J. K. Rowling Harry Potter és az azkabani fogoly. Bagolyposta

Átírás

1 J. K. Rowling Harry Potter és az azkabani fogoly Első fejezet Bagolyposta Harry Potternek volt néhány nem mindennapi tulajdonsága. Először is, szívből utálta a nyári vakációt. Másodszor: vágyott rá, hogy elvégezhesse a házi feladatát, de ezt csak titokban, éjnek idején tehette. És végül: Harry Potter varázsló volt. Lassan éjfélre járt az idő. Harry az ágyán hasalt, a sátor módjára fejére húzott takaró alatt. Egyik kezében elemlámpát, a másikban sastoll pennát szorongatott, s orra előtt, a párnának támasztva nagyalakú, bőrkötéses könyv állt (Bathilda Bircsók A mágia története című műve). A penna hegye lassan lefelé vándorolt a margó mentén. Harry homlokráncolva kutatott valamiféle használható információ után a Miért volt reménytelen vállalkozás a 14. századi boszorkányüldözés? címmel írandó házi dolgozatához. A sastoll megpihent egy érdekesnek tűnő bekezdés elejénél. Harry megigazította kerek szemüvegét, közelebb tolta a lámpát a könyvhöz, és figyelmesen olvasni kezdett: Varázstalan embertársaink (közismert nevükön a muglik) a középkorban roppantul féltek a mágiától, viszont meglehetősen nehezen ismerték fél azt. Azon ritka alkalmakkor, amikor sikerült elfogniuk egy-egy igazi boszorkányt vagy varázslót, az illetőt abban a hiszemben égették el a máglyán, hogy ily módon az ő életét is kiolthatják. Az elítélt boszorkány vagy varázsló ilyenkor rendszerint elvégzett egy egyszerű hőhűtő bűbájt, majd jajveszékelve gyötrelmet színlelt, pedig csupán kellemes csiklandozást érzett. Vadóc Wendelin például annyira élvezte a "máglyahalált", hogy különböző álöltözetekben összesen negyvenhétszer adta magát muglikézre. Harry a foga közé szorította a pennát, és tintát-pergament húzott elő a párna alól. Óvatosan lecsavarta a tintásüveg kupakját, megmártotta a tollat, és írni kezdett. Időnként szünetet tartott és fülelt, tudta, hogy ha a Dursley család valamelyik tagja vécére menet meghallaná a toll sercegését, akkor a szünidő hátralevő részében valószínűleg a lépcső alatti gardróbban kuksolhatna. Arról, hogy Harry megutálta a nyári vakációt, egyedül a Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley család tehetett. Vernon bácsi, Petunia néni és fiuk, Dudley muglik voltak, s igencsak középkorias felfogást vallottak a mágiáról. Harrynek rajtuk kívül nem volt más élő rokona. Édesszülei - egy boszorkány-varázsló házaspár - régen meghaltak, s a Dursley-házban még a nevük említése is tilos volt. Petunia néni és Vernon bácsi sokáig azt hitték, hogy szigorral és sanyargatással elnyomhatják Harryben az öröklött varázslóhajlamot. A módszer azonban - nagy bosszúságukra - nem vált be, s Harry immár két esztendeje a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulója volt. Azóta Dursleyék attól rettegtek, hogy környezetük tudomást szerez nevelt fiuk hajlamáról, de a legtöbb, amit tehettek, az volt, hogy a vakáció első napján elkobozták Harry könyveit, varázspálcáját, üstjét, seprűjét, és megtiltották neki, hogy a szomszédokkal érintkezzen. A tankönyvek hiánya komoly gondot okozott Harrynek, hiszen roxforti tanáraitól rengeteg házi feladatot kapott a szünidőre. Egyik dolgozatát - egy különösen macerás értekezést a zsugorító főzetekről - legellenszenvesebb tanára, Piton professzor utasítására kellett megírnia. Pitonról tudta, hogy boldog lenne, ha büntetést sózhatna a nyakába. Erre semmiképp sem adhatott neki ürügyet, ezért már a vakáció első hetében elszánta magát a cselekvésre. Egy ízben, mikor a Dursley család testületileg kivonult a kertbe megcsodálni Vernon bácsi új céges autóját (jó hangosan csodálták, hogy a szomszédnak is feltűnjön), Harry kihasználta az alkalmat, tűvel kinyitotta a lépcső alatti gardrób zárát, és kilopott néhány könyvet. A becses zsákmányt a szobájában rejtette el. Úgy vélte, ha nem hagy tintafoltokat a lepedőn, talán nem fog feltűnni Dursleyéknak, hogy éjszakánként mágiát tanul. Mostanság mindenképp el akarta kerülni az összetűzést nagybátyjával és nagynénjével, mivel már amúgy is kihúzta náluk a gyufát: még egy hete sem volt otthon, amikor egyik varázslótársa hívta telefonon.

2 Ron Weasleynek, aki Harry egyik legjobb barátja volt a Roxfortban, minden rokona varázsló volt. Ennél fogva sok olyan dolgot tudott, amit Harry nem, telefont viszont épp akkor használt először. Harry balszerencséjére aznap Vernon bácsi ért oda előbb a készülékhez. - Tessék, Vernon Dursley beszél. Véletlenül épp Harry is ott volt a szobában, mikor meghallotta Ron hangját, megdermedt. - HALLÓ? HALLÓ? HALL ENGEM? HARRY - POTTERREL - SZERETNÉK - BESZÉLNI! Ron olyan hangosan kiabált, hogy Vernon bácsi összerezzent ijedtében. Eltartotta fülétől a kagylót, dühösen meredt rá. - KI BESZÉL? - bömbölte, - KI MAGA? - RON - WEASLEY! - Ron úgy üvöltött, mintha ő és Vernon bácsi egy futballpálya két végében állnának. - HARRY - EGYIK - BARÁTJA - VAGYOK - AZ ISKOLÁBÓL! Vernon bácsi megfordult, és apró szemét a döbbent Harryre meresztette. - ITT NEM LAKIK SEMMIFÉLE HARRY POTTER! - kiabálta, s most már kartávolságnyira tartotta magától a kagylót, mintha attól félne, hogy az felrobban. - FOGALMAM SINCS, MIFÉLE ISKOLÁRÓL BESZÉL! SOHA TÖBBET NE TELEFONÁLJON IDE! HAGYJA BÉKÉN A CSALÁDOMAT! Azzal visszadobta a kagylót a telefonkészülékre, olyan undorral, mintha egy mérges pókot lökne el magától. Ezután a Dursley-házban elhangzott rendreutasítások egyik legdurvábbika következett. - HOGY MERED MEGADNI EZT A TELEFONSZÁMOT OLYAN EMBEREKNEK, AKIK AKIK OLYANOK, MINT TE!? - üvöltötte Vernon bácsi, nyálesőt zúdítva Harry arcába. Ron valószínűleg érezte, hogy bajba sodorta Harryt, mert nem telefonált többet. Harry másik legjobb roxfortos barátja, Hermione Granger sem jelentkezett. Harry gyanította, hogy Ron beszélte le Hermionét a telefonálásról. Hermione, aki a legokosabb növendékboszorkány volt Harry évfolyamában, mugli családban nevelkedett, vagyis tudta használni a telefont, és elég sütnivalója lett volna ahhoz is, hogy ne említse a Roxfortot. Öt hosszú héten át egyik varázslóbarátjáról sem érkezett hír. Úgy tűnt, ez a nyár is ugyanolyan csapnivaló lesz, mint az előző volt, bár egyetlen pozitív változás azért történt tavaly óta: Harry engedélyt kapott rá, hogy éjszakára kiengedje baglyát, Hedviget - persze meg kellett esküdnie, Hogy nem küld vele levelet barátainak. Vernon bácsi azért adta be a derekát, mert Hedvig szörnyű ricsajt csapott, ha éjjel-nappal a kalitkájában kellett gubbasztania. Harry befejezte a Vadóc Wendelinről szóló bekezdést, és újra hallgatózott. A sötét ház csendjét csak pufók unokatestvére, Dudley távoli, morgós horkolása törte meg. Nagyon késő lehetett. Harrynek szúrt a szeme az álmosságtól. Majd holnap éjszaka befejezi a dolgozatot Rácsavarta a kupakot a tintásüvegre, előhúzott egy régi párnahuzatot az ágy alól, abba belepakolta a zseblámpát, A mágia történetét, a