programfüzet június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "programfüzet 2015. június"

Átírás

1 programfüzet június Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók

2 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő Amikor a rockzene az 1960-as évek elején világszerte útjára indult, senki nem hitte, hogy egyszer történelem lesz ebből a korszakból és relikviáit múzeumban őrizzük. Az idő igazolta az akkori lázadó fiatalokat, a rock mára a kultúrtörténet része. Ki hitte volna ezt fél évszázada? A magyar rockzene hőskora, amikor a rockzene alig fogható rádiófrekvenciákon, határon átcsempészett bakelitlemezeken, sokszorosan átmásolt szalagos magnó felvételeken talált utat a fiatalokhoz, házilag készített hangszereken és erősítőkön játszották. Mégis olyan legendák nőttek ki a színpadokon, mint az Illés, Omega, Radics Béla, a Syrius és még sorolhatnám a neveket. Amikor 2012 februárjában létrehoztuk a Rock múzeumot, akkor az a cél vezetett minket, hogy ennek a méltán legendás hőskorszaknak emléket állítsunk, elhelyezzük a jelen kulturális életben és jövőt mutassunk az elkövetkező nemzedékeknek. Jelmondatunk: A múltat a jelenen át visszük át a jövőbe. Elmondhatom, hogy mára Európa legátfogóbb és legnagyobb tárgyi relikviákkal és hangfelvételekkel ellátott Rockmúzeuma vagyunk. A XIII. kerületi Kárpát u. 23-ban 810 négyzetméteren egy igényes, korszerű, a mai kor kihívásainak is megfelelő Rockmúzeum nyitotta meg a kapuit, mely aktív és inspiráló bázisa kíván lenni a hazai könnyűzenének. Örömmel lépünk ki a múzeumi falak közül, hogy a hazai rock történetének tárgyi emlékeit számos helyre eljuttassuk. Ennek egyik állomása a Ferencvárosi Művelődési Központban megrendezett vándorkiállításunk. Köszönjük a lehetőséget, hogy ebben a nagy múltú kerületben is bemutatkozhatunk. Nincs kétségem felőle, hogy sok ferencvárosi látogatóban személyes emlékeket fog felidézni, hogy sokan részesei voltak ezeknek az éveknek és bízom benne, hogy a fiatalokhoz közelebb jön az, amit annyi nehézséggel megküzdve, de laza virtussal és kiváló tehetséggel a hazai rockzene megteremtői létrehoztak. Köszönjük a lehetőséget Ferencvárosnak és a Ferencvárosi Művelődési Központnak, hogy a 20. századi magyar kultúrtörténet egy szeletét megmutathatjuk az egykori legendás és a mai feltörekvő rockot szerető közönségnek. B. Tóth lászló 2

3 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Tartalomjegyzék Ferencvárosi Művelődési Központ József Attila Emlékhely Tv Pinceszínház Dési Huber István Művelődési Ház József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Ferencvárosi Pincegaléria

4 Nemzeti Összetartozás Napja Ferencvárosban Nemzeti Összetartozás Napja Ferencvárosban Helyszín: Bakáts tér június Megemlékezés a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc Plébániatemplom előtt Köszöntőt mond: dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere A évi Magyar nyelvért díjak átadása 10 magyar népdal ferencvárosi és határon túli testvérvárosokból érkező általános iskolások közös kórusának előadásában Vezényel: Molnár Melinda, a Bakáts-téri Ének-zenei Általános iskola karnagya és Szász Tamás, az Ádám Jenő Zeneiskola karnagya A műsorban közreműködik: Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház művésze és Benedekffy Katalin színművész

5 Ferencvárosi Művelődési Központ Aktuális programok Szünidei programok a Ferenc téren Gyermekszínházi előadások Július 2 től augusztus 13-ig Minden csütörtökön 10 órától a Ferenc téri zenepavilon mellett Ferenc téri zenés esték Nyáresti koncertek Július 2 től augusztus 13-ig Minden csütörtökön 18 órától a Ferenc téri zenepavilon mellett Höcögő táncház Magyar táncház gyerekeknek és családoknak kézműves foglalkozással, kéthetente élőzenével Csütörtök Belépő: 300 Ft Német társalgási klub Minden hétfő Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvénye A teljesség felé Idősügyi koncepció keretében Retro táncdélután Június 1., 15., Belépő: 700 Ft III. FERI FESZT Prevenciós nap a Kábítószer-ellenes világnap alkalmából Június Macska- és állatbarát klub Szakemberek és állatbarátok találkozója, történetei A Ferencvárosi Önkormányzat Teljesség felé" Idősügyi koncepciója keretében Június Rockmúzeum vendégkiállítás A Ferencvárosi Művelődési Központ a Rockmúzeum gazdag tárgyi anyagából összeválogatott vendégkiállításnak ad otthont. A legendás hangszereket és a hazai rock történetének relikviáit bemutató tárlatot június 10-től tekinthetik meg a látogatók. A kiállításon korabeli plakátok, fotók, hangszerek, rock-festmények, zenészrelikviák mellett interaktív bemutatóeszközök is segítik a hazai rockzene múltja iránt érdeklődőket. Megnyitó: június A kiállítást megnyitja: B. Tóth László Megtekinthető: június 24-ig. Strófa Trió vers-zene klub Június Belépő: 600 Ft Vár a nyár! Félévbúcsúztató bál A Ferencvárosi Művészetkedvelők Társaságának rendezvénye Június Zenél: Somogyi Károly Zene, tánc, tombola, meglepetés vendégek Belépő: 700 Ft A Ferencvárosi Művelődési Központ július 1-től augusztus 31-ig zárva tart. 5

6 Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok ÚJ! Aerobik Gyere és mozogj velünk! Az óra első felében aerobik alaplépéseket és további álló gyakorlatokat végzünk, célunk a pulzus fokozatos emelése és szinten tartása, az állóképesség növelése valamint a zsírégetés. Az óra második felében a főbb izomcsoportok erősítésére, az erő fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. Mindezt preventíven, a gerincet erősítő és azt védő gyakorlatok alkalmazásában tesszük. Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt 16 és 55 év között! Az órákra előzetes bejelentkezés szükséges! A tanfolyam minimum 3 főtől indul. Kedd Csütörtök Részvételi díj: 900 Ft / alkalom, 6300 Ft / 8 alkalom Oktató: K. Birkus Rita ritustorna@gmail.com Mobil: 30/ Hétfő Mozdulatcsiszoló táncműhely óvodásoknak, kezdő csoport Ft/hónap Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás csoport Ft/hónap Akrobatikus Rock and Roll (14 év fölöttiek) Ft/hónap Egészség jóga Ft/alkalom Rembrandt Kör (festőiskola) Ft/tanfolyam Kedd 9.00 Mini Menő Manó torna (6 hónapostól 1,5 éves korig) Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1100 Ft/alkalom 9.30 Bridzs klub 9.40 Menő Manó torna (1-4 éves korig) Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1200 Ft/alkalom Tánckedvelők Klubja a Kristály Duóval Ft/alkalom Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás haladó Ft/hónap Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete Zen Bu Kan Kempo karate edzés (7-14 éves korig) Ft/alkalom, 8000 Ft/8 alkalmas bérlet Aerobik Ft/alkalom, 6300 Ft/8 alkalmas bérlet Ferencvárosi Művelődési Központ Női Kara Zumba fitness Ft/alkalom 6

7 Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok Szerda Gyógytorna (június 17., 24.) Ferencvárosi Herz Férfikar Macska- és Állatbarát Klub (minden 2. szerdán) Akrobatikus rock and roll (14 év alattiak) Ft/hónap Garabonciás Együttes Akrobatikus rock and roll (14 év felettiek) Ft/hónap Kortalan Hölgyek Társasága Ft/alkalom KOLO délszláv tánctanítás, majd táncház Ft/alkalom Csütörtök Nyugdíjas klub (páratlan héten) Dalolva szebb, könnyebb az élet Dalszínház Művészbarátok Országos Egyesülete (páros héten) Magyar Gyöngy Egyesület (kéthetente) Mozdulatcsiszoló táncműhely kezdő kisiskolás csoport Ft/hónap Zen Bu Kan Kempo karate edzés (7-14 éves korig) Ft/alkalom, 8000 Ft/8 alkalmas bérlet 7

8 Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok Zoltán Erika Táncművészeti Iskola Ft/hónap Aerobik Ft/alkalom, 6300 Ft/8 alkalmas bérlet Péntek 6.00 Őstermelői piac (helyszín: FMK előkert) 9.30 Dúdoló klub (0-4 éveseknek) Ft/alkalom Mozdulatcsiszoló táncműhely óvodás Ft/hónap Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás haladó Ft/hónap Kortalan Hölgyek Társasága Ft/alkalom Kaya Kalp jóga Ft/alkalom, 2800 Ft/4 alkalmas bérlet Szombat 6.00 Őstermelői piac (helyszín: FMK előkert) 9.00 Szivárvány Színiiskola Ft/hónap, testvéreknek kedvezmény Zoltán Erika Táncművészeti Iskola Ft/hónap 8

9 József Attila Emlékhely A felújított József Attila Emlékhely nyitva tartása: hétfő: szünnap, kedd - péntek: , szombat - vasárnap: A József Attila Emlékhely díjtalanul látogatható! A József Attila Emlékhely egész nyáron látogatható. Kapcsolat losonczy.attila@fmkportal.hu Web: Művelődésszervező: Losonczy Attila 9

10 Ferencvárosi Művelődési Központ Turay Ida Színház Ráday Bérlet Ősz vasárnap 15 óra október Wilder-Stewart: HELLO, DOLLY! musical Tervezett szereposztás: DÉTÁR ENIKŐ VEREBES ISTVÁN/GYŐRI PÉTER SÖVEGJÁRTÓ ÁRON, PÁSZTOR MÁTÉ GERMÁN LÍVIA, BÓDI BARBARA KURKÓ JÓZSEF, RÁRÓSI ANITA TOPOLCSÁNYI LAURA, BOROS ZOLTÁN BÁCSATYAI GERGŐ, MERK LÁSZLÓ BORBÉLY KRISZTINA SZILVÁSI JUDIT, KIRÁLY KITTY FAGGYAS ALEXANDRA Rendező: VEREBES ISTVÁN 2015 őszi bérletek már kaphatók november Ernst Nebhut-Michael Jary: PÁRIZSI ÉJSZAKÁK zenés párizsi történet Tervezett szereposztás: BÓDI BARBARA, GERMÁN LÍVIA, SÖVEGJÁRTÓ ÁRON, NAGY GÁBOR, GYŐRI PÉTER, VÁSÁRI MÓNIKA, KURKÓ JÓZSEF, SZÁNTÓ SZANDRA, BÁCSATYAI GERGŐ, PÁSZTOR MÁTÉ, BORBÉLY KRISZTA, FAGGYAS ALEXANDRA, KIRÁLY KITTY Rendező: BENCZE ILONA 10

11 Ferencvárosi Művelődési Központ Színház december Willy Russel: VÉRTESTVÉREK musical Tervezett szereposztás: SÖVEGJÁRTÓ ÁRON, KURKÓ JÓZSEF KERESZTES ILDIKÓ, NYÍRŐ BEA NAGY GÁBOR, RÁRÓSI ANITA BOROS ZOLTÁN, SASVÁRI SÁNDOR SZABÓ ANIKÓ, BORBÉLY KRISZTINA GERMÁN LÍVIA, KIRÁLY KITTY SZILVÁSI JUDIT, BÁCSATYAI GERGELY BANKÓ BENCE, PÁSZTOR MÁTÉ Rendező: BÖHM GYÖRGY Bérletár: Ft Jegyár: Ft Kedvezményes nyugdíjas- és diákbérlet ára: Ft Kedvezményes nyugdíjas- és diákjegy ára: Ft Jegyek és bérletek válthatók: 1096 Budapest, Haller utca 27. (FMK) Hétfő-kedd Tel.: Budapest, Kálvária tér 6. - Turay Ida Színház Jegypénztár nyitva tartása: szerda, csütörtök, péntek , valamint előadások előtt 1 órával. Tel.: Budapest - V. ker. Károly krt. 21. (Broadway jegyiroda) Nyitva (július 5-ig): hétfőtől-péntekig Tel.:

12 Ferencvárosi Művelődési Központ Tavaszünnep a Haller parkban, április

13

14 Heti műsor 9.Tv Digitálisan is fogható! * Műsorainkat továbbra is megtekinthetik analóg módon, valamint a facebookon és YouTube csatornánkon. Elérhetőségeink: Tel.: (üzenetrögzítős) info@kilenc.tv facebook.com/kilenc.tv youtube.com/kilencponttv *A Digi Tv, a UPC és az Aktív1 előfizetői számára Heti Hírek a legfrissebb hírek Ferencvárosból. Kérdezze Polgármesterét! minden hónapban vendégünk dr. Bácskai János polgármester, aki élőben válaszol a nézői kérdésekre. Kérdéseiket a es üzenetrögzítős telefonszámon várjuk! Zöld-fehér hírek ha Ferencváros, akkor zöld-fehér! Beszámolunk a Ferencvárosi Torna Club szakosztályainak munkájáról, Ferencváros sporteseményeiről. Fradimeccs az FTC mérkőzései az OTP Bank Ligában. A Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzései felvételről a 9.Tv műsorán. Kultnegyed fesztiválok, komoly és könnyűzene, színház, tánc, kiállítás - Ferencváros kulturális élete minden héten a Kultnegyedben! Biztonsági Zóna magazin mindarról, ami a kerületben élők biztonságát szolgálja. Heti Portré életek, történetek 25 percben. Közös tér civil szerveztek, közösségek, nemzetiségek, egyházak közös terünkben, közös terünkért, Ferencvárosért! A teljesség felé műsor idősebbeknek az önkormányzat idősügyi koncepciójának keretében. Ferencvárosi séták épületek, emberek, történetek - Séta Gönczi Ambrussal, történetek Ferencváros helytörténeti értékeiről, nevezetességeiről. Kalandorok túrák a Kárpát-medencében. KörForgás természetvédelmi magazin. Csak tükörben... Esztergom- Budapesti Főegyházmegye vallási műsora. Chaplin szereti a zenét jazz zenei sorozat. Filmműves dokumentumfilm-sorozat. Új műsorok! Fradi TV Ferencvárosi Torna Club sportműsora. Műábránd téblábolás a művészetek között. Napirend után képviselői beszámolók. 14

15 Ferencvárosi Művelődési Központ Kapcsolat H-1096 Budapest, Haller u. 27. Tel.: +36(1) Igazgató: Tóth Betty 15

16 Pinceszínház

17 Pinceszínház Június havi műsor 1. hétfő 19:00 Rejtelmek 2. kedd 19:00 Stéphane Laporte Patrick Laviosa: Pánik a fedélzeten 3. szerda 19:00 Moliere: Tartuffe 5. péntek 19:00 Alexander Breffort Marguerite Monnot: Irma, te édes 19:30 Rejtelmek / POSZT OFF-program, Pécs Rejtelmek 17

18 Pinceszínház A Pinceszínház a 2014/15-ös évad utolsó előadását június 5-én tartja. A 2015/16-os évadot és a színházat a Színházak éjszakáján (2015. szeptember 19-én) nyitjuk meg újra a közönség előtt. Programtervezet: Diamesék színészek tolmácsolásában Boldog idő (musical Zorán dalaira) nyilvános próba PinceJam unplugged koncert 18

19 Pinceszínház Pinceszínház Kapcsolat H-1093 Budapest, Török Pál u. 3. Tel.: +36(1) Fax.: +36(1) Jegypénztár nyitva tartás: hétfő-péntek: (illetve az előadásokat megelőző 1 órában) Ügyvezető: Frenkó Zsolt 19

20 Rendezvények Dési Huber István Művelődési Ház József Attila-lakótelepi Közösségi Ház JÁTSZÓ-SZERDA PROGRAM Július 1-től augusztus 12-ig minden szerdán József Attila-lakótelep nagyjátszótér Ha nyár, akkor Játszó-Szerda! Hamarosan itt a nyári vakáció, amit Ferencvárosban is sok gyermek vár. A nyári szünet ideje alatt immár ötödik alkalommal, július 1-től augusztus 12-ig ismét elindul a Játszó- Szerdák sorozat a József Attila-lakótelepi nagyjátszótéren. A játszótéri programsorozat keretében szerda délelőttönként 10 órától 11 óráig színvonalas gyermekszínházi előadások és kézműves foglalkozások várják az idelátogatókat. A programok és a foglalkozások ingyenesek! A Dési Huber István Művelődési Ház július 1-től augusztus 31-ig zárva tart.

21 Dési Huber István Művelődési Ház Állandó programok Hétfő Gerincjavító torna Ft/alkalom, 3600 Ft/ 4 alkalom Akrobatikus R N R a Rockin Board TSE szervezésében (5 éves kortól) Mélyizom torna 1000 Ft/alkalom, 4 alkalmas bérlet: Ft Hatha Jóga Ft/alkalom Zumba Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom, 8000 Ft/10 alkalom Aikido Kedd 9.15 Menő Manó torna Ft/alkalom, 6000 Ft/6 alkalom Menő Manó torna Ft/alkalom, 6000 Ft/6 alkalom Klasszikus balett a Bolero Balett szervezésében 8 éves kortól Ft/alkalom Jazzbalett és Divat-tánc a Brill Cats Tánciskola szervezésében Ft/hónap Hip-Hop tánc az Appril Secret Section Tánciskola szervezésében Ft/hónap Hip-Hop tánc az Appril Secret Section Tánciskola szervezésében Ft/hónap Aerobic Ft/alkalom, 3000 Ft/ 4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft Tai chi Ft/hónap (heti 1 edzés) 6000 Ft/hónap (heti 2-3 edzés esetén) Szerda Akrobatikus R N R a Rockin Board TSE szervezésében (5 éves kortól) Gerincjavító torna Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom Step Aerobic Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft Tai chi Ft/hónap 23 21

22 Állandó programok INGYENES HOTSPOT A József Attila-lakótelep internetes portálja Terembérlés 15, 20, 50, 120 férőhelyes termek Bővebb információ: +36(1) desimuvhaz@desi.hu Csütörtök Hip-Hop tánc a Appril Secret Section Tánciskola szervezésében Ft/hónap Jazzbalett és Divat-tánc a Brill Cats Tánciskola szervezésében Ft/hónap Judo gyerekeknek Ft/hónap Hip-Hop tánc a Appril Secret Section Tánciskola szervezésében Ft/hónap Aerobic Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft Aikido Péntek 9.30 Ringató Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom Ringató Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom Ringató Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom Hatha Jóga Ft/alkalom Tai chi Ft/hónap 22

23 József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Programok Programok Nosztalgia Klub Június 5., 12., 19., Belépő: 600 Ft Műsoros est a Hungária Baráti Társaság szervezésében Június Belépő: 600 Ft Műsoros est a Bohémek Társasága szervezésében Június Belépő: 600 Ft Vásárok Június 2., 9., 16., 23., 24. Nyitvatartás: Állandó programok József Attila-lakótelepi Öregfiúk Klubjának kártya és sakk foglalkozásai Minden hétköznap József Attila-lakótelepi Öregfiúk Klubjának asztalitenisz foglalkozásai Csütörtök MPE Új Élet Gyülekezet Istentisztelete Vasárnap 9.00 Forrás Baptista Gyülekezet Istentisztelete Vasárnap A József Attila-lakótelepi Közösségi Ház július 1-től július 31-ig zárva tart. 23

24 24

25 Dési Huber István Művelődési Ház József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Közösségi Ház Dési Huber István Művelődési Ház Kapcsolat H-Budapest, Toronyház u. 17/b Tel.: +36(1) Fax.: +36(1) Web: Szakmai vezető: Nánási Zsolt József Attila-lakótelepi Közösségi Ház H-1098 Budapest, Toronyház u. 3/b Tel.: +36(1)

26 ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Kiállítás: Képek Nakonxipánból Veress Panni festőművész kiállítása június 20-ig tekinthető meg Rendezvény: Válogatás ferencvárosi vonatkozású archív híradórészletekből Június A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy en. Tel.: 1/ , helytorteneti@fmkportal.hu A Helytörténeti Gyűjtemény július 20-tól augusztus 22-ig zárva tart.

27 ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Kapcsolat Kapcsolat 1092 Budapest, Ráday u. 18. (bejárat az Erkel u. 15. felől) H-Budapest, Tel.: +36(1) Toronyház u. 17/b Tel.: +36(1) Fax.: Web: +36(1) Web: Szakmai Nyitva tartás: vezető: Nánási Zsolt kedd-péntek: József szombat: Attila-lakótelepi Közösségi Ház H-1098 Budapest, Toronyház u. 3/b Tel.: Gyűjteményvezető: +36(1) Gönczi Ambrus 27

28 ferencvárosi pincegaléria DUPLA/EXPOZÍCIÓK Dobos Dorka fotóművész Megnyitó: június Dobos Dorka egy négyzetméteres nagyításokkal mutatkozik be galériánkban, ám a fényképek eredetileg 6x6 centis diakockákra készültek, középformátumú filmes kamerával. Kiállításának mondanivalóját leginkább a közelmúltban elhunyt Kossuth-, és Munkácsy-díjas Gross Arnold festőművész, grafikus ars poeticája nyomán lehetne megfogalmazni: Annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni. Látogatható: július 16-ig, kedd-szombat A Ferencvárosi Pincegaléria július 20-tól augusztus 22-ig zárva tart.

29 Valahol Svédországban 100 cm x 100 cm, giclée print (6 cm x 6 cm diafilm alapján) 29

30 Pittmann Zsófi falvédői Látogatható: június 12-ig, kedd-szombat

31 ferencvárosi pincegaléria Ferencvárosi Pincegaléria Kapcsolat H-1095 Budapest, Mester u. 5. Tel.: +36(1) Web: pincegaleria Nyitva tartás: kedd-szombat:

32 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Otthon, Város, Ferencváros Felelős kiadó: Tóth Betty igazgató Támogatók / Partnerek: Ferencváros Újság Nemzeti Kulturális Alap Pampuska Kisvendéglő Petőfi Irodalmi Múzeum

programfüzet 2015. január

programfüzet 2015. január programfüzet 2015. január Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2016. január

programfüzet 2016. január programfüzet 2016. január Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Kedves

Részletesebben

programfüzet 2014. január

programfüzet 2014. január programfüzet 2014. január Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2015. május Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók

programfüzet 2015. május Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók programfüzet 2015. május Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2015. december

programfüzet 2015. december programfüzet 2015. december Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2015. február

programfüzet 2015. február programfüzet 2015. február Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2014. február

programfüzet 2014. február programfüzet 2014. február Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2014. március

programfüzet 2014. március programfüzet 2014. március Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2015. március

programfüzet 2015. március programfüzet 2015. március Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2016. június

programfüzet 2016. június programfüzet 2016. június Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2014. november

programfüzet 2014. november programfüzet 2014. november Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2015. április

programfüzet 2015. április programfüzet 2015. április Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2014. április

programfüzet 2014. április programfüzet 2014. április Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2015. szeptember

programfüzet 2015. szeptember programfüzet 2015. szeptember Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2014. december

programfüzet 2014. december programfüzet 2014. december Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Kellemes

Részletesebben

programfüzet 2015. október

programfüzet 2015. október programfüzet 2015. október Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

programfüzet 2014. szeptember

programfüzet 2014. szeptember programfüzet 2014. szeptember Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2015. november

programfüzet 2015. november programfüzet 2015. november Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

HÉTFŐ. Avalache Queens, World Jumping Aerobic Runaways trambulin Pónya Judit. Illusion Fit Ball TáncosNők

HÉTFŐ. Avalache Queens, World Jumping Aerobic Runaways trambulin Pónya Judit. Illusion Fit Ball TáncosNők HÉTFŐ 09.30 09.30 09.30 09.30 09.45 09.45 09.45 09.45 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 10.45 10.45 10.45 15.00 Fashion Dance 15.00 15.00 15.00 Kezdő Mini 15.15 15.15 15.15 6-8

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje novembertől 6.0 HÉTFŐ

A Fordan Tánccentrum órarendje novembertől 6.0 HÉTFŐ HÉTFŐ 09.30 09.30 09.30 09.30 09.45 09.45 09.45 09.45 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 15.30 15.30 15.30 15.30 Rock n Roll Iskola 15.45 15.45 15.45 Heartbreakers 16.00 Fashion

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

programfüzet június

programfüzet június programfüzet 2017. június Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2005. DECEMBER HAVI PROGRAM UNEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - SZÍNHÁZTEREM 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2. péntek, 19.00 óra Vágyak vándorlása / Origo / Is-mer-M

Részletesebben

HÉTFŐ. Bad Girls Kiticsics Kata Tűzmadarak Pónya Judit Super Wo-Men Pécsi Fordan SE Máté Melinda Maretics Dalma Gassy Girls

HÉTFŐ. Bad Girls Kiticsics Kata Tűzmadarak Pónya Judit Super Wo-Men Pécsi Fordan SE Máté Melinda Maretics Dalma Gassy Girls HÉTFŐ Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 15.00 Kezdő Fashion Dance 15.00 15.00 Rock n Roll Iskola 15.00 Pécsi Fordan SE. 2017. januári csoport 15.15 Best Girls és akrobatikus 9 12

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje 2015. január 5-től. HétFo

A Fordan Tánccentrum órarendje 2015. január 5-től. HétFo Sárga Rózsaszín HétFo 08.00 08.00 CrossFit 08.00 08.00 08.30 Kósz Gergő 08.30 08.30 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 10.45 10.45 10.45 15.00 15.00 15.00 15.00 Rock n Roll Iskola

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV ÓRARENDJE MŰFAJONKÉNT

BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV ÓRARENDJE MŰFAJONKÉNT BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV ÓRARENDJE MŰFAJONKÉNT MŰVÉSZI TORNA 15.15-16.00 ISKOLÁS (11-12 ÉVESEK) SZOLLÁS ERZSÉBET 16.15-17.00 ÓVODÁS (4-5 ÉVESEK) SZOLLÁS ERZSÉBET 17.00-17.45

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptembertől 1. verzió HÉTFŐ Asszonytorna Ági néni

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptembertől 1. verzió HÉTFŐ Asszonytorna Ági néni HÉTFŐ Modern jazz óra 08.45 08.45 Pécsi felnőtteknek, 09.00 09.00 Művészeti táncpedógógusoknak 09.15 09.15 Szakközépiskola Szigeti Oktávia 09.30 09.30 Tánctagozata 09.45 09.45 10.00 10.00 10.00 Asszonytorna

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptember 3 - tól. Hétfő

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptember 3 - tól. Hétfő Hétfő Sárga Rózsaszín Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 10.45 10.45 10.45 15.00 15.00 Fashion Dance 15.00 15.00 15.15 No Name 15.15 15.15 15.30 15.30 15.30 15.45 Volf Dominika 15.45

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. FERENCVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT oldal oldal. JÓZSEF ATTILA EMLÉKHELY

TARTALOMJEGYZÉK. FERENCVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT oldal oldal. JÓZSEF ATTILA EMLÉKHELY TARTALOMJEGYZÉK FERENCVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT www.fmkportal.hu 04-19. oldal JÓZSEF ATTILA EMLÉKHELY www.jaemlekhely.hu 20-21. oldal 9.TV www.kilenc.tv 22-23. oldal DÉSI HUBER ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ www.fmkportal.hu

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?

Részletesebben

A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban)

A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban) NYÁRI TÁNCOLÁSI LEHETŐSÉGEK: - Aranytíz Kulturális Központ (V., Arany János u. 10.) Július 4., 11., 18., 25., csütörtök 10.00 órától ALAPSZINT, 11.30-tól HALADÓ SZINT. - Danza Táncstúdió (a Burger King

Részletesebben

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET Szolárium Újdonság Kollagén csövek Szarvasi Gyógyfürdő KEDVEZMÉNYES ÚSZÓJEGY: Reggeli úszójegy 06.00-10.00 VAGY 10.00-15.00 bármelyik 2 órás időtartamban! Cím: 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 23, - Telefonszám:

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

PROGRAMFÜZET 2018 I JANUÁR

PROGRAMFÜZET 2018 I JANUÁR PROGRAMFÜZET 2018 I JANUÁR A leglehetetlenebb dolgoknak is neki kell vágni néha, mert ezekből származnak az ember legcsodálatosabb élményei. Lázár Ervin TARTALOMJEGYZÉK Kedves Ferencvárosiak! Az új esztendő

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat VIII. Ferencvárosi családi egészség- és sportnap 211. május 28. szombat 9.3-16.. Ferencvárosi Művelődési Központ (196 Budapest, Haller u. 27.) Program:

Részletesebben

A 2011-es év rövid értékelése 4

A 2011-es év rövid értékelése 4 é s K ö n y v t á r v a l a m i n t a D r. J a b l o n k a y I s t v á n H e l y t ö r t é n e t i G y ű j t e m é n y MUNKATERV 2012 Tartalom: Fontosabb jogszabályok a közművelődési tevékenységet végző

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR - május

ESEMÉNYNAPTÁR - május ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!

Részletesebben

A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ

A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ 2014. december havi programjai (7621 Pécs, Váradi Antal u. 7/2. Tel.: 72/ 310-037 E-mail: pvmh@pvmh.hu Web: www.pvmh.hu Facebook: http://www.facebook.com/pecsivmh Twitter:

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai Hagyományőrző Népi Együttes Művészeti vezető: Széphalmi Zoltán Váci Mihály Művelődési Ház (október 30-ig az Innovációs Centrumban) szerda 19.00-21.00 Népdalkör Vezeti: Kovács László népzenész kedd 17.00-19.00

Részletesebben

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum múzeumi programok 2017. január Gatyás ölyv - Savaria Múzeum szombathely 2017. január Január 10. kedd 17.00 Január 24. kedd 17.00 Tárlatvezetés Január. 11. szerda 17.00 iseum savariense Vas vármegye kora

Részletesebben

Februári Hírlevél 2009.

Februári Hírlevél 2009. Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Februári Hírlevél 2009. A tartalomból: Petőfi Sándor: A puszta, télen 1 Petőfi Sándor: A puszta, télen

Részletesebben

I. Melléklet. Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Beszámoló 2013. I. Melléklet Tanfolyami látogatottság

I. Melléklet. Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Beszámoló 2013. I. Melléklet Tanfolyami látogatottság I. Melléklet Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Beszámoló 213. Hip-hop moderntánc-tanfolyam Létszámadatok alkalmankénti résztvevők összesített száma: Januári adatok: 396 fő Februári adatok:

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

2013. május havi programtáblázat

2013. május havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. május

Részletesebben

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42 Z U G L Ó I C S E R E P E S K U L T U R Á L I S N O N P R O F I T K F T. 1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

Részletesebben

Az önkormányzat által fenntartott intézmények és társaságok neve és címe

Az önkormányzat által fenntartott intézmények és társaságok neve és címe 9. számú melléklet Az önkormányzat által fenntartott intézmények és társaságok neve és címe NÉV: CÍM: Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények 1092 Bp., Ráday u. 46. Aprók háza IX/4. sz. Bölcsőde

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

PROGRAMFÜZET 2018 I JÚNIUS

PROGRAMFÜZET 2018 I JÚNIUS PROGRAMFÜZET 2018 I JÚNIUS HÓNAP KÉPE TARTALOMJEGYZÉK FERENCVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT www.fmkportal.hu www.fmkportal.hu JÓZSEF ATTILA EMLÉKHELY www.jaemlekhely.hu www.jaemlekhely.hu 9.TV www.kilenc.tv

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

2013. április havi programtáblázat

2013. április havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. április

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

A játszóház nyitvatartása Helyszín:

A játszóház nyitvatartása Helyszín: A játszóház nyitvatartása 2019. 09. 01. 12. 21. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Helyszín: Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház, 1138 Budapest, Dagály utca 15/A

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

2013. március havi programtáblázat

2013. március havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. március

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány "Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd." Unique 2010. május- június havi programajánlat 2800 Tatabánya, Kodály tér

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

január :00 Lengyel táncosok a SzólóDuó 2018 Nemzetközi Tánc Fesztiválon.

január :00 Lengyel táncosok a SzólóDuó 2018 Nemzetközi Tánc Fesztiválon. 2018 JANUÁR FEBRUÁR január 11 14. 20:00 Lengyel táncosok a SzólóDuó 2018 Nemzetközi Tánc Fesztiválon. január 16. 17:00 január 17 február 28. 19:00 január 22 február 3. január 24 28. február 12 március

Részletesebben

NYITOTT TORNATEREM és DIÁKSPORT PROGRAMOK október 31-ig

NYITOTT TORNATEREM és DIÁKSPORT PROGRAMOK október 31-ig Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Nyitott Tornaterem Program keretében az év végéig hetente több alkalommal különböző ingyenes egészségmegőrző aktivitások közül lehet választani.

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

2013. február havi programtáblázat

2013. február havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. február

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben