Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
|
|
- Diána Tamásné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 29. (1) bekezdése alapján a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészletekre vonatkozóan a fővárosi és megyei kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatal közreműködésével nyilvános árverést folytatott le. Árverés helyszíne és címe: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztálya terem Az árverések időpontjai: év 03. hó 16. naptól év 03. hó 31. napig Az NFA a Korm. rendelet 33. (2) bekezdésében, valamint a 22. (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel az árverés eredményét a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban foglaltak szerint közzéteszi, egyidejűleg közli, hogy az eredményes árverés alapján értékesítésre kerülő földrészletek vonatkozásában az államot 20 éves időtartamra a szerződés szerinti vételáron visszavásárlási jog illeti meg. A visszavásárlási jog biztosítására a földrészletet 20 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom terheli. Kelt: Budapest, április 13. Nemzeti Földalapkezelő Szervezet képviseletében Nagy János elnök Honlap: cím: nfa@nfa.hu
2 Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: Melléklet Árverés azonosító Megye Terület Helyszín Időpont Eredmény Nyertes ajánlat AV nyertes Lakcím Bácsalmás0531/2 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Galambvári Erika 6500 Baja Madách I u 20/B Bácsalmás0556/4 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Dr.Schieber-Horváth Anita 6500 Baja Zrínyi u Baja0691/19 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Gara0218/14 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Kalocsa0376/81 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Kákonyi Károly 6300 Kalocsa Ecetgyár u Kalocsa0401/6 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Vadas Andrea 6237 Kecel VAsút u Katymár012/3 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Kárpátiné Fárbás Ágnes 6430 Bácsalmás Óalmás tanya Katymár0213/21 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Kisszállás0777/25 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Erhardt Mónika 6440 Jánoshalma Szt. István u 5/d Madaras0104/5 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Mátrai József Istvánné 6456 Madaras Madarasi szőlők Tanya Mélykút049/28 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Sári Sándor László 6449 Mélykút Szent László u Nemesnádudvar021 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Mészáros Tamás 6344 Hajós Fácános u Nemesnádudvar0283/8 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Hóman Istvánné 6239 Császártöltés Akácfa u Nemesnádudvar079 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Walter Dávid 6353 Dusnok Diófa u 1. Honlap: cím: nfa@nfa.hu
3 Nemesnádudvar094 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes dr.szöllősi Attila 6500 Baja Mező u Nemesnádudvar097 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Hóman Istvánné 6239 Császártöltés Akácfa u Öregcsertő092/8 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Tamás Csaba 6300 Kalocsa Magyar L. u Sükösd0467/12 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Lugos Roland 6512 Szeremle Határ u Szakmár0198/1 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Szigeti Jánosné 6337 Újtelek Fő u Balotaszállás010/81 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Balotaszállás022/105 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Bata Gellért 6412 Balotaszállás II. körzet tanya Balotaszállás027/92 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Dudás Lajos 6785 Pusztamérges Jókai u Balotaszállás034/35 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Császártöltés0113/3 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Lei Csaba 6239 Császártöltés Kossuth u Császártöltés0624/10 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Hóman Mária 6239 Császártöltés Akácfa u Császártöltés0733/89 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Sebestyén Dániel 6239 Császártöltés Bajai u Császártöltés082/10 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Vigula Sándor Mihály 6239 Császártöltés Bajai u Csengőd0191/24 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Makó István 6222 Csengőd Táncsics u Csólyospálos0101/36 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Horváth József 6135 Csólyospálos Alsópálos tanya Csólyospálos064/33 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Ábrahám-Fúrús András 6120 Kiskunmajsa Iparhegyi u 18. 3
4 Imrehegy091/38 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Polgár Tibor 6237 Kecel Zsoldos u Kiskőrös010/121 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Horváth István 6236 Tázlár III. körzet tanya Kiskunmajsa0622/4 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Kömpöc033/60 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Pálinkó Józsefné 6120 Kiskunmajsa Zrínyi M u Pirtó077/30 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Misándi Sándor 6414 Pirtó Csősztelekdűlő tanya Soltvadkert0193/57 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Tázlár0213/44 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Pap Ervin István 6236 Tázlár Béke u Tompa0398/3 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Balogh László 6449 Mélykút Széchenyi u Kiskunfélegyháza0119/38 Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza0119/48 Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza0126/10 Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza0126/18 Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza0232/4 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Pajkos Attila 6100 Kiskunfélegyháza Tanyasori u Kiskunfélegyháza0233/19 Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza0280/51 Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza052/18 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Palásti Tibor 6100 Kiskunfélegyháza Kossuth u
5 Kiskunfélegyháza0552/19 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Király Mihály 6100 Kiskunfélegyháza XIII. ker Tanya Kiskunfélegyháza0559/35 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Berényi Csaba 6113 Petőfiszállás Tanya Móricgát0228/34 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Csontos Tibor 6132 Móricgát Zrínyi Miklós u Pálmonostora0116/76 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Jéri Dávid 6112 Pálmonostora Dózsa Gy. u Pálmonostora0128/22 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Czombos Ferenc 6113 Petőfiszállás Árpád u Pálmonostora0206/44 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Czombos-Czakó Erika 6112 Pálmonostora Nagyatádi u Pálmonostora0238/10 Bács-Kiskun Pálmonostora0255/70 Bács-Kiskun Petőfiszállás024/23 Bács-Kiskun Petőfiszállás025/31 Bács-Kiskun Petőfiszállás084/59 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Tóth Zoltán István 6100 Kiskunfélegyháza IX. körzet tanya Petőfiszállás087/132 Bács-Kiskun Bugac0147/9 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Börcsök András 6114 Bugac Alsómonostor tanyák Bugac055/34 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Móczár Zoltánné 6100 Kiskunfélegyháza Nefelejcs u 13/A Bugac069/21 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Börcsök András 6114 Bugac Alsómonostor tanyák Bugac076/10 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Börcsök András 6114 Bugac Alsómonostot tanyák 175 5
6 Gátér06/32 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Czombos Ferenc 6113 Petőfiszállás Árpád u Kunbaracs0353/59 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Spanyol József Tibor 6090 Kunszentmiklós Sugár u Szentkirály0148/17 Bács-Kiskun Szentkirály0150/13 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Sáringer Attila 6000 Kecskemét Bihar u 8 c 4. em 43 a Szentkirály0224/32 Bács-Kiskun Szentkirály0274/34 Bács-Kiskun Tiszaalpár0108/60 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Novák Zoltán 6066 Tiszaalpár Esze T u Tiszaalpár0219/20 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Győri Péter 6066 Tiszaalpár Csokonai M u Tiszaalpár04/34 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Barna Sándor 6067 Tiszaalpár Kossuth u Tiszakécske0596/71 Bács-Kiskun Tiszakécske0596/91 Bács-Kiskun Tiszakécske0604/43 Bács-Kiskun Tiszakécske0607/7 Bács-Kiskun Tiszakécske079/80 Bács-Kiskun Tiszaug0168/16 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Borbély Károly 6050 Lajosmizse Szt. István u Tiszaug0169/8 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Borbély Károly 6050 Lajosmizse Szent István u 6. 6
7 Jakabszállás078/77 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Gál György 6235 Bócsa III. körzet tanya Kecskemét0375/16 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Kecskemét04/16 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Fazekas János 6000 Kecskemét Máriahegy tanya Kecskemét0798/9 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Dr.Kövesdi Ferenc Miklós 6000 Kecskemét Tatay A. u.1/a Nyárlőrinc0124/27 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Forgó István 6032 Nyárlőrinc Petőfi u Nyárlőrinc0126/59 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredménytelen Nyárlőrinc0152/123 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Forgó István 6032 Nyárlőrinc Petőfi u Szabadszállás0265/48 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Pap István 6080 Szabadszállás Orgona u Szabadszállás080/15 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Vén Ferenc 6080 Szabadszállás Vadvirág u Városföld079/23 Bács-Kiskun Ballószög0114/44 Bács-Kiskun Csólyospálos0136/120 Bács-Kiskun Érsekcsanád0290/25 Bács-Kiskun Kecskemét, Halasi út emelet, Nagy terem Eredményes Dr. Vidmann Mihály 6000 Kecskemét József Attila u 17/a terem Eredményes Thám József 6034 Helvécia Rákóczi u 24. terem Eredményes Túri Zoltánné 6135 Csólyospálos Móra F. u 63. terem Eredményes Kenyeres Tibor 6347 Érsekcsanád Dózsa Gy. u Katymár0380/45 Bács-Kiskun terem Eredményes Dr. Pál László 6455 Katymár Május 1. u.14. 7
8 Kecskemét01018/26 Bács-Kiskun terem Eredményes Rozmán-Gál Annamária 6000 Kecskemét Szarkás Tanya 14/a Kisszállás0720/9 Bács-Kiskun terem Eredményes Jager István 6421 Kisszállás IV.körzet Tanya Szentkirály0240/27 Bács-Kiskun terem Eredménytelen Tázlár057/34 Bács-Kiskun terem Eredménytelen Tázlár062/13 Bács-Kiskun terem Eredménytelen Tiszaalpár0138/9 Bács-Kiskun terem Eredményes Győri László 6066 Tiszaalpár Dózsa Gy. u 70/a Tiszakécske026/12 Bács-Kiskun terem Eredménytelen Kerekegyháza0146/79 Bács-Kiskun terem Eredménytelen 0 Vancsuráné László Kiskunhalas0659/2 Bács-Kiskun terem Eredményes Erzsébet 6400 Kiskunhalas Hunyadi u Kunadacs0269/1 Bács-Kiskun terem Eredményes Borbély Károly 6050 Lajosmizse Szent István u Szakmár0158/75 Bács-Kiskun terem Eredményes Szigeti Jánosné 6337 Újtelek Fő u 7. 8
HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztálya 6000 Kecskemét, Halasi út 34.
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő
Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép idő Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen! Bács-Kiskun megye településeinek térképei utcakeresővel, vel.
HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: év november hó 23. naptól év december hó 04. napig
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
HIRDETMÉNY év 03. hó 01. naptól év 03. hó 15. napig

HIRDETMÉNY. Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály 7400 Kaposvár, Fodor József tér 1.
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása
ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. februári ülésére Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása Az előterjesztést készítette: Farkasné Péter Ágnes vezető
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY év 12. hó 16. naptól év 12. hó 30.
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 23 nap tól 2015 év 12 hó 04 nap -ig
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8.
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
HIRDETMÉNY Debrecen, Böszörményi út 146.
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: év 03. hó 01. naptól év 03. hó 15. napig
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 16 nap tól 2015 év 12 hó 05 nap -ig
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
HIRDETMÉNY Győr, Arató utca 5.

HIRDETMÉNY Salgótarján, Rákóczi út 36. Az árverések időpontjai: év november hó 17. naptól év december hó 03.
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
2. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet módosítása
A Kormány 193/2015. (VII. 21.) Korm. rendelete egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 106. szám A Kormány a foglalkoztatás elősegítéséről és a
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
7634 Pécs, Kodó dűlő 1. II.terem
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett
ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2016. február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
HIRDETMÉNY Debrecen, Böszörményi út 146.
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről
Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről A hirdetmény módosításának oka: a Bácska, Borota, Hajós és Vidéke, Rónasági valamint a Szabadszállás
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 16 nap tól 2015 év 12 hó 05 nap -ig
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
Szeptember 30. Szerda
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2015. szeptember havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság
HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8.
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
HIRDETMÉNY Győr, Arató utca 5. Az árverések időpontjai: év 11. hó 16. naptól év 12. hó 04. napig
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám:
HIRDETMÉNY NEMZETI FÖLDLPB TRTOZÓ FÖLDRÉSZLETEK NYILVÁNOS PÁLYÁZTTÁS, ILLETVE ÁRVERÉS MELLŐZÉSÉVEL TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK 2015/I. SZÁMÚ ÜTEMÉRE VONTKOZÓN mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró
EU csatl. Szavazó Igen Nem Nem sz. Település Polgármester Irsz. Utca, hsz. Választók Lakósok
Település Polgármester Irsz. Utca, hsz. Választók Lakósok EU csatl. Szavazó Igen Nem Nem sz. Terület Lakás Lakós/tha Lakás/fő Kecskemét dr. Zombor Gábor 6000 Kossuth tér 1. 85 005 107 267 91 059 31 139
HIRDETMÉNY Miskolc, Blaskovics u. 24. Földszint 2. előadóterem
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
29/411-919 monor@voroskereszt.hu. 53/311-743 cegled@voroskereszt.hu. 29/360-269 dabas@voroskereszt.hu
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A DÉMÁSZ Zrt. (Bács-Kiskun megye, Pest megye déli és Baranya megye) területén villamos energia felhasználási hellyel rendelkező rászoruló fogyasztók támogatására A Magyar Vöröskereszt
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS KVZrt-9/2013-2014. Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. december 14-től (vasárnaptól) a 2014-2015 évi Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend életbelépésétől a Bács-Kiskun
2/5 A Fókusz Takarékszövetkezet, mint a TakarékPont hálózat tagja, kölcsönös ügyfélkiszolgálással áll saját, valamint más TakarékPont hálózat tag fori
Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről A hirdetmény módosításának oka: a Lakiteleki, a Nemesnádudvar és Vidéke, valamint a Tompa és Vidéke
DAKK Zrt. közlekedési termékek árusítására kijelölt postahelyek CSONGRÁD MEGYE
CSONGRÁD MEGYE Helyközi Hmvhely. Szentes Makó Csongrád Szeged bérlet 1. Apátfalva posta 6931 Apátfalva Templom utca 73. 2. Ásotthalom posta 6783 Ásotthalom Királyhalmi utca 32. 3. Baks posta 6768 Baks
Bács-Kiskun megyei országos mellékúthálózat felújítási programjavaslat 2020-ig. Járási javaslatok. Kecskeméti járás Kunszentmiklósi járás
Bács-Kiskun megyei országos mellékúthálózat felújítási programjavaslat 2020-ig Járási javaslatok Kecskeméti járás Kunszentmiklósi járás Tiszakécskei járás Kiskőrösi járás Kiskunfélegyházi járás Kalocsai
ÉRTESÍTÉS. KVZrt-3/2013-2014.
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. cégcsoporthoz tartozó KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-3/2013-2014. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. május 5-től
Bács-Kiskun
Járás Település Nyertes pályázó Közintézményi IH Üzleti IH Lakossági IH Engedélyezési terv beadásának tervezett határideje Kivitelezés megkezdés tervezett határideje Kivitelezés befejezés tervezett határideje
Befogadhat ók létszám ÉJJEL (fő) Bácsalmás Bácsalmás Kollégium Szt.János Létesítmény megnevezése
Járás Település Létesítmény megnevezése Címe Befogadhatók létszám NAPPAL (fő) Befogadhat ók létszám ÉJJEL (fő) Bácsalmás Bácsalmás Kollégium Szt.János 5. 100 100 Bácsalmás Bácsborsód Művelődési Ház Bácsborsód,
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ Az avar-, a tarló-, a nád- és a növényi hulladékégetés tűzvédelmi szabályai A növényi hulladék égetése csak egyéb jogszabályok (erdővédelmi, levegőtisztasági, stb.) betartása és a
Melegedőhelyek, átmeneti szállások, népkonyhai étkezési lehetőségek Bács-Kiskun megye Település Intézmény neve, címe Ellátási adatok
Melegedőhelyek, átmeneti szállások, népkonyhai étkezési lehetőségek Bács-Kiskun megye Település Intézmény neve, címe Ellátási adatok Akasztó Ágasegyháza Baja Ballószög Balotaszállás Bácsalmás Bácsbokod
MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYE NAGYOBB VÁROSAINAK KÖRNYEZETÉBEN 2013 OKTÓBER
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYE NAGYOBB VÁROSAINAK KÖRNYEZETÉBEN 2013 OKTÓBER 8000 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 A nyilvántartott
1080 BUDAPEST KECSKEMÉT autóbuszvonalon sz. járat (Budapest, Népligettől indul 17.45) XII. 24-én nem közlekedik.
A Kunság Volán Zrt. által üzemeltetett országos, regionális és elővárosi közlekedésben 2012/2013. évi karácsonyi és újévi ünnepek időszakában az alábbi korlátozásokra kerül sor. 1080 BUDAPEST KECSKEMÉT
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-15/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. december 9-től (vasárnaptól) 2012-2013 évi Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. megbízásából Jegyeket és bérleteket értékesítő postahelyek
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. megbízásából Jegyeket és eket értékesítő postahelyek CSONGRÁD MEGYE Ssz. Postahelyek Ir. sz. Közelebbi cím Szeged Hmvhely Szentes Makó 1. Apátfalva posta 6931
A tanyafelmérés eredményei
Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. Stratégiai Tervezési Igazgatóság 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. A tanyafelmérés eredményei Összefoglaló a Tanyai Tudományos Tanács 2005. június
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-9/2010-2011. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2011. december 11-től (vasárnaptól) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun
Érvényes: január 14-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK
Abony, Kossuth tér S13.35, 21.05 221.05 Ágasegyháza, aut. vt H 5.20 3 5.30, 6.15, 6.43, 6.50 3 6.55, 6.55 M 7.05, 7.15, 7.15 7.24, 7.25, 7.50 a 8.30, 8.30 8.36 H 8.55, 9.00 < 9.05 M 9.10, 10.15 10.50,
7634 Pécs, Kodó dűlő 1.
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS KVZrt-10/2013-2014. Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. december 14-től (vasárnaptól) a 2014-2015 évi Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend életbelépésétől a Bács-Kiskun
ÉRTESÍTÉS KECSKEMÉT BAJA SZEKSZÁRD autóbuszvonalon a 322 sz. járat (Szekszárdról órakor indul Kecskemétre) megszüntetésre kerül.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-15/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. december 9-től (vasárnaptól) 2012-2013 évi Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend
5219 KECSKEMÉT SOLTVADKERT KECEL BAJA
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-10/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. szeptember 1-től (szombat) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun
A közigazgatási vezetők felkészítésének Bács-Kiskun megyei tapasztalatai
A közigazgatási vezetők felkészítésének Bács-Kiskun megyei tapasztalatai Készítette: Szatmári Imre mk. pv. alezredes Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója Jogszabályi háttér 2004.
Érkezett 2015 JA 2 2.
wijyyiiiés Hivatalba Irománysxátzr,V_ \ 53r4o2 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Kövér Lászl ó az Országgyűlés elnöke részére Érkezett 2015 JA 2 2. Írásbeli kérdé s Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Alaptörvény 7.
VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT
3. számú melléklet VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat alapján a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (székhely: 6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19.) mint védjegyjogosult Kiskunsági nemzeti
Területi ellátási kötelezettség 2012.07.01.Tüdőgyógyászat fekvő Aktív Rehabilitáció Krónikus
Település TEK 2 pr.szint lakosság szám TEK 3 pr.szint lakosság szám ellátó kórház aktív 2. szinten Területi ellátási kötelezettség 2012.07.01.Tüdőgyógyászat fekvő Aktív Rehabilitáció Krónikus megye TEK
BÁCS-KISKUN MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVE
BÁCS-KISKUN MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVE ELFOGADÁSI FÁZIS KÖZGYŰLÉSI ANYAG Kecskemét, 2006. szeptember hó A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat. /2006. (.) számú önkormányzati rendelete Bács-Kiskun megye területrendezési
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2011. karácsonyi és a 2012. újévi ünnepek időszakában a KUNSÁG VOLÁN Zrt. által közlekedtetett helyközi, távolsági autóbuszjáratok
Az adomány értéke (Ft) könyv szerinti érték (bruttó, nettó) piaci érték. bruttó 300.000 300.000. bruttó 520.000 520.000. nettó 250.000 250.
Felsőlajos Község (6055 Felsőlajos, Iskola u. 12.) leírása Lajosmizse város területén benzinkutat működtető DU-OIL Kft.-nél üzemanyag tankolás értéke (Ft) bruttó 300.000 300.000 Felsőlajos község bel-
A FILANTROP Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit Kft. által ellátott Bács-Kiskun megyei kéményseprő körzetek településeinek listája
1. melléklet a 34/2012. (XI.29.) önkormányzati rendelethez A FILANTROP Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit Kft. által ellátott Bács-Kiskun megyei kéményseprő körzetek településeinek listája I.
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-7/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. június 16-tól (szombattól) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-8/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. július 16-tól (hétfő) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megyei
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS (BÁCS-KISKUN MEGYE)
DAKK-4/2015-2016. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS (BÁCS-KISKUN MEGYE) a Hivatalos Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megye területére érvényes menetrendi kötetéhez A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ 2016. június
Vajdáné Sebestyén Julianna Dunaszentbenedek Bács-Kiskun Kölcsey u. 2. 6333. Feketéné Borbély Zsuzsanna Gátér Bács-Kiskun Szabadság u. 13.
OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz Endrodiné Turú 027888 Általános Iskola Erzsébet Akasztó Bács-Kiskun Tubáni u. 30. 6221 027849 Nagy Lajos Általános Iskola Dudla Erzsébet Apostag Bács-Kiskun
F. 1. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. működési területe
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.1. számú függeléke F. 1. számú függelék Az működési területe Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.1. számú függeléke 1 Az
osa Algyő I. Algyő 288/2007. 1967 ÉGÁZ-DÉGÁZ Zrt. 53 95,3 Önkormányzat Algyő I. Algyő Nagyfa 288/2007. 1990 ÉGÁZ-DÉGÁZ Zrt. Algyő I. Algyő Csergőtelep 288/2007. 1990 ÉGÁZ-DÉGÁZ Zrt. Algyő I. Algyő Farkirét
M.1. számú melléklet. 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása
M.1. számú melléklet GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Állandó nyitva tartású személyes ügyfélszolgálati
KUNSÁG VOLÁN Zrt. KVZrt-6/2012-2013. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. ÉRTESÍTÉS
KUNSÁG VOLÁN Zrt. KVZrt-6/2012-2013. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2013. július 1-től (hétfő) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megyei
BÁCS-KISKUN MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. Térségi Tervezési és Területrendezési Iroda BÁCS-KISKUN MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ELFOGADÁSI FÁZIS Közgyűlési előterjesztés
Érvényes: december 9-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK < 14.45, , n14.30, N
8 Ágasegyháza, aut. vt 5.35, 10.50 + 13.30 * 16.05 + 16.35 6 Ágasegyháza, aut. vt, 4.35 3 Ágasegyháza, aut. vt, 5.40, 5.50 M 6.50, 9.00 < 14.30, 16.30 3 Akasztó, kultúrház, 5.50 5 Alsómégy, aut. vt., 5.15
Egyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre
(A 10 hektár erősen vagy 20 hektár közepesen et kezelők listája) 1405 Táborfalvi Erdészet 2372 Dabas III. vasút u. 59. 546 Kunpeszér 7,40 548 Ladánybene 50,60 Gazdálkodó : 58,00 7002618 Községi Önkormányzat
A Fókusz Takarék Panaszkezelési Szabályai
A Fókusz Takarék Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Fókusz Takarék (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember.
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
DAKK-2/ 2014-2015. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Dél-alföldi régió területére érvényes menetrendi köteteihez Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2015. március 1-jétől
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati
A 2011. évi Tanyafejlesztési Program nyertes pályázatainak névsora
A 2011. évi Tanyafejlesztési Program nyertes pályázatainak névsora Sorszám ID azonosító Pályázó neve Település 1 297 Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Kiskunmajsa 2 612 Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara Kecskemét
BÁCS-KISKUN MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVE
BÁCS-KISKUN MGY TRÜLTRNDZÉSI TRV Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 19/2011. (XI. 29.) önkormányzati rendelete Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 190/2011. (XI. 25.) Kgy. határozata 2011. december
F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat
Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád
Intézménynév Település Akasztó Önkormányzata Akasztó 2014 2014.06.13 Aranysziget Otthon Csongrád 2015 2015.06.14 Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes Óvoda-Bölcsödéje Bácsalmás 2014
NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata
NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati egységek