programfüzet április

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "programfüzet 2015. április"

Átírás

1 programfüzet április Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók

2 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő Én és József Attila Az én korosztályomnak az ötvenes-hatvanas években úgy tanították József Attilát, hogy aki nem vette a fáradságot, hogy utána olvasson, az nem tudta megszeretni. Az iskola törekvése arról szólt, hogy mi tanulók megismerjük a magyar proletariátus nagy költőjét. Erre jónéhányan nem voltunk fogékonyak. Nagyon nagy szerencse ért engem, amikor 1975-ben a Magyar Televízió felkért egy ünnepi műsorban való közreműködésre, amelyet József Attila 70. születésnapjára készítettek. Azért tartom ezt rendkívüli szerencsének, mert alkalmam volt megismerkedni József Attila számtalan versével. Azóta is szakadatlanul mondom és olvasom a verseit és van szerencsém azt is megtapasztalni előadóként, hogy a közönség ugyanazt szereti benne, amiért ő nekem a kedvenc költőm. Sorai között állandóan jelen van az, ami valamennyiünkre jellemző, a szeretetvágy, néha az elveszettség érzése, máskor a játékos kisgyerek, aztán megint máskor a bölcs filozófus. Amit még fontosnak tartok; a tizenéveseket is meg lehet szólítani József Attila szavaival, ha ők valóban érzik, hogy hozzájuk beszélünk. Megtisztelőnek érzem, hogy a felújított József Attila Emlékhely átadásán engem kértek fel közreműködőnek. Jordán Tamás 2

3 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Tartalomjegyzék Ferencvárosi Művelődési Központ József Attila-emlékszoba Tv Pinceszínház Dési Huber István Művelődési Ház József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Ferencvárosi Pincegaléria

4 Költészet heti programok Ferencvárosban Ferencváros Önkormányzatának ünnepi rendezvénysorozata József Attila születésének 110. évfordulója és A magyar költészet napja alkalmából Április József Attila Irodalmi Szalon Nappal hold kél bennem versszínházi monodráma József Attila utolsó, elképzelt éjszakájáról a költő műveinek megidézésén keresztül Turek Miklós műsora Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (Haller u. 27.) Április A Katáng zenekar költészet napi koncertje gyerekeknek Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (Haller u. 27.) Április Koszorúzás a József Attila-emlékműnél Közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola tanárai, énekkara és versmondói Helyszín: József Attila-lakótelep, Dési Huber utca és Napfény utca kereszteződés Április Budapesti diákoknak meghirdetett versillusztrációs gyermekrajz-pályázat kiállításának megnyitó ünnepsége Helyszín: Ferencvárosi Helytörténet Gyűjtemény (Ráday u. 18.) Április Rejtelmek, ha zengenek III. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál gálaműsora, Ferencváros József Attila Díja átadó ünnepség a Kaláka együttes József Attila-műsora Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (Haller u. 27.)

5 Ferencvárosi Művelődési Központ Költészet heti programok Ferencvárosban Április A felújított József Attila Emlékhely ünnepélyes átadása Helyszín: József Attila Emlékhely (Gát u. 3.) Április Költészet napi Cimbora játszóház Családi délután játszóházzal, interaktív verskoncert Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (Haller u. 27.) A József Attila Emlékhely ünnepélyes megnyitójának programja április Ünnepi köszöntőt mond: dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere Balog Zoltán miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma E. Csorba Csilla főigazgató, Petőfi Irodalmi Múzeum Program: József Attila születésének 110. évfordulója alkalmából kortárs költők által alkotott szonettkoszorú bemutatása Irodalmi összeállítás József Attila verseiből József Attila mindenkinet címmel meghirdetett online videópályázat nyertes művének bemutatása Állófogadás József Attila álma menüvel A nap házigazdája: Jordán Tamás Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész Közreműködnek: Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedűművész A Nemzeti Színház művészei Ferencvárosi diákok A rendezvénysorozat fővédnöke dr. Bácskai János polgármester Az ünnepséget élőben nyomon követhetik a 9.tv-ben! (UPC, DIGI TV, Aktív1 analóg és digitális hálózatában, valamint a honlapon) 5

6 Ferencvárosi Művelődési Központ Tavaszünnep a Haller parkban Tavaszünnep a Haller parkban április 25. Helyszín: 1096 Budapest, Haller park (Haller utca és Mester utca kereszteződése) Jelmezesek bevonulása a térre, megnyitó A Makám Együttes gyermekkoncertje Bohóc show Jó ebédhez szól a nóta Horváth Gyula és a Ferencvárosi Polgárok Népi Zenekara közreműködésével A Kaláka Együttes tavaszköszöntő családi koncertje A Baross Imre Artistaképző Intézet növendékeinek látványos bemutatója Bemutatkoznak az FMK tanfolyamai Jamland Táncegyüttes ECDS Tánciskola Herbie csoportjai 4 Muskétás SE Akrobatikus Rock and Roll Zen Bu Kan Kempo bemutató Vásári komédia a téren a Langaléta Garabonciások közreműködésével Takács Nikolas koncertje dr. Bácskai János polgármester köszöntője R-GO koncert Jelmezesek bevonulása Karneváli Show Tűzijáték Tűzzsonglőrök a tér több pontján Egész napos kísérőprogram: kézműves vásár ugráló vár póni lovaglás csúszda, elektromos kisautók kézműves játszóház R-GO 6

7 Ferencvárosi Művelődési Központ Aktuális programok Maga lesz a férjem! A Turay Ida Színház ingyenes előadása Ferencváros Önkormányzatának A teljesség felé Idősügyi koncepciója keretében Április Német társalgási klub Minden hétfő Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvénye A teljesség felé Idősügyi koncepció keretében G. F. Händel: La Resurrezione (Feltámadási oratórium) HWV 47 Közreműködők: Angelo Kolonits Klára (szoprán) Maddalena Jónás Krisztina (szoprán) Cleofe Bakos Kornélia (alt) San Giovanni Szigetvári Dávid (tenor) Lucifero Tomáš Šelc (basszus) a Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken Vezényel: Németh Pál Liszt-díjas április 5. Húsvétvasárnap Helyszín: Szent Kereszt Plébániatemplom (1091 Budapest, Ecseri út Üllői út sarok) Macska- és állatbarát klub Szakemberek és állatbarátok találkozója, történetei A Ferencvárosi Önkormányzat "Teljesség felé" Idősügyi koncepciója keretében Április Évszak koncert - Tavasz a Máv Szimfonikus Zenekar közreműködésével Zenés foglalkozás Vivaldi Négy évszak című sorozata alapján, vetítéssel és játékokkal A foglalkozásokat Ácsné Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezeti a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeinek közreműködésével a 3-7 éves korosztálynak Április A belépés díjtalan! Ferencvárosi cimborák Cimbora játszóház verssel, dallal Április órától Cimbora Játszóház 17 órától interaktív verskoncert festéssel Cimboránk, a Költészet! Fellép: Korhecz Imola és a Cimbora Együttes Költészet napi Cimbora játszóház játékaink és kézműves programjaink állatos gyermekversekhez kapcsolódnak Varjú dobáló, macska kirakó, békakrikett, erdei állatok kirakó, mesetávcső állathősökkel, énekesmadarak kirakó, ujjbáb készítés, versfelismerő, meglepetés játékok József Attiláról A koncertet képzőművészeti kiállítás kíséri, a IX. kerületi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak munkáiból A belépés díjtalan! A rendezvény fővédnöke: dr. Bácskai János polgármester 7

8 Ferencvárosi Művelődési Központ Aktuális programok Retro táncdélután Április 13., Belépő: 700 Ft Mester és Tanítványa Gránicz Tamás festőművész és Szalai Klára grafikusművész kiállítása Megnyitó: április A kiállítás megtekinthető május 6-ig Szögény Dankó Pista Dramatizált zenés játék Nótaszínház, nóta show Dankó Pista élete muzsikáival elmesélve Közreműködik: Kalmár Magda operaénekes - Kossuth díjas Teremi Trixi, Bársony Rózsi gyűrűs szubrett Virágh József színművész, énekes Bozsó József színművész A Dankó cigányzenekar - Prímás: Suki Pista A Dankó tánckar Április Belépő: 1500 Ft, nyugdíjas- és diákjegy: 1000 Ft Babamama Börze Baba-, gyerekruha és játékvásár Április A belépés díjtalan! Strófa Trió vers-zene klub Április Belépő: 600 Ft Kerületi óvodás művészeti- és sport bemutató Április Tavaszköszöntő bál A Ferencvárosi Művészetkedvelők Társaságának rendezvénye Zenél: Mocsár Árpád Zene, tánc, tombola, meglepetés vendégek Április Belépő: 700 Ft Ásványbörze Asztalfoglalás a as telefonszámon, vagy a címen Április Belépő: 400 Ft 8

9 Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok Hétfő Akrobatikus Rock and Roll (14 év alattiak) Ft/hónap Mozdulatcsiszoló táncműhely óvodásoknak, kezdő csoport Ft/hónap Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás csoport Ft/hónap Akrobatikus Rock and Roll (14 év fölöttiek) Ft/hónap Egészség jóga Ft/alkalom Rembrandt Kör (festőiskola) Ft/tanfolyam Kedd 9.00 Mini Menő Manó torna (6 hónapostól 1,5 éves korig) Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1100 Ft/alkalom 9.30 Bridzs klub 9.40 Menő Manó torna (1-4 éves korig) Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1200 Ft/alkalom Menő Manó torna (1-4 éves korig) Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1200 Ft/alkalom Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás haladó Ft/hónap Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete Tánckedvelők Klubja a Kristály Duóval Ft/alkalom Zen Bu Kan Kempo karate edzés (7-14 éves korig) Ft/alkalom, 8000 Ft/8 alkalmas bérlet Alkossunk, manó! Kézműves foglalkoztató óvódásoknak és kisiskolásoknak Ft/alkalom Ferencvárosi Művelődési Központ Női Kara Zumba fitness Ft/alkalom Szerda Gyógytorna (április 8., 22.) Ferencvárosi Herz Férfikar Macska- és Állatbarát Klub (minden 2. szerdán) Akrobatikus rock and roll (14 év alattiak) Ft/hónap 9

10 Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok Garabonciás Együttes Akrobatikus rock and roll (14 év felettiek) Ft/hónap Kortalan Hölgyek Társasága Ft/alkalom KOLO délszláv tánctanítás, majd táncház Ft/alkalom Csütörtök Nyugdíjas klub (páratlan héten) Dalolva szebb, könnyebb az élet Dalszínház Művészbarátok Országos Egyesülete (páros héten) Magyar Gyöngy Egyesület (kéthetente) Mozdulatcsiszoló táncműhely kezdő kisiskolás csoport Ft/hónap Zen Bu Kan Kempo karate edzés (7-14 éves korig) Ft/alkalom, 8000 Ft/8 alkalmas bérlet Zoltán Erika Táncművészeti Iskola Ft/hónap 10

11 Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok Péntek 6.00 Őstermelői piac (helyszín: FMK előkert) 9.30 Dúdoló klub (0-3 éveseknek) Ft/alkalom Mozdulatcsiszoló táncműhely óvodás Ft/hónap Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás haladó Ft/hónap Kortalan Hölgyek Társasága Ft/alkalom Kaya Kalp jóga Ft/alkalom, 2800 Ft/4 alkalmas bérlet Szombat 6.00 Őstermelői piac (helyszín: FMK előkert) 9.00 Szivárvány Színiiskola Ft/hónap, testvéreknek kedvezmény Zoltán Erika Táncművészeti Iskola Ft/hónap 11

12 Ferencvárosi Művelődési Központ Gyermekszínház Mosolygó alma bérlet Csodakaloda zenés mesejáték - a Nevesincs Színház előadása Április Csengő barack bérlet Az igazmondó juhászlegény zenés mesejáték - a Tihanyi Vándorszínpad előadása Április Szóló szőlő bérlet Hófehérke meg a törpék meseoperett - a Fogi Színház előadása Április Csodakaloda 12 A három előadásra szóló bérlet ára 1700 Ft. Egy előadásra szóló jegy ára 800 Ft. Bérletigényüket a (1) és a 20/ telefonszámokon jelezhetik Arapovicsné Kiss Ágnes művelődésszervezőnél.

13 A felújított József Attila Emlékhely nyitvatartása: hétfő: zárva kedd - szerda: csütörtök.-péntek-szombat-vasárnap: József Attila Emlékhely A felújítás a Szociális Városrehabilitáció Ferencvárosban József Attila Terv I. ütem KMOP /B-12-k című pályázat keretében valósult meg. Kapcsolat Web: Művelődésszervező: Losonczy Attila 13

14 Ferencvárosi Művelődési Központ Turay Ida Színház TURAY IDA BÉRLET AZ IGAZAT MONDD, NE CSAK A VALÓDIT EPERJES KÁROLY Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművész önálló estje. Gordonkán közreműködik: Négyessy Katalin Zenés, rendhagyó irodalmi est a XX. század Istenkereső költőitől (Ady, Babits, József Attila, Pilinszky... ) április 16. (csütörtök) Jegyár: Ft Kedvezményes nyugdíjas- és diákjegy ára: Ft RÁDAY IMRE BÉRLET Hunyady Sándor műve alapján írta Topolcsányi Laura: A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték Zeneszerző: Berkes Gábor Dalszövegíró: Topolcsányi Laura Madám: KERESZTES ILDIKÓ, Művész: PÁSZTOR MÁTÉ, Marhakereskedő: BÁCSATYAI GERGELY, Darinka: BÓDI BARBARA, Zongorista: BERKES GÁBOR, Mata Mari: VÁSÁRI MÓNIKA, Csontteleky Szigfrid: KURKÓ JÓZSEF, Szidónia: NYÍRŐ BEA, Terka: RÁRÓSI ANITA, Vilma: GERMÁN LÍVIA, Mama: SOMFAI ÉVA, Képviselő: GYŐRI PÉTER, Kelepei: BANKÓ BENCE Díszlettervező: DARVASI ILONA Jelmeztervező: KYDI Zenei vezető: BERKES GÁBOR Koreográfus: BORBÉLY KRISZTINA RENDEZŐ: SZTÁREK ANDREA 14

15 Ferencvárosi Művelődési Központ Színház A finom erotikával fűszerezett keserédes történet a századforduló Kolozsvárjának egyik jelentős intézményébe, a Gerendás házként elhíresült bordélyba kalauzolja a nézőt. Az éjszakák és nappalok megkövült rendjét a fiatal egyetemista, Kelepei Jenő beköltözése borítja fel némiképp, ám hamarosan kiderül: valójában ennél sokkal szokatlanabb okok állnak az egyre gyűrűző és már-már misztikusan rejtélyes események hátterében. Csontteleky Szigfrid, a magyar Casanova, az érett és kissé kiégett férfiú, akinek látogatásáért gyakorta imádkoznak monarchia-szerte a madámok, egy titokzatos barátjától úgy értesül, hogy a kolozsvári Gerendásban meglelheti álmai nőjét, egy tisztaszívű cselédlány képében... A szerelmes férfiú kész bármilyen eszközt és módszert bevetni néhány percnyi találkozásért, szenvedélyes érzelmeit a bordély lakói és vendégei is enyhén megszenvedik S ha ez nem lenne elegendő a tisztes ház felbolygatásához, Kelepei mama a híres anyai ösztönök sugallatára Brassóból Kolozsvárra utazik, hogy meglepje kisfiát A pokol elszabadul, és egy ponton már bizton állítható, hogy senki sem az, aminek látszik Talán csak a vak zongorista azonos önmagával vagy mégsem? A káosz közepette a madám és a lányok - s velük együtt a nézők is - már csak egyetlen bizonyosságba kapaszkodhatnak: bár kapunkat zárnák sokan s ránk morális átok hull a bordély sosem vész el a bordély csak átalakul április 19. (vasárnap) Jegyár: Ft, Ft Kedvezményes nyugdíjas- és diákjegy ára: Ft, Ft Jegyek és bérletek válthatók: 1096 Budapest, Haller utca 27. (FMK) Tel.: 30/ , 70/ Jegypénztár nyitva tartása: hétfő, kedd , valamint előadások előtt 1 órával. 15

16 Heti műsor 9.Tv Digitálisan is fogható! * Műsorainkat továbbra is megtekinthetik analóg módon, valamint a facebookon és YouTube csatornánkon. Elérhetőségeink: Tel.: (üzenetrögzítős) facebook.com/kilenc.tv youtube.com/kilencponttv *A Digi Tv, a UPC és az Aktív1 előfizetői számára Heti Hírek a legfrissebb hírek Ferencvárosból. Kérdezze Polgármesterét! minden hónapban vendégünk dr. Bácskai János polgármester, aki élőben válaszol a nézői kérdésekre. Kérdéseiket a es üzenetrögzítős telefonszámon várjuk! Zöld-fehér hírek ha Ferencváros, akkor zöld-fehér! Beszámolunk a Ferencvárosi Torna Club szakosztályainak munkájáról, Ferencváros sporteseményeiről. Fradimeccs az FTC mérkőzései az OTP Bank Ligában. A Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzései felvételről a 9.Tv műsorán. Kultnegyed fesztiválok, komoly és könnyűzene, színház, tánc, kiállítás - Ferencváros kulturális élete minden héten a Kultnegyedben! Biztonsági Zóna magazin mindarról, ami a kerületben élők biztonságát szolgálja. Heti Portré életek, történetek 25 percben. Közös tér civil szerveztek, közösségek, nemzetiségek, egyházak közös terünkben, közös terünkért, Ferencvárosért! A teljesség felé műsor idősebbeknek az önkormányzat idősügyi koncepciójának keretében. Ferencvárosi séták épületek, emberek, történetek - Séta Gönczi Ambrussal, történetek Ferencváros helytörténeti értékeiről, nevezetességeiről. Kalandorok túrák a Kárpát-medencében. KörForgás természetvédelmi magazin. Csak tükörben... Esztergom- Budapesti Főegyházmegye vallási műsora. Chaplin szereti a zenét jazz zenei sorozat. Filmműves dokumentumfilm-sorozat. Új műsorok! Fradi TV Ferencvárosi Torna Club sportműsora. Műábránd téblábolás a művészetek között. Napirend után képviselői beszámolók. 16

17 Ferencvárosi Művelődési Központ Kapcsolat H-1096 Budapest, Haller u. 27. Tel.: +36(1) Igazgató: Tóth Betty 17

18 Pinceszínház

19 Pinceszínház Havi műsor 1. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub 2. csütörtök 19:00 Székely Csaba: Bányavirág* 7. kedd 19:00 Oleg Bogajev: Orosz népi posta ** 8. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub 9. csütörtök 19:00 Alexander Breffort Marguerite Monnot: Irma, te édes 11. szombat 19:00 REJTELMEK BEMUTATÓ ELŐADÁS 12. vasárnap 19:00 Oleg Bogajev: Orosz népi posta ** 13. hétfő 19:00 Moliere: Tartuffe 15. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub 16. csütörtök 19:00 Vajda István: Pedig én jó anya voltam*** 17. péntek 19:00 Kegyelemkenyér 18. szombat 19:00 Alexander Breffort Marguerite Monnot: Irma, te édes 19. vasárnap 19:00 Rejtelmek 20. hétfő 19:00 Rita Zimmer Wolfgang Kohlhaase: Hal négyesben (akadálymentes előadás jelnyelvi tolmácsolással, audio-narrátor alkalmazásával) 21. kedd 19:00 Stéphane Laporte Patrick Laviosa: Pánik a fedélzeten 22. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub 24. péntek 19:00 Kegyelemkenyér Súgópéldány amiből mindent megtudhat 18:30 közönségtalálkozó az előadás rendezőjével, előadás után pedig a színészekkel 25. szombat 19:00 Székely Csaba: Bányavirág* 27. hétfő 19:00 Márai Sándor: Az igazi 28. kedd 19:00 Rejtelmek 29. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub 30. csütörtök 19:00 William Gibson: Libikóka Vendégjáték 14. kedd 19:00 Stéphane Laporte Patrick Laviosa: Pánik a fedélzeten Jászkerület Kulturális és Művészeti közhasznú Nonprofit Kft 19. vasárnap 17:00 William Gibson: Libikóka Marczibányi téri Művelődési Központ * A trilógia 2. része, a Bányavakság és 3. része, a Bányavíz a Szkéné Színházban látható ** A Nemzeti Színházzal koprodukcióban, az NKA támogatásával jött létre *** Az Örkény Színházzal közös produkció 19

20 Pinceszínház Rejtelmek próbálkozás zenés irodalmi titkokkal egy menetben próbálkozók: Deutsch Anita Kinizsi Ottó Szabó Dávid Vágó Zsuzsi zenei vezető: ruha: Kéménczy Antal Gálvölgyi Anett, Kormos Anna Zsófia, Miovác Márton Csákó Béla színpadkép: a rendező munkatársai: Zakar Ági és Pogács Zsuzsa rendező: Frenkó Zsolt Négy színész összeül, hogy számukra értékes irodalmi anyagból válogatva létre hozzanak egy előadóestet. A próbákba persze óhatatlanul beszűrődik, becsordogál a magánélet, amit a színpadon kívül kellene hagyni. Kívül kellene? Lehetséges az? Mit visz magával a színész egy-egy fellépés után, amikor lemezteleníti a lelkét, amikor tükröt tart magának, a nézőnek, a világnak? És mit visz magával a néző? 20 Bemutató: április 11. (szombat) További játszási napok: április 19, 28.

21 Pinceszínház Rita Zimmer Wolfgang Kohlhaase: Hal négyesben Játszási időpont: április 20. (hétfő) Akadálymentes előadás jelnyelvi tolmácsolással, audio-narrátor alkalmazásával (az NKA támogatásával) 21

22 Pinceszínház Kegyelemkenyér Játszási időpont: április 24. (péntek) Súgópéldány - amiből mindent megtudhat tól közönségtalálkozó az előadás rendezőjével, előadás után pedig a színészekkel 22

23 Pinceszínház Pinceszínház Kapcsolat H-1093 Budapest, Török Pál u. 3. Tel.: +36(1) Fax.: +36(1) Jegypénztár nyitva tartás: hétfő-péntek: (illetve az előadásokat megelőző 1 órában) Ügyvezető: Frenkó Zsolt 23

24 Aktuális programok Dési Huber István Művelődési Ház József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Lakótelepi Tavasz 2015 Költészet napja Koszorúzás a József Attila-emléktáblánál (József Attila-lakótelep, Valéria tér, Dési Huber utca és Napfény utca sarok) és a Börzsöny utcai Szabó Ervin Könyvtár előtti "Padlás" című domborműnél Ünnepi köszöntőt mond: dr. Bácskai János polgármester Közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola tanárai, énekkara és versmondói Április Görög táncház a Mydros együttessel Április Belépő: 800 Ft Helyszín: József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Barangolás Hangszerországban A Dési Huber István Művelődési Ház és az Ádám Jenő Zeneiskola programsorozata Zongora és ének Április Helyszín: Dési Huber Művelődési Ház Tavaszköszöntés a Kolompos együttessel gyerekkoncert Április A belépés ingyenes! Helyszín: Dési Huber Művelődési Ház

25 Dési Huber István Művelődési Ház Aktuális programok Vers-Dal Fesztivál Két nap, amely a versekről, a dalokról fog szólni, reggeltől estig! A fesztiválon találkozhat a mai kortárs költészet képviselőivel és a verseket megzenésítő zenész-előadókkal. A verséneklők és a költők itt találkoznak először, Ön pedig meghallgathatja ezen találkozás eredményét, a megzenésített versek bemutatóját, de itt lesznek velünk a fesztiválra benevezett "saját dalosok" is, akik nem csak zenéiket, de dalszövegeiket is maguk szerzik és maguk adják elő. Fontos programunk lesz a 2015-ös év kiemelt költőinek szentelt gálaműsor is! Idén a 130 éve született Kosztolányi Dezsőről, a 75 éve született Bella Istvánról és a 60 éve született N. Horváth Péterről emlékezünk meg. Ebben segítségünkre lesznek verséneklő előadók, versmondók, narrátorok. Mindenkit sok szeretettel várunk! Április Helyszín: Dési Huber Művelődési Ház Kiállítás Hamar János amatőr festőművész Változó Világok című kiállítása A kiállítás április 1 május 20-ig látogatható Klubok Baba-mama klub Programjaink terembérleti díj összeadásával, makkegészségesen látogathatóak! Április Szoptatást támogató baba-mama csoport Április Részvételi díj: 300 Ft/alkalom Beszélgetőkör babára vágyó és babát váró családoknak Az Írisz Családi Kör szervezésében Április Részvételi díj: 500 Ft/fő, 700 Ft/pár Oktatás Dekmár Autós-, és Motorosiskola Tanfolyam kezdés: minden hónap első kedd További információk: Dekmár Tamás: 20/ Gyógytorna Április 1., 8., 15., 22., Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvénye A teljesség felé Idősügyi koncepció keretében 23 25

26 Állandó programok INGYENES HOTSPOT A József Attila-lakótelep internetes portálja Terembérlés 15, 20, 50, 120 férőhelyes termek Bővebb információ: +36(1) Hétfő Gerincjavító torna Ft/alkalom,3600 Ft/4 alkalom Akrobatikus R N R a Rockin Board TSE szervezésében (5 éves kortól) Mélyizom torna Ft/alkalom, 4 alkalmas bérlet: 3600 Ft Hatha Jóga Ft/alkalom Zumba Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom, 8000 Ft/10 alkalom Aikido Kedd 9.15 Menő Manó torna Ft/alkalom, 6000 Ft/6 alkalom Menő Manó torna Ft/alkalom, 6000 Ft/6 alkalom Klasszikus balett a Bolero Balett szervezésében 8 éves kortól Ft/alkalom Jazzbalett és Divat-tánc a Brill Cats Tánciskola szervezésében Ft/hónap Hip-Hop tánc az Appril Secret Section Tánciskola szervezésében Ft/hónap Hip-Hop tánc az Appril Secret Section Tánciskola szervezésében Ft/hónap 26

27 Dési Huber István Művelődési Ház Állandó programok Aerobic Ft/alkalom, 3000 Ft/ 4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft Tai chi Ft/hónap (heti 1 edzés ) 6000 Ft/hónap (heti 2-3 edzés esetén) Szerda Akrobatikus R N R a Rockin Board TSE szervezésében (5 éves kortól) Gerincjavító torna Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom Step Aerobic Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft Tai chi Ft/hónap Csütörtök Hip-Hop tánc a Appril Secret Section Tánciskola szervezésében Ft/hónap Jazzbalett és Divat-tánc a Brill Cats Tánciskola szervezésében Ft/hónap Judo gyerekeknek Ft/hónap Hip-Hop tánc a Appril Secret Section Tánciskola szervezésében Ft/hónap Aerobic Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft Aikido Péntek 9.30 Ringató Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom Ringató Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom Ringató Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom Magic of Dance Sportegyesület táncóráján többféle táncstílussal, színpadi mozgással, színészi elemekkel ismerkedhetsz Ft/ hónap Köredzés-Zsírégetés-Alakformálás Ft/alkalom, 4 alkalmas bérlet: 3600 Ft Hatha Jóga Ft/alkalom Tai chi Ft/hónap 23 27

28 József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Programok Nosztalgia Klub Április 3., 10., 17., Belépő: 600 Ft Görög táncház a Mydros együttessel Április Belépő: 800 Ft Műsoros est a Hungária Baráti Társaság szervezésében Április Belépő: 600 Ft Műsoros est a Bohémek Társasága szervezésében Április Belépő: 600 Ft Vásárok Április 7., 14., 21., 28., 29. Nyitvatartás: Állandó programok József Attila-lakótelepi Öregfiúk Klubjának kártya és sakk foglalkozásai Minden hétköznap József Attila-lakótelepi Öregfiúk Klubjának asztalitenisz foglalkozásai Csütörtök MPE Új Élet Gyülekezet Istentisztelete Vasárnap 9.00 Forrás Baptista Gyülekezet Istentisztelete Vasárnap

29 Dési Huber István Művelődési Ház József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Közösségi Ház Dési Huber István Művelődési Ház Kapcsolat H-Budapest, Toronyház u. 17/b Tel.: +36(1) Fax.: +36(1) Web: Szakmai vezető: Nánási Zsolt József Attila-lakótelepi Közösségi Ház H-1098 Budapest, Toronyház u. 3/b Tel.: +36(1)

30 ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vershez készített illusztrációk. A beérkezett gyermekrajzokból mintegy 180 munkát mutatunk be. A tárlat május 9-ig tekinthető meg. Rendezvény: József Attila nyomában Helytörténeti séta, melyen a költő ferencvárosi lakóhelyeit járjuk be. Előzetes bejelentkezés nem szükséges. Április Találkozó a Ferenc téren Kiállítás: Április 10-én pénteken 15:00 órakor nyílik a Költészet Napja alkalmából rendezett versillusztrációs gyerekrajz kiállításunk. A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület által kiírt versillusztrációs pályázatra Budapest szinte minden kerületéből érkeznek választott Válogatás ferencvárosi vonatkozású archív híradórészletekből Április A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy en Tel.: ,

31 ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Kapcsolat Kapcsolat 1092 Budapest, Ráday u. 18. (bejárat az Erkel u. 15. felől) H-Budapest, Tel.: +36(1) Toronyház u. 17/b Tel.: +36(1) Fax.: Web: +36(1) Web: Szakmai Nyitva tartás: vezető: Nánási Zsolt kedd-péntek: József szombat: Attila-lakótelepi Közösségi Ház H-1098 Budapest, Toronyház u. 3/b Tel.: Gyűjteményvezető: +36(1) Gönczi Ambrus 31

32 ferencvárosi pincegaléria KINT Zsenia Bozukova festőművész kiállítása Megnyitó: április Megnyitja: Muladi Brigitta művészettörténész Zsenia Bozukova képeiben nekem éppen az tetszik, hogy a nyitottság is megvan bennük, a képek részek és egészek is egyben, külön-külön és együtt is működnek, de a kulcs mindig a festő kezében marad. A képek vizuális része teljesen megoldott, azonosulni is tudunk vele, de a történet maga az élet, s a képek úgy változnak, ahogy Zsenia az életét megéli. Művei a jelen energiáinak áramlását követik, a létezést ragadják meg, de képeinek megértéséhez szükségünk van a múlt elemzéséhez. Így létezés-képeknek neveztem el őket. Muladi Brigitta Látogatható: május 16-ig, kedd-szombat

33 KINT III. olaj, vászon,

34 MEDENCÉK Vojnich Erzsébet festőművész kiállítása Látogatható április 10-ig kedd szombat Két medence, vegyes technika, vászon, 62x92 cm,

35 ferencvárosi pincegaléria Ferencvárosi Pincegaléria Kapcsolat H-1095 Budapest, Mester u. 5. Tel.: +36(1) Web: pincegaleria Nyitva tartás: kedd-szombat:

36 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Otthon, Város, Ferencváros Felelős kiadó: Tóth Betty igazgató Támogatók / Partnerek: Ferencváros Újság Nemzeti Kulturális Alap Pampuska Kisvendéglő Petőfi Irodalmi Múzeum

programfüzet 2015. január

programfüzet 2015. január programfüzet 2015. január Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2015. június

programfüzet 2015. június programfüzet 2015. június Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2014. január

programfüzet 2014. január programfüzet 2014. január Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2016. január

programfüzet 2016. január programfüzet 2016. január Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Kedves

Részletesebben

programfüzet 2015. december

programfüzet 2015. december programfüzet 2015. december Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2014. március

programfüzet 2014. március programfüzet 2014. március Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2015. február

programfüzet 2015. február programfüzet 2015. február Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2015. március

programfüzet 2015. március programfüzet 2015. március Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2015. május Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók

programfüzet 2015. május Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók programfüzet 2015. május Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2014. február

programfüzet 2014. február programfüzet 2014. február Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2014. április

programfüzet 2014. április programfüzet 2014. április Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

programfüzet 2014. november

programfüzet 2014. november programfüzet 2014. november Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2014. december

programfüzet 2014. december programfüzet 2014. december Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Kellemes

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

programfüzet 2016. június

programfüzet 2016. június programfüzet 2016. június Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

programfüzet 2015. október

programfüzet 2015. október programfüzet 2015. október Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

programfüzet 2015. november

programfüzet 2015. november programfüzet 2015. november Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő

Részletesebben

programfüzet 2015. szeptember

programfüzet 2015. szeptember programfüzet 2015. szeptember Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

programfüzet 2014. szeptember

programfüzet 2014. szeptember programfüzet 2014. szeptember Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók 32 Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Humán Ügyek Bizottsága 2014. április 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Humán Ügyek Bizottsága 2014. április 23-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám:sz-192/2014. ELŐTERJESZTÉS a Humán Ügyek Bizottsága 2014. április 23-i ülésére Tárgy: Ferencvárosi Művelődési Központ 2014. évi rendezvény

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút Megyei Tudástár kialakítása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2005. DECEMBER HAVI PROGRAM UNEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - SZÍNHÁZTEREM 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2. péntek, 19.00 óra Vágyak vándorlása / Origo / Is-mer-M

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai Hagyományőrző Népi Együttes Művészeti vezető: Széphalmi Zoltán Váci Mihály Művelődési Ház (október 30-ig az Innovációs Centrumban) szerda 19.00-21.00 Népdalkör Vezeti: Kovács László népzenész kedd 17.00-19.00

Részletesebben

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42 Z U G L Ó I C S E R E P E S K U L T U R Á L I S N O N P R O F I T K F T. 1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat VIII. Ferencvárosi családi egészség- és sportnap 211. május 28. szombat 9.3-16.. Ferencvárosi Művelődési Központ (196 Budapest, Haller u. 27.) Program:

Részletesebben

AZ APÁCZAI ÁMK PROGRAMJAI 2012. ÁPRILIS

AZ APÁCZAI ÁMK PROGRAMJAI 2012. ÁPRILIS Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér : 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 OM: 037524 E-mail: apaczaizeg@zalaszam.hu AZ APÁCZAI ÁMK PROGRAMJAI 20 ÁPRILIS,Nap

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

2013. május havi programtáblázat

2013. május havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. május

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

2013. március havi programtáblázat

2013. március havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. március

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR - május

ESEMÉNYNAPTÁR - május ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA és a HAJDÚDOROGI HONISMERETI ÉS VÁROSVÉDÕ EGYESÜLET nevében tisztelettel meghívjuk Önt és hozzátartozóját a VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-319/2012. ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2012. évi kulturális

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Februári Hírlevél 2009.

Februári Hírlevél 2009. Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Februári Hírlevél 2009. A tartalomból: Petőfi Sándor: A puszta, télen 1 Petőfi Sándor: A puszta, télen

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT 2010. X. Gömör Tornai Fesztivál Tornabarakony X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT Tornabarakony 2010. július 30. 1/9 A végleges program a tervezetthez képest az időjárás (árvizek, súlyos esőzések)

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Kortalanul XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Szeptember 29., 14.00 KORTALANUL XIV. IDŐSEK HÓNAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Október 1., 13.00-14.00

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje 2015. január 5-től. HétFo

A Fordan Tánccentrum órarendje 2015. január 5-től. HétFo Sárga Rózsaszín HétFo 08.00 08.00 CrossFit 08.00 08.00 08.30 Kósz Gergő 08.30 08.30 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 10.45 10.45 10.45 15.00 15.00 15.00 15.00 Rock n Roll Iskola

Részletesebben

2013. április havi programtáblázat

2013. április havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. április

Részletesebben

2013. június havi programtáblázat

2013. június havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. június

Részletesebben

(2016. évi előzetes tervezet)

(2016. évi előzetes tervezet) (2016. évi előzetes tervezet) JANUÁR DÁTUM PROGRAM HELYSZÍN SZERVEZŐK január 1. január 6. január 17. 9:30 január 18. január 19. január 19. Újévi koncert Váci Szimfonikus zenekar koncertje és tűzijáték

Részletesebben

2013. február havi programtáblázat

2013. február havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. február

Részletesebben

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok:

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: 2011. május 14. szombat: XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: Időpont Helyszínek Színpad Liget- Piactér Egyéb helyszínek Kísérő rendezvények, programok 8.00- Népművészeti-,kézműves-

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A 2011-es év rövid értékelése 4

A 2011-es év rövid értékelése 4 é s K ö n y v t á r v a l a m i n t a D r. J a b l o n k a y I s t v á n H e l y t ö r t é n e t i G y ű j t e m é n y MUNKATERV 2012 Tartalom: Fontosabb jogszabályok a közművelődési tevékenységet végző

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

2013. január havi programtáblázat

2013. január havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. január

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ

A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ 2014. december havi programjai (7621 Pécs, Váradi Antal u. 7/2. Tel.: 72/ 310-037 E-mail: pvmh@pvmh.hu Web: www.pvmh.hu Facebook: http://www.facebook.com/pecsivmh Twitter:

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben