Első a duális képzésben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Első a duális képzésben"

Átírás

1 Első a duális képzésben

2 2

3 Bevezető A Kecskeméti Főiskola az országban elsőként indította el a duális típusú képzést 2012 szeptemberében járműmérnök alapszakon. Az újonnan indított szak és képzési forma is ipari igényre, vállalati és intézményi együttműködés eredményeként született meg. A német modellt a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. munkatársaival közösen alakította át a főiskola vezetősége a magyar vállalati igényeknek megfele lően, a magyar felsőoktatási előírásokhoz igazodva. A duális képzés olyan gyakorlatorientált képzési forma, amely keretében a cégek már a felsőoktatási éveik alatt saját vállalati igényeiknek megfelelően alakíthatják a hallgatók, vagyis leendő munkavállalóik szakmai ismereteit, gyakorlati tudását, így a diploma szerzést követően a pályakezdők nem igényelnek továbbképzéseket, alkalmazkodási időszakot a munkahelyi környezetbe, betanítást, hanem azonnal képesek ellátni a vállalat tevékenységét támogató, hatékony, produktív munkát. Kiadványunkban a teljesség igénye nélkül igyekszünk átfogó képet adni a duális képzés vállalatok számára tartogatott lehetőségeiről az alábbiak mentén: a duális képzés fogalma, jelentése, elvei; duális képzés a gyakorlatban; a duális képzés szereplői, kapcsolatuk; a duális képzés vállalati szemszögből; csatlakozási folyamat vállalatként a duális képzési rendszerbe; eddigi tapasztalatok. A duális képzésben a vállalatok mellett a felsőoktatási intézmények és a hallgatók is csak nyerhetnek. Az intézmény és a cég folyamatos kapcsolattartása során könnyebben alakulnak ki együttműködések, az oktatók visszajelzést kapnak tananyaguk naprakészségéről, gyakorlati alkalmazási lehetőségeiről, így segítve elő a felsőoktatás minőségi javulását. A hallgatók anyagilag függetlenedhetnek szüleiktől és 3,5 éves szakmai tapasztalattal, esetleges álláslehetőséggel vehetik át diplomájukat. Bízunk benne, hogy kiadványunk felkelti érdeklődését a duális képzés nyújtotta lehetőségek iránt, és hamarosan a Kecskeméti Főiskola duális vállalati partnereként köszönthetjük! 3

4 ELŐKÉSZÍTÉSE, A duális képzésről A duális képzés a évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról a) bekezdése szerint a műszaki, informatika, agrár, természettudomány vagy gazdaságtudományok képzési területen indított gyakorlatigényes alapképzési szakon, illetve e képzési területhez tartozó mesterképzési szakon folytatott képzés azon formája, amelyben a szak képzési és kimeneti követelményeknek megfelelően meghatározott, teljes idejű, a képzési időszakra, a képzés módszereire, a tanórára, a megszerzett tudás értékelésére egyedi rendelkezéseket tartalmazó tanterve szerint a gyakorlati képzés a Duális Képzési Tanács által meghatározott keretek között, minősített szervezetnél folyik. Biztos életpálya, támogatott tanulási folyamat Gazdasági szereplők számára fontos gyakorlati ismeretek Duális célok rendszere Térségben fontos munkaerő utánpótlás biztosítása A duális felsőfokú alapképzés alapvető célja olyan szakképzett munkaerő-utánpótlás biztosítása, akik felsőfokú képzésük befejezését követően, azonnal, több éves továbbképzés, és további anyagi ráfordítás nélkül képesek belépni a munka világába. Ezáltal gyors és hatékony eszköz a minőségi munkaerő hiányának kezelésére. rugalmas, minőségi felsőfokú képzés Üzleti haszonnal járó intézményi vállalati együttműködés FŐISKOLA ÉS DUÁLIS VÁLLALATI PARTNEREINEK KÖZÖS FOLYAMATAI, AMELYEKET KÖZÖS ELJÁRÁSOKBAN KELL MEGOLDANIA A FELEKNEK INTÉZMÉNYI DUÁLIS KÉPZÉSI FELADATOK INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSEK DUÁLIS KÉPZÉS... LEBONYOLÍTÁSA ÉS ÉRTÉKELÉSE VÁLLALATI DUÁLIS KÉPZÉSI FELADATOK VÁLL AL ATI FEJLESZTÉSEK A képzés során vállalatok és felsőoktatási intézmények szoros együttműködése alakul ki a célok elérése érdekében. A válla latok a tananyagukat már a főiskolai tanterv és oktatási anyagok megismerése alapján alakítják ki, majd a tapasztalatok alapján módosítják. Ezáltal az oktatók fontos visszajelzést kapnak az általuk átadott ismeretek gyakorlati hasznáról és naprakészségéről, a vállalati szakemberek pedig pontosan tudják, hol tart a szakmai tudás elsajátításában a duális hallgatójuk. Amellett, hogy a duális képzésben a vállalatok leendő munkavállalóik képzésében vehetnek részt, az együttműködések célja az is, hogy a felsőoktatási intézmények partnerei között üzleti haszonnal járó közös munka is kialakuljon, akár kutatás-fejlesztés, akár képzési és erőforrás-megosztás terén. 4

5 A Kecskeméti Főiskola duális képzésének legfontosabb jellemzői 1 A beiskolázást a főiskola és partnervállalatai közösen végzik: képzést és jövőképet együtt kínálnak. A jelentkező diákokat először a vállalatok választják ki, majd ezt követően felvételiznek a főiskolára. A vállalatnál eltöltött képzési idő közel egyenlő a főiskolán töltött idővel, és ez az egész képzési időre nézve folyamatosan teljesül. 3 A képzés megkezdését követően a duális képzés meghatározott program szerint halad. A duális formájú tanulmányokat az első félévtől lehet kezdeni. 5 Minden szereplő között szerződéses jogviszony alakul ki: a főiskola és a vállalat között együttműködési megállapodás; a hallgató és a főiskola között hallgatói jogviszony; a hallgató és a vállalat között hallgatói munkaszerződés, mely alapján a hallgató vállalja a mintatanterv szerinti előrehaladást, a vállalat pedig pénzbeli juttatást folyósít. A szerződés egyik fél részére sem tartalmaz kötelezettséget a képzés befejezése utáni időre. A képzés során folyamatos kommunikáció valósul meg a vállalat és a főiskola között. 6 Csak azon vállalatok lehetnek a főiskola duális partnerei, amelyek szándékukat nyilvánítják a hallgatók közös oktatására, a főiskola duális képzési oktatási folyamatába aktívan be kívánnak kapcsolódni, és egy előminősítési folyamat alapján alkalmasnak bizonyulnak erre. 5

6 Hogyan válik a felvételizőből duális hallgató? A duális képzés felvételi rendszere a továbbtanulók számára két lépcsőből áll: 1A hagyományos felvételi eljárásnak megfelelően a jelentkező megjelöli az intézmény általa választott alapszakját 2 a központi felvételi rendszerben. A felvételiző akkor válik duális hallgatóvá, ha mind a két lépcsőt sikeresen teljesítette, vagyis: A felsőoktatási intézmények weboldalán elérhető partnerlista alapján kiválasztja a megjelölt (vagy megjelölni kívánt) alapszakhoz tartozó céget, ahova jelentkezni szeretne. A jelentkezés a cég által meghatározott módon és időben történik. A vállalat által kijelölt jelentkezési határidő megelőzheti a felsőoktatási jelentkezési határidőt, azzal megegyezhet, de később is lehet, figyelembe véve a toborzásra ren delkezésre álló lehetőségeket. A felvételizőket legkésőbb a sorrendmódosítás előtt 10 nappal tájékoztatni kell a kiválasztás eredményéről. elérte a központi felvételi eljárás során meghatározott fel vételi ponthatárt, ezáltal felvételt nyert az adott alapszakra, kiválasztotta az a vállalat, ahova jelentkezett. Tanuló jelentkezik a kiválasztott céghez vállalati kiválasztás 1. igen Megfelel-e az előszűrésen? nem hallgató kezelése vállalat kiválasztási eljárásra behívja a hallgatót igen Megfelel-e a kiválasztáson? nem hallgató kezelése Tanuló beadja a jelentkezést a Főiskola adott szakára intézményi felvételi Felvételt nyert-e a Főiskola duális szakára? nem vége igen igen Beiratkozik-e a Főiskolára? nem hallgató kezelése Duális hallgatói jogviszony létrejön a Főiskolával Duális hallgatói munkaviszony létrejön a vállalattal vállalati kiválasztás 2. 6

7 Duális képzés a gyakorlatban A BSc képzés teljes időtartama 48 hét/év, ami intézményi képzési és a vállalati képzési időszakaszokból áll. A felsőoktatási intézmény és a duális képzésben résztvevő vállalat osztozik a képzés feladatain és a képzési időn: a hallgató a tanulmányai során elvégzett munka legalább 40%-át az adott vállalatnál teljesíti. vállalat vállalat 1. félév 8 hét vizsga időszak vállalat 2. félév 14 hét vizsga időszak főiskola főiskola 1. félév 13 hét főiskola 2. félév 13 hét szabadság 4 hét A hallgatók munkája szorgalmi időszakban a főiskolai kurzusokon való részvétel, majd a vizsgaidőszakkal és szünetekkel egybeeső vállalati időszakban (az őszi félévben 8 hét, a tavasziban 14 hét) vesznek részt a vállalat által biztosított képzésen, szakmai gyakorlaton, emellett teljesítik a főiskolai számonkéréseket, amelyekre a vállalat köteles őket elengedni, valamint felkészülési időt biztosítani. A duális hallgatók a szünetekben is szakmai gyakorlaton vesznek részt. Amennyiben szünetet szeretnének, más munkavállalókhoz hasonlóan szabadságot kell kivenniük. A hallgatók és a vállalat közötti kommunikáció mellett az intézmény és a vállalat folyamatos kapcsolattartása fontos. A főiskola minden félév végén tájékoztatja a kapcsolattartókat a hallgatók teljesítményéről, valamint a cégek is félévente értékelik a fiatalok munkáját egy kérdőív segítségével, amivel visszajelzést küldenek a főiskolának. Emellett a hallgatók is tartanak egy beszámolót prezentáció formájában. A hallgatói tanulmányi visszacsatolások mellett többször szükség lehet a vállalati szakemberek és főiskolai oktatók közötti egyeztetésekre a tananyagok és a követelmények összehangolása kapcsán is. 7

8 Miért éri meg a vállalatoknak csatlakozni a duális képzéshez? A duális felsőfokú képzés célja olyan fiatal szakemberek képzése, akik a főiskolán megszerzett elméleti és gyakorlati ismeretek mellett több éves vállalati szakmai gyakorlatot is szereznek, valamint elsajátítják azokat a további készségeket (soft skills), amelyek segítségével a diplomaszerzést követően munkába álláskor azonnal hozzájárulhatnak munkaadójuk eredményeihez és sikereihez. A vállalatok már a három és fél éves képzési idő alatt részt vesznek a fiatalok képzésében, így végzésükkor olyan szakemberekkel bővítik állományukat, akik nem igényelnek hosszú és költséges átképzést, továbbképzést; birtokában vannak a vállalathoz köthető specifikus szakmai ismereteknek; képesek az önálló munkavégzésre; képesek a csapatmunkára; fejlett munkavégzési hatékonyságuk és eredményességük; jártasak a vállalati kultúrában és a munkakultúrában. A cégek részvételükkel a duális képzésben a lehető leghatékonyabb formában járulnak hozzá a magasabb minőségű felsőoktatáshoz. 1 Az elméleti tudás mellett gyakorlati tudást kap 2 Munkaszocializációs folyamatokat él át 3 Munkahely ismeretet kap HALLGATÓK KÉPZÉSE GYAKORLATI TUDÁS ELMÉLETI TUDÁS OKTATÓK KÉPZÉSE Főiskolai oktató napi termeléssel kapcsolatos gyakorlat ismeretet kap Vállalati oktató képzés módszertani ismeret, szakoktatói tudást kap Közös tanulási folyamatok! 8

9 Hogyan válhat egy cég felsőoktatási duális partnerré? A vállalat és az általa összeállított képzési anyag is többszörös minősítési eljárás során kerül akkreditálásra. Ebben a felsőoktatási intézmények mellett a Duális Képzési Tanács (a kormányzat, a vállalati szféra és a felsőoktatási intézmények képviselőiből áll) és az Oktatási Hivatal vesz részt. A cég kiválasztja azt az intézményt és azt az alapszakot, ahol a profiljába illő képzés biztosított. Az intézmény egy személyes találkozó keretében bemutatja a képzését. Megvalósul a közös képzés jogszabályi egyeztetése, együttműködési megállapodás aláírása a vállalat és a felsőoktatási intézmény között, amely többek között tartalmazza a vállalati jelentkezés módját és határidejét, a cég kötelezettségvállalását a duális hallgatói képzésére és értékelésére. Mellékletként szerepel a hallgatói munkaszerződés mintája. A vállalat és az intézmény segítségével elkészíti az adott szakhoz illeszkedő duális mintatantervet. A vállalati duális partner megjelenik a felvételi tájékoztatóban a jelölhető alapszakok mellett lábjegyzetként, ezzel tájékoztatva a felvételizőket a duális képzési lehetőségről. A felsőoktatási szenátusa elbírálja az adott cég szakindítási anyagát. Jóváhagyás esetén felterjeszti a Duális Képzési Tanácsnak. A Duális Képzési Tanács jóváhagyása után a felsőoktatási intézmény kezdeményezi az Oktatási Hivatal felé a duális partner és szakmai gyakorlóhely bejegyzését. A Duális Képzési Tanács megvizsgálja a felterjesztett anyagot és határozatot hoz a vállalati képzés indításának engedélyezéséről vagy elutasításáról. A minősítési folyamat további részei: a) önértékelési kérdőív kitöltése, amely során vizsgálják a vállalati oktató alkalmasságát b) a későbbiek során folyamatosan minőségellenőrzés. 9

10 Mit érdemes mérlegelni a duális képzéshez történő csatlakozás előtt? A képzés költségei A törvényi szabályozásoknak megfelelően a duális hallgató minimum a mindenkori minimálbér 15%-ára jogosult hetente munkabérként. A vállalatok részesíthetik hallgatóikat magasabb bérben és béren kívüli juttatásokban, esetleg tanulmányi eredményüktől függően további ösztöndíjakat kínálhatnak számukra. Ezeket a hallgatói munkaszerződésben kell rögzíteni, majd ennek megfelelően a képzési idő 3 és fél év során minden hónapban folyósítani a hallgatóknak. A jelenlegi szabályok szerint a vállalatok havi rendszerességgel visszaigényelhetik a hallgatói kifizetések egy részét a szakképzési hozzájárulási adóból. Szakmai kapacitás A képzés megkezdése előtt föl kell mérni, hogy a vállalatnál a megfelelő oktatói kapacitás rendelkezésre áll-e, hiszen a hallgatók munkáját figyelemmel kell kísérni, oktatásukra időt kell szánni. A vállalati oktatóknak szüksége lehet oktatás módszertani képzésre, hiszen gyakran nem rendelkeznek ilyen tapasztalattal. a végzett hallgatók jövőképe A duális képzés egyik legfontosabb célja, hogy az egyes vállalatok leendő munkavállalóikat képezzék a felsőoktatási évek alatt. A beiskolázandó hallgatói létszám évenkénti meghatározását érdemes összehangolni a vállalat HR-tervével. Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallgatóknak határozott, a vállalat érdekeivel egybevágó jövőképe alakuljon ki. HR-kapacitás A Kecskeméti Főiskola minden évben nagy hangsúlyt fektet a beiskolázási kampányára, ahol természetesen a duális partnerek által kínált lehetőséget is népszerűsítik a kollégák, azonban a megfelelő merítéshez szükséges jelentkezői létszám eléréséhez elengedhetetlen a vállalatok képviselőinek aktív toborzási közreműködése. Az első duális évfolyam hamarosan végez, a két képzést indító vállalat már szembesült a duális hallgatóik értékével: más cégek is felfigyeltek a tehetségekre, és kedvező anyagi és szakmai lehetőségeket ajánlottak nekik. A képzés során rendelkezésre álló idő során figyelmet kell fordítani a vállalat iránti lojalitás és elköteleződés kialakítására is. 10

11 Első a duális képzésben 3 év tapasztalata a Kecskeméti Főiskolán A Kecskeméti Főiskolán 2012 szeptemberében két partnervállalattal Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. és Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és 25 járműmérnök alapszakos hallgatóval indult a duális képzés. A második évre már sok cég meglátta az újszerű képzésben rejlő lehetőségeket, nőtt partnereink és duális hallgatóink száma, újabb alapszakokat kapcsoltunk be. 2 partnervállalat 25 duális hallgató alapszakon partnervállalat duális hallgató duális hallgató partnervállalat alapszakon 115 duális hallgató mérnökinformatika alapszakon is és Kertészeti Főiskolai Kar kertészmérnök alapszakján is várhatóan átveszik diplomájukat az ország első duális hallgatói 2012 szeptember 2013 szeptember 2014 szeptember 2015 szeptember 2016 február A kecskeméti modell jól vizsgázott a hallgatói és a vállalati visszajelzések szerint is, ezért a kormányzat 2015 szeptemberétől országosan is elérhetővé tette a duális képzést. Összesen 19 felsőoktatási intézményben, több mint 200 vállalattal került bevezetésre az új képzési forma. A 3 éves tesztidőszak alatt a minden résztvevő rengeteg tapasztalattal gazdagodott. A legfontosabbak, amelyekre nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben a feleknek: A sikeres duális képzéshez a vállalatok szakemberei és a felsőoktatási intézmények oktató részéről is nagyfokú nyitottság szükséges a másik tevékenységének megismerésére, további szakmai ismeretek megszerzésére, a fiatalok irányába. A duális hallgató elsődleges feladata a tanulás, ennek megfelelően kell feladatokkal ellátni. Ezt a szemléletet a vállalatok vezetőségének erősítenie kell a munkavállalóik körében. Nem lehet eleget hangsúlyozni a szereplők közötti kommunikáció és a visszajelzések fontosságát. A duális hallgatók munkaerőpiaci szempontból valóban értékesebbek, mint a hagyományos képzésben részt vevő társaik, sok vállalat felfigyel rájuk a duális képzővállalat mellett. Több figyelmet kell szentelni a képzők képzésére a felsőoktatási intézményeknél és a vállalatoknál is. 11

12 A Kecskeméti Főiskolán elérhető duális alapszakok Az elmúlt három évben nem csak a partnervállalatok száma bővült, de további szakterületekről is jelezték az új képzési forma szükségességét. Ennek eredményeként a Kecskeméti Főiskola immár két karán és több alapszakján is elérhető a duális képzés a felvételizők és a vállalatok számára: A GAMF Karon műszaki és gazdasági képzési területen: anyagmérnöki alapszak, gazdálkodási és menedzsment alapszak, gépészmérnöki alapszak, járműmérnöki alapszak, mérnökinformatikus alapszak, műszaki menedzser alapszak. A Kertészeti Főiskolai Karon agrár képzési területen: kertészmérnöki alapszak. A Kecskeméti Főiskola duális partnerei 2012-től a 2015/2016-os tanévig knorr-bremse SKYLINE computer 12

13 jegyzet

14 További információ a Kecskeméti Főiskola duális képzéséről: dualiskepzes@kefo.hu Kovács Zsuzsanna vezető, Duális Képzési és Módszertani Központ Kecskeméti Főiskola kovacs.zsuzsanna@gamf.kefo.hu További általános információ a duális felsőfokú képzésről: info@dualisdiploma.hu Kiadja: Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar Felelős kiadó: Dr. Kovács Lóránt Szerkesztő: Kovács Zsuzsanna, Udvari Krisztina Fotó: Gramy-H Kft., Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Grafikai tervezés és gyártás: Gramy-H Kft. A kiadvány a TÁMOP F-13/ azonosító számú, A kecskeméti duális képzési modell a kiemelt járműipari térségben, a társadalom sikerességének, a nemzetgazdaság fejlesztésének szolgálatában című pályázat keretében készült. Kecskeméti Főiskola 2015

15

16 Európai Szociális Alap BEFEKTETÉS A JÖVŐBE

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska

Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska 2015. november 10. Duális képzés szükségessége, dilemmák 2 2 Duális képzés a Kecskeméti Főiskolán a kezdetek Két vállalati

Részletesebben

Duális képzés szükségessége, dilemmák ISOFÓRUM XXII. NMK

Duális képzés szükségessége, dilemmák ISOFÓRUM XXII. NMK A duális mérnökképzés dilemmái és lehetőségei a felsőoktatásban Dr. Ailer Piroska 2015. szeptember 18. Duális képzés szükségessége, dilemmák 2 2 Duális képzés kecskeméti modellje 1. A duális felsőoktatás

Részletesebben

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska 2015. március 17. Duális képzés kecskeméti modellje definíció 1. A duális felsőoktatás a felsőoktatási intézmények és az érintett

Részletesebben

Duplázd esélyeid a Kecskeméti Főiskolán!

Duplázd esélyeid a Kecskeméti Főiskolán! Duplázd esélyeid a Kecskeméti Főiskolán! MI AZ A DUÁLIS KÉPZÉS? A duális képzést a Kecskeméti Főiskola kísérleti jelleggel indította el 2012-ben a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Knorr-Bremse

Részletesebben

Duális képzés Az. képzési forma. Kovács Zsuzsanna Duális Képzés és Módszertani Központ. 12. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia

Duális képzés Az. képzési forma. Kovács Zsuzsanna Duális Képzés és Módszertani Központ. 12. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Duális képzés Az együttműködésen ELŐADÁS alapuló CÍME képzési forma Kovács Zsuzsanna Duális Képzés és Módszertani Központ 12. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Budapest, Budapesti Corvinus

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30.

DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30. DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP POGÁTSNIK MONIKA 2016. szeptember 30. ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Alba Regia Műszaki Kar Székesfehérvár

Részletesebben

DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KÉPZÉS STANDARDIZÁLÁSA: A FEHÉR KÖNYVEK, MELYEK A DUÁLIS KÉPZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ STANDARDOKAT TARTALMAZZÁK

DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KÉPZÉS STANDARDIZÁLÁSA: A FEHÉR KÖNYVEK, MELYEK A DUÁLIS KÉPZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ STANDARDOKAT TARTALMAZZÁK DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KÉPZÉS STANDARDIZÁLÁSA: A FEHÉR KÖNYVEK, MELYEK A DUÁLIS KÉPZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ STANDARDOKAT TARTALMAZZÁK II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015.

Részletesebben

Duális képzés tapasztalatok, eredmények Dr. Ailer Piroska

Duális képzés tapasztalatok, eredmények Dr. Ailer Piroska Duális képzés tapasztalatok, eredmények 2017.10.28. Dr. Ailer Piroska A duális képzés bevezetésének indokai 10/30/2017 2 A jelenlegi képzés hiányosságai A hazai ipar szereplői közülük is legerőteljesebben

Részletesebben

Gyakori kérdések és válaszok Felvételizőknek. 1. Hogyan kell jelentkeznie a Gazdálkodási és Menedzsment Szak Duális Képzési formájára?

Gyakori kérdések és válaszok Felvételizőknek. 1. Hogyan kell jelentkeznie a Gazdálkodási és Menedzsment Szak Duális Képzési formájára? Gyakori kérdések és válaszok Felvételizőknek 1. Hogyan kell jelentkeznie a Gazdálkodási és Menedzsment Szak Duális Képzési formájára? A jelentkezés, illetve a felvételi eljárás két, egymással párhuzamos

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉS. Gépészmérnöki és Informatikai Kar M I S K O L C I E G Y E T E M. A T U D Á S É S K Ö Z Ö S S É G C A M P U S A.

DUÁLIS KÉPZÉS. Gépészmérnöki és Informatikai Kar M I S K O L C I E G Y E T E M. A T U D Á S É S K Ö Z Ö S S É G C A M P U S A. DUÁLIS KÉPZÉS Gépészmérnöki és Informatikai Kar M I S K O L C I E G Y E T E M. A T U D Á S É S K Ö Z Ö S S É G C A M P U S A. MI A DUÁLIS KÉPZÉS? Gyakorlatorientált alapképzési szakon folytatott képzés

Részletesebben

A duális képzés bevezetése a felsőoktatásban. SZIGETI ÁDÁM felsőoktatásért felelős államtitkárság

A duális képzés bevezetése a felsőoktatásban. SZIGETI ÁDÁM felsőoktatásért felelős államtitkárság A duális képzés bevezetése a felsőoktatásban SZIGETI ÁDÁM felsőoktatásért felelős államtitkárság A duális képzés bevezetésének indokai 2 A jelenlegi képzés hiányosságai A hazai ipar szereplői közülük is

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések Partnerszervezetek részére

Gyakran ismételt kérdések Partnerszervezetek részére Gyakran ismételt kérdések Partnerszervezetek részére Új partnerszervezet hogyan csatlakozhat a duális képzéshez? Amennyiben egy szervezet (például gazdálkodó szervezet, költségvetési szerv, egészségügyi

Részletesebben

KÉPZÉSFEJLESZTÉS ALPROJEKT

KÉPZÉSFEJLESZTÉS ALPROJEKT TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Szeged. 2015. június 23 KÉPZÉSFEJLESZTÉS ALPROJEKT Homoki-Nagy Mária Varga Zsuzsanna PROJEKT ELEMEK 1. Oktatási együttműködés a mérnökiinformatika, a pedagógusképzés és

Részletesebben

Duális gépészmérnöki képzés (BSc)

Duális gépészmérnöki képzés (BSc) Duális gépészmérnöki képzés (BSc) Előadó: Prof. Dr. Horváth Béla A duális képzés háttere: 6 multinacionális cég + Város + Egyetem A gépészmérnök-képzés tartalma: természettudományi tárgyak: 49 kredit;

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT!

DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! A FLEX MAGYARORSZÁGON Kik vagyunk? A Flexnél az embereket és a tudományos, technikai fejlesztéseket összekapcsoló

Részletesebben

A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen

A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen DR. TÖRÖK ERIKA ÉS KOVÁCS ZSUZSANNA NEMZETKÖZI KONFERENCIA A DUÁLIS FELSŐOKTATÁSRÓL KECSKEMÉTI FŐISKOLA 2015. ÁPRILIS 14.

Részletesebben

A duális felsőoktatási képzés kecskeméti modellje Dr. Ailer Piroska

A duális felsőoktatási képzés kecskeméti modellje Dr. Ailer Piroska A duális felsőoktatási képzés kecskeméti modellje Dr. Ailer Piroska 2014. december 4. Felsőoktatási intézmény v. vállalat 2 2 Felsőoktatási intézmény v. vállalat 3 3 Felsőoktatási intézmény v. vállalat

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP A gyakorlati képzés iránti vállalati igények és elvárások a régióban AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0009)

Részletesebben

ELŐADÁS CÍME A duális felsőoktatás Kecskeméten

ELŐADÁS CÍME A duális felsőoktatás Kecskeméten ELŐADÁS CÍME A duális felsőoktatás Kecskeméten A mérnökképzés gyakorlati oldalának erősítése Vállalati információs napok a duális felsőoktatási képzésekről Belina Károly Zalaegerszeg 2015. március 30.

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A felsőoktatási duális képzések évi indítása. TAKÁCS TAMÁS Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet

A felsőoktatási duális képzések évi indítása. TAKÁCS TAMÁS Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet A felsőoktatási duális képzések 2015. évi indítása TAKÁCS TAMÁS Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Magyarországi előzmények Német duális képzés: Duale Hochschule Baden-Württemberg (DHBW), A magyar

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására VII./1. sz. melléklet 1 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására Amely létrejött egyrészről az Óbudai Egyetem (ÓE) Kar Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 96/b Adószám:

Részletesebben

Felsőfokú duális képzés Vállalati Fehér Könyv

Felsőfokú duális képzés Vállalati Fehér Könyv Felsőfokú duális képzés Vállalati Fehér Könyv 2015. június 11. Felsőfokú duális képzés Vállalati Fehér Könyv Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 4 1.1 A FEHÉR KÖNYVEK RENDSZERE... 4 2. ALAPFOGALMAK, DEFINÍCIÓK...

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

A Magyar Regionális Tudományi Társaság XII. Vándorgyűlése 2014. november 27-28., Veszprém 8. szekció: Helyi gazdaságfejlesztés, munkaerőpiac, képzés

A Magyar Regionális Tudományi Társaság XII. Vándorgyűlése 2014. november 27-28., Veszprém 8. szekció: Helyi gazdaságfejlesztés, munkaerőpiac, képzés A Magyar Regionális Tudományi Társaság XII. Vándorgyűlése 2014. november 27-28., Veszprém 8. szekció: Helyi gazdaságfejlesztés, munkaerőpiac, képzés Molnár Nikolett PhD-hallgató molnikolett@gmail.com Szakirodalmi

Részletesebben

38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése

38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK

Részletesebben

Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben

Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben Az EKF TÁMOP projektjének célja, hogy a regionális vállalkozói szféra igényeit megismerjük és a Főiskolánk meglévő képzéseit részben azok fejlesztésével,

Részletesebben

Duális képzés Európában és Magyarországon

Duális képzés Európában és Magyarországon Duális képzés Európában és Magyarországon A duális képzés bevezetésének indokai 2 A jelenlegi képzés hiányosságai A hazai ipar szereplői közülük is legerőteljesebben a járműipari vállalatok kifejezetten

Részletesebben

SZAKOK AZ ALBA REGIA MŰSZAKI KARON Felsőoktatási szakképzés (FOSZ) Mérnökinformatikus asszisztens Alapképzés (BSc) Földmérő és földrendező mérnök (angol nyelven is) Gépészmérnök Mérnök informatikus Műszaki

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések Partnerszervezetek részére

Gyakran ismételt kérdések Partnerszervezetek részére Gyakran ismételt kérdések Partnerszervezetek részére Új partnerszervezet hogyan csatlakozhat a duális képzéshez? Amennyiben egy szervezet (például gazdálkodó szervezet, költségvetési szerv, egészségügyi

Részletesebben

Partnerszervezeti tájékoztató sikereres felvételi esetére

Partnerszervezeti tájékoztató sikereres felvételi esetére Partnerszervezeti tájékoztató sikereres felvételi esetére A kiválasztott hallgatókkal a partnerszervezeteknek a 230/2012.(VIII.28.) Korm. rendelet 5. fejezet 17., és a 18. -a alapján hallgatói munkaszerződést

Részletesebben

A Vállalati információs nap a felsőfokú duális képzésről 2015

A Vállalati információs nap a felsőfokú duális képzésről 2015 A Vállalati információs nap a felsőfokú duális képzésről 2015 Agrár szakbizottság Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid Budapest, 2015. november 10. Alapképzésben az alábbi képzési szakok közül választhat a hallgató

Részletesebben

8/a. számú melléklet Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére

8/a. számú melléklet Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére 8/a. számú melléklet Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében

Részletesebben

Tisztelt duális partnerszervezeti kapcsolattartók!

Tisztelt duális partnerszervezeti kapcsolattartók! Tisztelt duális partnerszervezeti kapcsolattartók! Amennyiben egy adott szervezet (alapítvány, egyéb költségvetési szerv, egészségügyi intézmény, egyéni vállalkozó, egyházi jogi személy, gazdálkodó szervezet,

Részletesebben

Új partnerszervezet hogyan csatlakozhat a duális képzéshez?

Új partnerszervezet hogyan csatlakozhat a duális képzéshez? Új partnerszervezet hogyan csatlakozhat a duális képzéshez? Amennyiben egy szervezet (alapítvány, egyéb költségvetési szerv, egészségügyi intézmény, egyéni vállalkozó, egyházi jogi személy, gazdálkodó

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK. SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Szakirányok Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szolnok

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására Amely létrejött egyrészről az Óbudai Egyetem (ÓE) Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Székhely: 1034

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉS(EK) INDÍTÁSA AZ SZTE MÉRNÖKI KARÁN

DUÁLIS KÉPZÉS(EK) INDÍTÁSA AZ SZTE MÉRNÖKI KARÁN TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0006 DUÁLIS KÉPZÉS(EK) INDÍTÁSA AZ SZTE MÉRNÖKI KARÁN Dr. Bíró István ELŐZMÉNYEK A Mérnöki Kar 2014 decemberében pályázatot nyújtott be a fenntartóhoz duális képzés indítására

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.

Részletesebben

A duális képzés bevezetése a felsőoktatásban. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár

A duális képzés bevezetése a felsőoktatásban. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár A duális képzés bevezetése a felsőoktatásban DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár Tartalom 1. A duális képzés bevezetésének indokai 2. Nemzetközi (elsősorban német) tapasztalatok 3.

Részletesebben

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és

Részletesebben

Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán

Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán A Budapesti Gazdasági Főiskola jellegzetességei Az ország első számú és legnagyobb főiskolája (16.000 hallgató) Felsőoktatási Minőség Díj (2010), ISO minőségügyi

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ JELENTKEZNI KIZÁRÓLAG ELEKTRONIKUSAN LEHET A 2017. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési időszakában azaz 2016. december 22. és 2017. február 15. között

Részletesebben

Pályázati felhívás Széchenyi István Egyetem. Regionális- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskola

Pályázati felhívás Széchenyi István Egyetem. Regionális- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskola Pályázati felhívás Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskola Gazdálkodás- és Szervezéstudományi doktori alprogram hallgatói részére A Széchenyi István Egyetem Regionális-

Részletesebben

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén. R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2015. március 19-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. NAPIRENDEK: 1. Javaslat a vezető testületek

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2019. július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2019/2020-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben

ELŐADÁS CÍME. Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten. Kihívások és előnyök Belina Károly

ELŐADÁS CÍME. Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten. Kihívások és előnyök Belina Károly ELŐADÁS CÍME Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten Kihívások és előnyök Belina Károly Szakképzési konferencia Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2013. november 13. Tartalom Kialakulás Mi a duális

Részletesebben

A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére

A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére A évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. 2012. április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 BME - VIK BME 1. 269 526 m 2

Részletesebben

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2

Részletesebben

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA 2015. június 26. 1 A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának alapszabálya I. Alapelvek

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉSI TANÁCS. Műszaki Szakbizottság

DUÁLIS KÉPZÉSI TANÁCS. Műszaki Szakbizottság DULIS KÉPZÉSI TANCS Műszaki Szakbizottság DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL - Élő kapcsolatban a műszaki felsőoktatással 2 DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL igényei a változás kapcsán Az üzleti igényeknek megfelelő szakképzettségű,

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon: 9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000

Részletesebben

A felsőoktatás és a megfelelősség-értékelés kapcsolata

A felsőoktatás és a megfelelősség-értékelés kapcsolata A felsőoktatás és a megfelelősség-értékelés kapcsolata Dr. Gáti József Intézményfejlesztési főigazgató Akkreditálási Világnap 2016. június 9. A megfelelőség-értékelés elemei Az értékelés tárgya Követelmények

Részletesebben

A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére.

A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére. ikt. szám.: ügyintéző: Kovácsné Orosz Enikő Tisztelt Hallgatónk! A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére. Az Önre érvényes

Részletesebben

Gyakornoki programok

Gyakornoki programok Egységben az erő Mozgás a tökéletesség jegyében Gyakornoki programok Királykategória a lég-, szabályozás- és hajtástechnikában A ZIEHL-ABEGG Motor- és Ventillátorgyártó Kft. Marcaliban Az akkori tulajdonos,

Részletesebben

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Marketing mesterképzési szakra felvételt nyerhetnek:

Részletesebben

A DUÁLIS KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN

A DUÁLIS KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN A DUÁLIS KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN TAKÁCS TAMÁS POLITIKAI FŐTANÁCSADÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA TAMAS.TAKACS@EMMI.GOV.HU Duális Képzés Vállalati szemmel Konstruktív vitanap és workshop MAGYAR TELEKOM

Részletesebben

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KÉPZÉSI KÍNÁLATA, AGRÁR ÉS MŰSZAKI KÉPZÉSEK

A NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KÉPZÉSI KÍNÁLATA, AGRÁR ÉS MŰSZAKI KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KÉPZÉSI KÍNÁLATA, AGRÁR ÉS MŰSZAKI KÉPZÉSEK Elérhetőség: 4400 Nyíregyháza, Kótaji út 9-11. Tel: +36 42 599 434 www.nye.hu/mati NYÍREGYHÁZA 2017

Részletesebben

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI 2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)

Részletesebben

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A duális képzés. Helyszín dátum. Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A duális képzés. Helyszín dátum. Nemzeti Munkaügyi Hivatal Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A duális képzés Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész 7/2012 támogatási szerződés Helyszín dátum A duális

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

Vezetői és humán számvitel

Vezetői és humán számvitel SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés (I.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Vezetői és humán számvitel c. tárgy tanulmányozásához 2016/2017. tanév II. félév

Részletesebben

REKLÁM szakirányú továbbképzés

REKLÁM szakirányú továbbképzés REKLÁM szakirányú továbbképzés Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2015 Célunk olyan szakemberek illetve reklámszakmai tanácsadók képzése, akik ismerik a marketingkommunikáció eszközrendszerét, módszertanát.

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2015. április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2015/2016-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező,

Részletesebben

Érettségi és felvételi tájékoztató

Érettségi és felvételi tájékoztató Érettségi és felvételi tájékoztató 2017-18. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

Útmutató. a 7. félévi. szakmai gyakorlathoz

Útmutató. a 7. félévi. szakmai gyakorlathoz Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Tessedik Campus Szarvas Útmutató a 7. félévi szakmai gyakorlathoz Szarvas 2015. 2 1. Általános tudnivalók (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló

Részletesebben

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév MŰSZAKI KÉPZÉSI TERÜLET ALAPKÉPZÉS MECHATRONIKAI MÉRNÖK, MŰSZAKI MENEDZSER Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév Felhasznált jogszabályok: 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-17. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

Bér- és munkaügyi elszámolások

Bér- és munkaügyi elszámolások SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés személyügyi szakirány (II.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Bér- és munkaügyi elszámolások c. tárgy tanulmányozásához

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

2015-ös keresztféléves felvételi eljárás eredményei

2015-ös keresztféléves felvételi eljárás eredményei 310572000407 SZE-GK gazdálkodási és menedzsment Alapképzés Távoktatás Önköltséges Felvételi pontszáma elérte az önköltséges képzés ponthatárát 310572000647 SZE-GK gazdálkodási és menedzsment Alapképzés

Részletesebben

Kollégiumi jogosultság megállapításához

Kollégiumi jogosultság megállapításához Kollégiumi jogosultság megállapításához 51/2007. (III. 26.) Korm. r. a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről 3. (1) Államilag támogatott képzésben

Részletesebben

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2015. február 4-i SZE 1402/3.2/2015.(II.4.) határozat: A magasabb vezetői rektori pályázati kiírás elfogadása. A pályázati felhívás a Szenátus által történt elfogadást követően három napon belül a Kodolányi

Részletesebben

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/ Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/2017. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az utolsó két évfolyamon heti plusz két órában az emelt szintű

Részletesebben

Szerzők. Dr. Bachmann Bálint Horváth Ildikó Dr. Szabó Éva Dr. Fülöp Attila Gunszt Dezsőné Kukai Annamária 2015. Szerkesztette: Horváth Ildikó

Szerzők. Dr. Bachmann Bálint Horváth Ildikó Dr. Szabó Éva Dr. Fülöp Attila Gunszt Dezsőné Kukai Annamária 2015. Szerkesztette: Horváth Ildikó Szerzők Dr. Bachmann Bálint Horváth Ildikó Dr. Szabó Éva Dr. Fülöp Attila Gunszt Dezsőné Kukai Annamária INTÉZMÉNYI FEHÉR KÖNYV A DUÁLIS ÉPÍTŐMÉRNÖK BSC KÉPZÉSHEZ 2015. Szerkesztette: Horváth Ildikó ISBN

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2018. május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2018/2019-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2013-2015-2017-ben abszolváltak) Műszaki képzési terület 2019. június DPR: a 2013-2015-2017-ben abszolváltak (műszaki képzési terület)

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Komplex mátrix üzleti képzések

Komplex mátrix üzleti képzések 1.sz. melléklet Komplex mátrix üzleti képzések A munkaerőpiac elismeri a szakjainkat, 3 szak a TOP10-ben szerepel, emiatt továbbra is lesz kereslet A K-M, P-SZ, T-V alapszakok iránt folyamatos piaci igény

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/ https://www.oktatas.hu

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/ https://www.oktatas.hu Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/2018. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu https://www.oktatas.hu www.felvi.hu Hol tanuljak tovább? I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az

Részletesebben

EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA

EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 tanévre RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: 36/341-131 www.remenyikzs.sulinet.hu EGRI SZC REMENYIK

Részletesebben

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,

Részletesebben

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 4/2013. számú i Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv) előírja a felsőoktatási

Részletesebben