2014 tavasz. A Táltos Általános Iskola Diáklapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014 tavasz. A Táltos Általános Iskola Diáklapja"

Átírás

1

2 A Táltos Általános Iskola Diáklapja 2014 tavasz Első szalagavató-bál iskolánkban Búcsúzik a 12. osztály Talán a legszínvonalasabb és egyben legizgatottabban várt esemény a középiskolás diákok életében a szalagavató. Ezen a napon minden róluk szól, mindenki rájuk figyel. De mit is jelképez a szalag? A szalag olyan jelkép, melyet minden középiskolás ért: végzős diákkal van dolgunk. Másrészt búcsúzást jelent a középiskolától, a gyermekévek végét és a közelgő vizsgákra is figyelmeztet. Néhány év múlva pedig a középiskolai legszebb diákévekre emlékezteti tulajdonost. Maga a szalagavató és a szalagtűzés eredete hosszú múltra tekint vissza. Először Selmecbányán került sor megrendezésére 1830 körül. Akkoriban még valétálásnak hívták. A kifejezés a latin Valete! szóból ered. Jelentése: Éljetek boldogul!. Ezt kiáltották a végzős diákok az alsóbb éveseknek. A ceremónia menete hasonlított a mai rendezvényekére, de számos szokás az idő múlásával elmaradt, feledésbe merült. Kedves végzősök! Én a következő idézettel kívánok sok sikert a vizsgákhoz és a nagybetűs ÉLET- hez: "Bár zord a harc, megéri a világ Ha az ember az marad, ami volt; Nemes, küzdő, szabadlelkű diák." (Ady) Minden diák életében eljön az a pillanat, mikor a szíve összeszorul, és először eszmél rá, hogy vége vége a diákéveknek. A szalagavatónk volt az a pillanat, amikor kötetlenül és önfeledten lehettünk együtt. Tudjuk, még egy ilyen alkalom lesz, a ballagásunk. Ezután kirepülünk a nagybetűs életbe, és nem tudjuk mi vár még ránk. Tanáraink itt még fogták a kezünk, segítettek minket, terelgettek bennünket. Köszönünk most nekik mindent. Külön elbúcsúzunk osztályfőnökünktől, Asztalos Noémitől, aki szívét lelkét kitette értünk és mindig mindenben kiállt mellettünk. Elbúcsúzunk másik osztályfőnökünktől, Tóth Ildikó nénitől. Köszönjük segítő munkáját. Elköszönünk az iskola valamennyi pedagógusától, dolgozójától, akik segítettek bennünket a felnőtté válás rögös útján. Kedves Diáktársaim! Használjátok ki ti is az önfeledt iskolás éveket, tanuljatok, figyeljetek oda nevelőitekre, hogy sikeres emberek legyetek. És végül elköszönünk igazgató úrtól, Attila bácsitól. Tudjuk, hogy sokszor borsot törtünk az orra alá, de reméljük, e kellemetlen pillanatok velünk együtt tovaszállnak. Köszönjük, hogy a sok nehézség ellenére végig segített bennünket, köszönjük, hogy Táltosos diákok lehettünk és az itt töltött 12 iskolás év után szakmát szerezhettünk! Szabó Kitti 12. osztály 1

3 2014 tavasz A Táltos Általános Iskola Diáklapja TÉLI VITAMINBOMBÁK! Hogyan készüljetek a télre, hogy legyen energiátok és kitartásotok a téli szünetig! Novemberre eltűnnek az üzletekből a gusztusos zöldség- és gyümölcsstandok. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, vége a nyári vitamindömpingnek és jöhetnek a téli nehéz ételek, hiszen nem árt feltankolni egy kis fókazsírt a nagy hidegre. Ne dőljünk be a könnyebb megoldással kecsegtető kísértésnek, hiszen a hideg őszi és téli hónapokban is számtalan módja van annak, hogy könnyű és tápláló fogásokat készítsünk. A fagyos őszi-téli napokon jóval kevesebbet mozgunk, inkább bevackoljuk magunkat a fűtött szobába. Ilyenkor észrevétlenül felszaladhat pár plusz kiló is. Kis odafigyeléssel azonban könnyen készíthetünk tápláló és könnyű ételeket. Nem árulunk el titkot, ha azt mondjuk: a kiegyensúlyozott táplálkozás a boltban, vásárláskor kezdődik. Köztudott, hogy éhesen nem ajánlott elindulni bevásárlókörútra, ezért készüljünk egy listával, amelyen már a tervezett heti menü alapján kereshetjük az élelmiszereket. Mit főzzünk a hideg napokon? 1. Készítsünk salátákat, de ne csupán köretnek, hanem önálló ételnek is! Kiadós ebéd vagy vacsora válhat belőlük, ha különféle feltétekkel vagy hozzávalókkal tálaljuk - grillezett lazaccal vagy csirkemell szeletekkel, grillezett zöldségekkel, magvakkal, kockára vágott sajtokkal. 2. Szolgáljunk fel több sötétzöld, sárga, lila, élénk, piros színű zöldséget, pl. brokkolit, spenótot, céklát, lila káposztát, paradicsomot, kaliforniai paprikát, sütőtököt vagy sárgarépát. A színesebb ételt mindig nagyobb kedvvel fogyasztjuk! 3. Készítsünk joghurtos, balzsamecetes öntetet, de ne keverjük előre a salátához, hanem kínáljuk mellé! 4. A sütőtök a késő őszi szezon nagy slágere, vegyíthetjük burgonyapürével, de tálalhatjuk magában is köretként. A mézzel sütött tök pedig kiváló desszert lehet hideg délutánokon. 5. Főzzünk gyakrabban értékes rostokban gazdag hüvelyeseket, például szárazbabot, borsóféléket, (pl. tarkabab, vörösbab) és lencsét. Készítsük el őket ízesített lében megfőzve, (pl. csontleves, zöldségleves friss fűszerekkel, citromlével, borral), vagy kombináljuk más zöldségekkel! 6.A fehér rizs helyett használjunk hántolatlan (barna) rizst, finomlisztből készült tészta helyett pedig teljes kiőrlésű lisztből készült tésztát! 7. Vásároljunk sovány húsokat (pl. sovány marha, bárány, csirke, pulyka, sertéskaraj)! Ne féljen kísérletezni! Tudta például, hogy a kecskehús tápértéke magas és kevés zsírt tartalmaz? 8. Álljunk meg néha a halas pultnál is, hiszen hetente legalább egyszer ajánlott omega-3 zsírsavakban gazdag halakat, pl. lazacot, tonhalat, pisztrángot és heringet is fogyasztani! NEVES ISKOLAI NAPOK Márton Judit 9. osztály - Hagyományainkhoz híven februárban rendeztük az iskolai tanulmányi versenyeket Díjazottak: Felső: Matek: Békési István 7. oszt. I. helyezet 2

4 A Táltos Általános Iskola Diáklapja Tóth Ivett 8.oszt. II. helyezet Gubény Viktor 6. osztály III. helyezhet Magyar: RedenczkiTünde 5. oszt. I. helyezet GubényViktor 6. oszt. II. helyezet Kormányos Vanessza 5. oszt. III. helyezet 2014 tavasz - Március 8. Nemzetközi Nőnap alkalmából az alsósok a homokozóban, hatalmas szíveket készítve adták tiszteletüket az iskola lány-és hölgy tagjainak. Rajz: FrányóAttila 5. oszt I. helyezet Deák Ivó 5. oszt. II. helyezet Fehér Henrik Dani Bence III. helyezet Alsó: Magyar: 1. oszt. Rideg László 2. oszt. Dani Vivien 3. oszt. Fekete Nóra 4. oszt. Dani Judit Matek: 1. oszt. Szabó Viktor 2. oszt. Mocsári Előd 3. oszt. Angyal Robin 4. oszt. Seben Lajos Rajz: 1. Bali Dániel 2. Dani Vivien 3. Frányó Levente Panyor Áron - Február 26. és március 5-én szeretettel vártuk nyílt napjainkon a leendő elsős diákokat és szüleiket. - Február 27-én kézműves délutánt tartottunk, ahol Andi néni, Anett néni és András bácsi vezetésével, Ernő bácsi harmónika játéka közben, színes és érdekes díszeket, ajándéktárgyakat készítettünk. - Azt hiszem a legkedveltebb a síszünet (február 3-8.) volt. - Január 27. és 28-ánzajlottak le az iskolai szülői értekezletek. 3

5 2014 tavasz A Táltos Általános Iskola Diáklapja Február 11-én, megszületett Bettina néni kislánya, Bodrogi Bella. Ez úton is szeretettel gratulálunk nekik, és nagyon jó egészséget és boldogságot kívánunk az egész családnak! EGY KIS SPORT A baseball és a futball nagyon különböző játék, de bizonyos értelemben mindkettő könnyű. A futball könnyű ha elég őrült vagy, a baseball könnyű, ha türelmes vagy. Egyszerűbb lett volna az életem, ha egy kicsit őrültebb és egy kicsit türelmesebb vagyok. /Bo Jackson/ Beszélgetés Szabó László 10. osztályos tanulóval - Lacika! Régóta tudom már, hogy az iskolán kívül is aktívan sportolsz. Minden Nagy Sportágválasztón részt veszel, és úgy hallottam külföldön is voltál már. Elmesélnéd nekem mi is ez a sport és hogyan kerültél vele kapcsolatba? - Igen, persze. Baseball-ozni járok, lassan már 4 éve. Az edző apukám nagyon jó ismerőse, ő adta oda a csapatnak a pályát ahol lehet edzeni, és így jött a gondolat, hogy lemegyek egyszer egy edzésre. - Akkor beleszerettél azonnal ebbe a sportba? - Igen, így igaz. - És mégis mi fogott meg benne? - Az ütés, a dobás és a futás. - Hogyan áll fel egy ilyen csapat? - Van 1 ütő játékos, a védekező csapat, ami 9 fő, valamint 1 dobó játékos. Egy meccs 3 órás. - És kik a csapattársaid? Mindenki vásárhelyi? - Igen mindenki en járunk le általában edzeni. Az edzőm Mérnyei Lajos(53), akinek a fia kint járt Amerikában és ők hozták be ezt a sportot hozzánk. - Hány edzés van egy héten? - Kedden, csütörtökön és vasárnap van edzés. Télen sajnos nem tudunk hol edzeni a hideg miatt. Tavaly a Gregus tornatermébe jártunk, de most nincs helyünk sehol. - Úgy tudom tavaly szép eredménnyel zártátok az évet. - Valóban. Nyáron Érden voltunk egy hétig edzőtáborban. Az utolsó napon, a ceremónián dőlt el, ki mehet vásárhelyről az Eb-re. És én is bejutottam. Kemény 16 órás utazás után érkeztünk meg a csapattal Olaszországba. Nagyon szép helyen voltunk, sajnos a tengert nem láttam, mert 100 km-re volt tőlünk. - És milyen eredménnyel zártátok a versenyt? - 6 ország indult összesen, Olaszország, Franciaország, Anglia, Belgium, Németország és Magyarország. Mi a harmadikok lettünk. - És kiknek ajánlod ezt a sportot? 4

6 A Táltos Általános Iskola Diáklapja - Lányoknak és fiúknak egyaránt. Aki kitartó, gyors és pontos! - Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert és eredményes versenyeket kívánok! PigniczkiAdriana 8. osztály 2014 tavasz karácsonyi ünnepkör, és követi a húsvéti ünnepkör, pontosabban annak kezdete, a húsvétot megelőző 40 napos böjt. A hagyományok szerint ez az önfeledt mulatozás, dús lakomák időszaka, amikor búcsúzunk a téltől és köszöntjük a tavaszt. FARSANG A farsang a vígság azon időszakát jelzi, mely a húsvéti nagyböjtöt megelőzi. A Farsangot rendesen jan. 6-ától hamvazó szerdáig számítják. Velencében már István-napján (dec. 26.), Spanyolországban pedig Sebestyén-napkor (jan. 20.) kezdődik a Farsang, Rómában csakis a hamvazó szerdát megelőző 11 napot mondják Farsangnak. illetve karnevál-nak. Sok helyen a hamvazó szerdát megelőző héten tartják a voltaképpeni Farsangot, mely minálunk húshagyó kedden éri el befejező tetőpontját. A Farsang hazája Olaszország, manapság is az olasz, különösen a velencei Farsang vagy karnevál utolsó hete a leghíresebb népünnepek közé tartozik Farsang ma : A farsang vízkeresztkor (január 6.) kezdődő és hamvazószerdáig (változó időpont) tartó, évszázadok óta évente megismétlődő ünnepsorozat, nagyon gazdag szokáshagyománnyal. Megelőzi a Farsangi népszokások A tél és tavasz küzdelmét szimbolizáló, eredetileg pogány ünnepséget - sikertelen üldözését követően végül - a keresztény egyház is elfogadta, és keresztény elemekkel ruházta fel. Bár a farsang hazája Olaszország, Magyarországon a német fasching szót vettünk át a karnevál helyett ezen időszak, és a hozzátartozó hagyományok megnevezésére. Nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően néphagyományokra épül. A farsangot a mulatozás, lakomák, vidámság, életöröm, szórakozás, bolondozás, tánc, bálok jellemzik, azaz az önfeledt ünneplés a húsvéti böjt előtt. A gazdag lakomákkal a természetet kívánták bőségre ösztönözni. Hagyományosan ilyenkor tartották az esküvőket is. A legismertebb farsangi népszokások az asszonyfarsang, alakos játékok, farsangi jelmezek, köszöntők, farsangtemetés. Farsanghoz kötődik egyik legérdekesebb népszokásunk, a mohácsi busójárás is. Az ételek közül Magyarországon tipikusan a húsételek, kocsonya, káposzta és a farsangi fánk terjedtek el. A farsang utolsó napja húshagyó kedd, és a másnap, hamvazó szerda, már a nagyböjt első napja. Ezt egy napra felfüggesztve, torkos csütörtökön elfogyasztották az összes maradék ételt (mai modern 5

7 2014 tavasz A Táltos Általános Iskola Diáklapja verzióban az éttermek kedvezményekkel várják a vendégeket egy kiadós lakmározásra). A farsangi időszak legjellegzetesebb édessége és egyben étele a farsangi fánk. Garantáltan még a legnagyobb akaraterővel rendelkezők sem bírják ki, hogy legalább farsangi időszakban ne csábuljanak el egy finom farsangi fánk kedvéért! Farsangkor fánkot kell enni, és illik házilag is készíteni! A jó hír az, hogy a bonyolultnak és kényesnek tartott szalagos fánkon kívül más fánkok is léteznek, érdemes változatosságot vinni a fánk repertoárunkba.. A farsangi szokáshagyományokhoz tartozó farsangi fánk ugyan csábítóan finom édesség, mégis elkészítésére általában csak a bátrabbak vállalkoznak. A fánk alapesetben élesztős, édes kelt tészta, amelyet bő olajban kisütünk, és a tökéletes eredmény érdekében baracklekvárral töltünk. Nemzetközi kitekintés: természetesen a különböző nemzetek saját fánkja, fánk megfelelője is megtalálható, így a német Berliner Krapfen, az amerikai donut, a francia beignet. A legismertebb farsangi fánk a szalagos fánk, amely nevét a barna fánkon körbefutó, a fánk tökéletességét jelző fehér csíkról kapja. Ahhoz, hogy ez a szalag és a fánk is tökéletes legyen, bizony kell némi rutin, és néhány fortély, például: kiváló és szobahőmérsékletű alapanyagok, a megfelelő fánk méret, bőséges és kellő hőmérsékletű olaj, stb. A farsangi szalagos fánk általában vizespohár nagyságú, aranybarna színű, gömbölyded. Szintén ismert még a csöröge, vagy forgácsfánk, és a rózsafánk, ezek elkészítése némileg egyszerűbb, de szintén olajban történő sütést igényelnek. Egy közismert fánk recept Hozzávalók: * 50 dkg liszt * 1/8 l tej * 12 dkg puha vaj * 5 dkg élesztő * 2 tojás * 2 tojássárgája * 6 dkg cukor * cs vaníliacukor * csipetnyi só * 0,5 dl rum * 1 db citrom reszelt héja * sütéshez olaj * tálaláshoz porcukor, esetleg lekvár Helyezettek: Alsó: I. helyezet: Kis Bence 4. oszt. Rózsagyűjtő II. helyezet: Vitális Botond 4. oszt. Zsákbamacska III. helyezet: Kis Dorina 3. oszt. Tavasztündér Csoportos: I. helyezet: Kis Dorina Kis Bence Táltos Lovak 6

8 A Táltos Általános Iskola Diáklapja Felső: I. helyezet: Kardos Ferenc 8. oszt. A nő II. helyezet: Herman Pál 6. oszt. Rockstar III. helyezet: Kormányos Vanessza 5. oszt. Múmia 2014 tavasz 2. állomás: Pilvax Enikő néninél korabeli étlapot, itallapot és időjárás-jelentést kellett szerkeszteni Csoportos: I. helyezet: Tóth Kármen Kis Levente Fordított pár Különdíjas: Tóth Adri 5. osztály EMLÉKEZÉS MÁRCIUS 15-RE Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak Hagyd örökül ha kihunysz: A haza minden előtt! Kölcsey Ferenc: Emléklapra 3. állomás: Petőfi kör - Amarilla néni verset iratot velünk 4. állomás: Nemzeti Színház: Éva néninél 48-as dalokat, indulókat kellett felismernünk és énekelnünk 5. állomás: Segesvár Karcsi bácsinál kardot forgattunk és célba lőttünk 6. állomás: Táncsics börtöne Eddi bácsinál forradalmi plakátot szerkesztettünk március 14-én, pénteken, rendhagyó módon ismét játékos és színes vetélkedőn adhattunk számot történelmi tudásunkról, kézügyességünkről és fantáziánkról. Az alsós diákok színeztek, zászlót készítettek, valamint az udvaron közös dalokkal emlékeztek az 1848/49-es szabadságharcra. A felsős diákoknak 6 állomáson kellet tudásukat megmutatni. 1. állomás: Városháza- Ricsi bácsi történelmi jártasságunk tesztelte Végeredmény: I.helyezet: 10. osztály 75pont II. helyezet: 5. osztály 68pont III. helyezet: 9. osztály 64,5pont IV. helyezet: 6. osztály 64pont V. helyezet: 7. osztály 62pont VI. helyezet: 8. osztály 40pont 7

9 2014 tavasz A Táltos Általános Iskola Diáklapja ÉLJEN A TAVASZI SZÜNET! Ebben a tanévben a tavaszi szünet április 17-től április 22-ig tart. A húsvét mindig a tavaszi szünetre esik, így külön öröm, hogy a szünetet hasznosan és színesen tölthetjük. Sajnos a régi húsvéti hagyományokat már egyre kevesebben ápolják, és a mai fiatalok nincsenek tisztában a régi kultúrával. Ezért is írtam pár gondolatot arról, hogy honnan is ered a húsvét ünnepe, milyen népszokások voltak, és hogyan kellene megőrizni régi értékeinket. A HÚSVÉT TÖRTÉNETE A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal előtte, pénteken, feszítették keresztre őt a római katonák, azzal gyanusították, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival és hogy ő akart lenni a király. Ezért csúfságból tövis koronát tettek a fejére, kezét, lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé odatűztek egy papírt, amin ez állt: I.N.R.I. Iesus Nazarensis, Rex Iudeae. Magyarul: Názáreti Jézus, Judea királya. Szegény, meg is halt néhány órán belül, a családja eltemette, zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák Hegyén és egy nagy, nehéz kővel takarták be a sírt. Lévén, hogy másnap szombat volt és olyankor a tízparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanítványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz. De mit találtak ott...!? Üres volt a gödör! Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt, mert feltámadt!" Gondolom észrevetted már, hogy a dátum évről évre változik. Akkor vajon hogyan tudják, mikor kell ünnepelni? Pedig ezt te magad is kiszámolhatod úgy, hogy megfigyeled mikor van az első telihold március 21 után és akkor az utána következő első vasárnap lesz a Húsvét. Azért tudják, hogy akkor volt, mert a biblia szerint az ekkor ünnepelt zsidó Peszach első napján tartóztatták le Jézust. Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával (ismered-e a híres festményt?) Jézus és a tanítványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg, megtörve az élesztő nélkül sütött kenyeret (maceszt) és megitták az előírt több pohár bort. Nagyon sok nyelven ma is úgy hívják a húsvétot, hogy Paszcha(görög, orosz), Pascua(spanyol), Páscoa(portugál), Pasqua(olasz), Paque(francia), Pĺsk(svéd), Pĺske(norvég), Paste(román). Több európai nyelven a teuton (norsze) Őstra istennő ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el újra húsvéti szimbólumként használni az as években és onnan terjedt el ma már a világon mindenhol. De a világ minden táján ünnepelnek valamilyen tavaszi ünnepet a nem keresztények is. Mióta a világ világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet felújulását. A leguniverzálisabb szimbólum a tojás, mivel az a termékenységet, új életet juttatja eszünkbe. Gyakori ötlet a tojások színezése, a "piros", vagy "hímes" tojás, már az ősi Babilonban is csinálták. Később az egyiptomi templomokat is kidíszítették velük tavasszal. Ma a legmesteribben díszített tojásokat az ukránok készítik. Itt van erre egy szép példa: A liliom is ősi pogány szimbólum, a termékenység jele, szintúgy a gyertyák, amik az ilyenkor rakott nagy tüzekre emlékeztetnek. 8

10 A Táltos Általános Iskola Diáklapja 2014 tavasz IRODALMI SAROK Ráébredésem Elegem van az egész világból mert nem tanultam hibámból s kiket én barátaimnak hittem azok hátba szúrtak engem. Sajnos hittem az édes szavaknak melyek engem tőrbe csaltak. Naivitásom elvakította szemem s nem láttam mit tettek velem. Saját szüleim ellen uszítanak s ezzel engem a mélybe taszítottak Míg ők fent rajtam nevetnek dögök lakmározzák tetememet. Rászoktam a cigire is röstellem s így mélyebbre s mélyebbre süllyedem de Apa és Anya óvó keze felém nyúl,hogy kirántson engem e sötét lyukból. S most már rá kellet ébrednem,hogy nem oly édes e világ mint hittem. Két embernek érdemes elhinni a szavakat mert ők biztosan igazat mondanak. Ők a szüleim, kedves angyalaim mindig ott vannak nekem s bár ha sok munka is van velem mindig van hely nekem a szívűkben Erőt kell vennem magamon ha süllyedni tovább nem akarom. Erőt és kitartást mely végtelen s mindkét ott lakozik szívemben Útálom,hogy mosolyogva hazudik a szemembe s egy szemernyi bűntudat sincs a lelkében Bele röhög a szemembe úgy csúfolódik rajtam s e szívtelen lélek állítólag a bajtársam. Nem engedem. Undorodom attól ki hátam mögött mozgolódik ellenem s fülembe meg szépséges szavakat suttog kedvesen. Azt hiszi,hogy minden rendben ebben az életben pedig önmagát hazudtolja meg így az ember. Megtagadja saját magát, a szüleit,a családját szomorú dolog ez,hogy ily dologra vetemedhet az ember. Gonoszsággal s rossz indulattal van tele szíve s ez fáj nekem,hogy elemészti önön sötétsége Nem törődöm ezekkel a veleéig romlott emberekkel mert mindig én járok pórul s szívem ettől sajdul Sok fájdalmat okoztak nekem de eddig szépen csendben tűrtem de most márt elég! nem tűröm tovább,hogy kihasználjatok engem jó komám! MIÉRT JÁRUNK A TÁLTOSBA? Dantalion 10. osztály Mikor a Táltos iskolába jelentkeztem, még eszembe se jutott, hogy gondolkodjak az iskola nevén. S ahogy teltek a hónapok.egyre jobban érdekelt a gondolat mi is az a táltos, vagy ki lehet az. Végeztem egy kis kutatást, olvassátok el, és legyetek büszkék arra, hogy ti is Táltosos diákok vagytok! A táltos a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye. Elterjedt nézet, hogy a magyar ősvallás főpapja, de 9

11 2014 tavasz A Táltos Általános Iskola Diáklapja ez nem bizonyított. A táltos alakjában a többi népnél előforduló ősi samanizmus őrződött meg. Alakja rokon a halottlátóval és a garabonciással. A legtöbb ismeretünk a táltosról Ipolyi Arnold római katolikus paptól származik, aki összegyűjtötte a népi hiedelmeket Magyar mitológia (1854) c. könyvében. Ezek szerint a táltos már a magzati korban közvetlen kapcsolatban van a Jóistennel, itt kapja meg azt a többletet, ami születéskor fizikailag a többlet fogat vagy többlet ujjat jelent (vagy bármilyen többlet csontot). Sorsát az Isten eleve elrendelte, valamilyen célja van az életben, ez általában vagy a világ vagy a nemzet megmentése, fizikai vagy lelki értelemben. Táltos lehetett férfi vagy nő is, bárki, hiszen nem az emberek választották vagy oktatták, hanem úgy született. A néphit azt tartja, hogy sokáig szoptatják, csendes, szótlan gyermek, de korához képest rendkívül erős. Sorsforduló volt a hetedik életév, ha eddig ellopták a fogát, nem lett meg a képessége. Ha ebben a korban eltűnt a háztól, elvitték a táltosok. A táltosság nem tanulható, s nem tanítható. Elhívás alapján történik, a sámán és a táltos között az a különbség, hogy táltosnak születik valaki, elrévüléséhez semmiféle szert nem használ, míg a sámánnak ehhez valamilyen tudatmódosító szerre van szüksége.magyarországon, ill a magyaroknál soha nem volt sámán,vagy sámánizmus. A táltos egyik legfontosabb jellemzője a révülés, ami egyfajta meditáció. A révülés során távolról gyógyíthat vagy a lelke messzire szállhat, akár a csillagok közé. A révülés folyamatát legjobban és legpontosabban a Mirkó királyfi című székelynépmesénk őrizte meg. Érdekes adalék, hogy néphitünk szerint Jézus Krisztus az égi táltos.[1] Szent László királyunkat gyakran emlegették mint táltos király -t, táltos lovának a neve Szög volt. Táltos a bölcsőben Ilyen monda, miszerint a táltos foggal születik, fogát el akarják rabolni a gonoszok, de a gyermek sírására felébredő szülők nem engedik. Hétéves korában maguk törik ki a fogat, nehogy ekkor magát a gyermeket rabolják el. Ekörül még nem sarjad epikus jellegű költészet. A táltos gyermekkorához kapcsolódó monda Gazdagabb a hagyománya a gyermekkorú táltosokról szóló mondáknak: a táltos vihart jósol, nem hisznek neki, ezért sértődötten elvonul; a vihar bekövetkezik. Megjósolja, hogy a tehéntől a gazdája nem iszik már rugózott tejet (mert a tehén megdöglik). A kalapját szög nélkül felakasztja, kuglizók közé sárgarépát dob, minden bábut leseper, ezzel pénzt keres. Iskolában rendkívül jól tájékozódik a földgömbön, mintha ismerné a föld összes útjait. Öregember megjósolja, hogy 9 éves korában meghal, ha nem, akkor 12 évesen, ha nem, akkor erős lesz. Kilencévesen megjósolja a saját halálát és meghal. A táltos ló/paripa A táltosnak legtöbbször volt lova. Eredetileg a táltos ló egy gebe ló volt, amit mindenki kinevet, kigúnyol. A táltos meglátja a ló rejtett értékeit és hatalmát. A népmesék szerint a lónak égő parazsat kell ennie, ezzel megtelik erővel, aranyszőrű táltos paripa lesz belőle. Csak a táltos tudja a lovát úgy meglovagolni, hogy repüljön, mint a gondolat (révüljön). A táltos szárnya a révülést, a Földtől való elszakadást jelképezi. Az egyszarvú pedig a többlet szellemiséget jelképezi (ezért nem kétszarvú). Juhász Tündi 8.osztály 10

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Az ipolybalogi alapiskolások lapja XI. évfolyam 2009. március 1. szám

Az ipolybalogi alapiskolások lapja XI. évfolyam 2009. március 1. szám Az ipolybalogi alapiskolások lapja XI. évfolyam 2009. március 1. szám A húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

1. osztály - Olvasás Mintafeladat

1. osztály - Olvasás Mintafeladat Segítséggel olvassátok el az alábbi rövid szöveget, majd színezzétek ki az adventi koszorút a szöveg alapján! A karácsony előtti várakozás jelképe az adventi koszorú. A hagyomány szerint zöld fenyőágakból

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA,

Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA, Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA, 2006. február 16. /I. évfolyam /2. szám, http://www.2zsiraf.hu/ Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága:

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

2019/2020. tanév eseményterve

2019/2020. tanév eseményterve 2019/2020. tanév eseményterve Dátum nap Esemény 8:00 Veni Sancte 1.tanítási nap 2019.09.02. hé 17.00 1.évf. szülői értekezlete 17.00 Egyházmegyei Veni Sancte a Bazilikában 8.évf. 2019.09.03. ke 16.30 2.évf.

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

330.-/DB(KB. 20dkg.)

330.-/DB(KB. 20dkg.) A pirog vagy pirozsok egy orosz ételféleség, mely kelt tésztából készül különféle töltelékkel. Neve valószínűleg a pír, lakoma szóból ered. Oroszországon kívül a többi szláv konyhában is ismert étel. A

Részletesebben

Éves munkaterv 2011/2012

Éves munkaterv 2011/2012 Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Fogyókúra napok ebéd mintái

Fogyókúra napok ebéd mintái Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

SZIFON.COM CSAPAT. Húsvét Nyuszifon

SZIFON.COM CSAPAT. Húsvét Nyuszifon SZIFON.COM CSAPAT Húsvét Nyuszifon SZIFON.COM Nyuszifon? Ezt az ibook-ot azért készítettük, hogy megmutassuk Nektek, mennyire egyszerű egy ilyen könyvet létrehozni. A Nyuszifon könyvben gyerekek és felnőttek

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Szekszárdi Garay János Gimnázium

Szekszárdi Garay János Gimnázium Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

SANDI KRÓNIKA 2011. Április 6.szám

SANDI KRÓNIKA 2011. Április 6.szám A HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR: Nemcsak a tavasz eljövetele, de a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe is a húsvét. A vallási hagyomány szerint a húsvéti ünnepkör a negyvennapos böjtöléssel kezdődik. Ennek első napja

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.)

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.) időpont nap program, határidős feladat augusztus 25. kedd Pótvizsga (7.b, 6.b) augusztus 26. szerda Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 27. csütörtök Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 28. péntek Gólyatábor

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R 2015/2016 3. évfolyam 4. szám Merítés E ö t v ö s J ó z s e f E v a n g é l i k u s G i m n á z i u m é s E g é s z s é g ü g y i S z a k k ö z é p i s k o l a Hírlevél, 2015. december K e d v e s O l

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 01.Hét

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 01.Hét 01.Hét. 2018. 01.03. 2018. 01.05. Szerda: Lencse leves A: Brassói aprópecsenye,tepsis burgonya, savanyúság B: Bolognai spagetti, mandarin Csütörtök: Húsleves A: Főtt sertéshús, burgonyapüré, vegyes gyümölcs

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap 2018. november 05. Eger, Vallon u. 2. Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Rendezvény célja: - egészséges

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD! iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.

A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. Tanév, tanítási év A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2018/2019.

A TANÉV RENDJE 2018/2019. A TANÉV RENDJE 2018/2019. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 Hétfő 6 13 20 27 Hétfő 3 10 17 24 Hétfő 1 8 15 22 Kedd 7 14 21 28 Kedd 4 11 18 25 Kedd 2 9 16 23 Szerda 1 8 15 22 29 Szerda 5 12 19

Részletesebben

1. forduló. Részlet a feladatlapból. A feladatlap 5 feladatból áll.

1. forduló. Részlet a feladatlapból. A feladatlap 5 feladatból áll. 1. forduló Részlet a feladatlapból. 1. Magyar népmese A feladatlap 5 feladatból áll. Az égig érő fa mítosza Belső Ázsiából származik. Nemcsak hiedelemmondáink, népmeséink sajátos eleme ez a hatalmas fa,

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Nálunk a családban egy jó ideje már szinte hagyomány lett a gnocchi (és egyéb olasz tésztaételek) készítése. Sajnos én csak havonta egyszer, egy hétvége erejéig tudom

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék!

Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék! CSABAKONYHA Kft. AZ ÉTLAPOKAT KÉRJÜK CSÜTÖRTÖKIG VISSZAJUTTATNI! SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK IS! 2015. 10. 05.- 10. 10. HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Zöldborsó Körtés-egres Tyúkhús

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Epochaterv 2012/2013

Epochaterv 2012/2013 Epochaterv 2012/2013 Tanítási Tanítási Napló szerinti nap hét Naptári nap Esemény esemény, Epocharend sorszáma sorszáma továbbtanulás 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály 13. osztály augusztus

Részletesebben

KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE

KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE A KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE OM: 201756 Újfehértó Bevezető gondolatok: Higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden teremtmény teremtőjében, és az

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. szept. 1-7 8.00 Évnyitó utána 3 osztályfőnöki óra 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2. szept. 8-14 a 12-es évfolyam

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Paradicsom leves Rakott burgonya. En: 5679 kj /1352 kc Fehérje: 34,5 gr Sznh.: 133,5 gr Cuk:44,5gr Só:8,1 gr Zsír:70,5 gr Tzs:0 gr

Paradicsom leves Rakott burgonya. En: 5679 kj /1352 kc Fehérje: 34,5 gr Sznh.: 133,5 gr Cuk:44,5gr Só:8,1 gr Zsír:70,5 gr Tzs:0 gr Heti étlap: 2016.09.05. - 2016.09.11. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.09.05. hétfő 2016.09.06. kedd 2016.09.07. szerda 2016.09.08. csütörtök 2016.09.09. péntek 2016.09.10. szombat

Részletesebben

Kalóriaszegény mintaétrend

Kalóriaszegény mintaétrend Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos

Részletesebben

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell. En: 3261 KJ / 777 kc Fehérje: 20 Sznh.: 54 / Cukor: 12 Zsír: 52 / Só: 4

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell. En: 3261 KJ / 777 kc Fehérje: 20 Sznh.: 54 / Cukor: 12 Zsír: 52 / Só: 4 Heti étlap: 2017.10.02. - 2017.10.08. Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2017.10.02. hétfő 2017.10.03. kedd 2017.10.04. szerda 2017.10.05. csütörtök 2017.10.06. péntek 2017.10.07. szombat

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői

Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői szeptember 2. Tűzvédelmi oktatás szeptember 2. 16:30 Szülői ért. szeptember 3. 14:00 Hip-hop bemutató szeptember 4. Szakköri

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

Úszó sportolók táplálkozása

Úszó sportolók táplálkozása Úszó sportolók táplálkozása 11-16 éves úszók részére Győr, 2017. október 30. Börzsei Cecília / Dietetikus A sporttáplálkozás célja A terhelhetőség optimalizálása Gyors kifáradás elkerülése Gyors regeneráció

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_.

Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_. - A bejáratnál Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_. Asztalfoglaláskor Egy asztalt szeretnék _[emberek száma]_ főre. Asztalfoglaláskor/ Lehet kártyával fizetni? Arra rákérdezés, hogy elfogadnak-e

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök

Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök 2014.08.25. hétfő 2014.08.26. kedd Tanévnyitó értekezlet, tűz és balesetvédelmi oktatás Alsó tagozatos konferencia, felső tagozatos konferencia 2014.08.27. szerda Kiskonferencia 2014.08.28. csütörtök osztályozó

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől melléklet a 37/014. (IV. 30.) EMMI rendelethez Nyersanyag-kiszabati előírás egy adagra/fő Nyersanyag Korcsoportok. 1 3 év 4 6 év 7 10 év 11 14 év évtől 3. 1 g 0 30 g 40 0 g 4. színhús: színhús: 60 80 g

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A Katica Tanya - Élményközpont nyitva tartása és árai szeptember augusztus 31. Katica Tanya Az élmények hazája

A Katica Tanya - Élményközpont nyitva tartása és árai szeptember augusztus 31. Katica Tanya Az élmények hazája A Katica Tanya - Élményközpont nyitva tartása és árai 2017. szeptember 1. - 2018. augusztus 31. Napijegyek Családi belépők Legjobb ár, ha családdal jössz Ha csoporttal jössz egy napra Ha nálunk szállsz

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben