Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2."

Átírás

1 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S külterületi lakott helyek elnevezéséről, valamint a város egyes külterületi közterületeinek elnevezésének szándékáról I. Szilágyi Lajos 4150 Püspökladány, Hajdú u. 10. szám alatti lakos azzal a kéréssel fordult a Tisztelt Képviselő-testülethez, hogy az hatáskörében és illetékességében eljárva, az általa tulajdonolt 0798/7 helyrajzi számú külterületi ingatlan tekintetében az,,epres tanya elnevezést állapítsa meg a nyilvántartásba vételhez. A kérelmében leírta, hogy a major használata és neve hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A November 7 MGTSZ. a kezdetektől birkatartásra használta a major hodályát és a körülötte lévő területeken legeltetett. A juhászok a majorban lévő kis házban laktak, melyben szoba-konyha és kamra volt. A fűtése pedig búbos kemencével volt megoldva. Sajnos a kemencét még a szövetkezet idejében lebontották (vagy helyszűke, vagy megrongálódása miatt!) és vaskályhával helyettesítették. A szövetkezet felbomlásától az ott dolgozó juhászok egyike, Székely Miklós vette át tulajdonba ( ), aki szintén juhtartással hasznosította. Ő maga feleségével együtt télennyáron kint tartózkodott a tanyán és nevelte a jószágokat. Szilágyi Lajos én vásárolta meg az ingatlant, mint juhtartással is foglalkozó őstermelő. Azóta a tanyát folyamatosan használja juhtartásra (kihajtástól-behajtásig) és a juhászok kint lakásával től állattartó telepként lett nyilvántartásba véve. A vásárlástól eltelt időben sok apróbb javítást végzett el a majorban (lakóépület felújítása, épített cserépkályha fűtés, baromfi ól és udvar kialakítása, fásítás, gyümölcsös telepítés, karám építése), de a további fejlesztésekhez, állatjóléti beruházásokhoz elengedhetetlenül szükséges a nevesítés és bejegyzés. II. Szőke Tünde 4150 Püspökladány, Haladás u. 1/1. szám alatti lakos is azzal a kéréssel fordult a Tisztelt Képviselő-testülethez, hogy az hatáskörében és illetékességében eljárva, az általa tulajdonolt 0355/4 helyrajzi számú külterületi ingatlan tekintetében a,,szőke tanya elnevezést állapítsa meg a nyilvántartásba vételhez. Ez az ingatlan Püspökladány szerepi határában a Hamvas-csatorna mellett 1,5 km-re a műúttól található. A kérelmében leírta, hogy az elnevezés az ott lakás igazolásához, lakcím bejelentéshez, valamint a jövőbeni fejlesztési terveinek megvalósításához szükséges. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló évi CXXII. törvény pontja alapján:

2 2 tanya: a település külterületén fekvő, legfeljebb 1 hektár nagyságú olyan földrészlet, amelyhez a föld mellett növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás céljára létesített lakó- és gazdasági épület, illetve ilyen épületcsoport is tartozik, vagy az olyan földrészlet, amely az ingatlannyilvántartásban tanyaként szerepel. A földrajzi nevek elnevezését a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) és a központi címregiszterről és a címképzésről szóló 345/2014. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KCR) szabályozza. A Korm. rendelet 3. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a földrajzi nevek megállapításával összefüggő feladatok ellátására a térképészetért felelős miniszter mellett Földrajzinév-bizottság (a továbbiakban: Bizottság) működik. A Bizottság feladatait a Korm. rendelet 4. -a foglalja össze. Az előterjesztés tárgyában szereplő névadással kapcsolatban a Korm. rendelet 4. (2) bekezdésében az alábbiak kerültek rögzítésre: a Bizottság véleményezi a 2. (3) bekezdés f)-k) pontjaiban meghatározott hivatalos földrajzi nevekre vonatkozó javaslatokat. A hivatalos földrajzi nevek és típusaik felsorolását a Korm. rendelet 2. -a tartalmazza, (3) bekezdésének i) pontja a településrésznév (helységrésznév) meghatározását írja le: a helység központi belterülete (átfedések nélkül, pontosan körülhatárolt) részeinek (községrész, városrész), továbbá a központi belterülettől elkülönülő - lakott vagy lakatlan - egyéb belterületnek, valamint külterületnek a neve. Ezen deffinícióknak megfelel mindkét kérelem. A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint az egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló évi XX. törvény 39. (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a helyi önkormányzat képviselő-testülete hatáskörébe tartozik a települési megyei, fővárosi térképészeti határkiigazítás véleményezése, valamint a jogszabályban meghatározott körben a földrajzi nevek megállapítása, megváltoztatása. A Korm. rendelet 5. (2) bekezdése alapján földrajzi nevek - a tanyák kivételével - élő személyről nem nevezhetők el. A KCR 19. (1) bekezdése szerint a külterületen fekvő tanya címét elsősorban a tulajdonos által javasolt elnevezés szerint kell megállapítani. A KCR 19. (3) bekezdése értelmében A tulajdonos elnevezésre irányuló javaslatát el kell fogadni, ha az elnevezés a tulajdonos vezetékneve szerepeltetésére irányul és a település közigazgatási területén nincsen másik tanya ugyanezzel a névvel. Minden más esetben a tulajdonos által javasolt elnevezés akkor fogadható el, ha az az adott tanya pontos beazonosítását lehetővé teszi és javasolt elnevezés nem sérti a közízlést, nem kelt megbotránkoztatást, nem félrevezető és a magyar nyelv helyesírási szabályainak megfelelő. Szilágyi Lajos kérelmező elmondása szerint az ingatlan Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben című könyve 218. oldalán a Határnevek fejezetében szereplő valamikori Epres-kert területén helyezkedik el, így figyelemmel fenti

3 3 rendelkezésre, valamint a történelmi hagyományokra, a helytörténeti kutatásokra, az általa javasolt elnevezés támogatható. Szőke Tünde kérelmében az elnevezés a tulajdonos vezetékneve szerepeltetésére irányul és a település közigazgatási területén nincsen másik tanya ugyanezzel a névvel, ezért az általa javasolt elnevezés szintén támogatható. III. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 14/A. (1) bekezdése kimondja, hogy Minden belterületi és olyan külterületi közterületet el kell nevezni, amely olyan ingatlanhoz vezet, amelyen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti épület található. A Mötv. ezen rendelkezése január 1-től lépett életbe. Hatálybalépését követően I. félévében a rendelkezésünkre álló adatok szerint 5 db olyan épületre adtak ki engedélyt, amelyhez a fenti rendelkezésben foglaltak szerint külterületi közterület vezet. Ezen külterületi közterületeket a Mötv. előírása alapján nevesíteni szükséges. A jövőre nézve javaslom félévenkénti bontásban tárgyalni a külterületi közterületek elnevezésének szándékát. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény és 13. pontja határozza meg az épület és a közterület fogalmát: Épület: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából. Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. A közterületek elnevezésének szabályait a Mötv., a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet, a központi címregiszterről és a címképzésről szóló 345/2014. (XII. 23.) Korm. rendelet, eljárási rendjét a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló 5/2013. (IV. 4.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) rögzíti. Az Ör. 7. -a értelmében a közterületek elnevezésére a Képviselő-testület 3 fős munkacsoportot hoz létre.

4 4 A munkacsoport feladata a külterületi közterületek elnevezéseire irányuló javaslatok megtétele, előterjesztése a fenti jogszabályok erre vonatkozó rendelkezéseinek a figyelembevételével. A munkacsoport tagjainak felkértem Szabó Attiláné Csontos Ezsébetet a Püspökladányi Városvédő és Szépítő Egyesület elnökét, Rásó János alpolgármestert és Seres László történészt a Karacs Ferenc Múzeum tagintézmény szakmunkatársát. Mindhárman a város múltját, jelenét tevékenységükből, tisztségükből eredően oly mértékben ismerő személyek, akiket alkalmasnak tartok a feladat elvégzésére. Mindhárman írásban nyilatkoztak, hogy a megtisztelő felkérésnek örömmel tesznek eleget. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni, a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen. Határozati javaslat I. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint az egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló évi XX. törvény 39. (2) bekezdésében foglalt hatáskörében, figyelemmel a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet és a központi címregiszterről és a címképzésről szóló 345/2014. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásaira úgy dönt, hogy 1. a püspökladányi 0798/7 helyrajzi számú külterületi lakott hely hivatalos neveként az Epres tanya elnevezést állapítja meg; 2. felhatalmazza a jegyzőt az elnevezéssel kapcsolatos intézkedések megtételére. azonnal Dombi Imréné polgármester Keserű László jegyző II. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint az egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló évi XX. törvény 39. (2) bekezdésében foglalt hatáskörében, figyelemmel a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet és a központi címregiszterről és a címképzésről szóló 345/2014. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásaira úgy dönt, hogy 1. a püspökladányi 0355/4 helyrajzi számú külterületi lakott hely hivatalos neveként a Szőke tanya elnevezést állapítja meg; 2. felhatalmazza a jegyzőt az elnevezéssel kapcsolatos intézkedések megtételére. azonnal

5 5 Dombi Imréné polgármester Keserű László jegyző II. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 14/A. -ában foglaltaknak végrehajtására, figyelemmel a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló 5/2013. (IV. 4.) önkormányzati rendeletre úgy dönt, hogy 1. a I. félévében létrejött épületekhez vezető utak külterületi közterületek elnevezésének eljárását elindítja; 2. a külterületi közterületek elnevezésére történő javaslattételre 3 fős munkacsoportot hoz létre, - tagjai: Szabó Attiláné Csontos Erzsébet, Rásó János, Seres László - a munkacsoport a októberi soron következő képviselő-testületi ülésre feladatából eredő javaslatait beterjeszti. 1. pont: azonnal 2. pont: szövegben 1. pont: Dombi Imréné polgármester 2. pont: Munkacsoport elnöke Püspökladány, szeptember 17. D o m b i Imréné polgármester

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 24-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 24-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 90/2015. (IX. 24.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete 2015. I. félévi munkájáról szóló beszámolót elfogadja azzal a kitétellel, hogy elégséges, ha az intézmény

Részletesebben

HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL

HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (V.29.)

Részletesebben

27/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről

27/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (14:00) Kiss Sándorné alpolgármester (14:20) Vargáné Molnár Márta képviselő (14:00)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (14:00) Kiss Sándorné alpolgármester (14:20) Vargáné Molnár Márta képviselő (14:00) Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én 14.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2014. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Javaslat a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről szóló 19/2008. (X. 31.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/1086/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/1086/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/1086/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A közterületi nevek megállapításáról, a

Részletesebben

címzetes főjegyző Iktatószám: 01/10677/2016.

címzetes főjegyző Iktatószám: 01/10677/2016. Előterjesztő: Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző Iktatószám: 01/10677/2016. Tárgy: A közterületek elnevezésének szabályairól szóló 45/1991. (XII. 31.) Kgy. sz. rendelet módosítása Melléklet: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Katalin-hegy közterületeinek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete december 15-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete december 15-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. december 15-i ülésére Tárgy: A Központi Címregiszter előírásai alapján az utcanévvel nem rendelkező közterületek elnevezésével

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

Héhalom Község Polgármesterétől 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon: 32/482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu

Héhalom Község Polgármesterétől 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon: 32/482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu Héhalom Község Polgármesterétől 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon: 32/482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember -i ülésére Napirend: Javaslat

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő testületének. /2014. ( ) önkormányzati rendelete

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő testületének. /2014. ( ) önkormányzati rendelete Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, valamint elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésének és a házszám megállapításának

Részletesebben

Iktató szám: 191/2012. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. július 10-i ülésére

Iktató szám: 191/2012. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. július 10-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 191/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. július 10-i ülésére Tárgy: A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól 1 Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzata 19/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete a közterület elnevezés, átnevezés, és a házszámozás rendjéről

Kazincbarcika Város Önkormányzata 19/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete a közterület elnevezés, átnevezés, és a házszámozás rendjéről Kazincbarcika Város Önkormányzata 19/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete a közterület elnevezés, átnevezés, és a házszámozás rendjéről Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata. /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete

Szajol Község Önkormányzata. /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete Szajol Község Önkormányzata /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya, célja

a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya, célja 1 Kapolcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2014. (VIII.13.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Kapolcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Gelse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól 1 Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Tószeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (XI.21.) önkormányzati rendelete a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2013.(X.30.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint

Részletesebben

Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2014. (XI.28.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2014. (XI.28.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2014. (XI.28.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Nagybajom Város Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat)

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 22-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 22-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. május 22-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 56/2015. (V. 22.) önkormányzati testületi határozat külterületi lakott hely elnevezéséről. J E

Részletesebben

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Tárgy: A közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól rendelet-tervezet Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete november 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete november 17-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. november 17-i ülésére Tárgy: A Központi Címregiszter előírásai alapján az utcanévvel nem rendelkező közterületek elnevezésével

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testülete részére Ügyiratszám: /2016.

ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testülete részére Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testülete részére Ügyiratszám: 1449-2/2016. Tárgy: Közterületek elnevezéséről és házszámozás rendjéről szóló rendelet-tervezet Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/ Fax.: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/ Fax.: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 102. 102. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. augusztus 28-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

(Egységes szerkezetbe foglalt szöveg június 1-től hatályos állapot.)

(Egységes szerkezetbe foglalt szöveg június 1-től hatályos állapot.) Pécel Város Önkormányzatának 11/2010. (IV. 1.) számú önkormányzati rendelete a földrajzi nevek megállapításának és az ingatlanok házszámozásának rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalt szöveg. 2018. június

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 6-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 178/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. november 6-i ülésére Tárgy: A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testületének../2014. (VIII ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testületének../2014. (VIII ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testületének../2014. (VIII ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete a

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Nagy Nikolett jogi szakreferens. Javaslat

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Nagy Nikolett jogi szakreferens. Javaslat Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Nagy Nikolett jogi szakreferens Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület elnevezés, átnevezés és a házszámozás

Részletesebben

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás rendjéről Záradék: A rendelet megalkotásának napja: 2016. május

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán ELŐTERJESZTÉS az önkormányzati tulajdonú bérlakások lakbérének emeléséről Tisztelt Képviselő-testület! A helyi

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 2. A közterületek elnevezésére, megváltoztatására vonatkozó szabályok

1. Általános rendelkezések. 2. A közterületek elnevezésére, megváltoztatására vonatkozó szabályok Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya Erdőtarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, az elnevezés megváltoztatásáról, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 1/2014. (I. 30.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (3) bekezdésében foglaltak alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Központi címregiszter hirdetményei KCR

Központi címregiszter hirdetményei KCR Központi címregiszter hirdetményei KCR Tájékoztató a központi címregiszter létrehozásával kapcsolatosan a lakosságot érintő változásokról Magyarországon a közigazgatás eddig nem rendelkezett egységes,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 29-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015 (XI.18.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzatának 11/2010. (IV. 1.) számú önkormányzati rendelete

Pécel Város Önkormányzatának 11/2010. (IV. 1.) számú önkormányzati rendelete egységes szerkezet Pécel Város Önkormányzatának 11/2010. (IV. 1.) számú önkormányzati rendelete a földrajzi nevek megállapításának és az ingatlanok házszámozásának rendjéről Pécel Város Önkormányzatának

Részletesebben

Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Lipót Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 25/2013.(XII.02.) számú önkormányzati rendelete

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 25/2013.(XII.02.) számú önkormányzati rendelete TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2013.(XII.02.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól A rendelet 2013. december 02-án kihirdetésre

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. 2

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 23/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Pekáryné Mindszenti Csilla, Előterjeszti:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló rendelet felülvizsgálatáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló rendelet felülvizsgálatáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló rendelet felülvizsgálatáról

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda vezetője

Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda vezetője Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda vezetője Iktatószám: 01/16051/2016., 01/50850-3/2015., 01/50894-3/2015., 01/50918-3/2015., 01/21222/2016., 01/19400-1/2016.,

Részletesebben

Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. I. Fejezet. Általános rendelkezések

Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. I. Fejezet. Általános rendelkezések Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pontjában

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya

A rendelet célja, hatálya Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének.../2014.( ) önkormányzati rendelete a a közterületek elnevezésének és településrész-név megállapításának, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és

Részletesebben

Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Karancsalja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok

A közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Újrónafő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány közterület és házszámozás rendjéről szóló önkormányzati rendelet

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány közterület és házszámozás rendjéről szóló önkormányzati rendelet 3. Napirend közterület elnevezés és házszámozás rendje önkormányzati rendelet 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány közterület és házszámozás rendjéről szóló önkormányzati rendelet Tisztelt

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IV..) önkormányzati rendelete

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IV..) önkormányzati rendelete Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IV..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés, a házszám-megállapítás

Részletesebben

Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete

Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete A közterületnév megállapításának, valamint a házak számozásának szabályairól Hangács Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV.26.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV.26.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV.26.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Bánk Község Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) Képviselő-testülete

Részletesebben

A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2014. (IX.18.) önkormányzati rendelete A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL

SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 7081 Simontornya, Szent I. kir. u. 1. 74/586-921, fax: 74/586-922 e-mail: simontornya@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 25-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: március 25.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 25-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: március 25. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. március 25-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2015. március 25. A napirendet tárgyaló ülés: Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester Az előterjesztést

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 43/2014. (IX.23.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Zamárdi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés, a házszám-megállapítás

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja, fogalmi meghatározások

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja, fogalmi meghatározások Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2015 (X.30) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám megállapítás szabályairól Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 26-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 26-án tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A 375 helyrajzi számú közterület Kabók Lajos u. nevének megváltoztatására

Részletesebben

A magánszemélyek kommunális adójáról

A magánszemélyek kommunális adójáról Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 10/1999. (X.22.). sz. valamint 19/2004. (XII. 14.) számú kt. rendeletekkel módosított 11/1998. (XII.11.) számú rendelete A magánszemélyek

Részletesebben

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (X.11.) önkormányzati rendelete

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (X.11.) önkormányzati rendelete Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (X.11.) önkormányzati rendelete a közterületnevek elnevezése, valamint a házszám-megállapítás szabályairól Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 12-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 12-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 201/2/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Módosító indítvány a Budapest

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IX..) önkormányzati rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IX..) önkormányzati rendelete 6. napirendi ponthoz Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2014. (IX..) önkormányzati rendelete kezdeményezésről,

Részletesebben

17. NAPIREND Ügyiratszám: 3/3152-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2011. december 9-ei nyilvános ülésére.

17. NAPIREND Ügyiratszám: 3/3152-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2011. december 9-ei nyilvános ülésére. 1 17. NAPIREND Ügyiratszám: 3/3152-2/2011. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 9-ei nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Közterületnevek felülvizsgálata Tapolca

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-i ülésére 6415-2/2011 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-i ülésére Tárgy: Vagyonrendelet módosítása régebbi eladás és ajándékozás miatt Az előterjesztést készítette

Részletesebben

Előterjesztés. Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 22.-i ülésére 2. napirend a zajvédelem helyi szabályozásáról

Előterjesztés. Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 22.-i ülésére 2. napirend a zajvédelem helyi szabályozásáról HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE Szám:../2016./HID. Előterjesztés Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 22.-i ülésére 2. napirend a zajvédelem helyi szabályozásáról

Részletesebben

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉNEK, AZ ELNEVEZÉSÜK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA IRÁNYULÓ KEZDEMÉNYEZÉS ÉS A HÁZSZÁM-MEGÁLLAPÍTÁS

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 17-i ülésére Tárgy: Zirci Országzászló Alapítvány támogatási kérelme a Zirc, I. András tér, 431 hrsz-ú ingatlanon a letűnt

Részletesebben

a módosító 17/2018. (X. 31.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

a módosító 17/2018. (X. 31.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-Testületének 15 /2016. (X.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 7-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 7-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Zirci Országzászló Alapítvány elvi támogatási kérelme a Zirc, I. András tér, 431 hrsz-ú ingatlanon a letűnt

Részletesebben

Pásztó Város Polgármestere Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * ; * /13 Fax: (06-32)

Pásztó Város Polgármestere Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * ; * /13 Fax: (06-32) Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-98/2016. A rendelet megalkotása minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Előterjesztés Parkoló kialakításhoz támogatási kérelem. Tisztelet Képviselőtestület

Előterjesztés Parkoló kialakításhoz támogatási kérelem. Tisztelet Képviselőtestület Előterjesztés Parkoló kialakításhoz támogatási kérelem Tisztelet Képviselőtestület Kecskés Szabina Répcelak, Petőfi S. utca 19. szám alatti lakos, mint egyéni vállalkozó azzal a kéréssel fordult az Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 21-i testületi ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 21-i testületi ülésére Előterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i testületi ülésére Tárgy: I. Ugrina Csaba szolgalmi jog bejegyzésével kapcsolatos kérelme II. Vételi ajánlat tétele

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2010. évi 12. szám 2010. május 31. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 22/2010. (V. 31.) Ö.r. Az Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

12/2014. (IX.10.) önk. A közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól. I.fejezet. Általános rendelkezések

12/2014. (IX.10.) önk. A közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól. I.fejezet. Általános rendelkezések KIVONAT Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 3-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 12/2014. (IX.10.) önk. r e n d e l e t e A közterületek elnevezéséről és a

Részletesebben

2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére

2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére 7. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás

Részletesebben

Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztés tárgyában dönteni szíveskedjen!

Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztés tárgyában dönteni szíveskedjen! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2013. augusztus 28. napján tartandó Kt. ülésre Készítette: Handelné Kiscelli Ágnes vagyonhasznosítási referens Tárgy: Egyes állami ingatlanok

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S. Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i ülésére

E LŐ T E R J E S Z T É S. Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i ülésére 1 E LŐ T E R J E S Z T É S Kéthely Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r e 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Tel.:85/539-036 Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i ülésére

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány

Részletesebben

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 60.002-19/2015. Sorszám: 6. ELŐTERJESZTÉS Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (VI.27. számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Cserkeszőlő Község Önkormányzatának

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS a xxxxxxxxxx és xxxxxxxxxx 0444/34-35-36-37, 0444/26-27, 0444/5-6-7, és 0444/16 hrsz-ú területeket érintő Településrendezési Terv módosítási

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. szeptember 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 15/2003. (IV.07.) számú rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 15/2003. (IV.07.) számú rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 15/2003. (IV.07.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a művészeti alkotások közterületen történő elhelyezésének szabályairól (Egységes szerkezetben a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 231/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Budapest Főváros

Részletesebben

Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016(IX.5.) önkormányzati rendelete A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016(IX.5.) önkormányzati rendelete A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016(IX.5.) önkormányzati rendelete A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ H a t á r o z a t

SÁROSPATAK VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ H a t á r o z a t SÁROSPATAK VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig Szám: 8174-2/2016.

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Javaslat a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosítására

POLGÁRMESTERE. Javaslat a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosítására BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Javaslat a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete

SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete a közterületi nevek megállapításáról, a házszámozás, valamint a névtáblák és a házszámtáblák elhelyezésének

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/738-1/2013/I. Üi.: Dr. Vass Zoltán Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Ipari Park bővítéshez ingatlanok tulajdonjogának

Részletesebben

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. SZEPTEMBER 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. SZEPTEMBER 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. SZEPTEMBER 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 12/2014. (IX. 25.) önkormányzati rendelete A közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Helye: Püspökszilágy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október 8.-án 18.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Önkormányzat Tanácskozóterme Jelen

Részletesebben