dolgozatot, a pennát és a tintát, majd kimászott az ágyból, és bedugta a csomagot a padló egyik meglazult deszkája alá. Azután felállt, kinyújtóztatta tagjait, és ránézett az éjjeliszekrényen álló ébresztőóra foszforeszkáló számlapjára. Mikor látta, hogy éjjel egy óra van, kissé összeszorult a torka. Már egy teljes órája tizenhárom éves volt, és észre sem vette Harry különös vonásai közé tartozott az is, hogy nem várta izgatottan a születésnapját. Ami azonban nem csoda, hiszen soha életében nem kapott még egy árva üdvözlőlapot sem. Dursleyék az elmúlt két évben egy szóval sem emlékeztek meg az eseményről, és semmi nem utalt rá, hogy ez az idén másképp történik majd. Harry elindult a sötét szobában. Hedvig üres kalitkája mellett elhaladva az ablakhoz lépett, és rákönyökölt a párkányra. A takaró alatt eltöltött órák után kellemesen felfrissítette a hűvös éjszakai szellő. Hedvig az előző este óta távol volt. Harry nem aggódott érte - máskor is előfordult, hogy a bagoly hosszabb ideig elmaradt -, de most már szerette volna viszontlátni. Hedvig volt az egyetlen lény a házban, aki nem fintorgott, ha meglátta őt. Harry korához képest meglehetősen alacsony és sovány volt, habár az elmúlt egy évben nőtt néhány centit. Hollófekete hajának rakoncátlan fürtjei változatlanul ellenálltak mindenféle fésülésnek. Szeme zölden csillogott kerek szemüvege mögött, és homlokán még mindig jól látszott a sajátos, villám alakú heg. A számos furcsaság közül, ami Harryt jellemezte, ez a sebhely volt a legfeltűnőbb. Dursleyék tíz évig makacsul állították, hogy a heg annak az autóbalesetnek az emléke, amelynek során Harry szülei életüket vesztették. Ez már csak azért sem lehetett igaz, mert Lily és James Potter nem autóbalesetben

3 haltak meg, hanem gyilkosság áldozatai lettek: megölte őket az évszázad legveszedelmesebb fekete mágusa, Voldemort nagyúr. Harry, szüleivel ellentétben, túlélte a merényletet. A gyilkos átok megsebezte ugyan a homlokát, de aztán visszahullt a támadóra, és kis híján elpusztította Voldemortot. A varázslónak csak menekülni maradt ereje Harrynek azóta a Roxfortban is volt alkalma farkasszemet néznie Voldemorttal. Most, hogy az ablaknál állva felidézte legutóbbi találkozásukat, be kellett ismernie: kész csoda, hogy egyáltalán megérte a tizenharmadik születésnapját. Harry merengve bámulta a csillagos eget. Talán felbukkan Hedvig, gondolta, csőrében egy döglött egérrel, dicséretet várva a sikeres vadászatért Csak jó pár másodperc elteltével vette észre, hogy a háztetők fölött tényleg mozog valami. A Hold sápadt, sárga fényében egy széles, furcsán féloldalra billent lény körvonalai rajzolódtak ki. A repülő valami egyre lejjebb ereszkedett, és egyenesen a Dursley-ház felé tartott. Harry megmarkolta az ablakkilincset, és mozdulatlanul figyelt, átfutott a fején, hogy talán jobb volna, ha bezárná az ablakot, de mikor a bizarr lény elsuhant egy utcai lámpa mellett, felismerte, hogy mi az, és inkább félreugrott. Az ablakon három bagoly suhant be: a két szélső karmai közt tartotta az ájultnak tűnő harmadikat. A madártrió lehuppant Harry ágyára. A középső bagoly, egy nagy szürke, ernyedten eldőlt a lábához kötözött jókora csomag mellett. Harry nyomban felismerte az ájult baglyot: Errol volt az, a Weasley család madara. Egy ugrással az ágynál termett, kibontotta a bagoly lábán a csomót, majd Hedvig ketrecéhez vitte Errolt. A madár kinyitotta fél szemét, hálája jeléül erőtlenül huhogott egyet, és esőrét a vizes edénybe dugta. Harry most a másik két madár felé fordult. Az egyik, egy nagy fehér nőstény, az ő Hedvigje volt. Ő is csomagot hozott, s láthatóan roppant büszke volt magára. Kedveskedve megcsipkedte gazdája kezét, mikor az leoldotta róla terhét, majd szárnyra kapott, és csatlakozott Errolhoz. A harmadik bagoly egy szép, sárgásbarna példány volt. Harry nem ismerte, de nyomban rájött, honnan küldték, mert a madár a harmadik csomagon kívül egy, a Roxfort címerével díszített levelet is hozott. Miután Harry megszabadította a küldeményektől, fontoskodva megrázta tollait, majd kitárta szárnyát, és kiröppent az éjszakába. Harry leült az ágy szélére, és bontogatni kezdte Errol csomagját. A barna papír egy aranyszínű ajándékcsomagot, egy levelet és és élete első születésnapi üdvözlőkártyáját rejtette. Harry kissé remegő kézzel nyitotta ki a borítékot, amelyből két papír hullott ki: egy levél és egy újságkivágás. Az újságcikk csak a varázslók napilapjából, a Reggeli Prófétából származhatott, hiszen a fekete fehér képeken ábrázolt alakok ide-oda mozogtak. Harry kezébe vette a cikket, kisimította, és olvasni kezdte: A MÁGIAÜGYI MINISZTÉRIUM DOLGOZÓJA NYERTE A FŐDÍJAT Arthur Weasley, a Mágiaügyi Minisztérium mugli tárgyakkal való visszaéléseket vizsgáló osztályának vezetője nyerte a Reggeli Próféta idei Nagy Galleon nyereménysorsolásának fődíját. A boldog nyertes így nyilatkozott lapunknak: "Ebből az aranyból nyáron elutazunk Egyiptomba, ahol a legidősebb fiunk, Bill átoktörőként dolgozik a Gringotts Varázslóbank megbízásából." A Weasley család egy hónapot tölt Egyiptomban. Az új tanév kezdetére vissza kell térniük, hiszen a Roxfortban jelenleg Weasleyék öt gyermeke tanul. Harry a mozgófényképre nézett, és a lelkesen integető csapatot látva mosoly terült szét az arcán. Egy égbe nyúló piramis előtt ott állt a család mind a kilenc tagja: a duci Mrs. Weasley, a magas, kopaszodó Mr. Weasley, hat fiuk és egy szem lányuk. Mindegyiküknek - bár ez a fekete-fehér fotón nem látszott - égővörös haja volt. A nyakigláb Ron a kép közepén állt, magához ölelve kishúgát, Ginnyt. Vállán ott gubbasztott házipatkánya, Makesz. Harry meg volt győződve róla, hogy a nagy halom arany a Lehető legjobb helyre került. Weasleyék, ez a kedves és szeretetre méltó család, szegények voltak, mint a templom egere. Harry kezébe vette Ron levelét. Kedves Harry! Isten éltessen sokáig! Először is: ne haragudj a telefon miatt. Remélem, nem kaptál ki nagyon a mugliktól miattam. Megkérdeztem apát, és szerinte nem kellett volna annyira

4 kiabálnom. Egyiptom szuper hely. Bill elvitt minket az összes fáraósírba. Hihetetlen, hogy milyen izgalmas védőátkokat szórtak rójuk azok az ókori egyiptomi mágusok! Anya nem is engedte bejönni Ginnyt az utolsó sírkamrába, mert az tele volt a mugli sírrablók különös csontvázaival. Betörtek, aztán két fejük nőtt meg minden. Amikor apa megnyerte a Reggeli Próféta sorsolásának, fődíját, alig akartam hinni a fülemnek. Hétszáz galleon! A nagyját erre a nyaralásra költöttük, de a maradékból kapok egy új varázspálcát. Harry nagyon is jól emlékezett rá, hogyan ment tönkre Ron régi pálcája. A repülő autó, amivel ő és barátja a Roxfortba utaztak, egyenesen belezuhant egy fába az iskola parkjában. Egy héttel a tanév kezdete elvitt érünk haza, és rögtön felmegyünk Londonba megvenni a könyveimet meg az új pálcát. Ott találkozhatnánk. Kitartás! Ne hagyd, hogy a muglik kikészítsenek! Gyere el Londonba! Ui.: Percy iskolaelső lett. A múlt héten kapta meg az értesítést. Harry újból a fotóra pillantott. Percy, aki hetedéves, azaz végzős volt a Roxfortban, kimondottan önelégültnek tűnt. Gondosan fésült haján félrecsapott fez ült, s azon ott csillogott az iskolaelsőnek járó jelvény. Harry most az ajándékot vette szemügyre. Az arany csomagolópapírból egy miniatűr üveg búgócsigának tűnő tárgy és Ron hozzáfűzött magyarázata került elő. Harry, ez egy zsebgyanuszkóp. Világítani és forogni kezd, ha olyan ember van a közelben, akinek vaj van a fején. Bill ugyan azt mondja, megbízhatatlan kacat, és csak arra jó, hogy rásózzák a varázslóturistákra, mert tegnap este vacsora közben egyfolytában villogott. De akkor még nem tudta, hogy Fred és George bogarat dobtak a levesébe. Ron Üdv Ron Harry az éjjeliszekrényre rakta a zsebgyanuszkópot. Az mozdulatlanul állt a hegyén, s csak az ébresztőóra mutatóinak zöldes fénye tükröződött rajta. Harry néhány másodpercig gyönyörködött benne, aztán kezébe vette Hedvig csomagját. Abban is egy becsomagolt ajándékot, egy üdvözlőlapot és egy levelet talált. Kedves Harry! Ron beszámolt nekem a telefonbeszélgetéséről Vernon bácsikáddal. Remélem, nem kerültél bajba miatta. Most épp Franciaországban nyaralunk, és nem is tudtam, hogyan fogom ezt elküldeni neked - mi lett volna, ha a határon felbontják? -, de aztán szerencsére megjelent Hedvig. Szerintem azt akarta, hogy a változatosság kedvéért idén tényleg kapjál valamit a születésnapodra. Az ajándékodat bagolypostai utánvéttel rendeltem. Találtam egy hirdetést a Reggeli Prófétában (itt is kézbesítik nekem - jó tudni, hogy mi újság a mágusvilágban). Láttad azt a képet Ronról és a családjáról az egyik múlt heti számban? Ron biztos sok izgalmas dolgot tanul Egyiptomban. Irigylem őt - a régi egyiptomi varázslók zseniálisak voltak. Itt is érdekes a boszorkányság helyi története. Átírtam az egész mágiatörténet-dolgozatomat, belevettem pár adatot, amit itt találtam. Remélem, nem lett túl terjengős - most két tekerccsel hosszabb, mint amennyit Binns professzor kért. Ron azt írta, hogy a szünet utolsó hetében Londonban lesz. El tudsz jönni? Elenged a bácsikád és a nénikéd? Remélem, igen. Ha mégsem, szeptember elsején találkozunk a Roxfort Expresszen! Szeretettel üdvözöl Hermione Harry nevetve félretette a levelet, és bontogatni kezdte az ajándékot. Jó nehéz csomag volt.

5 Hermionét ismerve biztos volt benne, hogy egy vastag könyvet kapott, tele bonyolult varázsigékkel - de tévedett. Szíve hevesen megdobbant, mikor a papírból egy karcsú fekete bőrtok került elő, amin ezüst betűkkel ez állt: Seprűkarbantartó készlet. - Nahát, Hermione! - suttogta csillogó szemmel Harry, és gyorsan kinyitotta a doboz cipzárját. A készlet egy üveg Fleetwood-féle magasfényű seprűnyélápolót, egy ezüst vesszőmetszőollót, egy - hosszú utazás alkalmával a seprűre rögzíthető - réz iránytűt és A seprűápolás kézikönyvét tartalmazta. Harrynek a Roxfortból a barátai után a varázslók kedvenc sportja, a kviddics hiányzott a legjobban. Ezt a roppant izgalmas és legalább annyira veszélyes játékot seprűnyélen lovagoló csapatok játszották. Harry, akinek veleszületett tehetsége volt a kviddicshez, példátlan módon már elsőéves korában bekerült háza csapatába. Érthető hát, hogy Nimbusz Kétezres versenyseprűjét legféltettebb kincsei között tartotta számon. Harry félretette a bőrtokot, és ölébe vette a harmadik ajándékot. A barna csomagra firkált girbegurba betűkben első pillantásra felismerte a roxforti vadőr, Hagrid kézírását. A papírt feltépve valami zöld, bőrszerű dolgot pillantott meg, de mielőtt teljesen kibonthatta volna a csomagot, annak tartalma mocorogni kezdett, és hangosan csattant egyet - mintha fogai lettek volna. Harry megdermedt. Tudta, hogy Hagrid nem küldene neki készakarva valami veszélyes dolgot, viszont a vadőrnek meglehetősen rendhagyó felfogása volt arról, hogy mi veszélyes és mi nem. Köztudottan óriáspókokkal barátkozott, vérszomjas, háromfejű kutyákat vásárolt vadidegenektől, és egyszer - a tiltó törvényre fittyet hányva - sárkánytojást is rejtegetett a kunyhójában. Harry gyanakodva megbökte a csomagot. Az újból csattant egyet. Harry megmarkolta az éjjeliszekrényen álló olvasólámpát, és a magasba emelte, készen arra, hogy lecsapjon vele. Másik kezével megfogta a csomagolópapírt, és rántott rajta egyet. A papírból egy könyv esett ki. Harrynek épp csak annyi ideje volt, hogy elolvassa a szép zöld kötésre arannyal nyomtatott címet - Szörnyek szörnyű könyve -, aztán a kötet az élére fordult, és rák módjára araszolni kezdett az ágy széle felé. - Ajaj - motyogta Harry. A könyv hangos puffanással lebucskázott az ágyról, és fürgén elindult a padlón. Harry lábujjhegyen követte. A könyv bemászott az íróasztal alatti sötét zugba. Harry csak remélni merte, hogy Dursleyék nem ébredtek fel a zajra. Gyorsan négykézlábra ereszkedett, és a könyv után nyúlt. - Au! A kötet rácsapódott a kezére, majd élére állva eliszkolt. Harry egy félfordulattal rávetette magát, és végre sikerült padlóra küldenie a harapós kötetet. Vernon bácsi álmosan felmordult a szomszéd szobában. Hedvig és Errol érdeklődve figyelték az eseményeket. Harry szorosan magához ölelte az izgő-mozgó könyvet, a komódhoz sietett vele, elővett egy derékszíjat, és gondosan átkötötte a kötetet. A szörnyű nyomtatvány dühösen hánykolódott, de már nem tudott se harapni, se csattogni, úgyhogy Harry nyugodtan ledobhatta az ágyra, és elolvashatta Hagrid levelét. Kedves Harry! Boldog születésnapot! Az ajándékra szükséged lesz a jövő tanévben. Egyelőre nem árulok el többet. Majd ha találkozunk, mindent megtudsz. Remélem, a muglik rendesen bánnak veled. Minden jót Hagrid Harry kissé gyanúsnak tartotta ugyan, hogy Hagrid szerint az iskolában szüksége lesz egy harapós könyvre, de azért elvigyorodott, és letette Hagrid lapját a másik két levél mellé. Most már csak a Roxfortból érkezett küldemény volt hátra. A borítók vastagabbnak tűnt a szokásosnál. Harry kibontotta, és kihúzta belőle az első pergamenlapot. Kedves Potter úr! Tájékoztatásul közöljük, hogy az új tanév szeptember elsején kezdődik. A Roxfort Expressz tizenegy órakor indul a King's Cross pályaudvar kilenc és

6 háromnegyedik vágányáról. A harmadéveseknek a kijelölt hétvégeken lehetőségük nyílik Roxmorts település meglátogatására. Kérjük, hogy a csatolt engedélyező nyilatkozatot írassa alá szülőjével vagy gyámjával. Mellékelten megküldjük a beszerzendő könyvek listáját. Szívélyes üdvözlettel McGalagony prof igazgatóhelyettes Harry elővette a borítékból az engedélyező nyilatkozatot. Arcáról lassan leolvadt a mosoly. Semmire se vágyott jobban, mint hogy hétvégenként lemehessen a kizárólag varázslók lakta Roxmorts faluba. Csak azt nem tudta, hogyan fogja rávenni Vernon bácsit vagy Petunia nénit, hogy írják alá a nyilatkozatot. Ránézett a vekkerre. Hajnali két óra volt. Úgy döntött, hogy a nyilatkozat problémáját reggelre halasztja. Visszabújt az ágyba, és kipipált egy újabb kockát a maga készítette naptáron, amivel az új tanév kezdetéig hátralevő napokat számolta. Azután levette szemüvegét, hasra feküdt, és még egyszer rápillantott a három üdvözlőlapra. Bármilyen különös fiú volt is Harry Potter, ebben a percben pontosan azt érezte, amit ilyenkor a legtöbben: boldog volt, hogy születésnapja van. Második fejezet Marge néni pórul jár Mikor Harry másnap reggel lement a konyhába, Dursleyék már a reggeliző asztalnál ültek. A vadonatúj televíziót nézték, amit csemetéjük kapott a vakációra. Korábban ugyanis Dudley sokat panaszkodott a nappaliban elhelyezett tévé és a hűtőszekrény közti nagy távolság miatt. Most, hogy a probléma megoldódott, Dudley jószerével az egész napot a konyhában töltötte: malacszemét a képernyőre függesztette, s rezgő tokával tömte magába az ételt. Harry helyet foglalt Dudley és a testes, kurta nyakú, bajuszos Vernon bácsi között. Dursleyék még csak rá se néztek, nemhogy boldog születésnapot kívántak volna neki. Harry rég hozzászokott ehhez, úgyhogy nem is zavartatta magát. Vett magának egy szelet pirítóst, majd a képernyőre nézett. A hírolvasó épp egy fegyenc szökéséről számolt be: - a felhívás hangsúlyozza, hogy Black rendkívül veszélyes. Aki látja őt, azonnal jelentse a megadott telefonszámon. - Nem is kellene kommentár, úgyis lerí róla, miféle - morogta Vernon bácsi, és újsága fölött a szökevény arcképére bámult. - Nézzétek, Milyen koszos és ápolatlan! Nézzétek meg a haját! A bácsi sötét oldalpillantást vetett Harryre, akinek a lobonca miatt ugyancsak folyton bosszankodott. Pedig a képernyőn látható ösztövér alak könyékig lelógó, összecsomósodott hajgubanca láttán Harry kimondottan jólfésültnek érezte magát. A tévében változott a kép. - A Földművelésügyi Minisztérium ma kiadott rendelete szerint Vernon bácsi dühösen meredt a hírolvasóra. - Várjunk csak! - fortyant fel. - Meg se mondják, honnan szökött meg!? Lehet, hogy az az őrült itt sétál az utcánkban! A girhes, lóarcú Petunia néni nyomban megpördült a tengelye körül, és szemét meresztve kibámult a konyhaablakon. Harry tisztában volt vele, hogy nagynénje boldog lenne, ha felhívhatná a rendőrségi számot. A néni betegesen kíváncsi volt, s a fél életét azzal töltötte, hogy a szomszédságban lakó közönséges polgárok után leskelődött. Vernon bácsi nagy, vörös öklével az asztalra csapott. - Mikor tanulják meg végre - horkant fel -, hogy az ilyen alakoknak bitófán a helyük? - Ahogy mondod - bólogatott Petunia néni, s közben egy pillanatra se vette le a szemét a szomszédasszony babkaróiról. Vernon bácsi elöblítette teáscsészéjét, és az órájára nézett.

7 - Indulnom kell, Petunia. Marge vonata tízkor érkezik. Harry gondolatait, melyek eddig valahol az emeleten, a seprűkarbantartó készlet körül keringtek, ez a mondat visszarángatta a földre. - Marge néni? - fakadt ki kétségbeesetten. - Csak nem csak nem jön ide vendégségbe? Marge néni Vernon bácsi nővére volt. Harryt nem fűzte hozzá vérrokonság (Petunia és Harry néhai édesanyja voltak testvérek), mégis nénikéjeként kellett emlegetnie őt. Marge néni vidéken lakott, s háza tágas kertjében buldogokat tenyésztett. Csak nagy ritkán tűnt fel a Privet Drive-on - nem szívesen hagyta magukra drágalátos kutyáit -, de minden látogatása keserű emlékeket hagyott Harryban. Mikor Dudley ötödik születésnapját ünnepelték, Marge néni sétabotjával sípcsonton vágta Harryt, mert nem tudta elviselni, hogy mindenben okosabb Dudleynál. Pár évvel később a néni karácsonykor állított be, Dudleynak egy komputervezérlésű robotot ajándékozott, Harrynek egy doboz kutyakekszet Legutóbbi látogatására egy évvel az első roxforti levél érkezése előtt került sor. Harry akkor véletlenül rálépett a néni kedvenc kutyája, Marcang lábára. A felbőszült eb addig kergette őt, amíg fel nem mászott egy fára, de azután sem tágított - Marge néni csak jóval éjfél után volt hajlandó visszahívni. Dudleynak évek múlva is potyogtak a könnyei a nevetéstől, ha eszébe jutott a jelenet. - Marge egy hétig marad nálunk - vetette oda Harrynek Vernon bácsi, majd fenyegetően felemelte kövér mutatóujját. - Jut eszembe: jó lesz, ha tisztázunk egy-két dolgot, mielőtt elindulok érte. Dudley elvigyorodott, és kivételesen levette tekintetét a képernyőről. Ha Vernon bácsi dörgedelmeket zúdított Harryre, az minden tévéműsornál szórakoztatóbb volt számára. - Először is - fogott bele a bácsi -, vigyázz a szádra, ha Marge-dzsal beszélsz. - Rendben - morogta bosszúsan Harry. - Feltéve, hogy ő is vigyáz a szájára, mikor velem beszél. Vernon bácsi eleresztette füle mellett a választ. - Másodszor - folytatta -, mivel Marge nem tud a beteges dolgaidról, nem akarok semmiféle furcsaságot látni, amíg itt van. Embereld meg magad, világos? - Rendes leszek, ha ő is az lesz - sziszegte fogcsikorgatva Harry. - Harmadszor - Vernon bácsi gonosz kis szeme keskeny réssé szűkült nagy, lila arca közepén. - Marge úgy tudja, hogy te a Szent Brútusz Szigorított Javítóintézet növendéke vagy - Micsoda!? - csattant fel Harry. - és te is ezt fogod mondani neki, különben baj lesz. Harry villogó szemmel, holtsápadtan meredt Vernon bácsira. Azt hitte, lidérces álomba csöppent. Marge néni egyhetes látogatásra érkezik - ennél még a bácsi lyukas zoknija is szebb születésnapi ajándék lett volna. Vernon bácsi feltápászkodott a székéből. - Akkor én indulok is a pályaudvarra. Velem jössz, Dudlicsek? - Nem - felelte Dudley, s mivel a kioktatásműsor véget ért, ismét a képernyő felé fordult. - Dudlusnak még ki kell csinosítania magát - duruzsolta Petunia néni, és megsimogatta fia szőke sörtéit. - A mama vett neki egy szép új csokornyakkendőt. Vernon bácsi megveregette Dudley húsos vállát. - Hát akkor, nemsokára jövünk - bólintott, és kiment a konyhából. Harrynek, aki eddig a döbbenettől kábultan ült a székén, most támadt egy ötlete. Letette a megkezdett pirítóst, felpattant, és kiment az előszobába. Vernon bácsi addigra belebújt autóskabátjába. - Te nem jöhetsz velem - morogta, mikor megpillantotta unokaöccsét. - Nem is akarok - legyintett Harry. - Csak kérdezni szeretnék valamit. Vernon bácsi gyanakvó pillantást vetett rá. - A Rox szóval az iskolában a harmadévesek néha lemehetnek a közeli faluba - folytatta Harry. - Na és? - Vernon bácsi leakasztotta a kocsikulcsokat az ajtó melletti kampóról. - De ahhoz alá kell íratni otthon egy engedélyező nyilatkozatot - hadarta Harry. Vernon bácsi szája körül gonosz félmosoly jelent meg. - És mi okom volna rá, hogy aláírjam azt a nyilatkozatot? Harry óvatos támadást indított. - Elég nehéz lesz elhitetni Marge nénivel, hogy tényleg abba a Szent Szigorú izébe járok - A Szent Brútusz Szigorított Javítóintézetbe! - kiabálta Vernon bácsi, s Harry elégedetten nyugtázta, hogy hangjában rémület csendült.

