I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló"

Átírás

1 I. Az MTVA Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások a) SZMSZ-módosítás A Médiatanács által július 30-án elfogadott SZMSZ-módosítás szerint augusztus 1-jével az MTVA Támogatási vezérigazgató-helyettesi terület neve: Mecenatúra vezérigazgató-helyettesi terület, amely a mecenatúra vezérigazgató-helyettes vezetése és irányítása alatt áll. b) Elektronikus pályáztatás A Médiatanács 817/2014. (IX. 9.) számú döntése alapján az Alapnak az elektronikus úton történő pályáztatási rendszer feltételeit képező program fejlesztését és annak a pályázati rendszerbe történő bevezetését szeptember 1-jéig el kell végeznie. Az elektronikus pályáztatási rendszerhez szükséges program fejlesztésének forrásszükségleti keretét az MTVA pályáztatási, közbeszerzési és informatikai szakterületi szervezeti egysége közösen mérlegelte. A beszerzési árat a funkcionális prioritások és i irányelvek, valamint a befolyásoló tényezők arányos figyelembevételével összeegyeztetve Ft + áfa összegben határozták meg. Az elektronikus pályáztatásához szükséges program beszerzése érdekében piacfelmérés történt. Az arra alkalmasnak ítélt rendszerek megvizsgálását helyszíni, egyedi bemutatók keretében történő megtekintés formájában az MTVA Mecenatúra és az Informatikai igazgatóság szakemberei végezték el a közbeszerzési eljárás előkészítése érdekében. c) Támogatás-ellenőrzési szabályzat (TESZ) Elkészült a Médiatanács által ok elszámolásáról rendelkező Támogatás-ellenőrzési szabályzat a ok ellenőrzését szabályozó belső jogi norma, amely a Médiatanács 676/2014. (VII. 30.) és a 933/2014. (IX. 30.) számú döntései alapján október 1-jén lépett hatályba. A szabályzatot a hatálybalépést követően indult ellenőrzési eljárásokban kell alkalmazni. 2.) Változások az új pályázati felhívásokban NEUMANNJÁNOS2014 A 2013-as pályázati eljáráshoz képest 2014-ben a pályázói kör kibővült: a határon túli pályázók számára is megnyílt az eljáráson való részvétel lehetősége. Ennek okán a Ft-tal emelkedett a határon túli pályázatok ára. Továbbá csak olyan pályázók nyújthatnak be pályázatot, akik önmaguk a pályázat beadásakor már rendelkeznek lekérhető jogosultsággal, vagy rendelkeznek egy nyilvántartásba vett lekérhető médiaszolgáltató vásárlási nyilatkozatával. A módosítás indoka, hogy a 2013-as évben több alkalommal előfordult, hogy a kedvezményezett nem tudott i szerződést kötni, mivel a i szerződés megkötésének időpontjában sem rendelkezett nyilvántartásba vett magyarországi lekérhető médiaszolgáltatási jogosultsággal. Az eljárásban az állapotérték 10%-ban került meghatározásra, tekintettel arra, hogy hasonlóan a as pályázati eljáráshoz, a pályázónak nem kell saját forrást igazolnia. A 2013-as pályázati eljáráshoz képest a kedvezményezettnek a közszolgálati tartalmat a i szerződésben meghatározott módon kell eljuttatnia a Mecenatúrához, nem pedig CD/DVD hordozón. REZSI2015 A szakmai tapasztalatok alapján szükségessé vált a pályázati felhívásban megfogalmazott, a i szerződés megkötésére vonatkozó, a kedvezményezettek részére előírt feltételek kiegészítése. Az eljárásban az a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltató nyújthat be pályázatot és nyerhet el t, aki a közösségi médiaszolgáltatási jogosultságát a pályázat benyújtása előtt 30 nappal már gyakorolja. A médiaszolgáltatók számára az Mttv. 22. (8), 66. (3) és a médiaszolgáltatási jogosultság gyakorlására irányuló hatósági szerződés adatszolgáltatási és beszámolási kötelezettséget ír elő.

2 A közösségi médiaszolgáltatók a törvény 66. -a és hatósági szerződésük alapján összevont beszámoló beküldésére kötelezettek. Amennyiben a médiaszolgáltató adatszolgáltatási és beszámolási kötelezettségét nem teljesíti, úgy a Médiatanács határozatával visszavonja a közösségi médiaszolgáltatásként való elismerést. Fentieknek megfelelően szükséges volt az eljárásba beépíteni az ezen kötelezettségek teljesítésére vonatkozó korlátozó feltételeket a i szerződés megkötésének feltételeként. 3.) A 3 filmes pályázati felhívásokra beérkezett szinopszisokról a pályázati eljárások a beérkezett az igényelt forduló/szakasz elnevezése szinopszisok száma (Ft) KOLLÁNYIÁGOSTON forduló/1. szakasz EMBERJUDIT forduló/1. szakasz MACSKÁSSYGYULA forduló/1. szakasz ) Általános érvényű döntések A Médiatanács 678/2014. (VII. 30.) számú döntése a kedvezményezett által vállalt preferenciák teljesítéséről A Médiatanács általános érvénnyel úgy dönt, hogy azon beszámolók esetében, ahol a kedvezményezett a pályázati kérelemben preferenciák teljesítését is vállalta, de teljesíteni a beszámolóban rögzített objektív akadályok vagy elfogadható indokok alapján a pályázati felhíváshoz képest csak később tudja, úgy a folyósítandó utófinanszírozás 50%-a csak a vállalt preferenciák teljesítésének igazolását követően kerülhet folyósításra. A Médiatanács 767/2014. (IX. 2.) számú döntése a médiaszolgáltatási jogosultság kedvezményezettnek fel nem róható megszűnéséről A Médiatanács úgy dönt, hogy minden olyan esetben, amikor a kedvezményezett a sal (vagy annak időarányos részével) a i szerződésnek megfelelően elszámolt, azonban a i időszak szerződési kötelezettségének a médiaszolgáltatási jogosultság kedvezményezettnek fel nem róható megszűnése miatt nem tud eleget tenni, az Alap közös megegyezéssel szüntesse meg a vonatkozó i szerződést. A Médiatanács 881/2014. (IX. 23.) számú döntése a MACSKÁSSYGYULA2014 pályázati eljárás pályázati felhívása pontjának módosításáról A Médiatanács a MACSKÁSSYGYULA2014 pályázati eljárás pályázati felhívásának pontját az alábbiak szerint módosította: A jelen eljárásban legfeljebb 25 perc hosszúságú animációs filmek vagy epizódonként maximum 13 perc hosszúságú animációs filmsorozatok kaphatnak t, melyek készültségi foka a 10%-ot (állapotérték) nem haladja meg, és amelyeknek legkésőbb a pontban az egyes fordulók esetében rögzített befejezési határidőig el kell készülniük. 5.) Bírálóbizottságok választása A Médiatanács 824/2014. (IX. 9.) számú döntésével a NEUMANNJÁNOS2014 pályázati eljárásban beérkezett pályázatokat értékelő bírálóbizottság tagjává az alábbi személyeket választotta meg: elnök: Dévényi István, tagok: Gerényi Gábor, dr. Novák Tamás 6.) Pályázati eljárások, ok III. negyedévében a Médiatanács 2 új pályázati felhívást bocsátott ki: - új, lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének ára (NEUMANNJÁNOS2014) 25 M Ft gel; - a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek ára (REZSI2015) 400 M Ft gel; 2

3 a Médiatanács 7 folyamatban lévő pályázati eljárásban (ESCHERKÁROLY2013, RADIOALLANDO2013, HUSZÁRIKZOLTÁN2014, TVALLANDO2014, RADIOALLANDO2014, DARGAYATTILA2014, KMUSZ2014) 92 db i szerződést kötött összesen M Ft összegben; 4 pályázati eljárás zárult le: RADIOALLANDO2012, TVALLANDO2012, FEHÉRGYÖRGY2013, RADIOALLANDO2008 (ORTT) 3

4 II. Összefoglaló táblázatok a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásokról II/1. A Médiatanács valamennyi pályázati eljárásának összesített számadatai január szeptember 30. a pályázati eljárások száma a megkötött i szerződések száma szerződéssel lekötött (Ft) II/2-3. folyamatban levő pályázati eljárások II/4. visszakövetelés miatt le nem zárt pályázati eljárások II/5. lezárt pályázati eljárások összesen: II/2. Folyamatban levő pályázati eljárások kiírás 116/2011. (I. 19.) 825/2012. (V. 9.) 826/2012. (V. 9.) 827/2012. (V. 9.) 1155/2012. (VI. 27.) 1964/2012. (XI. 14.) 2220/2012. (XII. 19.) 223/2013. (II. 13.) 224/2013. (II. 13.) 225/2013. (II. 13.) 226/2013. (II. 13.) 319/2013. (II. 27.) 320/2013. (II. 27.) a pályázati eljárás megnevezése / a célja a közösségi médiaszolgáltatók (nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók) évi fenntartási és üzemeltetési költségeinek a (NPREZSI2011) háromszakaszos háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek ára (KOLLÁNYIÁGOSTON2012) háromszakaszos háromfordulós pályázati eljárás dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2012) háromszakaszos háromfordulós pályázati eljárás animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2012) háromszakaszos pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2012) közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek a (REZSI2013) magyar vonatkozású események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak a (ESCHERKÁROLY2013) háromszakaszos háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek ára (KOLLÁNYIÁGOSTON2013) háromszakaszos háromfordulós pályázati eljárás dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2013) háromszakaszos háromfordulós pályázati eljárás animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2013) háromszakaszos pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2013) helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazin, illetve tematikus magazin a (RADIOALLANDO2013) helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező audiovizuális médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazin, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazin készítésének a (TVALLANDO2013) meghirdetett (Ft)

5 kiírás 812/2013. (V. 14.) 1500/2013. (X. 16.) 1651/2013. (XI. 27.) 1652/2013. (XI. 27.) 1653/2013. (XI. 27.) 1687/2013. (XII. 3.) 1688/2013. (XII. 3.) 1689/2013. (XII. 3.) 65/2014. (I. 28.) 66/2014. (I. 28.) 160/2014. (II. 18.) 181/2014. (II. 25.) 439/2014. (V. 20.) 679/2014. (VII. 30.) 934/2014. (IX. 30.) a pályázati eljárás megnevezése / a célja a évi új lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok, mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének a (NEUMANNJÁNOS2013) a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek a (REZSI2014) háromszakaszos háromfordulós pályázati eljárás ismeretterjesztő filmek a (KOLLÁNYIÁGOSTON2014) háromszakaszos háromfordulós pályázati dokumentumfilmek gyártásának a (EMBERJUDIT2014) háromszakaszos háromfordulós pályázati animációs filmek gyártásának a (MACSKÁSSYGYULA2014) háromszakaszos pályázati eljárás kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának a (HUSZÁRIKZOLTÁN2014) televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának a (FEHÉRGYÖRGY2014) televíziófilm-forgatókönyvírás és televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs filmek forgatókönyveinek a (EGRILAJOS2014) helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező lineáris rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazin, illetve tematikus magazin a (RADIOALLANDO2014) helyi vagy körzeti lineáris audiovizuális médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók számára közéleti magazin, valamint hírműsor és kulturális magazin készítésének a (TVALLANDO2014) háromszakaszos nyílt beadású pályázati eljárás dramatizált hangjáték vagy hangjátéksorozat gyártásának a (CSERÉSMIKLÓS2014) háromszakaszos nyílt beadású pályázati eljárás a Médiatanács által már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának a (DARGAYATTILA2014) nyílt beadású pályázati eljárást a közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi ára (KMUSZ2014) új, lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének a (NEUMANNJÁNOS2014) a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek ára (REZSI2015) a meghirdetett (Ft)

6 II/3. A folyamatban levő pályázati eljárások összesített számadatai szeptember 30-áig támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 1468 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 530 nyertessé nyilvánított 938 szerződést nem kötött 28 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 376 rendben szankcióval 55 szankció: vizsgálat tart 28 nem zárult le vizsgálat, de 10 előterjesztés készül (t) vizsgálat, szerződésszegés miatt 3 visszakövetelés 6

7 II/4. Visszakövetelés miatt le nem zárt pályázati eljárások pályázati kiírás 195/2011. (II. 9.) 196/2011. (II. 9.) 599/2011. (V. 11.) a pályázat megnevezése/ a célja helyi vagy körzeti televíziós médiaszolgáltatók állandó műsorainak (televíziós közéleti magazinműsor, televíziós hírműsor mely a pályázó választása szerint tartalmazhat sporthíreket is és kulturális magazinműsor) készítése (TVALLANDO2011) helyi vagy körzeti rádiós médiaszolgáltatók állandó műsorainak (rádiós a pályázó választása szerint sporthíreket is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor) készítése (RADIOALLANDO2011) közösségi, nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatónak vagy közműsor-szolgáltatónak minősülő lineáris médiaszolgáltatók műszaki fejlesztésének évi a (KMUSZ2011) (Ft) nyertessé nyilvánított (Ft) összes szerződést kötött: összes : szerződést kötött (Ft) visszalépett/ elállás beszámolt (rendben) (szankcióval) igényérvényesítési eljárás alatt összes igényérvényesítési eljárás: 4 Visszakövetelések kiírás 116/2011. (I. 19.) 195/2011. (II. 9.) 116/2011. (I. 19.) 196/2011. (II. 9.) 196/2011. (II. 9.) 599/2011. (V. 11.) támogatott/ kötelezett Magyar Vidék TV (Univer Zoom Televízió ) Dél TV Sound Stúdió Newave "B+B" pályázati iktatószám MA-NPREZSI2011-TV- KM-32 *folyamatban levő eljárás MA-TVALLANDO 2011-B-26 MA-NPREZSI2011-R- KM-25 *folyamatban levő eljárás MA-RADIOALLANDO MA-RADIOALLANDO MA-KMUSZ visszakövetelő döntés száma 1369/2012 (VII.25) 1869/2012. (X. 30.) 1865/2012. (X. 30.) 815/2013. (V. 14.) 816/2013. (V. 14.) 1508/2012. (VIII. 29.) követelés jogcíme felmondás, elállás felmondás, elállás visszafizetési kötelezettség nem teljesítése pénzügyi szankció pénzügyi szankció visszakövetelt összeg visszafizetés határideje visszafizetett visszafizetés időpontja fennmaradó tőkekövetelés XI aktuális állapot Végrehajtási eljárás folyamatban, folyamatos érdeklődés. Költségelőleg megfizetésre került. Az ügyek egyesítésre kerültek végrehajtási eljárás folyamatban. Az egyezség megkötésre került, a támogatott visszafizetését havonta törleszti, egyezségek végzésbe foglalása, bíróság az eljárást megszüntette FMH benyújtása (tőkeösszegű tartozás+kapcsoló dó költségek) szerződésszegés Inkasszó folyamatban, a leíráshoz szükséges végrehajtói tájékoztatás beszerezése folyamatban. Végrehajtási eljárás folyamatban, egyelőre nincs eredmény, folyamatos érdeklődés Ft Ft Ft 7

8 kiírás 1406/2011. (X. 19.) 1541/2011. (XI. 9.) 1540/2011. (XI. 9.) 1542/2011. (XI. 9.) 1608/2011. (XI. 16.) 261/2012. (II. 15.) 389/2012. (II. 29.) 467/2012. (III. 12.) 326/2012. (II. 22.) 431/2012. (III. 7.) 1154/2012. (VI. 27.) 1156/2012. (VI. 27.) 317/2013. (II. 27.) a pályázati eljárás megnevezése/ a célja közösségi lineáris médiaszolgáltatók évi fenntartási és üzemeltetési költségeinek a (REZSI2012) II/5. Lezárt pályázati eljárások (Ft) ismeretterjesztő filmek gyártásának a (ISMERET2011) dokumentumfilmek gyártásának a (DOKFILM2011) animációs filmek gyártásának a (ANIMACIO2011) televíziófilm-forgatókönyvírás és televíziófilmterv-fejlesztés a (TVFILMTERV2011) a Magyarországon vagy Európában bekövetkezett/bekövetkező, ugyanakkor magyar vonatkozású események azonnali, helyszíni rögzítésének utófinanszírozás formájában történő a (ADHOC2012) televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának a (TVFILM2012) FEHÉRGYÖRGY2012 televíziófilm-forgatókönyv és televíziófilmterv-fejlesztés a (TVFILMTERV2012) EGRILAJOS2012 a helyi vagy körzeti vételkörzetre kiterjedő rádiós médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók hírműsora, szolgáltató magazinja, illetve tematikus magazinja készítésének a (RADIOALLANDO2012) a helyi vagy körzeti lineáris audiovizuális médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók hírműsora és kulturális magazinja, valamint közéleti magazinja készítésének a (TVALLANDO2012) magyarországi lineáris közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi a (KMUSZ2012) pályázati eljárás lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok, mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének ára (NEUMANNJÁNOS2012) televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának a (FEHÉRGYÖRGY2013) nyertessé nyilvánított szerződést kötött (Ft) (Ft) beszámolt rendben eredménytelen szankcióval visszakövetelt és visszafizetett összesen (Ft) irattározva l

9 kiírás 400/2013. (III. 13.) 682/2013. (IV. 25.) 1161/2013. (VII. 17.) a pályázati eljárás megnevezése/ a célja televíziófilm-forgatókönyvírás és televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs filmek forgatókönyveinek a (EGRILAJOS2013) magyarországi földfelszínen terjesztett helyi audiovizuális médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók digitális műsorszóró technológiára történő átállásának a (DIGI2013) a közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi a (KMUSZ2013) (Ft) nyertessé nyilvánított (Ft) szerződést kötött (Ft) összes szerződést kötött: összes : beszámolt rendben szankcióval visszakövetelt és visszafizetett összesen (Ft) irattározva 9

10 II/6. Az egyes folyamatban levő pályázati eljárások összesített számadatai (II/23. táblázatok részletezése) 1. A Médiatanács 116/2011. (I. 19.) számú határozatával pályázati felhívást bocsátott ki közösségi médiaszolgáltatók (nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók) évi fenntartási és üzemeltetési költségeinek ára (NPREZSI2011) (1-8. forduló ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 116 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 13 nyertessé nyilvánított 103 szerződést nem kötött 1 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 101 rendben szankcióval 19 szankció: vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt 2 visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 825/2012. (V. 9.) számú határozatával háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg ismeretterjesztő filmek gyártásának ára (KOLLÁNYIÁGOSTON2012) (3. forduló 13. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 58 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 27 nyertessé nyilvánított 31 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 26 rendben szankcióval 4 szankció:

11 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) vizsgálat tart vizsgálat, de 1 előterjesztés készül (t) vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 3. A Médiatanács 826/2012. (V. 9.) számú határozatával háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2012) (3. forduló 13. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 67 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 24 nyertessé nyilvánított 43 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 33 rendben szankcióval 3 szankció: vizsgálat tart 8 vizsgálat, de 2 előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 827/2012. (V. 9.) számú határozatával háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2012) (3. forduló 13. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 23 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 7 nyertessé nyilvánított 16 szerződést nem kötött szerződést kötött

12 visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 8 rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de 2 előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 5. A Médiatanács 1155/2012. (VI. 27.) számú határozatával háromszakaszos pályázati eljárást hirdetett meg kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2012) (13. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 16 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 1 nyertessé nyilvánított 15 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 15 rendben szankcióval szankció: 845 vizsgálat tart 1 vizsgálat, de 1 előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 12

13 6. A Médiatanács 1964/2012. (XI. 14.) számú határozatával pályázati eljárást hirdetett meg a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek ára (REZSI2013) (1-10. forduló, ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 94 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 8 nyertessé nyilvánított 86 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 83 rendben szankcióval 3 szankció: vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt 1 visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 2220/2012. (XII. 19.) számú határozatával pályázati eljárást hirdetett meg magyar vonatkozású események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak utófinanszírozás vagy előfinanszírozás formájú ára (ESCHERKÁROLY2013) (2014/39. hétig) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 44 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 30 nyertessé nyilvánított 14 szerződést nem kötött 1 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 10 rendben szankcióval 1 szankció: vizsgálat tart 1 vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés 13

14 a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék * az eljárás szerződéskötési szakasza még nem zárult le, így a maradék/túllépés nem határozható meg maradék/ túllépés * 8. A Médiatanács 223/2013. (II. 13.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg ismeretterjesztő filmek gyártásának ára (KOLLÁNYIÁGOSTON2013) (3. forduló 1-3. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 67 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 33 nyertessé nyilvánított 34 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 2 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás rendben szankcióval 1 vizsgálat tart 1 vizsgálat, de előterjesztés készül (t) vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék szankció: maradék/ túllépés 9. A Médiatanács 224/2013. (II. 13.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2013) (3. forduló 1-3. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 73 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 29 nyertessé nyilvánított 44 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 7 14

15 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) rendben szankcióval vizsgálat tart 2 vizsgálat, de előterjesztés készül (t) 2 vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 10. A Médiatanács 225/2013. (II. 13.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2013) (3. forduló 1-3. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 27 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 3 nyertessé nyilvánított 24 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 6 rendben szankcióval szankció: vizsgálat tart 1 vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött Ft átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 226/2013. (II. 13.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2013) (1-3. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok beérkezett pályázati kérelmek 21 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 9 támogatott (Ft) 15

16 nyertessé nyilvánított 12 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 9 rendben szankcióval vizsgálat tart 3 nem zárult le vizsgálat, de 1 előterjesztés készül (t) vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 319/2013. (II. 27.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg magyarországi helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazin, illetve tematikus magazin készítésének ára (RADIOALLANDO2013) (14. forduló ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 154 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 58 nyertessé nyilvánított 96 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 28 rendben szankcióval 9 szankció: vizsgálat tart 2 vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés

17 13.A Médiatanács 320/2013. (II. 27.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg magyarországi helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező l audiovizuális (televíziós) médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazin, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazin készítésének ára (TVALLANDO2013) (14. forduló ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 172 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 80 nyertessé nyilvánított 92 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 22 rendben szankcióval 9 szankció: vizsgálat tart 4 vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés A Médiatanács 812/2013. (V. 14.) számú döntésével nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg új, lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok, mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének ára elő- és utófinanszírozás formájában (NEUMANNJÁNOS2013) (1-5. forduló ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 44 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 22 nyertessé nyilvánított 22 szerződést nem kötött 2 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 17 rendben szankcióval 3 szankció: vizsgálat tart 4 vizsgálat, de 1 előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés 17

18 a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 15. A Médiatanács 1500/2013. (X. 16.) számú döntésével nyílt beadású pályázati eljárást hirdet meg magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek ára (REZSI2014) (1-4. forduló ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 92 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 8 nyertessé nyilvánított 84 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 16. Médiatanács 1651/2013. (XI. 27.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg ismeretterjesztő filmek gyártásának ára, elő- és utófinanszírozás formájában (KOLLÁNYIÁGOSTON2014) (2. forduló 3. szakasz) Az eljárás második fordulójának harmadik szakaszában a szeptember 4-ei beadási napig 26 pályázat érkezett be, az igényelt összege: Ft. a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok beérkezett pályázati kérelmek 22 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 7 támogatott (Ft) nyertessé nyilvánított 15 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben 18

19 nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 17. A Médiatanács 1652/2013. (XI. 27.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg dokumentumfilmek gyártásának ára (EMBERJUDIT2014) (2. forduló 3. szakasz) Az eljárás második fordulójának harmadik szakaszában szeptember 11-ei beadási napig 27 pályázat érkezett be, az igényelt összege: Ft. a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 28 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 13 nyertessé nyilvánított 15 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 18. A Médiatanács 1653/2013. (XI. 27.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárást hirdetett meg animációs filmek gyártásának ára (MACSKÁSSYGYULA2014) (2. forduló 3. szakasz) Az eljárás második fordulójának harmadik szakaszában, a szeptember 18-ai beadási napig 11 pályázat érkezett be, az igényelt összege: Ft. a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok beérkezett pályázati kérelmek 9 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 2 támogatott (Ft) 19

20 nyertessé nyilvánított 7 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 1 rendben szankcióval vizsgálat tart 1 vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 19. A Médiatanács 1687/2013. (XII. 13.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának ára (HUSZÁRIKZOLTÁN2014) (13. szakasz ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 20 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 7 nyertessé nyilvánított 13 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés

21 20. A Médiatanács 1688/2013. (XII. 3.) számú döntésével pályázati eljárást hirdetett meg televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártásának ára (FEHÉRGYÖRGY2014) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 24 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 16 nyertessé nyilvánított 8 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés 21.A Médiatanács 1689/2013. (XII. 3.) döntésével nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg televíziófilm-forgatókönyvírás és televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs filmek forgatókönyveinek ára (EGRILAJOS2014) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 33 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 23 nyertessé nyilvánított 10 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés

22 A évben kibocsátott pályázati felhívások 1. A Médiatanács 65/2014. (I. 28.) számú döntésével a magyarországi helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező lineáris rádiós médiaszolgáltatók számára rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazin, illetve tematikus magazin készítésének ára (RADIOALLANDO2014) (2. forduló) A Médiatanács 764/2014. (IX. 2.) számú döntésével az eljárás második fordulójában a bírálóbizottság maradék re vonatkozó javaslatát elfogadva Ft-tal növeli a RADIOALLANDO2014 pályázati eljárás harmadik fordulójában kiosztható et. a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 98 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 37 nyertessé nyilvánított 61 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben szankcióval vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat, de előterjesztés készül (t) vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 2. A Médiatanács 66/2014. (I. 28.) számú döntésével a magyarországi helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező lineáris audiovizuális (televíziós) médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazin, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazin készítésének ára (TVALLANDO2014) (2. forduló) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 93 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 45 nyertessé nyilvánított 48 szerződést nem kötött 24 szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben szankcióval vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat, de előterjesztés készül (t) 22

23 a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés * 3. A Médiatanács 160/2014. (II. 18.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg dramatizált hangjáték vagy hangjátéksorozat gyártásának ára (CSERÉSMIKLÓS2014) Az eljárás határidőit az az alábbi táblázat rögzíti. az eljárás elnevezése CSERÉSMIKLÓS2014 a szinopszis beküldési határideje március :00 a konzultáció időszaka április 22. május 9. a pályázatok beadásának időpontjai szeptember 9/10/11, 16/17/18 a Médiatanács döntésének határideje október 28. a műsorszám befejezésének határideje június 30. a műsorszám adásba kerülésének határideje február 28. A pályázati eljárásban a szeptember 18-ai beadási napig 22 pályázat érkezett be, az igényelt összege: Ft. 4. A Médiatanács 181/2014. (II. 25.) számú döntésével háromszakaszos nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg általa már ban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjai gyártásának ára (DARGAYATTILA2014) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 6 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) nyertessé nyilvánított 6 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) nem zárult le vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés

24 5. A Médiatanács 439/2014. (V. 20.) számú döntésével nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztések évi ára (KMUSZ2014) (1-2. forduló ) a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott (Ft) beérkezett pályázati kérelmek 63 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 25 nyertessé nyilvánított 38 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt 8 rendben szankcióval 1 szankció: 66 vizsgálat tart nem zárult le vizsgálat, de előterjesztés készül (t) vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék maradék/ túllépés ) A Médiatanács 679/2014. (VII. 30.) számú döntésével nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg új lekérhető (online) közszolgálati műsorszámok mint médiatartalmak gyártásának és közzétételének ára, elő- és utófinanszírozás formájában (NEUMANNJÁNOS2014) (1. forduló) A pályázati eljárás célja, hogy a révén új, értékes és eredeti közszolgálati műsorszámok mint médiatartalmak jelenhessenek meg magyarországi lekérhető médiaszolgáltatók műsorkínálatában, s így ezek a közszolgálati tartalmak hosszú távon és folyamatosan is hozzáférhetőek, elérhetőek legyenek. Az eljárásban a kiíró az Mttv.-ben rögzítetteken túl nem határozza meg sem a közszolgálati tartalom formáját, sem jellegét, sem műfaját. A kiíró a felhívásban kizárólag a közszolgálati tartalom tematikájában határozott meg lehetőségeket és preferenciákat. A pályázatot benyújtó pályázónak a pályázat beadásakor már rendelkezni kell nyilvántartásban vett lekérhető médiaszolgáltatói jogosultsággal vagy nyilvántartásban vett lekérhető médiaszolgáltató szándéknyilatkozatával, illetve pályázatot nyújthat be határon túli pályázó is. A jelen eljárásban a nyertes pályázatok ára a Médiatanács legfeljebb Ft-ot, a határon túli pályázatok ára további Ft-ot különít el. Az egy pályázó által pályázatonként elnyerhető maximális összege Ft. A jelen eljárásban az első beadási határnap szeptember 11-e, a második és további fordulók beadási határnapja tárgyhó második csütörtöke. a kiírástól szeptember 30-áig összesített adatok támogatott beérkezett pályázati kérelmek 4 elutasított (formai, tartalmi, forráshiány) 3 nyertessé nyilvánított 1 (Ft) 24

25 szerződést nem kötött szerződést kötött visszalépés vagy elállás teljesítési szakaszban van beszámolási határidő lejárt, nem számolt be beszámolt nem zárult le a pályázati eljárás pénzügyi adatai (Ft) változás rendben szankcióval vizsgálat tart vizsgálat, de előterjesztés készül (t) vizsgálat, szerződésszegés miatt visszakövetelés igényelt szerződéssel lekötött átutalt hátralék szankció: maradék/ túllépés 7.) A Médiatanács 934/2014. (IX. 30.) számú döntésével a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló évi CLXXXV. számú törvény ának (1) bekezdése, illetve az EUMSZ 107. és 108. cikkének a csekély összegű (de minimis) okra való alkalmazásáról szóló, december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, , 1.o) alapján nyílt beadású pályázati eljárást hirdetett meg a magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók médiaszolgáltatásának évi folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek ára (REZSI2015). A pályázati eljárás célja a közösségi médiaszolgáltatói jogosultsággal rendelkező magyarországi médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatói tevékenységének előfinanszírozás formájában nyújtott vissza nem térítendő, havi folyósítású a a január 1-je és december 31-e közötti, a pályázó elfogadott pályázati kérelme szerinti támogatott időszakban. Az eljárásban a Médiatanács a nyertes pályázatok vissza nem térítendő ára Ft-ot különít el. Az egy pályázó által médiaszolgáltatási jogosultságonként elnyerhető maximális havi összege: a) a közösségi audiovizuális (televíziós) médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében Ft, b) a közösségi rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében Ft, c) a kisközösségi rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében Ft. A pályázatot az eljárás első fordulójában a felhívás kibocsátásának napjától november 6-áig, a második fordulóban december 4-éig, a harmadik fordulóban január 8-áig és a negyedik fordulóban február 5-éig lehet benyújtani, amennyiben még rendelkezésre áll. 25

26 III. Kimutatások a Médiatanács egyes pályázati eljárásairól III/I. Filmes pályázati eljárások pályázati eljárás nyertes pályázatok száma összesen ANIMACIO Ft MACSKÁSSYGYULA Ft MACSKÁSSYGYULA Ft MACSKÁSSYGYULA Ft Összesen: Ft DARGAYATTILA Ft DOKFILM Ft EMBERJUDIT Ft EMBERJUDIT Ft EMBERJUDIT Ft Összesen: Ft ISMERET Ft KOLLÁNYIÁGOSTON Ft KOLLÁNYIÁGOSTON Ft KOLLÁNYIÁGOSTON Ft Összesen: Ft TVFILMTERV Ft TVFILMTERV2012 (EGRILAJOS2012) Ft EGRILAJOS Ft EGRILAJOS Ft Összesen: Ft FEHÉRGYÖRGY2012 (TVFILM2012) Ft FEHÉRGYÖRGY Ft FEHÉRGYÖRGY Ft Összesen: Ft HUSZÁRIKZOLTÁN Ft HUSZÁRIKZOLTÁN Ft HUSZÁRIKZOLTÁN Ft Összesen: Ft NEUMANNJÁNOS Ft NEUMANNJÁNOS Ft NEUMANNJÁNOS Ft Összesen: Ft ESCHERKÁROLY Ft Összesen: Ft 26

27 27

28 III/2. Médiaszolgáltatókat támogató pályázati eljárások pályázati eljárás nyertes pályázatok száma összesen RADIOALLANDO Ft RADIOALLANDO Ft RADIOALLANDO Ft RADIOALLANDO Ft Összesen: Ft TVALLANDO Ft TVALLANDO Ft TVALLANDO Ft TVALLANDO Ft Összesen: Ft NPREZSI Ft REZSI Ft REZSI Ft REZSI Ft Összesen: Ft KMUSZ Ft KMUSZ Ft KMUSZ Ft KMUSZ Ft Összesen: Ft DIGI Ft Összesen: Ft 28

29 sor szám 1 pályázati eljárás ANIMÁCIÓ2011 a kedvezményezett neve BPAnim Holding a filmalkotás címe Három nagymamám volt 2 K.G.B. Stúdió Boxi / Kartonka 3 Kecskemétfilm 4 Kecskemétfilm 5 6 Magyar Rajzfilm Media Partners Hungary 7 Studio EX-IST 8 9 Szupermodern Stúdió Titánia-Master Pro Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő Maminti, a kicsi zöld tündér Vörösiszap - Gyerekek vörös háttér előtt Egy komisz kölyök naplója Csataterek Képtelen természetrajz: A kígyó Berti, a rózsaszín barika kalandjai Régi váraink, új fényben III/3. Összefoglaló táblázat az elkészült filmekről rendező neve Glaser Katalin Klingl Béla, Simon József Horváth Mária Szoboszlay Péter Gyulai Líviusz Nóti-Nagy Attila Schibik József és Morvay Gábor Goda Krisztina és Udvardi Jenő Grábler Zsuzsa első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft bemutatva :25 M ,17.,1 8.,19.,20. 19:00 M :05 M :55 Duna Ft M Ft Ft Ft Ft ANIMÁCIÓ2011 összes (9 film) Ft ,08.,1 5.,22.,29.; M ,13.,2 0. M :45 M :41 M :38 M2 29

30 sor szám 10 pályázati eljárás a kedvezményezett neve Angelus Bt. 11 Art Opus 12 Art Vision Stúdió DOKFILM CinemaStar a filmalkotás címe Az igazság sohasem késő I.-II. Ösvény a Viharsarokban Gyaloglás gulágföldön - Tajmír 13 BGB Film A tér 14 Campfilm Produkciós és Szolgáltató Másik Magyarország (korábban: Falusi dizájn) rendező neve Jelenczki István Kinyó Ferenczy Tamás Szalkai Zoltán Gyarmathy Lívia Nagy Dénes 15 Cinemart A nyomsávon Erdélyi János 17 De Lauer 18 Dokufilm 19 Dokufilm Stigma - Tőkés Eszter a Szekuritáte célkeresztjében Szembesítés VI.- VIII. Túlélők 10 év után - A csepeli kettős gyilkosság A keresett személy él 20 Dunatáj Alapítvány Három királyok Kabay Barna Gulyás Gyula Wilt Pál Kisfaludy András Zsigmond Dezső első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva I ; II- III : : :20 DUNA :07 DUNA : :05 DUNA : : :50 A SZERZŐDÉS MEGSZŰNT! : DUNA 30

31 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve a filmalkotás címe 21 Film-Art Stúdio Mária-út/La Maria 22 Gyíkpohár Alapítvány 23 K.K.TV Média Bárka vagy fészek? Tatafilm (korábban: Novák Ferenc - elmúltam 80) rendező neve Dobronay László Fáy Réka Mátyássy Áron 24 Laokoon Film Besence Open Kovács Kristóf 25 Omega-Kreatív Bt Phoenix MIT Egyesület Szupermodern Stúdió The Lover of the Sun production Elhallgatott gyalázat (korábban: Szovjet hőstett: Meggyalázás) "Nehagyjátok a templomot, ne hagyjátok az iskolát" /alcím: Komlóskai gyémánt, Színről színre/ A szabadság szárnyain A Munkácsy életút Skrabski Fruzsina Szalai Györgyi Fazakas Péter Káel Csaba 29 TV Com Tűnt idők mozija Csukás Sándor első bemutatást vállaló médiaszolgáltat ó megnevezése Magyar Televízió Nonprofit Nonprofit Magyar Televízió Magyar Televízió Nonprofit Magyar Televízió Magyar Televízió Magyar Televízió Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva : : : :35 DUNA :55 Duna World : : :00 DUNA :55 DUNA : :45; : : : :35 31

32 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve 30 Viderent ISMERET2011 Zoom Management Produkció Cinemart Daylight Kommunikációs Intézet Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány Dracula & Partners 36 Elefánt Stúdió a filmalkotás címe Márton Áron boldoggá avatási pere Tanyák népe - A magyar tanya Jó boroknak szép hazája Erdély Apolka Az élő örökség - Hónapsoroló Szomszédaink (korábban: Szomszédok) Mese a somogyországi patakgörbítőkről rendező neve Maksay Ágnes Pap Ferenc, Pap Zsolt első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft DOKFILM2011 összes (22 film) Ft 22 Erdélyi János Pozsgai Zsolt Széles Tamás Zámborszki Ákos Sáfrány József 37 Erdő P.R. BT. Szerelmem, Kanada Koltay Gábor Nonprofit Nonprofit Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva :05 Duna :35 Duna :30 Duna :30 Duna :30 DUNA TV : ; :35; :50; : : :25; DUNA :30 DUNA 32

33 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve 38 FahrtFilm 39 Flóra Film Int. 40 HeART Film 41 Ius Iuris 42 NatFilm Hungary 43 Omega-Kreatív Bt. 44 T.ZS.M. Bt. 45 Tabán-Film 46 Titánia-Master Pro 47 TV Com a filmalkotás címe Megszakadt történelem (korábban:aspektus) Neve is van: Budapest / Vizuális környezetszennyezés Károlyi Bernát, a ferences mártír Kondorostól a világhírig Csendes gyarmatosítók Befogad és kitaszít a világ (korábban: Élet előtt, élet után) Budapest Underground Hungarikum: A pálinka Dinoszauruszok és vadászaik A Griff, a Dámvad és a Varjú - Erdélyi nagyjaink rendező neve Balogh Júlia Kocsis Tibor Csallóközi Zoltán Bereczki Csaba Mosonyi Szabolcs Skrabski Fruzsina Lerner Balázs Bakos Zsuzsa dr. Babinszki Edit Oláh Kata (Ugron Zsolna) első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft ISMERET2011 összes (16 film) Ft 16 bemutatva :55 DUNA WORLD DUNA :45 DUNA :30; DUNA :20 DUNA : : : : :20; DUNA :45 DUNA : : : :45 33

34 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve a filmalkotás címe rendező neve első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült 48 Absolut Film Cyber Cyrano Dér András nincs Ft nincs Kedves Tóth Barnabás, 49 Café Film Kft nincs Ft nincs Közellenségek Simonyi Balázs 50 K.K.TV Média Kondor nincs nincs Ft nincs KinoFilm Studio Mennyből az 51 nincs nincs Ft nincs angyal MEGA FILM Pillangó Vitézy László nincs Ft nincs 53 Proton Cinema Játszódjatok! Gothár Péter nincs Ft nincs 54 Quality Pictures A Sátán fattya Zsigmond Dezső nincs Ft nincs 55 TVFILMTERV2011 Service Film Positive Osztály! Vigyázz! Seres Tamás nincs Ft nincs 56 Service Film Vecsernyés Három koporsó Positive János nincs Ft nincs 57 Szupermodern Stúdió Freedom Flight Fazakas Péter nincs Ft nincs 58 Szupermodern Madarász A legyőzhetetlenek Stúdió István nincs Ft nincs 59 Tivoli Filminvestments Lőj az ördögre nincs nincs Ft nincs Unio Civilis 60 Képműhely Láthatalan Kéz Czencz József nincs Ft nincs Művészeti Bt. TVFILMTERV2011 összes (14 film) Ft 13 bemutatva 34

35 sor szám 61 pályázati eljárás EMBERJUDIT ford. a kedvezményezett neve 62 Cinema Filmműhely 63 Filmira Bt. 64 Flóra Film Int. 65 Geo-Ökofilm a filmalkotás címe rendező neve Borbálafilm Minden hajnalban Simon Balázs Kútfúrás, avagy kincskeresés másképp III/III-as tartótiszt voltam Magyarok az FC Barcelonáért / Kubala Elhallgatott történelem: Ha a kulák mozdulna Fejős Csilla Varga Ágota Kocsis Tibor Dala István 66 K.K.TV Média Székely lelemény Nagy Viktor 67 MovieTrend 68 Munkart Bt. 69 Omega-Kreatív Bt. 70 Titánia-Master Pro Bakonyi juhászasszony Mintha nem otthon lennénk Kivonulás a Pradicsomba / Álmodtam egy világot A vér nem válik vízzé Petényi Katalin Gulyás János Szekeres Csaba Szanyi Gyöngyi első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva :30 DUNA TV :40 DUNA TV :55 DUNA :30 DUNA, :35 DUNA, :55 DUNA :00 DUNA :30 DUNA :10 DUNA W :05 DUNA W :20 35

36 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve a filmalkotás címe rendező neve 71 TV Com Tűnt idők mozija Csukás Sándor Zoom Management Produkció Becsengetünk Produkció 76 Art Vision Stúdió 77 Baranya Televízió 78 EMBERJUDIT ford. Videant Belépési Nyilatkozat - tagosítás 1959 Városon kívüli találkozások Pap Ferenc, Pap Zsolt Janovics Zoltán 74 Magyar Ferenc A magyar tej Karagity István 75 Cinema-Film 79 CinemaStar "Élet másfél kiló alatt" Határúton / Háború gyerekszemmel A Nagybereki Állami Gazdaság után Szent József a Dobroda partján A Tanyagondnok / Pusztai emberek 2012 Szuchy Zsuzsanna Litauszki János első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Magyar Ferenc HírTV ZRt Ft B. Révész László Gyöngyössy Bence 80 MovieTrend Kulák volt az apám Kabay Barna 81 Bologna Kkt. Magyar retró Dextramedia Vitézségért - Magyar katonai hőstettek a II. világháborúban Papp Gábor Zsigmond Moys Zoltán Nonprofit Nonprofit Nonprofit Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva :25, :25, : :50 DUNA, :45 DUNA, :00 DUNA : :35 DUNA W : : :20 DUNA WORLD :20 DUNA 36

37 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve 83 Art Opus Zemplén Televízió Nonprofit Phoenix MIT Egyesület Phoenix MIT Egyesület Art Vision Stúdió a filmalkotás címe Van berekfa, nincsen rét / Régi hagyományok - új gazdák Az utolsó hadifoglyok?...avagy a könyveknek is megvan a saját sorsuk Csordák nyomában (Kolompok nyelvén) Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan És a levelek lehullottak 89 KinoFilm Studio Vaddisznók 90 Becsengetünk EMBERJUDIT2012 Produkció Kényszerszinglik ford. Quality Pictures Cselekvő hit rendező neve Kinyó Ferenczy Tamás Mezősi-Nagy Mariann Zsigmond Dezső Dárday István Papp Ferenc 88 Nyitott Távlatok Örvényben Siflis Zoltán 92 EPS 93 Kamera a hátizsákban produkció kfc. Egy döntő pillanat / Focialista forradalom Csikósok robogón és lóháton Vincze Zoltán Skrabski Fruzsina Páskándiné Sebők Anna Nagy Kata Cséke Zsolt első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft EMBERJUDIT2012 összes (43 film) Ft 33 bemutatva : :00 DUNA : : :05 HÍR TV 37

38 sor szám 94 pályázati eljárás a kedvezményezett neve Budapest Film Produkciós a filmalkotás címe Berosált a rezesbanda rendező neve Mátyássy Áron 95 Film-Art Stúdio A régi házban Gödrös Frigyes Hőskeresők KinoFilm Studio Miklauzic 96 (korábban: Bence Mennyből az angyal) FEHÉRGYÖRGY (TVFILM) MEGA FILM Pillangó Vitézy László Szupermodern Stúdió Szupermodern Stúdió Budapest Film Produkciós Trionfilm Productions Debrecen Városi Televízió A legyőzhetetlenek Szabadság különjárat (korábban: Freedom Flight) Madarász István Fazakas Péter 103 HUSZÁRIKZOLTÁN Filmservice Idegenek Kapitány Iván Dési András - TV Com Búcsú / Tor Móray Gábor 105 Film-Art Stúdio Szimpla történet Bodnár V. Róbert 106 K.K.TV Média A hetvenes Dombrovszky Linda 107 K.M.H. Film Kft Sintér Fabricius Gábor első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft FEHÉRGYÖRGY2012 összes (6 film) Ft 6 Vágy, hogy indiánok lehessünk Zavarok Az 5.íz / Csalánba nem üt Szemző Tibor Nagy Anikó Mária Széles Tamás Nonprofit Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva : : : : : : : : : : : :40 38

39 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve a filmalkotás címe rendező neve 108 Popfilm Hátsó lépcső Pápai Pici 109 CEMG A játék 110 Becsengetünk Produkció Egy kéz élete Mattyasovszky- Zsolnay Bálint Borsody István 111 Tadam Film Bocs! Szirmai Márton 112 Asociatia Audiovizuala Argo (Argo Audiovizuális Egyesület) 113 Azt-Média 114 M&M Film KOLLÁNYIÁGOSTON ford. Cinemart Debrecen Városi Televízió 117 FahrtFilm 118 Greifer Film 2004 Loop / Déja vu Incella kenyérért megy YES (korábban: Adomány) Felméri Cecília (Krézsek Cecília) Széphelyi Júlia M. Tóth Géza első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft HUSZÁRIKZOLTÁN2012 összes (15 film) Ft 15 Jó boroknak szép hazája Erdély II-III. Hungaro Küzdelem egy csatornáért és 100 ezer munkahelyért Népi gyógyászat 119 HeART Film Pálosok nyomában Erdélyi János Széles Tamás Fazekas Lajos Novobáczky Sándor Csallóközi Zoltán Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva : : : : :25 ; :30 DUNA TV : : : :25 DUNA :15 DUNA 39

40 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve IKON Stúdió Közhasznú Egyesület MaNDA és Filmintézet a filmalkotás címe Kellene kiskert bőtermő (korábban: Zöldségek) Vetíteni nem elég rendező neve Székely Orsolya Kodolányi Sebestyén 122 Omega-Kreatív Bt. Globál menü Novák Tamás 123 T.ZS.M. Bt. Az időgyűrű ura TISZApART Média Titánia-Master Pro 126 TV Com Egyházi személyeket ért atrocitások az 1944/45-ös délvidéki vérengzések folyamán Szórakoztató élettan, Eleven találmányok, a bionika Örkény Lovas Tábor / Örkényi Lovastábor Tóth Zsolt Marcell Forró Lajos Berta Enikő Vízler Zsolt első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva : : : : :55 DUNA : : :25 40

41 sor szám pályázati eljárás KOLLÁNYIÁGOSTON ford. a kedvezményezett neve NatFilm Hungary Becsengetünk Produkció a filmalkotás címe Vad Szigetköz - A szárzaföldi delta A balatoni halászat rendező neve Mosonyi Szabolcs Borsody István 129 Xeropress Bt. Méhek nélkül a világ Kóródi Ágnes 130 TV Com 131 Focus Media Center 132 Aster Film Bt. Káli-medence, a Pannon kőtenger Magyar szentek és boldogok - Az országegyesítő / Szent István király Az életmentő - Semmelweis Ignác igaz története / Egy magyar orvos igaz története - Semmelweis Ignác Oláh Kata Jankovics Marcell Katona Zsuzsa 133 T.ZS.M. Bt. A bauxit expedíció Stodulka Gábor 134 FahrtFilm KOLLÁNYIÁGOSTON ford. K.K.TV Média Debrecen Városi Televízió Nagy Szolgáltató és Kereskedelmi A bennünk rejlő védelem Halak megmentése Isten embere Élő Antológia Lakitelek B. Révész László Dombrovszky Linda Széles Tamás Agócs Sándor 138 Borbálafilm A magyar alma Tősér Ádám első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése ECHO Hungária TV Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva : : :00 ECHO TV : :00 DUNA : :30 DUNA :55 DUNA :30 DUNA TV 41

42 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve 139 T.ZS.M. Bt. 140 Természetfilm.hu Egyesület 141 2nd Region a filmalkotás címe Valamit visz a víz - A pillepalack expedíció A nagy fafilm Magyar Felfedezők Nyomában Közép Ázsiában rendező neve Tóth Zsolt Marcell Molnár Attila Dávid Somfai Kara Dávid 142 Mafamille Lendületben Skultéri Róbert MACSKÁSSYGYULA ford. Frig The Hoppies Kft (Hoppi Film ) első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft KOLLÁNYIÁGOSTON2012 összes (31 film) Ft 28 Bojtorján történetei I. Hoppi mesék (korábban: A Toppik) Varga Zsolt Iván Rófusz Ferenc 145 Omega-Kreatív Bt. Bab Berci köve Kovács Márton MACSKÁSSYGYULA ford. Phoenix MIT Egyesület A templomépítő Szalai Györgyi Krea-TV Ehető mesék Kormos Ildikó Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kecskemétfilm Kecskemétfilm Kortárs gyermekversek és dalok A rajzoló / A rajzoló emlékezete Cigánymesék A cigány asszony meg az ördög Bognár Éva Katinka Orosz István Horváth Mária Nonprofit Nonprofit Nonprofit Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatva : :05 M :45 M :05 DUNA :55 MTV2 42

43 sor szám 151 pályázati eljárás a kedvezményezett neve Becsengetünk Produkció 152 K.G.B. Stúdió MACSKÁSSYGYULA 2012 Tanai and Lénárt ford. Entertainment a filmalkotás címe Borka és a varázsruha BOXI /Kartonka / újabb epizódok Keresztanya és Én rendező neve Horváth Molnár Panna, Gurmai Beáta Klingl Béla Magyarósi Éva 154 Popfilm Candide kalandjai Bera Nándor NEUMANNJÁNOS ford. NEUMANNJÁNOS ford. 159 NEUMANNJÁNOS ford. Kecskemétfilm Halasi Múzeum Alapítvány BORÓKA- MAJSA Debrecen Városi Televízió A38 Nonprofit 160 S. PetrAx Eszterlánc / Játékok szárítkozás közben Keresztes Dóra első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft MACSKÁSSYGYULA2012 összes (16 film) Ft 13 Thorma János nemzetközi vándorkiállítás Dr. Rock "gyógymódja" Mai fiatalok Kortárs Könnyűzenei Archívum (Koncertek az A38 Hajón) 153 Lélekmód - ifjúsági magazin nincs nincs nincs nincs nincs Halasmédia Nonprofit Városi Televízió Szeged Nonprofit Debrecen Városi Televízió kft A38 Nonprofit Halasmédia Nonprofit Ft a megítélésének napjától számított 12 hónapon belül (2013. október január 9.) hozzáférési időszak további 1 év Ft Ft Ft Ft bemutatva 43

44 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve 161 K. Petrys 162 Krea-TV 163 Madárkórház Alapítvány a filmalkotás címe Rövidfilmek kortárs művészekről Tudás fája sorozat - Janus másik arca Álmomban rétisas szállt a kertünkbe (korábban: Harc a sasok életéért) rendező neve első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült nincs K.Petrys Ft nincs nincs Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Debreceni Református Hittudományi Egyetem Ft Ft 164 Debreceni Debrecen Városi Mozgóképkultúra Méltóság mezeje nincs Televízió NEUMANNJÁNOS Alapítvány Ft ford. KVB Free the jazz nincs KVB Ft 166 Somogy Design Barangolások Somogyban nincs 167 FahrtFilm Aspektus vitaestek nincs TVFILMTERV2012 NARA Production Tapolcai Média Budapest Film Produkciós Film Positive Productions Kortárs képzőművészeti ismeretek Molnár Ferenc: Liliom nincs nincs Kapos TV és Rádió Nonprofit ECHO Hungária Tv Index.hu ; Kecskeméti Televízió Nonprofit ; Ferencvárosi Kulturális Nonprofit Tapolcai Média Ft Ft Ft Ft NEUMANNJÁNOS2012 összes (14 db) Ft 14 Beszterce ostroma nincs nincs Ft nincs A berni követ Bergendy Péter nincs Ft nincs bemutatva 44

45 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve a filmalkotás címe rendező neve első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési bemutatási 172 Film-Art Stúdio Fekete krónika Pajer Róbert nincs Ft nincs 173 K.K.TV Média Szeretve mind a vérpadig nincs nincs Ft nincs 174 Krea-TV A parancsnok Ordódy György nincs Ft nincs 175 Laureus A háremőr Báthory Orsolya nincs Ft nincs 176 Media Partners Hungary A látogató nincs nincs Ft nincs 177 Mythberg Films Savaria Express Szabó Simon nincs Ft nincs 178 One Film Napsugár Lakos Nóra, Tóth Róbert nincs Ft nincs 179 PÁPA VÁROSI TELEVÍZIÓ Itthon idegen Bozsogi János nincs Ft nincs 180 Service Film Utolsó órák Miklauzic nincs Ft nincs EGRILAJOS2013 (tvfilmterv) Positive Szupermodern Stúdió Titánia-Master Pro Debrecen Városi Televízió Crossborder Film IKON Stúdió Közhasznú Egyesület Göre Gábor Budapesten Bence Madarász István elkészült nincs Ft nincs Bettina és Anni Molnár György nincs Ft nincs TVFILMTERV2012 összes (13 film) Ft 13 Gömbember Dánielfy Zsolt nincs Ft nincs Láthatatlanok Bodonyi József nincs Ft nincs Képek a Nagyságos Fejedelemről nincs nincs Ft nincs 186 Geo-Ökofilm Aranysárkány nincs nincs Ft nincs 187 Bologna Bt. Ketten Párizs ellen Papp Gábor Zsigmond nincs Ft nincs bemutatva 45

46 sor szám pályázati eljárás a kedvezményezett neve a filmalkotás címe rendező neve első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési bemutatási 188 Filmservice A szerelmes Petőfi Kapitány Iván nincs Ft nincs Szupermodern Stúdió Service Film Positive Art Vision Stúdió Trionfilm Productions IKON Stúdió Közhasznú Egyesület EMBERJUDIT ford. TV Com elkészült Félvilág nincs nincs Ft nincs Társak nincs nincs Ft nincs Gyaloglás gulágföldön - A sarkvidék vasútja Dédapáim és én Jane Haining és a budapesti Skót Misszió EGRILAJOS2013 összes (8 film) Ft 8 Szalkai Zoltán Nagy Anikó Mária Kormos Gyula Krisztián 194 Filmira Bt. Operatív érték Varga Ágota 196 Arc Produkció Cameofilm Studio Filmszem Stúdió Kkt. Hangjegyesek / Zene nélkül nem él a cigány Csodálatos férfiak, lapáttal Láthatatlan generáció / A háború gyermekei Mégiscsak érdemes öregnek lenni! - Vásáry Tamás 80 éves / Vásáry80! (A zenén túl) Csukás Sándor Gerő Péter Mészáros Márta Sándor György Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Nonprofit Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft EMBERJUDIT2013 összes (44 film) Ft 8 bemutatva : :40 DUNA 46

47 sor szá m 199 pályázati eljárás a kedvezményezett neve Montage-Video Kkt. 200 FahrtFilm 201 ESCHERKÁROLY2013 Borbálafilm 202 Hungarikum Stúdió a filmalkotás címe Ősképeskönyv előadás felnőtteknek, Ősképeskönyv előadás gyermekeknek özv. Horthy Istvánné budapesti ravatalozásának és kenderesi temetésének rögzítése Erőss Zsolt búcsúztatásának rögzítése 203 Dokufilm Dunai árvíz Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány 205 Filmira Bt. 206 TISZApART Média rendező neve első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - Mudry Péter nincs Ft Gecse Géza nincs Ft Tősér Ádám nincs Ft Árvíz a Dunán Zsóka Zoltán nincs Ft Kisfaludy András nincs Ft Múltidéző tutajtúra Széles Tamás nincs Ft Gyilkosság áldozata lett a cibakházi esperes Sir Brayan Cartledge, Magyarország "örök barátjának" Magyarországon tett látogatása Varga Ágota nincs Ft Gálfi Melinda nincs Ft befejezési (nem folyamatos) ig bemutatási nincs nincs nincs nincs nincs nincs elkészült ESCHERKÁROLY2013 összes (14 film) Ft 8 nincs nincs bemutatva 47

48 sor szá m 207 pályázati eljárás a kedvezményezett neve KinoFilm Studio 208 FahrtFilm 209 Film-Art Stúdio a filmalkotás címe A rajzoló Vadász mese / Hargitai vadászkalandok Fekete krónika FEHÉRGYÖRGY CEMG A látogató Service Film Positive Film Positive Productions Utolsó órák A berni követ rendező neve Mattyasovszk y-zsolnay Bálint András Ferenc Pajer Róbert Fonyó Gergely Vecsernyés János Szász Attila 213 MEGA FILM A galamb papné Vitézy László Debrecen Városi Televízió Filmservice 216 HUSZÁRIKZOLTÁN 2013 TV Com 217 Dunatáj Alapítvány A rögöcsei csoda Dánielfy Zsolt első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft bemutatási és között és között és között és között és között és között és között és között FEHÉRGYÖRGY2013 összes (8 film) Ft 8 A láthatatlan seb Szívradír / Találkozás A teljesség felé Kapitány Iván Csukás Sándor Szalay Péter Nonprofit elkészült Ft Ft Ft bemutatva : : : : : : : : : :35 48

49 sor szá m pályázati eljárás a kedvezményezett neve a filmalkotás címe 218 CEMG Útitárs Becsengetünk Produkció Szupermodern Stúdió Halluci-Nation Dunatáj Alapítvány A győztes Tetemre hívás Levél Istenhez Interludium / B-moll rendező neve Declan Hannigan Géczy Dávid Madarász István Topolánszky Tamás Belenkij Alexander 223 Blue Duck Arts Bt. Á(l)lomás Vékes Csaba KOLLÁNYIÁGOSTON ford. MACSKÁSSYGYULA ford. Novo Média Bt. MONTAGE Video Kkt. Szupermodern Stúdió C. A. K. Ó. Stúdió Animációs Film, Videó és Reklám Studio EX-IST első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Nonprofit Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft Ft Ft Ft Ft HUSZÁRIKZOLTÁN2013 összes (12 film) Ft 9 Népi gyógyászat (folytatás) - munkacím Novobáczky Sándor Nonprofit Ft KOLLÁNYIÁGOSTON2013 összes (34 film) Ft 1 Ezüst patak - 2 epizód (Szenvedély, Holdfény) Berti és a terelőkutya Dózsa Hát (m)ilyenek a macskák Pál Balázs Goda Krisztina Cakó Ferenc Javorniczky Nóra Nonprofit Ft Ft Ft Ft bemutatva : : :40 DUNA :25 DUNA :39; :37 M :15 DUNA :55 M2 49

50 sor szá m pályázati eljárás a kedvezményezett neve 229 KEDD NEUMANNJÁNOS ford. Magyar Rajzfilm a filmalkotás címe Bogyó és Babóca 3. évad (1-4./13 epizód) Egy komisz kölyök naplója (3. epizód) rendező neve M. Tóth Géza, Antonin Krizsanics Gyulai Líviusz első bemutatást vállaló médiaszolgáltató megnevezése Médiatanács - befejezési bemutatási elkészült Ft Ft MACSKÁSSYGYULA2013 összes (24 film) Ft 6 Farkas Galéria Bt. Visitor nincs NARA Production 233 A38 Nonprofit 234 NEUMANNJÁNOS ford. 236 NEUMANNJÁNOS ford. Gézengúz Alapítvány Külső Magyarok Külső Magyarok közszolgálati tartalom Kortárs Könnyűzenei Archívum Koraszülött ellátás bemutatása A legvörösebb föld Rostár Pál feltámadása nincs Ózdi Kommunikációs Nonprofit - Ózdi Városi Televízió Kecskeméti Televízió Nonprofit, Index.hu Ft a megítélésének napjától számított 6 hónapon belül (2014. április június) hozzáférési időszak további 1 év Ft nincs A38 Nonprofit Ft nincs nincs nincs Gézengúz Alapítvány Magyar Nemzet Online Magyar Nemzet Online Ft Ft Ft NEUMANNJÁNOS2013 összes (22 db) Ft 6 bemutatva :40 M2 50

51 III/4. A támogatott filmalkotások/műsorszámok által elnyert díjak, fesztiválszereplések Film Alkotók Fesztivál/díj Három nagymamám volt Egy komisz kölyök naplója Fifi című epizódja A négyszögletű kerek erdő - Maminti a kicsi zöld tündér Csendes gyarmatosítók Elhallgatott gyalázat A Griff, a Dámvad és a Varjú Mese a somogyországi patakgörbítőkről Pillangó Szabadság - Különjárat Glaser Katalin rendező Varga Zsolt Iván, producer BPAnimHolding Gyulai Líviusz rendező Mezei Józsefné, producer Magyar Rajzfilm Horváth Mária rendező Mikulás Ferenc producer Kecskemétfilm Mosonyi Szabolcs rendező és Bagladi Erika forgatókönyvíró, producer NATFilm Skrabski Fruzsina, rendező Janovics Zoltán, producer Omega Kreatív Bt. Oláh Kata, rendező Németh Gyula, producer TV COM Sáfrány József, rendező Tóth-Szőllős András, producer Elefánt Stúdió Vitézy László, rendező Kálomista Gábor, producer Megafim Fazakas Péter, rendező Lajos Tamás, producer Szupermodern Stúdió KAFF a legjobb forgatókönyvért járó különdíj KAFF az Országos Diákzsűri díja Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál a magyar különprogramba beválogatták KAFF a legjobb televíziós sorozat kategóriadíja Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál a magyar különprogramba beválogatták KAFF a legjobb 3D film különdíja Teheráni Animációs Fesztivál a legjobb gyermek és ifjúsági témájú animációs film 10. Kínai Nemzetközi Animációs és Digitális Művészet Fesztivál (CICDAF 2013) a legjobb külföldi televíziós programért járó nagydíj Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál a magyar különprogramba beválogatták II. Csodakút Nemzetközi Természetfilmfesztivál fődíj Nemzetközi Agrofilm Fesztivál, Nyitra díj Bar 2013, Montenegro - Golden Olive-díj Kamera Korrektúra dokumentumfilm kategória 1. helyezés Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál versenyfilm Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Marosvásárhely Panoráma Program FILM FOR PEACE Festival bekerült a filmfesztivál programjába Kamera Korrektúra Korrektúra dokumentumfilm kategória 3. helyezés Kamera Korrektúra tudományos, ismeretterjesztő film kategória 1. helyezés Népszerű Tudományos és Kultúrtörténeti Filmek Nemzetközi Fesztiválja Szolnok az információs blokkban bemutatták Éltető Víz Filmszemle egyik filmje 2013 Kamera Korrektúra megosztott 1. díj a tévéfilmek és tévéfilmsorozatok kategóriájában Kamera Korrektúra megosztott 1. díj a tévéfilmek és tévéfilmsorozatok kategóriájában Magyar Filmek Hete április 51

52 Film Alkotók Fesztivál/díj Befogad és kitaszít a világ Besence Open Másik Magyarország - Töredékek egy falu hétköznapjaiból Vad Szigetköz Hátsó Lépcső Sintér Candide Skrabksi Fruzsina, rendező Janovics Zoltán, Skrabski Fruzsina, producerek Omega-Kreatív Bt. Kovács Kristóf, rendező Stalter Judit producer, Laokoon Filmgroup Nagy Dénes Rendező László Sára, producer Campfilm Mosonyi Szabolcs rendező és Bagladi Erika forgatókönyvíró, producer NATFilm Pápai Pici, rendező Fehér Károly, producer Popfilm Fabricius Gábor, rendező Pusztai Ferenc, producer K.M.H. Film Bera Nándor, rendező Fehér Károly, producer Popfilm Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Marosvásárhely Panoráma Program Kamera Korrektúra versenyfilm Magyar Filmek Hete április DokIncubator workshop 2013 nyertes filmje Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (IDFA) 2013 a zsűri a legjobb 15 közé választotta az első-második filmeseknek (IDFA First Appearace) járó díjáért ZagrebDox Filmfestival 2014 OneWorld, 2014, Prága, Millenium Filmfesztivál 2014, Brüsszel Cleveland Intl. Film Festival 2014 Magyar Filmek Hete április BuDoku az ELTE Társadalomtudományi Karának különdíja Magyar Olimpiai Bizottság 2014 a Fair Play eszmeisége a művészetben díj Szarajevói Filmfesztivál beválogatták Indafilm dokuszemlén (2013) közönségdíj 4. helyezett Magyar Filmkritikusok legjobb dokumentumfilmért járó díja Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál My Own Private Europe program 11. Brive Nemzetközi Filmfesztivál 2014 beválogatták a európai filmek versenyszekciójába 24. Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál legjobb magyar dokumentumfilm díját BuDoku a nemzetközi zsűri nagydíja Magyar Filmek Hete április Szolnoki Képzőművészeti Filmfesztivál 2014 fődíj: dokumentumfilm International Wildlife Film Festival 2014 Missoula, Montana - beválogatták Éltető Víz Filmszemle nyitófilm Nemzetközi Vadvilág Filmfesztivál (IWFF) hivatalos versenyprogramjában NaturVision Németországban júliusban a "NaturVision Camera Award" kategóriában versenyez Envirofilm 2014, Besztercebánya - a Szlovák Filmintézet vezérigazgatójának díja Magyar Filmek Hete április Friss Hús rövidfilmfesztivál Friss Hús rövidfilmfesztivál Torontói Nemzetközi Filmfesztivál a Short Cuts című válogatásban levetítik Friss Hús rövidfilmfesztivál 52

53 Film Alkotók Fesztivál/díj Szász Attila, rendező Lajos Tamás, Mink Tamás, producerek Film Positive Productions A berni követ Az élő örökség - Hónapsoroló Free the jazz Cselekvő hit Bárka vagy fészek? Boxi A rajzoló emlékezete Álmomban rétisas szállt a kertünkbe Mese a somogyországi patakgörbítőkről Képtelen természetrajz: A kígyó Hoppi mesék Vörösiszap - Gyerekek vörös háttér előtt A tartótiszt Kútfúrás, avagy kincskeresés másképp Hungarikon (Borsi Flóra) Széles Tamás, rendező és producer Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány Czabán György, rendező KVB Páskándiné Sebők Anna, rendező Sarudi Gábor, producer Quality Pictures Fáy Réka, rendező Fáy Ramóna, producer Gyíkpohár Alapítvány Klingl Béla rendező és producer K.G.B. Stúdió Orosz István, rendező Mikulás Ferenc, producer Kecskemétfilm Cséke Zsolt, rendező Madárkórház Alapítvány Sáfrány József, rendező Tóth-Szöllős András, producer Elefánt Stúdió Schibik József és Morvay Gábor, rendezők Morvay Gábor, producer Studio EX-IST Rófusz Ferenc rendező és Salusinszky Tamás, producer The Hoppies Szoboszlay Péter, rendező Mikulás Ferenc, producer Kecskemétfilm. Varga Ágota, rendező és producer Filmira Bt. Fejős Csilla, rendező Iván Attila, producer Cinema Filmműhely Kalmár-András rendező és producer AEON Magyar Filmek Hete április 38. Montreal World Filmfestival elsőfilmes kategória Bronz Zenit díj Kisközösségi Televíziók és Filmműhelyek XII. Mozgókép Szemléje különdíj 24. Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál legjobb online zenei film díja X. Göcsej Filmszemle különdíj: 3. X. Göcsej Filmszemle különdíj 2. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál beválogatták Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál a magyar különprogramba beválogatták Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál - a 2014-es magyar különprogramjába beválogatták Kisközösségi Televíziók és Filmműhelyek XIII. Mozgókép Szemléje különdíj a Magyar Nemzet és a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium különdíja II. Csodakút Nemzetközi Természetfilmfesztivál legjobb professzionális operatőr díja Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál a magyar különprogramba beválogatták Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál a magyar különprogramba beválogatták 24. Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál az animációs versenyen indult KAFF 2013-on indult BuDoku részt vett a versenyprogramban Budoku részt vett a versenyprogramban Kreatív Online Media Awards hír/tudósítás/riport/interjú/magazinműsor kategóriájában 1. helyezés 53

54 IV. A Médiatanács jogelődje, az ORTT által meghirdetett pályázati eljárásokról ( ) Az ORTT között 157 pályázati eljárást hirdetett meg elsősorban az alábbi területeken és 32,26 Mrd Ft-ot fordított a médiaszektor ára: televíziós, rádiós műsorszámok létrehozása és bemutatása, a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és a közműsor-szolgáltatók/közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztése és működési költségeihez való hozzájárulás, helyi televíziós és rádiós műsorszolgáltatók számára műsorszórás korszerűsítése (a évi LXXIV. törvény a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól hatályba lépéséig), műszaki fejlesztések: a kábelhálózatok fejlesztése és korszerűsítése (a évi LXXIV. törvény a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól hatályba lépéséig). A mintegy beérkezett i kérelemből a Testület kedvezményezett esetében ítélt meg t és vállalt szerződéses kötelezettséget. Az alábbi táblázat a fenti i számarányokat grafikonon mutatja be: Az ORTT által meghirdetett 157 pályázati eljárás közül III. negyedév végén 145 pályázati eljárás zárult le (ebben a negyedévben a RADIOALLANDO2008 zárult le véglegesen és 2 korábban lezárt eljárás igényérvényesítés miatt még folyamatban van), 1 pályázati eljárás van folyamatban (FIKCIÓ2009), 11 pályázati eljárás és 1 egyedi kérelem esetében visszakövetelés és igényérvényesítés miatt peres eljárás folyik, az ORTT egyedi ai keretében 467 kérelem összesen 3,48 Mrd Ft ban részesült. A 37. Filmszemle díj folyósítása miatt fennálló kötelezettség: Ft. 54

I. A Mecenatúra IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 2 I. A Mecenatúra 2015. IV. negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások 2016. évi i terv A Médiatanács 1613/2015. (XII. 15.)

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások 2014. IV. negyedévében számos olyan új intézkedés előkészítése

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások Elektronikus pályáztatási rendszer (EPR) - Az EPR bevezetéséről

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások a) SZMSZ-módosítás A Médiatanács által 2015. március 31-én

Részletesebben

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Mecenatúra adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások Új Általános Pályázati Feltételek (ÁPF), az elektronikus pályáztatási

Részletesebben

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új intézkedések, szabályozások, új pályázati felhívások a) Az Általános pályázati

Részletesebben

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló

I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló I. A Támogatási terület adott negyedévi tevékenységével, kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos szöveges összefoglaló 1.) Új pályázati felhívás KMUSZ2014 A pályázati felhívás az alábbi főbb pontokat/változásokat

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 12. heti ülésszakának napirendjére március 22.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 12. heti ülésszakának napirendjére március 22. Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 12. heti ülésszakának napirendjére 2016. március 22. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

Összefoglaló az MTVA Támogatási terület évi tevékenységéről

Összefoglaló az MTVA Támogatási terület évi tevékenységéről Összefoglaló az MTVA Támogatási terület 2012. évi tevékenységéről A 2012. évben a mellékelt táblázatban felsorolt pályázati eljárások keretében nyújtott/nyújt támogatást a Médiatanács és az Alap az alábbiakban

Részletesebben

MTVA Támogatási terület III. negyedév

MTVA Támogatási terület III. negyedév MTVA Támogatási terület 2011. III. negyedév A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (továbbiakban: Alap) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) jogelődjeként

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 19. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 19. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 3. heti ülésszakának napirendjére 2016. január 19. (kedd) Tájékoztató: A 2016.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. március 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-29. pontoknál)

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16. Kezdési időpont: 13.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2014. december 16. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 12. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 12. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 2. heti ülésszakának napirendjére 2016. január 12. (kedd) Tájékoztató: A 2016.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. december 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Auer János, a soros elnöki tisztséget ellátó

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 40. heti ülésszakának napirendjére szeptember 30.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 40. heti ülésszakának napirendjére szeptember 30. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 204. évi 40. heti ülésszakának napirendjére 204. szeptember 30. (kedd) Kezdési időpont: 4.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. február 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-15.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 51. heti ülésszakának napirendjére december 15.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 51. heti ülésszakának napirendjére december 15. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2015. december 15. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 29.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 29. Kezdési időpont: 12 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 35. heti ülésszakának napirendjére 2017. augusztus 29. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére. 2015. június 16. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére. 2015. június 16. (kedd) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 25. heti ülésszakának napirendjére 2015. június 16. (kedd) Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 30.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 35. heti ülésszakának napirendjére augusztus 30. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 35. heti ülésszakának napirendjére 2016. augusztus 30. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. november 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. február 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Kollarik Tamás a soros elnöki tisztséget

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 10. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 10. (kedd) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 2. heti ülésszakának napirendjére 2017. január 10. (kedd) Kezdési időpont: 11 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A 2017.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. október 7-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-28. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 39. heti ülésszakának napirendjére szeptember 26.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 39. heti ülésszakának napirendjére szeptember 26. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 39. heti ülésszakának napirendjére 2012. szeptember 26. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 25.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 25. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 204. évi 48. heti ülésszakának napirendjére 204. november 25. (kedd) Kezdési időpont: 5.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 36. heti ülésszakának napirendjére 202. szeptember 5. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 28.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére november 28. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 48. heti ülésszakának napirendjére 2012. november 28. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2012. június 27-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Szalai Annamária a Médiatanács elnöke /1-39.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 30. heti ülésszakának napirendjére július 25. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 30. heti ülésszakának napirendjére július 25. (kedd) Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2017. évi 30. heti ülésszakának napirendjére 2017. július 25. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. február 9-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-25. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. március 14-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. július 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-20. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. szeptember 25-én (hétfőn) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-21.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. október 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. július 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. július 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Dr. Koltay András, a soros elnöki tisztséget ellátó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. május 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-17. pontoknál)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. október 31-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 28. heti ülésszakának napirendjére július 12. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 28. heti ülésszakának napirendjére július 12. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 28. heti ülésszakának napirendjére 2016. július 12. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. január 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-26. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 24. heti ülésszakának napirendjére június 13.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 24. heti ülésszakának napirendjére június 13. Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 24. heti ülésszakának napirendjére 2012. június 13. (szerda) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. március 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére. 2015. szeptember 1.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére. 2015. szeptember 1. Kezdési időpont: 14 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 36. heti ülésszakának napirendjére 2015. szeptember 1. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. július 19-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-40. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. április 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-13.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére. 2013. május 22.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére. 2013. május 22. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 21. heti ülésszakának napirendjére 2013. május 22. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. június 26-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-19. pontoknál)

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 50. heti ülésszakának napirendjére december 13.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 50. heti ülésszakának napirendjére december 13. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 50. heti ülésszakának napirendjére 2016. december 13. (kedd) Kezdési időpont: 11 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 16.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 16. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 3. heti ülésszakának napirendjére 2013. január 16. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. szeptember 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Auer János Médiatanács-tag /1-22. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 20. heti ülésszakának napirendjére május 18. (szerda)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 20. heti ülésszakának napirendjére május 18. (szerda) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 20. heti ülésszakának napirendjére 2011. május 18. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. október 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére. 2015. július 24.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére. 2015. július 24. Kezdési időpont: 10 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 30. heti ülésszakának napirendjére 2015. július 24. (péntek) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-28. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 15. heti ülésszakának napirendjére április 12.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 15. heti ülésszakának napirendjére április 12. Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 15. heti ülésszakának napirendjére 2016. április 12. (kedd) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. június 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. június 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. június 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-14. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében december 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. december 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-16.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. július 18-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (csütörtök) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 6-án (csütörtök) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. március 6-án (csütörtök) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-25.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. február 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-21.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 9.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 9. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 45. heti ülésszakának napirendjére 2011. november 9. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. szeptember 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Auer János Médiatanács-tag /1-15. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. február 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-12.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. március 29-én (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. február 21-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 8-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-17.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. július 17-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. november 22-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-20.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 37. heti ülésszakának napirendjére szeptember 12.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 37. heti ülésszakának napirendjére szeptember 12. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 37. heti ülésszakának napirendjére 2012. szeptember 12. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. február 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-16.

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozás ESCHERKÁROLY2016

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozás ESCHERKÁROLY2016 TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozás ESCHERKÁROLY2016 amely létrejött egyrészről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) (székhely: 1037 Budapest, Kunigunda útja 64.) képviseli: dr. Kocsis

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. szeptember 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-12.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. november 10-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-34.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 30-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-26.

Részletesebben

Az Mttv a számos médiaszolgáltatás számára ír elő ún. műsorkvóta kötelezettséget.

Az Mttv a számos médiaszolgáltatás számára ír elő ún. műsorkvóta kötelezettséget. Tájékoztató a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 20-22. -a szerinti műsorkvóta kötelezettségekről, valamint az Mttv. 22. (2) bekezdése szerinti mentesítési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2018. november 20-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke (1-25.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. április 12-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-27.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 6. heti ülésszakának napirendjére február 7. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 6. heti ülésszakának napirendjére február 7. (kedd) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 6. heti ülésszakának napirendjére Kezdési időpont: 12.30 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem 2012. február 7. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 2-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében május 2-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2012. május 2-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Szalai Annamária a Médiatanács elnöke /1-29. pontoknál/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében április 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. április 28-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-29.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. november 4-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-22.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. szeptember 1-jén (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-73.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2019. február 5-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-31. pontoknál/

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 7.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 45. heti ülésszakának napirendjére november 7. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 45. heti ülésszakának napirendjére 2012. november 7. (szerda) Kezdési időpont: 11.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. december 16-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. december 16-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. december 16-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-54.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében október 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. október 11-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 22. heti ülésszakának napirendjére május 30.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 22. heti ülésszakának napirendjére május 30. Kezdési időpont: 3.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 22. heti ülésszakának napirendjére 202. május 30. (szerda) Tájékoztató: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 5-én (csütörtökön) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében július 5-én (csütörtökön) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2012. július 5-én (csütörtökön) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: Szalai Annamária a Médiatanács elnöke /1-44.

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére december 1.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 48. heti ülésszakának napirendjére december 1. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 48. heti ülésszakának napirendjére 2011. december 1. (csütörtök) Kezdési időpont: 8.30 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 5. heti ülésszakának napirendjére február 1. (szerda)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 5. heti ülésszakának napirendjére február 1. (szerda) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 5. heti ülésszakának napirendjére 202. február. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A 202.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében március 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2015. március 24-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-27.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 30-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében november 30-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. november 30-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-24.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. december 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. december 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2013. december 3-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-19.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2014. szeptember 23-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-32.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. szeptember 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-17.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.

JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2016. szeptember 6-án (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-18.

Részletesebben