Tisztelt Képviselő-testület!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Képviselő-testület!"

Átírás

1 . napirendi pont E 49 Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: Nyílvános - Zárt Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i ülésére Tárgy: Döntés a Kispatak Óvoda 2013/2014. nevelési évre való beiratkozás rendjéről és idejéről Tisztelt Képviselő-testület! A Nemzeti Köznevelési törvény (2011. évi CXC tv.) és annak már megjelent módosításáról szóló (2012. évi CXXIV. tv.) valamint a nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet, változásokat hozott mind az óvodákat, mint pedig a szülőket, gyermekeket illetően. A gyermekekre, szülőkre vonatkozó szabályok a korábbiakhoz képest finomultak, jobban figyelembe veszik a gyermekek és a szülők igényeit. Az óvodába járás szabályai NKt. 8. (2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. (A kötelező óvodába járás szeptember 01-től hatályos, tehát azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2011-ben születtek és augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket.) Lehetséges felmentést kapni a 3. éves kortól történő óvodába járás alól. A felmentést a szülő kezdeményezheti és a jegyző adhatja meg az óvodavezető és a védőnő egyetértésével. NKt. 8. A jegyző az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. A tankötelezettség NKt. 45. (2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik.

2 (4) A tankötelezettség kezdetéről a) az óvoda vezetője, b) ha a gyermek nem járt óvodába az iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői bizottság, c) az óvoda, az iskola vezetője vagy a szülő kezdeményezésére az iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői bizottság dönt. A 20/2012 (VIII.31 EMMI) rendelet egyértelművé teszi a tankötelezettség megkezdésének feltételeit 21. (1) A tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének jellemzőit az Óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló kormányrendelet határozza meg. (2) Az óvoda a tanköteles életkorba lépéskor a gyermek fejlettségével kapcsolatban a) amennyiben a gyermek elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, ezt igazolja,b) dönt a hatodik életévét augusztus 31-ig betöltő gyermek óvodai nevelésben való további részvételéről, c) szakértői bizottsági vizsgálatot kezdeményez a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása céljából, ha ca) a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettsége egyértelműen nem dönthető el a gyermek fejlődésének nyomon követéséről szóló óvodai dokumentumok alapján cb) a gyermek nem járt óvodába, cc) a szülő nem ért egyet az a) pont szerint kiállított óvodai igazolással vagy a b) pont szerinti döntéssel, vagy d) szakértői bizottsági vizsgálatot kezdeményez a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása céljából annak eldöntésére, hogy az augusztus 31-ig a hetedik életévét betöltött gyermek részesülhet-e további óvodai nevelésben. A gyermek, tanuló mulasztásával kapcsolatos szabályok 51. (1) A beteg gyermek, tanuló az orvos által meghatározott időszakban nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt. Ha a pedagógus megítélése szerint a gyermek, a tanuló beteg, gondoskodik a többi gyermektől, tanulótól való elkülönítéséről, és kiskorú gyermek, tanuló esetén a lehető legrövidebb időn belül értesíti a gyermek, a tanuló szüleit. Azt, hogy a gyermek, a tanuló ismét egészséges és látogathatja a nevelésioktatási intézményt, részt vehet a foglalkozásokon, orvosnak kell igazolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos időtartamát is. (2) Ha a gyermek az óvodai foglalkozásról, a tanuló a tanítási óráról, a kollégiumi foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell. A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha a) a szülő előzetesen bejelentette az óvónőnek, hogy gyermekét nem viszi el az óvodába,b) a tanuló kiskorú tanuló esetén a szülő írásbeli kérelmére a házirendben meghatározottak szerint engedélyt kapott a távolmaradásra,c) a gyermek, a tanuló beteg volt, és azt a házirendben meghatározottak szerint igazolja,d) a gyermek, a tanuló hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni. 52. (1) Ha a gyermek szülője óvodáztatási támogatásra jogosult, a) a gyermeknek egy óvodai nyitvatartási napon legalább hat órát az óvodában kell tartózkodnia,

3 b) az óvoda vezetője az első igazolatlan nap után írásban tájékoztatja a szülőt a mulasztás következményeiről. A legfontosabb változás, hogy az óvodai ellátás kötelezővé válik. Amíg a korábbi törvény csak lehetőségként tartalmazta, hogy a harmadik életévüket betöltött gyermekek óvodába járjanak, addig az új törvény előírja, hogy a gyermek, abban az évben, amelynek augusztus 31-éig a harmadik évet betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vegyen részt. Mindezt felmenő rendszerben, folyamatosan vezetik be. Első ízben a 2014/2015-ös tanév kezdetére kell az Önkormányzatoknak biztosítani a létszámnak megfelelő óvodai helyeket. Legkésőbb a gyermek ötödik életévének betöltéséig a szülő kérelmére a jegyző egyházi és magánintézményben a fenntartó adhat felmentést az óvodai nevelésben való részvétel alól. Az engedélyhez meg kell szerezni az óvodavezető valamint a védőnő egyetértését is. Fentiek miatt, a korábbinál nagyobb jelentősége lesz annak, hogy egy magánóvoda rendelkezik-e óvodai akkreditációval vagy csak családi napköziként üzemel. Utóbbi intézménybe járó gyerekeknek az iskola megkezdését megelőzően egy évig akkreditált óvodába kell járniuk. Arról, hogy egy intézmény akkreditált óvoda-e, a szülők megyei önkormányzat oktatási osztályától tudnak információt kapni. Illetve a Közoktatási Információs Iroda Tanügyigazgatási szakportálján Egyházi óvodák esetében újdonság, hogy az intézmény a felvételi eljárás keretében vizsgálhatja a gyermek elkötelezettségét az adott vallás iránt. Fontos változás, hogy míg korábban a szülő és az óvoda döntött az iskolai tankötelezettség megkezdéséről, az új jogszabály szerint ez az óvodavezető dolga lesz. Az a gyermek, akinél a szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában maradhat, s ezt követően válik majd tankötelessé. Ezt a szakvéleményt az óvoda vezetője és a szülő is kezdeményezheti. A 2013/2014-es nevelési évre vonatkozóan a beiratkozásra Óvodavezető Asszony javaslatát figyelembe véve május 6 9 közötti napokon 8,00 órától 16,00 óráig kerülne sor. A fentebb már említett rendelet alapján a fenntartó az óvoda beiratkozás idejéről, az erről való döntés és jogorvoslat benyújtásának határidejéről közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a helyben szokásos módon, a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább 30 nappal. A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban. A köznevelési törvény 97. (18) bekezdését, amely előírja, hogy a csoportlétszámot először a 2013/14-es tanévben kell alkalmazni felmenő rendszerben: (18) 202 A 4. melléklet szerinti osztály -, csoportlétszámokat és a 47. (7) bekezdésében foglaltakat első alkalommal a 2013/2014. tanévtől felmenő rendszerben kell alkalmazni. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a már meglévő csoportlétszámot ezen rendelkezés nem vagy csak részben érinthetik, tehát a testületnek a soron következő ülésen dönteni

4 kell majd a csoportlétszámok meghatározásáról figyelembe véve a várható beruházást is. Ezt követően kerülhet sor az Alapító Okiratban a maximális létszám meghatározására is. Az óvodai jelentkezéskor be kell mutatni a szülő, illetve a gyermek személyazonosságát és lakcímét igazoló okmányt, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, oltási kiskönyvét, TAJ kártyáját. (Nem magyar állampolgárságú gyermek esetén az itt tartózkodást engedélyező okmányt is.) Javaslat a beiratkozás rendjére: Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Jelentkezni a meghirdetett időpontban lehet a 3. életévüket augusztus 31-ig betöltött gyermekek szüleinek. A szülőknek a jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteniük. A szülő a Jelentkezési lap kitöltésével jelzi szándékát a gyermek óvodai beiratkozásával kapcsolatban. Az óvodai felvétel általános szabályai mellett a felvétel kötelező az alábbi esetekben: A gyermek az év folyamán betölti/betöltötte az 5. életévét, és az óvoda felvételi körzetében lakik. A gyermek sajátos nevelési igényű, a szakértői bizottság kijelölte az adott óvodát. A gyermek felvételét a gyámhatóság kezdeményezte. A gyermek halmozottan hátrányos helyzetű. A gyermeknek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége. A gyermek hátrányos helyzetű (védelembe vett, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult). A gyermeket a szülő egyedülállóként neveli. A napközbeni ellátásra különösen jogosult, ha gyermek a 3. életévét betöltötte, és az óvoda felvételi körzetében lakik. A gyermeket időskorú neveli. A gyermekkel együtt a családban három vagy több gyermeket nevel. Az a gyermek, aki 2012/2013-es nevelési évben már bölcsődei elhelyezésben részesülő gyermek, aki december 31-éig betöltötte 3. életévét. A gyermek idősebb testvére már előzőleg felvételt nyert az óvodába. A szülők kérésének figyelembe vételével, aki a 3. életévét nem töltötte be, csak abban az esetben vehető fel szeptember 1-től, ha a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti és minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. Aki nem az óvoda felvételi körzetében lakik, csak a körzetes jelentkezők felvétele után fennmaradó férőhelyre vehető fel. Az óvodai jelentkezés minden esetben a körzetes, kötelező felvételt biztosító intézménybe történik. Kivéve egészségügyi indokok miatt pl. asztma. A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az

5 óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. Az elutasított óvodai felvétellel kapcsolatos határozatok közlésétől számított tizenöt napon belül a szülő eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél, a fellebbezés elbírálására a jegyző jogosult. A korábbi anomáliák elkerülése érdekében a fenntartó felkérheti az Óvodavezető Asszonyt a felvételi bizottság szervezésére. A fentiek alapján állítottam össze a határozati javaslatot, kérem a tisztelt Képviselőtestületet az előterjesztés megtárgyalására. Nagykovácsi, március 21. Tóthné Pataki Csilla jegyző Határozati javaslat Tárgy: Döntés a Kispatak Óvoda 2013/2014 nevelési évre való beiratkozás rendjéről. Nagykovácsi nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint fenntartó a nemzeti Köznevelésről szóló évi 49. (1) bekezdése, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. -sa alapján az alábbiak szerint határozza meg az óvodai beiratkozás időpontját: A Kispatak Óvodában a 2013/2014-es nevelési évben a beiratkozás időpontja május Felhívja az Intézményvezető figyelmét, hogy a beiratkozás során nemzeti köznevelésről szóló törvény rendelkezéseit és a fenntartó iránymutatásait minden esetben vegye figyelembe, különös tekintettel az alábbiakra: Férőhelyek betöltésének sorrendje: 1. A gyermek az év folyamán betölti/betöltötte az 5. életévét, és az óvoda felvételi körzetében lakik. 2. A 3. életévét betöltött halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, illetve ha a gyámhatóság kezdeményezte a felvételt. 3. A 3. életévét betöltött gyermek halmozottan hátrányos helyzetű. 4. A gyermeket a szülő egyedülállóként neveli. A napközbeni ellátásra különösen jogosult, ha gyermek a 3. életévét betöltötte, és az óvoda felvételi körzetében lakik. 5. A gyermeket időskorú neveli. 6. A gyermekkel együtt a családban három vagy több gyermeket nevel. A fenntartó nem engedélyezi a törvényben meghatározott és jelenleg hatályos átlag csoportlétszámtól való lefelé történő eltérést, azonban hozzájárul a maximális létszám túllépéséhez, a törvényben meghatározott mértékben.

6 Az óvodai jelentkezéskor az Intézményvezető felé be kell mutatni a szülő, illetve a gyermek személyazonosságát és lakcímét igazoló okmányt, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, oltási kiskönyvét, TAJ kártyáját, melyben szereplő adatok a beiratkozási lapra rögzítésre kerülnek. (Nem magyar állampolgárságú gyermek esetén az itt tartózkodást engedélyező okmányt is.) Felkéri a jegyzőt és az Intézményvezetőt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: a közzétételre: április 5. A végrehajtásra május 15. Felelős: jegyző, Intézményvezető

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. Tárgy: Döntés a Kispatak Óvoda 2014/2015. nevelési évre való beiratkozás rendjéről és idejéről

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. Tárgy: Döntés a Kispatak Óvoda 2014/2015. nevelési évre való beiratkozás rendjéről és idejéről ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám:E-35 /2014 Tárgy: Döntés a Kispatak Óvoda 2014/2015. nevelési évre való beiratkozás rendjéről és idejéről Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester Előadó neve: Papp

Részletesebben

Óvodások leszünk 2014/2015!

Óvodások leszünk 2014/2015! Óvodások leszünk 2014/2015! - Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes vagy választott - önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet - A jelenleg bölcsődében

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére Hu/2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának 2016. február 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évre az óvodába történő jelentkezés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/569/2017 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017. november 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az óvodai beiratkozás

Részletesebben

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár

Részletesebben

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma: Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 5234/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges döntések meghozatalára Tisztelt

Részletesebben

A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig.

A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig. HIRDETMÉNY Az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban Nkt.) 8. (l) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig

Részletesebben

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi

Részletesebben

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról Óvodakötelezettség, óvodai nevelésre való jogosultság 22/2015. (IV. 21.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.)

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-92/2016. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS tankerületi. tankerületi

BEISKOLÁZÁS tankerületi. tankerületi ISKOLAKEZDÉS SZÜLETÉSI STÁTUSZ LEHETŐSÉGEK LEHETSÉGES DÖNTÉSI JOG EGYÉB IDŐ IDŐPONTJAI tankerületi kormányhivatal engedélyezi SZB. véleménye alapján nem tanköteles iskolakezdés 2016. szeptember 2010.09.01.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 38/2016. Tárgy: A Kispatak Óvoda 2016/2017. nevelési év beiratkozási rendje és az indítható csoportok számának meghatározása, 2016. évi nyári nyitvatartási rendje, SZMSZ

Részletesebben

TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre

TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 5. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február

Részletesebben

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek) Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési

Részletesebben

( Egységes szerkezetben a 7/2016.(IV.1.) számú rendelettel) Általános rendelkezések

( Egységes szerkezetben a 7/2016.(IV.1.) számú rendelettel) Általános rendelkezések 1 Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉS A 3 ÉVES KORTÓL KÖTELEZŐ ÓVODAI NEVELÉSRE (TÁMOP 3.1.1 II. SZAKASZ)

FELKÉSZÜLÉS A 3 ÉVES KORTÓL KÖTELEZŐ ÓVODAI NEVELÉSRE (TÁMOP 3.1.1 II. SZAKASZ) FELKÉSZÜLÉS A 3 ÉVES KORTÓL KÖTELEZŐ ÓVODAI NEVELÉSRE (TÁMOP 3.1.1 II. SZAKASZ) A szabályozás előzményei A Magyar Kormány Nemzeti Reform Programja (EU- Oktatás és képzés, 2020) kisgyermekkori nevelésben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 24-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 48/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. április 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

TÁMOGATÓFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) ; Fax: (54)

TÁMOGATÓFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) ; Fax: (54) 1 TÁMOGATÓFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1497-2/2016. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 12-én tartandó ülésére

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 12-én tartandó ülésére Szajol Község Polgármesterétől 5081. Szajol, Rózsák tere 1. ELŐTERJESZTÉS Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 12-én tartandó ülésére a Szajoli Tiszavirág Óvodába, a 2015/2016.

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

ÉRDI TANKERÜLET FELHÍVÁS. a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására

ÉRDI TANKERÜLET FELHÍVÁS. a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására FELHÍVÁS a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2017/2018-as nevelési évben indítható

Részletesebben

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható

Részletesebben

2018. április 12. (csütörtök) óra és április 13. (péntek) óra. közötti időszakot határoztam meg.

2018. április 12. (csütörtök) óra és április 13. (péntek) óra. közötti időszakot határoztam meg. Ügyiratszám: SO-04B/OKT/000087-4/2018. Tárgy: A 2018/2019. tanév első évfolyamára történő általános iskolai beiratkozás időpontjának meghatározása. A Kaposvári Járás illetékességi területén valamennyi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL NÉMETHNÉ FÜLÖP TERÉZIA, A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK FŐOSZTÁLYVEZETŐJE 1 A KÖZNEVELÉS FELADATAI 74. (1) Az állam gondoskodik

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 1 Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai

Részletesebben

A felvétel és az átvétel közös szabályai

A felvétel és az átvétel közös szabályai Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 11/2010. (III. 22.) rendelete az az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés módjáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Felkészülés a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelésre

Felkészülés a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelésre Felkészülés a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelésre A szabályozás előzményei A Magyar Kormány Nemzeti Reform Programja (EU- Oktatás és képzés, 2020) kisgyermekkori nevelésben való részvétel szabályozása

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A ÉVI ÓVODAI FELVÉTEL ELJÁRÁSRENDJÉRŐL. Tisztelt Szülők!

TÁJÉKOZTATÓ A ÉVI ÓVODAI FELVÉTEL ELJÁRÁSRENDJÉRŐL. Tisztelt Szülők! TÁJÉKOZTATÓ A 2018. ÉVI ÓVODAI FELVÉTEL ELJÁRÁSRENDJÉRŐL Tisztelt Szülők! Az óvodai felvétel eljárásával kapcsolatosan tájékoztatom Önöket arról, hogy Pilisvörösvár Város Önkormányzata a törvényi előírásoknak

Részletesebben

HÁZIREND. Intézmény neve: CSODABOGÁR Óvoda Bölcsőde. OM azonosító:200531 TARTALOMJEGYZÉK

HÁZIREND. Intézmény neve: CSODABOGÁR Óvoda Bölcsőde. OM azonosító:200531 TARTALOMJEGYZÉK HÁZIREND Intézmény neve: CSODABOGÁR Óvoda Bölcsőde OM azonosító:200531 TARTALOMJEGYZÉK A Házirend jogszabályi háttere - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény - 20/2012. (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Döntés a Bucsa Község Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosításáról Előadó: Kláricz János elnök

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Döntés a Bucsa Község Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosításáról Előadó: Kláricz János elnök Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 443-3/2015. iktatószám 3. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa és

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018 2017/2018 OM: 035770 2017. A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: A felvételi lehetőségről

Részletesebben

Óvodai beíratás. 2013 évben betölti az 5. életévét és még nem járt óvodába

Óvodai beíratás. 2013 évben betölti az 5. életévét és még nem járt óvodába Óvodai beíratás Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy az óvodai beíratás a zilizi Napközi Otthonos Óvodába a 2013/2014. évi nevelési évre 2013. április 23.- tól május 17.-ig naponta 00 00 8-11 óra között

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Előterjesztő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. február 15-i ülésére Iktatószám: 37/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i rendes ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i rendes ülésére 766-1/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-i rendes ülésére Tárgy: Óvoda és bölcsődei beiratkozási időpontjának meghatározása Előterjesztő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. február 16-i ülésére Iktatószám: 25/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei

Részletesebben

3. számú melléklet Felvételi szabályzat

3. számú melléklet Felvételi szabályzat 3. számú melléklet Felvételi szabályzat 1. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE 1.1. A Lenvirág Bölcsőde Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek 20 hetestől

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés

TÁJÉKOZTATÓ a évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2016. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az Önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet

Részletesebben

HIRDETMÉNY. az óvodai beiratkozásról

HIRDETMÉNY. az óvodai beiratkozásról HIRDETMÉNY az óvodai beiratkozásról Az óvodába járási kötelezettség: - A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy

Részletesebben

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Az óvoda Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Magyarországon.. a közoktatásnak három szintje van: - Az (I) iskola előtti nevelés az óvodában folyik. Az óvodai ellátás a gyermek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 24-i ülésére Iktatószám: 51/2016. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. Fejezet 10. A

Részletesebben

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja 1 Tájékoztató a mini bölcsődei ellátás igénybevételének módjáról A mini bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás részeként,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. március 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. március 19-i ülésére Iktatószám: 49/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. március 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei

Részletesebben

OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A

OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A 2018/2019. Közzétételi lista A dokumentum jellege: nyilvános Megtekinthető: https://aprotalpak.net ; iroda Apró Talpak Óvoda OM: 203326 1048 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Napfény Óvodában és a Hétszínvirág

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. március 29-i ülésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz

ELŐTERJESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz NYíREGYHÁZA M EGYEl JOGÚ VÁROS 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 S24-S8Si FAX: +36 42 524-586 Ügyi ratszám :Szoc-6946-1/2014.05 Ügyintéző: Kertész Sné ELŐTERJESZTÉS - a Köznevelési,

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP a.../ tanév első évfolyamára jelentkező tanköteles gyermek számára GYERMEKRE VONATKOZÓ ALAPADATOK

JELENTKEZÉSI LAP a.../ tanév első évfolyamára jelentkező tanköteles gyermek számára GYERMEKRE VONATKOZÓ ALAPADATOK A gyermek neve: Születési helye, ideje: Állampolgársága: Anyja neve: Lakcím: JELENTKEZÉSI LAP a.../ tanév első évfolyamára jelentkező tanköteles gyermek számára Oktatási azonosító száma: GYERMEKRE VONATKOZÓ

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján)

FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján) FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján) 1.A közoktatási Intézmény adatai A közoktatási intézmény székhelyének megnevezése és címe Ferencvárosi

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 18-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 18-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 18-i ülésére 5. Tárgy: Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda

Részletesebben

J A V A S L A T 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére

J A V A S L A T 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére J A V A S L A T 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére Ózd, 2017. június 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 131/2016. (XII. 15.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy: Javaslat személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA Magántanulói jogviszony létesítésének és tanulói jogviszony szüneteltetésének szabályzata 2017. 1. Jogszabályi háttér A nemzeti

Részletesebben

Az ellátás célja. Az óvodai felvétel. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás.

Az ellátás célja. Az óvodai felvétel. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás. TÁJÉKOZTATÓ AZ ÓVODAI KÖZNEVELÉSRŐL A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás. Az ellátás célja Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség

Részletesebben

Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről

Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről 1. előterjesztés száma: 251 /2016 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT

FELVÉTELI SZABÁLYZAT SÜNIVÁR BÖLCSŐDE TAKSONY, FŐ U.83. Telefon/Fax:06-24/478-055 E-mail: bolcsode@taksony.hu FELVÉTELI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Taksony Nagyközség Önkormányzat Fenntartó Készítette: Mojzes Zsuzsanna bölcsődevezető

Részletesebben

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. OM:035472 Igazgató: Aranyiné Farkas Magdolna Magántanulói szabályzat 1.) Jogszabályi

Részletesebben

Eljárás rend az általános iskolák 2019/2020. tanév

Eljárás rend az általános iskolák 2019/2020. tanév Eljárás rend az általános iskolák 2019/2020. tanév első évfolyamaira történő beiratkozásra vonatkozóan Az általános iskolai beiratkozás ideje: 2019. április 11. (csütörtök 8.00-19.00) 2019. április 12.

Részletesebben

KÖZLEMÉNY AZ ÓVODAI BEIRATKOZÁSRÓL. A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet alapján

KÖZLEMÉNY AZ ÓVODAI BEIRATKOZÁSRÓL. A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet alapján KÖZLEMÉNY AZ ÓVODAI BEIRATKOZÁSRÓL A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet alapján Az óvodai beiratkozás időpontja: 2016. május 02-06 A nevelési év szeptember 1.-től augusztus 31.-ig tart, mely két részből

Részletesebben

Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános iskolai beiratkozás. Tisztelt Igazgató Asszony! / Tisztelt Igazgató Úr!

Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános iskolai beiratkozás. Tisztelt Igazgató Asszony! / Tisztelt Igazgató Úr! VALAMENNYI TANKERÜLETI ÁLTALÁNOS ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK Iktatószám: 180-2 /2014/KLIK/065 Ügyintéző: Schinogl Ferenc Melléklet: 3 Hivatkozás: - DUNAÚJVÁROSI TANKERÜLET Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK AZ ISKOLAVÁLASZTÁS TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK AZ ISKOLAVÁLASZTÁS TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA ÁLTALÁNOS ISKOLÁK AZ ISKOLAVÁLASZTÁS TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA Magyarország az Alkotmány X. cikkének (1) bekezdése alapján biztosítja (...) a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében a tanulás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés.

TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés. Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet

Részletesebben

ÓVODÁS LESZEK! Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei részére Budakalász, április óra Kós Károly Művelődési ház- Díszterem

ÓVODÁS LESZEK! Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei részére Budakalász, április óra Kós Károly Művelődési ház- Díszterem ÓVODÁS LESZEK! Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei részére Budakalász, 2016. április 07. 18 óra Kós Károly Művelődési ház- Díszterem A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)

Részletesebben

Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista

Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista :Kossuth u. 26. 8229 : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu Közzétételi lista 2014-2015 229/2012 (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról értelmében az

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola. Az első évfolyamra jelentkezők sorsolással történő felvételi szabályzata

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola. Az első évfolyamra jelentkezők sorsolással történő felvételi szabályzata Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az első évfolyamra jelentkezők sorsolással történő felvételi szabályzata Tartalom 1. Törvényi hivatkozások... 2 2. A nem körzetünkbe lakó tanulók a következőképpen juthatnak

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre:

Részletesebben

KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA I. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE:

KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA I. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE: KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA Kerekegyháza Város Önkormányzata a három éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátását a Kerekegyerdő Bölcsődében ( 6041 Kerekegyháza, Erdő u. 31/a) biztosítja.

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzati fenntartású óvodáinak, óvodai feladatot ellátó intézményeinek működési rendje. I. Az óvodák működési rendje

Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzati fenntartású óvodáinak, óvodai feladatot ellátó intézményeinek működési rendje. I. Az óvodák működési rendje Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzati fenntartású óvodáinak, óvodai feladatot ellátó intézményeinek működési rendje I. Az óvodák működési rendje Az önkormányzati óvodák nyitvatartási ideje munkanapokon:

Részletesebben

Szervezeti, személyzeti adatok

Szervezeti, személyzeti adatok NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-i ülésére Előterjesztés 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. október 14-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola maximális osztály létszámának túllépése Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Öttevény Község Polgármesterétől Öttevény, Fő u. 100. 5. napirend Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Az Öttevényi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2018. május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 29-33 /2018. (V.29.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: A 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának

Részletesebben

NEVELÉSI ÉV

NEVELÉSI ÉV Tarkarét ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013-2014. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI Belépés az iskolába (jogviszony létesítése) A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola városi beiskolázású. A fenntartó határozza meg a beiskolázás mértékét.

Részletesebben

BÖLCSÖDEI ÉS ÓVODAI ELLÁTÁS

BÖLCSÖDEI ÉS ÓVODAI ELLÁTÁS BÖLCSÖDEI ÉS ÓVODAI ELLÁTÁS Jegyzet I. A bölcsödei ellátás A bölcsőde olyan szolgáltató intézmény, amely alaptevékenysége keretében napközbeni ellátást nyújt a gyermekek számára. A legfontosabb feladata,

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat

Részletesebben

AKTUÁLIS FELADATAINK. Vezetői, pedagógusi feladatok A 2014-2015-ös nevelési év tükrében

AKTUÁLIS FELADATAINK. Vezetői, pedagógusi feladatok A 2014-2015-ös nevelési év tükrében AKTUÁLIS FELADATAINK Vezetői, pedagógusi feladatok A 2014-2015-ös nevelési év tükrében "Csináljon bármit, ami nyitogatja szemét és eszét, szaporítja tapasztalatait. Ő azt hiszi, csak játszik. De mi már

Részletesebben

20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/570-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/570-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére 20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/570-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 25-i nyilvános ülésére Tárgy: Kötelező felvételt biztosító általános iskolai körzethatárok véleményezése Előterjesztő:

Részletesebben

2017/2018. nevelési évre vonatkozó beíratási hirdetmény

2017/2018. nevelési évre vonatkozó beíratási hirdetmény 1. Az óvoda fenntartójának neve, címe: 2017/2018. nevelési évre vonatkozó beíratási hirdetmény 2. Intézmény neve Szivárvány Gyermekkert Nonprofit Kft. 5500 Gyomaendrőd, Vásártéri Ltp. 27/B/1 3. Feladatellátási

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

Erzsébetvárosi Dob Óvoda

Erzsébetvárosi Dob Óvoda Köznevelési intézmények közzétételi listája 2016/2017-es nevelési évre 1077 Budapest Dob utca 95. Honlap: www.dobovoda.hu Iktató szám: 46-451/2016-D 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ

Részletesebben