I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló"

Átírás

1 I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások Elektronikus pályáztatási rendszer (EPR) - Az EPR bevezetéséről az MTVA Mecenatúra Igazgatósága további nyilvános tájékoztatókat tartott: - a TV-filmes pályázati eljáráson (FEHÉRGYÖRGY2016) pályázatot benyújtani szándékozó pályázói kör és a filmes pályázati eljárásokon (ÁGOSTON2016, EMBERJUDIT2016, MACSKÁSSYGYULA2016, HUSZÁRIKZOLTÁN2016) konzultációra és pályázat benyújtására javasolt pályázói kör számára: április 6-án - a közösségi médiaszolgáltatók (KMUSZ) számára: május 12-én és 13-án. 2.) Változások az új pályázati felhívásokban A 2016 második negyedévében meghirdetett pályázati eljárások esetében is az új ÁPF alapján, a hatályos szabályozásnak megfelelő és szerkezetileg egyszerűsített, valamint az elektronikus pályáztatási rendszerhez kapcsolódó a I. negyedéves beszámolóban részletezett változtatások kerültek átvezetésre. KMUSZ2016 A pályázat célja Újdonság a 2016-os pályázati eljárásban, hogy a fény- és hangtechnikai eszközök mellett a műszaki fejlesztés keretében már képtechnikai eszközök és berendezések megvásárlására is lehetőséget teremt a pályázat. A pályázói kör Az eljárásban az a magyarországi médiaszolgáltató nyújthat be pályázatot, aki lineáris közösségi médiaszolgáltatási tevékenységét a pályázat benyújtása előtt már legalább 3 hónapja gyakorolja. A pályázati eljárásban a REZSI2016 eljáráshoz hasonlóan csak az a közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltató pályázhat, amelynek a évi (1. és 2. forduló), illetve a évi (3. és 4. forduló) nettó árbevétele nem haladta meg a Ft-ot. Amennyiben a évre a közhiteles nyilvántartás nem tartalmaz adatot, úgy a harmadik és negyedik fordulóban is a évi adatok kerülnek értékelésre. Ebben az eljárásban is újdonság, hogy az adatszolgáltatási kötelzettség teljesítésének igazolása nem szerződéskötési, hanem pályázati feltétel lett. Az eljárás időbeli ütemezése A pályázatok beadására és értékelésére vonatkozó pontos határidőket a felhívás rögzíti. Bírálati szempontok A bizottság értékelési szempontjai kibővültek: a tervezett műszaki fejlesztés szakmai és minőségi követelményekhez és a digitális átálláshoz való igazodása, a meglévő rendszerhez való illeszkedése és továbbfejleszthetősége, bővíthetősége is értékelési szempont. DARGAYATTILA2016 A pályázat célja Az egyedi animációs filmek helyett új kategóriaként a Médiatanács által korábban DARGAYATTILA pályázaton már támogatott és az Alap által lezárt ellenőrzésű teljes sorozatok keretjátékának, illetve összekötő részeinek forgatókönyvi, hangi, esetlegesen módosított zenei változatának elkészítésének és azok egész estés, minimum 52, maximum 90 perc hosszúságú animációs TV-filmekké alakításának ára is benyújtható pályázat. Természetesen az eljárásban alapkategóriaként megjelölt gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs korábban már jelen program keretében támogatott filmsorozatok 13 részessé kiegészítése mellett. Az igényelhető A nyertes filmalkotások vissza nem térítendő ára a Médiatanács a korábbi évek tapasztalatait figyelembe véve összesen Ft-ot különített el. A t a Médiatanács a pályázati kérelem űrlapon rögzített tervezett összköltség arányában ítéli meg úgy, hogy az ne haladja meg a tervezett összköltség 75%-át, továbbá a Médiatanács által korábban már támogatott és elkészült teljes sorozatok egész estés animációs TV-filmekké történő alakítása esetén a Ft-ot.

2 Preferenciák Az ellenőrzési tapasztalatok alapján az előnyben részesítő feltételek köre kiegészítésre került. Amennyiben a pályázó vállalja, hogy valamely nyilvántartásba vett lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató részére is átadja a filmalkotást, úgy a feltöltést követően annak a NEUMANNJÁNOS pályázat feltételeihez hasonlóan még legalább 6 hónapig hozzáférhetőnek és lekérhetőnek kell lennie. ESCHERKÁROLY2016 A pályázat célja A pályázati eljárás célja pontosításra került, így olyan váratlanul bekövetkező, így előre nem látható (ad hoc) magyar vonatkozású esemény(ek) azonnali helyszíni dokumentálása, rögzítése a cél, amely előre nem tervezhető, és amely történelmi, kulturális, illetve társadalompolitikai okokból kiemelkedően fontos. A pályázati eljárás típusa Az eljárás sajátosságaiból adódóan a pályázat benyújtása előtt nem kell a pályázónak regisztrációs lapot beküldenie. A pályázat kötelező tartalma Utófinanszírozásos pályázat esetében a forgatási nyersanyagot az EPR Referenciafeltöltő portálon keresztül kell a pályázónak feltöltenie, majd az ott kapott referenciafájlt kell a pályázati kérelemhez csatolnia. Mindkét finanszírozási forma esetében kötelező a pályázónak a forgatási nyersanyagból tervezett film koncepciójának szöveges leírása, valamint az előfinanszírozási formában benyújtott pályázatok esetében is szükséges az értékelés teljessége érdekében a tervezett költségek bemutatására költségvetés csatolása. 3.) Bírálóbizottságok választása A Médiatanács 424/2016. (IV. 12.) számú döntésével a FEHÉRGYÖRGY2016 beérkezett pályázatokat értékelő bírálóbizottság tagjává az alábbi személyeket választotta meg, illetve nevezte ki: elnök: Gajdics Ottó, tagok: Medveczky Balázs, Zaras Andrea; A Médiatanács 538/2016. (V. 17.) számú döntésével a KMUSZ2016 pályázati eljárásban beérkezett pályázatokat értékelő bírálóbizottság tagjává az alábbi személyeket választotta meg: elnök: Fenyősi Zoltán, tagok: dr. Kozma Ákos, dr. Lupkovics Gábor, Vas Imre; A Médiatanács 664/2016. (VI. 21.) számú döntésével az ESCHERKÁROLY2016 pályázati eljárásban beérkezett pályázatokat értékelő bírálóbizottság tagjává az alábbi személyeket választotta meg: elnök: Varsányi Ferenc, tagok: Duszka Péter, Gyurity Monika 4.) Pályázati eljárások, ok II. negyedévében a Médiatanács 3 új pályázati felhívást bocsátott ki: - közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi ára (KMUSZ2016) 110 M Ft-os gel - háromszakaszos pályázati eljárás a Médiatanács által már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának és korábban már támogatott teljes sorozatok egész estés animációs TV-filmekké történő alakításának ára (DARGAYATTILA2016) 20 M Ft-os gel - magyar vonatkozású, váratlanul bekövetkező, így előre nem látható (ad hoc) események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak ára (ESCHERKÁROLY2016) 20 M Ft-os gel a Médiatanács 1 pályázati eljárásban emelt et: REZSI Ft-tal (az Alap évi évi i előirányzat terhére) 2

3 a Médiatanács 11 pályázati eljárás i szerződése és mellékletei formaszövegeit fogadta el: NEMESKÜRTYISTVÁN2015, RADIOALLANDO2016, EGRILAJOS2016, TVALLANDO2016, ÁGOSTON2016, EMBERJUDIT2016, MACSKÁSSYGYULA2016, KMUSZ2016, FEHÉRGYÖRGY2016, HUSZÁRIKZOLTÁN2016, ESCHERKÁROLY2016 az Alap 10 folyamatban lévő pályázati eljárásban (ESCHERKÁROLY2015, DARGAYATTILA2015, NEMESKÜRTYISTVÁN2015, TVALLANDO2015, ÁGOSTON2016, EMBERJUDIT2016, RADIOALLANDO2016, TVALLANDO2016, REZSI2016, EGRILAJOS2016) 127 db i szerződést kötött összesen Ft összegben 3 pályázati eljárás zárult le: FEHÉRGYÖRGY2014, EGRILAJOS2015, KMUSZ2015 3

4 II. Összefoglaló táblázatok a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásokról II/1. A Médiatanács valamennyi pályázati eljárásának összesített számadatai január június 30. a pályázati eljárások száma a megkötött i szerződések száma szerződéssel lekötött (Ft) II/2-3. folyamatban levő pályázati eljárások II/4. visszakövetelés miatt le nem zárt pályázati eljárások II/5. lezárt pályázati eljárások összesen: II/2. Folyamatban levő pályázati eljárások kiírás 825/2012. (V. 9.) 223/2013. (II. 13.) 224/2013. (II. 13.) 225/2013. (II. 13.) 1651/2013. (XI. 27.) 1652/2013. (XI. 27.) 1653/2013. (XI. 27.) 1687/2013. (XII. 3.) 65/2014. (I. 28.) 66/2014. (I. 28.) 160/2014. (II. 18.) 181/2014. (II. 25.) 679/2014. (VII. 30.) 934/2014. (IX. 30.) a pályázati eljárás megnevezése / a célja háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek ára (ÁGOSTON2012) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek ára (ÁGOSTON2013) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2013) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2013) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek ára (ÁGOSTON2014) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2014) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2014) háromszakaszos pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2014) helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező lineáris rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazin, illetve tematikus magazin a (RADIOALLANDO2014) helyi vagy körzeti lineáris audiovizuális médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók számára közéleti magazin, valamint hírműsor és kulturális magazin készítésének a (TVALLANDO2014) háromszakaszos pályázati eljárás dramatizált hangjáték vagy hangjátéksorozat gyártásának ára (CSERÉSMIKLÓS2014) háromszakaszos pályázati eljárás a Médiatanács által már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának ára (DARGAYATTILA2014) új, lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének a (NEUMANNJÁNOS2014) a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek a (REZSI2015) 4 meghirdetett (Ft)

5 kiírás 1196/2014. (XII. 16.) 1200/2014. (XII. 16.) 1201/2014. (XII. 16.) 1202/2014. (XII. 16.) 63/2015. (I. 20.) 126/2015. (II. 10.) 142/2015. (II. 17.) 184/2015. (III. 3.) 185/2015. (III. 3.) /2015. (XI. 17.) 213/2015. (III. 11.) 281/2015. (III. 24.) 1158/2015. (IX. 1.) 1527/2015. (XI. 24.) 1614/2015. (XII. 15.) 47/2016. (I. 19.) 48/2016. (I. 19.) 49/2016. (I. 19.) 50/2016. (I. 19.) 168/2016. (II. 16.) 169/2016. (II. 16.) 207/2016. (II. 29.) a pályázati eljárás megnevezése / a célja háromszakaszos pályázati eljárás archív tartalmak újrafelhasználásával készülő történelmi dokumentumfilmek gyártásának ára (TÖRTÉNELMI DOKUMENTUMFILM2014) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek ára (ÁGOSTON2015) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2015) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2015) háromszakaszos pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2015) helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező lineáris rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazinműsor, valamint tematikus magazinműsor készítésének a (RADIOALLANDO2015) magyar vonatkozású, előre nem tervezhető események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak a (ESCHERKÁROLY2015) televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának a (FEHÉRGYÖRGY2015) a Médiatanács által már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának és önálló, egyedi animációs filmalkotások gyártásának a (DARGAYATTILA2015) DARGAYATTILA2015 második fordulója helyi vagy körzeti lineáris audiovizuális médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének a (TVALLANDO2015) dramatizált hangjáték vagy hangjátéksorozat gyártásának a (CSERÉSMIKLÓS2015) új, lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének a (NEUMANNJÁNOS2015) háromszakaszos tematikus pályázati eljárás archív tartalmak újrafelhasználásával készülő, XX. századi történelmi eseményeket, személyeket, helyszíneket és évfordulókat feldolgozó történelmi dokumentumfilmek gyártásának ára (NEMESKÜRTYISTVÁN2015) a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek a (REZSI2016) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek ára (ÁGOSTON2016) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2016) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2016) háromszakaszos, kétfordulós pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2016) egy fordulóból álló pályázati eljárás televíziófilm-forgatókönyvírás, televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs filmek forgatókönyveinek ára (EGRILAJOS2016) helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező lineáris rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazinműsor, valamint tematikus magazinműsor készítésének a (RADIOALLANDO2016) helyi vagy körzeti lineáris audiovizuális médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének a (TVALLANDO2016) 5 meghirdetett (Ft) ( )

6 kiírás 305/2016. (III. 2.) 475/2016. (IV. 26.) 610/2016. (VI. 7.) 611/2016. (VI. 7.) a pályázati eljárás megnevezése / a célja egy fordulóból álló pályázati eljárás televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának ára (FEHÉRGYÖRGY2016) közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi a (KMUSZ2016) háromszakaszos pályázati eljárás a Médiatanács által már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának és korábban már támogatott teljes sorozatok egész estés animációs TV-filmekké történő alakításának ára (DARGAYATTILA2016) magyar vonatkozású, váratlanul bekövetkező, így előre nem látható (ad hoc) események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak a (ESCHERKÁROLY2016) meghirdetett (Ft)

7 II/3. A folyamatban levő pályázati eljárások összesített számadatai június 30-áig támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 2167 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 986 nyertessé nyilvánított 1181 szerződést nem kötött 69 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 564 rendben lezárult szankcióval 97 szankció: vizsgálat tart 17 nem zárult le vizsgálat lezárult, de 5 előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt 2 visszakövetelés 7

8 II/4. Visszakövetelés miatt le nem zárt pályázati eljárások pályázati kiírás 116/2011. (I. 19.) 195/2011. (II. 9.) 599/2011. (V. 11.) a pályázat megnevezése/ a célja a közösségi médiaszolgáltatók (nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók) évi fenntartási és üzemeltetési költségeinek a (NPREZSI2011) helyi vagy körzeti televíziós médiaszolgáltatók állandó műsorainak (televíziós közéleti magazinműsor, televíziós hírműsor mely a pályázó választása szerint tartalmazhat sporthíreket is és kulturális magazinműsor) készítése (TVALLANDO2011) közösségi, nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatónak vagy közműsorszolgáltatónak minősülő lineáris médiaszolgáltatók műszaki fejlesztésének évi a (KMUSZ2011) (Ft) nyertessé nyilvánított (Ft) összes szerződést kötött: összes : szerződést kötött (Ft) Ft visszalépett/ elállás beszámolt lezárult (rendben) lezárult (szankcióval) igényérvényesítési eljárás alatt összes igényérvényesítési eljárás: 4 kiírás / /2011. (X. 19.) 1541/2011. (XI. 9.) 1540/2011. (XI. 9.) 1542/2011. (XI. 9.) 1608/2011. (XI. 16.) 261/2012. (II. 15.) a pályázati eljárás megnevezése/ a célja helyi vagy körzeti rádiós médiaszolgáltatók állandó műsorainak (rádiós a pályázó választása szerint sporthíreket is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor) készítése (RADIOALLANDO2011) közösségi lineáris médiaszolgáltatók évi fenntartási és üzemeltetési költségeinek a (REZSI2012) II/5. Lezárt pályázati eljárások (Ft) ismeretterjesztő filmek gyártásának a (ISMERET2011) dokumentumfilmek gyártásának a (DOKFILM2011) animációs filmek gyártásának a (ANIMACIO2011) televíziófilm-forgatókönyvírás és televíziófilmterv-fejlesztés a (TVFILMTERV2011) a Magyarországon vagy Európában bekövetkezett/bekövetkező, ugyanakkor magyar vonatkozású események azonnali, helyszíni rögzítésének utófinanszírozás formájában történő a (ADHOC2012) nyertessé nyilvánított (Ft) eredménytelen szerződést kötött (Ft) beszámolt lezárult rendben lezárult szankcióval visszakövetelt és visszafizetett összesen (Ft) irattározva

9 kiírás 389/2012. (II. 29.) 467/2012. (III. 12.) 326/2012. (II. 22.) 431/2012. (III. 7.) 826/2012. (V. 9.) 827/2012. (V. 9.) 1154/2012. (VI. 27.) 1155/2012. (VI. 27.) 1156/2012. (VI. 27.) 1964/2012. (XI. 14.) 2220/2012. (XII. 19.) 317/2013. (II. 27.) 226/2013. (II. 13.) 319/2013. (II. 27.) a pályázati eljárás megnevezése/ a célja televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának a (TVFILM2012) FEHÉRGYÖRGY2012 televíziófilm-forgatókönyv és televíziófilmterv-fejlesztés a (TVFILMTERV2012) EGRILAJOS2012 a helyi vagy körzeti vételkörzetre kiterjedő rádiós médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók hírműsora, szolgáltató magazinja, illetve tematikus magazinja készítésének a (RADIOALLANDO2012) a helyi vagy körzeti lineáris audiovizuális médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók hírműsora és kulturális magazinja, valamint közéleti magazinja készítésének a (TVALLANDO2012) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2012) háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárás animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2012) magyarországi lineáris közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi a (KMUSZ2012) háromszakaszos pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2012) pályázati eljárás lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok, mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének ára (NEUMANNJÁNOS2012) közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek a (REZSI2013) magyar vonatkozású események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak a (ESCHERKÁROLY2013) televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának a (FEHÉRGYÖRGY2013) háromszakaszos pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2013) helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazin, illetve tematikus magazin a (RADIOALLANDO2013) (Ft) nyertessé nyilvánított szerződést kötött (Ft) (Ft) beszámolt lezárult rendben lezárult szankcióval visszakövetelt és visszafizetett összesen (Ft) irattározva

10 kiírás 320/2013. (II. 27.) 812/2013. (V. 14.) 400/2013. (III. 13.) 682/2013. (IV. 25.) 1161/2013. (VII. 17.) 1500/2013. (X. 16.) 1688/2013. (XII. 3.) 1689/2013. (XII. 3.) 439/2014. (V. 20.) 1203/2014. (XII. 16.) 237/2015. (III. 17.) a pályázati eljárás megnevezése/ a célja helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező audiovizuális médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazin, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazin készítésének a (TVALLANDO2013) a évi új, lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok, mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének a (NEUMANNJÁNOS2013) televíziófilm-forgatókönyvírás és televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs filmek forgatókönyveinek a (EGRILAJOS2013) magyarországi földfelszínen terjesztett helyi audiovizuális médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók digitális műsorszóró technológiára történő átállásának a (DIGI2013) a közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi a (KMUSZ2013) a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek a (REZSI2014) televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának a (FEHÉRGYÖRGY2014) televíziófilm-forgatókönyvírás és televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs filmek forgatókönyveinek a (EGRILAJOS2014) közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi a (KMUSZ2014) televíziófilm-forgatókönyvírás és televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs filmek forgatókönyveinek a (EGRILAJOS2015) közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi a (KMUSZ2015) (Ft) nyertessé nyilvánított (Ft) szerződést kötött (Ft) beszámolt lezárult rendben lezárult szankcióval visszakövetelt és visszafizetett összesen (Ft) irattározva összes szerződést kötött: összes : Ft 10

11 II/6. Az egyes folyamatban levő pályázati eljárások összesített számadatai (II/23. táblázatok részletezése) 1. A Médiatanács 825/2012. (V. 9.) számú határozatával háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg ismeretterjesztő filmek gyártásának ára (ÁGOSTON2012) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 58 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 27 nyertessé nyilvánított 31 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 30 rendben lezárult szankcióval 5 szankció: vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 2. A Médiatanács 223/2013. (II. 13.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg ismeretterjesztő filmek gyártásának ára (ÁGOSTON2013) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 67 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 33 nyertessé nyilvánított 34 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 33 rendben lezárult szankcióval 3 szankció:

12 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 3. A Médiatanács 224/2013. (II. 13.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2013) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 73 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 29 nyertessé nyilvánított 44 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 41 rendben lezárult szankcióval 5 szankció: vizsgálat tart 1 nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt 12 szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 4. A Médiatanács 225/2013. (II. 13.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2013) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 27 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 3 nyertessé nyilvánított 24 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás

13 teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 19 rendben lezárult szankcióval 5 szankció: vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött Ft átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 1651/2013. (XI. 27.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg ismeretterjesztő filmek gyártásának ára (ÁGOSTON2014) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 74 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 40 nyertessé nyilvánított 34 szerződést nem kötött 1* szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 27 rendben lezárult szankcióval 4 szankció: vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * *A Médiatanács 287/2015. (III. 24.) számú döntésével a pályázati eljárásban fennmaradó Ft-tal a ÁGOSTON2015 pályázati eljárás első fordulójában kiosztható et megemelte. 13

14 6. A Médiatanács 1652/2013. (XI. 27.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2014) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 79 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 35 nyertessé nyilvánított 44 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 30 rendben lezárult szankcióval 4 szankció: vizsgálat tart 2 nem zárult le vizsgálat lezárult, de 1 előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 7. A Médiatanács 1653/2013. (XI. 27.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2014) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 32 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 9 nyertessé nyilvánított 23 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 19 rendben lezárult szankcióval 3 szankció: vizsgálat tart 1 vizsgálat lezárult, de 1 előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés 14

15 a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 8. A Médiatanács 1687/2013. (XII. 13.) számú döntésével háromszakaszos pályázati eljárást hirdetett meg kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2014) (13. szakasz lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 20 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 7 nyertessé nyilvánított 13 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 12 rendben lezárult szankcióval 2 szankció: vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 65/2014. (I. 28.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg magyarországi helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező lineáris rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazin, illetve tematikus magazin készítésének ára (RADIOALLANDO2014) (14. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 184 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 76 nyertessé nyilvánított 108 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 107 rendben lezárult szankcióval 28 szankció:

16 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) vizsgálat tart 1 vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt 1 visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 10.A Médiatanács 66/2014. (I. 28.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg magyarországi helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező lineáris audiovizuális (televíziós) médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazin, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazin készítésének ára (TVALLANDO2014) (14. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 181 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 90 nyertessé nyilvánított 91 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 91 rendben lezárult szankcióval 24 szankció: vizsgálat tart 1 vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt 1 visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt 16 szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 160/2014. (II. 18.) számú döntésével háromszakaszos pályázati eljárást hirdetett meg dramatizált hangjáték vagy hangjátéksorozat gyártásának ára (CSERÉSMIKLÓS2014) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 22 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) nyertessé nyilvánított 22 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van

17 beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 21 rendben lezárult szankcióval 9 szankció: vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat lezárult, de 1 előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 181/2014. (II. 25.) számú döntésével háromszakaszos pályázati eljárást hirdetett meg általa már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának ára (DARGAYATTILA2014) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 6 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) nyertessé nyilvánított 6 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 5 lezárult rendben szankcióval vizsgálat tart 1 vizsgálat lezárult, de 2 előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 679/2014. (VII. 30.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg új, lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének ára (NEUMANNJÁNOS2014) (15. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok 17 támogatott beérkezett pályázati kérelmek 42 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 19 nyertessé nyilvánított 23 (Ft)

18 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 22 rendben lezárult szankcióval szankció: vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * *A Médiatanács 108/2015. (II. 3.) számú döntésével a pályázati eljárásban fennmaradó Ft-tal a NEUMANNJÁNOS2015 pályázati eljárás ét növelte. 14. A Médiatanács 934/2014. (IX. 30.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek ára (REZSI2015) (14. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 110 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 28 nyertessé nyilvánított 82 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 81 rendben lezárult szankcióval 1 szankció: vizsgálat tart 1 vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt 18 szerződéssel lekötött * átutalt hátralék maradék/ túllépés * A Médiatanács 470/2015. (IV. 28.) számú döntésével az EURÓPA RÁDIÓ Nonprofit Közhasznú MA-REZSI /2015. iktatószámú pályázata esetében csökkentette a korábban t.

19 15. A Médiatanács 1196/2014. (XII. 16.) számú döntésével háromszakaszos pályázati eljárást hirdetett meg archív tartalmak újrafelhasználásával készülő történelmi dokumentumfilmek gyártásának ára (TÖRTÉNELMI DOKUMENTUMFILM2014) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 24 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 19 nyertessé nyilvánított 5 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 1 rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * * A Médiatanács 840/2015. (VII. 7.) számú döntésével az eljárás éből Ft-ot elkülönített egy 2015 őszén kiírásra kerülő évfordulós tematikus pályázati eljárás meghirdetéséhez. 16. A Médiatanács 1200/2014. (XII. 16.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg ismeretterjesztő filmek gyártásának ára (ÁGOSTON2015) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 59 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 27 nyertessé nyilvánított 32 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 1 rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart 1 vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés 19

20 a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 1201/2014. (XII. 16.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2015) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 70 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 23 nyertessé nyilvánított 47 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 1 rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött * átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 2/2016. (I. 12.) számú döntésével a pályázati eljárás harmadik fordulójában a et Ft-tal az Alap évi kötelezettségvállalással még nem terhelt forrása terhére megemelte. 18. A Médiatanács 1202/2014. (XII. 16.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2015) (13. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 30 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 11 nyertessé nyilvánított 19 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval 20

21 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 63/2015 (I. 20.) számú döntésével háromszakaszos pályázati eljárást hirdetett meg kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2015) (13. szakasz lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 23 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 8 nyertessé nyilvánított 15 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 3 rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart 1 vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 20. A Médiatanács 126/2015. (II. 10.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazinműsor, valamint tematikus magazinműsor készítésének ára (RADIOALLANDO2015) (14. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 206 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 99 nyertessé nyilvánított 107 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be 21

22 beszámolt lezárult rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 142/2015 (II. 17.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg magyar vonatkozású, előre nem tervezhető események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak ára (ESCHERKÁROLY2015) (2016/13. hétig, lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 37 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 24 nyertessé nyilvánított 13 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 9 rendben lezárult szankcióval 1 szankció: vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 184/2015. (III. 3.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának ára (FEHÉRGYÖRGY2015) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 33 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 27 nyertessé nyilvánított 6 szerződést nem kötött szerződést kötött

23 visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 3 rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * *A Médiatanács 598/2015. (V. 26.) számú döntésével a pályázati eljárásban fennmaradó Ft-tal a TÖRTÉNELMI DOKUMENTUMFILM2014 pályázati eljárásban kiosztható et növelte. 23. A Médiatanács 185/2015. (III. 3.) számú döntésével pályázati eljárást az 1491/2015. (XI. 17.) számú döntésével az eljárásban 2. fordulót hirdetett meg az általa már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának és önálló, egyedi animációs filmalkotások gyártásának ára (DARGAYATTILA2015) (12. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 14 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) nyertessé nyilvánított 14 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés

24 24. A Médiatanács 213/2015. (III. 11.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének ára (TVALLANDO2015) (14. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 207 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 113 nyertessé nyilvánított 94 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött ** átutalt hátralék maradék/ túllépés **A Médiatanács 302/2016. (III. 22.) számú döntésével a RADIOALLANDO2015 pályázati eljárás negyedik fordulóját követően megmaradt Ft-ból Ft-ot használt fel. 25. A Médiatanács 281/2015. (III. 24.) számú döntésével háromszakaszos pályázati eljárást hirdetett meg dramatizált hangjáték vagy hangjátéksorozat gyártásának ára (CSERÉSMIKLÓS2015) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 34 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 14 nyertessé nyilvánított 20 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 2 rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart 2 nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés 24

25 a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 26. A Médiatanács 1158/2015. (IX. 1.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg új, lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének ára (NEUMANNJÁNOS2015) (1-4. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 82 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 55 nyertessé nyilvánított 27 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 6 rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart 5 nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 1527/2015. (XI. 24.) számú döntésével háromszakaszos, nyílt beadású tematikus pályázati eljárást hirdetett meg archív tartalmak újrafelhasználásával készülő, XX. századi történelmi eseményeket, személyeket, helyszíneket és évfordulókat feldolgozó történelmi dokumentumfilmek gyártásának ára (NEMESKÜRTYISTVÁN2015) (13. szakasz lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 10 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 6 nyertessé nyilvánított 4 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval 25

26 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 1614/2015. (XII. 15.) számú döntésével nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek ára (REZSI2016) (14. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 97 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 22 nyertessé nyilvánított 75 szerződést nem kötött 4 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt 26 szerződéssel lekötött ** átutalt hátralék * az eljárás szerződéskötési szakasza még nem zárult le, így a maradék/túllépés nem határozható meg maradék/ túllépés **A Médiatanács 630/2016. (VI. 7.) számú döntésével a pályázati eljárás negyedik fordulójában a et Ft-tal a évi i előirányzat terhére megemelte. A évben kibocsátott pályázati felhívások 1. A Médiatanács 47/2016. (I. 19.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg ismeretterjesztő filmek gyártásának ára (ÁGOSTON2016) (1. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott beérkezett pályázati kérelmek 21 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 10 nyertessé nyilvánított 11 * (Ft)

27 szerződést nem kötött 10 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A pályázati eljárás második fordulójának első szakaszában június 30-a 12:00 óráig 156 szinopszis érkezett be, az igényelt összege: Ft. * 2. A Médiatanács 48/2016. (I. 19.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2016) (1. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 26 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 10 nyertessé nyilvánított 16 szerződést nem kötött 14 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A pályázati eljárás második fordulójának első szakaszában június 30-a 12:00 óráig 172 szinopszis érkezett be, az igényelt összege: Ft. * 27

28 3. A Médiatanács 49/2016. (I. 19.) számú döntésével háromszakaszos, háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2016) (1. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 11 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 3 nyertessé nyilvánított 8 szerződést nem kötött 8 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A pályázati eljárás második fordulójának első szakaszában június 30-a 12:00 óráig 44 szinopszis érkezett be, az igényelt összege: Ft. * 4. A Médiatanács 50/2016. (I. 19.) számú döntésével háromszakaszos, kétfordulós pályázati eljárást hirdetett meg kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2016) (1. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 21 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 10 nyertessé nyilvánított 11 szerződést nem kötött 11 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés 28

29 a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 5. A Médiatanács 168/2016. (II. 16.) számú döntésével egy fordulóból álló pályázati eljárást hirdetett meg televíziófilm-forgatókönyvírás, televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs filmek forgatókönyvírás ára (EGRILAJOS2016) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 22 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 13 nyertessé nyilvánított 9 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 169/2016. (II. 16.) számú döntésével rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazinműsor, valamint tematikus magazinműsor készítésének ára (RADIOALLANDO2016) (1. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 48 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 23 nyertessé nyilvánított 25 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval 29

30 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 7. A Médiatanács 207/2016. (II. 29.) számú döntésével televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének ára (TVALLANDO2016) (1. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 46 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 23 nyertessé nyilvánított 23 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A pályázati eljárás második fordulójában június 23-a 12:00 óráig 48 pályázat érkezett be, a Médiatanácstól igényelt összesen: Ft. * 8. A Médiatanács 305/2016. (III. 22.) számú döntésével egy fordulóból álló pályázati eljárást hirdetett meg televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának ára (FEHÉRGYÖRGY2016) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 25 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 20 nyertessé nyilvánított 5 szerződést nem kötött 5 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van 30

31 beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 9. A Médiatanács 475/2016. (IV. 26.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg a közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi ára (KMUSZ2016) (1. forduló lezárult) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 41 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 26 nyertessé nyilvánított 15 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben lezárult szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 31

32 10. A Médiatanács 610/2016. (VI. 7.) számú döntésével a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló évi CLXXXV. számú törvény ának (1) bekezdése alapján háromszakaszos pályázati eljárást hirdetett meg általa már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának és korábban már támogatott teljes sorozatok egész estés animációs TV-filmekké alakításának elő- és utófinanszírozás formájú ára (DARGAYATTILA2016) A jelen pályázati eljárásban ban részesülhetnek a) olyan gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok, melyek a Médiatanács által 2011 óta meghirdetett animációs filmek gyártását célzó pályázati eljárásokban legalább egy alkalommal és legalább egy részre már nyertek el t. A pályázónak a sorozatot a támogatott részek figyelembevételével, azokkal összhangban 13 részesre kell kiegészítenie azzal, hogy az egyes részek hosszának meg kell egyeznie az utolsóként támogatott rész(ek) hosszával. Már elkészült epizódok ára jelen eljárásban pályázat nem nyújtható be; b) a Médiatanács által korábban DARGAYATTILA pályázaton már támogatott és az Alap által lezárt ellenőrzésű teljes sorozatok keretjátékának, illetve összekötő részeinek forgatókönyvi, hangi, esetlegesen módosított zenei változatának elkészítése, és azok egész estés, minimum 52, maximum 90 perc hosszúságú animációs TV-filmekké alakítása. Előnyben részesül az értékelés során az a pályázó, aki vállalja, hogy a) elkészíti a filmalkotás angol nyelvű vagy angol feliratos fesztiválszereplésre alkalmas kópiáját is, b) vállalja, hogy a filmalkotást valamely, nyilvántartásba vett lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató részére, illetve kulturális tartalmat közvetítő online tartalomszolgáltató részére is átadja azzal, hogy a filmalkotás közzétételére csak az pont szerinti első bemutatást követően kerülhet sor, és a filmalkotás a feltöltést követően még legalább 6 hónapig hozzáférhető és lekérhető, c) valamely, nyilvántartásba vett magyarországi országos, körzeti, illetve helyi lineáris audiovizuális médiaszolgáltatótól mint második bemutató médiaszolgáltatótól is benyújt bemutatási szándéknyilatkozatot. Az eljárás három egymásra épülő szakaszból áll. Az eljárás főbb határidőit az az alábbi táblázat rögzíti. a szinopszis beadási határideje július :00 a konzultáció időszaka szeptember a pályázat beadási határideje október :00 a Médiatanács döntésének határideje december 6. a filmalkotás befejezési az a) pont szerinti sorozat december 31. és átadási határideje az b) pont szerinti filmalkotás szeptember 30. a filmalkotás bemutatásának az a) pont szerinti sorozat május 31. határideje az b) pont szerinti filmalkotás február 28. A nyertes filmalkotások ára a Médiatanács összesen Ft-ot különít el. A t a Médiatanács a pályázati kérelem űrlapon rögzített tervezett összköltség arányában ítéli meg úgy, hogy az ne haladja meg a tervezett összköltség 75%-át, továbbá a) a Médiatanács által már támogatott animációs filmek további epizódjai gyártásának a esetében az egy epizódra jutó összege nem lehet magasabb a pályázó ugyanazon sorozatának korábbi epizódjaira elnyert összegek közül az egy epizódra jutó legalacsonyabb értékű összegénél, b) a Médiatanács által korábban már támogatott teljes sorozatok egész estés animációs TV-filmekké történő alakítása esetén a Ft-ot. 11. A Médiatanács 611/2016. (VI. 7.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg a magyar vonatkozású, váratlanul bekövetkező, így előre nem látható (ad hoc) események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak ára (ESCHERKÁROLY2016) (2016/25. hétig) a kiírástól június 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 5 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 4 nyertessé nyilvánított 1 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 32

33 lezárult nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat lezárult, de előterjesztés készül (t) vizsgálat lezárult, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 33

34 III. Kimutatások a Médiatanács egyes pályázati eljárásairól III/I. Filmes pályázati eljárások pályázati eljárás nyertes pályázatok száma összesen ANIMACIO Ft MACSKÁSSYGYULA Ft MACSKÁSSYGYULA Ft MACSKÁSSYGYULA Ft MACSKÁSSYGYULA Ft MACSKÁSSYGYULA Ft animációs film összesen: Ft DARGAYATTILA Ft DARGAYATTILA Ft animációsfilmsorozat összesen: Ft DOKFILM Ft EMBERJUDIT Ft EMBERJUDIT Ft EMBERJUDIT Ft EMBERJUDIT Ft EMBERJUDIT Ft dokumentumfilm összesen: Ft ISMERET Ft ÁGOSTON Ft ÁGOSTON Ft ÁGOSTON Ft ÁGOSTON Ft ÁGOSTON Ft ismeretterjesztő film összesen: Ft TÖRTÉNELMIDOKUMENTUMFILM Ft NEMESKÜRTYISTVÁN Ft történelmi dokumentumfilm összesen: Ft TVFILMTERV Ft TVFILMTERV2012 (EGRILAJOS2012) Ft EGRILAJOS Ft EGRILAJOS Ft EGRILAJOS Ft EGRILAJOS Ft forgatókönyv összesen: Ft FEHÉRGYÖRGY2012 (TVFILM2012) Ft FEHÉRGYÖRGY Ft FEHÉRGYÖRGY Ft FEHÉRGYÖRGY Ft FEHÉRGYÖRGY Ft tvfilm összesen: Ft HUSZÁRIKZOLTÁN Ft HUSZÁRIKZOLTÁN Ft HUSZÁRIKZOLTÁN Ft HUSZÁRIKZOLTÁN Ft HUSZÁRIKZOLTÁN Ft kisjátékfilm összesen: Ft 34

35 pályázati eljárás nyertes pályázatok száma összesen NEUMANNJÁNOS Ft NEUMANNJÁNOS Ft NEUMANNJÁNOS Ft NEUMANNJÁNOS Ft online összesen: Ft CSERÉSMIKLÓS Ft CSERÉSMIKLÓS Ft hangjáték összesen: Ft ESCHERKÁROLY Ft ESCHERKÁROLY Ft ESCHERKÁROLY Ft adhoc összesen: Ft Összesen: Ft 35

I. A Mecenatúra IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 2 I. A Mecenatúra 2015. IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások 2016. évi i terv A Médiatanács 1613/2015. (XII. 15.)

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások a) SZMSZ-módosítás A Médiatanács által 2015. március 31-én

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások Új Általános Pályázati Feltételek (ÁPF), az elektronikus pályáztatási

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások 2014. IV. negyedévében számos olyan új intézkedés előkészítése

Részletesebben

I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások a) SZMSZ-módosítás A Médiatanács által 2014. július 30-án

Részletesebben

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások, új pályázati felhívások a) Az Általános pályázati

Részletesebben

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új pályázati felhívás KMUSZ2014 A pályázati felhívás az alábbi főbb pontokat/változásokat

Részletesebben

Összefoglaló az MTVA Támogatási terület évi tevékenységéről

Összefoglaló az MTVA Támogatási terület évi tevékenységéről Összefoglaló az MTVA Támogatási terület 2012. évi tevékenységéről A 2012. évben a mellékelt táblázatban felsorolt pályázati eljárások keretében nyújtott/nyújt támogatást a Médiatanács és az Alap az alábbiakban

Részletesebben

MTVA Támogatási terület III. negyedév

MTVA Támogatási terület III. negyedév MTVA Támogatási terület 2011. III. negyedév A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (továbbiakban: Alap) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) jogelődjeként

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 12. heti ülésszakának napirendjére március 22.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 12. heti ülésszakának napirendjére március 22. Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 12. heti ülésszakának napirendjére 2016. március 22. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Auer János, a soros elnöki tisztséget ellátó

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 12. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 12. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 2. heti ülésszakának napirendjére 2016. január 12. (kedd) Tájékoztató: A 2016.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 19. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 19. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 3. heti ülésszakának napirendjére 2016. január 19. (kedd) Tájékoztató: A 2016.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-15.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 29.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 29. Kezdési időpont: 12 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 35. heti ülésszakának napirendjére 2017. augusztus 29. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 10. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 10. (kedd) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 2. heti ülésszakának napirendjére 2017. január 10. (kedd) Kezdési időpont: 11 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A 2017.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-20. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 30.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 30. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 35. heti ülésszakának napirendjére 2016. augusztus 30. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16. Kezdési időpont: 13.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2014. december 16. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-25. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-19. pontoknál)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-29. pontoknál)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-31. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére. 2015. június 16. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére. 2015. június 16. (kedd) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére 2015. június 16. (kedd) Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Dr. Koltay András, a soros elnöki tisztséget ellátó

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 25.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 25. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 204. évi 48. heti ülésszakának napirendjére 204. november 25. (kedd) Kezdési időpont: 5.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-28. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 9.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 9. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 45. heti ülésszakának napirendjére 2011. november 9. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 51. heti ülésszakának napirendjére december 15.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 51. heti ülésszakának napirendjére december 15. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2015. december 15. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Kollarik Tamás a soros elnöki tisztséget

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 30. heti ülésszakának napirendjére július 25. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 30. heti ülésszakának napirendjére július 25. (kedd) Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 30. heti ülésszakának napirendjére 2017. július 25. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-28. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-21.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 40. heti ülésszakának napirendjére szeptember 30.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 40. heti ülésszakának napirendjére szeptember 30. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 204. évi 40. heti ülésszakának napirendjére 204. szeptember 30. (kedd) Kezdési időpont: 4.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 36. heti ülésszakának napirendjére 202. szeptember 5. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 28. heti ülésszakának napirendjére július 12. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 28. heti ülésszakának napirendjére július 12. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 28. heti ülésszakának napirendjére 2016. július 12. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére. 2015. szeptember 1.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére. 2015. szeptember 1. Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére 2015. szeptember 1. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. július 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-40. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. szeptember 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Auer János Médiatanács-tag /1-22. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-17. pontoknál)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-17.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-27.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. február 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-12.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-27.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-26. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 15. heti ülésszakának napirendjére április 12.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 15. heti ülésszakának napirendjére április 12. Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 15. heti ülésszakának napirendjére 2016. április 12. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-34.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. október 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 39. heti ülésszakának napirendjére szeptember 26.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 39. heti ülésszakának napirendjére szeptember 26. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 39. heti ülésszakának napirendjére 2012. szeptember 26. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Auer János Médiatanács-tag /1-15. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 24. heti ülésszakának napirendjére június 13.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 24. heti ülésszakának napirendjére június 13. Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 24. heti ülésszakának napirendjére 2012. június 13. (szerda) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. július 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-38. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 9-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 9-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. május 9-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 28.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 28. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 48. heti ülésszakának napirendjére 2012. november 28. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 30-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 30-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. november 30-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-24.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. december 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-28.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 50. heti ülésszakának napirendjére december 13.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 50. heti ülésszakának napirendjére december 13. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 50. heti ülésszakának napirendjére 2016. december 13. (kedd) Kezdési időpont: 11 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-73.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. november 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-20.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében augusztus 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében augusztus 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. augusztus 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-51

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. március 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2012. június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Szalai Annamária a Médiatanács elnöke /1-39.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (csütörtök) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (csütörtök) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. március 6-án (csütörtök) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-25.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 15-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 15-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. május 15-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-25.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. november 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 6-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 6-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. november 6-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-17.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-26.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére. 2015. július 24.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére. 2015. július 24. Kezdési időpont: 10 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére 2015. július 24. (péntek) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. november 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-25.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19.

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozás ESCHERKÁROLY2016

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozás ESCHERKÁROLY2016 TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozás ESCHERKÁROLY2016 amely létrejött egyrészről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) (székhely: 1037 Budapest, Kunigunda útja 64.) képviseli: dr. Kocsis

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. december 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. december 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. december 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. november 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. április 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-29.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. április 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. december 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-16.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 22. heti ülésszakának napirendjére május 30.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 22. heti ülésszakának napirendjére május 30. Kezdési időpont: 3.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 22. heti ülésszakának napirendjére 202. május 30. (szerda) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. szeptember 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-12.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. március 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-47.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. május 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-10 pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében augusztus 29-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében augusztus 29-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. augusztus 29-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-48

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-30.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. július 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-46. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére. 2013. május 22.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére. 2013. május 22. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére 2013. május 22. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 20. heti ülésszakának napirendjére május 18. (szerda)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 20. heti ülésszakának napirendjére május 18. (szerda) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 20. heti ülésszakának napirendjére 2011. május 18. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben