A Magyar Tudomány Ünnepe

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyar Tudomány Ünnepe"

Átírás

1 Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most. S égve honért bizton nézzen előre szemünk. És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében, Nemzeti nagylétünk hajdani sírja, Mohács! (Kisfaludy Károly) Gyertyagyújtás a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen november 1., vasárnap Az 1526-ban lezajlott csata helyszínén kialakított sírkert Sátorhely határában tekinthető meg. A park területe több mint 1700 katona végső nyughelye. A tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott szobrait láthatjuk. A fegyvereket, lovakat megidéző sírjelek sokasága eleven mozgást teremt a csendes sírkertben. Megkondíthatjuk a kis lélekharangot, amelynek hangja tovább fokozza a sírkert magasztos hangulatát. November elsején, Mindenszentek napján, szeretettel várjuk az Emlékhelyre Önöket! Gyújtsunk a csatában elesett hősök emlékére egy-egy gyertyát! Nyitva tartási idő: 9:00-16:00 óra között Részvételi díj: a belépő ára Belépő: felnőtt: 550 Ft/fő diák, nyugdíjas, pedagógus (igazolvánnyal): 350 Ft/fő szakvezetés: 2500 Ft/csoport Helyszín: Mohácsi Történelmi emlékhely, Mohács-Sátorhely GPS: N45 56' 34.33", E18 38' 48.84" Telefon: 30/ , 30/ komlos@ddnp.kvvm.hu, wodtke@ddnp.kvvm.hu

2 JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRÁK A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK MUNKATÁRSAIVAL Márton-napi libales Béda-Karapancsán november 7., szombat Béda-Karapancsa a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értéket képviselő élőhelyeit foglalja magába. Ez hazánk réti sasok és a fekete gólyák által egyik legsűrűbben lakott területe. Az őszi vándorlás idején, a háborítatlan ártéri erdőkben zavartalanul pihennek meg a vízimadarak. Az itt kialakult sajátságos élővilágnak, mint életközösségnek beleértve az erdőket, rovarokat, madarakat, halakat, még magát az embert is, egyszóval mindent legfőbb mozgatórugója, lelke a Duna folyó, ezen alapszik az ártéri élet. A túra során több alkalommal lesz lehetőség távcsővel, spektívvel szemlélni a vízimadarakat. Helyszín: Találkozás 10:00 órakor Kölkeden, Fehér Gólya Múzeumnál. A csoport tagjai innen a túravezető kíséretével gépkocsival utaznak a túra indulási helyszínére. Túra hossza, időtartama: 6 km, 3-4 óra Részvételi díj: 350 Ft/fő Hasznos: Fontos az időjárásnak megfelelő túrafelszerelés megválasztása, távcsövet, madárhatározót érdemes hozni. Utazás: egyénileg Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Telefon: 30/ wodtke@ddnp.kvvm.hu, komlos@ddnp.kvvm.hu

3 A Magyar Tudomány Ünnepe november A Magyar Tudományos Akadémia alapításának napja, november 3. a magyar Országgyűlés határozata értelmében A magyar tudomány ünnepe. Ehhez kapcsolódóan ismeretterjesztő előadások sokasága várja az érdeklődő közönséget országszerte. Az ünnep alkalmából a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai színes előadások keretben mutatják be a nemzeti park különleges természeti értékeit az érdeklődő közönségnek Pécsett, a Tettye Oktatási Központban. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt november keddjein, délután 3 órára! Tervezett program: November 3., kedd, 15:00 Horváth Zoltán: A rétisas Diavetítéses előadás November 10., kedd, 15:00 Dombi Imre: Denevérkutatás a Dél-Dunántúlon Diavetítéses előadás November 17., kedd, 15:00 Deme Tamás: Béda-Karapancsa halai Diavetítéses előadás November 24., kedd, 15:00 Laczik Dénes: Az erdő fái Diavetítéses előadás Az előadásokon a részvétel ingyenes Pécs, Tettye tér 8. Telefon: 72/ , 30/ , 30/ , 30/ otvosne@ddnp.kvvm.hu, komlos@ddnp.kvvm.hu, wodtke@ddnp.kvvm.hu

4 Duna-Dráva Nemzeti Park Klub 2009 Diavetítéses úti beszámolók kollégáktól nem csak kollégáknak Egy képzeletbeli világ körüli utazásra invitáljuk Önöket, ahol a kedves érdeklődők a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak személyes úti beszámolóit, szubjektív történeteit, élményeit hallgathatják meg, diavetítéses előadások keretében a Tettye Oktatási Központban. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt minden hónap első keddjén, délután 5 órára! Tervezett program: Január 6., 17:00 Nagy Gábor: Nőszőfüvek a Mecseken Február 3., 17:00 Csiba Katalin: A körforgásban élni egy éves vadvirág ültetés Észak-Írországban Március 3., 17:00 Varga Zsolt: Barangolás a Zöld szigeten Írország Április 7., 17:00 Komlós Attila: Paradicsom a Föld túlsó oldalán Új-Zéland Május 5., 17:00 Szegvári Zoltán: Reflektorfényben a sötét természetvédelem éjszaka is Horvátország Június 2., 17:00 Nagy Gábor: Barangolás Dél-Dunántúl dombvidékein A térség erdőgazdálkodásának problémái - NYÁRI SZÜNET - Szeptember 1., 17:00 Glacz Róbert: Kakukktojás Somogyban, síkság a dombságban Boronka-melléki TK Október 6., 17:00 Havasi Ildikó: Az ősember nyomában barlangok Franciaországban November 3., 17:00 Buchert Eszter: Finnországi élményeim December 1., 17:00 Mórocz Attila: Énekesmadár gyűrűzés a Duna-deltában Az előadásokon való részvétel ingyenes 7625 Pécs, Tettye tér 8. Telefon: 72/ , 72/ , 72/ , 30/ , 30/ komlos@ddnp.kvvm.hu, wodtke@ddnp.kvvm.hu, otvosne@ddnp.kvvm.hu

5 Barlangász Klub 2009 Előadások a barlangok különleges világáról mindenkinek A 2009-ben induló előadás-sorozatunkon a barlangok kialakulásával, élővilágával, tudományos kutatásának módszereivel, a barlangi régészettel, a barlangok idegenforgalmával ismerkedhetnek a kedves érdeklődők a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási Központjában, diavetítéses előadások keretében. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt minden hónap harmadik keddjén, délután 5 órára! Január 20., 17:00 Glöckler Gábor-Gál György (Mecseki Karsztkutató Csoport): Vizek útján a Mecsek-hegység gyomrában a Spirál-barlang kutatása Február 17., 17:00 Ország János (Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület): A Szuadó-völgyi barlangok kutatása Március 17., 17:00 Dezső József (PTE): Barlangi kitöltések vizsgálata a Dél-dunántúli karsztokon Egri Csaba és a Papp Ferenc Barlangkutató Csoport: Barlangok 3 dimenzióban Április 21., 17:00 Kéki Antal (DDNPI): Overallos turizmus a Mészégető-források barlangjában Május 19., 17:00 Majer-Vass Laura (Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület): Kalandos barlangtúrák a Mecsekben Június 16., 17:00 Závoczky Szabolcs (DDNPI): Denevérkutatás Abaligeten - NYÁRI SZÜNET - Szeptember 15., 17:00 Tegzes Zoltán (Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület): Barlangkutatás az Abaligeti-karszton Október 20., 17:00 Kéki Antal (DDNPI): Bemutatkozik a Magyar Barlangi Mentőszolgálat Dél-magyarországi Területi Egysége November 17., 17:00 Parrag Tibor (DDNPI): A Beremendi-kristálybarlangban üzemelő monitoring rendszer mérési eredményeinek feldolgozása December 15., 17:00 Gábor Olivér (régész): Régészeti ásatások a kovácsszénájai Füstös-lik barlangban Az előadásokon való részvétel ingyenes 7625 Pécs, Tettye tér 8. Telefon: 72/ , 72/ , 72/ , 30/ , 30/ komlos@ddnp.kvvm.hu, wodtke@ddnp.kvvm.hu, havasii@ddnp.kvvm.hu

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN Mohács környéke kulturális és gasztronómiai értékei mellett természeti kincsekben is igen gazdag. A Duna-Dráva

Részletesebben

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM Bevezetés Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Orfű Az SZKBE története: 1993. kutatások kezdete 1995. József Attila Tudományegyetem Barlangkutató Csoportja

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS Június 5. Környezetvédelmi Világnap A jeles nap alkalmából környezetünk, természetünk védelmével kapcsolatos játékos feladatokkal várjuk a gyerekeket. Időpont: 10.00, 11.00, 12.00,

Részletesebben

A Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület éves jelentéseinek tartalomjegyzéke

A Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület éves jelentéseinek tartalomjegyzéke A Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület éves jelentéseinek tartalomjegyzéke 1996 1. Csoportélet Csoportélet (Szatyor Miklós) Nyári kutatótábor (Szatyor Miklós) Mecseki barlangászok találkozója

Részletesebben

Japán természetvédők a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben

Japán természetvédők a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2012. június AKTUÁLIS HÍREINK Japán természetvédők a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben Japán legnagyobb természetvédelmi civil szervezete, az Ecosystem

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN Mohács környéke kulturális és gasztronómiai értékei mellett természeti kincsekben is igen gazdag. A Duna-Dráva

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. április AKTUÁLIS Gólyafészket költöztettek Abaligeten Abaligetre húsvétkor érkezett vissza egy hím gólya, aki a jelenleg általános szokásoktól eltérően

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele 2019. január AKTUÁLIS Vörös kányák működési területünkön Január első hétvégéjén zajlott a nemzetközi vörös kánya számlálás. Ezen esemény alkalmával egy időben

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Közösségi szolgálat Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Sportiskolája Tájékoztató anyag az iskola

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2014. szeptember HÍREK. DanubeParks - folytatódik a szakmai együttműködés

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2014. szeptember HÍREK. DanubeParks - folytatódik a szakmai együttműködés A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2014. szeptember HÍREK DanubeParks - folytatódik a szakmai együttműködés A Duna menti védett területeket összefogó hálózat, a DanubeParks step 2.0 projektjének

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2015. augusztus HÍREK Elkezdıdött a denevérnász A denevérek násza nyár végén, ısz elején zajlik. A nászidıszakban gyakori jelenség, hogy a denevérek úgynevezett

Részletesebben

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai március 1-től

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai március 1-től Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2019. március 1-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS:

Részletesebben

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai július 7.-től

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai július 7.-től Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2017. július 7.-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS:

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2015. február 1-től

Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2015. február 1-től Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2015. február 1-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS: 8.00-16.00, P: 8.00-14.00 Szo-V és

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2011. május AKTUÁLIS HÍREINK. Kétnyelvű környezeti nevelés a Dráva-medencében

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2011. május AKTUÁLIS HÍREINK. Kétnyelvű környezeti nevelés a Dráva-medencében A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2011. május AKTUÁLIS HÍREINK Kétnyelvű környezeti nevelés a Dráva-medencében A Magyarország-Horvátország IPA - Határon Átnyúló Együttműködési Program (2007-2013)

Részletesebben

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság +36-30-664-0404 A Kis-Balaton fokozottan védett területe, annak méltán híres, a Tüskevár hangulatát

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2017. december AKTUÁLIS Ünnep Az év vége az ünnepek mellett mindig az összegzés, a visszatekintés időszaka is. Számos emlékezetes program van a hátunk mögött

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. február AKTUÁLIS Március: Barlangok Hónapja A márciusban ismét megrendezésre kerülő Barlangok Hónapja kampány célja hazánk különleges barlangjainak

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele 2018. december AKTUÁLIS Ünnep Az év vége az ünnepek mellett mindig az összegzés, a visszatekintés időszaka is. Számos emlékezetes program van a hátunk mögött

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

A BÉKALENCSE minden kedves olvasójának kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai!

A BÉKALENCSE minden kedves olvasójának kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai! A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. március HÚSVÉT A BÉKALENCSE minden kedves olvasójának kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai! HÍREK

Részletesebben

Fülemülék éjszakája 2013

Fülemülék éjszakája 2013 Fülemülék éjszakája 2013 Az elkövetkező hetek kora esti és éjszakai óráiban hangzik fel országszerte, még a belvárosi bokrosokban is a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke. Ezért

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2016. december AKTUÁLIS Kellemes Ünnepeket! 2016 különleges esztendı volt számunkra. Ebben az évben ünnepeltük a Duna-Dráva Nemzeti Park alapításának huszadik

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00 Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? 2019. január 25. 17:00 Hanság túra I. - Osli-Hany Évkezdő programjainkra szeretnénk felhívni mindazok figyelmét, akik

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. november AZ ELMÚLT HÓNAPBAN TÖRTÉNT. Megújult a Pintér-kert Arborétum

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. november AZ ELMÚLT HÓNAPBAN TÖRTÉNT. Megújult a Pintér-kert Arborétum A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. november AZ ELMÚLT HÓNAPBAN TÖRTÉNT Megújult a Pintér-kert Arborétum A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hatvanmillió forint KEOP pályázati támogatás

Részletesebben

Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00

Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00 Tavaszi tőzike túra 2019-03-02, 10:00-12:00 Körmend - Horvátnádalja - Dobogó-erdő Találkozási pont: Horvátnádalja, Dobogó-erdő EOV : 461 285; 186 850 Szerről-szerre Szalafőn 2019-03-16, 10:00-13:00 Gyalogtúránk

Részletesebben

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1. Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. július AKTUÁLIS Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye Szaporca, augusztus 11. 2018. augusztus 11-én, szombaton kerül megrendezésre a Magyar Pásztorkutyák

Részletesebben

2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság

2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság "A turista messze földekre a gőz segélyével is elutazhat, hogy azonban a valódi turista nevet kiérdemelje, gyalogtúrákat kell tennie akár a havasok legmagasabb csúcsára, akár pedig a legmélyebb fekvésű

Részletesebben

Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás október 13.

Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás október 13. Gyerek Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás 2007. október 13. Végeredmény 6 KM Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. SZOBOSZLAY TAMÁS 1993 388 24:46 2. Wágner Barbara 1994 492 35:26 3. Tolnai Rita

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ Aggteleki rövidtúra (1 óra/1 km) Vörös-tói túra (2 óra/2,3 km) Hosszútúra (kb. 5 óra/7 km) Retek-ági speciális túra

Részletesebben

2.CO-DRIVER RALLY SCHOOL

2.CO-DRIVER RALLY SCHOOL TANTERV 2. CO DRIVER RALLY SCHOOL Huszárokelőpuszta, 2012. november 2-4. 1 TARTALOM 1., BEVEZETÉS 3. oldal 2., RENDEZÉS 3. oldal 3., PROGRAM 4. oldal 4., ELŐADÁSOK 4. oldal 5., EGYEBEK 6. oldal 1. sz.

Részletesebben

Ökoturizmus természetvédelem világörökség

Ökoturizmus természetvédelem világörökség Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus természetvédelem világörökség Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2541 Lábatlan Rákóczi út 112. Résztvevő diákok száma: 40 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 6 Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó

Részletesebben

Lezárult a Közép-Duna határon átnyúló védelme a környezeti nevelés feltételeinek fejlesztése Danube projekt

Lezárult a Közép-Duna határon átnyúló védelme a környezeti nevelés feltételeinek fejlesztése Danube projekt 1 / 7 2013.01.17. 9:25 Hirt Balázs Békalencse - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele - 2012. december wodtke@ddnp.kvvm.hu 2012. december 21. 9:54

Részletesebben

Az év múzeuma 2010 pályázat

Az év múzeuma 2010 pályázat "Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világmindenség óriási körforgásában - ebben az időtlen, végtelen folyamatban - ismernünk kell múltunkat, személyes gyökereinket, valamint történelmünket is. Ismernünk

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén -

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe és védett területei 1. Boronka melléki

Részletesebben

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Csapatnév:... Csapattagok: 1.... Csapattagok: 2.... Csapattagok: 3.... (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT

DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT 2015.05.29-05.31. PROGRAM 2015.05.29. Kodály Központ (PÉNTEK DÉLELŐTT) 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. 09.30 10.45 4. sz. Kormányzó Tanács ülés

Részletesebben

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Eseménynaptár 2013

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Eseménynaptár 2013 Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Eseménynaptár 2013 Munkatársaink a 2013. évben is szakvezetéses túrákkal, aktív természetvédelmi programokkal, elıadásokkal, a gyerekeknek szóló Kis Természetbúvárok

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum múzeumi programok 2017. január Gatyás ölyv - Savaria Múzeum szombathely 2017. január Január 10. kedd 17.00 Január 24. kedd 17.00 Tárlatvezetés Január. 11. szerda 17.00 iseum savariense Vas vármegye kora

Részletesebben

BOLDOGASSZONY PAPUCSA

BOLDOGASSZONY PAPUCSA BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai február 20-tól

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai február 20-tól Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2017. február 20-tól Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS:

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2014. október HÍREK. Kiváló orchideás év

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2014. október HÍREK. Kiváló orchideás év A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2014. október HÍREK Kiváló orchideás év A talajlakó orchideák kevéssé ismert, de ennek ellenére jellegzetes tulajdonsága az ún. lappangás. Ez azt jelenti,

Részletesebben

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20. 1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás november 26.

Ablakszerker Crossfutás november 26. Ablakszerker Crossfutás 2011. november 26. Végeredmény 5,1 KM Gyerek 1. Okuma Levente 2000 101 21:20 2. Romvári Bence 1997 109 21:39 3. Cseri Bettina 1999 103 23:04 4. Horváth Karolina Helga 2002 102 23:05

Részletesebben

MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló

MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló SZAKMAI BESZÁMOLÓ PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3508/01095 TÉMA: Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában MEGVALÓSÍTÁS IDŐTARTAMA: 2013. 04.01. 2014. 11.30. MEGVALÓSÍTÁS HELYSZÍNE: MNM Palóc Múzeuma,

Részletesebben

VÉDNÖKI PROGRAM. www.bnpi.hu 1. A Bükki Nemzeti Park korábbi védnökei voltak: Szabó Attila zenész, Erőss Zsolt hegymászó, Borbás Marcsi műsorvezető

VÉDNÖKI PROGRAM. www.bnpi.hu 1. A Bükki Nemzeti Park korábbi védnökei voltak: Szabó Attila zenész, Erőss Zsolt hegymászó, Borbás Marcsi műsorvezető VÉDNÖKI POGAM A Bükki Nemzeti Park korábbi védnökei voltak: Szabó Attila zenész, Erőss Zsolt hegymászó, Borbás Marcsi műsorvezető Természetkedvelő, a természetben élő és a vadállatokat tisztelő vadászember

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

A Tettyei Mésztufa-barlang nyerte el Az év digitális ökoturisztikai élménye címet Az év ökoturisztikai élménye 2018 országos pályázaton

A Tettyei Mésztufa-barlang nyerte el Az év digitális ökoturisztikai élménye címet Az év ökoturisztikai élménye 2018 országos pályázaton A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. október AKTUÁLIS A Tettyei Mésztufa-barlang nyerte el Az év digitális ökoturisztikai élménye címet Az év ökoturisztikai élménye 2018 országos pályázaton

Részletesebben

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető A Szabadság-sziget rehabilitációja WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető 2009 2013 LIFE+ NAT/H/00320, DUNASZIGETERDŐK 2013. november 18. Háttér, elvi alapok / Előzmények A WWF Mo. egyik kiemelt

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

A Mecsek Egyesület 2016. évi programja

A Mecsek Egyesület 2016. évi programja A Mecsek Egyesület 2016. évi programja JANUÁR Január 1. péntek: évnyitó túra a Jakab-hegyre Útvonal: Patacs Bika-domb Jakab-hegy Pálos-kolostor romjai Zsongor-kő Égertetői-kilátó Mohosi-kis-kút Éger-völgy

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Kopacki Rit Naturpark

Kopacki Rit Naturpark II. rész Gornje Podunavlje Kopacki Rit Naturpark Duna-Dráva Nemzeti Park Miért nem lehet megvédeni a természetet az erdőkben? Általános a jelenség! Általános az ok? Valós természetvédelmi érdek zavartalanság

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

Nap/Day Időpont/Time Program Helyszín/Venue Jegyek/Tickets

Nap/Day Időpont/Time Program Helyszín/Venue Jegyek/Tickets Ezt ajánljuk! 2015.06.20-tól 2015.08.09-ig 2015.07.19-ig Pécsi Nyári Színház (http://www.pecsinyariszinhaz.hu/) Örmény képzőművészek jelene és jövője (Megnyitó: július 3. 17.00 óra) Király u. 24. 2015.07.04

Részletesebben

programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2014 natúra kódex A kirándulásra, természetjárásra készüljünk fel, előrelátóan gondoljuk végig, mire lehet szükségünk! Öltözetünk praktikus legyen, így

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK

A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK PROGRAMAJÁNLATAI UTAZTATÓK SZÁMÁRA 2007 A változtatás jogát fenntartjuk! www.nemzetipark.gov.hu AGGTELEKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG Mini vakáció a világörökség szívében Szolgáltatás:

Részletesebben

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 00-12 00 és 14 00-17 00 ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3.

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 00-12 00 és 14 00-17 00 ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3. Nagyrédei Kecskefarm, Nagyréde Kézműves kecskesajtok kóstolása egy csodálatos családi birtokon. A program egyéni bejelentkezés alapján történik és a házigazda személyesen a vendégekkel járja be a birtokot.

Részletesebben

II. Futapest - Zebegény Crossfutás augusztus 16.

II. Futapest - Zebegény Crossfutás augusztus 16. II. Futapest - Zebegény Crossfutás 2009. augusztus 16. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI MÁRTON 1995 1469 13:52 2. PÁPAI BENEDEK 1998 1468 15:37 3. KORPONAY GYÖRGY 1995

Részletesebben

Zöld OT 2014 Választási eredmények

Zöld OT 2014 Választási eredmények Zöld OT 2014 Választási eredmények Mozgalmi testületek Felügyelő és Etikai Bizottság maximum 2 fő Fidrich Róbert MTVSZ Greenpeace, E misszió 59 Lukács Attila IBBK Greenpeace, MTVSZ, E misszió 61 Koordinációs

Részletesebben

SEFAG Zrt októberi Programterv

SEFAG Zrt októberi Programterv SEFAG Zrt. 2018. októberi Programterv 2018. október : Erdők Hete országos rendezvénysorozat Általános iskolások részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. január AKTUÁLIS Denevér boom Bonyhádon: közel ezer denevért sikerült megmenteni! Január 22-én egy bonyhádi társasház szigetelése során 933 példány,

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is

A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is Véget ért a 2017-es POSZT. A tíz nap bőven tartogatott élményeket. Szinte minden nap találkozhattunk nagy színészeinkkel és színésznőinkkel, rendezőkkel és színházi szakemberekkel délutáni közönségtalálkozók

Részletesebben

MADARAK JELADÓKKAL. Nagy Károly Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kutatók Éjszakája - Nyíregyházi Főiskola szeptember 26.

MADARAK JELADÓKKAL. Nagy Károly Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kutatók Éjszakája - Nyíregyházi Főiskola szeptember 26. MADARAK JELADÓKKAL Nagy Károly Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kutatók Éjszakája - Nyíregyházi Főiskola 2014. szeptember 26. GPS és GPS-GSM jeladók GPS és GPS-GSM jeladók Microwave Telemetry,

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 6.

Ablakszerker Crossfutás június 6. Ablakszerker Crossfutás 2009. június 6. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Szabó Eszter 1997 299 23:27 2. BÁNKI LEVENTE ALBIN 1998 396 23:56 3. Bottka Bálint 1998 293 24:54 4.

Részletesebben

MSSZ Országos Bajnokság

MSSZ Országos Bajnokság MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II

Részletesebben

11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18.

11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18. 11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18. Magyar Barlangi Mentőszolgálat Nemzetközi Barlangtani Únió Barlangi Mentő Bizottsága Honlap: http://www.caverescue.hu/ Céljaink

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. június AKTUÁLIS 57 gólyafióka kapott gyűrűt Baja térségében Idén június 7-én ismét megszervezésre és lebonyolításra került a fehér gólyák nyilvános

Részletesebben

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012. Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz

Részletesebben

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR)

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) Váczi Olivér, Varga Ildikó, Bata Kinga, Kisné Fodor Lívia, Bakó Botond & Érdiné Szerekes Rozália Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Természetmegõrzési

Részletesebben

ELMÉLETI TEMATIKA 2013. 1/a. előadás: Bemutatkozó Ország János (0,5 óra) 1/b. előadás: Barlangjárás alapjai Bauer Márton (2 óra)

ELMÉLETI TEMATIKA 2013. 1/a. előadás: Bemutatkozó Ország János (0,5 óra) 1/b. előadás: Barlangjárás alapjai Bauer Márton (2 óra) február 15. péntek 18.00 20.30 ELMÉLETI TEMATIKA 1/a. előadás: Bemutatkozó Ország János (0,5 óra) Az egyesület bemutatása A tanfolyam ismertetése 1/b. előadás: Barlangjárás alapjai Bauer Márton (2 óra)

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Futapest - Nógrád Crossfutás június 20.

Futapest - Nógrád Crossfutás június 20. Futapest - Nógrád Crossfutás 2010. június 20. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. RAJSZKI LILI 1998 845 22:00 2. Csák Tamás 2000 2289 22:16 3. Kiszelák Nicholas 1997 2297 22:59

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

még több részlet: Naptárak.com

még több részlet: Naptárak.com Szeptember Október 1. Szo Veni Sancte tanévnyitó - 1. H A zene világnapja, Kovászkör 21. 2. V - 2. K Őrangyalok ünnepe 22. 3. H Összevont Szülői értekezlet, Kovászkör 1. 3. Sz 23. 4. K 2. 4. Cs Assisi

Részletesebben

I. OXIGÉN NAGYERDEI MARATON 2010 Magyar köztársaság Senior Maraton Bajnoksága Kategóriánkénti Eredmények

I. OXIGÉN NAGYERDEI MARATON 2010 Magyar köztársaság Senior Maraton Bajnoksága Kategóriánkénti Eredmények Maraton egyéni férfi senior 35 1 971 Ónadi Imre 1971 HUN OXIGÉN KLUB 21:59 23:48 23:39 23:36 24:23 25:04 26:10 27:28 3:16:04 2 671 Takács György 1971 HUN HAJSZA SE 23:38 25:17 24:43 24:11 24:55 25:33 23:51

Részletesebben

Egyesületünk évzárója Várkúton. Időpont: december 16. szombat 17. vasárnap Helyszín: Várkúti Turistaház

Egyesületünk évzárója Várkúton. Időpont: december 16. szombat 17. vasárnap Helyszín: Várkúti Turistaház Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Ismét magunk mögött tudhatunk egy mozgalmas évet, melyre a koronát a hagyományos decemberi Évzárónkkal tesszük fel, ahol fotók segítségével felidézzük az

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 3/2012.

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 3/2012. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 3/2012. számú körlevél 2012. május június havi programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele 2019. március AKTUÁLIS Európai vadmacska monitoring Gemencen A Duna alsó szakaszát képző Gemenc vadmacska populációja eltűnőben van. Elterjedése az elmúlt

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION A kategória (24 induló) 58 kg (1 induló) Bajnok: Szabó Csaba (Tatabányai SC) 63 kg (5) Bajnok: Juhász József (Túrkevei VSE) 2. Szabó György (Dorogi NC) 3. László Balázs (Honvéd Szondi SE) 4. Köböl Zsolt

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben