Összefoglaló az MTVA Támogatási terület évi tevékenységéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglaló az MTVA Támogatási terület évi tevékenységéről"

Átírás

1 Összefoglaló az MTVA Támogatási terület évi tevékenységéről A évben a mellékelt táblázatban felsorolt pályázati eljárások keretében nyújtott/nyújt támogatást a Médiatanács és az Alap az alábbiakban rögzített támogatáspolitikai elvek, normák és célok alapján a Magyar Média Mecenatúra program keretében. A év pályáztatási gyakorlatát a folyamatos megújulás, a pályázóbarát, a kiszámítható és tervezhető pályázati ütemezési rend és gyakorlat kialakítása jellemezte. A megújulás egyben azt is jelenti, hogy az Alap folyamatosan figyeli és kontrollálja a pályázati eljárásoknak mint munkafolyamatoknak a menetét, bonyolítását, a pályázati felhívásoknak úgy is mint a pályázókkal való közvetlen kommunikációs platformnak a kezelhetőségét, érthetőségét és alkalmazhatóságát. Fontos tanulási folyamat ez, mert egyben felkészülés és tapasztalatszerzés a évben bevezetni szándékozott elektronikus pályáztatás irányába. A pályázati felhívások mint szövegek felépítése, struktúrája, annak megújítása Az ún. 3filmes eljárás (ismeretterjesztő filmek, dokumentumfilmek, animációs filmek) felhívásaiban bevezetett szövegstruktúra jelenik meg valamennyi pályázati felhívásban a korábbi meglehetősen bonyolult szerkezettel szemben. Ennek előnye, hogy minden felhívás szövege ugyanazokat az elemeket tartalmazza még ha bizonyos eltérések vannak is az egyes eljárások típusaiban, bonyolításában vagy éppen a dokumentáció összeállításában; a pályázati eljárások bonyolításának, szervezésének azonos szabályai vannak (erre szolgál egyebek mellett az Általános Pályázati Feltételek), s így az azonos szövegstruktúra egyben azt is jelenti, hogy a pályázó az eljárás egyes lépéseire vonatkozó információkat mindig ugyanott találja meg. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a pályázati kérelem is új formában és tartalomban készül el. Az egységes szerkezet mellett az excel-formátum lehetőséget ad arra, hogy olyan egyszerű számítási képletek dolgozzanak a háttérben, melyekkel könnyebb és egyszerűbb a kérelmek számszaki adatkitöltése, lényegesen csökkenthető a hibás kitöltések, számítási hibák száma, megkönnyítve ezzel minden, az eljárásban részvevő fél a pályázók, az Alap munkatársai, a bírálóbizottságok munkáját. A Médiatanács korábbi közismert alkotóknak emléket állítva a pályázati eljárásokat nevesítette és meghirdette a Magyar Média Mecenatúra programot. A pályázati eljárások elnevezéseként az alábbiakat fogadta el: animációs film: MACSKÁSSYGYULA2012 dokumentumfilm: EMBERJUDIT2012 ismeretterjesztő film: KOLLÁNYIÁGOSTON2012 tvfilm: FEHÉRGYÖRGY2012 tvfilmterv: EGRILAJOS2012 kisjátékfilm: HUSZÁRIKZOLTÁN2012 online pályázat: NEUMANNJÁNOS2012 Pályázati díj A Médiatanács április 4-ei hatállyal jelentős mértékben csökkentette az érvényes pályázati díjakat. Igazodva a pályázók gazdasági teherviselő képességéhez, a sávok kialakításában az igényelt támogatás 1 1,5%-ban határozta meg a fizetendő pályázati díjakat. Új támogatási célok és pályázói kör megjelenése A támogatási célok köre, tematikája az Mttv. keretein és fogalmi rendszerén belül maradva bővült és nemcsak új műfajok jelentek meg, hanem olyan pályázói kör is, akik részére korábban még nem hirdetett meg pályázati eljárást a Médiatanács. Ilyen új műfaj az online médiatartalom mint közszolgálati célú műsorszám a lekérhető médiaszolgáltatók műsorkínálatában, vagy a kísérleti és kisjátékfilm műfajának támogatása, mellyel e műfaj életben tartása volt a cél, hiszen jelenleg egyedüli támogató ebben a Médiatanács. Ugyancsak újdonság volt a Médiatanács támogatási gyakorlatában a forgatókönyvírás és filmterv-fejlesztés a televíziófilmek esetében mint támogatási cél. Továbbá új rádiós műsorszám-típus támogatása (tematikus műsor) jelent meg a korábbi megszokottak mellett a RADIOALLANDO2012 eljárásban. 1

2 Változások a nem egészestés pályázati felhívásokban A 2011-ben meghirdetett 3filmes pályázati eljárások bonyolítása során szerzett tapasztalatok számos újítást, módosítást tettek szükségessé az új pályázati felhívások szövegében. A leglényegesebbek: a pályázói kör esetében rögzítésre került, hogy szinopszist is már csak nyilvántartásba vett filmelőállító nyújthat be, kivételt képeznek ez alól a határon túli pályázók; a határon túli pályázók esetében figyelemmel a távolságra és az időre most először a pályázat elektronikus beadásának lehetőségét és az ezzel kapcsolatos eljárást rögzíti a felhívás, az archiválási kötelezettség teljesítésének igazolása (MaNDA) a szerződéskötéskor szükséges. Egyes pályázati eljárási szakaszokban az elektronikus pályázat benyújtás bevezetése Az alapvető cél a felkészülés az elektronikus pályáztatásra. Nemcsak a háromszakaszos eljárások első szakaszában a szinopszisok benyújtása lehetséges immár elektronikus úton, hanem például a határon túli pályázók esetében figyelemmel a távolságra, az időre és a felmerülő lehetséges költségekre a harmadik szakaszban a pályázat benyújtása részükre elektronikus formában zajlik a felhívásban rögzített eljárási rend szerint. A évi rezsi eljárásban pedig már mérlegelve saját kondícióit a módosítások benyújtásának módját választhatja meg a pályázó: személyesen vagy elektronikus úton. A Médiatanács utolsó ülésén elfogadott ADHOC2013-as eljárásban, ha a pályázó előfinanszírozásként kéri a támogatást, a pályázati kérelmet ugyancsak elektronikusan kell beküldeni. Kommunikáció a pályázókkal A évi filmes eljárásokban vezette be az Alap, hogy a pályázók egy megadott -címre (eljárásonként elkülönítve természetesen) elküldött elektronikus levélben tehetik fel a pályázati eljárással, a pályázat beadásával kapcsolatos kérdéseiket. Elektronikus levélben kapnak választ, s feltételezve, hogy az egyik pályázót érdeklő kérdés és válasz mások számára is hasznos és segítséget ad, ezek a kérdés-válaszok felkerülnek az Alap honlapjára. Az elmúlt egy évben majd félezer kérdést-választ tett közzé az Alap. Archívum hasznosítási tervek Számos alkalommal felmerült az Alap Támogatási területének tevékenységéhez kötődő archívum hasznosítása, ennek jogi és pénzügyi feltételeinek kidolgozása. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal többször hivatkozott állásfoglalása a támogatások áfa-rendszerbeli megítéléséről az eredeti MTVA támogatásokból megvalósult, digitálisan megőrzött műsorszámainak karitatív, kulturális és oktatási célú Alap általi hasznosítást, a térítésmentes közzétételt ellehetetlenítette. Ezért a Médiatanács elfogadta hasznosítási formaként a támogatott és a január 1-jét követően bemutatott, a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) gyűjteményében is rögzített műsorszámok NAVA-pontokon, egy az ORTT, mint a Médiatanács jogelődje, illetve a Médiatanács által támogatott műsorszámok elnevezésű gyűjtő katalógus keretében történő közzétételét. 2

3 Részletesebben az egyes pályázati eljárásokról 1. A törvény külön rendelkezik a közösségi médiaszolgáltatók támogatásáról. Kizárólag e médiaszolgáltatói szektornak már hosszú évek óta a következő két támogatási forma/tartalom áll rendelkezésére: 1.1. közösségi médiaszolgáltatók fenntartási és üzemeletetési költségeinek (rezsi) támogatása 1.2. közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztésének támogatása 2. A közszolgálati célú műsorszámok támogatása lényegesen többrétű feladat, miképpen maga a fogalom is számos műfajt foglal magába Több mint 10 éve létezik a helyi/körzeti médiaszolgáltatók (rádiók és televíziók) helyi tematikájú közszolgálati célú állandó műsorainak támogatása 2.2. a filmalkotás törvényi meghatározása alapján összhangban a évi II. törvénnyel a nem egészestés filmalkotások (3filmes) gyártásának és televíziós bemutatásának támogatása: a) ismeretterjesztő filmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, b) forgatókönyvírás és filmterv-fejlesztés, valamint tévéfilm, tévéjáték gyártás, c) kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártása, d) váratlanul bekövetkező, adhoc események helyszíni rögzítésének utófinanszírozásos támogatása 2.3. online médiatartalmak mint közszolgálati célú műsorszámok gyártása és közzététele a lekérhető médiaszolgáltatók kínálatában Közösségi médiaszolgáltatók évi havi fenntartási és üzemeltetési költségeinek támogatása (REZSI2012) lineáris audiovizuális (televíziós) lineáris rádiós médiaszolgáltatók keretösszege médiaszolgáltatók keretösszege Ft Ft Ft Ft Ft Az eljárás lezárult, a 7 fordulóban igényelt támogatás: Ft, a nyertes pályázatok száma: 78, a megítélt támogatás: Ft. a évi eljárás, illetve felhívás esetében A rezsi pályázati eljárás megújítása a támogatás jogcíme az Európai Unió szabályainak megfelelően a csekély összegű (de minimis) támogatás nem érvényességi feltétel az, hogy a médiaszolgáltatói jogosultságot a pályázó a benyújtás megelőző 30 nappal már megszerezte, mivel valamennyi pályázó először teljesíti a közösségi médiaszolgáltatókra az Mttv. által előírt feltételrendszert csak olyan költségek tervezésére van lehetőség, amelyek már meglévő jogcímeken alapulnak a tervezhető és elszámolható költségek pontos körének meghatározását segíti az Alap által elkészített költségvetési táblázat ez csökkenti a számolási hibák előfordulását, megkönnyíti az ellenőrzési feladatok végrehajtását és kiszűri a visszaélési lehetőségeket 3 további javítások, változtatások a évre vonatkozó eljárás, illetve felhívás esetében a bizottságnak vizsgálnia kell, hogy milyen vételkörzetre, milyen egyéb támogatásra és milyen működési költségre/saját gyártású műsorszám arányra nyújt támogatást az értékelés szempontjai között szerepel a törvényben előírt kötelezettség megvalósításának módja, mint pl. a műsorkészítés és a kötelező kvóták a preferenciák között megjelent, hogy előnyben részesül az, aki közszolgálati célú műsorszám/állandó műsorszám készítésére is pályázik vagy hajlandó pályázni, mivel ez a két pályázati eljárás a helyi közszolgálati tartalmat kívánja támogatni (ezzel arra ösztönözzük a pályázókat, hogy a RÁDIÓés TVÁLLANDÓ eljárásokban induljanak, és ne fordulhasson elő, hogy a médiaszolgáltató éves költségvetése és működési költsége azonos összegű) a konstans támogatási összeg meghatározása mellett a támogatás ne lehessen több, mint a támogatott időszakra tervezett költségek 80%-a

4 az önkéntes munka továbbra is tervezhető és elszámolható az önerő részeként (maximalizálva a tervezett összköltség 20%-ában) a kisközösségi rádiók esetében tekintettel arra, hogy az önkéntes munka a legjellemzőbb ezeknél a rádióknál az önkéntes munka aránya a költségek 20%-ában határozandó meg, míg a többinél a bizottság javaslatára ez az arány10%-ra csökkent a vételkörzet nagysága alapján kerültek meghatározásra a maximálisan kérhető havi támogatási összegek A Médiatanács döntött a évi rezsi támogatási eljárásról, s elfogadta a bírálóbizottság és az Alap javaslatai alapján elkészített pályázati felhívást. A REZSI2013 eljárás keretösszegét 400 M Ft-ban határozta meg, megemelve a tavalyi 350 M Ft-os keretösszeget Közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi támogatása (KMUSZ2012) Ez a támogatási cél és forma ugyancsak hosszú évek óta meghatározó a közösségi médiaszolgáltatók tevékenységében, munkájában. A évi felhívás sem tartalmában azaz a támogatási célok tekintetében, sem a bonyolítás módjában nyílt eljárás havi fordulókkal a keretösszeg rendelkezésre állásáig nem változott. De természetesen az elmúlt pályáztatási időszak pályázati felhívásainak és dokumentációjának struktúrájához, mintájához igazítva egyszerűsödött és áttekinthetőbb lett ezen eljárás pályázati dokumentációja is. A 100 M Ft-os keretösszeggel meghirdetett eljárás lezárult, öt fordulójában az igényelt támogatás: Ft, a nyertes pályázatok száma: 35, a megítélt támogatás: Ft Helyi vagy körzeti vételkörzetre kiterjedő rádiós médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók hírműsora, szolgáltató magazinja, illetve tematikus magazinja készítésének támogatása (RADIOALLANDO2012) Hosszú évek óta az egyik meghatározó pályázati eljárás és támogatási forma a helyi, illetve körzeti rádiós és televíziós médiaszolgáltatók vételkörzethez kapcsolódó hírműsora és szolgáltató magazinműsora készítésének támogatása. Az első hasonló támogatási célt rögzítő felhívás helyi rádiók vagy televíziók állandó műsorai készítésének támogatására 2002-ben jelent meg. Az eljárás megújítása, a támogatott időszak A rádió- és tv-állandó pályázati eljárás esetében indokolt volt visszatérni a korábbi négyfordulós, azaz negyedéves beadási rendre azért, mert a korábbi pályáztatási rendben azok a pályázók, akik az utolsó fordulóban nyújtották be kérelmüket, egy negyedévre kimaradnak a támogatott időszakból. Új műfaj megjelenése Igényként jelent meg mind a pályázói, mind a bizottsági oldalon egy új támogatott műfaj bevezetése: a tematikus magaziné, természetesen a két korábbi műfaj (hírműsor és szolgáltató magazin) megtartása mellett. Új elem a pályázó webes jelenlétének, szolgáltatásainak értékelési szempontként való rögzítése (erre a bizottság is tett javaslatot). A kötelezően beadandó dokumentumok, s azok tartalmának változásai A pályázati kérelem excel-formátumú, áttekinthető struktúrájú, a kitöltése egyértelmű és pályázóbarát. A költségvetések megalapozottsága és racionalitás miatt rögzíteni kell a médiaszolgáltatás működésének költségeit. Több olyan dokumentum kikerült a becsatolandók köréből, mely az eddigi tapasztalat szerint felesleges volt, mivel több más forrásból is (pl. online felület) is elérhető (például a műsorrend, illetve az állandó műsor műsorrendbeli helye). 4

5 Azoknak a pályázóknak, akik már kaptak valamely állandó műsorukra támogatást az Alapból, nem kell valamely korábbi felvett adást becsatolniuk, mivel a beszámolók részeként ezek a támogatott adások az Alap rendelkezésére állnak. A fordulónként 67,5 M Ft, összesen 270 M Ft keretösszeggel meghirdetett pályázati eljárás eddigi 3 fordulójában igényelt támogatás: Ft, a nyertes pályázatok száma: 74, a megítélt támogatás: Ft. Helyi vagy körzeti lineáris audiovizuális médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók hírműsora és kulturális magazinja, valamint közéleti magazinja készítésének támogatására (TVALLANDO2012) A támogatott időszak Mint a rádiós, úgy a tévés eljárásban is indokolt a korábbi négyfordulós, azaz negyedéves beadási rendre való visszatérés ezt az érdekképviselet (Helyi Televíziók Országos Egyesülete: HTOE) indítványozta is. A fordulónként 105 M Ft, összesen 420 M Ft keretösszeggel meghirdetett pályázati eljárás eddigi 3 fordulójában igényelt támogatás: Ft, a nyertes pályázatok száma: 66, a megítélt támogatás: Ft A 3filmes eljárás Az Alap a bírálóbizottsági tagok, a határon túli pályázók véleménye, valamint a Médiatanáccsal folytatott konzultációk alapján átdolgozta és javította a évben meghirdetett 3filmes, azaz ismeretterjesztő filmek, dokumentumfilmek és animációs filmek készítésének támogatására vonatkozó pályázati felhívások és pályáztatási eljárási rend alapvetéseit, specifikációit, valamint az ezekkel kapcsolatos munkaszervezési változtatásokat. A Médiatanács által 2011-ben meghirdetett 3filmes, ún. szakaszos zárt beadású pályázati eljárásokat ben úgy hirdetette meg, hogy három forduló eljárási időpontjai kerültek rögzítésre, így teremtve meg a folyamatos pályázati és indulási lehetőséget azzal, hogy az ellenőrzési szakasz tapasztalatai még nem állnak rendelkezésünkre. Az alábbi felsorolás a legfontosabb újításokat, változásokat, illetve módosításokat veszi számba, melyek a felhívásokban, illetve a kapcsolódó dokumentumokban átvezetésre kerültek: 1. Az egyes pályázati felhívások az áttekinthetőség és tervezhetőség miatt tartalmazzák a három forduló évre vonatkozó időbeli ütemezését. 2. A pályázói kör esetében rögzítésre került, hogy szinopszist is már csak nyilvántartásba vett filmelőállító nyújthat be, kivételt képeznek ez alól a határon túli pályázók. 3. Egy pályázó fordulónként legfeljebb 3 szinopszist nyújthat be. 4. A határon túli pályázóknak legkésőbb a pályázat benyújtásáig (a kérelemben megjelölve) kell választaniuk, hogy önállóan vagy pénzügyi bonyolító bevonásával pályáznak. 5. A határon túli pályázó többféle megoldás közül választhat, hogy saját országa joga szerinti, a bejegyzését vagy a létesítést igazoló dokumentumának fordítását milyen formában nyújtja be (törlésre került az OFFI-féle fordítás). 6. A korábbi eljárásokhoz képest a második és harmadik szakasz felcserélődik, és a konzultáció megelőzi a pályázat beadását, azaz: a bizottság a beérkező szinopszisok közül kiválasztja azokat, melyeket alkalmasnak tart a további eljárásban való részvételre, s ezen pályázatok benyújtóit először behívja konzultációra, amelyen így mód és lehetőség van a költségvetés esetleges változtatásának, módosításának megbeszélésére is. 7. A konzultációt követően készítik el a pályázók a végleges pályázati dokumentációt, melyet a harmadik szakaszban nyújtanak be. 8. A határon túli pályázók esetében figyelemmel a távolságra és az időre most először a pályázat elektronikus beadásának lehetőségét és az ezzel kapcsolatos eljárást rögzíti a felhívás. 9. Az archiválási kötelezettség teljesítésének igazolása (MaNDA) a szerződéskötéskor szükséges. 10. A szerződéskötéskor nem kell a közvetett támogatás igénybevételére jogosító határozatot benyújtani. 5

6 2.2. a) Háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati felhívás kibocsátása a évi ismeretterjesztő filmek, dokumentumfilmek és animációs filmek gyártásának támogatására (KOLLÁNYIÁGOSTON2012; EMBERJUDIT2012; MACSKÁSSYGYULA2012) A három pályázati felhívás az eljárás első és második fordulójában az alábbi tematikákat és preferenciákat (melyek a pályázó többletfeladat vállalásán alapulnak) tartalmazza: 1. előnyben részesülnek az értékelés során a) valamennyi eljárásban a korábbi hasonló támogatási cél megvalósítására vonatkozó, a Médiatanács által kiírt eljárás(ok)ban, illetve forduló(k)ban a bizottság ajánlásában is rögzítettek szerint értékesnek, támogathatónak tartott szinopszisok/pályázatok, b) történelmi megközelítésben a vidéki Magyarország témakörébe sorolható pályázatok a dokumentumfilmek és az ismeretterjesztő filmek esetében; c) az animációs filmek esetében pedig a gyermekeknek és az ifjúságnak szóló mondák és legendák, továbbá a kortárs művészet bemutatása; 2. további előnyt jelent, ha a pályázó a) elkészíti a filmalkotás angol feliratos fesztiválszereplésre alkalmas kópiáját is; b) vállalja, hogy a filmalkotást valamely lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató részére, illetve közművelődési, közoktatási tartalmat közvetítő online tartalomszolgáltató részére is átadja azzal, hogy a filmalkotás közzétételére csak az pont szerinti első bemutatást követően kerülhet sor; c) valamely magyarországi audiovizuális helyi, illetve közösségi médiaszolgáltatótól, mint második bemutató médiaszolgáltatótól is benyújt bemutatási szándéknyilatkozatot. A 3filmes pályázati felhívásokban a 3. fordulóban módosultak az értékelési preferenciák. KOLLÁNYIÁGOSTON forduló után EMBERJUDIT forduló után MACSKÁSSYGYULA forduló után keretösszeg igényelt támogatás (Ft) nyertes pályázatok száma megítélt támogatás (Ft) b) Televíziófilm-forgatókönyv és televíziófilmterv-fejlesztés támogatása (TVFILMTERV2012 EGRILAJOS2012) Az Alap eddigi pályáztatási praxisában hasonló tematikájú pályázati eljárás még nem volt. A pályázati felhívás, valamint a pályázati eljárás legfontosabb sarokpontjait a következők. A támogatási cél Figyelemmel arra, hogy a Nemzeti Filmalap az egészestés fikciós alkotások létrejöttét hivatott támogatni, az Alapra hárul az Mttv. alapján meghatározott feladatok mellett a nem egészestés műfajokban kifejezetten a közszolgálati televíziók műsorstruktúrájába illeszthető módon a fikciós filmalkotások készítésének támogatása is, elsősorban a közszolgálati csatornákon megjelenő klasszikus televíziófilm és tévéfilmsorozat, ide nem értve a szappanopera, életképsorozat és széria műfaját. A fenti két támogatási célnak mint alkotói, gyártási szakasznak a pályázati rendszerbe való beemelésével válik teljessé a televíziós filmalkotások létrehozásának támogatása a megvalósítás teljes folyamatában. A forrás Az Mttv (1) bekezdése szerint meghatározott feladatok alapján a felhívásban rögzíteni kell, hogy valamennyi támogatott és elkészült forgatókönyvvel, valamint filmtervvel a támogatottnak indulnia kell a Médiatanács által közzé tett televíziós filmek mint közszolgálati célú műsorszámok gyártásának támogatására meghirdetendő pályázati eljárásában. 6

7 A pályázók köre Forgatókönyvírás esetén a) a mozgóképszakmai hatóság által az Mktv ának (1) bekezdése szerint nyilvántartásba vett regisztrált filmelőállító, vagy b) magánszemély regisztrált filmelőállítóval, mint pénzügyi lebonyolítóval együttesen nyújthat be pályázatot. Filmterv-fejlesztés esetén csak regisztrált filmelőállító nyújthat be pályázati kérelmet. Az eljárás keretösszege 20 M Ft, az igényelt támogatás: Ft, a nyertes pályázatok száma: 13, a megítélt támogatás: Ft. Televíziófilm-forgatókönyv és televíziófilmterv-fejlesztés támogatása (TVFILM2012 FEHÉRGYÖRGY2012) Az előző pontban jelzett eljárás egyértelműen rögzítette, hogy lesz folytatás, egy következő lépcső: a televíziófilmek gyártását támogató eljárás. Ennek megfelelően a felhívásban is szerepelt, hogy a kedvezményezetteknek kötelező indulniuk a soron következő televíziófilmek gyártására vonatkozó eljárásban. (A TVFILMTERV2011 pályázati eljárás keretében a Médiatanács által kedvezményezetté nyilvánított 14 pályázó közül 12 pályázó nyújtott be a TVFILM2012 pályázati eljárásra pályázatot.) Az eljárásban a meghirdetett 600 M Ft-os keretösszeget a Médiatanács 450 M Ft-ra csökkentette. Az eljárásban igényelt támogatás: Ft, a nyertes pályázatok száma: 6, a megítélt támogatás: Ft c) Kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártása (HUSZÁRIKZOLTÁN2012) A filmtámogatási rendszerben hosszú idő óta először jelenik meg e műfajok támogatását célzó pályázati felhívás, a Médiatanács és az Alap pályáztatási gyakorlatában pedig első ízben. Az eljárás bonyolítása az ún. 3filmes eljárások gyakorlatát követte, azaz háromszakaszos nyílt beadású. Ugyanakkor az eddigi pályáztatási gyakorlatot tekintve újdonság a felhívásban, hogy a támogatott filmalkotással, annak elkészültét követő 18 hónapon belül a támogatottnak érvényesen kell nevezni valamely külföldi vagy hazai filmfesztiválra (természetesen a költségtervben a fesztiválkópia készítésének költsége feltüntethető). Az elkészült filmalkotást bemutató médiaszolgáltatók köre bővebb, mint más filmes eljárásokban: az országos médiaszolgáltatók mellett a körzeti médiaszolgáltatókkal is lehetett felhasználási szerződést kötni. Határon túli pályázók ugyancsak indulhattak ezen eljárásban. A Ft-os keretösszeggel meghirdetett eljárásban igényelt támogatás: Ft, a nyertes pályázatok száma: 15, a megítélt támogatás: Ft d) Magyarországon vagy Európában bekövetkezett/bekövetkező, ugyanakkor magyar vonatkozású események azonnali, helyszíni rögzítésének utófinanszírozás formájában történő támogatása (ADHOC2012) Erre az eljárásra az elmúlt 10 hónap alatt mindössze egyetlen pályázat érkezett be, melyet a bizottság nem javasolt támogatásra, ezért a Médiatanács utolsó ülésén arról döntött, hogy az eljárásban meghatározott forintos keretösszeg kerüljön átcsoportosításra egy új pályázati eljárásra, mely eljárásban mind elő-, mind utófinanszírozásos formájú támogatás igénybevételére nyílik mód (ESCHERKÁROLY2013) Lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok, mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének támogatása (NEUMANNJÁNOS2012) Egy teljesen új műfaj, támogatási cél és teljesen új bemutatói/médiaszolgáltatói kör jelent meg ebben a felhívásban. Az online médiatartalom fogalmához, jellegéhez és megjelenéséhez a lekérhető médiaszolgáltatói műsorkínálatban való közzététel illik. Ugyanakkor ezen eljárásban fontos volt rögzíteni, hogy az Mttv (1) bekezdésében rögzített támogatási célok közt a közszolgálati célú műsorszám szerepel, így a 7

8 médiaszolgáltatóban való bemutatás, illetve közzététel szerves része a támogathatóságnak. A műsorszám fogalmát ugyanis a lekérhető médiaszolgáltatások tekintetében is a lineáris médiaszolgáltatások esetében alkalmazott fogalomnak megfelelően értelmezi. E szerint a műsorszám akkor jön létre, ha egy adott tartalmat egy médiaszolgáltató adásba szerkeszt és közzétesz. A felhívás emellett még azt is rögzíti, hogy ez elkészült támogatott műsortartalom elérhetőségét, hozzáférhetőségét egy évig a műsorkínálatban biztosítani kell. Az eljárás nyílt beadású havi fordulókkal a forintos keretösszeg kimerüléséig. Az eddigi 3 fordulóban igényelt támogatás: Ft, a nyertes pályázatok száma: 7, a megítélt támogatás: Ft. A decemberi negyedik fordulóban olyan sok pályázat érkezett be, hogy a még rendelkezésre álló keretösszeg újabb forduló bonyolítását bizonyosan nem teszi lehetővé. 8

9 kiírás 1406/2011. (X. 19.) 261/2012. (II. 15.) 326/2012. (II. 22.) 389/2012. (II. 29.) 431/2012. (III. 7.) 467/2012. (III. 12.) 825/2012. (V. 9.) 826/2012. (V. 9.) 827/2012. (V. 9.) 1154/2012. (VI. 27.) 1155/2012. (VI. 27.) 1156/2012. (VI. 27.) 1964/2012. (XI. 14.) 2220/2012. (XII. 19.) 2012-ben meghirdetett pályázati eljárások a pályázat megnevezése/a támogatás célja közösségi lineáris médiaszolgáltatók évi fenntartási és üzemeltetési költségeinek támogatása (REZSI2012) a Magyarországon vagy Európában bekövetkezett/bekövetkező, ugyanakkor magyar vonatkozású események azonnali, helyszíni rögzítésének utófinanszírozás formájában történő támogatása (ADHOC2012) a helyi vagy körzeti vételkörzetre kiterjedő rádiós médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók hírműsora, szolgáltató magazinja, illetve tematikus magazinja készítésének támogatása (RADIOALLANDO2012) televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának támogatása (TVFILM2012 FEHÉRGYÖRGY2012) a helyi vagy körzeti lineáris audiovizuális médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók hírműsora és kulturális magazinja, valamint közéleti magazinja készítésének támogatása (TVALLANDO2012) televíziófilm-forgatókönyv és televíziófilmterv-fejlesztés támogatása (TVFILMTERV2012 EGRILAJOS2012) háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek támogatására (KOLLÁNYIÁGOSTON2012) háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárás dokumentumfilmek gyártásának támogatására (EMBERJUDIT2012) háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárás animációs filmek gyártásának támogatására (MACSKÁSSYGYULA2012) magyarországi lineáris közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi támogatása (KMUSZ2012) háromszakaszos pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának támogatására (HUSZÁRIKZOLTÁN2012) pályázati eljárás lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok, mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének támogatására (NEUMANNJÁNOS2012) 2012-ben elfogadott, a évre vonatkozó pályázati eljárások közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek támogatása (REZSI2013) magyar vonatkozású események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak támogatása (ESCHERKÁROLY2013) melléklet meghirdetett keretösszeg (Ft) keretösszegváltozás

I. A Mecenatúra IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 2 I. A Mecenatúra 2015. IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások 2016. évi i terv A Médiatanács 1613/2015. (XII. 15.)

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások Elektronikus pályáztatási rendszer (EPR) - Az EPR bevezetéséről

Részletesebben

I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások a) SZMSZ-módosítás A Médiatanács által 2014. július 30-án

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások 2014. IV. negyedévében számos olyan új intézkedés előkészítése

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások a) SZMSZ-módosítás A Médiatanács által 2015. március 31-én

Részletesebben

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások, új pályázati felhívások a) Az Általános pályázati

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások Új Általános Pályázati Feltételek (ÁPF), az elektronikus pályáztatási

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 12. heti ülésszakának napirendjére március 22.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 12. heti ülésszakának napirendjére március 22. Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 12. heti ülésszakának napirendjére 2016. március 22. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 12. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 12. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 2. heti ülésszakának napirendjére 2016. január 12. (kedd) Tájékoztató: A 2016.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 19. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 19. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 3. heti ülésszakának napirendjére 2016. január 19. (kedd) Tájékoztató: A 2016.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Auer János, a soros elnöki tisztséget ellátó

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 29.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 29. Kezdési időpont: 12 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 35. heti ülésszakának napirendjére 2017. augusztus 29. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16. Kezdési időpont: 13.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2014. december 16. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 30.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 30. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 35. heti ülésszakának napirendjére 2016. augusztus 30. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 10. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 10. (kedd) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 2. heti ülésszakának napirendjére 2017. január 10. (kedd) Kezdési időpont: 11 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A 2017.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 40. heti ülésszakának napirendjére szeptember 30.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 40. heti ülésszakának napirendjére szeptember 30. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 204. évi 40. heti ülésszakának napirendjére 204. szeptember 30. (kedd) Kezdési időpont: 4.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-15.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-29. pontoknál)

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 51. heti ülésszakának napirendjére december 15.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 51. heti ülésszakának napirendjére december 15. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2015. december 15. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 28.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 28. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 48. heti ülésszakának napirendjére 2012. november 28. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 28. heti ülésszakának napirendjére július 12. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 28. heti ülésszakának napirendjére július 12. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 28. heti ülésszakának napirendjére 2016. július 12. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 39. heti ülésszakának napirendjére szeptember 26.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 39. heti ülésszakának napirendjére szeptember 26. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 39. heti ülésszakának napirendjére 2012. szeptember 26. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Az Mttv a számos médiaszolgáltatás számára ír elő ún. műsorkvóta kötelezettséget.

Az Mttv a számos médiaszolgáltatás számára ír elő ún. műsorkvóta kötelezettséget. Tájékoztató a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 20-22. -a szerinti műsorkvóta kötelezettségekről, valamint az Mttv. 22. (2) bekezdése szerinti mentesítési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-25. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19.

Részletesebben

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új pályázati felhívás KMUSZ2014 A pályázati felhívás az alábbi főbb pontokat/változásokat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-17.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Dr. Koltay András, a soros elnöki tisztséget ellátó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-21.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 25.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 25. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 204. évi 48. heti ülésszakának napirendjére 204. november 25. (kedd) Kezdési időpont: 5.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Kollarik Tamás a soros elnöki tisztséget

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-26. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-17. pontoknál)

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére. 2015. június 16. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére. 2015. június 16. (kedd) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére 2015. június 16. (kedd) Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2012. június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Szalai Annamária a Médiatanács elnöke /1-39.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-28. pontoknál/

Részletesebben

MTVA Támogatási terület III. negyedév

MTVA Támogatási terület III. negyedév MTVA Támogatási terület 2011. III. negyedév A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (továbbiakban: Alap) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) jogelődjeként

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 50. heti ülésszakának napirendjére december 13.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 50. heti ülésszakának napirendjére december 13. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 50. heti ülésszakának napirendjére 2016. december 13. (kedd) Kezdési időpont: 11 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-20. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-19. pontoknál)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére. 2015. szeptember 1.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére. 2015. szeptember 1. Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére 2015. szeptember 1. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-31. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Auer János Médiatanács-tag /1-15. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 15. heti ülésszakának napirendjére április 12.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 15. heti ülésszakának napirendjére április 12. Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 15. heti ülésszakának napirendjére 2016. április 12. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 37. heti ülésszakának napirendjére szeptember 12.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 37. heti ülésszakának napirendjére szeptember 12. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 37. heti ülésszakának napirendjére 2012. szeptember 12. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-26.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 24. heti ülésszakának napirendjére június 13.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 24. heti ülésszakának napirendjére június 13. Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 24. heti ülésszakának napirendjére 2012. június 13. (szerda) Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 36. heti ülésszakának napirendjére 202. szeptember 5. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 16.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 16. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 3. heti ülésszakának napirendjére 2013. január 16. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-28. pontoknál/

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS) PÁLYÁZATI KIÍRÁS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÁLYÁZATOT HIRDET A HELYI CIVIL SZERVEZETEK SZÁMÁRA KÜLSŐ PÁLYÁZATO- KON VALÓ INDULÁS TÁMOGATÁSÁRA A pályázat tulajdonosa: A pályázat lebonyolítója:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

Tartalomjegyzék a Huszárik Zoltán 2012 elnevezésű eljárás pályázati felhívásához. 1. A pályázati eljárás célja, pályázói köre és a bírálóbizottság...

Tartalomjegyzék a Huszárik Zoltán 2012 elnevezésű eljárás pályázati felhívásához. 1. A pályázati eljárás célja, pályázói köre és a bírálóbizottság... Tartalomjegyzék a Huszárik Zoltán 2012 elnevezésű eljárás pályázati felhívásához 1. A pályázati eljárás célja, pályázói köre és a bírálóbizottság......3 1.1. Az eljárás célja...3 1.2. A pályázói kör...4

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-34.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. március 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-22.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1. A pályázati eljárás célja és a pályázók köre Az eljárás célja Az eljárás típusa és menete...

Tartalomjegyzék. 1. A pályázati eljárás célja és a pályázók köre Az eljárás célja Az eljárás típusa és menete... Tartalomjegyzék 1. A pályázati eljárás célja és a pályázók köre... 3 1.1. Az eljárás célja... 3 1.2. Az eljárás típusa és menete... 4 1.3. Az eljárás keretösszege és további támogatási adatok... 5 1.4.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére. 2015. július 24.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére. 2015. július 24. Kezdési időpont: 10 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére 2015. július 24. (péntek) Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 38. heti ülésszakának napirendjére szeptember 19.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 38. heti ülésszakának napirendjére szeptember 19. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 38. heti ülésszakának napirendjére 202. szeptember 9. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében január 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében január 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. január 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16 pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 29-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 29-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. március 29-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-17.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében január 15-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében január 15-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. január 15-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-31. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében január 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében január 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. január 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-33. pontoknál)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. június 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. június 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. június 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-14. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. április 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-18.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére. 2013. május 22.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére. 2013. május 22. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére 2013. május 22. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-27.

Részletesebben

DARGAYATTILA2015. Tartalomjegyzék

DARGAYATTILA2015. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. A pályázati eljárás célja, pályázói köre és a bírálóbizottság... 3 1.1. Az eljárás célja... 3 1.2. A pályázói kör... 4 1.3. A bírálóbizottság, a bírálati szempontok és preferenciák...

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. január 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. január 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. január 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-14. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 9-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 9-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. május 9-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-25.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 2-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 2-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2012. május 2-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Szalai Annamária a Médiatanács elnöke /1-29. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. május 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-15. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 16. heti ülésszakának napirendjére. 2012. április 18.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 16. heti ülésszakának napirendjére. 2012. április 18. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 16. heti ülésszakának napirendjére Kezdési időpont: 9.00 Helyszín: Médiatanács ülésterem 2012. április 18. (szerda) Tájékoztató: A

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 7.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 7. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 45. heti ülésszakának napirendjére 2012. november 7. (szerda) Kezdési időpont: 11.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. november 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. február 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-21.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 30. heti ülésszakának napirendjére július 25. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 30. heti ülésszakának napirendjére július 25. (kedd) Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 30. heti ülésszakának napirendjére 2017. július 25. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. április 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-24 pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. december 16-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. december 16-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. december 16-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-54.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. március 13-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-21.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében január 27-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében január 27-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 27-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-15. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-73.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1. A pályázati eljárás célja, pályázói köre és a bírálóbizottság Az eljárás célja A pályázói kör...

Tartalomjegyzék. 1. A pályázati eljárás célja, pályázói köre és a bírálóbizottság Az eljárás célja A pályázói kör... Tartalomjegyzék 1. A pályázati eljárás célja, pályázói köre és a bírálóbizottság... 3 1.1. Az eljárás célja... 3 1.2. A pályázói kör... 4 1.3. A bírálóbizottság, a bírálati szempontok és preferenciák...

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 25-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA Médiaszolgáltatási Főosztály Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyiratszám: PJ/37085-22/2016. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 5. heti ülésszakának napirendjére február 1. (szerda)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 5. heti ülésszakának napirendjére február 1. (szerda) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 5. heti ülésszakának napirendjére 202. február. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A 202.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. április 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :39. Parlex azonosító: 179AEODK0001

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :39. Parlex azonosító: 179AEODK0001 Iromány száma: T/18566. Benyújtás dátuma: 2017-11-21 19:39 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 179AEODK0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18. pontoknál/

Részletesebben