8 - Igen, oda. - Harry higgadtan nézett vöröslő képű nagybátyja szemébe. - Szóval nehéz lesz megjegyezni ezt a bonyolult nevet. És persze meggyőzően kell játszanom a szerepet. Mi lesz, ha véletlenül elszólom magam? - Akkor szíjat hasítok a hátadból! - ordította Vernon bácsi, és felemelt ököllel megindult Harry felé. A fiú azonban nem hátrált meg. - Attól még Marge néni nem fogja elfelejteni, amit esetleg elkotyogok neki. Vernon bácsi megtorpant, s most ott állt felemelt ököllel és csúf, szürkéslila arccal. - De ha megkapom az aláírást - folytatta gyorsan Harry -, ígérem, megjegyzem, hova járok iskolába, és úgy fogok viselkedni, mint egy mug szóval normális leszek, meg minden. Vernon bácsin látszott, hogy fontolóra veszi az ajánlatot, bár továbbra is vicsorgott, és halántékán kidagadtak az erek. - Rendben - vetette oda végül. - Marge látogatása alatt figyelni fogom a viselkedésedet. Ha úgy látom, hogy összeszeded magad, és azt mondod, amit megbeszéltünk, akkor aláírom a nyomorult engedélyedet. Azzal a bácsi sarkon fordult, és kicsörtetett a házból. Olyan erővel csapta be maga mögött az ajtót, hogy kiesett egy darabka a mozaiküvegből. Harry nem ment vissza reggelizni, inkább felballagott a szobájába. Ha már egy hétig mugli módjára kell viselkednie, gondolta, legjobb lesz, ha azonnal elkezdi. Szomorúan felnyalábolta az ajándékait meg a leveleket, és mindent bepakolt a meglazult padlódeszka alá, ahol a dolgozata lapult. Azután Hedvig kalitkajához lépett. Errol láthatólag kiheverte legutóbbi útját. Csakúgy, mint Hedvig, fejét a szárnya alá dugva békésen aludt. Harry nehéz szívvel sóhajtott, és felébresztette a két madarat. - Hedvig - szólt sajnálkozva -, az a helyzet, hogy egy hétre el kell tűnnöd innen. Kísérd el Errolt, Ronéknál jó helyed lesz. Majd írok neki pár sort. Hedvig nagy, borostyánsárga szeme szemrehányóan csillogott. - Ne nézz rám így, nem én tehetek róla. Muszáj áldozatot hoznom, hogy ősszel lemehessek Roxmortsba Ronnal és Hermionéval. Tíz perccel később Errol és Hedvig (utóbbi egy Ronnak címzett levéllel a lábán) kiröppentek az ablakon, és hamarosan elnyelte őket a messzeség. Harry elszontyolodva süllyesztette az üres kalitkát a szekrény mélyére. Sok ideje azonban nem maradt a búslakodásra. Egy perc sem telt bele, és már harsant is Petunia néni parancsa: azonnal induljon lefelé és készüljön a vendég fogadására. - Csinálj valamit a hajaddal! - rikácsolta a néni, mikor Harry leért a hallba. Harry nem sok értelmét látta annak, hogy erőszakkal lelapítsa égnek álló fürtjeit. Marge néni imádta kritizálni őt, úgyhogy kimondottan szívességet tesz neki, ha "rendetlen" külsővel mutatkozik előtte. Fájdalmasan rövid idő múlva megcsikordult odakint a murva, jelezve, hogy Vernon bácsi autója befordult a ház elé. Azután becsapódtak a kocsi ajtajai, és közeledő léptek zaja hallatszott. - Eredj ajtót nyitni! - sziszegte oda Harrynek Petunia néni. Harry összeszorult gyomorral engedelmeskedett, és kitárta a bejárati ajtót. A küszöbön ott állt Marge néni teljes életnagyságban. Nő létére ugyanúgy festett, mint Vernon bácsi: magas volt, tagbaszakadt és lila képű. Még bajusz is nőtt az orra alatt, ha nem is olyan bozontos, mint az öccséé. Egyik kezében terjedelmes bőrönd lógott, a másikkal egy vén, mogorva buldogot szorított magához. - Hol van Dudlus? - harsogta. - Hol az én ennivaló unokaöcsém? Dudley végigcsámpázott a hallon. Szőke haját mintha szálanként a koponyájához ragasztották volna, az új csokornyakkendőnek csak a sarka látszott ki lecsüngő tokája alól. Marge néni gyomorszájon bokszolta Harryt a bőröndjével, úgyhogy a fiú másodpercekig csak hápogni tudott, majd fél kezével magához ölelte Dudleyt, és cuppanós csókot nyomott az arcára. Harry tisztában volt vele, hogy Dudley csak azért viseli el Marge néni ölelgetését, mert jól megfizetik érte. És lám, mikor kiszabadult a néni karjából, kövér mancsában már ott is lapult egy ropogós húszfontos bankó. - Petunia! Marge néni úgy robogott el Harry mellett, mintha a fiú a berendezés része volna. Megcsókolták egymást Petunia nénivel, pontosabban Marge néni nekinyomta súlyos állkapcsát Petunia néni kiálló pofacsontjának. Vernon bácsi belépett a házba, és joviálisan mosolyogva becsukta maga mögött az ajtót.

9 - Egy teát, Marge? - kérdezte. - Mit adhatunk Marcangnak? - Marcang majd iszik a csészealjamból - felelte Marge néni, majd az egész társaság bevonult a konyhába, ügyet sem vetve a bőrönddel álldogáló Harryre. Harry nem vette zokon a dolgot, sőt örült neki, hogy addig sem kell a néni közelében lennie. Szó nélkül elindult, hogy felvigye a koffert a vendégszobába, és cseppet sem szaporázta a lépteit. Mire visszaért, és belépett a konyhába, Marge néninek már felszolgálták a teát és a süteményt, s Marcang is zajosan lefetyelt a sarokban. Harry látta, hogy Petunia néni arca fájdalmasan megvonaglik a kínosan tiszta padlóra fröccsenő tea és nyálcseppek láttán. Nagynénje gyűlölte az állatokat. - Ki vigyáz a többi kutyádra, Marge? - érdeklődött Vernon bácsi. - Oh, hát Fubster ezredes - harsogta Marge néni. - Mióta nyugállományba vonult, még örül is, ha akad valami elfoglaltsága. De szegény öreg Marcangot nem hagyhattam otthon. Ő belebetegszik, ha nem lehet velem. Mikor Harry leült, Marcang morogni kezdett. Ez végre Harryre irányította Marge néni figyelmét. - Nocsak! - csattant fel. - Te még mindig itt vagy? - Igen - felelte Harry. - Csak ne helyeselj nekem ilyen flegmán! Elég nagy áldozat Vernontól és Petuniától, hogy eltartanak téged. Én biztos nem tűrnélek meg a házamban. Ha az én küszöbömre raktak volna le, rövid úton az árvaházban kötöttél volna ki! Harryből kis híján kibukott a válasz, hogy szívesebben lakna az árvaházban, mint Dursleyéknál, de aztán eszébe jutott a roxmortsi engedély. Inkább befogta hát a száját, és fanyar mosolyt erőltetett az arcára. - Ne vigyorogj nekem! - ripakodott rá Marge néni. - Látom már, még mindig ugyanolyan semmirekellő vagy, mint mikor utoljára láttalak. Azt hittem, az iskolában talán beléd vertek valami jó modort. - A néni nagyot kortyolt a teájából, megtörölte a bajuszát, majd folytatta: - Hova is küldtétek a kölyköt, Vernon? - A Szent Brútuszba - vágta rá Vernon bácsi. - Kimondottan az ilyen reménytelen esetekre specializálódott intézet. - Értem - bólintott Marge néni, majd ismét Harryhez fordult. - Aztán mondd csak, használják-e a nádpálcát abban a Szent Brútuszban? - Hát Vernon bácsi, aki a néni háta mögött ült, biccentett. - Igen - felelte Harry, majd merő szorgalomból hozzátette: - Rendszeresen. - Nagyon helyes - bólogatott Marge néni. - Én nem veszem be a divatos elméleteket arról, hogy nem szabad verni a gyerekeket. Aki megérdemli, az megérdemli, és százból kilencvenkilenc esetben egy kiadós nyakleves a megoldás. Téged gyakran náspángolnak el? - Persze - sietett a válasszal Harry. - Nap mint nap. Marge néni szeme összeszűkült. - Még mindig nem tetszik a modorod, kölyök. Ha ilyen nyugodtan tudsz beszélni a fenyítésekről, akkor nyilván nem ütnek elég nagyot. Petunia, szerintem írnod kellene nekik. Mondd meg nekik kerekperec, hogy beleegyezel a szigorú testi fenyítés alkalmazásába a nevelt fiad esetében. Vernon bácsi talán attól tartott, hogy Harry megfeledkezik a megállapodásukról, mert gyorsan témát váltott. - Hallgattad a reggeli híreket, Marge? Mit szólsz ahhoz a szökött fegyenchez? Marge néni kezdte egyre otthonosabban érezni magát Dursleyéknál. Harry már-már nosztalgiával gondolt a korábbi, vendégmentes életre a Privet Drive 4. szám alatt. Vernon bácsi és Petunia néni látni sem szerették Harryt, s a fiú bármikor örömmel visszavonult. Marge néni viszont ragaszkodott hozzá, hogy Harry mindig szem előtt legyen, mert így elharsoghatta újabb és újabb nevelési ötleteit. Imádta összehasonlítani Harryt Dudleyval, és az volt a kedvenc szórakozása, hogy drága ajándékokkal traktálta unokaöccsét, közben pedig kihívóan meredt Harryre. Nyilván ki akarta provokálni belőle a kérdést, hogy ő miért nem kap semmit. Emellett gyakran tett gonosz célzásokat Harry jellemhibáinak okára. - Vernon, ne magadat okold érte, hogy a fiú olyan, amilyen - mondta a harmadik napon, ebéd közben. - Ha egy alma belülről rohad, hiába fényesíted a héját. Harry igyekezett az evésre koncentrálni, de ennek hallatán remegni kezdett a keze, és arca kipirosodott a dühtől. Gondolj az engedélyre, hajtogatta magában. Gondolj Roxmortsra. Ne válaszolj. Ne pattanj fel

10 Marge néni felemelte borospoharát. - A tenyésztés szabályai itt is érvényesek - folytatta. - Vegyük például a kutyákat. A korcs szukának mindig korcs kölyke születik Ebben a pillanatban Marge néni kezében felrobbant a borospohár. Üvegszilánkok repültek szanaszét - a néni köpködött és pislogott, vörös képén patakokban csorgott a bor. - Marge! - sikkantott Petunia néni. - Marge, nem sebesültél meg? - Semmi baj - nyögdécselte a néni, és megtörölte arcát a szalvétával. - Biztos túl erősen szorítottam. Pár napja ugyanezt csináltam Fubster ezredesnél. Nyugodj meg, Petunia, az én kezemben van a hiba Petunia néni és Vernon bácsi mégis gyanakodva néztek unokaöccsükre. Harry úgy döntött, inkább lemond a pudingról, megköszönte az ebédet, és felállt az asztaltól. A hallba érve nekivetette hátát a falnak, és mélyet sóhajtott. Hosszú ideje volt már annak, hogy utoljára elvesztette az önuralmát, és felrobbantott valamit. Ez nem fordulhat elő még egyszer. Jól tudta, hogy nem csak a roxmortsi engedély forog kockán: ha így folytatja, a Mágiaügyi Minisztériummal is meggyűlik a baja. A mágustörvény tiltotta a kiskorú varázslók otthoni bűbájgyakorlását. Ráadásul Harrynek már volt egy esete: előző nyáron hivatalos figyelmeztetést kapott, hogy ha a minisztérium újabb varázslatot észlel a Privet Drive-on, akkor roxforti tanulmányai korai véget érnek. A hangokból ítélve Dursleyék felálltak az asztaltól, s Harry gyorsan feliszkolt az emeletre. A következő három napot Harry úgy vészelte át, hogy A seprűápolás kézikönyvére gondolt, valahányszor Marge néni kötözködni kezdett vele. A módszer jól bevált, bár alkalmazásakor elég furcsa arcot vághatott - Marge néni ugyanis annak a gyanújának adott hangot, hogy Harry gyengeelméjű. Azután végre-valahára elérkezett a néni látogatásának utolsó estéje. Petunia néni ünnepi vacsorát főzött, Vernon bácsi pedig kinyitott jó néhány palack bort. A levest és a lazacot is sikerült elfogyasztani anélkül, hogy említés esett volna Harry fogyatékosságairól. Már a citromhabos süteménynél tartottak, Vernon bácsi hosszú és unalmas beszámolóba kezdett munkahelyéről, a Grunnings fúrógyárról, Petunia néni pedig kávét főzött. Vernon bácsi elővett egy üveg brandyt. - Megkínálhatlak, Marge? Marge néni arca addigra lángvörösre gyúlt az elfogyasztott bormennyiségtől. - Épp csak egy cseppet kérek - kuncogott. - Annál azért egy picit többet még egy kicsit úgy, köszönöm. Dudley már a negyedik szelet süteményt habzsolta. Petunia néni kávét szürcsölgetett, kisujját gondosan eltartva a csészétől. Harry legszívesebben felosont volna a szobájába, de Vernon bácsi malacszemének egy dühős villanásával jelezte, hogy végig kell ülnie a búcsúvacsorát. - Ááh - sóhajtott Marge néni, majd elégedett cuppantással letette az üres brandyspoharat. - Jó kis vacsorát dobtál össze, Petunia. Nekem otthon a tizenkét kutya mellett legfeljebb arra jut időm, hogy kivegyek valamit a mélyhűtőből. A néni hangosan böfögött, és megpaskolta dudorodó hasát. - Bocsánat Szeretem az emberes fiúcskákat - folytatta Dudleyra kacsintva. - Ugyanolyan szép szál férfi lesz belőled, Dudlicsek, mint az apád. Igen, Vernon, kérek még egy kortyocska brandyt - No de az ott Fejével Harry felé bökött, akinek rögtön görcsbe rándult a gyomra. A seprűápolás kézikönyve, gondolta gyorsan. - arról a tökmagról lerí, hogy egy mihaszna kis féreg. A kutyáknál könnyű megszabadulni az ilyenektől. Tavaly megkértem Fubster ezredest, hogy fojtson vízbe egyet. Ványadt kis kölyök volt. Gyenge. Alultáplált. Harry igyekezett felidézni a kézikönyv tizenkettedik oldalát: Hátramenetben rángató seprű javítása korrekciós bűbájjal. - Már a múltkor is mondtam: minden az öröklött véren múlik. A rossz vér így is, úgy is kiütközik. Nem akarok semmi rosszat mondani a családodra, Petunia - Marge néni lapáttenyerével megpaskolta Petunia néni csontos kezét -, de a nővéred selejtgyerek volt. A legjobb családban is akadnak ilyenek. Aztán persze összeállt azzal a senkiházival, és íme az eredmény. Harry merőn bámulta a tányérját, és furcsán csengett a füle. Szorosan markold meg a seprűt a vesszőnyalábnál fogva, gondolta. A folytatás azonban nem jutott eszébe. Marge néni hangja olyan erőszakosan hatolt bele a fülébe, mintha egy fúró lett volna Vernon bácsi gyárából. - Ha már szóba került az a Potter - folytatta jó hangosan Marge néni, miközben nyakon ragadta a

11 brandysüveget, és újabb adagot loccsantott a poharába meg a terítőre. - Sose meséltétek még, hogy mi volt a foglalkozása. Vernon bácsi és Petunia néni megdermedtek. Még Dudley is felpillantott a süteményéről, és színeire nézett. - Nem nem dolgozott - motyogta Vernon bácsi, és gyors oldalpillantást vetett Harryre. - Munkanélküli volt. - Le mertem volna fogadni! - kapott a szón Marge néni. Egy hajtásra kiitta a brandyjét, majd megtörölte az állát a kardigánja ujjával. - Tudtam, hogy csak egy semmirekellő, lusta munkakerülő lehetett, aki - Nem volt az - vágott a szavába Harry. Az asztalnál néma csend lett. Harry egész testében remegett - még soha semmi nem dühítette fel ennyire. - MÉG EGY KIS BRANDYT! - harsogta a holtsápadt Vernon bácsi, és az üveg egész tartalmát beleöntötte Marge néni poharába. - Te meg, kölyök - mordult rá Harryre -, menj lefeküdni. Lódulj. - Nem, Vernon, nem - szólt közbe Marge néni csukladozva. Felemelte a kezét, és apró, véreres szemével Harryre meredt. - Folytasd csak, fiam. Büszke vagy a szüleidre, mi? Sikerült összehozniuk egy jó kis autóbalesetet, és hidegre tenni magukat - gondolom, részegen - Nem autóbalesetben haltak meg! - vágott vissza Harry. Azon kapta magát, hogy felállt a székéből. - Igenis karambol végzett velük, te hazug kis taknyos! - kiabálta dühtől tajtékozva Marge néni. - Téged meg itt hagytak koloncnak a becsületes, dolgos rokonaik nyakán! Te hálátlan, pimasz kis A néni hirtelen elhallgatott. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha a pulykaméregtől akadt volna el a szava, s mintha dühében fújná fel magát - de a püffedés egyre nagyobb mértéket öltött. Tányérnyi vörös arca tágulni kezdett, gombszemei kidülledtek, szája szélesre feszült. Pár másodperc múlva gyapjúkardigánjáról lepattantak a gombok, és szanaszét repültek a szobában - a néni úgy dagadt, mint egy óriási léggömb. Duzzadó hasáról leszakadt az öv, s ujjai már olyan vastagok voltak, mint egy-egy rúd szalámi - MARGE! - ordított fel kórusban Vernon bácsi és Petunia néni, mikor vendégük felpuffadt teste elkezdett felemelkedni a székből. Marge néni immár tökéletesen gömbölyű volt, mint egy irdatlan, malacszemű jelzőbója. Vaskos karját és lábát bénán széttárta, s furcsa, pukkanó hangok kíséretében lassan a mennyezet felé lebegett. Marcang berontott a szobába, és veszett ugatásba kezdett. - NEEEEEE! Vernon bácsi megragadta Marge néni egyik lábát. Megpróbálta visszahúzni nővérét a földre, de kis híján ő maga is felemelkedett. Marcang egy ugrással ott termett, és belemélyesztette fogait Vernon bácsi lábába. Harry kirohant az étkezőből, mielőtt bárki útját állhatta volna, és a lépcső alatti gardrób felé szaladt. Mikor odaért, a gardrób magától feltárult. Harry gyorsan a bejárati ajtóhoz húzta utazóládáját, majd felszaladt a lépcsőn a szobájába. Ott bemászott az ágy alá, felemelte a meglazult padlódeszkát, s kiemelte alóla a könyveit meg a születésnapi ajándékokat rejtő párnahuzatot. Azután gyorsan kikászálódott az ágy alól, felkapta Hedvig megürült kalitkáját, és már rohant is lefelé a lépcsőn a ládájához. Épp akkor ért le, mikor nagybátyja megjelent az étkező ajtajában. A bácsi lábszárán véres cafatokban csüngött a nadrág. - AZONNAL GYERE BE! - üvöltötte. - GYERE BE, ÉS CSINÁLD VISSZA A NŐVÉREM! Harry azonban nem tudott és nem is akart lecsillapodni. Egy rúgással felcsapta a láda fedelét, előkapta a varázspálcát, és Vernon bácsira szegezte. - Megérdemli - zihálta rekedten. - Megérdemli, amit kapott. Ne merj a közelembe jönni! Közben a másik kezével kitapogatta az ajtó zárját. - Elmegyek - jelentette ki. - Elegem van belőletek. Néhány másodperc múlva már a kihalt, sötét utcán baktatott, ládáját maga után vonszolva, hóna alatt Hedvig kalitkájával. Harmadik fejezet A Kóbor Grimbusz

12 Jópár saroknyi gyaloglás után Harry leroskadt egy alacsony kőfalra a Magnolia köznél. Még mindig fortyogott benne a düh, de a cipekedés elcsigázta, csak ült mozdulatlanul, és hallgatta szíve vad kalapálását. Miután már vagy tíz perce gubbasztott egyedül a sötét környéken, új érzés kerekedett felül benne: a rémületé. Akármilyen szempontból nézte is a saját helyzetét, az mindenképp kilátástalannak tűnt. Ott állt magányosan, hontalanul a sötét mugli világban, és fogalma sem volt, hova menjen. Ráadásul nemrég komoly varázslatot hajtott végre, így szinte biztosra vehette, hogy kiteszik a szűrét a Roxfortból. Súlyosan megsértette a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvényt - már az is csoda volt, hogy nem röpködtek rég a feje körül a Mágiaügyi Minisztérium postabaglyai. Harry borzongva nézett körül a Magnolia közben. Vajon milyen sors vár rá? Letartóztatják, vagy csak egyszerűen száműzik a varázslók világából? Ronra és Hermionéra gondolt, s ettől még jobban elszontyolodott. Tudta, hogy bármekkora bűnt követett is el, barátai a segítségére sietnének - de hát mindketten külföldön vannak, s ő Hedvig nélkül nem is értesíthette őket. Ha legalább lett volna nála mugli pénz. Az utazóláda alján, az erszényben lapult még pár varázslóarany, de a szüleitől örökölt vagyon többi részét a Gringotts Varázslóbank Londoni fiókjának egyik széfje őrizte. Odáig nem vonszolhatta el a ládáját. Hacsak Rápillantott varázspálcájára, amit még mindig a kezében szorongatott. Ha úgyis kicsapják az iskolából (szíve fájdalmasan kalapált a gondolatra), mit árthat még egy kis varázslat? Nála volt a láthatatlanná tévő köpeny, amit az édesapja hagyott rá - megteheti, hogy pillekönnyűvé varázsolja a ládát, hozzáköti a seprűhöz, aztán beburkolózik a köpönyegbe, és Londonba repül. Ott majd kiveszi a bankból a pénzét hogy aztán mindhalálig száműzöttként éljen. Szívszorítóan szomorú kilátások voltak ezek, de tudta, a kőfalon sem gubbaszthat a végtelenségig, hisz akkor előbb-utóbb a mugli rendőröknek kell számot adnia róla, mit keres ott éjnek évadján egy ládára való varázsigés könyvvel és egy boszorkányseprűvel. Kinyitotta a ládát, és kotorászni kezdett benne. A láthatatlanná tévő köpenyt kereste, de még mielőtt megtalálta volna, hirtelen felegyenesedett, és ismét körülnézett. Egy csiklandozó érzés a tarkóján azt súgta, hogy figyelik. Az utca azonban kihaltnak tűnt, s a nagy kockaházak is mind sötétbe burkolóztak. Harry újra a láda fölé hajolt, de szinte azonnal megint felegyenesedett. Görcsösen megmarkolta varázspálcáját. Nem hallott zajt, mégis úgy érezte, hogy a háta mögött, a garázs és a kerítés közötti szűk átjáróban ólálkodik valami - vagy valaki. Hunyorogva fürkészte a koromsötét rést, hátha lát valami mozgást, amiből kiderül, hogy csupán egy macska kószál ott, vagy valami más. - Lumos - mormolta Harry, mire apró láng gyulladt ki pálcája hegyén, mely egy pillanatra elvakította. Mikor a magasba emelte a pislákoló kis fáklyát, egyszerre megcsillant a kettes számot viselő épület kavicsos vakolata, s a garázskapu is felfénylett - a kettő között pedig kirajzolódtak egy nagy, világító szemű lény testének sötét körvonalai. Harry ösztönösen hátrálni kezdett, de megbotlott saját ládájában, és elvesztette az egyensúlyát. Karját felkapva igyekezett tompítani az esést, a varázspálca kirepült a kezéből, s ő a járdaszegély tövében landolt. A következő pillanatban fülsiketítő robaj hallatszott, és vakító fényár öntötte el az úttestet Harry a szeme elé kapta a kezét, és rémült kiáltással visszagördült a járdára. Ezt igen helyesen tette, ugyanis egy szempillantással később két óriási kerék fékezett le azon a helyen, ahol az előbb még ő feküdt. A kerekekkel együtt két fényszóró is érkezett, s mindezek egy kétemeletes, élénkpiros buszhoz tartoztak. A semmiből előbukkant jármű szélvédőjén arany betűkkel ez állt: Kóbor Grimbusz. Harry első gondolata az volt, hogy beverte a fejét, és most hallucinál. A látomás azonban folytatódott: a buszról leszökkent egy piros egyenruhás kalauz, és beleharsogta az éjszakába: - Üdvözöljük a Kóbor Grimbuszon, az útfélen rekedt boszorkányok és varázslók segélyjáratán: Csak nyújtsa ki pálcás kezét, szálljon fel, és mi elvisszük, ahova csak óhajtja. Stan Shunpike vagyok, a ma esti járaton én leszek az ön A kalauz hirtelen elhallgatott. Most vette csak észre a járdán fekvő fiút. Harry összeszedte magát, gyorsan megkereste varázspálcáját, és feltápászkodott. Most, hogy szemtől szemben állt Stan Shunpike-kal, megállapította, hogy az nem sokkal idősebb nála: tizennyolc, legfeljebb tizenkilenc éves lehetett, nagy, elálló fülei voltak, és szeplőből is bőven kijutott neki. - Mér' feküdté' a földön? - kérdezte a kalauz, félretéve hivatalos modorát. - Elestem - felelte Harry.

13 - Minek esté' el? - vigyorgott Stan. - Nem direkt csináltam - morogta bosszúsan Harry. Farmernadrágja elszakadt a térdénél, s keze, amivel az esést tompította, véresre horzsolódott. A kérdés azonban eszébe juttatta, hogyan került a földre, gyorsan megfordult, és újból szemügyre vette a garázs és a kerítés közti utcácskát. A Kóbor Grimbusz lámpáinak fényében tisztán látszott, hogy az épületköz üres. - Mit nézel? - érdeklődött Stan. - Volt ott egy nagy fekete valami - felelte tétován Harry. - Olyan kutyaforma volt de nagyobb Újból Stan felé fordult, aki tátott szájjal meredt rá. Látta, hogy a kalauz pillantása a homlokán húzódó sebhely felé vándorol, s ettől kellemetlen érzés fogta el. - Mi az a fejeden? - kérdezte hirtelen Stan. - Semmi - vágta rá Harry, és gyorsan a homlokába simította a haját. Ha már a Mágiaügyi Minisztérium körözést adott ki ellene, legalább nem akarta megkönnyíteni a nyomozóik dolgát. - Hogy hívnak? - kíváncsiskodott Stan. - Neville Longbottomnak. - Harry kimondta a legelső nevet, ami eszébe jutott, majd gyorsan témát váltott: - Szóval ez a busz Jól értettem, hogy akárhova elvisz engem? - Ja - bólintott nagy büszkén Stan. - Bármilyen szárazföldi célállomásra. Víz alatti szállítást nem vállalunk Na várj csak - folytatta gyanakvó pillantással. - Leintettél minket, nem? Kinyújtottad a pálcás kezedet, igaz? - Igen - sietett a válasszal Harry. - Mondd csak, mennyiért visztek el Londonba? - A szimpla fuvar tizenegy sarló, de tizennégyér' forró csokit is kapsz, tizenötér' meg jár egy üveg meleg víz és egy fogkefe választható színben. Harry előkotorta a ládából az erszényét, néhány ezüstérmét nyomott Stan markába, majd a kalauz segítségével felcipelte a ládát és Hedvig kalitkáját a busz lépcsőjén. A járműben nem voltak ülések, helyettük fél tucat réz ágykeret állt az elfüggönyözött ablakok mentén. Minden ágy mellett egy-egy gyertya égett, fényük megvilágította a faburkolatú falakat. Az egyik hátsó ágyban pöttöm, hálósipkás varázsló feküdt. - Köszönöm, nem kérek, most épp csigát gyűjtök - motyogta álmában a kis mágus, és a másik oldalára fordult. - Ez lesz a helyed - suttogta Stan, és betolta Harry ládáját a vezetőülés mögötti ágy alá. A sofőr maga egy karosszékben terpeszkedett a volánnál. - D a sofőrünk, Ernie Prang. Ern, bemutatom Neville Longbottomot. A vastag szemüvege mögött aggasztóan vaksinak tűnő, hajlott korú varázsló odabiccentett Harrynek. A fiú ösztönösen a homlokába fésülte fürtjeit, és leült az ágya szélére. - Lépj a gázra, Ern - szólt Stan, és helyet foglalt a sofőrülés melletti karosszékben. Ismét hatalmas dörrenés rázta meg a buszt, s Harry a következő pillanatban már a matracon feküdt. A hirtelen gyorsulás ledöntötte a lábáról. Mikor felült, és kinézett a Kóbor Grimbusz ablakán, egy ismeretlen utca képe tárult a szeme elé. Stan önelégült vigyorral nyugtázta utasának látható döbbenetét. - Épp itt jártunk, amikor leintettél minket - magyarázta. - Hol is vagyunk, Ern? Valahol Walesben, nem? - Ühüm. - A muglik nem hallják meg a buszt? - kérdezte Harry. - A muglik! - legyintett megvetően Stan. - Azok nem hallanak a fülüktő'. Igaz, Ern? És nem látnak a szemüktő'. Semmit se vesznek azok észre. - Menj, ébreszd fel Madam Marshot, Stan - szólt Ern. - Mindjárt megérkezünk Abergavennybe. A kalauz felállt, eloldalazott Harry ágya mellett, és felment egy keskeny falépcsőn. Harry továbbra is az ablaknak nyomta az orrát, s amit látott, cseppet sem nyugtatta meg. Ernie kimondottan ügyetlen sofőrnek tűnt. A Kóbor Grimbusz újra meg újra felszaladt a járdára, s csak azért nem ment neki semminek, mert a lámpaoszlopok, levelesládák és kukák sorban félreugrottak az útjából. Stan időközben újra megjelent a lépcsőn, nyomában egy utazóköpenybe burkolózó, zöldes arcszínű boszorkánnyal. Ern beletaposott a fékbe, mire az összes ágy fél métert előrecsúszott. - Viszon'látásra, Madam Marsh! - hadarta vidáman Stan. A boszorkány a szájára szorított egy zsebkendőt, és tántorogva leszállt a buszról. Stan utána hajította a poggyászát, és becsapta az ajtót. Ezután újabb kipufogórobaj következett, és máris egy keskeny vidéki országúton robogtak, a szeszélyesen kanyargó kocsi útjából fürgén félreugró fák között.