A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg."

Átírás

1 A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán december 18-án 1944 az elhurcolások éve. A kárpátaljai Holokauszt és a málenykij robot emlékei vidékünkön címmel tudományos konferenciát tartottak Magyarország Miniszterelnöksége által kiírt Civil Alap 2014 pályázati program támogatásával. A rendezvényt a Rákóczi-főiskola Lehoczky Tivadar Intézete szervezte az intézmény történelem szakos hallgatói részére a kárpátaljai zsidó és magyar lakosság évi deportálásának 70. évfordulója alkalmából. A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg. 1/8

2 Beszédében először is felhívta a figyelmet, hogy 70 évvel ezelőtt tragikus események történtek Kárpátalján, melynek emlékére az intézet Kárpátaljai Holokauszt az elhurcolások éve címmel egész éves programokat szervezett a Miniszterelnökség által kiírt Civil Alap 2014 pályázati program támogatásával. Ezt követően röviden kifejtette, hogy a rendezvénysorozat részeként a kutatóintézet 2014 tavaszán dolgozat-pályázatot hirdetett az évi zsidó és magyar elhurcolások eseményeinek mélyebb megismerése, a tehetséggondozás, valamint a hallgatók tudományos munkájának ösztönzése céljából. A pályázati kiírásra a főiskola nappali és levelező tagozatos történész szakirányú hallgatói jelentkezhettek. A dolgozat-pályázat iránt több hallgató is érdeklődött, ugyanakkor négyen nyújtottak be kész pályamunkát. A benyújtott munkákat a tudományos diákköri konferenciákon alkalmazott pontrendszer alapján egy szakmai bizottság írásban értékelte. Ma, a konferencia napján a hallgatók 15 perces előadások során be is mutatják a témában végzett kutatásaik eredményeit, amelyet szintén pontoznak a szakmai bizottság zsűritagjai a helyezések megállapítása céljából zárta beszédét az intézetvezető. 2/8

3 A konferencia megnyitása után Togyeriska Erika, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának abszolvált PhD-hallgatója tartott nyitóelőadást A holokauszt eseményeinek kihatása a kárpátaljai zsidó családok életére visszaemlékezések tükrében címmel, amelynek során a túlélők és hozzátartozók beszámolói alapján ismertette a kárpátaljai zsidó lakosok évi deportálásának tragikus történetét. 3/8

4 Ezután a hallgatók előadásai következtek. Első ízben Iván Irén, V. évfolyamos történelem szakos hallgató számolt be kutatási eredményeiről Holokauszt előli menekülési lehetőségek 1944-ig Kárpátalján című előadásban. Ezután Gál Eleonóra, V. évfolyamos történelem szakos (levelező tagozatos) hallgató ismertette Holokauszt Kárpátalján című kutatói munkáját. Harmadikként Popovics Roxána, IV. évfolyamos történelem szakos hallgató következett Eszeny és az 1944-es málenykij robot című előadással. Végül Iván András, V. évfolyamos történelem szakos hallgató zárta az előadók sorát Kárpátalja zsidó lakosainak gettósítása és deportálása című munkájának bemutatásával. Az előadások után a szakmai bizottság zsűritagjai pontozták a hallgatók előadói stílusát és vitakészségét, majd a dolgozatok előzetes írásbeli értékelését is figyelembe véve az alábbi 4/8

5 helyezéseket állapították meg: I. hely Iván András; II. hely Popovics Roxána; III. hely Iván Irén; Különdíjas Gál Eleonóra. A helyezettek valamennyien oklevelet kaptak a konferencián való részvételről, valamint a 5/8

6 tudományos kutatások során jól hasznosítható, értékes tárgyi ajándékokban részesültek. A I. helyezett egy táblagép (tablet), a II. egy jó minőségű digitális fényképezőgép, a III. egy külső merevlemez, míg a különdíjas egy analóg diktafon boldog tulajdonosává vált. A konferencia befejezéseként Braun László, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének tanára mondott zárszót. Először is gratulált a hallgatóknak az elért eredményekhez, majd kihangsúlyozta, hogy mindenki munkája egyformán értékes és fontos függetlenül attól, hogy ki milyen helyezést ért el, mivel tudományos kutatásukkal valamennyien hozzájárultak az évi zsidó és magyar elhurcolások eseményeinek mélyebb feltárásához. Szavait végül Albert Camus-tól vett idézettel zárta, miszerint nem az a kötelességünk, hogy nagy tetteket vigyünk véghez az életünk során, hanem emberségünket megőrizve emberek tudjunk maradni a lehető legnehezebb körülmények közepette is. 6/8

7 A Lehoczky Tivadar Intézet a konferencia szervezőjeként köszönetét fejezi ki Magyarország Miniszterelnökségének a rendezvény támogatásáért, a zsűritagoknak a szakmai értékelés során végzett munkájáért, a hallgatóknak pedig gratulál az elért eredményekhez és további sikereket kíván újabb kutatói munkák megvalósításához. 7/8

8 Dobos Sándor, a Lehoczky Tivadar Intézet kutatója 8/8

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft. SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK-16-0019. támogatásból megvalósított A Pallasz Athéné Egyetem tudományos diákköri műhelyeinek és konferenciáinak támogatása 2016/17 projektről A program megvalósításának ideje:

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV

TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000 Szolnok, Rákóczi út 45. TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV 1 S.sz. Pedagógus neve, munkaköre, lakcíme végzettsége Továbbképzést biztosító intézmény

Részletesebben

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás

Részletesebben

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia

Részletesebben

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje A Tudományos Diákköri Tanács a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetében folyó tudományos diákköri munkát szervező és ellenőrző testület. Munkáját a Miskolci Egyetem 35/2000. számú (2000. október

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Dátum Esemény 2017. augusztus 27. (vasárnap) augusztus 31. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét szeptember 4. (hétfő): 8 órától ÁJK 12 órától GÉIK

Részletesebben

PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025

PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025 A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Tudományos Diákköri Tanácsa TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0025 című projektje keretében pályázatot hirdet A Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos eredményeket elért hallgatója díj elnyerésére.

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

A Kar rövid bemutatása

A Kar rövid bemutatása A Kar rövid bemutatása Széchenyi István Egyetem (SZE-GYŐR) Műszaki Tudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Állam és jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális Intézet Zeneművészeti Intézet A Műszaki Tudományi

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 7624 Pécs Ifjúság

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. TDK szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. TDK szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember Tartalomjegyzék A szabályzat célja... 3 A szabályzat hatálya... 3 A TDK célja... 3 Részvételi feltételek

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező

Részletesebben

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET. 2014. április - november

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET. 2014. április - november WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET 2014. április - november Wikimedia Chapter Conference Berlin Vince, Andi részvételével A Wikimédia közösség idén is megtartotta nagyszabású konferenciáját. Ezúttal Berlinben,

Részletesebben

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA, Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium

Részletesebben

A tudományos képzés mőhelyei TÁMOP-4.2.2/B-10/1

A tudományos képzés mőhelyei TÁMOP-4.2.2/B-10/1 A tudományos képzés mőhelyei TÁMOP-4.2.2/B-1/1 Dr. Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes 211. szeptember 9. TÁMOP-4.2.2.B-1/1 pályázat Konstrukció neve Támogatás célja Nyerhetı összeg Projekt futamideje

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

1/2015. (II.05.) számú REKTORI UTASÍTÁS. A demonstrátori munkavégzés szabályairól

1/2015. (II.05.) számú REKTORI UTASÍTÁS. A demonstrátori munkavégzés szabályairól 1/2015. (II.05.) számú REKTORI UTASÍTÁS A demonstrátori munkavégzés szabályairól A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint az EKF Szervezeti és Működési Szabályzata 178. (6) bekezdése

Részletesebben

Karácsony és RadiKvíz a Kenézyben

Karácsony és RadiKvíz a Kenézyben Így ünneplik a karácsonyt a debreceni Kenézy Kórházban, műsorral és RadiKvíz díjkiosztóval. Rendhagyó főorvosi-főnővéri értekezletet tartott december 13-án, hétfőn a Kenézy Kórház. A karácsonyi készülődés

Részletesebben

OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév

OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév Kedves Hallgatóink! A 2015/2016. tanév tavaszi szemeszterében az előző félévekhez hasonlóan az oktatói munka hallgatói

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Az Egyetem oktatási egységei Műszaki Tudományi Kar (az egyetem hallgatóinak 2/3-a) Gazdaságtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV-15-0004. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre Budapest 2016 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

A féléves szakmai gyakorlat rendje a Kereskedelem és marketing szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére

A féléves szakmai gyakorlat rendje a Kereskedelem és marketing szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére A féléves szakmai gyakorlat rendje a Kereskedelem és marketing szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére A kereskedelem és marketing szak képzéséhez előírt szakmai gyakorlatok rendjét a Főiskola

Részletesebben

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA Pályázati szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 3508 altéma kódszámú kiírására NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI, AGRÁR- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CAMPUS

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI, AGRÁR- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CAMPUS SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI, AGRÁR- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CAMPUS Tudományos Diákköri Konferencia Ápolás és betegellátás (BSc) szakos hallgatók pályamunkáinak összefoglalói Konferencia

Részletesebben

Beszámoló a Curie Matematika Emlékverseny megvalósításáról 2014/15.

Beszámoló a Curie Matematika Emlékverseny megvalósításáról 2014/15. Beszámoló a Curie Matematika Emlékverseny megvalósításáról 2014/15. A programot a versenykiírásnak megfelelően megvalósítottuk. Az előző év zárásakor megbeszéltek alapján elkészítettük a versenyfelhívást,

Részletesebben

SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium

SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia Születési helye, ideje Budapest, 1965 Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium Egyetem 1985 1990 ELTE

Részletesebben

7. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT [2008]

7. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT [2008] A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Szabályzatai II. kötet: Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 6. sz. melléklet: 7. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT [2008] 7.1. A TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI MUNKA ALAPELVEI: 7.1.1.

Részletesebben

Versenykiírás. Egymillió Forint Összdíjazású Logisztikai Csapatbajnokság a jövő logisztikusainak

Versenykiírás. Egymillió Forint Összdíjazású Logisztikai Csapatbajnokság a jövő logisztikusainak Versenykiírás Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja Közhasznú Egyesület Egymillió Forint Összdíjazású Logisztikai Csapatbajnokság a jövő logisztikusainak A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek

Részletesebben

MELLÉKLET. Vajdaság. szülőföldi mesterképzés, magyarországi kihelyezett alap- és mesterképzés, ill. szülőföldi PhD/DLA képzés

MELLÉKLET. Vajdaság. szülőföldi mesterképzés, magyarországi kihelyezett alap- és mesterképzés, ill. szülőföldi PhD/DLA képzés MELLÉKLET az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által a 2016/2017-es tanévre a szülőföldi nappali tagozatos mesterképzésben, magyarországi felsőoktatási intézmény szerbiai

Részletesebben

TERV Három évtized a gazdaság- és társadalomtudomány szolgálatában

TERV Három évtized a gazdaság- és társadalomtudomány szolgálatában J ó v á h a g y o m! 2016. május -án, Dr. Káposzta József dékán TERV a Három évtized a gazdaság- és társadalomtudomány szolgálatában című kiadvány elkészítésére Felterjesztés: 2016. április 26-án, Dr.

Részletesebben

S Z E M É L Y E S A D A T O K E G Y É N I K É P E S S É G E K T A N U L M Á N Y O K

S Z E M É L Y E S A D A T O K E G Y É N I K É P E S S É G E K T A N U L M Á N Y O K S z a k m a i ö n é l e t r a j z S Z E M É L Y E S A D A T O K Név: Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett Születési név: Lukács Nikolett Születési hely, idő: Budapest, 1986.01.24. Lakcím: Debrecen, 4028,

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Informatikai Intézet Cím: 3515

Részletesebben

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal

Részletesebben

PANNON Egyetem. A Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézet által kínált szakok és képzések

PANNON Egyetem. A Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézet által kínált szakok és képzések A Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézet által kínált szakok és képzések Tudományos eredmények disszeminációja és tehetséggondozás a minőségi képzésért a Pannon Egyetemen TÁMOP-4.2.3-08/1-2009-0018

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére. EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2015) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére

A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére (BA képzés) A Pénzügy-Számvitel szak képzéséhez előírt szakmai gyakorlatok rendjét a Főiskola Kreditrendszerű

Részletesebben

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA Az SZTE ÁJTK Polgári Jogi, Polgári Eljárásjogi és Családi Jogi Tudományos Diákköre (röviden: Polgári Jogi

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT ÉVFOLYAMDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉRŐL Miskolc,

Részletesebben

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2016. január 13-i SZE 1481/3.1/2016.(I.13.) döntés: A Kodolányi János Főiskola intézményfejlesztési tervének aktualizálása a 2016-2020-as időszakra SZE: 18 igen 0 nem 0 tartózkodás 2016. március 9-i

Részletesebben

BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia

BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia TDK KONFERENCIA INDÍTÓ ELŐADÁSNAP 2016. ÁPRILIS 18. hétfő 14 órától K. II. 210. Köszöntő Sipos András, tudományos dékánhelyettes 1. Mi a TDK? Vukoszávlyev Zorán, KTDT elnök 2. Művészeti TDK Szabó Franciska,

Részletesebben

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet X. éves a Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. november 7-8. Debrecen Általános

Részletesebben

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

Böhm Gábor szakmai önéletrajza Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000

Részletesebben

HÖOK Tavaszi Vezetőképző 2014. április 10-13.

HÖOK Tavaszi Vezetőképző 2014. április 10-13. 2014/IV. Április Höok Tükör A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának lapja HÖOK Tavaszi Vezetőképző 2014. április 10-13. - Indul a jelentkezés a HÖOK Mentorprogramba - Több mint 106 ezer felvételiző

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

nemzeti közszolgálati egyetem Katasztrófavédelmi Intézet

nemzeti közszolgálati egyetem Katasztrófavédelmi Intézet nemzeti közszolgálati egyetem Katasztrófavédelmi Intézet 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET Becsülettel, bátorsággal, buzgalommal A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi

Részletesebben

Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború

Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358 A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború között megjelent) műveinek feldolgozása és kiadása,

Részletesebben

EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012

EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012 A Magyar Köztársaság Nemzeti Erıforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által magyarországi felsıoktatási nappali tagozatos képzésre jelentkezett és a felsıoktatási intézmény rangsorolása alapján a költségtérítéses

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV-13-0001. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása

A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása Prof. Dr. Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes 211. szeptember 23. TÁMOP-4.2.2/B-1/1-21-24 projekt nyitórendezvény TÁMOP-4.2.2.B-1/1 pályázat

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre Kodolányi János Főiskola Cím: 8000 Székesfehérvár Fürdő u. 1.

Részletesebben

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok serege és az emlékezet címmel beadott pályázatára elnyert

Részletesebben

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak 2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján 2017. augusztus 24. csütörtök Gólyatáboros szülői értekezlet 2017. augusztus 28-30. h - k - sz Gólyatábor - Balatonrendes 2017. augusztus 24-28..

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Dátum Esemény 2016. augusztus 21. (vasárnap) augusztus 25. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét augusztus 29. (hétfő): 8 órától ÁJK 2016. augusztus

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap:

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap: Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Leadandó dokumentum Leadás helye Leadás határideje Leadás módja Megjegyzés Fogadó nyilatkozatok 2017. 02.03. elektronikus Napló

Részletesebben

Kodolányi János Fıiskola szeptember havi sajtómegjelenései

Kodolányi János Fıiskola szeptember havi sajtómegjelenései Kodolányi János Fıiskola 2014. szeptember havi sajtómegjelenései Összeállította: PR és Marketing Csoport A sajtófigyelés tartalmazza a készítés napjáig rendelkezésre álló a Fıiskolával kapcsolatos megjelenéseket.

Részletesebben

A Pedagógusképző Kar 2011/12. tanévre szóló minőségfejlesztési terve

A Pedagógusképző Kar 2011/12. tanévre szóló minőségfejlesztési terve A Pedagógusképző Kar 2011/12. tanévre szóló minőségfejlesztési terve I. KÉPZÉS-OKTATÁS Ssz. Oktatás, oktatásszervezés 1. A tantárgyfelosztás, az elkészült órarendek, az óraterhelés kari szintű koordinálása

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

Tudományszervezési és kutatási pályázat

Tudományszervezési és kutatási pályázat Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Tudományos Bizottság Academic Committee 1088 Budapest, Múzeum

Részletesebben

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy

Részletesebben

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT Budapest, 2001 június T A R T A L O M J E G Y Z É K Oldal 1. Tudományos Diákkör.2. 2. A Tudományos Diákköri munka.. 2. 3. A Főiskolai Tudományos

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó VII. ORSZÁGOS NEMZETKÖZI JOGI JOGESETMEGOLDÓ VERSENY (2015/2016. TANÉV) FELTÉTELEK - A résztvevő intézmények minden olyan, bármely szakos/tagozatos (BA vagy MA, nappali, esti, levelező

Részletesebben

SZMSZ VIII. sz. melléklete. A kutatóközpontok szabályzatai

SZMSZ VIII. sz. melléklete. A kutatóközpontok szabályzatai SZMSZ VIII. sz. melléklete A kutatóközpontok szabályzatai A Sárospataki Református Teológiai Akadémia mint egységes kutatóintézet működik. Az egyes tudományterületeknek megfelelő kutatásokat kutatóközpontok

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése A programok megvalósulásának helye és ideje Nyíregyháza Budapest, 2014. szeptember 18-19. A programok részletes ismertetése

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA Az oktatásért felelős miniszter döntése szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban) 64. (5) bekezdése, valamint a felsőoktatásban

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A felsőoktatási intézmények női és férfi hallgatói részére színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása vívás sportágban.

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK

BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Zalai Ernő egyetemi tanár Titkárság: Skorán Éva Telefon: (1) 482-5155/5029 Fax: (1) 482-5329 1093 Budapest, Fővám tér 8. 213. szoba Telefon:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ACÉLIPARI ELŐADÁSSOROZAT A BOROVSZKY ÉV JEGYÉBEN. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ACÉLIPARI ELŐADÁSSOROZAT A BOROVSZKY ÉV JEGYÉBEN. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az ACÉLIPARI ELŐADÁSSOROZAT A BOROVSZKY ÉV JEGYÉBEN A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nappali tagozatos hallgatóinak részére Az ISD DUNAFERR Zrt. alaptevékenységéhez kapcsolódó

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja

Részletesebben

Ikt. sz.: SZF/ /2013. S z o l n o k. A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata

Ikt. sz.: SZF/ /2013. S z o l n o k. A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata Ikt. sz.: SZF/ /2013. S z o l n o k i F ő i s k o l a S z o l n o k A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata Preambulum A Szolnoki Főiskola (továbbiakban Főiskola) oktatói és kutatói munkájának, kutatásszervezési

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2013. május 22. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,

Részletesebben

A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő

A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő A Kormány../2005. ( ) Korm. rendelete a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról A Kormány a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. tv. (a továbbiakban:

Részletesebben

KONFERENCIA FELHÍVÁS

KONFERENCIA FELHÍVÁS KONFERENCIA FELHÍVÁS Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás - Vidékfejlesztés A XXI. század mezőgazdasági stratégiái TUDOMÁNYOS KONFERENCIA 2016. október 05-07. Nyíregyházi Egyetem,

Részletesebben

Szakmai Önéletrajz. Név: Józsa Balázs. Születési hely: Debrecen. Születési év: 1979

Szakmai Önéletrajz. Név: Józsa Balázs. Születési hely: Debrecen. Születési év: 1979 Szakmai Önéletrajz Név: Józsa Balázs Születési hely: Debrecen Születési év: 1979 Tanulmányok: 2005-2007: Debreceni Egyetem BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola PhD ösztöndíjas 1999-2005: Debreceni Egyetem

Részletesebben

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között Dimény Attila - Szakmai tevékenységek 1. Előadások 2012. július 11. Zabola, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Csángó Néprajzi Múzeum, Fiatal Néprajzkutatók IX. Szemináriuma: Tér és társadalom

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2012-2013.

RENDEZVÉNYTERV 2012-2013. RENDEZVÉNYTERV 2012-2013. Augusztus 31. (péntek) 18:00 Tanévnyitó ünnepség Óvodaiskolás műsor (leendő első osztályosok), Nyakkendők átadása Felelős: 1.ói, 6., 8. évfolyam Koordinátor: dr. Mátyás Jánosné

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012 projekt

TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012 projekt PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM (A pályázat kódja: SZTE-TÁMOP-4.2.2/B-2012-JGYPK-TDK-2) A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012

Részletesebben

A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére.

A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére. ikt. szám.: ügyintéző: Kovácsné Orosz Enikő Tisztelt Hallgatónk! A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére. Az Önre érvényes

Részletesebben

Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei

Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről

Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március 24-25. rendező intézményének neve: Bethlen Gábor Református és Szathmáry

Részletesebben