KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015"

Átírás

1 KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság A Kis-Balaton fokozottan védett területe, annak méltán híres, a Tüskevár hangulatát idéző világa népszerű mind a kisiskolások, mind a felső tagozatos, illetve középiskolás diákok, mind a pedagógusok körében. Élménydús, természetközeli, aktív és egyben edukatív programot kínálunk osztálykirándulások alkalmára minden korosztálynak. Ez a varázslatos, gazdag és változatos élővilággal, és egyedi táji elemekkel rendelkező terület kizárólag a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság közvetítésével, szakvezetéssel látogatható. Látogatóhelyeink kiváló kiegészítő programlehetőséget jelentenek, hogy a térségünket felfedező vendégeink minél többet lássanak és tapasztaljanak, és egyben minél jobban szórakozzanak a kirándulás alatt ben is szeretettel várjuk a Kis-Balatont megismerni vágyó iskolás csoportokat!

2 Szakvezetés a Kis-Balaton területén Osztálykirándulások alkalmával a csoportok mikrofonnal ellátott busszal érkeznek a Kis-Balaton Kutatóházhoz, a 3 órás szakvezetés kiindulási helyére. A mikrofon rendkívül fontos, hogy az autóbuszban is teljes értékű ismeretterjesztésben részesülhessenek a gyerekek. A túra klasszikus útvonala a következő: Fekete István emlékhely: A töltés egy bevezető szakaszán busszal haladunk néhány percig, majd a jármű leparkol, kiszállunk, és rövid gyaloglás során érünk a Fekete István emlékhelyhez. A séta alatt bemutatásra kerülnek az élővilág képviselői (fásszárú, lágyszárú, szárnyas, tollas, puhatestű...), és ha zeng a nádas, madárhangot hallgatunk. Majd megnézzük a Fekete István emlékhelyet és a Matula kunyhót, és visszagyaloglunk a buszhoz. Kis-Balaton vizes élőhelyei: A busszal a töltésen haladunk, eközben megismerkedünk a terület páratlan táji és természeti értékevel. Nádas-sásos berkek, vizesélőhely-típusok, nyílt vízfelület és nádasokkal felszabdalt kisebb víztestek szövevénye ez. Az út során a szakvezető mesél a helyi állatvilágról, és madarakat, vagy más "helyi lakos" láttán beazonosítja, jellemzi azokat. Hallépcső és madárleskunyhó: a második szakasz után a Zala folyóra emelt balatonhídvégi hídon átkelünk, majd újra kiszállunk a buszból, és megtekintjük a hallépcsőt. A csoport bemehet egy egyedi és esztétikus küllemű madárleskunyhóba. Ezzel befejezzük kis-balatoni túránkat, és visszatérünk a Kutatóházhoz. A szakvezetés útvonala igény szerint alakítható! Alternatív útvonal: Hallépcső és madárleskunyhó Kányavári-sziget Bivalyrezervátum (Kápolnapuszta) KisBalaton Ház (Zalavár) Az alternatív útvonal helyszínei aszfaltozott közúton megközelíthetők, és beépíthetők a klasszikus útvonalba, a szakvezetes időtartamát figyelembe véve. Szakvezetési díj: ,- Ft/csoport Az alábbi helyszíneken a szakveztési díjon felül többletköltségekkel kell számolni: Kányavári-szigeten parkolási díj Bivalyrezervátumban belépőjegy Kis-Balaton Házban belépőjegy találkozóhely: Kis-Balaton Kutatóház GPS: , indulás: hétfő-péntek: 9:00 és 13:00, szombat: 9:00 (egész évben) Előzetes jelentkezés és egyeztetés feltétlenül szükséges!

3 Bivalyrezervátum Kápolnapuszta A rezervátumban százötven egyedet számláló, hazánkban legnagyobbnak számító bivalypopuláció mellett egy szürkemarhacsorda is látható. Az állatok megfigyelésében távcső és kilátó segíti a látogatót, amellyel a szerencsések a dagonyázó, legelésző bivalyok mellett a fürgén futkározó ürgéket is megfigyelhetik. Téli időszakban a bivalyok az istállóban látogathatók meg. Az egész évben nyitva tartó rezervátumon 1,5 kilométeres, kitáblázott sétaút vezet végig, a kicsiket játszótér és állatsimogató várja. Az istállóban régi fényképek és a hagyományos bivalytartás eszközei tekinthetők meg. A fogadóépületben berendezett interaktív tárlat a Kis-Balaton gazdag élővilágát mutatja be. helyszín: Kápolnapuszta (Balatonmagyaródtól 3 km) GPS: , nyitva tartás: egész évben minden nap, 9:00 órától belépő: felnőtt: 650,- Ft kedvezményes (pedagógus, nyugdíjas, nappali tagozatos diák): 500,- Ft gyermek (3-14): 300,- Ft tel.: 30/

4 Fekete István emlékhely és Matula kunyhó Diás-sziget Ez a kirándulás önálló program keretében is lehetséges a 3 órás szakvezetés további helyszínei nélkül. A töltés egy bevezető, 3 km-es szakaszán a részt vevők saját autójukkal haladnak, majd rövid gyaloglás során érünk a Diás-sziget azon területére, ahol a Fekete István emlékhely áll. A séta alatt a szakvezető bemutatja az élővilág képviselőit (fásszárú, lágyszárú, szárnyas, tollas, puhatestű...), a Zala folyót, a nádast, valamint a Kis-Balaton táj- és kultúrtörténetét. A csoport megtekinti a Fekete István emlékszobát, és a Kis-Balaton természeti értékeit bemutató Vönöczky Schenk Jakab emlékszobát. Az emlékház mellett áll a Tüskevár hangulatát idéző Matula kunyhó. A kirándulás időtartama 1,5 2 óra. találkozóhely: Kis-Balaton Kutatóház GPS: , indulás: május 1 - október vége kedd-péntek 10:00 és 13:00 órakor szombat: 10:00 Előzetes bejelentkezés csak nagyobb csoportok esetében szükséges! A kirándulás a megjelölt időpontokban létszámtól függetlenül elindul. részvételi díj: felnőtt: 800,- Ft kedvezményes (pedagógus, nyugdíjas, nappali tagozatos diák): 600,- Ft gyermek (3-14): 400,- Ft tel.: 30/ , 83/

5 Kányavári-sziget Kedvelt kirándulóhely, legismertebb látnivalója a jellegzetes fahíd, amelyről festői látvány tárul szemünk elé. A kis-balatoni víztározó felszínén tavasszal és nyáron tündérrózsa és a sárga virágú vízitök virít, gyakran láthatók récék, búbos vöcskök, kócsagok, kis kárókatonák, nádi énekesmadarak, de ősszel és télen is gyönyörű a táj. A szigeten lévő kilátókról is pazar látvány nyílik a víztározóra és a partra, a rajtuk lévő denevérládák lakóival pedig a szakvezető segítségével ismerkedhetnek meg a látogatók. A sziget és a Búbos vöcsök tanösvény szabadon látogatható, parkolódíj fizetése ellenében. (2014-ben autóbusz óradíja 1.800,- Ft, személyautó: 380,- Ft.) 1. Kis-Balaton Kutatóház, Fenékpuszta 2. Fekete István emlékhely és Matula kunyhó 3. Bivalyrezervátum, Kápolnapuszta 4. Tájház, Vörs 5. Kányavári-sziget 6. Kis-Balaton Ház, Zalavár Kis-Balaton Ház Zalavár A Kis-Balaton élővilágát, vízrajzát és vízgazdálkodását bemutató interaktív tárlat a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság gondozásában készült. Nyitva tartás: márc.1-nov.30., kedd-vasárnap: 9:0018:00. Tel.: 83/

Kis-Balaton. A Kis-Balaton története

Kis-Balaton. A Kis-Balaton története Kis-Balaton A Balaton délnyugati csücskében található Magyarország egyik legkülönösebb tája, a Kis-Balaton. Valamikor a tó öble volt, amelyet egy három kilométer széles csatorna kapcsolt a tóhoz, egészen

Részletesebben

kis-balaton TájeGyséG

kis-balaton TájeGyséG bfnk konyv-ok_layout 1 2013.06.18. 11:57 Page 100 kis-balaton TájeGyséG Kalandszerető gyerekkorunk kedvenc olvasmányai, Fekete István Tüskevár és Téli berek c. könyvei egy különös vízi világot tártak elénk.

Részletesebben

Állandó programok Zalakaroson és környékén

Állandó programok Zalakaroson és környékén Állandó programok Zalakaroson és környékén A programok május 1-től szeptember 30-ig kerülnek megrendezésre. A programokra a jelentkezés a programot megelőző napig lehetséges. Időpont Nap Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

Kis-Balaton Beszámoló Vízépítı Kör, 2010. március 18.

Kis-Balaton Beszámoló Vízépítı Kör, 2010. március 18. Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kis-Balaton Beszámoló Vízépítı Kör, 2010. március 18. 1 Tartalom: 1. Program 2. Kis-Balaton története 3. Hídvégi tó 4. Fenéki tó 5. Elért eredmények Ábrajegyzék,

Részletesebben

Túra de Karos. Tervezett program és ajánlók a környéken. Szekeres Anikó Zambó Dávid. 2015.09.11. MOZGUNK.HU info@mozgunk.hu

Túra de Karos. Tervezett program és ajánlók a környéken. Szekeres Anikó Zambó Dávid. 2015.09.11. MOZGUNK.HU info@mozgunk.hu Túra de Karos Tervezett program és ajánlók a környéken Szekeres Anikó Zambó Dávid 2015.09.11. MOZGUNK.HU info@mozgunk.hu Tartalomjegyzék Előszó... 2 Tervezett túrák, programok... 3 Összefoglaló... 3 Részletesen...

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. KEDVEZMÉNYES TAVASZI-ŐSZI KIRÁNDULÁSRA, ERDEI ISKOLÁRA és NYÁRI TÁBOROZÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. KEDVEZMÉNYES TAVASZI-ŐSZI KIRÁNDULÁSRA, ERDEI ISKOLÁRA és NYÁRI TÁBOROZÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KEDVEZMÉNYES TAVASZI-ŐSZI KIRÁNDULÁSRA, ERDEI ISKOLÁRA és NYÁRI TÁBOROZÁSRA 1 A Família Perlaki Pihenőpark és Vendéglátóipari Kft. tulajdonosa pályázatot hirdet Balatonszárszón található

Részletesebben

Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program

Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Kedves Résztvevők! A programok úgy vannak kialakítva, hogy a babakocsival is bejárhatóak az útvonalak, illetve a délelőtti programokból van lehetőség visszatérni

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálathoz kapcsolódó programok és tevékenységek 2016. év

Iskolai közösségi szolgálathoz kapcsolódó programok és tevékenységek 2016. év 1. sz. elléklet a BfNPI /2015. száú szerződéshez Iskolai közösségi szolgálathoz kapcsolódó prograok és tevékenységek 2016. év a) A BfNPI 2016. évi rendezvénytervében lévő prograokon történő unka (aniátori

Részletesebben

"Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a

Wetland-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a VIZES ÉLŐHELYEK "Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz az elsődleges meghatározó tényező.

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS Június 5. Környezetvédelmi Világnap A jeles nap alkalmából környezetünk, természetünk védelmével kapcsolatos játékos feladatokkal várjuk a gyerekeket. Időpont: 10.00, 11.00, 12.00,

Részletesebben

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Magyar Nemzeti Parkok Hete 2015 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Dr. Rácz András helyettes államtitkár

Részletesebben

Nagyrédei Kecskefarm, Nagyréde Mátra Múzeum, Gyöngyös Egyházi kincstárgyűjtemény, Gyöngyös

Nagyrédei Kecskefarm, Nagyréde Mátra Múzeum, Gyöngyös Egyházi kincstárgyűjtemény, Gyöngyös Nagyrédei Kecskefarm, Nagyréde Kézműves kecskesajtok kóstolása egy csodálatos családi birtokon. A program egyéni bejelentkezés alapján történik és a házigazda személyesen a vendégekkel járja be a birtokot.

Részletesebben

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. projekt fejlesztési tapasztalatai 2015.06.12. Békéscsaba

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. projekt fejlesztési tapasztalatai 2015.06.12. Békéscsaba Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság projekt fejlesztési tapasztalatai 2015.06.12. Békéscsaba 14 látogatóhely ebből 3 látogatóközpont A fejlesztések az igazgatóság turisztikai fejlesztési terve alapján

Részletesebben

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola A Velencei-hegység legdélebbi nyúlványának oldalában, a Velencei-tó egyik legszebb táján elterülő arborétum 96 hektáros terültén több mint 250 féle fa-

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

WeekwndBus. www.weekendbus.hu. Autó

WeekwndBus. www.weekendbus.hu. Autó 2015.Junius 6.. Helyszín 2141 Csömör, Major út 7-9. (Csömör Sportcsarnok) A versenyközpontot a Sportcsarnok és környezetében alakítjuk ki, a futamokat onnan indítjuk. Megközelítés BKV Az Örs vezér teréről

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

TÚRAVEZETÉS. Csoportos látogatóink a következõ programok közül választhatnak: Kenutúra a Fertõ nádasában

TÚRAVEZETÉS. Csoportos látogatóink a következõ programok közül választhatnak: Kenutúra a Fertõ nádasában TÚRAVEZETÉS Csoportok, iskolai osztályok elõre egyeztetett, írásban megrendelt idõpontokban vehetnek részt a túravezetéseinken. Ünnep- és vasárnapokon a csoportvezetés szünetel. Csoportos látogatóink a

Részletesebben

Természet Háza Látogatóközpont 2015. évi programterv

Természet Háza Látogatóközpont 2015. évi programterv Természet Háza Látogatóközpont 2015. évi programterv Gyenesdiás 2015 MÁJUS 1- SZEPTEMBER 1- ig ÖKO Műhely FIX program; foglalkoztatótermi Minden kedd: 14:00-17:00; Péntek 9:00-12:00 JÚLIUS- AUGUSZTUS:

Részletesebben

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Túra hossza: 76 km Nehézsége: Közepesen nehéz Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

Szabad program, játék. Uzsonna

Szabad program, játék. Uzsonna BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora

Részletesebben

PÖRBÖLY. egyéb.140.7319

PÖRBÖLY. egyéb.140.7319 PÖRBÖLY 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1111.1208 Ebből szántó 597.8635 gazdasági erdő..362.5254 védett terület 362.5254 ipari hasznosítású..10.0000 terület egyéb.140.7319

Részletesebben

1. Árak. Belépőjegyek. Kedvezményes (diák, 60 éves kor felett, pedagógus) 1500 Ft/fő 900 Ft/fő 700 Ft/fő Ingyenes

1. Árak. Belépőjegyek. Kedvezményes (diák, 60 éves kor felett, pedagógus) 1500 Ft/fő 900 Ft/fő 700 Ft/fő Ingyenes 1. Árak Belépőek Látogatóközpont (kiállítás, Hagyományos gazdálkodás tanösvény, major) Major (Hagyományos gazdálkodás tanösvény, major, játszótér) Szaporca látogatóközpont (Szaporca község Szaporca major

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

Ökoturizmus és természetvédelem 2013

Ökoturizmus és természetvédelem 2013 Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus és természetvédelem 2013 Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár A

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

Programajánló Programs 2011

Programajánló Programs 2011 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Balaton Uplands National Park Programajánló Programs 2011 www.bfnp.hu Programok a Kis-Balatonon Kis-Balaton, Bird Paradise Csónaktúra a Zala folyón Indulás: Fenékpuszta,

Részletesebben

Turisztikai programajánló

Turisztikai programajánló örös-maros Nemzeti ark iadja: örös-maros Nemzeti ark Igazgatóság Felelős kiadó: Tirják László igazgató Szerkesztették: Bánfi éter, Ezer Ádám, Lestyan-Goda Judit, akuk-labát etra, ovácsné Oncsik Mária,

Részletesebben

TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT

TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT CSAPATÉPÍTŐ AJÁNLAT TARTALOM JEGYZÉK: I. ROBIN KALANDSZIGET II. VÍZI TÚRÁK II./1. KIRÁNDULÁS A TISZAVIRÁG ÁRTÉRI SÉTAÚTRA III. SÁRKÁNYHAJÓZÁS IV.

Részletesebben

Ökoturizmus természetvédelem világörökség

Ökoturizmus természetvédelem világörökség Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus természetvédelem világörökség Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár

Részletesebben

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 1 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3304 Eger, Sánc út 6. - Levélcím: 3301 Eger, Pf.: 116. Ig. közv.: (36) 422-700 Tel.: (36) 411-581 Fax: (36) 412-791 E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu 2007. JÚNIUS 18-24.

Részletesebben

Varázslatos napok Sárváron

Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron. Gyönyörködjön a színes őszi természetben,majd frissüljön fel a sárvári EUROPESPA-MED Minőség Díjas Gyógy és Wellness Fürdőben ahol gyógyvíz,élményelemek,csúszdák

Részletesebben

Felnőtt belépő díjak: 1. Egyszeri belépésre jogosító felnőtt napijegy 1.400.- 2. Egyszeri belépésre jogosító felnőtt napijegy 16 órától 800.

Felnőtt belépő díjak: 1. Egyszeri belépésre jogosító felnőtt napijegy 1.400.- 2. Egyszeri belépésre jogosító felnőtt napijegy 16 órától 800. Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete a Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő belépőjegyeit a 2012. évi szezonnyitástól az alábbiak szerint állapítja meg: Felnőtt belépő díjak: 6. Nagykátai lakosoknak

Részletesebben

Fülemülék éjszakája 2013

Fülemülék éjszakája 2013 Fülemülék éjszakája 2013 Az elkövetkező hetek kora esti és éjszakai óráiban hangzik fel országszerte, még a belvárosi bokrosokban is a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke. Ezért

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély Dég, Festetics-kastély Cím: 8131, Dég, Hunyadi út 11. Telefon: +36 25 237 392, +36 20 400 1343 GPS koordináta: 46.8743890851, 18.4340420872 2013. március 29 április 1. (húsvéti hétvége) 10.00 18.00-ig,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

Királyréti Látogatóközpont és tanösvény fejlesztése

Királyréti Látogatóközpont és tanösvény fejlesztése Királyréti Látogatóközpont és tanösvény fejlesztése Pályázat címe: Természetvédelmi bemutatóhelyek fejlesztése Királyréten és az Ipolyvölgyben Pályázati konstrukció: Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Program: 1. nap: április 10., csütörtök. 7.00 Indulás Budapestről (Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló) Utazás autópályán Prágába

Program: 1. nap: április 10., csütörtök. 7.00 Indulás Budapestről (Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló) Utazás autópályán Prágába Program: 1. nap: április 10., csütörtök 7.00 Indulás Budapestről (Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló) Utazás autópályán Prágába 14.00 Ondrejovi Obszervatórium megtekintése Csehország legnagyobb csillagászati

Részletesebben

A Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most. S égve honért bizton nézzen előre szemünk. És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében, Nemzeti nagylétünk hajdani sírja, Mohács! (Kisfaludy

Részletesebben

Hírek. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA. Sajtóközlemény 1 / 5

Hírek. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA. Sajtóközlemény 1 / 5 Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA Sajtóközlemény 1 / 5 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület 12.000.000,- Ft európai

Részletesebben

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban.

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Tisztelt Válaszadó! Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitációját tervezi, azzal a céllal, hogy a terület értékeinek fenntartható hasznosításával még inkább hozzájáruljon a lakosság

Részletesebben

2014. MASE napközi program 1. hét

2014. MASE napközi program 1. hét 2014. MASE napközi program 1. hét 2014. júl. 14. 7.30 8.00: gyülekező, 2014. júl. 15. 2014. júl. 16. 2014. július 17. 2014. júl. 18. 7.30 8.00: gyülekező 7.30 8.00: gyülekező 7.30 8.00: gyülekező 7.30

Részletesebben

Az Ipoly Erdő Zrt. komplex ökoturisztikai fejlesztés

Az Ipoly Erdő Zrt. komplex ökoturisztikai fejlesztés Az Ipoly Erdő Zrt. komplex ökoturisztikai fejlesztés ÉMOP-2.1.1/B-2F-2009-0022 azonosító számú pályázat (Sajtóanyag, 2011. szeptember 30.) Az Ipoly Erdő Zrt. területén, négy helyszínen, összesen közel

Részletesebben

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele. I. évfolyam VIII. szám 2015. szeptember

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele. I. évfolyam VIII. szám 2015. szeptember Szalamandra Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele I. évfolyam VIII. szám 2015. szeptember 1985-2015 Lovasnapok-képek és eredmények Zselyke-lencsevégen a farkaslány Szarvasbőgés túra,,két helyszínen

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2015. számú körlevél 2015. szeptember október havi programkiírás Elnöki

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. augusztus

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. augusztus Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. augusztus augusztus hónap Naplemente szafari Helyszín: Hortobágy-Malomháza, Hortobágyi Vadaspark Esti vadasparki látogatás szafari autóval, szakvezető

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

Fakultatív programok Negombo-ból

Fakultatív programok Negombo-ból Colombo biciklivel Túra vége: 10.30 7400 Kaposvár, Fő u. 53. Telefon: 82/511 190, 82/511 191, 82/526 584 Telefax: 82/ 526 585 E-mail: anita@jetwing.hu Eng. szám: U 000387 Adószám: 13097417-2-14 Fakultatív

Részletesebben

Csömöri PrémiumKupa. 2015.június 7. Szervező. Iskolák közötti verseny

Csömöri PrémiumKupa. 2015.június 7. Szervező. Iskolák közötti verseny Csömöri PrémiumKupa 2015.június 7. Szervező Szervező A program rendezője, lebonyolítója a Kölyökkaland Alapítvány (PrémiumKupa). A versenyt a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft.-vel együttműködve

Részletesebben

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS GYEREKEKKEL 2012 MÁRCIUS 1MÁJUS 10., GÖDÖLLŐIDOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINAVÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS

Részletesebben

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan 1145 Budapest, Pétervárad utca 5. Mobil: +36-20-341-4930, +36-20-415-7793 Irodai telefonszám: +36-1-312-5042 Fax: +36-1-283-3208 E-mail: info@goe.org.hu Web: goe.org.hu Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás

Részletesebben

Natura 2000 területek bemutatása

Natura 2000 területek bemutatása Natura 2000 területek bemutatása Némethné Kavecsánszki Alexandra Ökoiskola információs nap Natura 2000 hálózat» Natura 2000 hálózat az EU ökológiai hálózata, az uniós természetvédelem alappillére.» Célja:

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy

Részletesebben

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25.

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Zöldturizmus MTZrt.: UNWTO szerint az ökoturizmus a turizmus minden olyan formája, amelyben a turista fő motivációja a

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI

A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI 2011-ES PALACKOS BORLAP www.lsimon.hu ZÖLDIKE 2011 ZÖLD VELTELINI MIN SÉGI SZÁRAZ FEHÉRBOR A zöldike sárgászöld szín, vaskos cs r pintyféle. A hím szárnya és farkának tövi

Részletesebben

Cím: Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény Forrás: http://www.vizisetany.hu/

Cím: Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény Forrás: http://www.vizisetany.hu/ Cím: Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény Forrás: http://www.vizisetany.hu/ Szöveg típusa: dokumentum Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz Javasolt felhasználás:

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A felszín ábrázolása a térképen

A felszín ábrázolása a térképen A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza

Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza Állomások és megállóhelyek: 1. Úttörő stadion (fejállomás) és fűtőház 2. Úttörő placc (VÁ, és 2 db tárolóvágány) 3. Nagy rét

Részletesebben

Hortobágyi programajánló 2013. július

Hortobágyi programajánló 2013. július Hortobágyi programajánló 2013. július július hónap Naplemente szafari Helyszín: Hortobágy-Malomháza, Hortobágyi Vadaspark Esti vadasparki látogatás szafari autóval, szakvezető kíséretével, melyet a naplemente

Részletesebben

Igaz, hogy sok régi épület, vár, kolostor, régi falu is a természetvédelem alá tartozik nálatok?

Igaz, hogy sok régi épület, vár, kolostor, régi falu is a természetvédelem alá tartozik nálatok? diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 125 D1 Ed Romejn levele Kedves Ismeretlen Barátom! Ed Romejn vagyok. Leidenben lakom, ez egy szép kis város Nederlandban (Hollandiában). Tizenegy éves vagyok, az

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK

A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK PROGRAMAJÁNLATAI UTAZTATÓK SZÁMÁRA 2007 A változtatás jogát fenntartjuk! www.nemzetipark.gov.hu AGGTELEKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG Mini vakáció a világörökség szívében Szolgáltatás:

Részletesebben

Meteorológia a vízügyi ágazatban. Előadó:Nagy Katalin Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. október 26.

Meteorológia a vízügyi ágazatban. Előadó:Nagy Katalin Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. október 26. Meteorológia a vízügyi ágazatban Előadó:Nagy Katalin Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. október 26. Az időjárás figyelése mérési adatok, távmérés, intenzív megfigyelések Az

Részletesebben

Környezeti nevelés a Hortobágyi Nemzeti Parkban Tiszta tó Tisza-tó szakmai konferencia. Kisköre május 13.

Környezeti nevelés a Hortobágyi Nemzeti Parkban Tiszta tó Tisza-tó szakmai konferencia. Kisköre május 13. Környezeti nevelés a Hortobágyi Nemzeti Parkban Tiszta tó Tisza-tó szakmai konferencia Kisköre 2016. május 13. Irányelvek Cél: a természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatásán túl szemléletformálás,

Részletesebben

2014. január. PROGRAMAJÁNLÓ Február hónapra. Gyertyaszentel napok Id pont: 2014.02.01-2014.02.02 (10:30-17:00) Helyszín: Katica Tanya, Patca

2014. január. PROGRAMAJÁNLÓ Február hónapra. Gyertyaszentel napok Id pont: 2014.02.01-2014.02.02 (10:30-17:00) Helyszín: Katica Tanya, Patca 2014. január PROGRAMAJÁNLÓ Február hónapra Gyertyaszentel napok Id pont: 2014.02.01-2014.02.02 (10:30-17:00) Programok: gyertyasodrás méhviasz lapokból; díszített, öntött, illatos, jeges gyertya és mécses

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN

ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN Bali az indonéz szigetvilág gyönyörű szigete, egyedi, színes, spirituális kultúrájáról ismert. Számos szertartása és szokása, ami több

Részletesebben

Részletes programterv

Részletes programterv Részletes programterv 1. nap 2015. május 26. (kedd) 2. nap 2015. május 27. (szerda) 7:45 Gyülekező Ászáron az iskola előtt 8:00 Indulás az Erdei iskolába 11:00 Megérkezés Zebegénybe 11:15 Hajózás történeti

Részletesebben

Hasznos információk. A képzés során megismerkedünk az SVT lényegével, szellemi és spirituális hátterével, valamint megtanuljuk a technika használatát.

Hasznos információk. A képzés során megismerkedünk az SVT lényegével, szellemi és spirituális hátterével, valamint megtanuljuk a technika használatát. SVT Alaptanfolyam Június 3-4-n és 10-11-n. Hasznos információk Mi történik egy alaptanfolyamon? Az alaptanfolyam önmagában is komplett egész. Az alaptanfolyam elvégzése után azonnal! alapvető változásokat

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. Kankalin-füzetek. feladatlapok gyerekeknek

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. Kankalin-füzetek. feladatlapok gyerekeknek Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Kankalin-füzetek feladatlapok gyerekeknek 2004 Szerkesztette: Somlai Szilárd Írták: Bognár Andrea (Erdei Iskola, Erdôk Háza) Fehér Emma - Fehér Csaba (Keszthelyi-hegység)

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

SZÖVEGÉRTÉSI FELADATOK: HOSSZÚ HÉTVÉGÉK MAGYARORSZÁGON

SZÖVEGÉRTÉSI FELADATOK: HOSSZÚ HÉTVÉGÉK MAGYARORSZÁGON Mag. a Istvanits Kerstin (Ausztria) SZÖVEGÉRTÉSI FELADATOK: HOSSZÚ HÉTVÉGÉK MAGYARORSZÁGON Az alábbi feladatokat úgy építettem fel, hogy a diákoknak egy adott szöveg alapján kell kérdésekre válaszolniuk.

Részletesebben

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Bakonyerdő Zrt. Mindenünk a természet! Darnay-Dornyai Béla Bél Mátyás kilátó A polihisztor kutató keszthelyi halászcsalád leszármazottjaként született. Sokszínűségét

Részletesebben

P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG

P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG 996-ban Géza fejedelem bencés szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. Az István király által jogaiban megerősített monostor feladata a kereszténység terjesztése

Részletesebben

Sarudi vizes hétvége 2013. július 26-28. 2013. augusztus 2-4.

Sarudi vizes hétvége 2013. július 26-28. 2013. augusztus 2-4. Sarudi vizes hétvége 2013. július 26-28. 2013. augusztus 2-4. Három napos program Sarudon, a Tisza-tó partján. A hosszú hétvége során sokat evezünk, jókat eszünk-iszunk a tóparti Eurocampingben, ahol a

Részletesebben

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011.

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. Üdülőházak Utószezon Főszezon Megjegyzés 2 ágyas kőház 7 10 900 Ft 4 ágyas kőház 10 900 Ft 16 700 Ft 2 ágyas faház 4 900 Ft 7 4 ágyas faház 7 900 Ft 12 200 Ft 4 ágyas

Részletesebben

JEGYÁRAK. "AZ OTTHON MELEGE". CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731

JEGYÁRAK. AZ OTTHON MELEGE. CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731 JEGYÁRAK GYŐR XÁNTUS JÁNOS MÚZEUM 9022 Széchenyi tér 5. Telefon: 96/310-588, 524-888 Fax: 96/310-731 IV. 1.-IX. 30: 10-18 óráig, (X. 1.-III. 31.:10-16 óráig) szünnap: hétfő Könyvtár: Kedd: 10-14 óráig,

Részletesebben

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása Robin KalandSziget Kalandpark tömör bemutatása Hazánk egyik leggyönyörűbb és legkalandosabb vízi világában, a Tisza-tó vadregényes szigetén Magyarországon egyedülálló élménypark épült. Az attrakció célja,

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben