LAKITELEK POLGÁRMESTERE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "LAKITELEK POLGÁRMESTERE"

Átírás

1 LAKITELEK POLGÁRMESTERE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) , Fax.: 06-(76) /1/2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület február 3-i ülésére Tárgy: Rendeletalkotás a járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Tisztelt Képviselő-testület! Lakitelek Önkormányzatának tulajdonában álló közutak állagának megóvása, illetve a település környezetvédelme alapján a település bevezető útjain a 7, 5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművek forgalmát korlátoztuk behajtani tilos táblák kihelyezésével. A korlátozó intézkedés elsődleges célja a nagy közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi kockázattal járó átmenő forgalom megakadályozása volt. A tiltás ugyanakkor a településen élő, dolgozó azon polgárokra, vállalkozásokra is jelentős korlátot jelent, akiknek nyomós érvük lehet a településre a korlátozással szemben 7,5 tonna feletti járművel behajtani. Az ezzel kapcsolatos igények alapján javasolom, hogy a Képviselő-testület rendeletben szabályozza az erre irányuló engedély kiadásának feltételeit, amelyet mellékelten előterjesztek. A rendelet egyes szakaszaival kapcsolatos indokaim az alábbiak: Ad Preambulum Magasabb szintű jogszabály nem tartalmaz felhatalmazó rendelkezést a táűrgy szerinti rendeletalkotásra, így az Képviselő-testület az Alkotmányban biztosított eredeti jogalkotó hatáskörében eljárva jogosult rendeletet alkotni, tekintettel arra, hogy a magasabb szintű jogszabályok a behajtás engedélyezésének szabályait nem rögzítik. Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet mellékletének 34.5 pontja a következőket rendeli: Ha a pontban említett szempontok a behajtási tilalom elrendelését teszik indokolttá, de nem célszerű megtiltani azoknak a járműveknek a forgalmát, amelyek úti célja az érintett úton van, a járművek behajtását a KRESZ 14. -ának (3), (4) és (11) bekezdésében említett kiegészítő táblák alkalmazásával kell lehetővé tenni. A pontban elrendelt korlátozás alól a közút kezelője eseti behajtási hozzájárulással felmentést adhat.

2 A jogszabály vastagon kiemelt szövegében jelzett eseti behajtási hozzájárulás kiadásának szabályai, feltételei azonban nincsenek részletesen meghatározva. Ad 1. A rendeletben meghatározott engedélyezési eljárás hatályának szabályait tartalmazza. Ad 2. A javaslat szerint az eredetileg Képviselő-testület hatáskörébe tartozó feladatok ellátására az SZMSZ szabályaival összhangban a polgármestert jogosítja fel az engedély kiadására, felülvizsgálatára, visszavonására, amely az ügyek ellátásának operatív, határidőben való végzését garantálja. Ad 3. Az engedélyezési eljárás megindítását szolgáló kérelem tartalmi követelményei a későbbi szakaszokban az engedély kiadásának feltételeiként meghatározott körülmények igazolását várja el. Ad 4. Az engedély kiadásának feltételei között olyan körülményeket javasolok szabályozni, amelyek életszerűen előfordulnak és amelyek méltányolható indokaként szolgálnak a tilalom feloldásának. Ilyenek pl. a településen belülre történő áruszállítás, építőanyag szállítás, vagy a településen belül kialakított telephelyek, lakások megközelítése. Ez utóbbi lehetőség természetesen nem azt jelenti, hogy a más jogszabályokban fennálló egyéb kötelezettségek betartása alól az engedélyes mentesíthető lenne. Így természetesen nem válik arra jogosulttá, hogy nehézgépjárművét a közterületen tárolja, vagy ne alakítson ki telephelyet a gépjárművei számára. A feltételek között díjfizetés is szerepel, amelynek részletes szabályai a továbbiakban kerültek rögzítésre. Ad 5. Az engedély tartalmára vonatkozó előírások az engedélyes beazonosíthatóságát, az engedély formai meghatározása pedig a praktikus alkalmazhatóságot szolgálják. Ad 6. Az engedély érvényességi idejét az egyes, kiadásra okot adó körülmények szerint eltérően javasolom meghatározni. A boltok forgalmát kiszolgáló szállítások, a telephelyek, lakások megközelítésének lehetővé tétele a cél jellegéből adódóan határozatlan idejű engedély kiadását, míg az építkezések, fenntartási munkák határozott, legfeljebb egy éves engedély kiadását indokolják. Ad 7 Az engedély használatával kapcsolatos szabályok részben a visszaélések megakadályozását, részben a beazonosíthatóságot segítik. Ad 8. A huzamosabb idejű engedélyek mellett előfordulhatnak olyan helyzetek is, amelyek csak egy, vagy néhány napos behajtást igényelnek. Ezek a főszabályoktól gyakorlatilag csak az átmeneti, rövid időtartam okán térnek el. Ad 9. A díjfizetési kötelezettség alapja az a korlátozást egyébként megalapozó érv, miszerint a nehézgépjárművek fokozottan károsítják a település útjait. Az itt javasolt 2

3 3 díjak egyidejűleg az utak karbantartásával kapcsolatos önkormányzati kötelezettség forrását szolgálják. A díjmértékek meghatározásában az időtartamhoz igazított arányosság követelményét vettük kiindulási pontnak. Ad 10. Az engedélyezési eljárás önkormányzati hatósági ügynek minősül, így következésképp alkalmazandók a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályai. Ad 11. A helyi rendeletek megalkotásakor is vizsgálni kell a magyar jogszabályokon kívül az Európai Unió jogszabályainak való megfelelést is, különösen a nem felhatalmazó rendelkezésen alapuló helyi rendeletek megalkotásakor. A rendelet tárgyköre szerint érintett uniós jogszabály a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv. Az irányelv alapján a tagállamok, illetve azok szervei és így az önkormányzatok is a szolgáltatási tevékenység nyújtásának gyakorlását nem köthetik engedélyezési rendszerhez, kivéve az alábbi feltételek teljesülése esetén: a) az engedélyezési rendszer nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést az érintett szolgáltatóval szemben; b) az engedélyezési rendszert a közérdeken alapuló kényszerítő indok támasztja alá; c) a kitűzött cél kevésbé korlátozó intézkedés útján nem valósítható meg, különösen azért, mert az utólagos ellenőrzésre túl későn kerülne sor ahhoz, hogy az valóban hatékony legyen. A rendelettervezetben javasolt engedélyezési eljárás esetében hátrányos megkülönböztetésről nem beszélhetünk. Az engedélyezési rendszert alátámasztó ok a település épített (ideértve az utakat is) és természeti környezetének védelme. Az Európai Bíróság joggyakorlatában közérdeken alapuló kényszerítő indokként elismerendő a környezet és a városi környezet védelme, beleértve a város- és vidéktervezést is, így megítélésem szerint a rendelet megalkotását alátámasztó indok közérdeken alapul. A harmadik, c) pont szerinti feltétel esetében az utólagos ellenőrzés lehetősége az utak állagának és a környezet védelmének érdekében nem tekinthető hatékonynak, hiszen arra már csak az engedély hiányában való behajtást követően, tehát az állagromlás potenciális előidézéstét követően kerülhetne sor. A fentiekre és az Irányelv egyéb részletszabályaira is tekintettel megítélésem szerint a rendelet megfelel az Uniós jogszabályoknak, így jogharmonizációs záradékkal ellátható. Kérem a rendelettervezet elfogadását. Lakitelek, január 25. Felföldi Zoltán

4 4 Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (II..) rendelete A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 44/A. -a (1) bekezdésének a) pontjában és 44/A. -ának (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. -ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 8. -a (1) bekezdésének h) pontjára, 9. -ának (2) bekezdésére, 33. -a (1) bekezdésének c) pontjára és 34. -ának (1)-(2) bekezdésére, az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984 (XII. 21.) KM rendelet 10/A (1) bekezdésére és mellékletének 34. pontjára az Önkormányzat törzsvagyonának részét képező helyi közutak és műtárgyaik állagának megóvása, fenntartása, a helyi közutakon a biztonságos közlekedés biztosítása és a település környezetének védelme céljából az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1.. E rendelet hatálya kiterjed Lakitelek közigazgatási területén a 7,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépkocsival behajtani tilos jelzéssel együtt alkalmazott kivéve engedéllyel közúti jelzőtáblák hatálya alá tartozó útszakaszok és közterületek vonatkozásában érvényes behajtási engedélyek (a továbbiakban: engedély) kiadásának, felhasználásának és felülvizsgálatának, valamint visszavonásának rendjére. Hatásköri rendelkezések 2.. (1) Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testülete az engedélyek kiadására és használatuk jogosultságának felülvizsgálatára, az engedélyek esetleges visszavonására vonatkozó hatáskört Lakitelek Polgármesterére ruházza az e rendeletben meghatározottak szerint. (2) Az engedély ellenőrzésére jogosult szervek (rendőrség, közterület felügyelő) kezdeményezésére a polgármester az érvényes engedélyeket felülvizsgálhatja és határozatával visszavonhatja, amennyiben az engedély birtokosa az engedély

5 5 használatának e rendeletben foglalt szabályait időszakonként visszatérően, vagy súlyosan megszegi. A kérelem tartalma és benyújtásának szabályai 3. (1) Engedély kiadása iránti kérelmet egy adott járműre vonatkozóan a jármű üzembentartója, (tulajdonosa), valamint két tanú kézjegyével ellátott meghatalmazás igazolásával az utóbbiak képviseletében eljáró személy (a továbbiakban: kérelmező) nyújthatja be írásban a polgármesteri hivatalhoz. (2) Az engedély kiadása iránti kérelemben pontosan meg kell jelölni: a) A behajtási tilalom hatálya alá tartozó utat, útszakaszt, területet, amelyre vonatkozóan a kérelmező az engedély kiadását igényli. b) A megközelítendő ingatlan pontos meghatározásához az ingatlan helyrajzi számát, vagy házszámát. c) A kérelemben utalni kell az engedély megadását megalapozó valamely feltétel fennállására, és mellékelni kell az azt alátámasztó megfelelő igazolásokat, bizonyítékokat. d) A kérelemben fel kell tüntetni a jármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát). Amennyiben a járművet a vonatkozó jogszabályok szerint nem kell ellátni hatósági jelzéssel, úgy azt más azonításra alkalmas módon kell meghatározni. e) A behajtási engedély érvényességének kért időtartamát. f) A behajtási engedély e rendelet szerinti díjának megfizetésének tényét. (3) A (2) bekezdés szerinti igazolás akkor megfelelő, ha a kérelmező az engedély megadását megalapozó valamely feltétel fennállására vonatkozó eredeti okiratokat (vállalkozói igazolvány,, illetve a vállalkozási tevékenység internetes bejelentésének visszaigazoláss, üzlet működési engedély, lakcímet igazoló okmány, szállítói, szállítmányozási szerződés, telephelyengedély, forgalmi engedély, a gépjármű használatát igazoló okirat) a kérelem benyújtásakor az ügyben eljáró ügyintézőnek bemutatja és a kérelemhez az eredeti okiratok másolatát mellékeli. Az engedély kiadásának feltételei 4.. (1) Engedély egy adott gépjárműre adható ki a rendelet által előírt feltételek fennállása esetén. Amennyiben egy kérelmező több járműre vonatkozóan kíván benyújtani kérelmet, úgy a kiadás feltételeinek mindegyik gépjárműre vonatkozóan külön-külön kell fennállnia. Minden gépjárműre külön engedélyt kell kiadni. (2) Az engedély kiadásának feltétele, hogy az alábbiak valamelyike fennálljon.

6 6 a) A járművel a kérelemben megjelölt ingatlanhoz, vagy onnan árut szállítanak, és az áru be- és kirakodása másként nem, vagy csak aránytalanul nagy nehézségek árán oldható meg. b) Az ingatlanon lévő épületben, illetve az ingatlan területén jogszerű vállalkozást, vagy egyéb jogszerű tevékenységet folytató személy tevékenységének folytatásához az adott járművel való behajtás feltétlenül szükséges. c) A közterületet érintő folyamatos fenntartási munkák végzése érdekében a fenntartással megbízott személy vagy szervezet üzemeltetésében lévő, a fenntartási munkálatok elvégzéséhez szükséges adott járművel való behajtás. d) Az ingatlanon lévő épületben jogszerűen lakó, az ingatlanon telephellyel rendelkező személy a használatában lévő járművet az adott épületben (garázsban, telephelyen), illetve az adott ingatlanhoz tartozó területen helyezi el, feltéve, hogy Lakitelek közigazgatási területének a tilalommal nem érintett részén telephellyel nem rendelkezik. e) Az ingatlanon folyó építési munka érdekében oda építőanyagot szállítanak. (3) Az engedély kiadásának feltétele, hogy a kérelmező az engedély kiadásának e rendelet szerinti díját a kérelem benyújtásának időpontjáig megfizesse. Az engedély kiadása és tartalma 5. (1) A kérelemnek helyt adó határozat rendelkező részében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben rögzítetteken kívül a polgármester döntése tartalmazza: a) mely járműre vonatkozik (forgalmi rendszámmal, ill. más azonosításra alkalmas módon), b) a forgalmi engedélyben üzembentartóként,(tulajdonosként) feltüntetett személy nevét és lakóhelyét (székhelyét), c) az engedély a rendelet mely -a, bekezdése, illetőleg pontja szerint került kiadásra, d) az engedély érvényességi idejét, e) a behajtási tilalommal érintett út, útszakasz, terület meghatározását, amelyre az engedély érvényes. (2) Az engedély formátuma 12 x 8 cm méretű, fekvő szövegelrendezésű kártya, mely tartalmazza: a) az engedély sorszámát b) a behajtással érintett tilalom alatt álló közterület megnevezését c) a gépjármű forgalmi rendszámát d) a kiadmányozási jogosultsággal rendelkező aláírását és a hivatali bélyegző lenyomatát.

7 7 Az engedély érvényességi ideje 6. (1) Az engedély a kiadás napjától a határozatban megjelölt és az engedélyen jelzett időpontig érvényes. (2) Az engedély érvényessége a kérelemben megjelölt időtartam, de maximális tartama a) a 4. (2) a)-b) és d) pontjában szabályozott feltétel esetén határozatlan, b) a 4. (2) c) és e) pontjában szabályozott feltétel esetén egy év. (3) Az engedély az (1) bekezdésben meghatározott érvényességi idő lejárta előtt érvénytelenné válik, ha a) az engedély kiadásának a rendelet által meghatározott feltételei már nem állnak fenn. Erről az engedély kiadóját az engedély egyidejű visszaszolgáltatásával a tudomásszerzéstől számítva 5 napon belül értesíteni kell. b) ha a közlekedési táblával jelzett behajtási korlátozás az érintett közterületen megváltozik. Az engedély használata 7. (1) Az engedély csak az abban meghatározott járművel való behajtásra (várakozásra) használható fel, más járműre nem érvényes. (2) Az engedély csak az abban meghatározott korlátozás alá eső közterületre történő behajtásra jogosít fel. (3) Az engedélyről - bármilyen formában - készített másolat nem használható fel. (4) A várakozó gépjármű vezetője az engedélyt a jármű első szélvédőjén, kívülről jól látható és ellenőrizhető módon köteles elhelyezni. Eseti engedélyek, különleges szabályok 8. (1) A 4. (2) bekezdésében szabályozott feltételeken kívül egy napra, vagy indokolt esetben több napra szóló eseti engedély adható ki az alábbi esetekben:

8 8 a) Különleges alkalmakra ( pl.: filmfelvétel, esküvő, stb.); b) A behajtási tilalommal érintett területen lévő épületeken végzett építési, műszaki szerelési munka esetén, az ott munkát végzők által használt, a munkavégzéshez feltétlenül szükséges jármű behajtásának lehetővé tétele érdekében. c) Az ingatlanon vagy épületben vagy közterületen rendezvény szervezés céljából, a rendezvény szervezésével érintett személyek vagy szervezetek üzemeltetésében lévő gépjárműre, a rendezvényhez szükséges technikai feltételek megvalósításához feltétlenül szükséges behajtás céljából. (2) Az eseti engedély iránti kérelemben az (1) bekezdés a), b) vagy c) pontja szerinti körülmény fennállására kell utalni, és azt indokolással megfelelően alá kell támasztani. (3) Az eseti engedély csak az (1) bekezdés a) pontjában említett esemény lebonyolításához, illetőleg az (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott munka elvégzésének napjára, napjaira jogosít a behajtási tilalommal érintett területre történő behajtásra, illetve az ott történő várakozásra. (4) Egyebekben az eseti engedélyre a rendelet engedélyre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Díjfizetési kötelezettség 9. (1) Az e rendelet szerinti engedély kiadásáért díjat kell fizetni. (2) A díj mértéke a) A határozatlan időre kiadott engedély esetén Ft. b) Az egy év időtartamra kiadott engedély esetén Ft c) Az eseti engedély vonatkozásában Ft/nap. (3) Az engedély használatára jogosultat a) Ft mértékű díjvisszatérítés illeti meg, ha a határozatlan időtartamra kiadott engedély vonatkozásában a 6. (3) b) pontja szerinti körülmény az engedély kiadásától számított egy éven belül következik be. b) Ft mértékű díjvisszatérítés illeti meg, ha az egy év időtartamra kiadott engedély vonatkozásában a 6. (3) b) pontja szerinti körülmény az engedély kiadásától számított 6 hónapon belül következik be. Eljárási szabályok és jogkövetkezmények 10.

9 9 Az e rendeletben nem szabályozott eljárási kérdésekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Jogharmonizációs záradék 11. Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének megfelel. Záró rendelkezések E rendelet a április 1-én lép hatályba. 12. Lakitelek, január 27. Felföldi Zoltán sk. polgármester Dr. Orbán Csaba sk. jegyző

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről 12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről 12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1 A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a behajtási engedélyek szabályozásáról Lébény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Borsodszirák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011.(IX.14.) önkormányzati rendelete A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a közútkezelői hozzájárulás kiadásának

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Ócsa Város Önkormányzatának 26/2010. (XII.24.) számú rendelete 1 A járművek közlekedésének önkormányzati tulajdonú utakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának

Részletesebben

7. 3 Hatályon kívül helyezve.

7. 3 Hatályon kívül helyezve. Kesztölc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete a járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésének

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete a helyi

Részletesebben

Bükkösd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X. 11.) önkormányzati rendelete a járművek közlekedésének helyi közutakon történő

Bükkösd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X. 11.) önkormányzati rendelete a járművek közlekedésének helyi közutakon történő Bükkösd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X. 11.) önkormányzati rendelete a járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017.(VIII. 25.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata tulajdonát képező, illetve üzemeltetésében lévő egyes közutak használatának

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya 2.

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya 2. Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 16/2014. (VI.26.) önkormányzati rendelete Páty Község területén súlykorlátozáshoz kötött behajtás rendjér l Páty Község Önkormányzatának Képvisel -testülete

Részletesebben

Súlykorlátozási tilalom 3. Az engedély kiadásának feltételei 4. 5.

Súlykorlátozási tilalom 3. Az engedély kiadásának feltételei 4. 5. Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2017. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzati utakon a tehergépjárművek közlekedésének súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (IX..) önkormányzati rendelete

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (IX..) önkormányzati rendelete az önkormányzat kezelésében lévő utakra történő behajtás rendjéről Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Hernád Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (..) önkormányzati rendelete az önkormányzati utakon a tehergépjárművek közlekedésének súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának

Részletesebben

Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 20/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete

Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 20/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Tetétlen Község területén súlykorlátozáshoz kötött behajtás rendjéről Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018. (VI. 01.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú utakon súlykorlátozás bevezetéséről Mindszentkálla község Önkormányzatának

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közútra történő behajtásához szükséges

Részletesebben

Mindszentkálla község Önkormányzata Képviselő- testületének

Mindszentkálla község Önkormányzata Képviselő- testületének Mindszentkálla község Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2018. (XII. 03.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú utakon súlykorlátozás bevezetéséről Mindszentkálla Község Önkormányzatának

Részletesebben

(2) A korlátozott forgalmú közutakat a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) A korlátozott forgalmú közutakat a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Szalkszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015.(VIII.27.) önkormányzati rendelete Szalkszentmárton község közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról Szalkszentmárton

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS-KIEGÉSZÍTÉS A Képviselő-testület 2015. március

Részletesebben

Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010.(IV.27.) rendelete. a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról

Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010.(IV.27.) rendelete. a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010.(IV.27.) rendelete a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról Vágáshuta Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 20/2016.(IX.26.) önkormányzati rendelete 1

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 20/2016.(IX.26.) önkormányzati rendelete 1 Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016.(IX.26.) önkormányzati rendelete 1 a település korlátozással terhelt helyi közútjaira történő behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról Kihirdetési

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1 Hatályos: 2015. április elsejétől Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007.(III.30.)Kt. rendelete a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1 ZÁRADÉK

Részletesebben

Baja Város Önkormányzat Képviselő testületének 29/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a helyi közutak használatának rendjéről

Baja Város Önkormányzat Képviselő testületének 29/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a helyi közutak használatának rendjéről Baja Város Önkormányzat Képviselő testületének 29/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a helyi közutak használatának rendjéről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Baja Város Önkormányzat Képviselő testületének 29/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a helyi közutak használatának rendjéről

Baja Város Önkormányzat Képviselő testületének 29/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a helyi közutak használatának rendjéről Baja Város Önkormányzat Képviselő testületének 29/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a helyi közutak használatának rendjéről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2019. (VIII. 1.) önkormányzati rendelete a meghatározott össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásához szükséges behajtási engedély

Részletesebben

Egységes szerkezet A parkolási rendszer üzemeltetése. 3. A várakozási hozzájárulás

Egységes szerkezet A parkolási rendszer üzemeltetése. 3. A várakozási hozzájárulás Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2013. (VII. 2.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat közigazgatási területén a járművel

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. (2) A rendelet hatálya nem terjed ki a Herceghalom Gksz-2, Gksz-3 besorolási övezetre. 2. Közös szabályok

1. A rendelet hatálya. (2) A rendelet hatálya nem terjed ki a Herceghalom Gksz-2, Gksz-3 besorolási övezetre. 2. Közös szabályok Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2009. (XII.20.) rendelete a helyi közútra történő behajtás korlátozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva a 3/2010.(II.05.), 7/2010. (IV.10.),

Részletesebben

a Képviselő-testület április 19-ei ülésére

a Képviselő-testület április 19-ei ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. április 19-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő város közterületeinek használatáról, a közterületek és a vásárok rendjéről szóló 23/2014

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya Mályi község önkormányzat képviselő-testületének /2016. (..) Önkormányzati rendelete a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról Mályi Község Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

A rendelet tárgykódja: Z0 Tárgykód megnevezése: Egyéb rendelet

A rendelet tárgykódja: Z0 Tárgykód megnevezése: Egyéb rendelet ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK ADATFELVÉTELI LAPJA Megye neve: H E V E S Település neve: H A T V AN város A rendelet címe: HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2016. (IV. 1.), 3/2018. (I. 26.)

Részletesebben

TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete.../2015. (...) rendelete. a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről

TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete.../2015. (...) rendelete. a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete../2015. (...) rendelete a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 14/2016.(VI.27.) önkormányzati rendelete 1

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 14/2016.(VI.27.) önkormányzati rendelete 1 Hatályos: 2016. szeptember 2-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016.(VI.27.) önkormányzati rendelete 1 a település korlátozással terhelt helyi közútjaira és egyéb övezeteibe történő

Részletesebben

Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Velence Város parkolási rendjéről. A rendelet hatálya

Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Velence Város parkolási rendjéről. A rendelet hatálya Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Velence Város parkolási rendjéről Velence Város Önkormányzat Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988.

Részletesebben

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított. 11/2005. (X. 01.) rendelete

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított. 11/2005. (X. 01.) rendelete Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított 11/2005. (X. 01.) rendelete a nagyközség belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről (a módosításokkal

Részletesebben

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2013. (XI.4.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2010. június 18. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testülete. 8/2017 (III. 31.) önkormányzati rendelete

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testülete. 8/2017 (III. 31.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testülete 8/2017 (III. 31.) önkormányzati rendelete a védett és korlátozott övezetekbe történő behajtás rendjéről Biatorbágy Város Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Képviselő-testülete. 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett. 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított

Képviselő-testülete. 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett. 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított 1 Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított 11/2005. (X. 01.) rendelete a

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete a város egyes területein történő gépjárművel várakozás átmeneti szabályairól. A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e a Horgászfaluba (A-B-C-D szektorok) való gépjárművel történő behajtás és várakozás rendjéről és díjáról Orfű Község Önkormányzatának

Részletesebben

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2013. (XI.4.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. -ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. -ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/1991. (VI.12.) önkormányzati rendelete a korlátozott forgalmú belváros közlekedési rendjéről Módosította: 5/1993. (III.10.) 23/1994. (VI.29.). 19/1995.

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. február 18-i ülésére

Részletesebben

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2010. ( II.15. ) rendelete a védett (gyalogos) övezet járműforgalmának korlátozásáról (egységes szerkezetbe foglalva) Sátoraljaújhely Város Önkormányzat

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete a belváros forgalmi rendjéről szóló 24/1995.(VI.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyíregyháza Megyei

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a Pécel Város közigazgatási területén korlátozással terhelt helyi közutakra történő behajtás rendjéről és a fizetendő

Részletesebben

9. 1 10. 11. 1 Módosította a 18/2011.(VIII.5.) rendelet 1. -a, hatályos 2011. augusztus 1-től.

9. 1 10. 11. 1 Módosította a 18/2011.(VIII.5.) rendelet 1. -a, hatályos 2011. augusztus 1-től. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a teherforgalom szabályozásáról egységes szerkezetben az azt módosító 18/2011. (VIII. 5.) rendelettel

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímél forgalmi rendjér

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímél forgalmi rendjér Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2010. június 18. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati

Részletesebben

14/2001. (VI.27.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat

14/2001. (VI.27.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat 14/2001. (VI.27.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat rendelete a XII. kerületi korlátozott várakozási övezetekről, a lakossági és intézményi közterületi várakozási engedélyekről A Budapest Hegyvidék

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2019. (II.22.) önkormányzati rendelete a súlykorlátozással érintett utak engedéllyel történő használatáról Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/ PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Város Polgármestere. A védett és korlátozott övezetekbe történő behajtás rendjéről

Város Polgármestere. A védett és korlátozott övezetekbe történő behajtás rendjéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám: Ügyintéző: Zsók Anikó A védett

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2012. (IV.28.) önkormányzati rendelete a fizető várakozás rendjéről (hatályos 2016. június 1-től) Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

1.. (1) E rendelet hatálya Pincehely Nagyközség Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek, közutak rendeltetéstől eltérő igénybevételére terjed ki.

1.. (1) E rendelet hatálya Pincehely Nagyközség Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek, közutak rendeltetéstől eltérő igénybevételére terjed ki. Pincehely Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületének 11/2011. (V.30. ) számú önkormányzati rendelete a közterület használatának rendjéről, valamint a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételéért

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013.(IV.02.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013.(IV.02.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013.(IV.02.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésnek

Részletesebben

A közterületek használatáról

A közterületek használatáról Gyöngyöshalász községi Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2008. (V.22.) önkormányzati rendelete és az azt módosító 17/2008.(VI.26.), 19/2013.(XII.10) önkormányzati rendeletei egységes szerkezetben

Részletesebben

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 9/2015. (III.30.) számú önkormányzati

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 9/2015. (III.30.) számú önkormányzati Zsámbék Város Képviselő-testületének 9/2015. (III.30.) számú önkormányzati RENDELETE a belváros forgalmi rendjéről Zsámbék Város Önkormányzata a közúti közlekedésről szóló 1988.évi I. tv. 34. (2) bekezdésében,

Részletesebben

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet 12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről egységes szerkezetben a módosítására kiadott 19/2004. (VII.15.) Orosházi Önkormányzati

Részletesebben

Általános feltételek 1..

Általános feltételek 1.. Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 4/2005. (I. 21.) rendelete a Budapest Főváros V. kerület közterületein járművel várakozás rendjéről egységes szerkezetben a 15/2005. (III.21.),

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő testülete 19/2015.(VIII.17.) önkormányzati rendelete Kozármisleny településnév használatáról

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő testülete 19/2015.(VIII.17.) önkormányzati rendelete Kozármisleny településnév használatáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő testülete 19/2015.(VIII.17.) önkormányzati rendelete Kozármisleny településnév használatáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A VÁRAKOZÁSI TERÜLET HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A VÁRAKOZÁSI TERÜLET HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A VÁRAKOZÁSI TERÜLET HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 15/2015. (IV.24.) és a 23/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelet által módosított 46/2014.(XII.18.)

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Pátka Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

.../2017. (...) önkormányzati rendelete

.../2017. (...) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 63/2008. (XII. 19.) rendelete a kerület közterületein a járművel várakozás rendjének szabályozásáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi

Részletesebben

a 42/2009. (IX. 30.) 3 és a 32/2010. (VII. 12.) 4 rendelettel egységes szerkezetben Általános rendelkezések

a 42/2009. (IX. 30.) 3 és a 32/2010. (VII. 12.) 4 rendelettel egységes szerkezetben Általános rendelkezések Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 63/2008. (XII. 19.) 1 rendelete 2 a kerület közterületein a járművel várakozás rendjének szabályozásáról a 42/2009. (IX. 30.) 3 és a 32/2010. (VII.

Részletesebben

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL. I. cím A rendelet hatálya 1. II. cím Közterület használati engedély 2.

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL. I. cím A rendelet hatálya 1. II. cím Közterület használati engedély 2. BABÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5 /2005. (VIII. 29.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Babót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyar

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013.(IV.02.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013.(IV.02.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013.(IV.02.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésnek

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. november 12-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének.../2010.

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1.

SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. márciusi ülésére Tárgy: az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel

Részletesebben

Előterjesztés. Vámosszabadi Község Önkormányzata a közterületek használatáról 12/2015. (VI. 19.) számon alkotott rendeletet.

Előterjesztés. Vámosszabadi Község Önkormányzata a közterületek használatáról 12/2015. (VI. 19.) számon alkotott rendeletet. 2017. január 19. Képviselő-testületi ülés Előterjesztés 4. napirendi pont - Döntés a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról, rendeletalkotás; Előadó: Lizákné Vajda Lívia

Részletesebben

2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e

2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e 2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e a parkolás szabályairól és a parkolási díj megállapításáról

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Zsámbék Város Képviselő-testületének 22/2008. (VII.01.) számú R E N D E L E T E

Zsámbék Város Képviselő-testületének 22/2008. (VII.01.) számú R E N D E L E T E Zsámbék Város Képviselő-testületének 22/2008. (VII.01.) számú R E N D E L E T E Zsámbék Város közigazgatási területén működő üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Zsámbék Város Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015.május 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2. A határozat elfogadásához szükséges többség típusát:

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015.május 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2. A határozat elfogadásához szükséges többség típusát: ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015.május 27-i ülésére Ügyiratszám: /2015. Ügyintéző: Garai László Előterjesztő: Vén Attila polgármester A napirendet tárgyaló ülés típusa-1: A napirendet tárgyaló ülés

Részletesebben

30/2007. (XI.20.) számú Kt. rendelete Nagykovácsi Nagyközség területén súlykorlátozáshoz kötött behajtás rendjéről

30/2007. (XI.20.) számú Kt. rendelete Nagykovácsi Nagyközség területén súlykorlátozáshoz kötött behajtás rendjéről 30/2007. (XI.20.) számú Kt. rendelete Nagykovácsi Nagyközség területén súlykorlátozáshoz kötött behajtás rendjéről Nagykovácsi Nagyközség Képviselő-testülete az 1988. évi I. törvény 34. (2) bekezdése,

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az engedély kiadásának feltételei

A rendelet hatálya. Az engedély kiadásának feltételei Dunabogdány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 10/2011. (IV. 12.) önkormányzati rendelete a jármővek közlekedésének helyi közutakon történı súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának

Részletesebben

MŰSZAKI IRODA. Ügyintézést végző iroda megnevezése Ügykör megnevezése Ügykör általános leírása

MŰSZAKI IRODA. Ügyintézést végző iroda megnevezése Ügykör megnevezése Ügykör általános leírása Ügyintézést végző iroda megnevezése Ügykör megnevezése Ügykör általános leírása Fúrt kút engedélyezés iránti kérelem Maximum 20 méter talpmélységű, 500m 3 /év maximális vízigény (locsolási, háztartási)

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 287. MELLÉKLET:

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 287. MELLÉKLET: AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 287. MELLÉKLET: TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2017. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú utakon a behajtási engedélyek kiadásának

Részletesebben

Pásztó Város Polgármestere Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * ; * /13 Fax: (06-32)

Pásztó Város Polgármestere Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * ; * /13 Fax: (06-32) Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-98/2016. A rendelet megalkotása minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

(2) A R. 13. (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) A R. 13. (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018. (II. 12.) önkormányzati rendelete az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatályba lépésével összefüggő egyes önkormányzati

Részletesebben

NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító:

NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító: A díjak megfizetésének összesítése: A kérelem elbírálási díja Ft; Az engedélyek díja Ft leróva NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító: ÁRUFUVAROZÓI ENGEDÉLY, KÖZÖSSÉGI

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a súlykorlátozással érintett utak engedéllyel történő önkormányzati rendelet megalkotására

Tárgy: Javaslat a súlykorlátozással érintett utak engedéllyel történő önkormányzati rendelet megalkotására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. február 21-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a súlykorlátozással érintett utak engedéllyel történő önkormányzati rendelet megalkotására

Részletesebben

GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról -

GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról - A Képviselő-testület: GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról - Az 1990. évi LXV. tv. 16.. (1) bekezdése

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Vál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(XII.14.) önkormányzati rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET. A közterületek rendjéről és használatáról szóló 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosításáról

POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET. A közterületek rendjéről és használatáról szóló 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosításáról BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET A közterületek rendjéről és használatáról szóló 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosításáról Készítette: Kernné dr. Kulcsár

Részletesebben

VII. NAPIREND. Lukács László. A döntés formája: Előterjesztő: Előterjesztést készítette:

VII. NAPIREND. Lukács László. A döntés formája: Előterjesztő: Előterjesztést készítette: ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. FEBRUÁR 24-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-8/2015/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB VII. NAPIREND Tárgy: A járművek

Részletesebben

1. (1) A rendelet területi hatálya Veszprém közigazgatási területén belül a kijelölt korlátozott forgalmú övezetre terjed ki.

1. (1) A rendelet területi hatálya Veszprém közigazgatási területén belül a kijelölt korlátozott forgalmú övezetre terjed ki. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 30/2013. (X.31.) Ör., a 6/2014. (II.27.) Ör., a 22/2014.(VI.30.) Ör., a 28/2016. (VI.29.)Ör, a 3/2018.(I.25.)Ör és a 29/2018.(VI.27) Ör-rel módosított

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. március 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. március 26-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. Behajtási engedély védett övezetekbe

Város Polgármestere. Előterjesztés. Behajtási engedély védett övezetekbe Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Behajtási engedély védett

Részletesebben

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete az I. kerület közterületein - a Budai Vár kivételével - a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról és a várakozás

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 9/2004. (III. 30.) rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület használat díjáról* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. /2017. (... ) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. /2017. (... ) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete /2017. (... ) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról

Részletesebben

Egységesítve: 2012.02.14.

Egységesítve: 2012.02.14. 30/2007. (XI.20.) számú Kt. rendelete Nagykovácsi Nagyközség területén súlykorlátozáshoz kötött behajtás rendjéről a módosításokkal egységes szerkezetben Nagykovácsi Nagyközség Képviselő-testülete az 1988.

Részletesebben

Törvényességi véleményezésre bemutatva: október

Törvényességi véleményezésre bemutatva: október Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 63297/2008 Cím: Előterjesztés Sopron, Belváros forgalmi rendjéről szóló új rendelet megalkotásáról (első körös anyag) Előterjesztő:

Részletesebben