hogy vezessék a szentet Hercules templomához. Ahogy belépett miután titkon Isten irgalmát kérte, rögtön hatalmasan mennydörgött az égből. Minden szobor a földnek csapódott, darabokra tört, és szinte a hamuval vált egyenlővé. Miután a szent kijött a templomból, ezt mondta a császárnak: Lépj be és nyújts segítő kezet isteneidnek, mert elestek és többé nem képesek felkelni. Mikor a császár a templomba lépett és isteneit és szobrait leszórva és összetörve látta, megparancsolta, hogy a városon kívül vágják le a szent fejét. Theodolus és Timotheus, a büntetés végrehajtói, vele együtt kimentek a városból, és mielőtt ő kéréseit az Úrhoz küldhette volna, hirtelen lendülettel végezni akartak vele. Csakhogy amint lesújtani készültek, hirtelen mindkettőjüknek elszáradt a keze. Ekkor a

7 szent lábához borultak, és már őszintén, teljes szívvel hittek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ekkor hirtelen visszanyerték kezük épségét, és meggyógyultak. Eközben kérték a szentet, hogy imádkozzon értük, hogy lelküket az Úr Istennek adhassák az ő szent szeme előtt. Így történt, hogy azonnal elaludtak az Úrban. Maga Hermióné sem élt tovább, ugyanazon a helyen elaludt. Ezután kegyes és vallásos férfiak jöttek, a halottakat Ephesusba vitték és ott, egy híres helyen az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevének dicsőségére eltemették.